A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Sylvia Day: Pride and Pleasure

Kensington Publishing Corp., 2011

Fordította
GOITEIN VERONIKA

© Sylvia Day
Hungarian translation © Goitein Veronika
Hungarian edition © Álomgyár Kiadó
Minden jog fenntartva!

Borítóterv: Faniszló Ádám

Szerkesztette: Kalocsai Judit
Korrektúra: Drabon Zoltánné
Tördelés: NovaBook

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2018

Felelős kiadó: Nagypál Viktor
Elérhetőségeink:
+36 30 487 3552
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar

ISBN 978-615-5692-62-8
 Kate Duffy emlékére, aki nemcsak jó
barátnőm, hanem mentorom is volt. Mindig
támogatott, segítette a munkámat, és figyelt
rám. Számomra pótolhatatlan. Még mindig
nagyon hiányzik.
 1. FEJEZET

1818. London, Anglia

Jasper Bond fejvadász számtalan helyen tárgyalt már, de
templomban most először. Legtöbb megbízója szegény
negyedekből származott, melyeket gyakran látogattak
kollégáival. Mások jómódban éltek és palotákban laktak.
Jelenlegi megbízója, úgy tűnik, mélyen vallásos, mert a
Szent György templomban jelölte ki a találkozó színhelyét.
Jasper úgy gondolta, biztos azért, mert így akar
meggyőződni róla, hogy a megbízott nem holmi kétes
erkölcsű személy. Ez tetszett neki. Ha elnyeri a megbízást,
busásan megfizetik. Szerette az efféle küldetéseket.
Levette válláról a táskát, kiszállt a lovaskocsiból, és
megállt, hogy alaposabban szemügyre vegye a lenyűgöző
előteret és a korinthoszi oszlopokat. Halk énekszót hallott
bentről, mely szépen ellensúlyozta a kocsisok kiáltozásának
és a lovak dobogásának zaját. A kocsis hatalmasat
csettintett az ostorral, majd elindult. Jasper hátrafordult és
kalapjával a kezében intett neki.
A mai találkozót Mr. Thomas Lynd szervezte. Sok
tekintetben ő volt Jasper bizalmasa. Legfőképpen azért,
mert ő indította el a pályán. Jasper soha nem állította, hogy
ő az erkölcs mintaképe, de a legtöbb tekintetben Lynd
erkölcsi normáit követte. Sokszor ezek segítették útján.
Ellentétben más fejvadászokkal, ő soha nem kért védelmi
pénzt. Soha nem lopott el semmit, hogy utána pénzt kérjen,
amiért visszaszolgáltatja. Egyszerűen megtalálta, ami
elveszett, és megvédte azokat, akiknek szükségük volt rá.
Felmerült a kérdés, Lynd miért adja át neki a megbízást.
Mindketten ugyanazokat az elveket vallották, így
munkájukat is ugyanolyan alaposan és körültekintően
látták el.
Mivel Jasper nagyon szerette a rejtélyes ügyeket, sokszor
ezekkel is foglalkozott a Lynd-féle megbízásokon túl. Ennek
ellenére csak ritkán fordult elő, hogy személyesen
intézkedjen, ha távolabbi helyen volt szükség a szolgálatra.
Inkább megbízta valamelyik kollégáját, így meg tudta
őrizni a saját inkognitóját.
Felment a lépcsőn, belépett a templomba, és igyekezett
átadni magát a zenének. Jobboldalt, elöl volt az emelvény,
balra pedig az olvasóállvány. A templom padjaiból
hiányoztak a hívők, csak a kórust lehetett hallani.
Jasper kivette zsebóráját és megnézte, mennyi az idő.
Épp kerek egészet mutatott. Az ő szakmájában kiemelten
fontos, hogy az ember mindig pontos legyen. Felment a
lépcsőn, mert a jobb oldali galérián volt találkozója.
Ahogy elérte a bejáratot, megállt. Figyelmét teljesen
lekötötte a számára idegen, lobogó ősz haj látványa.
Látszott, hogy a rakoncátlan hajfürtöket egy fekete
szalaggal szerették volna kordában tartani, de sajnos nem
sok sikerrel. A frizura tulajdonosa épp ekkor vakarta meg a
fejét, és csak még jobban összekuszálta az amúgy is
szanaszét meredező fürtöket.
Jaspert olyannyira elborzasztotta a látvány, hogy időbe
telt, míg észrevette a szörnyű frizura miatt eddig
takarásban lévő, törékeny nőt. Amikor meglátta, rögtön
felkeltette az érdeklődését. A másik személlyel ellentétben
a nőnek csodásan megkomponált frizurája volt.
Vörösesszőke haja ritkaságszámba ment, így még inkább
magára vonta Jasper figyelmét. Csak ők ketten voltak a
galérián, és egyáltalán nem tűnt úgy, mintha látogatóra
számítottak volna. Mi több, ügyet sem vetettek a férfira.
Mindketten a kórust figyelték.
Mégis hol van az a személy, akivel találkoznia kellett
volna?
A nő megérezte, hogy a férfi bámulja, ezért megfordult,
így tekintete rögtön találkozott Jasperével. Igazán elbűvölő
teremtés volt, és ezt nem csak kivételes hajkoronájának
köszönhette. Hosszú szempillája és gyönyörű mélykék
szeme volt. Tekintetéből sugárzott a magabiztosság. Amikor
az alsó ajkába harapott, látszottak hófehér fogai. Amikor
elmosolyodott, apró gödröcskék jelentek meg az arcán.
Összességében inkább bájosnak volt mondható, mint
szépnek. Főképp, hogy látszott rajta, nem kifejezetten örül
a férfi jelenlétének.
– Mr. Bond – mondta kis szünet után. – Nem hallottam,
hogy bejött.
Mondhatnánk, hogy a kórus az oka. De valójában azért
nem hallotta, mert Jasper nagyon halkan közelített. Az évek
során megtanulta, hogy kell észrevétlenül beosonni
valahová. Annak idején ez a képesség mentette meg az
életét, így továbbra is ezt a módszert alkalmazta.
A nő határozott léptekkel közeledett Jasper felé, majd a
kezét nyújtotta. A kórus pont ebben a pillanatban fejezte be
a dalt, így hirtelen csend támadt, amikor a nő így szólt:
– Eliza Martin vagyok.
Hangja meglepte a férfit. Lágy, mint a nyári szellő,
ugyanakkor kicsit érces. Jasper olyan kellemesnek találta,
hogy nem túl szerencsés módon azonnal beindult a
fantáziája.
Áttette sétapálcáját a másik kezébe és üdvözölte a nőt.
– Miss Marin.
– Lekötelez, hogy időt szánt rám, és ellátogatott hozzám.
Annak ellenére, hogy beigazolódott a félelmem önnel
kapcsolatban.
– Tényleg?
Jaspert meglepte az őszinteség. Egyre kíváncsibb lett.
– Milyen tekintetben?
– Minden tekintetben, uram. Beszéltem Mr. Lynddel és
elmondtam, pontosan milyen emberre van szükségünk.
Sajnálom, de azt kell mondjam, ön egyáltalán nem ilyen.
– Tisztelettel kérem, ezt fejtse ki bővebben!
– Túl sokáig tartana.
– Nos, az ember, aki olyan beosztásban dolgozik, mint én,
szereti a kiszámíthatóságot, ha másokról van szó. Sokszor
viszont fél saját magába nézni. Mivel ön azt állítja, pont
nem az a típus vagyok, akit önök keresnek, nagyon
szeretném tudni, milyen szempontok alapján ítélt meg.
Miss Martin egy pillanatra eltűnődött a férfi kérésén.
Jasper rövid idő alatt felmérte a helyzetet: Eliza Martin
érdeklődik iránta. A nő akarata ellenére kimutatta, hogy
nem közömbös számára a férfi jelenléte. Orrcimpái
kitágultak, légzése felgyorsult, csípőjét ide-oda billentette.
Akár egy nőstény állat, amikor megérzi a vadász közeledtét.
– Na igen – válaszolta kicsit pajkosan. – Nyilván igazat
mond.
– Persze hogy igazat mondok. Soha nem hazudok a
megbízóimnak.
Ágyba sem vitte őket, de ez minden bizonnyal változni
fog.
– Még nem áll az alkalmazásunkban – emlékeztette őt
Eliza. – Úgyhogy nem vagyok a megbízója.
A szörnyű frizurás férfi közbeszólt.
– Eliza! Menj feleségül Montague-hoz, és fejezd be ezt a
komédiát!
Ahogy a férfi kiejtette a száján ezt a nevet, Jasper tudta,
miért küldte ide a felettese. Azt is világosan látta, milyen
kicsi az esély, hogy Eliza Martin ellenszegül a férfi
akaratának.
– Engem nem fognak kényszeríteni, uram – jelentette ki
határozottan Eliza.
– Akkor talán kínáljuk hellyel Mr. Bondot.
– Nem lesz rá szükség.
Jasper leült a mögöttük lévő padra.
– Mr. Bond… – sóhajtotta Miss Martin. – Uram! Engedje
meg, hogy bemutassam Mr. Jasper Bondot. Mr. Bond! Ő a
nagybátyám, Melville grófja.
– Lord Melville – üdvözölte a férfit Jasper, és biccentett.
Annyit tudott, hogy Melville a Tremaine család feje, akik a
szeszélyeikről híresek. – Őszintén bízom benne, sőt biztosra
veszem, hogy alkalmasnak fog találni a feladatra, melyet
fejvadászként el kell majd látnom.
Miss Martin tágra nyílt szemmel nézett a férfira, mert
felettébb helytelenítette, hogy Jasper megpróbálja
megkerülni.
– Mr. Bond! Biztos vagyok benne, hogy ön sok tekintetben
kiváló szakember, most azonban...
– Tehát, mik lennének a szempontok? – kérdezett vissza,
némiképp utalva korábbi beszélgetésükre. Nem szerette a
megválaszolatlan kérdéseket és a lezáratlan ügyeket.
– Ön rendkívül kitartó – válaszolta Eliza, és állva maradt,
mint aki hamarosan kitessékeli a férfit.
– Ez alapfeltétel a mi szakmánkban.
– Igen. De ez nem váltja ki a többit.
– Mik azok?
A gróf sokatmondó pillantást vetett rájuk.
Eliza a fejét csóválta.
– Nem fejezhetnénk be, Mr. Bond?
– Én szívesebben venném, ha folytatnánk a beszélgetést –
válaszolta Jasper, és maga mellé tette kalapját. – Mindig is
büszke voltam arra, hogy bármilyen nehéz helyzetet
kezelni tudtam. Hogy bizonyíthatnám önöknek az
alkalmasságomat, ha esélyt sem adnak?
 – Komolyan, Mr. Bond – ellenkezett Miss Martin. – Egy
szóval sem mondtam, hogy nem végzi jól a munkáját. De
ami a helyzetünket illeti...
– Vagyis?
– Kényes ügyről van szó.
– Nem segíthetek, ha nem árulja el a részleteket.
– Nem kérek a segítségéből, Mr. Bond. Csak ezt ön nem
hajlandó elfogadni.
– Nem indokolta meg, miért. Mr. Lynd alkalmasnak talált,
ön pedig bízott az értékítéletében. Ezért jött létre a
találkozónk.
Jasper hálás volt Lyndnek az ajánlásért. Régóta nem
érdekelte úgy az eset, mint most, kivéve, amikor a
bosszúvágy hajtotta.
– Mr. Lynd másképp ítéli meg a dolgokat, mint én.
– Vagyis...?
– Egyre bosszantóbb a jelenléte, uram.
Eliza viszont elragadó volt. Szemei villámokat szórtak a
dühtől, jobb lábával dobbantott egyet a templom kövén,
ökölbe szorított kezét csípőre tette. Ellenállt mindenfajta
kérdésnek. Jaspernek nagyon tetszett, hogy ilyen
tűzrőlpattant. Vajon mennyi idő megtörni, és kideríteni,
milyen, amikor elengedi magát? A fejvadász alig várta,
hogy megtudja.
– Kárpótolom az időveszteségért, amit okoztam – szólalt
meg Eliza. – Úgy talán nem érzi olyan feleslegesnek, hogy
idefáradt. Ezenkívül nincs miről beszélnünk.
– Ez esetben még annak a lehetőségét is elveti, hogy
ajánljak magam helyett valakit, Miss Martin. Az ügy
részleteit viszont ismernem kell, mert csak így tudom a
legalkalmasabb személyt küldeni.
Legszívesebben persze saját magát ajánlotta volna, de
úgy érezte, némi fortélyra lesz szükség, ha jutalmul
szeretné ezt a bájos teremtést.
– Ó! Erre nem is gondoltam – válaszolt Eliza az ajkát
harapdálva.
– Nekem is úgy tűnik.
Miss Martin leült a padra és büszkén kihúzta magát.
– Az már világos, hogy nem ön fogja elvégezni a feladatot.
– Még nem.
Jasper a lábai közé tette sétapálcáját és rátette mindkét
kezét.
– Legalábbis számomra nem.
Eliza a grófra nézett, majd ismét Jasperre.
– Ön arra kényszerít, hogy olyat mondjak, amit nem
szeretnék, Mr. Bond. Őszintén szólva, ön túl jóképű a
feladathoz.
Jasper igencsak meglepődött az előbbi kijelentés
hallatán. Magában persze jót nevetett. Milyen kedves hölgy,
pedig mennyire igyekszik távolságtartó lenni.
– Mr. Lynd kevésbé feltűnő jelenség, mint ön – folytatta
Eliza. – Ön túl magas és délceg.
Lynd jóval idősebb volt Jaspernél. Magassága,
testfelépítése átlagosnak mondható. Jasper a grófra nézett.
Észrevette, hogy az idős férfi összezavarodva figyeli
unokahúgát.
 – Nem tudom, ennek mi köze a nyomozói
képességeimhez.
– Ráadásul... – mondta Eliza egyre hangosabban, amikor
Jasper hibáit kezdte sorolni – az ön kisugárzását nehéz
lenne rejtegetni, annyira különbözik a többiektől.
– Könyörgöm, árulja már el, mire gondol.
Jaspert egyre jobban szórakoztatta ez a beszélgetés.
– Ön egy valóságos ragadozó, Mr. Bond. Pont úgy néz ki,
és a viselkedése is olyan. Őszintén szólva igen veszélyes
férfinak tűnik.
– Értem.
Ez a nő tényleg elbájoló. Lehet, hogy nem is olyan
ártatlan, mint amilyennek tűnt.
Jasper tényleg szinte már bosszantóan sokat költött
ruhákra, és nagyon adott a megjelenésre. Más kérdés, hogy
ezzel elérte azt is, hogy csak kevesen tudták, mit rejt a
vonzó külső.
– Kétlem, hogy ilyen hatékony lenne a munkában, ha nem
lenne ilyen erős, veszélyes, ragadozó kisugárzása – tette
hozzá Eliza kicsit engesztelően.
– Azért egyéb jó tulajdonságokkal is rendelkezem – vágta
rá Jasper.
Miss Martin bólintott.
– Persze. Gyanítom, ehhez a munkához sok más
képességre is szükség van.
– Az biztos.
– A férfias vonzereje viszont mindent feledtet.
Jasper szeretett volna továbblépni a beszélgetésben.
 – A tárgyra térne, Miss Martin? Pontosan milyen
megbízatásról lenne szó?
– Nos, ami azt illeti: védelemről, nyomozásról, és... úgy
tenni, mintha az udvarlóm lenne.

– Tessék? – kérdezte Bond hangosan.

Eliza magán kívül volt az idegességtől, és mindez a férfi
hibája volt. Nem számított rá, hogy a nyomozó ilyen
kíváncsi és ilyen állhatatos lesz. Arra végképp nem, hogy
ilyen vonzó férfi fog megjelenni a találkozón. Azon túl, hogy
még életében nem látott ilyen jóképű férfit, Jasper
ruházata is makulátlan volt. Úgy öltözött, mint egy vérbeli
arisztokrata, és erőteljes alkata ellenére a mozgása kecses
volt.
Ráadásul olyan pillantással méregette őt, amiből semmi
jó nem származhatott, csak baj.
Igen nyugtalanító volt egy olyan férfi tekintetének
kereszttüzében lenni, mint Jasper Bond. Az olyanok, mint
Bond, nyilván fel sem figyelnek az átlagos külsejű nőkre.
Épp ezért próbált Eliza minél diszkrétebben megjelenni.
Miért is bátorítana olyan közeledést, amivel úgysem tud
mit kezdeni?
Talán a szokatlan hajszín keltette fel a férfi érdeklődését?
Eliza édesanyja mindig azt mondta, vannak férfiak, akik
képesek bizonyos vonások, vagy egy szép frizura, egy
különleges hajszín miatt felfigyelni egy nőre.
– Kérem, ismételje meg, amit az előbb mondott, Miss
Martin! – kérte Bond, miközben le nem vette Elizáról
sötétbarna szemét.
A nő érezte, hogy kénytelen lesz viszonozni a
szemkontaktust. Gondolkodni is nehezére esett, mert
folyamatosan az járt a fejében, milyen tökéletes férfi ül
mellette. Válltól lefelé és felfelé is makulátlan. Haja sűrű és
fényes. Színben épp olyan, amilyenért Eliza rajong. Bár a
frizurája kicsit hosszabb a kelleténél, karakteréhez –
határozott orrához, mélyen ülő szemeihez, érzéki szájához
– mégis illik. Járása és tartása elegáns, ugyanakkor
tekintélyt parancsoló. Egyértelműen az a férfi, akivel nem
szívesen kerül összetűzésbe az ember.
– Védelemre van szükségem – mondta ismét Eliza.
– Igen.
– Nyomozásra.
– Ezt a részt hallottam.
– És... egy udvarlóra – fejezte be mondandóját felszegett
állal Miss Martin.
Jasper bólintott, mintha teljesen hétköznapi kérésről
lenne szó. Szemei óhatatlanul felcsillantak.
– Akkor ezt is jól hallottam.
– Eliza! – mondta a gróf, miközben összekulcsolta a kezét
és a fejét csóválta.
– Uram! – kezdte Bond hivatalos hangon. – Ön tudta, mit
szeretne Miss Martin?
– Nehéz idők járnak – mormolta Lord Melville. – Nehéz
idők.
Bond ismét Elizára nézett. A nő felhúzta szemöldökét.
– A bácsikája megőrült? – kérdezte Bond.
 – Szó sincs róla. Csak olyan csavaros az esze, hogy az
egyszerű gondolatok már kifognak rajta.
– Vagy önnek sikerült úgy összezavarnia szegényt, hogy
már azt sem tudja, mit gondoljon.
Eliza leengedte vállait.
– Nyomós okom van rá. A szarkazmus pedig nem oldja
meg a problémát, úgyhogy kérem, tartózkodjon ettől a
jövőben, Mr. Bond.
– Vagy úgy. És ön szerint mennyivel lesz jobb, ha
leakasztunk önnek egy udvarlót? – kérdezte Jasper kicsit
emeltebb hangon.
– Nem holmi csődört keresek, uram. Csak egy züllött
gondolkodású ember jut ilyen következtetésre.
– Csődört…?
– Hát nem ez jutott eszébe?
Kaján mosoly jelent meg Jasper szája szélén, melynek
láttán Eliza szívverése felgyorsult.
– Ugyan kérem, dehogy!
Miss Martin igyekezett minél hamarabb lezárni a
beszélgetést, ezért sürgetni kezdte a férfit.
– Tud ajánlani valakit, vagy sem?
Bond halkan felmordult, de ez nem Elizának, hanem
inkább saját magának szólt.
– Ha nem bánja, ismét megkérdezném. Miért van
szüksége védelemre, Miss Martin?
– Az utóbbi időben sokszor áldozata voltam kellemetlen –
és gyanús – helyzeteknek.
Eliza azt várta, hogy a férfi kineveti, vagy furcsán fog
ránézni. Egyiket sem tette. Inkább mintha megváltozott
volna az arckifejezése. Ahogy szembesült Eliza gondjával,
sokkal elszántabbnak és tettre készebbnek mutatkozott,
mint amikor megjelent. A nő azon vette észre magát, hogy
kezdi egyre jobban becsülni Jaspert, és nem csak azért,
mert vonzó.
Bond kicsit előrehajolt.
– Pontosan mi történt?
– Lesodortak az útról. Valaki kárt tett a nyergemben.
Aztán kígyót találtam a hálószobában.
– Ha jól tudom, egy magándetektív ajánlotta önnek Mr.
Lyndet, aki aztán kapcsolatba hozott engem önnel.
– Igen. Egy hónapra fogadtam fel a detektívet, de Mr. Bell
nem talált semmit. Viszont nem ért támadás, míg az
alkalmazásomban állt.
– Ön szerint ki akarná önt megsebesíteni, és miért?
Eliza halványan elmosolyodott. Tetszett neki Jasper
nyugodt, szakszerű hozzáállása. Anthony Bellt jó
szakembernek tartották, mégis úgy tűnt, mintha nem venné
komolyan Miss Martint. Mi több, inkább szórakozott Eliza
történetein. A nő sokszor úgy érezte, Bell egyáltalán nem
akar foglalkozni az üggyel.
– Őszintén szólva nem tudom, fizikai fájdalmat akarnak-e
okozni, vagy csak egyszerűen házasságba kényszerítenek a
zaklatások elől. Bár egyiknek sincs értelme.
– Ön tehetős, Miss Martin?
– Igen. Épp ezért nem hiszem, hogy fizikai fájdalmat
szeretnének okozni. Élve többet érek. Viszont sokan úgy
tartják, nem biztonságos nekem a nagybátyámnál. Azt
mondják, nem tud megvédeni, mert elmeállapota
kívánnivalót hagy maga után, bolondok házában a helye.
Akiben van egy kis részvét, ilyen esetben nem hagyja
magára szeretett rokonát.
– Badarság az egész! – mondta duzzogva a gróf. –
Makkegészséges vagyok testben és lélekben egyaránt.
– Így igaz, tisztelt bácsikám – mondta kedves mosollyal
Eliza. – Mindenkinek azt mondtam, Lord Melville akár száz
évet is megélhet.
– És azt reméli, ha engem is az udvarlók sorába állít,
megoldódik a probléma? – kérdezte Bond. – Így
lefülelhetem a bűnözőt?
– Azt remélem, ha az egyik embere áll rá az ügyre,
elkerülhetem a további kellemetlenségeket a báli szezon
elkövetkezendő hat hetében – javította ki Eliza. – Mi több,
ha az udvarlóm jelenléte elég fenyegetőnek tűnik, talán az
elkövető ellene fordul, kibújik a szög a zsákból, és tetten
érhetjük. Bevallom, kíváncsi vagyok, hogy a tettes mi
alapján eszelte ki ördögi tervét, és mit akar elérni vele.
Bond hátradőlt és gondolkodni kezdett.
– Ilyen feladatot nem bíznék képzetlen személyre – tette
hozzá Eliza. – Egy fejvadász viszont nagy tapasztalattal
rendelkezik a bűnüldözés terén. Véleményem szerint aki
nyomozónak áll, azon nem foghat ki valami aljas
szerencsevadász.
– Értem.
Eliza mellett a nagybátyja folyamatosan mormogott
magában. Látszott, hogy járnak az agytekervényei. Elizához
hasonlóan a gróf is akkor érezte magát a legjobban, ha az
őket érintő eseményeket és azok következményeit előre
meg lehetett jósolni. Logikátlan eseményekben ok-okozati
összefüggést keresni túl megerőltető lett volna számára.
– Ön szerint milyen az ideális védő-, nyomozó- és
udvarlójelölt? – kérdezte végül Bond.
– Csendes, kiegyensúlyozott, és remek táncpartner.
Jasper a homlokát ráncolta.
– Mégis mi köze a táncnak és a mulyaságnak ahhoz, hogy
valaki alkalmas-e lefülelni egy potenciális gyilkost?
– Nem mondtam, hogy mulyának kell lennie. Kérem, ne
forgassa ki a szavaimat! Olyan embert szeretnék, akin nem
akad meg mindenkinek a szeme, ugyanakkor elhiszik, hogy
vonzódom az illetőhöz.
– Nem szereti a jóképű férfiakat?
– Mr. Bond! Nem szeretnék udvariatlan lenni, de sajnos
nem hagy más választást. Az igazat megvallva, ön a
természete alapján kicsit sem alkalmas a házasságra.
– Örülök, hogy ezt épp egy nőtől hallom – mormolta
Jasper.
– Van, aki másképp gondolja? – kérdezte Eliza, és
legyintett egyet. – Jobban el tudom képzelni verekedés,
vagy vívás közben, mint családi és baráti körben otthon
ülve, teázgatva. Én értelmiségi vagyok, uram. Míg én
szellemi kifinomultságra törekszem, és nem azt állítom,
hogy ez önből hiányzik, ön nyilvánvalóan a fizikai aktivitást
tartja fontosabbnak.
 – Világos.
– Aki önre néz, egyből felismeri, hogy kilóg a sorból. Az
ismerőseim nagyon jól tudják, hogy az önhöz hasonló
férfiakkal szemben tisztes távolságot tartok. Egyértelmű,
hogy ön és én alapjaiban nem illünk egymáshoz, és ha
valaki, én azonnal felismerem az ilyesmit. Őszintén szólva,
ön nem az esetem.
Jasper savanyú képet vágott, de igyekezett uralkodni
magán. Volt annyira magabiztos, hogy az előbbi kijelentés
nem ejtett csorbát az önbizalmán. Úgy ítélte meg, hogy
Eliza fél a jóképű és vonzó férfiaktól.
Ő maga problémás lehet, márpedig Eliza gondosan
próbálta kerülni a bajt.
Jasper a grófra nézett.
– Elnézését kérem, uram, de muszáj nyíltan beszélnem.
Főképp azért, mert Miss Martin testi épségéről van szó.
– Rendben – válaszolta Melville. – Ahogy mindig is
mondom: térjünk a tárgyra. Túl rövid az idő, hogy
udvariassági köröket fussunk.
– Egyetértek – mondta Bond, és mosolyogva Eliza felé
fordult. – Miss Martin! Bocsásson meg, de a tapasztalat
hiánya miatt ön rosszul ítéli meg a helyzetet.
– Miben nem vagyok tapasztalt?
– A férfiakat illetően. Pontosabban fogalmazva a
pénzvadászokat illetően.
– Csak tudatnám önnel – vitatkozott Eliza –, hogy hat báli
szezon alatt volt alkalmam többször is pénzsóvár férfiakkal
találkozni.
 – Akkor miért nem látja, hogy ezek az emberek nem a
társadalmi elfogadottságnak köszönhetik a sikerüket?
Eliza pislogott.
– Parancsol?
– A nők nem azért mennek hozzá egy pénzhajhász
férfihoz, mert az tud táncolni és képes megülni egy
helyben. Azért mennek hozzájuk feleségül, mert vonzó
külsővel rendelkeznek és bátrak. Tehát azon két
tulajdonság miatt, melyek ön szerint megvannak bennem.
– Nem értem...
– Látom, hogy nem érti, úgyhogy elmagyarázom –
válaszolta egyre szélesebb mosollyal Jasper. – A jóképű,
céltudatos pénzhajhászok nem a nők szellemi igényeit
akarják kielégíteni. Arra ott vannak a barátok és a jó
ismerősök. Nem az a céljuk, hogy a kártyaasztal mellett és a
társasági eseményeken mulattassák a lehető
legszórakoztatóbban a kiszemelt hölgyet. Ahogy az előbb
mondtam, erre bárki képes.
– Mr. Bond!
– Ők olyan értelemben szeretnék kielégíteni a nőt, ahogy
senki más, bár sok férfi nem tesz semmit, hogy ebben is
kitűnjön. Olyan ritka ez a képesség, hogy számos nő ennek
rendeli alá a választást.
– Kérem, ne mondja, hogy...
– Paráználkodás – mormolta a gróf, majd önfeledten
tovább diskurált saját magával.
Eliza felpattant.
– Na de uram!
 Bond és a gróf ugyancsak felálltak, mert az illem úgy
kívánta.
– Én inkább kísértésnek hívnám – mondta nevető
szemekkel Bond.
– Én pedig nevetségesnek! – vágta rá csípőre tett kézzel
Eliza. – Tudja, milyen kevés időt tölt ágyban egy ember
ahhoz képest, amennyit például házon kívül, társaságban?
Jasper tekintete a nő csípőjére tévedt, és megint
elmosolyodott.
– Ez leginkább azon múlik, ki alszik egy ágyban az
emberrel.
– Jóságos ég!
Eliza megborzongott Jasper Bond pillantásától. Olyan...
várakozásteljes volt. Az ördög tudja, hogyan és miért, de
úgy látszik, sikerült felszítani benne az átkozott
férfibüszkeséget.
– Adjon nekem egy hetet! – javasolta Jasper. – Ezalatt
bebizonyítom, hogy alkalmas vagyok. Ha valamilyen oknál
fogva mégsem lesz elégedett a munkámmal, nem kérek
pénzt a szolgáltatásért.
– Remek javaslat – szólt közbe a gróf. – Nincs
vesztenivalónk.
– Ez nem igaz – vitatkozott Eliza. – Mégis hogy fogom
kimagyarázni Mr. Bond váratlan eltűnését?
– Akkor legyen két hét – tette hozzá Bond.
– Ön nem érti a problémát. Én nem vagyok színésznő,
uram. Mindenki tudni fogja, hogy itt szó sincs valódi
vonzalomról.
 Jasper arckifejezése hirtelen megváltozott, a szeme
felcsillant.
– A tervezés ezen részét nyugodtan bízza rám. Hiszen
pont ezért fizet.
– Mi lesz, ha nem sikerül? Ha távozik, nemcsak
magyarázkodnom kell az eltűnése miatt, hanem újabb
rendőrnyomozót kell fogadnom. Mindenki gyanakodni fog.
– Hat éven keresztül ugyanazok az udvarlók legyeskedtek
ön körül, Miss Martin?
– Ez nem...
– Hát nem sorolt fel az imént épp elegendő kifogást,
amelyek okán úgy érzi, nem én vagyok a megfelelő
udvarló? Ha távozom az ön oldaláról, nem volna más
teendője, mint ezen indokokkal magyarázni a dolgot,
nemdebár?
– Ön túlságosan kitartó, Mr. Bond.
– Ez igaz – bólintott Jasper. – Épp ezért fogom kideríteni,
ki áll a kellemetlen történések hátterében, így
végérvényesen nyugta lehet.
Eliza keresztbe fonta karjait.
– Nem győzött meg.
– Bízzon bennem! A sors akarata, hogy Mr. Lynd
összehozott minket. Ha nem tartóztatom le a tettest, merem
állítani, hogy nem is lehet.
Ezzel megmarkolta sétapálcáját.
– A megbízók elégedettsége mindennél fontosabb, Miss
Martin. Mire vége a próbaidőnek, garantálom, hogy
minden tekintetben le fogja nyűgözni a teljesítményem.
 2. FEJEZET

– Sokszor magam is meglepődöm, milyen éles az elmém –

mondta Thomas Lynd, amikor belépett Jasper szobájába,
kalapjával a kezében.
Lynd nem tartott igényt komornyik szolgálataira. Jobban
szerette, ha egyszerű inas vagy szolga áll rendelkezésére,
akiről nem mondható el, hogy modora jóval kifinomultabb
volna az övénél.
Jasper boldogan üdvözölte a férfit, majd mosolyogva
visszaült a helyére.
– Ez egyszer saját magadat is felülmúltad.
Lynd ruházata általában ódivatú és kissé előnytelen volt.
Hiába vett drága anyagokat, a szabó soha nem találta el a
megfelelő fazont és méretet. Ettől függetlenül Lyndnek
még mindig kifinomultabb volt a megjelenése, mint a
legtöbb szakmabelinek. Nagyon jól tudta, miként fogadtassa
el magát az alsóbb osztály tagjaival és a nemességgel
egyaránt.
Lynd leült az asztal előtt található egyik székre.
– Amikor Montague-t említette Miss Martin, már nem volt
kétségem.
Annak ellenére, hogy sokszor meglátogatta Jaspert az
otthonában, úgy nézett végig a szobán, mintha életében
először látná.
 Tekintete megakadt a mahagóni könyvespolcon és a
zafírszínű bársonyfüggönyön, mely az ablakokat
szegélyezte.
– Ráadásul egy nyavalyás ölebet akar, és egyik
ismerősünk sem rendelkezik olyan pedigrével, amilyen a
tiéd.
– Nem számít előnynek, ha az ember törvénytelen
gyermekként látja meg a napvilágot.
Jasper sokszor átlépte a határt, melyet Lynd csak érintett.
Furcsa mód szerencsésen került ki az ilyen helyzetekből.
Gyakran hívták olyanok, akik szerették, ha a nyomozó
észrevétlen marad, és hajlandóak voltak megfizetni a
titoktartást. Épp ez a képesség tette lehetővé, hogy Eliza
Martinnak dolgozzon, mert nem sokan ismernék fel az
arcát.
– De ebben az esetben igen – mondta Lynd, és beletúrt
barna hajába, melyen még nem fogott az idő nyoma. –
Előkelő származás szükségeltetik ahhoz, hogy elviseld a sok
páváskodó fajankót, akikkel Melville unokahúgának
társaságában dolgod akadhat, és ráadásul, másokkal
ellentétben, diszkrét és észrevétlen tudsz maradni a
fogadásokon, ahová el kell menned vele.
Jasper felállt, és elindult az ablak mellett álló asztalhoz,
melyen italokkal töltött palackok és kristálypoharak
sorakoztak.
Lynd azon kevesek közé tartozott, akik jól ismerték
Jasper Bond származását. Bond azért bízott benne, mert
Lynd egyszer kisegítette szorult helyzetéből az édesanyját.
 Jasper most kitöltötte a konyakot, és figyelte a két, nem
túl bizalomgerjesztőnek tűnő lakájt, akik az utcán
várakoztak. Lynd emberei voltak.
Sok időbe telt, míg Jasper olyan jó hírű környékre lelt,
ahol a szomszédok nem alkalmatlankodnak, és nem
zavarják őt a munkavégzésben. Szomszédai azt sem bánták,
ha folyamatosan jöttek hozzá a megbízói, mert úgy
gondolták, jelenlétének köszönhetően kevesebb lesz a
besurranó tolvajlás és mindenféle egyéb bűntény a
környéken. Ő pedig örült, hogy itt élhet, és nem kell
Lyndhez és a többi fejvadászhoz hasonlóan a part
közelében vagy a koszosabb kerületekben laknia. Szinte
lehetetlen volt megszabadulni a bűztől, mely a
csatornákból áradt, és belengte az ott lakók házait.
Jasper visszament a helyére, és letette Lynd poharát az
asztal szélére.
– Ma délután találkozom Miss Martinnal. Majd kiderül,
komolyak-e Montague szándékai a lánykérést illetően.
Talán annyira kétségbeesetten meg akarja nyerni, hogy
bolondot csinál magából.
– Lehetetlen – vágta rá Lynd. – Az egész kapcsolat. Ha
annyira szeretné feleségül venni a kislányt, miért nem
kérdezi meg tőle nyíltan? Véleményem szerint az összes
reménybeli udvarlónak elment az esze, ha képesek akár
csak gondolni is arra, hogy vérvonalukat a Tremaine
családdal keverjék. Miss Martin szerencséje, hogy apai
örökségének köszönhetően igen vagyonos, és ezért akadnak
egyáltalán kérői. Ha nem lenne dúsgazdag, aligha találna
magának férjet.
Jasper összevonta a szemöldökét. Ő már abban a
pillanatban vonzódott a nőhöz, hogy az megszólalt.
– Komolyan – folytatta Lynd. – Fogjon magának egy
szegény embert, aztán csináljon, amit akar. Más nő ezt
tenné. Ő viszont nem épelméjű. Kitalálta, hogy rendőri
segítségre van szüksége, a nagybátyja őméltósága pedig
túlságosan elmerül a saját gondolataiban, nem tudja ráncba
szedni. Melville jelenléte amúgy felesleges volt, amikor
tiszteletemet tettem náluk, mert az öregúr gyakorlatilag
csak saját magával folytatott beszélgetést.
– Van valami konkrét okod, amiért ilyen becsmérlően
beszélsz Miss Martinról?
– Hat hét örökkévalóságnak tűnik. Nincs az a pénz, ami
kárpótolna azért, hogy elveszted a józan eszedet.
Elképesztő ez a nő. Egyáltalán nem olyan, mint az átlag. De
a szó rossz értelmében. Volt olyan udvariatlan, hogy
sikerült tüntetően lenéző modorban szólnia hozzám.
Mondhatni, lenézett rám annak ellenére, hogy jóval
magasabb vagyok nála. Ráadásul közölte, hogy más
szabóval kéne varratnom a ruháimat. Ez nem vall szép
modorra. Már alig vártam, hogy vége legyen a
megbeszélésnek. Összeszorítottam a fogam, nehogy olyat
mondjak, amit magam is megbánok.
– Akkor jó, hogy nem vállaltad a megbízatást. Ezek szerint
nem lettél volna jó udvarlónak.
– Ha te mégis megfelelsz neki, azt kell mondjam, színészi
képességeidért babérkoszorú járna.
 – Amíg Montague nem szedi össze a pénzt, hogy
visszavásárolja a zálogát, nincs előnye velem szemben.
Bármit megtehetek, amit a nő kér.
Érdekes és kellemes csavar volt, hogy Montague
házassági szándékát épp azzal kellett meghiúsítania, hogy
Eliza Martinnak udvaroljon.
– A bosszú mindig felőrli az embert, fiam. Hirtelen fog
utolérni, akár egy halálos betegség. Ezt alaposan vésd az
eszedbe!
Jasper ördögien mosolygott.
Lynd vállat vont, és így szólt:
– Persze, tégy, amit akarsz, ahogy eddig is.
Jasper fent említett záloga egy essexi telek tulajdonjoga
volt. A telken csupán egy szerény hajlék állt. Maga a telek
messze a legkisebb és legértéktelenebb volt a Jaspert
megillető földterületek közül, számára mégis
felbecsülhetetlen. Úgy érezte, ez a jutalom a gondos,
aprólékos tervezésért, és elégtételt jelent. Hat hét múlva
végérvényesen az övé lesz, így aztán azt tehet vele, amit
csak akar.
Kihúzott egy aprópénzes zsákot a fiókból és az asztalra
tette.
Lynd habozott, mielőtt elvette volna.
– Bárcsak ne kéne elfogadnom.
– Ugyan már! Sokkal többel tartozom, mint amennyit
fizetni tudok.
Jasper megkerülte az asztalt, kikísérte Lyndet a
folyosóra, majd elbúcsúzott tőle. Miután a férfi távozott,
gyorsan vetett egy pillantást a kandalló felett ketyegő
órára.
Még jó pár óra volt, míg Eliza Martinnál megjelenhetett.
Sokkal hosszabbnak tűnt a várakozási idő, mint amennyi
valójában volt. Nem kéne folyton rá gondolnia, főképp,
miután Eliza azt mondta, nem találja elég intellektuálisnak.
Ugyanakkor hajtotta a vágy, hogy minden követelménynek
eleget tegyen. Az Eliza által támasztott kihívás viszont még
várhat. Addig még nagyon sok feladatot kell megoldania.
Jasper az irodája küszöbén állt, és ahelyett, hogy a
sürgősebb teendőkre koncentrálna, azon kezdett
gondolkodni, miként öltözzön az alkalomhoz: inkább a
pompát válassza-e, vagy idomuljon Eliza szerényebb
stílusához. Nem tudta eldönteni, melyik megoldás vinné
közelebb a céljához.
Azon vette észre magát, hogy meg akar felelni Eliza
elvárásainak. Nehéz ügy lesz, de megéri a küzdelmet.
– Trone d’amour – mormolta, miközben nyakkendőt
kötött. Miután kitalálta, milyen öltözékben jelenjen meg a
találkozón, az íróasztalhoz ment. Közben elhatározta, hogy
legalább egy órán keresztül nem az újdonsült megbízóra
gondol.

