You are on page 1of 47

42 napos étrend

Adag Hozzávalók Menny. Egys. Elkészítés módja

Tejeskávé, édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 300 g
instant kávé 5 g
R

mesterséges édesítő 1 g
Margarin, 35%-os 5 g
Magvas, teljes kiőrlésű barnakenyér 60 g
Gyümölcsös túrókrém, édesítőszerrel 2
alma 200 g Minden hozzávalót beleteszünk egy turmixgépbe, és összeturmixoljuk.
sovány tehéntúró 100 g
T

kefir 50 g
mesterséges édesítő 2 g
Narancsos sárgarépaleves, joghurttal 1
narancslé, 100%-os 50 ml Meghámozzuk és felszeleteljük a sárgarépát. Az olajat és a répát nagy, vastag aljú
vöröshagyma 8 g fazékba tesszük, és közepes tűzön, néha kevergetve 10 percig pirítjuk. Hozzáadjuk
kakukkfű 2 g a narancslevet, az alaplét és a megtisztított, kockára vágott hagymát. Felforraljuk,
sárgarépa 1,5 db hozzáadjuk a kakukkfüvet, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Kis lángon addig
joghurt, 3,5%-os 1 ek főzzük, amíg a répa megpuhul. Hagyjuk kihűlni. A levest kis adagokban simára
napraforgóolaj 1 kk turmixoljuk. Visszatesszük a fazékba, és újra felmelegítjük. Tányérokba merjük,
só 0,2 g minden adag tetejére teszünk egy kanálnyi joghurtot, és megszórjuk
feketebors 0,02 g szerecsendióval.
szerecsendió 0,02 g
Brassói aprópecsenye sovány sertéshúsból 0,5
burgonya 125 g Az apróra vágott vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk. Rátesszük a kis
1. nap

sovány sertéshús 50 g kockákra vágott húst, ízesítjük sóval, majoránnával, őrölt borssal. Az elpárolgott
E

napraforgóolaj 7,5 g vizet pótolva, többször lepirítjuk, majd rátesszük a zúzott fokhagymát. Ismét vizet
vöröshagyma 5 g öntünk hozzá, és fedő alatt puhára pároljuk. A meghámozott, megmosott
só 0,75 g burgonyát hasábokra vágjuk és bő olajban megsütjük, majd az aprópecsenyével
fokhagyma 0,5 g tálaljuk.
feketebors 0,03 g
majoránna 0,03 g
Sajtosrúd (db) 1
búzaliszt 31 g A lisztet elkeverjük a sóval, hozzáadjuk az ecetet, illetve a szobahőmérsékletű
margarin, 60%-os 26 g margarint és elmorzsoljuk. Sima tésztát gyúrunk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
trappista sajt 6 g A tésztát rövid pihentetés után, lisztezett munkalapon kb 4-5 mm vastagságúra
tojássárga 4 g nyújtjuk, vékony rudakra vágjuk. Megkenjük a felvert tojássárgájával majd
só 1 g megszórjuk sajttal és egy pici sóval. A rudakat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk,
napraforgóolaj 0,5 ml betoljuk az előmelegített sütőbe és kb. 12-15 perc alatt aranysárgára sütjük. (Alsó-
ecet, 20 %-os 0,2 g felső sütés)
Meggyturmix, édesítőszerrel 1
U

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend
Meggyturmix, édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 200 ml A meggyet összeturmixoljuk a tejjel, édesítőszerrel édesítjük.
U fagyasztott meggy 100 g
mesterséges édesítő 1 g
friss őszibaracklé 300 g
Sült baromfivirsli 1
baromfivirsli 60 g A virslit ha kell, meghámozzuk és grillrácson enyhén megolajozva megsütjük.
V

napraforgóolaj 3 g
korpás zsemle, teljes kiőrlésű 1 db
salátamix 80 g

joghurt, 0,1%-os 100 g

Tavaszi vagdaltpogácsa csirkehúsból 1


csirkehús 60 g A húst finomra daráljuk. A vízbe áztatott és jól kinyomkodott zsemlét
fagyasztott vegyesfőzelék 35 g összedolgozzuk a darált hússal, a vegyesfőzelékkel, a nyers tojással, a
zsemle 20 g vöröshagymával és a zúzott fokhagymával. Fűszerezzük, sózzuk, majd vizes kézzel
zsemlemorzsa 10 g hosszúkás rudacskákat készítünk belőle, ezeket zsemlemorzsában megforgatjuk. A
R

napraforgóolaj 9 g rudakat olajjal kikent tepsibe tesszük és előmelegített sütőben megsütjük.


tojás 8 g
vöröshagyma 5 g
só 1 g
fűszerpaprika 0,6 g
fokhagyma 0,5 g
feketebors 0,06 g
korpás kenyér 30 g
uborka 50 g
friss sárgarépalé 1 200 g
padlizsánkrém 30 g
padlizsán 15 g A padlizsánt megmossuk, hosszában kettévágjuk, a közepén levő magjait
vöröshagyma 6 g kikaparjuk. Előmelegített sütőbe tesszük és kb. 25 perc alatt megsütjük. Amikor
napraforgóolaj 4,5 g kihűlt a „húsát” lekaparjuk a héjáról. Közben az olajon üvegesre pároljuk a
T

sárgarépa 3 g hagymát, és a megtisztított, vékonyra reszelt répát. Végül a zöldségeket


mustár 0,9 g összeturmixoljuk, ízesítjük.
só 0,3 g
puffasztott gabonaszelet 20 g
Eper-barack-alma ital 1
eper 125 g Mossuk meg az epret, tépjük le a csumáját. Mossuk meg az almát és az
víz 3 dl őszibarackot. Magozzuk ki a barackot. Vágjuk a gyümölcsöket egyenlő méretűre és
őszibarack 2 db préseljük ki a levüket. Adjuk hozzá a vizet és öntsük a levet pohárba.
alma 1 db
2. nap

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend
2. nap Véreshurka 0,5
sertésvér 45,5 g
zsíros sertéshús 20,5 g
vöröshagyma 10 g
zsemle 9 g
fehér szalonna 7,5 g
sertészsír 5 g
E

só 1 g
feketebors 0,5 g
Főtt rizs 1
rizs 80 g A rizst sós, bő vízben megfőzzük, majd leöblítjük és leszűrjük.
só 1g
Paprikasaláta, cukormentes 1
A paprikát megmossuk, kicsumázzuk, felkarikázzuk, majd ecetes-sós páclével
zöldpaprika 100 g leöntjük, friss, apróra vágott petrezselyemzölddel meghintve kínáljuk rövid,
hűtőben történő érlelési időt követően friss petrezselyemmel meghintve tálaljuk.
ecet, 20 %-os 10 g
só 0,6 g
alma 250 g
U

tej, 1,5%-os 200 g


Vagdaltszelet csirkehúsból gombával 1
csirkehús 60 g A zsemlét kockára vágjuk, sütőben rózsaszínre pirítjuk. A hagymát apróra vágjuk,
csiperke 35 g kevés olajon megdinszteljük. A gombát megtisztítjuk, kevés olajon lepirítjuk. A
zsemle 20 g csirkehúst ledaráljuk, egy nagyobb tálba tesszük. Hozzáadjuk a tojást, a
tojás 8 g megdinsztelt hagymát, fokhagymát, a gombát, a zsemlekockákat és a
vöröshagyma 5 g zsemlemorzsát. Sózzuk, borsozzuk, majd megszórjuk fűszerpaprikával. Jól
napraforgóolaj 5 g
V

összedolgozzuk. Kiolajozott, zsemlemorzsával meghintett őzgerinc formába


zsemlemorzsa 4 g helyezzük a masszát, egy kevés zsemlemorzsával megszórjuk a tetejét, majd
só 1 g lefedve kb 180 fokon (alsó-felső sütés) kb 60 percig sütjük.Ekkor levesszük a
fűszerpaprika 0,6 g fedőt/fedőfóliát és további 30 percig sütjük, míg szépen megbarnul. A sütőből
fokhagyma 0,5 g kivéve, picit hűlni hagyjuk, majd kiborítjuk és szeletelve tálaljuk.
feketebors 0,06 g
tormás majonéz 20 g
magvas, teljes kiőrlésű barnakenyér 30 g

tea 350 ml
Fűszeres babpástétom 1,5
szárazbab 37,5 g A szárazbabot enyhén sós vízben puhára főzzük, kihűtjük, és burgonyanyomón
margarin, 35%-os 22,5 g áttörjük. Hozzáadjuk a margarint, az apróra vágott vöröshagymát, és
R

vöröshagyma 7,5 g petrezselyemzöldet, valamint egy kevés sót. Alaposan összekeverjük.


petrezselyemzöld 3 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
Fűszeres babpástétom 1,5
A szárazbabot enyhén sós vízben puhára főzzük, kihűtjük, és burgonyanyomón
áttörjük. Hozzáadjuk a margarint, az apróra vágott vöröshagymát, és
42 napos étrend

R
petrezselyemzöldet, valamint egy kevés sót. Alaposan összekeverjük.

só 1,5 g
csökkentett sótartalmú, teljes kiőrlésű kifli 1 db
Banánturmix, tejjel, édesítőszerrel 1
A megtisztított, feldarabolt, banánt, az édesítőszert és egy kevés forralt, lehűtött
tej, 1,5%-os 220 g tejet turmixgépbe teszünk, és jól összeturmixoljuk. A kívánt állag eléréséig tejjel
T

hígítjuk, majd készre turmixoljuk.


banán 60 g
mesterséges édesítő 1g
Serpenyős rostélyos, olajjal 1
burgonya 250 g A szelet húst elősütés után terítsük egy lábas aljába. Az elősütésből visszamaradt
zsiradékon pirítsuk aranysárgára az apróra vágott hagymát, majd a tűzről lehúzva
közepes zsírtartalmú marhahús 100 g
keverjük bele a pirospaprikát és öntsd fel egy kevés vízzel. Ezt a hagymás-paprikás
vöröshagyma 30 g lét öntsük a rostélyosra, fűszerezzük, és fedő alatt párold a húst. Közben adjuk
zöldpaprika 15 g hozzá a feldarabolt zöldpaprikát és paradicsomot is. Amikor a hús már majdnem
3. nap

paradicsom 10 g puha, a szeleteket halmozzuk az edény egyik sarkába, s a felszabaduló helyre


napraforgóolaj 8 g
E

tegyük a hosszúkás cikkekre vágott, meghámozott burgonyát. Öntsük fel annyi


búzaliszt 5 g vízzel, hogy az a burgonyát majdnem ellepje, majd sózzuk meg és az egészet
só 1 g pároljuk puhára. A tálaláskor szórjuk meg finomra vágott petrezselyemmel.
fokhagyma 1 g
fűszerpaprika 1 g
petrezselyemzöld 0,2 g
feketebors 0,1 g
ecetes paprika 100 g

pulykakolbász 20 g
U

Graham kenyér 40 g
tea 350 ml
Tojáslepény, sovány sajttal 1
tojás 65 g A megfelelően előkészített tojásokat felütjük, beleöntjük a tejet, beleszórjuk a
tej, 1,5%-os 22 g reszelt sajt felét, és ízesítjük sóval. Alaposan elkeverjük, és felforrósított olajban
köményes sovány sajt 15 g
V

megsütjük. Amikor kész tetejére szórjuk a maradék sajtot. Ha a lehetőségeink


napraforgóolaj 7 g engedik, süssük palacsintasütőbe, és tálaláskor hajtsuk ketté, vagy négybe.
só 1 g
szezámmagos zsemle 1,5 db
sárgarépa 80 g

tej, 2,8%-os 200 g


R

zabpehely 70 g
gombakrém / 40 g
csiperke 21,2 g A gombát megmossuk, ha csúnya megtisztítjuk, vékonyra reszeljük, és a
vöröshagyma 5,2 g margarinon megpároljuk. Ízesítjük apróra vágott hagymával, petrezselyemmel,
sóval, borssal. Amikor a levét elfőtte, meghintjük liszttel, és átpirítjuk.
Hozzátesszük a tejfölt, kissé átforraljuk, ha szükséges, utóízesítjük.
Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
T
gombakrém
42 napos étrend A gombát megmossuk, ha csúnya megtisztítjuk, vékonyra reszeljük, és a
margarinon megpároljuk. Ízesítjük apróra vágott hagymával, petrezselyemmel,
tejföl, 12%-os 4,8 g sóval, borssal. Amikor a levét elfőtte, meghintjük liszttel, és átpirítjuk.
margarin, 35%-os 4 g Hozzátesszük a tejfölt, kissé átforraljuk, ha szükséges, utóízesítjük.
petrezselyemzöld 2 g
T

búzaliszt 2 g
só 0,4 g
feketebors 0,04 g
pászka 30 g
kígyóuborka 80 g
Pontyhalászlé 0,5
ponty 100 g A hagymát nagyobb darabokra vágjuk és lábasba tesszük. Mellé helyezzük a
vöröshagyma 20 g konyhakész állapotú halat és felöntjük vízzel. Sózzuk, majd hozzáadjuk az olajat,
zöldpaprika 7,5 g pparikát, paradicsomot és kb 3 órán keresztül lassú tűzön főzzük. (Ezalatt az idő
paradicsom 5 g alatt a csontokról leválik a hús és marad kb 2/3 rész alaplevünk. Ezt egy arra
napraforgóolaj 2,5 ml alkalmas szűrőn átpaszírozzuk. Megvan a hal-alaplé. Ehhez hozzáadjuk a
fűszerpaprika 1,5 g pirospaprikát és megborsozzuk. Ha van filénk, beirdaljuk és feldaraboljuk,
só 0,5 g
E

hozzáadjuk a leveshez és további 5 perc alatt készre főzzük.


4. nap

Diós durum metélt búzacsírával, 1


durumtészta 90 g A száraztésztát bő sós vízben kifőzzük, leszűrjük, leöblítjük, és olajjal elkeverjük. A
dió 15 g diót megdaráljuk, és elkeverjük az édesítőszerrel, valamint a pirított búzacsírával,
búzacsíra 15 g majd tálalás előtt a tésztára szórjuk.
napraforgóolaj 7 g
só 1,4 g
mesterséges édesítő 1 g
zelleres margarin
/ 15 g

margarin, 35%-os 11,25 g A zellert megtisztítjuk, megmossuk, majd nagyon apróra (sajtreszelőn) reszeljük.
U

zeller 3,75 g Keverőgéppel a margarinhoz keverjük. (Szinte „habos” legyen).


csökkentett sótartalmú kifli 1 db
kígyóuborka 50 g
joghurt, 0,1%-os 150 g
Sertéssült, sovány húsból, olajjal 0,5
A sovány sertéshúst vékony szeletekre vágjuk, lesózzuk, forró serpenyőben olajat
sovány sertéshús 50 g hevítünk. A hús mindkét felét nagyon rövid ideig pirítjuk (max egy perc, a hús
V

napraforgóolaj 4 g vastagságától függően) Enyhén olajozott tepsibe fektetjük és kb 160 fokra


só 0,5 g előmelegített sütőben kb 3-5 percig “pihentetjük”. Tálalás előtt érdemes pár
mustár 20 g percet szobahőmérsékleten is pihentetni.
magvas, rozsos kifli, teljes kiőrlésű 1 db

tej, 2,8%-os 150 g


Alapmüzli 1
zabpehely 30 g Az alapanyagokat egy tálban összekeverjük.
R

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
Alapmüzli 1 42 napos étrend
Az alapanyagokat egy tálban összekeverjük.
napraforgó 10 g
R mazsola 5 g
búzacsíra 5 g
kukoricapehely 4 g
Tavaszi gyümölcssaláta, joghurttal 1,5
alma 75 g A gyümölcsöket alaposan megmossuk, a nem szép részektől megtisztítjuk. Az
málna 75 g almát apró kockákra vágjuk, a kisebb epreket félbe vágjuk, a nagyobbakat
eper 75 g negyedeljük, a málnát egészben hagyjuk és az egészet óvatosan összekeverjük. A
T

joghurt, 3,5%-os 75 g joghurtban elkeverjük a reszelt citromhéjat, és ráöntjük a gyümölcsökre. Hűtőben


búzacsíra 12 g érleljük egy órán át, hogy az ízek összeérjenek. Pohárban tálaljuk, ha van, friss
citrom 7,5 g mentalevéllel díszítjük.
Őszibarackleves, édesítőszerrel 1
őszibarack 100 g Az őszibarackot megmossuk, felszeleteljük, és a levesnek megfelelő mennyiségű
tejföl, 12%-os 30 g vízben feltesszük főni. Ízesítjük fahéjjal, és a citrom héjával. Kb. tíz perc alatt
búzaliszt 10 g megfőzzük, majd a tejfölben elkevert liszttel behabarjuk. Óvatosan kiforraljuk, és
citrom 8 g ízesítjük citromlével illetve az édesítőszerrel. Tálalás előtt lehűtjük, a fahéjat, és a
mesterséges édesítő 1 g citromhéjat kiszedjük belőle.
fahéj 0,06 g
Majorannás csirkemelltokány 0,5
csirkemell 50 g Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre pároljuk. Rátesszük a megmosott,
vöröshagyma 4,5 g tokányra vágott húst. Lepirítjuk, majd a vizet pótoljuk, ízesítjük sóval, őrölt borssal,
napraforgóolaj 3,5 g majoránnával, zúzott fokhagymával, és fedő alatt pároljuk. Amikor már majdnem
búzaliszt 2,5 g kész, meghintjük liszttel, összekeverjük, kiforraljuk. Amennyiben szükséges
5. nap

só 0,5 g utóízesítjük.
fokhagyma 0,5 g
E

majoránna 0,25 g
feketebors 0,06 g
Fejtettbab főzelék, édesítőszerrel 1
fejtettbab 150 g A babot kifejtjük, megmossuk. Annyi vízben amennyi ellepi feltesszük főni. Ízesítjük
tejföl, 12%-os 30 g sóval, borssal, zúzott fokhagymával, és egészben hagyott vöröshagymával. Amikor
búzaliszt 16 g megpuhult besűrítjük az olajból és lisztből készített világos rántással. Végül
napraforgóolaj 7 g hozzámelegítjük a tejfölt, és ízesítjük édesítőszerrel, ecettel. Természetesen
vöröshagyma 6 g használhatunk fagyasztott alapanyagot is, ekkor kevesebb ideig is elegendő főzni.
só 1 g
ecet, 20 %-os 1 g
mesterséges édesítő 1 g
fokhagyma 0,5 g
feketebors 0,1 g
korpás kifli, teljes kiőrlésű 0,5 db
friss sárgabaracklé 150 g
Mazsolás túrókrém, édesítőszerrel 1 / 100 g
félzsíros tehéntúró 55 g
U

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
Mazsolás túrókrém, édesítőszerrel 42 napos étrend
tejföl, 12%-os 25 g
U mazsola 10 g
citrom 5 g
mesterséges édesítő 1 g
zöld tea 350 g
sertésmájkrém 50 g
V

korpás kenyér 90 g
uborka 160 g

Kakaó édesítőszerrel 1
A tejet összekeverjük az instant kakaóporral, ízlés szerint hidegen vagy melegen
tej, 1,5%-os 200 ml azonnal fogyasztható.
R

cukormentes neskakaó 10 g
szendvicsvaj 20 g
pászka 20 g
salátamix 80 g
magvas, rozsos zsemle, teljes kiőrlésű 1 db
T

Brokkolipüré-leves 0,5
tej, 1,5%-os 25 ml A brokkolit apróra vágjuk, és az olajon, kevés sóval ízesítve, saját gőzében
joghurt, 3,5%-os 0,75 db megpároljuk. Felengedjük tyúkhúslevessel, puhára főzzük, majd hozzáöntjük a
olívaolaj 0,5 kk tejet, a néhány kanál forró levessel elkevert joghurtot, és szerecsendióval,
majoránna 0,5 g fehérborssal, sóval fűszerezzük. Ha megfőtt, turmixgéppel krémesítjük.
brokkoli 0,25 db
csökkentett nátriumtartalmú só 0,2 g
őrölt fehérbors 0,025 g
szerecsendió 0,015 g
Sajtos csirkemell sovány sajttal 1
csirkemell 120 g A csontról lefejtett csirkemell szeleteket enyhén kiverjük. Megszórjuk sóval, őrölt
köményes sovány sajt 20 g szerecsendióval, majd mindkét oldalukat lisztbe forgatjuk. Az előmelegített olajban
E

búzaliszt 10 g hirtelen pirosra sütjük, majd egy tepsibe egymás mellé tesszük a szeleteket, és
napraforgóolaj 8 g rászórjuk a reszelt sajtot. Előmelegített sütőben a közepes lángnál szép pirosra
só 1 g sütjük.
szerecsendió 0,05 g
6. nap

Tócsni, köret 1
burgonya 250 g A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük. A vörös-
vöröshagyma 15 g és fokhagymát megtisztítjuk, megmossuk, és lereszeljük. A burgonyát, a
búzaliszt 12 g hagymákat összekeverjük annyi liszttel, hogy a sztrapacskának megfelelő
napraforgóolaj 10 ml keménységű legyen. Sózzuk, borsozzuk. Palacsintasütőben olajat melegítünk és a
só 0,8 g tócsnit, mint a palacsintát kisütjük benne. A palacsintánál jóval vastagabb lesz, és
fokhagyma 0,75 g lassabban is sül meg. Azonnal tálaljuk.

