Rina Litvin
FCTY HA&7NOS PARA!ZTTA
újrafordítása óhatatlanul felveti azt a kérdést: vajon a filozófiai diszkurzus-
ra is érvényes-e az a felfogás, amely szerint a fordítás célja Cfinalitása) ab-
ban rejlik, hogy az olvasót felmentse az eredeti szöveg elolvasása alól. Iro-
dalmi művek fordítása, az ún. műfordítás esetében ez a követelmény termé-
szetesen jogos, érvényességét nehéz lenne tagadni. De filozófiai szövegek
esetében vajon nem képzelhető-e el, hogy ennek a követelménynek éppen az
ellenkezője igaz? Nem lehetséges, hogy a cél éppen az, hogy az olvasó ér-
deklődését felkeltse az eredeti szöveg(rész), kifejezés, filozoféma stb iránt?
Hiszen a nyelv mindenképpen tükröz valamiféle mentalitást, világképet,
Weltanschauung-ot...
E kérdés megválaszolásához úgy érzem, különbséget kell tennünk fordí-
tási probléma és fordítási kérdés között. Egyrészt azért, mert a fordítási
„problémákat" általában a fordításelmélet-írók „gyártják", míg a fordítási
kérdéseket maga a fordítandó szöveg veti fel. Másrészt azért, mert egy fordí-
tási problémát valamiképpen meg lehet oldani - akár úgy, hogy nyíltan be-
ismerjük megoldhatatlanságát egy fordítási kérdést azonban újra és újra
fel kell enni, keresve azt a módot, ahogyan egyáltalán fel lehet tenni. Meg-
válaszolását pedig ott kell keresni, ahol az valójában megtalálható: egy
nyelv (a célnyelv) specifikus lehetőségein belül. Heidegger fő művének, a Lét
és időnek például 3 francia és 11 japán fordítása létezik, és reméljük, lesz
újabb magyar. fordítása is. Meggyőződésem, hogy a filozófiai diszkurzus
nem fordítási problémákat tartalmaz, hanem fordítási kérdéseket vet fel, és
e kérdésekre adható válaszlehetőségek rejlenek az eltérő értelmezések nyo-
mán létrejött - az egyes fordítók által adott - különböző célnyelvi ekviva-
lensekben.
W X' X A í K fw? JL ^ .L t kJ, V ffkt^i. X ( a.
mióta fordítással foglalkozom, mindig is késztetést éreztem
arra, hogy szakmám valódi természetét meghatározzam. Próbáltam megta-
lálni azt a hasonlatot vegy ontológiai definíciót, amely a legjobb leírást adja
erről a mesterségről és művelőiről. A fordítás és az eredeti szöveg, a fordító
és a szerző kapcsolatát kutattam; egyszóval azt kérdeztem magamtól: miféle
csodabogár a fordító? Mivel számomra minden egyes fordítás egyfajta újra-
kezdés, így a meghatározás vágya is mindig megújul bennem, mint Penelopé
keze alatt a szemfedő. Első utam most is, mint mindig, mestereimhez vezetett,
hogy tanácsukat kérjem, tudásúkat és tapasztalatukat hívjam segítségül.
Elsőként Abraham Shlonskyt1 kerestem fel, s megkérdeztem tőle, mire
hasonlít leginkább a fordító munkája. „A fordítás a mozgás és gesztikuláció
művészete. Amikor fordítok, úgy viselkedem, mint az a színész, aki saját éle-
tében teljesen középszerű, de egyetlen óra örökkévalóságában Napóleon,
Szókratész, Hamlet, röviden: valaki egészen más lehet."
De mégis, hogyan válik a színész-fordító valaki mássá? Shlonsky szerint -
hála alkotó énjének - ez történik vele. Művész nem létezhet önálló személyi-
ség nélkül, de Shlonsky véleménye szerint a fordító esetében ez a személyi-
ség jelentéktelen. Akárhonnan nézzük is, mindenképpen jelentéktelenebb,
mint például Puskiné. És Shlonsky valószínűleg tudja mit beszél.
