You are on page 1of 47

ÍRÁS 1.

A változat
Tanmenetjavaslat
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
1. Ismerkedés, Elemi mozgások, Az írástanítás előkészítése, az Testséma, lateralitás.
szokások egyensúlyérzék írás megtanulásának Relációs szókincs (alatta,
kialakítása, játék feltérképezése (testnevelés, technikai alapozása. A téri és mögötte, felette stb.).
szabadidős) tevékenységeken síkbeli reprodukáló
keresztül. Bemutatkozó képességhez szükséges
gyakorlatokon keresztül szókincs és beszédértés
fejlesztjük a relációs megalapozása.
szókincset, konkretizáljuk a
jobb-bal irányokat, pl. Zsipp-
zsupp játék (a játék leírása a
kézikönyvben). Szabadon
választott formarajzon (pl.
óvodai jel) keresztül
megfigyeljük az írásban
felvett testhelyzetet és
ceruzafogást. Hibás
szituációban korrigálunk.
Bemutatjuk az írásórán
használatos eszközöket és
füzeteket, taneszközöket,
azok használatát.
Térérzékelési és téri
tájékozódási játékok.
2. Tájékozódás a Relációs szókincs fejlesztése. Az írástanítás előkészítése − Egyéni feladat: saját
szűkebb Térészlelés fejlesztése, az írás megtanulásának névjegykártya készítése
1 (tantermi) térbeli irányok, viszonyok technikai alapozása. Térbeli az óvodai jellel vagy
környezetben. megismertetése. tájékozódás fejlesztése, betűsorral.
Névjegykártya- Névjegykártya-készítés, helyes testtartás és
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a készítés bemutatkozás. Hol a helyem ceruzafogás kialakítása és
a padsorban/csoportban? szükség esetén korrekciója.
Minek hol a helye a
tanteremben?
3. Tájékozódás a A tanterem és az iskola Az írástanítás előkészítése − Csoportos munka: rajzos
tágabb fontosabb terei és helyiségei. az írás megtanulásának szimbólum készítése az
(iskolaépület) Megközelítési útvonalának technikai alapozása. Térbeli osztályterem ajtajára.
térben. Rajzos bemutatása és egymáshoz tájékozódás fejlesztése,
szimbólum való viszonyuk felmérése. Az helyes testtartás és
készítése osztály ceruzafogás kialakítása és
jelének/szimbólumának szükség esetén korrekciója.
elkészítése. A csoportalkotás
és a csoportmunka
technikája.
4. Ez vagyok én… Szóbeli utasításra a saját Az írástanítás előkészítése − Testudat, testséma-
testen a testrészek az írás megtanulásának tudatosítás.
megmutatása. A mozgás technikai alapozása. Saját
ritmusos követése testen való tájékozódás,
mondókával: „Itt a szemem, testséma, testérzet
itt a szám…”. Csukott kialakítása és tudsatosítása.
szemmel is elvégeztetjük a
gyakorlatot. Csoportmunka:
nagy csomagolópapíron
zsírkrétával a csoportok egy-
egy tagját körülrajzoljuk. A
testrészeket, ruházatot
közösen berajzolják és
színezik.
15. Oldaliság Keresztcsatornákra irányuló Az írástanítás előkészítése − A bal és jobb fogalmának
(lateralitás) mozgássorok, az írás megtanulásának differenciálása.
pozitúrautánzásos feladatok. technikai alapozása. A jobb és
Meghatározott testrész bal oldali testfél tudatosítása
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a feszítése-lazítása. A test és differenciálása.
középvonalának
meghatározása, keresztező
gyakorlatok. Szem-kéz
koordináció, célkontroll-
feladat. Jobb és bal
tenyérnyomat készítése
kétféle festékkel. A kész
nyomat átalakítása belelátás
útján ujjfestéssel. A saját
maguk alkotta fantáziakép
elnevezése.
6. Mintázások és Gyurmából elkészítjük a Az írástanítás előkészítése - Szókincsbővítés a
formarajzok. formarajzok térbeli makettjét az írás megtanulásának munkafolyamat
Kiegészítéses (csiga, szőlőfürt, alma, körte, technikai alapozása. A taktilis instrukcióinak
feladatok gomba stb.). A és vizuális észlelés, alak és szókészletével
vázolófüzetben kiegészítjük a fomaállandóság fejlesztése. (gömbölyítsétek,
figurákat a hiányzó lapítsátok, sodorjátok,
elemekkel. Formarajzokat csipkedjétek).
készítünk. Színezéssel,
satírozással díszítjük.
Finommozgás és taktilis
észlelés fejlesztése, szem-kéz
koordináció tudatosítása,
alakészlelés,
formaállandóság, helyes
testhelyzet és ceruzafogás
kialakítása. Taktilis észlelés
1 fejlesztése, alakészlelés,
alakállandóság, rész-egész
viszonyának meghatározása.
Írás munkafüzet 2. és 3. oldal
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a feladatai.
7. Függőleges/álló A képen megjelenő Az írástanítás előkészítése − A módszertani ajánlások
egyenesek. függőleges és vízszintes az írás megtanulásának lépéseinek betartásával a
Tájékozódás a egyenesek követése technikai alapozása. függőleges/álló egyenes
hármas fonalragasztással. A látási Függőleges/álló egyenes betűelemek vázolása és
vonalközben figyelem és a tapintásos betűelem vázolása és vonalközbe helyezése.
észlelés fejlesztése, a vizuális vonalközbe helyezése. Fogalmak: vonalrendszer,
ritmus folytatása, az betűelem, álló egyenes.
absztrahálóképesség
fejlesztése, a kicsinyítés-
nagyítás képességének
fejlesztése. Mozgásirányok
verbalizálása egy időben a
kivitelezett mozgással. A
hármas vonalköz
szimbólumának értelmezése.
A függőleges/álló egyenes
betűelemek vázolása és
vonalközbe helyezése. Mf.
3−4. oldal.

1
8. Ferde egyenesek A logikai készletből Az írástanítás előkészítése − A módszertani ajánlások
és a sátorvonal tetszőleges figura az írás megtanulásának lépéseinek betartásával
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a megalkotása (ház, vonat, vár, technikai alapozása. Ferde ferde egyenesek és
emberke). Azonos formák egyenesek és a sátorvonal kapcsolt ferde egyenesek
keresése, a síkidom betűelemek vázolása és (sátorvonal) betűelemek
körvonalának letapogatása és vonalközbe helyezése. vázolása és vonalközbe
verbalizálása. Azonosságok, helyezése. Fogalmak:
különbségek jegyeinek vonalrendszer, betűelem,
megfogalmazása. Az alkotott ferde egyenesek.
forma részeinek
meghatározása (Milyen
elemekból áll a kisvonat?
Milyen egyenesekből áll a
háromszög?). A ferde
egyenesek vázolása,
vonalközbe helyezése.
Kicsinyítése és kapcsolása.
Ritmikus sorok írása. Irányok
(jobbra ferdén fel, jobbra
ferdén le) értelmezése, a
szóbeli instrukció követése és
kivitelezése. Mf.5. oldal
feladatai.
9. Horogvonal Az írásban részt vevő Az írástanítás előkészítése − A módszertani ajánlások
izomcsoportok (nyak, hát, az írás megtanulásának lépéseinek betartásával a
váll, karok) légzéssel kapcsolt technikai alapozása. horogvonal vázolása és
feszítő-lazító és átmozgató Horogvonal betűelem vonalközbe helyezése.
gyakorlatai. A vázolása és vonalközbe Fogalmak: vonalrendszer,
mozgáskoordináció helyezése. betűelem, horogvonal.
fejlesztése, síkbeli
tájékozódás, vizuális
1
figyelem: azonosságok,
különbségek. Síkbeli irányok
megfogalmazása és az
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a instrukcióknak megfelelő
kivitelezése. A képen elrejtett
horogvonalak megtalálása. A
horogvonal vázolása, írása és
kapcsolása az ajánlott
módszertani elvek mentén.
Mf. 6. oldal.