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
és fokhagymát megtisztítjuk, megmossuk, és lereszeljük. A burgonyát, a
hagymákat összekeverjük annyi liszttel, hogy a sztrapacskának megfelelő
keménységű legyen. Sózzuk, borsozzuk. Palacsintasütőben olajat melegítünk és a
42 napos étrend tócsnit, mint a palacsintát kisütjük benne. A palacsintánál jóval vastagabb lesz, és
lassabban is sül meg. Azonnal tálaljuk.
feketebors 0,03 g
Gyömbéres gyümölcssaláta, natúr 1
banán 90 g Az öntethez csavarjuk ki a narancs és a grapefruit levét, reszeljünk hozzá egy
narancs 80 g darabka friss gyömbért és keverjük hozzá. Ezután daraboljuk lehetőleg egyforma
kivi 50 g
U

méretűre a gyümölcsöket, kanalazzuk kis tálkákba, és locsoljuk meg az öntettel.


friss narancslé 30 g
friss grapefruitlé 30 g
gyömbér 0,8 g
zöld tea 350 g
Tojáskrémmel töltött zöldpaprika, 1
zöldpaprika 60 g A tojást megfőzzük, apró kockákra vágjuk, vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük. A
tojás 40 g megmosott, megtisztított vöröshagymát felkockázzuk, összekeverjük a nem túl
margarin, 35%-os 15 g hideg margarinnal, a mustárral, a tojással, sóval, borssal, tisztított, aprított
vöröshagyma 1,5 g
V

petrezselyemzölddel ízesítjük. A simára kevert krémet a megmosott, kicsumázott


mustár 1,5 g paprika belsejébe töltjük.
só 1 g
petrezselyemzöld 0,5 g
feketebors 0,2 g
szezámmagos kifli 1,5 db

Meggyes-gyömbéres tea 1
kamillatea 200 g A gyömbért szeletekre vágjuk. A meggyléhez adva felforraljuk. Rooibos teát
friss meggylé 100 ml főzünk, a meggyléhez öntjük. Kihűlés után hozzáadjuk a citromlét. Jégbe hűtve
gyömbér 7 g kínáljuk.
friss citromlé 2 kk
Tojásrántotta, sajtos 0,5
R

tojás 32,5 g A felvert tojásokhoz adjuk a reszelt sajtot, sózzuk majd pici olajon alkalmanként
trappista sajt 15 g “keverve” a kívánt állag eléréséig (nyersesség, krémesség) sütjük. Friss
napraforgóolaj 3,5 g zöldfűszerrel meghintve tálaljuk.
só 0,5 g
magvas, teljes kiőrlésű barnakenyér 40 g
kalciummal dúsított narancslé 200 g
T

pörkölt földimogyoró 15 g
Zöldbableves, Graham-liszttel 1
zöldbab 60 g Az apróra vágott vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk. Rátesszük a
sárgarépa 15 g megmosott, megtisztított egyenletes darabokra vágott zöldbabot, illetve a
Graham-liszt 10 g zöldségeket. Ízesítjük zúzott fokhagymával, sóval, petrezselyemzölddel, őrölt
petrezselyemgyökér 10 g borssal, fűszerpaprikával. Kevés vizet aláöntve, fedő alatt pároljuk. Amikor a
karalábé 8 g zöldségek félig megpuhultak lepirítjuk, meghintjük liszttel, tovább pirítjuk, majd
zeller 7 g felengedjük a levesnek megfelelő mennyiségű vízzel. Lassú tűzön, néhányszor
7. nap

napraforgóolaj 6 g megkeverve készre főzzük. Tálalás előtt, ha szükséges utóízesítjük. Amennyiben


vöröshagyma 5 g konzerv, vagy mélyfagyasztott zöldbabot használunk, célszerű először a friss
zöldségeket előpárolni, mivel az ilyen jellegű zöldbab főzési ideje kevesebb.

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
E
borssal, fűszerpaprikával. Kevés vizet aláöntve, fedő alatt pároljuk. Amikor a
zöldségek félig megpuhultak lepirítjuk, meghintjük liszttel, tovább pirítjuk, majd
felengedjük a levesnek megfelelő mennyiségű vízzel. Lassú tűzön, néhányszor

7. nap
42 napos étrend megkeverve készre főzzük. Tálalás előtt, ha szükséges utóízesítjük. Amennyiben
konzerv, vagy mélyfagyasztott zöldbabot használunk, célszerű először a friss
só 1 g zöldségeket előpárolni, mivel az ilyen jellegű zöldbab főzési ideje kevesebb.
petrezselyemzöld 0,8 g
fűszerpaprika 0,6 g
E

fokhagyma 0,5 g
feketebors 0,1 g
Bácskai rizseshús, sovány sertéshúsból 1
sovány sertéshús 100 g A vöröshagymát apróra vágjuk, és az olaj felén üvegesre pároljuk. Rátesszük a
rizs 85 g megmosott kockára vágott húst, néhányszor lepirítjuk. Fűszerezzük, hozzátesszük
lecsókonzerv 35 g a lecsót, majd kevés vizet aláöntve, fedő alatt puhára pároljuk. Közben az olaj
vöröshagyma 20 g másik felén a rizsből párolt rizst készítünk. Amikor mind a hús, mind a rizs elkészült
napraforgóolaj 8 g az egészet egybe keverjük. Ha szükséges utóízesítjük. Készíthetjük egyszerre is,
fűszerpaprika 2 g ekkor az üvegesre pirított rizst felöntjük a vízzel hígított lecsós alapú pörkölttel,
só 2 g ízlés szerint ha kell, sózzuk. Felforraljuk, fedővel letakarjuk, majd közép meleg
feketebors 0,1 g sütőben kb 35-40 percig pároljuk. Ezután kivesszük a sütőbőlés felkeverjük.
tej, 2,8%-os 150 g
U

vitaminozott narancs ízű rizspehely 30 g


light rostos őszibaracklé 250 g
paradicsomos halkonzerv 70 g
V

korpás kenyér 90 g

Kakaó édesítőszerrel 1,5


tej, 1,5%-os 300 ml A tejet összekeverjük az instant kakaóporral, ízlés szerint hidegen vagy melegen
cukormentes neskakaó 15 g azonnal fogyasztható.
R

margarin, 30%-os 5 g
puffasztott gabonaszelet 40 g
sárgarépa 80 g
chester cheddar sajt 40 g
T

Grill baromfivirsli / 0,5 db


baromfivirsli 30 g
Sólet, Graham-liszttel 1
szárazbab 70 g A szárazbabot átválogatjuk, megmossuk, és beáztatjuk. (Lehetőleg a főzés előtti
árpagyöngy 22 g nap). A beáztatott babot az áztató lével és szükség szerint még vízzel feltesszük
Graham-liszt 14 g főni. Ízesítjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával, és apróra vágott
napraforgóolaj 7 g vöröshagymával. Lassú tűznél főzzük. Amikor kétharmadig megpuhult,
vöröshagyma 6 g belekeverjük a megmosott árpagyöngyöt, és szükség szerint vízzel öntjük fel, és
só 1 g tovább főzzük. Amikor teljesen megpuhult belekeverjük az előzőleg elkészített,
fűszerpaprika 1 g fűszerpaprikával ízesített rántást. Kiforraljuk, és ha kell utóízesítjük.
fokhagyma 0,5 g
E

feketebors 0,1 g
Almás-diós rétes 1
8. nap

alma 60 g Ha nem kész réteslapot használunk, akkor a lisztet megszitáljuk, tálba vagy
búzaliszt 20 g gyúródeszkára tesszük, közepébe mélyedést készítünk. Ebbe öntjük az ecetet,
hozzáadjuk az olajat és a vizet, amelyben előzőleg feloldottuk a sót. Ezeket jól
összekeverjük, majd hozzádolgozzuk a lisztet, és nem túl kemény tésztát gyúrunk.
Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay A gyúrással és csapkodással hólyagosra,Barni Zsitek
fényesre - Molnár
dolgozzuk CsikósHaHajnalka
ki a tésztát. jó a
tészta, akkor lisztezés nélkül sem tapad sem a kezünkre, sem a deszkára. A
E
Almás-diós rétes
42 napos étrend
8. nap
Ha nem kész réteslapot használunk, akkor a lisztet megszitáljuk, tálba vagy
gyúródeszkára tesszük, közepébe mélyedést készítünk. Ebbe öntjük az ecetet,
búzacsíra 10 g hozzáadjuk az olajat és a vizet, amelyben előzőleg feloldottuk a sót. Ezeket jól
friss citromlé 5 g összekeverjük, majd hozzádolgozzuk a lisztet, és nem túl kemény tésztát gyúrunk.
zsemlemorzsa 5 g A gyúrással és csapkodással hólyagosra, fényesre dolgozzuk ki a tésztát. Ha jó a
dió 5 g tészta, akkor lisztezés nélkül sem tapad sem a kezünkre, sem a deszkára. A
napraforgóolaj 3 g kidolgozás után lisztezzük meg a deszkát, és két cipóra osztva helyezzük a tésztát a
ecet, 20 %-os 1 g lisztezett részre. Kenjük meg a cipókat olajjal, és takarjuk le langyos lábassal vagy
só 0,2 g tállal. A tészta nyújtását akkor kezdhetjük el, ha ujjunkkal benyomva puhának
Házi gyümölcsjoghurt diabetikus 1,5
joghurt, 3,5%-os 225 g
U

diabetikus sárgabarack dzsem 45 g


tea 350 ml
Friss házi kolbász 0,5
zsíros sertéshús 75 g Megjegyzés: Vigyázat, előkészületet igényel(het)!!!
só 1 g A kb 2:1 arányú (sovány:zsíros) sertés húst közepes tárcsán ledaráljuk. Rákenjük a
fokhagyma 1 g
V

práselt fokhagymát, fűszerekkel megszórjuk. Ízlés esetén egész köménymaggal is


fűszerpaprika 1 g akár. Jól átdolgozzuk, többször átgyúrjuk. Sertésbélbe töltjük. Próbáljunk arra
feketebors 0,5 g ügyelni, hogy közepes keménységűre töltsünk.Töltést követően egy éjszakát
mustár 10 g
Graham kenyér 40 g

zöld tea 350 g


tejszínkrémsajt 30 g
R

csökkentett sótartalmú, teljes kiőrlésű kifli 1,5 db


retek 50 g
sárgarépás margarin / 15 g
margarin, 35%-os 11,25 g A sárgarépát megtisztítjuk, megmossuk, majd nagyon apróra (sajtreszelőn)
sárgarépa 3,75 g reszeljük. Keverőgéppel a margarinhoz keverjük. (Szinte „habos” legyen.)
T

korpás kenyér 30 g
grapefruit 150 g
Gyömbéres sárgarépaleves 0,5
sárgarépa 75 g A tisztított vöröshagymát felkockázzuk, az olajon üvegesre pároljuk. Amikor kész,
vöröshagyma 10 g hozzáadjuk a kockára vágott, tisztított répát. Felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi.
olívaolaj 2,5 g Puhára főzzük a répát, majd ízesítjük és hozzáöntünk még vizet, hogy elegendő
só 0,5 g mennyiségű lét kapjunk.
gyömbér 0,025 g
feketebors 0,02 g
Libapörkölt, olajjal 0,5
pecsenyeliba 60 g Az olajon üvegesre pirítjuk a felaprított hagymát, majd lehúzzuk a tűzről és
vöröshagyma 15 g hozzáadjuk a pirospaprikát. Visszatesszük a tűzre és rátesszük a megmosott, apró
paradicsom 5 g kockákra vágott húst. Alaposan lepirítjuk. Amikor már kifehéredett a hús és jól
zöldpaprika 5 g megpirult, vizet öntünk hozzá és újra lepirítjuk, majd pótoljuk az elpárolgott vizet,
és ezt a folyamatot még kétszer megismételjük. Így lesz finom a pörkölt szaftja.
9. nap

Ezután hozzáadjuk a lecsót (a felszeletelt paradicsomot, paprikát) és a fűszereket,


E

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay valamint annyi vizet, hogy a húst éppenBarni
ellepje.Zsitek - Molnár
Fedő alatt, Csikós Hajnalka
néhányszor
Libapörkölt, olajjal 0,5
Az olajon üvegesre pirítjuk a felaprított hagymát, majd lehúzzuk a tűzről és
hozzáadjuk a pirospaprikát. Visszatesszük a tűzre és rátesszük a megmosott, apró
42 napos étrend kockákra vágott húst. Alaposan lepirítjuk. Amikor már kifehéredett a hús és jól
megpirult, vizet öntünk hozzá és újra lepirítjuk, majd pótoljuk az elpárolgott vizet,
9. nap napraforgóolaj 4g és ezt a folyamatot még kétszer megismételjük. Így lesz finom a pörkölt szaftja.
E fűszerpaprika 0,5 g Ezután hozzáadjuk a lecsót (a felszeletelt paradicsomot, paprikát) és a fűszereket,
só 0,5 g valamint annyi vizet, hogy a húst éppen ellepje. Fedő alatt, néhányszor
Tarhonyaköret, koleszterinmentes 1
durumtészta 85 g Az olajat felmelegítjük, beletesszük a tarhonyát, majd mérsékelt tűznél
napraforgóolaj 7 g aranysárgára pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és még egy ideig
vöröshagyma 5 g pirítjuk. Felengedjük a tarhonya mennyiségének megfelelő kétszeres mennyiségű
só 1 g sós vízzel. Lefedve sütőbe téve, vagy kis lángon 20-25 perc alatt készre pároljuk.
Bazsalikomos paradicsomsaláta 1
paradicsom 150 g Vágjuk négy felé a paradicsomot, vékony szeletekre a vöröshagymát. Keverjük
vöröshagyma 15 g össze a paradicsomot, a vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, a megmosott, apróra
friss bazsalikom 15 g tépkedett bazsalikomot és a citromlevet forgassuk meg alaposan salátáskanállal.
friss citromlé 6 g Ízesítsük kevés sóval, feketeborssal, aztán tegyük félre 10 percre, hogy
fokhagyma 1,5 g összekeveredjenek az ízek.
só 0,3 g
feketebors 0,3 g
tonhal konzerv 35 g
magvas, rozsos zsemle, teljes kiőrlésű 0,5 db
U

aszalt füge 20 g
Tejeskávé, édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 300 g
instant kávé 5 g
V

mesterséges édesítő 1 g
sós mogyoróvaj 30 g
csökkentett sótartalmú kifli 1 db

tej, 2,8%-os 250 g


R

müzlikeverék 50 g
alma 250 g
T

zabpehelykeksz 2 db
Csurgatott tojásleves, olajjal 1
tojás 20 g Egy nagyobb lábasban a zsiradékot felhevítjük. Lehetőség és igény szerint
búzaliszt 8 g belseszórunk egy kis köménymagot és egy picit megfuttatjuk. A liszttel rántást
napraforgóolaj 7 g készítünk, meghintjük pirospaprikával és óvatosan elkeverjük. Felhúzzuk vízzel és
só 1 g ha felforrt, igény szerint babérlevél hozzáadásával tovább főzzük még néhány
fűszerpaprika 0,5 g percig. A tojásokat enyhén felverjük, majd lassan belecsurgatjuk a forró levesbe,
Marhasült, sovány 1
sovány marhahús 100 g A sovány marhahúst vékony szeletekre (2-3 cm) vágjuk, közvetlenül sütés előtt
napraforgóolaj 8g lesózzuk, forró serpenyőben olajat hevítünk. A hús mindkét felét nagyon rövid
só 1g ideig pirítjuk (max egy perc, a hús vastagságától függően), mindkét oldalt sózzuk,
borsozzuk. Enyhén olajozott tepsibe fektetjük és kb 160 fokra előmelegített
Tepsiben sült burgonya, sószegény 1
E

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
0. nap
42 napos étrend
Tepsiben sült burgonya, sószegény 1
burgonya 250 g A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, cikkekre vágjuk. Egy tepsit vékonyan
E napraforgóolaj 5g kiolajozunk, a burgonyát elterítjük benne, majd előmelegített sütőben megsütjük.
A tepsiből kivéve sóval ízesítjük.
csökkentett nátriumtartalmú só 1g
10. nap

Paradicsommártás, sószegény 0,5


paradicsom 0,5 db Vágjuk apróra a megmosott, megtisztított paradicsomot és tegyük félre. A borban
vörösbor 15 ml pároljuk meg az apróra vágott vöröshagymát, a frissen zúzott fokhagymát, a
fokhagyma 1 ger frissen aprított bazsalikomot és a szárított oregánót. Amikor a bor már éppen
friss bazsalikom 1,25 g elpárolgott és a vöröshagyma puha, adjuk hozzá a paradicsomot. Turmixoljuk le a
víz 1,25 dl mártást, majd főzzük kb. 1 órán át, közben folyamatosan kevergessük, amíg a
oregánó 1 g mártás be nem sűrűsödik. Ízesítsük sóval és frissen vágott petrezselyemmel vagy
csökkentett nátriumtartalmú só 0,2 g bazsalikommal

feketebors 0,02 g
friss paradicsomlé 200 g
margarin, 30%-os 10 g
U

pászka 30 g
zöld tea 350 g
Holland melegszendvics, vajjal 2
A kenyérszeleteket megkenjük vajjal, rétesszük a vékonyra szeletelt almát, amelyre
bakonyi teljes kiőrlésű kenyér 120 g
ráhelyezünk egy-két szelet sajtot és meleg sütőben addig sütjük, amíg a sajt
V

alma 100 g aranyszínűre sül és ráolvad.


