A hetvenes évek magyarországi avantgárdja

Az 1970-es évek a század második felének legmerészebb korszaka, ami a progresszív

(avantgárd,underground,alternatív) művészetet érinti. A ,,haladás” már 1965 körül elkezdődik a
happeningekkel,a pop-arttal,amely egy új mozzanattal bővül:a konceptuális művészettel.
Magyarországon a 60-as évek közepén jelent meg, de a fénykora 1968 és ’78 közé esik. 1973-tól az
akkori Szovjetunió megszorításokkal sújtotta Magyarországot, mely a művészet területét is
megtorlással sújtotta:filmforgatásokat állítanak le,kéziratok kerülnek vissza a fiókba,kiállításokat
tiltanak, be stb. Az 1960-as évektől működik illetve válik kedvelt manipulációs eszközzé,Aczél
György híres tipológiája,a 3 T -,,tűrni,tiltani,támogatni”. A demokratikus,, művészeti ” ellenzék
közül sokakat elbocsájtottak a munkahelyükről,a kiállítási lehetőséget vagy az útlevelüket vonták
meg. Soha annyian nem disszidáltak az avangárdisták közül, mint az 1970-es években.
Az akkori magyarországi művészet intézményrendszernek egyszerű és monopolisztikus struktúrája
volt. A hivatalos művészeket a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetsége(MKISZ)
tömörítette,melynek tagja csak az lehet,aki az ország egyetlen képzőművészeti illetve iparművészeti
egyetemén végzett. MKISZ tagság gyakorlatilag azonos a Magyar Népköztársaság Művészeti
Alapjának tagjaival. Szinte már létkérdésnek számított a tagság, hiszen a művészeknek például
műtermet, munkát, nyugdíjat,segélyt biztosított. Az állam segített a tagok munkáinak az
eladásában,nyilvános kiállításokat szerveztek. A ,,megtűrtnek” viszont nem sok lehetősége volt
kiállítani vagy kiállításokat szervezni. Egy kiskapu azonban volt a nemkívánatos művészek
számára, miszerint ún. ,,műteremkiállítást” engedély nélkül is lehet rendezni,feltéve,ha nem kap
propagandát és nem tart tovább egy napnál.
A szocialista állam számára a munkanélküliség, nem létező fogalomnak számított, tehát akik nem
rendelkeztek munkahellyel azt államellenes személynek illetve munkakerülőnek nyilvánítottak. A
hivatalos művész az Alapot jelölte meg munkahelyének,míg az avantgárdista, viszont ritkán volt
Alap tagja hiszen nem volt diplomája vagy nem vették fel mert avangárdista volt.
A kiállításokat gyakran meglátogatta a cenzor, aki olyakor elbeszélgetett a művészekkel, és
előfordult, hogy utasítást adott egy - egy kiállítás bezárására,vagy egy mű eltávolítására. Egyetlen
művészeti havi folyóirat létezett: a Művészet,emellett még fél tucat kulturális folyóirat. Egyetlen
hetilap volt az Élet és Irodalom .A korszak kezdetének legjellegzetesebb és legfontosabb kritikusa
Perneczky Géza,aki elsősorban a Magyar Nemzetben és az Élet és Irodalomban publikált.
A hivatalos művészet kiállítóhelyei a Műcsarnok és a ,,Kiállítási Intézmények” voltak és még
néhány kisebb fővárosi intézmény. A nem hivatalos művész, ezzel szemben kultúrházakba,
intézmények előterébe vagy klubhelyiségekbe, ifjúsági klubokba szorult. A
legjellegzetesebb,,alternatív” intézmény az elvben zárkörűnek számító Fiatal Művészek Klubja volt.
Az ,,altenatív helyek” száma folyamatosan nőtt. Sajátos művészeti helyszínnek számított a
,,szimpozionok” intézménye.
Nagy kérdés volt, hogy a magyar művészek mi módon tudnák eljuttatni alkotásaikat a külföldi
kiállításokra. Hiszen akkor, a nyugati utazás lehetősége egyenlő volt a nullával. Kiskapu azonban itt
is nyílt, majd ki is tárult a grafikai biennálékkal,a hengerbe vagy borítékba tett grafikai munkákat
könnyű volt eljutatni a céljához. A nemzetközi mail art megjelenésével egyszerűen új korszak nyílik
a kommunikáció történetében. Pontosan ez az a jelenség-mármint a mail art, mint a konceptuális
művészet egyik ága-mely összefügg a nemzetközi kapcsolatok megélénkülésével és a merészebb
nyugati látogatók megjelenésével is.