Jasper pontban tizenegykor lépte át a Melville ház

küszöbét. Becsukta zsebórája fedelét, és várt egy percet,
míg az inas elvette tőle a sétapálcát és a kalapot. Élvezte a
pillanatot és a benne rejlő várakozást. Azon gondolkodott,
miért érzi a szokásosnál is nagyobb kihívásnak, hogy
elnyerje a megbízást. Hamar rájött, hogy az ok nem más,
mint maga Eliza Martin, aki csupa meglepetés volt, és ő épp
ezért élvezte annyira a társaságát.
Aztán belegondolt, hogy őt valójában már senki és semmi
nem tudja igazán meglepni. Pontosan tudta, mit fog
mondani a vele szemben ülő, holott az illető még ki sem
nyitotta a száját. Jasper jól ismerte az emberi természetet,
így nem volt nehéz dolga. Ahogy az ember társasági életet
él, betanul egy szerepet és ehhez tartja magát. Akár a
színészek egy adott darabban. Mindenki tudja, mikor mit
kell mondania.
De hogy Eliza mit fog mondani, azt Jasper sosem látta
előre.
– Erre parancsoljon, uram!
A férfi követte a komornyikot, és várt a küszöbnél, amíg
bejelentették. Aztán a háta mögött összekulcsolta a kezét, és
belépett a szobába, ahol szemrevételezte a nehéz, férfias
ízlésre valló bútorzatot, és az ezzel ellentétes ízlést tükröző
virágos, pasztellszínű függönyöket és szépséges vidéki
tájakat ábrázoló festményeket. Olyan érzése támadt, hogy
ez a ház valaha egy férfi birodalma lehetett, de mostanra a
helyzet megváltozott.
– Jó reggelt, Mr. Bond.
Az inas bólintott, és odébb lépett, hogy látszódjon a
karcsú nő, aki eddig épp az ő takarásában volt. Eliza egy
hatalmas, dióbarna íróasztalnál ült. Szinte ki sem látszott
mögüle. Tekintetét maga elé szegezte, haját laza fürtökbe
fogta, vállát részben takarta szerény szabású ruhájának
finom csipkéje.
Jasper odalépett az asztal előtt álló székhez. Mielőtt leült,
azt figyelte, mivel foglalatoskodik a nő. A
nyilvántartásokkal. Eliza gondosan tanulmányozta őket, és
elképesztő gyorsasággal töltötte ki a hiányzó rubrikát.
– Ön ismét nagyon pontos volt – mormolta.
– Ez is hibának számít? – kérdezte Jasper.
Eliza felnézett, és hosszú, barna szempillái mögül jó
alaposan szemügyre vette a férfit.
– Inna egy csésze teát?
– Köszönöm, nem.
Eliza letette a tollat, és intett az inasnak, hogy távozhat.
– A pontosság mindössze annyit jelent, hogy megbecsüli
az időt. Tehát jó eséllyel az enyémet is, amit nagyra
értékelek.
– Még mit értékel, Miss Martin?
– Nem értem, miért teszi fel nekem ezt a kérdést.
Jasper mosolygott.
– Ha nekem kell hős szerelmest alakítanom az ön oldalán,
nem árt, ha tudok önről néhány dolgot.
– Értem.
Halvány ránc jelent meg Eliza szemöldökei között, majd
így szólt.
– Szeretek egyedül lenni, értékelem a magányt, szeretem
a könyveimet, a lovamat, és fontos számomra a pénz.
Jasper figyelte, ahogy a nő halkan kopogtatni kezd a
nyilvántartások tetején.
– Ön végzi a könyvelést?
 – Igen. Ahogy apám is tette, mielőtt elhunyt.
– Miért nem ment férjhez?
Eliza visszaült, és keresztbe fonta karjait.
– Ön házas, Mr. Bond?
– Jasper – javította ki a férfi, mert nagyon szerette volna,
hogy a nő a keresztnevén szólítsa. – A kérdésére válaszolva:
nem vagyok házas.
– Akkor én is felteszem önnek a kérdést. Ön miért nem
házas?
– Az én életformám egyáltalán nem kedvez a
házasságnak. Éjszakai műszakban dolgozom, és a
munkaköröm is elég sok veszélyt rejt.
– Hm. Nos, én azért nem mentem férjhez, mert nem
találtam olyan embert, aki miatt megérné – mondta Eliza,
majd hirtelen megvonta a vállát. – Hogy őszinte legyek,
számomra a házasság drága mulatság lenne. Nem elég,
hogy onnantól kezdve már nem én rendelkeznék a saját
vagyonommal, még az időm nagy részét is a férjemnek
kellene szentelnem. Tudom, csodabogárnak tűnök – vagy
talán ilyen egy tipikus Tremaine –, de a másokkal való
kapcsolattartás engem inkább fáraszt, mint szórakoztat.
Társas helyzetben alaposan végig kell gondolnom mindent,
mielőtt bármit mondanék, nehogy véletlenül megbántsam
az illetőt.
Itt a megoldás, hogyan tudná Jasper ágyba csalni a nőt.
Biztatni kell, hogy merjen önmaga lenni. Ez a férfi számára
nem jelent gondot, mert nagyon tetszett neki Eliza őszinte,
olykor kicsit nyers stílusa. Alig várta, hogy felfedje a nő
egész valóját.
– Eliza! – duruzsolta, és kíváncsian várta, mit szól a nő
ehhez a szokatlanul barátságos közeledéshez. Látta, hogy
Elizának kikerekedik a szeme, akaratlanul is többet pislog a
kelleténél, ereinek lüktetését szinte hallani lehetett. – Meg
kell mondanom, alig vártam, hogy találkozzunk ma reggel.
Szeretném hallani a meggondolatlan kijelentéseit.
Arról nem beszélve, mit szeretett volna még attól a
szájtól. Az a telt alsó ajak, ahogy kicsit csücsörít, amikor
Bond évődik. Jasper imádta nézni, ahogy a nő szája mozog
beszéd közben. Még őt is meglepték a saját gondolatai Miss
Martin szájával kapcsolatban. Szerette volna a bőrén
érezni, és megtapasztalni, milyen, amikor egy ilyen nő
csókot ad neki, érzéki szavakat suttog, kényezteti…
Szopogatja…
Jasper mélyeket lélegzett, és átkozta magát, amiért
szabadjára engedte ösztönöktől vezérelt fantáziáját. Mindig
talált valamit a nőkben, amire testi értelemben felfigyelt.
Ez jól is esett neki, most azonban aggasztotta, hogy
józanságát befolyásolja.
– Ritka – folytatta Jasper, kényszerítve magát, hogy
visszatérjen a beszélgetés eredeti témájához –, hogy a
megbízó ilyen készségesen ellát információval. Ezáltal
sokkal hatékonyabban tudom végezni a munkámat.
Eliza elfordította fejét, füle mögött meglibbent néhány
göndör fürt. Úgy tűnt, készen áll, hogy megszólaljon, végül
mégsem tette. Inkább elővett egy darab papírt a
nyilvántartásból és átnyújtotta Jaspernek.
 A férfi előrehajolt, elvette és maga felé fordította, hogy
lássa, mi van rajta. Ami a könyvelésben szereplő oszlopokat
illeti, rendezett volt és tiszta. Az írás viszont egyáltalán
nem. Kisebb-nagyobb betűk váltakozva, ugyanaz a betű hol
megnyújtva, hol inkább kerekítve, a tinta elmosódva.
Nyilván sietett, és nem volt ideje felitatni a felesleget.
Jasper kielemezte magában a kézírást. Jellemző, hogy Eliza
milyen gondosan vetette papírra a számokat, miközben
igen nagyvonalúan kezelte a nevek leírását. A listán
egyébként az udvarlók szerepeltek ranggal, udvarlási
idővel, életkorral, némi külső jellemzővel, és olyan különös,
mások számára elhanyagolható ismertetőkkel, mint
hányszor köszörülte az illető a torkát, vagy hányszor
fintorodott el. Jasper rég nem látott ennyi információt egy
helyen.
– Lenyűgöz, milyen csodás megfigyelőképessége van –
mondta elismerően, miközben Elizára nézett.
Miss Martin halványan elmosolyodott. Jasper most látta
először igazán mosolyogni.
– Köszönöm. Tegnap rájöttem, hogy ez lesz az utolsó báli
szezonom. Annak idején megállapodtam a nagybátyámmal,
hogy összesen hat báli szezonban várja el a részvételemet…
de most elbizonytalanodtam. Végül is nem kér tőlem sokat.
– Értem.
Ez esetben Jaspernek nem kell, hogy lelkifurdalása
legyen, ha élvezi a nő társaságát. Ezek szerint mégsem
olyan nagy már a tét.
– Ezért úgy döntöttem, a báli szezon utolsó hat hetére
folyamatosan igénybe venném a szolgálatait, Mr. Bond. Ha
elárulja, mennyibe fog kerülni, hogy végig rendelkezésre
álljon az elkövetkezendő hat hétben, gondoskodom róla,
hogy holnap estig megkapja a pénzt.
Jasper hátradőlt a széken és elgondolkodott. Volt valami a
nő tekintetében, ami miatt rossz előérzete támadt. Azt
helyénvalónak találta, hogy fizetést kap a szolgálatért,
ahogy mindenki más. Az viszont felmerült benne, hogy a
busás fizetségért cserébe alárendelt lesz. Nem először kap
nemességtől megbízást. Eddig, ha pénzt fogadott el tőlük,
már nem üzleti partnerként kezelték, hanem tárgyként,
akivel kedvük szerint rendelkezhetnek. A legtöbb esetben
ügyet sem vetett rá, mit mondanak vagy gondolnak róla az
arisztokraták. Most viszont nem akarta hagyni, hogy Eliza
pénzzel próbálja őt irányítani.
– Megállapodtunk – mondta Jasper mosolyogva, hogy
kicsit oldja a helyzetet. – Egy hét fizetség nélkül. Ha
elégedett a szolgálatommal, később kifizet.
Eliza kék szemeiben aggodalmat vélt felfedezni.
– Nem akarom lecserélni.
– Helyes. Én sem akarom, hogy lecseréljen – válaszolta
Jasper, és felmutatta a listát. – A listán szereplők sorrendje
esetleg azt is mutatja, mennyire esélyes ön a jelöltnél?
– Természetesen.
Eliza felállt és megkerülte az asztalt.
A férfi gyorsan felállt. Legnagyobb meglepetésére Eliza
leült mellé. Áthajolt a karfán, és intett Jasper felé, hogy ő is
üljön le.
 – Ha kérdése van, igyekszem a legjobb tudásom szerint
válaszolni.
Amikor Jasper visszaült a székre, belélegezte a nő
különleges parfümjének illatát. Magában megállapította,
hogy szerény öltözékéhez képest igen egzotikus illatot
választott. Ami a megjelenését, a hangját és a kézírását
illeti, Eliza maga volt az ellentmondás.
– Montague grófja miért van ennyire a sor végén?
Eliza félrefordította a fejét, így jobban látta, merre mutat
a férfi. Olyan közel hajoltak egymáshoz, hogy Jasper
könnyedén megvizsgálhatta a nő orra hegyén az apró
szeplőket.
– Miért ne került volna a legkevésbé valószínűek közé?
Őlordsága jóképű, kedves, és...
– Rengeteg adóssága van.
Jasper nagyon megerőltette magát, nehogy összetépje a
papírt. Fizikai vonzalma Eliza iránt lassan átváltott
birtoklási vágyba. Nem engedhette, hogy Montague
megkaparintsa Elizát vagy a vagyonát.
– Igen. Tudom. De sokan vannak még így a listán. Akiknek
nincs adóssága, azok csekély anyagi lehetőségekkel bírnak.
Eliza látta, hogy a férfi összevonja a szemöldökét, majd
mosolyogva folytatta:
– Minden irántam érdeklődő úriember anyagi hátterét
megvizsgáltam. Még azokét is, akiknek egyértelmű volt a
szándéka.
– Hogy tudta ezt véghez vinni?
– Nem kell ehhez könyvelő, Mr. Bond…
 – Jasper – javította ki a férfi.
Eliza leengedte a vállát.
– Az ilyesfajta baráti hangnem egyáltalán nem
megengedett az üzleti életben.
– Valóban – válaszolta Jasper, mert látta, hogy a nő
szeretné tartani a távolságot. – Főképp nem ilyen
helyzetben. Úgy kell tennie, mintha vonzódna hozzám, ami
nyilván nem könnyű, mert nem vagyok az esete. A
keresztnevek használata és sok együtt töltött idő után
hamar feloldódik majd, így a színjátékunk is hitelesebb lesz.
– Azt mondta, ön majd kiterveli a részleteket.
– Így igaz. Én diktálok, ön követ – válaszolta Jasper
ellentmondást nem tűrő hangon. Tudta, ha egy kicsit
kevésbé lenne határozott, Eliza rögtön átvenné az
irányítást.
– Honnan szerezte az információkat?
A nő ráncolni kezdte a homlokát. Egyértelmű, hogy nem
szokott hozzá, hogy irányítsák. Ahogy Lynd is megmondta,
ez a nő olyan, mint egy zabolátlan csikó. Jasper, ha tehetné,
sem változtatná meg Eliza természetét, de azt sem akarja,
hogy az orránál fogva vezessék.
– Van egy tanácsadóm, aki a lehető legdiszkrétebben
tudja megszerezni a szükséges információkat. Muszáj
elővigyázatosnak lennünk.
Jasper hátradőlt, hogy kényelmesebb testhelyzetből
folytassa az egyre izgalmasabbnak ígérkező párbeszédet.
– Milyen információkra sikerült szert tennie? Felhívták a
figyelmét Lord Montague adósságára?
 – Eleget tudtam, így nem kellett figyelmeztetniük.
– Akkor miért van ilyen kiemelt helyzetben a listán?
– Ahogy már említettem, jóképű és kedves. Lehet, hogy
talál magának egy nálam sokkal jobb párt. Szerintem csak
arra használ, hogy más nőket féltékennyé tegyen.
Édesanyám mindig azt mondta, nincs vonzóbb a más nőhöz
tartozó férfinál. Lehet, hogy Montague-nak anyagi gondjai
vannak, de ezt csak kevesen tudják. Eddig ügyesen titkolta.
Ráadásul van annyira jóképű, hogy a legtöbb nő sok
mindent elnéz neki.
Eliza összevonta szemöldökét, majd tetőtől talpig
végigmérte Jaspert.
– Önök ketten közel egy magasak. A haj- és szemszínük is
majdnem ugyanolyan. Mindketten izmosak, bár ő... nem
ilyen széles.
Jasper igyekezett megőrizni hidegvérét az előbbiek
hallatán.
– Nemrég azt állította, rögtön gyanút fognak, ha
meglátnak, mert nagyban különbözöm a korábbi
udvarlóitól.
– Elképesztően jó a memóriája, Mr. Bond.
– Jasper.
Eliza sóhajtott.
– Csodálatra méltó, hogy ily mértékben figyel a
részletekre... Jasper.
– Köszönöm, Eliza.
A férfi igyekezett visszatartani elégedett mosolyát az
előrelépés láttán.
 – A nyomozói hivatásban ez a képesség elengedhetetlen.
Viszont be kell valljam, kicsit zavaróak az ellentmondásos
kijelentései.
– Vannak hasonlóságok, de azért nem olyan szembetűnő.
Nem akarta a férfi malmára hajtani a vizet, mégis
sikerült.
– Jóképű. Ahogy ön is. De ön emellett igen feltűnő is. Már
első látásra magával ragadja az embert. Amikor
megjelenik, egy pillanatra azt sem tudom, hol vagyok.
– Örülök, hogy vonzónak talál.
És megkönnyebbült, hogy Eliza nem emlegette tovább
azokat a bizonyos erős hasonlóságokat.
– Zagyvaság. Biztosra veszem, hogy hozzászokott már a
figyelemhez. Amúgy milyen érzés, hogy bármerre jár,
mindenki önt csodálja?
– Nem veszem észre az ilyesmit.
– Komolyan?
– Nekem mindig az elvégzendő feladatokon és a
megvalósítandó célon jár az eszem.
– Világos – bólintott Eliza. – Nos, ön valóban összeszedett.
Semmi nem kerüli el a figyelmét. Ez is megkülönbözteti a
többiektől.
Jasper gyorsan kapott az alkalmon, és így szólt:
– Holnap elvinném a Királyi Művészeti Akadémiára. Majd
meglátja, hogy néznek rám a többiek.
– Randevú? – kérdezte Eliza, miközben a homlokát
ráncolta.
Jasper furcsa mód még ezt is szerette. Akár a mosolyát.
Eliza arca olyan kifejező volt, hogy a férfi ránézésre meg
tudta mondani, mi jár a fejében.
– Talán ez a legjobb mód, hogy felfedjük a tettes kilétét.
– Soha nem használnám önt csaléteknek. Inkább én
legyek a célpont.
Jasper gondosan összehajtotta a listát.
– Az elkövetkezendő néhány hétben sok időt fogunk
együtt tölteni. Minél többet látják velem, annál nagyobb
veszélyt jelent a jelenlétem a többi kérőjelölt számára.
Eliza látta, hogy a férfi a mellényzsebébe teszi a listát.
– Ráadásul – folytatta Jasper – találkoznom kell a
tanácsadójával is.
– Miért?
– Sokan nem szeretik, ha átvizsgálják a személyes
dolgaikat, legyen szó diszkrét vagy kevésbé diszkrét
eljárásról. Muszáj őt megkérdeznem az ön befektetéseivel,
és Lord Melville tevékenységével kapcsolatban.
Ez a kijelentés alaposan felkeltette a nő érdeklődését.
– Ön más okot sejt.
– Csak feltételezés. Bűntett elkövetésének több oka lehet:
szerelem, pénz, de legfőképp a bosszúvágy. Ön tehetős, a
többiek viszont nem. Ha a befektetéssel vagy a
vállalkozásával kárt okozott valakinek, az is lehet ok. Ha
valaki Melville haragosa, elképzelhető, hogy a legközelebbi
hozzátartozón akar bosszút állni. Én személy szerint értem,
miért akar valaki a végsőkig elmenni, hogy önt megnyerje
magának – mondta Jasper, miközben mélyen Eliza szemébe
nézett. – De visszatérve az önnek okozott sérelemre: már
alig várom, hogy felfedjem a titkos támadó kilétét.
Biztosíthatom, hogy emlékezetes lesz az illető számára.
Eliza nem tűnt rémültnek, amikor a férfi felvázolta a
lehetőségeket.
– Hálás vagyok, amiért kézben tartja az ügyet.
– Ez magától értetődő.
A nő felállt, így Jasper is. Eliza igyekezett tartani a
szemkontaktust a férfival.
– Mr. Lynd és a detektív, akit felfogadtam, azt hitték, nem
vagyok normális. Őszintén szólva nem esik jól, ha
bolondnak nézik az embert. Kissé át tudtam érezni, hogy
szegény Melville bácsikámnak min kell keresztülmennie oly
sokszor.
– Azért nem akar férjhez menni, hogy a bácsikája mellett
maradhasson?
– Ilyesmiről szó sincs. Képes magáról gondoskodni. Ha
más nem, legalább annyira, hogy megbízható, gondos
személyzetet alkalmaz, így minden munkát ellátnak,
amihez a nagybátyámnak már nincs türelme.
Eliza tekintete a kandallón lévő órára tévedt.
– Ma hajlandó vagyok látogatókat fogadni. Lesz ön az
egyik?
– Megnyugtatná, ha igent mondanék?
Eliza kicsit csóválta a fejét.
– Itthon biztonságban érzem magam.
– Akkor azt hiszem, visszautasítom. Talán hatékonyabb
lenne a munkavégzés szempontjából, ha nem egy lennék a
sok közül. Holnap lesz az első alkalom, hogy együtt jelenünk
meg a nyilvánosság előtt, és ön minden erejével rám figyel.
Így fogjuk megalapozni sikeres jövőbeni kapcsolatunkat.
Szükségünk lesz egy gardedámra, aki majd pletykál rólunk.
Van erre alkalmas személy az ismeretségi körében?
– Majd végiggondolom. Mit mondjak azoknak, akik önről
kérdeznek? Mit válaszoljak, ha a családja és a háttere felől
kérdeznek?
Jasper belélegezte a nő kellemes illatát, mielőtt elmondta
volna neki az igazat, amiről rajta kívül senki sem tudott.
– Mondja azt, hogy Wexford megye nemesének, a néhai
Lord Greshamnek vagyok az unokaöccse. Az ön családja
régóta jó kapcsolatot ápol a miénkkel.
– Á!
Jasper keveset tudott anyja kapcsolatairól. Diana
Greshamet kitagadták, amikor bebizonyosodott, hogy
várandós. Rettenetes körülmények közé kényszerült, és
nem sokkal a gyermeke születése után meghalt. Amikor
Jasper évekkel később Gresham után nyomozott, csak azt
bánta, hogy nagybátyja előbb hunyt el, mint ahogy ő
megfizethetett volna a tetteiért.
– Ön igazi rejtély – mondta Eliza. – Szeretném megfejteni.
– Kérdezzen nyugodtan.
– Válaszolni fog??
Jasper elmosolyodott. Érezte, hogy sikerült felkeltenie a
nő érdeklődését, így feltámadt benne az eddig szunnyadó
birtoklási vágy. A ragadozó a száját nyalogatva dorombolt.
Ahhoz képest, hogy az elején mennyire alkalmatlannak
találta a férfit a munkára, most már kétségtelen, hogy
sikerült Elizát levennie a lábáról.
– A múltam és a jövőm nem érdekes az ön szempontjából,
csak a jelen. Ez utóbbival kapcsolatban nyugodtan
kérdezhet, válaszolni fogok.
– Tudtam, hogy nem egyszerű eset, Mr. Bond.
– Jasper.
– Remélem, feloldja a kétségeimet, és a végén
megnyugodhatok.
Eliza megkerülte az asztalt és leült a székre. Hirtelen
távolságtartó lett. Kinyitotta a szekrényt és kivett egy apró
könyvet.
– Itt a naptáram, melyben feltüntettem a báli szezon még
esedékes találkozóit. Valamint feljegyzem azokat a jövőbeni
meghívásokat, melyeket elfogadok.
– Bámulatos, milyen előrelátó.
– Szerintem mi ketten jól fogunk tudni együtt dolgozni.
Van még valami? Vagy befejeztük mára?
Jasper legszívesebben még húzta volna az időt. Rájött,
hogy befejeződött a nap legizgalmasabb része, holott még
nagyon fiatal az idő.
– Fontosak a listák. De még fontosabb lenne tudnom a
befektetéseiről, a tanácsadójáról és Lord Melville múltjáról,
melyeknek köze lehet a bűntényekhez.
– Lord Collingsworth kezeli a befektetéseket, és vannak
bérbe adott ingatlanok is – válaszolta Eliza. A fejét oldalra
hajtotta, és kezébe vette a tollat. – Ide tartozik minden
kereskedelmi célú és lakóingatlan. Ha szeretné, megnézheti
őket.
 – Szeretném.
– Elég, ha csak holnapután találkozik a tanácsadómmal,
Mr. Reynoldsszal?
– Igen. Szükségem lesz a bérlők listájára is.
Eliza felnézett egy pillanatra.
– Lenyűgöz, hogy tényleg mindenre gondol.
Jasper bólintott.
– Igyekszem. Akkor holnap egyre jövök.
– Várni fogom.
Jasper megfordult és a kijárat felé vette az irányt. A
küszöbnél hátrapillantott, és örömmel nyugtázta, hogy
Eliza még mindig őt nézi. Boldogságát kicsit beárnyékolta,
hogy a nő közben a homlokát ráncolta, majd gyorsan
lesütötte a szemét.
Amikor az előtérbe ért, kivette zsebóráját, és
meglepődött. Majdnem tíz perccel tovább volt itt, mint
tervezte, így késni fog a következő találkozóról.
A fenébe! Megfeledkezett az időről.
 3. FEJEZET

Eliza épp az ingatlanok összesítését végezte Jasper

kérésének megfelelően, amikor jelentették, hogy
tanácsadója megérkezett. A nő felnézett a komor öltözetű,
ugyanakkor barátságos arcú férfira, és intett, hogy üljön az
asztala előtt lévő székre.
– Jó reggelt, Mr. Reynolds.
– Csodás reggelt, Miss Martin – viszonozta a köszöntést
Terrance Reynolds, majd leült és a lábához tette csomagját.
Eliza nemet intett a fejével az ajtóban várakozó
komornyiknak, aki a házvezetőnőhöz indult volna teát
rendelni. Tudta, hogy udvariasságból meg kéne kínálnia
látogatóját, ő azonban nem akart felesleges köröket futni.
Attól tartott, ha sok időt töltenek együtt, kifogynak a
beszédtémából, márpedig az mindennél kínosabb. Sok nő
képes értelmetlen beszélgetést folytatni, és elbűvölni
beszélőpartnerét. Eliza sajnos nem tartozott közéjük.
– Talán örülni fog a hírnek – kezdte Reynolds –, hogy a
Peony Wayen lévő üres üzletbe sikerült boltost találnom.
Szappant, gyertyát és hasonló portékát árul.
– Nagyszerű. Ön igazán hatékonyan végzi a munkáját, Mr.
Reynolds.
– Köszönöm.
Eliza letette a tollat, és azon tűnődött, milyen kedvesen
beszél Reynoldsszal, miközben Mr. Bonddal korántsem volt
ilyen előzékeny. Jasper. Ha őszinte akar lenni magához, be
kell látnia, hogy egyikük kényelmet biztosít számára, mert
leveszi a terheket a válláról, míg a másik inkább a vágyait
gerjeszti. Nem mintha tudná, pontosan miféle vágy ez, mert
efféle tapasztalatra még nem tett szert. Anyja folyamatosan
szenvedett. Boldogtalan és megkeseredett volt. Elizának
elege lett Georgina Tremaine Martin Chilcott örökös
drámáiból, és igyekezett sokkal visszafogottabban élni,
mint az anyja. Jobban szerette a magányos vacsorákat, mint
a fényűző bálokat. Legszívesebben a kanapén ült, és
olvasott ahelyett, hogy díszebédekre járt. Ami Jasper
Bondot illeti, semmi megnyugtató nem volt a férfiban, ezért
sem értette, mi keltette fel iránta az érdeklődését.
Ismét a vele szemben ülő férfira kezdett figyelni.
– Említette, hogy a fivére munkáltatója elhunyt. Még
mindig keres munkát?
A Reynolds család férfi tagjai vagy üzleti tanácsadók,
vagy könyvelők voltak. Elizát futólag bemutatták Reynolds
ikertestvérének, Tobias Reynoldsnak, akinek ugyanolyan
aranyló hajfürtjei és ragyogó zöld szeme volt, mint
Terrance-nek. Épp ezért néha érdeklődött Tobias felől,
mely által kicsit személyesebbé vált a Terrance-szel
folytatott beszélgetés. Az egyik ilyen diskurzus alkalmával
értesült a szerencsétlenségről.
– Most besegít apánknak és a testvéreinknek – válaszolta
Reynolds –, de amúgy jelenleg nincs állandó munkája.
– Szívesen alkalmaznám, ha szeretne nálam dolgozni.
Gyorsan el is kellene utaznia, és körülnéznie, de a fizetség
talán kárpótolná őt az időkiesésekért.
Reynolds a homlokát ráncolta.
– Hová kellene utaznia?
– Wexford megyébe. Van ott valaki, akiről többet
szeretnék megtudni. A családi, anyagi, társadalmi háttere
érdekelne. És minden, ami ehhez kötődik.
Eliza gyorsan elhessegette a hirtelen támadt
lelkifurdalást. Igen, Jasper azt mondta, nem számít a
múltja, ő pedig nem akart ellentmondani. Ugyanakkor joga
van tudni, megbízhat-e benne, vagy rejteget valami
fontosat.
– Mint mindig, most is a diszkréció az elsődleges, főleg a
jelenlegi helyzetben. Nem akarom, hogy bárki tudomást
szerezzen a nyomozásról. Természetesen minden az én
költségem.
– Szeretné, hogy én is odamenjek? – ajánlkozott Terrance.
– Nem. Önre itt van szükségem. Holnaputánra halasztjuk
az ingatlanlátogatást.
– Ahogy óhajtja, Miss Martin. Amint hazaérek, beszélek a
testvéremmel.
– Ha azt is megbeszélnék, hogy a fivére mennyi pénzt
szeretne kapni a munkáért, gondoskodnék róla, hogy még
induláskor rendelkezésre álljon a szóban forgó összeg.
– Természetesen.
Terrance nem kérdezte, miért érdekli Elizát az a
bizonyos ember Wexford megyében. Épp ezért tudtak jól
együtt dolgozni. A nő ugyanis nem szerette, ha bárkinek is
el kell számolnia.
– Köszönöm – mondta Eliza kicsit erőltetett mosollyal. –
Egyelőre ennyi, Mr. Reynolds. Hálásan köszönök mindent.
Miután Reynolds elment, Eliza az asztalán ketyegő órára
nézett és elfintorodott. Elmúlt a reggel, és közeleg a
délután. Nemsokára jönnek a vendégek, és kénytelen lesz
velük felszínes bájcsevegést folytatni. A végén már azt sem
fogja tudni, miről volt szó.
Csalódott volt, amiért Jasper nem lesz a vendégek között.
Ha ő is jönne, sokkal gyorsabban telne az idő. Amikor
végiggondolta, mi tudná hangulatosabbá tenni az estét –
zongora, ének, kártyajáték, sakk –, rá kellett jönnie, hogy
pont erre a határozott, erős férfira van szükség.

Voltak napok, amikor Eliza szívesen végiglovagolt a Hyde

Parkon, bár csak lassan tudott haladni a forgalom miatt, és
ráadásul illemből annyit kellett mosolyognia, hogy az arca
is belefájdult. A mai nap is hasonló volt. A lágy szellő és a
napsugár melege felfrissítették az arcát. Igyekezett
végiggondolni, milyen frappáns és gyors választ lehet adni
az esetleges bókokra, így addig sem Jasper járt a fejében.
– Úgy tűnik, ma igen jól érzi magát, Miss Martin – mondta
a mellette lévő széken ülve Montague grófja.
A gróf a megbeszélt időpontban érkezett, vadonatúj és
igen elegáns, kétlovas hintójában. Amikor a férfi először
környékezte meg Elizát, ő azon gondolkodott, vajon egy
ennyire tehetős arisztokrata miért mutat iránta ekkora
érdeklődést. Aztán rájött, hogy a gróf csak igyekszik
fenntartani a gazdagság látszatát, még szerencsejáték
közben is. Nagy ravaszságra vall, és nem sokan néztek a
dolgok mélyére.
Eliza a férfira pillantott és a homlokát ráncolta. Kicsit
bosszankodott, mert úgy érezte, a társas kapcsolatok
mindig valamiféle buktatót jelentenek számára.
– Úgy tűnik, mintha egyébként nem érezném jól magam?
– Dehogy. Szó sincs róla – válaszolta a gróf, miközben a
gyeplőt fogta. Bámulatra méltó ügyességgel haladt át a
South Carriage Drive-on, hogy elérje úti célját. – De már
régóta figyelem, Miss Martin. Nekem úgy tűnik, nem igazán
érdeklik a társasági események.
– Ahogy mondja, uram.
Montague szélesen elvigyorodott. Még kalapja
karimájának árnyékában is látszott, milyen fehér a fogsora.
Az összes udvarló közül ő volt a legvonzóbb. Sötét haja
olyan sűrű és puha volt, akár a bársony. Szeme kifejezően
csillogott. Színre Jasper szeméhez hasonlított, de közel sem
volt olyan titokzatos.
– Jól tudom – folytatta a férfi –, hogy a nő elveszíti
szabadságának jelentős részét, ha férjhez megy.
– Ez a legrosszabb az egészben.
– Megértem, hogy vonakodik. De csak most jöttem rá,
hogy önt általában zavarják az emberek.
Eliza összevonta szemöldökét.
– Valóban?
– Rájöttem, hogy talán nem megfelelő módon
közelítettem. A legtöbb nő rajongást akar – virágokat, apró
ajándékokat, ragaszkodást és hasonlókat.
– Nagyon szépek a virágok, melyeket hetente küld –
mondta Eliza automatikusan, bár azon gondolkodott, miért
kell azokat a csodás növényeket leszakítani és
elajándékozni, amikor a természetben a legszebbek.
– Ennek igazán örülök. De gondolom, ha a továbbiakban
nem küldeném őket, nem hiányoznának. Nem volna
bánatos, és nem tulajdonítana jelentőséget a
virágküldemény megszűnésének.
Elizára mosolygott. A nő ekkor fedezte fel azt a sármot,
amit eddig hiányolt a férfiból. Ez Jasper utóhatása volt,
hogy most fokozott figyelmet fordított a férfiakra. Közben
azon tépelődött, miért van rá olyan nagy hatással a
fejvadász.
– Sajnos ügyetlen vagyok az efféle dolgok értelmezésében
– válaszolta, miközben igyekezett arcát minél inkább
eltakarni a napernyőjével. Ha egy kis napsütés éri az orrát,
azonnal szeplős lesz.
– Nem. Ön kifejezetten lényeglátó – vitatkozott a gróf. – És
itt tévedtem. A lágyabb, érzékenyebb énjére hagyatkoztam,
miközben az értelmére kellett volna hatnom. Épp ezért
nem kerülgetem tovább a forró kását. Szükségem van a
vagyonára, Miss Martin.
Eliza kíváncsian végigmérte a férfit.
– Merőben új megközelítés. Azt kell mondjam, igen bátor.
A gróf diadalittasan mosolygott.
– És ez tetszik önnek. Ismeretségünk óta most érzem
először, hogy teljes figyelmét nekem szenteli.
 Montague szünetet tartott, majd megemelte kalapját az
előttük elhaladó Lord és Lady Grayson előtt. Amikor Elizára
nézett, másképp csillogott a szeme, így megint Jasperre
emlékeztetett. A nőnek hirtelen még a lélegzete is elállt, de
hamar rájött, mi ennek az oka. Azt vette észre, hogy kezdi
egyre jobban érdekelni a grófot.
– Egyértelmű, hogy ez a legjobb közelítési mód, ha önről
van szó – folytatta Montague. – Korábban is rájöhettem
volna. Úgy gondoltam, hiába bármi érzelem és törődés, ön
úgy érzi, többet veszítene a házassággal, mint amennyit
nyerhet. Egyszerűbben fogalmazva: nem voltam képes
megmutatni, milyen jól járna velem.
Elizát nagyon magával ragadta ez az újfajta hangnem. Azt
kívánta, bárcsak ne lennének szem előtt, így anélkül
beszélgethetnének, hogy bárki zavarná őket.
– Kérem, folytassa!
– Először is, hatalmas földterületem van, mely megfelelő
gondozás mellett busásan megtérül.
– Most miért nem nyereséges?
– Az apám soha nem tudott bánni a pénzzel. Emellett volt
egy megbízhatatlan segítője és egy kapzsi nője.
Biztosíthatom, hogy én nem vagyok olyan, mint az apám.
– Talán nem. Viszont önnek játékszenvedélye van, uram.
Eddig szerencsére sikerült nyernie. De a szerencsejáték
nagyon kockázatos. Ráadásul ki tudja, nem bukkanna-e fel a
játékasztalánál valami kalandornő, vagy egy kapzsi szerető,
aki miatt még több lenne az adósság. Nem örülnék, ha azért
veszteném el a saját vagyonomat, mert a férjem társaságát
épp egy másik nő élvezi. Én akarom birtokolni mindazt, ami
az enyém, és nem áll szándékomban kölcsönadni.
– Értem – mondta lágy hangon a gróf. – Tudja, Miss
Martin, minél jobban megismerem, annál inkább lenyűgöz.
– Ma én is élvezem a társaságát, uram. De megbocsásson,
nem szeretnék önhöz feleségül menni.
– Vannak más előnyeim is.
Bár ez semmin nem változtat, Eliza mégis érezte, hogy
kíváncsivá tette őt a gróf, aki úgy tűnt, gondolkodik, hogy
folytassa-e a gondolatmenetet.
– A pénzügyi szempontokon túl egyéb fontos tényezők is
léteznek, melyek közös nevezőt jelenthetnek a
házasságban. Biztosíthatom, hogy mellettem nem fogja
rosszul érezni magát. Mindent megteszek, hogy elégedett
legyen, és úgy érezze, öröm velem megosztani az életét.
Eliza egy pillanatra elcsodálkozott. Most nincs közös
nevező? Aztán visszagondolt a Melville-lel és Jasperrel
folytatott beszélgetésre azzal kapcsolatban, mit akarnak a
nők a férfiaktól. Eszébe jutott, vajon egy nemes mit akarhat
a nőtől...
– A gyermeknemzésre gondol, uram?
Montague szemmel láthatóan zavarba jött. Hirtelen
válaszolni sem tudott, aztán kitört belőle a nevetés. Olyan
hangosan nevetett, hogy mindenki rájuk figyelt.
– Nem csoda, hogy nem érdeklik a szokványos
eszmecserék. Ami a szívén, az a száján.
Eliza válaszolni akart, de végül nem tette. Figyelmét
lekötötte egy ismerős kék bársonykabát. Montague ugyan
folytatta volna a beszélgetést, de a nő továbbra is a sötét
paripán lovagló Jaspert figyelte, amint végighalad az úton.
Jasper olyan erőteljes pillantást vetett rá, hogy Elizának
összeugrott a gyomra, és úgy érezte, mintha lámpaláza
lenne. Izzadt a tenyere és melege volt, pedig korántsem
volt olyan tikkasztó hőség. Izgatott volt, mint aki észrevette
a bokor mögött megbúvó párducot, és tudja, hogy az
bármikor lecsaphat rá.
Eliza önkéntelenül kihúzta magát, és kezét
szalmakalapjának karimájához emelte.
Jasper ellenállhatatlan jelenség volt. Hiába takarták őt a
fák lombjai, még így is vibrált körülötte a levegő. Eliza
minden porcikája reszketett a férfi látványára. Vajon mióta
lehetett ott? Esküdni mert volna, hogy néhány másodperce
még nyoma sem volt.
A gróf folyamatosan beszélt, így Eliza gondolatai végül
visszatértek.
Levette a tekintetét Jasperről, és így szólt:
– Parancsol, uram?
– Jöjjön hozzám feleségül – ismételte meg a férfi. –
Mindent megadok, amire még a legszebb álmaiban sem
gondol. Megértem önt, Miss Martin. Mi ketten nagyon
különbözőek vagyunk, de a szó jó értelmében. Ezért azt
mondom, mert mindkettőnk számára előnyös lenne a
szövetség.
– Van egy jobb ötletem. Találok önnek egy sokkal jobb
jelöltet.
Montague szája lebiggyedt.
 – Felcsap házasságközvetítőnek?
– Bizonyos értelemben – válaszolta Eliza, aki érezte, hogy
Jasper le nem veszi róla a szemét.
– Miss Marin! Szeretném tudni, mik a szándékai. Úgy
gondolom, ön illik hozzám legjobban. Nem hagyom magam
eltántorítani. Bebizonyítom, hogy remekül kiegészíteném
önt.
– Ahogy gondolja – sóhajtotta Eliza. – De kérem, ne tegye
magát nevetségessé a nagy igyekezetben, Lord Montague.
Az összes kérőm közül ön tűnt az egyik legkellemesebbnek.
Szeretném, ha ez így is maradna.
Montague nevetett, és csillogó szemekkel nézett a nőre.
– Ön egy igazi meglepetés. Bárcsak okosabban
cselekedtem volna a bálok alkalmával!
Eliza megfordult, hogy megnézze, ott van-e még Jasper. A
férfi már elment, és nagy űrt hagyott maga után.

Amikor Jasper kilovagolt a South Carriage Drive-ról a közeli

Rotten Row-ra, az egyik embere, akit megbízott, hogy
figyelje Elizát, vele tartott.
– Figyelt téged – mondta Aaron White, és egy másik férfi
felé sandított, aki majd felváltja őket és folytatja a
megfigyelést.
Jasper bólintott. Első körben nem gondolt semmire.
Egészen addig, míg meg nem pillantotta Elizát. Hirtelen
furcsa érzés kerítette hatalmába. Olthatatlan vágyat érzett,
hogy láthassa a nő csodás hajkoronáját a napfényben. Ez
odavonzotta. Nevetséges, milyen érzelgős lett. Ez egyáltalán
nem vall rá. Lejárt az idő, amit a megfigyelésnek szentelt,
és egyéb dolgokkal is kellett foglalkoznia.
– Persze – folytatta Aaron –, nyilván szándékosan
hagytad, hogy meglásson.
Jasper hihetetlen gyorsasággal tudott eltűnni vagy
átváltozni, így mire bárkinek feltűnt volna a jelenléte,
gyakorlatilag köddé vált. Egész addig észrevétlen maradt,
míg Montague olyat nem mondott Elizának, amitől
elkalandozott a nő figyelme. Jasper szerette volna magára
vonni Eliza pillantását, és ez sikerült is.
– Az a legjobb, ha egyik udvarlójába se szeret bele
túlságosan. Az veszélyeztetné a biztonságra vonatkozó
terveimet.
– Ennek nyilván semmi köze ahhoz, hogy érdeklődsz
iránta – válaszolta ironikusan Aaron, miközben egyik
kezével a gyeplőt fogta, másik kezét a combjára tette.
Fiatal, köpcös férfi volt, akinek három apró gyereket kellett
eltartania. Épp ezért Jasper mindig távol tartotta a
kockázatosabb ügyektől. Arra viszont tökéletesen alkalmas
volt, hogy Elizát figyelje.
– A nő szépsége csak növeli a munkakedvet. – Bond erről
nem kívánt többet mondani.
Aaron tekintete Montague-ra tévedt.
– Ezzel a gróf is egyetértene. Látszik, hogy rajong a nőért.
Amikor Jasper eszébe jutott Montague harsány nevetése,
még erősebben kezdte szorítani a gyeplőt.
– Boldogtalan lenne vele. Az a férfi semmi mással nem
törődik, mint a saját jólétével. Én csak szívességet teszek
neki.
– Vagy inkább el akarsz csábítani egy úri kisasszonyt –
válaszolta Aaron viccesen, ami érthető is volt, mert Jasper
eddig azt hangoztatta, hogy tilos úrinőkkel flörtölni.
Pontosan ezt a szabályt készült megszegni.
– Nem ejtek csorbát a jó hírén. Rég elhatározta, hogy nem
megy férjhez, és mindezt néhány órája tudatta velem.
– Tehát azért kufircolnál vele, nehogy azt higgye, hogy
senki nem törődik vele? Még egy szívesség? Jó ég, Bond.
Lassan te leszel az irgalmas szamaritánus.
Jasper dühös pillantást vetett ifjú kollégájára.
Aaron felemelte mindkét kezét, mintha megadná magát.
– Ravasz üzletember vagy. Már csak azt nem értem,
miért éred be ennyivel? Ha már ágyba viszed, miért nem
veszed feleségül? Az élvezeteken túl még vagyonra is szert
tehetnél.
– Kívánni és feleségül venni valakit nem ugyanaz. Velem
sem járna jól. A testi örömökön túl fogalmam sincs, hogy
kéne boldoggá tenni egy nőt.
– Akkor ne engedd ki az ágyból. Úgy biztos nem lesz gond.
– Ez nem tréfa.
– Csak egy javaslat volt – válaszolta Aaron. – Nem tudom,
miért mondtam egyáltalán bármit is. Főképp, hogy én
kapom azokat a feladatokat, amikkel te már nem tudsz
foglalkozni. Ha gazdag lennél, nyilván nem dolgoznál olyan
keményen, így kevesebb lenne az esélyem, hogy nekem is
jusson pluszfeladat és -pénz.
Jasper tekintetével követte a nőt, miután Montague
alakja eltűnt a szeme elől. Amit nem lát, az nincs.
Legalábbis remélte. Elővette a zsebóráját és megnézte,
mennyi az idő. Eliza nemsokára hazaér, és készül az estére.
Vajon hogy fest estélyi ruhában? Nem mintha túl nagy
gondot fordítana az öltözködésre. Ez különösen tetszett a
férfinak. A legtöbb nő ugyanis rengeteg időt tölt
szépítkezéssel. Velük ellentétben Elizát nem kifejezetten a
külsőségek tették vonzóvá. Inkább az olyan tulajdonságok,
melyek nem vehetők azonnal észre. A szenvedély csírái
olyan mélyen elrejtőztek benne, hogy maga sem volt
tudatában a létezésüknek. Amolyan visszahúzódó típus volt.
Rendkívül intelligens és érdeklődő.
Jasper ezzel szemben a kicsit mozgalmasabb életet
kedvelte. Attól a perctől kezdve, hogy felébredt, megállás
nélkül tevékenykedett, egészen az esti alvásig. Az állandó
cselekvés elvonta figyelmét, és kevesebbet töprengett saját
életén. Eliza egyszerre segítette és akadályozta e
tekintetben. Amikor vele volt, csak ő járt a fejében, így
képtelen volt másra gondolni. Pont ez volt a baj. Nem
akarta elveszíteni a célt, melyre összpontosítania kell.
Főképp, hogy már nem kell sok, hogy elérje.
Mormogott, majd a szemöldökére húzta kalapja
karimáját, mert nem szerette, ha ilyen szétszórtnak látják.
Ráadásul egy aggszűz miatt, aki egyszerre találja őt túl
jóképűnek, és túl veszélyesnek.
– Miss Martint a gondjaidra bízom – mondta.
– Inkább neked legyen rá gondod, hogy jól érezd magad
az emeleti szobában, Remingtonnál – tanácsolta Aaron. –
Hogy ne légy olyan frusztrált.
A javaslat, hogy áldozzon a testi örömök oltárán kedvenc
klubjában, nyilván hosszas megfigyelés eredménye a
kollégája részéről. Pontosan azért alkalmazta Aaront, mert
a fiatal férfi rendkívüli megfigyelőképességgel bírt. Amikor
azonban Jasper ellen irányult ez a képesség, igen kínos
tudott lenni.
– Őt figyeld, ne engem!
Megfordult, hátha észrevesz egy másik ismerős arcot.
Szerencsére nem sokáig kellett várnia.

A férfi, akit Jasper keresett, épp felé tartott, az utcán

haladó lovasokat kerülgette, és üdvözlésül folyamatosan
emelgette a kalapját. A jóképű Gabriel Ashford, Westfield
kilencedik grófja híresen gazdag családból származott.
Nem csoda, hogy a nők felfigyeltek rá, és olykor le sem
vették róla a szemüket. Bár a gróf korántsem volt
feddhetetlen életű, ez nem látszott szép vonásain. A legtöbb
nő rajongott érte és vágyott utána. Nyúlánk volt és
erőteljes, és sosem fukarkodott ragyogó mosolyával.
Ahogy egyre közelebb ért, arckifejezése megváltozott. A
szokásos könnyedség leolvadt róla, látni engedve igazi
természetét. Kedves, jó ember volt. Jasper feltétel nélkül
bízott benne. Úriember, egyúttal barát is volt.
– Jó napot, Bond.
Jasper megemelte a kalapját.
– Uram.
– Láttam, figyeli Montague-t – mondta Westfield,
miközben együtt haladt Jasperrel. – Fél, hogy a gróf ráteszi
a kezét Miss Martin vagyonára, hogy adósságát rendezni
tudja?
– Igazság szerint Miss Martin keltette fel az
érdeklődésemet.
– Vagy úgy. Nem is tudtam, hogy szereti a
kiismerhetetlen és tudálékos nőket.
– A jól fizető megbízásokat szeretem.
– Érdekes – mondta Westfield, miközben összevonta
szemöldökét. – Miért tart igényt a szolgálataira Miss
Martin?
Jasper gyorsított lova tempóján, a gróf pedig igyekezett
lépést tartani.
– Mit tud a nőről és a rokonairól? – kérdezte Jasper.
– A Tremainek megkérdőjelezhetetlenül furcsák, így nem
véletlen, hogy folyamatosan róluk pletykálnak. A férfiak
leginkább arról híresek, hogy a kor előrehaladtával
megbolondulnak, a nőknek pedig gyönyörű hajszínük van.
Miss Martin úgy tűnik, mindkét vonalról örökölt valamit, a
hatalmas vagyonról nem is beszélve. Ami a szüleit illeti, Mr.
Martin üzletember volt, Lady Georgina pedig köztudottan
bájos volt és nagyon eleven. Úgy tűnik, Miss Martin
közömbös a férfiak iránt, míg édesanyja életében fontos
szerepet töltöttek be a férfinem képviselői. Mindig azon
gondolkodtam, hogy különbözhet valaki ennyire az
anyjától. Nagyon különös.
– Azt mondja, Eliza anyja nem válogatott, ha férfiakról
volt szó?
 – Lady Georgináról mindenki tudta, hogy nem veti meg a
férfiak társaságát. Hogy mindet ágyba vitte volna? Nem
tudom. Mindenesetre rögtön hozzáment Martinhoz, miután
bemutatták őket egymásnak. Nemesi származása ellenére
egy közemberrel lépett házasságra, visszautasítva egy sor
kékvérű kérőt. Mi ez, ha nem szerelem? Márpedig, ha
szerelemből házasodott össze a férfival, kötve hiszem, hogy
megcsalta volna.
– Mit tud Mr. Martinról?
– Csak annyit, hogy a halála sokakat letaglózott. Azt
mondták, életerős. Testfelépítése olyan volt, mint a fizikai
munkásoké. Időnként be is állt közéjük, ha szükség volt a
munkájára. Egy nap, miután nem jelent meg a vacsorán, az
egyik lakáj bement az irodájába és holtan találta. Azt
mondták, talán a szíve volt gyenge.
Jasper úgy döntött, mélyebbre ás. Megvizsgálja azt az
időszakot is, amikor Elizának még nem voltak kérői. Még az
is lehet, hogy korábbról ered a probléma gyökere.
Westfield lehajtotta fejét, majd így szólt:
– Sokan arra gyanakodtak, hogy a családja szeszélyei és
hóbortjai vitték sírba. Azt mondták, nem is csoda, hiszen
jóval rangja felett házasodott. Halála után Lady Georgina
újra férjhez ment, és új férje sem volt nemesi származású.
Egy szenvedélyes nő, akinek nincsenek előítéletei. Vajon
Eliza hordozza ezeket a tulajdonságokat? Milyen jó lenne...
Jasper elhessegette a gondolatot.
– Miss Martinnak van mostohaapja?
– Volt. Lady Georgina és Mr. Chilcott együtt hunytak el
hintóbalesetben, még Miss Martin első bálja előtt. Szegény
lányt folyamatosan érték a tragédiák.
Vajon gyászolt? – tűnődött magában Jasper. – Vajon
mindig ilyen távolságtartó volt, vagy ez csak önvédelem?
– Árulja el – mondta a gróf –, mivel bízta meg önt Miss
Martin?
– Aggódik a biztonságáért.
Westfield összevonta szemöldökét.
– Komolyan? Mégis ki akarná bántani? Többet ér élve,
mint holtan.
– Szerinte valaki – talán egy túlbuzgó kérő – azért akarta
megfélemlíteni, hogy ijedtében és biztonságra
törekvésében férjhez menjen. Nem tudom, helytálló-e a
feltételezése, de tekintve, hogy a szülei korán elhunytak,
van némi ok az aggodalomra.
– Milyen érdekes – mondta a gróf. – Segíthetek
valamiben?
– Reméltem, hogy megkérdezi.
Jasper a zsebébe nyúlt és kivette a naptárat, melyben az
Elizát érintő társadalmi események szerepeltek. Kénytelen
volt a gróf segítségét kérni, mert bizonyos körökbe csak az
ő közbenjárásával tud bekerülni.
– Szeretnék minél több eseményen részt venni.
A gróf végiglapozta a naptárat.
– Ahogy látom, le kell mondanom a holnap esti
randevúmat, hogy segíteni tudjak önnek.
– Nagyra értékelem – duruzsolta Jasper.
– Remélem is – válaszolta vidáman Westfield.
 Ha a körülmények lehetővé tették, mindig szívesen részt
vett Jasper munkájában. Sokan azt mondták, majd
megőrült, ha Jasper sokáig nem kereste, mert épp nem
tudott neki való feladatot adni.
– Tízkor?
– Tökéletes.