Tenkes sajt 60 g
sovány kefir 30 g

zöld tea 350 g


tojáskrém / 30 g
tojás 19,8 g A tojást keményre főzzük, lehűtjük, megpucoljuk, és a sajtreszelőn lereszeljük.
margarin, 35%-os 4,5 g Hozzáadjuk a margarint, a nagyon apróra vágott vöröshagymát, a szintén aprított
vöröshagyma 3g petrezselymet, a mustárt, a sót, és az őrölt borsot (lehet fehérbors is), majd
mustár 1,5 g
R

kikeverjük. Ízesíthetjük piros arannyal is, de akkor vigyázzunk, mert kevesebb só


petrezselyemzöld 0,6 g kell bele.
só 0,3 g
feketebors 0,03 g
magvas, rozsos kifli, teljes kiőrlésű 1 db
salátamix 160 g
kalciummal dúsított narancslé 250 g
Mazsolás túrókrém, édesítőszerrel / 50 g
félzsíros tehéntúró 27,5 g A hozzávalókat egy megfelelő méretű keverőtálban villával összedolgozzuk.
tejföl, 12%-os 12,5 g Mazsolával, mosott, reszelt bio citrom héjával díszítjük.
T

mazsola 5g
citrom 2,5 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
Mazsolás túrókrém, édesítőszerrel
A hozzávalókat egy megfelelő méretű keverőtálban villával összedolgozzuk.
Mazsolával, mosott, reszelt bio citrom héjával díszítjük.

T
42 napos étrend
mesterséges édesítő 0,5 g
Körtés-kivis-citromos ital 0,5
kivi 1,5 db Mossuk meg a körtét, hámozzuk meg a kivit. Vágjuk a gyümölcsöket egyenlő
friss citromlé 1,5 ek méretű darabokra, majd préseljük ki a levüket. Öntsük a citromlével együtt a
körte 1 db leveket egy pohárba, majd díszítsük körtedarabokkal.

Tejfölös sertéragu, olajjal 0,5


A sertéshúst (karaj) sózzuk, borsozzuk, lisztbe forgatjuk. Kisütjük, majd egy
közepes zsírtartalmú sertéshús 50 g
tányérban félretesszük. Amiben sült a hús,rátesszük a karikára vágott
vöröshagyma 20 g vöröshagymát, és az összezúzott fokhagymát. Ehhez hozzáadjuk a felaprított
11. nap

tejföl, 12%-os 15 g paradicsomot és paprikát. Kb 1ö-15 percig főzzük, ízlés szerint tovább sózzuk. A
zöldpaprika 7,5 g tejfölhöz egy egy ek lisztet keverünk és ráöntjük a ragura. “Rottyantunk” rajta
napraforgóolaj 3 g egyet és beletesszük a kisütött hússzeleteket.
paradicsom 2,5 g
só 0,5 g
E

fűszerpaprika 0,5 g
fokhagyma 0,25 g
Tésztaköret, koleszterinmentes, 0,5
durumtészta 42,5 g Megfelelő mennyiségű vizet forralunk, majd beleöntjük a tésztát. Ízesítjük sóval, s
olívaolaj 3,5 g amikor újra forrni kezd csökkentjük a lángot alatta. Néhányszor megkeverve
só 0,5 g puhára főzzük. Amikor kész leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, alaposan
Sajtosrúd /1 db
búzaliszt 31 g A lisztet elkeverjük a sóval, hozzáadjuk az ecetet, illetve a szobahőmérsékletű
margarin, 60%-os 26 g margarint és elmorzsoljuk. Sima tésztát gyúrunk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
trappista sajt 6g A tésztát rövid pihentetés után, lisztezett munkalapon kb 4-5 mm vastagságúra
tojássárga 4g nyújtjuk, vékony rudakra vágjuk. Megkenjük a felvert tojássárgájával majd
só 1g megszórjuk sajttal és egy pici sóval. A rudakat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk,
napraforgóolaj 0,5 ml betoljuk az előmelegített sütőbe és kb. 12-15 perc alatt aranysárgára sütjük. (Alsó-
ecet, 20 %-os 0,2 g felső sütés)
Kakaó édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 200 ml A tejet összekeverjük az instant kakaóporral, ízlés szerint hidegen vagy melegen
U

cukormentes neskakaó 10 g azonnal fogyasztható.


diákcsemege 15 g
friss grapefruitlé 150 g
Hot-dog, mustáros 1
kifli 80 g
V

virsli 60 g
mustár 20 g

tej, 1,5%-os 200 g


vajas margarin 10 g
R

császárzsemle, gluténmentes 90 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend
petrezselymes margarin / 15 g
margarin, 35%-os 13,5 g A petrezselymet alaposan megmossuk, nagyon apróra vágjuk, és keverőgéppel a
petrezselyemzöld 1,5 g margarinhoz keverjük. (Szinte „habos” legyen.)
T

puffasztott gabonaszelet 40 g
kígyóuborka 50 g
friss szőlőlé 200 g
Halpaprikás sáfrányos szószban 0,5
tőkehalfilé 100 g A paprikát, paradicsomot megmossuk és felkockázzuk. A fokhagymát megtisztítjuk,
zöldpaprika 20 g apróra vágjuk, a bazsalikom leveleit lecsipkedjük. A bazsalikom szárát, a paprikát
paradicsom 10 g és a fokhagymát olívaolajon megdinszteljük, majd a paradicsommal és a
olívaolaj 5 g hallevessel együtt 10 percig, fedő nélkül főzzük. Ha a paprika megpuhult,
friss citromlé 1,25 g turmixgéppel pürésítjük és hozzáadjuk a kevés vízzel elkevert sáfrányt. Sóval,
halászlékocka 1,25 g borsssal, citromlével és a bazsalikom leveleivel ízesítjük. A halfiléket sóval, borssal
só 0,75 g megszórjuk és olívaolajon mindkét oldalát 1-1percig sütjük. A kész halfiléket
friss bazsalikom 0,5 g tányérra szedjük és meglocsoljuk a szósszal.
fokhagyma 0,5 g
sáfrány 0,25 g
E
12. nap

feketebors 0,01 g
Galuska Graham-liszttel 1
Graham-liszt 80 g A liszthez hozzáadjuk a felvert tojásokat. Kevés sóval ízesítjük, és annyi vizet
tojás 10 g öntünk hozzá, hogy közepes lágyságú tésztát kapjunk. Alaposan eldolgozzuk, majd
napraforgóolaj 8 g bő forró vízbe szaggatjuk. Néhány perc főzés után leszűrjük, leöblítjük. Végül
só 1 g felforrósított olajban átforgatjuk
Zelleres sárgarépa-saláta 1
sárgarépa 150 g A zöldségeket meghámozzuk, megmossuk, vékonyra reszeljük, s azonnal
zeller 100 g meglocsoljuk néhány csepp citromlével. Alaposan összekeverjük, tálalás előtt
friss citromlé 5 ml pedig finomra vágott petrezselyemzölddel hintjük meg. Érdemes fogyasztás előtt
petrezselyemzöld 2 g néhány órára hűtőbe tenni, hogy az ízek összeérjenek, de természetesen azonnal
füstöltkolbász 20 g
U

teljes kiőrlésű, csökkentett sótartalmú kenyér 40 g


zöld tea 200 g
Tojásrántotta, sajtos 1
tojás 65 g A felvert tojásokhoz adjuk a reszelt sajtot, sózzuk majd pici olajon alkalmanként
trappista sajt 30 g “keverve” a kívánt állag eléréséig (nyersesség, krémesség) sütjük. Friss
V

napraforgóolaj 7 g zöldfűszerrel meghintve tálaljuk.


só 1 g
teljes kiőrlésű kenyér, gluténmentes 40 g
retek 50 g

zöld tea 200 g


céklás túrókrém / 30 g
R

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend
céklás túrókrém
félzsíros tehéntúró 15 g A túrót áttörjük, hozzáadjuk a megmosott, meghámozott, vékonyra reszelt céklát
R cékla 6 g és a darált diót, majd jól összekeverjük. Készíthetjük megfőzött, kihűtött, és utána
margarin, 35%-os 6 g lereszelt céklával is.
dió 3 g
korpás kifli, teljes kiőrlésű 2 db
Eperturmix, cukor nélkül 1,5
tej, 1,5%-os 300 g
T

A megmosott epret a hideg tejjel összeturmixoljuk, magas pohárba töltve kínáljuk.


eper 93,75 g
kalciummal dúsított narancslé 300 g
Krinolinpörkölt 1
krinolin 60 g Az olajon üvegesre pirítjuk a felaprított hagymát, majd lehúzzuk a tűzről és
lecsókonzerv 20 g hozzáadjuk a pirospaprikát. Visszatesszük a tűzre és rátesszük a felkarikázott
vöröshagyma 10 g krinolint. Alaposan lepirítjuk. Amikor már jól megpirult, vizet öntünk hozzá, és újra
napraforgóolaj 8 g lepirítjuk, majd pótoljuk az elpárolgott vizet, és ezt a folyamatot még kétszer
fűszerpaprika 2 g megismételjük. Így lesz finom a pörkölt szaftja. Ezután hozzáadjuk a lecsót, a
só 1 g zúzott fokhagymát és a fűszereket, valamint annyi vizet, hogy a krinolint éppen
E

feketebors 0,3 g ellepje. Fedő alatt, néhányszor megkeverve, szükség szerint a párolgó levet
Gombás barnarizs 1
13. nap

barnarizs 65 g A rizst átválogatás után, folyó víz alatt megmossuk, lecsepegtetjük. A gombát
csiperke 65 g megtisztítjuk, megmossuk, és apró kockákra, vagy vékony szeletekre vágjuk, majd
napraforgóolaj 7 g a rizzsel együtt, az olajon átpirítjuk. Amikor elérte a kellő „pirosságot” a rizs
petrezselyemzöld 3 g mennyiségének megfelelő, kétszeres mennyiségű meleg vízzel felöntjük, ízesítjük
só 1 g sóval, őrölt borssal és a megmosott felaprított petrezselyemzöld felével. Fedő alatt
feketebors 0,1 g kis lángon, vagy forró sütőben pároljuk. Főzés közben nem ajánlatos kevergetni,
light rostos körtelé 250 g
babpástétom / 20 g
szárazbab 5 g A szárazbabot enyhén sós vízben puhára főzzük, kihűtjük, és burgonyanyomón
margarin, 35%-os 5 g áttörjük. Hozzáadjuk a margarint, az apróra vágott vöröshagymát, és
vöröshagyma 0,4 g
U

petrezselyemzöldet, a zúzott fokhagymát, valamint egy kevés sót. Alaposan


petrezselyemzöld 0,3 g összekeverjük.
fokhagyma 0,2 g
só 0,1 g
csökkentett sótartalmú kifli 1 db
zöld tea 200 g
Sertéssült, sovány húsból, olajjal 1
sovány sertéshús 100 g A sovány sertéshúst vékony szeletekre vágjuk, lesózzuk, forró serpenyőben olajat
napraforgóolaj 8 g hevítünk. A hús mindkét felét nagyon rövid ideig pirítjuk (max egy perc, a hús
V

só 1 g vastagságától függően) Enyhén olajozott tepsibe fektetjük és kb 160 fokra


mustár 10 g
rozskenyér, teljes kiőrlésű 60 g

tej, 2,8%-os 200 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
R
42 napos étrend
Alapmüzli 1
zabpehely 30 g Az alapanyagokat egy tálban összekeverjük.
napraforgó 10 g
R

mazsola 5 g
búzacsíra 5 g
kukoricapehely 4 g
Gyümölcsös joghurtpuding, cukor nélkül 1
A háztartási kekszből morzsát készítünk. Turmixgép vagy mixer segítségével
összezúzzuk, előmelegtett sütőben aranybarnára pirítjuk egy pici zsiradék
joghurt, 3,5%-os 100 g hozzáadásával. A joghurtot az étkezési zselatinnal alacsony lángon
összemelegítjük. A kivit meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. Óvatosan
T

összekeverjük őket. Pohár vagy kehely aljára szórunk a morzsánkból kb 2 cm


kivi 50 g vastagságú “tésztát” majd rámerjük a masszánkat. Hűtöben 3-4 órát állni hagyjuk,
háztartási keksz 10 g friss gyümölccsel a tetején tálaljuk.
zselatin 2,5 g
Sült pulykacomb, olajjal 1
pulykacomb 120 g A pulykacombokat megmossuk, átnézzük, és az esetleges tollmaradékokat
napraforgóolaj 8g eltávolítjuk. Lecsepegtetjük, ízesítésként bedörzsöljük sóval. Tepsiben egymás
só 1g mellé tesszük, és tetejére olajat öntünk. Előmelegített sütőbe téve, körülbelül fél
Hajdinaköret, nátriumszegény 1
hajdina 90 g A hajdinát átválogatás után, folyó víz alatt megmossuk, lecsepegtetjük. Majd az
14. nap
E

napraforgóolaj 7g olajon átpirítjuk. Amikor elérte a kellő pirosságot” a hajdina mennyiségének


petrezselyemzöld 3g megfelelő, kétszeres mennyiségű meleg vízzel felöntjük, ízesítjük sóval, és a
megmosott felaprított petrezselyemzöld felével. Fedő alatt kis lángon, vagy forró
csökkentett nátriumtartalmú só 1,5 g
sütőben pároljuk. Főzés közben nem ajánlatos kevergetni, csak amikor már
savanyúkáposzta 50 g
karaván füstölt sajt 30 g
U

körte 150 g
Tejeskávé, édesítőszerrel 2
tej, 1,5%-os 600 g
instant kávé 10 g
mesterséges édesítő 2g
Házi csirkemájkrém 0,5
csirkemáj 10 g A felmelegített olajban megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát. Beletesszük a
tej, 1,5%-os 10 g májat, fűszerezzük kakukkfűvel, majorannával, kevés sóval és állandó keverés
tejföl, 12%-os 2,5 g mellett megpároljuk. Ledarálva vagy botmixerrel pürésítve alaposan
V

vöröshagyma 1,25 g összedolgozzuk a sűrűre főzött tejmártással, amit úgy készítünk, hogy a margarint
napraforgóolaj 1 ml és a lisztet habzásig hevítve forró tejjel felöntjük, és simára keverve sűrűre főzzük.
búzaliszt 1 g A májjal összekevert mártást ízesítjük tejföllel, reszelt szerecsendióval, szükség
margarin, 35%-os 1 g szerint utóízesítjük.
majoránna 0,5 g
só 0,25 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
és a lisztet habzásig hevítve forró tejjel felöntjük, és simára keverve sűrűre főzzük.
A májjal összekevert mártást ízesítjük tejföllel, reszelt szerecsendióval, szükség
szerint utóízesítjük.
42 napos étrend
szerecsendió 0,2 g
puffasztott rozsszelet 40 g

tej, 2,8%-os 200 g


R

margarin, 30%-os 20 g
csökkentett sótartalmú zsemle 1 db
Sonkás gombasaláta 1
csiperke 100 g A gombát megmossuk, majd az uborkaszeletelőn vékonyra gyaluljuk. Hozzáadjuk a
póréhagyma 50 g megmosott, apró kockákra vágott paradicsomot és kígyóuborkát, a vékonyra
paradicsom 50 g szeletelt póréhagymát, a csíkokra vágott sonkát, valamint a petrezselyemzöldet.
kígyóuborka 50 g Leöntjük az olajból, ecetből és kevés vízből készített páclével. Alaposan
pulykasonka 30 g összeforgatjuk, majd egy - két órát hagyjuk az ízeket összeérni
T

ecet, 20 %-os 5 g
petrezselyemzöld 2 g
friss bazsalikom 1 g
só 0,5 g
teljes kiőrlésű, csökkentett sótartalmú kenyér 40 g
Tojásleves, Graham-liszttel 1
tojás 40 g A lisztet az olajban zsemleszínűre pirítjuk. Rászórjuk a fűszerpaprikát, majd
Graham-liszt 10 g folytonos keverés mellett felengedjük vízzel. Ízesítjük sóval, őrölt borssal,
napraforgóolaj 6 g köménymaggal, és az apróra vágott petrezselyemmel. Kis lángon forraljuk
só 1 g körülbelül tíz percig. A tojásokat felverjük, és lassan a forrásban lévő levesbe
petrezselyemzöld 1 g csurgatjuk. Rászórjuk a maradék petrezselymet, és még egy-két percig tovább
fűszerpaprika 0,6 g forraljuk. Végül, ha szükséges utóízesítjük.
feketebors 0,1 g
köménymag 0,09 g
Tökmagos kukoricasült 1
kukoricadara 60 g A kukoricadarát és lisztet összekeverjük, és forrásban lévő vízhez öntjük.
15. nap

tökmag 10 g Folyamatos keverés mellett felfőzzük, a tűzről levesszük, és hozzáadjuk a


kukoricaliszt 10 g tökmagot. A masszát félig kihűtjük, gombócokat, majd korongokat formázunk
kukoricaolaj 8 ml belőle, és kiolajozott tepsin előmelegített sütőben készre sütjük.
E

csökkentett nátriumtartalmú só 1g
Párolt zöld brokkoli, margarinnal 1
brokkoli 250 g A brokkolit rózsáira szedjük, és alaposan megmossuk. Átfuttatjuk a margarinon,
ecet, 20 %-os 10 g ízesítjük sóval, kevés vizet és ecetet öntünk alá. Kis lángon, néhányszor
margarin, 60%-os 8g megkeverve pároljuk. Vigyázzunk, hogy ne pároljuk túl, mert akkor, az apró rózsák
nagyon szétesnek. Különösen igaz ez, ha mirelit brokkolit használunk. Az ecet azért

