You are on page 1of 5

Játékok, feladatok részképesség fejlesztéshez

A finommozgás fejlesztéséhez:

Autóverseny (2 autó, 2 X 1 m-es spárga)


Az asztalon, vagy a padlón kijelölünk egy autópályát. A spárga egyik végét az egyik
autó elejéhez erősítjük. A másik végét rákötjük a hurkapálca közepére. A másik
(többi) autót is így „készítjük fel” a versenyre.
A spárga hurkapálcára való tekerésével indulhat az autóversenyzés.

Napocska és szivárvány készítése (kartonlap, csipeszek, színes papírcsíkok)


Egy kartonlapra rajzoljunk egy napocskát, vágjuk ki, majd ketté.
Csipeszeket csíptessünk köré sugaraknak. Az aljára ragasszunk 10-20 cm hosszú
színes papírcsíkokat.

Más játékok csipeszekkel


Csíptessünk fel 10-10 csipeszt a ruhaszárító két különböző rúdjára.
Lehet versenyezni, kinek sikerül előbb a szomszédos rúdra átrakni a csipeszeket.
Egy másik alkalommal megkérhetjük gyermekünket, hogy segítsen nekünk a
teregetés közben a ruhákat csipeszelni.
A testséma és a téri tájékozódás fejlesztéséhez:

Hol szúrt meg a méhecske?


A méhecskével (de lehet egy játék süni is) megérintjük gyermekünk különböző
testrészeit. A gyermeknek meg kell mondania, „hol szúrta meg a méhecske”. Majd
nehezítjük a játékot: már azt is meg kell mondania, hogy melyik oldali testrészt
érintettük meg, pl. jobb váll, jobb térd. (Először igyekezzünk azonos oldali
testrészeket érinteni.) Majd ennél is nehezebb, ha különböző oldali testrészeket
érintünk.
Egy másik alkalommal beköthetjük a gyermek szemét is.

Szoborjáték (Egymás mellé állunk és egy irányba nézünk.)


Bemutatunk egy mozdulatot és ebben a helyzetben maradunk pár pillanatig (pl.:
fellendítjük a jobb karunkat és jobbra nézünk.)
A gyermeknek ezt utánozni kell.
(Játék közben figyeljünk az oldaliságra, pl.: a gyermek is ugyan azt a kezét lendítse).

A vizuális (látási) észlelés fejlesztéséhez:

Építés gyufaszálból
Különböző formákat építünk gyufaszálakból (négyzet, téglalap, Y, X, +, -, ∑, ≤).
(Egyszerre mindig csak egyféle formát építsünk.)
Ezeket a formákat a gyermeknek szintén meg kell építenie.
Egy kicsit nehezebb, ha pár pillanatig nézheti az általunk megépített formát, majd azt
letakarjuk egy lappal, s neki emlékezetből kell megépítenie.
Kezdetben csak 2-3 gyufából építsünk, s csak fokozatosan térjünk át a nagyobb
elemszámú alakzatokra.
Mi van a szobádban?
Vajon gyermekünk pontosan emlékszik saját szobájára? Hát tegyük próbára
emlékezetét!
Először nézzen körül a gyermek a saját szobájában, majd menjenek át együtt egy
másik helyiségbe és kérjék meg, hogy emlékezetből soroljon fel mindent, amire csak
emlékszik.
Végül menjenek vissza a szobájába. Nézzék meg mire emlékezett.
Ha valamit kifelejtett, azt rajzolja le.

Tárgyak sorrendje emlékezetből


Keressünk viszonylag apróbb játékokat (kinder figurák, duplo, lego elemek, de
megteszi egy kiskanál, vagy fésű is stb.) Kezdjük a játékot 5-6 darabbal!
Tegyük sorba őket és kérjük meg gyermekünket, hogy jegyezze meg a sorrendet.
Majd pár pillanat memorizálás után keverjük össze a figurákat és kérjük meg őt, hogy
rakja ki újra az eredeti sorrendet.
Később növelhetjük az elemek számát.

A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztéséhez:

Egyforma-nem egyforma? Döntsd el!


nyuszi-Gyuszi, pék-szék, bíró-báró, ing-ing, tesz-vesz, tó-ló, puli-pumi, jég-jég, róka-
móka, kép-szép, kemény-remény, fóka-róka, köt-köd, nyár-nyár, tavasz-ravasz

Hány tapsos a szó?


Tapsold le és mutasd meg az ujjaidon is, hogy mennyit tapsoltál!
asztal, kabát, radír, szekrény, baba, kémény, lábos, pohár, virág, ablak, kalap, ajtó,
esernyő, cseresznye, illatos, étterem, könyvespolc, hatalmas, elefánt, furulya

Hallási emlékezet (Minden mondat egy szóval bővül. Próbálja a gyermek


megismételni a mondatokat pontosan.)
Nagyi pihen.
Nagyi a fotelben pihen.
Nagyi minden délután a fotelben pihen.
Nagyi a szobájában, minden délután a fotelben pihen.