Eliza felvette köntösét és leült a fésülködőasztalhoz, amikor

kopogást hallott budoárja ajtaján.
Amikor jelezte, hogy az illető bejöhet, megjelent egy
fehér főkötős szobalány és meghajolt.
– Őlordsága hívatja önt, kisasszony.
– Köszönöm.
Eliza a homlokát ráncolta, miközben a távozó szobalányt
figyelte. Egy órája teázott a nagybátyjával, és megállás
nélkül hallgatta bácsikája kertészetről szóló
élménybeszámolóját. Régen az üvegezett teraszon
kényelmes székek és kis könyvszekrények álltak. Most
hosszú asztalok sorakoztak benne, különféle cserepes
növényekkel megrakva. Eliza nem bánta, hogy megszűnt a
kedvenc olvasósarka. Inkább örült, mert a nagy
üvegablakoknak és -ajtóknak hála sok fény és levegő áradt a
helyiségbe, ami igazán jót tett őlordságának, amikor
botanikai kísérleteivel foglalatoskodott.
Vajon miért hívatja megint, amikor neki az estélyre kell
készülnie? Talán hirtelen megvilágosodott, vagy meg akart
ünnepelni valami kiváltképp fontos gondolatot? Egyszer
képes volt őt még napfelkelte előtt felébreszteni, mert egy
növénynemesítési kísérlet váratlanul gyönyörű oltványt
eredményezett.
Felállt, kivett a szekrényből egy kényelmes otthoni ruhát,
majd hívatta Maryt, a szobalányt, aki a fürdőszoba felől
lépett be, és segített Elizának begombolkozni. Bár nem vett
fel sem alsószoknyákat, sem fűzőt, mégis igen hosszúnak
érezte a készülődés pillanatait. Egy szalaggal átkötötte
kibontott haját, és úgy döntött, ennyi elég is lesz.
– Mit fog viselni ma este, kisasszony? – kérdezte Mary.
– Teríts ki három ruhát, ami szerinted jó lesz – mondta
Eliza, és kinyitotta a felső szintre vezető ajtót. – Ha
visszajövök, választok közülük egyet.
Sokszor bízta a választást a szobalányra. Mindegy, mit
választott Mary, Eliza mindig a jobb szélső darabot öltötte
magára. Ruhái kifogástalanok voltak, bár sosem feltűnőek,
és mindegyiket ugyanaz a híresen ügyes varrónő készítette.
Sokszor nem értett egyet Eliza színválasztásával, mivel
szerinte a színek, ha divatosak voltak is, nem emelték ki
különleges hajszínét. Hiába próbálta őt meggyőzni a
varrónő, Eliza ebben is hajthatatlan volt. Úgy gondolta,
jobb, ha nem is tetteti, hogy csábos vagy kívánatos szeretne
lenni. Mivel a legnépszerűbbek a pasztellszínek voltak, neki
viszont sokkal jobban állt a sötét, nem kereshetett kifogást
az előnytelen színválasztáshoz.
Kiment a szobából, és egyenesen a szalon felé vette az
irányt. Az ajtó résnyire nyitva volt. A kandallóban ropogott
a tűz, a gróf pedig ott járkált előtte. Haja kócos,
nyakkendője kifordítva, mellénye félregombolva, kabát
sehol.
Eliza fürge léptekkel tartott felé.
– Mit óhajt, bácsikám?
A gróf szórakozottan mosolygott.
– Sajnálom, hogy megzavartalak, de máris van egy
látogatód.
Eliza végigmérte az imént felöltött ruháját, majd így
szólt:
– Látogatóm? Lent?
– Jó estét, Miss Martin.
Jasper hangja. Már ettől is lázba jött. Eliza megfordult, és
látta, hogy a férfi az ajtó mögött áll. Szemét összehúzta,
arca szigorú volt. Ugyanazt a lovaglóöltözéket viselte,
melyet Eliza a parkban látott, a nyakkendője kissé már
hervatagon lógott, csizmája is itt-ott poros volt.
Ahogy mindig, most sem jutott szóhoz, amikor meglátta a
férfit. Beletelt jó néhány másodpercbe, mire képes volt
megszólalni, de még ekkor is akadozva jött ki hang a torkán.
– Mr. Bond! – üdvözölte végül.
 4. FEJEZET

– Viselkedjen illendően, fiatalember – mondta Melville,

majd kiment a helyiségből, hogy folytassa, amit elkezdett.
Nyilván valami fontos dolgában zavarta meg a látogató
érkezése. Nyitva maradt az ajtó, de Elizában felmerült a
kétely, hogy ez bármiben is gátolná Jaspert, ha botrányt
akar kirobbantani.
– Erre a szavamat adom, uram – mondta szelíden Bond.
Nagy csend támadt, miután a gróf elment. Jasper forró
pillantással tetőtől talpig végigmérte Elizát. Aztán
elfordította fejét, és összeszorította állkapcsát. Szíve egyre
hevesebben dobogott. Eliza rájött, hogy a férfi tudja, a nagy
sietségben elfelejtett alsóneműt venni. Észrevette a fűző és
az alsószoknyák hiányát.
Ez furcsán hatott rá.
Jasper reakciója Elizából is hasonlót váltott ki. Az ő szíve
is egyre gyorsabban vert.
Eliza úgy próbálta leplezni zavarát, hogy gyorsan leült a
kanapéra. Virágos szoknyáját igazgatta nyugtalanul,
miközben Jasper férfias arcát figyelte, majd hirtelen a
következőt mondta:
– Elnézést, amiért nem vagyok szalonképes.
– Miért kér elnézést? Ez számomra öröm – válaszolta
gyengéden a férfi, majd Eliza szemébe nézett.
 A nő nyelt egyet, és érezte, hogy kiszárad a torka. Jasper
figyelte Eliza torkának mozgását. Csak most tudatosult
benne igazán, hogy a férfit épp abban a szobában fogadja,
ahol eddig csak barátok és családtagok fordultak meg.
Jasper jelenlétével minden olyan meghitté vált, Eliza mégis
kiszolgáltatottnak érezte magát. Sebezhetőnek, de olyan
értelemben, ahogy eddig még soha.
Igyekezett nyugodt maradni, miközben így szólt a
férfihoz:
– Láttam önt ma délután.
Azt már nem tette hozzá, hogy teljesen lenyűgözte a férfi
látványa a lezseren félrecsapott kalapban.
Bond bólintott.
– Legyen óvatos Montague-val!
– Nem hiszem, hogy ő a tettes.
– Miért nem?
– Ő nagyon intelligens ember. Nyilván egyéb
módszereket is tud, hogy elnyerje a kezemet. Mi több, ezt a
tudtomra is adta. Azt állítja, hogy megért engem, és azt
mondta, jó befektetés lenne számomra, ha a felesége
lennék. Arra a következtetésre jutott, hogy nagyobb
eséllyel mondok igent, ha az értelmemre próbál hatni és
nem az érzelmeimre.
Jasper mellkasa megfeszült, majd ellazult.
– Megszállott szerencsejátékos.
– Senkit nem kényszerít, hogy játsszon vele. Mindenki
tudja, mire képes, így azt is tudják, milyen kockázatot
vállalnak, ha egy asztalhoz ülnek vele.
 – Eddig a pontig – mormolta Jasper – azt hittem, ön
racionálisan gondolkodik.
Eliza felemelte állát.
– Ön provokál.
– Csak őszinte vagyok.
Határozott léptekkel, nagyon eltökélten közelített a nő
felé, aki ebben a pillanatban egyáltalán nem találta
vonzónak.
– Montague az udvarlói közül a kedvence?
– Élvezem a gróf úr társaságát – válaszolta óvatosan Eliza.
– Valójában minden eddigi udvarlóm társaságát szerettem.
Ha nem így lenne, kerülném az illetőt. Ma délután
megkértem Lord Montague-t, hogy kicsit fogja vissza
magát.
Jasper megállt az asztal túloldalánál.
– Mi vitte rá, hogy ezt kérje tőle?
– Egyre türelmetlenebb. Azt mondta, minél hamarabb
feleségül akar venni, és ezt igen sajátságosan adta
tudtomra. Ettől függetlenül továbbra is azt gondolom, mint
eddig, noha kíváncsivá tett.
– Az ember igyekszik érdekesebbé tenni a hétköznapokat.
Kétségtelen, hogy jómódban élni és senkivel nem osztozni
rajta unalmas egy idő után.
Jasper szavai óvatosságra intették Elizát. Ismét egy
megállapítás, ami elgondolkodtatta.
A férfi nagyot sóhajtott, majd határozott léptekkel a
kandalló felé vette az irányt. Egyik karját a párkányon
pihentette, miközben a kandallóban parázsló szenet
figyelte. A kandallóból áradó fény megvilágította Jasper
arcát, és még tündöklőbbnek mutatta amúgy is ragyogó,
sötét haját. A halántékát és homlokát keretező tincsek igen
különlegesnek láttatták az arcát, hiába volt ez a hajviselet
gyakori és népszerű. Ahogy Eliza nézte őt a fényben, még
vonzóbbnak és férfiasabbnak tűnt. Alkata és megjelenése
határozottságot és erőt sugárzott. Eliza azon gondolkodott,
vajon hány nővel volt már dolga, és ezek a nők hogy érezték
magukat a férfi testi közelségében.
Elmélkedése kicsit sem volt költői, ezért úgy döntött,
inkább nem is gondolkodik tovább. Kénytelen volt magának
beismerni, hogy vonzódni kezdett a férfihoz. Már a puszta
jelenléte is kihozta belőle az igazi nőt.
– Miért jött? – kérdezte, miközben Jasper hátát nézte.
A férfi gondolkodott, majd így szólt:
– Nagyon meglepte az édesapja halála?
– Igen – válaszolta Eliza, kezét ölbe téve.
Jasper ránézett a válla fölött.
– Túl gyorsan válaszolt. Szeretném, ha őszinte lenne
hozzám, különben nem lesz eredményes a munkám.
Ahogy a nőre nézett, az kicsit elgondolkodott, mielőtt
újból válaszolt volna.
– Jól van. Meg is lepődtem, meg nem is. Tudtam, hogy
nincs jól, de azt hittem, csak a szellemi képességét érte
csapás, a testét nem.
– A szellemi képességét? Úgy érti, nem volt beszámítható?
– Nem volt őrült. Bár sokszor azt hittem, anyám tényleg
az őrületbe kergette.
 Jasper továbbra is folyamatosan Elizát figyelte.
– Ezt magyarázza meg!
– Nem volt boldog, ezért alkoholba fojtotta bánatát. Egyre
többet ivott, de nem gondoltam, hogy az ital ilyen súlyos
kárt okozott. Aztán már késő volt minden. Miért kérdezte?
– Túl korán veszítette el a szüleit. Szeretnék meggyőződni
róla, hogy a tragédiának nincs köze a jelenlegi helyzethez.
Teljesen biztos benne, hogy édesapja természetes halállal
halt meg?
– Várható volt, de nem nevezném természetesnek. Ahogy
ön is utalt rá, idő előtt hunyt el.
– És az anyja halála? Biztos benne, hogy baleset
következménye?
– Az ő halálával kapcsolatban csak az a furcsa, hogy nem
korábban történt – válaszolta Eliza nyersen.
– Eliza... – mondta Jasper, miközben leült mellé.
A nő hirtelen úgy érezte, árad felé a férfi összes
energiája.
Kicsattanok az energiától, amikor egy férfi kíván – mondta
mindig az anyja, miközben úgy pördült-fordult a
szoknyájában, mint egy kislány. – Pezseg a vérem, Eliza.
Majd kiugrik a szívem. Nincs ennél csodásabb érzés.
Miért pont Jasper hozza ki belőle ugyanezt az érzést?
Miért pont ez a férfi akarja bebizonyítani, hogy neki is
szüksége van valakire? Csalódott, mert kénytelen volt
elismerni, hogy bizonyos örömökhöz csak egy másik ember
tudja hozzásegíteni.
A férfi szemei aggódást mutattak.
 – Kérem, értse meg, hogy én csak szeretnék tisztán látni.
Számomra nincs fontosabb, mint az ön biztonsága.
Eliza bólintott, ezzel kifejezve, hogy hisz neki. Hajának
egyik tincse is megmozdult a bólintásra, majd kiszabadult,
és a vállára omlott.
Jasper felállt. Kinyújtotta egyik kezét és felsegítette.
– Forduljon meg!
Ahogy Eliza megfordult, felkavarta a levegőt, így
megérezte a férfi illatát, az istállót, a dohányt és
bergamottot, mely azonnal felébresztette érzékeit. Kicsit
megrezzent, mert érezte, hogy Jasper finoman megérinti a
tarkóját. Tetőtől talpig kellemes bizsergés járta át. A férfi
felemelte a kiszabadult hajtincset Eliza válláról, és az ujjai
közé fogta.
– Mint a legfinomabb selyem – mormolta.
Meglazította a nő hajában a szalagot, visszatette a
rakoncátlan fürtöt, majd újra megkötötte a szalagot.
Eliza végigmérte a szoba minden egyes szögletét. Minden
a legtisztábban rajzolódott ki a szeme előtt, a díszes
gyertyatartókon függő kristályoktól a hosszú asztalok
csillogó gyöngyház intarziájáig.
Zavarában a következő kérdést tette fel Jaspernek:
– Ön is azon férfiak egyike, akiknek felettébb tetszik a
vörös haj?
– Nekem ön tetszik felettébb – válaszolta Jasper, és
finoman megcsókolta a nő nyaka és válla közti fedetlen
területet.
– Jasper – suttogta Eliza, és maga is meglepődött az
érzésen, melyet a csók kiváltott belőle. – Mit csinál? Miért
jött ma... este... amikor tudja, hogy holnap úgyis
találkozunk?
A férfi leengedte mindkét karját.
– Láttam, ahogy Montague-ra néz. Nem tudom, mit
mondott, de ön másképp nézett rá, mint eddig.
Eliza Jasperre pillantott. A férfi egy fejjel magasabb volt
nála, mégis olyan közel álltak egymáshoz, hogy kisebbnek
tűnt ez a különbség. Mintha fel akarta volna kérni táncolni.
Eliza szíve még gyorsabban vert, légzése felgyorsult.
– Nem értem.
Jasper megfogta Eliza állát, és felemelte.
– Úgy nézett rá, ahogy most rám.
– Az lehetetlen.
Montague nem hozta őt ennyire lázba.
– Szeretném, ha úgy tekintene rám, ahogy én önre.
Elizát letaglózta, ahogy a férfi végignézte. Nagyon
eltökéltnek tűnt. Szenvedélyesnek. Hevesnek. Ujjával
végigsimított Eliza homlokán, egészen a szemöldökéig,
majd le az orrához.
Közben Eliza jó alaposan végigmérte a férfi arcát. Nem
tudta levenni szemét Jasper tökéletes, szimmetrikus, férfias
vonásairól. Egyszerűen öröm volt ránézni.
– Most hogy tekintek önre? – kérdezte halkan.
– Túlságosan tudatos. Igyekszik az eszével túljárni a
vonzalmán. Ne gondolkodjon! – mormolta Jasper.
Lehajtotta fejét és ajkait Elizáéhoz közelítette. Lassan,
határozottan közelített, miközben gyengéden fogta a nő
állát.
– Engedje szabadon az érzéseit!
Eliza hátralépett és pihegni kezdett, mert a férfi
közelségétől szinte elakadt a lélegzete.
Jasper figyelte, ahogy kikerekedett szemmel hátrál. Már
majdnem kartávolságon kívül volt, amikor visszahúzta.
Ajkát az ajkára tapasztotta, és hevesen csókolni kezdte,
miközben egyik kezével a tarkóját, másikkal a derekát
fogta. Látszott, milyen tapasztalt ebben... És milyen
kiéhezett! Percekig csókolta Elizát, mint aki soha többé nem
akarja elengedni.
A nő elalélt, mégsem értette Bond hevességét. Jasper
teste megfeszült. Olyan kemény volt, mint a kő. Langyos
márvány. Válltól combig nekifeszült a nőnek. Eliza érezte,
hogy alsónemű nélkül a testének minden porcikája bizsereg
az élvezettől. Jó ég! El sem tudta mondani, mennyire
vágyott rá, hogy többet kapjon a férfi érintéséből. Keze
megfeszült, a férfi után nyúlt, majd lehanyatlott.
Mégis hol tudná – hol szabad – megérinteni?
Jasper mintha olvasott volna Eliza gondolataiban,
gyengéden megfogta a nő karját, megsimogatta, majd a
mellkasára tette Eliza kézfejét, és ott tartotta, hogy tenyere
a férfi szívéhez érjen. Jasper bőre a ruhán keresztül is
perzselő volt.
Eliza másik kezével a férfi kabátjának szegélyét
markolászta, és nyöszörögni kezdett.
A férfi ennek hatására gyengédebben csókolta, és lazított
a fogáson, így a nő nyugodtabban tudott lélegezni. Jasper
ezután Eliza alsó ajkát kezdte harapdálni és nyalogatni.
Engedte, hogy a nő is viszonozza, és Eliza remegve, tétován
viszonozta a csókot.
Amikor megízlelte a nyelvét, lágyan szívni kezdte. Eliza
megremegett, keblei szorosan Jasper mellkasához simultak.
A férfi felnyögött, és ettől Eliza megbizsergett. Érezte
minden porcikájában a gyönyört.
– Eliza!
Az óra megszólalt a kandallópárkányon, de Eliza számára
megállt az idő. Semmi másra nem tudott figyelni, csak
Jasper csókjára, mely ismét egyre hevesebben érte ajkait.
Kezével végigsimított a férfi hátán, és érezte, hogy minden
izma megfeszül. Halkan nyögni kezdett.
Jasper felemelte a fejét és nagyokat sóhajtott. Ezután
alaposan végigmérte a nő arcát.
– Pontosan így kéne rám néznie. Ahogy senki másra –
mondta szigorúan. – Mintha arra vágyna, hogy befejezzem,
amit elkezdtem. Mintha a csókom és az érintésem után
ácsingózna.
Eliza pontosan így tett: vágyott a férfira. Nyugtalan volt,
mert folyton hiányérzete támadt. Mintha képtelen lett
volna csillapítani az étvágyát. Bőre egyre érzékenyebbé
vált. Ujjai remegtek. Nagyon lázba jött.
A férfi hátralépett és elfordult. Mozdulatai egyszerre
voltak elegánsak és erőt sugárzók. Eliza nem tudta róla
levenni a szemét. Ilyen vonzó és kecses férfit még életében
nem látott.
– Jasper!
 Pulzusa megemelkedett, ahogy a férfi ránézett.
– Holnap este... Öné az első tánc.
Eliza száján önkéntelenül csúszott ki az ígéret.
Visszagondolva már abban sem volt biztos, hogy szeretett
volna bármit is mondani. Mindössze annyit akart elérni,
hogy a férfi maradjon még egy kicsit a közelében. Táncolni
akart vele, a karjaiban lenni. Tudta, hogy mellette
biztonságban érezheti magát.
Jasper megfordult. Megfogta Eliza kezét, nagyon kicsit
megszorította ujjait, majd kezet csókolt neki, és Eliza
megborzongott.
– Nem vagyok jó táncos. Jobban mondva: fogalmam sincs,
hogy kell táncolni.
– Nem? – kérdezte Eliza, akit nagyon meglepett a férfi
kijelentése, ugyanakkor tetszett neki a nyers őszinteség.
Még jó pár hét, míg Tobias Reynolds visszatér. Hogy fogja
addig kibírni, hogy fogalma sincs a férfi hátteréről?
Jasper mosolya félbeszakította Eliza töprengését.
– Másképp fogom boldoggá tenni. Higgye el, addig nem
nyugszom, míg nem látom elégedettnek. Viszlát holnap.
Ezzel kiment a szobából. Jó néhány perc telt el, míg Eliza
is ugyanígy tett.

Csodaszép délután volt. Az esőnek hála kitisztult az ég, így

nem maradt más, mint a meseszép kék mennybolt, melyet
beragyogott a nap káprázatos fénye. Ilyen időben
mindenkinek sokkal jobb a kedve, így majdnem biztos, hogy
sikeres lesz az összejövetel.
 Eliza mégis aggódott.
Ritkán fordul elő, hogy idegeskedik. Nagyon kevés dolog
hangolja le, mert az a fajta nő, aki mindig talál valami
választ az éppen felmerülő kérdésre, vagy megoldást egy
adott helyzetre. A fizikai vonzalom viszont józan ésszel nem
megmagyarázható. Eliza nem volt hozzászokva, így azt
remélte, talán ez is változni fog.
Mégis mit fog mondani Jaspernek, aki a szalonban várja,
hogy elkísérje? Eliza felsóhajtott, majd elfordította fejét a
tükörtől. Talán az lesz a legjobb, ha ezt is a férfira bízza.
Egy olyan ember, mint Jasper Bond, nyilván tudja, hogyan
kezelje a helyzetet.
Kimért léptekkel az alsó szint felé vette az irányt, és
megfogta a fából faragott korlátot, nehogy véletlenül
rosszul lépjen és elessen. Még mindig átkozta magát, hogy
ezt a halványsárga ruhát választotta. Az egyetlen
pasztellszínt, mely jól állt neki. Pedig nem ez volt a jobb
oldalon. Mégis mit várt? Mit fog nyerni, ha felkelti Jasper
érdeklődését?
Másfelől viszont: mit veszít?
– Mr. Bond – mondta, amikor belépett a szalonba,
ránézett a férfira, de képtelen volt minden lépésre ügyelni.
Jasper láttán úgy megfeledkezett magáról, hogy hirtelen
megbotlott, mert rosszul lépett.
A férfinak szerencsére volt akkora lélekjelenléte, hogy
sikerült Elizát a könyökénél fogva megtámasztania.
Összeráncolt homlokkal nézett a nőre.
– Eliza.
 – Köszönöm.
Eliza hátralépett. Igyekezett egy kis távolságot tartani, és
összeszedni magát.
Ez a férfi veszélyesen jóképű. Sötétzöld bársonykabátot,
alatta halványzöld, ezüsttel átszőtt mellényt viselt, melyek
szépen kiemelték a szeme színét. Őzbarna lovaglónadrágja
még izmosabbnak mutatta a combját, így Elizát
meglehetősen illetlen gondolatok kezdték foglalkoztatni. És
ez még csak külsőség. A ruha alatt rejtőző férfi mágnesként
vonzotta. Áradt belőle a vonzerő, az ígéret, hogy bármely
pillanatban történhet valami felkavaró és különleges. A
férfi csókjának emlékére bizseregni kezdtek Eliza ajkai.
Egyhamar nem fogja elfelejteni, az biztos.
Félrenézett, és az órát bámulta, hogy elterelje
gondolatait.
– Korábban jött – mondta, miközben maga is meglepődött
saját érzésein. Ugyanis örült neki.
– Ön megbolondítja a férfiak időérzékét – válaszolta
Jasper mosolyogva, hogy kicsit oldja a feszültséget.
Eliza érezte, hogy valami melegség önti el a szívét.
– Igazán csodásan néz ki, Eliza. Szerettem volna önnel pár
percet, mielőtt az illendőség kötelez, hogy féken tartsam
magam – mondta halkan.
– Majd én féken tartom a fiatalurat.
Eliza megfordult, amikor Regina, azaz Lady
Collingsworth berontott a szobába, mint egy szélvész. A
szőke hajú, szúrós kék szemű, pirospozsgás, idősödő nő
alapvetően vonzó jelenség volt, azonban messziről látszott
rajta, hogy erős akaratú, szókimondó asszony. Alaposan
végigmérte Jaspert, intett felé a legyezőjével, majd így
szólt:
– Ön igazán jóképű ember, Mr. Bond. Lefogadom, hogy
eddig soha nem ütközött ellenállásba, amikor a határait
feszegette. Én viszont nem tűröm az ilyesmit. Viselkedjen!
Ha le akar venni valakit a lábáról, több kell, mint bűbáj és
mosoly.
Az asszony feje búbja alig ért Jasper válláig, ez mégsem
akadályozta abban, hogy leteremtse a férfit.
Eliza gyorsan bemutatta őket egymásnak.
– A nagyságos asszony és fia, Lord Collingsworth
társaságát fogjuk élvezni.
Jasper elegánsan meghajolt.
– Nagyon örülök, Lady Collingsworth.
– Lássuk, ugyanezt mondja-e a nap végén.
Gyorsan beültek Lady Collingsworth hintójába. Jasper és
a másik férfi az egyik oldalon, míg Eliza és Regina velük
szemben foglaltak helyet. Eliza széles karimájú kalapja alól
vette szemügyre a két férfit, miközben azon gondolkodott,
miért vonzódik jobban Jasperhez, mint az összes többi
férfihoz, akiket megismert. Talán azért, mert úgy tűnik,
Jasper is ugyanúgy vonzódik hozzá? Ha ez így van, talán az
lesz a legjobb, ha megbeszéli vele, aztán kérdés, továbbra is
így viselkedik-e a férfi. Már az is különös, hogy ilyen
lelkiismeretesen és körültekintően végzi a munkáját. Pedig
Eliza nem az a fajta nő, aki mohó szenvedélyt ébreszt a
férfiakban.
 Ez utóbbi gondolat kicsit lehangolta.
Elhatározta, hogy abbahagyja a kesergést, ezért inkább
Lord Collingsworth-re figyelt. A férfi minden porcikájából
sugárzott, hogy nemesi körből származik. Egyenes tartása,
magas, karcsú alakja, szigorú arckifejezése, horgas orra
mind-mind erősítették arisztokrata megjelenését. Haja
pont olyan világos volt, mint édesanyjáé, csak épp a
személyisége nem volt olyan élettel teli. Egy évvel ezelőtt
vesztette el állapotos feleségét, így az egykor vidám
természetű ember búskomorrá vált. Öltözéke és komoly
ábrázta gyászról tanúskodott. Eliza még mindig azon
tűnődött, vajon a történtek után megtalálja-e a férfi a
boldogságot, hiszen a házassága előtt szinte habzsolta az
életet. Tény, hogy elvesztette, amit Lady Collingsworth-től
kapott, de később még rátalálhat a szerelem.
Ahogy ezen gondolkodott, kénytelen volt beismerni, hogy
továbbra sem ért a romantikához.
Jasper csizmája hozzáért a lábfejéhez. Ahogy felnézett,
látta, hogy a férfi összevont szemöldökkel figyeli, mintha
azt súgná, inkább rá nézzen.
Nem érti, milyen nehéz? Persze hogy nem. Ő nem érzi
magát zavarban, amikor Elizára néz. Nem érti, miért
okozott kellemes bizsergést a csók még az olyan
területeken is, ahol a nő nem is gondolta volna.
Eliza idegességében keresztbe fonta karját, és a többi
hintót figyelte.
Jasper csizmája már a bokáját érintette, majd
végigsimított vele Eliza lábszárának alsó felén.
 A nő megborzongott. Még a lélegzetét is visszafojtotta.
Lábszárától az öléig kellemes bizsergés járta át.
Kikerekedett szemmel nézett a férfira.
Jasper kacsintott. Amint látta, hogy Eliza felháborodik,
kinyújtotta nyelvét, majd érzékien nyalogatni kezdte alsó
ajkát. A nő hirtelen kapkodni kezdte a levegőt. Eszébe
jutott, milyen csodás érzés volt, amikor ez a nyelv az övét
simogatta csókolózás közben. Az a bizonyos heves,
szenvedélyes csók, mely hasonlatos a szerelmi aktushoz.
Eliza mellkasa egyre jobban feszült. Szíve majd kiugrott a
helyéről, bőre a bokájától a feje búbjáig bizsergett. Aztán
beléhasított a felismerés, hogy Jasper szánt szándékkal
izgatja. Fényes nappal. A város közepén. Két másik
embertől néhány centiméter távolságra.
A férfi kabátja egyik gombjához nyúlt. Megragadta, és
hüvelykujjával kéjesen dörzsölgetni kezdte. Eliza
megbabonázva figyelte, és elképzelte, hogy az ő bőrét is
ugyanígy érinti. Mondjuk, a vállát. Vagy más testrészét.
A férfi jól tudná, hol kell simogatni.
Megborzongott, amikor belegondolt, milyen tapasztalt
lehet Jasper a testiség terén.
Arca lángolt. Nyugtalanul fészkelődött a párnán, mert
egyre kellemetlenebbül érezte magát. A torkához kapott,
hogy nyugodtabban lélegezzen, de még így is azt érezte,
hogy zihál. Mintha túl szoros lenne az öltözéke és nem
hagyná levegőhöz jutni.
A férfi most a kebleit nézte. Eliza tudta, hogy félre kéne
néznie, de képtelen volt rá. Szenvedett a tudattól, hogy
teste nem úgy működik, ahogy kellene. Ráadásul nem tud
más magyarázatot, mint hogy Jasper épp meztelenre
vetkőzteti gondolatban. Jól tudta, hogy a férfinak is a múlt
este jár a fejében. Ahogy neki is.
A hintó lassított.
– Megérkeztünk – mondta Lady Collingsworth vidáman.
Jasper szakította meg először a szemkontaktust, amikor
fejét a Somerset-ház felé fordította. Eliza lefelé nézett, és a
férfi lábát figyelte, mely eltávolodott az övétől.
Ahogy visszagondolt, képtelen volt felidézni az utat, mert
semmi más nem járt a fejében, mint a vele szemben ülő
férfi. Mire teljesen visszatért a hétköznapi kerékvágásba,
már a kiállításon voltak. A hatalmas ablakoknak hála
rengeteg fény szűrődött a kiállítóterembe. A falakon
szorosan egymás mellett lógtak a festmények, kereteik
majdnem teljesen összeértek.
Ahogy a terem közepe felé közelítettek, Jasper kicsit
lelassított. Eliza ránézett, és meglepődve látta, hogy a férfi
alaposan tanulmányoz egy képet. Fejét annyira
hátrahajtotta, hogy kalapjának karimája majdnem a hátát
érte.
Eliza végigmérte a többi látogatót, és látta, hogy a
legközelebbi is csak néhány méterre van tőlük. Közelebb
hajolt Jasperhez, és a nevét suttogta.
– Hm?
– Emlékszik, hogy azt mondta, válaszol minden
kérdésemre, ha azok a jelenre vonatkoznak?
– Igen – válaszolta a férfi, miközben a festményt figyelte.
– Kérdezzen nyugodtan.
Eliza a torkát köszörülte.
– Ön... ön... szeretné, ha viszonyunk lenne?
Jasper akkorát ugrott, hogy ez még Elizát is meglepte.
Kikerekedett szemmel nézett a nőre.
– Eliza!
– Igazán nem értem, miért ilyen meglepett – mondta
Eliza. – A tegnapi csók, és az utazás közben történt
események fényében különös.
Jasper tekintete ellágyult, és mosolyogni kezdett.
Folyamatosan Elizát nézte, majd így szólt.
– Bocsásson meg! Kicsit meglepődtem a szóhasználaton és
az időzítésen.
– Én sem gondoltam, hogy ilyesmiről kell majd önnel
beszélnem – válaszolta halkan Eliza. – Elnézést, ha rosszul
fejeztem volna ki magam. Szóval tegyünk úgy, mintha mi
sem történt volna, elvégre én csak a megbízója vagyok,
vagy...
– Vagy tényleg szeretnék önnel viszonyt folytatni? –
fejezte be a mondatot Jasper, miközben szélesen
mosolygott. – Ez minden, amit tudni akart?
Eliza bólintott, és kezdte magát kellemetlenül érezni, bár
a körülményeket figyelembe véve teljesen jogos volt a
kérdése.
Jasper megszorította Eliza kezét és így szólt.
– Most azon gondolkodik, vajon színlelek-e és csak a
nyomozás kedvéért viselkedem úgy, ahogy, vagy tényleg
odavagyok önért, és azt szeretném, hogy a rajongásom
viszonzásra leljen.
Eliza elfordította fejét. Ebből az olvasatból nevetséges
volt a kérdés. Jasper hihetetlenül jóképű férfi volt. Most,
hogy kerülte a férfi tekintetét, látta a teremben álló nőket,
akik közül jó páran csábos pillantást vetettek Jasperre, vagy
szemezni kezdtek vele. Ez a férfi bármelyik nőt
megkaphatná. Szépet, kívánatosat. Tapasztaltat.
– Miss Martin!
Eliza megfordult, és az előbbi párbeszédet megzavaró
férfira nézett.
– Sir Richard! – válaszolta. – Örülök, hogy itt látom.
Sir Richard Tolliver átlagos férfi volt. Középkorú,
középtermetű, közepes testalkatú. Haja világosbarna,
szeme zöld. Csendes, visszahúzódó ember volt, Eliza
udvarlói közül a legkevésbé rámenős.
– Emlékszik a húgomra, Miss Amanda Tolliverre –
mondta a férfi, miközben alaposan végigmérte Jaspert.
– Persze. Örülök, hogy látom, Miss Tolliver.
Eliza gyorsan bemutatta őket egymásnak. Amikor
észrevette, hogy Jasper kezet csókol a sötét hajú, fiatal
nőnek, ő pedig fülig pirul, úgy érezte, mindjárt kijön a
sodrából.
Sir Richard mosolygott.
– Most már értem, miért utasította vissza a
meghívásomat, Miss Martin. Nem tudtam, hogy már
elígérkezett.
Eliza meglepődött a férfi csalódottságán. Nyilván úgy
érezte, mellőzi, holott Eliza még véletlenül sem akarta
megbántani. Mindössze azért nem akarta a férfi társaságát,
mert nagyon jól tudta, hogy semmi közös nincs bennük, így
elég unalmasan telt volna az a néhány óra, melyet
kénytelen lett volna vele tölteni. Gondolta, megspórolja
mindkettőjüknek a kínos helyzetet.
Ezt persze nem mondhatta meg a férfinak. A felsőbb
körökben folytatott társalgások ritkán szóltak az
őszinteségről. Inkább igyekeztek fenntartani a látszatot.
Márpedig ha őszinte az ember, az sokszor nem táplál jó
viszonyt.
Azon gondolkodott, miképp adhatna diplomatikus választ,
miközben látta, hogy Miss Tolliver a szempilláit rebegteti
Jasper felé. Próbált szavakat formálni, de sikertelenül.
Aztán hirtelen ráébredt, mit érezhet pontosan Tolliver,
így arra is rájött, hogy felesleges magyarázkodni.
Micsoda útvesztő az udvarlás!
– Ott lesz ma este a Lansing bálon, Sir Richard? –
kérdezte.
– Ha ott lesz, Miss Martin, természetesen én is elmegyek.
– Ha jön, akkor öné az első tánc.
Tolliver boldog mosolya bearanyozta a termet. Eliza
megijedt, amikor látta, mennyire örül a férfi.
– És ön, Mr. Bond? – kérdezte Miss Tolliver. – Ön is
eljönne? Számíthatok önre egy tánc erejéig?
Eliza érezte, hogy Jasper alkarja megfeszül. Amikor nem
válaszolt, rájött, hogy nem tudja, hogy feleljen. Az igazság,
melyet Elizával megosztott, nem olyan természetű, melyet
másokkal is megosztana.
 – Mr. Bond tegnap megsérült – hazudta. – A lova
megmakacsolta magát, és rálépett gazdája lábára. Annak
ellenére, hogy tud járni, a tánc teljességgel kizárt.
– Nagyon sajnálom – mondta csalódottan Miss Tolliver. –
Remélem, hamar felépül, Mr. Bond.
Jasper bólintott, és elköszönt a Tolliver testvérektől.
Aztán gyorsan odébb vezette Elizát, mely némiképp
ellentmondott az előbb kitalált sérülésnek. Amikor a terem
sarkához értek, megállt és a vele szemben lévő festményt
nézte.
Aztán dobbantott egyet a lábával.
– A tánc, melyet Tollivernek ígért, az enyém volt.
Eliza összezavarodott.
– Ön nem táncol.
– Néhány perce – mondta Jasper dühösen – még azt
kérdezte, akarok-e önnel viszonyt, most pedig egy másik
férfi érdeklődését akarja felkelteni.
Eliza meglepődött a férfi reakcióján és a kifejezésmódján.
Hirtelen ő is azt a festményt kezdte nézni, melyet Jasper,
miközben azon gondolkodott, milyen magyarázatot adjon a
viselkedésére.
– Nem akartam felkelteni az érdeklődését – mondta
halkan. – Csak megsajnáltam. Nyilván zaklatott volt, és talán
úgy érezte... háttérbe szorult.
Jasper összevont szemöldökkel nézett rá.
– Az ő érzéseire bezzeg tekintettel van, míg az enyémre
nincs. Megmagyarázná, miért?
– Miss Tolliver egyértelműen rajong önért. Ő igazán
elragadó és kedves teremtés. Bár nem egyszer találkoztunk,
most először tűnt fel mindez.
Jasper megnémult.
Eliza nem tudta, ez most jó-e, vagy rossz, ezért folytatta.
– Sir Richard nyilván ugyanígy érez, ha meglátja önt.
Mégis hogy vehetné fel a versenyt egy olyannal, mint ön?
Örülök, hogy nincs még egy ilyen jóképű férfi a világon. Sir
Richard egyértelműen kisebbrendűnek érezte magát az ön
láttán, így az volt a legkevesebb, hogy táncot ajánlottam
neki.
Jasper igyekezett rezzenéstelen arcot vágni, majd hosszú,
kínos csend után így szólt:
– Önnek fogalma sincs róla, hogy az egész világot a feje
tetejére állítja, ugye?
 5. FEJEZET

Jasper figyelte, ahogy Eliza körbenéz a teremben, és a többi

látogatót fürkészi, mintha a kérdésre keresné a választ.
Gyengéd érzelmek kerítették hatalmukba, ezért nem
mondott egyebet.
Eliza végül ismét rá figyelt.
– Lady Collingsworth nem úgy néz ki, mintha épp a feje
tetejére állt volna a világ.
– Ugyan, Eliza – mormolta szelíden Jasper. – Lynd
mondta, hogy ön az őrületbe fog kergetni, és igaza volt,
mint mindig.
Eliza vonzó ajka lebiggyedt.
– Kezdem azt érezni, hogy híján vagyok az értelemnek –
duzzogott. – Mióta felkeltem ma reggel, egyáltalán nem
értek semmit.
Jasper szívszorítóan bájosnak találta a nő
zavarodottságát. Szeretett volna úriember módjára
válaszolni az előbbi kijelentésre, de ő maga egyáltalán nem
volt az. Amilyen furcsának tűnt korábban a nő szájából a
„viszony” kifejezés, most annyira illőnek találta hozzá.
Annyira kívánta Elizát, hogy szinte lázban égett, és egyre
türelmetlenebbé vált. Ha egyedül lettek volna, rögtön
lekapja a tíz körméről. Viszonyt folytatott volna vele,
mégpedig ott helyben és azonnal. Olyan mélyen hatolt
volna bele, hogy a nőnek többé nem lettek volna kétségei a
férfi szándékai felől.
Jasper megmozgatta vállát, hogy oldja a benne lévő
feszültséget. Hiába akart szerelmeskedni Elizával, most
nem beszélhet szexről. Már a szóhasználat is erős, a férfi
vehemenciája pedig túl ijesztő lett volna. Ráadásul abban
sem volt biztos, hogy Eliza is akarja. A teste nyilván igen.
Ahogy elnézte a hintóban, érezte, mennyire odavan érte a
nő. Ez igencsak felizgatta. Ugyanakkor azt is tudta, hogy
Eliza képtelen volt gondolkodni, mert folyamatosan
kavarogtak az érzései. Ha tényleg szeretne áldozni vele a
szerelem oltárán, meg kell várnia, míg Eliza beengedi őt az
ágyába.
Most óvatosan és bizonytalanul figyeli a férfit.
Jasper sürgette, hogy induljanak, mert képtelen volt
mozdulatlanul ácsorogni. Közben azon gondolkodott,
miképp oldhatná a köztük lévő feszültséget. Nem érintéssel
vagy pillantással szerette volna ismét felhívni magára Eliza
figyelmét, ezért a lehető legnagyobb őszinteséggel így szólt:
– Azt akarom, hogy tanítson meg táncolni.
– Komolyan? – kérdezte izgatottan Eliza.
– Ez az egyetlen mód, hogy én is a társasági élet része
legyek.
És Eliza életének része is.
A nő mosolyogni kezdett.
– Figyelmeztetem, hogy nem vagyok jó tanár. Nincs
türelmem és hamar dühbe gurulok.
– Gyorsan tanulok – mondta megnyugtatásul a férfi,
nehogy Eliza ki akarjon térni az óraadás elől.
– Jól van. Akkor tegyünk egy próbát.
Jasper ismét a képeket nézte, és megállapította, hogy
mégiscsak tetszik neki a kiállítás. Nem gondolta volna, mert
nem kedvelte a tömeget. A terem zsúfolásig tele volt, és
állandó volt az alapzaj, mert a látogatók folyamatosan
beszélgettek. Meglepte, hogy ennek ellenére jól érzi magát.
Bár ő volt a korcs a pedigrések között, Eliza éreztette vele,
hogy neki éppúgy itt a helye, mint bárki másnak. Ráadásul
pont az ő közelében akart lenni.
– Melyik a kedvence? – kérdezte a nő.
– Talán az – mutatott egy vágtázó lovat ábrázoló képre. –
Ha az ember a képre néz, szinte érzi a szellőt.
– Az enyém ez – mondta Eliza, és egy lobogó hajú, táncoló
nimfát ábrázoló képre mutatott. – Olyan, mintha bármikor
le tudna táncolni a vászonról, annyira élethű. Teljesen
lenyűgöz.
– Örülök, hogy velem jött, és nem Tolliverrel.
Eliza megszorította a férfi karját.
– Én is.
Kellemes tempóban haladtak végig a termen, és minden
festménynél megálltak egy kicsit.
Egy óra múlva Eliza elnézést kért.
– Nem bánja, ha egy percre magára hagyom?
Jasper szerette volna azt mondani, hogy de igenis bánja.
Ehelyett így szólt:
– Csak egy percre.
Eliza elment. A férfi arra számított, hogy beszélni akar
valakivel, aki esetleg közös ismerőse Lady Collingsworth-
szel. Ehelyett kiment a teremből. Utánament, mert szerette
volna biztonságban tudni.
Lady Collingsworth gyorsan feltartóztatta.
– Asszonyom – mondta Jasper, miközben biccentett a
fejével.
Lady Collingsworth megfogta Jasper alkarját, és intett a
legyezőjével.
– Szeretném jobban megismerni, Mr. Bond.
– Csakugyan?
Jasper a kijáratot figyelte, és látta, hogy Sir Richard
Tolliver és húga távozni készülnek.
– Eliza édesanyja és én barátnők voltunk. Miután Lady
Georgina elhunyt, a szárnyaim alá vettem Elizát. Úgy
szeretem, mint a saját gyermekemet.
– Kivételes ifjú hölgy.
– Nem olyan ifjú – válaszolt Lady Collingsworth,
miközben folyamatosan Jaspert nézte. Már hat sikertelen
báli szezonja volt.
– Az az ő döntése. Jóval fiatalabbnak tűnik a koránál.
Lélekben még olyan, mint egy gyermek.
– Ezt úgy mondja, mintha jó ismerősök lennének, holott
én tegnapig egy szót sem hallottam önről. Miért van itt, Mr.
Bond? És mikor megy vissza oda, ahonnan jött?
Átmentek a terem túlsó felére, míg Jasper a válaszon
gondolkodott. Ha elhamarkodott kijelentést tesz, azzal
elárulhatná Elizát.
– Munka miatt vagyok itt.
 – Kereskedő? – kérdezte az asszony, miközben tetőtől
talpig végigmérte Jasper öltözékét. – Bizonyára sikeres.
A férfi mosolygott.
– Talán segít, ha azt mondom, nem vágyom Miss Martin
vagyonára.
– Már csak az a kérdés, mire vágyik. Nem vagyok vak.
Látom, ahogy rá néz.
– Én sem vagyok vak.
– Pimasz – mondta dorgálóan Lady Collingsworth, de a
szemei mosolyogtak. – Mik a szándékai?
Jasper egy akkora képet bámult, mint a hintója, miközben
azon gondolkodott, mit feleljen.
– Azt szeretném, hogy biztonságban legyen, és találja meg
a boldogságot.
Ezen a ponton a valós „szándékai” kockára tehetik Eliza
biztonságát és boldogságát is. Eliza számára ugyanis az
jelent biztonságot, ha figyelmen kívül hagyja az érzelmeket.
Márpedig kettőjük kapcsolata pont ellene hat a józan
megfontolásnak, és egyre több megmagyarázhatatlan
érzelmet vált ki a nőből.
– Kiváló gondolat – mondta Lady Collingsworth. –
Teljesen egyetértek. Megtenné, hogy udvarol neki egy
kicsit? Jó lenne, ha a báli szezon utolsó heteit jegyes nőként
töltené.
Jasper ismét feszültséget érzett a vállában. Ezúttal
viszont más volt az oka. Óvatosan így szólt:
– Őszintén szólva, kétlem, hogy én vagyok a
legalkalmasabb jelölt.
 – Értem – válaszolta őnagysága, miközben ujja hegyével a
férfi alkarját szorongatta. – Tudja, hányszor láttam Elizát
társaságban mosolyogni, Mr. Bond?
– Tény, hogy nem sokat mosolyog – válaszolta Jasper, és
büszkeség töltötte el, amiért Eliza olyan szépen mosolygott
rá.
– Szerintem hagyja, hogy Eliza döntse el, mi teszi őt
boldoggá és mitől érzi magát biztonságban. Az üzleti
életben van helye a pontos tervezésnek, de a szív dolgában
sokszor félrevezető.
– Még átgondolom a javaslatát.
Lady Collingsworth szája lebiggyedt.
– Tudom, mit szeret önben, Mr. Bond. Ön tud hallgatni.
Gyanítom, nem mindig követi, amit hall, de legalább hall.
Visszatértek a terem bejáratához, és Lady Collingsworth
hagyta, hogy a férfi továbbmenjen. Jasper biccentett, majd
gyorsan elrohant. Aztán megállította őt Lord Westfield, aki
egy igen vonzó, szőke hajú hölgyet vezetett karon fogva.
– Üdv, Bond! – szólította meg Westfield. – Hová ilyen
sietve?
Westfield lehajolt, és súgott valamit kísérője fülébe.
Amikor felemelte fejét, a nő úgy mosolygott, mintha a
mennyországot ígérné a férfinak. Westfield nélkül ment a
terembe, hogy az tudjon beszélgetni Jasperrel.
– Miss Martin pár perce kiment – mondta Jasper.
– Ön pedig megszállottan követi.
– Másodszor zavarnak meg a munkában – mondta.
Pillantása egyértelművé tette, kire gondol második zavaró
tényezőként.
– Jól van – mondta őlordsága. – Akkor az a legkevesebb,
hogy megmutatom, merre van a női mosdó, mert gyanítom,
oda ment a hölgy. Hacsak nem ijesztette meg úgy, hogy
köddé vált. Az ön tekintete még számomra is rémisztő.
Jasper mormogott.
Westfield felnevetett, majd útba igazította. Jasper
megköszönte a segítséget, bár azért nem volt hálás, hogy
kigúnyolták.
Köszönésképp gyorsan megemelte a kalapját, majd Eliza
keresésére indult. Jó néhány perce, hogy elváltak
egymástól. Sok nő számára ez jelentéktelen időkiesés,
azonban egy olyannak, aki nem sokat foglalkozik a
külsejével, hosszúnak tűnik. Jasper befordult a sarkon, és
hallotta, hogy Eliza utána kiált, de nem látta. Egy
férfiszobor állt kettőjük között a gurulós állványon, a
folyosó kellős közepén. Eliza próbálta elmagyarázni a
szobrot elmozdító férfiaknak, hogy az egyik kerék nagy
valószínűséggel beakadt a keskeny szőnyegbe.
Jasper a fejét csóválta, majd odasietett. Igazán jellemző
volt Elizára, hogy azért időzött olyan hosszasan, mert
mérnöki tanáccsal akart szolgálni, ha apró-cseprő ügyben
is. A férfi elmosolyodott. Eliza azt mondta, Jasper az a fajta
férfi, aki inkább a fizikai tevékenységet részesíti előnyben,
mint az intellektust. Ezen nem is vitatkozott, bár most úgy
érezte, hogy az éles elme is van olyan vonzó, mint a
meztelen női test.
– Miss Martin! – szólt végül.
 – Mr. Bond! – válaszolta Eliza, és megkerülte a szobrot. –
Ennek az alkotásnak jó ideje vagyok kénytelen szemezni a
hátsójával. Úgy tűnik, az egyik kerék nem mozdul.
– Talán valahogy el lehetne oldalazni mellette – javasolta
Jasper, és megnézte mindkét oldalt.
A hatalmas előtérben nem volt sok hely. Az óriási szobor
föléjük tornyosult.
Jasper lassított, ahogy közeledett.
– Van más útvonal? – kérdezte a két, vörös arcú férfitól,
akik tolni kezdték a szobrot.
– Igen – válaszolta a magasabb, miközben elővette
zsebkendőjét és a homlokát törölgette.
Az alacsonyabb szemmel láthatólag nem akart sok időt
tölteni az udvariaskodással, ezért ügyet sem vetve rájuk,
megtolta a vállával a talapzatot. A zökkenéstől kiszabadult a
beragadt kerék, így a talapzat és a szobor előrebillent, a
fapadló pedig tiltakozva nyikorgott. A súlyos szobrot tartó
kötél egy darabja hangos csattanással elszakadt. Jasper
ijedten figyelte, ahogy a szobor elmozdul.
– Eliza! – kiáltotta, és előrelépett, de nem tudta utolérni.
A talapzat megrepedt, a kerék pedig letört, és
végiggurult az előtérben.
A többi nagyon gyorsan történt. Fülsiketítő zaj támadt a
zárt helyiségben. Az alkotás törmelékei hatalmas porfelhőt
kavarva repültek a levegőbe.
Jasper nem látta Elizát a portól.
Átverekedte magát a törmelékeken, és abba az irányba
ment, ahol utoljára látta. A szobor maradványai szanaszét
hevertek a földön. Jasper annyira elképedt, hogy nem
tudott gondolkodni. Mellkasa lüktetett és alig állt a lábán.
Fülsiketítő ordítást hallott a terem különböző pontjaiból.
– Jó ég! – mondta Eliza. – Micsoda szörnyűség!
Jasper a hang irányába fordult. A nő az ajtóból figyelte az
eseményeket, nem messze tőle.
Szent ég...
Jasper átgázolt a törmelékeken, és a mellkasához
szorította Elizát.

