BOTLIK RICHÁRD–ILLIK PÉTER

A MOHÁCSI CSATA (1526)

MÁSKÉPPEN

A nagy temető?

UNICUS MŰHELY
Budapest • 2018

3
 A MOHÁCSI CSATA (1526) MÁSKÉPPEN. A NAGY TEMETŐ?

Minden jog fenntartva

© Botlik Richárd és Illik Péter, 2018

© Unicus Műhely, 2018

Lektorálták
Erdős Zoltán, Weiszhár Attila

Könyvterv, borító és tipográfia

Kemény András

ISBN 978-615-5084-52-2

A kiadásért felel
a MÁG Bt. ügyvezetője
1135 Budapest, Tahi u. 98.
Tel.: 70/361-3732
E-mail. unicusmuhely@gmail.com
Honlap: www.unicusmuhely.iwk.hu

Nyomta és kötötte:
AD 2001 Kft., Győr
Felelős vezető: Illés Zoltán

4
Tartalom

ILLIK PÉTER: MOHÁCS – KÁNON, DETERMINIZMUS, POSZTMODERN 7

BOTLIK RICHÁRD: BRODARICS ISTVÁN MAGYAR KANCELLÁR ÉS SZERÉMI

PÜSPÖK LEGHITELESEBB TÖRTÉNETE A MAGYAROKNAK A TÖRÖKÖKKEL,
MOHÁCSNÁL VÍVOTT ÜTKÖZETÉRŐL. ELŐSZÓ EGY ELVESZETTNEK HITT
SZÖVEGVÁLTOZAT MAGYAR NYELVŰ KIADÁSÁHOZ 23

BRODARICS ISTVÁN MAGYAR KANCELLÁR ÉS SZERÉMI

PÜSPÖK LEGHITELESEBB TÖRTÉNETE A MAGYAROKNAK A TÖRÖKÖKKEL,
MOHÁCSNÁL VÍVOTT ÜTKÖZETÉRŐL (Ford.: Botlik Richárd) 35

BOTLIK RICHÁRD: A SZAPOLYAI-CSALÁD ÉS A JAGELLÓ-DINASZTIA MAGYAR-,

CSEH- ÉS LENGYELORSZÁGI HATALMI VETÉLKEDÉSE A MOHÁCS ELŐTTI
ÉVTIZED (1514–1526) ANGOL DIPLOMÁCIAI IRATAI ALAPJÁN 71

BOTLIK RICHÁRD: AZ 1526. ÉVI MOHÁCSI CSATA „ÁRNYÉKSEREGEI” 115

BOTLIK RICHÁRD: A „VÉDŐBÁSTYÁK” REMEKÍRÓI. FEJEZETEK

A JAGELLÓ-KOR KIEMELKEDŐ LENGYEL–MAGYAR HUMANISTÁIRÓL,
ÉS ALKOTÁSAIK TÖRTÉNELMI HÁTTERÉRŐL 201

ILLIK PÉTER: TANULJ TINÓ, AVAGY A MOHÁCSI CSATA A HAZAI

TANKÖNYVEKBEN 229

ILLIK PÉTER: A HAZAI TÖRTÉNÉSZEK ÉS MOHÁCSAIK 245

ILLIK PÉTER: UTÓSZÓ: A MI MOHÁCSUNK 277

FONTOSABB NEVEK MUTATÓJA 279

5
 A MOHÁCSI CSATA (1526) MÁSKÉPPEN. A NAGY TEMETŐ?

„A történelemben nem az az igazán fontos,

ami annak látszik. [...] A látszat-történelem mögött
van egy igazibb, valódibb, mélyebb történelem,
amelyben máshol vannak súlypontok, ahol más
események és személyek fontosak, ahol mások az
értékviszonyok, mint az évkönyvekben és
krónikákban megörökített, tudományos
monográfiákban feldolgozott történelemben.”
(Katus László)

„Nem lehet az egyik korszak nyelve és értékei

alapján egy másik korszakot megítélni.”
(Csányi Vilmos)

6
Botlik Richárd
Brodarics István magyar kancellár és szerémi
püspök leghitelesebb története a magyaroknak
a törökökkel, Mohácsnál vívott ütközetéről

Előszó egy elveszettnek hitt szövegváltozat

magyar nyelvű kiadásához
„Már csak azért is, mert látom, hogy egyrészről az eseményeket másképp
mesélik […]”
(Brodarics István)

Bevezetés: dilemmák és tradíciók

„Azt gondoltam, megéri a fáradságot, ha a háborút”,1 amit a humanista
szerémi püspök és kancellár, a csata egyik szemtanúja, Brodarics István
leírt, a „leghitelesebben”, teljes valójában, hiánytalanul, és nem irodalom-
történeti aspektusból fordítom le magyar nyelvre. „Már csak azért is, mert
látom, hogy egyrészről az eseményeket másképp mesélik”,2 másrészt az
1526. évi mohácsi csata 500. évfordulójának közeledtével megérdemli a
magyar olvasóközönség, hogy egy olyan fordítást vegyen kézbe, amely
igyekszik a latinul írott művet minden sallang nélkül, szakszerű és korszerű
magyar nyelvre átültetve, a korabeli jelentést és értelmezést a legpontosab-
ban visszaadni.
Először is azt szeretném megvilágítani, hogy miért éreztem szükségét
annak, hogy a már három ízben, három különböző tudós által korábban lefor-
dított latin nyelvű anyag interpretálását ismét megkíséreljem.3 A mohácsi