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
A brokkolit rózsáira szedjük, és alaposan megmossuk. Átfuttatjuk a margarinon,
42 napos étrend ízesítjük sóval, kevés vizet és ecetet öntünk alá. Kis lángon, néhányszor
megkeverve pároljuk. Vigyázzunk, hogy ne pároljuk túl, mert akkor, az apró rózsák
só 1g nagyon szétesnek. Különösen igaz ez, ha mirelit brokkolit használunk. Az ecet azért
Gyömbéres gyümölcssaláta 0,5
banán 25 g Az öntethez csavarjuk ki a narancs és a grépfrút levét, reszeljünk hozzá egy
narancs 25 g darabka friss gyömbért és azt is keverjük hozzá. Ezután daraboljuk lehetőleg
kivi 25 g egyforma méretűre a gyümölcsöket, kanalazzuk kis tálkákba, és locsoljuk meg az
friss grapefruitlé 15 ml öntettel.
friss narancslé 15 ml
gyömbér 0,4 g
Magyaros margarinkrém / 25 g
margarin, 35%-os 22 g
vöröshagyma 2,5 g
U

fűszerpaprika 0,5 g
korpás kifli, teljes kiőrlésű 1 db
narancslé, 100%-os 300 g
Szendvics natúr pulykamell szelettel 1
pulykamell 100 g A húst megmossuk, átnézzük, és az esetleges tollmaradékokat eltávolítjuk.
csemege uborka 20 g Lecsepegtetjük, ízesítésként bedörzsöljük sóval, őrölt borssal, és fűszerpaprikával.
zöldpaprika 20 g Tepsiben egymás mellé tesszük. Előmelegített sütőbe téve, körülbelül fél óra alatt
V

só 1 g készre sütjük. A láng ne legyen túl erős, hogy a hús jól át tudjon sülni. Akkor kész
szezámmagos zsemle 1 db ha a színe szép piros.
fűszerpaprika 0,9 g
feketebors 0,05 g
kígyóuborka 50 g

cukormentes gyümölcsjoghurt 150 g


Sonkatekercs, tormás, margarinnal 1
gépsonka 60 g
margarin, 60%-os 30 g
torma 15 g
R

ecet, 20 %-os 5 g
cukor 2 g
só 1 g
rozskenyér, teljes kiőrlésű 30 g
uborka 50 g
banán 150 g
T

Nyers sóskaleves, édesítőszerrel 1


sóska 150 g A sóskaleveleket alapos mosást követően megszabadítjuk a keményebb
tej, 1,5%-os 125 ml levélnyelektől, majd 15 percre sós vízbe áztatjuk. A tejjel együtt összeturmixoljuk,
tejföl, 12%-os 30 ml majd a joghurttal és az édesítőszerrel ízesítjük. A sóska nyers savanykásságát
mesterséges édesítő 1 g vihetjük bele egy végtelenül egyszerű, hideg, tejes, pikáns, üdítő levesbe.
só 0,5 g
Mustáros marhaszelet sovány 0,5

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
. nap
E
42 napos étrend
sovány marhahús 50 g A húst megmossuk, felszeleteljük. Kissé megsózzuk, és mindkét oldalát lisztbe
tejföl, 12%-os 15 g forgatjuk. Az olajat felforrósítjuk, és a húst hirtelen megsütjük benne. Felengedjük
vöröshagyma 10 g annyi vízzel amennyi épp ellepi, ízesítjük rozmaringgal, borssal, karikákra vágott
búzaliszt 4,5 g
16. nap

vöröshagymával, és mustárral. Fedő alatt kis lángon puhára pároljuk, ha szükséges


E

napraforgóolaj 4 g az elpárolgott vizet pótoljuk. Amikor megpuhult, hozzámelegítjük a tejfölt.


mustár 3,5 g
só 0,5 g
feketebors 0,035 g
rozmaring 0,035 g
Párolt barnarizs 1
barnarizs 85 g A rizst átválogatás után, folyó víz alatt megmossuk, lecsepegtetjük, majd az olajon
napraforgóolaj 7 g átpirítjuk. Amikor elérte a kellő „pirosságot” a rizs mennyiségének megfelelő,
vöröshagyma 5 g kétszeres mennyiségű meleg vízzel felöntjük, ízesítjük sóval, és az egészben
só 1 g hagyott vöröshagymával. Fedő alatt kis lángon, vagy forró sütőben puhára
Gyömbéres gyümölcssaláta, natúr 1
banán 90 g Az öntethez csavarjuk ki a narancs és a grapefruit levét, reszeljünk hozzá egy
narancs 80 g darabka friss gyömbért és keverjük hozzá. Ezután daraboljuk lehetőleg egyforma
kivi 50 g
U

méretűre a gyümölcsöket, kanalazzuk kis tálkákba, és locsoljuk meg az öntettel.


friss grapefruitlé 30 g
friss narancslé 30 g
gyömbér 0,8 g
Tejeskávé, édesítőszerrel 1,5
tej, 1,5%-os 450 g
instant kávé 7,5 g
V

mesterséges édesítő 1,5 g


vajkrém 10 g
puffasztott rozsszelet 40 g

Kakaó édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 200 ml A tejet összekeverjük az instant kakaóporral, ízlés szerint hidegen vagy melegen
cukormentes neskakaó 10 g azonnal fogyasztható.
R

margarin, 35%-os 10 g
teljes kiőrlésű kenyér, gluténmentes 60 g
salátamix 80 g
csökkentett sótartalmú, teljes kiőrlésű kenyér 1 db
T

Céklaleves, joghurtos 1
cékla 100 g A megtisztított, meghámozott, felszeletelt céklát alaplében puhára főzzük. A
joghurt, 3,5%-os 30 g joghurtot csomómentes állagra kikeverjük a liszttel, beletesszük a levesbe. Az
búzaliszt 8 g egészet összeturmixoljuk. vIsszatesszük forrni, izlés szerint még ízesítjük.
só 1 g
Sajtos halfilé, sovány sajttal 1

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
. nap
E
42 napos étrend
tőkehalfilé 120 g A megfelelően előkészített halfilét megsózzuk, és lisztben megforgatjuk, az olajon
köményes sovány sajt 18 g mindkét felét hirtelen átsütjük. Kevés vizet aláöntve, fedő alatt készre pároljuk.
búzaliszt 13 g Tálalás előtt tetejére reszelt sajtot hintünk.
napraforgóolaj 7 g
17. nap
E

só 1 g
Lilahagymás burgonyasaláta 1
burgonya 250 g A burgonyát megmossuk, héjában megfőzzük, lehűtjük, meghámozzuk, és
ecet, 20 %-os 20 g egyenletesen felszeleteljük. Rátesszük a vékonyra karikázott hagymát, majd
lilahagyma 1 db leöntjük a sóból, ecetből készített őrölt borssal ízesített páclével. Az egészet
óvatosan összekeverjük, majd hűvös helyen pihentetjük. Célszerű legalább a
csökkentett nátriumtartalmú só 0,5 g
tálalás előtt négy órával elkészíteni.
cayenne bors 0,15 g
narancs 100 g
Friss házi kolbász 0,5
zsíros sertéshús 75 g Megjegyzés: Vigyázat, előkészületet igényel(het)!!!
só 1 g A kb 2:1 arányú (sovány:zsíros) sertés húst közepes tárcsán ledaráljuk. Rákenjük a
fokhagyma 1 g práselt fokhagymát, fűszerekkel megszórjuk. Ízlés esetén egész köménymaggal is
U

fűszerpaprika 1 g akár. Jól átdolgozzuk, többször átgyúrjuk. Sertésbélbe töltjük. Próbáljunk arra
feketebors 0,5 g ügyelni, hogy közepes keménységűre töltsünk.Töltést követően egy éjszakát
mustár 10 g
csökkentett sótartalmú, teljes kiőrlésű kifli 0,5 db
kefir 150 g
V

császárzsemle 100 g

Meggyes-gyömbéres tea 1
kamillatea 200 g A gyömbért szeletekre vágjuk. A meggyléhez adva felforraljuk. Rooibos teát
friss meggylé 100 ml főzünk, a meggyléhez öntjük. Kihűlés után hozzáadjuk a citromlét. Jégbe hűtve
gyömbér 7 g kínáljuk.
friss citromlé 2 kk
Sajtos rúd, margarinnal 1
R

búzaliszt 30 g A lisztet elkeverjük a sóval, hozzáadjuk az ecetet, illetve a szobahőmérsékletű


margarin, 60%-os 16 g margarint és elmorzsoljuk. Sima tésztát gyúrunk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
trappista sajt 12 g A tésztát rövid pihentetés után, lisztezett munkalapon kb 4-5 mm vastagságúra
tojás 8 g nyújtjuk, vékony rudakra vágjuk. Megkenjük a felvert tojássárgájával majd
élesztő 2 g megszórjuk sajttal és egy pici sóval. A rudakat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk,
só 0,5 g betoljuk az előmelegített sütőbe és kb. 12-15 perc alatt aranysárgára sütjük. (Alsó-
friss sárgarépalé 200 g
margarin, 20%-os 5 g
T

kalács 30 g
Frankfurti leves kefirrel 1
kelkáposzta 60 g A virslit vékonyan felszeleteljük. A megtisztított, megmosott kelkáposztát csíkokra
burgonya 40 g vágjuk és az egészben hagyott vöröshagymával, fokhagymával, a meghámozott és
felkockázott burgonyával feltesszük főni hideg sós vízben. Hozzáadjuk a
majorannát, köményt, őrölt borsot. Amikor a káposzta majdnem puha,
Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barnipirospaprikával
beletesszük a virslit is. A lisztből és a kefirből Zsitek - Molnár Csikós
habarást Hajnalka
készítünk és
ezzel sűrítjük be a levest.
42 napos étrend A virslit vékonyan felszeleteljük. A megtisztított, megmosott kelkáposztát csíkokra
vágjuk és az egészben hagyott vöröshagymával, fokhagymával, a meghámozott és
kefir 30 g felkockázott burgonyával feltesszük főni hideg sós vízben. Hozzáadjuk a
búzaliszt 10 g majorannát, köményt, őrölt borsot. Amikor a káposzta majdnem puha,
vöröshagyma 6 g beletesszük a virslit is. A lisztből és a kefirből pirospaprikával habarást készítünk és
só 1 g ezzel sűrítjük be a levest.
fűszerpaprika 1 g
baromfivirsli 1 db
fokhagyma 0,6 g
feketebors 0,1 g
köménymag 0,06 g
E

majoránna 0,06 g
18. nap

Szerecsendiós spagetti 1
4 tojásos száraztészta 60 g A spagettit a szokásos módon megfőzzük, majd meleg vízzel leöblítjük és melegen
habtejszín 50 ml tartjuk. A tojást habosra keverjük, hozzáöntjük a tejszínt. A fűszerekkel,
petrezselyemzöld 3 g petrezselyemmel ízesítjük, és az egészet egy tűzálló edénybe öntjük. Annyi időre
só 1 g tesszük a forró sütőbe, amíg a tojásos tejszín megszilárdul. A tetejét kevés tejföllel
kö.ev meglocsoljuk ás forrón tálaljuk.
tejföl, 12%-os 1
őkan
tojás 0,5 db
szerecsendió 0,4 g
feketebors 0,04 g
Meggyturmix, édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 200 ml A meggyet összeturmixoljuk a tejjel, édesítőszerrel édesítjük.
U

fagyasztott meggy 100 g


mesterséges édesítő 1 g
light rostos sárgabaracklé 200 g
Vagdaltszelet, sovány sertéshúsból, 1
sovány sertéshús 60 g A zöldséget kevés vízben megpároljuk. Közben a megmosott, feldarabolt húst a
fagyasztott vegyesfőzelék 35 g beáztatott kicsavart zsemlével ledaráljuk. Hozzáadjuk a tojás nagyobbik részét, az
zsemle 20 g apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a fűszereket, a sót, és a kihűlt
tojás 8 g zöldségeket. Alaposan összedolgozzuk, majd egy olajjal kikent tepsiben egy
vöröshagyma 5 g nagyobb rudat formázunk belőle. Tetejét megkenjük felvert tojással, és
napraforgóolaj 5 g
V

megszórjuk zsemlemorzsával. Előmelegített sütőben, közepes lángnál szép pirosra


zsemlemorzsa 4 g sütjük. Tálalás előtt kissé kihűtjük, majd felszeleteljük.
só 1 g
fűszerpaprika 0,6 g
fokhagyma 0,5 g
feketebors 0,06 g
mustár 10 g
rozskenyér, teljes kiőrlésű 60 g

tej, 2,8%-os 200 g


R

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend

R
puffasztott rizs, dúsított 50 g
T magvas, rozsos kifli, teljes kiőrlésű 1 db
Lenmagos csirkemell 0,5
csirkemell 50 g A finomra vágott vöröshagymát a felforrósított olajon átfuttatjuk. Rátesszük a
vöröshagyma 5 g csíkokra vágott csirkemellet és átpirítjuk. Felengedjük annyi vízzel, hogy majdnem
lenmag 5 g ellepje, sózzuk, borsozzuk, ízesítjük kakukkfűvel és hozzáadjuk a lenmagot. Fedő
napraforgóolaj 2,5 ml alatt készre pároljuk
só 0,5 g
kakukkfű 0,5 g
feketebors 0,1 g
Fejtettbab főzelék, édesítőszerrel 1
fejtettbab 150 g A babot kifejtjük, megmossuk. Annyi vízben amennyi ellepi feltesszük főni. Ízesítjük
tejföl, 12%-os 30 g sóval, borssal, zúzott fokhagymával, és egészben hagyott vöröshagymával. Amikor
E

búzaliszt 16 g megpuhult besűrítjük az olajból és lisztből készített világos rántással. Végül


napraforgóolaj 7 g hozzámelegítjük a tejfölt, és ízesítjük édesítőszerrel, ecettel. Természetesen
vöröshagyma 6 g használhatunk fagyasztott alapanyagot is, ekkor kevesebb ideig is elegendő főzni.
19. nap

só 1 g
ecet, 20 %-os 1 g
mesterséges édesítő 1 g
fokhagyma 0,5 g
feketebors 0,1 g
teljes kiőrlésű kenyér, fekete 40 g
szilva befőtt 150 g
padlizsánkrém / 50 g
padlizsán 25 g A padlizsánt megmossuk, hosszában kettévágjuk, a közepén levő magjait
vöröshagyma 10 g kikaparjuk. Előmelegített sütőbe tesszük és kb. 25 perc alatt megsütjük. Amikor
napraforgóolaj 7,5 g kihűlt a „húsát” lekaparjuk a héjáról. Közben az olajon üvegesre pároljuk a
sárgarépa 5 g
U

hagymát, és a megtisztított, vékonyra reszelt répát. Végül a padlizsánt


mustár 1,5 g összekeverjük a hagymás répával és ízesítjük sóval
só 0,5 g
puffasztott rozsszelet 20 g
sárgarépa 80 g
natúr görög joghurt 150 g
paradicsomos halkonzerv 70 g
V

csökkentett sótartalmú kifli 1 db

tej, 2,8%-os 200 g


búzacsírás tepertőkrém / 10 g
A tepertőt ledaráljuk, hozzáadjuk a búzacsírát, az apróra vágott vöröshagymát.
tepertő 6,6 g Ízesítjük mustárral, őrölt borssal, sóval, majd jól kikeverjük.
búzacsíra 1,8 g
R

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
A tepertőt ledaráljuk, hozzáadjuk a búzacsírát, az apróra vágott vöröshagymát.
42 napos étrend Ízesítjük mustárral, őrölt borssal, sóval, majd jól kikeverjük.

R
mustár 0,8 g
vöröshagyma 0,75 g
só 0,05 g
feketebors 0,005 g
teljes kiőrlésű, csökkentett sótartalmú kenyér 60 g
Gyömbéres gyümölcssaláta 1,5
banán 75 g Az öntethez csavarjuk ki a narancs és a grépfrút levét, reszeljünk hozzá egy
narancs 75 g darabka friss gyömbért és azt is keverjük hozzá. Ezután daraboljuk lehetőleg
kivi 75 g egyforma méretűre a gyümölcsöket, kanalazzuk kis tálkákba, és locsoljuk meg az
T

friss grapefruitlé 45 ml öntettel.


