Ez a dokumentum

A POGÁNYSÁG APOLÓGIÁJA

című könyv
teljes szövegét tartalmazza,
de a szöveg tördelése, a szövegbeosztás,
és a betűk formátuma nem azonos
a nyomtatott könyvvel

2
 Héjjas István

A
POGÁNYSÁG
APOLÓGIÁJA

Harmadik Évezred Kiadó

2008.
 © Dr. Héjjas István
2008

Pogány mítosz sorozat

Sorozatszerkesztő: Csörgő Zoltán

Műszaki szerkesztő: Ballai Bence
Borítóterv: Borbás Márton

A borítón Dainichi nyorai a „Nagy nap Buddha”

A japán buddhizmus singon irányzatának
Központi alakja látható

ISBN 978-963-85810-3-7
Ez a könyv újrahasznosított papírból készült

2
„Ahol a mítoszt mesének tartják,
s a kultuszt gyermekded játéknak,
ott barbárság honol.”
(prof. dr. Popper Péter)

3
4
 TARTALOM
Bevezetés 5
Az emberiség kockázatai 9
Az ember és a természet viszonya 10
Okok és következmények 13
Gábor Dénes elmélete a lehetséges megoldásról 18
A „GAIA” elmélet 21
A materialista megoldás 23
A monoteista megoldás 24
A „pogány” megoldás 25
Mit tanít a materializmus? 27
A materializmus kialakulása 28
Tudomány és materializmus 29
Ellentmondások a materialista tudományban 33
A materializmus társadalmi következményei 37
Mit tanít a monoteizmus? 41
A zsidó vallás világképe 43
A kereszténység világképe 47
Az iszlám világképe 51
A keresztény monoteizmus társadalmi következményei 56
Mit tanít a pogányság? 59
Sámánizmus 60
Mágikus kultuszok 68
Mágia és szinkronicitás 75
Kínai pogányság 78
Konfucianizmus 79
Taoizmus 82
A Ji King filozófiája 85
Indiai pogányság (brahmanizmus és hinduizmus) 88
Védizmus 89
Brahmanizmus 91
Védikus filozófiák (Darsanák) 95
Mimámszá és Védánta 97
Számkhja és Jóga 100
Nyája és Vaisésika 106
Délkelet-ázsiai pogányság (Buddhizmus) 110

5
Mit tanít a monoteista ezotéria? 116
Kabbala 117
Keresztény misztika 123
Szufi 126
Párhuzamok a tudomány, a pogányság és a monoteista ezotéria között 129
Néhány alapvető párhuzam 130
Az anyag, a tudat, és a hullámfüggvény 132
A hullámfüggvény összeomlása 136
A múlt, a jövő, és a kvantumkáosz 138
Lehetünk-e optimisták? 140
Irodalom 142

6
 BEVEZETÉS

Az európai gondolkodást manapság háromféle világnézeti alapállás határozza

meg. Az egyik, amelyet leginkább tekintenek hagyományosnak, az egyetlen
személyes teremtő Istenben való hit, amelyet Európában főleg a kereszténység
képvisel.
A másik ennek több szempontból ellentéte, vagyis az anyagon kívül minden
más tényező létezését tagadó modern materializmus.
Van azonban egy harmadik út is, amelyet a keresztények általában pogány-
ságnak neveznek.
A pogányság gyűjtőfogalom, s mindegyik irányzatának, változatának jellem-
zője, hogy miközben az anyagi világon túlmutató spirituális valóság létezését ta-
nítja, tagadja, hogy bármiféle isten akkora hatalommal rendelkezhet, hogy az
emberek sorsát kénye-kedve szerint irányíthassa. Más szóval: a saját sorsunkat
végső soron mi magunk irányítjuk.
A pogányság kategóriájába tartozik többek között az indiai brahmanizmus, a
buddhizmus, a kínai taoizmus és konfucianizmus, az ősi perzsiai méd mágusok
vallása, a perzsa zoroaszter vallás, a szibériai és az indián sámánizmus, s nem
utolsó sorban a honfoglaló magyarok keletről hozott ősi vallása is, hogy csak a
fontosabbakat említsük.
A pogányság minden irányzatában fontos szerepet tölt be a természet tisztele-
te, vagyis az az elv, amely szerint nem urai vagyunk a természetnek, hanem
partnerei és kölcsönös kötelességünk egymást segíteni, mint ahogyan az istenek
sem urai az embernek, hanem a természethez hasonlóan olykor barátai, máskor
inkább ellenségei.
A mai modern világ alapkoncepciója ezzel szemben az, hogy mi vagyunk a
világ urai és a természettel azt teszünk amit akarunk, vagyis a saját jólétünk ér-
dekében kihasználhatjuk, kizsákmányolhatjuk, átalakíthatjuk.
Ez a koncepció először a kereszténység tanításában kapott kitüntetett szere-
pet, arra hivatkozva, hogy a Biblia szerint Isten azt az utasítást adta, hogy szapo-
rodjunk és sokasodjunk és vegyük birtokunkba a Földet, a növényeket és állato-
kat, amelyeknek Isten megbízásából mi vagyunk az urai.
Más szóval: a korlátlan hatalommal rendelkező Istennek az ember csupán te-
hetetlen szolgája, de ez a szolga az Isten felhatalmazása alapján ugyanakkor a
természet korlátlan ura is egyben. Így azután tökéletes a hierarchia, s az alá és
fölé rendeltség minden szinten érvényesül.

7
 A természet birtokbavételét és a földi állatokon és növényeken való uralko-
dást eleinte korlátozta, hogy az emberi tudomány nem állt megfelelő szinten. A
természettudományok fejlődése azonban az embert egyre inkább a természet
urává tette, annak minden hátrányos következményével együtt.
Ma már egyre inkább úgy látszik, hogy ha a természetet profit érdekekből ki-
zsákmányoló és tönkretevő tendencia tovább folytatódik, ez végül a bioszféra
olyan mérvű átalakulását eredményezheti, amely az emberiség kipusztulásához
vezethet.
Az alábbiakban bemutatjuk, hogy ebből a csapdából nem jelenthet kivezető
utat sem a materializmus, sem pedig egy megkövesedett, dogmatikus monoteista
hitrendszer, s nagyon valószínű, hogy a probléma megoldását az jelenthetné, ha
az emberiség képes lenne visszatérni az ősi „pogány” szemléletmódhoz és érték-
rendhez. Egy ilyen megoldás nemcsak a természet megőrzését segíthetné elő,
hanem jelentősen javíthatná az elidegenedett és depresszióra hajlamos modern
ember belső lelki egyensúlyát, s ezen keresztül az emberi élet – nem materiális
javakban mérhető – minőségét.

8
 AZ EMBERISÉG KOCKÁZATAI

A mai modern világban az ember és a természet közötti kapcsolat harmóniája

megbomlott. Ennek következményei egyre inkább foglalkoztatják az emberisé-
get. Egy közeledő katasztrófa rémképe a II. világháború tapasztalatai alapján to-
vább fokozódott, hiszen úgy látszott, hogy egy atomháború az egész emberi civi-
lizációt nagyon rövid idő alatt képes lehet elpusztítani.
Erre utal Enrico Fermi Nobel díjas fizikus 1953-ban megtartott előadása is,
amelyben arról beszélt, hogy miért nem lehetséges kapcsolatot teremteni földön
kívüli idegen civilizációkkal.
Fermi hasonlata szerint, ha a Föld keletkezése óta eltelt időt 24 órának tekint-
jük, akkor a technikai civilizáció kialakulása az utolsó századmásodpercben tör-
tént. Fermi szerint valószínű, hogy egy technikailag fejlett civilizáció néhány év-
század alatt elpusztítja magát, ez pedig a fenti hasonlat szerint csupán egy újabb
századmásodpercnek felel meg.
Ha a Föld körül elképzelünk egy néhány száz fényév sugarú gömböt, ame-
lyen belül bármelyik bolygó egy fénysebességű hírközlő csatornán a technikai
civilizáció élettartamán belül elérhető, akkor elenyészően kicsi annak a valószí-
nűsége, hogy e gömbön belül akad egy másik bolygó, ahol éppen akkor áll fenn
a technikai civilizáció, amikor a Földön, vagyis a két bolygón éppen egybe esik
az a bizonyos század másodperc.

9
 AZ EMBER ÉS A TERMÉSZET VISZONYA

Vizsgáljuk meg Fermi elméletét közelebbről, azzal a változtatással, hogy az idő-

beli arányok szemléletesebbé tétele érdekében a Föld keletkezése óta eltelt időt
nem egyetlen napnak, hanem egy teljes évnek tekintjük, és képzeljük el azt is,
hogy a Föld történetét gyorsan mozgó űrhajóból szemléljük, ahonnan a relati-
visztikus idő-dilatáció miatt a Föld keletkezése óta eddig eltelt mintegy 4,6 mil-
liárd év csupán egyetlen évnek tűnik. A látvány ez esetben nagyjából a követke-
ző lehetne:
Január 1-én kialakul a Föld nevű bolygó, s a forrongó, gőz és gázfelhővel kö-
rülvett égitesten sokáig nem létezik semmiféle élet, mígnem március 20. körül a
korábban kialakult tengerekben megjelennek az első, nagyon egyszerű szerkeze-
tű mikroorganizmusok.
A második félév már mozgalmasabb, mivel július 26. körül megjelennek az
első többsejtű élőlények is a tengerekben, azonban egészen november 9-ig kell
várni, amíg kialakulnak az első algák és a legegyszerűbb tengeri gerinctelen álla-
tok.
Ettől kezdve az események némileg felgyorsulnak. November 14-én a ten-
gerben megjelennek az első mészhéjú puhatestűek, november 16-án a tengeri
csigák, ősrákok és szivacsok, november 21-én a páncélos őshalak, korallok,
kagylók, egyszerűbb gerincesek és tengeri sünök, a szárazföldön pedig az első
mohafélék.
Ezt követően november 24. körül kialakulnak a tengeri csillagok és a csont-
vázas halak, s a szárazföldön megjelennek az első kezdetleges növények, harasz-
tok, majd november 29-én a páfrányok, ősfák és ősrovarok is.
A december hónap ennél is mozgalmasabb, hiszen elsején megjelennek a cá-
pák és hüllők, másodikán kialakulnak a kőszén telepek, a szárazföldön megje-
lennek az első örökzöld erdők és a szárnyas rovarok, Mikuláskor (dec. 6.) kiala-
kulnak a szárazföldön a fenyők, a füvek és a mezők, nyolcadikán a tengerben
megjelennek a tengeri gyíkok, a szárazföldön a repülő hüllők és az ősmadarak,
kilencedikén pedig a lombhullató fák és bokrok.
A dinoszauruszok megjelenése december 10. körül következik be, de ezek
mindössze három nap múlva ki is pusztulnak. Közben azonban december 12. kö-
rül a szárazföldön megjelennek az első igazi emlős állatok.
Mivel egyetlen nap kb. 12.600.000 földi évnek felel meg, innentől kezdve a
felgyorsuló eseményeket érdemesebb óráról órára követni:
– december 13. 01 óra: megjelennek a tengeri teknőcök
– december 14. 13 óra: megjelennek a krokodilok és a maihoz hasonló kétéltűek
– december 15. 08 óra: megjelennek az ősvirágok és a maihoz hasonló madarak

10
– december 16. 03 óra: megjelennek az erszényesek ősei
– december 17. 17 óra 30 perc: a szárazföldön megjelennek a főemlősök és a ga-
bonafélék
– december 20. 21 óra 30 perc: megjelennek a bálnák, a fókák, és a maihoz ha-
sonló halak, valamint a szárazföldi teknősök
– december 24. 01 óra 40 perc: megjelennek a majmok
– december 25. Karácsony első napja, 06 óra 10 perc: megjelennek a rágcsálók
– december 26. Karácsony második napja, 01 óra 10 perc: megjelennek a dene-
vérek
– december 27. 05 óra 45 perc: kialakulnak a trópusi dzsungelek, megjelennek a
maihoz hasonló virágok és az emberszabású majmok
– december 29. 19 óra 50 perc: a mai lánchegységek felgyűrődése, ragadozók
megjelenése
– december 30. 14 óra 45 perc: az óceánokban megjelennek a cápák, Európa és
Ázsia összekapcsolódik, és ezzel kialakulnak a mai kontinensek, és
a nagy füves legelőkön megjelennek az első növényevő emlősök
Az év utolsó napján az események még gyorsabban követik egymást, ezért
innen kezdve már érdemes a másodperceket, sőt a nap vége felé még az ezred
másodperceket is figyelembe venni:
– december 31. Szilveszter, 18 óra 15 perc 30 másodperc: megjelenik az ősem-
ber
– december 31. 23 óra 10 perc 40 másodperc: megjelenik a mai típusú ember
– december 31. 23 óra 59 perc 05 másodperc: az emberi civilizáció kezdete
– december 31. 23 óra 59 perc 46 másodperc: Krisztus születése
– december 31. 23 óra 59 perc 58 másodperc: az ipari forradalom kezdete
– december 31. 23 óra 59 perc 59 másodperc: egy milliárd ember él a Földön
– december 31. 23 óra 59 perc 59 másodperc és kb. 750 ezredmásodperc: a glo-
bális környezetszennyezéssel megkezdődik a bioszféra intenzív
pusztítása.
Ezek után nézzük meg, hogy mi lehet a történet folytatása a most kezdődő
második évben:
– január 1. 00 óra 00 perc 00 másodperc: a jelen időpont
– január 1. 00 óra 00 perc 04 másodperc: az emberiség várható kipusztulásának
időpontja
– január 1. 00 óra 01 perc 15 másodperc: a bioszféra egyensúlya helyreáll nagy-
jából azon a szinten, amely megfelel az első év december 20. körüli
állapotnak.
Ezt követően elvileg lehetséges, hogy néhány nap vagy néhány hét elteltével
kialakul egy újabb intelligens élőlényfaj, ahhoz hasonlóan, ahogyan korábban az
emberiség is kialakult.

11
 Ezen pesszimistának tűnő jóslatnál érdemes figyelembe venni, hogy a prog-
nózis csupán az emberiség nézőpontjából tűnik pesszimistának, hiszen a Földön
több millió olyan élőlény faj létezik, amelyek szempontjából a prognózis kifeje-
zetten optimista.
A következő fejezetben arra keresünk választ, hogy melyek azok a tényezők,
amelyek egy ilyen prognózist valószínűsítenek, s melyek azok a tényezők, ame-
lyek egy ilyen folyamat ellen hathatnak.

12
 OKOK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK

Érdemes megvizsgálni azokat a tényeket, amelyek a fentebbi prognózist alátá-

masztani látszanak, s azokat az elvi lehetőségeket, amelyek a helyzetet az embe-
riség szempontjából esetleg kedvező irányba fordíthatják.
Az emberi tevékenységből származó természetkárosítás lehet lokális és lehet
globális hatású.
Bár a lokális hatások következménye egy szűkebb földrajzi környezetben ka-
tasztrofális lehet, általában mégsem fenyegeti az emberiséget megsemmisüléssel.
Lokális hatásokra példa lehet a talaj, az ivóvíz, a levegő és az élelmiszerek
ólom, kén, klór, stb. vegyületekkel való helyi szennyeződése, de ebbe a kategó-
riába tartozik pl. a csernobili atombaleset is.
A globális hatások nagyszámú lokális hatás összegeződése révén alakulhat-
nak ki.
Az emberiség fennmaradását leginkább a tengervíz és a légkör összetételének
és fizikai paramétereinek – egymással kölcsönhatásban álló – megváltozása fe-
nyegetheti, amelynek következtében módosulhat az éghajlat és az a kockázat is
felmerül, hogy a légkör nem lesz képes hatékonyan kiszűrni a világűrből érkező
egészségkárosító sugárzásokat.
Mindez szoros kapcsolatban áll a Föld termikus egyensúlyával, amely utóbbi
attól függ, hogy egyensúlyban van-e egyfelől a Földre beérkező és a Földön ter-
melődő hőenergia összege másfelől a Földről a világűrbe kiáramló hőenergia
mennyisége, vagyis, hogy optimális mértékű-e a bolygónk „hűtése”.
A Földet főleg a Nap melegíti, de nem elhanyagolható az a hőenergia sem,
ami a Föld belsejében zajló természetes eredetű termonukleáris folyamatokból
származik, továbbá az a hőenergia, amelyet az emberi tevékenység termel.
A Földön az éghajlat legfontosabb globális paramétere az évi átlagos köze-
pes hőmérséklet. Ennek stabilitása jelentős mértékben függ attól a két hőáram-
lástól, amelyek egyikében a Föld sugárzó meleget kap a Naptól, a másikban pe-
dig hőenergiát sugároz ki a világűrbe.
E két hőenergia áramlás a légkörön halad keresztül. A légkör (atmoszféra)
bizonyos sugárzásokat átereszt, másokat elnyel, visszaver, vagy szétszór.
A Nap maximális sugárzási intenzitása a zöld színnek megfelelő 0,5 mikron
hullámhossz körül van, s az innen érkező besugárzás 60-70%-át a légkör átenge-
di és az eljut a felszínre, amely a sugárzás kb. 30%-át visszaveri, 70%-át elnyeli
és az így felvett hőt magasabb hullámhosszon kisugározza.
A Földből kilépő sugárzás legnagyobb intenzitása a szemmel láthatatlan inf-
ravörös tartományban 10 mikron hullámhossz körül van. Ennek 60-70%-át a

13
légkör kiereszti a világűrbe, a többit elnyeli, majd az elnyelt energia egy részét
visszasugározza a Föld felszínére.
A visszasugárzás következménye az „üvegházhatás”, vagyis egy járulékos
melegedés az atmoszféramentes állapothoz képest.
A Földön az egész bolygóra átlagolt felszíni éves középhőmérséklet kb.
+16°C. Ha nem volna üvegház, de a felszín elnyelési tulajdonságai nem változ-
nának, az átlagos hőmérséklet –18°C lenne.
Ha az üvegház hatás csökkenne, a hőmérséklet is csökkenne, több víz fagy-
na meg és mivel a jég és hó sok fényt ver vissza, ez tovább gyorsítaná a lehűlést.
Lehetséges, hogy a Marson egykor sűrű légkör és folyékony víz volt, de
üvegháza meggyengült és a víz, majd a levegőben lévő széndioxid megfagyott, a
maradék levegő jelentős része pedig a világűrbe elillant. A Marson most az átla-
gos hőmérséklet –60°C, de éjszakánként ez –150°C alá süllyedhet.
Az üvegházi egyensúly ellenkező irányban is felborulhat. Ha az üvegházha-
tás erősödik, a víz fokozott párolgása miatt a levegő páratartalma növekszik és
mivel a vízgőz jó infravörös elnyelő, a melegedés erősíti önmagát. Talán hasonló
módon vált forró bolygóvá a Vénusz, ahol az átlagos felszíni hőmérséklet kb.
+460°C, habár ez üvegház nélkül csak kb. +22°C lenne.
Az üvegház stabilitása és rendkívül kényes optimális egyensúlya létfontossá-
gú a bioszférát benépesítő élőlények szempontjából. Az egyensúly kisebb mérté-
kű megbomlása esetén természetes önszabályozó folyamatok – negatív vissza-
csatolások – gondoskodnak az egyensúly helyreállításáról. Az egyensúlyi állapot
nagyobb mértékű megbomlása esetén azonban – egy bizonyos kritikus állapot
elérésekor – a negatív visszacsatolások helyett pozitív visszacsatolások lépnek
fel és egy önmagát rohamosan felerősítő láncreakciószerű folyamat alakulhat ki.
Bár az üvegházi egyensúly elvileg mindkét irányban felborulhat, jelenleg a
Földön a melegedési típusú egyensúlyvesztés jelenti a nagyobb kockázatot.
A folyamatosan erősödő melegedési folyamat két tényezőből tevődik össze.
Az egyik az emberi tevékenységből származó járulékos hőtermelés. Az emberi
tevékenységekhez ugyanis energiára van szükség és minden megtermelt és fel-
használt energia végül hővé alakul át.
A másik melegedési tényező az üvegházi mechanizmus felerősödése oly mó-
don, hogy növekszik a légkörben az infravörös elnyelő vegyületek koncentráció-
ja és emiatt a talajszintről kisugárzott hőenergia egyre kisebb hányada tud csak
kijutni a világűrbe.
Az üvegház erőssége tehát a légkör infravörös elnyelő képességétől függ. A
légkör által az infravörös sugárzásból elnyelt teljes energia mennyiség mintegy
2/3 részét a levegőben található széndioxid nyeli el, de jelentős elnyelő képes-
séggel rendelkezik még a vízgőz, a metán és az ózon, valamint az emberi tevé-

14
kenységek miatt a levegőbe kibocsátott különféle vegyületek, főleg a nitrogén-
oxidok és a freonok.
Az emberi tevékenység jelentősen hozzájárul a széndioxid koncentráció nö-
vekedéséhez is, hiszen az ipar és közlekedés évenként mintegy 20 milliárd tonna
széndioxidot juttat a levegőbe, ami a légkör teljes széndioxid tartalmának kb.
1%-a. Ennek ellenére a légkör széndioxid tartalma évenként csak mintegy 0,5%
mértékben növekszik, mert egyelőre még léteznek bizonyos természetes önsza-
bályozó mechanizmusok, amelyek a növekedési tendenciát mérsékelik.
Statisztikai becslések szerint az emberi tevékenységből származó üvegházha-
tású gázok mintegy 60%-a származik a közúti gépjármű közlekedésből, mintegy
30%-a az energiatermelésből és fűtésből, a fennmaradó 10% pedig az egyéb em-
beri tevékenységekből, jelentős részben a vegyiparból.
A melegedési folyamatot egyelőre még kompenzálni igyekvő egyik legjelen-
tősebb természetes önszabályozó mechanizmus úgy működik, hogy a levegőben
feldúsuló széndioxid a levegőben lévő vízgőzzel szénsavat alkot, amely savanyú
eső formájában (ez nem azonos a savas esővel!) lehullik és a bazaltot mészkővé
és homokká bomlasztja szét és a mészkövet alkotó vegyületben a széntartalma
lekötődik.
A savanyú eső másik része az óceánokba hullik és különféle tengeráramlatok,
főleg a Golf áramlat segítségével a mélyebb tengeri rétegekbe jut le.
Egy másik fontos önszabályozás a biológiai visszacsatolás. Ennek lényege,
hogy a légköri széndioxid koncentráció és/vagy a hőmérséklet növekedése ese-
tén megváltozik a növények és állatok aránya és a több növény több széndioxi-
dot bont le, mint amennyit a lecsökkent állatállomány termel.
Ez utóbbi mechanizmus ma már alig működik, hiszen a Föld biológiai egyen-
súlyába az ember annyira beleavatkozott, hogy a növények és állatok arányát
leginkább a „tervszerű” mezőgazdasági tevékenység határozza meg. Veszélyben
van a Golf áramlat is, amely az éghajlatváltozás miatt fokozatosan lassul, s ha
egyszer megáll, nem biztos, hogy újra meg tud indulni.
Ha a melegedési folyamat elér egy kritikus értéket, a folyamatot erősítő pozi-
tív visszacsatolások túlsúlyba kerülhetnek az önszabályozó mechanizmusokkal
szemben és ez a melegedés rohamos gyorsulását eredményezheti.
Az egyik legjelentősebb pozitív visszacsatolás abban áll, hogy a melegedés
miatt a felszíni vizek párolgása fokozódik, miközben a felmelegedő levegő egyre
több vízgőzt képes elnyelni anélkül, hogy az pára formájában kicsapódna. Mivel
pedig a vízgőz hatékony infravörös elnyelő, ez tovább fokozza az üvegházhatást
és ezzel a melegedést.
Egy másik fontos pozitív visszacsatolás az, hogy a melegedés során a hó és
jégtakarók elolvadása miatt a talaj fényelnyelő képessége fokozódik, fényvissza-

15
verő képessége csökken, ezért a talaj több hőt nyel el és még jobban felmelegíti
a levegőt.
A pozitív visszacsatolásokat az emberi tényezők jelentősen erősítik. Mivel az
emberiség létszáma növekszik és mindenki magasabb életszínvonalon igyekszik
élni, ezért az emberiség egyre több energiát termel és használ fel, s minden meg-
termelt energia végül hővé alakul át. Statisztikai adatok szerint ugyanis az átla-
gos életszínvonal annál magasabb, minél nagyobb az egy főre jutó energiafo-
gyasztás.
Ráadásul az energiatermelés (beleértve a járművek meghajtásához szükséges
energiát is) főleg éghető anyagok elégetése útján történik. A még ki nem bányá-
szott szén, olaj és földgáz széntartalma 4.000 milliárd tonna körül becsülhető.
Ha ezt elégetjük, a légkör széndioxid tartalma háromszorosára növekszik.
A melegedési tendenciát az is erősíti, hogy az ipar fokozódó nyersanyagszük-
séglete miatt kiirtják azokat az erdőket, amelyek a légköri széndioxidot lebontják
és a szenet lekötik.
Ha azt kérdezzük, hogyan lehetne a melegedési folyamatot megállítani, a vá-
lasz meglehetősen bizonytalan. Az emberiség létszámának korlátozása nem le-
hetséges. Nem lehetséges az egy főre jutó materiális igények növekedésének
megállítása sem, hiszen a józan önmérsékeltre buzdító minden eddigi kezdemé-
nyezés kudarcot vallott.
A melegedési folyamat korlátozására esetleg szóba jöhető módszerek közé
tartozhat olyan ipari, háztartási és járműmeghajtási megoldások kidolgozása,
amelyek kevesebb energia felhasználással nyújtják a megfelelő használati érté-
ket, továbbá olyan energiatermelési eljárások elterjesztése, amelyek nem úgy
termelnek energiát, hogy éghető anyagokat égetnek el, s ennek során üvegház
gázokat, főleg széndioxidot bocsátanak ki a levegőbe.
Ami a széndioxidot nem képező energiatermelési eljárásokat illeti, ezen a té-
ren elsősorban a Nap, a szél és a vízi energia fokozott hasznosítása jöhetne szó-
ba. Ezek különleges előnye még az is, hogy olyan energetikai folyamatokat csa-
polnak meg, amelyek energiája egyébként is hővé alakult volna át, így gyakorla-
tilag nem okoznak többlet hőtermelést.
Sajnos a Nap és szél erőműveknek van egy igen komoly hátrányuk, nevezete-
sen, hogy ezek csak akkor termelnek energiát, amikor süt a Nap vagy fúj a szél.
Az így megtermelt energiát ezért tárolni kellene, hogy akkor lehessen felhasz-
nálni, amikor szükséges. A keletkező hatalmas mennyiségű villamos energia tá-
rolására azonban ma még csak olyan technológiai megoldások állnak rendelke-
zésre, amelyek nagyon költségesek, környezetkárosítók és fokozottan baleset ve-
szélyesek.
Ha pl. a paksi atomerőmű teljesítményének megfelelő „környezetbarát” erő-
mű egyetlen napi villamos energia termelését akkumulátorokban szeretnénk tá-

16
rolni, ehhez akkora tárolási kapacitás lenne szükséges, ami megfelel kb. 140 mil-
lió darab gépkocsi akkumulátornak. Egy ilyen hatalmas akkumulátor telepben
évenként le kellene cserélni és ki kellene selejtezni az akkumulátorok felét és
gondoskodni kellene azok megsemmisítésről és az ennek során keletkező veszé-
lyes hulladékok ártalmatlanításáról. Egy ilyen folyamat sokkal nagyobb környe-
zeti problémát jelentene, mint a radioaktív hulladékok kezelése. Márpedig a pak-
si atomerőmű teljesítménye csak jelentéktelen töredéke a világon működő villa-
mos erőművek összteljesítményének.
A széndioxidmentes energiatermelés két reálisan alkalmazható megoldása je-
lenleg a vízi energia és a nukleáris energia. Ezek közül is főleg az utóbbi, mert
ebből lehet kivenni a nagyobb teljesítményt. Mindkettő rendelkezik azonban
olyan hátrányokkal, amelyek miatt alkalmazásuk a környezetvédő mozgalmak
élénk tiltakozásába ütközik.
Ha számba vesszük a műszakilag lehetséges és viszonylag gazdaságosan
megvalósítható energiatermelési eljárásokat, meg lehet állapítani, hogy mind-
egyiknek van – kisebb vagy nagyobb mértékben – káros ökológiai hatása. Még
az abszolút „zöldnek” hitt szélerőművekről is kiderült, hogy működésük közben
képesek tömegesen elpusztítani a turbinákba beletévedő madarakat.
„Tiszta energiaforrás” csak a fantáziában létezik, a valóságban nem. Ezért az
energiatermelési probléma megoldása csak olyan kompromisszum árán képzel-
hető el, amelynek során a sok rossz megoldás közül kell kiválasztani a viszony-
lag kevésbé rosszakat.

17
 GÁBOR DÉNES ELMÉLETE
A LEHETSÉGES MEGOLDÁSRÓL

Gábor Dénes (1900–1979) magyar származású mérnök, fizikai Nobel Díjas, több
tucat találmány kidolgozója, a holográfia felfedezője és a Római Klub aktív tag-
ja, életének utolsó két évtizedében sokat foglalkozott az emberiség várható jövő-
jével és erről számos publikációja jelent meg.
Bár azóta több évtized telt el, s Gábor Dénes idejében még nem lehetett látni
azt a hatalmas információs robbanást, amely azóta bekövetkezett, a megállapítá-
sainak jelentős része a mai ismereteink alapján is helytállónak látszik.
Gábor Dénes gondolatmenetének kiinduló pontja az volt, hogy mivel a tudó-
sok és mérnökök hozták létre azt a fajta világot, amely különbözik minden ko-
rábbitól, ezért az ő felelősségük az is, hogy a sorsával törődjenek. Ezt az újfajta
világot ugyanis számos félelem, aggodalom, szorongás jellemzi.
Az aggodalmak egyik meghatározó forrása Gábor Dénes idejében az volt,
hogy a két egymással szembenálló nukleáris szuperhatalom bármikor elpusztít-
hatja az egész emberiséget.
Aggodalmat okozott az is, hogy a gazdasági fejlődésnek nyilvánvalóan van-
nak növekedési korlátai, s ezek megközelítése során az erőforrások kimerülése
és a természeti környezetben okozott károk miatt az emberiség életfeltételei lé-
nyegesen rosszabbodhatnak.
Az aggodalmakat tovább erősítette a magasan fejlett országok rossz lelkiis-
merete amiatt, hogy a gazdag és szegény országok közötti szakadék egyre mé-
lyül, s miközben a világ egyik felén az emberek dúskálnak az anyagi javakban, a
világ másik felén milliók halnak meg az alapvető élelmiszerek, a tiszta ivóvíz és
a gyógyszerek szűkössége miatt.
Ami a lehetséges atomháborút illeti, Gábor Dénes szerint ennek a veszélye
nem megalapozott, hiszen egy ilyen háború esetén még a vesztes fél is képes
utolsó erejével a győztest elpusztítani, s ezért egyik fél sem fog nukleáris hábo-
rút megkockáztatni. Más szóval: ha már egyszer tudomásul kell vennünk, hogy
vannak atomfegyverek, még mindig az a szerencsésebb eset, ha ezek fele-fele
arányban vannak elosztva.
Ami pedig a növekedés korlátait és a gazdasági egyenlőtlenségeket illeti, Gá-
bor Dénes szerint a technika fejlettsége alapján reális esély van a szegénység fel-
számolására. A fejlett ipari országokban azonban a további gazdasági növekedés
erőltetése irreális és ésszerűtlen. Az emberiség hosszú távú fennmaradását
ugyanis csak valamiféle stacionárius állapot elérése biztosíthatja, s ezért előbb-
utóbb meg kell állítani az emberiség szaporodását és az ipari fejlődést, valamint

18
azt a fajta történelmet, amelynek lényege a különféle háborúk végeláthatatlan so-
rozata.
Demográfiai, gazdasági és technológiai értelemben tehát el kellene jutni a
„nulla növekedés” állapotába. Amit viszont folyamatosan fejleszteni kell, az az
innováció. Mégpedig az a fajta innováció, amely nem a gazdagság növelését,
hanem az élet minőségének javítását szolgálja. Ezek a célok azonban csak akkor
érhetők el, ha az emberiség belép az „érett társadalom” korszakába, vagyis a
szellemi, spirituális fejlődése utoléri a technikai fejlődést.
Gábor Dénes szerint a modern világ legnagyobb problémája nem a környe-
zetszennyezés, hanem inkább az erőforrások kimerülése.
A környezetszennyezést ugyanis meg lehet állítani hatósági intézkedésekkel
és erre alkalmas műszaki megoldásokkal, a természeti erőforrások kimerülésére
azonban még a „nulla növekedés” esetére sincs használható receptünk, mivel ezt
a problémát még az atomenergia fokozott alkalmazásával sem lehet megoldani.
Jelentős innovációs erőfeszítéseket kell tenni ezért új, környezet-tiszta, megújuló
energiaforrások felkutatása érdekében.
Ezzel egyidejűleg fel kellene adni azt a fajta „szemetelő életmódot”, aminek
lényege, hogy a fejlett államok polgárai egy-két évenként – gyakran csupán di-
vatból – lecserélik az autójukat, a mosógépüket, a hűtőszekrényüket, a TV ké-
szüléküket és számos egyéb un. „tartós” fogyasztási cikket.
El kellene érni, hogy ezek valóban tartósak legyenek, s legalább 20-30 évig
szolgálják a tulajdonosaikat. Ehhez azonban át kellene alakítani az emberek
gondolkodását és ez a nehezebb feladat.
Egy másik súlyos probléma az, hogy az automatizálás, a számítástechnika és
az informatika rohamos fejlődése miatt az emberek egyre nagyobb hányadának
egyre kevesebbet kell dolgoznia és gondolkodnia, s kérdés, hogy ilyen körülmé-
nyek mellett az ember képes lehet-e arra, hogy továbbra is ember maradjon. Al-
kalmas-e egyáltalán az ember arra, hogy boldogan éljen egy gazdag és békés vi-
lágban? Hiszen éppen az emberi agresszivitás és küzdeni akarás emelte az em-
bert abba a pozícióba, hogy a Föld nevű bolygó urává váljon.
Az ember ugyanis jól képes alkalmazkodni a nehézségekhez, de gyengén al-
kalmazkodik a kényelemhez és jóléthez. Ennek eredménye egyfajta társadalmi
neurózis, aminek tünetei a céltalanság érzése, a depresszió, valamint a növekvő
ingerültség, alkoholizálás, kábítószerezés és bűnözés.
A „szabadidő-társadalom” pszichológiai problémáinak egyik lehetséges meg-
oldását Gábor Dénes a hasznos időtöltésben, s ezen belül a művészetekben látja.
Ehhez azonban meg kellene változtatni a közgondolkodást, amely ma az anyagi
értékeket fontosabbnak tartja a szellemi értékeknél. Ebben a feladatban jelentős
szerep hárul az írókra, művészekre, tudósokra, oktatókra, sőt a politikusokra is.

19
 Gábor Dénes bíztató jelnek tekinti a „csináld magad” típusú barkácsolás ter-
jedését, azonban szerinte ez nem elegendő. Amatőr kézműves művészeti iskolák
és „manufaktúrák” hálózatát kellene létrehozni, amely visszaadná az emberek-
nek a kézi munka örömét. Az ember ugyanis, ha nem dolgozik, elveszítheti em-
beri mivoltát.
Gábor Dénes szép gondolatai igen figyelemre méltóak. Úgy tűnik azonban,
hogy a kialakult kedvezőtlen tendenciák miatt ma már ennél többre lenne szük-
ség.

20
 A „GAIA” ELMÉLET

James E. Lovelock GAIA elméletének alapgondolata az, hogy a földi bioszféra

úgy viselkedik, mint egy élőlény. Mint tudjuk, egy magasabb rendű élőlény teste
többmilliárd sejtből épül fel, és a sejtek szoros kooperációt alkotnak.
Az élőlényekben bonyolult önszabályozó mechanizmusok működnek, ame-
lyek optimális szinten tartják a testhőmérsékletet, a vércukorszintet, a testnedvek
pH értékét, a sejteken belül a nátrium, kálium, kalcium és foszfor ionkoncentrá-
ciót és számtalan egyéb paramétert, amelyek normálistól való eltérése a szerve-
zet károsodását, sőt pusztulását okozhatja.
A szabályozó rendszerek működése a szimbiózisban résztvevő mikroorga-
nizmusok – mint amilyen a bélflóra – hatékony együttműködését is igényli.
Egy élőlény életképességéhez nemcsak jól működő belső szabályozásokra
van szükség, hanem alkalmas környezeti feltételekre is. Ezért minden élőlény
igyekszik a környezetét is megfelelően alakítani. A madarak pl. fészket raknak,
az ember pedig házat épít és ruházatot, fegyvereket, járműveket állít elő.
Lovelock szerint mindezekre a bioszféra is képes, akárcsak egy igazi élőlény.
Ezt támasztja alá, hogy az utóbbi 3 és fél milliárd év során a földi klíma megle-
pően stabil volt, annak ellenére, hogy a Földet hatalmas természeti katasztrófák
érték.
Előfordult, hogy a napsugárzás több millió évig a jelenleginél 30%-kal gyen-
gébb volt, s ez akár 50-80 fok hőmérséklet csökkenést is okozhatott volna. Az át-
lagos éves középhőmérséklet mégsem változott jelentősen, mivel a csökkenő be-
sugárzást az üvegház effektus felerősödése kompenzálta. A tengerekben élő mik-
roorganizmusok ugyanis több infravörös elnyelő metán gázt bocsátottak ki a le-
vegőbe.
Lovelock szerint a földi klíma szabályozásában főleg a mikro élőlények, így
baktériumok, penészgombák, moszatok, algák, korallok játsszák a legfontosabb
szerepet.
Lovelock példaként hozza fel, hogy sokmilliónyi elpusztult korall mészkővá-
zából több kilométer magas és több ezer kilométer hosszú tenger alatti zátonyok
épültek fel. Ezek képesek befolyásolni a tengeráramlatokat, sőt a
lemeztektonikai folyamatokat is, s ezen keresztül a vulkáni tevékenységet, sőt a
kontinensek vándorlását is. Ezen túlmenően a mikro-élőlény populációk túlsza-
porodása vagy létszámcsökkenése képes jelentősen megváltoztatni a
mélytengerek és a magasabb légrétegek közötti gázcserét és ily módon befolyá-
solni az üvegházhatás erősségét.
Lovelock szerint 3 és fél milliárd évvel ezelőtt véletlenül jöhettek létre azok a
feltételek, amelyek az életet lehetővé tették. De ami ezután történt, már nem vé-

21
letlen. A világűrben a rendszeres szupernóva robbanások miatt a csillagközi és
bolygóközi térben lebegő porfelhőkben minden lehetséges kémiai elem tömege-
sen előfordul, s a csillagok közelében a hatalmas intenzitású ionizáló sugárzás
hatására ezekből folyamatosan képződik a szerves molekulák óriási választéka.
A világegyetem tehát szüntelenül ontja magából a szerves vegyületeket, és ha
ezek olyan bolygóra kerülnek, ahol az élethez szükséges klímaviszonyok meg-
vannak, akkor az élet létrejön, s ha már létrejött, akkor az élőlények olyan rend-
szert alkotnak, amelyek szabályozzák a környezeti feltételeket, hogy az élet fenn
is maradhasson.
Ebben a folyamatban jelentős szerepet kap a természetes kiválasztódás,
amely egyre újabb élőlényfajokat hoz létre, miközben az egyes egyedek sorsával
nem törődik. A bioszféra stabilitása érdekében ugyanis szükség lehet arra, hogy
egyes élőlények tömegesen elpusztuljanak. Hasonlóan, mint ahogy az emberi
szervezet az önmagukat feláldozó fehérvérsejtek tömeges pusztulása árán hárít el
egy veszélyes bakteriális fertőzést.
Lovelock szerint a bioszférában is létrejöhet „rákos daganat”, vagyis egy élő-
lény populáció gátlástalan elszaporodása, amely veszélybe sodorhatja a bioszfé-
rát. Ez utóbbi ilyenkor a veszélyes populáció megsemmisítésére fogja az erőfor-
rásait mozgósítani.
Lovelock szerint a bioszférában hatalmas energiák működnek, s az ember
bármit tesz, nem képes a bioszférát megsemmisíteni. Az azonban előfordulhat,
hogy a bioszféra önvédelmi mechanizmusa kiküszöböli az embert, mint veszé-
lyes tényezőt.
Tudományos felfedezéseink és műszaki találmányaink birtokában ugyanis
úgy vélhetjük, hogy mi kísérletezünk a természettel. Pedig lehet, hogy a termé-
szet kísérletezik velünk, s a kísérletek eredménye alapján fogja majd eldönteni,
hogy szükség van-e egyáltalán emberiségre.
Ha a döntés kedvezőtlen, úgy járhatunk, mint az a méhecske, amely önfeled-
ten nyalogatja egy húsevő virág nektárját, mígnem egy megfoghatatlan pillanat-
ban a szerepek megcserélődnek, s ettől kezdve többé már nem a méhecske esze-
geti a virágot, hanem a virág eszegeti a méhecskét.

22
 A MATERIALISTA MEGOLDÁS

A materializmus szigorúan tudományos megoldást keres a felmerült problémák

megoldására. Mivel úgy vélik, hogy csak egyszer élünk, s ezért az embernek jo-
ga van ebben az egyszeri életében mindent megszerezni és minden lehetőséget
kiélvezni, amihez csak hozzájuthat, ezért a fő törekvés arra irányul, hogy az em-
berek materiális igényeinek korlátozása nélkül lehessen a környezet stabilitását
biztosítani.
Ennek érdekében egyre újabb és egyre „tisztább” energia és nyersanyag for-
rásokat igyekeznek feltárni, miközben – paradox módon – ösztönzik a gazdasági
növekedést és a lakossági fogyasztást.
Az a lehetőség általában fel sem merül, hogy az emberek igyekezzenek visz-
szafogottabb igényekkel, „puritánabb” életmóddal enyhíteni a negatív környezeti
hatásokat. Vagy ha ilyesmi felmerül, nem nagyon talál követőkre, mert ez ellen-
kezik az ipari lobbyk rövid távú anyagi érdekeivel, s ezért minden ilyen kezde-
ményezést igyekeznek a fogyasztás növelésére buzdító kereskedelmi reklám
kampányokkal ellensúlyozni.
Ugyanakkor észszerű törekvések tapasztalhatók a népesség növekedésének
megfékezésére, mivel nyilvánvaló, hogy a klíma stabilitással kapcsolatos kocká-
zatok egyenes arányban állnak az emberiség létszámával. Az ilyen törekvések is
azonban komoly ellenállásba ütköznek egyrészt a kisebb létszámú államok poli-
tikai törekvései részéről, másrészt egyes egyházak születésszabályozást tiltó ren-
delkezései miatt.

23
 A MONOTEISTA MEGOLDÁS

A monoteista vallások esetén különbséget kell tenni egyfelől az eredeti vallási

tanítás, másfelől a vallást képviselő hivatalos egyházak dogmatikai felfogása kö-
zött. Ez utóbbiak állásfoglalása általában nem nagyon lendíti előre a klímastabi-
litás kérdését.
A népesedés kérdését általában tabuként kezelik. Minden megszülető gyer-
meket Isten áldásaként üdvözölnek, s a születések bármi módon történő korláto-
zása általában vallási tilalomba ütközik.
Ráadásul a monoteista egyházak egyfajta fatalizmust képviselnek, amely sze-
rint minden, ami történik, Isten akaratából való.
Más szóval: az ember tehet, amit akar, akkor is Isten akarata lesz a döntő.
Egyébként is előbb-utóbb Isten akaratából bekövetkezik az Utolsó Ítélet, amely a
jelenlegi materiális világ pusztulásával jár, s ez ellen úgysem tehetünk semmit.
Ugyanakkor van a monoteista egyházak hozzáállásában egy fontos pozití-
vum, nevezetesen az, hogy az embereket visszafogottabb, puritánabb magatar-
tásra buzdítják, s azt tanítják, hogy a boldogságot elsősorban nem az anyagi ja-
vakban és az érzéki élvezetekben, hanem sokkal inkább a szellemi értékekben
érdemes keresni.
Bár ez a tanítás évszázadokon keresztül pozitívan befolyásolta az emberek
életét, ma már a keresztény, zsidó, vagy muszlim hívők többsége sem képes el-
lenállni a felfokozott fogyasztói társadalom reklámdömpingjének. Úgy érzik,
hogy mivel csak egyetlen földi életünk van, érdemes kihasználni azokat az
anyagi örömöket is, amelyeket ez a létforma kínál. Egyébként is: a fogyasztói
társadalmat is Isten teremtette, hiszen az az Ő akarata nélkül nem is létezhetne.