1 Idézet Brodarics István művéből. Acta Tomiciana. (= AT.) Tomus Epistolarum, legationum,
responsorum, actionum et rerum Gestarum. Serenissimi Principis Sigismundi Primi, regis
Poloniae et magni ducis Lithuaniae. Per Stanislaum Gorski, Canc. Cracoviensis et Plocensem.
Tomus VIII. Poznań, 1859. CCXCII. 231–253. Ford. Kulcsár Péter.
2 Uo. 231.
3 Szentpétery Imre: Brodarics históriája a mohácsi vészről. Bp., 1903. Brodarics István: Igaz
leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról. Ford.: Kardos Tibor. Előszót
és jegyzeteket írta: Szigethy Gábor. Bp., 1983. Kulcsár Péter: Humanista történetírók. Bp.,
1977. 289–328. Kritikai kiadása: Stephanus Brodericus: De conflictu Hungarorum cum

23
 A MOHÁCSI CSATA (1526) MÁSKÉPPEN. A NAGY TEMETŐ?

csata és II. Lajos király halála, majd agnoszkálása kapcsán folytatott kutatá-
saink során4 számtalan alkalommal arra kényszerültünk, hogy újra és újra
elővegyük Brodarics István művének eredeti, latin változatát, mivel a leg-
utóbb (1977-ben és 1985-ben) Kulcsár Péter irodalomtörténész által kanoni-
zált anyag sok esetben értelmezhetetlen volt. Ezt a változatot a szakma elfo-
gadta, bár Boronkai Iván már az 1986-ban közölt kritikai recenziójában
rámutatott a hibák egy részére, és a latinista szerint célszerű lett volna, ha a
latin nyelvű mű magyar fordítását a kiadás előtt legalább egy filológus is látja,
véleményezi.5 „Brodarics gyönyörű prózája – de minden egyéb, a tudomá-
nyos világ ’asztalára’ leteendő szöveg – megérdemli és meg is kívánja a leg-
nagyobb fokú gondosságot, ez esetben azt, hogy több szem lássa. S Brodarics
még azt is, hogy szövegei végre méltó, nem hevenyészett tolmácsolásban
legyenek olvashatók magyarul is.”6 Én még ennél is tovább mennék: ha egy
történész vagy – még jobb esetben – egy hadtörténész bevonásával ellenőrzik
a fordítást, aki a 16. századi háború csínját-bínját, haditechnikáját valóban
ismeri, elkerülhetőek és kizárhatóak lettek volna a további félreértések. Talán
abból következett az ügyetlen fordítás, hogy Brodarics írását az irodalmi
művek közé, nem pedig a hadtörténeti, vagy a történetírói munkák kategóriá-
jába sorolták. Tagadhatatlan, hogy számos korabeli remekírót megszégyenítő
fogalmazással írt Brodarics kancellár, aki ráadásul nem is volt olyan gyakor-
lott katonaember, mint például Tomori Pál, Beriszló Péter vagy Paksy Balázs,
akik szintén viseltek egyházi hivatalt. Tehát állíthatnánk ezek alapján, hogy
Brodarics műve inkább tartozik az irodalomtörténészek asztalára, mint a had-
történészekére. Nem kívánok itt belemenni egy végeláthatatlan szakmai dis-
kurzusba arról, hogy vajon mi lehet Brodarics István művének műfaja, ezt

Solymano Turcarum imperatore ad Mohach historia verissima. Ed.: Petrus Kulcsár et Csaba
Csapodi. Bp., 1985. Itt most eltekintek a még korábbi, nem modernkori fordításoktól, amire
egy példa a magyar nyelvújítás korából Letenyei János alábbi műve. Broderits István: Második
Lajosnak Magyar ország’ királlyának a’ mohátsi hartzon történtt veszedelme. Ford.: Letenyei
János. Pest, 1795.
4 Botlik Richárd: 1526. október 19. (Adalékok Sárffy Ferenc győri várparancsnok
jelentéséhez.) Századok 2002. 3. szám. 669–677. Botlik Richárd–Nemes István–Tolvaj Balázs:
Kétségeink II. (Jagelló) Lajos cseh- és magyar király (1506–1526) holttestének azonosításával
kapcsolatban. Orvostörténeti Közlemények 2016. No. 1–4. 5–20. (http://real-j.mtak.
hu/7767/1/x61603_Orvostorteneti_2016_JAV2.pdf) Botlik Richárd: Egy könyv ürügyén – II.
Lajos király halálának körülményeiről. In: Különvélemény. A mainstream magyar történelem
határán. Szerk.: Illik Péter. Bp., 2017. 11–50.
5 Boronkai Iván: Stephanus Brodericus: De Conflictu Hungarorum cum Solymano
Turcarum imperatore ad Mohach historia verissima. Irodalomtörténti Közlemények 1986. 6.
szám. 725–727.
6 Uo. 727.