10. Kapuvonal A kéz és az ujjak célzott Az írástanítás előkészítése − A módszertani ajánlások


(szimpla felső tornája ujjsoroló az írás megtanulásának lépéseinek betartásával a
ívelés) mondókákkal. Ujjsoroló technikai alapozása. kapuvonal vázolása és
mondókák: „Ujjaimat Kapuvonal betűelem vázolása vonalközbe helyezése.
mozgatom…”; „Gyülekeznek és vonalközbe helyezése. Fogalmak: vonalrendszer,
a felhők…” stb. Ritmikus betűelem, kapuvonal.
beszéddel követett mozgások.
A felső ívelés (kapuvonal)
vázolása, írása és kapcsolása;
kicsinyítése és ritmikus sorok
írása. Több elem kapcsolása
és írása a kézcsúsztatás és a
könnyed vonalvezetés
elsajátítása érdekében. Mf. 7.
oldal.
11. Csészevonal A beszéd tempójának Az írástanítás előkészítése − A módszertani ajánlások
(szimpla alsó változása és a mozgástempó az írás megtanulásának lépéseinek betartásával a
1 ívelés) összehangolása (lassú-gyors): technikai alapozása. csészevonal vázolása és
„Lassan jár a csiga-biga…” A Csészevonal betűelem vonalközbe helyezése.
mozgás eltérő tempójának vázolása és vonalközbe Fogalmak: vonalrendszer,
érzékeltetése. Az alsó ívelés helyezése. betűelem, csészevonal.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a (csészevonal) vázolása és
írása, kicsinyítése.
Azonosságok és különbségek
észlelése, a vizuális figyelem
és elemzőkészség fejlesztése,
formaéeszlelés. Mf. 8. oldal.

12. Gyakorlóóra. A A látási és mozgásos érzetek Az írástanítás előkészítése − Gyakorlóóra.


tanult betűelemek közötti kapcsolat fejlesztése, az írás megtanulásának
gyakorlása a látási és tapintási érzetek technikai alapozása.
közötti kapcsolat fejlesztése,
az átfordítási képesség
fejlesztése. A különféle
szenzoros csatornákon érkező
ingerek verbalizálása.
Például: a tanult
betűelemekből a gyerek
hátára rajzolunk egyet, amit
1
ő megnevez és leír
(padsoronkénti
versenyfeladat). Érdes
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a felületű betűelemforma
csukott szemmel történő
meghatározása és írása.
Betűelemmátrixok kitöltése.
A betűelemsorok dekódolása
és olvasása. Másolásos és
diktálásos feladatok a tanult
betűelemekből. Mf. 9. oldal.
13. Kör A kör alakú tárgyak Az írástanítás előkészítése − A módszertani ajánlások
felfedezése és rajzos az írás megtanulásának lépéseinek betartásával a
megjelenítése. A körforma technikai alapozása. Kör kör vázolása és
kialakítása mozgással, betűelem vázolása és vonalközbe helyezése.
különféle körzések, forgások. vonalközbe helyezése. Fogalmak: vonalrendszer,
Csukott szemmel kör alakú betűelem, kör.
tárgyak válogatása. A kör
vázolása és írása; kicsinyítése
és ritmikus sorok írása. Mf.
10. oldal

14. C vonal (nyitott A kör alakjának felidézése a Az írástanítás előkészítése − A módszertani ajánlások
1 kör) tárgyi környezetben. az írás megtanulásának lépéseinek betartásával a
Szabályértelmezés a körjáték technikai alapozása. C vonal C vonal/nyitott kör
során: „Kerek a káposzta…”. (nyitott kör) betűelem vázolása és vonalközbe,
Alaklátás és formaállandóság, vázolása és vonalközbe illetve kapcsolása
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a rész-egész viszonya, helyezése. helyezése. Fogalmak:
kiegészítéses feladatok. A vonalrendszer, betűelem,
nyitott kör vázolása, írása és nyitott kör/C vonal.
kapcsolása. A nyitott körök
kicsinyítése és ritmikus sorok
írása. A cés kötés több
elemen keresztül történő
folyamatos írása. Mf. 11.
oldal.

15. Fecskevonal (felső A relációs szókincs bővítése Az írástanítás előkészítése − A módszertani ajánlások
hurokvonal) kiscsoportos és páros az írás megtanulásának lépéseinek betartásával a
feladatokkal. Az technikai alapozása. fecskevonal (felső
együttműködési stratégiák Fecskevonal (felső hurokvonal) vázolása és
kialakítása, kooperáció. A hurokvonal) betűelem vonalközbe helyezése,
felső hurok (fecskevonal) vázolása és vonalközbe illetve kapcsolása.
vázolása és írása. Mf. 12. helyezése. Fogalmak: vonalrendszer,
oldal. betűelem, fecskevonal
(felső hurokvonal).
16. Gyakorló óra. A A betűelemsorok dekódolása Az írástanítás előkészítése − Gyakorlóóra.
tanult betűelemek és olvasása. A tanult az írás megtanulásának
gyakorlása betűelemek írásának technikai alapozása.
gyakorlása másolási és
diktálásos feladatok során
(páros gyakorlatok). Az
analizáló-szintetizáló
képesség fejlesztése,
1 sorrendiség, átfordítási
képesség. Helyes testtartás
és eszközhasználat
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a kialakítása.

17. Hullámvonal A hullámmozgás követése Az írástanítás előkészítése − A módszertani ajánlások


hosszan hangoztatott az írás megtanulásának lépéseinek betartásával a
hangokkal magasan és technikai alapozása. hullámvonal vázolása és
mélyen. A vizuális észlelés, a Hullámvonal betűelem vonalközbe. Fogalmak:
szemmozgás és szemfixáció vázolása és vonalközbe vonalrendszer, betűelem,
tudatos működése, helyezése. hullámvonal.
mozgásutánzás. Figyeljünk a
kézcsúsztatás és az
írásnyomaték helyes
beállítására. Hullámvonal
vázolása és írása. Mf. 13.
oldal.
18. Cseppvonal (alsó A térbeli és síkbeli Az írástanítás előkészítése − A módszertani ajánlások
hurokvonal) reprodukálóképesség, a az írás megtanulásának lépéseinek betartásával a
sorrendiség, vizuális technikai alapozása. cseppvonal (alsó
emlékezet fejlesztése. Adj Cseppvonal/alsó hurokvonal hurokvonal) vonal
hozzá egy mozdulatot! − betűelem vázolása és vázolása és vonalközbe.
mozdulatsorok vonalközbe helyezése. Fogalmak: vonalrendszer,
reprodukálása. Vizuális betűelem, cseppvonal.
minták (forma, méret, szín
szempontjából) szóbeli
felidézése. Több elemből álló
(különböző formájú,
nagyságú, színű pl. logikai
készlet) vizuális minta
1 felidézése és írása. Az alsó
hurok-/cseppvonal vázolása
és írása. Mf. 14. oldal.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
19. a Játék, gyakorlás Mozgásos percek: az ujjak Az írástanítás előkészítése − Gyakorlóóra.
mozgékonyságának az írás megtanulásának
fokozására szolgáló technikai alapozása.
gyakorlatok. Vizuális és
auditív figyelem és emlékezet
fejlesztése másolási és
diktálásos mintakövető
feladatokkal. Mozgássorok
utánzása ritmussal kísérve.
Hallási emlékezet fejlesztése
hangsorok, dallamok
felidézésével. A tanult
betűelemek írásának
gyakorlása. Mf. 15. oldal