24
 A „POGÁNY” MEGOLDÁS

A keresztények által pogánynak nevezett „primitív” társadalmak már évezredek-

kel ezelőtt tisztában voltak az emberiséget fenyegető veszélyekkel, s igyekeztek
olyan társadalmi viselkedési normákat követni, amelyek az ember és természet
kapcsolatát hosszú időre stabilizálják.
Példaként említhetjük az ősi kínai társadalmat, amely tipikusan képviselheti a
klasszikus pogány szemléletmódot, s amely alapvetően két filozófiára épült. Az
egyik a Konfucianizmus, a másik a Taoizmus.
A Konfucianizmus alapeszméje az, hogy hogyan élhetünk harmóniában az
embertársainkkal és a társadalommal.
A Taoizmus alapeszméje pedig az, hogy hogyan élhetünk harmóniában a ter-
mészettel és általában a minket körülvevő világgal.
Az ősi Kínában az emberek meglehetősen puritán módon éltek, de azért ez az
élet mégis „élhető” volt. Ez annak ellenére igaz, hogy a statisztika puszta szám-
adatai alapján úgy tűnhet, hogy sokkal alacsonyabb volt akkor az emberek átla-
gos élettartama, mint ma. Az eltérés azonban a lényegesen magasabb csecsemő-
halandóságból ered. Aki túlélte az első életévet, az már legalább akkora életkorra
számíthatott, mint a mai modern ember.
A halálozások oka a legtöbb esetben valamilyen fertőző betegség volt, olykor
járványos formában. Mivel nem álltak rendelkezésre antibiotikumok, az áldoza-
tok általában néhány nap alatt meghaltak, s ezalatt sokkal kevesebbet szenved-
tek, mint az a mai modern rákbeteg, aki műtétek, sugárkezelések és kemoterápi-
ák évekig tartó sorozata után jut el a meghalásig.
Az öröklött betegségek ritkák voltak, mivel a magas csecsemőhalandóság
egyfajta természetes kiválasztódás szerepét töltötte be. A fehér hollónál is rit-
kább volt pl. a fiatalkori cukorbetegség vagy agyvérzés, szemben a mai modern
korral, amelyben egyre gyakrabban születnek csecsemők cukorbetegen és olykor
2-3 éves gyermekek halnak meg agyvérzésben. S akkor még nem beszéltünk a
neurotikus tünetekről, amelyektől a modern társadalmakban minden második-
harmadik ember szenved.
Az ősi Kínában az emberek egészségesebbek voltak és közelebb álltak a ter-
mészethez és a spiritualitáshoz és ez kárpótolta őket azért, hogy nem rendelkez-
tek olyan technikai eszközökkel, amelyek a mai ember életét „kényelmesebbé”
teszik. A népesség létszáma hosszú évszázadokon keresztül alig változott és a
szellemtudományok, valamint a gyógyászati módszerek kivételével a tudomány
fejlődését sem tartották kívánatosnak.
Kína egyébként sem volt terjeszkedő állam. Amikor a hunok támadása veszé-
lyeztetni kezdte megszokott életüket, a Nagy Fallal vették körül magukat véde-

25
kezésként. Egy ilyen társadalom elvileg akár több százezer vagy több millió évig
is létezhetett volna, szemben a modern nyugati társadalmakkal, amelyek a fejlő-
dés jelszavával párszáz éven belül lakhatatlanná varázsolhatják a bolygónkat.
A „primitív” társadalmakat egyébként sem lehet alacsonyabb rendűnek tekin-
teni, mint a modernt. Maga a primitív szó is valami olyasmit jelent, mint: első,
őseredeti. Ha pl. egy áruféleség kiváló minőségű, azt mondjuk rá: príma. A
számelméletben prímszámnak nevezik azokat a számokat, amelyek elsődlege-
sek, vagyis nem állíthatók elő más számok szorzataként, miközben az összes
többi szám – az un. összetett számok – prímszámok szorzatai. Az angol nyelv-
ben a miniszterelnököt így nevezik: „prime minister”, vagyis olyan miniszter,
aki első az egyenlők között.
A primitív pogány társadalmakban nagy tisztelet övezte a négy őselemet.
Ezek: a VÍZ, amely nélkül nem létezhet élet, a TŰZ, amely meleget és világos-
ságot ad, s jelképe és elsődleges forrása a Nap, a SZÉL, vagyis a levegő, amely
alapvető életfeltételünk és a FÖLD, amelyen élünk és amelyen az élelmiszerein-
ket termeljük.
Az európai civilizációban, főleg a kereszténység elterjedése után az őselemek
– és ezzel a természet – tiszteletét sikerült lassacskán felszámolni. Jellemző pél-
daként említhető Szent László királyunk rendelkezése, amely szerint a törvény
szigorával kell lesújtani azokra, akik pogány módra áldozati szertarásokat mu-
tatnak be folyók, források, fák, sziklák, vagy egyéb természeti képződmények
tiszteletére. Ha nem lettek volna ilyen királyaink, akkor talán ma nem lenne
szükségünk természet és környezetvédő mozgalmakra.
Az európai civilizáció felsőbbrendűségéről szóló hit később tudományos szí-
nezetet kapott, főleg az 1800-as évek elején, Hegel munkássága, írásai és egye-
temi előadásai alapján, amelyekben azt hirdette, hogy az európai civilizációt
szüntelen, gyors, pozitív irányú fejlődés jellemzi, miközben a világ más részein
élő primitív színes bőrűek képtelenek fejlődni. Kortársa, a spirituális beállított-
ságú Schopenhauer hiába próbálta előadásaiban meggyőzni hallgatóságát a
távolkeleti „színes bőrűek” ősi örökségét képező filozófiák nagyszerűségéről,
nem hallgattak rá.
Hogy ma már mennyire nem tiszteljük a természetet, arra példa lehet az a
módszer, ahogyan Magyarországon a „szeretet” ünnepe lezajlik. Karácsony előtt
kivágnak mintegy kétmillió csemete fenyőfát, ezt a lakásokban különféle színes
mütyürökkel feldíszítik, majd egy-két héttel később az összeset kidobják a sze-
métbe. Amerikában pedig ilyenkor leölnek mintegy 50 millió pulykát, kivéve
egyet, amelynek az elnök ünnepélyes ceremónia kíséretében „megkegyelmez”.
Érdemes lenne megfontolni nálunk is hasonló gesztust. Például minden évben
kijelölhetnénk az erdőben egy fenyőfát, amelynek a köztársasági elnök ünnepé-
lyesen megkegyelmez.

26
 MIT TANÍT A MATERIALIZMUS?

A materializmus alapelve az, hogy kizárólag az anyag létezik, vagyis az, amit ér-
zékszerveinkkel és műszereinkkel tapasztalhatunk. A materializmus tagadja
bármiféle anyagon túli spirituális valóság lehetőségét és azt tanítja, hogy a test
fizikai halálával a tudat is véglegesen megszűnik, vagyis nem létezik semmiféle
halálon túli létforma.
A materializmus állításait egzakt tudományos módon sem igazolni, sem cá-
folni nem lehet. Ebben az értelemben a materializmus is egyfajta hit, s alig kü-
lönbözik bármely dogmatikus vallás hitrendszerétől.
Sőt a gyakorlatban a materializmusra igen gyakran a fanatikus vallási türel-
metlenség is jellemző, ezért nem túlzás megszállott materialista fundamentalis-
tákról sem beszélni.
A materializmus hívei mindezek ellenére azt állítják, hogy meggyőződésük
tudományosan megalapozott, sőt ez az egyetlen olyan „izmus”, amelyet a tudo-
mány kétséget kizáróan és minden tekintetben igazol.
Hogy ez a felfogás a gyakorlatban mennyire állja meg a helyét azt a követke-
ző fejezetekben részletezzük.

27
 A MATERIALIZMUS KIALAKULÁSA

A materializmus, azaz anyagelvűség, mint bölcseleti-világnézeti koncepció alap-

vetően az 1700-as évek folyamán alakult ki a francia enciklopédisták tevékeny-
sége nyomán, akik Newton mechanikai elméletéből kiindulva, s azt Leibniz
monád elméletével kombinálva alakították ki azt az alapelvet, amely szerint a vi-
lág jelenségei – beleértve az emberi tudat működését is – az anyagi részecskék
mechanikai mozgására vezethetők vissza.
Nem valószínű, hogy a mélyen vallásos Newton ezt az elképzelést helyeselte
volna, hiszen ő maga vezette le a saját mechanikai elméletéből azt a gondolat-
menetet, nevezetesen a kozmikus instabilitás elméletét, amely szerint szükség-
szerűen léteznie kell egy mindenható teremtő Istennek, máskülönben a kozmikus
természeti rend már összeomlott volna.
Ennek ellenére az anyagelvű megközelítés igen gyorsan népszerű lett, oly-
annyira, hogy amikor a 18/19 századforduló akkori egyik legnagyobb tudósát,
Laplace márkit megkérdezte Napóleon császár, hogy miért nem tesz említést az
elméletében Istenről, Laplace így válaszolt: „Felség, erre a hipotézisre nem volt
szükségem”.
Már az 1800-as évek első felében jelentkeztek azonban olyan tudományos ta-
pasztalatok, amelyek vitathatóvá tehették volna a materialista világkép abszolút
érvényességét. Ezért azt tudományosan jobban meg kellett alapozni. Ezt a mun-
kát Marx Károly végezte el, aki – a saját szavai szerint – a Hegel féle dialektikát
a „feje tetejéről a talpára állítva”, megalkotta a tudományos és történelmi dialek-
tikus materializmust, s ebből levonta azt a következtetést, hogy a világ és ezen
belül az emberi társadalom működése, változása, fejlődése szigorú törvényszerű-
ségek szerint zajlik, amiből következik, hogy szükségszerűen be fog következni
a világméretű szocializmus és kommunizmus állapota. Hogy ez az elmélet
mennyire vált be, azt a történelem alakulása mutatta meg.

28
 TUDOMÁNY ÉS MATERIALIZMUS

Sokan azonosítják a materializmust a tudományos világnézettel. Ez azonban

nagy tévedés. A modern természettudományokban ugyanis ma már olyan sok pa-
radoxon és logikai ellentmondás található, hogy ezek alapján bármilyen világné-
zet mellett és ellen számos tudományos érvet lehet felhozni. Erre mutat az is,
hogy az élvonalbeli tudósok is erősen eltérő világnézetet vallanak és vallási-
bölcseleti kérdésekről egymással is vitatkoznak.
A materializmus rohamos terjedése azért is meglepő lehet, mert az elméleti
fizika eredményei alapján ma már az is kérdéses, hogy egyáltalán létezik-e az a
valami, amit valamikor anyagnak neveztünk. A fizikai Nobel-díjas Enrico Fermi
már 1953-ban tett pl. olyan kijelentést, hogy anyag nincs többé, csak energia,
mert amit anyagnak hittünk, az szüntelenül mozgó energiacsomagokból álló
komplexum.
Ez azonban egyáltalán nem zavarja a meggyőződéses materialistákat, s ez
alátámasztja Freud nézetét, amely szerint az ember nem abban hisz, ami
észszerű, hanem abban, ami a céljait és vágyait alátámasztja és ezért képes a
számára rokonszenves bármilyen nézetrendszerhez racionálisnak látszó érveket
kieszelni.
A mai modern ember a fogyasztói társadalom árukínálati és reklámdömping-
jében él és a vágyai főleg anyagi javak megszerzésére és birtoklására irányulnak,
s ehhez a legmegfelelőbb ideológia az ateizmus és materializmus. Ebből a szem-
pontból teljesen közömbös, hogy egy ilyen világnézetet a tudomány képes-e hi-
telesen alátámasztani. Csak az a fontos, hogy aki hisz benne, annak számára „lo-
gikusan” hihető legyen.
Példaként hozható fel egy élvonalbeli tudós fizikus, aki belátta, hogy az
anyag hagyományos értelmezése tarthatatlan, de ő mégis szeretett volna materia-
lista maradni. Ennek érdekében egyik publikációjában azt javasolta, hogy újra
kell értelmezni az anyag fogalmát. Javaslata szerint anyagnak tekintendő min-
den, ami a fizika kísérleti módszereivel és eszközeivel vizsgálat tárgyává tehető.
Ilyen értelemben anyag az energia, a fény, a tér, az idő, sőt, amennyiben létezik
és kísérleti úton vizsgálható, maga az Isten is.
A materializmus tarthatatlanságát egyébként már Newton kimutatta a már
említett kozmikus instabilitás elmélete alapján. Mint tudjuk, Newton volt az, aki
felfedezte a gravitációs erőt, vagyis azt, hogy anyagi tárgyak képesek egymásra
a távolból, fizikai érintkezés nélkül is erőt kifejteni.
Newton egy Euklideszi típusú sem nem táguló sem nem zsugorodó végtelen
világegyetemet képzelt el, amelyben a csillagokat a többi csillag gravitációs
vonzása tartja a helyén, oly módon, hogy a különféle irányból ható vonzóerők

29
minden egyes csillag esetén éppen egyensúlyban vannak, vagyis az eredőjük zé-
rus. Newton azonban kimutatta, hogy egy ilyen rendszer szükségszerűen insta-
bil, mert ha bármelyik csillag csak egy picit is elmozdul a helyéről, akkor ez az
összes többi csillag egyensúlyát is megbolygatja, amiből a rendszer lavinaszerű
összeomlása következik.
Hogy ez eddig miért nem következett be, annak két magyarázata lehet. Az
egyik az, hogy a világ nem létezik öröktől fogva, s bár az összeomlás folyamat-
ban van, még nem volt elég idő arra, hogy be is fejeződjön. Ez esetben azonban
a világ nem jöhetett létre magától, tehát azt olyas valaki teremtette, akinek ehhez
hatalma volt, vagyis Isten.
A másik lehetséges magyarázat az, hogy bár a világ öröktől fogva létezik, egy
világfeletti hatalom annak működésébe rendszeresen beleavatkozik és ezzel
megakadályozza az összeomlást. Newton szerint ez esetben is fel kell tételezni
egy ennek megfelelő hatalom, azaz Isten létezését.
A 19. század vége felé merült fel az ötlet, hogy az univerzum nem lehet vég-
telen. Egy végtelen világegyetemben ugyanis, ha a csillagok átlagos sűrűsége
mindenütt azonos, bármilyen irányba is nézünk egy fénysugár mentén, előbb-
utóbb csillagba ütközünk, amiből az következne, hogy az égboltnak mindenütt
egyenlően fényesnek kellene lennie. Ezt a kérdést a relativitáselmélet oldotta
meg a folyamatosan táguló görbült téridő feltételezésével, amiből azonban újfent
következett, hogy a világ nem létezhet öröktől fogva, s az ősrobbanás elmélettel
végső soron visszajutottunk Newton eredeti ötletéhez, csak más megközelítés-
ben.
A világ keletkezésével kapcsolatos paradoxonokat tovább fokozta az un. fe-
kete lyukak elmélete, majd megfigyelésekkel történő alátámasztása. Egy fekete
lyuk ugyanis a téridő olyan szingularitása, amelynek középpontjában az anyag-
sűrűség elvileg végtelenül nagy, eseményhorizontján belül pedig az idő visszafe-
lé folyik. Ha ez igaz, az ősrobbanás is egy óriási fekete lyukból kellett, hogy el-
induljon. No de vajon ki vagy mi hozta létre ezt a hatalmas fekete lyukat?
A fizika törvényeit, s ezen keresztül az univerzum működésének törvényeit az
un. természeti állandók határozzák meg. Ezen belül megkülönböztetünk mate-
matikai és fizikai állandókat. Matematikai állandóra példa lehet a π szám, amely
megadja az Euklideszi térben elhelyezkedő szabályos kör kerületének és átmérő-
jének arányát. Fizikai állandóra pedig példa az elektron töltése, a gravitációs ál-
landó, a fénysebesség, stb. A matematikai és fizikai állandók nem függetlenek
egymástól, közöttük szoros kapcsolat van, különben nem lehetne leírni a fizikai
jelenségeket matematikai egyenletekkel.
Ha ismerünk bizonyos természeti állandókat, akkor ezekből újabb állandókat
képezhetünk. Például ha összeszorozzuk a fénysebességet a hidrogén atom nyu-
galmi tömegével, kapunk egy újabb természeti állandót. Feltehető a kérdés, hogy

30
hány „független” természeti állandó létezik, amelyek egyikét sem lehet leszár-
maztatni a többiből.
Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz. Több szaktekintély szerint – jelenle-
gi ismereteink alapján – a független természeti állandók száma 26, s ezek mind-
egyike olyan, hogy nem lehet leszármaztatni a másik 25-ből, ezekből azonban le
lehet származtatni az összes többi természeti állandót.
Felvethető a kérdés, hogyan alakultak ki a természeti állandók. Feltűnő
ugyanis ezek igen precíz összehangolása, amely akkora pontosságú, mintha pus-
kával a Földről éppen a közepébe találnánk egy pénzérmének, amely a Holdon
hever. Egy ilyen precíz véletlen összehangolódás valószínűsége annyira elenyé-
szően csekély, hogy az számos tudós szerint nem lehet véletlen.
Ha ugyanis az alapvető természeti állandók csekély mértékben megváltozná-
nak, akkor a világ másként működne. Hogy hogyan, arra lássunk néhány példát:
Előfordulhatna a természeti állandók olyan kombinációja, hogy a csillagok
belsejében nem jöhetne létre termonukleáris fúziós reakció, s ezért azok – be-
leértve a Napot is – nem világítanának,
előfordulhatna olyan kombináció, hogy nem jöhetnének létre a hidrogénnél
és héliumnál nagyobb tömegszámú atomok,
előfordulhatna az is, hogy elvileg létezhetnének ugyan nagyobb tömegszámú
atomok, azonban nem jöhetnének létre szupernóvák, amelyek robbanása ter-
meli a fémeket és egyéb nehezebb kémiai elemeket,
előfordulhatna, hogy a szénatom nem négy vegyértékű lenne, s emiatt nem
képződhetnének szerves molekulák,
előfordulhatna az is, hogy a víz nem +4 fokon lenne a legsűrűbb, hanem fa-
gyott állapotban, s ezért a jég nem tudna a víz felszínén úszni, hanem az aljá-
ra süllyedne, s emiatt a jelenlegi élővizeinkben nem létezhetne élet, stb.
Hogy a természeti állandók éppen olyan kombinációja létezik, amely lehető-
vé teszi az életet, annak a véletlen valószínűsége nagyjából akkora, mintha vala-
kinek éveken keresztül minden héten telitalálata lenne a lottón.
Emiatt több tudós hisz az un. antropikus elvben, amely szerint a természeti
állandók kombinációja azért ilyen, hogy létrejöhessen az univerzumban értelmes
élet, amely azt megfigyeli. Az antropikus elvnek két változata van.
A gyenge antropikus elv szerint számtalan világegyetem keletkezett, s ezek-
ben véletlenszerűen alakultak ki a természeti állandók. Mi olyan világegyetem-
ben élünk, ahol éppen összejöttek a megfelelő paraméter kombinációk, s ezáltal
lehetővé vált az életünk. Ez az elgondolás egyfajta kozmológiai darwinizmus-
ként is felfogható.
Ezzel szemben az erős antropikus elv szerint létezik egy kozmikus intelligen-
cia, amely szándékosan úgy irányította a természeti állandók kialakulását, hogy
az élet létrejöhessen.
Még ha figyelmen kívül is hagyjuk a fentiekből leszűrhető következtetéseket,
akkor is azt kell megállapítani, hogy a tudomány azért sem képes igazolni a ma-

31
terializmus abszolút érvényességét, mivel maga is tele van ellentmondásokkal.
Ellentmondásban van egymással a klasszikus fizikán belül a Newton féle azon-
nali távolhatási elv és a Maxwell féle mezőelmélet, a modern fizikán belül a
kvantumelmélet és az általános relativitás elmélet, sőt a kétféle relativitás elmé-
let (a speciális és általános) között is jelentős szakadék tátong.
Meglepő módon, az ellentmondások dacára, minden egyes tudományos elmé-
let jól használható gyakorlati célokra a maga területén. R. Penrose szerint pl. a
Newton féle mechanika 7 decimális számjegyig, a kvantumelmélet 11 számje-
gyig, a relativitáselmélet pedig 14 számjegyig szolgáltat a kísérleti adatokkal
egyező eredményeket
A felsorolt ellentmondások csupán kiragadott példák. A tudományban a kü-
lönféle elméletek kölcsönösen egymásra támaszkodnak, de nincs mögöttük kö-
zös, általános érvényű megalapozottság. Olyanok, mint az az épület, amelyben
egyik tégla tartja a másikat és a másik az egyiket.
Nem valószínű, hogy a fizikai paradoxonok valaha is feloldhatók, hiszen az
újabb felfedezések egyre újabb paradoxonokat tárnak fel, olyannyira, hogy ma
már a tudattól független „objektív” fizikai valóság puszta létezése is kétségesnek
látszik. Ezt támasztja alá a Nobel díjas tudósok által több évtizeddel ezelőtt ki-
dolgozott koppenhágai modell is, amely szerint egy fizikai kísérlet eredménye
soha nem jósolható meg pontosan, mivel az a kísérleti objektum és a kísérletező
személy kölcsönhatása során alakul ki.
Az embereket azonban csak arról lehet meggyőzni, amit megértenek. S bár a
tudás alapja a megértés, ez utóbbi gyakran nagyon jelentős szellemi erőfeszítést
igényel és a mai modern társadalomban a megélhetésért kemény küzdelmet foly-
tató és ezért szellemi kimerültségben szenvedő ember ritkán szánja el magát to-
vábbi szellemi erőfeszítésre. Másokat pedig, akiknek élete kevésbé hajszolt, ké-
nyelem szeretetük akadályoz ebben.
Így azután az emberek nagy része szívesebben hisz, mint megért. Ez persze
régebben is így volt, a különbség csak az, hogy valamikor a vallási tanítóknak és
filozófusoknak hittünk, ma pedig inkább a természettudósoknak, közgazdászok-
nak, orvosoknak, pszichológusoknak, vagy más szakembereknek.
A 19. században még a tudományos ismeretek legalább egytized része be-
épült a művelt emberek gondolkodásába, világnézetébe. Azóta a tudományos
ismeretanyag mennyisége nagyságrendekkel megnőtt, de e hatalmas tudás csu-
pán csekély töredéke befolyásolja ma az emberek gondolkodását.
Ha nem így lenne, az jelentősen megváltoztathatná a világról alkotott nézete-
inket. Rájöhetnénk például arra, hogy az általunk szilárdnak és maradandónak
tapasztalt materiális valóságról alkotott képünk jelentős része csupán a tudati
működésünk terméke, vagyis lényegében illúzió, amely előítéleteinkből és
megmerevedett nézeteinkből táplálkozik.

32
 ELLENTMONDÁSOK
A MATERIALISTA TUDOMÁNYBAN
Ez a fejezet főleg a fizikáról szól, s csupán annak szemléltetésére szolgál, hogy
mennyire nincs még ma sem egységes tudományos világképünk.
Akik nem különösképpen érdeklődnek a fizika iránt, ezt a fejezetet bátran ki-
hagyhatják, hiszen ez a további gondolatmenetet nem befolyásolja.
Akik azonban érdeklődnek a fizika iránt, talán kaphatnak néhány inspirációt
arra vonatkozóan, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz a különféle fizikai el-
méletek.
Itt most a fizikai elméletek összehasonlításánál nagyrészt Roger Penrose
gondolatmenetét követjük, az alábbi ábra szerint, habár azt egy kissé eltérő mó-
don interpretálva.

A fizika fogalmát itt most főleg a mechanikára korlátozzuk, és ennek megfe-

lelően a fenti ábra szemlélteti azt a nyolc féle elméletet, amelyek a tudomány
mai állása szerint elvileg lehetségesek.

33
 Az ábra tetején, kiindulási alapként látjuk a Galilei féle fizikát, amely tulaj-
donképpen még nem tekinthető olyan komplex elméletnek, amely különféle
mérnöki feladatok megoldását lehetővé teszi.
Ez a fizika még a fénysebességet (c) végtelen nagynak tekintette és nem szá-
molt sem a gravitációs állandóval (g), sem a Planck féle állandóval (h). Ismerte
azonban már az erőhatások vektoros összegezésének elvét, vagyis az eredő erő
kiszámítását. Tartalmazta a Galilei féle klasszikus relativitás elvet is, amelynek
segítségével egymáshoz képest mozgó koordinátarendszerek között át lehetett
számítani a mozgó mechanikai tárgyak helyzetét és sebességét.
Ezen túlmenően csúszdán végzett golyó gurítási kísérletei alapján Galilei fel-
ismerte azt a szabályt is, hogy a mozgó tárgyak igyekeznek megtartani eredeti
mozgási állapotukat, s külső erőhatás ennek megváltoztatásához szükséges. Hi-
ányzott azonban még ez utóbbi felismeréssel kapcsolatban az a Newton által ké-
sőbb felfedezett matematikai szabály, amely szerint a tárgy mozgásmennyiségé-
nek, más néven impulzusának megváltozási sebessége arányos a reá ható erővel.
Hogy gyakorlatban is használható mechanikát kapjunk, ehhez a fizikához hozzá
kell tenni és hallgatólagosan meg kell előlegezni Newton ez utóbbi felfedezését
is. Penrose felfogása szerint ezzel a kiegészítéssel a Galilei féle fizikából le lehet
származtatni az összes fizikai elméletet. Ennek gondolatmenete az ábra alapján
követhető.
A Galilei féle fizikához a gravitációs állandót hozzáadva eljuthatunk a New-
ton féle klasszikus mechanikához. Ezt Newton eredetileg a bolygómozgások ki-
számításához dolgozta ki. Newton a fénysebességet végtelen nagynak tekintette,
vagyis a távoli hatások azonnali bekövetkezésével számolt. Ez a mechanika már
egészen jól használható, amit igazol, hogy a gépészmérnöki gyakorlatban ma is
ezt a mechanikát alkalmazzák.
A Newton féle mechanika a tapasztalatok szerint legalább +/–0,00001 % pon-
tos eredményeket ad mind a gépészeti berendezéseknél, mind pedig a Naprend-
szerünkben mozgó bolygók, holdak, üstökösök, aszteroidák valamint az ember
alkotta mesterséges holdak és űrhajók pályájának kiszámításánál. Ilyen pontos
számításra a mérnöki gyakorlatban legtöbbször nincs szükség, sőt sok esetben
kielégítő lehet a bolygómozgások és műholdak követésénél is.
Ha a Galilei féle fizikához képest bevezetjük a korlátozott fénysebesség, mint
abszolút határsebesség elvét, eljuthatunk a speciális relativitáselmélethez. Ezt
azért nevezte Einstein speciálisnak, mert a Galilei-Newton féle klasszikus relati-
vitás-elv egyfajta speciális továbbfejlesztéseként fogható fel.
A klasszikus Galilei féle relativitás-elv ugyanis azt mondta ki, hogy egymás-
hoz képest egyenletes sebességgel mozgó inercia-rendszerekben a mechanikai
törvények változatlan formában érvényesek. Einstein pedig ezt úgy fejlesztette
tovább, hogy az egymáshoz képest egyenletes sebességgel mozgó inercia rend-

34
szerekben valamennyi természeti törvény – beleértve a termodinamikai, optikai
és elektrodinamikai törvényeket is – változatlan formában érvényes.
A speciális relativitáselmélet nem foglalkozik sem a gravitációval, sem a
kvantum-bizonytalansággal. Amivel foglakozik, az az, hogy egymáshoz képest
mozgó koordináta rendszerekből nézve eltérő mérőszám adódik a sebességre, a
távolságra, az időre és a tömegre.
Eszerint egy gyorsan mozgó tárgy tömege nagyobb, mint nyugalmi állapot-
ban, s emiatt a mozgását módosító erő hatására kisebb mértékben változik meg a
sebessége, mint ahogyan az a klasszikus mechanikából adódna. Hogy ez a jelen-
ség igazolható legyen, az szükséges, hogy a mérhető változás nagyobb legyen,
mint amekkora pontosságot a klasszikus mechanika, valamint a mérőeszközeink
biztosítani képesek.
Észlelhető mértékű relativisztikus tömegnövekedés, méretváltozás és idő-
dilatáció azonban csak akkor jöhet létre, ha valamilyen tárgy legalább a hangse-
besség ezerszeresével mozog.
Ember által készített makro-méretű tárgyat azonban eddig még legfeljebb
csak 25-30-szoros hangsebességre tudtak felgyorsítani, azt is csak nagy nehéz-
ségek árán. Emiatt a gépészmérnöki gyakorlatban a relativitáselmélet nem ját-
szik szerepet.
Az elemi részecskék világában azonban előfordulnak fénysebességet megkö-
zelítő sebességek, s ha egy elektromos töltésű ilyen részecskét mágneses térrel
eltérítünk, a pályájának megváltozása különbözni fog attól, amit a klasszikus fi-
zika jósol, miáltal a relativisztikus effektus kísérletileg igazolható.
A Galilei féle fizikából elvileg leszármaztatható Penrose szerint a kvantum-
mechanika is, ha felvesszük a nem zérus értékű Planck állandót, s ezzel megje-
lenik a kvantumbizonytalanság és a részecskék állapota un. hullámfüggvények-
kel írható le. A hullámfüggvény komplex változós függvény, amelynek ha az ab-
szolút értékét négyzetre emeljük, kapunk egy számot, amely megmutatja, hogy a
részecske egy meghatározott helyen és pillanatban mekkora valószínűséggel haj-
lamos kölcsönhatásba lépni.
A kölcsönhatás bekövetkezésének műszeres észlelése esetén azonban a mik-
rofizikai jelenséget felváltja egy makrofizikai jelenség – vagyis maga az észlelés
– s ezzel eltűnik a hullámfüggvény. Ezt a jelenséget a hullámfüggvény összeom-
lásának szokás nevezni.
Ami az általános relativitáselméletet illeti, ez bizonyos értelemben leszár-
maztatható akár a Newton féle klasszikus mechanikából, akár a speciális relativi-
táselméletből, amint azt az ábrán feltüntetett nyilak mutatják. Ebben az elmélet-
ben a Planck féle állandó zérus, de létezik nem zérus értékű gravitációs állandó
és véges fénysebesség.

35
 A speciális relativitáselméletből vagy a kvantummechanikából elvileg le lehet
származtatni a kvantummező elméletet, amelyben a gravitáció nem játszik sze-
repet, de a fénysebesség véges és a Planck féle hatáskvantum nem zérus.
Ezek eddig önmagukban elvileg ellentmondásmentes elméletek.
A probléma akkor kezdődik, ha a klasszikus mechanika és a kvantummecha-
nika egyesítését kíséreljük meg. Ekkor juthatnánk az ábrán kérdőjellel (?) jelölt
elmélethez, amely egyelőre nem létezik és kétséges, hogy meg fog-e születni
egyáltalán. Ennek oka nem csupán a matematikai nehézségekben rejlik. Nem
zárható ki, hogy közöttük valóságos logikai ellentmondás áll fenn.
A logikai ellentmondás nemcsak valószínű, hanem szinte biztosnak látszik a
reménybeli kvantumgravitációs elmélet esetén, amely utóbbi az általános relati-
vitáselmélet, a kvantum-mező elmélet és az ábrán kérdőjellel megjelölt elmélet
egyesítése során jöhetne létre.
A különféle alkalmazási területekhez tehát különféle fizikai elméletek tartoz-
nak. Ezek jól működnek a saját területükön, de nem jól működnek az ezen kívül
eső tartományokban és egymásnak is ellentmondanak.
Bele kell tehát esetleg törődni abba, hogy nem ugyanaz a nagy és a kicsi fizi-
kája, ahogyan azt Penrose „A nagy, a kicsi és az emberi elme” című könyvében
kifejti. A kérdés csak az, hogy hol a határ a nagy és a kicsi között. Penrose sze-
rint ott a határ, ahol a kicsiből a nagy felé haladva a kvantumfizikai hullámfügg-
vény összeomlik.
E határeset kísérleti meghatározására már eddig is történtek kísérletek. A ha-
tár definiálása azért is fontos lenne, mert Penrose feltételezi, hogy a tudat műkö-
dése is e határesettel kapcsolatos.
Véleménye szerint az emberi agysejtek szinopszisaiban található ingerület át-
vivő csövecskék belső terének mérettartománya éppen e határ közelébe esik, s
ezért létrejöhet sok agysejtre szinkronizált időlegesen stabil hullámfüggvény,
amelynek előre ki nem számítható összeomlása bizonyos magyarázatot adhat az
emberi kreativitásra, kiszámíthatatlanságra és szabad akaratra.
Lehet azonban, hogy Penrose mégiscsak téved, s az emberi tudat nem értel-
mezhető kizárólag az anyag fizikai jelenségei alapján.
Az is problémát okozhat, hogy a hullámfüggvény összeomlása nem mindig a
„kicsi” határeseténél következik be. Valószínű pl., hogy a naprendszernyi nagy-
ságrendű tömegeket magukba foglaló neutron csillagok és fekete lyukak belsejé-
ben lejátszódó folyamatokat nem lehet értelmezni a kvantumfizikai összefüggé-
sek mellőzésével, emellett azonban, tekintettel a hatalmas gravitációs térerősség-
re, mégiscsak szükség lenne az ábrán kérdőjellel jelölt elméletre, sőt alighanem a
kvantumgravitációs elméletre is.

36
 A MATERIALIZMUS
TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEI

Egy régi novellában szerepel egy amerikai kisváros, ahol mindenki el van adó-
sodva és minden vállalkozás csőd szélén áll. Egyszer idegen érkezik a városba,
és látván a siralmas helyzetet, kölcsön ad a kocsmárosnak egy gyűrött, tintafol-
tos százdollárost azzal, hogy ha jobb idők jönnek, majd megadja.
A kocsmáros a bankban felváltja a százdollárost és kifizeti az adósságait. A
hitelezők a kapott pénzből megadják tartozásaikat, s a százdollárnyi összeg a vá-
rosban többször körbejár, s minden adósság rendeződik. Ezután nagy fellendülés
kezdődik, új vállalkozások alakulnak, megélénkül az idegenforgalom, s a volt
kocsmáros – immár multimilliomos szállodatulajdonos – meg is küldi kamatos-
tól az adósságát egykori jótevőjének.
A pénz tovább forog, s egyszer a szálloda pénztárába bekerül egy gyűrött, tin-
tafoltos százdolláros. A tulajdonos ráismer és elteszi emlékbe. Később, amikor
egy ismerősének megmutatja a féltve őrzött ereklyét, az nagyító üveget vesz elő
és megállapítja, hogy a bankjegy hamis. Kiderül, hogy a pénz „placebo” volt. De
a fellendülést már nem lehet visszacsinálni.
A dolog persze fordítva is működik. A reménytelenséget sugárzó gondolko-
dás olykor egészen katasztrofális következményekkel járhat. Ez egyaránt vonat-
kozik a társadalomra és az egyes emberek egészségére, szellemi és fizikai álla-
potára, vagyis az emberi tudat és az anyagi test közötti kölcsönhatás minden
szinten érvényesül.
Az emberekben egyébként is – tudatosan vagy tudattalanul – régóta él a hie-
delem, hogy a gondolataink megvalósulnak és életre kelnek.
Több mint 2 és fél évezreddel ezelőtt pl. kikacagták Jeremiás prófétát, amikor
azt jövendölte, hogy a Babiloni hadsereg elfoglalja és kifosztja Jeruzsálemet, le-
rombolja a falait, sőt még a templomot is, és a barbár katonák összetörik a Frigy-
ládát és Mózes kőtábláit, majd a lakosság jelentős részét – főleg a szakembereket
– Babilonba deportálják. Amikor pedig a jóslat beteljesedett, a prófétát okolták a
történtekért, olyannyira, hogy csaknem meglincselték.
Az ókorban és még a középkorban is egyes országokban az volt a szokás,
hogy kivégezték azt a hírnököt, aki egy elveszített csatáról értesítette az uralko-
dót. Hallgatólagosan azt feltételezték, hogy ő okozta a bajt.
Ezek az esetek persze az irreális túlzások közé sorolandók, az azonban régóta
közismert, hogy az emberi test állapota, szervi betegség, testi sérülés, fájdalom,
mérgek és drogok jelentősen befolyásolják az emberi tudatot. A fordított irányú
hatást az utóbbi évtizedekben kezdik felfedezni. A stress-kutatás és a pszicho-

37
szomatikus megbetegedésekről szerzett tapasztalatok megmutatták, hogy a testi
betegségek, sőt az üzemi, közlekedési és háztartási balesetek többségében is a
lelki tényezők jelentős szerepet játszanak.
Emberi konfliktusok és depresszió esetén az ember könnyebben kap fertő-
zést, nagyobb az esélye a daganatos és az érrendszeri megbetegedésekre és a
balesetekre is. Az emberi kapcsolatok pozitív megváltozása esetén pedig gyó-
gyíthatatlannak hitt betegek meglepő, csodával határos gyógyulásai fordulnak
elő.
A modern társadalmakban számos társadalmi baj és feszültség forrása az ön-
ző, anyagias gondolkodás. Mindenki szeretné önmaga céljait megvalósítani
anélkül, hogy másokkal törődnie kellene. Ez persze az elidegenedés képzetét
alakítja ki az emberekben, amellyel szemben többféle védekezési mód alakult ki.
Ezek közé tartozik a magánéletét teljesen feladó karrier hajszoló munkamániás
ugyanúgy, mint a kábítószer rabjává váló narkomániás. Az alkohol, kábítószer és
szerencse játék függés mellett a pszichiátriai gyakorlatban egyre gyakrabban je-
lennek meg olyan szakkifejezések, mint pl. számítógép függés, Internet függés,
mobiltelefon függés, stb., s ezek kezelésére ma már kidolgozott terápiás eljárá-
sok léteznek.
Még az 1980-as években néhány szociológus rejtett magnetofonokkal felsze-
relkezve megjelent egy elegáns állófogadáson és titokban felvették a résztvevők
magánbeszélgetéseit és kielemezték az elhangzott szavak gyakoriságát. Ezek kö-
zött volt kb. 100 olyan gyakori szó, hogy ezekből került ki a beszélgetések során
kimondott szavak 90%-a. A leggyakoribb szó ez volt: „Én”. Ezt követték az én
szó különféle ragozott és prepozíciós alakjai, mint pl.: enyém, nekem, hozzám,
tőlem, velem, nélkülem, stb.
Olyan civilizációban élünk, ahol a legfontosabb az „Én”, vagyis az „Ego”. Az
„Én” fontosságát mutatja az angol nyelv helyesírási szabálya is, amely szerint az
„Én” szót a mondat közepén is mindig nagybetűvel kell írni, a többi személyes
névmást viszont kicsivel.
Valamikor régen, ha az utcán rosszul lett valaki, a járókelők igyekeztek segí-
teni. Manapság bárki meghalhat az utcán szívrohamban, anélkül, hogy a többie-
ket ez érdekelné, hiszen mindenki el van foglalva a saját egójával, s minden
energiájukat leköti az „önmegvalósítás”.
Ami az emberi önteltséget és önimádatot illet, érdemes idézni Julius Evola
olasz filozófus megállapítását. Eszerint a középkorban az ember Istent imádta. A
reneszánsz idején rájöttünk, hogy előnyösebb, ha az Isten helyett önmagunkat
imádjuk, vagyis az Embert, s ma ezt nevezzük humanizmusnak. Bár Evola a vé-
leményét valamikor a két világháború között írta le, sok szempontból ma is ak-
tuális.
Az önmegvalósítás és önmegismerés modern divatját a pszichológusok és
pszichiáterek terjesztették el abban a reményben, hogy ha az ember jobban meg-

38
ismeri és kifejezheti önmagát, ezzel megszűnnek vagy legalábbis enyhülnek a
neurotikus tünetei.
Popper Péter szerint azonban az önmegvalósításhoz és önmegismeréshez fű-
zött pszichoterápiás várakozások csalódást okoztak. Ha ugyanis megismerjük
önmagunkat, attól még nem leszünk boldogabbak és nem lesz nagyobb a belső
harmóniánk. Legfeljebb az történhet, hogy egy önmagáról keveset tudó neuroti-
kusból egy önmagáról sokkal többet tudó neurotikus lesz.
A probléma nem új. Állítólag, amikor indiai bölcsek elolvasták a Delphoi
jósda feliratát: „Ismerd meg önmagad”, a feliratot nevetségesnek tartották. Úgy
vélték, először az isteneket kell megismerni, mert e nélkül önmagunk megisme-
rése reménytelen.
Ami pedig a belső harmóniát illeti, ahhoz nem elég az önismeret, hanem a
tudatunk pozitív átalakítása, magasabb szellemi és morális szint megvalósítása
szükséges. Márpedig a modern ember „önmegvalósítása” ezzel éppen ellentétes
irányú, s elsősorban az önző individuális érdekek érvényre juttatását célozza.
A modern „fogyasztói” társadalom tipikus jellegzetessége az emberi mohóság
irreálisan magas szintje. Mindenki mindent meg szeretne magának szerezni, le-
hetőleg minél olcsóbban és minél gyorsabban, hiszen „csak egyszer élünk”. Ez
az oka a felfokozott vásárlási láznak. Statisztikai felmérések szerint pl. egy ame-
rikai szülő hetenként átlagosan 42 percet tölt a gyerekeivel, miközben legalább
360 percet fordít vásárlásra. Nem különben más a helyzet a többi fejlett fogyasz-
tói társadalomban.
A modern „fogyasztói” társadalom további jellegzetessége az, hogy mindenki
rohan. Régebben éltek olyanok, akik 100 éves korukig a szomszéd faluig sem ju-
tottak el, mégis egészségesek és elégedettek voltak. Manapság senki nem érzi jól
magát ott, ahol van, mindenki máshol akar lenni, lehetőleg minél távolabb és
minél gyorsabban. Ez is egyik oka lehet az országúti száguldozásnak és a nö-
vekvő turizmusnak. Bármilyen messzire is utazunk azonban, általában kiderül,
hogy ettől sem lettünk boldogabbak. Ki elől menekülünk? Talán saját magunk
elől? Pedig akárhová rohanunk, saját magunkat nem hagyhatjuk otthon.
A modern gondolkodásmód kiterjed a politika területére is. Jellemző pl. aho-
gyan a „politika” szó jelentését a különböző korokban definiálják. A klasszikus
kínai, sőt a klasszikus görög megfogalmazás szerint is a politika annak a művé-
szete, hogy hogyan lehet egy országot bölcsen kormányozni úgy, hogy az az ál-
lampolgárok javát szolgálja. A mai modern megfogalmazás szerint viszont a po-
litika annak tudománya, hogy hogyan lehet a hatalmat megszerezni és hogyan
lehet a megszerzett hatalmat minél tovább megtartani. Az állampolgárok javáról
szó sem esik.
Ami pedig a materializmus tudományos megalapozottságát illeti, az erősen
vitatható.

39
 A materializmusban lehet hinni, de semmiképpen nem állítható, hogy ez az
egyetlen lehetséges világmagyarázat, s hogy éppen ez az, amit a tudomány kizá-
rólagosan hitelesít.
Ugyanakkor a materializmus az az ideológia, amely jelentős szerepet játszott
a 20. századi történelem borzalmaiban. S ez az az ideológia, amely a természeti
erőforrások rohamos felélésének egyik legjelentősebb hajtóereje.
Nem valószínű, hogy az emberiség problémái materialista alapon megoldha-
tók lennének. A megoldáshoz ugyanis át kellene alakítani az emberiség gondol-
kodásmódját. Ez pedig csak akkor volna lehetséges, ha képesek lennénk olyan
morális alapelveket követni, amelyek örök érvényességét mindenki elfogadja.
Az eddigi tapasztalat szerint azonban a materializmus ilyen erkölcsi értékrendet
kínálni nem képes.

40
 Mit tanít a monoteizmus?

A monoteizmus alapgondolata az, hogy öröktől fogva létezik egy korlátlan hata-
lommal felruházott személyes Isten, aki egyszer, valamilyen okból, amelyet az
ember úgysem érthet meg, megteremtette a világot és benne az embert, s egyút-
tal megalkotta a természet működésének törvényeit és szigorú büntetés terhe
mellett előírta az ember számára a követendő viselkedési és erkölcsi normákat.
A monoteista vallások „történeti” vallások, vagyis szerepel bennük jól defini-
álható kezdet és vég, szemben a „pogány” vallásokkal, amelyek a természet örök
körfogását fogadják el.
Mivel a monoteista vallások fokozottan alkalmasak politikai ideológiák alá-
támasztására, ezért az idők folyamán a hatalmi érdekekkel való összefonódás je-
lentősen felhígította és átértelmezte ezen vallások mondanivalóját.
Élesen külön kell tehát választani két dolgot. Az egyik, hogy mi volt az a ta-
nítás, amelyet a vallásalapító annak idején hirdetett. A másik, hogy hogyan in-
terpretálják ezt a tanítást az önmagukat kizárólagosan autentikusnak beállító hi-
vatalos egyházak.
Ami az eredeti tanításokat illeti, ezek pontos rekonstrukciója ma már nehéz-
ségekbe ütközik, hiszen a különféle egyházi zsinatok az egykori feljegyzéseket,
szakrális szövegeket több alkalommal átválogatták, a nekik nem tetszőket kise-
lejtezték, érvénytelennek nyilvánították.
Mégis azt lehet megállapítani, hogy a vallásalapítók szándéka erkölcsileg
tiszta volt, s olyan spirituális igazságokat közvetítettek, amelyek a kor emberé-
hez szóltak az akkori gondolkodásnak megfelelő megfogalmazásban.
Ezek a tanítások és morális elvek azonban nehezen egyeztethetők össze a je-
lenlegi egyházak hivatalos doktrínáival, külsőségeivel és működésével. Gondol-
juk csak el, mit szólna ma Jézus Krisztus, ha a minden anyagi javaikról lemon-
dott, koldus-szegény, mezítlábas tanítványai kíséretében betévedne egy arannyal
és drága műkincsekkel díszített templomba. Kérdés, hogy egyáltalán beenged-
nék-e őket.
Ha a monoteizmus kialakulását nyomon követjük, könnyen eljuthatunk arra a
következtetésre, hogy az ember, aki egykor, az ősi időkben, még képes volt a
természet és a spirituális valóság közvetlen tapasztalására, akkor kezdett el hinni
felsőbbrendű istenekben, amikor ez a képessége hanyatlani kezdett.
E szellemi hanyatlás csúcspontja pedig a monoteizmus mai formája, amely-
ben már maguk a papok sem tudnak igazán hinni. Ezután már csak a nihilista
materializmus következhet, amely a szellemi valóság még megmaradt homályos
fogalmát is lassan kiküszöböli a modern ember gondolkodásából.