24
 BOTLIK RICHÁRD: ELŐSZÓ EGY ELVESZETTNEK HITT SZÖVEGVÁLTOZAT…

meghagyom azoknak a kollégáknak – mint például Kasza Péter vagy Tóth

Zsombor –, akik ezzel foglalkoznak.7 Az viszont meglepő, hogy egy olyan
kiváló latinista és irodalomtörténész, mint Kulcsár Péter professzor úr, még a
szorosan irodalmi kategóriába sorolható részeket is gyakran félreértelmezte
(hogy a személynevek, korabeli települések, és a vezető politikai elit által
betöltött tisztségek fordításáról már ne is beszéljünk).
Szentpétery Imre és Kulcsár Péter munkássága tiszteletreméltó, mégis
fontos feltárni a korábbi következetlenségeket, mert ez vezethet a mohácsi
csatáról eddig kialakult és kanonizált paradigma, illetve közgondolkodás
megújításához. Sokat töprengtem azon, hogy egy teljesen új fordítással áll-
jak-e elő, vagy pedig felhasználjam és lényegében kijavítsam az elődök
munkáit. Ez utóbbi megoldás mellett döntöttem, mert a minden eddigitől
eltérő fordítás igyekezete valószínűleg ugyanolyan hibákat eredményezett
volna nálam is, mint amikor – Szentpétery jó meglátásait elvetve – Kulcsár
valami egészen újat akart teremteni. Én ehelyett inkább tisztelettel megőriz-
tem a fordítási verziókban fellelhető pallérozott magyarságot, és csak a
legszükségesebb szövegrészeket írtam át. Mindehhez hozzátartozik az is,
hogy a jelen kötetben közölt fordítás csupán egy vetülete és újraértelmezése
Brodarics művének, azaz fordítás és egyben szükségszerűen értelmezés is.
Továbbá valami szerencsés, előre nem látható körülmény folytán még elő-
kerülhet – ebben a fordító nagyon is reménykedik – egy olyan kézirat, vagy
egy még korábbi nyomtatásban megjelent szövegverzió, ami a fordításomat
a jövőben felülírhatja, vagy akár semmissé teheti. Sic fiat!

Gondolatok a jelenlegi fordítás alapját képező iratról

Először is tisztáznom kell, amire előttem már néhány kutatónak keserű száj-
ízzel rá kellett döbbennie: a kéziratos formában, és már a szerző életében,
nyomtatásban is megjelent históriából egyetlen fellelhető eredeti példány
sem maradt az utókorra. Brodarics kéziratát a krakkói Vietor nyomda adta
ki 1527. április 18-án,8 s jóllehet nem tudjuk se a kiadás pontos körülmé-
nyeit, sem a kiadott mű példányszámát, furcsa, hogy eddig egyetlen példány

7 Kasza Péter: „Mert látom, hogy néhányan […] az eseményeket másképp mesélik, mint
megtörténtek…” Brodarics István tevékenysége irodalomtörténeti megközelítésben. Doktori
disszertáció. Szegedi Tudományegyetem, Irodalomtudományi Doktori Iskola. Szeged, 2008.
Uő.: Egy korszakváltás szemtanúja: Brodarics István pályaképe. Pécs, 2015. Tóth Zsombor: A
történelem terhe. Antropológiai szempontok a kora újkori magyar írásbeliség textusainak
értelmezéséhez. Kolozsvár, 2006.
8 A krakkói nyomdászat szerepe a magyar művelődésben. Szerk.: V. Ecsedy Judit. Bp., 2000.
1–400.