így aztán azt kezdtem boncolgatni, hogy is állnak a dolgok a színész és a
szerepét megalkotó író között. A kérdést illetően egy nagyon érdekes versre
bukkantam. Aryeh Sivan 2 somi így szólnak:
TAadame Bovary c'est moi — a színésznek
dolga sokkal egyszerűbb:
Hamlet leplében megbújva
eloszlat minden gyanút,
csak húsa és csontja sajátja;
a panasz, jaj és fájdalom, a nyűg rongya
csak a messzeségnek gondja -
Helsingőrnek romja.
A fordító tehát egy színészi tehetséggel megáldott jelentéktelen személyi-
ség, aki idegen tollakkal ékeskedik, álarcok mögé bújik el, s amikor a füg-
göny legördül, elhárítva minden felelősséget, szépen hazamegy.
Más szóval élve: kétszínű teremtmény. „Traduttore traditore" 3 , avagy „egy
fordítás (akárcsak egy asszony) sosem lehet egyszerre hű és szép" - jutott
eszembe azonnal e két elavult mondás. Ezt jól illusztrálja az a meghökkentő
példa, hogy az eszkimó nyelvben a kultúrák különbözősége miatt „Isten bá-
rányának" a „fóka" lehet a megfelelője. ;
Ezek után a múltat akartam vallatóra fogni. De mielőtt átkelhettem volna
a Styx hullámain, intő jelek állták utamat:
„A Múzsák bilincseivel összeláncolt harmónia sosem fordítható idegen
nyelvre anélkül, hogy teljes bája össze ne omlana" — figyelmeztetett Dante
isteni hangja. Cervantes parabolája volt a következő: „A fordítás olyan,
mintha egy flamand gobelinnek a hátoldalában gyönyörkednénk". Sa- /
muel Johnson leszögezte: „A költészet (...) lefordíthatatlan". Minél elő- ( 89
1Jelentős iaraeli költő és m ű f o r d í t ó a SÉiáaad első felében, Puskin Anyeginjét, S h a k e s p e a r e müveit
és a v i l á g i r o d a l o m m á s klasszikusait fordította h é b e r r e . A h é b e r nyelvújítás fontos egyénisége.
2 Kortárs iaraeli költő
3 „fordítás ferdítés"
rébb haladtam az időben, a vélemények annál lehangolóbbá váltak. „A for- tékben, mert ezáltal saját életét is veszélyeztetné (...) Ártalmatlan parazitá- l 9

dítás bűn" - fortyant fel egy erényes ember, végül pedig egy névtelen kriti- nak tekintjük azokat a fajokat, amelyek táplálékelszívás közben semmilyen\
kus vérszegény hangját hallottam, amint kijelentette, hogy fordítás nem is komoly károsodást nem okoznak a gazdaszervezetben (...) Az élősködés azon
létezik, s ezek után nekiállt tanácsokat osztogatni, hogy mégis hogyan kelle- formáját, amelynek következtében a gazdaszervezet elpusztul, parazitizmusnak ne-
ne fordítani. vezzük (pl. bizonyos hangya-, méh-, lódarázs-, légy- és lepkefajoknál). Hiperpara-
Mondanom sem kell, ezek a megjegyzések meglehetősen összezavartak, és zitizmus néven ismert az együttélésnek azon típusa, amikor a gazdán élősködő szer-
lehangoltak. Ahogy az már ilyenkor szokásom, felkerestem szomszéd- vezet további parazitát táplál (...) Az élősködés egészen különös formája az inkubá-
asszonyomat, Pythiát, aki tapasztalataim szerint az orákulum főpapnőjévé ció. Jó példa rá a kakukk, aki idegen fészkekbe rakja tojásait és sorsukra hagyja
válik, amikor az ízlésről és az élet nagy kérdéseiről van szó. Pitty különben a őket. Az imitáció gyakori jelenség a parazitizmus ezen formájánál: a kakukk, hogy
„kalória-számlálók" nagy közösségébe tartozik, azok közé, akik a lehető leg- megakadályozza az anyamadarat az idegen tojások azonosításában, megpróbálja
kevesebbel igyekeznek beérni. Éppen reggeli közben találtam rá, egy tál volt saját tojásait a gazdamadáréhoz hasonlóknak álcázni és általában olyan fészket
előtte, melyben egyetlen salátalevél feküdt. Időnként szívószállal beleszür- keres, amelyben az övéihez hasonló színű tojások vannak..."