friss narancslé 45 ml
gyömbér 1,2 g
Paradicsomos zöldbableves, olajjal 1
paradicsom 100 g A zöldbabot megtisztítjuk, felvágjuk, és forró vízben megfőzzük a zellerrel és az
zöldbab 80 g egészben hagyott vöröshagymával. Sózzuk, borsozzuk. Ha a bab megpuhult, a
vöröshagyma 10 g zöldségeket kivesszük a zöldbab mellől, és az olajból és a lisztből világos rántást
zeller 5 g készítünk. Belekeverjük a lereszelt vöröshagymát és a petrezselyemzöld felét,
napraforgóolaj 5 g hozzákeverjük a kockára vágott paradicsomot. Hozzáadjuk a babot, levével együtt.
búzaliszt 4 g Felforraljuk, majd ellenőrizzük az ízesítést. Tálalás előtt belekeverjük a maradék
petrezselyemzöld 2 g zöldpetrezselymet.
só 1 g
Csirkemájfelfújt 0,5
csirkemáj 20 g A margarinból, lisztből, tejből sűrű mártást készítünk. Belekeverjük a darált májat,
tej, 1,5%-os 20 g az apróra vágott vöröshagymát, a petrezselyemzöldet, a fűszereket, a sót és a
búzaliszt 4,5 g tojás sárgáját. Végül hozzákeverjük a felvert tojáshabot. Margarinnal kikent liszttel
tojás 4,5 g kiszórt tepsibe simítjuk, majd közepes tűznél, kb. fél óra alatt készre sütjük.
margarin, 60%-os 4,5 g
vöröshagyma 4 g
petrezselyemzöld 1 g
só 0,6 g
20. nap
E

feketebors 0,035 g
Hagymás édesburgonya 0,5
édesburgonya 100 g A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Az édesburgonyát meghámozzuk és falatnyi
póréhagyma 15 g kockákra vágjuk. A fokhagymát megpucoljuk. Egy tepsire szórjuk a burgonyát és a
fokhagyma 1 ger fokhagymagereket, ráöntjük az olívaolajat, sózzuk, borsozzuk és kezünkkel jó
olívaolaj 1 kk alaposan átforgatjuk a zöldségeket. Ezután betesszük a sütőbe. Közben a
só 0,3 g póréhagymát vékony szeletekre vágjuk. A hagymakarikákat csak a végén (kb. 15
cayenne bors 0,15 g perc elteltével) adjuk az édesburgonyához, mert különben elégne. Amikor már a
Tepertős pogácsa /1 db
búzaliszt 45 g Langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet, sót és morzsolt vajat
sertészsír 10 g ésszekeverjők, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a tepertőt az egyik tojássárgáját
és a tejfölt. Alaposan összedolgozzuk a tésztát és kb egy órát meleg helyen
kelesztjük. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk a megkelt tésztát. Késsel
Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek -kiszaggatjuk.
bevagdossuk, majd lisztbe mártott pogácsaszaggatóval Molnár Csikós Hajnalka
Sütőpapírral
bélelt tepsire fektetjük a pogácsákat, a maradék tojássárgájával megkenzjük a
42 napos étrend Langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet, sót és morzsolt vajat
ésszekeverjők, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a tepertőt az egyik tojássárgáját
tepertő 10 g és a tejfölt. Alaposan összedolgozzuk a tésztát és kb egy órát meleg helyen
tejföl, 12%-os 5 g kelesztjük. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk a megkelt tésztát. Késsel
élesztő 2 g bevagdossuk, majd lisztbe mártott pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral
tojássárga 2 g bélelt tepsire fektetjük a pogácsákat, a maradék tojássárgájával megkenzjük a
só 1 g tetejét, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb 25 perc alatt aranybarnára
feketebors 0,4 g sütjük.
fűszerpaprika 0,2 g
Házi málnafagylalt, cukormentes 1
málna 100 g A friss gyümölcsöt összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a joghurtot. Jól elkeverjük,
U

habtejszín 20 g majd egy lefedhető edénybe töltjük és mélyhűtőbe tesszük. Amikor a széle
joghurt, 3,5%-os 1 dl megfagy, de a közepe még nem, kivesszük a fagyasztóból, és villával habosra
gyümölcstea, cukor nélkül 200 g
Tavaszi vagdaltpogácsa sovány 1
sovány sertéshús 60 g A húst finomra daráljuk. A vízbe áztatott és jól kinyomkodott zsemlét
fagyasztott vegyesfőzelék 35 g összedolgozzuk a darált hússal, a vegyesfőzelékkel, a nyers tojással, a
zsemle 20 g vöröshagymával és a zúzott fokhagymával. Fűszerezzük, sózzuk, majd vizes kézzel
zsemlemorzsa 10 g hosszúkás rudacskákat készítünk belőle, ezeket zsemlemorzsában megforgatjuk. A
napraforgóolaj 9 g rudakat olajjal kikent tepsibe tesszük és előmelegített sütőben megsütjük.
tojás 8 g
V

vöröshagyma 5 g
só 1 g
fűszerpaprika 0,6 g
fokhagyma 0,5 g
feketebors 0,06 g
csökkentett zsírtartalmú kockasajt 1 db
rozskenyér, teljes kiőrlésű 60 g
uborka 80 g

tej, 1,5%-os 300 g


padlizsánkrém / 30 g
padlizsán 15 g A padlizsánt megmossuk, hosszában kettévágjuk, a közepén levő magjait
vöröshagyma 6g kikaparjuk. Előmelegített sütőbe tesszük és kb. 25 perc alatt megsütjük. Amikor
napraforgóolaj 4,5 g kihűlt a „húsát” lekaparjuk a héjáról. Közben az olajon üvegesre pároljuk a
R

sárgarépa 3g hagymát, és a megtisztított, vékonyra reszelt répát. Végül a padlizsánt


mustár 0,9 g összekeverjük a hagymás répával és ízesítjük sóval
só 0,3 g
puffasztott gabonaszelet 20 g
sárgarépa 110 g
grapefruitlé, 100%-os 150 g
Grillezett krinolin 0,5
T

krinolin 40 g A krinolint késsel beirdaljuk, majd grillsütőben meggrillezzük.


teljes kiőrlésű kenyér, fekete 30 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
p
42 napos étrend
Narancsos sárgarépaleves 1
sárgarépa 150 g
narancs 50 g
kávétejszín 10 g
friss citromlé 5 g
21. nap

só 0,2 g
Bácskai rizseshús, pulykamellből 1
pulykamell 100 g A vöröshagymát apróra vágjuk, és az olaj felén üvegesre pároljuk. Rátesszük a
E

rizs 85 g megmosott kockára vágott húst, néhányszor lepirítjuk. Fűszerezzük, hozzátesszük


lecsókonzerv 35 g a lecsót, majd kevés vizet aláöntve, fedő alatt puhára pároljuk. Közben az olaj
vöröshagyma 20 g másik felén a rizsből párolt rizst készítünk. Amikor mind a hús, mind a rizs elkészült
napraforgóolaj 8 g az egészet egybe keverjük. Ha szükséges utóízesítjük.
só 2 g
fűszerpaprika 2 g
feketebors 0,1 g
friss paradicsomlé 150 g
Sajtos roló, margarinnal 1
margarin, 60%-os 38 g
búzaliszt 18 g
U

trappista sajt 15 g
tojás 3 g
só 0,5 g
light rostos őszibaracklé 250 g
tonhalkrém 30 g
V

szezámmagos kifli 1,5 db

Meggyes-gyömbéres tea 1,5


kamillatea 300 g A gyömbért szeletekre vágjuk. A meggyléhez adva felforraljuk. Rooibos teát
friss meggylé 150 ml főzünk, a meggyléhez öntjük. Kihűlés után hozzáadjuk a citromlét. Jégbe hűtve
gyömbér 10,5 g kínáljuk.
R

friss citromlé 3 kk
fetasajt 30 g
kukoricás kenyér 60 g
Házi epres joghurt 2
joghurt, 0,1%-os 250 g
T

eper 100 g
Paradicsomos zöldbableves, olajjal 0,5
paradicsom 50 g A zöldbabot megtisztítjuk, felvágjuk, és forró vízben megfőzzük a zellerrel és az
zöldbab 40 g egészben hagyott vöröshagymával. Sózzuk, borsozzuk. Ha a bab megpuhult, a
vöröshagyma 5 g zöldségeket kivesszük a zöldbab mellől, és az olajból és a lisztből világos rántást
zeller 2,5 g készítünk. Belekeverjük a lereszelt vöröshagymát és a petrezselyemzöld felét,
napraforgóolaj 2,5 g hozzákeverjük a kockára vágott paradicsomot. Hozzáadjuk a babot, levével együtt.
Felforraljuk, majd ellenőrizzük az ízesítést. Tálalás előtt belekeverjük a maradék
zöldpetrezselymet.
Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
A zöldbabot megtisztítjuk, felvágjuk, és forró vízben megfőzzük a zellerrel és az
egészben hagyott vöröshagymával. Sózzuk, borsozzuk. Ha a bab megpuhult, a
zöldségeket kivesszük a zöldbab mellől, és az olajból és a lisztből világos rántást
42 napos étrend készítünk. Belekeverjük a lereszelt vöröshagymát és a petrezselyemzöld felét,
hozzákeverjük a kockára vágott paradicsomot. Hozzáadjuk a babot, levével együtt.
búzaliszt 2g Felforraljuk, majd ellenőrizzük az ízesítést. Tálalás előtt belekeverjük a maradék
petrezselyemzöld 1g zöldpetrezselymet.
só 0,5 g
Húsgombóc sovány marhahúsból, 1
sovány marhahús 25 g A húst megmossuk feldaraboljuk, és apró lyukú darálón ledaráljuk. Hozzáadjuk az
zsemle 10,8 g áztatott kicsavart zsemlét, a felvert tojást, a fűszereket. Kidolgozzuk. Amennyiben
tojás 6 g lágynak érződik, tegyünk hozzá zsemlemorzsát. Tetszőleges nagyságú, de lehetőleg
22. nap
E

zsemlemorzsa 5 g egy átlagos diónál nem nagyobb gombócokat formálunk belőle. Forró sós vízben
só 0,8 g vagy a levesben puhára főzzük, ez kb. 15-20 perc. Ha külön főzzük ügyeljünk rá,
petrezselyemzöld 0,2 g hogy a tálalásig ne száradjon ki a felülete.
Spagetti diós sajtmártással 1
tej, 1,5%-os 125 ml A tejet felforraljuk, hozzáadjuk a reszelt sajtot, és kevergetés mellett hagyjuk
durumtészta 80 g benne elolvadni. Belekeverjük a darált diót, és a mártást sóval, borssal,
dió 20 g szerecsendióval, citromlével ízesítjük. A spagettit forrásban lévő sós vízben
óvári félzsíros sajt 15 g megfőzzük. A vízbe teszünk egy kis olívaolajat is. Amikor a tészta kész, tálba
friss citromlé 5 g szedjük, majd tálaláskor a diós mártást ráöntjük a tésztára.
só 0,5 g
feketebors 0,02 g
szerecsendió 0,02 g
diabetikus szilva dzsem 20 g
margarin, 20%-os 10 g
U

korpás zsemle, teljes kiőrlésű 1 db


zöld tea 250 g
Tojásomlett, Graham-liszttel 1,5
tojás 97,5 g A megfelelően előkészített tojásokat felütjük, beleöntjük a liszttel elkevert tejet, és
tej, 1,5%-os 33 g ízesítjük sóval. A mennyiségnek megfelelően kiválasztott serpenyőbe, vagy tepsibe
napraforgóolaj 10,5 g
V

olajat forrósítunk, és beleöntjük a tojást. Közepes láng fölött vagy a sütőbe tolva
Graham-liszt 10,5 g megsütjük.
só 1,5 g
kukoricás kenyér 40 g
kígyóuborka 80 g

zöld tea 250 g


Vagdaltszelet csirkemellből zöldséges 1
csirkemell 60 g A zöldségeket kevés vízben megpároljuk. Közben a megmosott, feldarabolt húst a
fagyasztott vegyesfőzelék 35 g beáztatott kicsavart zsemlével ledaráljuk. Hozzáadjuk a tojás nagyobbik részét, az
zsemle 20 g apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a fűszereket, a sót, és a kihűlt
tojás 8 g zöldségeket. Alaposan összedolgozzuk, majd egy olajjal kikent tepsiben egy
vöröshagyma 5 g nagyobb rudat formázunk belőle. Tetejét megkenjük felvert tojással, és
zsemlemorzsa 4 g
R

megszórjuk zsemlemorzsával. Előmelegített sütőben, közepes lángnál szép pirosra


napraforgóolaj 4 g sütjük. Tálalás előtt kissé kihűtjük, majd felszeleteljük.
só 1 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
zöldségeket. Alaposan összedolgozzuk, majd egy olajjal kikent tepsiben egy
nagyobb rudat formázunk belőle. Tetejét megkenjük felvert tojással, és

R
megszórjuk zsemlemorzsával. Előmelegített sütőben, közepes lángnál szép pirosra
42 napos étrend sütjük. Tálalás előtt kissé kihűtjük, majd felszeleteljük.

fűszerpaprika 0,6 g
fokhagyma 0,5 g
feketebors 0,06 g
mustár 10 g
wrap, teljes kiőrlésű 40 g
banán 150 g
T

Görög salátaleves, tejföllel 1


fejessaláta 80 g Az apróra vágott vöröshagymát, a fokhagymát, a kockára vágott burgonyával
burgonya 50 g átfuttatjuk az olajon. Felengedjük vízzel, hozzáadjuk a feldarabolt salátát, ízesítjük
tejföl, 12%-os 30 g és felforraljuk. Ha zöldség megpuhult, összeturmixoljuk, hűlni hagyjuk és
vöröshagyma 25 g hozzáadjuk a tejfölt. Lehűtve tálaljuk.
olívaolaj 2,5 g
23. nap

fokhagyma 1 g
Tonhalas vitaminsaláta 1
olajos tonhal 80 g A zöldségeket alaposan megmossuk és megtisztítjuk. A salátaleveleket csíkokra, a
fejessaláta 70 g paradicsomot, az uborkát, a zöldpaprikát és az olívabogyót vékony szeletekre
E

uborka 50 g vágjuk, a sárgarépát pedig vékony csíkokra reszeljük. A halkonzerv levét


paradicsom 50 g lecsorgatjuk és a feldarabolt zöldségekkel együtt egy tálba tesszük. A
sárgarépa 40 g balzsamecetet, az olívaolajjal és a tárkonylevéllel elkeverjük, az alapanyagokra
zöldpaprika 40 g csorgatjuk, végül az egészet lazán átforgatjuk. Tálalás előtt fél órára lefedve,
citrom 20 g hűtőszekrénybe tehetjük. Salátalevélre halmozva, negyedbe vágott citrommal
balzsamecet 10 g tálaljuk.
olívabogyó 8 g
olívaolaj 5 g
tárkony 1 g
kifli 1,5 db
Málnaturmix, édesítőszerrel 1,5
tej, 1,5%-os 300 ml A málnát összeturmixoljuk a tejjel, édesítőszerrel édesítjük.
U

fagyasztott málna 150 g


mesterséges édesítő 1,5 g
gyümölcstea, cukor nélkül 350 g
chester cheddar sajt 30 g
margarin, 20%-os 10 g
V

puffasztott gabonaszelet 40 g
körte 250 g

Tejeskávé, édesítőszerrel 0,5


tej, 1,5%-os 150 g
instant kávé 2,5 g
R

mesterséges édesítő 0,5 g


margarin, 25%-os 5 g
kalács 60 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend
narancslé, 100%-os 200 g
gombakrém / 20 g
csiperke 10,6 g A gombát megmossuk, ha csúnya megtisztítjuk, vékonyra reszeljük, és a
vöröshagyma 2,6 g margarinon megpároljuk. Ízesítjük apróra vágott hagymával, petrezselyemmel,
tejföl, 12%-os 2,4 g sóval, borssal. Amikor a levét elfőtte, meghintjük liszttel, és átpirítjuk.
margarin, 35%-os 2g Hozzátesszük a tejfölt, kissé átforraljuk, ha szükséges, utóízesítjük.
T

petrezselyemzöld 1g
búzaliszt 1g
só 0,2 g
feketebors 0,02 g
csökkentett sótartalmú, teljes kiőrlésű kifli 0,5 db
uborka 80 g
Sertéspörkölt, olajjal 1
A húst jól megmossuk, apróra feldaraboljuk. A hagymát apróra vágjuk. Egy
közepes zsírtartalmú sertéshús 100 g
lábasban felhevítjük az olajat, és beletesszük az apróra szeletelt hagymát, üvegesre
vöröshagyma 40 g pirítjuk. Amikor megpárolódott, beletesszük a pirospaprikát, rögtön utána a
zöldpaprika 15 g feldarabolt hússzeleteket, és megkavarjuk. Mellétesszük a kicsumázott, feldarabolt
24. nap

napraforgóolaj 15 g zöldpaprikát és a paradicsomot, zúzott fokhagymát. Ízlés szerint sózzuk. Lefedve


paradicsom 5 g kb. egy órán keresztül pároljuk. Ha elfogy alóla a folyadék, kevés vízzel pótoljuk,
só 3 g hogy oda ne égjen, de azért jó sűrű szaftban párolódjon.
E

fűszerpaprika 2 g
fokhagyma 0,5 g
Galuska Graham-liszttel 1
Graham-liszt 80 g A liszthez hozzáadjuk a felvert tojásokat. Kevés sóval ízesítjük, és annyi vizet
tojás 10 g öntünk hozzá, hogy közepes lágyságú tésztát kapjunk. Alaposan eldolgozzuk, majd
napraforgóolaj 8 g bő forró vízbe szaggatjuk. Néhány perc főzés után leszűrjük, leöblítjük. Végül
só 1 g felforrósított olajban átforgatjuk.
banán 150 g

Grill baromfivirsli /1 db
U

baromfivirsli 60 g
mustár 10 g
teljes kiőrlésű kenyér, fekete 30 g
natúr görög joghurt 150 g
Sült pulykamell, olajjal 1
A megmosott, felszeletelt, kivert hússzeletet besózzuk, serpenyőben vagy teflon
pulykamell 80 g edényben kevés forró olajon mindkét oldalát megsütjük.
V

napraforgóolaj 5 ml
só 1 g
mustár 10 g
csökkentett sótartalmú kifli 1 db

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend

gyümölcstea, cukor nélkül 350 g


Tojáslepény, sovány sajttal 1
tojás 65 g A megfelelően előkészített tojásokat felütjük, beleöntjük a tejet, beleszórjuk a
tej, 1,5%-os 22 g reszelt sajt felét, és ízesítjük sóval. Alaposan elkeverjük, és felforrósított olajban
köményes sovány sajt 15 g megsütjük. Amikor kész tetejére szórjuk a maradék sajtot. Ha a lehetőségeink
R

napraforgóolaj 7 g engedik, süssük palacsintasütőbe, és tálaláskor hajtsuk ketté, vagy négybe.


só 1 g
csökkentett sótartalmú, teljes kiőrlésű kifli 1 db
salátamix 80 g
Banánturmix, tejjel, édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 220 g A megtisztított, feldarabolt, banánt, az édesítőszert és egy kevés forralt, lehűtött
T

banán 60 g tejet turmixgépbe teszünk, és jól összeturmixoljuk. Végül felengedjük a maradék


mesterséges édesítő 1g tejjel, és még ízlés szerint édesítjük.
Körtés-kivis-citromos ital 1
kivi 3 db Mossuk meg a körtét, hámozzuk meg a kivit. Vágjuk a gyümölcsöket egyenlő
friss citromlé 3 ek méretű darabokra, majd préseljük ki a levüket. Öntsük a citromlével együtt a
körte 2 db leveket egy pohárba, majd díszítsük körtedarabokkal.
Húsos tortellini 1
búzaliszt 60 g A lisztből a tojásokkal, sóval, egy kanálnyi vízzel tésztát gyúrunk, majd két lappá
sovány sertéshús 25 g nyújtjuk. Olajon sárgára pirítjuk a kockára vágott hagymát, rádobjuk a darált
25. nap

füstöltsonka 25 g sonkát, ráöntjük a húslevest és kis lángon főzve kissé besűrítjük. Belekeverjük a
napraforgóolaj 5 ml zsemlemorzsát, de most már nem a tűzön, és egy tojássárgáját is. Sóval, borssal,
E

zsemlemorzsa 2 g bazsalikommal fűszerezzük. A tésztát megtöltjük a töltelékkel, majd lobogó sós


csirkehúsleves kocka 2 g vízben kifőzzük és leszűrjük.
só 1 g
friss bazsalikom 0,5 g
tojás 0,25 db
tojássárga 0,25 db
vöröshagyma 0,25 db
feketebors 0,05 g
Házi málnafagylalt, cukormentes 1
málna 100 g A friss gyümölcsöt összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a joghurtot. Jól elkeverjük,
U

habtejszín 20 g majd egy lefedhető edénybe töltjük és mélyhűtőbe tesszük. Amikor a széle
joghurt, 3,5%-os 1 dl megfagy, de a közepe még nem, kivesszük a fagyasztóból, és villával habosra
Kakaó édesítőszerrel 2
A tejet összekeverjük az instant kakaóporral, ízlés szerint hidegen vagy melegen
tej, 1,5%-os 400 ml azonnal fogyasztható.
cukormentes neskakaó 20 g
V

kapros margarin / 20 g
margarin, 35%-os 18 g A kaprot alaposan megmossuk, nagyon apróra vágjuk, és keverőgéppel a
margarinhoz keverjük. (Szinte "habos" legyen.) Készíthetjük mélyfagyasztott vagy