41
 Mindezek alapján a monoteizmus nem tekinthető a vallási gondolkodás
csúcspontjának. Sokkal inkább az emberiség spirituális hanyatlásának egyik tü-
neteként értelmezhető, s könnyen lehet, hogy a monoteista vallások alapítói és
prófétái eredetileg éppen ezt a szellemi hanyatlást igyekeztek megállítani, abból
kiindulva, hogy ha a spirituális valóságtól eltávolodott ember még legalább haj-
landó lenne elfogadni egy személyes teremtő, büntető és jutalmazó Isten létezé-
sét, ez esetleg visszafordíthatja a hanyatlást.
A hivatalos monoteista egyházakon belül vagy azok mellett az idők folyamán
kialakultak különféle „ezoterikus” irányzatok. Ezek célja az Istennel való köz-
vetlen személyes kapcsolat megteremtése, kikapcsolva és megkerülve a hivata-
los papságot, mint közvetítő közeget.
A monoteista egyházak azonban nem vették jó néven a hivatalos papi hierar-
chia kizárólagos közvetítő szerepének megkérdőjelezését, vagyis a „szolgálati
út” megkerülését, és igyekeztek fellépni az ezoterikus mozgalmakkal szemben.
A fellépés módja a különféle egyházakban széles skálán mozgott, s az enyhe
rosszallástól egészen az „eretnekek” fizikai megsemmisítéséig terjedt.
A következő fejezetekben a monoteista vallások hivatalos dogmatikai alapel-
vei mellett kitérünk az ezoterikus vonulatokra is.

42
 A ZSIDÓ VALLÁS VILÁGKÉPE

A zsidó vallás a monoteista vallások őstípusa, eredeti formája. Szinte azt is

mondhatnánk, hogy ez az a vallás, amely teljes következetességgel monoteista, s
amelyből az összes többi monoteista vallás leszármaztatható.
Ugyanakkor a monoteista vallások egyházai között ez tekinthető leginkább
toleránsnak, hiszen megengedték a szent szövegek értelmezésével kapcsolatos
vitákat, sőt az ezoteriát sem üldözték, csupán az ilyesmivel való foglalkozást ar-
ra alkalmas, magas felkészültségű teológiai tudósokra igyekeztek korlátozni.
A zsidó vallás bibliája az Ószövetség. Ennek szövegei a Kr.e. II. és I. évezred
során íródtak. Eredeti nyelve túlnyomórészt héber, de a babiloni fogság során és
ezt követően keletkezett szövegek egy része arámi, illetve ógörög nyelven író-
dott.
Az Ószövetség három fő részre tagolható, ezek:
1.) A Tóra, vagyis a Törvény, amely Mózes öt könyvét tartalmazza.
2.) A Nebiím, vagyis a próféták, bírák és királyok könyvei, amelyek főleg a
zsidó nép történetét beszélik el a Kánaánba való bevonulás után.
3.) A Kethubím, vagyis a zsoltárok, példabeszédek, siralmak, krónikák, stb.
gyűjteménye.
A legfontosabb ezek közül kétségtelenül a Tóra (görög neve: Pentateuchus),
amelyben az egyes könyvek a következők:
I. Genezis, vagyis a Teremtés Könyve, amely elbeszéli a világ teremtését, Ádám
és Éva bűnbeesését és kiűzetését az Édenből, az özönvíz és Noé bárkájának
történetét, Ábrahám, Izsák és Izmael származását, József történetét és a zsi-
dók áttelepülését Egyiptomba.
II. Exodus, vagyis a Kivonulás, ez elbeszéli Mózes születését, az egyiptomi tíz
csapást, a sivatagi bolyongást, a két kőtábla és a Tíz Parancsolat történetét, a
Frigyláda elkészítését.
III. Leviticus, vagyis a Leviták Törvényei az áldozatok, szertartások és ünnepek
rendjéről. A leviták Lévi leszármazottjai voltak, ők alkották a papságot, vé-
gezték az áldozati szertartásokat, s őrizték a Frigyládát.
IV. Numeri, vagyis Számok. Tartalmazza a sivatagi vándorlás során elvégzett
népszámlálások lebonyolítását és adatait.
V. Deuteronómium, vagyis a Második Törvénykönyv, azaz a Mózesi törvények
összefoglalása, továbbá bevonulás Kánaán földjére, Mózes jövendölései és
halála.
Az Ószövetségi hagyomány szerint Isten a világot hat nap alatt teremtette.
Ezt követően az első ember párra, vagyis Ádámra és Évára bízta a teremtett vi-

43
lágot, azzal, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, vegyék birtokukba a termé-
szetet, s uralkodjanak az állatokon és növényeken.
Ádám és Éva azonban a tilalom ellenére evett a tudás fájának gyümölcséből
(amely fát általában almafaként szokás ábrázolni, bár ezt a bibliai szöveg nem
támasztja alá), s ezzel magukra vonták Isten haragját, aki kiűzte őket a Paradi-
csomból.
Ezt követően az emberiség valóban elkezdett szaporodni, azonban rendszere-
sen megsértették Isten törvényeit, és emiatt különféle büntetéseket kellett el-
szenvedniük. Végül Isten megelégelte az ilyen magatartást és az emberiség el-
pusztítását határozta el. Ennek módja pedig az Özönvíz volt, amely több más
ókori hagyományban is, pl. a babilóniai Gilgames eposzban, továbbá az indiai,
sumér és akkád mitológiában is szerepel, vagyis reális történeti alapja lehet.
Mivel azonban Isten mégsem akarta a teljes megsemmisülést, Noéval bárkát
építtetett, amelyben valamennyi élőlényből el lett helyezve egy-egy továbbsza-
porodásra alkalmas pár. Ennek alapján tehát minden ma élő ember Noé leszár-
mazottja.
Isten ezután a saját kozmikus tervének megvalósítására szövetséget kívánt
kötni az emberekkel. Az első szövetség Ábrahámmal jött létre. Ábrahámot elő-
ször Isten próbára tette oly módon, hogy saját fiának, Izsáknak megölésére szólí-
totta fel, majd miután látta, hogy Ábrahám erre is hajlandó, megváltoztatta a
döntését és megkímélte Izsák életét. A hagyomány szerint Izsáktól származik az
összes zsidó nemzetség, Ábrahám másik fiától, Izmaeltől pedig származnak az
arabok.
A zsidók sokáig Kánanán földjén éltek, s egy nagy éhínség alkalmával ván-
doroltak át Egyiptomba a Kr.e 17. század körül. Ezt készítette elő a biblia szerint
József csodálatos története, akit féltékeny testvérei először meg akartak ölni,
majd eladták egy egyiptomi rabszolga kereskedőnek. József azonban később
csodálatos álomfejtő képességének köszönhetően a fáraó bizalmasa lett és segí-
teni tudott régi családjának és a népének.
A zsidókat eleinte barátságosan fogadták Egyiptomban. Később zsarnok fá-
raók léptek trónra, akik egyre inkább rabszolgának tekintették a zsidókat. A Kr.e.
13. szd. körül került sor a zsidók kivonulására Mózes vezetésével. Ezt követte a
40 évig tartó sivatagi bolyongás, amelynek során Isten megerősítette az Ábra-
hámmal kötött korábbi szövetséget és Mózesnek átadta a Sinai hegyen a két kő-
táblát, amely tartalmazta Isten Tíz Parancsolatát.
A Kánaánba való megérkezés előtt Mózes meghalt. Később létrejött két egy-
mással rivalizáló zsidó állam, Izrael és Júdea.
Izrael a szomszédjaival való rendszeres hadakozások során lassan felmorzso-
lódott, Júdeát pedig a babiloni hadsereg foglalta el és a Kr.e. 8. és 6. század kö-
zötti időszakban a lakosság jelentős részét Babilonba áttelepítette. Ez volt az un.

44
babiloni fogság időszaka, amelynek során a babiloni zsidóság egy része feladta a
héber anyanyelvét és áttért az arámi nyelv használatára. Egyes ószövetségi pró-
féták szövege emiatt arámi nyelven íródott.
A Kr.e. 6. szd. közepe táján, Kürosz király uralma alatt a terjeszkedő Perzsia
elfoglalta Babilont és a zsidók visszatérhettek Júdeába. A Kr.e 4. században az-
után III. Alexandrosz (Nagy Sándor) makedón uralkodó hadjárata során a Perzsa
birodalom felbomlott, s a Mediterrán térségben bekövetkezett az un. helleniszti-
kus korszak, amikor a művelt emberek nyelve a görög lett. Ez lehet az oka annak
is, hogy egyes késői ószövetségi szövegek görög nyelven íródtak.
Szükségessé vált ugyanakkor a korábbi ószövetségi szövegek görög fordítása
is. Az első fordítás az un. Septuaginta (vagyis a „hetvenek fordítása”), amely a
hagyomány szerint a Kr.e. 3. században úgy keletkezett, hogy Egyiptom uralko-
dójának főkönyvtárosa megkérte a Jeruzsálemi főpapot, küldjön tudósokat, akik
a Tórát szakszerűen lefordítják. Meg is érkezett Alexandriába 72 tudós, akik
Pharos szigetén külön cellákban végezték a fordítást, majd egybevetették az
eredményt.
Azóta készült több latin nyelvű fordítás, sőt az ószövetséget számos egyéb
nyelvre is lefordították.
Ami a zsidó vallás tanítását illeti, ennek alapja Isten korlátlan hatalma, s szö-
vetsége a kiválasztott zsidó néppel. Sokan úgy gondolják, hogy a zsidók istene
szigorú, sőt kegyetlen isten, aki kíméletlenül megtorolja, ha valaki megszegi a
parancsait. Sőt, szokás ezt a vallást szembe állítani a kereszténységgel, amely a
szeretet hirdeti, szemben a „fogat fogért, szemet szemért” ószövetségi elvvel.
Ez azonban félreértésen alapul. Mózes könyveiben ugyanis jelentős hang-
súlyt kap az embertársainkkal, sőt a többi teremtett lénnyel szembeni jóindulat
követelménye. Egy helyütt pl. ez a megfogalmazás szerepel: „Ha az ellenséged
éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni.”
Más szóval: érezd át a másik szenvedését és bánj vele jóindulattal. Nem kell,
hogy szeresd. Akár utálhatod is. De ne bántsd, és segíts, ha bajban van.
Ez a felfogás mindenestre kevésbé képmutató, mint az egykori keresztény
inkvizítoroké, akik puszta „jóindulatból”, hogy „megmentsék a bűnös lelkét”,
kerékbe törték és elégették a szerencsétleneket.
Ami pedig Mózes törvényeit illeti, az alapelv az, hogy „ha büntettek, olyan
mértékben büntessetek, amilyen bűnt elszenvedtetek.” Mózes V/19:21. szerint:
„életet életért, szemet szemért, fogat fogért, ….”
Gondoljunk csak arra, hogy Magyarországon I. (Szent) István idején a tyúk-
tolvajok kezét levágták. Ha Mózes törvényeit alkalmazták volna, ilyesmi nem
fordulhatott volna elő. Az alapelv ugyanis ez esetben: szemet szemért, fogat fo-
gért, tyúkot tyúkért. Vagyis, ha valaki tyúkot lop, ezzel olyan jogtalan helyzet áll

45
elő, amelyben a tolvaj gazdagodik, a károsult pedig szegényebb lesz egy tyúk-
kal.
A mózesi ítélet ennek megfordítása lehetne, vagyis, hogy a tolvaj legyen sze-
gényebb, az eredeti károsult pedig a kiállt sérelmének és a vesztesége miatti el-
keseredésének ellensúlyozására legyen gazdagabb egy tyúkkal. Más szóval: a
tolvaj szolgáltassa vissza az ellopott tyúkot, s adjon kárpótlásul egy további tyú-
kot. Ez mindenképpen humánusabb, mint a kézlevágás.

46
 A KERESZTÉNYSÉG VILÁGKÉPE

A kereszténységet egy Jézus nevű zsidó rabbi alapította mintegy két évezreddel
ezelőtt. Később nevezték Őt Krisztusnak és Messiásnak is. E szavak jelentése:
megváltó, illetve szabadító.
Itt kell megemlíteni, hogy a rabbi nem volt azonos a levita pappal. A rabbi
eredetileg a vallás és a törvény magyarázatával foglalkozó filozofikus beállított-
ságú bölcs tanítómester volt, bár később, az idők folyamán a rabbik egyre inkább
ellátták a papi feladatokat is.
Jézus idejében az un szadduceusok alkották a főpapságot, míg a hivatalos
papságtól függetlenül tevékenykedő un. farizeusok között találjuk a rabbikat.
Bár Jézus is a farizeusok közé tartozott, mégis gyakran bírálta őket képmutató
magatartásuk miatt.
A Messiás eljövetelét már Malakiás próféta megjövendölte, s érkezését Ke-
resztelő János is előkészítette és ezek alapján egyes követői Jézust az ószövetsé-
gi Illés próféta reinkarnációjának tekintették és úgy remélték, ő fogja a zsidó né-
pet felszabadítani a római elnyomás alól.
Jézus küldetése azonban nem a világi hatalom megszerzésére irányult. Ezt
többször is kifejtette, amikor azt tanította, hogy az Ő országa nem ebből a világ-
ból való.
Jézus állítólag szűztől született egy jászolban és a születését különös előjelek
előzték meg. Ilyen volt többek között az un. Betlehemi csillag.
Születése után az első látogatók között találjuk a „Napkeleti Bölcseket”, akik
később „Három Királyok” elnevezéssel vonultak be a népi hagyományba. A Jé-
zus születésekor a jászolhoz több ezer kilométer távolságból szinte azonnal
megérkező perzsiai vagy indiai bölcsek váratlan megjelenése a mai napig tisztá-
zatlan.
Amikor Jézus először találkozott Keresztelő Jánossal, már igen mélyreható
ismeretekkel rendelkezett a Mózesi tanításban. Hogy honnan szerezte a tudását,
homály fedi. Egyes feltételezések szerint 14 éves korától az aszkétikus életvitelű
esszénus szerzetesek között élt, tanult és meditált.
Jézus többször kifejtette, hogy nem célja új vallást alapítani, hanem az ősi
zsidó vallást kívánja megtisztítani annak időközben felszedett negatív tulajdon-
ságaitól. Egy helyütt kifejezetten azt a kijelentést teszi, hogy az Ő feladata nem a
mózesi törvények eltörlése, hanem azok beteljesítése, hiteles megvalósítása.
Jézus rendkívüli hatásához jelentősen hozzájárult önként vállalt kereszthalála
és feltámadása. Egyes kutatók szerint Júdás szerepe is előre megrendezett volt,
hiszen teljesen értelmetlen lett volna a Júdás csók, mint áruló jel egy olyan köz-
ismert személy esetén, mint Jézus volt Jeruzsálemben.

47
 Prof. Dr. Popper Péter egyenesen azt feltételezi, hogy Júdás csókja – feltéve,
hogy ténylegesen megtörtént – érzelmes búcsúcsók lehetett.
Jézus halálra ítélése feltehetően politikai indíttatású volt. A zelóták, vagyis a
római uralom ellen erőszakos módszerekkel küzdő fundamentalista zsidó radiká-
lisok ugyanis csalódtak Jézusban, amiért nem kívánt élére állni egy felkelésnek
és ezért azt terjesztették róla, hogy lévén a legendás Dávid és Salamon királyok
vérszerinti leszármazottja, trónkövetelőként fog fellépni.
Jézus könnyen megvédhette volna magát, de nem tette. Ennek ellenére még
Ponthius Pilátus is vétlennek tartotta, s ezért, közeledvén Húsvét ünnepe, amely
az Egyiptomból való kivonulás emlékére a legnagyobb zsidó ünnepnek számí-
tott, a tömegtől megkérdezte, hogy az elitéltek közül ki kapjon amnesztiát. A tö-
meg ekkor Bar Abbas nevét kiáltozta, akit azért ítéltek el, mert a radikális zelóta
mozgalom egyik prominens vezetője volt.
Jézus eredeti tanításáról keveset tudunk. Beszédeit csak részben jegyezték le,
s ezek nagy részét is az első Niceai zsinaton apokrifnak nyilvánították és jelentős
részüket megsemmisítették. A bibliában található viszonylag legteljesebb Jézusi
szöveg az un. Hegyi Beszéd, amely főleg az Istennek tetsző magatartás alapelve-
it ismerteti.
Jézus korában Júdeában a köznép az arámi nyelvet használta. A hébert ekkor
már kifejezetten szakrális nyelvnek tekintették, s főleg vallási szertartásokon al-
kalmazták. Hogy a tanítást a köznép jobban megértse, Jézus a beszédeit arameus
nyelven adta elő, s ezen a nyelven születtek a feljegyzések is.
A jelenleg ismert Újszövetségi Szentírás szövegterjedelme alig tizedrésze az
Ószövetségnek, így, ha valaki kezébe vesz egy teljes Bibliát, az a benyomása
támadhat, hogy az Újszövetség csupán egyfajta függelék vagy utóirat az Ószö-
vetség végén.
A kereszténység először a római rabszolgák között terjedt el, de voltak köve-
tői az egyszerű köznép, vagyis a plebejusok között is. A Római Birodalom ebben
az időben ugyancsak kétnyelvű volt. A művelt középosztály görögül beszélt, az
utca embere latinul. A latint sokáig egyfajta külvárosi szlengként kezelték és
nem foglalkoztak komolyan azzal, hogy fontos szövegeket latinra is le kellene
fordítani.
A korai keresztények azonban sokkal jobban tudtak latinul, mint görögül.
Emiatt szükségessé vált a teljes Biblia latin fordítása. Az első ilyen, nem túl jó
minőségű ólatin fordítás az un. ITALA, amely a Kr.u. 2. században készült. A hi-
telesebb és választékosabb nyelvezetű fordítás a VULGATA. Ezt a 4. században
készítette Szt. Jeromos, aki óriási munkával az ószövetségi könyveket közvetle-
nül héberből és arámiból, az újszövetséget pedig eredeti görögből és arámiból
fordította.

48
 Sajnos az Újszövetségnek csupán kis részét teszi ki a Jézus életével és tanítá-
sával foglalkozó négy evangélium, a szöveg nagyobb része az apostolok műkö-
désének leírását és levelezésüket tartalmazza. Jogos tehát a gyanú, hogy amit ke-
resztény tanításként ismerünk, az nem annyira Jézus, mint inkább Pál Apostol
valamint a Niceai Zsinaton résztvevő egyházatyák alkotása.
Pál apostol eredeti neve Saul, aki a Gamaliel rabbi által vezetett rabbi képző
iskola sikeres elvégzése után római katonatiszti pályára lépett és fontos feladatá-
nak tekintette a keresztények üldözését. Egyszer azonban a Damaszkuszi úton
Jézus látomásként megjelent előtte, s beszélgetésük nyomán Jézus követője lett.
Így vált Sauluszból Paulusz.
Pál Apostol ezután katonai alapossággal megszervezte a római egyházat,
amely később a nyugati kereszténység központjává vált. Ez volt a harcias ke-
reszténység kezdete. Ezzel függ össze a keresztények üldözése is. A rómaiak
ugyanis – furcsa módon – azért üldözték a keresztényeket, mert ateistáknak te-
kintették őket. A keresztények ugyanis kizárólag a saját istenüket tisztelték, a
római isteneket nem.
A kereszténység hivatalos ideológiájába az idők folyamán jelentős hellenisz-
tikus filozófiai hatás is beépült.
A keresztények gyakran hivatkoznak arra, hogy a kereszténység a szeretet
vallása, a keresztények Istene jóságos, szemben a zsidó vallás szigorú és büntető
Istenével. Ennek bizonyítékaként szokás felhozni Jézus kijelentését, amelyben
azt tanácsolja, hogy szeressük az embertársainkat legalább annyira, mint saját
magunkat. Jézus azonban ezzel csupán szó szerint idézte Mózest, a Leviticus
(Mózes III.) 19. fejezet 18. bekezdéséből.
Miután az eredetileg üldözött kereszténységből Nagy Konstantin császár ren-
delkezése nyomán a 4. században a Római Birodalomban hivatalos államvallás
lett, a kereszténység kettős utat követett. Ennek lényege: szeretet a hittársak iránt
és fanatikus harci kedv azokkal szemben, akik nem hajlandók elfogadni Krisztus
tanítását.
Ideológiai konfliktusok időközben az egyházon belül is felmerültek. A 11.
században bekövetkezett a keleti ortodox irányzat leválása, a 16. század folya-
mán pedig több protestáns irányzat szakadt ki a katolikus egyházból.
A katolikus szó jelentése: egyetemes. Más szóval ez az egyetlen igazán au-
tentikus krisztusi egyház, s ez kifejezésre jut a Római Pápa csalhatatlanságában
is. Hogy ezt a csalhatatlanságot mennyire lehet komolyan venni, azzal kapcso-
latban azonban felmerülhetnek bizonyos kétségek. Galileo Galileit pl. a „szent”
Inkvizíció pápai jóváhagyással megkínozta, Giordano Brunot pedig elevenen
máglyán elégettette, amiért a kor ezen kiváló tudósai a Kopernikuszi elveket tá-
mogatták.

49
 A kereszténység agresszivitása a szimbólumokban is megnyilvánul. A legfon-
tosabb szimbólum a kereszt, amely kivégző eszközt ábrázol. Képzeljük el, mi
lenne, ha egy vallási tanítót akasztással vagy lenyakazással kivégeznének, vagy
bombamerényletnek esne áldozatul, s a követői ezután legfontosabb jelképüknek
az akasztófát, a nyaktilót, vagy a plasztikbombát használnák.
A keresztény ideológiában a „félreértésre” okot adó apokrifok kiiktatása után
is maradt néhány zavaró ellentmondás. János evangéliuma pl. több helyen az
eretneknek számító gnosztikus elveket követi, feleleveníti a görög Logosz = Ige
fogalmát, amelynek testet öltése hozza létre az anyagot, és több helyen található
benne célzás a reikarnációra is.
A kereszténység mai hivatalos dogmatikája szerint a halál után a lélek a
mennybe, a tisztítótűzbe vagy a pokolba jut, teste porrá lesz, de az idők végezté-
vel Isten a testet feltámasztja és az ismét egyesül a lélekkel. A keresztény ember
tehát nem hisz az anyagtól független szellemi létezésben, a létezést kizárólag
anyagi testben tudja elképzelni. A testi feltámadás dogmája alapján szinte azt
mondhatjuk, hogy a mai kereszténységet már csak egy hajszál választja el a ma-
terializmustól.
A kereszténységgel kapcsolatos további paradoxonok között említhető az a
tétel, hogy Jézus a kereszthalállal megváltotta a bűneinket. Más szóval: ha bűnt
követünk el, azt legfeljebb meg kell bánni, de bűnhődni nem kell, hiszen a szám-
la előre ki van helyettünk fizetve.
Persze azért a bűnök súlya nem egyforma. Az öngyilkosság pl. nagyobb bűn,
mint a másokkal szembeni tömeggyilkosság, mivel a megbánásra ez esetben
nincs mód. Esetleg az is feltűnő lehet, hogy a szexualitás nagyobb bűnnek szá-
mít, mint az emberölés.
Az is kérdéses, hogy ha a korlátlan hatalommal rendelkező Isten az embert
eleve bűnösnek teremtette, akkor mennyire lehetünk felelősek a bűneinkért, s
van-e egyáltalán értelme az erkölcs fogalmának. Az is aránytalannak tűnik, hogy
korlátozott mennyiségű bűnökért végtelen ideig tartó büntetés jár. Ez legalábbis
megkérdőjelezi azt, hogy az Isten valóban igazságosnak tekinthető.
Sokan azt is furcsának találhatják, hogy habár minden keresztény a mennyor-
szágba szeretne jutni, de azért mégsem akar senki meghalni, sőt a halált helyre-
hozhatatlan tragédiaként élik át, s lehetőleg kerülik a hamvasztásos temetést,
hogy ha majd az utolsó ítéletnél fel kell támadni, ez kevesebb problémát okoz-
zon Istennek.
Ha Jézus újra feltámadna, s megint hirdetni kezdené az eredeti tanítását, a hi-
vatalos egyházi dogmatikán nevelkedett keresztények valószínűleg valamiféle
különc, habókos pogánynak vélnék, akit érdemes lenne megtéríteni az egyedül
üdvözítő krisztusi hitre.

50
 AZ ISZLÁM VILÁGKÉPE

Az iszlám vallást Mohamed alapította. Követői muszlimnak nevezik magukat.

Az Európában elterjedt muzulmán és mohamedán megnevezéseket helytelennek
tartják.
Az iszlám szó jelentése: Isten iránti teljes odaadás.
A muszlim szó jelentése: aki aláveti magát Istennek.
Sokan úgy vélik, az iszlám a kereszténység egyfajta megreformálása. Ez
azonban nem megalapozott. Bizonyos értelemben ugyanis az iszlám sokkal in-
kább lehetne a zsidó vallás arab változata, mint a kereszténység továbbfejleszté-
se, ugyanis hiányoznak belőle a Pál apostoli újítások és a szentháromságot is el-
utasítja.
Az iszlám felfogása szerint Mohamed nem alkotott új vallást, csak végleges
formát adott az Ádám óta létező egyetemes ősvallásnak. A Korán szerint ugyanis
Ádám, Noé, Lót, Ábrahám, Izmael, Izsák, József, Jákob, Mózes, Áron, Dávid,
Illés, Salamon, Jób, Jónás, Zakariás, Keresztelő János és Jézus is helyes úton jár-
tak és Mohamed tanítását készítették elő.
Ha az iszlám lényegét egyetlen mondatban akarnánk összefoglalni, ezt
mondhatnánk: Nincs más Isten Allahon kívül, és Mohamed Allah autentikus
küldöttje, vagyis a tanítás hiteles közvetítője.
A iszlám persze a valóságban sokkal bonyolultabb.
A vallásalapító, Mohamed 570. június 8-án született Mekkában és 632-ben
ugyanazon a napon halt meg.
Mohamed fiatal korától kezdve szeretett magányosan elmélkedni, s később,
házassága után, minden évben rendszeresen visszavonult meditálni a Mekka kö-
zelében lévő Híra hegyen lévő egyik barlangba.
Itt kapta az első kinyilatkoztatást Gábriel arkangyal közvetítésével, 610-ben,
40 éves korában. Ebben a látomásban Gábriel arkangyal egy teleírt selyemken-
dőt mutatott neki, amely a küldetését tartalmazta.
Ezt az élményét először csak a feleségével osztotta meg, aki felismerte ennek
fontosságát. Később további kinyilatkoztatásokat kapott és ebbe már a barátait is
beavatta.
A kinyilatkoztatás nyilvános kihirdetésére 613-ban került sor. Mohamed hí-
veinek tábora ezután növekedni kezdett.
Mekkában azonban üldözni kezdték Mohamed híveit, ezért Mohamed 622.
június 16-án a követőivel együtt Medinába vándorolt. Ez volt az un. Hidzsra,
amely az iszlám időszámítás kezdete. Az évforduló azonban az európai időszá-
mítás szerint nem mindig ugyanarra a napra esik, mivel az iszlám időszámítás
hold-hónapokban számol.

51
 Mohamed egyezséget kötött Medina vezetőivel. Ezt a megállapodást a Medi-
nai Alkotmány tartalmazza, amelyet hosszú ideig az iszlám állam működésének
alapelveként tartottak számon.
A Mekka és Medina közötti feszültség ezután növekedett, míg végül háború
tört ki közöttük, amelynek során Mohamed hívei 630-ban elfoglalták és meghó-
dították Mekkát.
A Mekkába való visszatérés után Mohamed megtisztítja a Kába szentélyét a
bálványképektől és ezzel az iszlám központjává teszi.
Maga a Kába kocka alakú templom, vagy inkább szentély, amelynek falaiba
szent kövek vannak befalazva. Ezek közül a legfontosabb az un. Fekete Kő (ta-
lán meteorit), amelyhez az arabok ősidők óta zarándokolnak. A Kábát ugyanis a
hagyomány szerint maga Ádám építette, Ábrahám pedig újjáépítette.
632-ben bekövetkezett Mohamed halála. Utódja két évig Abu Bakr volt, de
ez nem mindenkinek tetszett és az utódlási viszályok miatt az idők folyamán
több kisebb közösség is levált, majd végül az egyház szétszakadt a kisebb siíta
és a nagyobb létszámú szunnita irányzatra.
Az iszlám legszentebb könyve a Korán (Al Quran), amely a hagyomány sze-
rint isteni kinyilatkoztatások gyűjteménye, sőt Isten (Allah) legvégső kinyilat-
koztatása.
A Koránban szerepel Isten jósága és dicsőítése, példák Isten jóindulatáról, a
végítélet, a mennyország, a pokol, a muszlim hívő kötelességei, az imádkozás és
adakozás fontossága, a gazdagság elutasítása, stb.
Mohamed a Korán szövegét részben diktálta, de egy részét a követői írták le
utólag, emlékezetből. A Korán végleges szövege 653-ban lett összeállítva.
A Korán fejezetekre van osztva, egy-egy fejezet neve: Szúra. Vannak mekkai
és medinai szúrák, attól függően, hogy a Gábrieltől kapott sugalmazás melyik
városban történt.
A Koránt kiegészítik még további szövegek, nevezetesen:
A Szunna tartalmazza a prófétai szokásjogot, a Saría a muszlim vallásjogot, a
Fiqh a muszlim teológiát, a Hadisz pedig a próféta mondásainak gyűjteményét.
Az iszlám teológia szerint Isten a világot a semmiből teremtette és bármikor
megszüntetheti. A tanítást Ábrahámnak nyilatkoztatta ki először, aki igazi mono-
teista volt, mert nem tulajdonított társat Istennek.
Ábrahám fiai közül Izmael az arabok, Izsák pedig a zsidók ősatyja.
Isten Izmael számára szentélyként hozta létre a mekkai Kábát, Izsák számára
pedig megalapította a Jeruzsálemi templomot.
Isten hatalma korlátlan, lényege kifürkészhetetlen, ezért megbocsát, akinek
akar, és megbünteti azt, akit akar.
Ádámot Isten agyagból és vízből alkotta, majd lelket lehelt belé. Az emberi-
séget pedig Ádám gerincéből hozta létre, s trónusa alatt elhelyezte az emberi lel-

52
keket. Ezek várnak, amíg elérkezik születésük ideje. A hallállal a test és lélek
ismét elválik, a végítélet napján pedig a feltámadott testtel újra egyesül. Így az-
után voltaképen mindenkinek 3 élete van: születés előtti, földi és halál utáni.
Amikor valaki meghal, Munkar és Nakir angyalok kikérdezik az elhunytat. A
gonoszak szenvednek, a jók megpillanthatják a paradicsomot, a semlegesek pe-
dig a sírban maradnak a végső feltámadásig. A próféták és mártírok azonban
közvetlenül a mennybe kerülnek. A végső ítélet csak a világ végekor esedékes.
A Korán tanítása szerint léteznek angyalok, ördögök és szellemek, és létezik
a testi feltámadás is.
A legfontosabb arkangyalok: Gábriel, aki a kinyilatkoztatást hozta, Mihály,
aki az esőt és az emberek táplálékát biztosítja, Rafael, aki a végítélet harsonáját
fújja, továbbá Azrael, a halál angyala.
Eredetileg a sátán is angyal volt, de kiűzetett Isten közeléből.
Léteznek még un. dzsinnek. Ezek halandó szellemlények, de különleges erő-
ket birtokolnak.
A világot Isten az ember kedvéért hozta létre. Ádám és Éva azonban kiűzetett
a Paradicsomból. Isten később megbocsátott nekik, s ezt követően csak 200 év
múlva találkoztak újra egymással. Ádám örömkönnyei ekkor színezték feketére
a Kába kövét.
Az első próféta Ádám volt, aki megértette Isten igazságát.
Iszlám felfogás szerint a Tóra, a Zsoltárok és az Evangélium is Gábriel által
közölt kinyilatkoztatásnak tekintendő, ezért Mohamed az ó és új szövetségi pró-
féták hagyományai útján Ábrahám ősi vallását követi aki tökéletesen alávetette
magát az Isten (Allah) akaratának.
Az iszlám hagyomány szerint, miközben Mózes 40 napot töltött a Sínai
(Hóreb) hegyen és megkapta a kinyilatkoztatást, népe aranyborjút készített és azt
imádták. Ennek büntetéseként kellett 40 évig a sivatagban bolyongani.
Az iszlám hagyomány szerint Jézust nem feszítették keresztre, halála tévhit,
mivel helyette más halt meg, egy hozzá hasonló kinézetű, de azt a látszatot kel-
tették, mintha ő lett volna az áldozat.
Az iszlám tagadja azt is, hogy a jóságos Isten olyan parancsot adott volna
Ábrahámnak, hogy áldozza fel a saját fiát. Ábrahámot a sátán megtévesztette,
amikor azt hitte, hogy fel kell áldoznia a fiát, aki azonban nem Izsák volt, aho-
gyan azt a zsidók és keresztények hiszik, hanem Izmael. Isten azonban közbelé-
pett és megakadályozta a véres áldozatot, hiszen nem engedhette megölni az ő
küldöttét. Ábrahám ezután Mekkába ment és fiával, Izmaellel megalapították a
Kába szentélyt az istentiszteletek színhelyéül. Az arab muszlimok őse ezért Iz-
mael.
Az iszlám hívőkre öt fő vallási kötelesség vonatkozik. Ennek arab neve:
Arkan al iszlam

53
 Az öt kötelesség pedig a következő:
1. saháda: hitvallás, tanúságtétel, hogy Allah az egyetlen isten és Mohamed a
prófétája
2. szalát: imádság, istentisztelet
3. zakát: alamizsna adás
4. szijám: böjt minden évben a szent Ramadán hónapban
5. haddzs: mekkai zarándoklat, legalább egyszer az életben, ilyenkor 7-szer
körüljárják a Kábát
Később ezt kiegészítették egy hatodik kötelezettséggel is, ez pedig a dzsihád,
vagyis a szent háború, a hitetlenek legyőzése. Ezt kezdetben főleg a védekező
háborúkra értették. Későbbi értelmezés szerint a nem iszlám népeket meg kell
hódítani és velük adót kell fizettetni. A meghódított területen élő zsidókat és ke-
resztényeket meg lehet hagyni a hitükben, mert ezek közel állnak az igaz hithez,
de a többieket meg kell téríteni.
Az iszlám vallási követelmények enyhébbek, mint a keresztény és zsidó val-
lásban. Fennáll azonban az alkohol, a disznóhús és a vér fogyasztásának tilalma.
A Korán tiltja az uzsorát is, amely szerint: „amit kamatra adtak kölcsön, az nem
kamatozik Allahnál”.
Az iszlám gondolkodásmód egyik fontos jellegzetessége a fatalizmus, ame-
lyet többnyire az idő és/vagy sors jelentésű ad-dahr szóval jelölnek. Ha ugyanis
Isten mindent előre elrendezett, akkor abba az embernek nem lehet beleszólása.
Bármi is történik, az Allah akarata szerint van.
Allah azonban jóindulatú. Ezt fejezi ki Allah 99 csodálatos neve, amelyeket
rózsafüzér (szubha) segítségével szoktak recitálni.
Az Iszlám filozófia, misztika és ezotéria kialakulására hatással volt a helle-
nizmus, valamint az indiai, zoroaszter és keresztény bölcselet.
Az Iszlám filozófia szerint nincsenek természeti törvények, mert amit annak
hiszünk, az csupán Isten azon szokásából ered, hogy gyakran hasonlóan cselek-
szik. Allah azonban bármikor meggondolhatja magát, s ilyenkor a korábbi szo-
kásától eltérően cselekszik. Ezt tekintik úgy az emberek, mint csodát.
Az Iszlám filozófia legnagyobb paradoxonja az, hogy bár az emberi akarat
alá van vetve Isten akaratának, vagyis csak az történhet, amit Allah akar, de az
ember mégis felelős a tetteiért.
Az ortodox iszlám teológiával szemben kialakult az iszlám misztika, amely-
ben elmélyedés, extázis segítségével közvetlenül igyekeztek Istenhez eljutni, a
papok közbenjárása nélkül. Ebbe a kategóriába sorolhatjuk a szúfikat, a táncoló
és üvöltő derviseket és fakírokat is.
Mivel a misztikus mozgalmak gyakran kerültek konfliktusba a hivatalos egy-
házzal, ez időnként egyes kisebb létszámú szekták leszakadásával járt. Az első
szekta távozása már röviddel Mohamed halála után, 656-ban megtörtént.

54
 Az iszlám a történelem folyamán gyakran került kapcsolatba az európai ke-
reszténységgel, így többek között a 8-15 században a hispániai muszlim uralom
idején, a 11-13 században a keresztes háborúk során, valamint a 14-17 század-
ban az Európa felé irányuló oszmán-török terjeszkedés alkalmával.
A közhiedelemmel ellentétben nyugat-európában a görög kultúra először nem
Bizáncból, hanem a hispániai muszlim államból terjedt el. Az arabok a görög tu-
dományt és filozófiát tovább fejlesztették és kidolgozták pl. az algebra tudomá-
nyát, a gömbi geometria és az analitikus geometria alapelveit is.
1110 előtt nyugat-európában alig tudtak valamit az Arisztotelészi logikáról és
a görög filozófiáról. Ezeket először Ibn Rusd arab filozófus munkájából ismerték
meg. Az eredeti görög műveket csak Bizánc eleste (1453) után kezdték tanulmá-
nyozni. Ibn Rusd műve jelentős hatással volt Aquinói Tamás (1226-1274) gon-
dolkodására is.

55
 A KERESZTÉNY MONOTEIZMUS
TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEI

A természeti erőforrások egyre gyorsuló felhabzsolásának mentalitása az európai

keresztény kultúrából indult ki és innen terjedt el a világ többi részén, elsősorban
a nyugat-európai országok volt gyarmatain, amelyek lakossága megtanulta a
„fehér ember” szokásait, s a függetlenné válás után most ugyanezeket a viselke-
dési modelleket igyekeznek megvalósítani, ugyanazt a materialista értékrendet
átvenni.
Érdemes megvizsgálni, hogy milyen folyamatok vezettek a jelenlegi helyzet
kialakulásához. Ehhez vissza kell mennünk az ókorba, egészen a Római Biroda-
lom korszakáig. Ez azért indokolt, mert Európának nemcsak zsidó-keresztény
gyökerei vannak, hanem görög-római gyökerei is, és ez utóbbiak is jelentős súly-
lyal esnek latba.
Mint tudjuk, a Római Birodalom agresszív, terjeszkedő birodalom volt,
amelyben a legfontosabb erőforrást a rabszolgák munkája jelentette. A rabszol-
gák utánpótlásához állandóan háborúzni kellett. Egyes történészek szerint mind-
egyik civilizáció keresztül megy rabszolgatartó fejlődési szakaszon, ez azonban
vitatható. Az ókori Kínában és Indiában pl., bár a rabszolgaság intézménye szór-
ványosan előfordult, azonban ennek gazdasági jelentősége másodrendű volt, s
ezért nem is kényszerültek állandó hódító hadakozásra.
A Római Birodalom stabilitása a Kr.u. 4. században kezdett komolyan meg-
inogni. Aktuálissá vált a rabszolgaság felváltása a feudális rendszerrel, ráadásul
az addig üldözött kereszténység egyre szélesebb körben terjedt, immár nemcsak
a rabszolgák, hanem a római polgárok között is, s ez indokolttá tett egy jelentős
„paradigmaváltást”.
Ezt a szükségszerűséget ismerte fel Nagy Konstantin római császár, amikor a
kereszténységet először legalizálta, majd hivatalos államvallássá tette. Ráadásul
a kereszténységet úgy kellett átformálni, hogy az tökéletesen megfeleljen a rómi
birodalmi érdekeknek. Ez a manőver nem ment könnyen. A hatalmi-politikai
szempontok jelentősen átszínezték a következményeket, s feltehetően ennek a
legnagyobb vesztese éppen Jézus tanítása lett.
Több problémával kellett ugyanis megküzdeni. Az egyik az volt, hogy a ha-
gyományos római henoteista vallás hívei képesek legyenek minél könnyebben
elfogadni az új vallást. Ennek érdekében egyes pogány hagyományokat át kellett
menteni az új vallásba, s bizonyos ünnepek időpontját is célszerű volt ehhez iga-
zítani.

56
 Ebben az időben Rómában a legnépszerűbb isten Mithrász, vagyis a Nap-
isten volt. Az ő megszentelt napja volt a vasárnap. A korábbi megszentelt mun-
kaszüneti nap, vagyis a sabbat, azaz szombat szerepét átvette ezért a vasárnap.
Ennek nyoma a mai napig fellelhető egyes európai nyelvek szóhasználatában (pl.
az angol Sunday megnevezésben).
Egy másik probléma az volt, hogy a megrögzött „pogányok” megtérítése
és/vagy megfélemlítése érdekében egyfajta dezinformációs kampánnyal le kel-
lett járatni a régi görög-római isteneket és vallási hagyományokat. Ekkor lett a
nyájakat és állatcsordákat védelmező kecskeszarvú, patás Pán istenből sátán, a
hajósokat oltalmazó Poszeidón (latin Neptunusz) isten háromágú szigonyából az
ördög vasvillája, s a természetgyógyász javasasszonyok csúcsos sapkájából a
boszorkányság szimbóluma.
Mindezen szempontok jelentősen befolyásolták a Niceai zsinat működését is,
amelyben jelentős számú keresztény iratot, többek között evangéliumokat minő-
sítettek apokrifnak és semmisítették meg ezeket. Szempont volt az is, hogy a
Bibliában ne szerepeljen semmiféle utalás az esetleges újraszületésre (reinkarná-
ció), mivel ha az emberek úgy tudják, hogy csak ez az egyetlen földi életük van,
akkor könnyebb lehet őket fegyelmezni.
Egyébként is komoly megoldandó feladatnak látszott az, hogy az egyház köz-
reműködésével hogyan lehet a birodalmi válságtünetek következtében lázadozó
állampolgárokat minél inkább kontroll alatt tartani.
Mivel ebben az időben még nem volt rádió, televízió, mobil telefon, lehallga-
tó készülék, GPS, stb., az észszerű megoldás a pszichológiai nyomás fokozása
lehetett. Ehhez azonban szükség volt az egyház hatékony közreműködésére,
amely így fontos hatalmi tényezővé vált.
A pszichológiai nyomás módszerében jelentős szerepet játszott a gyónás in-
tézménye, amelyen keresztül be lehetett avatkozni az egyes emberek legtitko-
sabb magánéletébe. Hogy ez igazán hatékony legyen, célszerű volt bűnösnek
nyilvánítani számos olyan emberi cselekvést, amelyet korábban természetesnek
tekintettek. Ezek között is kiemelt szerepet kapott a szexualitás, pontosabban
annak korlátozása.
Az egyházi dogmatika ugyanis súlyos bűnnek tekintette az olyan szexuális
magatartást, amely nem kifejezetten utódok nemzését szolgálja. Ennek megfele-
lően a mai napig bűnnek számít pl. a fogamzásgátlás, sőt egyes papok szerint
még az is, ha valaki az utód nemzés céljából végzett szexet élvezni meri.
Freud egyenesen arra a következtetésre jutott, hogy az egész európai civilizá-
ció a szexuális elfojtás következményeként jött létre, mivel az elfojtott szexuali-
tásból eredő neurotikus tünetek egyik levezetési módja volt a kreatív alkotás, de
levezetési mód volt a kegyetlen gyilkolás is, amint azt a középkori háborúk és az
Inkvizíció történetéből ismerjük.