csölt valami italba, ami engem leginkább az ivóvízre emlékeztetett. ' A lélegzetem is elállt. Vegyes érzések áradata borított el: sértettség, harag,
- Mondd csak, Pitty! — kezdtem óvatosan. - Olvastál mostanábart olyan keserűség, csalódottság és ellenkezés hullámai kavarogtak bennem a má-
könyvet, ami igazán elgondolkodtatott? sik kárából húz hasznot..." — bizonyára nem anyagi haszonról lehet szó. Jó-
- Igen, az „Örökké lengyel"-t — hangzott a tömör válasz. jó, valamilyen haszon persze van, de valóban minden „ellenszolgáltatás nél-
- Nem héber könyvre gondolok — magyaráztam —, hanem olyasmire, kül"? Hát az álmatlan éjszakák, amikor a fordító csak azon töri a fejét, hogy
amit idegen nyelven írtak. az ördögbe tudná lefordítani azt a szót: „indeed"? És azok a napok, amelye-
Csodálkozva nézett rám. ket teljesen megfertőz egy perverz vers, ami meggyőződése ellenére is befér-
- Honnan tudhatnám? - mondta - Én mindent héberül olvasok. kőzött a szívébe, hogy soha, soha többé ne hagyjon neki nyugtot? És a sok
- Honnan tudhatnád? — mondtam megrökönyödve. — A címoldalon min- utazgatás, hogy megfelelő szakértőt találjon; a más-más ágyakban töltött éj-
dig ott áll: franciából, kínaiból, stb. fordította X.Y. Úgy gondoltad, hogy a szakák? És a kutatás, bogarászás a könyvtárakban? Hát a világ másik végé-
könyvek maguktól fordítódnak le? be tett vándorutak, hogy egy valódi asztúriai népdal csupán egyetlen hang-
- Nos, lássuk, mit szólsz ehhez! — vágott vissza, és hangos szörcsögések és ját, vagy egy eredeti missisippi néger tájszólását hallja; hogy a baglyok hu-
csámcsogások közepette kezembe nyomta a „Sátáni versek"-et. hogását hallgathassa párzáskor, vagy megkóstolhasson egy süteményt, amit
Ennél a pontnál filozófiai síkra tereltem a beszélgetést. „mennyei bordának" hívnak? És a csendes zokogás, amire Benjy szánalmas
- Ha például Lawrence Olivier-t látod a színpadon Hamlet szerepében - dadogása indítja; és a tébolytól való félelem, amit Darl és Septimus őrülete
próbáltam Shlonsky stratégiáját követni kit látsz? Olivier-t vagy Shakes- vált ki? És a Virginia Woolf-depresszió, amikor a fordító öntudatlanul úgy
peare-t? belebonyolódik az írónő életébe, hogy többé már azt sem tudja, ki is valójá-
- Hamletet - vágta rá Pitty szemrebbenés nélkül. ban? És mi van akkor, amikor csak és kizárólag makog s a családjához, vagy
Most kissé eltérő taktikával próbálkoztam: a piac körül lézeng, hogy saját szemével lássa, amint a szlengeket szemét-
- És amikor Shlomo Nitzantól4 hallod Agnon történeteit? Akkor kit látsz: ként hajítják a csatornába? És az az öröm, ami akkor éri, ha egy másik kul-
Nitzant vagy Agnont? túrában megleli hasonmását, és egy testvérvárosba lépve szövetséget köthet
Pitty úgy meredt rám, akár egy szfinx, majd felállt, hogy kiöblítse a szívó- vele; s az elváláskor érzett szomorúság? És kérdem én: mindez miért?