20. Gyakorlás, Az analizáló-szintetizáló Az írástanítás előkészítése − Kontrollmérés,


felmérés képesség fejlesztése, az írás megtanulásának tudáspróba.
sorrendiség, az átfordító technikai alapozása.
képesség fejlesztése.
Feladatértés hallás után. A
betűelemek dekódolása és
olvasása. A betűelemek
dekódolása és olvasása.
Megadott szempontrendszer
szerint (helyes ceruzafogás,
vonalvezetés, grafomotórium,
vizuális figyelem és
emlékezet) egyéni célzott
megfigyelése. Az esetleges
1
elakadásoknál a további
teendők meghatározása.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
21. a Az a betű vázolása Az a betű vázolása és írása. A Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása tanult betűelem felismerése a lépéseinek betartásával
betűben, a tanult betű az a betű vázolása és
önmagához való kapcsolása. vonalközbe helyezése.
Szabályos betűalakítás és Fogalmak: írott betű,
betűkapcsolás. Mf. 16. oldal. írásjegy, egyjegyű betű,
kisbetű, magánhangzó,
kapcsolás.
22. Az i, í betűk A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása a betűben. A hangok lépéseinek betartásával
időtartamának jelölése, az i, í betűk vázolása és
időtartam-differenciálás. Az írása. A tanult betűelem
azonosságok és különbségek felismerése a betűben, a
megfigyelése a betűk tanult betű önmagához és
vonalvezetésében, a már tanult betűkhöz
egymáshoz, illetve az a kapcsolása. Fogalmak:
betűhöz kapcsoltan. Mf. 17. kisbetű, magánhangzó,
oldal. szótag, szó.
23. Az m betű A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása a betűben, a betű önmagához lépéseinek betartásával
és a már tanult betűkhöz az m betű vázolása és
kapcsolása. Lendületes írása. A tanult betűelem
írásmozgás gyakorlása, felismerése a betűben, a
kézcsúsztatás. Alak-háttér tanult betű önmagához és
differenciálás, hangkereső a már tanult betűkhöz
feladatok. 2, 3 betűs szótagok kapcsolása. Fogalmak:
és szavak írása másolással. kisbetű, mássalhangzó,
Mf. 18−19. oldal. szótag, szó.
124. Az l betű vázolása A tanult betűelem Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása felismerése a betűben, a lépéseinek betartásával
tanult betű önmagához és a az l betű vázolása és
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a már tanult betűkhöz írása. A tanult betűelem
kapcsolása. Másolással felismerése a betűben, a
írottról írott alakra, tanult betű önmagához és
nyomtatottról írottra, illetve a már tanult betűkhöz
diktálással betű, szótag és kapcsolása. Fogalmak:
szóírás a tanult betűk kisbetű, szótag, szó, írott
felhasználásával. Hiányzó és nyomtatott betű.
betűk pótlásos feladata. A
különféle kapcsolódások
gyakorlása lendületes
vonalvezetéssel. Megfelelő
írásszokások automatizálása.
Mf. 20−21. oldal.
25. Az o, ó betű A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása a betűben, időtartam- lépéseinek betartásával
differenciálás, az az o, ó betűk vázolása és
azonosságok és különbségek írása. A tanult betűelem
megfigyelése a betűk felismerése a betűben, a
vonalvezetésében, egymáshoz tanult betű önmagához és
kapcsolásuk. A hangok a már tanult betűkhöz
időtartamának jelölése, kapcsolása. Fogalmak:
időtartam-differenciálás. A kisbetű, magánhangzó,
különféle kapcsolódások szótag, szó, írott és
gyakorlása lendületes nyomtatott betű.
vonalvezetéssel. Mf. 22−23.
oldal.

26. Az e betű vázolása A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
1 és írása a betűben. A l betűvel való lépéseinek betartásával
azonosságok és különbségek az e betű vázolása és
megfigyelése a betűk írása. A tanult betűelem
vonalvezetésében, egymáshoz felismerése a betűben, a
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a kapcsolásuk. Analizáló és tanult betű önmagához és
szintetizáló készség a már tanult betűkhöz
fejlesztése betűpótló és rajzos kapcsolása. Fogalmak:
szóértelmező feladatokkal. Az kisbetű, magánhangzó,
e betű kapcsolása a tanult szótag, szó, írott és
betűkhöz. Írott és nyomtatott nyomtatott betű.
alakról másolás, diktálással
betű, szótag és szóírás a
tanult betűk felhasználásával.
Szógyűjtő füzetbe 2, 2+2,
1+2 szavak írása. Mf. 24−25.
oldal.
27. Az a, o, ó betűk Az a, o, ó betűk vonalvezetési Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.
differenciálása és kapcsolási azonosságainak az eszközszintű írás
írásban és különbségeinek előkészítése.
megfigyelése és szabályos
kivitelezése. A vizuális
észlelés és emlékezet
fejlesztése kiegészítéses
feladatokkal. 2-3 betűs
szótagok és szavak másolása
írott és nyomtatott alakokról.
Főfogalom alá rendelő rajzos
szóértelmező feladat. Mf. 26.
oldal.

1
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a
28. A t betű vázolása A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása. a betűben. Hangkeresés a lépéseinek betartásával a
szavakban, hanganalízis, t betű vázolása és írása. A
fonématudatosság. A t betű tanult betűelem
önmagához és a már tanult felismerése a betűben, a
betűkhöz kapcsolása. tanult betű önmagához és
Másolással, diktálással betű, a már tanult betűkhöz
szótag- és szóírás a tanult kapcsolása. Fogalmak:
betűk felhasználásával. kisbetű, mássalhangzó,
Rajzos kiegészítő feladat. szótag, szó, írott és
Szógyűjtő füzetbe 2, 2+2, nyomtatott betű.
1+2 szavak írása. Mf. 27−28.
oldal.
29. A z betű vázolása A tanult betűelem Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása felismerése a betűben. A z lépéseinek betartásával a
betű önmagához és a már z betű vázolása és írása. A
tanult betűkhöz kapcsolása. tanult betűelem
Tájékozódás a síkban: jobb és felismerése a betűben, a
bal irányok. Másolással, tanult betű önmagához és
diktálással betű, szótag és a már tanult betűkhöz
szóírás a tanult betűk kapcsolása. Fogalmak:
felhasználásával. Szógyűjtő kisbetű, mássalhangzó,
füzetbe 2, 2+2, 1+2 szavak szótag, szó, írott és
írása. Mf. 29−30. oldal. nyomtatott betű.
30. Szavak betűkre A tanult betűkből alkotott Mondat, szó, hang, betű; Gyakorlás. Fogalmak:
bontása. A tanult szavak analízis és szintézis szótagolás; szótő és toldalék; betű, hang, szótag, szó.
betűkbőlszóalkotá feladatai (betűkből szavak mondatfajták.
1 s. alkotása, szavak
A szótagolás és az betűkre/hangokra bontása).
elválasztás Szavak szótagokra bontása, a
szavak elválasztásának
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a gyakorlása gyakorlása.

