Írta: Galántai Ágnes (2011)

A kislány és a nyuszi
Volt egyszer egy kislány, akinek volt egy nagyon puha, selymes szőrű fehér nyuszija. A kislány
nagyon szerette a nyuszit, és nagyon sokat játszott vele.
A kislány a mamájával kéthetente látogatta meg a nagymamáját a hétvégére. Most is egy ilyen
hétvége jött, így összecsomagolta a játékait a kistáskájába, anyukája betette a nyuszit az utazó
ketrecébe, és elindultak a kocsival vidékre.
A mamának még be kellett ugrania a postára, az egyik útba eső bevásárlóközpontban, és amíg a
hosszú sorban várakozott, a kislányt egy padra ültette a ketrecbe zárt nyuszival.
A sor nagyon hosszú volt, és a kislány nagyon szerette volna az ölébe venni a nyusziját, hogy ne
legyen olyan borzalmas a várakozás, de tudta, hogy a mamája nem örülne neki, ha kivenné a ketrecből.
De a várakozás nagyon hosszú volt, és a mamáját sehol nem látta a posta előtti nagy tömegben, és
elkezdett félni, és elkezdett nagyon vágyódni a nyuszi puha bundájának simogatására, ami mindig
megnyugtatta őt. Ugyanakkor félt, hogyha kiveszi a nyusziját a ketrecből, akkor a mamája le fogja őt
szidni. De annyira rosszul érezte már magát, hogy mégis kivette a nyuszit az ölébe, és szinte azonnal
meg is nyugodott. Így ült tovább, a mamájára várva, nézelődve, és játszva a nyuszijával, simogatva
annak puha bundáját.
Teljesen elmerülve a képzelet világában egyszercsak nagyon-nagyon megijesztette a kislányt egy
nagytermetű kutya, aki félelmetesen dühösen ugatott rá. Egy pillanatra elengedte a nyusziját, aki
azonnal elmenekült a kutya elől. A kislány sírni kezdett ijedtségében, és amikor a kutya gazdája
vigasztalni akarta, rájött, hogy eltűnt a nyuszi, és ettől még jobban megijedt. Megálltak a könnyek, kiült
az ijedtség a kislány arcára, és már szaladt is a nyuszija után, bele a tömegbe.
Szaladt, szaladt, és kereste a nyuszit. Szólongatta, benézett a padok alá, a kukák mögé, a növények
közé, míg egyszercsak meglátta a kis fehérbundás állatot az egyik sarokba lapulva. Boldogan vette újra
a kezébe, és szavaival kicsit meg is dorgálta, hogy úgy elszaladt. A nyuszi nyugodtan simult a kislány
karjaiba, és a kislány is újra megnyugodott. El is indult, hogy visszamenjen a padhoz, ahol anyukája
hagyta, de amikor megfordult rájött, hogy nem tudja, hogy hol van, körülötte csupa kíváncsi arcú ember
megy el, jobbról, balról, de egyiket sem ismeri. Ekkor aztán elpityeredett, leguggolt és magához ölelte a
nyusziját.
Nem telt bele fél perc, mamája aggódó hangján hallotta a nevét szólítani, és meg is feledkezett a
pityergésről, felállt, és kétségbeesve elkezdte kiabálni, hogy "mama", "mama", amitől anyukája rögtön
rá is talált, és könnyek közt magához ölelte a nyuszival együtt kicsi lányát, csókot adott a homlokára, és
mondta neki, hogy "semmi baj, kicsim, itt van már a mama", "semmi baj". Azzal felkapta őket karjaiba,
és úgy ment vissza a ketrecért, majd a kocsihoz, majd a nagymamához, sok-sok puszit és ölelést adva
csöpp lányának és hálát adva az égnek, hogy nem történt semmi baj.