57
 Freud azt is kilátásba helyezte, hogy az évezredes elfojtás következménye
olyan robbanás lehet, amely megsemmisítheti az egész európai kultúrát, így az-
után kiönthetjük a fürdővízzel együtt a gyereket is. Freud jóslata szerencsére
nem vált be, de azért nem álltunk messze egy ilyen lehetőségtől. Itt érdemes
idézni pl. a náci Németország egyik magas beosztású vezetőjének kijelentését,
amely szerint, ha meghallja a szót, hogy kultúra, a zsebébe nyúl és kibiztosítja a
pisztolyát.
A középkori elfojtás elleni modern lázadás további tünete egyrészt a szexuá-
lis szabadosság, vagyis átesés a ló túlsó oldalára, másrészt a mindenféle vallást
és spirituális valóságot tagadó materializmus és ateizmus.
Ami a szexuális szabadosságot illeti, érdemes hangsúlyozni, hogy a szexuali-
tás az ősi kultúrákban szent dolog volt, amelynek szakrális jelentősége abban
állt, hogy minden teremtő erőt és aktivitást a férfi és női princípium egyesítésére
vezettek vissza. Ez a gondolat nemcsak a pogány kultúrákban volt így, hanem a
monoteista vallások eredeti szellemiségében is. Nem véletlen, hogy a zsidó ha-
gyomány Atya-Anya Istenről beszél, mivel éppen ez a kétneműség teszi lehetővé
a korlátlan teremtő hatalmat.
Az iszlám sem tekinti a szexualitást elítélendőnek, amit az is mutat, hogy
számos hagyomány foglalkozik Mohamed próféta szerelmi kapcsolataival.
A keresztény evangéliumokban sem találunk Jézus részéről semmiféle olyan
kijelentést, amely a szexualitást bűnnek nyilvánítja.
A pogány istenek és szellemlények szerelmi kalandjairól pedig számos mito-
lógiai történet szól a világ minden régiójában.
Bár a protestantizmus sokat enyhített a római vallás dogmatikus merevségén,
a problémát nem tudta teljesen kiküszöbölni. Az azonban nem véletlen, hogy a
tudományos fejlődés igazi motorja évszázadokon keresztül a protestáns világ
volt, mivel ezekben az országokban az egyház nem avatkozott bele tudományos
kérdésekbe. Az sem lehet véletlen, hogy a tudományos kiválóságok között jelen-
tős számban vannak olyanok, akik a zsidó vallás hagyományain nevelkedtek,
ahol a dogmatikus tabuk kevésbé akadályozták a kreatív gondolkodást.
Az elfojtás elleni lázadás egyik negatív következménye egyébként a keresz-
tény hagyományokra épülő modern társadalomban éppen az, hogy a korábban
„szent teremtőerőként” tisztelt szexualitás üzleti árucikké silányosodott.
Ráadásul a kereszténység is és a materializmus is azt tartja, hogy csak egy-
szer élünk, s amit ebben az életünkben nem tudunk magunknak megszerezni, ar-
ról örökre le kell mondanunk. Ezért a legtöbb embert még a Mennyország lehe-
tősége sem kárpótolja, mivel sokan ezt olyan unalmas helynek képzelik, ahol
meg vagyunk fosztva minden olyan szórakozástól, ami pedig jelenleg a rendel-
kezésünkre áll. Ennek gyakorlati következményét már Pompadour asszony meg-
fogalmazta a 18. században, híressé vált „utánunk az özönvíz” mondásával.

58
 MIT TANÍT A POGÁNYSÁG?

A „pogány” szó eredete vitatható. Egyes nyelvészek a „falusi” jelentésű latin

paganus szóból származtatják, de vannak olyanok is, akik szerint a szanszkrit
bhagavan szóból származik. Ez utóbbi jelentése: szent, magasztos, tiszteletre
méltó. Ezt az álláspontot vallotta Kőrösi Csoma Sándor is.
Az utóbbi magyarázat nagyon elgondolkodtató. Így nevezték ugyanis az ősi
Indiában azokat a tanításokat és tanítómestereket, amelyek/akik magas rendű
spirituális és morális üzeneteket közvetítettek az emberiség felé.
Amikor megjelent Európában a kereszténység, ezeket a tanításokat tűzzel-
vassal üldözték, s mindenkit az örök kárhozattal fenyegettek, aki az ilyen utat
követni merészeli. Ezzel a pogány jelző olyan szavak szinonimájává süllyedt,
mint eretnek, istentagadó, erkölcstelen, bűnöző, stb.
Az emberiség „pogány” múltja azonban hatalmas kulturális és építészeti al-
kotásokat hagyott az emberiségre. Pogányok építették többek között az egyipto-
mi és amerikai piramisokat, a Kínai Nagy Falat, Szemirámisz függőkertjét, a
Rhodoszi Kolosszust és Stonehenge kőoszlopait. Pogányok dolgozták ki az óko-
ri görög filozófiát, és az ősi kínai és hindu filozófiákat is, amelyek évezredekkel
előzték meg az európai civilizációt.
Az alábbiakban a pogány megnevezést nem pejoratív értelemben használjuk,
és a sokféle pogánynak minősített irányzat közül főleg azokkal foglakozunk,
amelyek pozitív morális és spirituális üzenetet hordoznak és a természettel való
harmóniára, s nem annak öncélú kizsákmányolására inspirálnak.

59
 SÁMÁNIZMUS

A Sámánizmus gyűjtőfogalom. Olyan ősi vallási hiedelemrendszer megjelölésé-

re szolgál, amely széles körűen elterjedt Szibériában és belső Ázsiában, de ha-
sonlóval találkozhatunk az afrikai, amerikai indián, észak-európai, ausztráliai és
csendes-óceáni népeknél, sőt a magyar őshagyományban is.
A sámánizmus központi szereplője a sámán, aki a közösség egyfajta szakrá-
lis, szellemi vezetője. Szerepe azonban nem azonos a pappal. Fő feladata, hogy
közvetítsen az emberek világa és a szellemek világa között, s teszi ezt mindig a
közösség érdekében.
Szakértők szerint a sámán szó a 18. században kerülhetett orosz közvetítéssel
Európába, s feltehetően a mandzsu saman vagy xaman szóból származtatatható,
eredeti jelentése: az, aki tud.
Egy másik elmélet szerint a sámán szó a szanszkrit sramana vagy páli
szamana szóból származik, ezek jelentése: szerzetes, illetve aszkéta.
A sámán helyi megnevezése természetesen a különböző nyelvű népeknél elté-
rő. Így pl. a sámán finnül: tietöjö, a lappoknál: noita, magyarul pedig: táltos.

A sámánizmus eredete
Van olyan elmélet, amely szerint a sámánizmus volt az emberiség ősvallása, s
keletkezése még a kőkorszakba, akár 20-30 ezer évnél is régebbre tehető. Ezt
alátámasztani látszanak azok a barlangi sziklarajzok, amelyek állatbőrbe öltözött
vadászokat ábrázolnak.
Az ősi vadász társadalmakra jellemző volt az animizmus, amely szerint az
egész természet, s annak minden egyes akár élő akár élettelen része lélekkel ren-
delkezik és ezért a vadász kötelessége, hogy a szükségből leölt állatnak vissza
adja a lelkét, hiszen csak a húsára van szüksége. Ezért a vadászatok után általá-
ban engesztelő áldozati szertartásokat rendeztek, s ezzel jelképesen helyreállítot-
ták a természet általuk megbolygatott rendjét.
A sámánizmus legalapvetőbb alapszabálya: tisztelet minden élő iránt. Azon-
ban nem csupán az embereket, állatokat, növényeket és szerves anyagokból álló
egyéb organikus szervezeteket tekintették élőnek, hanem a földet, a vizet, a le-
vegőt, a tüzet, a sziklákat, a köveket, az égitesteket (Napot, Holdat, Csillagokat,
üstökösöket) sőt a fényt és az árnyékot is.
A sámánizmus szerint el kell fogadni mindent és mindenkit olyannak, ami-
lyen, mivel egyetlen valódi tanítómester létezik, s ez maga a természet, amelytől
a sámán is a tudását kapja.
Észak-Amerikában jelenleg is létezik egy indián törzs, akiknek egyik szertar-
tása során faágakból összeállított kunyhóban köveket hevítenek. A kunyhót szak-

60
rális előírások szerint fűzfa vagy mogyorófa ágakból készítik. Ehhez először le
kell vágniuk a szükséges faágakat.
Erre a célra különlegesen megtisztított késeket készítenek elő, majd megidé-
zik a kiválasztott fa szellemét, s megkérik, engedje meg néhány ág lemetszését.
Ha a fa szelleme ezt nem engedélyezi, másik fát keresnek. Teljes fát kivágniuk
tilos.
Maga a szertartás úgy zajlik, hogy a felhevített köveket vízzel lelocsolják,
majd az égtájakhoz és őselemekhez szóló énekeket énekelnek, végül négykézláb
kimásznak a kunyhóból. A kunyhó ugyanis a szertartásban az anyaméhet jelké-
pezi és az egész szertartás célja egyfajta szellemi újraszületés.
A hagyomány szerint a sámán képes tudatosan, akaratlagosan előidézni egy-
fajta extatikus állapotot, s megváltozott tudatállapotban utazást tenni a szellem
lények világában, s ezek lakóival kapcsolatba lépni.
Ezt azonban soha nem valamiféle turista kirándulás céljából teszi, hanem ki-
zárólag a közösség érdekében, pl. ily módon akarja meggyógyítani a törzs vala-
melyik tagját. A sámán, amikor valamilyen baj elhárításán fáradozik, önfeláldo-
zó módon magára vállalja az ezzel járó kockázatot, fájdalmat, megpróbáltatást,
szenvedést is.
Van olyan sámánista irányzat, amely szerint az embernek két lelke van. Az
egyik szorosan kapcsolódik a testhez és attól csak a halállal válik külön. A másik
viszont kiléphet a testből akár az éjszakai álom, akár egyéb módon előálló önkí-
vületi állapot során, mint amilyen az extázis és a manapság egyre népszerűbb ha-
lál-közeli élmény.
Állítólag a magyar őshagyomány is ismeri ez utóbbi típusú lelket, amelyet
eredetileg árnyékléleknek neveztek. Van olyan vélemény, amely szerint az „isa”
szóból származó „izé” szavunk is ezzel kapcsolatos.
A Halotti beszédben ugyanis az „isa pur és homuv vogymuk” kifejezésben az
isa szó lelket jelenthet.
Az egész kifejezés értelme ezzel: „lélek, por és hamu vagyunk”, szemben az
általánosan elfogadott „bizony por és hamu vagyunk” jelentéssel, amely utóbbi
tipikusan lélek-tagadó materialista kijelentés lenne, márpedig ilyesmi távol áll-
hatott az egykori magyarok vallásos gondolkodásmódjától.
A lélek kettőségéről szóló elméletet egyes régészeti leletek és sziklarajzok is
igazolni látszanak, már amennyiben a régészek helyesen értelmezik azokat. Az
mindenesetre kétségtelen, hogy az ősi vadásznépek olykor hatalmas sziklák előtt
végeztek állat-szertartásokat és ezeket a sziklákon is megörökítették.
A sámán hit szerint az őseink valamikor fent jártak az égben, s ugyanide jut a
sámán is lélek-utazása folyamán, de előfordulhat az is, hogy le kell szállnia az
alsóbb régiókba, ahol az ártó szellemek lakoznak.

61
 A hármas világ
A sámán hit szerint a világ három szintre osztható, s van felső, középső és al-
só világ. A felső és alsó világ azonban, vagyis azok a világok, ahol a szellemek
lakoznak, további rétegekből állnak.
Az ember a középső világban lakik, s ennek közepén, vagyis a Föld köldöké-
nél égig érő fa található, amely a sarkcsillag felé nyúlik ki és amelynek gyökerei
és lombozata összekapcsolja a három világot, pontosabban a világ három szint-
jét.
Egy ilyen égig érő világfa sematikus indián ábrázolása látható
a mellékelt rajzon. A sámán hitet követők azonban soha nem hit-
ték, hogy ez az égig érő fa a fizikai valóságban is „objektíve” léte-
zik. Az égig érő fa csupán szimbólum, annak a közlekedési útnak
a jelképe, amelyen a sámán a lélekutazása során a világok külön-
féle szintjeire eljuthat.
Ezen a ponton a sámánista hagyomány bizonyos analógiákat
mutat egyrészt az indiai jógában, másrészt a buddhizmusban defi-
niált meditációs szintek illetve fokozatok között.
Érdemes megemlíteni, hogy a világ hármas tagolása gyakran
szerepel a sámándobok díszítő mintázatain is.
A hármas világ elmélete szerint az alsó világban lakó ártó szellemek engesz-
telő áldozattal nyerhetők meg, ehhez azonban a sámánnak le kell ereszkednie
ebbe a világba, ami nem kis kockázattal jár.
A felső világ ezzel szemben a segítő szellemek és istenek lakóhelye. De azért
ide sem könnyű eljutni. Az erőfeszítés azonban nem kerülhető meg, hiszen az
ember csak úgy juthat természet feletti képességekhez, ha túlemelkedik az ér-
zékszervi úton tapasztalható anyagi világon és – képletesen szólva – megmássza
az égig érő fát.

A sámán kiválasztása és beavatása

A sámán hit szerint régen az ősök fent jártak az égben és a sámánősök köz-
reműködése a jövendő sámán kiválasztásában is jelentős szerephez jut. A sámán
hivatás ugyanis öröklődik, de nem okvetlenül vérségi leszármazás alapján, ha-
nem inkább úgy, hogy a halott sámán szelleme választja ki az erre alkalmas utó-
dot, s veszi rá arra, hogy kövesse a sámáni hivatást, de a sámánjelölt kezdetben
ellenáll a hívásnak, s csak később fogadja el, hogy neki ez a sorsa.
Ezen a ponton a sámán jelölt kiválasztottsága emlékeztet az Ószövetségi pró-
féták kiválasztására, akiket az Isten jelölt ki a feladatra. Gondoljunk csak Jónás
prófétára, aki addig ellenkezett, hogy egyszer csak egy cethal gyomrában találta
magát, s miután csodának köszönhetően kiszabadult, most már hajlandó volt tel-
jesíteni a rászabott küldetést.

62
 A sámán jelölt alkalmassága nemcsak azt jelenti, hogy a kiválasztott személy
rendelkezik megfelelő szellemi és fizikai képességekkel, hanem azt is, hogy mo-
rálisan alkalmas a feladatra. Ez azt jelenti, hogy a sámán soha nem követheti a
saját személyes önző érdekeit, hanem a képességeit és tudását mindig kizárólag
a közösség javára használja.
Van olyan felfogás, amely szerint a sámánjelölt az ősöktől örökli a képessé-
get, de olyan is, hogy a képességet az istenektől kapja az ember. Bárhogyan is
van, a kiválasztottal közölni kell valahogy, hogy ő a jelölt. Ennek első jele az le-
het, hogy a kiválasztott megbetegszik, un. sámánbetegséget kap, pl. epileptikus
rohamai vannak.
A kiválasztottság jele lehet ugyanakkor valamilyen születési rendellenesség
is, pl. ha a csecsemő eggyel több újjal vagy foggal születik, vagy ha gyermekko-
rától fogva különcként viselkedik, pl. a többi gyerektől félre vonulva magányo-
san elmélkedik.
Állítólag Ady Endre is fölös újjal született és emiatt sokan táltosok leszárma-
zottjának tartották.
A beavatási szertartás során a jelölt látszólag eszméletlen, miközben belül
megrázó élményeket él át, s ezzel megtapasztalja a halál közelségét, de úgy is
mondhatjuk, hogy halál-közeli élményeket él át.
Az ilyesmi nem ritka más ősi beavatásoknál sem. Paul Brunton szerint pl. ne-
vetséges az a magyarázat, amely szerint az Egyiptomi piramisokat síremléknek
szánták. A királyokat ugyanis általában nem a piramisokban temették el, hanem
a Királyok Völgyében. A piramisba temetkezés csak kivételesen fordult elő. Ke-
resztény templomokban is szoktak szarkofágok lenni, mégsem tekinti senki a
templomot temetkezési helynek.
Brunton szerint a piramisok erődítmények voltak, amelyekben végre lehetett
hajtani olyan hosszadalmas beavatási eljárásokat, amelyek váratlan megzavarása
a jelölt halálát okozhatta volna.
Ennek a kockázatnak a sámán jelölt is ki lehet téve. Az extázis állapotában
ugyanis átéli a saját testének feldaraboltatását, szétszaggatását, majd a testrészek
újra egyesítését, miközben a szellemek elviszik a lelkét a felső világba, s felülről
szemléli, hogy a testével mi történik.
A halál-közeli állapot megtapasztalása után a sámán jelölt kigyógyul a sá-
mánbetegségből, s ezzel – legalábbis jelképesen – újjászületik. Ennek során bel-
ső lelki egyensúlya helyreáll, sőt olyannyira megerősödik, hogy ezután képes
lesz másokon is segíteni.
A beavatás természetesen kockázattal is jár. Előfordulhat, hogy a jelölt nem
képes elviselni az átélt megpróbáltatást és kialakul benne valamilyen súlyos ideg
vagy elme betegség. Ilyenkor természetesen másik jelöltet kell keresni.

63
 A sámán tudása
A közösség a sámánt tudós személynek tekinti, akitől tanácsokat, olykor dön-
téseket vár. Ha a sámán mindennek meg akar felelni, magas szintre kell fejlesz-
tenie a tudását. Meg kell ismernie pl. az istenek világát és a világok különféle
szintjein található szellemek fajtáit, a velük történő bánásmód és kommunikáció
módszereit. Ennek segítségével képes a sámán a közeledő veszélyeket megtuda-
kolni, s a közösséget fenyegető katasztrófákat elhárítani.
Ezzel kapcsolatban érdemes emlékezetünkbe idézni a 2004. Karácsony más-
napján bekövetkezett délkelet-Ázsiai földrengést és szökőárat, amely mintegy
300 ezer ember halálát okozta. Állat áldozat azonban alig akadt. Az állatok meg-
érezték a közeledő veszélyt és időben biztonságos helyre menekültek. Valamikor
az ember természetes tulajdonságai közé tartozott az ilyen megérzés, a sámánok
pedig különlegesen magas szinten birtokolták ezt a képességet.
A civilizáció hatására azonban mára kialudt a lelkünkben ez a képesség. Ha
elromlik a mobil telefonunk, a rádiónk és a TV készülékünk és üzemzavar miatt
nem működik az Internet kapcsolat sem, kiszolgáltatottá és védtelenné válunk.
A sámán életében a szellemekkel való kapcsolat két alkalommal játszik fon-
tos szerepet. Az egyik a beavatás, a másik pedig a beavatott sámánként elvég-
zendő lélek-utazások a szertartások alkalmával.
Már a beavatás alkalmával a sámán mellé szegődik egy állat alakú segítő
szellem, amely vezeti a jelöltet a lélek-utazásokon. Ez a szellem lehet pl. farkas,
medve, holló vagy sirály alakú, de a különféle sámán kultúrákban még sokféle
állat szellem létezik, s a segítő szellem típusa igazodik a jelölt, illetve a sámán
lelki alkatához.

A szertartás körülményei és kellékei

A sámán legfontosabb szertartási kellékei a ruházat és a sámándob.
A ruházat főleg a sámánt segítő állat-szellemtől függ, annak alakját és/vagy
színeit és/vagy jelképeit hordozza. Egyes sámánok két féle öltözéket is használ-
tak attól függően, hogy a felső vagy alsó szellemvilág-
ba szándékoztak-e utazni.
A dob szerepe az volt, hogy annak ütemes dobolása
segítette a sámánt a révület elérésében és az utazásban.
A dob kerete valamilyen különlegesen kiválasztott fa
kérgéből készült, miután engedélyt kértek a fa szelle-
métől a kéreg egy darabjának felhasználására. A kivá-
lasztott fa egyébként az égig érő fa, vagyis az égboltot
tartó sátorrúd jelképe is volt egyben.
A dob mintegy a sámán járműve volt a lélek-utazáson, s gazdagon díszítették
különféle szakrális jelképekkel, ahhoz hasonlóakkal, mint amilyenek a tibeti

64
mandalák. Számos sámándobon találhatók pl. csillagtérképek, az őselemek jel-
képei és számos egyéb szakrális szimbólum. Az előző lapon látható kép egy in-
dián sámánköpeny hátának díszítését mutatja, Hoppál Mihály gyűjtésből (a szer-
ző engedélyével):
Ezen a képen ugyanebből a gyűjteményből egy szibériai sámándob rajzolata
látható.
A dob membránja annak az állatnak a bő-
réből készült, amelynek szelleme a sámán se-
gítője volt. Mivel a dobnak saját szelleme is
volt, azt fel kellett ébreszteni a szertartás előtt.
Ez általában úgy történt, hogy a dobot tűz fölé
tartották, miáltal a rajta kifeszített állatbőr fe-
szesebbé vált, hangja élénkebb lett.
A szertartást olykor hosszadalmas előké-
születek előzték meg. Ennek során a sámán
tisztító rítusokon vett részt, majd magányba
vonult és böjtölt.
A szertartás megkezdése előtt a sámán magára öltötte a sámán öltözetet, ma-
gához vette a szükséges kellékeket és jelvényeket és a segédjével együtt megje-
lent a közösség előtt.
A szertartás énekkel és dobolással kezdődik, ezzel megidézik, meghívják a
segítő szellemet, majd az egyre gyorsuló dobolás és tánc hatására a sámán extá-
zis jellegű megváltozott tudatállapotba kerül.
Itt érdemes megemlíteni, hogy hasonló módon idézik elő a megváltozott tu-
dat állapotot az iszlám vallás táncoló dervisei is. A modern pszichológia is kimu-
tatta, hogy ezzel a módszerrel hipnózishoz hasonló állapot idézhető elő.

A szertartások célja
A sámán-hit szerint az evilági és a másvilági szférák között szoros összefüg-
gés van. Jung szerint azt mondhatnánk, hogy közöttük szinkronicitási kapcsolat
áll fenn. A közösséget érintő problémákat, mint amilyenek az árvíz, aszály, éhín-
ség, fertőző betegségek, felhőszakadás, hóakadályok, sáskajárás, stb. nem lehet-
séges csupán a materiális világ keretein belül megoldani, a bajokat elhárítani.
A szellemvilággal is fel kell venni a kapcsolatot, ha fel kívánjuk deríteni a ba-
jok forrását, gyökerét, s azokat ki akarjuk küszöbölni. Előfordulhat pl., hogy a
csapásokat valamelyik szellem okozza, mivel a törzs, vagy annak valamelyik
tagja olyasmit cselekedett, amellyel megsértett egy szellemet, és amíg ki nem
engesztelik, pl. a neki felajánlott áldozattal, addig hiába fáradozunk a probléma
„materiális” megoldásán.

65
 Előfordulhatott pl., hogy a vadászat céljául szolgáló állatcsordák vonulása
elmaradt, és ez jelentős élelmiszerhiányt okozott. Ilyen esetben az állatok gazda-
szellemétől kellett megtudni hollétüket, s azt, hogy nem érte-e a szellemet vala-
milyen sérelem.
A sámán feladata volt az is, hogy eltávolítsa a beteg emberből a betegséget
okozó szellemet, vagy leszálljon az alvilágba és visszahozza onnan az öntudatlan
beteg lelkét, de az is, hogy elkísérje a halott lelkét a másvilágra, s bátorságot ad-
jon neki a reá váró megpróbáltatások elviseléséhez.
A sámánok feladata még a szájhagyomány őrzése, és gyakran a költő és
énekmondó szerepét is betöltik. Számon tartják a nemzetségi leszármazási törté-
neteket és ezzel erősítik a törzsben az összetartozás és identitás megőrzését.
A sámán feladata volt az is, hogy jósoljon, vagyis megtudakolja a szellemek-
től a várható jövőt, hogy a törzs tagjai arra felkészülhessenek. A jóslás megbíz-
hatósága egyben a sámán próbatétele is volt, hiszen ha a jóslatai nem váltak be,
az azt jelentette, hogy nem volt képes kialakítani a szellemekkel a megfelelő
együttműködést.
A jóslás célja többféle lehetett. Pl. meg kellett tudakolni a szertartások leg-
megfelelőbb időpontját és helyét, az időjárást, a születendő gyermek sorsát, az
elveszett állatok hollétét és azt is, hogy milyen lesz a halfogás vagy a vadászat
eredménye.

A ciklikus idő
Bár a sámán-hit különféle változatai alakultak ki a különböző földrajzi terüle-
teken, ezek mindegyike magán viseli a legfontosabb alapvető jellegzetességeket.
Ezek közé tartozik az is, hogy az idő nem a kezdetektől a vég felé halad, hanem
szüntelenül körbe fordul.
A világban ugyanis állandóan jelen vannak a teremtő, felépítő és elbontó fo-
lyamatok. Ez világosan megfigyelhető az évszakok változásában, de a nappalok
és éjszakák váltakozásában is.
A csillagos ég is körbe forog felettünk és az égitestek állása úgy viszonyul a
természeti erőkhöz, mint az óra az időhöz. Maga az idő azonban szüntelen fo-
lyamat, és az óra csupán mutatja, hogy mi történik az idővel.
Az óra tehát csak jelző eszköz és nem azonos az idővel, mint ahogyan a tér-
kép sem azonos azzal a várossal, amelyet ábrázol.
A materiális síkon az érzékszerveinkkel tapasztalható történések, erőhatások
csupán a valóság egyik felét mutatják, a másik fele azonban a másik világban
zajlik, és ezek összefüggése nélkül nem lehetünk képesek megérteni, hogy mi
miért történik.

66
 Az ősi kultúrák közvetlenül kapcsolatban álltak a természettel, s olyan dol-
gok iránt is fogékonyak voltak, amelyek kívül esnek a modern ember látóterén,
tapasztalási lehetőségein.
Az idő ciklikus természetét fejezi ki Paulinyi Tamás „évszakok tánca” című
költeménye, amely a Szintézis Szabadegyetemen hangzott el zenei kísérettel
2004-ben, s amelynek egy részlete a természet szüntelen körforgását regéli el,
amint az itt az alábbiakban olvasható:

Jönnek a nappalok
Jönnek az éjek
…..
Kerek az élet, kerek a lét
A kicsiből nagy lesz
A nagyból kicsinyke
Kerek az élet, kerek a lét

67
 MÁGIKUS KULTUSZOK

A sámán és a mágus nem ugyanaz, még ha közöttük a határ olykor elmosódni is

látszik. Közöttük két alapvető különbség van, nevezetesen:
A sámánt az ősök és szellemek választják ki a jelölt akarata ellenére, aki vé-
gül kénytelen elfogadni és vállalni a rárótt feladatot. A mágus-pap ezzel
szemben maga választja tudatosan a hivatását és elhatározása alapján megta-
nulja, elsajátítja és begyakorolja a „szakmát”, mint ahogy a cipész, a kőmű-
ves vagy a cukrász is megtanulja a mesterséget, bár elvileg választhatott vol-
na más mesterséget is.
A sámán lélekutazásokat végez a felső és alsó szellemvilágokban és ily mó-
don befolyásolja a természeti erőket uraló szellemeket. A mágus nem végez
lélekutazást. Ő birtokában van a megfelelő varázsigéknek és kellékeknek, és
képes szakszerűen kommunikálni a szellemi hatalmakkal.
Van azonban a sámánizmus és a mágia között egy lényeges hasonlóság is, az,
hogy a szellemeket és isteneket nem tekintik magasabbrendű lényeknek, hanem
az ember egyenrangú partnereiként kezelik.
Eszerint az ember beavatkozása a szellemek világába lehet akár hasznos, akár
ártalmas, akárcsak a szellemek és istenek beavatkozása az emberek világába. Ez
teszi lehetővé, hogy a szellemekkel és istenségekkel alkudozni lehet, sőt, bizo-
nyos értelemben még zsarolhatók is.

A mágikus kultuszok kialakulása

A mágikus kultuszok valószínűleg később alakultak ki, mint a sámánizmus,
és sokáig azzal együtt léteztek, sőt a világ sok térségében ma is együtt léteznek.
Az ókori mágikus kultuszokra példa lehet az egyiptomi ősvallás, a perzsiai
méd mágusok vallása, valamint ennek Zoroaszter által megreformált változata.
A mágikus kultuszok közé sorolhatjuk az ősi indiai bráhminista szertartásokat
is, amelyekben a Rig Véda varázsigéi segítségével igyekeztek jósolni, betegeket
gyógyítani, s befolyásolni az időjárást, vagy a természet különféle működéseit.
Ezeket az eljárásokat a szanszkrit nyelvű Mimámszá Szútra részletezi, amely
szerint a bráhmin papoktól elvárt kötelesség volt az is, hogy újra meg újra ki kel-
lett mondani a Brahmanból kiáramlott istenségek neveit, s ezzel ismételten meg
kellett őket teremteni.
Úgy tartották, ha ezt nem teszik, az istenségek elveszíthetik a létalapjukat és
ezzel az általuk teremtett világ kihullhat a teremtettségből. A bráhmin pap, ami-
kor a varázsigéket (mantrákat) ismételgetve újrateremti az isteneket, Brahman
nevében jár el, hiszen kicsiben megismétli a világ szavak által történő teremté-
sét, amelyben maga a Brahman volt a teremtő Ige.

68
 A mágikus kultuszok elterjedése azonban azt is jelentette, hogy meglazult a
kapcsolat az ember, a természet és a spirituális valóság között. Nem voltak többé
sámánok, akik lélekutazást végeztek, helyette az emberek a papok közvetítésé-
vel, varázsigék felhasználásával kommunikáltak a természet erőit működtető spi-
rituális lényekkel. Olyan ez, mint amikor valaki mobil telefonon kommunikál az
istenekkel.
Később azonban ez a lehetőség is lassan elenyészett, s megjelentek a tételes,
dogmatikus vallások, amelyekben a rituálék már csak külsőséges formaságok, s
maguk a papok sem tudják, mit miért tesznek. Különös módon a nyugati típusú
felvilágosult ember ezt a folyamatot fejlődésnek érzi.

Mágikus szertartások
A mágikus kultuszokhoz – akárcsak a sámánizmushoz – hozzátartozott a ter-
mészet tisztelete. Ebben gyakran szerepet játszottak bizonyos kiemelt szimboli-
kus jelentőségű állatok, növények, fák, patakok, stb. A kelta mágusok, a druidák
pl. különös tiszteletben tartották a cserfákat.
Úgy gondolták, hogy a természet erőivel és az azokat megszemélyesítő, irá-
nyító, uraló szellem lényekkel kölcsönösen jó kapcsolatban kell lenni, mert ez
közös érdekünk.
A természet tisztelete kiterjedt a különféle csillagok, égitestek, üstökösök,
szivárványok és rendkívüli égi jelenségek tiszteletére is.
A mágikus varázslatokról azt feltételezték, hogy azok bizonyos analógia alap-
ján működnek, hiszen maga a világ sem más, mint egyfajta varázslat.
Ha pl. elvégezünk bizonyos szertartásokat valakinek a képével, akkor ez az
illető sorsára, egészségére is hatással van. Ily módon lehet valakit gyógyítani, de
lehet neki ártani is. Ez a magyarázata annak, hogy egyes „primitív” törzsek tag-
jai nem engedik magukat lefényképezni. Ha ugyanis valaki birtokba veszi az
„arcukat”, árthat nekik.
A mágikus elképzelések egyik tipikus szereplője a tündér, aki csodás lény és
szemfényvesztő varázsló, s magát különféle alakokká változtatja, s képes eltűnni
és ismét előtűnni.
A mágusok hittek a lélekvándorlásban, s ebben gyakorlatilag megegyezik va-
lamennyi pogány tradíció. Még Julius Caesar is feljegyezte, hogy a kelták papjai
a lélekvándorlást tanították.
A lélekvándorlásra utaló kijelentések szerepet kaptak a kereszténység korai
szövegeiben is, bár a kanonikus biblia összeállításánál a Niceai Zsinaton ezeket
a részeket igyekeztek törölni, ennek ellenére egyes helyeken, pl. János evangéli-
umában több ide vonatkozó szövegrészt benne felejtettek.
A mágikus kultuszok közé sorolhatjuk a kaldeusok, vagyis a babilóniai csil-
lagászok és jósok tudományát is.

69
 Mágia az európai középkorban
A mágikus kultuszok maradványai mind a mai napig tovább élnek az európai
kultúrában, annak ellenére, hogy a középkorban tűzzel-vassal igyekeztek kiirtani
az ilyen hagyományokat.
Szerencsére ma már az európai civilizáció sokkal toleránsabb ebben a tekin-
tetben. A kelta-druida pogány mítoszokat elevenítik fel az olyan mai irodalmi al-
kotások és filmek, mint a Gyűrűk Ura, vagy a Harry Potter.
A középkorban a mágikus kultuszok üldözése kegyetlen és embertelen mó-
don zajlott.
1282-ben pl. I. Edward angol király máglyára küldte a walesi bárdokat, vagy-
is a druida papok egyik csoportját. Erről Arany János is írt balladát.
Lengyelországban 1386-ban Jagello király kivágatta és elégettette a szent er-
dőket.
Egy német törvény úgy rendelkezett, hogy akik valamely fánál vagy kőnél
fogadalmat tettek, vagy fogadalmukat lerótták, ha bűnbocsánatért jönnek, egy-
házi személyek három, világiak másfél évig vezekeljenek.
A Roueni Zsinat határozata szerint szigorúan felelősségre kell vonni, ha vala-
ki fáknál, forrásoknál vagy köveknél, miként az oltárnál, áldozatot mutatna be.
A tiltások ellenére a pogány mágikus hagyományok egész Európában titok-
ban tovább éltek.
A Corpus Hermeticum című mű, amely Alexandriából származó ezoterikus
írások ókori gyűjteménye, s amelyet kb. a Kr.u. 1-3 századokban állítottak össze,
titkos olvasmány volt számos Európai keresztény országban.
A mágikus kultuszokat művelő, üldözésnek kitett közösségek közé sorolható
a templomosok és rózsakeresztesek (FRC = Fraternitas Rosae Cricis) rendje, de
még az alkimisták is, akik gyakran szintén üldözésnek voltak kitéve.
A középkorban titokban terjesztették Hermész Triszmegisztosz fiához, Tot-
hoz írott intelmeit is.
A mágikus hagyományok közé sorolható a Szent Grál legendája is. A Szent
Grál az apokrif Nikodémusz evangélium szerint az az edény, amelyben a monda
szerint Jézus megmártotta a kezét, majd amelybe arimatiai József felfogta Jézus
kiömlő vérét.
Ugyancsak ide illik Faust legendája. Eszerint Dr. Johannes Faust, (kb. 1485-
1540) állítólag szövetséget kötött az ördöggel és tőle tanulta a mágikus tudomá-
nyokat, amelyeket famulusával, J. Wagnerrel együtt gyakorolt Wittenbergben és
Heidelbergben.
A mágikus kultuszok hagyománya a középkorban különféle díszítő mintáza-
tokban is megjelent.
Példaként a következő oldalon látható vázlatos rajz szemlélteti egy kb. 11.
században épült Cremona környéki templom padozatán látható mozaik képet.

70
 A középen látható bűvös négyzet kinagyítva:

S A T O R
A R E P O
T E N E T
O P E R A
R O T A S
A bűvös négyszög jelentésének magyarázatára több féle elmélet született, de
a valódi jelentését ma sem ismerik.
Másik példa a makrokozmosz és mikrokozmosz
egységét és analógiáját ábrázoló középkori ábra,
amely ugyancsak a mágikus hagyományokra utal.
A mágiával rokoníthatók Nostradamus (Michel de
Nostre-Dame, kb. 1503-1566) francia orvos jövendö-
lései, valamint Paracelsus (Theophrastus von
Hohenheim, kb. 1493-1541) svájci orvos tevékenysé-
ge is. Azt is feljegyezték, hogy élete végén maga
Newton is foglalkozott ezotériával és alkímiával.
Valószínűleg a mágikus kultuszokra vezethető vissza a Phoenix madár kö-
zépkorban népszerű ógörög és/vagy egyiptomi eredetű legendája is.
A Phoenix a hagyomány szerint 500 évig él, s amikor
közeledik a halála, elkészíti a saját máglyáját, elégeti ma-
gát, és a hamvakból újjászületik.
A Phoenix a szellem légiességét és halhatatlanságát,
valamint a reinkarnációt szimbolizálja, amelynek egy kö-
zépkori ábrázolását a mellékelt ábra szemlélteti.
A mágikus hagyományok élnek tovább számos népi
babonában, mint amilyenek a ráolvasás, a szemmel verés és a szerelmi varázsla-
tok. Mágikus hagyományokat őriz a tarot kártya, a varázsvessző tudománya és a
varázstükör története pl. a Hófehérkéről szóló mesében.

71
 Mágia a magyar történelemben
Mireisz László valószínűnek tartja, hogy a honfoglaló magyarok ősi vallása
nem sámánizmus, hanem alapvetően mágikus kultusz volt, amely a perzsiai méd
mágusok hagyományaiból alakult ki. Maga a magyar szó is eredetileg így hang-
zott: magiar, amely a mágia szóból származhat.
Mint tudjuk, a Kr.e. 6 században, Kűrosz uralkodása idején, aki a méd és per-
zsa népeket egyesítette, a Perzsa birodalomban eleinte a méd mágus-papok al-
kották a papi rendet. Ezek azonban Zoroaszter vallási reformja után fokozatosan
kiszorultak Perzsiából és szétszóródtak.
Zoroaszter nevének jelentése: „az arany ragyogása”.
Zoroaszter tanítását az Aveszta néven ismert szakrális szöveggyűjtemény tar-
talmazza, amely azonban végleges formáját feltehetően csak Kr.u. 220-240 körül
érte el. Ez elfogadja egy világteremtő isten (Ahura-Mazda) létezését. Ennek el-
lenére Zoroaszter vallása mágikus kultusz volt, amely a négy őselem tiszteleté-
ben első helyre tette a tűz tiszteletét, és ezért a szertartásaikon fontos szerepet
kapott a tűzimádás rítusa.
Amikor Dareiosz (Kr.e. 522-485) átvette a hatalmat, üldözni kezdte a mágu-
sokat.
Xerxész idején (Kr.e. 480 körül) már Zoroaszter vallása volt az államvallás,
de a méd mágusok nyomai még megtalálhatók voltak.
A Perzsiából kivándorolt mágusok egy része a közel keletre jutott, a Földközi
Tenger partvidékére, más részük Indiába, harmadik részük pedig észak felé ván-
dorolt.
Mireisz szerint elképzelhető, hogy a negyedik indiai Véda, az Atharva Véda a
mágusok műve. Ennek keletkezését ugyanis éppen a Kr.e. 6. szd. körüli időszak-
ra teszik. Korábban ugyanis a bráhmin papok csak három védát ismertek, ezért
úgy nevezték őket, hogy a hármas tudás birtokosai. Az Atharva Védát Indiában
valóban szokás a mágusok védájának nevezni.
Mireisz László feltételezése szerint az északra vándorolt mágusok szövetség-
re léptek egyes hun törzsekkel.
Maga a hun szó sokáig a nemzetközi szóhasználatban a különféle szibériai
nomád népek gyűjtő megnevezése volt. A mágusokkal szövetkezett törzsek fo-
kozatosan felvették a Perzsiából származó mágus papok vallását, vagyis a
„magiar” vallást, s ettől kezdve magiarnak, azaz magyarnak nevezték magukat,
mint ahogyan az arabok muszlimnak nevezik magukat a vallásuk után.
A honfoglalás óta azonban az európai népek Magyarországot továbbra is hun-
országnak nevezik, amint az Magyarország és a magyar nép különféle megneve-
zéseiből is kitűnik (ld. pl. Hungary, Hongrois, Vengrija, Ungarisch, Ungarese,
stb.). A magyarok viszont továbbra is a magyar megnevezést használják, annak

72
ellenére, hogy honfoglaló őseink között a „magiarok” csak jelentéktelen kisebb-
ségben lehettek, s a többiek különféle egyéb törzsekből tevődtek össze.
A mágus vallású magyarok számos vallási szokást és rítust hoztak magukkal.
Ilyen volt a tűz imádata. Minden ház belsejében égett a szent tűz, de oda csak a
családhoz közel álló személyek léphettek be. Innen származhat Mireisz szerint a
háztűznézés kifejezés is.
Lehet, hogy a Mireisz féle elméletben van valamennyi igazság. Az is elkép-
zelhető azonban, hogy a honfoglaló magyaroknak egyáltalán nem volt közös,
egységes ősvallásuk, hanem mindegyik törzs a saját vallását követte. Ez lehet a
magyarázata annak, hogy a kárpát-medencei Magyarország első évszázadában
feltűnően nagy volt a vallásszabadság és a mások vallása iránti tolerancia.
Magyarországra azonban ebben az időszakban igen erős „geopolitikai nyo-
más” nehezedett, így lassanként meg kellett barátkozni a kereszténység gondola-
tával. Kezdetben ezt valamiféle hintapolitikaként képzelték el. Géza fejedelem ki
is jelentette, hogy „elég nagy úr vagyok ahhoz, hogy két istennek is áldozhas-
sak”.
Úgy tűnik, ez mégsem volt elég, így azután 1000-ben I. István államvallássá
nyilvánította a Rómából importált kereszténységet, s egyúttal végrehajtott egy
radikális rendszerváltást, amelynek során Magyarország államformáját nagyfe-
jedelemségből királysággá alakította át. Ezt követően megkezdődött a pogány
kultuszok üldözése, amely azonban nem járt teljes sikerrel. Bizonyos pogány
hagyományok továbbra is fennmaradtak.
I. András idejében egy Theophülaktosz nevű görög utazó pl. feljegyezte,
hogy a magyarok „…bolondul tisztelik vala a tüzet, becsülik az eget, a levegőt,
és a vizet, és énekeket mondanak a földnek…”
Szent László rendeletet adott ki, amely szerint: „Akik pogány szokás szerint
kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékot visz-
nek, bűnükért egy ökörrel fizessenek.”
Miután 1184-ben a Veronai Zsinat az eretnekek elleni nemzetközi fellépésről
határozott, 1221-ben Magyarországon is megalakult a Domonkos rend, amely
hasonló szerepet töltött be hazánkban, mint a 20. század diktatúráiban a politikai
rendőrségek. A Kassai Kódex beszámol pl. az 1222-1520 időszakban lezajlott,
halálos ítélettel végződő, magyarországi boszorkány perekről.
Érdemes külön megemlékezni Özséb atyáról, aki 1246-ban megalapította a
Pálos rendet, befogadta és pártfogásba vette az üldözötteket és ezzel sok életet
mentett meg.
A pogány kultuszok évszázadok múltán is tovább éltek.
Erre utal az 1595. évi Medgyesi Zsinat határozata, amely szerint: „Akik va-
rázslókhoz, jósokhoz fordulnak, hogy valamilyen betegségre tőle kérjenek or-
vosságot és enyhülést, azokat meg kell fosztani az úrvacsora élvezetétől.”

73
 Mindezen tiltások ellenére a mágikus kultuszok hagyománya még a 20. szá-
zadban is fellelhető a magyar irodalomban és a népi hagyományokban. Ennek il-
lusztrálására álljon itt egy idézet Komjáthy Jenő költeményéből:

„Pogány vagyok. Nincs bennem semmi

Alázatos, tömjénszagú,
Zsolozsma, zsoltár, istenesdi
Nem ejti lelkemet rabul”

És még két sor József Attilától is:

„Hol vagy erős pogány sereg,

Hős Vata, bálványos berek?”

74
 MÁGIA ÉS SZINKRONICITÁS

A mágikus felfogás szerint a világban minden mindennel összefügg. Léteznek

ezért olyan szoros kapcsolatok, amelyekben egyes dolgok, tárgyak, események,
jelenségek kölcsönösen befolyásolják egymást, bár a racionális logika szerint
közöttük oksági kapcsolat nem állhat fenn.
Ehhez nagyon hasonló gondolattal találkozunk a C. G. Jung által kidolgozott
szinkronicitás elméletben, amely szerint bizonyos események és történések fel-
tűnően nagy gyakorisággal fordulnak elő együtt annak ellenére, hogy közöttük
ok-okozati összefüggés nem mutatható ki.
Jung példaként hozza fel, hogy amikor heves vitába keveredett Freuddal –
éppen a szinkronicitás értelmezésével kapcsolatban – s az indulatok magasra
csaptak, kettérepedt a szobában lévő szekrény vastag tölgyfa ajtaja.
Jung a szinkronicitásnak tulajdonítja azt is, hogy a horoszkópokból adódó
prognózisok túl gyakran igazolódnak be ahhoz, hogy azt csupán a puszta vélet-
lennek lehessen tulajdonítani.
Jung szerint a csillagos égbolt olyan, mint egy hatalmas óra, amelyen az égi-
testek a mutatók. Maga a horo-scop szóösszetétel is ezt jelenti: óra számlap. Az
égbolton minden egyes „mutató” megvalósít bizonyos ciklikusságot. Számos
bolygó keringési ideje, valamint a tengely körüli forgásának ciklusideje feltűnő
módon egybe esik az emberi szervezetben és pszichében lezajló különféle fo-
lyamatok ciklusidejével. A kozmoszban minden olyan periódusidő előfordul,
amely az ember életében is szerepet játszik.
Jung hosszasan levelezett a fizikai Nobel díjas Wolfgang Paulival is a kérdés-
ről és a levelezésük eredményeként arra a megállapításra jutottak, hogy a
szinkronicitás elmélet nem áll ellentmondásban a kvantumelmélettel. Annál is
inkább, mert a részecskefizikában is tapasztalható ehhez hasonló jelenség. Ez
utóbbit így nevezik: EPR paradoxon. Az EPR Einstein, Podolsky és Rosen neve-
inek rövidítése, mivel ők fedezték fel a jelenség elméleti lehetőségét.
Erre jó példa az a jelenség, amikor valamilyen kölcsönhatási reakcióban egy-
szerre keletkezik két fényrészecske (foton) és ezek fénysebességgel száguldanak
ellentétes irányban, és bármilyen messzire távolodnak egymástól, a polarizációs
állapotuk egyforma marad annak ellenére, hogy közöttük nem léphet fel kom-
munikáció, hiszen annak a fény terjedési sebességénél gyorsabban kellene mű-
ködnie, ami azonban a relativitáselmélet szerint nem lehetséges.
A jelenség mégis létezik, mint ahogyan azt az utóbbi években kísérletekkel is
igazolták. Ilyen iker-foton pár keletkezése lép fel pl. akkor, ha egy elektron köl-
csönhatásba lép antirészecske párjával, az un. pozitronnal, amint azt a következő
lapon látható vázlatrajz szemlélteti.