31. Az n betű vázolása Vizuális figyelem fejlesztése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása azonosságok és különbségek lépéseinek betartásával a
keresésével. A tanult n betű vázolása és írása.
betűelem felismerése a A tanult betűelem
betűben. Az n betű felismerése a betűben, a
önmagához és a már tanult tanult betű önmagához és
betűkhöz kapcsolása. a már tanult betűkhöz
Másolással (írott és kapcsolása. Fogalmak:
nyomtatott alakról), kisbetű, magánhangzó,
diktálással betű, szótag- és szótag, szó, írott és
szóírás a tanult betűk nyomtatott betű.
felhasználásával. Szógyűjtő
füzetbe 2, 3, 2+2, 1+2 szavak
írása. Helyes írásszokások
alkalmazása (testtartás,
írószerfogás, kézcsúsz-tatás).
Mf. 31−32. oldal.
32. Az s betű vázolása Alak-háttér felismerés, Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása hangkereső feladatok. A lépéseinek betartásával a
tanult betűelem felismerése a s betű vázolása és írása. A
betűben. A s betű önmagához tanult betűelem
és a már tanult betűkhöz felismerése a betűben, a
kapcsolása. Másolással, tanult betű önmagához és
diktálással betű, szótag és a már tanult betűkhöz
szóírás a tanult betűk kapcsolása. Fogalmak:
1 felhasználásával. Betűkből kisbetű, szótag, szó, írott
szavak alkotása: szintetizáló és nyomtatott betű,
feladat útján. Írott alakú szókapcsolat.
szókapcsolatok másolása. Mf.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a 33−34. oldal.
33. Gyakorlóóra A tanult betűk írása, Az írástechnika fejlesztése − Gyakorlóóra.
egymáshoz kapcsolása. A az eszközszintű írás
különféle kapcsolódások előkészítése.
gyakorlása lendületes
vonalvezetéssel. Megfelelő
írásszokások automatizálása.
Betű-, szótag- és szóírás a
tanult betűkkel másolás és
hallás után. Szóalkotó
gyakorlatok, rajzos értelmező
feladatok. Mf. 35. oldal.
34. A k betű vázolása Hanganalízis, Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása fonématudatosság lépéseinek betartásával a
hangkereső feladatokkal. A k betű vázolása és írása. A
tanult betűelemek tanult betűelem
felismerése a betűben. A k felismerése a betűben, a
betű önmagához és a már tanult betű önmagához és
tanult betűkhöz kapcsolása. a már tanult betűkhöz
Másolással, diktálással betű-, kapcsolása. Fogalmak:
szótag- és kisbetű, mássalhangzó,
szó-/szókapcsolatírás a tanult szótag, szó, írott és
betűk felhasználásával. nyomtatott betű,
Szóalkotó szókapcsolat.
feladatok.Szógyűjtő füzetbe
2, 2+2, 1+2, 3, 3+2, 2+3
betűs szavak írása. Mf.
36−37. oldal.
135. Az á betű vázolása A tanult betűelem Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása felismerése a betűben, lépéseinek betartásával
időtartam-differenciálás. Az a az á betű vázolása és
betűvel való azonosságok és írása. A tanult betűelem
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a különbségek megfigyelése a felismerése a betűben, a
betűk vonalvezetésében. Az á tanult betű önmagához és
betű a már eddig tanult a már tanult betűkhöz
betűkhöz kapcsolása. kapcsolása. Fogalmak:
Másolással, diktálással betű-, kisbetű, magánhangzó,
szótag- és szóírás a tanult szótag, szó, írott és
betűk felhasználásával. nyomtatott betű,
Keresztrejtvény-feladat. Mf. szókapcsolat.
38. oldal.
36. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.
l, t, k betűk írott vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
alakjaival differenciálása. Az előkészítése.
azonosságok és különbségek
észlelése, megfogalmazása és
gyakorlása. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és
begyakorlása. Másolás írott
és nyomtatott alakokról,
rajzos értelmezési feladat.
Mf. 39. oldal.
37. A p betű vázolása A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása a betűben. A p betű lépéseinek betartásával a
önmagához és a már tanult p betű vázolása és írása.
betűkhöz kapcsolása. A tanult betűelem
Másolással, diktálással betű-, felismerése a betűben, a
szótag- és szóírás a tanult tanult betű önmagához és
1 betűk felhasználásával. Kép a már tanult betűkhöz
segítségével szógyűjtés, kapcsolása. Fogalmak:
szavak emlékezetből írása. kisbetű, mássalhangzó,
Szógyűjtő füzetbe 2, 2+2, szótag, szó, írott és
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a 1+2, 3, 3+2 szavak írása. nyomtatott betű,
Finommotorika, szem-kéz szókapcsolat.
koordináció fejlesztése
színezéses feladattal. Mf.
40−41. oldal.
38. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.
á, ó betűk írott vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
alakjaival. differenciálása. Az előkészítése.
Gyakorlás azonosságok és különbségek
észlelése, megfogalmazása és
gyakorlása. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és begyakorlása.
Másolás írott és nyomtatott
alakokról, emlékezetből írás
képek segítségével. Mf. 42.
oldal.
39. Az u, ú betű A tanult betűelem Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása felismerése a betűben, lépéseinek betartásával
időtartam-differenciálás, az u, ú betűk vázolása és
auditív észlelés fejlesztése. írása. A tanult betűelem
Az u, ú betű a már tanult felismerése a betűben, a
betűkhöz kapcsolása. tanult betű önmagához és
Másolással, diktálással betű-, a már tanult betűkhöz
szótag- és szóírás a tanult kapcsolása. Fogalmak:
betűk felhasználásával. kisbetű, magánhangzó,
Rajzos szókincsbővítő szótag, szó, írott és
1 feladatok. Mf. 43−44. oldal. nyomtatott betű,
szókapcsolat.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
40. a Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.
m, n, p betűk írott vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
alakjaival. differenciálása. Az előkészítése.
Gyakorlás azonosságok és különbségek
észlelése, megfogalmazása és
gyakorlása. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és
begyakorlása. Vizuális
figyelem és emlékezet
fejlesztése kódos színezős
feladattal. Szópiramis
másolása, helyes írástechnika
és eszközhasználat
begyakorlása. Az írástempó
fokozása. Másolás írott és
nyomtatott alakokról,
kognitívkészség-fejlesztő
rajzos feladat. Mf. 45. oldal.
41. A j betű vázolása A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása a betűben. A j betű lépéseinek betartásával a
önmagához és a már tanult j betű vázolása és írása. A
betűkhöz kapcsolása. Helyes tanult betűelem
írástechnika, kézcsúsztatás felismerése a betűben, a
begyakorlása. Másolással, tanult betű önmagához és
diktálással betű-, szótag- és a már tanult betűkhöz
szóírás a tanult betűk kapcsolása. Fogalmak:
felhasználásával. Látó és kisbetű, mássalhangzó,
1
halló szótag, szó, írott és
tollbamondás.Keresztrejvény nyomtatott betű,
feladatok. Szógyűjtő füzetbe szókapcsolat.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a 2, 2+2, 1+2, 3, 3+2 szavak
írása. Mf. 46−47. oldal.

42. Gyakorlóóra Az u-ó, t-j betűk Az írástechnika fejlesztése − Gyakorlóóra.


differenciálása írásos az eszközszintű írás Kontrollmérések,
feladatokon keresztül. A előkészítése. tudáspróba. A kiértékelést
tanult betűk írása, követően a felmerülő
egymáshoz kapcsolása. A problémák egyéni
különféle kapcsolódások korrekciója.
gyakorlása lendületes
vonalvezetéssel. Megfelelő
írásszokások automatizálása.
Betű-, szótag- és szóírás a
tanult betűkkel másolás és
hallás után. Betűpótló
feladatok. Szóalkotó
gyakorlatok, rajzos értelmező
feladatok. Halló, látó
tollbamondás. Mf. 48. oldal.
43. Az sz betű A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása a betűben. Az s és z betűvel lépéseinek betartásával
való azonosságok az sz betű vázolása és
megfigyelése a betűk írása. A tanult betű/elem
1 kapcsolásának felismerése a betűben, a
vonalvezetésében. Az sz betű tanult betű önmagához és
a már tanult betűkhöz a már tanult betűkhöz
kapcsolása. Szópárok írása kapcsolása. Fogalmak:
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a másolással, diktálással betű-, kétjegyű betű, kisbetű,
szótag- és szóírás a tanult szótag, szó, írott és
betűk felhasználásával. nyomtatott betű,
Emlékezetből írás képek szókapcsolat.
segítségével. Mf. 49−50.
oldal.
44. Az é betű vázolása A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása a betűben, időtartam- lépéseinek betartásával
differenciálás. Az e, á és l az é betű vázolása és
betűvel való azonosságok és írása. A tanult betű/elem
különbségek megfigyelése a felismerése a betűben, a
betűk vonalvezetésében. Az é tanult betű önmagához és
betű a már tanult betűkhöz a már tanult betűkhöz
kapcsolása. Másolással, kapcsolása. Fogalmak:
diktálással betű-, szótag- és kisbetű, szótag, szó, írott
szóírás a tanult betűk és nyomtatott betű,
felhasználásával. Mf. 51. szókapcsolat.
oldal.
45. A v betű vázolása A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása a betűben. Az u betűvel való lépéseinek betartásával a
azonosságok és különbségek v betű vázolása és írása. A
megfigyelése a betűk tanult betű/elem
vonalvezetésében. A v betű a felismerése a betűben, a
már tanult betűkhöz tanult betű önmagához és
kapcsolása. Írott és a már tanult betűkhöz
nyomtatott alakról történő kapcsolása. Fogalmak:
másolással, diktálással betű-, kisbetű, szótag, szó, írott
szótag- és szóírás a tanult és nyomtatott betű,
1 betűk felhasználásával. szókapcsolat.
Betűpótló feladatok, vizuális
figyeleme és emlékezet
fejlesztésére irányuló
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a másolási feladat, szem-kéz
koordinációs gyakorlat. Mf.
52−53. oldal.
46. A c betű vázolása A tanult betűelem felismerése Az írástechnika fejlesztése − A módszertani ajánlások
és írása a betűben. A c betű az eszközszintű írás lépéseinek betartásával a
önmagához és a már tanult előkészítése. c betű vázolása és írása. A
betűkhöz kapcsolása. Az é, á, tanult betű/elem
i, í, betűk differenciálása. felismerése a betűben, a
Másolással, diktálással betű, tanult betű önmagához és
szótag és szóírás a tanult a már tanult betűkhöz
betűk felhasználásával. kapcsolása. Fogalmak:
Logikailag összetartozó kisbetű, szótag, szó, írott
szókapcsolatok kialakítása és és nyomtatott betű,
másolása, szóalkotás, szókapcsolat.
emlékezetből írás képek
segítségével. Írástechnika:
kézcsúsztatás és megfelelő
írásnyomaték kialakítása.
Szógyűjtő füzetbe 2, 2+2,
1+2, 3, 3+2 szavak írása.

47. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írott betűalakok tanítása. Differenciáló óra.
u, v betűk írott vonalvezetésű betűk
alakjaival. differenciálása. Az
Gyakorlás azonosságok és különbségek
1 észlelése, megfogalmazása és
gyakorlása. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a tudatosítása és begyakorlása.
Vizuális figyelem és
emlékezet fejlesztése
szókapcsolatok másolásával.
Szópiramis másolása, helyes
írástechnika és
eszközhasználat
begyakorlása. Az írástempó
fokozása. Másolás írott és
nyomtatott alakokról, téri
tájékozódást fejlesztő rajzos
feladat, szókincsbővítés. Mf.
56. oldal.

48. A h betű vázolása A tanult betűelemek Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása felismerése a betűben. A h lépéseinek betartásával a
betű önmagához és a már h betű vázolása és írása.
tanult betűkhöz kapcsolása. A tanult betű/elem
Auditív figyelem fejlesztése felismerése a betűben, a
hangkereső feladattal, tanult betű önmagához és
fonématudatoság. Szópiramis a már tanult betűkhöz
írás, rajzos feladat. kapcsolása. Fogalmak:
Másolással, diktálással betű-, kisbetű, szótag, szó, írott
szótag- és szóírás a tanult és nyomtatott betű,
betűk felhasználásával. szókapcsolat.
Szógyűjtő füzetbe 2, 2+2,
1+2, 3, 3+2, 2+3 betűs
szavak írása. Mf. 57−58.
1
oldal.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a

49. Az ö, ő betű A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása a betűben, időtartam- lépéseinek betartásával
differenciálás. Az ö, ő betű a az ö, ő betűk vázolása és
már tanult betűkhöz írása. A tanult betű/elem
kapcsolása. Másolással, felismerése a betűben, a
diktálással betű-, szótag- és tanult betű önmagához és
szóírás a tanult betűk a már tanult betűkhöz
felhasználásával. Látó és kapcsolása. Fogalmak:
halló tollbamondás. Mf. 59. kisbetű, szótag, szó, írott
oldal. és nyomtatott betű,
szókapcsolat.
50. A toldalékos Analizáló és szintetizáló Mondat, szó, hang, betű; Fogalmak: szótő és
szavak készség fejlesztése. szótagolás; szótő és toldalék; toldalék.
Toldalékolt szavakban a szótő mondatfajták.
megkeresése és a toldalék
megnevezése. Toldalékos
szavak alkotása. A szótagolás
és az elválasztás gyakorlása.
51. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.
h, l, k betűk írott vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
alakjaival differenciálása. Az előkészítése.
azonosságok és különbségek
észlelése, megfogalmazása és
gyakorlása. Szabályos
1 betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és
begyakorlása. Vizuális
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a figyelem és emlékezet
fejlesztése betűrácsos
feladattal. Szókapcsolatok
másolása, helyes írástechnika
és eszközhasználat
begyakorlása. Az írástempó
fokozása. Másolás írott és
nyomtatott alakokról,
kognitívkészség-fejlesztő
rajzos feladat. Mf. 60. oldal.
52. A d betű vázolása A tanult betűelemek Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása felismerése a betűben. A d lépéseinek betartásával a
betű önmagához és a már d betű vázolása és írása.
tanult betűkhöz kapcsolása. A tanult betű/elem
Másolással, diktálással betű-, felismerése a betűben, a
szótag- és szóírás a tanult tanult betű önmagához és
betűk felhasználásával. a már tanult betűkhöz
Emlékezetből való írás képek kapcsolása. Fogalmak:
segtségével. Szógyűjtő kisbetű, szótag, szó, írott
füzetbe 2, 2+2, 1+2, 3, 3+2, és nyomtatott betű,
2+3 betűs szavak írása. Mf. szókapcsolat.
61−62. oldal.

53. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.


1 o-ö, ó-ő betűk vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
írott alakjaival differenciálása. Az előkészítése.
azonosságok és különbségek
észlelése, megfogalmazása és
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a gyakorlása. Időtartam
érzékeltetése és jelölése
szóban és írásban. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és
begyakorlása. Betűpótlásos
feladatok. Szókapcsolatok
másolása írott és nyomtatott
alakról, helyes írástechnika
és eszközhasználat
begyakorlása. Az írástempó
fokozása. Mf. 63. oldal.

54. Gyakorlóóra A tanult betűk írása, Az írott betűalakok tanítása. Gyakorlóóra,


egymáshoz kapcsolása, a d-p kontrollmérés,
betűk differenciálása az írás tudáspróba.
folyamatában. Betű-, szótag-
és szóírás a tanult betűkkel
másolás és hallás után.
Betűpótló gyakorlatok,
szavak írása képről.
Megadott betűcsoport
szavakká rendezése. Látó és
1
halló tollbamondás. Mf. 64.
oldal.
55. Az r betű vázolása A tanult betűelemek Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a és írása felismerése a betűben. Az r lépéseinek betartásával
betű önmagához és a már az r betű vázolása és
tanult betűkhöz kapcsolása. írása. A tanult betű/elem
Másolással, diktálással betű-, felismerése a betűben, a
szótag- és szóírás a tanult tanult betű önmagához és
betűk felhasználásával. a már tanult betűkhöz
Szótagokból szavak alkotása kapcsolása. Fogalmak:
és írása, összetartozó kisbetű, szótag, szó, írott
fogalmak párosítása és írása, és nyomtatott betű,
páros feladat az emlékezetből szókapcsolat.
írásra, írástechnika
fejlesztését célzó feladatok.
Szógyűjtő füzetbe 2, 2+2,
1+2, 3, 3+2, 2+3 betűs
szavak írása. Mf. 66. oldal.
56. Az ü, ű betű A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása A módszertani ajánlások
vázolása és írása a betűben, időtartam lépéseinek betartásával
differenciálás. Az az ü,ű betűk vázolása és
azonosságok és különbségek írása. A tanult betű/elem
megfigyelése ü, ű betűk felismerése a betűben, a
vonalvezetésében. Az ü, ű tanult betű önmagához és
betű a már tanult betűkhöz a már tanult betűkhöz
kapcsolása. Másolással, kapcsolása. Fogalmak:
diktálással betű-, szótag- és kisbetű, szótag, szó, írott
szóírás a tanult betűk és nyomtatott betű,
felhasználásával. Látó-halló szókapcsolat.
tollbamondás. Mf.: 67. oldal
57. Helyesírást Auditív figyelem és emlékezet Helyesírási szabályok Gyakorlás. Fogalmak:
1 gyakorló óra fejlesztése a magánhangzók ismerete és alkalmazása. betű, hang, szótag, szó,
időtartamának érzékeltetése szótő, toldalék.
kiejtésben és írásban. Az o, ó
és u, ú, ü, ű betűk
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a helyesírására vonatkozó
szabályok megismerése és
gyakorlása betűpótló
feladatokkal. Toldalékos
szavak alkotása: a szótő vagy
a toldalékok megadásával.
Látó-halló tollbamondás.
Szókapcsolatok másolása,
páros gyakorlatok.