Konceptualizmus
A conceptual art (KONCEPTUÁLIS MŰVESZET), vagyis fogalmi, gondolati művészet a hatvanas évek
közepe táján kialakuló nemzetközi tendencia, mely szakít a művészi kommunikáció hagyományos
tárgyias formáival, és a gondolati tényezőt helyezi előtérbe. A concept art és a conceptual art
eredetileg nem egészen ugyanazt jelenti. A szakirodalom gyakran mégis azonosítja a kettőt, sőt
jelentésüket is alaposan kibővíti. Olyannyira, hogy egyes szerzők konceptnek vagy konceptuális
művészetnek nevezik mindazokat a tendenciákat, melyek túllépnek a táblakép és a szobor
hagyományos keretein.
A szűkebb, értelemben vett conceptual art tisztán formalista, analitikus vallomás a művészetről (az
alapul vett analitikus filozófia mintájára vezette be Terry Atkinson 1970-ben az ANALYTICAL ART,
vagyis az analitikus művészet elnevezést). Azok az alkotók, akik ebbe az irányzatba tartoznak,
tagadnak minden referenciális kapcsolatot a látható, tapintható "valósággal", semmit sem kívánnak
közölni a világról, hanem tevékenységüket a művészeti nyelv, a művészetfogalom és különféle
kontextuális kérdések vizsgálatára szűkítik.
A tágabb értelemben vett konceptuális művészet alapvető vonásai a következők: a kivitelezés
módjánál sokkal fontosabb maga a gondolat vagy ötlet, a festés és szobrászkodás korábbi
egyeduralmát új médiumok vették át (fotó, film, xerox, vázlat), a művészet szerves részévé vált a
racionális tevékenység, fellazult a művész és a kritikus közötti határ (a művész gyakran saját
munkájának tolmácsolója lett), gyakorivá vált a csoportmunka stb.
Az 1960-as években kialakult konceptuális művészet a modernizmus egyik beteljesítőjeként jelent
meg, a XX. század egyik legnagyobb hatású irányzata, a mozgalom rövid ideig tartott, azonban az
egész művészeti életben alapvető szemléleti változást idézett elő. Olyan irányzat, mely a fogalom,a
gondolat fontosságát hangsúlyozza. Ebben az időszakban a nyugatival szemben, nagyon sok
politizáló jellegű mű született Magyarországon. Paradox módon a magyarországi helyzet kedvezet a
konceptuális művészet kedvelt médiumai (tervek,vázlatok,rajzok,fotók,levelek),ti. a műtárgyak
elanyagtalanítsa az ,,underground” működés szükséges létmódja volt,nem pedig a (nem létező) piaci
viszonyok bírálata.
A magyarországi konceptuális művészet alkotói: Szentjóby Tamás és Erdély Miklós. Attalai
Gábor, Maurer Dóra és Pinczehelyi Sándor tevékenységének fontos részét teszik ki konceptuális
alkotások, ill. konceptualizmussal rokonítható művészi aktivitásuk; továbbá a "fénykorában" sok
jelentős alkotó készített konceptuális munkákat, így pl. Bak Imre, Birkás Ákos, Csiky Tibor, Halász
András, Harasztÿ István, Jovánovics György, Károlyi Zsigmond, Lakner László, Major János,
Méhes László, Pauer Gyula, Perneczky Géza, Türk Péter. Magyarországon gyakran a legtöbb
avantgárd irányzat szoros kapcsolatban állt egymással, így a konceptualizmus és a fluxus egy-egy
alkotó életművében (Tóth Endre, Tóth Gábor) alig választható külön. A konceptuális művészet az 
Indigo csoport tevékenységében élt tovább.

Indigo csoport
Az Indigo neve az Interdiszciplináris Gondolkodás rövidítéséből ered, s egyben az indigóra mint
képzőművészeti médiumra is utal. Vezetője és szellemi atyja Erdély Miklós volt, tagjai közé fiatal,
pályakezdő művészek és értelmiségiek tartoztak. Kezdetben közös environmenteket alkottak, és a
kiállítások megnyitóin esetenként akciókat is bemutattak. Az environmentek kitalálásában és
létrehozásában a csoport kreatív egységként funkcionált, kihasználva a közösségi műalkotás
paradoxitását. Munkamódszerük olyan, ma már közismert fogalmakra épült, mint a brain-storming
vagy a csoportterápia. A kiállítások a kortárs művészetfogalom határait kutatták és feszegették,
témáikban elsősorban a medialitásra koncentrálva.
Erdélyi Miklós
A hagyományos képzőművészeti műfajok mellett az akcióművészet, az environment és a concept
art jelentős képviselője. Elméleti beállítottságú avantgárd művészként, filmrendezőként és íróként e
különböző művészeti ágak új kifejezési lehetőségeinek, magának a művészeti tevékenységnek és
annak elemzésével foglalkozott. Művészetfelfogása média centrikus.
Az 1960 -as évek közepén ismerkedett meg Altorjay Gáborral és Szentjóby Tamással, s rajtuk
keresztül a happening és a fluxus irányzatokkal. Erdély Miklós azonban a konceptuális
művészet felé fordult.  Konceptuális, "szöveges akciókkal", tézisekkel is kísért fotókkal, akciószerű
felolvasásokkal, filmvetítésekkel (pl. Rejtett paraméterek), valamint objektekkel és
environmentekkel vett részt, a 60-as évek végétől különböző hazai kiállításokon és rendezvényeken
az avantgárd törekvéseknek helyet adó kultúrházakban, félhivatalos kiállítóterekben, valamint
külföldi kiállításokon, s 1971-től az elsősorban a konceptuális művészet jegyében bonyolódó hazai
és nemzetközi, levelezések útján zajló projektekben. A 70-es és 80-as évek fordulóján indigó-
rajzokat és bitumenképeket, valamint különböző, szimbolikus jelentéssel is bíró anyagokból
(kátránypapír, bitumen, macesz, üveg stb.) alkalmi installációkat, environmenteket (pl. A kalcedoni
zsinat emlékére, 1980) készített