25
 A MOHÁCSI CSATA (1526) MÁSKÉPPEN. A NAGY TEMETŐ?

sem került elő. Nyilván az elveszett kézirat meglelése lenne a legideálisabb

opció. Itt joggal teszi fel a kérdést az olvasó, hogy akkor mégis miből dol-
goztak a mű korábbi fordítói?
Brodarics István művének szerteágazó öröksége van. Már Kulcsár Péter
is megkülönböztetett két ágat, amely a mű utóéletét és stemmáját mutatta
be, majd Kasza Péter mindezt tovább kutatta, tökéletesítette, sőt, erről külön
tanulmányt is írt.9 Itt e kutatások eredményéből most az a leglényegesebb,
hogy Brodarics művénél megkülönböztetünk nyomtatott és kéziratos
hagyományra épülő ágat. A dokumentum eddigi fordításainak alapja a
nyomtatott ág volt, mégpedig Zsámboky közismert, 1568-ban megjelent
verziója, ami a bázeli Bonfini-kiadás egyik függelékét alkotta.10 Ebből a
változatból dolgozott tehát Szentpétery, Kardos és Kulcsár is. Véleményem
szerint a kéziratos hagyományon alapuló másik ág – vagyis a mű jelen
kötetben szereplő – kiadása sokkal izgalmasabb, mivel ez már 1553-ra
egész bizonyosan elkészült, tehát Zsámboky verziójánál minimum 15 évvel
korábbi anyagról van szó. Másrészt tartalmaz olyan részeket is, amelyek
még Brodarics eredeti kéziratában szerepelhettek, de végül nem kerültek
bele a nyomdai kiadásba. Ilyennek látom a mű elején olvasható Oratio-t,
vagy a mű végén található epilógust is, Andrzej Krzycki püspök II. Lajos
halálára írott epigrammájával.11 Zsámboky verziója mindkettőt elhagyta,
hiszen ő a nyomtatott ágból dolgozott, és valószínűleg nem is ismerhette az
eredeti kéziratot.
A mű kéziratos hagyománya Brodarics István személyes jó barátjáig,
Piotr Tomicki lengyel alkancellárig nyúlik vissza. Az alkancellár – munká-
jából fakadóan – köteles volt a hivatalos levelezéseket, az állam szempont-
jából releváns iratokat rendszerezni, katalogizálni, hogy esetleg egy-egy
vitás kérdésben azok könnyen előkereshetők legyenek. Tomicki szorgalma-
san rendszerezte az iratokat egy dokumentumgyűjteménybe, és szerencsére
pár évvel később Stanisław Górski, a püspök hajdani titkára folytatta ezt a
jó hagyományt, amit a levéltáros vagy történész szakma így utólag is csak
dicsérni tud. Górski az általa szerkesztett anyagnak – Tomicki püspök emlé-

9 Kasza Péter: Stemma correctum sive completum. Adalékok a Brodarics-szöveghagyomány

kérdéséhez. In. Convivium Pajorin Klára 70. születésnapjára. Szerk.: Békés Enikő, Tegyey
Imre. Bp. –Debrecen, 2012. 99–109.
10 Országos Széchényi Könyvtár. Régi Magyar Könyvtár III/1. 570.
11 Kulcsár Péter 1985-ös fordítása elég eklektikus, mert – hiányosan ugyan, de – tartalmazza
az Oratio részt (pedig ez a fordítás alapját képező Zsámboky-verzióból hiányzik), az epilógust
viszont nem.

26
 BOTLIK RICHÁRD: ELŐSZÓ EGY ELVESZETTNEK HITT SZÖVEGVÁLTOZAT…

kére – az Acta Tomiciana nevet adta.12 A kéziratot Petrográdban őrizték,13

innen került vissza a lengyelekhez 1922-ben.14 Az anyag azonban nem
kerülhette el a történelem újabb nagy viharát, és a II. világháborúban meg-
semmisült. Volt még ezen kívül két másik kézirat is, de sajnos egy részük
szintén hasonló sorsra jutott.15 Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezek-
ről a kéziratokról is készültek másolatok, így 1851-ben nyomtatásban kiad-
ták az Acta Tomiciana kötetsorozatát, amiben szerepelt a kérdéses Brodarics-
mű is. Azért lényeges ezt kihangsúlyozni, mert ez a publikáció megkerülte
az 1527-ben kinyomtatott anyagot (amit Zsámboky adott ki újra 1568-ban),
és egy mellékvágányon haladva feltárja az eredeti kézirat valóságát. Két
további kézirat is rendelkezésre áll: az egyiket (egy 16–17. századi töredé-
ket) a lengyel Muzeum Książąt Czartoryskich w Krakowie őrzi, a másikat
pedig a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára. Górski első szerkesz-
tésében (amit 1553-ban ünnepélyesen átnyújtott II. Zsigmond Ágost lengyel
királynak) ugyanis 1535-ig gyűjtött anyagok voltak, és ez az, amit Supala
Ferenc még látott, amikor a 20. század elején a MTA megbízásából gyűjtő-
munkát végzett Moszkvában, Szentpétervárott és Varsóban.16 Kasza Péter
2002-ben, Krakkóban – két kivétellel – megtalálta Górski első szerkeszté-
sének köteteit, köztük a minket érintő Brodarics-mű kéziratának másola-
tát,17 amelynek – a kutató szavait idézve – „mindenképpen a legkorábbi,
autentikus változat alapján kellett készülnie.”18 Én más utat jártam be az
Acta Tomiciana kötet kapcsán, de lényegében hasonló eredményre jutottam,
mint kollégám, Kasza Péter. Jelen kötetben megjelent fordításom alapját a
bajorországi tartományi könyvtár (Bayerische Staatsbibliothek, München)
egyik nyomtatott kötetében találtam meg, mert tapasztalatom szerint ez
jóval bővebb szövegverziót közöl, mint például a lengyelországi társa. Úgy
vélem tehát, hogy Münchenben sikerült szerencsésen meglelnem a Górski-