58. Az f betű vázolása A tanult betűelemek Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása felismerése a betűben. Az f lépéseinek betartásával a
betű önmagához és a már f betűk vázolása és írása.
tanult betűkhöz kapcsolása. A tanult betű/elem
Másolással, diktálással betű-, felismerése a betűben, a
szótag- és szóírás a tanult tanult betű önmagához és
betűk felhasználásával. a már tanult betűkhöz
Szókapcsolatok másolása, kapcsolása. Fogalmak:
összetartozó fogalmak kisbetű, szótag, szó, írott
megtalálása és írása. és nyomtatott betű,
Emlékezetből írás képek szókapcsolat.
segítségével. Szógyűjtő
füzetbe 2, 2+2, 1+2, 3, 3+2,
2+3 betűs szavak írása. Mf.
68−69.oldal.
1
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a

59. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.


u-ü, ú-ű betűk vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
írott alakjaival differenciálása. Az előkészítése.
azonosságok és különbségek
észlelése, megfogalmazása és
gyakorlása. Időtartam
érzékeltetése és jelölése
szóban és írásban. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és
begyakorlása. Betűpótlásos
feladatok, szóalkotási
feladatok. Szókapcsolatok
másolása írott és nyomtatott
alakról, helyes írástechnika
és eszközhasználat
begyakorlása. Az írástempó
fokozása. Mf. 70. oldal.
60. A g betű vázolása A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása a betűben. A g betű lépéseinek betartásával a
önmagához és a már tanult g betűk vázolása és írása.
betűkhöz kapcsolása. A tanult betű/elem
Másolással, diktálással, felismerése a betűben, a
emlékezetből betű- és szóírás tanult betű önmagához és
1 a tanult betűk a már tanult betűkhöz
felhasználásával. Szógyűjtő kapcsolása. Fogalmak:
füzetbe 2, 2+2, 1+2, 3, 3+2 kisbetű, szótag, szó, írott
szavak írása. Mf. 71. oldal. és nyomtatott betű,
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a szókapcsolat.

61. Az ny betű A tanult betűelem Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások


vázolása és írása, felismerése a betűben. Az ny lépéseinek betartásával
kettőzése betű a már tanult betűkhöz az ny betű vázolása és
kapcsolása. Másolással, írása. A tanult betű/elem
diktálással betű- és szóírás a felismerése a betűben, a
tanult betűk felhasználásával. tanult betű önmagához és
Képről szókapcsolat írása. a már tanult betűkhöz
Mf. 72. oldal. kapcsolása. Fogalom:
kétjegyű betű, kisbetű,
szótag, szó, írott és
nyomtatott betű,
szókapcsolat.
62. Az cs betű A tanult betűelem Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása felismerése a betűben. Az c lépéseinek betartásával a
és s betűvel való azonosságok cs betű vázolása és írása.
megfigyelése a betűk A tanult betű/elem
kapcsolásának felismerése a betűben, a
vonalvezetésében. A cs betű a tanult betű önmagához és
már tanult betűkhöz a már tanult betűkhöz
kapcsolása. Másolással, kapcsolása. Fogalom:
1 diktálással betű-, szótag- és kétjegyű betű,
szóírás a tanult betűk mássalhangzó, kisbetű,
felhasználásával. szótag, szó, írott és
Írástechnika célzott nyomtatott betű,
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a kontrollja: írástempó, szókapcsolat.
nyomaték, kézcsúsztatás,
helyes testtartás rögzítése.
Szógyűjtő füzetbe 2, 3, 2+2,
1+2, 3+2 betűs szavak írása.
Mf. 73. oldal.
63. A b betű vázolása A tanult betűelemek Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása felismerése a betűben. A b lépéseinek betartásával a
betű önmagához és a már b betű vázolása és írása.
tanult betűkhöz kapcsolása. A tanult betű/elem
Másolással, diktálással betű felismerése a betűben, a
és szóírás a tanult betűk tanult betű önmagához és
felhasználásával. A tanult a már tanult betűkhöz
betűk azonosítása, írása és kapcsolása. Fogalmak:
differenciálása. Szavak kisbetű, szótag, szó, írott
alkotása szótagokból. és nyomtatott betű,
Válogató másolás, szavak szókapcsolat,
írása másolás, diktálás és mássalhangzó.
képek alapján. Betűrács
feladat. Mf. 74−75. oldal.
64. A ty betű vázolása A ty betű a már tanult Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása betűkhöz kapcsolása, lépéseinek betartásával a
kettőzése. A tanult betű/elem b betű vázolása és írása.
felismerése a betűben. A tanult betű/elem
Szótagolás, elválasztás. felismerése a betűben, a
Szavak képpel történő tanult betű önmagához és
egyeztetése és leírása. Rajzos a már tanult betűkhöz
szövegértési feladatok. kapcsolása. Fogalmak:
1 Másolással, diktálással, kisbetű, kétjegyű betű,
emlékezetből betű- és szóírás mássalhangzó, szótag,
a tanult betűk szó, írott és nyomtatott
felhasználásával. Szógyűjtő betű, szókapcsolat.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a füzetbe 2, 3, 2+2, 1+2, 3+2
betűs szavak írása. Mf.
76−77. oldal.
65. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.
b, l, h betűk írott vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
alakjaival differenciálása. Az előkészítése.
azonosságok és különbségek
észlelése, megfogalmazása és
gyakorlása. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és
begyakorlása. Auditív
figyelem és emlékezet
fejlesztése hangkereső
feladatokkal. Betűpótló
gyakorlatok. Másolás írott és
nyomtatott alakokról,
kognitívkészség-fejlesztő
rajzos feladat. Mf. 78. oldal.
66. A zs betű vázolása A zs betű kettőzése, a tanult Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása betűelem felismerése a lépéseinek betartásával a
betűben. A zs betű a már zs betű vázolása és írása.
tanult betűkhöz kapcsolása. A tanult betű/elem
Másolással, diktálással betű- felismerése a betűben, a
és szóírás a tanult betűk tanult betű önmagához és
felhasználásával. Látó-halló a már tanult betűkhöz
tollbamondás. Szógyűjtő kapcsolása. Fogalom:
1 füzetbe 2, 3, 2 + 2, 1 + 2, 3 + kétjegyű betű, kisbetű,
2 betűs szavak írása. Mf. 79. szótag, szó, írott és
oldal. nyomtatott betű,
szókapcsolat.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
67. a A gy betű vázolása A gy betű vázolása és írása, Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása kettőzése, a tanult betűelem lépéseinek betartásával a
felismerése a betűben. A gy gy betű vázolása és írása.
betű a már tanult betűkhöz A tanult betű/elem
kapcsolása. Másolással, felismerése a betűben, a
diktálással betű- és szóírás a tanult betű önmagához és
tanult betűk felhasználásával. a már tanult betűkhöz
Írástechnika célzott kapcsolása. Fogalom:
fejlesztése: korrekció. Mf. 80. kétjegyű betű,
oldal. mássalhangzó, kisbetű,
szótag, szó, írott és
nyomtatott betű,
szókapcsolat.
68. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.
sz, cs, zs betűk vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
írott alakjaival. differenciálása. Az előkészítése.
azonosságok és különbségek
észlelése, megfogalmazása és
gyakorlása. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és
begyakorlása. Auditív
figyelem és emlékezet
fejlesztése hang- és
betűkereső feladattal.
Betűpótló feladatok. Másolás
írott és nyomtatott alakokról,
emlékezetből írás képek
1
segítségével. Mf. 81. oldal.
69. A dz betű vázolása A tanult betűelem Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása felismerése a betűben. A dz lépéseinek betartásával a
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a betű a már tanult betűkhöz dz betű vázolása és írása.
kapcsolása. Másolással, A tanult betű/elem
diktálással betű- és szóírás a felismerése a betűben, a
tanult betűk felhasználásával. tanult betű önmagához és
Szógyűjtő füzetbe 2, 3, 2+2, a már tanult betűkhöz
1+2, 3+2 betűs szavak írása. kapcsolása. Fogalmak:
Mf. 82. oldal kisbetű, szótag, szó, írott
és nyomtatott betű,
szókapcsolat.
70. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.
gy, ny betűk írott vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
alakjaival differenciálása. Az előkészítése.
azonosságok és különbségek
észlelése, megfogalmazása és
gyakorlása. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és begyakorlása.
Auditív figyelem és emlékezet
fejlesztése hang- és
betűkereső feladattal.
Betűpótló feladatok. Válogató
másolás írott és nyomtatott
alakokról, csoportosítás. Mf.
83. oldal.
71. A ly betű vázolása A ly betű vázolása és írása, Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
és írása kettőzése, a tanult betűelem lépéseinek betartásával a
felismerése a betűben. A ly ly betű vázolása és írása.
1 betű a már tanult betűkhöz A tanult betű/elem
kapcsolása. Másolással, felismerése a betűben, a
diktálással betű- és szóírás a tanult betű önmagához és
tanult betűk felhasználásával. a már tanult betűkhöz
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a A j és ly betűk vizuális kapcsolása. Fogalmak:
differenciálása, helyesírás- kisbetű, kétjegyű betű,
fejlesztés. Szógyűjtés, mássalhangzó, szótag,
válogató másolás, másolás szó, írott és nyomtatott
írott és nyomtatott alakokról, betű, szókapcsolat.
emlékezetből való írás képek
segítségével. Mf. 84−85.
oldal.

72. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra


kétjegyű vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
mássalhangzók differenciálása (sz, zs, cs, gy, előkészítése.
írott alakjaival ty, ny, gy). Az azonosságok és
különbségek észlelése,
megfogalmazása és
gyakorlása. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és begyakorlása.
Szótagokból szavak alkotása,
másolás írott és nyomtatott
alakokról. Vizuális figyelem
1
és emlékezet fejlesztése
titkosírásos feladattal. Mf. 86.
oldal.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
73. a A j, és ly betűs A j és az ly betűs szavak írása Helyesírási szabályok Gyakorlóóra.
szavak helyesírása közötti különbség. Az ismerete és alkalmazása.
alapvető szókészlet
kialakítása és írásának
begyakorlása.

74. A dzs betű A dzs betű vázolása és írása, Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása a tanult betűelem felismerése lépéseinek betartásával a
a betűben. A dzs betű a már dzs betű vázolása és
tanult betűkhöz kapcsolása. írása. A tanult betű/elem
Másolással, diktálással, felismerése a betűben, a
emlékezetből betű- és szóírás tanult betű önmagához és
a tanult betűk a már tanult betűkhöz
felhasználásával. Szógyűjtő kapcsolása. Fogalom:
füzetbe 2, 3, 2 + 2, 1 + 2, 3 + háromjegyű betű.
2 betűs szavak írása. Mf. 87.
oldal.

75. Differenciáló óra: Az írásban téveszthető Az írástechnika fejlesztése − Differenciáló óra.


1 az ly, ty betűk vonalvezetésű betűk az eszközszintű írás
írott alakjaival differenciálása. Az előkészítése.
azonosságok és különbségek
észlelése, megfogalmazása és
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a gyakorlása. Szabályos
betűalakok kivitelezése,
különböző kötésmódok
tudatosítása és begyakorlása.
Auditív figyelem és emlékezet
fejlesztése hang- és
betűkereső feladattal.
Másolás írott alakokról,
emlékezetből való írás a
képek segítségével. Mf. 88.
oldal.
76. Az x, q betűk A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása a betűben. Az x és q betű a lépéseinek betartásával
már tanult betűkhöz az x, q betűk vázolása és
kapcsolása. Másolással, írása. A tanult betű/elem
diktálással betű- és szóírás a felismerése a betűben, a
tanult betűk felhasználásával. tanult betű önmagához és
Mf. 89. oldal. a már tanult betűkhöz
kapcsolása. Fogalmak:
kisbetű, szótag, szó, írott
és nyomtatott betű,
szókapcsolat.
77. A w és y betűk A tanult betűelem felismerése Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása a betűben. A w és y betű a lépéseinek betartásával
már tanult betűkhöz az w, y betűk vázolása és
kapcsolása. Másolással, írása. A tanult betű/elem
diktálással betű- és szóírás a felismerése a betűben, a
tanult betűk felhasználásával. tanult betű önmagához és
1 Mf. 90. oldal. a már tanult betűkhöz
kapcsolása.
78. Gyakorlóóra A tanult betűk azonosítása, Az írástechnika fejlesztése − A kisbetűk ismeretének,
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a írása és differenciálása. az eszközszintű írás írásának,
Auditív figyelem fejlesztése, előkészítése. differenciálásának
betűpótló feladat, felmérése. Szótagok,
szókincsbővítés. A kisbetűs szavak írása másolással,
magyar ábécé ismerete, diktálásssal, képről
nyomtatott alakról írottra emlékezetből. Az
való átfordítása. íráskészség és technika
Mf. 91−92. oldal. értékelése a megadott
szempontok szerint.
79. I, Í, A betűk Tulajdonnevek írása. Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása Betűpótló feladatok, másolási lépéseinek betartásával
gyakorlatok, szókincsbővítés. az A, I, Í betűk vázolása
A mondatkezdő nagybetű és és írása. A tanult betű
mondatvégi írásjel önmagához és a már
megfigyelése és tudatosítása. tanult betűkhöz
Mf. 93−94. oldal. kapcsolása. Fogalmak:
nagybetű, mondat, írásjel.
80. M, O, Ó betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással, lépéseinek betartásával
válogató másolás. Mondatok az M, O, Ó betűk vázolása
írása másolással, rajzos és írása. A tanult betű
szövegértési gyakorlat. A önmagához és a már
mondatkezdő nagybetű és tanult betűkhöz
mondat végi írásjel kapcsolása. Fogalmak:
megfigyelése és tudatosítása. nagybetű, mondat, írásjel.
Mf. 95−96. oldal.
81. E, T, Z betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. A lépéseinek betartásával
1 mondatkezdő nagybetű és az E, T, Z betűk vázolása
mondatvégi írásjel és írása. A tanult betű
megfigyelése és tudatosítása. önmagához és a már
Szótagokból szavak alkotása. tanult betűkhöz
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a Mondatok írása másolással, kapcsolása. Fogalmak:
diktálással. Mf. 97−98. oldal nagybetű, mondat, írásjel.

82. Gyakorlóóra Tulajdonnevek írása a tanult Az írástechnika fejlesztése − Gyakorlóóra.


betűkkel, válogató másolás, az eszközszintű írás
az adott szavakkal mondat előkészítése.
alkotásosos feladatok.
Másolás, Látó-halló
tollbamondás. Az
írástechnika és tempó
kontrollja: helyes testtartás,
nyomaték és kézcsúsztatás
ellenőrzése. Az esztétikus
íráskép és elrendezés
tudatosítása.
83. N, S, L betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása betűpótló feladatokkal, lépéseinek betartásával
másolással és diktálással. az N, S, L betűk vázolása
Összetartozó mondatrészek és írása. A tanult betű
kapcsolása és leírása, önmagához és a már
tulajdonnevek gyűjtése, tanult betűkhöz
szólásmagyarázat. Mf. kapcsolása. Fogalmak:
99−100−101. oldal. nagybetű, mondat, írásjel.
184. Gyakorlóóra Differenciáló feladatok az I Az írástechnika fejlesztése − Gyakorlóóra.
(nagy i ) és l (kis l ) betűk az eszközszintű írás
megkülönböztetésére. előkészítése.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a Tulajdonnevek írása a tanult
betűkkel, válogató másolás,
mondatok szavakra bontása.
Mf. 102. oldal.
85. K, Á betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása betűpótló feladatokkal, lépéseinek betartásával a
másolással és diktálással. K, Á betűk vázolása és
Mondatkiegészítő feladatok, írása. A tanult betű
szótagokból szavak alkotása, önmagához és a már
szókincs- és kifejezőkészség- tanult betűkhöz
fejlesztő gyakorlatok. Mf. kapcsolása. Fogalmak:
103−104. oldal. nagybetű, mondat, írásjel.

