A helységneveinkről röviden:

A helységek nevei a mai névbesorolások alapján a földrajzi nevek egyik fajtája.

A helységnevek fontos forrásai a magyar nyelvnek, a történettudománynak, a régészetnek és a
néprajznak.

A mai magyar tudományok, nyelvi keletkezésük, kialakulásuk szempontjából nem elemzik a

neveinket, így a helységneveket sem. Ennek elsődleges oka a nyelvek genetikai eredetvizsgálata a
nyelvcsaládosítás használata, a nyelvfejlődésben, szembe más típusú nyelvelemzési módszerekkel. A
magyarországi és a Kárpát medencei helységnevek szinte egytől egyig rávilágítanak, nem csak az
adott település, keletkezésére, hanem annak elnevezésének változására, alakulására,
állandósulására. A közvetlen magyar nyelvterületeken kívül is léteznek a magyarhoz hasonló
elnevezések, melyek a nyelv kiáramlásának a bizonyítékai. Ilyen a tamana kutatás területe. A tamana-
kutatás1 a hivatalost követő, nyelvészi és történészi álláspontok szerint áltudomány.

A helységnevek sokszor tájékoztatnak bennünket a település keletkezéséről, jogi helyzetéről, úrbéri

viszonyairól, első birtokosáról, a lakosság egykori nemzetségéről, foglalkozásáról, vallásáról,
társadalmi helyzetéről.2

Ezeken a tulajdonságokon túl elfelejtenek foglalkozni magának a névnek a kialakulásával, mert az a

magyar nyelv gyök szerkezetű felépítéséhez vezet. A nevek kutatása során hibákat követnek azok a
nyelvelemzéssel foglalkozók, akik egy- egy adott fogalomhoz kötik a nevek kialakulását. Ilyen szóba
jöhető fogalomkőr lehet, egy személy neve, isten vagy istenek neve, esetleg egy adott természeti
fogalomkőr, folyók, vizek, fák, hegyek, dombok nevei, egyszóval minden más, egy konkrét(!)
tulajdonnévből történő eredeztetés.

A településnevek ezért messzemenően nem lehetnek azonosak a település első okleveles

említésével. Egy településnév okleveles említése előtt már hosszabb ideje, kellett, hogy létezzen,
mert nem került volna másként említésre.
Az ősi neveink első sorban kéthangú, később háromhangú, gyökszavakból álltak. Ér, Őr, Tó, Báb, Bécs,
Pécs, Bács, Tab, Bud, Szár, Bal, Bál, stb. Később ezeknek megjelentek a ragozott és képzett változatai.
Minden toldalék tulajdonságok, viszonyok, hozzáadását jelenti. Ezekre később kitérek részletesen. Ez
igaz a honfoglalás kora előtti nevek többségére is, persze ezeknél más hozzá adott toldalékokat,
görög, latin, lehet tapasztalni.
A hajdani gyepű rendszerhez köthető neveink még tartalmazzák az ősgyököket Ilyenek az őr, Ár,
később az avar korban ezek bővültek megjelentek a következő végződések: -gyepű, -vár, -szoros,
árok, -kapu, -torok, -gát, -strázs, -les, -vég öszve tételű helységnevekben. Pl. Ároktő, Kőkapu, Őr,
Lövő, Les, Végfalu stb.
A keresztény egyház szervezése is nyomot hagyott a magyar helynévadásban. A falvak egy része
felvette védőszentjének a nevét, pl.: Szentkirály (Szent István!), Szentmihály, Szentbenedek,
Szentlőrinc stb. Az egyházszervezetre utalnak a Püspöki, Apáti stb. helynevek. E nevek lehetnek
egytagúak, mint Monostor, Apáca, Kápolnás, Remete, és összetettek, pl. Révkolostor, Bátmonostor.