szálat. Akakij Akakijevics kellemetlen sorsa jutott eszembe: csak a papírra
- Azt látom, amit látok - mondta. - De ki látja a fordítót? Ha nem ismer- meredt, nem nézte ki tette oda neki, és volt-e joga hozzá (...) Nem volna elég
nélek, a2t sem tudnám, hogy létezik ilyen foglalkozás. Köztünk legyen szólva ha azt mondanók, hogy buzgón szolgált, nem, nem, ő szeretettel szolgált hi-
- tette hozzá őszintén a fordító afféle potyautas. Olyan, mint az a madár, vatalában." 6 Még ő is, egy Basmacskin, egy írnok, aki arra is képtelen, hogy
amelyik a csordákat követi. Hogy is hívják? egy címzést első személyből harmadikba tegyen át, buzgón és szeretettel lát-
- Pásztorgém - válaszoltam fakó hangon. ta el hivatalát. A fordító pedig, aki ha akarna sem tudna másolni, valóban
- Úgy van, ez az! — bólintott rá, majd belebújt fapapucsába, és elindult a csak elvesz és sohasem ad?
part felé.-Jössz szörfözni? „Csak szilánkok" - mondta mellettem valaki a Shakespeare-en élősködők
. Megjegyeztem hát magamnak, hogy „a fordító (egyfajta) parazita", ahogy közül. Nyomában egy másik hang következett: „A fordítás legsikeresebb for-
ezt jó szomszédom, Pythia kijelentette, és nehéz szívvel kinyitottam a lexi- májában is csupán hozzávetőleges". „Nem számít" — jegyezte meg Omár
kont, ahol a következőt olvastam: Khajjám parazitája „jobb az élő kutya, mint a döglött oroszlán". Az erők
„parazitizmus, élősködés: két állati vagy növényi szervezet együttélése, melynek egyensúlyának ilyetén megfogalmazása azonban nem elégített ki. Ki érné be
során az egyik faj a másik kárából húz hasznot, általában anélkül, hogy elpusztíta- ebsorssal? És vajon mi jó származhat ebből akár egy élő, akár egy halott
ná azt (...) minden parazita károsnak minősül, mivel tevékenységét ellenszolgálta- oroszlánnak?
tás nélkül végzi, bár az ún. gazdaszervezetet valójában nem károsítja túlzott mér-
5 Az a n g o l szövegben „rabbit talk", azaz szószerinti f o r d í t á s b a n „nyúlbeszéd", a használt n y e l v b e n jelentése
4 K o r t á r s izraeli BZinésZ és előadóművész; Agnon, a k ö z i s m e r t izraeli í r ó t ö r t é n e t e i b ő l összeállított m ű s o r a nincs. - a ford.
6 Idézet Gogol „A k ö p ö n y e g " c í m ű novellájából, M a k a i I m r e f o r d í t á s a - a ford.
n a g y o n népszerű.
 Amint a halált említettem, máris megszólalt ,a szeretett cigány, Garcia Lor-
ca hangja: „A szerzőben élő kobold7 gyakran átköltözik a fordító lelkébe és
amikor a szerző vagy költő lelkéből hiányzik ez, a fordító koboldja, furcsa mó-
don új csodát teremt, ami - bár nem az - úgy néz ki, mint az eredeti forma."
Elbűvöltek ezek a szavak, de nem nyugtattak meg, mert Lorca azokról a
művészetekről beszélt, amelyek „élő testet követelnek, hogy érthessük őket,
létező formát, melyben megszülethetnek és elhalhatnak és alakjukat feltár-
hatják az aktuális jelennek".