86. P, U, Ú betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások


vázolása és írása. betűpótló feladatokkal, lépéseinek betartásával a
másolással és diktálással. P, U, Ú betűk vázolása és
Mondatkiegészítő és alkotó írása. A tanult betű
feladatok, szótagokból szavak önmagához és a már
alkotása, szókincs- és tanult betűkhöz
kifejezőkészség-fejlesztő kapcsolása. Fogalmak:
gyakorlatok. Mf. 105−106. nagybetű, mondat, írásjel.
oldal.
87. Helyesírást Mondatok írásának Helyesírási szabályok Mondat, mondatfajták,
gyakorló óra gyakorlása szópótló ismerete és alkalmazása. kijelentő mondat,
kiegészítéses feladatokkal. mondatvégi írásjel.
Mondatkezdő nagybetű és az
1 írásjel biztos alkalmazásnak
gyakorlása. A kijelenő
mondatok írása. Szavakból
mondatok alkotása.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a Szóhatárok megtalálása az
összefüggően leírt
mondatban.
88. J, É betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása betűpótló feladatokkal, lépéseinek betartásával a
másolással és diktálással. J, É betűk vázolása és
Másolás írott és nyomtatott írása. A tanult betű
alakokról, Látó-halló önmagához és a már
tollbamondás. Mondatok tanult betűkhöz
szavakra bontása/tagolása. kapcsolása. Fogalmak:
Kifejezőkészség-fejlesztő nagybetű, mondat, írásjel.
gyakorlatok, írás
emlékezetből. Mf. 107−108.
oldal.
89. V, C betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. A lépéseinek betartásával a
mondatkezdő nagybetű és C, V betűk vázolása és
mondatvégi írásjel írása. A tanult betű
megfigyelése és tudatosítása. önmagához és a már
Mondatkiegészítéses tanult betűkhöz
gyakorlatok. Mondatok írása kapcsolása. Fogalmak:
másolással, diktálással. Mf. nagybetű, mondat, írásjel.
109. oldal.

90. H, Ö, Ő betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások


vázolása és írása másolással és diktálással. lépéseinek betartásával a
Másolás írott és nyomtatott H, Ö, Ő betűk vázolása és
1 alakokról. Látó-halló írása. A tanult betű
tollbamondás. önmagához és a már
Mondatkiegészítő feladatok, tanult betűkhöz
írás emlékezetből. Betűpótló kapcsolása. Fogalmak:
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a feladatok, válogató másolás. nagybetű, mondat, írásjel.
Kifejezőkészség-fejlesztő
gyakorlatok. Mf. 110−111.
oldal.
91. Gyakorlóóra Tulajdonnevek írása a tanult Az írástechnika fejlesztése − Gyakorlóóra.
betűkkel, válogató másolás, az eszközszintű írás
az adott szavakkal előkészítése.
mondatalkotásos feladatok.
Másolás, Látó-halló
tollbamondás. Az
írástechnika kontrollja:
helyes testtartás, nyomaték
és kézcsúsztatás ellenőrzése.
Az esztétikus íráskép és
elrendezés tudatosítása.
92. D, Sz betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. A lépéseinek betartásával a
mondatkezdő nagybetű és D, Sz betűk vázolása és
mondatvégi írásjel írása. A tanult betű
megfigyelése és tudatosítása. önmagához és a már
Szótagokból szavak alkotása. tanult betűkhöz
Mondatok írása másolással, kapcsolása. Fogalmak:
diktálással. Szövegértési nagybetű, mondat, írásjel.
feladat. Mf. 112−113. oldal.
93. R, Ü, Ű betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. A lépéseinek betartásával a
mondatkezdő nagybetű és R, Ü, Ű betűk vázolása és
mondatvégi írásjel írása. A tanult betű
1 megfigyelése és tudatosítása. önmagához és a már
Mondatok logikailag helyes tanult betűkhöz
befejezése és leírása. kapcsolása. Fogalmak:
Mondatok írása másolással, nagybetű, mondat, írásjel.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a diktálással. Mf. 114−115.
oldal.
94. F, G betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. A lépéseinek betartásával
mondatkezdő nagybetű és az F, G betűk vázolása és
mondatvégi írásjel írása. A tanult betű
megfigyelése és tudatosítása. önmagához és a már
Szógyűjtés, válogató másolás, tanult betűkhöz
mondatok szavakra bontása. kapcsolása. Fogalmak:
Mondatok kiegészítése és nagybetű, mondat, írásjel.
írása másolással, diktálással.
Mf. 116−117. oldal.
95. Ny, Cs betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. A lépéseinek betartásával a
mondatkezdő nagybetű és Ny, Cs betűk vázolása és
mondatvégi írásjel írása. A tanult betű
megfigyelése és tudatosítása. önmagához és a már
Tollbamondás párokban, tanult betűkhöz
betűpótló feladatok, kapcsolása. Fogalmak:
szógyűjtés, írás emlékezetből. nagybetű, mondat, írásjel.
Mf. 118−119. oldal.
96. B, Ty betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. A lépéseinek betartásával a
mondatkezdő nagybetű és B, Ty betűk vázolása és
mondat végi írásjel írása. A tanult betű
megfigyelése és tudatosítása. önmagához és a már
Betűpótló feladatok, tanult betűkhöz
szótagokból szavak, kapcsolása. Fogalmak:
1 szavakból mondatok alkotása. nagybetű, mondat, írásjel.
Mondatok írása másolással,
diktálással és emlékezetből a
kép segítségével. Mf.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a 120−121. oldal.
97. Gyakorló/ felmérő Tulajdonnevek írása a tanult Az írástechnika fejlesztése − Gyakorlóóra,
óra betűkkel, válogató másolás, az eszközszintű írás kontrollmérés,
az adott szavakkal előkészítése. tudáspróba.
mondatalkotásos feladatok.
Másolás, Látó-halló
tollbamondás. Az
írástechnika és tempó
kontrollja: helyes testtartás,
nyomaték és kézcsúsztatás
ellenőrzése. Az esztétikus
íráskép és elrendezés
tudatosítása.
98. Zs, Gy betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. A lépéseinek betartásával a
mondatkezdő nagybetű és Zs, Gy betűk vázolása és
mondatvégi írásjel írása. A tanult betű
megfigyelése és tudatosítása. önmagához és a már
Mondatok írása másolással, tanult betűkhöz
diktálással, képről kapcsolása. Fogalmak:
emlékezetből páros feladatok. nagybetű, mondat, írásjel.
Mf. 122−123. oldal.
99. Dz, Ly betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. lépéseinek betartásával a
Mondatok írása másolással, Dz, Ly betűk vázolása és
diktálással. Mf. 124. oldal. írása. A tanult betű
önmagához és a már
tanult betűkhöz
1 kapcsolása. Fogalmak:
nagybetű, mondat, írásjel.
100. Gyakorlóóra A j, ly betűs szavak írásának Az írástechnika fejlesztése − Gyakorlóóra.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás vagy funkciója
a gyakorlása. A tanult az eszközszintű írás
nagybetűk írásának előkészítése.
begyakorlása másolással,
diktálással a tulajdonnevek
írásán keresztül. Betűpótló
gyakorlatok, betűrendbe
sorolás, összetartozó szavak
keresése, válogató másolása.
Mf. 125. oldal
101. Dzs, X, Q betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. lépéseinek betartásával a
Mondatokszavakra bontása Dzs, X, Q betűk vázolása
és írása másolással, és írása. A tanult betű
diktálással. Mf. 126−127. önmagához és a már
oldal. tanult betűkhöz
kapcsolása. Fogalmak:
nagybetű, mondat, írásjel.
102. Y, W betűk Tulajdonnevek írása Az írott betűalakok tanítása. A módszertani ajánlások
vázolása és írása másolással és diktálással. lépéseinek betartásával
Mondatok írása szópótlással, az Y, W betűk vázolása és
másolással, diktálással. Mf. írása. A tanult betű
128. oldal. önmagához és a már
tanult betűkhöz
kapcsolása. Fogalmak:
nagybetű, mondat, írásjel.

You might also like