– Úgy tűnt, mintha a kötelet legalábbis részben elvágták

volna.
Jasper a harmadik pohár brandyt kortyolta és próbálta
összerakni az eseményeket. Kabátját és mellényét a
kandalló melletti székre tette, és még mindig feszült volt.
– Persze nem biztos. Mindössze futó pillantást vetettem
rá.
– Nem hiszi, hogy baleset volt? – kérdezte Westfield a
kanapén ülve. – Annak ellenére, hogy patinás helyről van
szó, és minden olyan váratlanul történt?
– Miss Martin azt mondja, a szobor egy másik helyiségben
volt, amikor ő a mosdóba ment. Amikor kijött, látta, hogy a
szobor az útját állja.
– Két férfi próbálta véres verejtékkel arrébb mozdítani a
szobrot – emlékeztetett a gróf. – Egyedül képtelenség lett
volna.
– Az egyik kerékkel viszont gond volt. Talán nem
véletlenül.
 Jasper egy kortyra felhörpintette a maradék italt, és
remélte, hogy ettől felmelegszik, ha már a korábbi
ijedségtől majdnem megfagyott a vér az ereiben.
– Lehetséges, hogy valaki ennyi véletlen szerencsétlenség
áldozata legyen?
Jasper határozott mozdulattal az asztalra tette a poharat,
majd az órára nézett. Elizával csak órák múlva fog
találkozni a Lansing bálon. Biztos volt benne, hogy addig is
zaklatott állapotban lesz. Az sem jelentett megnyugvást,
hogy több emberrel figyeltette a Melville-házat.
Westfield kétkedésének adott hangot.
– Ön nyilván ideges a történtek miatt, míg Miss Martin
túltette magát az eseményeken.
– Mert bízik bennem, és úgy gondolja, szavatolni tudom a
biztonságát – vágta rá nyersen Jasper.
– Én is bízom önben. Ön viszont kevésbé tűnik
magabiztosnak.
– A „baleset” nagysága lehet az oka, hogy nem nagyon fél.
Milyen ironikus... Mert ez volt eddig a legveszélyesebb
esemény, és ő úgy gondolja, nincs köze az előzményekhez.
– Azt mondja, azért fél kevésbé, mert majdnem
megölték?
Jasper a grófra nézett, és látta az arckifejezésén, hogy
érdeklődve várja a magyarázatot. Egy pillanatra elfogta a
méreg, mert úgy érezte, Westfieldet inkább szórakoztatják
a délután eseményei, semmint aggódna miattuk.
Kiváltságos helyzete miatt olyannyira elrugaszkodott a
valóságtól, hogy nem csoda, ha mások szerencsétlenségét
csak érdekfeszítő beszédtémaként tartja számon.
Jasper igyekezett visszafogni magát. Megfordult, majd
elkezdte masszírozni nyakának hátsó részét.
– Mindent megteszek, amit tudok. Ennek semmi köze
ahhoz, mennyire vagyok magabiztos.
Holnap találkozik Eliza tanácsadójával és végigjárják az
ingatlanokat. Az emberei közben lenyomozzák a jelenlegi
és a régi bérlőket. Tervezte, hogy beszél Lord
Collingsworth-szel a befektetésről, melyet Eliza említett
neki, és már csak Lord Melville válaszára vár az időpontot
illetően. Ami Eliza két apját – Mr. Martint és Mr. Chilcottot –
illeti, ugyancsak lenne mit vizsgálni, de ezeket ő,
személyesen akarja intézni. Annak ellenére, hogy
megbízott az embereiben, nem akarta, hogy bárki
tudomást szerezzen Eliza családjának titkairól.
– Ha ez vigasztalja – mondta Westfield, miközben felállt –,
meglehetősen egyedi ügyben kell nyomoznia, és szokatlan
szerepet is kell hozzá játszania. Természetes, hogy azt hiszi,
valamit elmulasztott. Én itt vagyok, ha szüksége van rám.
Nekem van olyan tapasztalatom, ami önnek nincs. Mi több,
ha azt szeretné, hogy udvaroljak Miss Martinnak, míg ön a
nyomozásra fordítja minden figyelmét, boldogan
megteszem.
Jasper igyekezett mosolyogni.
– Köszönöm, boldogulok.
A gróf nevetett.
– Ha meggondolná magát, továbbra is él az ajánlatom.
Addig is eszem valamit és készülök az estre. Ön is egyen, és
ha iszik, azt legalább mértéktartóan tegye. Máskülönben
nem fogják komolyan venni.
Jasper türelmetlenül búcsút intett Westfieldnek, majd az
íróasztala mögötti székbe süppedt, és igyekezett
összeszedni minden rendelkezésére álló információt, és
átgondolni, mit hagyott ki.
Nem tévedhet. Különben oda az ügyfél-elégedettség és a
tekintély. Visszagondolt az eseményre, és rájött, hogy
valóban megijedt. Félt, hogy Eliza megsérül... vagy valami
még rosszabb történik vele.
Nem akarta, hogy ez az érzés még egyszer hatalmába
kerítse.

– Az ördögbe! – mondta Westfield, és elvett két pohár

pezsgőt az egyik szolga kezében billegő tálcáról.
Az egyiket Jaspernek adta, vigyázatlanul majdnem
kiöntve az italt.
– Elfelejtettem, milyen furcsán viselkedik Lady Lansing,
amikor izgatott. Egy szót sem értettem abból, amit mond.
Meddig rabolta az időnket? Húsz percig? Fél óráig?
– Tíz percig, milord. Legfeljebb tíz percig.
Jasper végigmérte a báltermet. Hosszú, keskeny,
márványpadlóval burkolt helyiség volt. A mennyezetről
három hatalmas csillár lógott le. Fodrozott oszlopok és
páfrányok vették körbe a termet. A hátsó fal széltében nyíló
dupla ajtók szárnyát szélesre tárták, hogy a levegő jobban
átjárja a helyiséget.
– Igazán elképesztő. Mit meg nem teszek önért, Bond –
mondta Westfield, miközben a tálcára tette üres poharát.
– Inkább örülnie kéne. Az ön illusztris társasága
megalapozza Lady Lansing báljának sikerét.
– Nem repesek a boldogságtól.
– Tudom, tartozom egy szívességgel – mormolta Jasper,
miközben azon bosszankodott, hogy nem találja Elizát. –
Azzal kiengesztelem egy kicsit?
A Lansing bálterem nem volt túl nagy és nem is voltak
benne túl sokan. Szép számmal jelentek meg vendégek, de
még korántsem volt zsúfoltság. Ezek után vajon miért nem
találja meg Elizát?
Ön is azon férfiak közé tartozik, akiknek felettébb tetszik a
vörös haj?
Ő eredetileg nem tartozott közéjük. Számára minden nő
egyformán csodálatra méltó volt. Most pedig hiába minden
más hajszín, ő kizárólag azt az egy, tüzes színt keresi.
A gróf megragadta a karját.
– Erre – sürgette Jaspert, és igyekezett a megfelelő
irányba terelni. – Jön valaki, akivel nem óhajtok
beszélgetni.
Jasper bánatos mosollyal indult a gróf után. Lassan
megkerülték az oszlopot, mert közben sokan üdvözölni
akarták a grófot. Jasper már azon volt, hogy otthagyja
Westfieldet, amikor észrevette Elizát.
Aztán megbotlott, Westfield pedig nekiütközött.
– Az ördögbe, Bond! Mit művel maga? – kérdezte
méltatlankodva a gróf, majd elhallgatott.
Jasper elismerően füttyentett. Meglehetősen faragatlan,
mondhatni, illetlen megnyilvánulás volt, de kifejező. Nem
talált szavakat.
– Miért? – morfondírozott a gróf. – Vajon miért nem
szenteltem sokkal több figyelmet Miss Martinnak?
Eliza épp egy férfitársaság közepén állt. Haját fürtökbe
fogta, melyek szép keretet adtak arcának, és lágyan a
nyakszirtjére omlottak. Zafírszín szaténruhát viselt, mely
kiemelte őt a halványabb árnyalatot viselő többi
hölgyvendég közül. Képtelenség volt szem elől téveszteni,
bár alacsonyabb volt, mint az őt körülvevő, lelkes férfihad.
Micsoda megjelenés! Hogy jutott eszébe ilyen ruhát
felvenni?
Jasper nem tudott uralkodni magán. Ökölbe szorított
kézzel figyelte a nőt, egyszerűen képtelen volt levenni róla
a szemét. Eliza ruhájának színe még jobban kiemelte
selymes bőrének árnyalatát és hajfürtjeinek szépségét. A
ruha fazonja egyszerű volt, csekély díszítéssel. Szépségét a
viselője tette különlegessé. Fűzője kivágásában telt, feszes
keblek látszottak, többet hagyva fedetlenül, mint
amennyire egy diszkrét pillantás elég lett volna. Hosszú
szoknyája kihangsúlyozta viselőjének hosszú lábát. A ruha
puffos ujja rövid volt, nem ért le a hosszú, fehér kesztyű
tetejéig, így látszottak Eliza felkarján a szeplők, melyeket
Jasper ellenállhatatlannak talált.
Vágyakozva nézett rá, mint egy éhező az ételre, csak
akkor szembesülve igazán az éhséggel, amikor meglátja és
megérzi annak illatát.
Egy szórakozott férfihang megzavarta:
 – Jó látni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki
megfeledkezik az illemről.
Jasper levette szemét Elizáról, hogy megnézze, ki szólt
hozzá.
– Lord Brimley! – szólt Westfield. – Örülök, hogy ismét
látom.
Miután a gróf bemutatta őket egymásnak, Jasper a
szokásos alapossággal végigmérte Brimley bárót. A báró
egy fejjel alacsonyabb és jóval karcsúbb volt nála és
Westfieldnél. Bár sajnálatosan kopaszodni látszott, Jasper
úgy gondolta, fiatalabb, mint amennyinek tűnik.
– Meglep, hogy látom, Westfield – mondta Brimley,
miután üdvözölte Jaspert. – Ilyen gyorsan terjed Miss
Martin átváltozásának híre?
– Nos – mormolta a gróf –, én nem sok reménnyel
érkeztem erre az estélyre. Ami pedig – az ön szavaival élve
– Miss Martin „átváltozását” illeti, arra nem is mertem
számítani. Kész adomány.
– Mr. Tomlinson szerint Miss Martin szeretne végre
hajadonból férjes asszonnyá válni – tette hozzá Brimley.
– Lehet, hogy csak egy konkrét személy figyelmét
szeretné magára felhívni – szólt közbe Jasper.
– Nem mondja? – szólt Brimley, tágra nyílt szemmel. –
Szabad tudni, ki az illető?
– Sajnos én hátrányban vagyok. Most találkozom először a
férfiakkal, akik úgy zsonganak Miss Martin körül, mint
méhek a méz körül.
– Méhek a méz körül. Milyen költői megfogalmazás. Nos,
majd én kiderítem, ki az a titokzatos illető.
Westfield hátba veregette Brimley-t, majd így szólt:
– Ön csak tegye a dolgát, aztán mesélje el, mire jutott!
Brimley kidüllesztette mellkasát.
– Úgy lesz, Westfield.
Jasper türelme fogytán volt, ezért gyorsan biccentett,
majd kicsit oldalra lépett.
– Ha megbocsátanak az urak...
– Ne olyan gyorsan, Bond! – vágta rá Westfield. –
Odakísérem, hogy köszönthessük a csodás Miss Martint.
Bocsásson meg nekünk, Brimley! Mindenképp tájékoztasson
minket a fejleményekről!
Jasper válla megfeszült. Nem mintha attól tartott volna,
hogy Westfield veszélyt jelent Elizára, de az érzés ott
lappangott benne. Emlékezett, mit mondott Eliza a Miss
Tolliverrel kapcsolatos negatív érzéseiről, és még jobban
csodálta az őszinteségét.
Eliza észrevette, pedig jó pár lépés távolságra volt. Jasper
a mély dekoltázs pihegésén látta, milyen szaporán veszi a
levegőt, és kicsit el is pirult a keble. A férfi rezzenéstelen
arccal nézte, és némi büszkeséget érzett. Eliza
egyértelműen az ő jelenléte miatt jött zavarba, holott
egyáltalán nem provokálta.
Jasper megállt, így a többiek kénytelenek voltak arrébb
menni.
– Miss Martin!
Eliza lesütötte szemét és meghajolt.
– Jó estét, Mr. Bond.
 Jasper kénytelen volt odaengedni Westfieldet, így
hátralépett. Egy pillanatra csak figyelte Elizát az új
környezetben, és látta, hogy legbelül mosolyog, miközben
olyan őszintén beszél a többiekkel, hogy azok már nem
tudták felvenni a beszélgetés fonalát. Annak ellenére, hogy
külsőleg változott, még mindig önmaga volt. Míg a többiek
arról beszéltek, milyen balszerencsésen alakult Eliza
látogatása a Királyi Akadémián, ő a homlokát ráncolta és az
ajkait harapdálta. Szemmel láthatólag egyáltalán nem
foglalkoztatta ez a téma. Gyakran nézett Jasperre, mert a
férfi jelenlétében úgy érezte, biztonságban van. Jaspernek
eszébe jutott, Eliza milyen könnyen átsegítette, amikor a
férfi úgy érezte, képtelen helytállni bizonyos helyzetben.
Nem különböztek olyan nagyon. Mi több, némely
adottságok tekintetében meglepő hasonlóságot mutattak, és
ez Jaspert ellenállhatatlanul vonzotta.
Ahhoz, hogy Jasper kellően iskolázott legyen, édesanyja a
saját büszkeségével, később az életével fizetett. Fia nem
akarta, hogy ekkora anyagi áldozatot hozzon, de tudta, hogy
anyját képtelenség volna meggyőzni. Végül beleegyezett,
de csak azért, hogy később támogatni tudja, nem pedig
azért, ami az anyjának a célja volt: hogy Jasper jó
benyomást tegyen az apjára, aki hírhedten megtagadta
számtalan fattyát.
Jasper az ópiumot okolta, hogy anyja nem vette észre,
mennyire reménytelen a vállalkozás. Persze ép ésszel senki
nem gondolhatta komolyan, hogy a jóképű, tanult, éles eszű
fiú képes lesz szeretetet és atyai büszkeséget ébreszteni
egy olyan züllött alakban, amilyen a néhai Montague gróf
volt. Igen, Jasper művelt, külső tulajdonságai tekintetében
igen kifinomult férfivá érett. Tehetségesen fogalmazott,
sokat olvasott. Értett a számokhoz, bár nem érdekelték
annyira, mint Elizát. Szóval be tudott volna illeszkedni, de
valahogy mégsem sikerült neki. És tudta, hogy Eliza
ugyanebben a cipőben járt.
Megszólalt a hegedű, jelezte, hogy a zenekar a rövid
szünet végére ért. A vendégek a parkett közepén
gyülekeztek. Eliza hosszú, jelentőségteljes pillantást vetett
Jasperre, így a férfi tudta, ez az ő tánca lesz.
Eliza Richard Tolliverrel indult a parkett felé. Olyan
elegánsan és kecsesen lépdelt, hogy a férfi képtelen volt
levenni róla a szemét. A zafírszínű ruha szoknyarésze
szemmel láthatólag ívesebb volt, mint a többi nő
ruhakölteménye. Jasper úgy gondolta, ez a vonalvezetés
tökéletesen illik Elizához. Összetettebb volt, mint a többi
hölgy.
A zenekar elkezdte játszani a keringőt. Eliza közelebb
lépett Tolliverhez és kézen fogta. A férfi tapasztalt táncos
módjára kezdte a tánclépést.
Jasper a homlokát ráncolta és gondolkodott. Két Tolliver
volt a kiállításon. Nem sokkal Eliza után hagyták el a
helyiséget, és ugyanabba az irányba haladtak, mint ő. Eliza
kérőinek listáján Tolliver Montague fölött szerepelt,
részben azért, mert van egy húga, akinek jól jöhet a
hozománya, hogy így még előnyösebb legyen a házassága.
Jasper elfordult, és arra számított, hogy a Tolliver-leány a
fivére közelében lesz. Szerette volna megtalálni.
 6. FEJEZET

– Ön káprázatosan néz ki ma este, Miss Martin – mondta Sir

Richard, ahogy a többiek mellett táncoltak a parketten.
– Köszönöm – válaszolta Eliza, és azon gondolkodott,
mondjon-e még valamit. Vajon mit tehetne hozzá, ami nem
kínos? A bókokat mindig közhelyesnek tartotta. Nagyon jól
tudta, hogy nem tartozik a szép nők táborába. Bár most,
hogy több időt és energiát fordított a külső megjelenésre,
butaság volna azt hinnie, hogy minden bók hamis. Főképp,
hogy ezúttal az anyja egyik ruháját öltötte magára.
Eliza maga is meglepődött, hogy emellett a darab mellett
döntött. Anyja pont az a fajta nő volt, amilyen ő egyáltalán
nem akart lenni. Lady Georgina féktelen és heves
természet volt. Nem törődött cselekedeteinek
következményeivel, mint ahogy azzal sem, mit okoz vele
másoknak. Eliza sokáig gyakran feltette magának a kérdést,
vajon mit tenne az anyja bizonyos helyzetekben. Ha
megtalálta a választ, ő pont annak az ellenkezőjét csinálta.
Ezen az estén viszont szeretett volna kedvezni Jaspernek. A
férfit nagyon letaglózták a Somerset-házban történt
események, Elizának viszont nagyon sokat jelentett, hogy
Jasper törődött vele. Ha őszinte lett volna magához,
beismeri, hogy megjelenésével szerette volna felhívni
magára Jasper figyelmét, egyúttal választ kapni a viszony
létesítésével kapcsolatos, korábban feltett kérdésére.
Persze kézzel fogható magyarázat is van, amiért ezt a
ruhát választotta: Ezzel jelzi egyesek felé, hogy változás állt
be az életében. Nagyon jól emlékezett a napra, amikor
anyja kivetette hálóját Mr. Chilcottra. Lady Georgina kék
szeme ragyogott, ajka vörösen fénylett, arca lángolt.
Magában hümmögött és időnként dalra fakadt. Aztán a
következő hetekben megállás nélkül mosolygott. De a
legárulkodóbb jel az volt, hogy attól kezdve teljesen
másképp öltözködött. Jóval kevésbé díszes, ám dúsabb színű
ruhákat öltött magára, mintha sejtette volna, hogy micsoda
ékesség már magában is, ahogy sugárzik róla a vágyakozás.
Eliza megértette, hogy nem maradhat megszokott,
egyszerű megjelenésénél, ha azt akarja, hogy mások
elhiggyék, hogy különleges vonzalmat táplál valaki iránt.
Sir Richard köszörülni kezdte a torkát.
– Remélem, megbocsátja, Miss Martin, de aggódom önért.
– Aggódik?
– Nem áll szándékomban olyasmibe avatkozni, ami nem
tartozik rám – mondta a gróf, miközben egyáltalán nem
tűnt úgy, mintha félne kimondani, amit gondol –, de attól
tartok, az eddig oly gondos és mértéktartó párválasztása
egy kicsit lazulni látszik.
Eliza összevonta szemöldökét.
– Lazulni?
– Természetesen Mr. Bondról beszélek.
– Értem.
Bár Tolliver két báli szezonon keresztül udvarolt neki, ez
volt az első, hogy ilyen leereszkedően beszélt. Egyáltalán
nem tetszett Elizának a hangsúly. Így csak a szülő vagy a
tanár szokott beszélni a szófogadatlan gyerekkel.
– Valami nem tetszik nekem Mr. Bondban. Nem tudom,
pontosan mi az, de annyi szent, hogy valami nincs rendben
vele – tette hozzá Tolliver.
Eliza elfordította a fejét és látta, hogy Jasper egy
oszlopnál áll, karba tett kézzel, és félig lehunyt szemmel.
Nem ez volt az első, hogy észrevette, a férfi egyáltalán nem
úgy néz rá, mint első találkozásuk alkalmával. Vágyakozva,
sokkal csábítóbban és igézőbben figyeli Elizát. A nő érezte,
hogy testét melegség járja át. Csak néhány napja ismerik
egymást, de ez óhatatlanul megváltoztatta őt. Olyan érzés
kerítette hatalmába, melyet eddig csak könyvekből ismert.
Ami Tolliver kijelentését illeti, bár nem tetszett neki a
tálalás módja, nem hibáztatta érte a férfit. Jasper öltözéke
volt az egyetlen, ami rendezett volt. Bár a felszínen
ártalmatlannak tűnt, aki jobban megfigyeli, észreveszi,
hogy nem való ebbe a társaságba. Már a mozgásán is
látszott, hogy veszélyes emberről van szó.
– Nem látom konkrét okát az efféle kijelentésnek –
válaszolta Eliza. – Szerintem nincs vele semmi gond.
– Miss Martin! Azt kell mondanom, aggódom az
értékítélete miatt. Ki a családja?
– Lord Melville ismeri az édesapját.
Eliza követte Sir Richardot, aki szokatlanul hevesen
pörgette meg a táncban. Tekintve, hogy gyakorlott táncos
volt, ez a fajta figyelmetlenség teljesen meglepő volt tőle,
ezért intő jelnek tűnt.
– Gyanítom, a vagyonára pályázik, hisz tudja, hogy ön
módos.
– Ez a többi, engem körülvevő úriemberre is vonatkozik.
Nem gondolja? Kíváncsi vagyok. Miért gondolja, hogy Mr.
Bond pénzhajhász, és nagyobb veszélyt jelent rám nézve,
mint a többi udvarló? A külleme nyilván rácáfol az iménti
kijelentésére.
Jasper makulátlanul jelent meg az estélyen. Sötétszürke
bársonyzakójában, világoskék mellényében kifejezetten
elegánsnak tűnt. Ruhájának előkelő szabása előnyösen
kihangsúlyozta erőteljes alkatát. Elizának nagyon tetszett a
férfi erőt sugárzó, sármos megjelenése. Jasper közelsége
biztonságot adott neki. Az egyetlen ember, aki Jasper
jelenlétében kárt okozhatott volna neki, az maga Jasper
volt.
– Miss Martin! – nézett rá szomorúan Tolliver. – Meg kell
mondjam, nagyon kiábrándító egy olyan nővel keringőzni,
aki egész idő alatt más férfit csodál.
– Nem csodálom őt, uram. Legalábbis nem szóban. Csak
várom, hogy kifejtse, miért olyan lesújtó a véleménye Mr.
Bondról. Azt állítja, a vagyonomat akarja, de én nem
találom helytállónak ezt a kijelentést. Szeretném, ha
megmagyarázná, mire alapozza ezt az okfejtést.
– Ön ugyan tehetségesen tud érvelni, de jelen esetben
hátrányos helyzetben van. Megmagyarázom. Nem
viselkedik önnel szemben illendően, Miss Martin.
– Azt mondja – kérdezte Eliza puhatolózva –, hogy ön
szerint azért néz engem folyamatosan Mr. Bond, mert a
pénzem kell neki? Nem értem a logikát. Nem lehet, hogy
Mr. Bond azért néz, mert esetleg külsőleg talál vonzónak?
Talán a megjelenésem vonzotta oda a tekintetét.
– Ön kétségkívül csinos – ismerte be a gróf.
– Vagy a hajam? Vannak férfiak, akiknek nagyon tetszik
az efféle hajszín. Legalábbis úgy hallottam.
A gróf tetőtől talpig elpirult.
– Nagyon szép a haja.
– A csinos alakom, és a szép fürtjeim sem magyarázzák,
miért nem veszi le rólam a szemét Mr. Bond? Kétségtelen,
hogy sármos megjelenésével bárkit levenne a lábáról, így
akárkivel szemezhetne. Javítson ki, ha tévedek, de én úgy
látom, ön szerint az én külsőm messze nem ér fel Mr. Bond
fizikai vonzerejéhez. Sokkal szebb nőket is találhatna
magának, mint én.
Eliza ráncolni kezdte az orrát, mintha gondolkodna.
– Talán az eszem miatt talál érdekesnek.
– Ön valóban nagyon okos, Miss Martin – vágta rá gyorsan
a gróf, miközben igyekezett másra terelni a szót. – Épp
ezért kedvelem olyan nagyon. Biztosra veszem, hogy az
idők végezetéig élveznénk egymás társaságát. Ugyanakkor
Mr. Bond nyilván sokkal több időt szentel külsejének
ápolására, mint észbeli képességeinek fejlesztésére. A
vonzó külső még nem tesz valakit intelligenssé. Kétlem,
hogy valóban értékelné az ön értelmi képességeit. Mi több,
én az ön helyében csodálkoznék, hogy képes volt vele
értelmes beszélgetést folytatni. Már, ha egyáltalán.
 Eliza bólintott.
– Most már értem. Ha kivesszük a pakliból a szellemi és
fizikai vonzerőmet, csak az anyagiak maradnak, melyekkel
a jóképű férfiakat vonzhatom. Most már minden világos, Sir
Richard.
Véget ért a tánc. Eliza kicsit hátralépett, amikor halkulni
kezdett a zene.
– Köszönöm. Nagyon sokatmondó beszélgetés volt. Már
csak egy dolgot áruljon el! Ha a vonzó férfiak kizárólag a
vagyonomat találják csábítónak, ön pedig az eszemet, ez azt
jelenti, hogy ön nem vonzó?
Tolliver kinyitotta, becsukta, majd ismét kinyitott a száját,
de egy hang nem jött ki rajta.
Gyors meghajlás után Eliza megfordult és elhagyta a
parkettet. Jasperhez akart menni, de a férfi már nem volt
ott, ahol Eliza néhány perccel azelőtt látta.

Jasper észrevette Miss Tollivert a táncparketten. Nem

sokkal ezután őt találta meg Lord Westfield.
– Lassan bárkit elvennék feleségül – mondta a gróf. –
Teljesen kikészít ez a házasság előtti tortúra.
– Bezzeg a házasság utáni tortúra, az maga lesz a
mennyország – válaszolta Jasper hűvösen.
– Nincsenek irreális elvárásaim – vágta rá Westfield
védekezően. – Ha nem mérgesít fel túlságosan, és nem
taszító számomra a gondolat, hogy ágyba viszem, nyitott
vagyok bármely megfelelő családból származó úri
kisasszony felé.
 – Micsoda előrelépés.
A gróf összevonta szemöldökét.
– Hangsúlyából úgy érzem, hiányol valamit. Árulja el, mit
tegyek! Unatkozom.
– Ha Miss Tolliver elhagyja a táncparkettet, szeretném
megosztani vele a véleményemet a ma estéről.
– Látni akarja, miképp reagál. Őszintén szólva, nem
hiszem, hogy egy nő képes volna elmozdítani egy szobrot.
És azt ne mondja, hogy Sir Richard segített neki. Szerintem
még a testvérét sem tudja felemelni.
– Minden követ meg kell mozgatnunk!
Amikor véget ért a tánc, Miss Tolliver nyomába eredtek.
A nő kedvesen és illendően pukedlizett, úgy köszöntötte
Westfieldet.
– Miss Tolliver! Örülök, hogy látom – mondta Westfield,
miközben elegánsan meghajolt.
– Köszönöm, uram – válaszolta Miss Tolliver, majd
együttérzőn mosolygott Jasperre. – Hogy van a lába, Mr.
Bond?
– Köszönöm, már valamivel jobban.
A csinos, barna hajú nő kacéran mosolygott.
Halványsárga ruhája hasonló árnyalatú volt, mint amilyet
Eliza délután viselt, csak jóval díszesebb. Az ilyesfajta
részletek soha nem kerülték el Jasper figyelmét. A ruha- és
hajviselet mindig árulkodó jelnek számított.
Eliza ma esti megjelenése viszont szöges ellentétben állt
eddigi ruhaviseletével. Mindeddig úgy tűnt, nem sokat ad
az öltözködésre. A többi részvevőhöz képest igen feltűnő
volt a megjelenése, így Jasper még jobban vágyott rá. Még
csak néhány napja ismerték egymást, de a férfi úgy érezte,
képtelen elszakadni tőle. Tudta, bármit megtenne, hogy
Eliza az övé legyen.
– Hallottam a Királyi Akadémián történt szerencsétlen
balesetről – mondta Miss Tolliver, és a fejét csóválta. –
Szegény Miss Martin! Én egy hétig ki sem mozdulnék az
ágyból, ha ekkora sokk érne.
– Ő nagyon jól kezelte a helyzetet – válaszolta Jasper.
– Főképp a körülményeket figyelembe véve – tette hozzá
Westfield bizalmasan.
Miss Tolliver a homlokát ráncolta.
– Miféle körülmények?
A gróf közelebb hajolt.
– Az a hír járja, hogy a szobrot tartó kötelet valaki
elvágta.
– Ne! – sikoltott fel Miss Tolliver és a torkához kapott. –
Miért tenne bárki is ilyet? Főképp Miss Martinnal.
– Nem mondtam, hogy ő volt a célpont – válaszolta Bond.
– Talán csak rosszkor volt rossz helyen.
– Az valamivel megnyugtatóbb lenne – sóhajtotta Miss
Tolliver. – Azt mondja, elvágták a kötelet. Vajon miért?
Miss Tolliver ezután félrefordította fejét, és harapdálni
kezdte alsó ajkát.
– Én nem szívesen találgatnék – mondta Westfield. – Nem
vezet jóra, ha valakinek a nevét összekötik egy ilyesféle
szörnyűséggel.
– Így igaz – mondta Miss Tolliver ünnepélyesen, majd
búcsúzásképpen meghajolt és elindult. Jasper követte őt a
tekintetével. Miss Tolliver egyenesen egy csoport nő felé
tartott.
– Most mindenkinek elmeséli, amit hallott – mormolta
Westfield.
– Nincs bizonyíték az ártatlanságára. Tény, hogy az okos
ember azt hiszi, ha másokkal is tudatja a hírt, elterelődik
róla a gyanú. Mint tudjuk, épeszű ember nem osztja meg a
többiekkel, ha bűntettet követ el.
Jasper úgy döntött, szemmel tartja a Tolliver-testvéreket.
Nem akart kockáztatni.
– Kiváló gondolat.
– Mit tud a Lord Collingsworth által kezelt befektetési
alapról?
– Egy ideig magam is részt vettem benne, de
Collingsworth számomra túlságosan földhözragadt
gondolkodású. Talán ön is így fogja érezni.
Jó, ha Eliza vigyáz. A pénz nagyon fontos neki. Nem
mintha bármit is venni akarna, de számára ez jelenti a
szabadságot, és a tudatot, hogy van, ami fölött kizárólag ő
rendelkezik.
– Tudja, ki a többi befektető?
– Van egy pár. Miért?
– Miss Martin az egyik.
– Tényleg? – kérdezte Westfield felhúzott szemöldökkel. –
Ezt nem tudtam. Ez engem is gyanúba kever?
– Még az is lehet – mondta Jasper mosolyogva.
A gróf elvett egy pohár pezsgőt az arra járó pincér
tálcájáról.
– Nagyon finom.
– Igyon, míg nyugodtan teheti – válaszolta Jasper, majd
továbblépett.
– Ezt vegyem fenyegetésnek, Bond?
– Igyon, míg nyugodtan teheti – ismételte Jasper. – Ha ön
a vétkes, nem lesz nyugta.
– Most hová megy?
– A játékszobába. Talán a kétségbeesett
szerencsevadászat új irányba visz.
– Nem válaszolt a kérdésemre. Mit kezd majd Montague
birtokával, ha egyszer az öné lesz?
Bár Westfield volt az ingatlanszerződés kezese, fogalma
sem volt, miért akarja Jasper annyira.
Jasper végül nem késlekedett a válasszal.
– Lebontatom a házat, aztán elhagyom Angliát.
– Mégis miért?
– Még nem mondtam? – kérdezte Jasper, miközben a
grófra nézett. – Vettem egy ültetvényt délen.
– Jó ég! – mondta a gróf, és majdnem félrenyelte a
pezsgőt. – Csak ön talál megnyugvást a primitívek között.
– Én is hasonlóan látom az ön életét.
Jasper a szeme sarkából látta a zafír árnyalatát. Gyorsan
megfordult, és látta, hogy Eliza a verandára nyíló
kétszárnyú ajtók egyikéhez siet.
Válla fölött kurta pillantást vetett a férfira, mely nem
arra utalt, hogy flörtölni szeretne. Annál sokkal
egyszerűbb, örömtelibb és magabiztosabb volt. Nyilván azt
remélte, hogy Jasper követni fogja.
A férfi mosolygott és bólintott.
– Ön nélkül leszek kénytelen folytatni az estét – mormolta
Westfield.
– Csak egy pillanat és visszajövök.
– Csalódtam önben, Bond. Ha egy szép nő így néz önre,
nyilván több időre lesz szüksége, mint egy pillanat.

Eliza a legközelebbi kijárat felé vette az irányt. Azt remélte,

sötét ruhája beolvad az éj sötétjébe, így nem fogják
felismerni. Érezte, hogy Jasper figyeli, és vissza kellett
fognia magát, nehogy szaporázni kezdje lépteit. Nem azért,
mert el akarta kerülni, hanem mert az ösztönei úgy
diktálták, meneküljön a vadász látóteréből.
A várakozás már maga volt a csoda. Nyakszirtjénél
felborzolódott a haja, és a karja is libabőrös lett, ahol nem
takarta a hosszú kesztyű. Amikor egy forró kéz a könyökét
érintette, megborzongott.
– Miss Martin!
Jasper mély hangjának hallatán még a gyomra is
összeugrott. A férfi megfogta Eliza karját, és a kert felé
vezette, ahol a vendégek jó része párokba rendeződve
beszélgetett.
– Figyelmeztethetett volna, hogy ha meglátom, még a
lélegzetem is eláll majd.
– Köszönöm.
Tolliver bókjával ellentétben most nem érezte magát
kínosan. Épp ellenkezőleg: kifejezetten jólesett neki.
 – Kitűnő gondolat, hogy változtatott a megjelenésén.
Ezzel okot ad a találgatásra.
Nagy tisztelettel nézett Elizára.
– Ha még nem mondtam volna, tetszik a gondolkodása.
Eliza elpirult.
– Kevesebbre tartaná értelmi képességeimet, ha tudná,
hogy a külsőmmel éppúgy el akartam bűvölni, mint az
eszemmel?
– Nem. Inkább megtiszteltetésnek venném.
– Bevallom, ostobának érzem magam. Mióta önt ismerem,
úgy viselkedem, ahogy máskor soha.
Jasper mosolygott. Eliza testét melegség járta át a jóképű
férfi látványától.
– Kevésbé lenne zavarban, ha elárulnám, azóta, hogy
megláttam, a cipőm színétől a nyakkendőm csomójáig
mindent pontosan megtervezek, hogy a lehető legjobb
színben tűnjek fel ön előtt? Úgy gondolom, ez alap, ha
valakivel viszonyt szeretne létesíteni az ember.
Jasper lassított, ahogy megvilágítottabb területre értek. A
verandára kihelyezett fáklyák ugyan adtak némi fényt, de
épp csak annyit, hogy kellemesen érezzék magukat a kint
ácsorgók.
– Ez is a játék része?
– Bármit, ha önről van szó, Eliza.
Tekintve, hogy Eliza nem mozgott túl otthonosan a
flörtölők világában, igyekezett másra terelni a szót.
– Honnan ismeri Lord Westfieldet?
– Annak idején Lucien Remington mutatott be minket
egymásnak.
Eliza meglepődött, hogy Jasper is bejáratos a Remington
tulajdonában lévő, elegáns, mondhatni, elitnek számító
Gentlemen’s Club berkeibe. Aztán eszébe jutott, hogy
Lucien Remington nem más, mint Glasser herceg
törvénytelen fia. Arról volt híres, hogy háttérre való
tekintet nélkül mindenkit beenged a klubba... Feltéve, ha az
illető fizetni tud az igénybe vett szolgáltatásokért. A nemesi
körből származó látogatók elfogadták ezt a gyakorlatot,
mert mindenki tudta, hogy maga Remington is egy főnemes
leszármazottja. Ráadásul nem akarták megfosztani
magukat a klub kínálta élvezettől.
– Régóta ismerik egymást?
– Nem annyira.
Bár Jasper nem mozdult, Eliza érezte, hogy valami
megváltozott a férfiban. A hirtelen éberség. Mintha
jéghideg vízzel öntötték volna le. Eliza olykor
megfeledkezett róla, hogy ő és Jasper Bond még alig
ismerik egymást. Fizikai értelemben olyannyira vonzódott
hozzá, hogy intimebbnek érzékelte a kapcsolatot, mint
amilyen valójában volt.
Végül halkan, kimérten így szólt:
– Ne haragudjon, amiért a magánélete felől kérdeztem.
Tudom, nem tartozik rám.
Talán jobban teszi, ha Jasperhez hasonlóan ő is kerüli a
kényes témákat. A férfi neki dolgozik, tehát nem más, mint
az alkalmazottja. Ha ezt észben tartja, talán sikerül kicsit
lejjebb adni a férfi iránti rajongásból.
 Nagy csalódás tud lenni, ha nem viszonozzák az ember
vonzalmát.

Bár nem voltak külső jelei, Jasper jól tudta, hogy Eliza
visszavonult, így már nem lesz nyert ügye. Annak idején,
amikor szerelmi kapcsolatot létesített, minden
bonyolultabbá vált, a nők ugyanis mindent tudni akartak
róla. Soha nem értette, miért.
Elizával szemben sem akart engedni, kivéve, ha azt a
munka természete megkívánta.
– Két éve találkoztam vele – válaszolta. – A gróf
érdekesnek találja a munkámat, és emiatt... barátok
lettünk.
– Olyan furcsán mondta a „barátok” szót.
– Őszintén szólva, nem sokszor ejtem ki ezt a szót a
számon.
Eliza bólintott. Valahol sajnálni kezdte a férfit.
– Megértem.
Jasper a lába előtt heverő kőre nézett. Persze hogy
megérti. Hiszen vonzódnak egymáshoz. Ha csak felszínesen
nézik, a társadalmi elvárások szintjén, akkor egyáltalán
nem illenek össze. Ha viszont mélyebbre ásnak, rájönnek,
hogy egymás társaságában a legjobb.
– Á! Hát itt van, Miss Martin! – szólt egy ismerős hang.
Jasper megfordult, és látta, hogy Lord Montague elhagyja
a báltermet. Sötét smaragdzöld bársonyöltözékében úgy
nézett ki, mint egy igazi, gazdag és becsületes lovag. Más
kérdés, hogy Jasper tudta az igazságot. Montague anyagi
háttere ingoványos talajon állt. Szemének csillogása és a
széles mosoly arról árulkodott, hogy nagyon örül Elizának.
Vagy legalábbis a vagyonnak, melyet birtokol.
Jasper kihúzta magát. Soha nem neheztelt az öccsére,
amiért a névvel járó rangot és címet viselte. Egészen
mostanáig. Ami Elizát illeti, Jasper számára Montague igen
nagy veszélyt jelent. Bond kizárólag olyan javakat tudott
felmutatni, mint a szenvedély, elfogadás, kaland, melyeket
csak nemrég kezdett el értékelni. Ha Miss Martin úgy dönt,
hogy a szexhez elengedhetetlen a házasság... Akkor
lehetséges, hogy ha elcsábítja, akkor azzal belekényszeríti a
házasságba.
Jasper kinyújtotta karját, és várta, hogy Eliza a tenyerébe
tegye kézfejét. Kezet csókolt neki, és gyűlölte a fehér
kesztyűt, mely elválasztotta ajkait Eliza finom, puha
kézfejének bőrétől.
– Magára hagyom a csodálójával – mormolta, majd kicsit
megszorította Eliza ujjait.
Bármennyire is ellenére volt, úgy gondolta, legjobb, ha
távolságot tart Montague-tól, és engedi, hogy Eliza
kettesben maradjon vele, és maga győződjön meg róla,
mennyire különbözik a két férfi.
Aprót biccentett a gróf felé. Némi elégtételt érzett,
amiért Montague szeretett ingatlanjának jogai a kezében
voltak, miközben a gróf mit sem sejtett.
Jasper egyenesen a játékszoba felé vette az irányt. A
lehető legjobb alkalom, hogy megfigyelje, vajon Eliza
udvarlói között van-e szerencsejáték-függő. Ebben legalább
verhetetlen volt.