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend

V
A kaprot alaposan megmossuk, nagyon apróra vágjuk, és keverőgéppel a
kapor 2g margarinhoz keverjük. (Szinte "habos" legyen.) Készíthetjük mélyfagyasztott vagy
puffasztott gabonaszelet 40 g

tea 250 ml
Sárgarépás túrókrém kefirrel 0,5
A vöröshagymát nagyon apróra vágjuk, a megtisztított sárgarépát a legkisebb
félzsíros tehéntúró 40 g lyukú sajtreszelőn lereszeljük, majd a többi hozzávalóval jól kikeverjük.
sárgarépa 25 g
R

kefir 12,5 g
vöröshagyma 5 g
só 0,25 g
köménymag 0,25 g
fűszerpaprika 0,01 g
kukoricás kenyér 90 g
kalciummal dúsított narancslé 150 g
T

tönkölybúza sóspálcika 30 g
Firenzei halfilé 1
tőkehalfilé 120 g Ki kell vajazni egy tepsit, beletenni egy vastag réteg spenótot, néhány ger
fagyasztott spenót 80 g fokhagymát fel kell rá karikázni, ráfektetni sózott-borsozott tengeri halfilét,
tej, 1,5%-os 30 g rákenni egy kis mascarponét, rákarikázni a paradicsomot, tetejére füstölt sajtot
óvári félzsíros sajt 20 g tenni, és be a sütőbe!
citrom 10 g
búzaliszt 5 g
napraforgóolaj 5 ml
26. nap

fokhagyma 2 g
E

só 1 g
feketebors 0,03 g
Citromos barnarizsköret, olajjal 1,5
barnarizs 75 g A rizst átválogatás után, folyó víz alatt megmossuk, lecsepegtetjük. A barnarizst az
citrom 22,5 g olajon átfuttatjuk majd sós, citromos, kétszeres mennyiségű vízben a
vöröshagyma 15 g vöröshagymával és fokhagymával lassú tűzön megpároljuk. A hagymákat a főzés
napraforgóolaj 7,5 g végén kivesszük a rizsből.
fokhagyma 3 g
só 0,75 g
padlizsánkrém, margarinnal / 30 g
padlizsán 15 g A padlizsánt megmossuk, hosszában kettévágjuk, a közepén levő magjait
vöröshagyma 6 g kikaparjuk. Előmelegített sütőbe tesszük és kb. 25 perc alatt megsütjük. Amikor
margarin, 35%-os 4,5 g kihűlt a „húsát” lekaparjuk a héjáról. Még melegen belekeverjük a margarint.
U

sárgarépa 3 g Végül hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, és a lereszelt sárgarépát.


mustár 0,9 g Ízesítjük sóval, mustárral.
só 0,3 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
U
42 napos étrend
szezámmagos kifli 1 db
gyümölcstea, cukor nélkül 350 g
Sült baromfivirsli 1
baromfivirsli 60 g A virslit ha kell, meghámozzuk és grillrácson enyhén megolajozva megsütjük.
V

napraforgóolaj 3 g
mustár 10 g
magvas, rozsos zsemle, teljes kiőrlésű 1,5 db

tej, 2,8%-os 200 g


R

vitaminozott narancs ízű rizspehely 50 g


kalciummal dúsított narancslé 200 g
T

pisztácia 15 g
friss paradicsomlé 200 g
Sólet libacombbal, olajjal 1
pecsenyeliba 120 g A sóletet legjobb előzőleg beáztatott cserépedényben készíteni. A szintén előre
szárazbab 60 g beáztatott babot és árpagyöngyöt leszűrjük. Beleöntjük a cseréptálba. Rászórjuk a
vöröshagyma 25 g megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, majd kis
tojás 20 g fészkeket mélyítünk bele. Belefektetjük a legalább 24 óráig áztatott és két részre
E

árpagyöngy 20 g vágott füstölt libahúst. Köré tesszük a jól megmosott, megtörült, héjas nyers
napraforgóolaj 8 g
27. nap

tojást. Rászórjuk a pirospaprikát és a borsot, ráöntjük az olajat és annyi vizet, hogy


búzaliszt 5 g az egészet ellepje. A cseréptálat lefedjük és hideg sütőbe teszem. 15 percig
só 2 g takaréklángon, majd további 20 percig valamivel erősebb lángon, ezután pedig 3
fokhagyma 1 g órán keresztül közepes lángon sütjük a sóletet. A sütőből kivéve villával óvatosan
Körtés-kivis-citromos ital 0,5
kivi 1,5 db Mossuk meg a körtét, hámozzuk meg a kivit. Vágjuk a gyümölcsöket egyenlő
friss citromlé 1,5 ek méretű darabokra, majd préseljük ki a levüket. Öntsük a citromlével együtt a
U

körte 1 db leveket egy pohárba, majd díszítsük körtedarabokkal.


rozspehely 30 g
light rostos sárgabaracklé 150 g
Sajtos melegszendvics, margarinnal 1,5
fehérkenyér 90 g A kenyeret megkenjük margarinnal, vékony szelet sajtot vagy reszelt sajtot teszünk
V

trappista sajt 30 g a tetejére. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt rá nem olvad.
margarin, 35%-os 15 g

tej, 2,8%-os 200 g


R

natúr müzli 70 g
zöldséges csirkemellsonka 20 g
margarin, 35%-os 20 g
T

búzacsírás extrudált kenyér 20 g


Hideg őszibarack-krémleves, joghurttal, 1,5
őszibarack 225 g Az őszibarackot megpucoljuk, magját eltávolítjuk és kisebb darabokra vágjuk.
Ezután turmixgépben több részletben vízzel, édesítőszerrel, joghurttal és az
összevágott vaníliarúddal turmixoljuk, majd szűrőn átszűrve egy edénybe tesszük.
Amikor ezzel készen vagyunk, hűtőbe tesszük. Majd 1 nagyobb, keményebb
Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
őszibarackot kockára vágunk, ezt az édesítőszerrel és a rumaromával
42 napos étrend
Az őszibarackot megpucoljuk, magját eltávolítjuk és kisebb darabokra vágjuk.
joghurt, 3,5%-os 37,5 g Ezután turmixgépben több részletben vízzel, édesítőszerrel, joghurttal és az
rum 15 ml összevágott vaníliarúddal turmixoljuk, majd szűrőn átszűrve egy edénybe tesszük.
vaníliarúd 1,5 g Amikor ezzel készen vagyunk, hűtőbe tesszük. Majd 1 nagyobb, keményebb
mesterséges édesítő 1,5 g őszibarackot kockára vágunk, ezt az édesítőszerrel és a rumaromával
Zöldséges halfilé, Graham-liszttel 1
tőkehalfilé 90 g A megfelelően előkészített halfilét megsózzuk, és lisztben megforgatjuk, az olajon
petrezselyemgyökér 16 g mindkét felét hirtelen átsütjük, majd félretesszük. A zöldségeket megmossuk,
sárgarépa 16 g megtisztítjuk és aprítjuk. (Természetesen használhatunk fagyasztott zöldséget is.)
zöldborsó 16 g Rátesszük a visszamaradt olajra, ízesítjük kevés sóval, őrölt borssal, és az apróra
Graham-liszt 10 g
E

vágott petrezselyemzölddel. Fedő alatt, néhányszor megkeverve pároljuk. Amikor


napraforgóolaj 8 g félig kész visszatesszük a halszeleteket, és így együtt pároljuk készre. Ha kell,
petrezselyemzöld 2 g utóízesítjük.
só 1 g
feketebors 0,08 g
28. nap

Gombás barnarizs 1
csiperke 65 g A rizst átválogatás után, folyó víz alatt megmossuk, lecsepegtetjük. A gombát
barnarizs 65 g megtisztítjuk, megmossuk, és apró kockákra, vagy vékony szeletekre vágjuk, majd
napraforgóolaj 7 g a rizzsel együtt, az olajon átpirítjuk. Amikor elérte a kellő „pirosságot” a rizs
petrezselyemzöld 3 g mennyiségének megfelelő, kétszeres mennyiségű meleg vízzel felöntjük, ízesítjük
só 1 g sóval, őrölt borssal és a megmosott felaprított petrezselyemzöld felével. Fedő alatt
feketebors 0,1 g kis lángon, vagy forró sütőben pároljuk. Főzés közben nem ajánlatos kevergetni,
búzacsírás tepertőkrém / 10 g
tepertő 6,6 g A tepertőt ledaráljuk, hozzáadjuk a búzacsírát, az apróra vágott vöröshagymát.
búzacsíra 1,8 g Ízesítjük mustárral, őrölt borssal, sóval, majd jól kikeverjük.
mustár 0,8 g
vöröshagyma 0,75 g
U

só 0,05 g
feketebors 0,005 g
csökkentett sótartalmú kifli 1 db
uborka 80 g
Tojásos fejessaláta 1,5
fejessaláta 150 g A tojást keményre főzzük, kihűtjük, meghámozzuk és apróra vágjuk. A fejessalátát
tejföl, 12%-os 75 ml leveleire szedjük, megmossuk, lecsepegtetjük, és apróra tépkedjük. A sárgarépát
friss citromlé 15 ml megtisztítjuk, vékonyra reszeljük. Ezután elkészítjük az öntetet. A citrom levét
V

mustár 15 g kinyomjuk, és a húsát is kikaparjuk. Hozzátesszük a mustárt, csipetnyi őrölt borsot


tojás 1,5 db és a tejfölt. Ezzel az öntettel leöntjük az előkészített alapanyagokat, majd az
feketebors 0,03 g egészet összekeverjük. Célszerű frissen készíteni, mert a fejessaláta könnyen
wrap, teljes kiőrlésű 60 g

tej, 2,8%-os 250 g


R

kalács 60 g
gombakrém / 30 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
T
42 napos étrend
csiperke 15,9 g A gombát megmossuk, ha csúnya megtisztítjuk, vékonyra reszeljük, és a
vöröshagyma 3,9 g margarinon megpároljuk. Ízesítjük apróra vágott hagymával, petrezselyemmel,
tejföl, 12%-os 3,6 g sóval, borssal. Amikor a levét elfőtte, meghintjük liszttel, és átpirítjuk.
margarin, 35%-os 3 g Hozzátesszük a tejfölt, kissé átforraljuk, ha szükséges, utóízesítjük.
petrezselyemzöld 1,5 g
T

búzaliszt 1,5 g
só 0,3 g
feketebors 0,03 g
teljes kiőrlésű kenyér, fekete 60 g
kígyóuborka 80 g
light rostos körtelé 200 g
Kacsapörkölt, olajjal 1
kacsahús 120 g Az olajon üvegesre pirítjuk a felaprított hagymát, majd lehúzzuk a tűzről és
vöröshagyma 40 g hozzáadjuk a pirospaprikát. Visszatesszük a tűzre és rátesszük a megmosott, apró
zöldpaprika 15 g kockákra vágott húst. Alaposan lepirítjuk. Amikor már kifehéredett a hús és jól
paradicsom 10 g megpirult, vizet öntünk hozzá és újra lepirítjuk, majd pótoljuk az elpárolgott vizet,
napraforgóolaj 8 g és ezt a folyamatot még kétszer megismételjük. Így lesz finom a pörkölt szaftja.
fűszerpaprika 2 g
29. nap

Ezután hozzáadjuk a lecsót (a felszeletelt paradicsomot, paprikát) és a fűszereket,


só 1 g valamint annyi vizet, hogy a húst éppen ellepje. Fedő alatt, néhányszor
fokhagyma 0,5 g megkeverve, szükség szerint a párolgó levet pótolva puhára pároljuk.
Tésztaköret, Graham-lisztből, tojással 1
Graham-liszt 80 g A lisztből és a tojásból rugalmas tésztát gyúrunk, vékonyra sodorjuk, a kívánt
E

tojás 12 g formára vágjuk és bő, sós lobogó vízben megfőzzük. A megfőtt tésztát kevés olajon
napraforgóolaj 5 g átforgathatjuk.
só 2 g
Bazsalikomos paradicsomsaláta 1
paradicsom 150 g Vágjuk négy felé a paradicsomot, vékony szeletekre a vöröshagymát. Keverjük
friss bazsalikom 15 g össze a paradicsomot, a vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, a megmosott, apróra
vöröshagyma 15 g tépkedett bazsalikomot és a citromlevet forgassuk meg alaposan salátáskanállal.
friss citromlé 6 g Ízesítsük kevés sóval, feketeborssal, aztán tegyük félre 10 percre, hogy
fokhagyma 1,5 g összeérjenek az ízek.
feketebors 0,3 g
só 0,3 g
sós mogyoróvaj 20 g
korpás kifli, teljes kiőrlésű 0,5 db
U

aszalt datolya 20 g
tej, 2,8%-os 200 g
diabetikus szilva dzsem 20 g
V

margarin, 20%-os 10 g
kukoricás kenyér 90 g

joghurt, 1,8%-os 150 g


R

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend
margarin, 20%-os 10 g
R wrap, teljes kiőrlésű 60 g
salátamix 80 g
chester cheddar sajt 30 g
T

körte 150 g
Narancsos sárgarépaleves 1
sárgarépa 150 g A sárgarépát megtisztítjuk, feldaraboljuk. A narancs levével és annyi sós vízzel,
narancs 50 g amennyi ellepi, puhára főzzük, majd turmixoljuk. A tejszínnel még egyszer
kávétejszín 10 g összeforraljuk és tálalás előtt friss citromlével ízesítjük.
friss citromlé 5 g
só 0,2 g
Főtt kolbász 0,5
főzőkolbász 50 g
Burgonyafőzelék, Graham-liszttel 1
E

burgonya 230 g A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, és kockákra vagy karikákra vágjuk. Annyi
tejföl, 12%-os 30 g vízben, amennyi ellepi, feltesszük főni. A főzővizet ízesítjük sóval, borssal,
Graham-liszt 14 g majoránnával, babérlevéllel, valamint egészben hagyott hagymával. Lassú tűzön
vöröshagyma 5 g puhára főzzük. Amikor kész, behabarjuk a liszt és tejföl keverékével. Óvatosan
só 1 g kiforraljuk. Tálalás előtt kivesszük a hagymát és a babérlevelet, s ha szükséges,
feketebors 0,1 g
30. nap

utóízesítjük.
majoránna 0,05 g
csökkentett sótartalmú fehér kenyér 40 g
Meggyturmix, édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 200 ml A meggyet összeturmixoljuk a tejjel, édesítőszerrel édesítjük.
U

fagyasztott meggy 100 g


mesterséges édesítő 1 g
gyümölcstea, cukor nélkül 350 g
Tavaszi vagdaltpogácsa sovány 1
sovány sertéshús 60 g A húst finomra daráljuk. A vízbe áztatott és jól kinyomkodott zsemlét
fagyasztott vegyesfőzelék 35 g összedolgozzuk a darált hússal, a vegyesfőzelékkel, a nyers tojással, a
zsemle 20 g vöröshagymával és a zúzott fokhagymával. Fűszerezzük, sózzuk, majd vizes kézzel
zsemlemorzsa 10 g hosszúkás rudacskákat készítünk belőle, ezeket zsemlemorzsában megforgatjuk. A
napraforgóolaj 9 g rudakat olajjal kikent tepsibe tesszük és előmelegített sütőben megsütjük.
tojás 8 g
V

vöröshagyma 5 g
só 1 g
fűszerpaprika 0,6 g
fokhagyma 0,5 g
feketebors 0,06 g
csökkentett sótartalmú kockasajt, 20 g
puffasztott gabonaszelet 20 g
sárgarépa 80 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend

R tej, 2,8%-os 250 g


puffasztott köles 50 g
friss paradicsomlé 200 g
margarin, Flora 20 g
T

Abonett, korpás 20 g
narancslé, 100%-os 300 g
Vesepörkölt, olajjal 0,5
sertésvese 50 g Az olajon üvegesre pirítjuk a felaprított hagymát, majd lehúzzuk a tűzről és
vöröshagyma 20 g hozzáadjuk a pirospaprikát. Visszatesszük a tűzre és rátesszük a megmosott, apró
zöldpaprika 7,5 g kockákra vágott vesét. Alaposan lepirítjuk. Amikor már jól megpirult, vizet öntünk
napraforgóolaj 3 g hozzá és újra lepirítjuk, majd pótoljuk az elpárolgott vizet, és ezt a folyamatot még
paradicsom 2,5 g kétszer megismételjük. Így lesz finom a pörkölt szaftja. Ezután hozzáadjuk a lecsót,
só 0,5 g
E

a zúzott fokhagymát és a fűszereket, valamint annyi vizet, hogy a vesét éppen


fűszerpaprika 0,5 g ellepje. Fedő alatt, néhányszor megkeverve, szükség szerint a párolgó levet
fokhagyma 0,25 g pótolva puhára pároljuk. Tálalás előtt, ha kell, utóízesítjük.
Tarhonyaköret, koleszterinmentes 1
durumtészta 85 g Az olajat felmelegítjük, beletesszük a tarhonyát, majd mérsékelt tűznél
napraforgóolaj 7 g aranysárgára pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és még egy ideig
vöröshagyma 5 g pirítjuk. Felengedjük a tarhonya mennyiségének megfelelő kétszeres mennyiségű
só 1 g sós vízzel. Lefedve sütőbe téve, vagy kis lángon 20-25 perc alatt készre pároljuk.
Tonhalas vitaminsaláta 0,5
olajos tonhal 40 g A zöldségeket alaposan megmossuk és megtisztítjuk. A salátaleveleket csíkokra, a
fejessaláta 35 g paradicsomot, az uborkát, a zöldpaprikát és az olívabogyót vékony szeletekre
31. nap

uborka 25 g vágjuk, a sárgarépát pedig vékony csíkokra reszeljük. A halkonzerv levét


paradicsom 25 g lecsorgatjuk és a feldarabolt zöldségekkel együtt egy tálba tesszük. A
sárgarépa 20 g balzsamecetet, az olívaolajjal és a tárkonylevéllel elkeverjük, az alapanyagokra
zöldpaprika 20 g
U

csorgatjuk, végül az egészet lazán átforgatjuk. Tálalás előtt fél órára lefedve,
citrom 10 g hűtőszekrénybe tehetjük. Salátalevélre halmozva, negyedbe vágott citrommal
balzsamecet 5 g tálaljuk.
olívabogyó 4 g
olívaolaj 2,5 g
tárkony 0,5 g
csökkentett sótartalmú fehér kenyér 30 g
tej, 2,8%-os 200 g
Vagdaltszelet, sovány sertéshúsból, 1
sovány sertéshús 60 g A zöldséget kevés vízben megpároljuk. Közben a megmosott, feldarabolt húst a
fagyasztott vegyesfőzelék 35 g beáztatott kicsavart zsemlével ledaráljuk. Hozzáadjuk a tojás nagyobbik részét, az
zsemle 20 g apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a fűszereket, a sót, és a kihűlt
tojás 8 g zöldségeket. Alaposan összedolgozzuk, majd egy olajjal kikent tepsiben egy
vöröshagyma 5 g nagyobb rudat formázunk belőle. Tetejét megkenjük felvert tojással, és
napraforgóolaj 5 g
V

megszórjuk zsemlemorzsával. Előmelegített sütőben, közepes lángnál szép pirosra


sütjük. Tálalás előtt kissé kihűtjük, majd felszeleteljük.