12 Nowakowska, Natalia: King Sigismund of Poland and Martin Luther. The Reformation
before Confessionalization. Oxford, 2018. 45.
13 1914 és 1924 között Petrográd, 1924 és 1991 között Leningrád, 1991-től Szentpétervár a
város neve, de a helyiek manapság csak Pityernek hívják.
14 Az irategyüttes Lengyelország felosztásakor került az oroszokhoz.
15 A megmaradt iratok Górski-csomókként ismertek, ezeket a varsói nemzeti könyvtár őrzi,
és nemrég már online is elérhető az anyag. Biblioteka Narodowa, Teki Górskiego. http://
katalogi.bn.org.pl/iii/encore/search/C__Steki%20g%C3%B3rskiego__
Orightresult__U?lang=pol&suite=cobalt
16 Kutatóútjáról jelentést készített, amit a MTA Kézirattárában őriznek. Magyar Tudományos
Akadémia Könyvtára és Kézirattára. Manuscript 4945.
17 Kasza P.: Stemma… i. m. 103.
18 Uo. 103–104.

27
 A MOHÁCSI CSATA (1526) MÁSKÉPPEN. A NAGY TEMETŐ?

féle kézirati másolatok közül az első példányok nyomtatott verziójának

egyikét.
Fordításomat tehát immár kiegészíthettem nemcsak az Oratio, hanem a
Praefatio rész hiánytalan változatával, és a mű végén szereplő epigrammával
is, amit Krzycki püspök írt II. Lajos emlékére. Bizonyos vagyok abban, hogy
Brodarics István nem úgy és nem akkor fejezte be gondolatmenetét, ahogy
ez a legutóbbi, Kulcsár-féle kiadásban szerepelt (ahol a szerző leírta, hogy
Szülejmán elhagyta Magyarországot, és seregével hazatért otthonába). Egy
ekkora műveltséggel rendelkező humanista, mint Brodarics, nyilván ismerte
a történetírás íratlan szabályait, és ha előszóval ellátta művét, akkor utószót
is kellett hozzá írnia, ezzel is megtartva az írás és szerkesztés hármas funda-
mentumát. Az epigramma előtt álló rövid összefoglalás pedig egy újabb
izgalmas kérdéshez, a mű keletkezésének dátumához nyújthat támpontot.
Brodarics a következőket írta: II. Lajos király „testét megtalálták és Székes-
fehérvárra vitték, ott az országlakók köteles tiszteletadással épp most temet-
ték el, november 9. napján.” Véleményem szerint mindez azt jelenti, hogy
Brodarics István kézirata 1526. november közepén már elkészülhetett!19

Néhány szó a jelen kötetben szereplő Brodarics fordítás szerkezetéről

A fordítás alapjául szolgáló műben jól elkülöníthető gondolati egységek
vannak, és a szerző mindezt szerkezeti tagolásokkal, bekezdésekkel igyeke-
zett is jelezni. Kulcsár Péter magyar nyelvű közlésében Brodarics logikus
szerkesztési elve teljesen összekuszálódott, a mondattagolások sokszor
eltérnek a szerző eredeti elképzelésétől. „Mármost, ha Magyarországon
adunk ki latin szöveget, nyilvánvalóan nem alkalmazhatjuk – mondjuk – a
francia grammatika szabályait, amely tudvalevőleg nem tétet vesszőt a mel-
lékmondatot kezdő kötőszó vagy vonatkozószó elé, míg a magyar nyelvtan
kötelezővé teszi ezt, ez utóbbi viszont nem engedi meg – legalábbis nem
javasolja – a vessző kitételét ott, ahol esetleg a francia megkívánja. Márpe-
dig szinte nincs az egész kötetben egyetlen oldal sem, melyben ne botlanánk
központozási vétségekbe, olykor nem kis fejtörés árán igazodva csak el a
mondat szövetében. Ez pedig, humanista prózáról lévén szó, nem is olyan
egyszerű feladat. Éppen ezért vár az olvasó e téren is mennél több támoga-

19 Illetve ez az oka annak, hogy a mű az Acta Tomiciana VIII. (1526-os) és nem a IX. (1527-
es) kötetében szerepel. Kasza Péter – közvetett források alapján – felállított hipotézise, hogy
Brodarics esetleg nem 1526-ban vagy 1527-ben, hanem 1528-ban írta a kérdéses művet.
Minderről ld. Kasza Péter: Egy elveszett kiadás nyomában. Brodarics István Históriájának
első kiadásáról. In. Clio Inter Arma. Tanulmányok a 16–18. századi magyarországi
történetírásról. Red.: Pál Fodor. Szerk.: Tóth Gergely. Bp., 2014. 39–65.