– Mr. Bond igazán jóképű fiatalember – jegyezte meg Lady

Collingsworth a szemben lévő ülésről, miközben hintójuk
végighaladt a forgalmas utcán. Míg a többi résztvevő egyik
bálból a másikba hajtatott, Eliza és őnagysága hazafelé
tartottak.
– Ezt már korábban is említette.
Eliza az ölébe tette a kesztyűjét. Olyannyira tetszett neki
az elegánsan felöltözött Jasper, hogy legszívesebben megint
találkozott volna vele, mielőtt véget ér a nap. A verandán
történt rövid beszélgetés végképp ráébresztette, hogy
szeretne még több időt a férfi társaságában tölteni.
– Egyes férfiak olyan jóképűek és ellenállhatatlanok, hogy
az ember azt hiszi, csak az ő képzeletének szüleményei. Ha
meglátsz egy ilyen férfit, nem tudod kiverni a fejedből.
Annak ellenére, hogy lekapcsolták a lámpákat, jól látszott,
hogy őnagysága mosolyog.
– Ha őt meglátja az ember, tényleg szóhoz sem jut az
ámulattól – válaszolta egyetértően Eliza. – Sir Richard
Tolliver szükségét érezte, hogy figyelmeztessen, az ilyen
kivételesen jóképű férfiakat, mint Mr. Bond, csak a
vagyonom érdekli.
– Jóságos ég! – mondta Regina, és kihúzta amúgy is
szálegyenes derekát. – Tolliver olyan eltökélt, hogy
elvesztette a józan eszét. Nagyon sokáig figyeltem Mr.
Bondot a nap folyamán. Biztos vagyok benne, hogy gyengéd
érzéseket táplál irántad. Fél, hogy nem tudna téged
boldoggá tenni.
– Hogy jutott erre a következtetésre?
– Mr. Bond eleget beszélt, hogy rájöjjek.
Eliza felhúzta szemöldökét.
– Tényleg?
– Igen. Szívesen vennéd, ha udvarolna neked?
– Ha következetes akarok lenni, azt mondom, jobban meg
kéne ismernem.
Lady Collingsworth összekulcsolta a kezét.
– Nagy megtiszteltetés, hogy felelősséget vállalhattam
érted. Tudod, édesanyád sokat jelentett nekem. Úgy
szerettem Georginát, mint édes testvéremet. Ezért is
karoltalak fel. Remélem, a segítségedre voltam.
– Ön igazán csodálatos. Nagyon sokat tesz értem.
Legszívesebben azt mondta volna, Regina sokkal többet
tett, mint anyja tett volna érte, de inkább egy szót sem szólt.
Soha nem fogja megérteni, mit szeretett a csodálatra méltó
és kedves Lady Collingsworth az önző és szeszélyes
Georginában. Bármi legyen is az, úgy tűnik, Regina hűsége
a síron túl is tart. Eliza megtanulta, jobb, ha egyáltalán nem
fejezi ki rosszallását anyjával kapcsolatban Regina felé. Ha
mégis így tett, az egészen bizonyosan őnagysága
rosszallását vonta maga után és Eliza anyjának dicsőítését.
– Kedves, hogy ezt mondod – mondta Regina mosolyogva.
– Ebben a ruhában pont úgy nézel ki, mint Georgina.
Amikor először megláttalak, azt hittem, káprázik a szemem.
Hirtelen úgy tűnt, mintha visszamentünk volna az időben.
Eliza a haján és a szeme színén kívül semmi hasonlóságot
nem látott anyja és saját maga között, de továbbra sem szólt
semmit. Aztán rájött, hogy meg kéne köszönnie őnagysága
észrevételét. Regina ugyanis bóknak szánta a megjegyzését.
– Köszönöm.
– Igazán tudatos ifjú hölgy vagy – folytatta Regina. –
Mindenre odafigyelsz, és nem szereted a véletlenre bízni a
dolgokat. Tudod, mennyi időt töltöttem Collingsworth
társaságában, mielőtt udvarolni kezdett volna? Ha azt
hiszed, a beszélgetéseken múlt minden, tévedsz. Sokáig
szinte alig szóltunk egymáshoz. Voltak bálok,
rendezvények, piknikek, vacsorák, de mindig mások
társaságában, így lehetetlen volt csendes, meghitt
beszélgetést folytatni. Azt mondod, jobban meg kéne
ismerned a férfit, de a valóságban nem kell olyan sok, hogy
tisztán láss. Vonzódsz hozzá? Mindketten szeretnétek
boldognak, de legalábbis elégedettnek látni a másikat? Ha
igen, akkor van esély, hogy jó házasságotok lesz.
– Mi van, ha bizonyos dolgokat nem hajlandó velem
megosztani? Hogyan bízhatnék benne, ha nem ismerem
igazán?
– Neked nincs olyan titkod, amit soha nem szeretnél
megosztani a másikkal? – kérdezte Regina. – Amiről nem
akarsz beszélni? Biztos, hogy van. A nőknek ugyanannyi
joga van rejtélyesen viselkedni, mint a férfiaknak titkot
tartani. Őszintén: vannak titkok, melyek fájdalmasak, így
jobb, ha nem bolygatják őket.
Eliza alaposan végiggondolt mindent, amit Regina
mondott. Valóban létezik olyan, amiről soha többet nem
szeretne beszélni. Nyilván Jaspernek is van olyan emléke,
melyet inkább el akar felejteni. Jelenét és személyiségét
nyilván alakította, befolyásolta a múlt, de már nem
uralkodtak rajta a régmúlt dolgok. Akkor Eliza esetében
miért lenne másként?
– Bizonyos szempontból irányíthatsz egy férfit – folytatta
Regina. – Ha táplálod az önbizalmát, és bizonyítod, milyen
fontos a számodra. Győzd meg, hogy a te ötleted valójában
az övé, így követni fogja az elképzelésedet. Ha sikerül, hidd
el, olyan lesz a házasságod, mint egy jól működő vállalkozás.
– Ez nekem túlságosan munkásnak tűnik.
De talán megéri egy olyan férfi esetében, mint Jasper
Bond. Eliza meglepő módon elkezdte fontolóra venni, mit
tehetne, ha szeretné a báli szezon letelte után is a
közelében tudni Jaspert.
– Drága gyermekem! Csak azt kaphatod vissza az élettől,
amit beleadsz. Mit ér az ember pénze, ha közben
magányosan tölti az éjszakáit? – kérdezte Regina
előrehajolva. – Szeretném, ha boldog lennél a jövőben.
Szeretném, ha valaki vigyázna rád, és lennének gyerekeid,
akiket szerethetsz. A világot a férfiak kormányozzák, Eliza.
Tetszik vagy sem, de így van. Most azt hiszed, szabad vagy
és független, de hidd el, a házassággal sokkal többre leszel
képes. Úgy tűnik, Mr. Bondnak is van mit a tejbe aprítania,
így nem veszíthetsz, csak nyerhetsz az ügyön.
A hintó megállt a Melville-háznál.
Eliza megfogta Lady Collingsworth kezét és kedvesen
megszorította.
 – Köszönöm, Regina. Elgondolkodtatott, amit mondott.
– Bármikor számíthatsz rám.
Ahogy Eliza felment a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőn,
rájött, hogy eddigi világa gyökeres változás előtt áll. Olyan
érzése volt, mintha eddig egy mozgó hintóban aludt volna,
melyről nem tudta, hová tart. Most hirtelen felébredt, és
ráeszmélt, hogy irányt kell váltania. Azt sajnos nem tudta,
merre akar menni. Csak abban vált egyre biztosabbá, hogy
bármerre is halad, izgalmasabb lesz az utazás, ha Jasper is
vele tart.
 7. FEJEZET

– Ez az utolsó – mondta Mr. Terrance Reynolds, miután

végignézte az ölében sorakozó kimutatásokat. – Ahogy
legutóbbi találkozásunkkor említettem, Miss Martin, a
legújabb bérlője illatosított szappanokat, fürdőolajokat és
gyertyákat készít megrendelésre. Egyelőre nincs nagy
forgalma, de a múltkor vásároltam a feleségemnek néhány
szappant Mrs. Penningtontól, és szent meggyőződésem,
hogy nemsokára gyümölcsöző lesz a vállalkozása.
Jasper folyamatosan Elizát nézte, aki szemben ült vele.
Majdnem délután két óra volt. Közel három órába telt, míg
végiglátogatták az ingatlanokat. A férfiban ismét tudatosult,
milyen tehetős Eliza. El tudta képzelni, hogy sokakat vonz a
nő vagyona, de azt is tudta, hogy az udvarlóknak időbe
telik, míg rájönnek, milyen módos, ugyanis a nő igyekezett
titokban tartani üzleti vállalkozásait.
– Majd ellátogatok abba a boltba – mondta, és kinézett
Jasper zárt, címer nélküli hintójának ablakán. – Kíváncsi
vagyok, milyen illatú terméket ajánl nekem a tulajdonosnő.
Jasper szívesen megmondta volna, hogy neki nagyon
tetszik Eliza mostani parfümje, de Mr. Reynolds
jelenlétében nem akart efféle kijelentést tenni. A mostani
utazás alkalmával fokozottan kell ügyelni a biztonságra, így
jobb, ha erre koncentrál, és nem az Elizával folytatott
kellemes beszélgetésekre.
Bár szeretett volna vele nyugodtan és kötetlenül
beszélgetni, úgy gondolta, jelen esetben inkább tisztes
távolságot tart. Mr. Reynolds úgy tudta, Jasper Melville
egyik barátja, aki tervezi, hogy befektet némi pénzt Eliza
régebben vásárolt ingatlanjainak felújításába.
– Milyen messze vagyunk? – kérdezte Jasper.
– Csak néhány háztömb – válaszolta Reynolds. – Mindjárt
odaérünk.
Jasper megkopogtatta a tetőt, jelezve kocsisának, hogy
álljon meg.
– Innen gyalog megyek. Így elég idő telik el Miss Martin
és az én érkezésem között, tehát nem fog úgy tűnni, mintha
együtt jöttünk volna.
Eliza furcsán nézett, majd bólintott. Jasper elhatározta,
hogy később rákérdez, mi volt a különös nézés oka. Kiszállt
a hintóból, majd elvette a sétapálcát, melyet Eliza kiadott
neki a nyitott ajtón.
– Rózsaszín-fehér csíkos ponyvatető – mondta Reynolds.
– Köszönöm – válaszolta Jasper, majd búcsúzásképp
megemelte a kalapját, és elindult.
Ma többet is megtudott, mint hogy Eliza tehetős. Bár sem
a nő, sem Mr. Reynolds nem mondták ki nyíltan, Jasper
rájött, hogy Eliza főképp nőknek adta ki bérbe az
ingatlanokat. Arra számított, hogy a bérlők nagyrészt
vénlányok vagy özvegyek lesznek. Tetszett neki, hogy Eliza
ebben is másképp gondolkodik, mint az átlag. Az viszont
korántsem volt ilyen felemelő gondolat, hogy jó eséllyel
valamelyik bérlőjének köszönheti, hogy most bajban van.
Pedig hálásnak kéne lenniük ahelyett, hogy megkeserítik az
életét. Jaspernek azok ügyében is nyomoznia kéne, akik
valamilyen oknál fogva nem kapták meg a bérleti jogot. Az
idő előrehaladtával egyre jobban bosszantotta, hogy nem
talált nyomra vezető szálat. Maga a munka nem lett volna
gond. Inkább amiatt aggódott, hogy Eliza nincs
biztonságban, ha a látókörén kívül kerül.
Nemsokára megpillantotta az említett ponyvatetőt és a
közelben várakozó hintót. Ezúttal Reynolds maradt kívül,
míg Eliza bement a boltba. Egy dolgot alaposan megtanult
Lyndtől: mindig megbízható munkatársakkal dolgozzon, és
alaposan fizesse is meg őket. Inkább két megbízható
emberrel dolgozz, mint tizenkét megbízhatatlannal. Úgy
tűnik, Eliza is hasonlóképp gondolkodott. Terrance
Reynoldsot busásan megfizette. Mindez jól látszott a férfi
arany zsebóráján és bőr aktatáskáján. Reynolds cserébe
hűségesen szolgálta Elizát.
Ahogy Jasper belépett a boltba, az ajtófélfán csilingelni
kezdett a harang, hogy jelezze a férfi jöttét. A takaros kis
helyiség pont megfelelt az illatszerek értékesítésére. A
kellemes illatok anélkül lengték be az egész boltot, hogy
túláradó lett volna. Körben színes terítős asztalkák álltak,
megrakodva különféle illatszerekkel.
Jasper levette a kalapját.
– Jó napot, uram!
Az eladó, aki megszólította, a férfi bal oldalán állt és épp
az árut rendezgette. Szép, fiatal, szőke hajú, kék szemű
hölgy volt. Arca, akár egy angyalé, de alkata inkább egy
népszerű kurtizánhoz illett. Jasper köszönésképp
meghajolt, majd Elizára nézett. Hajának színe sokkal
szemrevalóbb volt, mint a bolt bérlőjéé, viszont közel sem
volt olyan telt és gömbölyded, mint ő, valamint az arca sem
volt olyan klasszikusan szépnek mondható, mint az
eladóhölgyé. Ettől függetlenül Jasper sokkal mutatósabbnak
találta. Első látásra vonzódott hozzá, a szó fizikai
értelmében. Volt köztük valamiféle különös, mágneses
vonzás. Ha ágyba vinné, nem pusztán a vágyait csillapítaná.
Ez maga lenne a jutalom és a megtiszteltetés. Ilyet még
soha nem érzett más nőkkel kapcsolatban. Eliza viszont más
volt. Nem pusztán trófea.
– Miss Martin! Örülök, hogy látom. Csodás ez a mai nap,
nem gondolja?
– Én is úgy vélem, Mr. Bond – válaszolta csillogó
szemekkel Eliza. Ez a pillantás mindig felkavarta a férfit.
Eliza képtelen volt palástolni örömét, hogy ismét láthatja
Jaspert.
A férfi nem tudta levenni róla a szemét.
Eliza elpirult, amikor észrevette, hogy Jasper
folyamatosan figyeli. Alsó ajkát harapdálta, és verejtékezni
kezdett.
Már a férfi tekintete is izgatólag hatott rá. Vajon Jasper
tudja, milyen hatást vált ki belőle?
– Esetleg van valami konkrét elképzelése, mit szeretne? –
kérdezte a szőke hajú eladónő, miután elnézést kért, amiért
otthagyja Elizát. Kezét a kötényébe törölte és a termékekre
pillantott.
– Virágosat vagy gyümölcsöset? Pézsmaillatút vagy
fűszereset keres? Ha elárulja az illető nemét, és az
életkorát, segítek megtalálni a leginkább hozzá illő
terméket. Vagy esetleg készítek valami egyedit.
– Mit ajánlana egy fiatal, nagyon intelligens, szenvedélyes
hölgynek, aki kifinomult ízléssel rendelkezik? Valami
igazán különlegeset és szokatlant szeretnék a számára.
– Feleség vagy szerető?
Jasper egy pillanatra elgondolkodott. Egyrészt nagyon
merésznek találta a kérdést, másrészt hirtelen azt sem
tudta, mit válaszoljon.
– Jó, ha tudom – magyarázta az eladóhölgy, és Elizára
pillantott. – Elvégre az ön érdeke, hogy sikeres legyen az
ajándékozás, az enyém pedig, hogy a legjobb terméket
ajánljam, így máskor is a vevőim között tudhatom majd.
– Ezzel nem tudok vitatkozni, Miss...
– Mrs. Pennington.
Közelebbről nézve semmivel nem tűnt idősebbnek, mint
Eliza.
– Inkább körülnéznék, míg ön segít Miss Martinnak.
Mrs. Pennington átnézett a válla fölött.
– Miss Martin épp a kedvenc illóolajai közül válogat fél
tucatnyit. Tegye ön is ugyanezt.
– Megnézem a kínálatot.
Mrs. Pennington a bolt hátsó része felé intett. Jasper
követte. Ahogy a nő szabaddá tette az asztal egy részét,
gyors pillantást vetett Elizára. Lehet, hogy attól tartott,
ellop valamit?
Jasper csendben maradt, és figyelte, ahogy az eladónő
sorba rendezi a termékeket. Amikor végzett, adott egy-két
jó tanácsot Jaspernek, aki megköszönte, és biztosította a
nőt, hogy most már egyedül is boldogul.
Mrs. Pennington otthagyta a férfit, és visszatért a bolt
másik végébe. Jasper kíváncsi volt, vajon továbbra is
ugyanúgy szemmel fogja-e tartani, ahogy Elizát. Nem tette.
Eliza viszont igen.
Jasper még soha nem érezte ilyen izgatónak, ha valaki
szemez vele. Talán azért, mert eddig nem a megfelelő
személy tette.

Ahogy Eliza hazatért, levette a kesztyűjét, és megnézte a

postai küldeményeket, melyek egy ezüsttálcán hevertek az
asztalon. Kiválogatta a Melville-nek érkezőket, és félretette
a sajátjait, hogy felvigye őket a szobájába. Nem vágyott
másra, csak valami ennivalóra és egy csésze teára.
Elindult a lépcsőn. Félúton volt a szobája felé, amikor
Melville szólította lentről. Megfordult, és rámosolygott.
– Igen, bácsikám?
– Szánnál rám egy percet? – kérdezte a gróf, miközben
gyűrött mellényét próbálta kiegyengetni.
– Természetesen.
Ahogy Eliza lefelé ment a lépcsőn, tekintete találkozott az
inaséval.
– Megkérné Mrs. Pottsot, hogy hozzon teát őméltósága
szobájába?
 Az inas máris intézkedett.
Eliza követte Melville-t, és vitte a leveleit. Elhaladtak
Eliza dolgozószobája mellett, jobbra fordultak és
végigmentek az előszobán. Ott volt a gróf szobája, ahol
ideje nagy részét töltötte. Eliza rosszallóan csettintett a
nyelvével, amikor meglátta, micsoda rendetlenség van. A
sok gyertya ugyan szép világítást adott, de vágni lehetett
volna a füstöt a helyiségben.
– Csodás idő van kint – mondta Eliza, miközben a hosszú,
keskeny asztalra dobta a gróf leveleit, majd az ablakhoz
ment. Elhúzta a függönyöket és elkezdte kinyitni az
ablakokat.
– Túl világos – mondta őméltósága, és úgy pislogott, mint
egy bagoly.
– Napfényre van szüksége. Az ember nem arra
kárhoztatott, hogy olyan sötétben éljen, mint a gombák.
– Gombák! – csettintett a gróf. – Remek ötlet, Eliza.
Melville fürgén megkerülte az asztalát, és írni kezdett.
Eliza kihúzott egy széket, mely egy különféle
üvegedényekkel és kémcsövekkel teli asztalnak volt
támasztva. Türelmesen várt, és elfújta a gyertyákat, melyek
feleslegesen égtek, mert a kintről bejövő napfény az egész
szobát beragyogta. Az üvegekbe töltött folyadékokra eső
fény szép szivárványszínben tükröződött vissza a padlón.
Ebben a pillanatban érthetőnek tetszett, hogy Melville gróf
miért foglalatoskodik ilyen rajongva a rejtélyes
kísérleteivel.
Amikor Mrs. Potts tálcán hozta a teát, akkor tudatosult
igazán a grófban, hogy látogató van a szobájában.
– Jaj, Eliza! – mondta Melville a fejét vakargatva. –
Elnézést kérek.
Eliza nevetett.
– Semmi baj.
Szerette a nagybátyjával töltött meghitt pillanatokat.
Főképp annak örült, hogy a gróf, aki mellesleg az egyetlen,
élő családtagja, nem akarta üres fecsegéssel tölteni az időt,
inkább békésen ült és egy szót sem szólt. Elizának nem
kellett minden szavát előre meggondolnia, vagy
újrafogalmaznia mondandóját, mert a gróf szavak nélkül is
értette.
Felállt a székről, majd csészébe öntötte a teát.
– Montague ma eljött látogatóba – mondta Melville.
– Igen? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Eliza. – És ez
miért jelentős az én szempontomból?
– Mert nagyon jól tudod, miért jött. Szeretné megkérni a
kezedet.
Eliza légzése felgyorsult.
– Adott rá okot, hogy ön elhiggye, fogadom az ajánlatát?
– Épp ellenkezőleg. Egyértelművé tette, hogy nem akarsz
hozzámenni feleségül, pedig őt tartod a legalkalmasabb
jelöltnek az udvarlóid közül.
Eliza mosolyogni kezdett.
– Ennek ellenére itt járt.
– Aggódott a Somerset-házban történtek miatt. Egyesek
azt rebesgetik, hogy az a baleset nem a véletlennek volt
köszönhető.
 A gróf elvette Elizától a csészét és kortyolt egyet a teából.
– Miért nem beszéltél nekem a történtekről?
– Nem akartam efféle történetekkel fárasztani, bácsikám.
Megijedtem, de a hajam szála sem görbült.
Melville töprengő pillantást vetett rá.
– Felbéreltél egy nyomozót, hogy megvédjen a rád
leselkedő újabb veszélyektől, ehhez képest figyelmen kívül
hagysz egy ilyen esetet?
– Mert ez az eset merőben különbözik az előzőektől. Itt
meg is halhattam volna, de kinek állt volna érdekében
megölni? Ráadásul itt feltűnő helyről volt szó, és nem
hiszem, hogy valaki szánt szándékkal épp ott akart volna
kárt okozni.
– Elfogadtam Montague kérését.
Eliza ismerte nagybátyjának ezt a hangsúlyát. Eltökélt
szándékot jelentett.
– Sejtettem, hogy ezt fogja tenni.
– Én sem fiatalodom, Eliza. Szeretném, ha olyasvalaki
vigyázna rád, aki nem csak a pénzedért lesz hozzád
hűséges.
– Tudok vigyázni magamra.
Eliza kivette az ezüstfogót, óvatosan egy tálra tette a
vékonyra szeletelt sonkát és a ropogós, friss zsemlét, majd
átnyújtotta a grófnak.
– Felbéreltél valakit, hogy vigyázzon rád – helyesbített
Melville.
– Ha feleségül megyek Montague-hoz, az majdnem
ugyanaz – vágta rá Eliza.
 – Utóbbi esetben legalább lenne gyereked és egy állandó
társad. Nem beszélve a címről, mellyel számos előjog is a
tiéd lehetne. Mindig lenne társaságod, így soha nem kéne
egyedül lenned.
– Szeretek egyedül lenni.
– Ki nem állhatom a gondolatot – mondta Melville, és
letette a csészét. – Emlékszem az egyezségünkre. Tudom,
hogy ez a hatodik, egyben utolsó bálod. Te úgy gondolod,
boldogabb leszel, ha valami vidéki birtokon rozsdásodsz, de
én ezt nem hiszem.
– Nem épp az a tervem, hogy rozsdásodjak.
– Annyit mondtam Montague-nak, hogy megpróbálhat
téged jobb belátásra bírni. Ez talán nem baj, ugye?
– Önnek az a fontos, hogy férjhez menjek, bárki legyen is
az illető? – kérdezte Eliza, miközben tejet öntött a teájába. –
Vagy kizárólag Montague-nak örülne? Ahogy elnézem,
nagyon megkedvelte.
– Egyszer-kétszer találkoztam az apjával – vonta meg a
vállát Melville. – Kellemes modorú embernek tűnt.
Montague-nak pedig eltökélt szándéka, hogy feleségül vesz
téged. Legalábbis valami nagyon azt súgja. De ha van más
jelölt, aki kedvesebb a szívednek, övé az elsőbbség
Montague-val szemben.
– Köszönöm, uram. Ezt nem felejtem el.
– Csak azért mondod, hogy a kedvemre tegyél – válaszolta
nyersen a gróf.
Eliza a csésze pereméhez érintette ajkát.
– Nem. Sőt mi több: a mostani beszélgetés új
megvilágításba helyezte Lord Montague-t. Önnek igaza van.
Tényleg nagyon eltökélt. Ahogy ön is. Szerintem épp ez volt
a célja. Tudatni akarta velem, hogy komolyak a szándékai,
és emiatt szerette volna elnyerni az ön beleegyezését. Lord
Montague nemrég azt mondta, jobban megért, ami talán
igaz. Virágokkal nem fogja elnyerni a kezemet, de ravasz,
és szokatlan eszközökkel... Mindenesetre értékelem a
próbálkozását.
Eliza úgy érezte, a házasság témája Montague-val nem
érdemel több szót. Olyannyira élvezte nagybátyja
társaságát, hogy nem akarta elrontani a kellemes pillanatot
azzal, hogy ellentmond. A gróf tányérja felé pillantott,
jelezvén, ideje már enni.
– Jó kislány – állapította meg Melville. – Mellesleg, hogy
halad Mr. Bond a nyomozással? Őt sem érdekli, hogy
majdnem agyonütött téged egy ember nagyságú szobor?
Jasper nevének hallatán Eliza szíve hevesebben dobogott.
– Dehogynem. Sőt, nagyon aggódott. Ha bármi bűntény
áll a dolog hátterében, ő biztos kideríti. Egyébként ő is
szeretne önnel találkozni.
– Jól van. Mondd meg neki, jöjjön, amikor kedve tartja. Ha
arra vár, hogy én szervezzem meg a látogatást, soha nem
fogunk találkozni. Bár kétlem, hogy a segítségére lehetnék,
mert soha nem voltam melletted, amikor az inzultusok
történtek.
– Sokrétű nyomozást folytat – magyarázta Eliza. – Meg
akarja tudni, van-e bárki, aki neheztelne önre, anyámra
vagy Mr. Chilcottra.
 – Vagy úgy... Nos, ez jogos feltevés.
Egy ideig csendben falatoztak, míg Eliza végiggondolta
nagybátyja szavait az állandó társat illetően. Eddig úgy
gondolta, neki csak közös étkezésre van szüksége. Olyanra,
melyet Melville-lel folytat. Szinte soha nem beszéltek, míg
ettek, és pont ez volt a jó. Arra nem gondolt, milyen mély
lesz a csend, ha már csak ő marad. Nagy különbség van
aközött, hogy valakivel kettesben hallgat az ember, vagy
teljesen magányosan. Most jött rá, milyen jó, hogy ha
akarna, beszélhetne, mert van kihez, míg ellenkező esetben
képtelenség lenne, mert nincs, aki meghallgatja.
– Mi nyomja a lelkedet?
– Semmi, bácsikám.
– Tudom, hogy ha egy nő megtagadja a választ, akkor baj
van. Te ennél őszintébb szoktál lenni.
Eliza a fejét csóválta.
– Elhatároztam, hogy inkább tartom a szám, mert ha
nem, akkor teljesen értelmetlen vita lesz a vége.
– Á! Az édesanyád. Néha beszélned kell róla.
– Nem értem, miért.
– Akkor talán – mormolta a gróf – nem gondolnál rá
annyit, amikor döntést hozol.
– Nem is... – próbált ellentmondani Eliza, de elhallgatott,
amikor a gróf szigorú pillantást vetett rá. Mint mindig, most
is igaza volt.
Melville végül belemerült a jegyzeteibe, Eliza pedig
felállt, hogy elinduljon a szobájába. Felvette a napi postát
az asztalról, és Melville levéltartó kosarába tette. Olyan sok
levél várakozott már ott, hogy ezek alig fértek bele. Eliza
csóválni kezdte a fejét. Már régóta igyekezett szétválasztani
Melville személyes leveleit a többitől, hogy a számlák ne
keveredjenek el, de a gróf képtelen volt rendet tartani.
– Mivel tudnám rávenni, hogy szedje rendbe a levéltartó
kosarat? – kérdezte Eliza, miközben az újabbakat is a
halomra tette.
– Tessék? – nézett fel a gróf, majd vetett egy kósza
pillantást a kosárra.
– Jó ég!
– Pontosan.
Eliza levett ötöt a halom tetejéről és odavitte őket a
grófnak.
– Kezdhetnénk ezekkel?
Melville sóhajtott.
– Ha ragaszkodsz hozzá.
Eliza megcsókolta a gróf arcát.
– Köszönöm.
Melville felhorkantott.
– Épp egy ilyen precíz feleség kell Montague-nak.
Eliza nevetett, ahogy elhagyta a szobát.

Jasper hátradőlt a székében, és dobolni kezdett az asztalon.

– Meddig volt ott?
– Nagyjából egy órát – válaszolta Aaron, és mindkét
kezével a mellkasához szorította kalapját. Jasper
dolgozószobájának küszöbén állt, és előre-hátra dülöngélt. –
Vagy talán egy kicsit tovább.
 – Tudja, miért ment oda Montague – vetette oda
Westfield a kanapén ülve.
– Nem. Nem tudom. Eliza visszautasította – vágta rá
Jasper.
– Épp ezért akarta elnyerni Melville beleegyezését. Ne
legyen ostoba, Bond. A nők kénytelenek meghajolni a család
akarata előtt, és szándékaik ellenére hozzámennek az
illetőhöz. Mindig ez van.
Jasper ökölbe szorította kezét.
– Gondolja, hogy Montague felel Miss Martin
incidenseiért? – kérdezte a gróf.
– Egyelőre semmi sem biztos.
– Most mihez kezd?
– Beszélek Elizával.
Vajon hogy fogadta a hírt? Mennyire fontos neki, hogy a
nagybátyja elégedett legyen?
Amint belegondolt, hogy Eliza és Montague
összeházasodnak, még a hideg is kirázta.
Elborzasztotta a tudat, hogy nem láthatja, és
elképzelhető, hogy a jövőben sem léphet vele kapcsolatba.
Kiegyenesedett és gyorsan papírra vetett néhány sort.
Visszatette a tintába mártott tollat, megvárta, míg az írás
megszárad, majd összehajtotta a papírt. Lepecsételte és
Aaronnak adta.
– Ezt vidd el a Melville-házba.
Aaron elvette tőle a levelet és indulni készült.
– Miss Martinnak lehet, hogy szüksége lesz rád, miután
elolvassa a levelet. Maradj ott, és segíts neki, ha kell. Ha
végeztél – folytatta Jasper –, ugorj be Mrs. Penningtonhoz,
aki nemrég a Peony Wayen nyitott üzletet. Rózsaszín csíkos
ponyvát találsz kint, egy csinos szőkét bent. Valami nem
tetszik nekem vele kapcsolatban. Fejtsd meg, mi az!
– Úgy lesz, Bond.
Miután a fiatalember távozott, Westfield felállt és töltött
magának egy pohár brandyt.
– Nagy kár, hogy Montague ilyen bátor volt. Ha bárki más
kérte volna meg a kezét, ön két legyet üthetett volna egy
csapásra, ha házasságra biztatja. Így Montague biztosan
nem tehetné rá a kezét Miss Martin vagyonára, az ön
lelkiismerete pedig tiszta, hiszen gondoskodott a nő anyagi
biztonságáról is. Gondolom, tudni akarja, nem a kérő-e a
bűnös.
– Természetesen.
A gondolat kicsit sem derítette jobb kedvre Jaspert.
Amikor rájött, hogy jobban akarja Elizát, mint teljesíteni a
küldetését, és megakadályozni Montague-t, még jobban
elkeseredett.
– Ez talán megmagyarázza, miért küldött ma hírnököt
Montague – folytatta Westfield. – Valamiért nagyon fontos
neki, hogy kifizesse az anyja telkén lévő jelzálogot.
– Apjához hasonlóan ő is makacs és arrogáns.
Hacsak Montague-nak nincs még valami a tarsolyában,
ami növelné az önbizalmát... Jasper a lehető leghamarabb
ki fogja deríteni.
– Ön szerint segít, ha beszél Miss Martinnal? – kérdezte
Jasper felé fordulva Westfield. – Bízik önben annyira, hogy
nemcsak udvarlónak, hanem házasságközvetítőnek is
felfogadja?
Jasper felhorkant.
– Nagyon érzékeny lett az utóbbi időben, Bond. Talán az
lesz a legjobb, ha lazít egy kicsit, és felkeresi Remington
klubját.
– Montague annyi gazdag örökösnőt talál magának,
amennyit akar. Miért pont Miss Martin kell neki? Pont ő, aki
jellemzően nem egy társasági ember, és igen különös
természete van. Ráadásul egyértelműen a tudtára adta,
hogy nem akar hozzámenni feleségül.
– Talán épp ez a csalétek – válaszolta Westfield, majd
leült a Jasper íróasztala előtt álló székre. Úgy tűnt, igen
kényelmesen érzi magát, sőt kissé unatkozik is. Jasper
számára ismeretlen volt ez a két állapot.
– Egy nő teljesen kifordul magából, ha szeret valakit. Ha
Miss Martin vidéken akarja tölteni az ideje nagy részét,
Montague számára csak előnyt jelent a házasság. Elvesz egy
mutatós, érett gondolkodású nőt, aki még elég fiatal, hogy
formálható legyen. Tudom, az ön számára hihetetlen, de
sokszor nyomós oka van a cselekedetnek. Nem minden az
ördög műve.
– Montague igen.
– Teljesen biztos benne, hogy olyan, mint az apja? Számít
ez?
Jasper felállt.
– Egész biztos.
– Nézze a dolog jó oldalát! Montague cselekedete talán
előbbre viszi az ön nyomozását. Úgyis az a jó, ha minél
előbb kézre keríti a bűnöst.
– Szomorú, ha az hozza meg a sikert, hogy egy őrült
meggondolatlanul cselekszik, és ezzel kiugrasztja a nyulat a
bokorból.
Westfield belekortyolt az italba, és óvatosan Jasperre
nézett.
– Ön olyan, mint egy ketrecbe zárt vad. Csak úgy árad
magából a nyugtalanság, Bond. Ilyennek még soha nem
láttam. Ennyire fontos, hogy tönkretegye Montague-t?
Jaspernek kellett néhány perc, míg válaszolt. Nem akarta
megosztani gondolatait, mert nagyon személyesek és
túlzóak voltak.
– Akart már valamit annyira, hogy el sem tudta képzelni
az életét nélküle?
– Mire gondol?
– Bármire.
– Volt egy ló. – Westfield két tenyere közé fogta a
poharat, hogy felmelegítse a benne lévő, majdnem jéghideg
italt. – Tattersallnál. Nem alkudtam elég jól. Hetekig
bosszantott a dolog. Ha volna még lehetőségem, nem
lennék olyan elővigyázatos.
– Lovagolt is rajta?
– Nem. De láttam, ahogy üget. Alaposan megnéztem.
Gyönyörű állat volt. Ahogy megláttam, tudtam, hogy nekem
teremtették.
– Még most is bánja, hogy nem lett az öné?
A gróf vállat vont.
 – Néha. Nem túl gyakran. Ennek már jó ideje. Mindig azt
mondom magamnak, biztos volt valami gond azzal a
jószággal, így szerencsés vagyok, hogy nem én vesződöm
vele. Ha a sors úgy akarta volna, már az enyém lenne.
– Nem hiszek a sorsban. Úgy gondolom, mi magunk írjuk
a végzetünket.
Jasper az állát vakarta, és rájött, hogy ismét
borotválkoznia kellene. Kora este, és már megint borostás
az arca. Ha megcsókolná Elizát, összekaristolná a nő puha
bőrét.
Ha úgy alakul...
– Ez nyilván nem ugyanaz a helyzet, mint az öné –
mondta Westfield. – Az ön vágya inkább a szomjúsághoz
hasonlít, nem igaz?
– Szomjúság... Igen.
A gróf egyértelműen azt hiszi, Jasper azért vágyik
ennyire Elizára, mert a bosszúvágy hajtja. Úgy döntött, nem
magyarázkodik.
– Igen.
A gróf kiegyenesedett a széken és az utolsó kortyot is
megitta.
– Segítek önnek, amikor revansot vesz, Bond. Értékeli
vagy sem, de rám mindig számíthat.
A gróf jól ismerte Jaspert és tudta, hogy senkitől nem
szeret függeni.
– Épp eleget tett. Montague ingatlanjának zálogánál
semmire sem vágytam jobban.
– Én csak az álca vagyok – mondta kínos mosollyal
Westfield. – Ön mindig keresztbe tett neki, ha befektetésről
volt szó. Ön volt az, aki még a szerencsejátékosokat is
támogatta, csak hogy nyerjenek vele szemben.
Fáradhatatlanul munkálkodott, éveken át összekuporgatott
vagyonát áldozta arra, hogy tönkretegye. Nem szeretnék az
ellensége lenni, Bond. Ön egyáltalán nem kedves azokkal,
akiket nem kedvel.
– Ön túlságosan tiszteletreméltó és becsületes ahhoz,
hogy az ellenségemmé váljon – mondta Jasper mosolyogva,
majd a gróf előző mondatára így vágott vissza: – Értékeli
vagy sem, ez a véleményem.
– Jó ég! Ilyet mások előtt ne mondjon!
A gróf az órára nézett, majd ismét megszólalt:
– Jöjjek vissza tízkor, hogy megvizsgáljuk Miss Martin
ügyét?
Jasper ugyancsak az órára nézett. Öt óra múlt néhány
perccel.
– Legyen inkább tizenegy. Jó?
– Részemről rendben – válaszolta Westfield, ahogy
elindult. – Az utóbbi időben több időt töltök önnel, mint
bármelyik nővel az életemben. Meg ne sértődjön, de ön
azért közel sem olyan bájos, mint ők.
– Őszintén szólva, örülök, hogy ezt mondja – mormolta
Jasper, miközben kikísérte a grófot az előszobába, mielőtt
elindult a szobájába az emeletre.
– Arra kérem, fogadja meg a tanácsomat, és töltse az időt
valami kedves hölgy társaságában. Akkor nem lesz olyan
mogorva és kiállhatatlan ma este.
 Jasper megállt az egyik lépcsőfokon és eszébe jutott,
milyen jó lesz, ha majd végre találkozik Elizával.
– Nem kell halálpontosnak lennie – vetette oda a válla
fölött a grófnak, mielőtt kettesével szedte volna a lépcsőket
a szobája felé.
– Ezt épp egy olyan ember mondja, akinek a pontosság az
egyik rögeszméje – válaszolta Westfield. – Azt hiszem, önre
is átragadt a Melville-őrület – tette hozzá.
Jasper ebben is igazat adott a grófnak.

Eliza kíváncsi volt, hogy néz ki elölről a ház. A hintóból csak

Jasper házának hátoldalát sikerült szemrevételeznie.
A Jasper üzenetét kézbesítő fiatalember egy vaskapuhoz
vezette, majd végigmentek a kövezett úton, mely
kettévágta a makulátlan, bár kissé fantáziátlan kertet. Eliza
épp magába szívta a pázsit friss illatát, amikor megjelent
Jasper. A nő megborzongott az örömtől.
A férfi magas termete és igen széles válla majdnem
teljesen eltakarta a bejárati ajtót. Alakját szépen
megvilágította a háttérben pislákoló gyertyafény.
Terpeszben állt, így még jobban látszott, milyen izmos a
lába. Feszes nadrágja semmit nem bízott a képzeletre. Eliza
életében először érzett lángoló vágyat. Amikor először
szemet vetett Jasperre, zavarba jött a közelségétől,
melynek sokszor önkéntelenül is fizikai jelét mutatta. Ez
napról napra fokozódott, minden érintés, minden pillantás
csak egyre erősítette az érzéseket.
– Eliza.
 Volt valami bensőséges abban, ahogy Jasper kimondta a
nevét.
Eliza elindult a lépcsőn a bejárati ajtó felé, mire Jasper a
kezét nyújtotta neki. Nem volt rajta kesztyű, ezért még
erősebbnek látszott. Elizának tetszett a férfi keze.
Levette a kesztyűjét, mielőtt elfogadta volna a kíséretet,
mert érezni akarta Jasper bőrének érintését. Testét
borzongás járta át. Jasper egy pillanatra még erősebben
szorította, mintha megérezte volna, mit szeretne. Eliza
felnézett rá köpönyegének csuklyája alól, és észrevette a
jóképű nyomozó szigorú tekintetét. Úgy tűnt, mintha
bánatos lenne. A szokásosnál is komorabbnak tűnt.
– Valami baj van? – kérdezte, mert aggódott, amióta csak
megkapta Jasper üzenetét.
– Jöjjön be!
Eliza maga mögé pillantott, és látta, hogy az őt idáig
kísérő fiatalember már elment. Többen voltak, de ők nem
jöttek vele a kertbe. Jasper azt javasolta üzenetében, hogy
kísértesse vissza magát az egyik emberével, feltéve, ha úgy
dönt, eleget tesz a meghívásának. Ahogy a nő jelezte
látogatási szándékát, elképesztő gyorsasággal
megszerveztek mindent. A Melville-házból egy sikátorba
kísérték, ahol beszállt egy bérkocsiba. Kerülő úton jöttek,
így biztos, hogy nem követte senki.
Jasper előreengedte és körbevezette. Eliza attól a
pillanattól kezdve otthonosan érezte magát, hogy belépett a
szobába. A kék szövetet és a mahagónit meglehetősen
furcsának találta együtt. Azt viszont nem tudta, mit
választana ehelyett a férfinak. A hatalmas székek és a
párnázott kanapé egyszerre tűntek kényelmesnek és
praktikusnak. Eliza tudta, hogy a férfi sok időt tölt ebben a
szobában, így szerette volna felfedezni a helyiség minden
egyes zugát.
Jasper megállt mögötte, majd kezét Eliza vállára tette. A
nő teste megfeszült. Nem a félelemtől vagy a
nyugtalanságtól, inkább amiatt, hogy váratlanul érte.
Hallotta a férfi lassú, mély légzését. Olyan volt, mintha az
illatát kóstolgatta volna. Ez illett is Bondhoz. Olyan férfi
volt, aki hallgat az ösztöneire és a megérzéseire.
Cselekedeteinek nagy részét is ezek befolyásolták. Eliza
rajongott érte, és izgalmasnak találta, hogy képes ezeket az
ösztönöket felkorbácsolni.
– Szabad? – kérdezte Jasper, Eliza kabátjára utalva.
A nő bólintott.
Lekerült róla a kabát, és arca fürdött a fényben. Jasper
megállt, és úgy nézett rá, ahogy eddig soha. Levette róla a
kabátot, és Elizának olyan érzése támadt, mintha Jasper
mást is le akarna róla venni. Eliza ekkor jött rá, hogy a férfi
nem azért hívta, hogy sürgős üzleti ügyekről beszéljenek. A
kabát levétele volt az első lépés, hogy aztán a többi
ruhadarab is lekerüljön.
Eliza légzése felgyorsult, testét borzongás járta át.
Jasper a nő feje búbjához érintette állát. Gyengéden,
mégis határozottan megfogta Eliza felkarját.
– Marad? – kérdezte lényegretörően.
Eliza nem sokat tétovázott.
– Igen.
 8. FEJEZET