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
beáztatott kicsavart zsemlével ledaráljuk. Hozzáadjuk a tojás nagyobbik részét, az
apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a fűszereket, a sót, és a kihűlt
zöldségeket. Alaposan összedolgozzuk, majd egy olajjal kikent tepsiben egy
42 napos étrend nagyobb rudat formázunk belőle. Tetejét megkenjük felvert tojással, és

V
megszórjuk zsemlemorzsával. Előmelegített sütőben, közepes lángnál szép pirosra
zsemlemorzsa 4 g sütjük. Tálalás előtt kissé kihűtjük, majd felszeleteljük.
só 1 g
fűszerpaprika 0,6 g
fokhagyma 0,5 g
feketebors 0,06 g
mustár 10 g
csökkentett sótartalmú zsemle 0,5 db

Tejeskávé, édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 300 g
instant kávé 5g
mesterséges édesítő 1g
petrezselymes margarin / 20 g
R

margarin, 35%-os 18 g A petrezselymet alaposan megmossuk, nagyon apróra vágjuk, és keverőgéppel a


petrezselyemzöld 2g margarinhoz keverjük. (Szinte „habos” legyen.)
sajtos kifli 1 db
kígyóuborka 50 g
karaván füstölt sajt 60 g
T

Hideg őszibarack-krémleves, joghurttal, 1


őszibarack 150 g Az őszibarackot megpucoljuk, magját eltávolítjuk és kisebb darabokra vágjuk.
joghurt, 3,5%-os 25 g Ezután turmixgépben több részletben vízzel, édesítőszerrel, joghurttal és az
rum 10 ml összevágott vaníliarúddal turmixoljuk, majd szűrőn átszűrve egy edénybe tesszük.
mesterséges édesítő 1 g Amikor ezzel készen vagyunk, hűtőbe tesszük. Majd 1 nagyobb, keményebb
vaníliarúd 1 g őszibarackot kockára vágunk, ezt az édesítőszerrel és a rumaromával
Lenmagos pulykamell 0,5
pulykamell 50 g A finomra vágott vöröshagymát a felforrósított olajon átfuttatjuk. Rátesszük a
lenmag 5 g csíkokra vágott pulykamellet és átpirítjuk. Felengedjük annyi vízzel, hogy majdnem
vöröshagyma 5 g ellepje, sózzuk, borsozzuk, ízesítjük kakukkfűvel és hozzáadjuk a lenmagot. Fedő
napraforgóolaj 2,5 ml alatt pároljuk, ha megpuhult borsozzuk, ízesítjük kakukkfűvel és hozzáadjuk a
só 0,5 g lenmagot. Fedő alatt pároljuk.
kakukkfű 0,5 g
E

feketebors 0,1 g
32. nap

Fejtettbab főzelék, édesítőszerrel 1


fejtettbab 150 g A babot kifejtjük, megmossuk. Annyi vízben amennyi ellepi feltesszük főni. Ízesítjük
tejföl, 12%-os 30 g sóval, borssal, zúzott fokhagymával, és egészben hagyott vöröshagymával. Amikor
búzaliszt 16 g megpuhult besűrítjük az olajból és lisztből készített világos rántással. Végül
napraforgóolaj 7 g hozzámelegítjük a tejfölt, és ízesítjük édesítőszerrel, ecettel. Természetesen
vöröshagyma 6 g használhatunk fagyasztott alapanyagot is, ekkor kevesebb ideig is elegendő főzni.
mesterséges édesítő 1 g
ecet, 20 %-os 1 g
só 1 g
fokhagyma 0,5 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
használhatunk fagyasztott alapanyagot is, ekkor kevesebb ideig is elegendő főzni.

42 napos étrend
feketebors 0,1 g
wrap, teljes kiőrlésű 40 g
Gyömbéres gyümölcssaláta, natúr 1
banán 90 g Az öntethez csavarjuk ki a narancs és a grapefruit levét, reszeljünk hozzá egy
narancs 80 g darabka friss gyömbért és keverjük hozzá. Ezután daraboljuk lehetőleg egyforma
kivi 50 g
U

méretűre a gyümölcsöket, kanalazzuk kis tálkákba, és locsoljuk meg az öntettel.


friss grapefruitlé 30 g
friss narancslé 30 g
gyömbér 0,8 g
gyümölcstea, cukor nélkül 200 g
Hot-dog, mustáros 1
kifli 80 g
V

virsli 60 g
mustár 20 g
uborka 50 g

sovány kefir 100 g


Tojáskrémmel töltött zöldpaprika 1
zöldpaprika 60 g A tojást megfőzzük, apró kockákra vágjuk vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük. A
tojás 40 g megmosott, megtisztított vöröshagymát felkockázzuk, összekeverjük a nem túl
vaj 15 g hideg vajjal, a tojással, sóval, borssal, tisztított, aprított petrezselyemzölddel
vöröshagyma 1,5 g
R

ízesítjük. A simára kevert krémet a megmosott, kicsumázott paprika belsejébe


mustár 1,5 g töltjük.
só 1 g
petrezselyemzöld 0,5 g
feketebors 0,2 g
korpás kifli, teljes kiőrlésű 1 db
tej, 1,5%-os 150 g
T

kalács 30 g
Grúz csirke, csirkemellből 1
burgonya 200 g
csirkemell 120 g
savanyúkáposzta 80 g
napraforgóolaj 10 g
só 2 g
kakukkfű 0,5 g
33. nap

fűszerpaprika 0,5 g
E

majoránna 0,5 g
feketebors 0,02 g
köménymag 0,01 g
Zelleres sárgarépa-saláta 1,5
sárgarépa 225 g A zöldségeket meghámozzuk, megmossuk, vékonyra reszeljük, s azonnal
meglocsoljuk néhány csepp citromlével. Alaposan összekeverjük, tálalás előtt
pedig finomra vágott petrezselyemzölddel hintjük meg. Érdemes fogyasztás előtt
Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay néhány órára hűtőbe tenni, hogy az ízekBarni Zsitek -deMolnár
összeérjenek, Csikósazonnal
természetesen Hajnalka
3
42 napos étrend
A zöldségeket meghámozzuk, megmossuk, vékonyra reszeljük, s azonnal
zeller 150 g meglocsoljuk néhány csepp citromlével. Alaposan összekeverjük, tálalás előtt
friss citromlé 7,5 ml pedig finomra vágott petrezselyemzölddel hintjük meg. Érdemes fogyasztás előtt
petrezselyemzöld 3 g néhány órára hűtőbe tenni, hogy az ízek összeérjenek, de természetesen azonnal
kalciummal dúsított narancslé 150 g
csirkesonka 20 g
U

margarin, 30%-os 5 g
wrap, teljes kiőrlésű 30 g
friss meggylé 300 g
Sajtos rúd, margarinnal 1
búzaliszt 30 g Az élesztőt elkeverem a liszttel, sóval, majd hozzámorzsolom a margarint. Ezután
margarin, 60%-os 16 g elkeverem benne a tojást, ha nem áll össze kevés vízzel pótolom a folyadékot. 15-
V

trappista sajt 12 g 20 percet pihentetem a tésztát hűtőben, majd nyújtom és vékony csíkokra vágom.
tojás 8 g Sütés előtt reszelt sajttal megszórom
élesztő 2 g
só 0,5 g

zöld tea 250 g


márványsajt 30 g
R

Abonett, korpás 40 g
salátamix 160 g
magvas, rozsos zsemle, teljes kiőrlésű 1 db
T

Halleves 0,5
ponty 75 g A megtisztított halat sós vízben megfőzzük a megtisztított hagymával és a
tejföl, 12%-os 10 g feldarabolt sárgarépával, petrezselyemgyökérrel, majd leszűrjük. A haldarabokat
sárgarépa 7,5 g kiszálkázzuk, és a halhúst félretesszük. Tejfölből, lisztből habarást készítünk,
búzaliszt 5 g elkeverjük benne a pirospaprikát, föleresztjük egy kevés hideg vízzel és a levesbe
petrezselyemgyökér 5 g öntjük. Beletesszük a kiszálkázott halhúst, a tejfölt, néhány percig forraljuk, ízlés
vöröshagyma 2,5 g szerint cukorral utána ízesítjük.
só 0,5 g
cukor 0,5 g
fűszerpaprika 0,1 g
Főtt barnarizs, levesbetét 0,5
barnarizs 6g A rizst átválogatjuk, megmossuk. Forró sós vízben kifőzzük, leszűrjük. Közvetlenül
só 0,25 g a levesbe is tehetjük, ekkor azonban számítsuk be a főzésidőnél, hogy a rizs
E

Rakott kelkáposzta, gombával, 1


kelkáposzta 250 g A kelkáposztát megmossuk, forró vízben előfőzzük, leveleire szedjük és a
34. nap

csiperke 150 g kétharmadát magas szélű tepsibe terítjük. A gombát megmossuk vékony
zabpehely 30 g szeletekre vágjuk, és az olaj, a vöröshagyma, a lecsó valamint a fűszerek
tejföl, 12%-os 30 g felhasználásával pörköltet készítünk belőle. A zabpelyhet beáztatjuk, majd
lecsókonzerv 10 g rásimítjuk a káposztára. A zabpehelyre terítjük a gombát, végül az egészet a
vöröshagyma 10 g maradék káposztalevelekkel takarjuk be. Tetejére egyenletesen ráöntjük a tejfölt.
napraforgóolaj 8 g Közepesen meleg sütőben 20-25 percig sütjük, amíg a teteje szép piros lesz.

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
szeletekre vágjuk, és az olaj, a vöröshagyma, a lecsó valamint a fűszerek

3
felhasználásával pörköltet készítünk belőle. A zabpelyhet beáztatjuk, majd
rásimítjuk a káposztára. A zabpehelyre terítjük a gombát, végül az egészet a
42 napos étrend maradék káposztalevelekkel takarjuk be. Tetejére egyenletesen ráöntjük a tejfölt.
Közepesen meleg sütőben 20-25 percig sütjük, amíg a teteje szép piros lesz.
fűszerpaprika 1 g
só 1 g
fokhagyma 0,25 g
feketebors 0,1 g
körte 250 g
Kakaó édesítőszerrel 1,5
tej, 1,5%-os 300 ml A tejet összekeverjük az instant kakaóporral, ízlés szerint hidegen vagy melegen
U

cukormentes neskakaó 15 g azonnal fogyasztható.


zöld tea 250 g
Sült pulykamell, olajjal 1
pulykamell 120 g A pulykamell szeletet kissé megsózzuk és kevés olajon megsütjük.
napraforgóolaj 8 g
V

só 1 g
bakonyi teljes kiőrlésű kenyér 90 g
kígyóuborka 50 g

tej, 2,8%-os 200 g


R

csokoládés müzli 50 g
narancs 250 g
T

Babgulyás, betét nélkül, sovány 0,5


sovány marhahús 30 g
szárazbab 20 g
vöröshagyma 10 g
sárgarépa 10 g
zöldpaprika 7,5 g
petrezselyemgyökér 5 g
paradicsom 5 g
napraforgóolaj 2,5 g
fokhagyma 0,5 g
só 0,5 g
E

petrezselyemzöld 0,25 g
fűszerpaprika 0,15 g
Lekváros derelye, búzacsírával, 1
búzaliszt 90 g A lisztből és a tojásból kevés vízzel közepes keménységű tésztát gyúrunk.
diabetikus szilva dzsem 35 g Kinyújtjuk, és az egyik felére a lekvárból kis halmokat rakunk. Ráhajtjuk a tészta
35. nap

búzacsíra 25 g másik felét, és a halmok mellett jól lenyomkodjuk, majd derelyevágóval


tojás 16 g feldaraboljuk. Forró sós vízben kifőzzük, és pirított búzacsírába forgatjuk.
napraforgóolaj 8 g Tálaláskor őrölt fahéjjal elkevert édesítőszerrel hintjük meg.
só 1 g
mesterséges édesítő 1 g
fahéj 0,05 g
Körtés-kivis-citromos ital 1
U

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend
kivi 3 db Mossuk meg a körtét, hámozzuk meg a kivit. Vágjuk a gyümölcsöket egyenlő
U friss citromlé 3 ek méretű darabokra, majd préseljük ki a levüket. Öntsük a citromlével együtt a
körte 2 db leveket egy pohárba, majd díszítsük körtedarabokkal.
natúr görög joghurt 150 g
Tojáskrémmel töltött zöldpaprika, 2
zöldpaprika 120 g A tojást megfőzzük, apró kockákra vágjuk, vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük. A
tojás 80 g megmosott, megtisztított vöröshagymát felkockázzuk, összekeverjük a nem túl
margarin, 35%-os 30 g hideg margarinnal, a mustárral, a tojással, sóval, borssal, tisztított, aprított
vöröshagyma 3 g
V

petrezselyemzölddel ízesítjük. A simára kevert krémet a megmosott, kicsumázott


mustár 3 g paprika belsejébe töltjük.
só 2 g
petrezselyemzöld 1 g
feketebors 0,4 g
csökkentett sótartalmú fehér kenyér 30 g

tej, 2,8%-os 200 g


R

müzlikeverék 70 g
aszalt sárgabarack 60 g
T

Frankfurti leves kefirrel 0,5


kelkáposzta 30 g A virslit vékonyan felszeleteljük. A megtisztított, megmosott kelkáposztát csíkokra
burgonya 20 g vágjuk és az egészben hagyott vöröshagymával, fokhagymával, a meghámozott és
kefir 15 g felkockázott burgonyával feltesszük főni hideg sós vízben. Hozzáadjuk a
búzaliszt 5 g majorannát, köményt, őrölt borsot. Amikor a káposzta majdnem puha,
vöröshagyma 3 g beletesszük a virslit is. A lisztből és a kefirből pirospaprikával habarást készítünk és
só 0,5 g ezzel sűrítjük be a levest.
fűszerpaprika 0,5 g
baromfivirsli 0,5 db
fokhagyma 0,3 g
feketebors 0,05 g
köménymag 0,03 g
E

majoránna 0,03 g
Milánói sáfrányos rizottó 1
rizs 80 g A megtisztított vöröshagymát finomra vágjuk és kevés olajon megfonnyasztjuk.
vörösbor 25 g Hozzátesszük a rizst, hozzáöntjük a bort és magas hőfokon pár percig főzzük, amíg
parmezán sajt 12,5 g a bor el nem párolog. Ezt követően merőkanalanként adjuk hozzá a húslevest s
36. nap

vöröshagyma 10 g közben folyamatosan kevergetjük. Az utolsó kanál húslevesbe belekeverjük a


olívaolaj 10 g sáfrányt. Addig pároljuk, amíg a rizs megpuhul, szaftos és sűrű lesz. Végül, ha
csirkehúsleves kocka 2,5 g szükséges sózzuk, ízesítjük őrölt borssal és frissen reszelt parmezánt keverünk
só 2 g hozzá.
sáfrány 2 g
feketebors 0,02 g
savanyúkáposzta 50 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend
light rostos őszibaracklé 150 g
Friss házi kolbász 0,5
zsíros sertéshús 75 g Megjegyzés: Vigyázat, előkészületet igényel(het)!!!
só 1 g A kb 2:1 arányú (sovány:zsíros) sertés húst közepes tárcsán ledaráljuk. Rákenjük a
fokhagyma 1 g
U

práselt fokhagymát, fűszerekkel megszórjuk. Ízlés esetén egész köménymaggal is


fűszerpaprika 1 g akár. Jól átdolgozzuk, többször átgyúrjuk. Sertésbélbe töltjük. Próbáljunk arra
feketebors 0,5 g ügyelni, hogy közepes keménységűre töltsünk.Töltést követően egy éjszakát
wrap, teljes kiőrlésű 30 g
uborka 50 g
Tejeskávé, édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 300 g
instant kávé 5 g
V

mesterséges édesítő 1 g
sós mogyoróvaj 30 g
Abonett, korpás 20 g

zöld tea 250 g


Friss házi kolbász 0,5
zsíros sertéshús 75 g Megjegyzés: Vigyázat, előkészületet igényel(het)!!!
fokhagyma 1 g A kb 2:1 arányú (sovány:zsíros) sertés húst közepes tárcsán ledaráljuk. Rákenjük a
fűszerpaprika 1 g práselt fokhagymát, fűszerekkel megszórjuk. Ízlés esetén egész köménymaggal is
R

só 1 g akár. Jól átdolgozzuk, többször átgyúrjuk. Sertésbélbe töltjük. Próbáljunk arra


feketebors 0,5 g ügyelni, hogy közepes keménységűre töltsünk.Töltést követően egy éjszakát
mustár 10 g
csökkentett sótartalmú fehér kenyér 30 g
kapros margarin / 10 g
margarin, 35%-os 9 g A kaprot alaposan megmossuk, nagyon apróra vágjuk, és keverőgéppel a
kapor 1 g margarinhoz keverjük. (Szinte "habos" legyen.) Készíthetjük mélyfagyasztott vagy
T

korpás zsemle, teljes kiőrlésű 1 db


salátamix 110 g
Zöldborsós pulykamáj 0,5
pulykamáj 35 g A vöröshagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk, majd az olajon üvegesre pároljuk.
zöldborsó 25 g Rátesszük a megmosott májat és a zöldborsót. Egyszerre kell rátenni, mert a máj
vöröshagyma 5 g hamar megpuhul. (Amennyiben friss borsót használunk, először azt pároljuk
napraforgóolaj 4 g félpuhára.) Ízesítjük a fűszerekkel és a vágott petrezselyemmel, kevés vizet öntünk
petrezselyemzöld 0,65 g alá, és fedő alatt puhára pároljuk. Amennyiben kell utóízesítjük.
só 0,5 g
feketebors 0,045 g
Hagymás édesburgonya 1
édesburgonya 200 g A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Az édesburgonyát meghámozzuk és falatnyi
póréhagyma 30 g kockákra vágjuk. A fokhagymát megpucoljuk. Egy tepsire szórjuk a burgonyát és a
37. nap
E

fokhagyma 2 ger fokhagymagereket, ráöntjük az olívaolajat, sózzuk, borsozzuk és kezünkkel jó


alaposan átforgatjuk a zöldségeket. Ezután betesszük a sütőbe. Közben a
póréhagymát vékony szeletekre vágjuk. A hagymakarikákat csak a végén (kb. 15
Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni
perc elteltével) adjuk az édesburgonyához, Zsitek
mert - Molnár
különben elégne.Csikós
Amikor Hajnalka
már a
A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Az édesburgonyát meghámozzuk és falatnyi
42 napos étrend kockákra vágjuk. A fokhagymát megpucoljuk. Egy tepsire szórjuk a burgonyát és a