75
 Ilyenkor a két részecske robbanásszerű jelenség során megsemmisül és kelet-
kezik két egyenként 512 keV energiájú gamma foton, amelyek ellentétes irány-
ban fénysebességgel távolodnak, miközben a polarizációs állapotuk egyforma
marad.
Érdemes megemlíteni, hogy a két foton pályája egy
egyenest jelöl ki, és ha ugyanazon a helyen több ilyen
annihiláció lép fel, akkor több egymást metsző egyenes
keletkezik, amelyek metszéspontja kijelöli a kölcsönha-
tások helyét. Ezen az elven működik pl. egy igen haté-
kony orvosi diagnosztikai eljárás, nevezetesen a pozit-
ron-emissziós tomográfia (PET), amely többek között
daganatok lokalizálására alkalmas.
Wolfgang Pauliról azt is feljegyezték, hogy ha megjelent egy fizikai laborató-
riumban, ott rövidesen minden műszer felmondta a szolgálatot. Egyszer fiziku-
sok kísérleteztek Koppenhágában, s valamilyen elektromos zavar miatt fél óráig
a műszerek használhatatlanok voltak. Valaki megjegyezte, olyan ez, mintha itt
lenne dr. Pauli. Később kiderült, hogy Pauli professzor úr éppen átutazott a vá-
roson és a vonata fél óráig vesztegelt az állomáson.
A szinkronicitás gyakran nagyobb léptékben is érvényesül. Az 1830-as évek-
ben megszületett pl. egy igen jelentős matematikai felfedezés a nem Euklideszi
típusú görbült terek geometriájáról. Abban az időben ez csupán elvont elméleti
spekulációnak látszott, s csak évtizedekkel később, a 20. század elején, a relati-
vitás elmélet kidolgozásakor derült ki ennek fontos, sőt nélkülözhetetlen valódi
fizikai jelentősége. Ebben a matematikai felfedezésben azonban az a különös,
hogy azt három matematikus egyszerre fedezte fel, egymástól több ezer kilomé-
ter távolságban, egymástól függetlenül. A három matematikus pedig: a magyar
Bolyai János, a német Karl Friedrich Gauss és az orosz Nyikolaj Ivanovics Lo-
bacsevszkij.
Másik példaként említhetjük a Kr.e. 6. századot, amikor úgy tűnik, hogy az
egész világon egyfajta szellemi-spirituális válság kezdett kibontakozni.
Ebben a helyzetben a világ különböző helyein egymástól függetlenül megje-
lentek nagy formátumú tanítómesterek és vallás alapítók, akik újra közelebb
hozták a spirituális valóságot az emberekhez.
Ebben az időszakban élt és működött pl. egymástól függetlenül Görögor-
szágban Püthagorász, Perzsiában Zoroaszter, Indiában Buddha, Kínában Lao-Ce,
hogy csak a fontosabbakat említsük.
A szinkronicitás lehetséges magyarázataként szolgálhat R. A. Wilson fizikus-
pszichológus szerint az általa kidolgozott kvantumpszichológia elmélet. Eszerint
az anyagi világ legmélyebb rétege, vagyis a szemmel láthatatlan mikrorészecs-
kék világa – a kvantumfizikai törvényeknek köszönhetően – kölcsönhatásban

76
van az emberi tudattal, s ez a kölcsönhatás is egyfajta nem lokális kapcsolat, ha-
sonló, mint amilyen az említett EPR paradoxon foton-párjai között lép fel.
Az anyag kvantumfizikai szintje ugyanis úgy viszonyul az általunk tapasztal-
ható makro-világhoz, akárcsak az emberi tudattalan a tudathoz. A tudattalan a
háttérben, rejtve működik, de az onnan kiinduló impulzusok szüntelenül befo-
lyásolják az emberi magatartást. Hasonlóan, a mikrorészecskék világában mű-
ködő kvantumkáoszból is szüntelenül lavina szerű folyamatok gyűrűznek a
makrovilág felé és felerősödve jelentősen befolyásolhatják a makrofizikai jelen-
ségeket.
Bizonyos értelemben a szinkronicitás kozmikus szinten is tapasztalható. Az
élet létezése ugyanis a természet működését meghatározó alapvető fizikai állan-
dók pontos összehangolásának köszönhető, amint azt egy korábbi fejezetben már
kifejtettük.
Amit itt elmondtunk, az csupán a jéghegy csúcsa. A világban szüntelenül je-
len vannak a képtelenül valószínűtlen, csaknem lehetetlen egybeesések, s ezek
gyakran megnyilvánulnak az emberi kapcsolatokban, álmokban, véletlen talál-
kozásokban, véletlennek tűnő eseményekben, olykor fájdalmas csapásokban,
amelyek döntő fordulatokat hozhatnak az életünkbe, s csak jóval később döbbe-
nünk rá, hogy mi is volt mindennek az értelme.
Akárhogyan is van, a természeti állandók összehangolása és a véletlennek tű-
nő sorsfordító események mögött is jogosan feltételezhetünk valamiféle háttér-
ben működő tudatos intelligenciát.

77
 KÍNAI POGÁNYSÁG

Az ősi kínai társadalom felépítése és működése a hosszú idejű stabilitást

szolgálta. Ragaszkodtak a hagyományokhoz, nem pártolták a tudomány fejlődé-
sét, s igyekeztek a társadalmat változatlan formában megtartani, hogy az korlát-
lan ideig fennmaradhasson.
Mentalitásukra jellemző volt, hogy nem folytattak terjeszkedő, gyarmatosító
politikát, és amikor a határaikon kívülről katonai támadások érték a birodalmat,
ez ellen a jól ismert Nagy Fal felépítésével igyekeztek védekezni.
Felfogásuk szerint a kínai császár Isten földi megbízottja volt, akinek nem az
a feladata, hogy folyton intézkedjen, szervezzen, modernizáljon, átalakítson, ha-
nem az, hogy igyekezzen a kialakult viszonyokat változatlan formában megőriz-
ni, s a birodalmat ugyanolyan állapotban adni tovább az utódjainak, ahogyan azt
átvette. A bibliai tálentomokról szóló példabeszéd hasonlatát követve, az ő sze-
repe volt az, hogy elássa a kapott tálentomot, ahelyett, hogy kamatoztatná, s ha
majd el kell vele számolni, képes legyen azt újra előásni.
Keresztény felfogás szerint ez a lehető legfelelőtlenebb magatartás, a tradici-
onális kínai felfogás szerint viszont ez az igazán helyes eljárás.
A stabilitás megőrzése azonban csak úgy lehetséges, ha sikerül kialakítani
egyfelől az embertársainkkal, másfelől a természettel egy olyan harmonikus
kapcsolatot, amely hosszú távon képes fennmaradni. A harmónia azonban nem
jelent valamiféle befagyott mozdulatlanságot, hanem inkább azt, hogy a világban
működő egymással ellentétes hatások, erők, tendenciák között szüntelenül
egyensúlyozni kell, akárcsak a kötéltáncos a kötélen. A bölcsesség pedig abban
áll, ha ezt az egyensúlyozást a lehető legkisebb erőfeszítéssel, a természet rend-
jét meg nem zavaró minimális beavatkozással lehet elérni.
Felfogásuk szerint a szépség sem más, mint harmónia. S ha sikerül a világot
szépnek megtartani, akkor annak belső harmóniája sem sérül.
Ezt az elvet követik a különféle kínai bölcseletek is, mint a konfucianizmus, a
taoizmus, s a Ji King értelmezéséhez fűzött filozófiai magyarázatok.

78
 Konfucianizmus
A konfucianizmus olyan pogány erkölcsi-filozófiai doktrína, amely a társadalom
belső harmóniájával foglalkozik. Az elnevezés Konfuciusz nevéből származik,
amely a kínai Kung-fu-ce név latinosított változata.
Kung-fu-ce valamikor az Kr.e. 6. században élt, s nagyjából Lao-ce, Buddha,
Zarathusztra és Püthagorasz kortársa lehetett.
Konfuciusz feladatának tekintette, hogy az ősi kínai bölcsesség hagyománya-
it továbbítsa az utókornak. Ennek lényegét az un. öt kanonikus könyv (wu king)
fejezi ki, nevezetesen:
Ji King, azaz Változások Könyve, amely állítólag Fu Hi császár idejében ke-
letkezett még valamikor a Kr.e. 30. században, vagyis mintegy ötezer évvel
ezelőtt.
Si King, vagyis Dalok Könyve, amely Konfuciusz által összeválogatott, főleg
erkölcsi tanulságokat és filozófiai gondolatokat tartalmazó ősi eredetű éneke-
ket tartalmaz.
Su King, Írások Könyve, amely olyan iratok gyűjteménye, amely a nagy csá-
szárok rendeleteit, nyilatkozatait és az állami élettel kapcsolatos különféle
dokumentumokat tartalmazza.
Csun Ciu, Tavasz és Ősz, amelynek tárgya Konfucius szülőföldjének történe-
te, az ott történtek bírálata és a levonható tanulságok
Li Ki, azaz Szertartások Feljegyzései. Ez tartalmazza a kínai társadalom kü-
lönféle vallási és társadalmi rítusait, a viselkedési szokásokat és illemtani kö-
vetelményeket.
A konfuciánus filozófia további fontos alapművei az un. négy klasszikus
könyv (Szí Su), nevezetesen:
Lun Jü, amely Konfuciusz és tanítványai közötti párbeszédek gyűjteménye.
Ta Hio, a Nagy Tanítás, amely rövid erkölcstani értekezés.
Csung Jung, a Közép Mozdulatlansága, amely arról szól, hogy a bölcs leg-
fontosabb tulajdonsága a belső higgadtság és lelki kiegyensúlyozottság és ezt
minden körülmények között meg kell őriznie.
Meng Csí, amely Konfuciusz egyik követőjének, és a konfuciánus tanok to-
vábbfejlesztőjének, nevezetesen Menciusznak tanításait tartalmazza.
A kanonikus és klasszikus konfuciánus írásokat jelentős kommentár irodalom
egészíti ki.
A konfuciánus filozófia lényegében morálfilozófiai rendszer, amely elsősor-
ban a társadalmi együttélés etikai és viselkedési normáit igyekszik megfogal-
mazni.
A konfuciánus etika alapelve az, hogy az ember a természeténél fogva alap-
vetően jó, s a rosszasága csupán abból fakad, hogy nem képes belátni a cselek-

79
véseinek következményeit. Az univerzum működése ugyanis harmonikus, ezért
az univerzum részét képező ember is szükségszerűen ilyen.
Az ember belső harmóniáját azonban a benne rejlő zavaró tényezők meg-
bolygathatják. A nevelés célja ezért az embert megtanítani a helyes ismeretekre.
Konfuciusz szerint a világot elsősorban a hagyományok szorgalmas tanulmá-
nyozásával lehet megérteni. Törekedni kell ezért az elmúlt idők történelmi nagy-
jainak és szentjeinek követésére és meg kell tanulni a történelmet, hogy abból
okulni lehessen.
Konfuciusz szerint a szülők iránti tisztelet és szeretet az alapja minden erény-
nek, s a kegyelet és az engedelmesség alapozza meg a társadalom harmóniáját és
belső stabilitását. Az ember öt legfontosabb erénye pedig a méltóság, a nagylel-
kűség, az őszinteség, a szorgalom és a jóindulat.
Konfuciusz nagy jelentőséget tulajdonított a hagyományos társadalmi szertar-
tásoknak, etikettnek, viselkedési normáknak, amelyek lényege – szerinte – a köl-
csönös tisztelet, az udvariasság, az önuralom, valamint a műveletlen viselkedés
elkerülése, továbbá a hagyományok által kialakított társadalmi érintkezési for-
mák, szokások és szertartások megtartása.
Konfuciusz szüntelenül hangsúlyozza az illem fontosságát, mert szerinte a
tiszteletadás illem nélkül csupán talpnyalás, az óvatosság illem nélkül félénkség,
a bátorság pedig jó modor nélkül egyszerűen csak gorombaság.
Konfuciusz szerint a helyes viselkedés gyakorlati alapszabálya úgy is megfo-
galmazható, hogy soha ne tegyünk másokkal szemben olyasmit, amit nem sze-
retnénk, hogy velünk tegyék meg. Ezért a jóságot jósággal jutalmazza az ember,
ha azonban a rosszat is jósággal viszonozzuk, akkor az az erkölcs fellazulásához
vezethet.
Konfuciusz szerint csak harmonikusan működő stabil államban lehetnek az
emberek boldogok, ezért az államérdek mindig kiemelt fontosságú. A társadalmi
konvenciók betartásának a fő célja, hogy az állam és a társadalom stabilitása ne
sérüljön. Ennek érdekében megfelelő neveléssel a népet az erkölcs magas fokára
kell emelni és az állampolgárokból nemes jellemeket kell faragni.
A nemes jellem példaképe az a bölcs, aki egyesíti magában a tökéletes önfe-
gyelmet és az embertársai iránti helyes magatartást.
A nemes uralkodó jóindulatú és igazságos a népről való gondoskodásában,
olyan, mint a sarkcsillag, amely mindig a helyén marad, miközben a csillagok
körülötte forognak.
A tömegek számára pedig az uralkodók, fejedelmek és állami tisztségviselők
magatartása szolgál mintaként.
Konfuciusz mélységesen hitt egy harmonikus világrend létezésében, ezt
azonban nem valamiféle istennek vagy más felsőbb hatalomnak tulajdonította,

80
hanem úgy vélte, hogy az magának az univerzumnak természetes és öröktől lé-
tező tulajdonsága.
A későbbi idők folyamán a konfucianizmus kezdte az államvallás szerepét
betölteni, magába olvasztva bizonyos taoista és buddhista elemeket, azonban eb-
ben a szerepében soha nem vált Kínában egyeduralkodóvá. Vallásként elterjedt
ugyanakkor csaknem egész Kelet-Ázsiában és Japánban, s a mai napig sok he-
lyen találhatók konfuciánus templomok és szentélyek.
A konfucianizmus vallásos változata szerint az ember anyagból és értelemből
(lélekből) áll. Az anyag finomabb része az életerő, durvábbik része pedig a fizi-
kai test. A lélek is két összetevőből áll. Közülük a magasabb rendű az értelem,
vagyis az intelligencia, amelynek segítségével az ember képes gondolkodni és a
valóságot megismerni. A másik, az alacsonyabb rendű, az érzékelés (látás, hal-
lás, stb.) képességét szolgáltatja.
A halál azt jelenti, hogy a magasabbrendű lélek elhagyja a testet és visszatér
az Égbe, ahonnan eredetileg származott. Az alacsonyabb rendű lélek pedig a
testtel együtt visszatér a földhöz, amelyből eredt.

81
 Taoizmus
A Taoizmus témája az ember és a természet közötti harmónia. Írásbeli megfo-
galmazása nagyon hiányos, mivel ebben az irányzatban az ismeretek személyes
átadása jelenti a tanítvány számára az elsőrendű ismeretforrást.
A Taoizmus legfontosabb forrásmunkája a „Tao Te King”, amelynek szerzője,
Lao-ce, feltehetően a Kr.e. 6. században élt és ezért Buddha kortársa lehetett.
További fontos forrásmunkának számítanak Csuang-ce (kb. Kr.e. 4. szd.) és
Lieh-ce (kb. Kr.e. 3. szd.) írásai.
A Taoizmus szerint az Ég, a Föld és az Ember az egységes univerzum alkotó
részei. Ezek egymással szüntelen kölcsönhatásban vannak és viselkedésüket
mindenre kiterjedő törvény szabályozza. Ez a törvény a Tao, amely azonban
anélkül hat, hogy aktívan működne. A Tao ugyanis önmagában passzív és nem
tapasztalható. A Tao egyúttal utat is jelent, amely megszabja a világ működését,
folyását.
Maga a jelenleg tapasztalható univerzum úgy keletkezett, úgy lépett át a nem-
létből a megnyilvánult lét állapotába, hogy megbomlott benne az egység és létre-
jött a kettősség. Ezt fejezi ki a Jang és Jin ellentét pár. Az ellentét azonban lát-
szólagos, mivel Jang és Jin továbbra is egységet alkot és kölcsönösen feltételezi
egymást.
A taoizmus fontos szimbóluma az un. Tai-csi ábra.
Maga a Tai-csi szimbólum az ábra közepén hullámvo-
nallal két részre osztott kör, amelyben az egyik rész sö-
tét, a másik világos. Ahol a sötét rész legszélesebb, van
benne egy világos petty, a világos rész legszélesebb he-
lyén pedig egy sötét petty. Ha az ábrát megforgatjuk,
szemléltethetjük a Jang és Jin váltakozásának törvé-
nyét. Amikor ugyanis bármelyik tényező eléri a maxi-
mumot, vagyis a legszélesebb lesz, megjelenik benne az ellentétes tényező csírá-
ja, vagyis fehér mezőben a fekete, fekete mezőben a fehér petty.
A Jang és Jin pólusok közötti ingadozás olyan, mint egy forgó mozgás vetüle-
te. Ha ugyanis valami körpályán mozog, azt a körpálya síkjából kívülről bárhon-
nan is nézzük, ide-oda lengő objektumnak tűnik. A fenti ábrán a Tai-csi szimbó-
lum körül un. trigramok láthatók, amelyek a Jang és Jin elemek kombinációit
szemléltetik. (Jang = folytonos vonal, Jin = megszakított vonal). Vegyük észre,
hogy az egymással szemben elhelyezkedő trigramok éppen egymás ellentétei,
vagyis azokban a Jang és Jin elemek felcserélődnek. A Tai-csi 180 fokos, azaz
fél fordulata ugyanis azt jelenti, hogy minden az ellentétébe fordul.
A hagyomány szerint a Jang az erős, férfias, aktív, teremtő, energikus ténye-
zőket, a Jin pedig a passzív, nőies, befogadó tényezőket szimbolizálja. Más né-

82
zőpontból a Jang jelenti a racionalitást, a Jin az érzelmeket, Jang a királyt, Jin a
filozófust, stb.
A Jang-Jin elv szerint hullámhegy után hullámvölgy, hullámvölgy után hul-
lámhegy következik. A bölcs ezért nem bízza el magát a sikerben és nem esik
kétségbe a bajban. Tudja, hogy csak az történhet, aminek a Tao törvénye szerint
történnie kell.
A Jang-Jin elvből az is következik, hogy a Tao rendjébe való minden beavat-
kozás ellentétes irányú visszahatást vált ki. Ezért, ha el akarunk érni valamit,
jobban tesszük, ha az ellenkezőjével kezdjük. Ha össze akarunk nyomni valamit,
először tágítsuk ki, ha gyengíteni akarunk valamit, először erősítsük meg, ha
meg akarunk tartani valamit, először engedjük el, stb.
A taoizmus magatartási szabályai a természettel és az emberi környezetünk-
kel való harmóniát célozzák. E szerint semmit nem szabad erőltetni, hanem ki
kell várni, míg a dolgok a Tao törvényei szerint visszatérnek a helyes mederbe.
Ennek egyik megfogalmazása az u.n. Wu-Wei, aminek jelentése: cselekvés
nemcselekvés által.
Ez azonban nem pusztán passzivitás, hanem olyan magatartás, amikor együtt
haladunk a Tao folyamával és kerülünk annak menetébe bármiféle erőszakos be-
avatkozást. A Wu-Wei olyan cselekvési mód, amikor sikerül a világban ható el-
lentétes erők játékában elcsípni egy egyensúlyszerű pillanatot, amikor minimális
beavatkozással lehet a dolgokat megfelelő irányba terelni.
A Wu-Wei szimbóluma a víz, amely bár a leglágyabb anyag és alázatosságá-
ban mindig a legmélyebb helyre törekszik, mégis képes kivájni és elporlasztani a
köveket.
A „Tao Te King” második szava: Te. Ezt gyakran erénynek fordítják, de in-
kább azt a hatóerőt jelenti, amely által a Tao működik. A Te nem állandóan hat.
Csak olyankor nyilvánul meg, ha a dolgok folyása el akar térni a Tao által kije-
lölt úttól.
A Taoizmus hagyományai szerint a tanítást szavakban továbbadni nem lehet.
A dolgok megértése csak közvetlen intuitív belátással lehetséges. Erre szolgál az
un. Wen-Ta, amely olyan kérdés-felelet módszer, amely hozzásegíti a tanítványt
az intuitív belátáshoz.
A tudás átadása a dolgok negatív megközelítésével történik. Ennek példája
lehet az úszás oktatása. Ha valakit meg akarnak tanítani úszni, az úszómester
megmutatja, hogyan kell ezt csinálni. Ezután a tanítvány próbálkozhat, de a mes-
ter időnként rászól, hogy amit csinál az „nem az”. A tanítvány pedig addig pró-
bálkozik, amíg végre a mester azt mondja: „Na látod, hát ez az!” Ugyanilyen
módszert alkalmaznak a taoista tanítás átadásakor is. Személyes kapcsolat mes-
ter és tanítvány között nem nélkülözhető. Amit erről szavakban el lehet mondani,
vagy le lehet írni, az „nem az”.

83
 Ha azt kérdezzük, mi az a magasabbrendű intuitív tudás, amit szavakban nem
lehet kifejezni, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a Wu és Yu fogalmával kapcsola-
tos.
A Wu azt jelenti: nemlétező, a Yu pedig: létező. Ezek azonban nem azonosak
a nincs és a van fogalmával. Wu és Yu a dolgok két lehetséges állapota. Yu az,
ami megnyilvánult és ezért tapasztalható, Wu pedig a nem tapasztalható lappan-
gó potencialitás, vagyis az, ami pillanatnyilag a nemlétben tartózkodik. A Jang
és Jin ellentétpárok is úgy váltogatják egymást, hogy amikor az egyik megnyil-
vánult, vagyis Yu, akkor a másik látens, nemlétező, vagyis Wu.
A jelenségeket alkotó Jang és Jin ellentétpárok a Wu és Yu állapotok között
ingadoznak, ezért az ilyen jelenségre azt mondhatjuk, hogy az Wu is és Yu is
egyszerre.
A valódi Wu tudás azonban arra vonatkozik, ami a köznapi világban soha
nem nyilvánul meg, mégis létezik. Erre a végső abszolútumra a Yu és Wu fo-
galma nem alkalmazható, inkább azt mondhatjuk rá, hogy sem nem Wu, sem
nem Yu. Ennek megismerését azonban gátolja az „okosság”, vagyis az analizáló,
spekulatív okoskodás.
A taoizmushoz tartozik még a Hsziang-Seng elmélete. Ennek jelentése: köl-
csönös eredeztetés. Eszerint a tapasztalható jelenségek kölcsönösen előidézik
egymást és nincs mögöttük végső ok. Így pl. az univerzum teremti a tudatot és a
tudat hozza létre az univerzumot. Emiatt a tapasztalható jelenségek nem teljesen
valóságosak, létük feltételekhez kötött, viszonylagos és múlandó.
A kölcsönös eredeztetés gondolata fejeződik ki szimbolikus formában az öt
elemi tényezőről (Wu-Hszing) szóló tanításban. Eszerint a FA táplálja a Tüzet, a
TŰZ-ből hamu lesz és ez táplálja a Földet, a FÖLD bányáiból származik az érc
(vagyis a fém), az ÉRC vonzza a harmatot, vagyis a Vizet, a VÍZ pedig élteti a
Fát, és ezzel a kör bezárul

84
 A Ji King filozófiája
Európában általában úgy tartják, hogy az ősi kínai „orákulum”, a Ji King,
vagyis a Változások Könyve egyfajta jóslási eljárás segédeszköze. Ez azonban
csak részben igaz. A hagyományos kínai felfogás szerint a sorsunk nincs előre
„megírva”, csupán tendenciák vannak, amelyekhez vagy alkalmazkodunk, vagy
nem, s ezáltal jelentősen befolyásolhatjuk a sorsunkat.
A Ji King arra szolgál, hogy felismerjük pillanatnyi tényleges helyzetünket és
tanácsot kapjunk, hogy milyen magatartást érdemes követni. A Ji King szemlé-
letmódja összekapcsolódik a tradicionális kínai Konfuciánus és Taoista szemlé-
letmóddal. Ezek szerint az Ég, a Föld és az Ember a szüntelenül változó, átala-
kuló, s mégis tökéletesen egységes univerzum alkotó részei, amelyek egymással
szüntelen kölcsönhatásban vannak és működésüket a Tao törvénye szabályozza.
Az embernek két lehetősége van. Az egyik, hogy együtt halad a Tao által
meghatározott áramlással. A másik, hogy szembeszegül és összeütközik vele. Az
utóbbi esetben azonban a személyes emberi sors katasztrófába torkollhat és sok
szenvedést hozhat
Mint említettük, a Tao úgy működik, hogy benne a Jang és Jin princípiumok
örök mérkőzése zajlik. Jang és Jin eredetileg egy hegy napos és árnyékos oldalát
jelentette. Ezek a szerepek azonban folyton változnak. A délelőtt napos oldal
délutánra árnyékos lesz és viszont. Jang és Jin szüntelenül váltogatják egymást.
A Jang-Jin elv azt is jelenti, hogy az ellentétek kölcsönösen feltételezik egy-
mást. Nem létezhet olyan világ, amelyben csak öröm van szenvedés nélkül, csak
meleg van hideg nélkül, csak egészség van betegség nélkül, csak jó és szép van
rossz és csúnya nélkül, csak lét van nemlét nélkül, stb.
A Tao működési rendje az un. Lí, amely ismétlődő mintázatokban nyilvánul
meg, úgy, hogy a kozmikus rend az alacsonyabb szintű rendetlenségekből tevő-
dik össze, s a világ működése mögött a különféle ellentét párok Jang és Jin ele-
meinek egymásba átalakuló kombinációi állnak. Hasonló mintázatok egyszerre
több helyen is megjelenhetnek és emiatt a világ jelenségei – kozmikus és humán
szinten egyaránt – számos analógiát és szinkronizmust mutatnak.
A Ji King a mintázatok „alapegységét” három Jang/Jin elemből álló
trigrammal szemlélteti. Minden egyes trigram három egymás feletti vonalat tar-
talmaz. A folyamatos vonal a Jang, a megszakított a Jin tényezőt jelenti A lehet-
séges nyolcféle trigram jelölése, kínai neve, magyar megnevezése és a hozzájuk
tartozó égtáj a következő lapon látható.
E táblázatban egymás mellett láthatók az ellentétpárok, mint pl. Menny és
Föld, Tűz és Víz, stb. Megfigyelhető, hogy ezek trigramjai egymás
„komplemensei”, vagyis az egyik a másikból úgy képezhető, hogy a Jang ele-
meket Jinre, a Jin elemeket Jangra cseréljük.

85
 Az emberi sors pillanatnyi helyzetét a Ji King egy-egy hexagrammal szemlél-
teti. Egy hexagram úgy jön létre, hogy két trigramot egymás fölé helyezünk, mi-
által hat vonalból álló ábrát kapunk.
Az itt látható hexagram pl. úgy keletkezett, hogy a „VÍZ”
trigramra ráültettük a „HEGYSÉG” trigramját.
E hexagram jelentése: „lázadó ifjúság”.
Mivel a 8 trigram lehetséges párosítása 8*8=64 módon lehetsé-
ges, ezért a Ji King 64 féle hexagramhoz adja meg annak szimboli-
kus jelentését és iránymutatást ad, hogy a hexagram által jellemzett emberi szi-
tuációban mi a legcélszerűbb magatartás.
A módszerben persze mégiscsak van bizonyos „jóslási” elem, hiszen a meg-
felelő hexagram kiválasztása sorshuzással, pénzfeldobással, vagy más „véletlen-
szerű” módszerrel történik.
Fontos megjegyezni, hogy a hexagramok sorrendje a Ji Kingben nem vélet-
lenszerű és nem önkényes. A sorrend követi a Jang-Jin elv logikáját. Az egymást
követő hexagramok általában vagy egymás komplemensei, vagy úgy képezhe-
tők, hogy az eredeti hexagramot fejtetőre állítjuk, kifejezve ezzel azt, hogy az
egymást követő emberi szituációkban a Jang és Jin tényezők általában helyet
cserélnek, vagy önmaguk ellentétébe átfordulnak.
A teljesség kedvéért a következő lapon található táblázat szemlélteti a trigram
párokból képezhető hexagramok sorszámait, amelyek megadják, ahogyan azok a
Ji Kingben egymást követik.
Az egyes sorszámok jelentése bármelyik Ji King könyvben megtalálható. Itt
csupán szemelvényként idézünk néhányat:
5. Menny fölött a Víz trigramja, jelentése: türelem
7. Víz fölött a Föld trigramja, jelentése: hadsereg
10. Folyó fölött a Menny trigramja, jelentése: óvatos séta
16. Föld fölött a Mennydörgés trigramja, jelentése: lelkesedés
20. Föld fölött a Szél trigramja, jelentése: vizsgálat, tanulmányozás

86
 24. Mennydörgés fölött a Föld trigramja, jelentése: visszatérés
28. Szél fölött a Folyó trigramja, jelentése: nagy élmény és tapasztalás
32. Szél fölött a Mennydörgés trigramja, jelentése: állandóság
37. Tűz fölött a Szél trigramja, jelentése: család
44. Szél fölött a Menny trigramja, jelentése: találkozás
52. Hegy fölött a Hegy trigramja, jelentése: pihenés
56. Hegy fölött a Tűz trigramja, jelentése: utazás
58. Folyó fölött a Folyó trigramja, jelentése: boldogság

Az alábbi táblázatban feltüntetett számok azt mutatják, hogy a trigram párok-

ból képezhető hexagramok milyen sorszámmal szerepelnek a Ji King szövegé-
ben. Amint már említettük, a hexagramok sorrendje nem önkényes, az fontos
szimbolikus jelentőséggel bír.

felső trigram

Mennydörgés
Menny

Folyó

Hegy
Föld

Szél
Tűz

Víz

alsó trigram
Menny 1 11 14 5 43 26 9 34
Föld 12 2 35 8 45 23 20 16
Tűz 13 36 30 63 49 22 37 55
Víz 6 7 64 29 47 4 59 40
Folyó 10 19 38 60 58 41 61 54
Hegy 33 15 56 39 31 52 53 62
Szél 44 46 50 48 28 18 57 32
Mennydörgés 25 24 21 3 17 27 42 51

87
 INDIAI POGÁNYSÁG
(BRAHMANIZMUS ÉS HINDUIZMUS)

A brahmanizmus és hinduizmus kifejezés a hindu vallás megjelölésére szolgál és

ezek bizonyos értelemben egymás szinonimái. Amennyiben mégis megkülön-
böztetik, brahmanizmuson e vallási rendszer 2-3 ezer év előtti változatát, míg
hinduizmuson annak későbbi fejlődési változatát szokás érteni.
A brahmanizmus vagy hinduizmus azonban nem egységes vallás, hanem
sokkal inkább olyan vallások gyűjteménye, amelyek bizonyos alapvető elvekben
egyet értenek.
Ilyen alapelvnek tekinthető a reinkarnáció, vagyis az ismétlődő újraszületé-
sekről szóló doktrína, továbbá a karma fogalma. Ez utóbbi azt jelenti, hogy min-
den cselekvésünknek következménye van, amely akár a jelenlegi, akár a követ-
kező életünkben visszahat reánk, vagyis azt kapjuk jutalmul vagy büntetésként,
amit másokkal cselekszünk.
Ugyanakkor a hindu vallás gyakorlatilag nem foglalkozik a bűn fogalmával,
hiszen a cselekvéseink jutalmát vagy büntetését a karma törvénye biztosítja, oly-
annyira, hogy abba még az istenek sem szólhatnak bele. Bűn és erény helyett
ezért inkább negatív és pozitív hatású karmikus cselekvésekről szokás beszélni.
Mint tudjuk, az európai ember számára az a parancs, hogy legyünk jók, álta-
lában azzal egészül ki, hogy különben számíthatunk Isten megtorlására.
Az indiai ember számára pedig az indokolja a jóságot, hogy egyrészt a hely-
telen cselekedeteknek negatív karmikus következményük van, másrészt az ilyen
magatartás az emberek megvetését váltja ki, s ezért szégyenletes dolog.
Más szóval: Európában a bűn és bűnhődés tudata fékezi az embert, keleten
pedig inkább a szégyentől és a karmikus következményektől való félelem.
A reinkarnáció és a karma törvényének elfogadása esetén tulajdonképpen az
egyes ember belátására van bízva, hogy ezeket a szabályokat úgy tekinti-e, hogy
az egy vagy több isten műve, vagy úgy, hogy ez egyetemes érvényű természeti
és/vagy erkölcsi törvény.
Ugyanakkor szerepel ebben a rendszerben egy fogalom, nevezetesen a
Szanátana Dharma, vagyis az Örök Törvény, amely bizonyos értelemben a kínai
Tao analógiája lehetne, s amely a világ működésének ezeket a szabályait öröktől
fogva meghatározza.
A hindu vallási gondolkodásmód kialakulásában alapvetően három szakaszt
lehet megkülönböztetni. Az első az un. védizmus, a második a brahmanizmus, a
harmadik pedig a védikus filozófiák, vagyis a darsanák kialakulása.

88
 Védizmus
A védizmus egyik fontos szimbóluma lehet az egykor Prajága néven ismert vá-
ros, mai nevén Allahabad. Itt folyik össze India két nagy folyója, nevezetesen a
Gangesz és a Brahmaputra, hiszen az ind vallás is két komponensből alakult ki,
egyfelől az Indiai őslakók, másfelől Kr.e 2000. körül a szubkontinens északnyu-
gati hágóin keresztül Indiába bevándorolt árja népek vallásából.
A szanszkrit árja és az ennek megfelelő páli nyelvű arija szó jelentése: nemes.
Így nevezték magukat az Indiába bevándorolt indogermán törzsek, amelyek ere-
dete minden valószínűség szerint a görög, latin és germán kultúrával rokon.
A bevándorlók különbnek tekintették magukat az őslakosoknál, s társadalmi
elkülönültségük vezetett a kasztrendszer kialakulásához. Először a bráhmin pap-
ság, majd a harcos arisztokrata ksatria rend különült el a társadalom többi részé-
től, és később létrejött a városi kézműves és kereskedő polgárok vaisja kasztja,
valamint a főleg földműveléssel foglalkozó paraszti súdra kaszt is.
A kasztrendszer az európai ember számára igazságtalannak tűnhet, azonban
figyelembe kell venni, hogy az indiai kasztrendszer nem sokban különbözik a
középkori európai társadalmi tagozódástól, hiszen abban is voltak nemesek, job-
bágyok, városi polgárok és létezett a papok, szerzetesek rendje is. Indiában
ugyanakkor a karma törvényének tulajdonították azt, hogy ki milyen kasztba
születik bele, s ez elvileg lehetővé tette a későbbi inkarnációk során más kasz-
tokba való átkerülést.
A hindu vallás ősi szövegei, a Védák, szakrális himnuszok gyűjteményéből
alakultak ki. A versek (szúkták, szamhiták) végleges formájukat Kr.e. 1500-1000
körül nyerték el. Ezután keletkeztek a prózai művek, nevezetesen a bráhmanák,
áranjakák és upanisadok. Az utóbbiak kialakulása azonban már a brahmanizmus
korába esik.
A Védák közül a legrégebbi a Rig Véda. A megnevezés feltehetően a rics
szóból eredhet, ennek jelentése: mágikus fény. A többi Véda csupán a Rig Véda
kiegészítése.
A Száma véda mágikus énekek gyűjteménye. A megnevezés a száman szóból
ered, aminek jelentése: dal/dallam.
A Jadzsur Véda főleg mágikus varázsigék, un. mantrák gyűjteménye. A
Jadzsusz szó jelentése: ima, tiszteletadás.
A legkésőbbi az Atharva Véda, amely feltehetően csak a Kr.e. 6 században
alakult ki, s az sincs kizárva, hogy perzsa eredetű. Az atharvan szó egyébként azt
a papi rendet jelentette, amelynek feladata volt az áldozati tűz meggyújtása. A
bráhmin papok sokáig csak az előző három Védával foglalkoztak és szakrális tu-
dásukat így nevezték: „trají vidjá” azaz hármas tudás.

89
 A védikus irodalom két részre tagolható. Az egyik az un. Srúti, vagyis maga a
szakrális kinyilatkoztatás. A másik az un. Szmriti, amely hiteles és bölcs tanító-
mesterek reánk hagyományozott kiegészítései, magyarázatai a Srúti jobb megér-
tése céljából. Ezek voltaképpen a Védák kommentárjai. Műfaji csoportosításuk
szerint ezek általában szútrák, sásztrák vagy puránák.
A védizmus voltaképpen mágikus kultusz volt, amelyben az istenek egyen-
rangú partnereink, akikre hatni lehet, hiszen kölcsönösen függünk egymástól.
Ennek megfelelően a védizmusban az un. isten-emberek sem ritkák, mint ami-
lyenek Purusa, Jáma és Pradzsápati. Itt kell azonban megjegyezni, hogy a Purusa
fogalma, amely szó eredeti jelentése: ember, a később kialakult számkhja bölcse-
letben más értelmet kapott.
Az ősi védikus rendszer 33 istent ismert. Ezek közül a legfontosabbak:
– Varuna, a csillagos egek, a Hold és a tengerek ura. Alakját általában a per-
zsa Ahura és/vagy a görög-latin Oranosz / Uránusz istennel szokták azo-
nosnak tekinteni,
– Mitra, a Nap és a béke istene, Varuna testvére, a perzsa eredetű hellén nap-
hérosz Mithrász megfelelője a védikus mitológiában,
– Agni, a tűz istene,
– Indra, a legyőzhetetlen,
– Rudra, a mennydörgés üvöltő istene, akinek későbbi neve: Síva.
Van ezeken kívül istene a beszédnek és szavaknak, a mezőknek, a mestersé-
geknek, imáknak, a haragnak, a szerelemnek, stb.
A védikus néphit szerint az istenek mellett titánok (aszura), démonok
(szahamúla) és különféle rendű és rangú szellemek is vannak, akik különféle
természeti képződmények, pl. fák, patakok, állatok, hegyek, stb. védelmezői.
A védizmus kulcsszereplője a mágus pap, aki egyenrangú félként tárgyal az
istenekkel, valamint a védelmező és ártó szellemekkel. Ebben a korszakban a
szertartások főleg kérésekről és engesztelő áldozatokról szólnak, a hálaadó rítus
ritka, csaknem ismeretlen.

90
 Brahmanizmus
A fejlődés második korszaka a brahmanizmus, amelyben az árják és a dravida
őslakosok vallása egységessé válik, a Védák, legalábbis a három régebbi Véda
szövege végleges formát ölt és a kasztrendszer is felveszi azt a módosulatát,
amely évezredeken keresztül meghatározta India társadalmi szerkezetét. Ennek
kialakulását a vallástörténészek általában a Kr.e. 1000–800 közötti időszakra te-
szik.
Ebben az időszakban alakul ki számos, főleg prózai illetve versekkel kevert
prózai védikus szöveg, nevezetesen a bráhmanák és az áranjakák, s a legfonto-
sabbak, vagyis az upanisadok.
Az upa-ni-sad szóösszetétel közel ülést vagy mellé ülést jelent, ami a mester
és tanítvány közötti bizalmas, ezoterikus szellemi kapcsolatra utal. Az ilyen szö-
vegek több nemzedék munkájának eredményei, s szerzőjük nem nevezhető meg.
Ebben az időben még egyébként sem létezett copy-right, a szerzők nem kívántak
hasznot szerezni művükből, mivel úgy gondolták, hogy ők nem alkottak semmit,
hanem csak tovább adtak és/vagy lejegyeztek egy ősi szakrális tudást.
A bráhmanizmus szellemiségének megértése szempontjából az upanisadok
közül alighanem a legfontosabbak a Számavédához tartózó Cshándógja és a
Jadzsurvédához tartozó Brihadáranjaka upanisad.
Ebben az időszakban a hindu panteon is átalakult. Ennek során a világ legha-
talmasabb istenének, Varuna kultuszának helyét átveszi két teremtőisten, neveze-
tesen Visvakarman, a világteremtő, és Pradzsápati, a teremtmények ura.
Itt fontos azonban megjegyezni, hogy a hindu panteon sem a régebbi, sem a
mai formájában nem tekinthető politeizmusnak, hanem az – akárcsak a helle-
nisztikus görög-római vallás – inkább henoteizmus, amelyben bár több isten van,
de ezek közül hol az egyik, hol a másik a leghatalmasabb.
Visvakarman és Pradzsápati mellett a harmadik fontos szereplő Purusa, a
kozmikus istenember, a tökéletes ember archetípusa, amely később, a számkhja
filozófiában az ember önvalója, azaz valódi énje szerepét tölti be, s aki változat-
lan marad a létforgatagban és nem érinti születés és halál. Védikus analógiája az
átman.
Ebben az időben jelenik meg a hindu gondolkodásban a 3 guna, vagyis a ta-
pasztalható jelenségeket alkotó 3 minőségi összetevő fogalma is. Ezek:
– a tamasz a súlyosság, sötétség, tehetetlenség,
– a radzsasz a mozgékonyság, szenvedélyesség, energikusság,
– a szattva pedig a könnyűség, világosság, szellemiség reprezentánsa.
A tamasz a növényvilágban, a radzsasz pedig az állatvilágban dominál. Az
emberi létforma célja, hogy a szattva érvényre jusson a másik két elemmel
szemben.