Eliza érezte, hogy Jasper ellazul. Ő képtelen volt rá. Mégis

hogy tudna, amikor odaadja magát egy férfinak, akit alig
ismer? Életében először nem az észszerűség, hanem az
ösztönei sugallatára döntött.
Ahogy az anyja tette volna...
Elvetette a gondolatot. Hozott egy döntést, amit nem fog
megbánni.
– Mit csinált volna, ha nemet mondok?
– Azon lettem volna, hogy meggondolja magát.
Jasper simogatni kezdte a nő nyakát. Elizáról lecsúszott a
köpönyeg, melyet a férfi gyorsan elkapott.
Megfordult, hogy Jasper szemébe nézzen. Figyelte, ahogy
Bond a fekete bársonyköpenyt az egyik halványkék
kanapéra fekteti.
– Beleegyeztem valamibe, amiben egyáltalán nem vagyok
jártas – vetette oda Eliza. – Lehet, hogy meggondolom
magam.
Jasper közelebb lépett hozzá és megfogta az arcát.
– Ha úgy lesz, abbahagyom. De azt remélem, inkább
könyörögni fog, hogy folytassam.
A férfi szavai olyan erős testi reakciót váltottak ki belőle,
hogy maga is meglepődött. Jasper kihasználta az alkalmat.
Hevesen csókolni kezdte, nyelvük folyamatosan
kergetőzött. Eliza belekapaszkodott Jasper csuklójába, hogy
megmaradjon az egyensúlya. Nyögdécselni kezdett, Jasper
hangos sóhajtással válaszolt.
A férfi olyan hirtelen engedte el Elizát, amilyen hirtelen
korábban az ajkára tapadt. Hátralépett, mire Eliza
megbotlott, mert Jasper egyáltalán nem tartotta. A
mellkasa folyamatosan emelkedett és süllyedt, miközben
igéző pillantással illette.
– Ez a dolgozószobám – mondta kicsit rekedten. – Ha
itthon vagyok, nagyrészt ebben a helyiségben töltöm az
időmet.
Elizát meglepte a váratlan témaváltozás, és a köztük lévő
távolság. Átgondolta, mit mondott Jasper, majd így szólt:
– Illik önhöz.
– Jöjjön! – mondta a férfi, miközben Eliza felé nyújtotta a
karját.
Gyengéden kivezette a szobából, majd keresztülhaladtak
az előszobán. Ott állt egy hatalmas óra a falhoz támasztva,
egy szekrényke, ezüsttálcával a tetején, valamint Jasper
sétapálcatartója is. Itt mindennek megvolt a maga helye és
funkciója. Semmi felesleges díszítés.
– Itt található a szalon – mondta, miközben végigvezette
Elizát az Aubusson szőnyeggel borított, márványpadlóval
burkolt helyiségen.
Eliza látta az ajtóból kiszűrődő fényt, melyet a kályhában
pislákoló tűz adott. Az asztalon pedig ott hevertek a
szétosztott, kiterített kártyalapok. Úgy tűnt, mintha
összejövetelt rendezett volna, mely hamarosan folytatódik.
A szalonban a sárga és a bézs szín dominált. Sok, méretes
bútor volt benne, melyek majdnem az egész helyiséget
elfoglalták. Ennek ellenére tisztának és rendezettnek tűnt a
szoba.
– Itt általában nyüzsögnek az alkalmazottaim – mondta
Jasper. – Az alsó szinten igen nagy tud lenni a hangzavar.
Semmi mást nem hall az ember, mint duruzsolást és
nevetést. Most fordul elő először, hogy rajtunk kívül senki
nincs ebben a helyiségben.
– Ó!
Eliza most jött rá, hogy a férfi elküldte alkalmazottait a
látogatása miatt.
– Mikor jönnek vissza?
– Az biztos, hogy még jó néhány óráig nem.
Elizának izzadni kezdett a tenyere. Mivel a férfi fogta a
kezét, óhatatlanul észrevette.
– Biztos volt benne, hogy beadom a derekam?
– Egyáltalán nem. De távol álljon tőlem, hogy kudarcot
valljak.
Jasper továbbkísérte Elizát.
– Van egy étkező és egy bálterem, de mivel egyiket sem
használom, nincs bennük bútorzat.
A lépcsőhöz mentek, és a felső szint felé vették az irányt.
Eliza minden egyes lépcsőfokkal izgatottabbá vált. Pulzusa
emelkedett, arca kipirult. Tudta, hogy már nincs visszaút.
Sorsa megpecsételődött azáltal, hogy elindult az emeleten
lévő szobába. Nem érezte, hogy csapdába csalták volna.
Inkább szabadnak érezte magát. Egész délután Melville-re,
Reginára és Montague-ra gondolt. Igyekezett
visszaemlékezni az összes tanácsra és figyelmeztetésre,
melyet tőlük kapott. Nagy volt rajta a nyomás. A legtöbben
azt várnák, hogy kövesse az elvárt viselkedési szabályokat,
alkalmazkodjon az úri társadalom szokásaihoz, és tegyen
félre minden függetlenségi törekvést.
– A harmadik szint – mondta Jasper – a három
hálószobáé. Van még egy gyerekszoba is, melyet
vendégszobává alakíttattam. Sokszor valamelyik emberem
alszik benne, különböző okokból. Most egyikük sincs itt. Ha
szeretné látni a szobákat, megmutatom.
Megpróbált időt adni, hogy Eliza meggondolhassa magát,
ha mégis úgy érezné. Ám Miss Martin csak még elszántabb
lett időközben. Mi több, türelmetlenné vált. Nyugtalanná.
– Miért?
Jasper ránézett.
– Van olyan dolog, amit különösnek talál az
otthonomban?
– Minden szép – mondta Eliza. – Szépen berendezett. Bár
kicsit kopár. Nincs semmi díszítés a falon vagy az asztalnál.
Nincs kép a szeretteiről, és tájképet sem látok sehol.
Reméltem, hogy többet megtudok önről, ha ellátogatok, de
tévedtem.
– Ha valamit megvesz az ember, arra előbb vágyni kell.
Nekem nincs ilyen. Semmit nem találtam a kirakatban,
vagy más otthonában, ami annyira megtetszett, hogy
vágytam volna rá.
A következő lépcsőfoknál megállt.
 – Ha valaki, ön ezt biztosan megérti. Ön is célszerűségből
öltözködik, nem a hiúság vezérli. Amikor öné lett Melville
dolgozószobája, csak azokat a bútorokat cserélte le,
amelyeket muszáj volt, a többit a szobában hagyta.
– Sokan úgy vélik, hogy az embert megnyugtatják az
olyan tárgyak, melyekhez sok emlék vagy érzés fűződik.
Nálam is van egy pár olyan darab, mely kicsit sem
mondható praktikusnak, mégis örömömet lelem bennük.
– Ilyesmi vagyok én is? – kérdezte a nyomozó, és
szemében valami megfoghatatlan érzelem sötétlett. –
Öröm, ami cseppet sem mondható praktikusnak?
– Igen.
Jasper elindult. Elérték a második szintet. Eliza lenézett
az előszobára, és látta, hogy ott is teljesen üresek a falak. Az
apró lámpákat kivéve semmi nem törte meg a halványzöld
tapéta egyhangúságát.
A férfi lassítani kezdett.
– Mindig olyan dolgokra vágytam, melyek nem
kézzelfoghatóak. Egészséget, boldogságot kívántam
édesanyámnak, igazságot az ártatlanoknak, elégedettséget
a munkában és így tovább. Soha nem értettem, miért jó, ha
valaki tárgyakat gyűjt. Egyáltalán nem jellemző rám az
effajta birtoklási vágy.
Hangsúly és célzás nélkül beszélt. Bár nem mondott
olyasmit, ami elárulta volna érzelmeit, Eliza mégis mélyebb
jelentést tulajdonított a hallottaknak.
– Miért mondja ezt nekem? – kérdezte gyengéden,
miközben mindkét kezével megfogta a férfiét.
 – Ezt a szintet csak én használom. A saját szobámat kivéve
mindegyik üres.
Egyre kimerítőbb volt Eliza számára, hogy a férfi kitér a
válaszadás elől. Nem értette, Jasper miért viselkedik így.
Amilyen összezavarodott lelkiállapotban volt, nem tudta
mire vélni a férfi érzelmi hullámzását.
Elértek a nyitott ajtajú szobához. Jasper a fejével intett,
hogy Eliza menjen elé.
A nő mély levegőt vett, és átlépte a küszöböt. Ahogy az ő
fogadószobájában, úgy Jasperében is a burgundi és a
krémszínek domináltak. Utóbbi azért, hogy kicsit tompítson
a sötét tónusokon. Ezen a szobán egyértelműen látszott,
hogy férfié. Semmi fafaragás, apró díszítés, vagy mintás
anyag, csupa egyszerűség, letisztultság.
Még a levegőből is a férfi illata áradt. Eliza mélyen
belélegezte, és érezte, hogy megnyugszik tőle. Aztán a
nyitott ajtóra nézett, mely Jasper hálószobájába vezetett. A
gyomra összeugrott.
– Vannak bizonyos női játszmák – mormolta, miközben
csábító pillantást vetett Elizára. – Próbára teszik, mennyire
vonzódik hozzájuk a férfi.
– Miféle próba?
– Elárulják a férfinak, melyik virág vagy szín a
kedvencük, aztán megnézik, emlékszik-e rá a férfi, és
eszerint ajándékozza-e meg őket.
Eliza idegesen összekulcsolta két kezét. Üljön le? Vagy
maradjon állva, mint a férfi? Inkább úgy döntött,
párbeszédet kezdeményez, mert hirtelen azt sem tudta, mit
kezdjen a helyzettel.
– Nem ugyanazok a tárgyak váltanak ki érzéseket a
nőkből és a férfiakból. Épp ezért szerintem bolondság
elvárni egy férfitól, hogy tárgyakkal fejezze ki a nő iránti
hódolatát. Sokkal jobban megmutatja egy férfi jellemét, ha
ösztönei által vezérelve mutatja ki érzéseit a szeretett nő
felé.
Jasper mosolygott.
– Van fogalma róla, milyen vonzónak találom szexuális
értelemben az intellektusát? Szeretném, ha egy nap
kifejtené a tézisét bővebben, amikor már önben vagyok.
Igazán erotikus lenne.
Eliza elpirult.
A férfi bezárta az előszoba ajtaját. Eliza felfigyelt a zár
kattanására.
– Ma végig figyeltem önt – mondta Jasper, Elizának háttal.
– Tekintettel arra, hogy kifejezetten gyűlölöm az efféle
játékokat, meglep, hogy képes voltam ilyesmire.
– Átmentem a vizsgán?
Jasper szembefordult vele, majd leráncigálta magáról a
kabátot.
– Itt van nálam, úgyhogy igen.
Gyorsan kigombolta a mellényét. Eliza képtelen volt
máshová nézni, bár egy hirtelen hang a fejében azt súgta,
ideje lenne önmérsékletet tanúsítani, ahogy úri
kisasszonyhoz illene.
Hogy meg tudjon szólalni, meg kellett köszörülnie a
torkát.
 – Nem árulta el, miért hívatott.
– Ha Montague hívatta volna, elmegy hozzá?
– Természetesen nem. De ő nem is dolgozik nekem.
Jasper megfeszült. Igyekezett levenni a mellényét,
közben egyre türelmetlenebbé vált.
– Ha Reynolds hívatta volna, elmegy hozzá?
– Nem.
– Pedig ő önnek dolgozik.
Nem ezt a választ várta Elizától. Az igazat akarta hallani.
– Más férfiért nem tettem volna ekkora erőfeszítést –
válaszolta Eliza, miközben le sem vette a szemét Jasperről.
A férfi épp megszabadult a nyakkendőjétől, így látni
lehetett csupasz nyakát. Ez önmagában felkeltette a nő
érdeklődését. Jasper bőre sötétebb és durvább volt az
övénél. Legszívesebben rögtön megérintette volna a
nyakát.
Jasper levette a cipőjét.
– Ez volt a próba. Arra voltam kíváncsi, más kategóriába
sorol-e, mint a többi férfit, akiket ismer. Azt is tudni
akartam, mennyire kalandvágyó valójában.
– Egyáltalán nem vagyok kalandvágyó – vitatkozott Eliza.
– Legalábbis szeretné azt hinni.
Jasper a földre dobta nyakkendőjét, majd lerántotta
magáról az inget.
Eliza érezte, hogy alig áll a lábán. Odament a
legközelebbi székhez, majd leroskadt.
Jó ég! Ez a férfi csodálatos. Lélegzetelállítóan vonzó.
Visszaemlékezett az első csókra. Amikor átölelte Jaspert, a
férfi teste olyan kemény volt, mint a kő. Most már tudja,
miért. Kezét zavartan a nyakához emelte. Az eddig száraz
bőre hirtelen jóval nyirkosabbá vált.
Még soha nem látott ilyen gyönyörű testet. Hasa lapos,
izmos. Eliza tekintete a vékony csíkban lefelé futó sötét
szőrszálakra tévedt, melyek eltűntek a férfi alsójának
takarásában.
Aztán még lejjebb nézett...
Kőkemény volt.
Annak ellenére, hogy az alsó takarta, az erekció miatt jól
látszott, milyen vastag a férfiassága. Eliza gyomra
összeugrott. Jasper aztán férfi a javából. Sok tekintetben a
legegyszerűbb fajta. Egy férfi, akinek egyértelműen
hatalmas étvágya és óriási csábereje van. Mégis hogy tudna
Eliza kielégíteni egy ilyen férfit, amikor a saját
nőiességének sincs teljesen tudatában?
Amikor Jasper nem mozdult, Eliza felnézett, és látta, hogy
a férfi viszonozza a pillantást. Mosolygott, majd helyet
foglalt a szemközti kanapén. Hagyta, hogy Eliza nézze őt.
Egyáltalán nem zavartatta magát testi vágyainak
nyilvánvaló jelei miatt. Szégyentelen.
Jasper levette a nadrágját.
– Muszáj kalandvágyónak lennie, Eliza. Máskülönben nem
fogja eltűrni a hivatásomat.
– Többet tennék önért, mint csak eltűrném – válaszolta a
nő halkan.
Jasper felállt, közben Eliza folyamatosan nézte.
Megigézte őt a férfi látványa. Soha nem gondolta volna,
hogy valaki ennyire le fogja tudni venni a lábáról. Semmit
nem változtatna meg a férfin. Számára úgy tökéletes, ahogy
van. Ebben a pillanatban úgy érezte, bármit megadna, hogy
Jasper örökre az övé legyen. Egyszerűen a rabja lett. Azon
gondolkodott, mit tehetne, hogy minden napja ilyen
csodával teljen.
Jasper kinyújtott karral közelített felé.
– Ahogy megláttam, vágyni kezdtem ön után. Tudtam,
hogy nem akarok mást, mint hogy ön az enyém legyen.
Aztán rájöttem, nem pusztán a testi vágyak irányítanak. Ez
már sóvárgás, Eliza. Akarom önt. Még senkit nem akartam
ennyire. Senkit és semmit. Érti, mire gondolok? Elnyerni
vagy elveszteni a tulajdont számomra nem jelent sokat.
Mindig van újabb.
– Értem – válaszolta Eliza. – Csak azt nem tudom, milyen
következtetést vonjak le a hallottakból.
Jasper olyan arcot vágott, hogy Eliza elkapta a tekintetét.
– Én már rég nem akarok rá magyarázatot találni. Nem
akarok több időt pazarolni a dolgok megértésére. Azzal kell
foglalkoznom, amit biztosan tudok: vagyis azzal, hogy ön az
egyetlen a világon, akit akarok, és tudom, hogy el is fogom
nyerni. Nincs az a tényező, mely meggátolhatna a
cselekvésben. A részletekkel később úgyis foglalkoznom
kell, most viszont nem tudok másra gondolni, mint hogy
szeretném önt ágyba vinni.
Határozott mozdulattal elkezdte kigombolni Eliza
ruhájának hátulját.
– Mit mondhatnék? – kérdezte.
 Jasper Eliza vállára tapasztotta ajkát, majd így szólt:
– Ha azt szeretné kifejezni, hogy nincs ellenvetése,
rendben. Csak arra kérem, adjon néhány órát, mielőtt
bármit mond, amivel megnehezíti a dolgomat.
Eliza előre nézett. Pont rálátott Jasper hálószobájára, és
az egyedileg készített ágyra. Ruhájának hátulja kinyílt,
majd a földre hullott.
– Lépjen ki! – utasította Jasper.
Eliza engedelmeskedett.
– Túl sok időt hagy a gondolkodásra – mondta a férfinak,
majd levette tekintetét az ágyról.
Jasper nevetett, mellyel sikerült egy kicsit oldani Eliza
bizonytalanságból adódó feszültségét.
– Jobban szeretné, ha hevesen megrontanám?
– Jobban szeretném, ha kötélből lennének az idegeim.
– Egyszer majd önre vetem magam – mondta Jasper,
azután nyugtatólag hozzátette: – De nem most, amikor
mindkettőnknek az a legfontosabb, hogy tudjuk, önként
bújik velem ágyba. A heves birtokbavétel még várhat.
Eliza keresztbe fonta karját a mellkasán, és melléhez
szorította meglazult fűzőjét. Jasper megfordította, hogy
háttal álljon, majd odébb lépett.
– Majdnem meztelen vagyok – bökte oda Eliza, és várta,
hogy a férfi tegyen valamit. Miért áll olyan messze? Ha
teljesen kinyújtaná a karját, akkor sem érné el.
– Ezzel tisztában vagyok.
Jasper a nadrágjához nyúlt, és simogatni kezdte
merevedő férfiasságát.
 – Nem szégyelli magát? – kérdezte Eliza fennhangon. Az
isten szerelmére! Ő még szűz, a férfi pedig nem hajlandó a
tettek mezejére lépni. Márpedig ő nagyon jól tudja, mire
vágyik: arra a gyönyörre, melyet minden bizonnyal
megkapna Jaspertől.
– Egyáltalán nem. És őszintén remélem, hogy ön sem,
Eliza.
Kicsit lágyabb hangon folytatta:
– Nem voltam elég világos? Nem érti, hogy ön különleges
számomra? Attól fél, hogy sebezhetővé válik, ha
megmutatja a testét, pedig én vagyok az, akit felelősség
terhel.
Eliza egy végtelennek tűnő pillanatig csak állt, ajka
remegett. A férfi már megint arra kényszeríti, hogy
magyarázatot adjon, holott ebben a pillanatban pont nem
akart gondolkodni.
Jasper igéző barna szemekkel figyelte őt. Teste
aranybarnának tűnt a gyertyafényben. Vajon hányszor
került már ilyen helyzetbe, hogy képes ennyire nyugodt
maradni? Tucatszor talán? Vagy többször...?
Azon sem lepődne meg. Elvégre melyik nő tudna
ellenállni egy ilyen férfinak?
Ő pedig ellenállt.
Összeszorította állkapcsát. Valójában nem Jasper
felelőssége, hogy idejött. Ő maga döntött így, és neki kell
vállalnia a következményeket. Miért akarja magának
bemesélni, hogy a megérzések vezérelték, amikor ez nem
igaz?
 Ő nem olyan, mint az anyja. Őt nem a szenvedély hajtja. Ő
pontosan tudja, mit csinál.
Eliza odarohant a férfihoz, és egyszerűen a karjaiba
vetette magát. Jasper elkapta, miközben hangosan nevetett.
Felemelte, megfordult vele, és egyenesen a hálószobába
vitte.
– Nem kalandvágyó? – kérdezte, miközben az ágy szélére
ültette. Úgy nézett rá, mint egy tulajdonra, melynek
birtoklása büszkeséggel tölti el.
Megfordult, és bezárta a hálószoba ajtaját.
– Azt hittem, csak mi vagyunk itt – mondta Eliza,
miközben szíve majd kiugrott az idegességtől.
– Azt hiszi, a többieket zárom ki, és nem önt a szobába...
A gondolat, hogy fogva tartják, izgalommal töltötte el.
Önként ment az oroszlán barlangjába, és már nincs
visszaút.
Jasper háttal állt az ajtónak, bokáját keresztbe tette. Úgy
tűnt, mint aki nem törődik semmivel. Ugyanakkor nem
tudta elrejteni ragadozó természetét a nő elől. Eliza az első
perctől kezdve látta, milyen, és most is érezte. A férfi nyaka
megfeszült, mellkasa verejtékezett, orrcimpái kitágultak,
szeme kikerekedett.
Egy hirtelen, rossz mozdulat, és lecsap...
Eliza kivette a csatokat a hajából. A földre hajította őket,
ahogy a férfi néhány perce a nyakkendőjét. Volt valami
felszabadító érzés ebben a laza mozdulatban. Lebontott
mindent, ami eddig akadályozta. Ebben a szobában
Jasperrel végre nem kell az úri társadalom elvárásaival
foglalkoznia, és az lehet, aki mindig is lenni akart: szabad és
független.
Miután az utolsó csat is földet ért, megrázta a haját, majd
kifésülte kezével a tincseket. Egyedül a fűző és az alsónemű
takarta, mégsem fázott, és nem volt zavarban. Hogy is
fázhatott volna, amikor Jasper tekintete folyamatosan
fűtötte?
A férfi nem mozdult. Alig pislogott. A hosszú csend
elbátortalanította Elizát, ezért megpróbálta eltakarni
magát.
– Ön csodaszép, Eliza – mondta Jasper, miközben
mellkasára tette kezét, mintha fájna valamije. – Tetszenek a
szeplői. Mindenütt van belőlük?
Eliza a szája szélét harapdálta és bólintott.
– Attól tartok, ez a vörös haj átka.
– Mindet megcsókolom. Nagyon vonzóak – vágta rá Jasper
lelkesen.
– Zagyvaság. Senki nem szereti a szeplőket.
Jasper szemei még ragyogóbbnak tűntek a hálószoba
fényében.
– Bennem is van, amit imád? Olyan testrész, amit szívesen
csókolna?
– Odavagyok minden porcikájáért – válaszolta gyorsan
Eliza. – Imádom az illatát. A frizuráját. Állának ívét.
Különösen a kezét szeretem. Érzem benne az erőt, amikor
megérint. Össze is törhetné a csontjaimat, de ön
kimondhatatlanul gyengéd.
Jasper Eliza felé nyújtotta mindkét kezét. Eliza
odaszaladt, mert tudta, hogy a férfi érintése megnyugtatja.
– Bevallom, sokszor féltem, hogy összetöröm.
Eliza megfogta Jasper kezét, és megcsókolta mindkét
tenyerét.
– Erre várt?
– Igen.
– Mit tenne, ha nem kéne uralkodnia magán?
Jasper a szívéhez szorította Eliza kezét, és engedte, hogy
a nő érezze szíve kalapálását.
– Azonnal a hálószobába vinném és levetkőztetném.
Aztán a földre fektetném, széttolnám a lábait, és a
magamévá tenném. Lassan. Mélyen behatolnék. Az ágyon is
csinálhatnánk, de nem biztos, hogy képesek lennénk ott
maradni.
– Ez... kegyetlenül hangzik.
– Ön tesz ilyenné. Ha csillapítani tudnám az ön iránt
érzett vágyamat, megtenném. A ma éjszaka után talán
képes leszek rá. Legalábbis őszintén remélem.
A férfi nyers szavai úgy kellettek a nőnek, mint egy falat
kenyér. Megszabadult a fűzőjétől, így látszottak duzzadó
mellbimbói. Jasper mellkasa pont szemmagasságban volt,
így felmerült benne a kérdés, hogy a férfi mellbimbói
ugyanolyan érzékenyek-e, mint az övé. Azt mindenesetre
látta, hogy lúdbőrzik. Nem sokat gondolkodott: előrehajolt
és nyalogatni kezdte Jasper mellbimbóját.
– Jóságos ég! – kiáltott a férfi.
Ezután elfordította magától a nőt. Eliza fűzője hangos
pattanással szétszakadt. Fázott, miközben érezte, hogy
kiengedett haja lágyan csiklandozza a lapockája fölött. Az
alsója következett, a derékszalag egy pillanatra
megszorította, aztán elszakadt. A harisnyát egyszerűen
letépte, a harisnyatartó ernyedten csüngött alá.
Eliza izgalomba jött, amikor a férfi elvesztette önuralmát,
és kezével végigsimított a hátán, majd határozott
mozdulattal az ágy felé terelte.
Eliza négykézláb mászott végig az ágytakarón, jól tudva,
hogy a fejvadász most mindenét szemügyre veheti. Amikor
az ágy közepéhez ért, Jasper megfogta a bokáját és
megállította. Eliza hasra feküdt. A férfi leszaggatta
alsóneműjének maradványait és félrehajította.
Eliza nem mozdult, és alig vett levegőt.
– Fél? – kérdezte Jasper nyersen.
Eliza kénytelen volt végiggondolni, mit érez.
– Nem t-tudom.
Jasper egyik kezével átnyúlt mindkettőjük feje fölött.
Másik kezével igyekezett oldalra fektetni Elizát, hogy háta a
férfi izzadságtól nedves mellkasához érjen. Előrehajolt, és
állát a nő vállára szorította. Selymes haja lágyan simogatta
Eliza bőrét. Átkarolta a derekát és magához ölelte. Nem
mozdult. Eliza megnyugodott a férfi közelségében.
Belélegezte illatát, melyet a férfi bőrének forrósága miatt
még jobban érzett. Szorosan egymáshoz simultak.
Hosszú idő telt el, míg a férfi felhevült teste kicsit hűlni
kezdett, légzése lelassult.
– Jasper!
A férfi feljebb csúsztatta kezét Eliza derekán, majd
megmarkolta a nő kebleit. Eliza teste megfeszült a
szokatlan érintéstől.
– Sss – suttogta Jasper, hogy kicsit megnyugtassa.
A férfi légzésének hallatán Eliza mellbimbói keményedni
kezdtek. Jasper nagyot sóhajtott, majd még erősebben
kezdte markolni Eliza melleit.
– Hadd mutassam meg, mit tett velem – suttogta a férfi,
majd igyekezett a hátára fordítani Elizát.
A nő felnézett rá, és újból megállapította, milyen jóképű a
férfi. Hogy találja őt kívánatosnak egy olyan férfi, mint
Jasper?
Nem érdekelte. Inkább hálát adott a sorsnak.
Jasper előzetes jelzés nélkül lehajtotta fejét, és
megcsókolta Eliza mellbimbóját. A nő feljebb tolta magát,
hogy még jobban érezze a férfi szájának nedvességét a
bimbóján. Jasper nyelve folyamatosan körözött a már fájó
bimbón, miközben szívogatta is azt. Eliza nyöszörögni
kezdett, miközben a bársonytakaróba vájta körmeit. Jasper
cirógatni, majd húzgálni kezdte a másik mellbimbót. Eliza
lihegett.
– Jasper!
A férfi nyögdécselt, és egyre erősebben szívta a bimbót.
Aztán mesteri ügyességgel nyalogatni kezdte Eliza
keblének alsó részét. Eliza intim testtája összerándult a
férfi szájmozgásának ütemére. Felemelte csípőjét. Jasper
lejjebb csúsztatta kezét. Végigsimított Eliza hasán, majd
megérintette a nő combtöve fölötti sötétvörös szőrszálakat.
Eliza megborzongott a simogatástól. Túl érzékeny és túl
nedves volt odalent.
– Érintsen meg! – mondta Jasper alig felismerhető
hangon.
Szabad kezével megfogta Eliza csuklóját, majd a nő kezét
a merevedéséhez érintette. Fel-le húzta Eliza tenyerét a
férfiasságán. A nő testét átjárta a forróság. Kicsit
megnyugodott, így kevésbé feszültek az izmai. A férfi ezt
kihasználva folytatta, amit elkezdett, és tovább simogatta
Elizát a combjai között. Ezután alaposan megmarkolta, és
széles tenyere segítségével gyakorlatilag birtokba vette a
nő legintimebb testtáját.
Jasper felemelte a fejét. Figyelte a nő reakcióját,
miközben ujját Eliza nedvességébe mártotta, és szétkente
rajta.
– Tegye szét a lábát! – suttogta. – Érezni akarom,
mennyire nedves.
Amikor Eliza vonakodott, a férfi hevesen megcsókolta.
Nyelve követte Eliza alsó ajkainak vonalát, majd a két ajkat
elválasztó vonalat kezdte harapdálni. Eliza végül engedett a
kérésnek. Felemelte fejét, hogy jobban érezze Jasper
csókját. A férfi hátrébb húzódott. Ezzel növelte a kettőjük
között lévő távolságot, és nem hagyta, hogy a nő irányítson.
Eliza csalódottan nyöszörgött, mire a férfi ismét a lába
közé nyúlt.
Ahogy Eliza széjjelebb tárta lábait, egyik combja hozzáért
a férfiéhoz, így minden akadály elhárult.
– Igen – mondta Jasper, miközben szájával Eliza szája felé
közelített. – Legyen buja!
 Nyelvével és ujjhegyével egyszerre hatolt be. Eliza
vonaglani és nyögni kezdett az élvezettől. Bőre
verejtékezett. Ezután megmarkolta a férfi merevedését.
Olyan bátran tette mindezt, hogy saját maga is
meglepődött.
– Milyen szoros. – Jasper óvatosan mélyebbre dugta ujját,
majd kihúzta. Amikor ismét visszatolta, Eliza még
szélesebbre tárta combjait és megemelte a csípőjét. – Szűk
és forró.
Eliza ujjhegyével a férfi merev vesszőjének végét
simogatta. Érezte, milyen forró és sima tapintású Jasper
férfiassága. A makkból nedvesség áradt. Eliza azt kívánta,
bárcsak végig tudná simítani a tövétől a hegyéig, és vissza.
– Már ne! – szólt rá Jasper, miközben igyekezett
eltávolodni tőle.
Eliza utána nyúlt, de nem sok sikerrel. A férfi odébb
csúszott az ágyon, és elhúzódott Eliza kiéhezett ajkaitól és
kőkemény mellbimbójától.
– Jasper! – ellenkezett Eliza. Megpróbált felülni az ágyon,
de elvesztette minden erejét, amikor a férfi Eliza lábai alá
tolta vállát.
Döbbenetes pillanat volt, amikor rájött, mit tervez Jasper.
Megszűnt számára a külvilág, ahogy a férfi nyalogatni
kezdte. Hiába akart ellenkezni, nem jött ki hang a torkán.
Képtelen volt csillapítani vágyait, holott érezte, hogy már
közel sem mondható mértéktartónak, amit csinál. Nyögni
kezdett, és folyamatosan ringatózott, hogy felvegye Jasper
ritmusát.
 – Így jó lesz– mondta a férfi, és felemelte Eliza csípőjét.
Szeméremajkai közé siklott a nyelve, lágyan, mint a
bársony. Nyelvét körkörösen, majd függőleges irányban
mozgatta, így még jobban ingerelte Eliza lábai között a
legérzékenyebb, idegvégződésekkel teli pontot. A nő tudta,
hogy még nincs vége. Többet akart. Egyre többet. Szinte
kínozta a vágy.
Jasper ujjai ismét felfedezőútra indultak a nedves
puhaságban.
– Ó! – kiáltotta Eliza, miközben csukva tartotta a szemét. –
Jó ég!
Ki és be. Tolta és húzta. Nyomta. Eliza vonaglott,
miközben a férfi megállás nélkül markolászta a csípőjét.
Két ujj következett. Eliza teste összerándult a szokatlan,
feszülő érzésre. A férfi nyalogatta, szívogatta...
A nő felsikoltott, ujját az ágytakaróba vájta, combjai
reszkettek.
Amikor Jasper érezte, hogy Eliza élvez, még mélyebbre
dugta ujját, és szétszakította a szűzhártyáját.
A nő alig érzett fájdalmat, annyira lekötötte a férfi nyelve
által okozott élvezet.
Jasper nem hagyta abba. Úgy nyögött, mintha ő is
ugyanazt érezné, amit Eliza. Igyekezett annyiszor
kielégíteni a nőt, hogy azt érezze, végleg a csúcsra jutott, és
már nem bírja tovább.
 9. FEJEZET

Jasper megcsókolta az Eliza combján lévő szeplőt, mielőtt

lekúszott volna az ágyról. A nő reszketve kuporgott,
összehúzva sápadt, vékony végtagjait. Kék szemével követte
a férfit. Nem tudott betelni vele.
Jasper vére forrt, férfiassága duzzadt a vágytól. Kezébe
vette hímvesszőjét, és simogatni kezdte. Közben észrevette
az ujjaira száradt bíborvörös testnedvet, Eliza
szüzességének bizonyítékát. Ettől még jobban felizgult,
makkján cseppek jelentek meg.
Gyorsan és mélyen tolta magát a nőbe, hogy Eliza minél
hamarabb átessen a tűzkeresztségen, így már szabadabban
rendelkezhetett vele. Próbálta figyelmeztetni, és igyekezett
hangot adni sóvárgásának. Persze aligha segített volna
mindez egy olyan nőn, akinek ez volt élete első közösülése.
Jasper kihasználta a helyzetet. Visszaemlékezett a saját
első aktusára, melytől ugyan többet várt, mégis érezte,
hogy beteljesült a vágy. Jól emlékezett, mert Elizával pont
ugyanez volt az érzése. Forróvérű. Kéjvágyó. Türelmetlen.
Gyorsan odalépett a mosdóállványhoz, és elővett néhány
frissen mosott törölközőt. Útban az ágyhoz felemelte a Mrs.
Penningtonnál vett olajat. A törölközőket az ágytakaróra
hajította, és a tenyerébe csepegtetett egy kevés olajat. Az
üveget letette az éjjeliszekrényre.
 Összedörzsölte a tenyerét, melynek hatására fűszeres
bergamottillat árasztotta el a szobát. Szándékosan
választott férfias illatot. Azt szerette volna, hogy Eliza
másnap is emlékezzen erre az éjszakára, és a
kényeztetésre, melyet a férfi nyújtott neki. Ezáltal ő is
könnyebben fog fantáziálni, ha épp nélkülöznie kell a nő
társaságát. Jasper azt akarta, hogy Eliza még akkor is a vele
való szeretkezésre gondoljon, amikor a kérőivel táncol,
vagy másokkal múlatja az időt.
A nő megbabonázva nézte, ahogy Jasper megragadja
férfiasságát, és tövétől a tetejéig simogatja, húzkodja és
nyújtogatja, míg ismét meg nem csillan rajta néhány csepp.
Jasper maga sem tudta, mikor volt utoljára ilyen kemény és
vastag a merevedése. Mindenesetre nagyon jó érzés volt.
Heréi ugyancsak megduzzadtak, és már egyáltalán nem
tudta visszatartani magát.
Eliza lágy, kicsit félénk hangot adott.
– Félsz? – kérdezte Jasper másodszor ezen az estén.
Tudta, hogy igen. Azt is tudta, hogy először titkolnia
kellett volna férfiasságának valódi méretét, hogy Eliza
később értékelni tudja a férfi adottságait, ha már
megtapasztalta a testi szerelmet. Ő viszont nem akart
ennyire úriember lenni. Kihasználta a lehetőséget, hogy ő
az első, így kitüntetett szerepe van Eliza életében a többi
udvarlóhoz képest. Márpedig a nő vonzódik hozzá. Esze
talán azt mondja, nem való hozzá egy ösztönlény férfi, teste
viszont mást diktált... és aszerint cselekedett.
– Igen – válaszolta halkan Eliza, miközben a hasához
húzta térdét. – Mindig is tudtam, hogy túl sok vagy nekem.
– Ennek ellenére kívánsz. Akaratod ellenére.
Eliza megfordult, hogy háttal legyen a férfinak. Úgy
fordult, hogy talpát a fenekéhez húzta. Kéjsóvár hátsója
ismét lázba hozta Jaspert, holott már akkor feltűnt neki,
amikor a nő az ágyra hasalt. Külső tulajdonságai éppoly
visszafogottnak tűntek első ránézésre, mint a
vérmérséklete. A felszín alatt viszont egészen más képet
mutatott. Jasper még életében nem látott ilyen vonzó
hátsót.
– Ki hitte volna, hogy ilyen szép domborulatot rejtenek a
ruháid? – mormolta, majd megcsókolta a nő vállán található
egyik szeplőt.
– Ugratsz – mondta vádlón Eliza.
– Te mondtad, hogy bizonyos férfiakat vonz a különleges
hajszín.
Jasper átkarolta Eliza vékony derekát, majd a
mellkasához húzta.
– Olyan nehéz elhinni, hogy én is a különleges dolgokat
szeretem?
– Vagyis a szeplőket és a hátsókat?
– Téged, Eliza. Mindenedet.
Jasper mélyeket lélegzett, amikor Eliza még szorosabban
hozzábújt. A nő illata rabul ejtette.
– Türelmetlenebb vagyok, mint szeretném – vallotta be. –
Már nem bírom tovább. Ha eddig bíztál bennem, ezután is
fogsz? Hidd el, a csúcsra juttatlak, még ha durvának és
gyorsnak is fogok tűnni.
 Eliza ránézett a válla fölött, majd felé fordult. Alsó ajkát
harapdálta, tekintete elhomályosult, de bólintott.
Jasper gondolkodás nélkül elővette férfiasságát, és
előretolta csípőjét. Eliza felszisszent, amikor a férfi egyre
mélyebbre hatolt a lábai közé, majd hímvesszőjével
végigsimított a nő csiklóján.
Makkjával függőlegesen, majd körkörösen simogatta az
idegvégződésekkel teli, érzékeny pontot. Eliza egyre
nedvesebb lett. A férfi ismét megmarkolta hímvesszőjét, és
tövétől a tetejéig erőteljesen dörzsölni kezdte. Az
ejakulátum egy része a nő testére spriccelt. Eliza
nyöszörgött, és hátrébb tolta csípőjét.
Jasper egyik kezét a nő mellkasára tette, és igyekezett
visszatartani. Olyannyira hatalmába kerítette a vágy, hogy
már nem tudott magán uralkodni. Folyamatosan mozgott,
egyre erőteljesebben. Már-már úgy tűnt, mintha erőszakot
venne a nőn. Képtelen volt visszafogni magát, annyira
kívánta. Elizát csak akkor engedte el, amikor végzett.
Hamar ment.
A nő megfogta Jasper kezét.
Mellbimbója kitüremkedett, és folyamatosan feszült.
Jasper gyúrni kezdte a nő kebleit, és érezte, milyen
érzékenyek a bimbói. Eliza minden porcikája
megborzongott, miközben visszahúzta csípőjét. Lábai
szétvetve, egyikkel átkulcsolta a férfi combját, így jobban
együtt tud vele mozogni, ha szükséges.
Végre megszabadult a gátlásaitól, méghozzá hamarabb,
mint a férfi remélte. Jasper nevét suttogta. A férfi arrébb
húzódott, és megtalálta a hüvelybemenetet. Egy pillanatra
elgondolkodott, mert belehasított a felismerés, hogy Eliza
rangban messze fölötte áll. Túl szép, hogy igaz legyen.
Férfiasságát kíméletlenül a nő lábai közé tolta. Eliza
egyre nedvesebb lett.
– Jó ég! – suttogta a férfi, ahogy egyre jobban érezte a nő
forró és puha bőrét. Eliza intim izmai folyamatosan
ráfeszültek Jasper duzzadó férfiasságára. Erős borzongás
törte meg a nyugalmat.
Eliza feje nekiütközött Jasper mellkasának. Körmeit a
férfi alkarjába vájta, mellyel Jasper tartotta őt. Eliza
mozgása megváltozott. Ahelyett, hogy a férfi felé mozdult
volna, inkább hátrálni kezdett. Össze akarta zárni a lábait,
de Jasper lefogta. Kezét a nő melléről a hüvelyéhez
szorította, majd belemarkolt.
– Bízz bennem! – mondta erélyesen, és mélyebbre hatolt.
– Lélegezz!
A férfi olyan szigorúan szólt hozzá, hogy Eliza kénytelen
volt engedelmeskedni. Mélyeket lélegzett. Jasper annak
ellenére mélyebbre hatolt, hogy a nő minden egyes izma
összerándult a kíntól. Eliza most jött rá, miért kellett az olaj.
Így végképp nem tudott ellenkezni.
Folyamatosan lélegzett, miközben csukva tartotta szemét.
Maga elé idézte, ahogy Jasper anyaszült meztelenül áll az
ágy szélén, kreol bőre csillog, izmai megfeszülnek,
miközben folyamatosan simogatja merev hímvesszőjét.
Sejtette, hogy a férfi igencsak méretes hozzá képest.
Tudhatta volna, hogy képtelen őt teljesen a lába közé
fogadni, bár nagyon szerette volna. Muszáj.
Jasper egy kicsit kijjebb húzódott. Eliza újabb mély
levegőt vett, ahogy a férfi is. Aztán ismét egy mélyebbre
hatolás következett. Eliza nyöszörgött a kínoktól, mert
egyáltalán nem számított rá, hogy ilyen durván fogják
birtokolni.
– Jó ég!
Jasper egy pillanatra szünetet tartott. Ahogy levegőt vett,
mellkasával megérintette a nő mellét, orrával pedig a
halántékát.
– Fáj, amit csinálok?
– Nem... Csak túlságosan nagy.
Érezte, hogy fáj neki, de tudta, hogy nem rosszakaratból
teszi a férfi.
– Folytasd!
Jasper a nő lábai közé nyúlt, és simogatni kezdte Eliza
legérzékenyebb pontját.
– Engedj be, Eliza. Ne ellenkezz!
Eliza kinyitotta szemét, és nyalogatni kezdte a szája
szélét. Jasper mélyre hatolt.
– Igen – duruzsolta, miközben folyamatosan nyomult. –
Pontosan így.
A nő igyekezett minden porcikáját ellazítani. A férfi
mellkasához tolta magát, és próbált lassan, egyenletesen,
be- és kilélegezni. Figyelte, ahogy a férfi mesteri érzékkel
simogatja a csiklóját, hogy Eliza minél hamarabb átélje a
gyönyört.
Amikor megint mély levegőt vett, Jasper olyan mélyen
hatolt bele, hogy combja érintette Eliza belsőcombját.
– Eliza.
Jó ég! A férfi nagyon mélyen volt...
Nagyon lassan kihúzta, majd ismét visszatette. Minden
egyes mozdulattal könnyebbé vált a munkája. Látszott,
milyen gyakorlott ezen a téren. Nagyon jól tudta, mennyire
kell kihúzni, vagy mennyire visszatolni, és milyen mélyre
hatoljon, ha azt szeretné, hogy Eliza tényleg a csúcsra
jusson. A nő egyre jobban élvezte az együttlétet. Nem telt el
sok idő, és önként mozdult úgy, hogy teljes hosszában
érezze a férfit.
Aztán apró vibrálást érzett.
– Ez neked jó.
A mesteri érzékkel adott simogatásnak köszönhetően
Eliza sóhajtott egyet. Igencsak megszerette a férfi ijesztően
nagy, merev hímvesszőjét, mely hosszú volt és vastag.
Nagyságának köszönhetően minden érzékeny pontot meg
tudott érinteni. Eliza igyekezett másképp helyezkedni, mert
a férfi pont úgy tartotta, hogy már nem érezte olyan
mélyen a behatolást, mint előzőleg.
– Mondd, hogy jó! – kiáltotta Jasper, miközben
folyamatosan körözött a csípőjével és az ujjaival, így Eliza
intim izmai még jobban ráfeszültek a férfiasságára. –
Mondd!
– Igen – nyögte Eliza. Amikor a férfi kijjebb jött belőle,
fájdalmas ürességet érzett. – De...
– Mindjárt megkapod – mondta Jasper izgató, mély
hangon. – Mondd, mire vágysz, és megkapod.
 – Még – könyörgött Eliza szemérmetlenül. – Még!
Jasper megmarkolta a nő nedves szeméremdombját, és
erősen maga felé húzta. Eliza testét melegség járta át. A
férfi gyorsított a tempón, majd tenyerével izgatni kezdte a
nő nemi szervének minden pontját. Mindketten
verejtékeztek, így testük könnyebben simult egymáshoz. Az
izzadság hatására jobban lehetett érezni az olaj és a férfi
illatát. Egyre melegebb lett a szobában. Az ágytakaró
átnedvesedett, és a pára hatása fokozta mindkettőjük
élvezetét. Jasper bókokat suttogott Eliza fülébe, miközben
megállás nélkül ki-be járt a nőben. Könnyek szöktek Eliza
szemébe. Olyan intenzív volt az együttlét, hogy már azt
hitte, kettéhasad.
– Kérlek! – siránkozott. – Kérlek!
– Ez az! – kiáltott Jasper, miközben a legmélyebb ponton
maradt, és így próbálta újabb élvezethez juttatni a nőt. – Ez
az!
Eliza a férfi felé tolta magát. Ahogy fokozódott az élvezet,
hirtelen elsötétült előtte a világ, majd felordított a
gyönyörtől. Intim izmai összerándultak, így még jobban
körülölelte Jasper hímvesszőjét. Ereiben lüktetett a vér,
testét forróság járta át. Jasper folyamatosan nyögött, aztán
ő is a csúcsra jutott.
Eliza nevét suttogta, miközben elélvezett benne, majd a
vállait kezdte csókolgatni.

Eliza Martinnak nem volt helye Jasper életében.

