You are on page 1of 2

Zsid 8:1-5

Kereszthivatkozások
Protestáns Újfordítás

8:1
Zsolt 110:1 Dávid zsoltára. Így szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől,
míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!
ApCsel 2:33 Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a
megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.
8:5
2Móz 25:40 Ügyelj, hogy arra a mintára készíttesd, amit a hegyen láttál!

Nestle-Aland

8:1
Zsid 4:14 Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten
Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz.
Zsid 1:3 Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas
szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől
megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.
8:2
4Móz 24:6 Mint hosszan húzódó völgyek, mint folyó mentén a kertek, mint az ÚR
ültette aloék, mint víz mentén a cédrusok.
Zsid 9:11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb
sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból
való.
8:3
Zsid 5:1 Mert minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért
rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat
mutasson be a bűnökért.
8:5
Zsid 9:23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg,
magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
Zsid 10:1 Mivel a törvény az eljövendő javaknak csak árnyékát, de nem a mennyei
dolgok valóságos alakját tartalmazza, ezért azokkal az áldozatokkal,
amelyeket évenként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják
tökéletessé tenni az odajárulókat.
Kol 2:17 Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.
Zsid 12:25 Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem
menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést,
mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a
mennyből szól hozzánk.
2Móz 25:39-40 Egy talentum színaranyból készüljön el az egész fölszerelés. Ügyelj,
hogy arra a mintára készíttesd, amit a hegyen láttál!
ApCsel 7:44 A Bizonyság sátora ott volt atyáinknál a pusztában, amint parancsolta
az, aki azt mondta Mózesnek, hogy készítse el arra a mintára, amelyet
látott.

Gyál, 2010. december 16. 1/2


Zsid 8:1-5
Zane C. Hodges: A zsidókhoz írt levél, A Biblia ismerete VIII., KIA, Bp. 1998.
2. KIVÁLÓBB SZOLGÁLAT (8:1-10:18)
a. A kiválóbb szolgálat bevezetése
8:1-2 Igyekszik összefoglalni eddigi tanítását, és továbblépni új gondolatokra. … A
szolgálat gondolata … az új elem.
8:3-6 Itt található az új téma előzetes áttekintő kifejtése. … A sátor „árnyék-szen­
tély” jellege már akkor nyilvánvaló volt, amikor Mózes felállíttatta … szigorú isteni
útmutatás alapján. De ahogy Jézus szolgálata felváltja a lévita papokét, éppen úgy
az általa közvetített szövetség felváltja a papok képviselte szövetséget. … „szolgá­
lat”: megint kulcsszó, de most már kiegészül azzal, hogy az új papi szolgálat egy
magasabb rendű szövetséghez illeszkedik.

Gyál, 2010. december 16. 2/2

You might also like