91
 A fentebb említett három istenség analógiájára alakult ki később az isten-
hármasság, az un. Trimurti fogalma. A szó jelentése: három arc, vagyis ugyanan-
nak a végső valóságnak három megszemélyesített megnyilvánulási formája,
amint azt az ábrázolás szemlélteti:
A trimurti tagjai:
– Brahman, aki a szellemi, szattvikus attribútumo-
kat személyesíti meg. Szimbóluma az ég. Az
emberben lévő vetülete az átman, vagyis az em-
ber valódi önvalója. Az utóbbi szó jelentései:
élet, lélegzet, ember, és analógiája az életet hor-
dozó energia áramlat, az un. prána
– Visnu, akinek reinkarnációi többek között Krisna
és Ráma, a tamaszikus, tehetetlenség jellegű tu-
lajdonságok megszemélyesítője. Szimbóluma a
föld. Ő az, aki fenntartja a megteremtett világ
rendjét, aki megtámasztja az ég boltozatát.
– Síva, akinek régebbi neve Rudra, a pusztító és újrateremtő, az energikus,
szenvedélyes radzsaszikus tulajdonságokat reprezentálja. Szimbóluma a
levegő.
Síva isten a változó világ megszemélyesítője, és
ezért gyakran Kozmikus Táncosként ábrázolják, aki a
táncával fenntartja a sokrétű jelenségeket és ezzel
minden dolgot egyesít, belekényszerítvén mindent a
tánc közös ritmusába, amelynek során a világ jelensé-
gei számtalan formában szüntelenül keletkeznek, fel-
oszlanak és egymásba átalakulnak.
Fontos isteni személyiség még Káli, az idő isten-
asszonya, Síva felesége, aki elvégzi a pusztítás munká-
ját. Káli és Síva annyira együvé tartoznak, hogy nem
számít szentségtörésnek szexuális egyesülésben törté-
nő ábrázolásuk sem.
Visnu szerepe a fenntartás, a táplálás. A szó kapcsolatba hozható a vaisja
kaszt elnevezésével, amely a gazdasági tevékenységekkel foglalkozó társadalmi
rendeket jelöli, akiknek feladata a társadalom jólétének biztosítása.
A legfelsőbb istenség a Brahman, amely szó semleges nemű és elsősorban a
személytelen kozmikus intelligencia aspektust jelöli, míg a Brahmá változat
hímnemű és a manifeszt személyes főistent jelöli.
A szó nem tévesztendő össze a bráhmin, bráhman, és brahmana szavakkal,
amely megjelölések a vallás, a papság és a szerzetesek megnevezésére szolgál-
nak. Az abszolút isten tehát Brahman, akinek három arculata Brahmá, Visnu és

92
Síva. Ennek megfelelően a hindu teológia szerint Brahman „advaita”, azaz ket-
tősség nélküli, vagyis nincsenek benne ellentétek, akárcsak a kínai Tao-ban.
A brahmanizmus fontos jellemzője volt ebben a korszakban a mantrizmus,
vagyis a szómágia. Eszerint a szavak teremtik a jelenségeket, hiszen Brahman is
úgy hozta létre a világot, hogy kimondta a dolgok nevét, amelyek ezután mani-
fesztálódtak. (v.ö. „Kezdetben volt az Ige…”)
A teremtő hang neve sabda, s ezt az éter (ákása) közvetíti. A mantrákban je-
lentős szerepet kaptak a tudatra különleges hatást gyakorló őshangok, az
ádimantrák. Ilyenek pl. ÓM, HÚM, SZVAHÁ, stb.
A bráhminizmusban fontos szerepet töltött be a dharma és a karma fogalma.
A dharma emberi kötelességet, sorsot, hivatást, küldetést is jelent, s a hagyo-
mány szerint mindenkinek megvan a maga kijelölt élethivatása és jobb, ha valaki
elbukik a maga kötelességének útján, mint hogyha sikert érne el olyan úton,
amely nem az ő útja.
Az életcélok (sásztrák) természetesen különbözők lehetnek. Az ember töre-
kedhet pl. anyagi javakra (artha), vágyak kielégítésére (káma), kötelességének
teljesítésére (dharma), vagy az anyagi létformából való kiszabadulásra (móksa),
és az a kívánatos, ha az újraszületések körforgása során az ember szellemi fejlő-
dése a magasabb célok irányába mutat.
A dharma ellentéte az un. adharma, vagyis a szembeszegülés a lét egyetemes
törvényével, amely negatív karmikus következményekkel jár.
Ekkor jelenik meg a hindu gondolkodásban a természet, az un. prakriti fo-
galma is, amely utóbbi ugyancsak alkalmazkodik a dharma törvényéhez. A
számkhja bölcseletben aktív szellemi tényezőt jelent, aki/amely megteremti azo-
kat a jelenségeket, amelyeket a purusa látni szeretne. A prakriti nemcsak a durva
anyagot produkálja, hanem az érzékszervi úton nem tapasztalhatóakat is, mint
amilyen a tér, az idő és a gondolat, és ezek a látszólag különböző dolgok szerves
egységet alkotnak.
A karma a cselekvések, aktivitások visszaható következménye, amely nem
más, mint a Brahmanból kiáradó prakriti rezgése és három szinten érvényesül-
het, ezek:
Szahadzsa karma = univerzális karma
Aisa karma = isteni karma
Dzsaiva karma = az élőlények karmája
A karma úgy működik, hogy a cselekvési szabadságot korlátozza. Minél szű-
kebb a ketrec, annál kellemetlenebbül érezzük magunkat. A sorsunk két összete-
vője pedig a szándék, amely a szabad akaratunktól függ és a lehetőség, amelyet a
karma törvénye korlátoz. A megszabadulás pedig azt jelenti, hogy a karma már
nem korlátozza többé a szabadságunkat.

93
 Az egyes emberek karmája természetesen nem független egymástól, még ha
annak is látszik. Olyan ez, mint amikor egy keresztrejtvényben egy T betű önálló
egyéniségnek hiszi magát, pedig csupán csak egyik betűje a függőleges KELET
és a vízszintes NYUGAT szónak.
A dharma és karma törvényei alapján a taoizmushoz hasonlóan a brahmaniz-
musban is érvényesül az a koncepció, amely szerint a makrokozmosz harmóniája
az alacsonyabb szintű rendetlenségekből tevődik össze.

94
 Védikus filozófiák
(Darsanák)

A darsana szó jelentése: szemlélet, illetve szemléletmód. Kifejezi azt, hogy a

Védák tanítását több nézőpontból lehet megközelíteni, vagyis annak több egy-
mással egyenrangú interpretációja lehetséges, s ezek mindegyike helyesnek bi-
zonyulhat, akkor is, ha a köznapi szemlélet, a „józan paraszti ész” közöttük logi-
kai ellentmondásokat vél felfedezni.
Darsanáknak nevezik azokat a filozófiai elméleteket, amelyek elismerik a
Védák, azaz a „hallott kinyilatkoztatás” (srúti) tévedhetetlenségét. A darsanák el-
sősorban a Védákhoz csatolt – sőt egyes szerzők szerint a Védák szerves részét
képező – upanisadokra épülnek, s azok alapján értelmezik a védikus tanítást.
Hat darsana van, ezek megnevezései: Nyája, Vaisésika, Számkhja, Jóga,
Védánta és Mimámszá. A darsanák lényegének kifejtése egy-egy szútra formá-
jában történt. Ezek szerzőiről a nevükön kívül alig tudunk valamit. Ráadásul a
szútrák szövegének egy része elveszett, ezért számos kérdés tisztázása csak más
művek hivatkozásai alapján lehetséges.
A tanítás lényegét egyébként is nehéz lenne csupán a szútrákból megismerni,
hiszen az csak a tanítás rendkívül tömör, szinte tartalomjegyzékszerű összefogla-
lása, mintegy emlékeztetőül a tanítómester számára, hogy mi az a tudás, amit át
kell adnia a tanítványoknak. Maga a szútra szó is valami ilyesmit jelet: fonal, il-
letve vezérfonal.
Bár a hat darsana mindegyike ugyanazon kinyilatkoztatásra hivatkozva vallja
ortodoxnak önmagát, és ismeri el ilyennek a másik ötöt is, mégis a bennük kifej-
tett tanítások számos kérdésben egymásnak ellentmondani látszanak.
Van azonban néhány olyan alapvető tézis, amelyben mindegyik irányzat
egyetért, amelyet mindegyik elfogad és alapvető igazság-
nak ismer el. Így mindegyik elfogadja azt az alapkoncep-
ciót, amely szerint mindannyiunkban létezik egy maga-
sabb rendű én (átman, vagy purusa), amely túléli a fizikai
test halálát és újraszületések (reinkarnációk) sorozatán ke-
resztül ismételten visszakerül a teremtett anyagi világba.
Az újraszületések ezen körforgását nevezik létforgatagnak
(szamszára), amely utóbbi gyakori szakrális szimbóluma a
kanyargó és önmagába visszatérő vonalból álló ábra.
A darsanák egyet értenek abban is, hogy a teremtett anyagi világban lehetsé-
ges mindenfajta létezés (bhava) szükségszerűen szenvedéssel jár.
A szenvedés (duhkha) pedig mindig valamilyen tökéletlenség, vagy rendelle-
nesség következménye, s a teremtett világokban (bhava) rendszeresen és szük-
ségszerűen fellép.

95
 Valamennyi darsana szerint a teremtett létben tapasztalható szenvedés nem
valamiféle isteni büntetés eredménye, hanem annak oka kizárólag önmagunkban
van. A karma törvénye szerint ugyanis a szenvedés nem más, mint saját korábbi
cselekvéseink visszaható következménye.
Mivel a szenvedés problémája az anyagi világ keretein belül nem oldható
meg, ezért a megoldás csak az lehet, ha a szellem képes végleg elkülönülni a
testtől és ezáltal kiszabadulni a teremtett világokban zajló létforgatagból.
A darsanák tanítása szerint a szenvedést okozó karmikus cselekvéseink oka
elsősorban nem a gonoszság és rosszindulat, hanem a tudatlanság, pontosabban a
hamis tudás, amelynek hatása alatt félreismerjük a valóságot, s ezért a cselekvé-
seinknek általában nem az lesz a következménye, mint amire számítunk.
A darsanák ezért egyet értenek abban, hogy a szenvedésből kivezető út a tu-
dáson keresztül vezet, mivel nincs senki, aki minket megmenthetne, vagy aki he-
lyettünk magára vállalná a cselekvéseink karmikus következményeit. Ugyanak-
kor a helyes tudás birtokában képesek lehetünk a magunk erejéből kiszabadulni
a szenvedések körforgásából.
A megszabadító magasabb tudás (dnyána) segítségével ugyanis felszámolha-
tó a hamis tudás (avidjá) és megszüntethetők az ezzel együtt járó karmikus hatá-
sú tudati szennyeződések is, mint amilyenek a mohóság, a gyűlölet, stb. E maga-
sabb tudás megszerzése azonban csak önfeláldozó és kitartó szellemi fejlődés út-
ján lehetséges.
A szútrákban lefektetett tanítás ezért elsősorban nem arról szól, hogy milyen
a végső valóság, hanem sokkal inkább arról, hogy milyen személyes erőfeszíté-
sek árán lehet annak megismeréséhez eljutni.

96
 Mimámszá és Védánta
A klasszikus brahmanizmus eredetileg mágikus kultusz volt. A filozófus bölcsek
között azonban vitákat váltott ki annak értelmezése, hogy a mágikus rítusok mi-
lyen módon gyakorolnak hatást a materiális világra.
E hatásmechanizmus értelmezését tűzte ki célul a védikus mimámszá bölcse-
let, amely azonban később részévé vált annak az egységes bölcseleti felfogás-
nak, amely a védánta filozófiával együtt alkotja a bráhmin vallás alapelveit.
A mimámszá bölcselet lényegét a Mimámszá-Szútra ismerteti, ennek szerzője
Dzsaiminí, aki feltehetően a Kr.e. 3. században élt.
A mimámszá szó jelentése: vizsgálat, megvitatás. Így nevezték azt az eljárást,
amelynek során kétértelműnek látszó szövegeket elemeztek annak eldöntése ér-
dekében, hogy bizonyos értelmezések nem ellenkeznek-e az eredeti szöveg szel-
lemével. Az eredeti szöveg itt természetesen a Véda, vagyis maga csalhatatlan a
kinyilatkoztatás.
A mimámszá bölcseletet kiegészíti a Védánta bölcselet. A szó jelentése: a
Véda vége, vagyis annak végső mondanivalója.
A vonatkozó szútra címe: Védánta-Szútra, más néven Brahma-Szútra. Szer-
zője Bádarájana. Hogy mikor élt, bizonytalan, legvalószínűbbnek Kr.e. 5. század
látszik. A szútra eredeti szövege elveszett. Fennmaradt viszont Samkara és
Rámánudzsa kommentárja.
A védánta és mimámszá egységes felfogása szerint a szenvedés jellegű lét-
forgatagból való megszabaduláshoz vezető bölcsesség-tudásnak két fokozata
van. Az alacsonyabb tudás, vagyis az apara-vidjá a Védák úgynevezett
karmakánda részében található. A magasabb tudás, vagyis para-vidjá a Védák
dnyánakánda részében van lefektetve. A mimámszá tárgya az alacsonyabb tudás,
a vedántáé a magasabb tudás.
A jelző nélküli mimámszát gyakran így is nevezik: púrva-mimámszá vagyis
az első, azaz korábbi mimámszá, míg a védánta másik elnevezése: uttara-
mimámszá azaz felsőbb mimámszá.
A hagyomány szerint a védánta tanulmányozása előtt a mimámszát kell ta-
nulmányozni. A mimámszá megértéséhez azonban célszerű ismerni a védánta
fogalmait.
A tudás két szintjéhez a brahman két megnyilvánulási formája tartozik. Az
egyik a minőségekkel felruházott szaguna-brahman, aki kreatív, aktív és teremtő
hatalommal (sakti) rendelkezik. Az alacsonyabb tudás szintjén, vagyis a hamis
tudás (avidjá) és illúzió (májá) hatása alatt álló köznapi ember számára ez az az
Isten, aki őt teremtette.

97
 A magasabb tudás aspektusából tapasztalható minőségnélküli nirguna-
brahman ezzel szemben változatlan és nem írható le semmiféle jellemző tulaj-
donsággal, hiszen létező is és nemlétező is egyszerre.
A hagyomány szerint a tudás megszerzése érdekében a bráhmin fiataloknak a
Védák kijelölt részeit kívülről meg kellett tanulniuk. Ez úgy történt, hogy min-
den nap újabb és újabb verseket tanítottak meg számukra, a szövegek valódi ér-
telmét azonban csak akkor árulták el nekik, amikor azt már kívülről tudták.
Érdemes megemlíteni, hogy a Védák szövegét eredetileg azért kezdték leírni
mintegy 3.000 évvel ezelőtt, mert a bráhmin papok jövendölése szerint az embe-
riség szellemi hanyatlása miatt rövidesen nem lesznek már olyanok, akik képe-
sek hosszú szövegeket kívülről megtanulni.
A mimámszá fő témája a karmikus, szakrális kötelességek, vagyis az istenek-
nek szóló áldozatok módszertani előírásai. A bráhmin papok számára minden
egyes naphoz tartozott valamilyen áldozati tevékenység, úgyhogy az áldozatok
rendjét naptár helyett is használták. Egyes több részből álló szertartások hosszú
ideig, akár évekig is eltartottak.
A rítusok mágikus hatása tekintetében Dzsaiminí szerint az eredmény a vég-
rehajtott cselekvések közvetlen következménye, míg Bádarájana szerint ilyen
esetekben a rítusok hatása Brahman megszemélyesített megnyilvánulása, vagyis
maga Brahmá cselekszik.
A védánta monisztikus bölcselet, legalábbis a Samkara féle értelmezés sze-
rint, amely kettősség nélküli (advaita) védántáról beszél.
A védánta két kulcsfogalma: átman és brahman. Az átman az egyéni lélek,
amelyet így is neveznek: dzsívátman. Az átmannak van egy kozmikus szintű,
univerzális megjelenése is. Ez a paramátman, amely azonos brahmannal.
A brahman szó semleges nemű és nem azonos a személyes teremtő istennel,
aki brahman személyes arculata, s neve ilyenkor a hímnemű Brahmá. A végső
valóság az, hogy dzsívátman és paramátman illetve átman és brahman azonosak,
ezek csak a hamis tudat (avidjá) miatt látszanak különbözőnek.
Ezt fejezi ki a Csándóghja Upanisad refrénje, a közismert „Tat tvam aszi”,
aminek jelentése: „az te vagy”. Más szóval: ismerd föl, hogy azonos vagy brah-
mannal és ezen keresztül mindennel és mindenkivel.
A brahman szó jelentése: ima, fohász. Ugyanakkor Brahman Brihaszpatit,
vagyis a Beszéd Urát is jelenti. Brahman jelenti magát a kiejtett szót is. Brahman
az az ősok, amelyből hang formájában kirobban, kipattan, kiárad az abszolút te-
remtő erő, amely a világot létrehozza. Brahman tehát maga a Teremtő Ige, amely
megnevezi a dolgokat, amelyek azután tapasztalható formában manifesztálód-
nak.
A Brihadáranjaka-Upanisad II. fejezetében található hasonlatok szerint a vi-
lág és a sokféle lény úgy származik brahmanból, mint a kipattanó szikrák a tűz-

98
ből, vagy mint a pókháló a pók által kibocsátott szálból, vagy mint a haj az em-
ber fejéből, így a végső lényegük azonos.
A teremtett világ azonban csupán egyfajta varázslat, illúzió (májá), amely
csak a hamis tudás hatása alatt látszik valóságosnak. Brahman teremtő hatalma
(sakti) ezért alapvetően illúzió-teremtő hatalom. Olyan, mint a bűvész hatalma a
közönség felett.
A teremtés külső megnyilvánulása voltaképpen brahman megfeledkezése
önmagáról. Ehhez azonban szükség van közönségre. Ezt biztosítja az átman el-
különülése brahmantól, vagyis az átman megfeledkezése önmagáról, ami nem
más, mint a teremtés belső aspektusa.
Amíg ez az állapot tart, a személytelen brahman átalakul személyes teremtő
Istenné, Brahmává.
Az avidjá általános megszűnésekor Brahmá ismét visszaalakul brahmanná.
Ez azt is jelenti, hogy teljes megszabadulás csak akkor lehetséges, ha valameny-
nyi átman (dzsívátman) megszabadul. Egyéni, elkülönült üdvözülés valójában
nem létezik.
Ennek ellenére az individuális átman úgy érzi, hogy újraszületések sorozatán
keresztül vándorol a létforgatagban és a megszabadulást is egyénileg tapasztalja.
A realitás benyomását keltő teremtett világ rendelkezik a hihetőség kellékei-
vel, vagyis van logikusnak látszó felépítése és működése, és a viselkedése bizo-
nyos korlátok között többé-kevésbé kiszámítható.
Ez azt jelenti, hogy a teremtett világban érvényesül az okság, aminek egyik
tapasztalható jele a karma törvénye, amely annyira következetes, hogy karmikus
következményként az ember akár az istenek világába is felemelkedhet, ám csak
korlátozott időtartamra, hiszen a világkorszak (kalpa) végén még maga Brahmá
is visszaalakul brahmanná és feloszlatja a teremtett világot.
A karmikus eredetű létkörforgást a hamis tudás hatására az ember vándorlás-
nak érzi, amelynek során a durva fizikai test (szthúla-saríra) pusztulása után az
átman járműként (ásraja) használva a szubtilis testet (szúksma-saríra) halad
újabb születés felé.

99
 Számkhja és Jóga
A monisztikus védánta és mimámszá bölcseletektől eltérően a számkhja és a jó-
ga dualiszikus felfogású. Azonban az Európában megszokott dualista filozófiák-
kal szemben itt nem az anyag és a szellem, illetve a test és a lélek dualizmusáról
van szó. A számkhja-jóga dualizmusában a dualizmus mindkét tényezője szelle-
mi természetű.
Az egyik tényező, a purusa, passzív, permanens, változatlan, szemlélődő szel-
lem, amely hasonló szerepet tölt be a számkhjában, mint a védánta és mimámszá
bölcseletekben az átman, azzal az eltéréssel, hogy a purusa sohasem cselekszik.
A másik tényező, a prakriti, aktív, cselekvő, a világ dolgaiba belemerülő, sőt
azokat teremtő szellemiség, amely létrehozza mindazokat a jelenségeket, ame-
lyeket a purusa látni szeretne. Ebben az értelemben a prakriti bizonyos értelem-
ben analógiája lehetne a brahman fogalmának.
A Számkhja-Szútra szerzője, Kapila feltehetően a Kr.e. 7. vagy 6. században
élt. A szútra eredeti szövege elveszett. A jelenleg ismert változat a Kr.u. 13-14.
században készülhetett. Ismeretes még a Kr.u. 4–6. század körüli időszakból
származó 69 versszakos Számkhja-Káriká, amelynek szerzője Ísvara-Krisna,
kommentátora Gaudapáda. Létezik egy további kideríthetetlen korú szöveg is,
nevezetesen a Tattva-Szamásza. Nem zárható ki, hogy ez megegyezik az eredeti
Számkhja-Szútra szövegével.
A Jóga-Szútra szerzője Patanydzsali, aki feltehetően a Kr.e. 4. században élt,
a jelenleg ismert szöveg azonban kb. a Kr.u. 1. századból származik. A jóga-
bölcselet további alapvető forrásmunkájának szokás tekinteni a Kr.e. vagy Kr.u.
1. században leírt Bhagavad-Gítá szövegét, valamint a Jóga-Szútra Vjásza-féle
kommentárját is.
Mint említettük, a számkhja dualista bölcselet, s a dualizmus két szereplője a
purusa és a prakriti.
Minden élőlényhez tartozik egy purusa. Ez az ő valódi önazonossága, felsőbb
ÉN-je.
A purusa csak szemlélni tud, cselekedni nem. Minden, amit a purusa láthat, s
minden, amiről úgy véli, hogy ő cselekszi, csupán a prakriti produktuma, színjá-
téka. Ebbe a színjátékba a purusa annyira belemerül és belefeledkezik, hogy
együtt szenved és együtt örül a történésekkel, s a karmikus következményeket
olyannyira átéli, mintha azok ténylegesen vele történnének meg, pedig kizárólag
a prakriti hozza létre a tapasztalható világ jelenségeit, a testünket, sőt az értel-
münket, gondolatainkat, személyiségünket, emlékeinket is, stb.
A purusa nem rab, de nem is szabad mindaddig, amíg a prakriti előadásába
belefeledkezvén azt valóságnak hiszi és azzal önmagát azonosítja. Így azután a
purusa a létforgatagban tulajdonképpen nem is vándorol. A prakriti az, aki a

100
purusák számára megjeleníti az újraszületések élményét, eljátszva az örömet és a
szenvedést, a karmikus következményeket, a korlátozottságot és a megszabadu-
lást is.
A számkhja szerint is a megszabadulás csak a hamis tudás (avidjá) felszámo-
lása útján lehetséges. Amíg hiszünk a saját fizikai természetünkben és az anyagi
világ realitásában, addig a hamis tudás rabjai maradunk és szenvedünk, mert a
prakriti színjátéka következetes, s a karmikus következményeket is élethűen elő-
adja.
Ha felismerjük, hogy a prakriti az, aki helyettünk cselekszik, aki öl és meg-
öletik, aki örül és szenved, vagyis ha a purusa megkülönbözteti magát attól, ami
nem önmaga, akkor a varázslat (májá) szertefoszlik és bekövetkezik a megsza-
badulás.
A megszabadulás útja tehát az, hogy a purusa, mint önvaló elhatárolja magát
attól, ami nem ő.
A kulcsmondat tehát így hangzik: „Az nem Te vagy!” Ismerd föl, hogy a kül-
világ nem te vagy, hogy a vagyonod, a családi házad, az autód, a ruhád nem te
vagy, hogy a kezed, lábad, tested nem te vagy, hogy az érzéseid, a gondolataid,
az indulataid, a vágyaid, az emlékeid mind-mind nem te vagy!
Ami a tradicionális hindu jóga bölcseletet illet, ez elfogadja a számkhja elmé-
letét a purusáról és prakritiről és azzal foglalkozik, hogy hogyan lehet a gyakor-
latban eljutni a megszabadulásig. A Bhagavad-Gítá V/4. szerint olyan a különb-
ség számkhja és jóga között, mint az elméleti szaktudás és a gyakorlatban végre-
hajtott munka között. Előző nélkül nem lehet eredményes az utóbbi, s az utóbbi
nélkül nincs értelme az előbbinek.
A hagyomány szerint a jóga tudományát eredetileg Krisna tanította
Vivaszvatnak, ez Manunak, utóbbi Iksvákunak és tőle tanulták azután a királyi
bölcsek és adták tovább.
A jóga szó a szanszkrit judzs igéből ered, amelynek számos jelentése van, így
többek között: igába fog, hozzáerősít, összekapcsol, elkészít, működésbe hoz,
végrehajt, teljesít, rögzít, odafordul, ráirányít, koncentrál, birtokba vesz, stb.
A Jóga-Szútra I/2. verse a jógát így definiálja: „Jógas-csitta-vritti-niródhah”.
Ennek értelme valami ilyesmi: „A jóga a fegyelmezetlenül csapongó tudat meg-
fegyelmezése.”
A jógában megjelenik egy olyan fogalom, amely a számkhjából hiányzik, ne-
vezetesen az Isten, azaz Ísvara fogalma.
Bár a számkhja szerint is a prakriti bármit képes megteremteni, amit a purusa
látni szeretne, így többek között isteneket is, sőt tételesen fel is sorol összesen 13
tipikus istenséget, azonban a jógában nem valamiféle prakriti által teremtett is-
tenségről van szó.

101
 Ísvara nem a prakriti produktuma, de nem is világteremtő Isten, hanem egy
fajta purusa, mégpedig az első és legmagasabb rendű purusa, akit nem érinthet
semmiféle karmikus következmény.
Ísvara önmaga is belemerül a létforgatagba, vagyis végrehajtja a prakrititől
való függést, ám ezt nem tudatlanságból teszi, hanem a többi lény iránti szere-
tetből és könyörületességből, azért, hogy ily módon segíthesse őket a megszaba-
dulásban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a többi lény mellőzheti a saját szel-
lemi erőfeszítést. A szenvedés ugyanis nem Ísvara büntetése, hanem karmikus
következmény és a saját karmájával mindenkinek magának kell megbirkóznia.
A jóga szerint a tudat (csitta) állapota, illetve fegyelmezettségi szintje ötféle
lehet, s ezek:
1. múdhá: tompa, zavarodott
2. ksipta: szétszórt, csapongó
3. viksipta: izgatott, feszített
4. ékágra: egypontú, koncentrált
5. niruddha: lefogott, tökéletesen fegyelmezett
A jóga definíciójában a csitta jelentése: tudat, a csitta-vritti pedig tudati akti-
vitást jelent, amely magában foglalja a gondolkodás, a képzelődés és az emléke-
zés működését.
Maga a vritti szó olyasmit jelent, mint működés, tevékenység. A csitta-vritti
tehát egyszerre jelent tudattartalmat és tudati tevékenységet. A hindu gondolko-
dásmód szerint ezek nem különbözőek, hiszen statikus dolgok nem létezhetnek.
Minden mozog, működik. A tudattartalom ezért a tudat aktív működése által lét-
rehozott jelenség.
A jóga tanítása szerint a megszabadulás, vagyis a prakrititől való független-
ség csak akkor lehetséges, ha a tudatot tökéletesen uraljuk. Ez a tudattartalmak,
vagyis a tudati működések, örvénylések (csitta-vritti) kiküszöbölését jelenti. A
jóga gyakorlásának pedig éppen ez a célja.
A tudat megfegyelmezése nyomán jöhet létre a szellemi elmélyedés, az ún.
szamádhi, amely nem valamiféle önkívületi állapot, hanem az éber figyelem el-
fordítása a külvilágtól.
A jóga a kitűzött célt nyolc fokozaton keresztül kívánja megvalósítani. A
nyolc fokozat nem csak azt jelenti, hogy ezeket egymás után rendre meg kell va-
lósítani, hanem azt is, hogy valamennyi fokozatot párhuzamosan és rendszeresen
gyakorolni kell. A nyolc fokozat a következő:
1. jama = erkölcsi tilalmak
2. nijama = erkölcsi kötelességek
3. ászana = sajátos testhelyzetek
4. pránájáma = légzésszabályozás
5. pratjáhára = a tudat visszavonása a külvilágról
6. dháraná = koncentráció, szellemi összpontosítás

102
 7. dhjána = szellemi elmélyedés, meditáció
8. szamádhi = a szellemi elmélyedés olyan szintje, amelyben az észlelés
alanyának és tárgyának egysége tapasztalható.
Az első két tétel azokat az erkölcsi követelményeket adja meg, amelyek nél-
kül nem lehetséges a tiszta, kiegyensúlyozott, koncentrált tudat állapot elérése.
Az erkölcsi követelmények magukban foglalják minden olyan cselekvés tilal-
mát, amelyekkel más lényeknek szenvedést okozhatunk, s azokat az önnevelési
követelményeket, amelyek alapján felszámolhatjuk magunkban az anyagi javak-
hoz való túlzott kötödést, képesek vagyunk elfogadni a sorsunkat és képesek va-
gyunk odaadó szeretetet érezni más lények, valamint Ísvara iránt.
Az ászanák, vagyis a különleges testhelyzetek gyakorlása azt célozza, hogy
képesek legyünk nyugodt, mozdulatlan állapotban tartózkodni a testi és szellemi
ellazultság, oldottság állapotában, amely az elmélyedés egyik fontos feltétele.
A pránájáma a légzés szabályozása. A lélegzés az a testi funkció, amely öntu-
datlanul is működik, de tudatosan is befolyásolható. Ezért különösen alkalmas
lehet arra, hogy ezen keresztül kiterjesszük uralmunkat az öntudatlan testi mű-
ködésekre. A pránájáma legfontosabb célja a tudati szennyeződések és zavaró
tényezők kitisztítása, vagyis a meditációra való felkészülés.
A pratjáhára az érzékek és a tudat visszavonása a külvilágról a figyelem befe-
lé fordítása révén. Az egyes érzékeknek a külvilágtól való elfordítása öt lépésben
történik, amelyek során a jógi rendre megszünteti a szaglás, ízlelés, látás, tapin-
tás és hallás külvilághoz való kapcsolódását.
A koncentráció (dháraná), vagyis a szellemi összpontosítás már tulajdonkép-
pen egyfajta meditáció, amelyben a tudat oly mértékű fegyelme valósul meg,
hogy a figyelem tartósan egyetlen érzelmileg közömbös dologra irányul, miköz-
ben az egyéb zavaró tudattartalmak fokozatosan elcsillapodnak.
Koncentráció céljára gyakran különleges képeket
használnak, amelyek hosszas szemlélése után azt a jógi
már becsukott szemmel is maga előtt látja és képes a fi-
gyelmét folyamatosan arra összpontosítani. Egy ilyen ősi
meditációs ábra itt látható.
A dhjána a szubtilis megismerő elmélyedés, azaz me-
ditáció. Ennek elsajátításához már személyes tanítómes-
ter útmutatása szükséges.
A szamádhi a meditáció legfelső szintje, amelynek jellemzője a teljesen egy-
pontú tudatállapot. Ilyenkor az egyetlen célpont kivételével valamennyi zavaró
tudattartalom (szanszkára) kiküszöbölődik.
Az idők folyamán a jóga különféle módozatai alakultak ki. Nem biztos azon-
ban, hogy ezek bármelyikével végig lehet járni a megszabadulásig vezető teljes
utat. Ez azt jelenti, hogy ha egy út már nem vezet tovább, akkor utat kell váltani,

103
ezt azonban addig nem érdemes megtenni, amíg a saját korábbi utunk még járha-
tó.
A legfontosabb jóga irányzatok (többek között) a következők:
karma jóga, amely a pozitív karmikus cselekvésekre, valamint az ezekhez
tartozó morálisan tiszta tudatállapot megvalósítására irányul
bhakti jóga, amelynek lényege az Ísvara iránti, sőt az összes élőlény iránti
odaadó szeretet, valamint az Ísvara-tudatállapot átélése
mantra jóga, amelyben a tudat megtisztítása és az elmélyedés elérése mant-
rák ismételgetésével történik
dnyána jóga, amelynek célja a felülemelkedett belátó bölcsesség kialakítása
dhjána jóga, amely az önfegyelmezés és a mély meditáció gyakorlására irá-
nyul
tantrikus jóga, amelyben a gyakorló különféle istenségeket imaginál, illetve
vizualizál, majd tudatosítja ezek jelenség mivoltát, a jelenséget szétoszlatja
és ezáltal jut el a dolgok természetének tapasztalati megértéséhez
csakra jóga, amelynek során a jógi a teremtő erők tudatosítására és uralásá-
ra törekszik a szubtilis testben lévő erőközpontok, illetve energia-
örvénylések (csakrák) befolyásolása útján
A csakra jóga alapjául szolgáló ezoterikus anatómia, vagyis az energia-
vezetékekkel (nádikkal) összekötött csakrákról szóló brahminista tanítás még a
hat önálló darsana kialakulását megelőző időből származik.
A csakrák (erőközpontok) és nádik (energia csatornák) elhelyezkedését a
mellékelt ábra szemlélteti.
A hét csakra, ezek helye, szimbóluma és a velük
kapcsolatban álló létformák a hagyomány szerint a
következők:
(i) Szahaszrára-csakra. Helye: a fejtető felett.
Szimbóluma: ezerlevelű lótusz. Kapcsolódó lét-
forma: Brahman világa.
(ii) Ádnyá-csakra. Helye: a két szemöldök kö-
zött. Szimbóluma: kétlevelű lótusz. Kapcsolódó lét-
forma: az istenségek világa.
(iii) Visuddhi-csakra. Helye: a gerincoszlop előtt a nyak magasságában.
Szimbóluma: tizenhat levelű lótusz. Kapcsolódó létforma: a titánok világa.
(iv) Anáhata-csakra. Helye: a gerincoszlopon a szív magasságában. Szimbó-
luma: tizenkét levelű lótusz. Kapcsolódó létforma: az emberek világa.
(v) Manipúra-csakra. Helye: a gerincoszlop előtt a köldök magasságában.
Szimbóluma: tízlevelű lótusz. Kapcsolódó létforma: az állatvilág.
(vi) Szvádhisthána-csakra. Helye: a gerincoszlop alsó vége felett két ujjnyi-
val. Szimbóluma: hatlevelű lótusz. Kapcsolódó létforma: a nyughatatlan lelkek
(préták) világa.

104
 (vii) Múládhára-csakra. Helye: a gerincoszlop alsó végénél. Szimbóluma:
négylevelű lótusz. Kapcsolódó létforma: a poklok világa.
A hét csakrát egy függőleges központi nádi az ún. szusumná köti össze, mel-
lette kanyarog két további fő nádi, nevezetesen az idá és a pingalá amelyek a
szusumnát a csakráknál keresztezik. A szubtilis (finomanyagi) testben ezen kívül
még több ezer mellék-nádi található.
A csakrákat és nádikat manipuláló jóga módszereket azonban óvatosan kell
kezelni, mert ezeknél félrevezető fantáziák léphetnek fel és számos egyéb ve-
széllyel járhatnak.

105
 Nyája és Vaisésika
Szemben a védánta és mimámszá monizmusával, valamint a számkhja és jóga
dualizmusával, a nyája és vaisésika bölcseletekre a pluralizmus jellemző. Ez azt
jelenti, hogy a jelenségek mögött több egymástól függetlenül létező végső
„szubsztanciát” feltételeznek.
A nyája alapvetően logikaelméleti beállítottságú, s elsősorban azt vizsgálja,
hogyan lehet következtetéseket levonni és a kijelentéseket logikai érveléssel alá-
támasztani. A vaisésika inkább ismeretelméleti jellegű, s főleg azzal foglalkozik,
hogy melyek azok a dolgok, amelyeket megismerhetünk.
Mindkét irányzat azonban kifejezetten védikus alapon áll, s vizsgálódásaik
célja megkeresni az utat, amely kivezet a kényszerű újraszületések forgatagából.
Az idők folyamán a nyája és vaisésika bölcseletek egybe olvadtak és egyetlen
közös filozófiai irányzatot alkottak.
A nyája bölcselet alapműve a Nyája-Szútra. Feltételezett szerzője Gótama,
aki valószínűleg a Kr.e. 6. vagy 5. században élt.
A Vaisésika-Szútra szerzője Kanáda, aki Gótama kortársa lehetett, de a jelen-
leg ismert szöveg Kr.u. 6-8. század körüli, tehát nem biztos, hogy pontosan meg-
egyezik az eredeti változattal.
A nyája és a vaisésika voltaképpen skolasztikus bölcselet. Témájuk: az, amit
és ahogyan tudni lehet a külső és a belső világról, vagyis hogy mit lehet a világ-
ból észlelni, miből, hogyan és mire lehet következtetni, melyek az észlelés és a
következtetés lehetőségei és korlátai.
Gótama így határozza meg a nyája tanulmányozásának célját: nihsréjasza,
vagyis az, aminél nincs jobb. Ez pedig a megszabadulást jelenti, vagyis a félelem
megszüntetését és a vágynélküliséget, aminek érdekében le kell mondani min-
denről, még a karmikus jutalomról is.
Megszabadulni a nyája szerint is a magasabb bölcsesség-tudás birtokában le-
het. A nyája azonban csak keveset mond arról a tudásról, amelyet meg kell sze-
rezni. Ehelyett inkább a tudás megszerzésének módját igyekszik megmutatni.
A nyája a tanítását úgy építi fel, hogy meghatároz különféle kategóriákat és
ezeket a lehető legpontosabban definiálja. Ennek során a kategóriák három cso-
portját különbözteti meg, nevezetesen:
1. alapkategóriák, vagyis egyrészt a megismerés módszerei, másrészt a meg-
ismerhető legfontosabb dolgok.
2. a következtetés elemei és logikai szabályai
3. a mások meggyőzésére alkalmas érvelés módszerei és szabályai
Az alapkategóriákon belül a nyája elsőként a megismerés módszereivel fog-
lalkozik, amelyet a nyája így nevez: a tudás forrásai, szanszkritul: pramána. A
nyája szerint ennek négy fő típusa van, nevezetesen: (1) a személyes tapasztalás,

106
(2) a logikai alapműveletekkel történő formális logikai következtetés, (3) az ösz-
szehasonlítás, vagyis az analógiára épülő következtetés, valamint (4) a csalhatat-
lan védikus kinyilatkoztatás.
A Nyája-Szútra természetesen ezeket a megismerési módozatokat és azok kü-
lönféle változatait beható részletességgel elemzi.
Lévén a nyája ortodox védikus irányzat, azt lehetne várni, hogy a védikus ki-
nyilatkoztatást illeti meg az első hely. Gótama mégis az utolsó helyre sorolta.
E mögött az a mély meggyőződés áll, hogy amit a védikus kinyilatkoztatás
állít, az azonos azzal, amit tapasztalás és következtetés útján is megtudhatunk.
A másik fontos alapkategória-csoport a tudás tárgyai, szanszkritul: praméja.
Ez azokat a jelenségeket jelenti, amelyeket a tudás segítségével meg lehet
ismerni, vagyis ide tartozik mindaz az ismeret, ami a négyféle pramána segítsé-
gével megszerezhető.
A nyája a megismerhető dolgokat két csoportba osztja, s eszerint a tudás tár-
gyai ok vagy következmény típusúak lehetnek.
Az ok típusú tárgyak közé tartozik a nyája szerint a halhatatlan egyéni lélek
(átman), az intellektus (buddhi), az elme (manasz), az öt őselemből képződött
anyagi tárgyak (ártha), az ember cselekvő és érzékelő képességei (indrija) és az
emberi test (sarira)
Itt kell megemlíteni azt is, hogy a nyája is, mint a legtöbb hindu bölcselet
nem négy, hanem öt őselemet ismer, ezek: föld (prithiví), víz (ápasz), tűz
(tédzsasz), szél (váju) és éter (ákása), amely utóbbi hordozza a láthatatlan erőte-
reket és közvetíti a hangok értelmét.
A következmény típusú tárgyak bizonyos mentális és/vagy fizikai állapotokra
és/vagy aktivitásokra vonatkoznak, ezek: a tévedés, mint a hamis tudás eredmé-
nye, továbbá az ebből eredő cselekvés, az újraszületés, a karmikus következmé-
nyek, s ennek eredményeként a szenvedés, végül a megszabadulás, amely iránti
törekvés a szenvedés eredetének felismerésétől függ.
A nyája szerint ezek a tényezők azért fontosak, mert ezek határozzák meg az
okok és következmények azon láncolatát, amelyek során a szellemi fejlődésünk
eredményeként eljuthatunk a megszabadulásig.
A Nyája Szútra tételesen kifejti ezen fogalmak értelmét, valamint a logikai
következtetés formális szabályait, ahhoz hasonlóan, ahogyan azt a klasszikus gö-
rög filozófiában annak idején Arisztotelész tette.
Emiatt több orientalista szaktekintély úgy véli, hogy már kettő és fél ezer év-
vel ezelőtt is létezhetett egyfajta szellemi kapcsolat India és a görög civilizáció
között.
Bár a hinduknál a hittérítés és ideológiai propaganda csaknem ismeretlen
volt, és nem törekedtek arra, hogy álláspontjuk helyességéről minél több embert
meggyőzzenek, de azért mégis előfordultak olyan éles bölcseleti viták, amelyek

107
során a szemben álló felek nem teljesen tisztességes érvelési módszereket is al-
kalmaztak.
A Nyája Szútra ezért részletesen ismerteti azokat a vitatkozási módszereket
is, amelyekre ilyen helyzetekben számítani lehet.
Ami a vaisésika bölcseletet illet, ez feltételezi a nyája előzetes ismeretét. A
vaisésika főleg azzal foglalkozik, hogy mire vonatkozik az a tudás, amit megsze-
rezhetünk.
A Vaisésika Szútra szerint minden, amit megismerhetünk, besorolható a hat
fő kategória valamelyikébe. Ezek a következők:
a szubsztanciák, vagyis az 5 őselem, továbbá a tér, az idő, a lélek (átman)
és az elme (manasz)
a minőségek (gunák), amelyek a szubsztanciákhoz tartoznak, ilyenek pl.:
szag, íz, szín, forma, érinthetőség, hallhatóság, mennyiség, kiterjedés, stb.
a működések (karmák), ilyenek pl.: emelkedés, fejlődés, kibontakozás,
hanyatlás, degenerálódás, összehúzódás, besűrűsödés, szétáradás, felhígu-
lás, helyváltoztatás, stb.
az általános fajta-jellegű tulajdonságok, amelyek egy csoport minden tag-
jára jellemzőek.
a specifikus egyedi jellegű tulajdonságok, amelyek megkülönböztetik az
egyedet a csoport többi tagjától
a dolgok összetartozása, szétválaszthatatlansága, vagyis a dolgok között
fennálló olyan szoros kapcsolat, amelynek alapján azok kölcsönösen felté-
telezik egymás létezését, mint pl. apa és fiú, rész és egész, ok és okozat,
lét és nemlét, jó és rossz, stb.
A gyakorlatban a vaisésika rendszerben egy további kategóriát is használtak,
s ez a nemlét, vagyis a dolgok olyan állapota, amikor nem nyilvánulnak meg ta-
pasztalható manifeszt formában, valamint ennek ellentéte, az, ami nemlét nélkü-
li, vagyis nem tud nem létezni. Ez utóbbi fogalom természetesen magasabb spiri-
tuális tényezőkre értendő.
A vaisésika bölcselet további jellegzetessége az atom (szanszkritul: anu),
vagyis a jelenségek végső építőelemének fogalma, és ez analógiát mutat a görög
Demokrítosz atom fogalmával is.
A vaisésika szerint az atom önmagában örök, az atomokból összetevődő kép-
ződmények azonban nem örökkévalóak. Van szimpla atom és dupla atom, ezek
azonban önmagukban nem tapasztalhatók. Az észlelhetőség feltétele legalább
három darab dupla atom összekapcsolódása. Az éter (ákása) az atom belsejében
is jelen van, mert annyira finom és szubtilis, hogy jelenlétével nem foglalja el
más dolgok helyét.
Az atom kérdésében a nyája és a vaisésika álláspontja ellentétes a többi hindu
irányzat felfogásával, amelyek szerint feloszthatjuk ugyan a dolgokat atomokra,
ekkor azonban előbb-utóbb kiderül, hogy azok még tovább is oszthatók.

108
 Ismételten hangsúlyozni kell, hogy bár a nyája és a vaisésika kifejezetten
spekulatív bölcseletek, a spekulatív okoskodás célja azonban megtalálni az utat,
amelynek segítségével el lehet érni a megvilágosodott bölcsességet, s ennek bir-
tokában ki lehet szabadulni a szenvedés jellegű létforgatagból.

109
 DÉLKELET-ÁZSIAI POGÁNYSÁG
(BUDDHIZMUS)

A Buddhizmus kifejezés a szanszkrit BUDDHI szóból ered, amelynek jelentése:

józan tiszta értelem, intellektus.
A történelmi Buddha mintegy 2 és fél ezer évvel ezelőtt élt Indiában, s a ha-
gyomány szerint azért kapta a Buddha nevet, mert elérvén a megvilágosodást,
tökéletesen a birtokában volt a Buddhi, vagyis a tiszta értelem, s ezért képes volt
átlátni és megérteni a valóságot.
A Buddhizmus európai szemmel nézve különös vallás. Nem alkalmazhatók rá
azok a jellegzetességek, amelyek az általunk megszokott vallások tulajdonságai.
Ezért sokan a Buddhizmust, legalábbis annak eredeti legkonzervatívabb formáját
nem is vallásnak, hanem inkább életfilozófiának tekintik és ebben a tekintetben a
kínai Taoizmussal és Konfucianizmussal rokonítják.
Buddha soha nem állította magáról, hogy magasabb rendű lény, vagy hogy
valamiféle Isten vagy más felsőbb hatalom prófétája, és a tanítását sem tekintette
csalhatatlan kinyilatkoztatásnak.
Azt sem állította, hogy tanítása az egyedül üdvözítő igazság, sőt arra buzdí-
totta követőit, ismerjék meg a többi tanítást és csak azután döntsék el, melyik
utat tartják a maguk számára megfelelőnek.
Buddha elutasított mindenféle dogmatizmust. Nem használt olyan kategóriá-
kat, mint jó és rossz, és nem írta elő, hogy mit kell tenni, csupán azt állította,
hogy amit teszünk másokkal, azt előbb-utóbb mi magunk is visszakapjuk.
Buddha tagadta, hogy létezhetne bármiféle korlátlan hatalommal felruházott
világteremtő isten, hiszen egy ilyen feltételezés értelmetlenné tenné az erkölcs
fogalmát. Ha ugyanis az isten bűnösnek teremti az embert, akkor az ember nem
lehet felelős a cselekvéseiért. A Buddhizmusban a bűn fogalma nem is fordul
elő.
A Buddhizmus szerint nem létezik örök kárhozat és örök mennyország, mivel
véges hatású cselekvéseknek nem lehet végtelen következménye.
A Buddhizmus soha nem akadályozta a tudomány fejlődését, amint tette ezt
számos vallás. Éppen ellenkezőleg, támogatta és támogatja a tudományt, hiszen
azt tanítja, hogy a tudás vezetheti ki az embert a szenvedések ismétlődő körfor-
gásából.
A Buddhizmus nem hisz egy örökkévaló változatlan lélek létezésében sem,
de azért azt sem tagadja, hogy van az emberben valami örökkévaló.
Buddha azt is mondta, hogy senki ne fogadja el az ő tanítását kritika nélkül,
csak akkor, ha saját maga meggyőződött annak helyességéről.