A férfi oldalt feküdt, fejét a tenyerébe temette, és nézte,
ahogy a nő szendereg. Szép hajának tincsei a homlokára és
az arcára hullottak. Szája nyitva, miközben mellkasa
folyamatosan emelkedett és süllyedt, ahogy lélegzett.
Hason feküdt, így a férfi jól látta hátsójának mindkét felét.
Ahogy elnézte a nő buja, meztelen testét, könnyen el tudta
képzelni, hogy örökre az ágyában marad. Ez persze csak
képzelgés volt. Jasper végignézett a majdnem teljesen üres
szobán. Az ágyat és a mosdóállványt leszámítva csak egy
szekrény és egy szék volt benne. Az Elizával töltött éjszaka
volt a leghosszabb, amit a hálószobájában töltött, mióta
ebben a házban élt. Általában az alsó szinten múlatta az
időt, mert az volt a társasági élet központja. De leginkább
azért maradt ébren, mert dolgozott, hogy megkeresse a
szükséges pénzt, mely az életszínvonala fenntartásához
kellett.
Hiába próbálta elképzelni Elizát a saját otthonában, a
hálószobán kívül sehová nem vinné. Emberei olykor elég
otrombák és modortalanok. Fogalmuk sincs, hogy
viselkedjenek egy olyan nővel, mint Eliza. Nincs
étkezőasztal, ahol kulturáltan ehetnének, és nincs egy
hivatalos szalon, ahol fogadhatnák a látogatókat. Otthona
feleakkora sem volt, mint a Melville-ház, ráadásul a város
kevésbé divatos részén helyezkedett el.
Sürgősen változtatnia kell...
Eliza halkan nyöszörgött. Jasper ránézett, és látta, hogy
ébredezik. Pislogott és a szemét dörzsölte. A férfi
észrevette, hogy őt nézi, miközben kicsit elpirult.
Meglepően nyugodt volt.
 – Á! – mormolta Jasper. – Úgy tűnsz, mint aki
megbotránkozott.
– Te pedig úgy, mint aki nagyon elégedett magával –
mondta Eliza vádlón, ugyanakkor melegséggel a hangjában.
– Igen? – kérdezte Jasper, miközben gyengéden
végigsimított Eliza hátán.
Hogy ne lenne az, amikor a nő ilyen szemekkel néz rá?
– Ha én önelégült vagyok, neked is annak kéne lenned.
Jasper tudta, hogy a nő érzéseit egyfelől az éjszaka átélt
orgazmus gyönyöre, másrészt valami megfejthetetlen,
mélyen gyökerező ok befolyásolja. Isten látja lelkét, soha
nem akarta, hogy bármelyik nő beleszeressen, azt viszont
örömmel venné, ha Eliza kötődne hozzá.
Eliza az ujjait nézte, ahogy az ágytakarót babrálta.
– Nem csináltam semmit.
Jasper a nő orra hegyére koppintott.
– Most jól figyelj! Sokféleképp lehet nemi életet élni. A
szex lehet kiábrándító vagy kifejezetten jó élmény. Amit te
és én együtt átéltünk, az teljesen más. Olyan jól működött a
kémia, hogy csodás vége lett.
Eliza csendben maradt.
– Hadd találjam ki! – mondta kicsit feszülten. – Kezded
bánni a dolgot?
– Nem. Egyáltalán nem – válaszolta Eliza óvatosan,
miközben a férfira nézett. – Amikor először találkoztunk,
szóba került a szeretkezés. Ami azt illeti, nagyon tehetséges
vagy a témában. Mégis mit bánjon meg egy nő, ha ágyba
bújhat veled?
 – Aggaszt, hogy nem tudom, mit gondolsz valójában.
– Még most sem hiszem, hogy megtörtént. Meg sem
érintettelek. Mindent te csináltál.
Jasper nevetni kezdett, majd előrehajolt és megcsókolta
Eliza vállát.
– Édesem! Ez messze volt a „mindentől”.
– Nekem is csinálnom kellett volna valamit – vágta rá
Eliza most már kevésbé szégyenlősen. Állát a tenyerébe
fektette. Kicsit megemelte a törzsét, így látszott kebleinek
domborulata.
– Úgy érzem, alkalmatlan vagyok a dologra.
Jasper megijedt, mert érezte, hogy izgalomba jön Eliza
puszta látványától, vagy attól, ha csak rá gondol.
– Butaság. Ha kicsit is tapasztaltabb vagy a témában,
azelőtt végeztünk volna, hogy beléd megyek. Ezért nem
akartam, hogy hozzám érj.
Eliza a homlokát ráncolta.
– Tehát szándékos volt, hogy nem hagytál aktívan részt
venni? Ez igen sportszerűtlen.
– Sportszerűtlen? – kérdezte mosolyogva Jasper. Eddigi
életében nem találkozott olyan nővel, aki ennyire szerette
volna, hogy a férfi is kielégüljön. Legalábbis azok közül,
akik nem fizetségért cserébe bújtak vele ágyba.
Félig merev farkára nézett. Nagyon meglepődött, mert
egyáltalán nem gondolta, hogy ilyen kevéssel az orgazmus
után ismét képes megkeményedni a férfiassága.
– A férfiak hamar lázba jönnek a testiségtől. Ahhoz már
több idő kell, hogy az ember felizgasson egy nőt. Épp ezért
sok nő csalódottá válik, mert a férfiak hamarabb jutnak el a
csúcsra, mint ők.
– Csalódottság? Hogy...
– Többet akartál – emlékeztette Jasper. – Képzed, mi lett
volna, ha kevesebbet adok, vagy rosszabb esetben azt
mondom, végeztem, csak te nem tudtál velem lépést
tartani.
– Ó! Te sosem tennél ilyet.
– Valóban nem – vágta rá egyetértően a férfi.
Eliza felült, így Jasper teljes egészében láthatta a nő
kebleit. Méretüket tekintve nem voltak nagyok, inkább
közepesnek mondhatók. A férfi eddig azt hitte, neki a dús
idomok tetszenek. Úgy tűnik, tévedett. Amikor Eliza
visszaült a sarkára, és kezét a térdére tette, Jasper szóhoz
sem jutott.
A nő szemei tágra nyíltak, és harapdálni kezdte az alsó
ajkát. Megmozdult, mintha ki akarna kelni az ágyból.
Jasper megfogta a csuklóját.
– Mi az?
– Szükségem van egy törölközőre – suttogta Eliza.
Jasper felült, és megfogta az ágy végébe hajított
törölközőt. Másik kezével intett, hogy térdeljen
szélesebben.
– Jasper! – mondta Eliza sértődötten.
– Az enyém – válaszolta a férfi, majd a nő felé közelített a
vállával, hogy abba kapaszkodjon. – Majd én.
Férfiassága keményedni kezdett, amikor látta, hogy Elizát
alaposan átitatta a nedvessége. Mindkét combjáról
patakokban folyt. Jasper nem hitte, hogy ismét készen áll
meghódítani a nőt. Mindenesetre jó lesz, ha
megtörölköznek.
Olyan gyengéden tisztogatta Elizát, ahogy csak tudta.
– Nem véletlenül tetted oda a törölközőt – állapította meg
a nő, miközben Jasper felitatta a nedvességet a nő lábai
között lévő szőrszálakról is. – Talán jobb lett volna, ha
marhabélből készült óvszert használsz. Én… nem
gondolkodtam.
– Az én felelősségem.
– De az én testem.
– Csak nyilvános helyen, és ha ruhában vagy. Ha
meztelen vagy, a tested az enyém.
Eliza felemelte állát.
– Akkor a te tested az enyém, ha nincs rajtad ruha?
– Ruhástul vagy anélkül. Míg együtt vagyunk.
És ha minden úgy alakul, ahogy a férfi szeretné, még jó
sokáig így lesz.
Jasper mélyen Eliza szemébe nézett.
– Mindig használok kondomot, Eliza. Még fiatal koromban
fordult elő, hogy anélkül szeretkeztem, de biztosíthatlak, ez
már nagyon régen volt. Azóta nem feledkezem meg az
óvszer használatáról.
– Ma elfelejtetted? Legalábbis...
– Soha nem felejtem el – válaszolta Jasper és szünetet
tartott. – Holnap, amikor testileg és lelkileg is összeszedted
magad egy kicsit, megbeszéljük, mi történt pontosan
éjszaka.
 Eliza a férfi vállába vájta körmeit.
– Képes voltál belém hinteni a magjaidat? Van fogalmad
róla, milyen következménye lehet ennek rám nézve?
Ennyire nem törődsz velem?
Jasper eldobta a törölközőt, és magához szorította a nőt.
– Bármit megtennék érted. Megszegném a törvényt,
áthágnám a szabályokat, versenybe szállnék...
– Montague – vágott közbe a nő, mert ekkor jött rá, mi áll
Jasper kijelentésének hátterében. – Tudod, hogy miért
látogatott el Melville-hez.
– A fenébe Montague-val! – kiáltotta Jasper. – Téged
akarlak. Ennyi az egész.
– Önként neked adtam magam. Nem kellett volna...
megjelölnöd, mintha a területed lennék.
– De igen – válaszolta Jasper, és annak dacára, hogy Eliza
megpróbált ellenállni, megkísérelte gyengéden magához
ölelni. – Amikor megláttál, tudtad, milyen vagyok. Nem
okoztam meglepetést.
– Azért bíztalak meg, hogy megvédj!
Jasper nagyot sóhajtott, mert érezte, hogy Elizának igaza
van.
– Jó ég, Eliza!
Elengedte a nőt, de Eliza szorosan a közelében maradt. A
férfit bámulta, miközben szaporán vette a levegőt. Hófehér
bőrével, vállára omló, csodaszép hajfürtjeivel ismét
megdobogtatta Jasper szívét.
– Sajnálom – mormolta a férfi, és zavartan a hajába túrt.
– Nem az a baj, amit tettél. Hanem az, hogy boldogtalan
vagyok miatta – válaszolta Eliza.
Erre nem tudott mit mondani. Nem akart hazudni.
Mély csend ereszkedett rájuk. Mindössze néhány centire
voltak egymástól, mindketten térdeltek. Jasper a sarkára
ült, Eliza vele szemben. A férfi azon gondolkodott, vajon
Eliza távozni akar-e, és ha igen, miként tudná meggyőzni,
hogy maradjon. Ha ilyen állapotban akar megnyugtatni egy
nőt, az sokszor vad szeretkezésbe torkollik, utána viszont
még nagyobb a feszültség. Félt, hogy eltaszítja magától.
Bármit megadott volna, hogy tudja, mi jár a nő fejében...
– Szinte hallom, ahogy gondolkodsz – mondta Eliza,
miközben alaposan végigmérte a férfit. – Elárulod, mi jár a
fejedben?
– Korántsem vagyok olyan éles eszű, mint te, így
gondolkodás tekintetében is lemaradok mögötted. Áruld el,
hogy tudnálak ismét magamhoz édesgetni!
– Meglep, hogy ennyire birtokolni akarsz. Bárkit
megkaphatnál – mondta Eliza, és nyelt egy nagyot. – Az
egyetlen dolog, amiben különbözünk, hogy én gazdag
vagyok. Ez kell neked annyira?
– Ezt magad sem hiszed – gúnyolódott Jasper. – Majd
bebizonyítom, hogy te is megkaphatsz bárkit.
Eliza kicsit meglökte a férfi vállát.
– Feküdj le!
Jasper hanyatt feküdt, és hagyta, hogy a nő azt csináljon
vele, amit akar. Igyekezett enyhíteni bűnein, bár ennek
ellentmondott, hogy férfiasságát most sem tudta kordában
tartani. Erekciója majdnem a köldökéig ért. Gyakorlatilag
ismét készen állt a szerelmeskedésre.
– Most beleegyeztél, hogy én rendelkezzek a tested fölött.
Szeretném alaposan megvizsgálni – mormolta Eliza.
Jasper mozdulatlanul feküdt.
Eliza a péniszére nézett.
– Néha jó lenne nyugalomban látni.
– Erre kicsi az esély. Ha csak rád gondolok, azonnal feláll.
Kicsit finomabban is kifejezhette volna magát, de ismét
győzött a benne lakozó ösztönlény és a testi vágy, ezért elég
nyersen fogalmazta meg mondandóját.
Eliza megsimogatta a férfi hátsóját. Amikor az izmok
megfeszültek az érintéstől, a nő visszahúzta kezét.
Jasper megfogta Eliza kezét, és visszatette.
– Ne félj, és ne szégyelld magad! Bármit teszel, élvezni
fogom.
– Nem akarom, hogy csak élvezd – vitatkozott Eliza,
miközben a férfi szemébe nézett. – Azt akarom, hogy
engem tarts a legjobb nőnek az ágyban. Ki akarlak
elégíteni, méghozzá a lehető legjobban. Azt akarom, hogy
emlékezz rám.
Jasper kapkodni kezdte a levegőt. Érezte, hogy fordult a
kocka, ezért jelen pillanatban kénytelen felhagyni a
birtoklási vággyal.
Eliza nagyon gyengéden végigsimított a férfi felkarján.
Ahogy felbátorodott, erősebben fogta, majd megszorította.
– Olyan kemény vagy – suttogta.
Tekintetével a férfi mellkasát és a hasát figyelte, majd
ezeket is megérintette. Végigsimított Jasper minden egyes
izmán.
– És nagy. Olyan vagy, mint egy hatalmas, kegyetlen
ragadozó.
Látszott, hogy Eliza megborzong, és a férfi önkéntelenül
is reagált rá.
– Ezt szereted bennem.
– Pedig nem kéne. Túl vad és féktelen vagy. Én nem
lennék elég, hogy megszelídítselek.
– Nem is akarsz megszelídíteni – válaszolta Jasper, majd a
péniszéhez vezette Eliza kezét, és ráfogatott vele a nő
ujjaival. Érintésének hatására Eliza libabőrös lett.
– Egyik éned szörnyülködik és közönségesnek tart, másik
éned viszont pontosan úgy szeret, ahogy vagyok.
– Arrogáns vagy.
– Nem játszom meg magam, csak hogy elnyerjem a
tetszésedet. A külsőm szülői örökség, a viselkedésem ennek
velejárója. Ettől függetlenül boldog vagyok, hogy
felkeltettem az érdeklődésedet. Annak ellenére, amit
gondolsz, számomra te vagy a tökéletes nő.
Eliza másik kezét is a férfi erekciójára tette. Olyan kicsi
volt a keze, hogy nem érte át a vastag hímvesszőt.
– Mi tetszik bennem? – kérdezte Eliza, miközben
végigsimított a férfi vesszőjének egyik erén.
– Az őszinteséged és az é-értelmed – sóhajtotta a férfi,
majd borzongani kezdett, ahogy a nő megmarkolta a
makkját. – Nagyon eredeti a gondolkodásmódod. Az is
tetszik, hogy ilyen kifejező tested van. Kár, hogy nem tudok
betelni vele. Szinte kenyérre lehet téged kenni. Nyoma
nincs annak a sarkosságnak, mellyel távol tartod magadtól
a többieket.
Eliza nyalogatni kezdte a száját. Szemét lehunyta, és
boldog volt, hogy végre megérintheti Jasper minden egyes
porcikáját. Vagy talán az elhangzottaknak örült ennyire. A
férfi nyújtózott, és megmarkolta Eliza kebleit. Hüvelyk- és
mutatóujjával folyamatosan a bimbót érintette. A nő
nyöszörögni kezdett az élvezettől.
– Feküdj rám! – mondta Jasper.
Eliza tétovázott. Nem volt magában biztos. Jasper segített
neki. Megfogta a derekát, és magára fektette. Megragadta a
nyakát, majd ajkát a sajátjához húzta. Úgy csókolta, mint aki
soha nem akarja elengedni. Eliza ugyanilyen hevesen
viszonozta a szenvedélyt, miközben egyik kezével az
ágytakarót markolászta.
Jasper felnyögött. Hajtotta a vágy, de egyelőre mégsem
akart többet, mint amit kapott. Egyszerre érezte soknak és
kevésnek a csókot, mely édes volt, mint a méz. Érezte saját
testén a nő pehely súlyát, miközben Eliza folyamatosan, de
kicsit tapasztalatlan módon csókolta végig az arcát. Jasper
önkéntelenül felnevetett.
– Ne haragudj! – mondta. Bármit megtett volna, hogy ezt
a bensőséges viszonyt fenntartsa. – Hibázni fogok. Nem
tudom, mit tegyek, hogy olyan legyek, amilyet valójában
érdemelsz.
Eliza homlokon csókolta.
– Majd megtanítjuk egymást, hogyan legyünk olyanok,
amilyennek látni szeretnénk a másikat – válaszolta lihegve.
– Azt akarom, hogy én legyek az egyetlen, aki tényleg ismer.
Akit soha nem felejtesz el...
Jasper Eliza hajába túrt és mohón csókolni kezdte. Nem
tudta, mennyi az idő, de nem is érdekelte. Egy dolgot tudott
biztosan: nem akarta, hogy kettőjük románca véget érjen.
 10. FEJEZET

Eliza soha nem szerette a sós fürdővizet. Jasper viszont

ragaszkodott hozzá, hogy megfürödjön, mielőtt hazamegy,
és azt javasolta, másnap is ugyanilyen fürdőt vegyen. A nő
megfogadta a tanácsot, így sokkal jobban érezte magát, bár
igencsak fájlalta intim területének azt a bizonyos részét.
Már csak azért is szenvedett, mert elég kimerítő éjszakán
volt túl. Sokkal többet evett reggelire, mint általában, és az
asztalnál maradt, miután Melville asztalt bontott, és
felment a szobájába. Miközben az újságot olvasta, érezte,
hogy a hátára süt az ablakon beáradó napfény. Úgy döntött,
eltereli a gondolatait azokról a dolgokról, melyek leginkább
foglalkoztatták. Inkább megpróbálta végiggondolni, hogyan
tanítaná legegyszerűbben a keringő lépéseit.
Jasper nemsokára jelentkezni fog, hogy táncórát vegyen.
Már alig várta, hogy megtanítsa, mert akkor a nyilvánosság
előtt is bátran táncolhat vele. Megborzongott, amikor
elképzelte, ahogy a férfi mindenki szeme láttára a karjában
tartja. Szép kihívás lesz illedelmesnek maradni, amikor a
testi vágyai hajtják.
Eliza lapozott, miközben lábfeje ritmusra járt arra a
dallamra, melyet magában dúdolt. Este tízre ért haza.
Fáradt volt, ezért nehezére esett elolvasni az előző napi
híreket, melyek leírva mindig szórakoztatóbbak voltak,
mint ahogy a valóságban történtek.
– Eliza!
Felnézett és mosolygott, amikor észrevette, hogy
nagybátyja lép a szobába.
– Igen, bácsikám?
A gróf gondterhelten megkerülte a hatalmas, fából
készült asztalt. Ma kivételesen olyan volt a megjelenése,
amilyennek mindig is lennie kellett volna. Látszott, hogy
fontos dologra készül.
– Westfield grófja van itt – mondta, miközben megállt
Eliza háta mögött.
– Csakugyan?
– Ő is szeretné kifejezni hódolatát irányodba.
Eliza pislogott.
– Tessék?
– Feleségül akar venni. És beszélni akar veled. A
szalonban vár.
Eliza gondosan összehajtotta az újságot, miközben
kavarogtak a gondolatai. Zavarában az asztalon futó
mintázatot, majd az asztal közepén álló réz gyertyatartót
nézte. Az antik darabot úgy vették körbe a rózsák, mint őt a
hirtelen jött házassági ajánlatok.
Melville a torkát köszörülte, majd kihúzta a széket.
– Nem is tudtam, hogy te és Westfield ilyen jól ismeritek
egymást.
Eliza felállt.
– Alig ismerem.
– Pedig illenétek egymáshoz. Előnyösebb házasság lenne,
mint ha Montague-hoz mennél feleségül.
– Így igaz – mondta egyetértően Eliza, miközben
nagybátyjába karolt, és elindultak az ajtó felé. Westfield
jóképű, gazdag és tiszteletreméltó. Ráadásul Jasper barátja,
tehát ennek fényében igen különös az érdeklődése.
– Mit gondolsz? – kérdezte őlordsága, ahogy elindultak.
– Bár tudnám. Talán határozottabb leszek, miután
beszéltem vele. Ön mit mondott neki?
– Sok szerencsét kívántam.
– És mi lesz velem? Nekem is sok szerencsét kíván?
– Neked inkább boldogságot, kedvesem. Bármi hozza is
meg – válaszolta a gróf, majd arcon csókolta Elizát. – Most
menj! Ne várasd Westfieldet!
Eliza egyedül ment tovább. Elég késő volt, így a nap már
nem sütött be olyan erősen az ablakon. Ilyenkor általában
nyugodt és békés volt az otthona, most viszont Westfield
gróf látogatásának köszönhetően érezni lehetett a
feszültséget. Néhány napon belül már a második házassági
ajánlatot kapta. Eliza nem tudta, mire vélje a dolgot.
Ahogy belépett a szalonba, rájött, hogy nem csak
Westfield látogatásának valódi oka miatt érzi magát
rosszul. Már a gróf fizikai jelenléte is feszélyezte. Vibrált a
férfi körül a levegő, mely szöges ellentétben állt azzal a
légkörrel, melyet Jasper nyugodt, kimért személyisége
áraszt.
– Jó reggelt, uram – szólt Eliza.
– Miss Martin! – válaszolt Westfield, majd felállt. Olyan
magas volt, mint Jasper, csak épp nem volt olyan izmos
testalkatú. Ha egy szóval kellett volna jellemezni, leginkább
az „elegáns” kifejezés illett rá.
– Ön ragyog.
– Köszönöm. Viszonoznom kéne a bókot, és azt mondani,
ön igazán megnyerő.
A férfi mosolygott.
– Hogy érzi magát? Remélem, jól. Múlt éjjel nélkülöznünk
kellett a társaságát.
Eliza úgy döntött, az ajtónál álló halványsárga székre ül.
Mielőtt leült volna, megigazította virágmintás szoknyáját. A
gróf vele szemben foglalt helyet. Úgy ült le, mint aki
tudatában van hatalmának és vonzerejének. Eliza ennek
tükrében inkább „modorosnak”, mint „elegánsnak”
nevezné. Jasper sokkal határozottabb.
– Jól vagyok – válaszolta. – Önszántamból maradtam
távol, nem gyengélkedés végett. Azt hiszem, engem sokkal
kevésbé vonzanak a bálok, mint más nőket.
Azért volt ilyen őszinte, mert tudta, hogy Westfield
inkább csinos kiegészítőt keres feleségnek, mint olyat,
akinek határozott véleménye van. Olyan asszony kell neki,
aki támogatja esetleges politikai karrierjét, amennyiben
sikerül célt érnie.
– Nem lep meg – válaszolta a gróf. – Elvégre sok veszély
leselkedik önre.
– Parancsol?
– Tudom, milyen kapcsolatban áll Mr. Bonddal.
Eliza még pislogni is elfelejtett.
– Ó!
 – Kérem, ne tegyen neki szemrehányást, amiért elárulta!
Mr. Bond megbízik bennem, mert tudja, hogy nem árulom
el a titkát.
– Az egy dolog, hogy a saját titkait megosztja önnel, de az
enyémeket kiteregetni mégsem illendő. Előbb talán velem
kellett volna megbeszélnie.
Eliza kíváncsi volt, vajon mit tud a gróf. Tekintve, hogy
feleségül akarja venni, tartott tőle, hogy Westfield jóval
többet tud, mint amit ő szíve szerint megosztott volna vele.
– Biztosíthatom, hogy megértem az aggodalmát.
Ezután szünetet tartott, mert a házvezetőnő behozta a
teát és letette az előttük lévő asztalra. A gróf elismerően
végigmérte Mrs. Pottsot. Eliza jól ismerte az efféle
pillantásokat. A házvezetőnő magas volt és karcsú. Vékony
kezével úgy tűnt, mint aki alig tudja tartani a nehéz tálcát,
mégis jóval erősebb volt, mint amilyennek látszott. Még az
olyan súlyos tárgyakat is képes volt megemelni, amelyekkel
Melville is alig boldogult.
Miután Mrs. Potts távozott, Westfield folytatta.
– Az a szándékom, hogy segítsek önnek és Mr. Bondnak.
Természetesen én sem járnék rosszul.
– Tehát egy átmeneti problémát szeretne úgy megoldani,
hogy tartós gondot okoz? – kérdezte Eliza, majd a teával
kezdett foglalatoskodni.
– Ha jól hallottam, ön az előbb tartós gondnak nevezett –
jegyezte meg a gróf szárazon.
– Nem önt – helyesbített a nő, miközben kiöntötte a teát. –
Az önnel való házasságot. Alig ismerjük egymást, és
amennyit sikerült egymásról megtudnunk, az aligha lesz
egy gyümölcsöző házasság alapja.
– Őszintén szólva, csodálom, hogy nem lett komolyabb
baj, amikor a szobor kis híján önre dőlt – válaszolta a gróf,
majd előrehajolt. – Le a kalappal ön előtt, amiért olyan
bátran viselkedett. Megmutatta, hogy bármilyen
helyzetben megállná a helyét. Bevallom, addig ezt nem
gondoltam volna, Miss Martin.
Eliza több időt szentelt a teakészítésnek, mint szükséges
lett volna. Szűrőt tett mindkét csésze tetejére, miközben
volt ideje átgondolni érzéseit azzal kapcsolatban, hogy
Jasper bizalmas dolgokat árult el róla. Tudta, hogy innentől
kezdve nem veheti félvállról a dolgot. Főképp azok után,
hogy az anyja hányszor csalódott és szenvedett, amiért nem
megfelelően választotta ki rajongásának tárgyát. Ennek
ellenére talált mentséget Jaspernek. Legalábbis enyhítő
körülményt, ami elfogadható volt. Nyilván megvolt az oka,
amiért elmesélte a grófnak, mi történt kettőjük között azon
az éjszakán. Csak tudná, mi volt ez az ok. Azt viszont nem
tudta eldönteni, hogy ő maga jóhiszemű-e, vagy inkább csak
rossz az ítélőképessége.
– Értem, hogy sokak számára nehéz felfogni, miért
húzódozom a házasság kötelékétől – mondta Eliza. – Minden
fiatal nőtől elvárják, hogy úgy válasszon magának férjet,
mintha olyan szükséges kellék lenne, mint a főkötő vagy a
fűző. Nekem viszont nincs szükségem anyagi vagy egyéb
támogatásra. Mindenem megvan, ami kell, a többit pedig
magam is meg tudom venni. Őszintén szólva, uram, nem
tudom, mivel szolgálhatnám az ön érdekét, hiszen
köztudott, hogy önnek nincsenek pénzügyi gondjai.
– Nem tudja? – kérdezte a gróf mosolyogva. A legtöbb nő
bizonyára igen vonzónak találta volna. – Megszabadulhatna
az önt zaklató kérőktől, így például Montague-tól is, aki
egyre türelmetlenebb. Tudom, hogy a szíve Bondhoz húz,
de őt leginkább a saját, személyes érdekei vezérlik, melyek
miatt ön súlyos dilemmába esett. Ha Mr. Bond tudná, hogy
ön olyasvalakihez megy feleségül, akiben ő maga is
megbízik, gyorsabban haladna a nyomozással is.
– Nem szeretem a köntörfalazást, uram. Kérem, árulja el,
mi vezérli. A történtek után nem hiszem, hogy pusztán
barátságból vagy felebaráti szeretetből óhajt velem
házasságot kötni. Nagyon szeretném, ha nyíltan és őszintén
beszélne.
Eliza úgy döntött, nem fejti ki bővebben a történteket,
mert nem tudta, mi jutott belőlük a gróf tudomására. Ha
tudta, mi történt pontosan, és azt is, milyen
következményekkel járhat, nem csoda, hogy
megkörnyékezte. De vajon mi ösztönöz egy ilyesfajta férfit,
hogy szándékosan ilyen helyzetbe keveredjen?
Westfield intett, hogy nem kér cukrot.
– Nem vagyok teljesen önzetlen. Ön igazán csinos, vonzó,
és hajlandó lépéseket tenni, ha nehéz feladatról van szó.
– Bizonyára nem én vagyok az egyetlen ilyen nő.
– Ön gazdag, jó származású, intelligens és eltökélt –
folytatta a gróf. – Testvére nincs, így a vagyonát nem kell
megosztania egyetlen problémás testvérrel sem. Ami a
szívén, az a száján, és azt várja, hogy én is így tegyek. Mi
kell még több?
– Vágy? Érzelmek? Fiatalság? – kérdezte Eliza.
Amikor az első szót kimondta, észrevette a gróf arcán az
ijedtséget. Ugyanakkor azt is tudta, hogy nincs jó házasság
vágy nélkül.
– A huszonnégy év teljesen jó életkor. Ami a többit illeti,
soknak tűnik az élethosszig tartó elkötelezettség. Nem
lépnék ilyen hosszú szövetségre, pusztán érzelmi okoktól
vezérelve.
– Akkor nem ezért tette az ajánlatot. Lát bennem
lehetőséget, ugyanakkor nem az a fő célja, hogy önhöz illő
feleséget találjon.
Westfield kihúzta magát, és igyekezett összeszedni
minden gondolatát.
– Mi másért tettem volna? – kérdezte vontatottan a gróf.
Eliza most már igazolva érezte álláspontját.
– Talán védőpajzsot vagy menedéket keres. Valakit, aki
elvonja önről a figyelmet. Vagy egy ártatlan embert, aki
betölti a keletkező űrt.
– Hozzátehetem a „jó képzelőerőt” az ön által
felsoroltakhoz?
A folyosóról beszűrődő férfihang a bejárati ajtó felé
vonzotta Eliza tekintetét. Nem sokkal később megjelent az
inas, tálcán hozva egy üzenetet. Eliza gyorsan az órára
pillantott, és rájött, hogy Jasper megérkezett. Pontos volt,
mint mindig, bár ezúttal kicsit korábban jött.
A nő bólintott, jelezve az inasnak, hogy behívhatja a
férfit.
– Megjött Mr. Bond, uram.
Amikor Jasper megjelent az ajtóban, Eliza szorosan az
ölébe szorította kezét. Ahhoz képest, milyen magas volt a
férfi, könnyeden mozgott. Megjelenése hanyag eleganciáról
tanúskodott. Minden ruhadarabja szürke volt. Cipője
fényesen ragyogott, akárcsak a haja. Kis terpeszben állt,
mely határozottságról árulkodott. Eltökélt volt és
magabiztos.
Jasper megállt a küszöbnél és Westfieldre nézett. Úgy
tűnt, nem lepi meg a férfi látogatása. Vagy az egyik embere
szólt neki, vagy maga Westfield árulta el, mire készül. Eliza
nem tudta, mit gondoljon, ha a második változat igaz.
Egy dolgot tudott biztosan: kettőjük kapcsolata
végérvényesen megváltozott. Annak ellenére, hogy a férfin
tetőtől talpig ruha volt, Eliza jól emlékezett a meztelen,
féktelen és szenvedélyes Jasper látványára. Abban az
állapotban sokkal kedvesebb és közvetlenebb volt. Mint aki
szeretné, ha Eliza nemcsak a testét, de a lelkét is jobban
megismerné, noha a férfi maga sem tudta pontosan, mit
érez. Sokkal jobban epekedett utána, mióta rejtett oldalát is
megismerte. Egyik énje azt hitte, már jól ismeri. Különös,
mert ha belegondol, egyáltalán nem derült ki semmi a férfi
múltjával és az életével kapcsolatban. Igaz, nem is volt
érdekes abban a helyzetben.
Ahogy Jasper Elizára nézett, látszott, hogy ő is a tegnap
éjszakára gondol. De ha ő is mély érzéseket táplál, ahogy
Eliza a férfi iránt, miért akar neki Westfield házassági
ajánlatot tenni?
– Miss Martin! – mondta Jasper, és meghajolt. Hangja
kicsit visszhangzott. Kihúzta magát és a grófra nézett.
– Uram.
Westfield felállt.
– Bond. Micsoda váratlan meglepetés.
– Valóban? – kérdezte Jasper, és Elizára nézett. – Miért?
Eliza érezte Jasper hangján, hogy alapvetően jó
hangulatban van. Egy pillanatra tétovázott, mielőtt
válaszolt volna. Nem tudta, miképp adja tudtára a nap
eseményeit.
– Lord Westfield azért jött, hogy segítséget ajánljon.
Jasper láthatóan továbbra sem lepődött meg, hangszíne
viszont megváltozott.
– Mivel kapcsolatban?
Eliza Westfieldre nézett, és várta, hogy a gróf válaszol.
Jasper keresztbe fonta karjait.
A gróf mosolygott.
– Én folytatom, amiről tegnap este beszéltünk. Úgy vélem,
ha Miss Martin megházasodik, az mindenki problémáját
megoldaná.
– Házasság? Mégis kivel?
– Természetesen velem.
– Természetesen – ismételte meg nyomatékosan Jasper.
Eliza nem tudta, hová vezet az iménti párbeszéd, így
jobbnak látta, ha csendben marad.
Westfield arcáról lefagyott a mosoly, ahogy egyre
mélyebb lett a csend.
 Jasper Elizára nézett.
– Igent mondott neki?
– Még nem, uram.
– Miért késlekedik? Westfield minden szempontból
megfelelő.
Eliza kihúzta magát, és felszegte állát. Elszorult a szíve.
– Talán mert az ön beleegyezésére vártam, Mr. Bond.
– Átkozott legyek, ha beleegyezem – csattant fel Jasper.
A nő pislogott.
A gróf ugyancsak meglepődött.
– Nézze, Bond...
– Mi a válasza, Eliza? – kérdezte Jasper határozottan.
Eliza a férfi kezét nézte, és látta, hogy elfehéredett, ahogy
a karjára szorította. Igyekezett máshová nézni, és Lord
Westfieldre figyelni. Úgy összekulcsolta az ujjait, hogy
szinte fájt. Annak ellenére, hogy nem volt igazi társasági
úrinő, tudta, hogy amit tesz, minden szempontból
helytelen. Jasper viszont hallani akarta, hogy érte rajong.
Hallani akarta, méghozzá tanú jelenlétében. Amilyen
magabiztos és agresszív tudott lenni, ha elemében volt,
nagyon elveszetté vált, ha bensőséges érzelmekről volt szó.
Eliza mély lélegzetet vett, majd így szólt:
– Nagyon megtisztel az ajánlat, uram, de sajnos vissza kell
utasítanom. Másé a szívem.
Westfield felhúzta szemöldökét.
– Jól van – válaszolta Jasper. – Távozzon, Westfield! Este
találkozunk. Jöjjön korábban! Még sok megbeszélnivalónk
van.
 A gróf felállt.
– Az ajánlatom áll a báli szezon végéig, Miss Martin. Ami
pedig önt illeti, Bond – szólt erélyesen Jasperhez a gróf –,
tényleg sok mindent meg kell még beszélnünk.
Eliza bizonytalanul Westfield felé nyújtotta kezét. A gróf
kicsit felemelte, és lágyan megcsókolta a nő kézfejét. Eliza
talán mondhatott volna valami felszíneset, ahogy a gróf is,
de olyannyira lekötötte figyelmét a férfi rá szegeződő
tekintete, hogy mindent elfelejtett. Úgy nézett rá, hogy
szóhoz sem jutott.
Westfield elindult, Jasper követte őt a bejárati ajtóig.
Eliza kihasználta az alkalmat és kortyolt egyet a már kihűlt
teából.
Nyugalomra vágyott. Ilyen zavarodottak még soha nem
érezte magát. Pont olyan helyzetbe került, amilyet anyja
oly sokszor előidézett. Eliza megesküdött, hogy soha nem
fogja követni anyja példáját.
– Eliza!
– Mit mondtál neki?
Felemelte fejét, így Jasper szemébe tudott nézni. Aztán
lefelé nézett, mert a férfi letérdelt elé. Eliza szíve majd
kiugrott. Szabad kezét ökölbe szorította.
Jasper igyekezett megnyugtatni. Lágyan megfogta Eliza
kezét, és megpróbálta szétnyitni az ujjait.
– Az egyetlen dolog, amit Westfield tud, az a megbízásod
oka. Kellett valaki, aki bejáratos a bálokra, így én is
bebocsátást nyerek, ha ott kell lennem.
– Persze.
 Ahogy a férfi masszírozni kezdte Eliza tenyerét, a nő
bizsergést érzett, de nem csak a véráramlás miatt.
– Nem tudtad, hogy az a terve...
– Nem.
– Azt hittem, így akartál megvédeni a tegnap éjjel
esetleges következményeitől.
A férfi kivette Eliza kezéből a csészét.
– Ennyire nem vagyok önzetlen. Ráadásul ez az egész
csak kettőnkre tartozik, és nem mondanám el senkinek.
Eliza nagyot nyelt.
– Miért térdelsz így előttem?
Jasper önkéntelenül mosolyogni kezdett.
– Ha Melville áldását adná, hozzám jönnél?
– Jasper!
– Westfieldnek igaza van. A házasság sok mindent
megoldana. Ha melletted lennék, jobban tudnék rád
vigyázni, és kisebb lenne az esély, hogy megtámadnak.
Ráadásul több időnk lenne sz...
– Alig ismerjük egymást – ellenkezett a nő, de melegség
járta át a testét.
– Megvan köztünk az őszinteség és az egymás iránti vágy.
Jasper a szájához húzta Eliza kezét, és megcsókolta a
kézfejét. Szeme komoran csillogott, szavai szívfacsaróan
őszinték voltak.
– Neked van pénzed és jó származásod. Én veszélyes
foglalkozást űzök, és korántsem vagyok előkelő származású.
De érted megváltoznék.
Eliza levegő után kapkodott.
 – Hogy mondod?
– Gyere hozzám feleségül.
– Nem akarok férjhez menni.
– Engem viszont akarsz.
Jasper felnyúlt és megsimogatta Eliza nyakát. Érezte,
ahogy lüktet benne az ér.
– Miért nem lehetsz az enyém gyűrű nélkül?
Jasper felhorkant.
– Csak te lehetsz olyan, hogy szeretőként, és nem
feleségként akarsz a férfié lenni.
– Számodra teljesen mindegy!
– Míg a többi férfi meg akarja kérni a kezedet, és olyan
jogokat követelnek veled kapcsolatban, amik engem
illetnek? Kötve hiszem, hogy mindegy.
– A báli szezon egy hónap múlva véget ér.
– A kapcsolatunk viszont nem. Talán nem látod, de
gyökeresen megváltoztál a tegnap éjszaka óta. Minél többet
vagy velem, annál jobban észre lehet majd venni, hogy
változás történt az életedben.
Eliza hallgatta a férfit, és azon gondolkodott, talán igaza
van, és tényleg rá fognak jönni, mi történt. Alaposan
végigmérte Jaspert, hátha az ő megjelenésében is változás
állt be.
A férfi szája lebiggyedt.
– Letérdeltem eléd, Eliza. Ha ez nem változás az
eddigiekhez képest, nem tudom, mi lehetne az.
– Kérlek, ne viccelődj! Te sem akarsz házasodni. Azt
mondtad, feleségnek nincs helye az életedben.
 – Számodra szorítok helyet. Mindketten úgy gondoltuk, a
házasság a szabadság akadálya, ugyanakkor hasznos lehet.
Egy férjes asszonynak több szabadsága van, mint egy
hajadon leánynak.
– Számodra mi haszna lehet?
– Lenyugodnék, megállapodnék.
Jasper megsimogatta a nő arcát.
– Az elmúlt napokban alig tudtam a munkára
koncentrálni, mert folyamatosan rád gondoltam. Ha az
enyém lennél, biztonságban tudhatnálak, közel magamhoz.
Pont úgy dolgozhatnék az ügyön, ahogy eddig. Csak arra
figyelve.
Eliza szorosan megfogta a férfi szabad kezét.
– Talán az lesz a legjobb, ha elválnak útjaink, és mindenki
úgy éli tovább az életét, ahogy eddig.
– Eliza! – mondta Jasper idegesen. – Ne akard, hogy én is
úgy közelítsek, ahogy Montague vagy Westfield. Nyomós
érvekkel és indokokkal. Ha erre kényszerítesz, azt kéne
mondanom, semmi keresnivalónk egymás életében, így
bolondság lenne összeházasodni.
– Tudom.
– Én viszont boldoggá tudlak tenni. Sok mindenben
hasonlítunk, a különbségeink pedig jól kiegészítik egymást.
Megtaníthatnál, hogyan legyek körültekintőbb. Én pedig
hagynám, hogy kiéld a kalandvágyadat.
Eliza szívét boldogság járta át. Kicsit megrészegült az
előbb hallottaktól.
– Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy boldoggá
tudlak tenni. A legtöbben zárkózottnak és csendesnek
tartanak. Kiválóan zongorázom, de csapnivaló az
énekhangom. Én...
Jasper nevetett, és előrehajolt, hogy megpuszilja Eliza
orrának hegyét.
– Nem azt akarom, hogy szórakoztass. Téged akarlak.
Olyannak, amilyen vagy.
– Talán attól félsz, hogy teherbe estem.
– Ez is megfordult a fejemben. Ugyanakkor miért kérném
meg most a kezed ahelyett, hogy megbizonyosodnék róla? –
kérdezte Jasper, majd hátradőlt. – Mondd meg őszintén,
Eliza! A vagyonod az akadálya, hogy igent mondj?
Gondolod, hogy nekem csak az számít?
Eliza gondolkodás nélkül csóválni kezdte a fejét. Amikor
úgy tűnt, a férfi tovább folytatná a gondolatmenetet,
határozottan így szólt:
– Nem.
– Jól van.
Jasper elengedte a nő kezét, és a térdére tette a sajátját.
– Kössünk egy alkut, rendben? Elnyerem Lord Melville
áldását, te pedig igent mondasz.
– Jasper! Én rögtön az idegeidre mennék.
– Akkor – vágta rá Jasper – tegyünk egy próbát. Idővel
rájövünk, ki akart neked kárt okozni, meglátjuk,
gyarapszol-e, és közben együtt töltjük az idő nagy részét.
Ha még ezután is azt gondolod, nem illünk össze és nem
lehetnénk együtt boldogok, a báli szezon végén felbontjuk
az eljegyzést. Ez már elfogadható számodra?
 – Nem olyan könnyű felbontani az eljegyzést.
– De megtehetjük.
– Eddig úgy tűnt, nem akarsz győzködni, ahogy a többi
kérő, most viszont konkrét tervvel állsz elő. Ezek után
kénytelen vagyok mérlegelni.
Sóhajtott, majd folytatta:
– Két választásom van: vagy most hozok egy döntést úgy,
hogy kevés információ áll rendelkezésemre, vagy
folytatom, amit elkezdtem, így olyan információhoz jutok,
mely mindkettőnk számára fontos.
– Bárcsak meggondolatlanabb lennél! Akkor meg
tudnálak győzni, hogy szökj meg velem, és nem töprengenél
ennyit.
– Miért vagy ebben olyan biztos? – kérdezte kissé
felháborodva Eliza. – Miért ne akarhatnék biztos lenni a
dolgomban?
– Az én döntéseim itt dőlnek el – mondta Jasper,
miközben a szívére tette a kezét –, és általában rögtön
meghozom őket. Te viszont itt hozol döntést – mutatott Eliza
fejére –, ez pedig jóval tovább tart. Igyekszem neked időt
adni, egyúttal leküzdeni a türelmetlenségemet. Az
eljegyzés lehetne az általunk kötött kompromisszum.
Eliza aggódó pillantást vetett Jasperre, és igyekezett
kimondani, amit nem kellett volna.
– Mondj valamit! – sürgette a férfi.
– Nem tudom, a vágy hajt-e, hogy a megérzéseim ellenére
döntsek, viszont attól tartok, egy idő után megszűnik az
újdonság varázsa. Most még friss az élmény, hogy ágyba
vittél, de az idő múlásával egyre kevésbé leszek érdekes a
számodra. Végül eljutunk oda, hogy már egyáltalán nem
mutatsz irántam érdeklődést. Ha összekötjük az életünket,
már késő lesz felismerni, hogy csak a testi örömök hajtottak
minket.
Jasper orrcimpája kitágult.
– Ha csak a vágy apadása miatt aggódsz, biztosíthatlak,
hogy nem csak a testiség vonz benned. Nem kérlek, hogy
ismét add magad nekem a házasság előtt, de bármikor
megtalálsz, ha vágysz rám. Engem nem köt a lovagiasság.
Az évek során megtanultam, hogy soha ne hazudjak
magamnak. Az egyetlen, aki ezt tényleg megsínylené, az én
magam vagyok. Azt hiszem, ezt jó, ha tudod, mielőtt hozzám
jössz feleségül.
Valaki rajong érte... Eliza most értette meg, miért kereste
anyja folyton ezt az érzést. Nagyon csábító. Ráadásul Jasper
ellenállhatatlan.
Bármikor az övé lehet. Izgalomba jött a gondolattól, hogy
bármikor követelheti, hogy a férfi szeretkezzen vele.
– Eliza! – duruzsolta Jasper, hogy ismét magára vonja a nő
figyelmét. – Engedd meg magadnak, hogy tiéd legyen,
amire vágysz! Legalább most az egyszer. Jobban fogod
élvezni, mint hinnéd.
Eliza részben ettől tartott. A múlt éjszaka történtek és a
boldog beteljesülés emléke viszont jóval erősebbek voltak,
mint a félelem.
– Beszélj Melville-lel! – mondta. – Aztán kérd meg újra a
kezem!
 11. FEJEZET

– Ezt nem vártam volna öntől – mondta Westfield,

miközben egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát.
– Ez önre is vonatkozik – válaszolta nyersen Jasper.
A Valmont bálterem sokkal nagyobb volt, mint az
eddigiek, de az óriási, hosszan lelógó csillár kicsit
szűkebbnek mutatta a teret. Hatalmas tömeg gyűlt össze.
Jasper számára mindennél rosszabb volt, hogy rengeteg
szempár tapadt rá. Eddigi életében folyamatosan arra
törekedett, hogy kerülje a feltűnést, ezért roppant
kényelmetlenül érezte magát, amiért az érdeklődés
középpontjába került. Az, hogy a köztudottan hallgatag és
visszahúzódó Miss Eliza Martin egy férfi oldalán jelenik
meg, a bál egyik legfontosabb beszédtémája lett. Jasper
megjelenését mindenki alaposan megfigyelte. Mintha ezen
múlt volna, hogy a férfi elnyerte Miss Martin kegyeit.
Hogy Eliza büszkeségén ne essen csorba, Jasper nagyon
ügyelt az öltözködésre. Feketét választott, hogy kevésbé
tűnjön fel hatalmas termete Eliza mellett, ruháit pedig
ügyes szabó készítette a legjobb minőségű anyagokból.
Nyakkendőtűjét gyémánt, jobb kezének gyűrűsujját
zafírköves gyűrű díszítette. A feltűnően drága holmik azért
voltak szükségesek, hogy senki ne higgye, a férfi csak Eliza
vagyonát akarja.
 – Ön egyáltalán nem illik hozzá – folytatta a gróf.
– Így van.
Jasper Elizát kereste, és rögtön meg is találta. Miss Martin
kissé dacosnak tűnt ugyan, de nagyon összeszedett volt. A
homlokán néhány apró ránc elárulta, hogy egyszerre
durcás és jókedvű. A nyomozó elmosolyodott ezen a nyílt
őszinteségen.
– Velem jobban járt volna – mondta Westfield. – Melyik
nő lenne képes elviselni az ön életvitelét, Bond?
– Szerintem az idő előrehaladtával majd tökéletesen
összecsiszolódunk Miss Martinnal.
Westfield előrelépett, majd mélyen Jasper szemébe
nézett.
– Mi az, amit nem tenne meg, csak hogy tönkretegye
Montague-t?
– Ennek semmi köze Montague-hoz.
– Dehogy nincs.
– Csak nagyon felszínesen – ismerte be Jasper, majd
oldalra lépett, hogy szemmel tudja tartani Elizát.
– Várjon! – állta el útját a gróf. – Miss Martinról beszélt
tegnap este? Amikor azt mondta, olyan nagyon akar valakit,
hogy nem tudna nélküle élni?
– Igen.
Már most akarta a nőt. Eliza ismét az anyja egyik ruháját
viselte. Ezúttal viszont gyönyörű rózsaszínt választott.
Ugyanolyan egyszerű szabás, mint a nemrég viselt
zafírszínű estélyi, ennek viszont merészebb volt a
dekoltázsa, a derékrész pedig erősen simult. Szépen
megmutatta viselőjének karcsú alakját.
– Jó ég! – mondta Westfield, amikor a válla fölött Elizára
pillantott. – Szereti?
– Élvezem a társaságát, és boldoggá akarom tenni.
– Kétlem, hogy sikerülni fog. Legalábbis hosszú távon.
Mégis mit ért azon, hogy élvezi a társaságát? Én egy tucat
nő társaságát élvezem az esték folyamán, mégsem kérem
meg a kezüket.
– Itt a különbség kettőnk között – mormolta Jasper. –
Életem során nagyon kevés dolog okozott igazi boldogságot,
de egyik sem ér fel Miss Martinhoz.
– Nos, ez elgondolkodtató. Ettől kezdve azon fogok
tűnődni, hogy vajon mit szalasztottam el Miss Martin
személyében.
– Nem fog. Amint a feleségem lesz, ön megfeledkezik róla.
Ennyi az egész.
– Hm... Találkoznom kell Montague-val – mondta
Westfield, és megfordult, szemével keresve a grófot. –
Kíváncsi vagyok, hogy fogadta az eljegyzés hírét.
Jaspert eddig egyáltalán nem érdekelte, mit gondol
Montague.
Amikor beléhasított a felismerés, kihúzta magát, és
felsóhajtott. Kicsit elfordult Elizától, kezét az oldalához
szorította. Nemsokára végre megfeledkezhet Montague-ról,
de nem most. Még nem. A grófnak előbb meg kell fizetnie a
bűneiért, és apja bűneiért is.
Eliza. Ahogy ránézett, mintha megszűnt volna a világ.
Nem véletlenül kívánta annyira, bár ebben a pillanatban
szó sem lehetett ilyesmiről. Még nem. Annyi év kemény
munka és türelmetlen várakozás után most végre sikerül
véghez vinnie a tervét.
– Mr. Bond!
Jasper megfordult, és látta, hogy Sir Richard Tolliver
közelít felé. Bár azt hitte, Sir Richard már nem lehet
vékonyabb, ma este úgy tűnt, tévedett. Tolliveren szinte
lógott a sötét kabát, és a hímzett mellény is meglehetősen
bőnek bizonyult.
– Jó estét, Sir Richard.
– Azt hiszem, illő lenne gratulálnom – mondta Tolliver,
bár hangsúlyán érződött, hogy esze ágában sincs.
– Köszönöm.
– Micsoda szerencse, hogy Miss Martin a házasság mellett
döntött, amint ön visszatért az életébe. Mintha csak önre
várt volna az elmúlt néhány évben.
– Igazán költői – mondta Westfield. – Talán ha
megmutatta volna Miss Martinnak a romantikus, költői
énjét, több szerencséje lett volna vele.
– És ön mit tudott felmutatni? – vágott vissza Tolliver,
miközben Jasperre nézett.
– Legyen óvatos a rágalmazással! – figyelmeztette Jasper.
– Ha véletlenül becsmérelni találja Miss Martint, előre
szólok, nem állok jót magamért.
Tolliver dobbantott egyet.
– Furcsa, hogy ön elvileg jó barátságban van a Tremaine-
ekkel, Miss Martin mégsem tudhatott önről sokat.
– Nem? Vagy inkább csak nem akarta továbbadni a
birtokában lévő információt? Ő tiszteletben tartja az ember
magánéletét. Ez egyike azoknak a tulajdonságoknak, mely
közös bennünk. Kérem, ne legyen nevetséges! Inkább
találjon magának egy másik úrhölgyet, akit elkápráztathat!
Tolliver egy hosszú pillanatig még szobrozott, végül
összeszorított foggal így szólt:
– További szép napot, Mr. Bond. Önnek is, uram.
Ezzel megfordult, és otthagyta őket.
– Ismét szerzett egy ellenséget – mondta Westfield, és
Tolliver hátát nézte. – Őszintén szólva, nem gondoltam
volna, hogy Sir Richard ilyen erélyes tud lenni. Talán
komoly érzéseket táplált Miss Martin iránt.
– Azért nem ilyen fennkölt a helyzet – válaszolta Jasper,
miközben körözött egyet a vállával.
Pontosan ez volt a célja: felhívni magára azok figyelmét,
akik veszélyt jelenthetnek Elizára. Arra viszont nem
számított, hogy féltékeny lesz. Tolliver felébresztette benne
a birtoklási ösztönt, az idő előrehaladtával pedig ez az érzés
csak egyre kényelmetlenebbé vált.
Amikor meghallotta Montague nevét, egyből a bejárati
ajtóra szegeződött a tekintete.
– Megérkezett – mormolta. – Pedig már azt hittem, nem
jön.
– Azt nézze! – bökött oda Westfield az állával. – Lady
Valmont évek óta nem tartott ekkora összejövetelt. A tömeg
azért gyűlt össze, mert kíváncsiak voltak Miss Martin
hirtelen átváltozására, és a férfira, akinek mindez
köszönhető. Ön miatt változtatott a megjelenésén, nem
igaz?
– A nyomozás miatt tette. Legalábbis először – válaszolta
Jasper, és megint Elizára pillantott. Két tűz közé került.
Szerette volna már feleségül venni Elizát, ugyanakkor a
feladatára is összpontosítania kellett.
– Úgy gondolom, ma este miattam öltözött így.
– Akkor igazat szólt, amikor azt mondta, érzéseket táplál
ön iránt – horkant fel Westfield. – Csak tudnám, mi jót lát
önben!
– Bárcsak tudnám. Akkor törekednék rá, hogy eme
tulajdonságommal elhalmozzam.
Ahogy Montague közeledett, köré gyűlt a tömeg. Eliza
felé vette az irányt, aki épp a terem másik végében állt.
Jasper is elindult ugyanabba az irányba. Westfield
követte. Átverekedték magukat a tömegen, bár nehéz
dolguk volt, mert mindig akadtak páran, akik az útjukat
állták, hogy gratuláljanak.
– Az ön házassága miatt teljesen csődbe megy Montague?
– kérdezte a gróf.
– Még nem. Úgy tudom, összehívott néhány befektetőt.
Szénbányászat-spekulációra készülnek.
Jasper elvett egy pohár limonádét egy arra járó pincér
tálcájáról.
– Vajon emiatt volt olyan magabiztos az anyagi helyzetét
illetően? Azt mondta, nemsokára kifizeti a jelzálogot.
– Remélem, holnapra okosabb leszek. Vagy végleg
belebukik a tervbe, vagy sikerül talpra állnia.
Westfield megragadta Jasper könyökét, és megállította.
 – Bond!
Jasper felhúzta szemöldökét.
– Nem gondolt arra, hogy esetleg új életet kezd Miss
Martinnal, és Montague jövőjébe nem avatkozik bele
többé? Nekem az a tapasztalatom, hogy aki rosszat akar
másnak, azt úgyis utoléri a szomorú végzet.
– Én leszek Montague szomorú végzete – vágta rá Jasper,
mielőtt felhajtotta a limonádét. Újra elindult, és magában
sajnálkozott, amiért az ital nem tudja könnyebben
elviselhetővé tenni a rá irányuló figyelmet.