28
 BOTLIK RICHÁRD: ELŐSZÓ EGY ELVESZETTNEK HITT SZÖVEGVÁLTOZAT…

tást a szöveg kiadójától.”20 Mi tagadás, nem könnyű egy 8–9 sorból álló,
olykor egy mondatban 20 vagy annál is több vesszővel álló szerkezetet
megbontani. Én a közérthetőséget tartottam szem előtt a fordításom során,
ezért többször is külön mondatokba rendeztem Brodarics azon gondolatait,
amit az 500 éve élt szerző egyébként csak vesszővel, kettősponttal tagolt.
Nem követhettem tehát szöveghűen a mondatok közlését, mert így élvezhe-
tetlen olvasmányt kaptam volna. A bekezdéseken azonban nem változtat-
tam, minden ugyanolyan, mint a 16. században volt. A szövegben mindenütt
kurzív szedéssel jelöltem, ahol helység- vagy tulajdonnév szerepel, mert
Brodarics a kéziratában, majd a Górski gyűjtéséből kiadott nyomtatott ver-
zió ugyanígy (dőlt betűvel) kiemelte ezt. Meglátásom szerint ez nemhogy
rontja, hanem talán még javítja is az olvasás élményét, mert így kényelme-
sebb itiner áll az olvasók rendelkezésére. A személynevek közlése nem
könnyű feladat egy ilyen mű esetén, hiszen sok idegen származású állam-
férfival, hadvezérrel találkozunk Brodarics históriájában. Én úgy döntöt-
tem, hogy azoknak, akiket Magyarországon már jól ismertek, sőt, magyar
hivatalt viseltek, meghagyom a magyarosított nevét. (Például Frangepán
Kristóf, Statileo János vagy Bakics Pál esetében.) Ugyanakkor meg se kísé-
reltem magyarra fordítani Niklas Graf zu Salm,21 Annibale Cartagine da
Este di Padovana22 vagy Štěpan Šlik23 nevét, mert történetileg szerintem ez
helytelen lenne. A fordítás végén közölt epigrammát – bevallom – meg sem
kíséreltem lefordítani. Mivel történész vagyok, nem pedig irodalomár vagy
költő, ezt a dicsőséget, a jambusok és hexameterek rejtélyes világát megha-
gyom az arra nálam sokkal érdemesebb kollégáknak. Másrészt talán fel-
menti a fordító latin verselésben való járatlanságát az a tény, hogy az epig-
ramma nem Brodarics István, hanem Andrzej Krzycki költeménye, s csak
egyfajta függeléke a műnek.

Macedónújfalutól a mohácsi táborig – néhány példa a 40 évvel

ezelőtti kiadásban tapasztalható félreértelmezések mibenlétéről
Magában a fordításban is mindenhol igyekeztem hivatkozásokkal és
magyarázatokkal jelölni a – számomra – egyértelmű fordítási hibákat,
amelyek következtében a teljes 1526. évi hadjárat, illetve a mohácsi csata
is egészen más értelmet nyert. Itt, a fordítást megelőző előszóban nem
kívánom ezek mindegyikét végigelemezni, „lelőni a poént” – vagy moder-
20 Boronkai I.: Stephanus Brodericus… i. m. 726.
21 Kulcsár Péter szövegkiadásában Zólyomi Miklós. Mohács emlékezete… i. m. 29.
22 Kulcsár Péter szövegkiadásában a ciprusi Karthágói Hannibál. Uo. 46.
23 Kulcsár Péter szövegkiadásában Slyk István. Uo. 39.

29
 A MOHÁCSI CSATA (1526) MÁSKÉPPEN. A NAGY TEMETŐ?

nebb szóval élve: „spoilerezni” –, csak néhány példát szeretnék a műből

kiragadni.
Kezdjük mindjárt az elején a 2018-as fordítás történetét. Brodarics Ist-
ván művének címében ugyanis – szövegverziótól függően – szerepel a latin
„verissima descriptio” vagy „historia verissima” kifejezés. Ha megnézzük,
akkor az összes korábbi fordításban ezt „igaz leírásnak” vagy „igaz törté-
netnek” fordították, pedig a latin „verissima” az igaz melléknév fokozott
alakja. Helyesebb lenne tehát a szó szerinti „legigazabb történet” alkalma-
zása, én azonban a magyarosabb „leghitelesebb történetet” választottam. A
másik, szintén elég problémás, és a Kulcsár-féle fordításban rendszeresen
visszatérő hibának az „oppidum” szó értelmezését vélem. Kulcsár fordítá-
sában a latin „oppidum” szót mindenütt „városkának” olvashatjuk. A doku-
mentum korábbi fordítója, Szentpétery Imre nem tett különbséget város és
város (civitas et oppidum) között, ő mindenhol konzekvensen „városnak”
fordítja mindkettőt. Szakmailag ma már ez sem tartható, és ha Brodarics
István is különbséget tett a művében civitas és oppidum közt, nyilván nem
véletlen a szerző differenciálása. Nem kívánok részletesen belemenni abba
a terminológiai fejtegetésbe, hogy miért van ez így, hiszen középkor kutatók
sora bizonyította a két szó különbségét.24 Én elsősorban ezekre a kutatási
eredményekre alapozva fordítottam a latin „oppidum” szót mindenütt
„mezővárosnak.”
Rendszeresen visszatérő problémákat fedeztem fel a különféle tisztsé-
gek, hivatalok szöveghű fordításában. Már korábbi kutatásunkban is rámu-
tattunk arra, hogy Brodarics István nem véletlenül különböztette meg a
királyi lovászmestert (agazonum regii magister) a királyi istállómestertől
(stabuli regii magister).25 Kulcsár Péternek fel sem tűnhetett a tisztségek
közti különbség mibenléte, mivel mindkettőt királyi lovászmesternek fordí-
totta. Pedig Brodarics ezzel tudatosan arra célzott a művében, hogy a nem
idős, nem beteg, és ráadásul a közeli birtokán (Babócsa) tartózkodó ecsedi
Báthory György királyi lovászmester, a nádorispán fivére nem vett részt a
mohácsi csatában! Ezért kellett a – háborús időszakban megkülönböztetett
fontossággal bíró lovászmesteri tisztséget – másokra bízni, olyan istálló-