Fluxus
A hatvanas években alakult ki, lényege a művész személyes közreműködésével zajló, időben
végbemenő esztétikai esemény, amely ötvözi a teljesen spontán megnyilvánulásokat és a művész
által pontosan megtervezett gesztusokat, történéseket. IA Fluxus nemzetközi művészcsoport, mely
az 1960-as évek elején jött létre és ebben az évtizedben élte virágkorát. Maga a latin eredetű
elnevezés "áramlás"-t jelent, ezzel is utalva a csoport és tevékenysége állandóan változó,
"fluktuáló" jellegére. A hatvanas évek jellegzetes törekvése, mely a legkülönfélébb
aktivitásformákat foglalja magába, kezdve a költészettől a tárgyalkotáson át egészen a filmig. A
Fluxus legfontosabb célkitűzése a művészet és az élet közti határok elmosása, legjellemzőbb
jelszavai: "minden művészet", "mindenki művész". Szellemes, provokatív, banális vagy éppen
harsányan látványos megnyilvánulásaival szembehelyezkedik a hagyományos
művészetfogalommal, ezért "antiművészet"-nek is szokták tekinteni. A Fluxus létrehozott egy sereg
jellegzetes műfajt: a zenei eredetű "event"-et, a mail artot, a concept artot stb. Sajátos tipográfiát,
öltözködést, építészetet, tárgykultúrát alakított ki. Azt lehet mondani, hogy képes volt megteremteni
a Fluxus-változatát gyakorlatilag bárminek - tudományágaknak, foglalkozásoknak, sportfajtáknak,
társasjátékoknak és így tovább. A legtöbb Fluxus-művész saját műfajt alakított ki.Magyarországi
képviselői: Erdély Miklós, Szentjóby Tamás és Galántai György

Mail art (postai művészet küldeményművészet)

A mail art voltaképpen a postai kommunikáció művészeti vizsgálata. Célja, művészi ,,üzenetek”
küldése,a művészi kapcsolatteremtés demokratizálása és nemzetközi szinte emelése. A mail art
játékszabályai szerint bárki kezdeményezhet kiállítást és projektet, melyben bárki részt vehet,nincs
zsűri,minden médium lehet, és minden üzenetté válhat.A résztvevők cserébe információt kapnak a
projektről,címlistával,amely a hálózat fennmaradását és továbbépülését szolgálja. Gyakoriak a
folytatásos munkák,ahol a résztvevők a hozzájuk érkezett küldeményt átalakítva küldik tovább. A
küldemények leggyakoribb műfajai; a képeslap,a boriték,a bélyegző és a bélyegző,mely utóbbiak a
mail art egy-egy önálló alműfaját is képviselik. A leggyakoribb alkotói módszerek a rajz, a kollázs,
a kivágás, a pecsételés, a kopírozás, a fénymásolás. A magyarországi kapcsolatművészet
előzményének tekinthetjük Kassák Lajos nemzetközi aktivista levelezését (például művet cserél
Kurt Schwittersszel, postán) és Moholy- Nagy László képeslapjait, vagy a 20-as években telefonon
készült műveit. Fontosabb magyar küldeményművészeti projektek: Tót Endre "üres üzenetek"
levelezőlap projekt (1961); Beke László négy "mail art" hírlevele magyar művészeknek és a
"World-Famous World-Archives" felhívása (1972–1973). Első "mail art" szervezésű kiállítások A
nemzetközi mail art-hálózat  legkiemelkedőbb magyar képviselői többek között: Perneczky Géza,
Galántai György, Lengyel András, Szombathy Bálint, Tóth Gábor.
Rózsa –kör
Még egy fiatal generáció nőtt fel az évtized folyamán ( a Rózsa presszó generációja):Károlyi
Zsigmond,Halász András,Drozdik Orsolya,Kelemen Károly,Fazekas György,Tolvaly
Ernő,Lengyel András,Méhes Lóránd,a valamivel idősebb Birkás Ákos és társaik,akiknek nagy
szerep jutott,hogy a hagyományos főiskolai képzés mellett elsajátítsák a radikális avangárd
eszméket. Ők a gondolkodó festők, akik akciókat és konceptuális munkákat is készítenek,
mindazonáltal már a nyolcvanas évek újfestészeti, posztmodern, transzavantgárd fordulatának az
előkészítői.

Tőlük viszont szinte teljesen függetlenül, még egy meglepő fordulat következik be az évtized
végén; az aktivizmus letisztul és radikalizálódik, happeningeket és a body artot végérvényesen
felváltja a performance.