Tudod-e mit jelent a szó? Magyarázd meg!


mancs, bolt, géz, érem, hegy, pék, napraforgó, kastély, pipacs, nyakörv, lomb, kincs

Találd ki mi ez! (találós kérdések)


 Reggeltől estig látható az égen, meleget és fényt ad nekünk. (Nap)
 Nagytestű állat, hosszú ormánya és hatalmas fülei vannak. (elefánt)
 Az ember legjobb barátja, négylábú kedvenc, őrzi a házat. (kutya)
 Ha esik az eső kinyitom, és nem ázom meg. (esernyő)
 Ez egy ruhadarab, amit télen a kezünkre húzunk, hogy ne fázzunk. (kesztyű)
Végezetül küldök egy népmesét, amit kérem, hogy meséljenek el gyermeküknek és a
kékre átírt szavak jelentését beszéljék meg!

A róka meg a farkas a


lakodalomban
Egyszer lakodalom volt a faluban. A róka megérezte a szagot, s gondolta, jó
volna belopózni oda. Rábeszélte a farkast, hogy menjenek el ők is a
lakodalomba.
- Menjünk - azt mondja a farkas -, de attól félek, hogy megbánjuk.
- Ne félj semmit, csak gyere velem!
Bementek az udvarba. A vendégek mind bent ültek a szobában. Azt mondja a
róka:
- Te csak húzódj meg itt, farkas koma, s szimatold ki, hogy hova menjünk!
A róka bement a tornácra. Gondolja magában:
,,Előbb bemegyek a kamrába!"
Megnyitja a kamraajtót, hát látja, hogy nincs ott senki, s ott a sok bor meg a sok
pálinka, a sok sütemény. Volt ott sok kürtőskalács, pánkó (más néven fánk),
minden. Gondolja a róka:
,,Ide jó lesz behúzódni!"
Hívja a farkas komáját is. Akkor veszi észre a róka, hogy van egy jó fazék töltött
káposzta is.
Gondolja magában: ,, Ezt lesz jó megkóstolni legelőbb!"
Nekiestek a káposztának, s eszik. Aztán ették a kalácsot, a kürtőst, a pánkót.
Azt mondja a farkas:
- Hallod-e róka koma, jó lenne valamit inni is!
Csapra ütöttek egy nagy hordót, s nekifogtak az ivásnak. Hát mikor már sokat
ittak, berúgtak, nekikezdtek dudorászni. Egyik jobban ordított, mint a másik. De
a rókának mégis volt annyi esze, ha be is volt rúgva, hogy a küszöb alatt vájjon
egy lyukat, hogy ott ki tudjon bújni, ha veszedelembe jut.
Benn a vendégek a levest
megették. Megy a szakácsné, hogy
tálalja a káposztát. Szinte meghalt
ijedtében, mikor benyit a kamrába.
Szalad be a vendégekhez, hogy
milyen nagy baj van. Azok nem
akartak neki hinni, de mégis
egypáran kimentek. Mire kimentek,
a róka már kibújt a lyukon, s elfutott,
de a farkast úgy elverték, hogy
csak úgy zörgött a csontja. Alig
tudott kivánszorogni a kamrából.
A róka szaladt, szaladt, éppen a
faluvégre, lefeküdt egy csomó pozdorjára, s elaludt. Egyszer arra ébred, hogy
nagyon lökdösi valami. Felnyitja a szemét nagy álmosan, nézi, hogy ki az. Hát
a komája volt. De alig tudott menni, úgy helyben hagyták.
Könyörög a farkas a rókának, hogy vegye fel a hátára.
- Hogy vegyelek fel, mikor az én csontom, ládd, kívül lóg a bőrömön - azzal
rámutatott a pozdorjára -, vegyél inkább te fel, s vigyél!
A bolond farkasnak csak ennyi esze volt, hogy felvette. Elindult, s vitte a hátán.
A róka csak vigyorgott magában. Elkezdte mondogatni:
- Vert visz veretlent, vert visz veretlent.
Azt mondja a farkas:
- Mit pusmogsz te, róka koma?
- Jaj, kedves komám, azt mondom, hogy veretlen visz vertet, veretlen visz
vertet.
- Na, jól van, azt hittem, hogy egyebet beszélsz.
A róka megint csak elkezdi:
- Vert visz veretlent, vert visz veretlent.
A farkas most már megértette, hogy mit mond a róka, de már akkor jó messzire
elvitte. Megharagudott, ledobta a hátáról. A róka nekiiramodott s hazaszaladt.
Ha a róka el nem szaladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Források:
Ferlingné Csányi Edit-Ferling Ferenc: Játsszunk együtt! 1. rész
Gósy Mária-Imre Angéla: Beszédpercepciós fejlesztő modulok NIKOL

You might also like