24 Talán a két legjelentősebbet kiemelve: Ladányi Erzsébet: Libera villa, civitas, oppidum.
Terminológiai kérdések a magyar városfejlődésben. Történelmi Szemle 1980. 3. szám. 450–
474. Újabban: Gulyás László Szabolcs: Civitas vagy oppidum? Szempontok 15. századi
mezővárosaink jogi terminológiájának vizsgálatához. In. Arcana tabularii. Tanulmányok
Solymosi László tiszteletére. I. kötet. Szerk. Bárány Attila–Dreska Gábor–Szovák Kornél. Bp.
–Debrecen, 2014. 391–404.
25 Botlik R.–Nemes I.–Tolvaj B.: Kétségeink… i. m. 5–20.

30
 BOTLIK RICHÁRD: ELŐSZÓ EGY ELVESZETTNEK HITT SZÖVEGVÁLTOZAT…

mesterekre, akik a királynak friss lovakat tartanak készenlétben (menekülé-

se esetére).
Szintén elég idejétmúlt (18–19. századi) szakmai álláspontnak vélem
Szapolyai János szepesi ispán esetében „grófot” fordítani, holott Brodarics
mindenütt a latin „comes” szót használta, amit Szapolyai esetében ispán-
ként fordítottam. Kulcsár „tengeri kapitánynak” értelmezte a horvát-
szlavón-dalmát bán tisztségét, amit a szerző eredetiben „maritimum
prefectum”-nak írt. Mivel a bán se tengerész, se hajóskapitány nem volt,
ezért a szó szerinti fordítás helyett én mindenhol a történeti tájat (Tenger-
mellék) vontam össze a betöltött hivatallal: „tengermelléki parancsnok.”
Érthetetlen továbbá, hogy Orbonász Andrást miért titulálta Kulcsár Péter
esztergomi várkapitánynak, amikor Brodarics csak annyit írt, hogy Eszter-
gomot védte, de nem emlékezett meg arról, hogy erre jogosító kapitányi
titulusa lett volna.
A legnagyobb fordítási hibákat azonban mégis a haditechnikai termi-
nus technicusok alkalmazásában véltem felfedezni. Pedig Brodarics műve
leginkább az 1526. évi hadjárattal és a mohácsi csatával foglalkozik, tehát
nem nélkülözheti a hadtörténeti szakszavak használatát. A fordításokból
kimaradt például az, hogy a csatát megelőző hétfői nap reggelén (augusz-
tus 27-én) „rege aciem instruente”, vagyis már a „király csatasorát ren-
dezték”, amikor megérkeztek az Erdődy-fivérek. Mindez azt jelenti –
amire Brodarics néhány helyen utalt a művében –, hogy a királyi sereg
jóval a tényleges csata megkezdése előtt csatarendbe állt, és így várta az
ellenséget. A legjelentősebb hibákat mégis a tábor építése, felállítása és
elpusztulása kapcsán tapasztaltam. Elsikkad Kulcsár fordításából, hogy a
lengyel táborépítőt, Lenard Gnoynskyt azért küldték Magyarországra,
mert korának egyik legjobb hadmérnöke volt. „Gnoienski előírása szerint
gondosan fölállította a tábort” – fordította Kulcsár, pedig voltaképpen
nem felállította, hanem gondosan kimérte azt, hogy hol verjenek tábort!26
Szintén tévedésnek vélem azt, hogy Kulcsár szerint a nagyszámú szeke-
rekkel – amellyel a magyar királyi sereg rendelkezett – a tábort kívánta
körülvenni a keresztény hadsereg. Az eredeti műben ez a rész így szere-
pel: „acies undique cingeretur ac si quasi inter septa ac munimenta
certamen fieret.” A hangsúly itt a latin „acies” szón van, amely csatasort,
hadrendet vagy akár hadsereget is jelenthet. Szó sincs tehát táborról,
hiszen nem a táborhelyet kívánták a szekerekkel körbevenni, hanem