110
 A buddhizmus eredete
A Buddhizmus alapítója, a történelmi Buddha (kb. Kr.e. 560-480) az Észak-
Kelet-Indiai Kapilavatthu közelében született. Eredeti neve: Sziddhártha
Gótama. Apja a Sákhja nemzetség királya volt.
Sziddhártha Gótama katonai nevelést kapott és egészen 29 éves koráig ké-
nyelemben és fényűzésben élt. Ekkor azonban elhagyta családját és a vándor
szerzetesi életet választotta.
Eleinte számkhja és jóga tanulmányokat folytatott, majd egyedül folytatta
szellemi gyakorlatait és végül egy hosszan tartó meditáció során érte el a megvi-
lágosodást.
A tanítás első kihirdetésére Benáreszben került sor. Ez
volt a nevezetes „Benáreszi Beszéd”, amellyel megforgatta
a „Tan Kerekét”. Ez utóbbi neve: Dharmacsakra, egyik
szokásos szimbolikus ábrázolása itt látható.
Az ábrázolás természetesen későbbi korszakból szárma-
zik, amit az ábra közepén lévő Tai-Csí szimbólum is jelez,
utalva a Taoizmussal való bizonyos analógiákra.
A történelmi Buddha másik gyakori megnevezése: Sákhjamuni, aminek je-
lentése: a Sákhja nemzetség Bölcse.
Buddha egy gyakori ábrázolása az un. bhúmiszparsa
testtartás, amint az a képen látható. Ebben Buddha a
jobb kezével a talajt érinti, jelképezve, hogy bölcsessége
és szellemi ereje birtokában még a durva anyag fölött is
uralkodni képes.
Buddha követői kezdetben vándor aszkétaként éltek,
később azonban több helyen létesültek buddhista kolos-
torok. Élete során Buddha gyalog bejárta Indiát, min-
denütt tanított és rendszeresen látogatta a kolostorokat.
Halála előtt Buddha utolsó üzenete az volt, hogy a tanítványai törekedjenek
kitartóan az igazság megismerésére, személyesen győződjenek meg minden taní-
tás helyességéről, és csupán a tekintély kedvéért ne fogadjanak el semmiféle ki-
jelentést.
Buddha halála után a testét elhamvasztották, s a hamvait különféle közössé-
gek között szétosztották. Ezek emlékműveket, un. sztúpákat építettek és ebben
helyezték el a hamvakat.
A sztúpa felépítése mély szimbólikus jelentést hordoz, amelynek részleteire
itt nem térünk ki. Azt azonban érdemes tudni, hogy jelenleg is a Buddhizmus
egyik gyakori szakrális építménye a sztúpa, amely számos Buddhista kolostor-
ban megtalálható, s még ha nem is rejti Buddha hamvait, egyfajta oltár szerepét
tölti be. Egy sztúpa jellegzetes megjelenési formája a következő lapon látható.

111
A Buddhista tanítás legautentikusabb forrása a Páli Kánon,
amelynek szanszkrit neve: Tripitaka, páliul: Tipitaka. A szó
jelentése: Három Kosár, vagyis három szöveggyűjtemény.
A Buddhista tanítás (szanszkrit: Dharma, páli:
Dhamma) legalapvetőbb doktrinái közé sorolhatók első-
sorban: a Négy Nemes Igazság, a Nemes Nyolcas Ösvény,
a Függő Keletkezés, az Én-telenség és az Öt Erkölcsi Tör-
vény megnevezésű tanítások.
A Négy Nemes Igazság a Buddhizmus talán legfonto-
sabb alapgondolata.
Az első nemes igazság azt mondja ki, hogy a teremtett
világban való bármiféle létezés szenvedéssel jár.
A Második Nemes Igazság szerint a szenvedéseink oka
a sóvárgó vágyakozásunk, s ezért a szenvedés oka önmagunkban van, hiszen a
szenvedéshez vezető karmánkat a vágyainkkal hozzuk létre. A vágyaink és szen-
vedélyeink kapcsolatban állnak a hamis tudással, amelynek hatására összeté-
vesztjük az illúziót a valósággal. Vágy és hamis tudás kölcsönösen erősíti egy-
mást.
A Harmadik Nemes Igazság szerint a szenvedést úgy lehet megszüntetni, ha
sikerül felszámolni a vágyainkat és a szenvedélyeinket.
A Negyedik Nemes Igazság azt mondja ki, hogy a szenvedés megszüntetésé-
hez vezető út az un. Nemes Nyolcrétű Ösvény, más szóval: Nyolcas Út.
A Nemes Nyolcrétű Ösvény Buddha útmutatása arra vonatkozóan, hogyan
lehet a gyakorlatban végig járni a szenvedéstől való megszabaduláshoz vezető
utat.
A Nemes Nyolcrétű Ösvény nyolc féle tevékenység illetve magatartási forma
gyakorlásából áll.
Ennek első tagja a Helyes Megértés, Szemlélet illetve Felfogás, amelynek
birtokában képesek lehetünk úgy látni a dolgokat, ahogyan azok a valóságban
vannak.
A Nemes Nyolcas Ösvény második tagja a Helyes Gondolkodás, Elhatározás
és Szándék arra vonatkozóan, hogy végig akarjuk járni az utat.
A Nemes Nyolcas Ösvény harmadik eleme a Helyes Beszéd. Ez azt jelenti,
hogy kerüljük a hazugságot, a rágalmat, a durva beszédet és a felesleges fecse-
gést.
A Nemes Nyolcas Ösvény negyedik eleme a Helyes Cselekvés, amely szerint
nem ölünk meg más lényeket, nem okozunk másoknak szándékosan szenvedést,
nem vesszük el másoktól azt, amit nem önként adnak oda, és tartózkodunk az
olyan szexuális magatartástól, ami másoknak fájdalmat és szenvedést okozhat.

112
 A Nemes Nyolcas Ösvény ötödik eleme a Helyes Életmód. Ez azt jelenti,
hogy a megélhetésünkhöz olyan foglalkozást választunk, ami nem okoz más lé-
nyeknek szenvedést.
A Nemes Nyolcas Ösvény utolsó három eleme a Meditáció, amely a tudat
uralásának különféle fokozatait jelenti és magában foglalja a kitartó gyakorlást, a
figyelem tökéletesen éber összpontosítását és a szellemi elmélyedést.
A Függő keletkezés tanítása szerint a szenvedésjellegű létforgatagba való
bezártságunk oka egy önmagát szüntelenül gerjesztő keletkezési folyamat. E ke-
letkezési láncolat elemei egymástól függő módon jönnek létre és az elemek lán-
colata gyűrű-szerűen záródó hurkot alkot, amelyben az egyes elemek – közvet-
len vagy közvetett módon – önmaguk ismételt megjelenését okozzák.
A Függő Keletkezés első láncszeme a hamis tudat, vagyis a valóság félre is-
merése. A második láncszemet a hamis tudat hatására kialakuló tudati indíttatá-
sok, akaratlan belső impulzusok képezik. A harmadik láncszem a kettősség tu-
dat, vagy a megkülönböztető tudat. A negyedik láncszem a lélek és test kettős-
sége.
Az ötödik láncszem a hatrétű érzékelési alap, vagyis az ötféle érzékelési ké-
pesség és az elme (manasz). A hatodik láncszem az érzékelés, vagyis érintkezés
az érzékelhető külső világgal. A hetedik láncszem az érzések minősítése asze-
rint, hogy azok kellemesek, kellemetlenek vagy közömbösek. A nyolcadik lánc-
szem a mohó, sóvárgó vágyakozás, amely a kellemes érzések erősítésére és a
kellemetlen érzések megszüntetésére irányul.
A kilencedik láncszem a kötődés, vagyis az, hogy görcsösen ragaszkodunk a
vágyaink tárgyaihoz. A tizedik láncszem a létesülés, vagyis a bekerülés és ott
ragadás a teremtett anyagi világban. A tizenegyedik láncszem az ismétlődő új-
bóli megszületés. Végül a tizenkettedik láncszem az öregség, a pusztulás és ha-
lál, mint a tapasztalható szenvedések legfontosabb közvetlen tényezői és a
karmikus következmények gyümölcsei. Ez utóbbi tovább erősíti a hamis tudatot,
vagyis visszahat az első láncszemre, és ezzel a kör bezárul.
Buddha szerint ha ki akarunk szabadulni a létforgatagból, a Függő Keletkezés
láncát kell széttörni.
Ami az Én-nélküliség, vagyis a személyiség tagadásának tanítását illet, ez
volt talán a legélesebb vita téma a buddhisták és a konzervatív bráhmin papság
között.
Ellentétben ugyanis a Védikus tanítással, amelyben kulcsszerepet játszik egy-
fajta halhatatlan, felsőbbrendű Én, Buddha szerint nincs bennünk maradandó
személyiség. Amit Én-nek tekintünk, az változékony és múlandó összetett kép-
ződmény.
A megszabaduláshoz ezért Buddha szerint az Én-t nem megerősíteni, „ön-
megvalósítani” kell, hanem felszámolni, mert éppen ez a szellemi fejlődés leg-
nagyobb akadálya. E tanítás alapgondolata azonban nem volt teljesen új, hiszen

113
a Védikus bölcselet is megkérdőjelezte a tapasztalható világ realitását, és ennek
részeként azt is, hogy azonosak vagyunk azzal, akinek hisszük magunkat.
Meg voltak azonban győződve arról, hogy valóságosan létezik egy felsőbb
rendű Én, amely nem azonos azzal a tudati képződménnyel, amelyet egónknak
tekintünk. Buddha szerint viszont a személyiségünk létezése csupán igazolhatat-
lan feltevés.
Buddha egy vitában pl. egyszer azt mondta, hogy „Téves a felfogás, amely
szerint az Én a halál után elpusztul, mert akkor nem lenne, ami a karmikus kö-
vetkezményeket hordozza, azonban téves az a felfogás is, hogy az Én a halál
után tovább él, mert akkor változatlannak kellene maradnia”.
Buddha tanítása szerint az ember – teste és személyisége egyaránt – szüntele-
nül változó olyan összetett képződmény, amely előbb-utóbb széthullik. Emiatt
létünk feltételektől függ és nem abszolút. Más szóval, bizonyos értelemben,
minden pillanatban meghalunk és újra keletkezünk.
Buddha egy másik előadása szerint lényünk Név és Alak (Náma és Rúpa)
kombinációja. A Név és Alak a szellemiség és testiség együttesét jelenti. A szel-
lemiség megnevezi a dolgokat, amik a testiségben formát öltenek. A Náma-Rúpa
azonban szüntelenül változik, átalakul, ezért nem abszolút entitás, hanem vi-
szonylagos jelenség. Olyan, mint az a pont, ahol a továbbgördülő kocsikerék pil-
lanatnyilag az utat érinti.
Az Én-nélküliség és a Függő keletkezés filozófiai elmélete igen bonyolult,
összetett, ezért aki komolyabban érdeklődik e témák iránt, az irodalomjegyzék-
ben találhat olyan műveket, amelyek e kérdéseket részletesebben kifejtik.
A Buddhizmusban az erkölcsi szabályok gyakorlásának több célja van. Ezek
közé tartozik a karmikus adósság csökkentése és fokozatos felszámolása, továb-
bá a tudat megtisztítása az illúzióktól, vágyaktól, szenvedélyektől és indulatoktól
a tiszta éber és koncentrált tudatállapot elérése érdekében.
Ezek az erkölcsi követelmények elsősorban azt jelentik, hogy nem okozunk
szándékosan szenvedést.
Az öt buddhista erkölcsi szabály a következő:
1. ahimszá = nem ártás, amely szerint tilos más élőlényeket elpusztítani, vagy
nekik szenvedést okozni.
2. szatja = igazmondás, amely szerint nem szabad hazudni és rágalmazni.
3. asztéja = az el nem tulajdonítás elve, amely kimondja, hogy nem szabad lop-
ni, rabolni, illetve zsarolással, csellel, fondorlattal, vagy más mó-
don elvenni másoktól azt, amit nem kívánnak önként, saját szán-
dékukból és szabad akaratukból odaadni.
4. brahmacsárija = szexuális tisztaság, amely szerint tilos az olyan szexuális
magatartás, amellyel más lényeknek ártunk, azoknak fájdalmat,
szenvedést, szomorúságot okozunk.
5. szurámatta = a józanság elve, amely tiltja a kábító, bódító és részegítő italok
és ételek fogyasztását.

114
 Szamszára és nirvána
Buddha szerint az újraszületések szakadatlan körforgása szenvedéssel jár, s a
szenvedés kiküszöbölése csak úgy lehetséges, ha a körforgásból megszabadu-
lunk és elérjük a Nirvána állapotát.
A megszabadulás feltétele valamennyi tudati szennyeződés kiküszöbölése,
felégetése, ellobbantása. A szanszkrit Nirvána (páli: Nibbána) szó ezt jelenti: el-
lobbanás.
Ezen szó Europai nyelvekre való lefordítása számos téves értelmezésre adott
lehetőséget. Egy időben több európai orientalista a Buddhizmust – részben tájé-
kozatlanságból, részben szándékos lejáratási céllal – a nihilizmussal azonosítot-
ta, amelynek célja a megsemmisülés.
Buddha tanítása azonban az ilyen vélekedést nem támasztja alá.
A bódhiszattva eszmény
A buddhizmus az idők folyamán két fő irányzatba ágazott el. Az egyik a kon-
zervatív hínajána, a másik a liberálisabb mahájána buddhizmus. A hínajána je-
lentése: kis szekér, illetve keskeny ösvény, a mahájána jelentése pedig: nagy
szekér illetve széles út, amelyen sokan tudnak egyszerre közlekedni.
Míg a hínajána példaképe a megszabadulásra ma-
gányosan törekvő szent remete, az un. arahat, addig a
mahájána példaképe a Bódhiszattva, aki bár képes
lenne kiszabadulni a létforgatagból, ezt nem teszi, ha-
nem továbbra is itt marad, hogy hozzásegítse a szaba-
duláshoz a szenvedő lényeket.
A Bódhiszattvákat gyakran lótuszvirág kelyhében
ábrázolják. A lótusz a Buddhizmus fontos szimbólu-
ma, amely a szennyes mocsárból emelkedik ki, mégis
tiszta marad.
A Bódhiszattva ideál egyik megtestesülése a
Mahájána buddhizmusban Avalokitésvara, akit ezer
fejjel és ezer kézzel ábrázolnak, s mindegyik tenyeré-
ben egy-egy szem van, hogy minden szenvedést ész-
revegyen és mindenkin segíteni tudjon.
Avalokitésvara nevének jelentése: „Úr, aki könyö-
rülettel lenéz”.

115
 MIT TANÍT A MONOTEISTA EZOTÉRIA?

A monoteista vallások hívei közül egyesek úgy érezték, hogy közéjük és az Is-
ten, illetve az általa reprezentált spirituális valóság közé ékelődő papi hierarchia
egyre inkább elválasztja őket Istentől. Márpedig jó lenne Istenhez közelebb ke-
rülni, s a puszta hiten túlmenően Isten közelségét személyesen tapasztalni.
Feltehetően ez a kívánság alakította ki a monoteista vallások keretein belül,
olykor azon is túllépve a különféle misztikus-ezoterikus mozgalmakat.
A hivatalos egyházak papsága természetesen nem nézte jó szemmel az ilyen
kezdeményezéseket, s tőlük telhetően igyekeztek akadályozni, de legalábbis kor-
látozni az ilyen irányzatok kialakulását.
A különféle vallások esetén ennek konkrét megnyilvánulása nagyon különbö-
zőképpen alakult. A zsidó vallás, és az iszlám is sikeresen alakított ki működő-
képes békés együttélést, a kereszténységen belül azonban súlyos konfliktusok is
felmerültek.
Az mindenképpen megállapítható, hogy a monoteista háttérből kibontakozott
ezoterikus-misztikus kezdeményezések egy része magas spirituális és morális
szintű felismeréseket hordoz, s ezekben számos analógia fedezhető fel az un.
„pogány” tanításokkal.

116
 KABBALA

A kabbala az ószövetségre épülő tradicionális zsidó misztika elmélete. A kabbala

szó eredeti jelentése: kapni, felfedni, befogadni, értelme pedig: olyan tudás,
amelyben feltárul nemcsak a saját belső természetünk, hanem az ezzel analóg
makrokozmosz valódi természete is.
A kabbala a monoteista rendszereken belül a legjobban kidolgozott misztikus
elmélet. Megállapításai számos egyezést mutatnak a modern mélylélektan ered-
ményeivel is.
Leo Schaya szerint a kabbala az idők kezdete óta rejtve lévő titkok olyan tár-
háza, amely csak a nagy tudású beavatottak számára értelmezhető.
A kabbala elmélete arra a feltételezésre épül, amely szerint Mózes első négy
könyve erre alkalmas rejtjelezéssel tartalmazza azt az ősi ezoterikus tudást, ame-
lyet Isten Mózesnek átadott a Tíz Parancsolattal együtt, de amelyet Mózes nem
hirdetett ki nyilvánosan a közösség előtt.
A kabbala legfontosabb forrásmunkái a következők:
– Széfer Jecira, magyarul az Alakzat Könyve. Ez feltehetően a Kr.u. 1. évszá-
zadban keletkezett, valószínű szerzője Akiba rabbi.
– Zóhár, vagyis a Ragyogás Könyve, valószínű szerzője Akiba tanítványa, Si-
mon bej Johaj rabbi,
– Széfer Bahir, a Tündöklő Fény Könyve, kb. a Kr.u. 14. századból, valószínű
szerzője a spanyol Moses de Leon rabbi
A hagyomány szerint Isten először az angyalokat tanította meg a kabbalára,
majd később szövetséget kötött Ábrahámmal és felfedte előtte a titkos bölcses-
séget. Ezt Isten szent neve fejezi ki: Jahve, amely így íródik: IHVH
Ábrahám tovább adta a tudást Izsáknak és Jákóbnak, s ez később József bir-
tokába került, de ő már nem tudta tovább adni, mert idő előtt meghalt.
Ezzel azonban a titkos tudás mégsem veszett el teljesen, mert annak egy ré-
szét Ábrahám leírta és az írást egy barlangban elrejtette. A hagyomány szerint ez
a szöveg volt eredetileg a „Széfer Jecira”
Később Mózes a 10 parancsolattal együtt a titkos tanítást ismét megkapta Is-
tentől, majd amikor az első négy könyvében leírta az exoterikus tudást, ebben,
de főleg az első két könyvben, vagyis a Genezisben és az Exodusban rejtjelezve
bele kódolta az ezoterikus tudást is. Mózes ezután erre alkalmas bölcsekből
megalakította a beavatottak titkos társaságát és átadta nekik a rejtjelezés kulcsát.
E titkos társaság tagjai azután később Ábrahám feljegyzéseit is megtalálták.
A titkos tanítás megfejtésének tudománya az un. Gematria. Eszerint a rejtje-
lezés a héber betűk számértékével kapcsolatos. Ezek összege adja egy-egy szó
értékét. Az azonos értékű szavak pedig egymást magyarázzák, mivel az általuk

117
megnevezett dolgok között rejtett kapcsolat van. Ezen túlmenően az egyes be-
tűkhöz is társul önálló jelentés. Pl. az első betű az alef, s ennek lehetséges rejtett
jelentései: ház, tartó, univerzum, levegő, ökör.
Az ortodox zsidó tekintélyek eleinte veszélyesnek tartották a kabbala tanul-
mányozását és azt csak a jól képzett rabbiknak engedélyezték.
A kabbala iránti érdeklődés Európában a 18. században lendült fel ismét,
amikor megalakult a haszidizmusnak nevezett mozgalom. Megalapítója: Israel
Eliezer, más neveken Baal Sem Tov, illetve röviden Best. A kabbala elmélete
szerint a rejtjelezés visszafejtése 4 szinten lehetséges és rendkívüli odaadó kitar-
tást igényel.
A zsidó ezotéria igen nagy értelmezési szabadságot enged meg, ezért az elté-
rő értelmezések nem tilosak, akkor sem, ha azok között a köznapi gondolkodás
szerint logikai ellentmondást vélünk felfedezni. A valóság ugyanis különféle né-
zőpontokból különbözőnek mutatkozhat. Ebben a tekintetben a kaballisztika ha-
sonló toleranciát mutat, mint a keleti vallások.
Összehasonlításul érdemes idézni egy történetet Buddháról. Buddha egyik
beszéde után a tanítványok vitatkozni kezdtek a beszéd értelmén és két pártra
szakadva nem tudtak megegyezni. Végül megkérdezték Buddhát, melyik félnek
van igaza. Buddha válasza az volt, hogy a beszédének ezer különféle értelmezé-
se lehetséges és mindegyik értelmezés helyes. Ugyanakkor szomorúan tapasztal-
ja, hogy a tanítványok ezen a két értelmezésen vitatkoznak, s megfeledkeznek a
lehetséges többi 998 értelmezésről.
Ide kívánkozik még egy hasonló történet egy bölcs rabbiról, akinek két tanít-
ványa szintén nem tudott egyetértésre jutni egy fontos teológiai kérdésben, és a
rabbihoz fordultak döntésért. Először az egyik tanítvány adta elő a saját állás-
pontját és a rabbi igazat adott neki. Azután a másik tanítvány is kifejtette a maga
álláspontját, és a rabbi azt mondta, hogy neki is igaza van. Ekkor megszólalt egy
harmadik tanítvány: „De rabbi, mind a két félnek nem lehet egyszerre igaza!”
Mire a rabbi: „Fiam, neked is igazad van.”
A kabbala voltaképpen a mágia egyik formája, s célja, hogy több szeretet és
megértés legyen a világban. A kabbala szerint a világban egyfajta mágikus alap-
elv érvényesül, amely szerint minden mindennel kapcsolatban áll és egymással
kölcsönhatásban van, s éppen ez teszi lehetővé, hogy önmagunk és egyben a vi-
lág megjavításán fáradozhassunk. A kabbalisztikus zsidó hagyományban ezért
eredendő bűn helyett inkább eredendő kegyelemről szokás beszélni.
A kabbala szerint Isten kétnemű, a teremtés atyja és anyja is egyben, és szel-
lemi erejének női megjelenését így nevezik: Sekiná. A „mint ahogy fent, úgy
lent” elv alapján pedig az Atya-Anya Isten voltaképpen azonos magával a terem-
téssel. Isten valódi nevét azonban nem szabad kimondani, ezért, amikor a szak-
rális szövegek recitálásánál Isten nevéhez érnek, helyette azt mondják: Adonáj

118
 A kabbalista elmélet szerint a fizikai test mellett létezik éteri test is, alacso-
nyabb és magasabb asztráltest, sőt különféle energia testek, stb. Ezek folyamato-
san mennek át egymásba, nincs közöttük éles határ.
Különös figyelmet érdemel a kabbala szempontjából az is, hogy a Genezis-
ben Isten neve Elohim, az Exodusban pedig, amikor már a világ meg volt te-
remtve, Jehova.
Az emberi tudat és az univerzum egy-
fajta térképét alkotja a kabbalisztika talán
legfontosabb ábrája, az un. életfa-térkép,
amely 11 szférát és 22 kapcsolatot ábrá-
zol, amint az itt látható.
Az életfa-térkép kifejezi a különböző
tudatállapotok közötti kapcsolatokat, de a
makrokozmosz szintű kapcsolatokat is.
Az Élet Fája a tudat és az univerzum
összefüggéseit feltáró szimbolikus diag-
ram. Az ábrán látható körök gömböket,
un. szefirákat vagy latinosabban szférákat
jelentenek, amelyeket egymást a térben
nem keresztező, hanem elkerülő csator-
nák kötnek össze. Az Életfa térkép 11
szférája és 22 kapcsolata jelenti egyrészt
a különböző tudatállapotok közötti kap-
csolatokat, másrészt az ezekkel analóg
makrokozmosz szintű kapcsolatokat is.
A szférákhoz szokás számokat és szí-
neket is hozzárendelni.
A hagyomány szerint minden egyes
szférán belül van egy-egy teljes fa, és ez a
hierarchia több szinten folytatódik.
Az egyes szférák és a hozzájuk kapcsolódó szimbólumok, analógiák, mikro
és makro szintű megfelelések a következők:
(1) Keter, jelentése: korona, a hozzá tartozó bolygó a Plútó, s képviseli a világon
túli hatásokat, a felsőbb ént, az isteni önvalót, az egységet és egységesülést,
a szellemi energiát és az egyetemes szellemet, amelynek szikrája a centrum,
vagyis a (6) Tiferet.
(2) Hokmá, azaz bölcsesség, bolygója a Neptun, jelentése: szellemi cél és akarat
(3) Biná, vagyis értelem, megértés, valamint a nem fizikai jellegű (Plátoni) sze-
retet, továbbá a (belső) csend és titoktartás.

119
(4) Heszed, jelentései: könyörület, szeretet, béke, bőség, öntudat, bolygója a Ju-
piter.
(5) Gebúrá: hatalom, akarat, erő, céltudatosság és ítélkezés, bolygója a Mars.
(6) Tiferet: szépség, harmónia, a hozzá tartozó égitest a Nap, jelentései pedig
fény, szív, koncentrált tudat, centrum, tiszta öntudat (tudatmező).
(7) Nécá: győzelem, érzelmek, érzések, bolygója a Vénusz, megfelelései pedig a
szerelem, az önzetlenség, a művészi alkotóerő, az érzelmek, a látás, a szív,
szimbóluma az őselemek közül a tűz.
(8) Hód: pompa, ragyogás, gondolkodás, gondolatok, bolygója a Merkúr, a hoz-
zá tartozó fogalmak az igazság, a világosság, a szaglás, szimbóluma a leve-
gő mint elem.
(9) Jeszód: alap, a hozzá tartozó égitest a Hold, megfelelései a tudattalan, az
asztrális és szexuális energiák, az indulatok, az ízlelés, és a víz elem.
(10) Malkut: királyság (földi), menyasszony, test, érzékszervek, külvilág, meg-
különböztetés, fizikai aktivitás, gyógyulás, bolygója a Föld, megfelelései az
érzetek, a tapintás, a föld elem.
Az Élet-Fa mögött a háttérben lebegő, szám és kapcsolat nélküli szefira a
Dát, amely a mögöttes, rejtőző, titkos tudást jelképezi, ezen keresztül lehet átjut-
ni a fa másik oldalára, bolygója az Uránusz.
Az életfa elemeinek különféle lehetséges csoportosításai a humán lét különfé-
le aspektusainak kapcsolatát reprezentálják.
Az egyik ilyen csoportosítás a három háromszög szimbolikája. E háromszö-
gek a következők:
A felső háromszög neve: Mennyei Háromszög. Ezt a Keter (1), a Hokmá (2)
és a Biná (3) szférák, valamint az ezeket összekötő kapcsolatok alkotják. Jelenti
az egyetemes szellemet, a kollektív pszichét, a kozmikus intelligenciát.
A középső háromszög a Heszed (4), a Gebúrá (5) és a Tiferet (6) együttese.
Ez nem más, mint az egyéni lélek, vagyis az egyetemes szellem szikrája az em-
berben
Az alsó háromszög elemei a Nécá (7), a Hód (8) és a Jeszód (9). Ez maga a
személyiség, amely testből, érzelmekből és gondolatokból tevődik össze.
A kabbalisztika szerint a DÁT szintjén szakadék tátong a felső és alsó világ
között, s ez okozza a bajokat és szenvedéseket a világban.
Univerzális szinten az életfa a négy világot szimbolizálja. Ezek a következők:
(I) Acilut, ezt a (Keter (1) és Hokmá (2) alkotja. Ez a teremtő lényegiség,
vagyis a kétnemű Atya-Anya Isten világa, egyúttal a Teremtő és akarata, s a
tiszta szellem világa, ahonnan minden ered, analógiája a tűz elem.
(II) Briá, ez azonos a Biná (3) szefirával. Ez a befogadó lényegiség, a tiszta
szellem, és az arkangyalok világa, a Teremtő befogadó aspektusa, analógiá-
ja a víz elem, vagyis a tűz elem ellensúlyozása

120
(III) Jecirá, ennek összetevői a Heszed (4), a Gebúrá (5), a Tiferet (6), a Nécá
(7), a Hód (8) és a Jeszód (9). Ez az alaköltés és az angyalok világa. Ezen
belül a Heszed és a Gebúrá a lélek mélyén található archetípusok, a Tiferet
maga az emberi lélek, a személyiség pedig a Nécá, Hód és a Jeszód. Analó-
giája a levegő elem, vagyis a Teremtő lehelete, amely a manifesztálódott
anyagi világot megteremti.
(IV) Assziá, ez azonos a Malkut (10) szefirával. Ez az anyagi szinten való mani-
fesztálódás szintje, vagyis az emberek és a fizikai valóság világa. Analógiá-
ja a föld elem.
Az életfa számtalan analógiát mutat más ezoterikus, mágikus és misztikus ta-
nításokkal.
A szférákat pl. 22 út köti össze, s ez megfeleltethető a héber abc 22 betűjé-
nek, s a tarotban a 22 nagy arkánumnak, továbbá a tarot 4 színe megfelel a 4 vi-
lágnak, a 10 szféra az 1-10 számozott lapoknak a kis arkánumban, stb.
Maga a Tarot egyébként valószínűleg az egyiptomi mitológiából ered és
megnevezése feltehetően Ta-Urt istennő nevéből származik, aki a teremtés ciklu-
sainak istennője volt, szimbóluma a viziló. Ezen keresztül kapcsolat feltételezhe-
tő a kabbalisztika, a tarot és Hermész Triszmegisztosz tanítása között is.
Több féle analógia mutatható ki a kabbalisztika és a tradicionális indiai jóga
között is. Így pl. az életfa függőleges 3 oszlopa megfelel a jógában a 3 fő nádi-
nak. Az Élet Fájának 7 síkja van, s ez megfelel a 7 csakrának. A 7 síkot a követ-
kező szefirák alkotják:
I. Keter
II. Hokmá és Biná
III. Heszed és Gebúrá
IV. Tiferet
V. Nécá és Hód
VI. Jeszód
VII. Malkut
Analógia mutatható ki a hindu számkhja bölcseletben szereplő három minő-
ségi összetevő (guna) és a kabbalisztikus három háromszög szimbolikája között
is. Eszerint a felső (mennyei) háromszög szattvikus, a középső radzsaszikus, az
alsó háromszög pedig tamaszikus tulajdonságú.
Analógia áll fenn a kínai Jang-Jin elvvel is, több vonatkozásban. Mint tudjuk,
a Jang és Jin aktív és passzív ellentét párokat jelöl, s a tudat és az univerzum
harmóniája ezek optimális egyensúlyától függ. A kabbala szerint is a jobb és
baloldali szférák között meg kell teremteni a harmonikus egyensúlyt.
Ilyen párok pl.: A Heszed és Gebúrá, amelyek a szeretet és akarat őstípusai,
valamint a Hód és Nécá, vagyis a gondolkodás és érzelem megfelelői. Az egyen-
súlyi központ pedig a Tiferet, vagyis a centrum, a szív, a fény, a tiszta öntudat.

121
 Az ellentétek egységére és a mikrokozmosz/makrokozmosz analógiájára utal
az is, hogy a kabbala szerint voltaképpen a Keter a Malkutban van, a Malkut pe-
dig a Keterben, de más módon.
Analógia áll fenn egyes szefirák és a négy őselem között is. Eszerint a tűzhöz
tartozik a Nécá, a vízhez a Jeszód, a levegőhöz a Hód, a földhöz pedig a Malkút
A kabbala szerint a földi életen kívül léteznek más létszintek, dimenziók, s
ezekben különféle lények, pl. angyalok találhatók. Itt mindennek megvan a maga
angyala, sőt őrangyala, isteni lehelete és minden mindennel szüntelenül kapcso-
latban áll. Ezért, amikor magunkat gyógyítjuk, az egész bolygót egészségesebbé
tesszük. Az orvosnak is az legyen a jelmondata, hogy: „Orvos először gyógyítsd
meg önmagad.”
A kabbala nem tagadja sem a reinkarnáció, sem a karmikus hatások lehetősé-
gét, sőt számos kabbalista úgy tartja, hogy minden inkarnációhoz tartozik vala-
milyen fontos feladat, amelyben meg kell tanulnunk a leckét, hogy tovább lép-
hessünk a szellemi fejlődésünkben, miközben a jó és rossz cselekedeteink túlél-
nek minket, és hatással vannak a világ működésére.
A kabbalisztikában is fontos szerepet kap a belső imádság, vagyis a meditáció
(kavvaná), amelynek célja a gondolatok lecsillapítása, a belső beszélgetés és vi-
tatkozás kikapcsolása, amely különféle énjeink, alszemélyiségeink között zajlik
A kabbalista gyógyítás alapelve pedig az, hogy a disszonanciát harmóniával,
a fájdalmat bölcsességgel kell kiegészíteni, ahelyett, hogy megpróbáljuk el-
nyomni.

122
 KERESZTÉNY MISZTIKA

A kereszténységen belül az ezoterikus, misztikus kezdeményezéseket két fő cso-

portba sorolhatjuk. Az egyik az ókori eredetű gnózis, a másik a középkori misz-
tika.
A gnózis alapgondolata voltaképpen az, hogy a teremtéssel valami el lett
rontva. Eredetileg ugyanis tisztán szellemi lények voltunk, majd az anyag meg-
jelenésével a szellem lebukott az anyagi világba és annak fogja lett. A megváltás
pedig nem más, mint kiszabadulás az anyag fogságából és visszatérés a tiszta
szellemi létállapotba.
Ebben a tekintetben a gnózis figyelemreméltó párhuzamokat mutat a tradici-
onális hindu számkhja filozófiával. A hasonlóság abban is megmutatkozik, hogy
a gnosztikusok szerint a megváltáshoz nemcsak hit kell, hanem meg kell szerez-
ni a magasabb bölcsesség tudást.
A gnózis talán legfontosabb irányzata a Mani által megalapított maniheizmus.
Mani állítólag több évet töltött Indiában a Kr.u. 3. század közepén és ezt követő-
en kezdte hirdetni tanítását.
Figyelemreméltó Alexandriai Origenész (Kr.u. 3. szd.) véleménye is, aki sze-
rint Jézus tanítványai nem minden tanítást adtak tovább az utókornak, vagyis lé-
teznek titkos, ezoterikus tanítások, amit csak a beavatottak tudnak. Van olyan
nézet, amely szerint a leginkább beavatott tanítvány éppen Tamás apostol volt. A
„hitetlen Tamás” legendája eszerint nem megalapozott. Szimbolikusan kell
ugyanis érteni azt a történetet, hogy Tamás Jézus sebeibe tette az ujját. Ez
ugyanis azt fejezheti ki, hogy éppen ő volt az, aki személyes tapasztalatokat
szerzett mindarról, amiről Jézus beszélt.
Tamás beavatottságát látszik alátámasztani az is, hogy később Indiában ke-
resztény gyülekezetet szervezett, sőt egyes tudósítások szerint ott jelenleg is él-
nek un. „Tamás-keresztények”. Az is feltűnő, hogy bár az apokrif Tamás Evan-
gélium tartalmaz legtöbbet Jézus kijelentéseiből, éppen ez volt az az evangéli-
um, amelyet 325-ben, az első Niceai Zsinaton az akkori egyházatyák szinte első-
ként távolítottak el a „hiteles” szövegek közül.
A középkori miszticizmus más úton járt, mint a gnózis. Elismerték Isten te-
remtő tevékenységének pozitív jellegét. Módszerük pedig az volt, hogy mély
meditációban igyekeztek közelebb jutni Istenhez, megtapasztalni tudatuk kap-
csolatát. A meditáció szót azonban nem használták. Helyette Ávilai Szent Teréz
általában a „belső imádság” kifejezést alkalmazza.
Az első igazi misztikus alighanem Meister Eckhart, azaz Eckhart Mester le-
hetett a 13-14. századforduló idején. Egy ideig a Szászországi Dominikánus
Rend rendfőnöke volt, de később összeütközésbe került a renddel és eretnekség-

123
gel vádolták. Módszerei a misztikus megtapasztalás, a lélek kiüresítése, a lélek
csendje, s ezen keresztül Isten intuitív megismerése.
Jelentős misztikus gondolkodó volt a 16. században Spanyolországban Ávilai
Szent Teréz és tanítványa, Keresztes Szent János, eredeti nevén: Juan de la Cruz.
Módszerük, már amennyire írásaikból ezt ki lehet bogozni, sok hasonlóságot
mutat a Patandzsáli féle tradicionális indiai jógával.
A gnózishoz és a misztikához az egyház nagyon ellenségesen viszonyult. A
maniheusokat fegyveres katonák üldözték, a középkori misztikusok pedig ki vol-
tak téve az Inkvizíció zaklatásának. Eckhart Mestert például még a dominikánus
rend sem tudta megvédeni az Inkvizíciótól, s hogy nem került sor az elítélésére,
az csupán gyanús körülmények között bekövetkezett váratlan halálának volt kö-
szönhető.
Ávilai Szent Teréz és Keresztes Szent János ugyancsak ki voltak téve az Ink-
vizíció önkényének. Jellemző, ahogy Ávilai Teréz a Belső várkastély c. könyvé-
ben leírja meditatív tapasztalatait. Egy darabig a leírás korrekt, majd egy ponton
megszakad. Ekkor olyan megjegyzés következik, hogy amit ezután tapasztalt,
azt nem írja le, sőt a gyóntató papjának sem meri elmondani, mert fél, hogy az
majd „félreérti” és feljelenti az Inkvizíciónál.
A középkorban, sőt az újkor kezdetén is számos olyan gondolkodó élt, s több
olyan mozgalom alakult, amelyek a spirituális valóság közvetlen megismerésére
törekedtek, s ennek során általában kisebb-nagyobb mértékben eltávolodtak a
hivatalos egyházi dogmatikától. Ide sorolhatjuk többek között a rózsakeresztese-
ket, a késői templomosokat, sőt egyes szabadkőműves páholyokat is, valamint
több kiváló tudóst, mint amilyen a híres gyógyító, Paracelsus (Aureolus
Theophrastus von Hohenheim, 1483-1541) volt.
Titkos tanításokkal, misztikával, mágiával, alkímiával, ezotériával, stb. fog-
lalkozott számos nagy művész, tudós és gondolkodó, még olyan nagyságok is,
mint Kopernikusz, Kepler, Galilei és Newton, valamint a művészek közül töb-
bek között Sandro Botticelli, Leonardo da Vinci és Victor Hugo, hogy csak né-
hány fontosabbat említsünk.
Az egyház fellépése azonban egyre keményebb lett. A középkori és kora-
újkori boszorkány és eretnek üldözések áldozatainak száma a legóvatosabb becs-
lések szerint is milliós nagyságrendű.
Az Inkvizíció csaknem 8 évszázados terrorja csak a 19. század elején fejező-
dött be, amikor Napóleon hadserege tüzérségi harcok árán elfoglalta az Inkvizí-
ció utolsó madridi erődítményét és kiszabadították a félig agyonkínzott, láncra
vert szerencsétlen foglyokat. A francia katonákat a látvány annyira megrázta,
hogy állítólag elkezdték kipróbálni a borzalmas kínzóeszközöket az elfogott do-
minikánus inkvizítorokon, s ezt csak a császár szigorú parancsára voltak hajlan-
dók abbahagyni.

124
 Az egyház és az ezotéria csaknem két évezredes küzdelmének eredménye-
ként a kereszténységben ma már nem létezik semmiféle ezotéria. Csak dogmati-
ka van, amelyben a keresztényeknek gondolkodás nélkül hinniük kell, ha nem
akarnak a pogány eretnekség bűnébe esni, és emiatt az örök kárhozatra jutni.

125
 SZUFI

A szufi az iszlám misztikája, vagyis olyan szellemi út (Tariquah), amely az Is-

tennel való közvetlen kapcsolatot célozza, erre alkalmas megváltozott tudatálla-
potok segítségével.
Másfelől a szufizmus olyan komplex eszme rendszer, amely metafizikai,
kozmológiai, ontológiai és pszichológiai tényezőkből áll.
A szufizmus módszere a meditáció és az aszkézis, s ezen keresztül a miszti-
kus útkeresés, amelynek célja közvetlenül eljutni Istenhez.
Maga a szufi megnevezés a gyapjú jelentésű szúf szóra vezethető vissza, mi-
vel a szufi aszkéták gyakran gyapjúba öltöztek.
A szufi szellemi út első fontosabb művelője Haszan al-Baszri (643-728) volt,
de az első szervezett szufi rendek csak a 10-12. század körül alakultak meg.
A szufi tanítását több középkori muszlim bölcs fejlesztette tovább és fejtette
ki írásaiban, többnyire példabeszédekben és tanító célú rövid, gyakran aforizma
tömörségű történeteken keresztül. A legnevezetesebbek ezek közül: El-Gazáli,
Omár Khajjám, Nisápuri Attár, Mohi Ed-Din El-Arabi, Sirázi Szádi, Hákim
Dzsámi, Hákim Szanáj és Dzselál Ed-Din Rumi.
E bölcsek egybehangzó álláspontja szerint a valódi tudás nem pusztán infor-
mációk halmaza. Ezért a művelt ember is lehet ostoba. A valódi tudás pedig a
valóság megértése.
Bár a szufista törekvéseket az ortodox iszlám papság nem mindig nézte jó
szemmel, sőt időnként a szufizmus hívei ki voltak téve az iszlám fanatikusok
durva támadásainak is, ezeket a törekvéseket az iszlám végül is eltűrte, s a hiva-
talos egyházi-vallási irányvonallal párhuzamosan futó egyfajta különcködésnek
tekintette. A szufi valódi szellemi háttere természetesen sokkal mélyebb annál,
hogy valamiféle öncélú különcködésnek lehessen tekinteni.
A szufi szerint a Korán szószerinti értelmezése mellett létezik egy nem min-
denki számára elérhető titkos jelentés is.
E tanítás szerint az ember a teremtéskor alászállt az anyagi világba, de innen
ismét fel kell emelkednie és ennek során el kell jusson Isten végső valóságának
(adh-Dhát) megtapasztalásáig. Közben azonban végig kell járni a lét minden
szintjét, mert csak így képes a szellem felébredni a szunnyadó, feledékeny álla-
potából és visszaemlékezni Istennel való eredeti kapcsolatára.
Ez az út pedig befelé vezet, a teljes önmegismerés irányába. A szufi út során
a különféle minőségű dolgokat egylényegűvé kell transzformálni, pl. a testet
szellemivé, s a szellemet testivé, de egyre finomabb szinteken.
Ennek során két alapvető gyakorlás játszik szerepet, nevezetesen: a „dzikr”,
vagyis rendszeres megemlékezés Istenről, pl. Allah kilencvenkilenc nevének is-

126
mételt kimondása révén, továbbá a „szamá”, azaz a misztikus tapasztalások elő-
idézése.
A szufi alapgondolata tehát az egység (Tawhid), amely szerint az Isten nem
lehet a világtól teljesen különböző, vagyis azzal egységet alkot. Ugyanakkor Is-
ten bizonyos értelemben különbözik is a világtól, sőt a szufi tanítása szerint Isten
és a materiális világ hierarchia szintjei között még különféle létformák illetve
valóságszintek is léteznek, s éppen a létezés e köztes szintjei kötik össze a fizikai
világot és a transzcendens archetípusokat.
Ez teszi lehetővé az idealizmus és realizmus közötti szintézis megteremtését
is, úgy tekintve, hogy a két ellentmondónak látszó megközelítés csupán a való-
ság egy-egy darabja.
A szufi célja pedig ismét megtalálni az elveszettnek hitt egységet, vagyis el-
érni a tisztaság és teljesség őseredeti paradicsomi állapotát, s integrálódni abba
teljességbe, amely az egyetemes ember (al-Insan al-kamil) természetének lénye-
ge.
Abu-said szerint szufinak lenni azt jelenti, hogy az ember megszabadul a belé
rögzött előítéletektől és nem próbál kitérni a sorsa elől.
Az idők folyamán a szufi négy fő irányzata, pontosabban rendje alakult ki. E
rendek tanítómesterei az un. dervisek, akik a mélyebb tudás birtokában vannak.
A szufi négy fő rendje a következő:
A Csiszti rend Szíriában alakult a 10. században. Alapítója Abu-Iszhák
Csiszti, akit Mohamed Próféta egyenes ági leszármazottjának tekintenek. A
rend életében kiemelt fontosságú volt a zene. Feljegyezték, hogy idegen vá-
rosba érkezéskor hangos dob és fuvola játékkal vonzották maguk köré az ér-
deklődőket, majd mély értelmű beavató történetekkel és példabeszédekkel
tanították az embereket.
A Kádiriták rendje a Kászpi tenger környékén alakult a 12. században. Alapí-
tója Abdal-Kádir. Tanításuk a későbbi európai rózsakeresztesek tanításához
hasonlított. Fő jellemzője az extázis szerű tudatállapotok előidézése.
A Szuhravardi rendet Záj Ed-Din Dzsáhib Szuhravardi alapította a 12. szá-
zadban, Perzsia környékén. Oktatási anyagaik főleg legendákból és tanító
mesékből állnak, de alkalmazták a mély meditációs technikákat is misztikus
tapasztalások előidézése céljából.
A Naksbandi rend feltehetően a 14. században jöhetett létre valahol közép-
Ázsiában, eredetileg Kajagán dervis iskola megnevezéssel. Legfontosabb ta-
nítómestere Khaja Bahá Ed-Din Naksband. A rend derviseit szokás nevezni a
tervezés mestereinek is. A rend tagjai a nyilvánosság előtt nem viseltek meg-
különböztető öltözéket és a viselkedésük sem árulta el hovatartozásukat. Bi-
zonyos értelemben tehát titkos rend volt, méghozzá olyan, amely feltehetően
a tudás legmagasabb szintjét birtokolta, hiszen – eléggé meglepő módon – el-
ismert joguk volt a tanítványokat bármelyik dervis-rend tanaiba beavatni.