A fordító pedig nem táncos, nem énekes, nem zenész, és nem is színész,
bár egy kevés mindezen művészetekből megadatott neki. A fordító, ellentét-
ben az eddig felsoroltakkal, sajnálatos módon örökre egy másik világ köldö-
kéből táplálkozik, művészete pedig idegen hajtás, amely idegen kezek ide-
gen földbe vetett magjából bújik elő. < „A parazitizmus hasznos oldala — új hipotézis: Ennek értelmében a parazitizmus
így ezek után sem változott a helyzet: a fordító tehát parazita. De tálán
egy egészen különleges fajta... Ismét kinyitottam a lexikont, ahol az alábbia-
kat találtam:
„Hosszas együttélés után a természetes szelekció nyilvánvalóan megerősíti a para-
zitizmus bizonyos jelenségeit, amelyek hasznosak lehetnek a gazdaszervezetnek is, és
idővel létfontosságúvá válhatnak a faj egyedei számára (...) Ilyen létfontosságú vi-
szony alakult ki a növények és a rovarok között (...) Tipikus példa a moszaté, vagy
az algák és a moszatgombák együttélése, amelynek következtében képesek a túlélésre
olyan körülmények között is, amelyben egymástól függetlenül elpusztulnának. Ilyen
esetekben a parazitizmus kártékony jellege megszűnik (...) Hozzá kell tenni, hogy
ilyenkor az élősködés a gazdaszervezetre és a parazitára egyaránt vonatkozik, hi-
szen ha a parazitát eltávolítjuk a gazdaszervezetről, az már nem parazita többé.
Ilyenformán a parazitizmus inkább-egymásra hatás, mintsem egyoldalú cselekvés,
mindkét fél átmegy bizonyos külső és belső változáson."
„A képzett fordító tehát alkimista, aki egy darab aranyat más arannyá vál-
toztat" - összegezte mondandóját némileg idegen, olaszos kiejtéssel. „Más
arannyá..." - ismételtem, és kénytelen voltam, igaz, némileg más formában
Borges kételyeiben osztozni: „Ha egy szerző saját szellemében létrehozott
művei elmaradnak legjobb pillanataiban született alkotásaitól, vajon milyen
szellemben foganhatnak a fordító művei?"
Amint ez a borzalmas kérdés elhangzott, vészjósló csend lett. Aztán a
csendben megszólalt egy hang, aztán még egy és még egy, és mindegyik
egyre Gangosabb és hangosabb lett.
A hangnemből és modorból ítélve, az első Sámuel Johnsoné volt:
„A fordító legyen olyan, mint a szerző; nem feladata, hogy felülmúlja őt."
Kis szünet következett, majd valaki azt mondta:
„Meggyőződésem, hogy (...) a fordítónak (...) újjá kell teremtenie az ere-
deti művet saját ízlése szerint: jobb az élő kutya, mint a döglött oroszlán."
Oroszlánüvöltése rekedt ugatássá szelidült.
Újabb hosszú szünet után Vladimir Nabakov orosz akcentussal, Hitchcocké-
hoz hasonló önelégültséggel jegyezte meg:
„Először is, a fordítónak ugyanannyi, de legalább is olyan jellegű tehet-
séggel kell rendelkeznie, mint a szerzőnek, akit választ. Másodszor, szüksé-
ges, hogy alaposan ismerje mindkét érintett nemzetet és nyelvet. Minden
7 dosítottam: „A fordító egy hasznos parazita".
duende (Spanyol) - m a n ó , kobold; tevékeny, Loröa szerint kifejezetten Spanyol szellem, aki m i n d e n r é g i
f o r m á t és n o r m á t l e r o m b o l . M i n d e n új, eddig i s m e r e t l e n j e l e n s é g az ő műve, főként a különböző m ű v é -
szetekben.
részlettel tökéletesen tisztában kell lennie a szerző stílusát és eszközeit illető-
en, továbbá a kifejezések korbeli, történeti, stilisztikai használatának társa-
dalmi hátterével. Harmadszor pedig, saját tudása és zsenialitása birtokában
is szükséges, hogy az utánzás képességével bírjon és eljátszhassa a valódi író
szerepét azáltal, hogy módszereit, stílusát, gondolkodásmódját a legmaga-
sabb fokon magáévá teszi."