1
Tamana-kutatás: A világ területein megtalálható földrajzi, törzsi, családi és személynevek előfordulását
vizsgálja.
2
A falu sorsfordulói, átalakulásai sokszor együtt jártak a név változásával vagy módosulásával. A helységnevek
közül Árpádkoriak azok, amelyek önmagukban puszta személynevek, pl. Fajsz, Solt. Hasonlóképpen régiek a
törzs- és nemzetségnévvel jelzett települések, pl. Nyék, Megyer.
Amennyiben látható és könnyűszerrel beazonosítható egy településnév konkrét személyhez,
tisztséghez köthető elnevezése akkor vizsgálni kell a személy, vagy tisztségnév forrását, eredetét. A
honfoglalás korában gyakori volt a vezérek, törzsek, tisztségek után megnevezni a településeket. Fel
kell azonban figyelni, hogy ezek a nevek még nem voltak birtokos viszonyban. Nem álltak a helységek
és azok lakói a névadó tulajdonában. Ilyenek, Fajsz, Solt, Nyék, stb.
A kárpátmedencében történő keresztény hittérítéseket követően jelentek meg a személynevekhez
köthető birtokos jelzők. Ez két dolgot magyaráz meg, elsősorban azt, hogy a keresztény hittérítések
előtt nem létezett birtokos jelzős névadás. Tehát a településnek nem volt tulajdona. A birtokos
viszony kifejezése annak a tudatállapotnak a megjelenítése a helységneveinkben, amikor egy
települést a gazdájához kötik a település nevével is. Ezek a névadások az ezerkétszázas évektől
terjedtek el. A tulajdonviszony megjelenésének több változata létezett melyek kitűnően kifejezik a
településhez köthető viszony módját. Ilyenek: -háza, -laka, -ülése, -hídja, -pataka, -falva 3. A
tulajdonviszony meghatározásánál a nyelvészeink tudatos félrevezetést alkalmazva a név után
elhelyezett –i melléknév képzőt, birtokos raggá léptették elő, ezzel megtévesztve a birtokviszony
alakulását és alakítva nyelvünk szerkezetét. Tehát az i végződésű nevek nem a tulajdonviszonyra,
hanem az elszármazásra utalnak. Egyes körökben divatozott „i” helyett „y” az használata, de ez sem a
tulajdonviszonyt, hanem a származást igyekezett bizonyítani. A nemesi neveknél jelenthette a
tényleges elszármazást például; Bátori, Mária Terézia korában sok zsidó vett fel Y-ra végződő nevet,
Például Karády Később volt időszak, amikor a kormánykörökben elvárás volt az „y” használata. Tehát
az „i” birtokviszonyra utalhatott,de nem azt fejezte ki, hanem az elszármazást ilyenformán ezek a
nevek melléknévből lettek főnevek.
A legősibb neveink egyike az ősi szakmák nevei, melyek a nyelv fejlődésével változtak. Az elszórt egy
két házas tanyavilág szakembereinek a nevei jellemezték a Kárpát medencét. Némelyek változatlanul
maradtak és ma is érthetők; Ács, mások, toldalékoltak; Csat > Csatár, Fon> Fonó, Szánt> Szántó, Hal>
Halász, Szek> Szeker> Szekeres, Szár4> Szárszó, stb. A foglalkozásnevek sorra követhetők a
társadalom tulajdonviszonyának a szerkezetében. Egyes foglalkozások, tulajdonosai nem tartoztak
senkihez, hanem önállóak voltak ilyenek, Hal, Ács, Bél, Ló, Vas, Réz, Méh, Kany, Sarl, Szek, Szék,
ezekkel foglalkozók, a legrégibb szakmák.

Elkülöníthetőek a Királyságokhoz köthető foglalkozások Udvarnok, Pohárnok, Lovász, Csatár, Csitár,

stb.5

Neveink természetes névképzője a „d” hang. Névképző, segédhangzó nélkül járul részint önálló,
részint elavult és elvont gyökökhöz, mint: faj-d, hol-d, hó-d, föl-d, csen-d, min-d, gon-d, bár-d, kar-d,
mor-d, zor-d, gerez-d stb., továbbá az and, énd, ond, árd összevetett képzőkben, mint: gal-an-d, bel-
én-d, bol-on-d, csal-ár-d.
A „d” helynévképző az l, n, r, s, z hangokkal végződő gyökökből az 1200 as évek előtt, hoz létre
helységneveket; Tol-d, Szen-d, Szun-d, Ér-d, Udvar-d, Tömör-d, Kakas-d, Farkas-d, Nyáras-d, Köpös-d,
Szepez-d. A birtokviszonyok kialakulása után ugyanez a képző kifejezi a birtokviszonyt is a
helynevekben; Udvard, Kakasd, Farkasd, Nyárasd az Udvaros, Kakasos, Farkasos, Nyáras –aD, eD
3
Később előfordult, hogy a falva alak megrövidült és fa alakban szerepelt (Mihályfa, Péterfa, Ábrahámfa). Ez a
változás nem feltétlenül az egyszerűsítés, miatt következett be. A 13–14. sz.-ban alakult irtványközségeknél
jelentős a -fája, -vágása, -lehota összetételű helységnevek száma, mely az előző állításnak ellent mod és igazolja
a fa alakot.
4
Szár László nevéből.
5
Ezek egykori foglalkozására, szolgálatára, adózására utalnak. Keletkezésük az 1200 as évek után. Ács, Kádár,
pohárnok, Csitár (csatár, pajzskészítő, fegyvergyártó). Fazekas, Fonó, Födémes (méhes, kaptáros). Gerencsér
(fazekas), Halász, Hodász (hódvadász), Szakácsi (szakács). Hőgyész (menyétvadász), Lovászi , Lovász. Madarász,
Márcadó (méhsörrel adózó). Ötvös, Pecér (kutyapecér), Halászi (halász), Sarlós, Solymár, Szakács, Szántó,
Szekeres, Szöllős, Szücs, Takácsi, Tárnok, Timár, Udvarnok, Vadász, Vasas, Verő (kovács) – helynevek.
helynév képzővel.
A kereszténység terjedése meghatározóvá vált a helységneveinkben. Gyakran megjelenik az egyház a
templom jellege, rangja, alakja, színe; Kerekegyháza, Kövesegyháza, Fejéregyháza, Veresegyháza).
Egyes helységnevek a település földrajzi fekvésével; Árokalja, Dolina, Dombegyház; a környező
patakkal, tóval Feketepatak, Küküllő vár, Tóalmás, Tóhát; erdővel, mocsárral, láppal Almás, Aszaló,
Vesszős, Tölgyes, Lápos kapcsolatosak. Később megjelentek az egyházas pusztai szakmák elnevezései
után a települések jellemző tevékenységéhez köthető elnevezések. Szöllős, Szerdahely, Vásárhely,

A tulajdonviszonyok változása során a királyok adományaiból telepített települések tulajdonosai

adtak nevet, egy pusztának, falunak. Az Osztrák magyar monarchia vetett véget ennek a szokásnak
rendeletekkel kezdték szabályozni a települések elnevezései. Ma erről már törvény rendelkezik.