127
 A szufi szellemiségre jellemző volt, hogy nem sokra becsülték a tételes vallá-
sok dogmatikáját. Az egyik szufi dervis pl. egyszer úgy nyilatkozott, teljesen
mindegy, hogy kinek mi a vallása, vagy hogy egyáltalán van-e valamilyen vallá-
sa. A cél ugyanis az ember szellemi és morális tökéletesedése és végső soron
minden vallás mélyebb tanítása ezt célozza. Így azután senkinek nincs joga ah-
hoz, hogy a vallása alapján különbnek, vagy kiválasztottnak tekintse önmagát.
Mindegyik szufi irányzatban fontos szerepet kap a tanítványi lánc, vagyis az
adeptusok láncolatán keresztül generációkon át személyesen továbbhagyomá-
nyozott tanítás.
Fontos szerepet játszott a dervisek hagyományában az igénytelenség, az
anyagi javakról való lemondás és a mások iránti jóindulat, még abban az esetben
is, ha az illető „nem érdemli meg” a jóindulatot.
Egy szufi példabeszéd szerint egyszer egy dervis házába beosont egy tolvaj,
de ott nem talált semmi értékeset. Már csalódottan indulni készült, amikor a der-
vis felébredt, s utána dobta egyetlen takaróját, amiben aludt, hogy a tolvaj ne tá-
vozzon üres kézzel.
Egy szufi mondás szerint: „Aki nem tudja, milyen szolgálni, az azt sem tud-
hatja, milyen mesternek lenni.”

128
 PÁRHUZAMOK A TUDOMÁNY,
A POGÁNYSÁG ÉS A MONOTEISTA
EZOTÉRIA KÖZÖTT
Sok jel mutat arra, hogy ha az emberiség a pogánynak tartott hagyományos ér-
tékrend szerint rendezné be az életét, kevesebb gondot okozna a természet káro-
sodása és sokkal kisebb lenne az emberiség fennmaradását veszélyeztető ökoló-
giai kockázat.
Ellenvetésként ugyanakkor sokan fel fogják vetni, hogy ehhez viszont el kel-
lene fogadni egy tudományosan meg nem alapozott naiv és primitív hiedelem-
rendszert. Ez a vélekedés azonban nem megalapozott. A 20. században ugyanis
gyökeresen átalakult a természettudományos világképünk, és nagyon sok jel mu-
tat arra, hogy ezek a „naiv és primitív” hiedelmek jelentős mértékben összhang-
ban vannak a legújabb tudományos eredményekkel.
Az ősi szakrális szövegekben ugyanis számos olyan kijelentéssel találkozha-
tunk, amelyek alapján az embernek az a benyomása támadhat, hogy az ókori po-
gány bölcsek már több ezer évvel ezelőtt alaposan ismerhették a relativitáselmé-
let, a kvantumfizika, a mélylélektan, a genetika, a káoszelmélet, a logika-
elmélet, stb. mai eredményeit.

129
 NÉHÁNY ALAPVETŐ PÁRHUZAM

A modern tudomány és az ősi távolkeleti vallási bölcseletek közötti megdöbben-

tő analógiákról részletesen írtam a „Buddha és a részecskegyorsító” című köny-
vemben.
Itt most csupán néhány olyan tényt foglalok össze, amelyek arra mutatnak,
hogy az ősi „pogány” vallási bölcseletek, sőt a monoteista vallásokhoz kapcso-
lódó misztikus, ezoterikus tanítások is olyan elveket fogalmaznak meg, amelyek
szigorúan tudományos szempontból sem cáfolhatók.
Lényeges arra is emlékeztetni, hogy míg a tudományos elméletek számos
megfigyelés és kísérlet eredményeinek feldolgozása útján alakultak ki, addig pl.
az ősi távolkeleti vallás-bölcseleti tanítások leginkább személyes meditatív ta-
pasztalások során jöttek létre.
Az egyik fontos párhuzam úgy fogalmazható meg, hogy voltaképpen minden
az ürességből származik.
A buddhista mádhjamika bölcselet szerint, de Buddha eredeti tanítása szerint
is, az egész tapasztalható valóság alapvetően üresség (súnjata) természetű. Az
ürességből tűnnek elő az elemi létösszetevők, un. dharmák, amelyek felbukkaná-
sukkal egyre újabb dharmák felbukkanását provokálják, miközben önmaguk
visszasüllyednek a nemlétbe, pontosabban a lappangó potencialitás állapotába,
ahonnan bármikor ismételten manifesztálódhatnak.
A kvantumfizika szerint a légüres tér, vagyis a vákuum a lét és nemlét között
ide-oda átbillenő részecskék óceánja, amelyben az un. vákuumfluktuáció során
szüntelenül tömegesen keletkeznek részecske-antirészecske párok, s ezek azután
ismét rekombinálódva újra meg újra nyomtalanul eltűnnek az ürességben.
Az üresség jelentőségét hangsúlyozza a taoista és védikus bölcselet is, ami-
kor a meditációban a tudat tökéletes kiüresítését szorgalmazzák, sőt egyes mo-
dern pszichológiai irányzatok is, mint pl. a Roberto Assagioli által kidolgozott
pszichoszintézis terápia, amelyben a páciens többek között arra törekszik, hogy
önmagát a kiüresített tudatmezővel érezze azonosnak.
Egy további fontos párhuzam a mozgás és a létezés azonossága.
Az ősi pogány távolkeleti vallási bölcseletek ismételten kinyilvánítják, hogy
a tapasztalható dolgok csupán az állandó változás állapotában képesek létezni.
Más szóval: csak a mozgás létezik, s a dolgok csak jelenségek. Hasonló ez ah-
hoz, ahogyan a fürdőkád lefolyójában kavargó víz stabil, álló tölcsérnek látszik.
A védikus jóga tanítása szerint minden, amit tapasztalhatunk, tudattartalom,
de egy tudattartalom soha nem valami dolog, hanem inkább folyamat, olyasmi,
mint a hullámok a víz tetején, amelyek csak akkor létezhetnek, ha azokat valami

130
mozgásban tartja, s ha a vizet semmi nem zavarja, a hullámok maguktól el-
enyésznek.
A kvantumfizika szerint az elemi részecskéket nem lehet megállítani, mert
mozdulatlan állapotban nem képesek létezni. Minél kisebb helyre próbálunk egy
részecskét lokalizálni, az annál nagyobb sebességgel fog mozogni.
A modern tudomány és a tradicionális pogány tanítások abban is egyet érte-
nek, hogy minden tapasztalható jelenség egységet alkot.
Az egész Univerzum megértése a modern tudomány szerint is csak tökélete-
sen holisztikus megközelítésben lehetséges. Semmit nem ragadhatunk ki össze-
függéseiből, mivel az csak a teljes (univerzális) rendszer többi részével való köl-
csönhatásban tud létezni és működni.
Ernst Mach szerint, ha tőlünk százmillió fényévre egy galaxis megszűnne lé-
tezni, az egész univerzumban megváltozna a gravitációs állandó és a Föld letér-
ne megszokott Nap körüli pályájáról.
Max Born Nobel díjas fizikus szerint a kvantumfizika alapvető törvényeit
sértené, ha létezhetnének egyoldalú hatások. Ez azt jelenti, hogy ha bármely A
objektum hatást gyakorol egy B objektumra, akkor a B objektum is fejt ki vala-
milyen hatást az A objektumra, még ha ez utóbbi hatás olykor esetleg annyira
csekély mértékű, hogy nem mérhető. Ha pl. felnézünk a Holdra, az hatással van
reánk, amiből következik, hogy mi is gyakoroltunk valamekkora hatást a Holdra.
A hindu védánta bölcselet szerint minden egységet alkot. Felsőbb Énünk, az
átman, lényegében azonos Brahmannal, vagyis az univerzális kozmikus tudattal,
amely utóbbi hozza létre azokat a jelenségeket, amelyeket a tudatunktól függet-
lennek tűnő „objektív” világként tapasztalunk.
A Buddhista jógácsára bölcselet szerint is a tapasztalható világot voltaképpen
mi magunk teremtjük magunk köré (kollektív) tudatunk aktivitása által, így az-
után mindig olyan világot látunk magunk körül, amilyet megérdemlünk.

131
 AZ ANYAG, A TUDAT,
ÉS A HULLÁMFÜGGVÉNY

Anyag, lélek, tudat, test és szellem kapcsolata a bölcselet talán legfontosabb

örök kérdése.
A materialista monizmus kizárólag az anyag létezését hajlandó elfogadni.
Eszerint a lelki-szellemi megnyilvánulások csupán az organikus anyagi struktú-
rák működésének termékei.
A dogmatikus monoteizmus álláspontja dualista. Különválasztja a testet és
lelket, az anyagot és a szellemet, és az Isten által teremtett embert kifejezetten az
anyagi világ részének tekinti, olyannyira, hogy az Utolsó Ítélet alkalmából törté-
nő testi feltámadás keresztény dogmája szerint még a Mennyek Országában való
létezés is kizárólag anyagi testben lehetséges.
Ha pedig mind a materializmus, mind pedig a monoteista vallási dogmatika
szerint az anyag ennyire fontos, akkor kézenfekvőnek tűnhet, hogy a tudat mű-
ködése a materialista tudomány módszereivel is eredményesen vizsgálható.
Nem tisztázott azonban néhány zavarba ejtő kérdés, pl. hogy:
1. Hol a határ élő és élettelen között?
2. Hol a határ tudatos és tudat nélküli organikus struktúrák között?
3. Hol a határ kondicionált és kreatív viselkedés, vagyis a valóságos emberi
intelligencia között?
Az utóbbi kérdés kiemelt fontosságú.
A mesterséges intelligencia kutatása során ugyanis látványos eredmények
születtek. Kifejlesztettek „intelligens” automatákat, fénykép, ujjlenyomat, rend-
szám és kézírás felismerő rendszereket, stb.
A gépi viselkedésről azonban kiderült, hogy az mindig kondicionált és soha
nem igazán kreatív.
Ha egy számítógépbe beprogramozzuk pl. a Püthagorász tételt, a gép ki tudja
számítani egy derékszögű háromszög harmadik oldalának hosszúságát. De ha
nem programozzuk be Püthagorász tételét, a számítógép azt nem fogja felfedez-
ni.
Másik példaként említhető az a zeneszerző automata, amely Mozart stílusú
zeneműveket komponál. Az automata azonban nem képes kialakítani teljesen új,
magas színvonalú zenei stílust. Ha azonban a séma már megvan, az utánozható.
A korábbi ismereteken túlmutató új felismerések, intuitív, kreatív ötletek kí-
vül esnek a számítógép lehetőségein.
A biológia, a pszichológia és a szoftver technológia nem tudott megnyugtató
válaszokat adni az emberi tudattal, intelligenciával és kreativitással kapcsolatos

132
kérdésekre. Úgy tűnik, a kvantumfizikusokon a sor. Ennek egyik jele, hogy a tu-
dományegyetemekre egyre több olyan hallgató iratkozik be, akik együtt választ-
ják a fizikus és pszichológus szakot.
Mint ismeretes, a kvantumfizika Niels Bohr és Werner Heisenberg által ki-
dolgozott koppenhágai értelmezése szerint egy fizikai kísérlet eredménye a kí-
sérleti objektum és a kísérletező személy kölcsönhatása során jön létre. Ennek
alapján jelentette ki annak idején Niels Bohr, hogy nem lehetünk képesek a
kvantumelméletet megérteni, ha nem vesszük figyelembe az emberi tudat műkö-
dését.
Manapság pedig ennek fordítottja látszik napirendre kerülni, nevezetesen,
hogy nem lehetünk képesek megérteni az emberi tudat működését, ha nem vesz-
szük figyelembe a kvantumelméletet.
Márpedig a kvantumfizika voltaképpen mélyen ezoterikus, sőt „pogány” tu-
domány, amelyben – bár rejtve – benne van az egész pogány misztika. Nem vé-
letlen, hogy a kvantumfizika új megvilágításba helyezte az anyagról alkotott el-
képzeléseinket és sokkal jobban felborította a hagyományos fizikai világképet,
mint a relativitáselmélet. Niels Bohr egyenesen úgy vélekedett, hogy ha valakire
nincs sokkoló hatással a kvantumfizika, az azt jelenti, hogy az illető nem értette
meg, miről is van szó.
A kvantumfizika a szemmel és optikai mikroszkóppal sem látható mikroré-
szecskék világának fizikája. A kvantumfizikai jelenségek a nem tapasztalható
háttérben működnek, akárcsak az emberi pszichében a tudattalan, és hatalmas
energiákat képviselnek.
A kvantumfizika nem csupán elmélet, hanem a mai modern világ mindennapi
gyakorlata, hiszen ezen az elven működik a mikroelektronika, a számítógép, a
mobiltelefon, a televízió, a bankkártya automata, sőt még az elektronikus vezér-
lésű automata mosógép is, vagyis a modern világ csaknem valamennyi, koráb-
ban elképzelhetetlen csodája. Sőt, a kvantummechanika elve alapján működnek
a biokémiai folyamatok is, mint pl. a hormonok, az enzimek és a vitaminok ha-
tásmechanizmusa.
A kvantumfizika fő problémája és alapvető paradoxonja az anyagi részecskék
kettős természetével kapcsolatos. Az elektron pl. pontszerű részecskeként jelenik
meg, amikor repülési pályájának végén valahová becsapódik, „utazás” közben
azonban hullámként viselkedik.
Hullámok interferenciát képesek létrehozni. Ez azt jelenti, hogy két vagy
több hullám találkozásánál az azonos fázishelyzetű hullámok erősítik, az ellenté-
tes fázishelyzetű hullámok pedig kölcsönösen kioltják egymást.
Interferenciára jó példa vízhullámok találkozása, amelynél, ha hullámhegy
hullámheggyel találkozik, az eredmény még nagyobb hullám lesz, ha pedig hul-
lámhegy hullámvölggyel találkozik, a hullámok megsemmisítik egymást.

133
 Fényrészecskék interferenciája esetén azt tapasztalhatjuk, hogy a felfogó er-
nyőn a fény plusz fény egyenlő sötétség effektus is megfigyelhető.
Bármennyire is különös, de kísérleti tény, hogy a pontszerű elektronok is ké-
pesek ehhez hasonló interferencia jelenséget létrehozni.
Az ehhez tartozó elméleti magyarázat – bár matematikailag korrektnek tűnik
– gyökeresen ellenkezik a humán léptékű világban szerezhető tapasztalatainkkal.
Az elmélet szerint a részecskével együtt utazik egy un. valószínűségi hullám,
amely megmutatja, hogy egy adott helyen és egy adott időpillanatban a részecs-
ke mekkora valószínűséggel képes kölcsönhatásba lépni, pl. egy felfogó ernyőbe
becsapódni.
A hullám leírására szolgáló hullámfüggvény az Erwin Schrödinger által fel-
fedezett hullámegyenlet megoldásaként számítható ki. Van azonban egy problé-
ma. A hullámegyenlet megoldása un. komplex függvényt szolgáltat, amely valós
(reális) és képzetes (imagináris) összetevőkből áll. Ha a valós számokat vízszin-
tes számegyenesen ábrázoljuk, akkor a képzetes számokhoz – amelyek negatív
valós számok négyzetgyökeként definiálhatók – egy erre merőleges „képzeletbe-
li” egyenes tartozik.
Ez utóbbinak azonban a valós, reális világban nincs fizikai értelme. Szinte
úgy tűnhet, hogy a hullámfüggvény nem a reális világban, hanem csupán egyfaj-
ta absztrakt matematikai dimenzióban létezik. A problémát az ábra szemlélteti,
amelyen a Ψ vektor ábrázolja a hullámfüggvény komplex értékét a tér valamely
pontjában egy meghatározott időpontban, a Ψ* vektor pedig ennek un. komplex
konjugáltja.
Mint tudjuk, egy súly lehet pl. 10,
20, vagy 50 kg, egy távolság 2, 3, vagy
15 méter, a hőmérséklet lehet akár +25,
akár –18 C fok, de ezek mind valós
számértékek és a materiális világban
semmiféle fizikai mennyiség nem lehet
képzetes, vagy komplex. Ugyancsak va-
lós számnak kell lennie bármely ese-
mény valószínűségének, amely értelem-
szerűen csak 0 és 1 között, más szóval
0% és 100% között lehet.
A „hullámfüggvény” komplex jellege ezért több mint zavarba ejtő. Valós va-
lószínűségeket ugyanis a hullámfüggvényből úgy kapunk, hogy képezzük a
komplex Ψ hullámfüggvény Ψ* komplex konjugáltját oly módon, hogy az ere-
deti Ψ hullámfüggvény értéket tükrözzük a valós számegyenesre, majd az így
kapott két komplex számot (Ψ és Ψ*) összeszorozzuk.

134
 A komplex hullámfüggvényből ezáltal most már valós számot kapunk, amely
megmutatja, hogy egy részecske egy meghatározott helyen és időpontban mek-
kora valószínűséggel képes jelen lenni és ott kölcsönhatásba lépni.
Felmerül azonban egy-két további probléma. Az egyik abban áll, ahogyan a
Ψ* komplex konjugáltat előállítjuk. Az eredeti hullámegyenletből ugyanis a
komplex konjugáltat akkor lehet kiszámítani, ha abban az idő előjelét megfordít-
juk. Más szóval: az eredeti hullámegyenletben az idő szabályos irányban, a
múltból a jövő felé folyik, a konjugált megoldást szolgáltató egyenletben viszont
az idő haladási iránya ezzel ellentétes, vagyis visszafelé, a jövőből a múlt felé
mutat.
Ezt persze el lehetne intézni azzal, hogy ez csupán formális matematikai
trükk, aminek nincs fizikai jelentése. Akad azonban olyan fizikus, aki szerint en-
nek mélyebb tudományfilozófiai értelme lehet, amely kapcsolatba hozható az
emberi tudat működésével is.

135
 A HULLÁMFÜGGVÉNY ÖSSZEOMLÁSA

A már említett koppenhágai modell szerint egy részecske, amíg nem kerül kap-
csolatba a megfigyelővel, un. szuperponált állapotban van, s állapotát a komplex
hullámfüggvény, más szóval állapotfüggvény jellemzi. Ez a részecske manifeszt
megnyilvánulási lehetőségeinek végtelen választékát tartalmazza. Amikor a ré-
szecske mérése, megfigyelése megtörténik, a hullámfüggvény összeomlik,
vagyis megszűnik létezni, s helyette megjelenik a fizikai világban egy valóságo-
san tapasztalható reális részecske.
Roger Penrose ezzel kapcsolatban felteszi a kérdést, hogy hol a határ nagy és
kicsi között, vagyis egyfelől a kvantumfizika, másfelől a klasszikus és relativisz-
tikus fizika között. Makro méretekben ugyanis nem tapasztaljuk a hullámfügg-
vény jelenségét, a mikrorészecskék világában azonban igen.
Penrose szerint az emberi agysejtek kapcsolódási pontjai abba a mérettarto-
mányba esnek, ahol a hullámfüggvény még éppen létrejöhet. Ezért előfordulhat,
hogy elmélyült tudatállapotban az agysejtek egymással összehangolt koherens
szuperponált állapotba kerülnek, hullámfüggvényeik szinkronozódnak, s ennek
eredményeként kreatív ötletek óriási választéka merülhet fel a tudatban.
Amit Goswami ennél is tovább megy és feltételezi, hogy koherens
szuperponált állapot nemcsak az agyban jöhet létre, hanem bárhol és bármikor,
és hogy a koherens szuperponált állapot mindig valamilyen tudatos megfigyelés
hatására omlik össze és hozza létre a manifeszt valóságot. Ha pedig a megfigye-
lés szünetel, a magára hagyott hullámfüggvény szétterül és egyre több potenciá-
lis lehetőségre terjed ki. A kreatív alkotó gondolkodás és a meditáció lényege
éppen az, hogy jó ideig nem avatkozunk bele a valóságba és hagyjuk a hullám-
függvényt szétterülni, miáltal a meg nem nyilvánult lehetőségek kiszélesednek.
Más véleményen van Fred Alan Wolf amerikai fizikus. Szerinte a hullám-
függvény, és ezzel a koherens szuperponált állapot nem omlik össze. Valamennyi
állapot párhuzamosan létezik, s mi a legvalószínűbb állapotok szuperpozícióját
tapasztaljuk valóságként. Ez azt is jelenti, hogy végtelen sok párhuzamos való-
ság létezik egyszerre, s a tudatunk választja ki ezekből a legvalószínűbb lehető-
ségek szuperpozícióját, vagyis azt, amelyet önmagunk számára valóságként el-
fogadunk.
Példaként Wolf olyan pszichológiai jelenségeket hoz fel, amelyekben egy rajz
vagy kép több értelmezést tesz lehetővé, s a tudat dönti el, hogy ezek közül me-
lyiket „akarja” látni.
Ilyen pl. az itt látható kétértelmű ábra, és ilyenek a követke-
ző lapon látható Rorschach féle pszichológiai asszociációs
teszt szimmetrikus tintafoltjai is.
Wolf szerint mindig jelen van mindegyik hullámfüggvény
és ezek konjugáltja, s a megfigyelés során a megfigyelő tudata
végzi el – öntudatlanul – ezek összeszorzását. Felveti azt a le-

136
hetőséget is, hogy ha a tudat képes a hullámfüggvényt és konjugáltját összeszo-
rozni, akkor képes lehet ennek ellentétére is, vagyis képes lehet a szorzatot az
eredetitől esetleg eltérő fázishelyzetű komplex tényezőkre szétbontani, s ezáltal
beleavatkozni a fizikai valóságba. Ez magyarázatot adhatna egyes parapszicho-
lógiai jelenségekre.
Előfordulhat az is, hogy egyes fokozottan érzékeny személyek képesek ész-
lelni a lehetőség-függvények halmazában a kisebb valószínűségű hullámfüggvé-
nyek szuperpozícióját is és emiatt olyasmit is tapasztalhatnak, amire mások nem
képesek. Ilyen tapasztalás lehet pl. az un. aura-látás.

137
 A MÚLT, A JÖVŐ, ÉS A KVANTUMKÁOSZ

Wolf szerint a konjugált eredményt szolgáltató hullámegyenletben az idő irá-

nyának megfordulása nem egyszerű matematikai trükk, hanem azt jelenti, hogy
mikrofizikai szinten – rendkívül rövid időtartományokon belül – állandó kom-
munikáció zajlik múlt és jövő között.
Ezt a véleményt támogatja, hogy az energia és az idő komplementer jellege
miatt a határozatlansági reláció szerint az igen gyors lezajlású részecske köl-
csönhatásokban az idő-bizonytalanság olyan mértékű lehet, hogy az „előbb” és a
„később” fogalmakat sem lehet egyértelműen megkülönböztetni. Így az is elő-
fordulhat, hogy egy több lépéses kölcsönhatási sorozat eredménye csak úgy ma-
gyarázható, ha feltesszük, hogy egyes részecskék korábban léptek kölcsönhatás-
ba, mint amikor keletkeztek.
Ha pedig ez lehetséges, akkor az sem zárható ki, hogy az időbeli kommuni-
káció makrofizikai szinten is működhet, vagyis mi magunk is tudattalan szinten
állandóan üzeneteket kapunk a múltból és jövőből és mi is küldünk ezek felé ön-
tudatlan üzeneteket. Wolf ezzel hozza kapcsolatba azt a tapasztalatot is, hogy
egyes élőlény populációk sokkal gyorsabban alkalmazkodnak a környezet meg-
változásához, mint ahogyan az a természetes kiválasztódás alapján várható len-
ne.
Bizonyos értelemben Goswami is csatlakozik ehhez a véleményhez és úgy
véli, hogy a változó környezethez való gyors alkalmazkodásban a véletlen mutá-
ciók és a természetes kiválasztódási mechanizmus mellett szerepet játszik az élő-
lényfaj – bár tudattalan, de azért mégis céltudatos – törekvése is. Ez magyaráz-
hat számos olyan ugrásszerű változást, amelyek eredményeként a törzsfejlődés
folyamán meglepően rövid idő alatt jöttek létre új élőlény fajok.
További lehetőséget vet fel Robert Anton Wilson. Szerinte mikrofizikai szin-
ten a határozatlansági elv következtében un. kvantumkáosz uralkodik, amelyből
minden egyes másodpercben sok millió „pillangó effektus” indul el és gyűrűzik
felfelé a makrovilág felé. Bár ezek hatása általában statisztikusan kiegyenlítődik,
azonban az egyensúly időnként felborulhat és ez megjósolhatatlan makrofizikai
jelenségeket – esetenként katasztrófákat – idézhet elő.
Wilson elmélete a kvantumfizikából EPR paradoxon néven ismert, már emlí-
tett nem lokális kölcsönhatást tételez fel a kvantumkáosz, valamint a személyes
és kollektív emberi tudattalan között. Ezzel magyarázható szerinte az anyag és
tudat közötti számos kölcsönhatás, a parapszichológiai jelenségek, a placebo ha-
tás és a hitre épülő váratlan, csoda-jellegű gyógyulások is.
Bármelyik kvantumfizikai elméletet fogadjuk is el, mindegyikből az követ-
kezik, hogy az emberi tudat képes jelentősen befolyásolni az anyagi világot. Ez
azonban ellenkezik mind a materialista, mind pedig a monoteista dogmatika fel-
fogásával.

138
 Nem nehéz felismerni, hogy ezek az elméletek számos olyan gondolatot tar-
talmaznak, amelyek a pogánynak minősített tradicionális tanításokban és a mo-
noteista ezoteriában is már évezredek óta jelentős szerepet játszanak.
Ezekben a tanításokban ugyanis teljesen magától értetődő tényként fogadják
el, hogy a tudatunk az, amely a körülöttünk tapasztalható világot formálja, ala-
kítja.

139
 LEHETÜNK-E OPTIMISTÁK?
A jelen könyv mondanivalója az, hogy a tradicionális pogány értékrendek
sokkal inkább elősegíthetnék az emberiség problémáinak megoldását, mint akár
a materializmus, akár a monoteista dogmatizmus. Felvethető ezért a kérdés,
hogy kell-e, lehet-e az embereket arra ösztönözni, hogy fogadják el valamely
„pogány” tanítás doktrínáit.
A válasz e kérdésre egyértelműen: NEM. Mindenkinek joga van ugyanis ah-
hoz, hogy a világnézeti meggyőződését maga alakítsa ki, és senkinek nincs joga
ahhoz, hogy másokra bármiféle nézetrendszert ráerőltessen.
Azonban ha nem is fogadunk el egy világnézetet, attól még elfogadhatjuk a
természethez való viszonyunkban azt a magatartási mintát, amit ezek az irányza-
tok évezredek óta követnek, s tehetjük ezt pusztán racionális meggondolásból,
annak felismerése alapján, hogyha tovább folytatjuk a jelenlegi gyakorlatot, az
előbb-utóbb katasztrofális következményekhez vezethet.
Érdemes azt is átgondolni, hogy a spirituális pogány tanításokban mégiscsak
lehet valami végső igazság, valami olyasmi, ami alátámasztja az ebből eredő
gyakorlati magatartást, és amely nem áll ellentmondásban a természettudomány
eredményeivel.
Csak reménykedni lehet abban, hogy az emberiség tartós fennmaradása érde-
kében pusztán a józan ész hatására sokan belátják, hogy az életmódunkon vál-
toztatni érdemes, s hogy erre kitűnő mintát szolgáltathatnak egyes pogány ha-
gyományok, sőt a monoteista vallásokhoz kapcsolódó, de a hivatalos egyházi
dogmatikától eltérő elveket követő egyes misztikus, ezoterikus irányzatok is.
A pogány vallások felfogása sem zárja azt ki, hogy az anyagi világon túlmu-
tató spirituális valóságot egyetlen isten formájában megszemélyesítsük, bár a
legtöbb ilyen irányzatban – legalábbis a beavatott bölcsek – szem előtt tartják,
hogy itt csupán szimbolikus megszemélyesítésről van szó.
Ezek után érdemes azt is végig gondolni, hogy mit hozhat a jövő.
Több lehetőség van. Az egyik az, amelyet Fermi felvázolt. Remélhető azon-
ban, hogy nem ez a változat fog bekövetkezni. Ami ennek ellene dolgozik az a
tudásszint emelkedése. Már a védikus bölcsek is azt tartották, hogy a megváltás
lehetőségét a megvilágosodott bölcsességtudás jelenti.
Nincs kizárva, hogy egyfajta magasabb általános bölcsesség kialakulása ép-
pen a jelenleg még materialista ízű természettudományokból fog kibontakozni.
Az anyagról szerzett eddigi ismereteinkből levonható következtetések ugyan-
is nagyon elgondolkodtatóak. A kvantumfizika és a relativitáselmélet tapasztala-
tai alapján már Fermi úgy gondolta, hogy az anyag fogalmát legjobb lenne elfe-
lejteni és az energia fogalmával helyettesíteni.

140
 Egy magasabb spirituális valóság lehetőségének felfedezése pedig azzal jár-
hat, hogy alapvetően megváltozik a természethez, valamint a bolygónkat bené-
pesítő élőlényekhez való viszonyunk. Ha pedig a tudatunk megváltozik, ez meg-
változtathatja – remélhetően pozitív értelemben – azt a világot is, amelyben
élünk.
Hogy egy ilyen reményt keltő folyamat valóban erősödőben van, arra több jel
mutat. Éppen a legfejlettebb „fogyasztói” társadalmakban növekszik gyors
ütemben a spiritualitás iránti érdeklődés. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy –
széleskörű szociológiai felmérések szerint – még az egyébként nem túl színvo-
nalas bulvársajtóban, valamint a tömegszórakoztató show műsorokban és szap-
panoperákban is egyre gyakrabban szerepelnek olyan kérdések, amelyek az élet,
a halál, és a halálon túli lét mélyebb problémáival foglalkoznak.

141
 IRODALOM
ADAMIK Lajos, JELENCZKI István, SÜKÖSD Miklós (szerk.): Mauzóleum. A halállal
való foglalkozás. Tanulmánykötet, Centrál Könyvek, Budapest, 1987
AKADÉMIAI KISLEXIKON, Akadémiai Kiadó, Bp. 1989
Jeanne ACHTERBERG: Imaginary and Healing: Shamanism and Modern Medicine,
New Science Library, Boston, 1985
Alice A. BAILEY: Az intellektustól az intuícióig, Édesvíz, Bp. 2004.
Roberto ASSAGIOLI: Psychosynthesis, Harper Collins, London, 1990.
BAKTAY Ervin: Szanátana Dharma, Révai Nyomda, 1935.
Charles BAUDOIN: Suggestion and Autosuggestion, Allen and Unwin, London, 1920.
J. S. BELL, Speakable and Unspeakable in Quantum Mechanics, Cambridge University
Press, 1987
BENCZE Gyula: Neumann János és a kvantummechanika megalapozása, Természet Vi-
lága, 2003/III. különszám
Henry BERGSON: Two Sources of Morality and Religion, Doubleday, New York,
1954.
Bhagavad Gítá, Légrády Nyomda, Budapest, 1924.
Hans BIEDERMANN: Mágikus művészetek zseblexikona, Kentaur Könyvek, Bp. 1989.
Bhikkhu BODHI: The Noble Eightfold Path, Buddhist Publication Society, Kandy, Sri
Lanka, 1984.
Bhikkhu BODHI: Múlapariyaya Sutta és kommentárjai, Buddhista Misszió Dokumentá-
ció, Budapest, 1987.
Bhikkhu BODHI: Brahmajála Sutta és kommentárjai, Orientpress, Budapest, 1994.
D. J. BOHM: Unfolding Meaning, Ark, London and New York, 1987
N. BOHR: Atomic Physics and Human Knowledge, Wiley, New York, 1958
Max BORN: Válogatott tanulmányok, Gondolat, Budapest, 1973.
P. W. BRIDGMAN: Reflections of a Physicist, Philosophical Library, New York, 1950.
Michael BROOKS: The mysteries of life, New Scientist, 4 September 2004
Paul BRUNTON: Egyiptom titkai, Rózsavölgyi és Társa, Bp. kb. 1930
Mark BUCHANAN: Double jeopardy (Free will or reality?), New Scientist, 18 June
2005
Bhadantácariya BUDDHAGHOSA: The Path of Purification (Visuddhimagga), Sham-
bala Publications, 1976.
Fritjof CAPRA: The Tao of Physics, Fontana-Collins, 1976
E. J. McCARTNEY: Optics of the Atmosphere, Wiley, New-York, 1976
David CRYSTAL: Cambridge enciklopédia, Maecenas Kiadó, Bp. 1992
Alexandra DAVID-NEEL: Tibetan Journey, John Lane, London, 1936
DIÓSZEGI Vilmos: Sámánizmus, Terebess kiadó, Budapest, 1998
– – Az ősi magyar hitvilág, Gondolat, Budapest, 1971
P.A.M. DIRAC: The Principles of Quantum Mechanics, Oxford, 1930.

142
Meister ECKHART: Tizenöt német beszéd, Kráter Kiadó, Pomáz, 2000
H. L. EDGE, R. L. MORRIS, J. PALMER, J.H. Rush: Foundations of Parapsychology,
Routledge and Kegan Paul, London, 1986
Albert EINSTEIN: Mein Weltbild, Querido, Amsterdam, 1934
– – Essays in Science, Philosophical Library, New York, 1934
A. EINSTEIN, B. PODOLSKY, N. ROSEN: Can Quantum Mechanical Description of
Reality Be Considered Complete? Physical Review, May 15, 1935/47, pp.
777-780
FELDMAN Sándor: A pszichoanalízis fejlődése napjainkig, Budapest, 1930
Sigmund FREUD: Totem és tabu, Göncöl Kiadó, Bp. 1990
– – Civilization and its Discontents, Anglobooks, 1952
E. FROMM, D. T. SUZUKI, R. de MARTINO: Psychoanalysis and Zen Buddhism,
Harper and Row, New York, 1961
George GAMOW: Mr. Tompkins in Paperback, Cambridge University Press, 1973
GECSE Gusztáv, HORVÁTH Henrik: Bibliai kislexikon, Kossuth Kiadó, 1978
Ch. GILCHRIST: Alkímia, Édesvíz, Bp. 2000
Helmuth von GLASENAPP: Die Fünf Weltreligionen, Eugen Diederichs Verlag, 1972.
Felicitas D. GOODMAN: Ecstasy, Ritual and Alternate Reality, Indiana University
Press, Bloomington, 1988
L. GOLDBERG: The Absorption Spectrum of the Atmosphere, University of Chicago
Press, 1954
Amit GOSWAMI: The visionary Window, Quest Books, Wheaton, Illinois, USA, 2000
Lama Anagarika GOVINDA: Foundations of Tibetan Mysticism, Rider, London, 1973
J. GRINBERG-ZYLBERBAUM, M. DELAFLOR, L. ATTIE, A. GOSWAMI: Einstein-
Podolsky-Rosen paradox in the Human Brain: The Transferred Potential,
Physics Essays, 1994/7, pp. 422-428.
René GUÉNON: La Métaphysiqe Orientale, Gallimar, Paris, 1951
– – La Crise du Monde Moderne, Gallimar, Paris, 1927
Henepola GUNARATANA: The Jhanas In Theravada Buddhist Meditation, Buddhist
Publication Society, Kandy, Sri Lanka, 1988
Mahathera Henepola GUNARATANA: The Noble Eightfold Path, Buddhist Publication
Society, Kandy, Sri Lanka, 1984
HAMVAS Béla: Sciencia Sacra, Magvető, Budapest, 1988.
Michael HARNER: A sámán útja, Édesvíz, Budapest, 1997
Frederic HAUGE, Marius HOLM: Give carbon a decent burial, New Scientist, 17 July
2004
Werner HEISENBERG: Physics and beyond, Allen and Unwin, London, 1971
HÉJJAS István: Ókori Indiai Bölcselet, Orientpress, Budapest, 1994.
– – Illúzió és valóság, Aszklépiosz, Budapest, 1998.
– – Buddha és a részecskegyorsító, Édesvíz, Budapest, 2004.

143
 – – India ősi bölcsessége, INOK Kft, Budapest, 2006.
– – A katasztrófaelmélet alapfogalmai, Mérés és Automatika, 1986/1-2. szám
– – A természettudományos elméletek korlátai, eVilág, 2002. szeptember
– – Az élő bolygó, eVilág, 2004. április
– – Az ember és a természet, Informatika, 2005. május
– – Az EPR paradoxon, eVilág, 2005. június
– – Az emberi tudat és a kvantumfizika, Informatika, 2005. szeptember
HETÉNYI Ernő: Buddha, Dharma, Sangha, Buddhista Misszió Dokumentáció, Buda-
pest, 1986.
HETÉNYI Ernő: Buddhista Lexikon, Trivium Kiadó, Budapest, 1996.
HOPPÁL Mihály: Sámánok, Helikon, Budapest, 1994
HOPPÁL Mihály, JANKOVICS Marcell: Jelképtár, Helikon, Bp. 1996
Fred HOYLE: The Intelligent Universe, Holt, Rinehart and Winston, New York, 1983
IPOLYI Arnold: Magyar mythológia, Európa, Bp. 1987
B. K. S. IYENGAR: Light on Yoga, Unwin Publishers, 1976
Brian D. JOSEPHSON, Fotini PALLIKARI-VIRAS: Biological Utilization of Quantum
Nonlocality, Foundations of Physics, vol. 21. pp. 197-207, 1991
Carl Gustav JUNG: Man and his Symbols, Ferguson, Chicago, 1964
– – Synchronicity: An Acasual Connecting Principle, Princeton University Press, 1973
– – Bevezetés a tudattalan pszichológiájába, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990
– – Emlékek, álmok, gondolatok, Európa, Bp. 1987
– – Az alkímiai konjunkció, Kötet Kiadó, Nyíregyháza, 1994
C. G. JUNG, W. PAULI: Naturerklärung und Psyche, Wien, 1952
KACZVINSZKY József: Kelet világossága, Irás, Budapest, 1943
KÁKOSY L: Fény és Káosz, Gondolat, Bp. 1984
KORONKAI Bertalan: C. G. Jung Archetípus tana, „Tanítások tanítója II. kötet” tanul-
mánygyűjtemény, C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás egyesület, Bp.
2005.
– – Az álomtól a tudományos hipotézisekig, Magyar Szemle, VIII. évf. 1999/11-12.
szám
KERESZTES Szent János összes versei és válogatott prózája, Európa, Bp. 1992.
H. KERN: Manual of Indian Buddhism, Motilal Banarsidass, Delhi, 1989
KLOPFER Ervin: A természeti állandókról, Informatika, 2004. szeptember
KŐRÖSI CSOMA Sándor: Buddha élete és tanításai, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest,
1982
KWOK Man Ho, Martin PALMER, Joanne O’BRIEN: The Fortune Teller’s I CHING,
Wordsworth, Ware, Hertfordshire, UK, 1993
Gerald James LARSON, Ram Shankar BHATTACHARYA: Encyclopedia of Indian
Philosophies, Motilal Banarsidass, Delhi, 1987
James E. LOVELOCK: GAIA, A New Look at Life on Earth, Oxford University Press,
1982

144
MARX György: Napfény, üvegház, éghajlat, Fizikai szemle, 1993/4
– – Oxigén, ózon, civilizáció, Fizikai szemle, 1993/4
MIREISZ László: A magyar vallás, Vizsom Kiadó, 2004
MÁTÉ János: Rekviem a nem plasztik kultúrákért, Gondverő Könyvkiadó, 2001
Max MÜLLER: The Sacred Books of the East, Oxford University Press, 1890-1895
– – The Six Systems of Indian Philosophy, Longman, Green and Co, 1899
Hajime NAKAMURA: Indian Buddhism, Motilal Banarsidass, Delhi, 1989
J. von NEUMANN: The mathematical foundations of quantum mechanics, Princeton
University Press, 1955
Őshagyományok Sámánvilágok, A Szintézis Szabadegyetem jegyzete, Budapest, 2004.
(Szerzők: Grandpierre Attila, Hoppál Mihály, Mireisz László, Paulinyi
Tamás, Sólyomfi Nagy Zoltán, Somogyi István, Szathmári Botond, Szepes
Mária)
PAULINYI Tamás: Tájékoztató a sámándobok használatához, A Szintézis Szabadegye-
tem jegyzete, Budapest, 2004.
Will PARFITT: Kabbala, a tudat térképe, Édesvíz, 2004
Roger PENROSE, Stephen HAWKING: A nagy, a kicsi és az emberi elme, Akkord Ki-
adó, 2003
Fred PEARCE: Sea birds might pay the price for green electricity, New Scientist, 7 May
2005
POPPER Péter: Az Írás, I. és II. kötet, SAXUM, 2004
PRESSING Lajos: A yoga-meditáció sajátosságai, Buddhista Misszió Dokumentáció,
Budapest, 1986.
– – Meditáció és pszichoterápia, Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest, 1985
– – Phoenix, Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest, 1988
– – Hová tűntek a csodák? Orientpress, Budapest, 1994.
RADÓ Polikárp: A kereszténység szent könyvei, Szent István Társulat, Budapest, 1928.
SCHMIDT József: Buddha élete és tanítása, Athéneum, Budapest, 1925. Reprint: Imp-
resszum Kiadó, Dunaújváros, 2003.
SCHNELL Endre: C. G. Jung és a keleti bölcselet; Szinkronicitás, Buddhista Misszió
Dokumentáció, Budapest, 1985.
Erwin SCHRÖDINGER: A 2400 éves kvantumelmélet, Fizikai Szemle, 1961/4
L. LeSHAN: The Science of the Paranormal, Aquarian, Wellingborough, Northants,
1987
Rupert SHELDRAKE: A new science of life, Tarcher, Los Angeles, 1981
R. G. H. SIU: The Tao of Science, John Wiley and Sons, 1957
H. E. STAPP: Mind, Matter and Quantum Mechanics, Foundations of Physics, 1982/12
Shunryu SUZUKI: A Zen szellem az örök kezdők szelleme, Buddhista Misszió Doku-
mentáció, Budapest, 1987.
SZENTESI István: Bioinformatika és bioszámítógépek, Stratégiakutató Intézet, Nagy-
kovácsi, 2005

145
TAKÁCS László: India kultúrtörténetének áttekintése. 1-7. kötetek, Buddhista Misszió
Dokumentáció, Budapest 1984-86.
TÉCHY Olivér: Buddha, Gondolat, Budapest, 1986.
TENIGL-TAKÁCS László: A jógácsára filozófiája, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó,
Budapest, 1997.
TÉNYEK KÖNYVE, Ráció Kiadó Kft, Debrecen, 1992
TERMÉSZETTUDOMÁNYI KISLEXIKON, Akadémiai Kiadó, Bp. 1989
Nyanaponika THERA: Satipatthána, a Buddhista meditáció szíve, Buddhista Misszió
Dokumentáció, Budapest, 1986.
Sz. A. TOKAREV: Mitológiai enciklopédia, Gondolat, Budapest, 1988
TARTHANG Tulku: Time, Space and Knowledge, Dharma Publishing, Berkeley, 1977
UPANISADOK, Tan Kapuja Buddhista Főiskola jegyzete, Budapest, 1994.
VARGA Csaba: Új elmélethorizontok előtt, Tertia Kiadó, 2004
VEKERDI József: Titkos tanítások, válogatás az Upanisadokból, Helikon, Budapest,
1987.
Piers VITEBSKY: A Sámán, Helikon, 1966
E. H. WALKER: Consciousness and Quantum Theory, Putnam books, New York, 1974
William Montgomery WATT: Az Iszlám rövid története, Akkord Könyvkiadó, 2000.
Alan WATTS: Tao, the Watercourse Way, Russel and Volkening Inc., 1990.
Robert Anton WILSON: Kvantumpszichológia, Mandala-Véda, Budakeszi, 2002.
Fred Alan WOLF: The yoga of time travel, how the mind can defeat time, Quest Books,
Wheaton, Illinois, USA, 2004

146