„Ezért aztán - csatlakozott hozzá az olaszos hang a jó fordító épp úgy,
mint a jó kritikus, igen ritka, bár ez utóbbi nemhogy a jó költőnél, de még a
fehér hollónál is ritkább."
Ezek a szavak felbátorítottak és visszaadták- hitemet. Izgalmamban ismét a
lexikonhoz fordultam, és íme, a lap alján a következő címszóba ütköztem:
két szervezet ökológiailag, illetve anyagcsere szempontjából fontos viszonya, melynek
alapjául kémiai folyamatok szolgálnak, funkciója pedig a fejlődési és ökológiai kö-
rülmények molekuláris szabályozása. Az élősködés számos lehetőséget kinál a szerve-
zetek fejlődésére, amely a genetikai kontinuitás miatt a gazdaszervezethez köti őket
mivel nélküle reprodukcióra képtelenek. A kölcsönös függés és a szimbiózis sem
más, mint az élősködés sajátos formája, amelyben a parazita anyagcseréjének
bizonyos melléktermékei a gazdaszervezet által hasznosításra kerülnek. Ezt
néhány, állatokon végzett kísérlettel bizonyították is, erre példa a patkányok
fonálféreggel történő beoltása. A paraziták működésének eredménye ebben az
esetben a gazdaszervezetek súlygyarapodása, felgyorsült fejlődése, megnövekedett élet-
tartama. Ugyanakkor a gazdaszervezet mindig rendelkezik olyan létfontosságú té-
nyezővel, ami a parazita fejlődéséhez elengedhetetlen, mint például a gamma-glo-
bulin fehérje, ami kimutatható a beoltott patkányok szervezetében és feltétlenül szük-
séges a beleikben élő férgek számára."
Összefoglalva, bizonyos kutatók a parazitizmust a Földön az élet egy pro-
totípusának tekintik, illetve alapvető kifejezésként használják két szervezet
kémiai és molekuláris viszonyára, amely viszony természete a közöttük kia-
lakult kölcsönösség és függetlenség fokától, valamint az általuk létrehozott
cserék és ellentétek típusától függ. A parazitizmus előfordulási gyakorisága
bizonyítja, hogy az élet egyik fontos jelensége. Nem kóreset, hanem egy
olyan természetes állapot, amely az élő szervezetek kölcsönös egymásra
utaltságából adódik. Az irodalom sem létezhet saját parazitája nélkül, amire
bizonyos körülmények között nagyobb szüksége lehet, mint- egy jó íróra.
Ismét az olaszos kiejtésű úr szólalt meg, akiről most derült ki, hogy Rena-
to Poggiöli: „A fordítók, mindenesetre, a betűk köztársaságának leginkább
kozmopolita polgárai. Ha hiányoznak a színről, vagy éppen túlzott számban
vannak jelen, könnyen megtörténhet, hogy az irodalmi hagyomány ellustul
a kínai fal mögött, amivel körülvette magát. Az irodalom, ha sosem tekint ki
a fal mögül, végelgyengülésben pusztul el, vagy ahogy Goethe mondta: az
önunalomtól. A nemzeti irodalom ereje a megújulásra - különösen a mo-
dern időkben - abban mutatkozik meg, hogy milyen és mennyi fordítója
van. A túlélés néha csakis az erőfeszítéseik által lehetséges. Valamennyien
tudjuk, hogy egy kultúra csak akkor él tovább, ha a változást jelentő kihívá-
sokra megfelelően reagál, és alkalmanként megtagadja azt is, hogy önmagát
ismételje."
E szavak meggyőztek és megerősítettek hitemben. Definíciómat így mó-
Angolból fordította: Holló Györgyi