37. nap
E
fokhagymagereket, ráöntjük az olívaolajat, sózzuk, borsozzuk és kezünkkel jó
olívaolaj 2 kk alaposan átforgatjuk a zöldségeket. Ezután betesszük a sütőbe. Közben a
só 0,6 g póréhagymát vékony szeletekre vágjuk. A hagymakarikákat csak a végén (kb. 15
cayenne bors 0,3 g perc elteltével) adjuk az édesburgonyához, mert különben elégne. Amikor már a
Gyömbéres gyümölcssaláta 2
banán 100 g Az öntethez csavarjuk ki a narancs és a grépfrút levét, reszeljünk hozzá egy
kivi 100 g darabka friss gyömbért és azt is keverjük hozzá. Ezután daraboljuk lehetőleg
narancs 100 g egyforma méretűre a gyümölcsöket, kanalazzuk kis tálkákba, és locsoljuk meg az
friss grapefruitlé 60 ml öntettel.
friss narancslé 60 ml
gyömbér 1,6 g
csökkentett sótartalmú kockasajt, 30 g
U-

körte 250 g
Joghurtos párizsisaláta, könnyű 0,5
A párizsit vékony csíkokra vágjuk. A zöldbabot megpároljuk, a zellert reszeljük, a
joghurt, 0,1%-os 62,5 g többi zöldséget felkockázzuk. Egy nagy tálban összekeverjük és a sóval és
snidlinggel ízesített joghurtot ráöntjük. Behűtve tálaljuk.
baromfipárizsi 30 g
retek 12,5 g
túra sovány sajt 12,5 g
V

fejessaláta 12,5 g
zöldbab 12,5 g
zeller 12,5 g
paradicsom 12,5 g
snidling 5 g
só 0,5 g
csökkentett sótartalmú, teljes kiőrlésű kifli 2 db

Meggyes-gyömbéres tea 1
kamillatea 200 g A gyömbért szeletekre vágjuk. A meggyléhez adva felforraljuk. Rooibos teát
friss meggylé 100 ml főzünk, a meggyléhez öntjük. Kihűlés után hozzáadjuk a citromlét. Jégbe hűtve
gyömbér 7 g kínáljuk.
friss citromlé 2 kk
Sajtos rúd, margarinnal 1
búzaliszt 30 g Az élesztőt elkeverem a liszttel, sóval, majd hozzámorzsolom a margarint. Ezután
R

margarin, 60%-os 16 g elkeverem benne a tojást, ha nem áll össze kevés vízzel pótolom a folyadékot. 15-
trappista sajt 12 g 20 percet pihentetem a tésztát hűtőben, majd nyújtom és vékony csíkokra vágom.
tojás 8 g Sütés előtt reszelt sajttal megszórom.
élesztő 2 g
só 0,5 g

kalciummal dúsított narancslé 200 g


T

csökkentett sótartalmú kifli 1 db

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend
light rostos sárgabaracklé 150 g
Natúr pulykamellszelet 1
pulykamell 100 g A hús szelet széleit bevagdossuk, kissé kiverjük, enyhén megsózzuk. Mindkét
búzaliszt 10 g oldalát törött borssal, rozmaringgal ízesített lisztbe forgatjuk, majd a felforrósított
napraforgóolaj 7 g olajban hirtelen pirosra sütjük. Kevés vizet öntünk alá és fedő alatt puhára
só 1 g pároljuk.
feketebors 0,06 g
38. nap

rozmaring 0,06 g
Petrezselymes barnarizs 1
barnarizs 85 g A rizst átválogatás után, folyó víz alatt megmossuk, lecsepegtetjük, majd az olajon
napraforgóolaj 7 g átpirítjuk. Amikor elérte a kellő „pirosságot” a rizs mennyiségének megfelelő,
petrezselyemzöld 3 g kétszeres mennyiségű meleg vízzel felöntjük, ízesítjük sóval, és a megmosott
E

só 1 g felaprított petrezselyemzöld felével. Fedő alatt kis lángon, vagy forró sütőben
puhára pároljuk. Főzés közben nem ajánlatos kevergetni, csak amikor már
Paradicsommártás, édesítőszerrel 1 elkészült fellazítani. Tálalás előtt keverjük hozzá a maradék petrezselymet.
paradicsompüré 33 g Az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk az olajon. Hozzákeverjük a
búzaliszt 13 g finomra reszelt zellert, (vagy megmosott zeller levelet) és egy kicsit megpirítjuk.
napraforgóolaj 7 g Meghintjük a liszttel, kicsit megpirítjuk, majd hozzákeverjük a paradicsompürét.
zeller 6 g Megfelelő mennyiségű forró vízzel felengedjük, simára keverjük, ízesítjük a sóval,
vöröshagyma 6 g őrölt borssal és édesítőszerrel. Jól kiforraljuk. Amennyiben zeller zöldet
só 1 g használtunk, úgy azt tálalás előtt vegyük ki a mártásból.
mesterséges édesítő 1 g
feketebors 0,06 g
Meggyturmix, édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 200 ml A meggyet összeturmixoljuk a tejjel, édesítőszerrel édesítjük.
U

fagyasztott meggy 100 g


mesterséges édesítő 1 g
zöld tea 350 g
paradicsomos halkonzerv 70 g
V

Abonett, korpás 40 g

Kakaó édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 200 ml A tejet összekeverjük az instant kakaóporral, ízlés szerint hidegen vagy melegen
cukormentes neskakaó 10 g azonnal fogyasztható.
R

sós mogyoróvaj 30 g
bakonyi teljes kiőrlésű kenyér 40 g
Házi málnafagylalt, cukormentes 1
málna 100 g A friss gyümölcsöt összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a joghurtot. Jól elkeverjük,
T

habtejszín 20 g majd egy lefedhető edénybe töltjük és mélyhűtőbe tesszük. Amikor a széle
joghurt, 3,5%-os 1 dl megfagy, de a közepe még nem, kivesszük a fagyasztóból, és villával habosra
Brokkolipüré-leves 0,5

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend
tej, 1,5%-os 25 ml A brokkolit apróra vágjuk, és az olajon, kevés sóval ízesítve, saját gőzében
joghurt, 3,5%-os 0,75 db megpároljuk. Felengedjük tyúkhúslevessel, puhára főzzük, majd hozzáöntjük a
majoránna 0,5 g tejet, a néhány kanál forró levessel elkevert joghurtot, és szerecsendióval,
olívaolaj 0,5 kk fehérborssal, sóval fűszerezzük. Ha megfőtt, turmixgéppel krémesítjük.
brokkoli 0,25 db
csökkentett nátriumtartalmú só 0,2 g
őrölt fehérbors 0,025 g
szerecsendió 0,015 g
Párolt marhaszelet 1
sovány marhahús 80 g A megmosott, kivert hússzeletet besózzuk, olajban mindkét oldalát kevés vizet
napraforgóolaj 4 ml ráöntve megpároljuk.
E

só 0,8 g
Héjában sült burgonya 2
burgonya 400 g A burgonyát alaposan megmosom, és szárazra töröljük. Alufóliából négyzeteket
vágunk ki, kettőt-kettőt egymásra helyezünk, majd a burgonyákat ebbe tekerjük.
csökkentett nátriumtartalmú só 1g
Jól lezárjuk a kis csomagokat, tepsibe tesszük, és körülbelül egy órára 180 fokos
sütőbe helyezzük. Mikor kész, a burgonyát kicsomagoljuk, hosszában bevágva
39. nap

tálaljuk köretként.
Hollandi mártás, margarinnal 0,5
margarin, 60%-os 20 g A margarint megolvasztjuk és kicsit félretesszük, hogy kihűljön. A tojássárgát jó
kávétejszín 15 g habosra keverjük, majd gőz fölött 3-4 percig habverővel kidolgozzuk. A tűzről
tojássárga 8 g levéve óvatosan hozzáadjuk a margarint folyamatos keverés mellett és a végén
citrom 2,5 g ízesítjük sóval, borssal és citromlével.
só 0,5 g
gombakrém / 30 g
csiperke 15,9 g A gombát megmossuk, ha csúnya megtisztítjuk, vékonyra reszeljük, és a
vöröshagyma 3,9 g margarinon megpároljuk. Ízesítjük apróra vágott hagymával, petrezselyemmel,
tejföl, 12%-os 3,6 g sóval, borssal. Amikor a levét elfőtte, meghintjük liszttel, és átpirítjuk.
margarin, 35%-os 3 g Hozzátesszük a tejfölt, kissé átforraljuk, ha szükséges, utóízesítjük.
petrezselyemzöld 1,5 g
U

búzaliszt 1,5 g
só 0,3 g
feketebors 0,03 g
wrap, teljes kiőrlésű 40 g
sárgarépa 80 g
tea 250 ml
Gombás melegszendvics 1
fehérkenyér 60 g A gombát megmossuk, apróra reszeljük, majd az olajon megpároljuk. Amikor kész,
csiperke 24 g meghintjük a liszttel, kicsit pirítjuk, majd felöntjük a megmelegített tejjel. Ízesítjük
trappista sajt 10 g sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemmel. Végül hozzákeverjük a tejfölt, és
tejföl, 12%-os 7,5 g még egyszer átforraljuk. A krémet rákenjük a kenyérre, megszórjuk reszelt sajttal,
V

végül előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt meg nem olvad.

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
A gombát megmossuk, apróra reszeljük, majd az olajon megpároljuk. Amikor kész,
meghintjük a liszttel, kicsit pirítjuk, majd felöntjük a megmelegített tejjel. Ízesítjük
42 napos étrend sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemmel. Végül hozzákeverjük a tejfölt, és
még egyszer átforraljuk. A krémet rákenjük a kenyérre, megszórjuk reszelt sajttal,
tej, 1,5%-os 3 g
V
végül előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt meg nem olvad.
napraforgóolaj 0,9 g
búzaliszt 0,6 g
só 0,3 g
petrezselyemzöld 0,15 g
feketebors 0,03 g
banán 150 g

Tejeskávé, édesítőszerrel 1
tej, 1,5%-os 300 g
instant kávé 5 g
mesterséges édesítő 1 g
R

vajkrém 15 g
csökkentett sótartalmú fehér kenyér 40 g
sárgarépa 50 g
kalciummal dúsított narancslé 150 g
T

gyümölcsös müzliszelet 40 g
Tyúkhúsleves durumtésztabetéttel 0,5
tyúkhús 7,5 g
durumtészta 5g
só 0,5 g
Rántott sajt, zsírszegény sajtból 1
köményes sovány sajt 100 g A sajtot kisujjnyi vastagra szeleteljük, lisztbe, felvert tojásba, ismét lisztbe, majd
zsemlemorzsa 32 g felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk. Bő forró olajban szép pirosra
40. nap

napraforgóolaj 14 g sütjük, óvatosan forgatva illetve kiszedve, nehogy sülés közben megszúrjuk. Az
E

tojás 12 g olajból rácsra, vagy papírral bélelt edénybe szedjük, hogy a felesleges zsiradék
búzaliszt 12 g leitatódjon, illetve lecsepegjen.
Párolt zöldbab, olajjal 1
zöldbab 250 g A megtisztított zöldbabot feldaraboljuk, kevés olajon megpároljuk, majd enyhén
napraforgóolaj 6 g sós vízzel felöntve puhára főzzük. Friss, apróra vágott petrezselyemzölddel
só 1 g meghintve tálaljuk.
petrezselyemzöld 0,5 g
Házi gyümölcsjoghurt, epres, édesítőszerrel 2
joghurt, 0,1%-os 250 g
U

eper 100 g
mesterséges édesítő 2 g
light rostos körtelé 300 g
Sült baromfivirsli 1
baromfivirsli 60 g A virslit ha kell, meghámozzuk és grillrácson enyhén megolajozva megsütjük.
V

napraforgóolaj 3 g
mustár 10 g
csökkentett sótartalmú, teljes kiőrlésű kifli 1 db

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
42 napos étrend

Meggyes-gyömbéres tea 1,5


kamillatea 300 g A gyömbért szeletekre vágjuk. A meggyléhez adva felforraljuk. Rooibos teát
friss meggylé 150 ml főzünk, a meggyléhez öntjük. Kihűlés után hozzáadjuk a citromlét. Jégbe hűtve
gyömbér 10,5 g kínáljuk.
friss citromlé 3 kk
Sült pulykamell, olajjal 1
R

pulykamell 80 g A megmosott, felszeletelt, kivert hússzeletet besózzuk, serpenyőben vagy teflon


napraforgóolaj 5 ml edényben kevés forró olajon mindkét oldalát megsütjük.
só 1 g
tormás majonéz 20 g
teljes kiőrlésű kenyér, gluténmentes 40 g
Kakaó édesítőszerrel 1,5
tej, 1,5%-os 300 ml A tejet összekeverjük az instant kakaóporral, ízlés szerint hidegen vagy melegen
T

cukormentes neskakaó 15 g azonnal fogyasztható.


Narancsos sárgarépaleves 1
sárgarépa 150 g Az öntethez csavarjuk ki a narancs és a grépfruit levét, reszeljünk hozzá egy
narancs 50 g darabka friss gyömbért és azt is keverjük hozzá. Ezután daraboljuk lehetőleg
kávétejszín 10 g egyforma méretűre a gyümölcsöket, kanalazzuk kis tálkákba, és locsoljuk meg az
friss citromlé 5 g öntettel.
só 0,2 g
Bundás rozsos zsemle 1
magvas, rozsos zsemle, teljes A zsemléket kettévágjuk, esetleg harmadoljuk. Beleforgatjuk a tejjel elkevert, sóval
54 g
41. nap

kiőrlésű ízesített tojásba, és megfelelő hőmérsékletű bő olajban, hirtelen mindkét oldalát


tej, 1,5%-os 19 g pirosra sütjük. Papírra, rácsra, esetleg száraz kenyérre szedjük, hogy a felesleges
napraforgóolaj 12 g olaj lecsorogjon, illetve leitatódjon. Semmiképpen sem célszerű egymásra
E

tojás 12 g rétegezni, a vékony oldalára állítva tegyük egymás mellé a szeleteket.


só 1 g
Burgonyafőzelék, Graham-liszttel 1
burgonya 230 g A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, és kockákra vagy karikákra vágjuk. Annyi
tejföl, 12%-os 30 g vízben, amennyi ellepi, feltesszük főni. A főzővizet ízesítjük sóval, borssal,
Graham-liszt 14 g majoránnával, babérlevéllel, valamint egészben hagyott hagymával. Lassú tűzön
vöröshagyma 5 g puhára főzzük. Amikor kész, behabarjuk a liszt és tejföl keverékével. Óvatosan
só 1 g kiforraljuk. Tálalás előtt kivesszük a hagymát és a babérlevelet, s ha szükséges,
feketebors 0,1 g utóízesítjük.
majoránna 0,05 g

Gyömbéres gyümölcssaláta 1,5

banán 75 g Az öntethez csavarjuk ki a narancs és a grépfrút levét, reszeljünk hozzá egy


narancs 75 g darabka friss gyömbért és azt is keverjük hozzá. Ezután daraboljuk lehetőleg
U

kivi 75 g egyforma méretűre a gyümölcsöket, kanalazzuk kis tálkákba, és locsoljuk meg az


öntettel.

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka
Az öntethez csavarjuk ki a narancs és a grépfrút levét, reszeljünk hozzá egy
42 napos étrend darabka friss gyömbért és azt is keverjük hozzá. Ezután daraboljuk lehetőleg

U
egyforma méretűre a gyümölcsöket, kanalazzuk kis tálkákba, és locsoljuk meg az
friss grapefruitlé 45 ml öntettel.
friss narancslé 45 ml
gyömbér 1,2 g
cukormentes gyümölcsjoghurt 150 g
olajos tőkehal 70 g
V

csökkentett sótartalmú zsemle 1 db

natúr görög joghurt 150 g


R

pulykasonka 20 g
csökkentett sótartalmú, teljes kiőrlésű kifli 1 db
salátamix 80 g
pisztácia 30 g
T

Kukorica-krémleves 0,5
tej, 1,5%-os 62,5 ml Csepegtessük le a kukoricaszemeket, és tegyük egy fazékba a tejjel, tejszínnel, az
konzerv kukorica 62,5 g apróra vágott petrezselyemzölddel és a fűszerekkel együtt. Főzzük 15 percen
habtejszín 25 g keresztül úgy, hogy csak aprókat bugyogjon. Ezután botmixerrel keverjük össze a
petrezselyemzöld 1 g levest.
só 0,25 g
42. nap

szerecsendió 0,2 g
fehérbors 0,1 g
Bácskai rizseshús, sovány sertéshúsból 1
E

sovány sertéshús 100 g A vöröshagymát apróra vágjuk, és az olaj felén üvegesre pároljuk. Rátesszük a
rizs 85 g megmosott kockára vágott húst, néhányszor lepirítjuk. Fűszerezzük, hozzátesszük
lecsókonzerv 35 g a lecsót, majd kevés vizet aláöntve, fedő alatt puhára pároljuk. Közben az olaj
vöröshagyma 20 g másik felén a rizsből párolt rizst készítünk. Amikor mind a hús, mind a rizs elkészült
napraforgóolaj 8 g az egészet egybe keverjük. Ha szükséges utóízesítjük. Készíthetjük egyszerre is,
só 2 g ekkor a rizst akkor keverjük a húshoz, mikor az félig megpuhult.
fűszerpaprika 2 g
feketebors 0,1 g
banán 150 g
U

light rostos őszibaracklé 300 g


csökkentett zsírtartalmú kockasajt 1 db
V

vajas margarin 15 g
Abonett, korpás 40 g

Godáné Reisinger Karolina - Farkas Vanda - Kajdy Ivett Dr. Bezzegh - Dr. Patay Barni Zsitek - Molnár Csikós Hajnalka

You might also like