26 Eredetiben: „diligenter ex prescripto etiam Gnojenski metato et sua cuique statione

assignata…”

31
 A MOHÁCSI CSATA (1526) MÁSKÉPPEN. A NAGY TEMETŐ?

magát a csatasort akarták ezekkel védeni. További hadtörténeti elemzésre

lesz szükség annak tisztázására, hogy miért vetették el ezt a lehetőséget
Tomoriék? Én úgy vélem, hogy a szekerek akadályozták volna Tomori Pál
eredeti elképzelésének a megvalósítását, mivel a szekérvár és a cölöpök
felállítása esetén az első hadrend nehézkesen jutott volna el a török soro-
kig, és a támadó taktikáról védekezésre kellett volna áttérnie. Nem világos
azonban, hogy a Brodarics által „helytállóknak” nevezett második hadren-
det, amelyben maga a király is helyet foglalt, vajon miért nem vették körül
szekerekkel? Ami a tábort illeti, a latin eredeti és a magyar fordítás közt
meglévő legjelentősebb eltérést ott tapasztaljuk, amikor Brodaricsék már
menekülnek a mohácsi csatából, és menekülésük során érintik mindkét
magyar tábort. A hangsúly itt a többes számon van! A szerző pár oldallal
korábban megemlékezett arról, hogy a csata megkezdése előtt két táborba
rendeződtek a magyarok, és ezek a táborok nem is keveredtek egymással,
tehát jól elkülönített egységet alkottak. A menekülési fázisban erről, illet-
ve a latin többes számról nem vett tudomást Kulcsár Péter szövegközlése.
Az eredeti szövegben „veneramus et per castrorum loca…” áll, amit Kul-
csár így fordított: jöttünk „a táborhelyen át…” Ha ez valóban így lenne,
akkor a latin singularis genitivus „castri” szót olvashatnánk Brodarics
művében. A szerző azonban a „castrorum” használatával is érzékeltette,
hogy nem egy táborról, hanem kettőről volt szó, ezért áll ez a szó többes
számban. Helyesen tehát: jöttünk „a táborok helyein át…” Úgy gondo-
lom, hogy mindezek alapján át kell rajzolni az összes eddigi térképet,
amely a csata eredeti pozícióját ábrázolta (mert mindegyik térkép egy
tábort jelez).
Jelen fordításnak sikerült bizonyítékot találnia Ráskay Gáspár, Török
Bálint és Kállay János seregének hozzávetőleges nagyságára is. Ezt a csa-
patot – nevezzük zászlóaljnak, ha már Brodarics is ezt tette – Tomori Pál
eredetileg II. Lajos király testőrségének szánta, de a csata kezdeti fázisában
Báli és Hüszrev bég gyanús átkaroló hadmozdulatának felderítésére, illetve
megakadályozására küldte. Minden eddigi fordításból lemaradt tehát a
Brodarics által írt „cohorte” szó, ami egyértelműen a Ráskay-huszárokra
utalt. A zászlóalj létszáma minden valószínűség szerint 4-500 fős lehetett,
nem érhetett el ezres nagyságrendet.
A forráskritikai megjegyzéseim végére hagytam még egy tévedést, még-
pedig „Macedónújfalu” kapcsán. Ez egy Kulcsár Péter által leírt, valójában
– ilyen néven – soha nem létezett település, amit már Szentpétery Imre is
rosszul fordított le. Brodarics művében ezt olvashatjuk latinul: „in nova

32
 BOTLIK RICHÁRD: ELŐSZÓ EGY ELVESZETTNEK HITT SZÖVEGVÁLTOZAT…

villa Macedoniorum.” Szentpétery fordításában „Macedóniai Lászlónál

Újhelyen”, ami úgyszintén helytelen, mivel Brodarics nem írta, hogy Lász-
lónál (lat. „Ladislaus”) lett volna a király, és a latin „nova villa” sem konk-
rét település nevére (Újhely) utal, mivel ezt nem nagybetűvel írta a szerző
(ha ez így volna, akkor is inkább már Újfalu lenne a jobb megoldás). A
mondatrész birtokszerkezete, és a Macedóniai-család latin többes száma
(plur. gen. „Macedoniorum”) miatt döntöttem a „Macedóniaiak új falujá-
ban” használata mellett. A latin ’villa’ szó középkori értelmezésben,
Magyarországon falut jelentett, a 15. századtól azonban már mezővárosra is
használják a kifejezést (pl. Debrecenre, amiről senki nem gondolhatta
komolyan, hogy falu).
Nem kívánom tovább csigázni az Olvasók türelmét, átadom a szót
Brodarics Istvánnak, a fél évezrede élt szerző jókívánságaival fejezve be a
jelen előszót: „Élj boldogan, kedves olvasó, és minden jó vezéreljen!”

33
 A MOHÁCSI CSATA (1526) MÁSKÉPPEN. A NAGY TEMETŐ?

34