– Úgy örülök – Lady Collingsworth ragyogott, akár egy

büszke anya.
Hajában fehér tollakkal és zafír ékszereivel úgy sétált
végig a báltermen, mint egy igazi dáma.
– Köszönöm – mondta Eliza, és megsimogatta kavargó
gyomrát.
– Csodállak, amiért a szívedre hallgattál – folytatta
Regina. – Tudom, milyen nehezen szántad rá magad, hogy
férjhez menj.
– Próbáltam rájönni, miért volt olyan nehéz a döntés,
amikor mások szempillantás alatt elhatározzák magukat.
Nyilván sok mindent nem tudok még.
– Dehogynem. Anyád mellett sok mindent
megtapasztaltál.
Eliza szemei kikerekedtek. Őnagysága most beszélt
először kicsit nyersebben Georgináról.
– Miért nézel olyan meglepődve? Nagyon jól tudom, mi a
véleményed anyádról és a viselt dolgairól. Két teljesen
különböző emberhez ment feleségül, mert mindkettőt
szerette, mégis rosszul végződtek a házasságai. Tekintve,
hogy a második férje igazi szerencsevadász volt, nem
véletlen, hogy bizalmatlanná váltál a házasság intézményét
illetően. El tudom képzelni, milyen nehéz volt félretenni az
előítéleteidet, mielőtt igent mondtál Mr. Bondnak.
Regina Eliza mögé nézett, mintha valami vagy valaki
fontosat látott volna.
– Remélem, azért adtad be a derekad, mert olyan
illetlenül néz rád. Úgy rajong érted, hogy az egész
bálteremben izzik a levegő.
– Regina!
Eliza nem akart Jasperre nézni, mert tudta, ha így tenne,
zavarba jönne, és nem tudna másra figyelni. A férfi egész
este úgy nézett Elizára, mintha meztelen volna.
– Ugyan, kérlek! – folytatta a grófné. – Ami a
hálószobában történik, az éppolyan fontos, mint ami azon
kívül. Ha e téren nincs összhang a felek között, nem lesz jó a
házasság.
– És ha csak az örömszerzés vágya tartja össze a
házasságot?
– Drága kislányom! Pontosan ez hiányzik a legtöbb
házasságból. Semmire nincs garancia.
– Ez elég rosszul hangzik – mormolta Eliza.
– Te okosabb vagy, mint hogy meggondolatlanul dönts
egy ilyen életbevágóan fontos kérdésben. Biztosra veszem,
hogy ha végiggondoltad, mik Mr. Bond jó és a rossz
tulajdonságai, sokkal több jót találtál.
Eliza önkéntelenül megfordult és szemével keresni
kezdte Jaspert. Közben egy ismerős, magas férfira lett
figyelmes. Montague grófja áthaladt a tömegen, és
elbűvölően mosolygott. Bár lassan haladt, mert sokan
megállították és üdvözölték, egyértelmű volt, hogy Eliza
felé veszi az irányt.
– Úgy tűnik, Montague-nak jó kedve van – jegyezte meg
Regina. – Jó ötlet volt, hogy beszéltél neki az eljegyzésedről
Mr. Bonddal.
– Nem akartam Melville-re bízni a kínos feladatot. Nem
lett volna tisztességes – válaszolta Eliza, miközben
tisztelettel mosolygott Reginára. – Ön nélkül nem vettem
volna a bátorságot, hogy találkozzak vele. Köszönöm, hogy
elkísért.
– Mégis hová?
Eliza meghallotta Jasper hangját a háta mögül. A bál
résztvevői kicsit hátrébb léptek, Eliza pedig Jasper felé
fordult.
– A parkba ma délután.
– Hogy Montague-val találkozzon?
– Igen. Megmondtam neki, hogy eljegyeztük egymást.
Jasper arca elkomorodott.
– Nem kellett volna.
Eliza kihúzta magát.
– Ez a legkevesebb, amit megérdemel.
– Önnek fogalma sincs, mit érdemel.
– Bond! – szólt közbe Westfield, mellyel kicsit elvonta
Miss Martin figyelmét. A grófra nézett, aki Jasper mögött
állt. Montague-hoz hasonlóan igazán megnyerő volt a
külseje, és ő is nagyon kedvesen nézett Elizára.
Két kérő. Mindkettő vonzó, gondoskodó, és feleségül
akarják venni. Ő pedig egy olyan férfit választott, akinek
még a származása is kétes. Egy férfit, akit soha nem fog
tudni megszelídíteni. Megborzongott, amikor szembesült a
döntésével.
Jasper állkapcsa megfeszült. Mintha megérezte volna
Miss Martin zavarodottságát. Tekintetéből úgy tűnt, mintha
már kevésbé vonzódna hozzá, mint amikor először
találkoztak ma este. Eliza úgy érezte, megnőtt a távolság
kettőjük közt.
Regina a torkát köszörülte.
– Velem tartana az italpulthoz, Lord Westfield? Kiszáradt
a torkom.
– Természetesen.
A gróf jelentőségteljes pillantást vetett Jasperre, mielőtt
elindult volna Lady Collingsworth-szel.
Jasper közelebb lépett Elizához.
– Hogy védjelek meg, ha szánt szándékkal veszélybe
sodrod magad?
– Miféle veszélybe? Nyilvános helyen találkoztam Lord
Montague-val, ráadásul Lady Collingsworth jelenlétében.
Nyilván az embereid is a közelben voltak. Vagy tévedek?
Ezért vagy olyan lehangolt?
– Azért béreltél fel, hogy lenyomozzam a kérőidet. Ezek
után találkozol az egyikkel, hogy megmondd, már semmi
esélye nálad, így a pénzedre sem jogosult. Ezáltal még
elszántabbá teszed!
– Mégis mit tehetett volna?
– Elrabol. Vagy túszul ejt. Bármit.
– Montague? – kérdezte felháborodva Eliza. – Egy olyan
ember, mint ő, nem...
– Te nem ismered őt, Eliza. Nem tudod, mire képes.
– Te talán tudod?
– Tartsd magad távol tőle!
Eliza felhúzta szemöldökét.
– Ez parancs?
Jasper állkapcsa megrándult.
– Ne akarj ebből vitatémát faragni!
– Korlátozol a szabadságomban. Ezt nem vagyok hajlandó
elviselni.
Jasper megfogta Eliza könyökét, és olyan közel húzta
magához, mintha egyedül lennének, és a világon senki nem
figyelné őket.
– Csak szeretnélek biztonságban tudni.
– Meghallgattam a tanácsodat.
Eliza tudta, hogy sikerült felkorbácsolnia a kedélyeket.
Azon gondolkodott, Jasper miért jött ki ennyire a sodrából.
Úgy tűnt, mintha veszekedni akart volna.
– Hallgatnod kell rám! – mondta Jasper komor tekintettel.
Még a szeme is sötétebbnek tűnt. Majdnem fekete volt.
– Aggodalomra semmi ok. Nem hiszem, hogy Lord
Montague és én még egyszer találkozunk, ha csak nem
valamilyen társadalmi eseményről van szó.
 – Akár igen, akár nem, tarts tőle távolságot! Ahogy
Tollivertől is – mondta Jasper, majd elengedte a nő karját.
Eliza ideges lett.
– Miért?
– Tolliver nem fogadta jól az eljegyzésünk hírét.
– És Montague? Mosolygott, amikor elmondtam neki, és
sok boldogságot kívánt.
– Őt csak a saját boldogsága érdekli.
– Ezt most higgyem el anélkül, hogy magyarázatot adnál?
– Igen.
– Már most úgy gondolod, szabadon irányíthatsz, amikor
csak kedved tartja?
Olyan erősen szorította a legyezőjét, hogy a nyele ropogni
kezdett.
– Nem hagyom, hogy biztonsági kérdésből függetlenségi
és házasságellenes vitát faragj.
– Nem hagyod. Értem. Ez a hagyom–nem hagyom,
engedem–nem engedem kategória mindkét házasulandó
félre vonatkozik? Én is megtilthatom, hogy találkozz Lord
Westfielddel?
– Most csak piszkálsz.
– Csak feszegetem a határokat, és megnézem,
mindkettőnkre vonatkoznak-e.
– Westfield nem jelent veszélyt senkire.
– Lehet, hogy én tudok valamit, amit te nem – vágta rá
Eliza. – Ha követem a példádat, én sem fogom elárulni.
Elfordult, hogy palástolja könnyeit. Ebben a pillanatban
látta, hogy Montague közelít felé. Kihúzta magát.
 – Miss Martin! – szólt Montague, majd kezet csókolt
Elizának, és meghajolt, amikor elengedte a nő karját.
Ezután Jasperre nézett.
– Mr. Bond! Megengedi, hogy kifejezzem
jókívánságaimat?
Jasper erőltetett mosollyal az arcán így szólt:
– Igazán megtisztelő, uram. Köszönöm.
Eliza tudta, hogy kimért testtartása szöges ellentétben áll
azzal, ahogy az előbb Jasperrel beszélt. Sokkal feszültebb
volt, mint hogy emiatt aggódjon.
– Esetleg van remény, Miss Martin, hogy én is
felkérhetem önt egy táncra? – kérdezte a gróf.
– A következő keringő az öné.
Jasper összeszorította a fogát, és ez némi kesernyés
örömmel töltötte el Elizát.
Két keringő volt hátra. Eliza nem Montague-nak
tartogatta, hanem Jaspernek. Úgy tervezte, hogy a
következő keringőt Jasperrel táncolja, bár még jó pár hét,
mire a férfi teljesen megtanulja a lépéseket.
– Úgy tűnik, én is szerencsés vagyok – válaszolta
Montague. – Bár nem annyira, mint ön, Mr. Bond.
– Úgy tűnik – vágta rá Jasper kimérten.
A zenekar jelezte a résztvevők felé, hogy hamarosan
kezdődik egy újabb tánc. Eliza elnézést kért, és megkereste
Brimley bárót, akinek szintén táncot ígért. Némi
megkönnyebbülést érzett, ahogy elkerült Jasper közeléből.
Amikor rájött, miért érzi magát felszabadultabbnak, rögtön
bűntudata támadt. Bántotta, hogy az imént vitatkoztak. Még
rosszabb, hogy saját magára haragudott.

Jasper figyelte, ahogy Eliza sietve távozik. Magát okolta a

kettőjük között kirobbant vita miatt. Tudta, hogy finoman
kell bánnia Elizával, máskülönben a nő arra fog törekedni,
hogy függetlenné váljon. Jaspernek viszont gyorsan kellett
cselekednie. Durván és modortalanul viselkedett, amikor
megtudta, hogy Eliza találkozott Montague-val. Most pedig
a feledékenység volt a legfőbb baj. Lynd váratlanul hívatta,
ő pedig elkövette azt a hibát, hogy késett a napi
beszámolóval.
Hogy lehetett ilyen figyelmetlen? Mindig pontos
időbeosztás szerint élte a hétköznapjait. Munkáját
gondosan és makulátlanul végezte. Azzal csak rontott a
helyzeten, hogy nem tudta palástolni dühét, ezáltal
megnehezítette a saját munkavégzését. Feszültség alakult
ki Eliza és közte, melyet igazán nem engedhetett meg
magának.
– Úgy tűnik, maga tökéletesen utánozza Byron mélabúsan
merengő arckifejezését – szólt Montague. – Én nem
próbáltam efféle módon taktikázni, amikor el akartam
kápráztatni Miss Martint.
Jasper lassan megfordult, és igyekezett elrejteni minden
érzelmet. Ő és féltestvére nagyjából egy magasak voltak.
Olyan sok volt köztük a hasonlóság, hogy Jasper igyekezett
távolságot tartani, nehogy bárkinek is feltűnjön.
– Hazudnék, ha azt mondanám, sajnálom, hogy elnyertem
ön elől a kezét.
 Montague mosolygott, miközben egyik lábáról a másikra
állt. Ő nyilvánvalóan tudatában sem volt a köztük lévő
hasonlóságnak, és annak sem, hogy vajon miért
hasonlítanak.
– Ön a megtestesült rejtély, Bond.
– Mondja, mit akar tudni. Talán válaszolok.
– Mit gondol a szénről?
Jasper kezdett örülni. Lehetséges, hogy ilyen egyszerű
kérdéssel megússza?
– Szükséges. Nehezebb lenne az élet nélküle.
– Én is így gondolom – válaszolta a gróf mosolyogva. – Van
egy üzletem, ami talán önt is érdekelné.
Jasper megfeledkezett Elizáról, és igyekezett mosolyt
erőltetni az arcára.
– Csupa fül vagyok, uram.

Mire Montague grófja felkérte Elizát keringőzni, a nő már

kicsit sem volt dühös. Ettől függetlenül még nem állt helyre
a lelki békéje. Tudta, hogy eddigi életét konfliktusok nélkül
élte. Senki nem vitatkozott vele, mert tudták, hogy nincs
értelme. Nem volt hajlandó magyarázkodni, vagy bárki
kedvéért változtatni az álláspontján. Tekintve, hogy soha
nem szálltak vele vitába, soha nem kellett szópárbajra
készülnie. Minden porcikája rosszul reagált a viszályra.
Annak ellenére fájt a feje és émelygett a gyomra, hogy már
egyáltalán nem volt mérges.
– Még soha nem láttam ilyen szépnek, Miss Martin –
suttogta Montague, miközben átfogta Eliza derekát.
 – Köszönöm – válaszolta Eliza, majd a gróf nyakkendőjét
figyelte, és megállapította, hogy a férfinak igen kifinomult
ízlése van.
Montague egyéb tekintetben igen feltűnően öltözködött.
Kék bársonyzakót és színes mellényt viselt. Stílusa és
megjelenése nagyban különbözött Jasperétől, magasságuk,
szem- és hajszínük viszont ijesztő hasonlóságot mutatott.
Eliza azon kezdett gondolkodni, hogyan képes őt a gróf
ilyen tökéletesen vezetni, és ilyen ügyesen megoldani a
forgásokat annak ellenére, hogy Eliza sokkal alacsonyabb
nála. A gróf igen képzett táncos volt, aki tökéletesen
diktálta a tempót. Eliza próbálta megjegyezni a
mozdulatokat, hogy később könnyebben taníthassa Jaspert.
Ahogy a táncórákra gondolt, szívét melegség járta át.
– Felkeltette az érdeklődésemet – mondta a gróf.
– Milyen értelemben?
– Házasságközvetítőként.
Eliza ráncolni kezdte a homlokát.
– Nem mondtam, hogy van ilyen képességem. Csak annyit
mondtam, hogy talán sikerül önnek találnom egy nálam
alkalmasabb jelöltet.
– Van ötlete? – kérdezte nevetve a gróf.
– Szerintem a ma esti bál hajadon résztvevői közül bárki
megfelelne.
– Mi sem egyszerűbb – nevetett még hangosabban
Montague, és megfordult, hogy végigmérje őket. – Persze
tudom, a remény hal meg utoljára.
– Badarság. Ön bárkit megkaphat.
 – Kivéve önt.
Kis időbe telt, míg Eliza rájött, a férfi ugratja.
– Mit szólna Audora Winfieldhez? – kérdezte.
– A nevetésétől kiráz a hideg.
– Esetleg Jane Rothschild?
– Fél tőlem. Ha meglát, rögtön elvörösödik. Az egyik
összejövetelen volt alkalmam hosszabb időt együtt tölteni
vele. Hogy ne legyen olyan kínos, mély csend, igyekeztem őt
szóval tartani. Mást sem csinált, csak bólogatott mindenre,
amit mondtam.
– Sajnálom. Talán ha még több időt töltenek együtt, már
nem lesz olyan feszült.
– Felesleges időpocsékolás lenne mindkettőnk számára.
Ennyit nem ér.
– Lady Sarah Tanner?
Montague a fejét csóválta.
– Vele mi a gond? – kérdezte Eliza.
A gróf egy kicsit tétovázott, majd így szólt:
– Ő... túl vakmerő.
– Értem.
Eliza úgy érezte, vesztett ügy. Biztos volt benne, hogy
akadna még hajadon, de név szerint egyik sem jutott
eszébe.
– Lehet, hogy érdemes lenne megvárni az új báli szezont,
és új bálozók után nézni?
– Tegnap még azt mondtam volna, már nem engedhetem
meg magamnak, hogy tovább várjak.
– És most?
 – Most úgy gondolom, idő kell, hogy megtaláljam az ön
tökéletes helyettesét. Azt hiszem, sikerül egy kicsit
összeszedni magam anyagilag, hála egy jövedelmező
vállalkozásnak. Mr. Bond talán csatlakozik. Holnap beszélek
vele a tervekről.
– Valóban?
Mégis miért akarna Jasper Montague vállalkozásába
fektetni, amikor eddig azt mondta, nem szabad megbízni a
grófban, főképp, mert fizetésképtelen? Ennek semmi
értelme. Eliza nem csak emiatt aggódott. Milyen
tapasztalata van Jaspernek a befektetések terén? Vajon
tudja, mit vállal?
Holnap reggel megkéri Reynoldsot, vizsgálja át Montague
ügyleteit, és nézze meg, van-e jövője a vállalkozásnak. Ha
minden szükséges információ a rendelkezésére áll,
személyesen fog részletes magyarázatot követelni
Jaspertől. Ha nem hajlandó választ adni, ultimátumot kap:
vagy mindent elmond, vagy végképp elveszíti Elizát.
Ha ilyen sok titkuk van egymás előtt, nincs közös jövőjük.
Így nem lehetnek egy pár, főképp nem házaspár.
 12. FEJEZET

– Sajnálom.
Eliza visszafordult a kertre nyíló ajtóból és észrevette
Jaspert. A férfi határozottan lépett be a Melville-ház
termébe. Több mint tíz méterre voltak egymástól, Eliza
mégis érezte Jasper közelségét.
– Csukd be az ajtót! – mondta.
A férfi megállt. A hatalmas teremben szinte alig volt
világítás. Mindössze a reggeli fény biztosított némi
világosságot. Eliza hallotta, hogy Jasper mély levegőt vesz,
mielőtt megfordul és becsukja az ajtót.
Ahogy a zár kattanása visszhangzott a teremben, Eliza így
szólt:
– Jól aludtál?
– Nem – válaszolta a férfi, miközben elhaladt a
festmények előtt. – Soha nem aludtam jól. Mindig sokkal
több a tennivalóm, mint a rendelkezésemre álló idő.
– Én sem aludtam jól.
Eliza igyekezett palástolni örömét, hogy ismét láthatja
Jaspert. Megállt egy pikniket ábrázoló kép és néhány
keskeny, krémszínű kerettel díszített tükör előtt.
A tükrök azt eredményezték, hogy több Jaspert látott a
helyiségben. Ettől csak még erősebb érzések kerítették
hatalmukba.
 – Elnézést kérek a tegnap estéért – mondta Jasper, és
kinyújtotta karját, hogy a mellkasához húzza Elizát.
Lehajtotta fejét, és ajkát az övé felé közelítette.
Csókja egyáltalán nem mutatta, hogy bármit is megbánt
volna. Forró volt, heves, vágytól fűtött. Nyelve mélyebbre
hatolt Eliza szájában. A nő egyre inkább azt érezte, áldoznia
kell vele a szerelem oltárán.
Erősen magához húzta a férfit, mint aki soha nem akarja
elengedni. Átfogta Jasper vállát, a hajába túrt, és a nyakát
kezdte csókolgatni. Mellkasa a férfi mellkasához simult,
miközben érezte, hogy lábai közt egyre nedvesebb.
Legszívesebben azonnal levetkőztetné Jaspert,
végigcsókolná minden porcikáját, aztán aláfeküdne.
A férfi nyöszörgött, majd elfordította fejét.
– Jasper...?
– Kicsit túllőttem a célon – mondta, miközben Eliza
homlokához szorította a sajátját. – Tudom, nem tűröd, ha
diktálnak neked.
Eliza nem akart beszélgetni, de tudta, hogy muszáj lesz.
Nem lehet, hogy csak a testi vágy legyen kettőjük
kapcsolatának alapja.
– H-honnan tudod?
– Figyelek rád, és jó az emberismeretem – válaszolta,
miközben eltávolodott tőle.
– Én hátrányban vagyok veled szemben. Csak azt tudom
rólad, hogy feleségül akarsz venni. Ezen kívül a
foglalkozásod ismeretes számomra. Semmi egyéb.
– Azt is tudod, milyen vagyok ruha nélkül. És azt, hogy
milyen érzés, ha benned vagyok.
Eliza most is azt szerette volna, hogy a férfi benne legyen.
Érezni akarta lábai között a kemény férfiasságát. A csúcsra
akart jutni, hogy érezze a beteljesülést.
Két kezét összekulcsolta a háta mögött, és körbesétált
Jasper körül. Zöld szoknyája suhogott.
– Ez önmagában nem elég. Folyamatosan rád gondolok, és
egész másképp viselkedem, ha a közelemben vagy. Olykor
teljesen megfeledkezem magamról. Te indítottad el
bennem a változást, mégis maga vagy a megtestesült
talány. Van fogalmad róla, milyen nehéz úgy megváltozni,
hogy magam sem tudom, mi lesz a következménye?
Jasper mélyen Eliza szemébe nézett.
– Tudom, úgy tűnik, mintha én messze nem változtam
volna annyit, és nem hoztam volna annyi áldozatot, mint te.
– Nem te vagy az egyetlen, akinek szégyellnie kell magát
a tegnap miatt. Én is mondtam és tettem olyat, amit abban
a pillanatban meg is bántam. Mérges voltam rád, és
meggondolatlanul cselekedtem.
– Minden kapcsolatban előfordul az ilyesmi. Ez teljesen
normális.
– Én azt szeretném, hogy a mi kapcsolatunkban ez ne
forduljon elő, máskülönben nem mondható kapcsolatnak.
Jasper kihúzta magát.
– Hogy mondod?
Eliza tetőtől talpig végigmérte a férfit. Látszott, hogy
Jasper lovagláshoz öltözött. Testhez simuló lovaglónadrágot
és lovaglócsizmát viselt. Erős combizmai jól látszottak. Úgy
keresztezte karját a mellkasa előtt, mintha vitatkozni
akarna, feszülő bicepszének vonalát még szürke kabátján
keresztül is látni lehetett.
Ő volt a legvonzóbb férfi, akit Eliza valaha látott.
– Nem tudom titkolni, mennyire kívánlak – mondta Eliza.
– Akár most ágyba bújnék veled annak ellenére, hogy még
csak reggel van. Égek a vágytól.
– Eliza!
– Látod, hogy megváltoztam miattad? Eddig soha nem
mondtam volna ilyet, vagy ehhez hasonlót. De a testi vágy
nem elég, hogy feleségül menjek hozzád. Attól még
maradhatnánk csupán szeretők.
Megkerülte Jaspert, majd folytatta:
– Azért mondtam igent, mert őszinte voltál velem. Bár
nem sokat meséltél magadról, amit eddig megosztottál,
igaznak tűnt.
Jasper megfogta Eliza kezét.
– Veled más vagyok. Igyekszem alkalmazkodni. Ahogy te
is.
– De csak akkor, ha nem leszel vadidegen számomra.
Egyszer azt mondtad, nem fontos a múltad és a jövőd. Azóta
viszont megkérted a kezem, így veled kéne leélnem az
életem. Tehát közös a jövőnk. Kettőnk jövője. Hogy ez
tényleg működőképes legyen, tudnom kell, milyen úton
jársz. Nem akarom, hogy vakon vezess. Ha nem vagy
hajlandó megosztani velem a terveidet, azelőtt vége
köztünk mindennek, hogy összekötöttük volna az életünket.
– A jövőt a múlt alakítja – válaszolta Jasper, és nyelt egy
nagyot. – Ha megtudod a múltam, megváltozik rólam a
véleményed. Fennáll a veszély, hogy csalódsz és elfordulsz
tőlem.
Eliza megsimogatta a férfi arcát. Minden lélegzetvételkor
érezte Jasper finom illatát.
– Milyen életünk lesz együtt, ha folyamatosan titkolózunk
egymás előtt? Ez maga a hazugság. Már láttam ilyet, és
tudom, hogy mindig rossz vége lesz. Egyikünknek sem
kívánom, hogy hasonló véget érjen a kapcsolat. Mindketten
jobbat érdemlünk.
Jasper megcsókolta Eliza tenyerét.
– A szüleidre gondolsz.
– A kapcsolatuk nem szólt másról, mint a ki nem mondott
szavakról. Mindössze a testi vágy tartotta őket össze, egyéb
tekintetben viszont képtelenek voltak összecsiszolódni.
Nagyon sokat veszekedtek és csúnyán beszéltek egymással.
Aztán persze jött a bocsánatkérés, de még ez sem volt elég
a vita rendezéséhez. Nem kellet sok idő, és kezdődött
minden elölről.
Végigsimított Jasper ajkain, majd folytatta:
– Bárcsak őszinték lettek volna egymáshoz! Akkor talán
boldogok lettek volna együtt.
– Amikor tegnap otthagytál, megbántam, hogy olyan
nyersen szóltam hozzád. Úgy döntöttem, bemászom a
hálószobaablakodon, hogy megbizonyosodjak, még mindig
engem akarsz.
– Az igazságot is megosztottad volna velem?
Jasper sokat sejtetően mosolygott.
 – Kétlem. Ha ágyban találtalak volna, elvontad volna a
figyelmemet.
– Pedig nagyon őszinte és szókimondó vagy, ha nem a
múltadról van szó.
Jasper közelebb húzta Elizát, majd homlokon csókolta.
Aztán arrébb ment, és a válla fölött így szólt:
– Vedd ki a csatokat a hajadból. Addig beszélek, míg az
összeset ki nem szeded.
– Miféle játék ez?
– Szeretnék megtanulni veled táncolni. Nem szakíthatjuk
meg a táncórákat még akkor sem, ha valami sürgető jön
közbe. Valahogy mérnünk kell az időt.
– Nem elég a zsebórád?
– Az nem olyan mókás.
Eliza engedelmeskedett. Lassan elkezdte kihúzni a
csatokat. Kivett egyet, majd lassan, kimérten a földre
helyezte.
Jasper elismerően mosolygott, és járkálni kezdett.
– Vannak egyének, akik nem túl empatikusak másokkal.
Képtelenek emberi kapcsolatot létesíteni vagy fenntartani,
és rendkívül énközpontúak.
– Chilcott, a mostohaapám pontosan ilyen volt. Egoista,
öntörvényű.
Jasper igyekezett csökkenteni a köztük lévő távolságon,
ezért lágyabb hangon folytatta.
– Montague-t, amellett, hogy ilyen, szexuálisan aberrált
természettel áldotta meg a sors.
Eliza megállt, és egy darabig nem vett ki csatot a hajából.
 – Honnan tudod?
– Nem egy olyan nővel találkoztam, akinek sajnos volt
vele dolga. Leginkább olyanokat szemel ki, akik
ellenkeznek, így nagyobb fájdalmat tud okozni. Gyanítom,
másképp nem tudja bizonyítani erőfölényét.
– Ellenkeznek...
Eliza gyomra összerándult a gondolatra, hogy elsőként
olyan emberrel került volna testi kapcsolatba, aki
erőszakoskodik vele, és rajta éli ki aljas és kegyetlen
ösztöneit.
– Hogy válik valaki ennyire elvetemültté?
– Talán a vérében van. Vagy alapból gonosz lélek – vonta
meg a vállát Jasper. – Ki tudja?
Eliza leengedte karját. Odament a férfihoz, már majdnem
teljesen kibontott hajjal.
– Ezt miért nem mondtad korábban? Hogy tarthattad
titokban?
– Mikor mondhattam volna?
– Ugyan már!
Jasper irányt váltott, hogy félúton találkozzon Elizával.
Csizmájának kopogása halkabb volt, mint a nő cipellője.
– Gondoltam, ettől az aljasságtól megkíméllek. Tudtam,
hogy házasságellenes vagy, ezért kicsi volt az esély, hogy
valaha is szembesülhetsz Lord Montague tetteivel.
– Ha tudtam volna erről, nem találkoztam volna vele
tegnap!
Ahogy elérte a férfit, kezét a szájára tette.
– És mi ketten nem veszekedtünk volna!
 – Nem tudtam, mi történne, ha rájönne, tudsz a sötét
természetéről. Nagyon kifejező a tekinteted. Nem tudnád
elrejteni az iránta érzett megvetésedet, ami csak olaj lenne
a tűzre. Sokan megnyerőnek tartják, mert nem ismerik.
Nem engedheti meg magának, hogy rossz hír keringjen
róla.
Bár Elizának nem tetszett, hogy Jasper titkolózott, nem
akart vele vitatkozni az okot illetően. A férfi csak védeni
akarta.
– Gondolod, hogy ő hozta rám a veszélyeket?
– Nem zárnám ki a lehetőséget – válaszolta Jasper, és
megérintette Elizát. – Épp az anyagi csőd szélén áll.
Majdnem minden vagyonát elherdálta, így képtelen
fenntartani, ami megmaradt. Olyan adósságot halmozott
fel, hogy már nem kap hitelt. Lassan nem tud kihez fordulni
segítségért.
– Te pedig be akarsz fektetni az üzletébe? – kérdezte
Eliza, miközben a férfi tárt karjaiba zárta magát. – Mégis
mit gondolsz?
A férfi Eliza fejére tette az állát.
– Tönkre akarom tenni. Nem akarom, hogy bármilyen
módon megbocsátást nyerjen. Ha úgy kell tennem, mintha
érdekelne az üzlete, az nem túl nagy ár, hogy megtudjak
róla mindent, ami a nyomozáshoz szükséges.
Mindezt tőle teljesen szokatlan hangon mondta. Eliza
hátralépett, hogy a szemébe nézzen.
– Miért?
– Megtorlás egy... barátért.
 Elizát hirtelen elfogta a féltékenység.
– Szerető?
– Nem – válaszolta Jasper, és megsimogatta Eliza hátát. –
Előtted csak a szexről szólt minden. Te vagy az első
szeretőm.
Eliza végigsimított Jasper nyakkendőjén.
– És az is maradok?
– Azt kérded, szilárd-e az elhatározásom? Természetesen
az.
– Ezt könnyedén megválaszoltad – mosolygott Eliza.
– Mintha begyakoroltam volna a választ? Én már azt
hittem, áltatásnak veszed.
Eliza felnézett rá hosszú szempilláit rebegtetve.
– Arra gondoltam, biztos akad másik nő, ha én idegesítő
lennék számodra.
– Idegesítő – ismételte meg Jasper vigyorogva.
– Kiállhatatlan – tette hozzá Eliza.
– Nem hagyhatjuk, hogy kiállhatatlan legyél. Épp ezért
kell őszintének lennem hozzád.
Elizának nem tetszett a válasz.
– E tekintetben is követem az utasításaidat. Ahogy eddig
is tettem.
– Miért, Miss Martin? – duruzsolta Jasper. – Ezt
fenyegetésnek veszem.
A férfi tekintete a nő ujjára tévedt.
– Csak ha eltévelyedsz.
Jasper nevetni kezdett. Felkapta Elizát, és megpörgette.
– Jasper! – kiáltott kikerekedett szemmel, miközben
folyamatosan a férfira nézett. Most másmilyennek látta,
mint eddig.
– Boldoggá teszel – mondta Jasper szelíden.
– Te pedig összezavarsz. És elbűvölsz.
– És felizgatlak.
– Túl könnyen.
A férfi hajába túrt. Képtelen volt ellenállni a sűrű, fényes
hajkoronának.
– Akkor is kívánlak, amikor nem vagyunk együtt. Te is így
érzel?
– Igen. Főképp akkor, amikor nem teszek magamnak
szemrehányást, amiért fejest ugrom egy számomra
ismeretlen helyzetbe.
Jasper letette, és megsimogatta Eliza lobogó haját.
– Ésszel akarod belátni, amit a szíved diktál. Én már rég
feladtam, hogy megértsem az érzéseimet. Te ebben is
nagyon kitartó vagy. Ez az egyik ok a sok közül, amiért
tisztellek. Csak ígérd meg, hogy ha kétségeid vannak,
mindig szólsz, ahogy ma is. Mondd el, mire vágysz, és
megtalálom a módját, hogy megadjam neked.
Eliza hitt neki. Úgy érezte, fontos a férfinak. Szüksége van
rá. Még soha nem érezte, hogy bárkinek szüksége lenne rá.
Ezt a merőben új érzést még szoknia kellett.
– Arra vágyom, hogy megtanulj keringőzni, mert táncolni
akarok veled – mondta Eliza, miközben megfogta a férfi
kezét, majd balját Jasper vállára tette.
A férfi átfogta Eliza derekát a másik kezével.
– Ezek szerint a tánctudás az első, ha a kérőidről van szó.
 – Veled a legjobb táncolni – mosolygott Eliza. –
Veszélyesnek tűnsz, ugyanakkor megnyugtató légkört
árasztasz, amikor mozogsz. A keringő érzékisége pont a
magadfajta férfihoz illik.
Jasper mosolyának hatására hevesebben vert a nő szíve.
– Szeretnék neked egy új estélyi ruhát csináltatni az első,
hivatalos keringőnkhöz. Hordanád?
Elizát már az ajándék gondolata is boldoggá tette.
Örömmel bólintott. Nagyon régen kapott már ajándékot.
Melville nem igazán tudta, milyen nap van, így a különleges
alkalmak is elkerülték a figyelmét.
– Alig várom – duruzsolta Jasper, miközben peckesen
kihúzta magát. – Gyorsan taníts meg!
– Örömmel – válaszolta Eliza kicsit katonásan. – A bécsi
keringőt egyszerre kilenc pár táncolja. Van egy
alapszabály: mindig meg kell tartani az illendő távolságot.
– Túl messze vagy – panaszkodott Jasper, miközben a
földet nézte.
– Ugyan! A keringő az egyetlen olyan tánc, ahol a párok
otthagyják az összejövetelt, és egymásra figyelhetnek.
Ennél meghittebb már nem lehet.
– Nincs ágy.
Eliza igyekezett visszatartani a mosolygást. Nem akarta
pajzánságra ösztönözni, ugyanakkor tetszett neki a
gondolat. Ellentétben az általa megismert férfiakkal, Jasper
a szó jó értelmében volt pajzán.
– Figyelj! – mondta komolyan. – Amikor lépsz, egy kicsit ki
kell fordulnod. És legyen elegánsabb a kilépés.
 Ezután megmutatta neki, hogy kell.
Bár a férfi megpróbálta kizökkenteni, Eliza mindvégig a
táncra koncentrált. Minden lépést alaposan
begyakoroltatott. Először úgy tűnt, Jasper fél megmozdulni.
Amikor Eliza szóvá tette, zsörtölődni kezdett.
– Nem akarok rád lépni.
Aztán hamarosan értékelni kezdte a nő kitartó munkáját,
és egyre magabiztosabban mozgott. Tánclépései
természetesebbé, karmozdulatai egyre kifinomultabbá
váltak. Eliza mindig megdicsérte, ha sikeresen hajtotta
végre a feladatot, és megdorgálta, ha hibát vétett.
Ahogy telt az idő, és egyre többet gyakoroltak, a férfi
parfümje intenzívebben lengte be a helyiséget. A
bergamott illata vágyat ébresztett a nőben. A forgó
mozdulatok felizgatták, a közeliekről nem is beszélve.
Jasper erős vállai a nő keze alatt eszébe juttatták, milyen
ellenállhatatlan és izgató a férfi, amikor meztelen. Eliza
légzése felgyorsult.
Jasper mosolyogva figyelte.
– Tetszik.
– A tánc?
– Ahogy követsz. A tested pont úgy mozog, ahogy
irányítom.
– Szeretsz irányítani.
Jasper megállt a lépés közepén. Egymásra néztek, ajkuk
mindössze néhány centiméter távolságra.
– Te pedig szereted, ha vezetlek.
– Talán – mondta Eliza, miközben a férfi ajkát figyelte. –
Talán épp az a cél, hogy te vezess.
Jasper még erősebben fogta a nő derekát.
– Ezt vegyem felhívásnak, Miss Martin?
– Mit tennél, ha annak szánnám?
– Bármit, amit szeretnél.
Oldalra lépett, így testük találkozott. Szemtől szembe. A
férfi magas volt és erős. Eliza törékenynek érezte magát
mellette, ugyanakkor egy percig sem volt az az érzése, hogy
Jasper elnyomná.
– Tudod, mit akarok – suttogta elpirulva.
– Csókot? Ölelést? – kérdezte Jasper, majd kivett egy
csatot Eliza hajából.
– Többet.
– Mennyivel többet?
A nő az ajkait harapdálta.
Jasper megfogta az állát.
– Köztünk nincs helye szemérmességnek.
– Nem akarok... túl merésznek tűnni.
– Kedvesem! – mondta Jasper gyengéden. – Még mindig
nem tudod, milyen boldoggá tesz, hogy rajongsz értem?
– Mintha én lennék az egyetlen nő, aki rajong érted –
válaszolta Eliza kényszeredetten.
– Te vagy az egyetlen nő, akinek a rajongása fontos
számomra.
– Miért? Egyáltalán nem vagyok különleges. Bármi szépet
vagy vonzót találsz bennem, azt más nőkben ezerszer
inkább megtalálnád.
– Nem abban a kombinációban, ahogy nálad.
 Kezét Eliza arcáról a mellére helyezte. Figyelte
reakcióját, miközben egyik ujjával a nő érzékeny
mellbimbóját dörzsölgette.
– Imádom, hogy ilyen szép és okos vagy, nem beszélve
arról, hogy rajongsz értem.
Eliza teste azonnal válaszolt a férfi érintésére.
Mellbimbója megkeményedett, és érezte, hogy hatalmába
keríti a vágy.
– Mondd, mire vágysz! – kérte a férfi, majd megmarkolta
Eliza hátsóját. Két ujjal ismét a mellbimbóját kezdte
dörzsölni, mellyel tovább fokozta Eliza vágyait.
A nő egyre mámorosabbnak érezte magát. Egy órája
voltak kettesben, egymástól mindössze néhány
centiméterre. Jasper teste folyamatosan mozgásban. Elizát
már a férfi mozgásának látványa is boldogsággal és
megnyugvással töltötte el. Egyre jobban vágyott Jasperre.
Nem tudta leplezni rajongását.
– Meztelenül akarlak látni – lihegte.
Halk moraj hallatszott a férfi mellkasa felől. Kicsit olyan
volt, mintha egy macska dorombolna.
– Miért?
Eliza ösztönösen a férfi kabátjához ért.
– Vedd le!
Jasper pajkosan mosolygott, majd kibújt drága
kabátjából, és hagyta, hogy a földre hulljon.
– Így jobb?
– Nem sokkal.
Elkezdte az ingujjon keresztül simogatni a férfi karját.
Belenézett a tükörbe Jasper háta mögött, és azonnal
megrészegült a férfi izmos hátsójának és combjának
látványától. Jasper illata, látványa és közelsége mind
vágykeltőként hatott rá.
A férfi átnézett a válla fölött.
– Te mindig meglepsz valamivel. Az ágyunk fölé is tegyek
tükröt?
– Jasper! – kiáltotta Eliza, miközben egész testét kellemes
borzongás járta át. – Ott soha nem lenne időm tükörbe
bámulni.
– Szerintem nem tudnál másfelé nézni. Megnézzük,
igazat mondtam-e?
Eliza megállt.
– Itt?
– Melville megzavarna minket?
A nő a fejét csóválta.
– Hogy...?
Közben arra gondolt, hogy szeretkezhetnének ágy nélkül.
– Gyönyörűek a mellbimbóid – mormolta Jasper,
miközben a nő fűzőjét igazgatta. Eliza bimbói
szemérmetlenül kemények és izgatottak voltak.
– Aprók és formásak.
Folyamatosan bámulta, míg Eliza el nem takarta magát.
– Nem tisztességes, hogy te többet látsz belőlem, mint én
belőled.
Ő is elkezdte simogatni a férfit, így nemsokára észrevette,
hogy Jasper férfiassága keményedni kezd a nadrágban.
Halkan felnyögött. Semmi mást nem kívánt, mint hogy
meztelenül lehessen a férfival, miközben Jasper fölötte van,
kemény erekciójával pedig erőteljesen a lábai közé hatol.
Annak ellenére, hogy fájdalmat érzett, az orgazmus
gyakorlatilag mindenért kárpótolta.
Jasper simogatni kezdte magát a ruháján keresztül.
– Ez nem fog hamar bekövetkezni.
– Miért? – méltatlankodott Eliza vágytól fűtve.
– Nincs nálam kondom.
Tudva, hogy a férfi is akarja, Eliza közelebb lépett hozzá.
Egyik kezével átfogta Jasper nyakát, a másikkal pedig
erőteljesen a hátsójába markolt, és úgy dörgölőzött hozzá,
mint egy macska.
Jasper mellkasa hozzáért Eliza mellbimbójához, még
érzékenyebbé téve azt.
– Boszorkány! – duruzsolta, majd behajlította térdét, hogy
kemény hímvesszője a nő combjai közé érjen. Folyamatosan
maga felé húzta, és érezte, hogy Eliza milyen forró ott a
vágytól.
– Igen – lihegte a nő, és a körmeit Jasper bőrébe vájta. –
Ezt akarom!
A férfi Eliza füléhez közelítette ajkát.
– Mondtam, hogy nem lehet. De azért a csúcsra juttatlak.
Szeretnéd, Eliza?
– Igen – válaszolta a nő, szinte lázban égve.
– Nedves vagy?
– Jasper!
– Mutasd! Húzd fel a szoknyádat, és vetkőzz le!
Elizát a vágyai ellenére bántotta ez a kérés. Egy dolog,
hogy a férfi karjaiban fekszik, és átadja magát az
élvezetnek. Csak egyszerűen megmutatni magát egészen
más.
– Nem megy.
Jasper tekintete komorrá vált.
– Megjutalmazlak a bátorságodért.
Eliza viaskodott az emlékeivel, melyek anyja
szabadosságát idézték. Nem gondolta, hogy ennek van
jövője. Mindig azt hitte, a meghitt együttléthez sok idő és
tapasztalat kell. Mostanra rájött, elég a bizalom.
Megmarkolta a szoknyáját.
– Gondolom, számos női alsóneműt láttál már.
Jasper húzni kezdte a száját.
– Számosat? Ekkora szoknyapecérnek tartasz?
– Ha ilyet kérsz tőlem.
– Igaz – mondta a férfi, és bólintott. – De nem kértem.
Ha nem hajtották volna Elizát a vágyai, számon kérte
volna Jasperen arrogáns kijelentését.
Olyan ritka ez a képesség, hogy számos nő ennek rendeli
alá a választást – mondta Jasper, ismeretségük kezdetén.
Eliza pedig azon vette észre magát, hogy pont egy ilyen
sokat megélt, tapasztalt férfinak adta magát, és nem vágyik
másra, mint hogy a választott férfi rajta élje ki tehetségét.
Hogy lehetett olyan bolond, hogy megtagadta magától az
élvezetet?
Mielőtt meggondolta volna magát, lehúzta szoknyájának
egy részét.
Egészen beleborzongott, ahogy a férfi ránézett.
 – Nagyon bátor vagy – mondta elismerően Jasper.
A férfi csodálata felbátorította, így kioldotta a szalagot,
mellyel a derekához erősítette alsóneműjét. A szalag a
padlóra hullott, egyenesen Eliza bokájára.
– Édes Eliza! – mormolta Jasper, miközben a nő lábai elé
rúgta földön heverő kabátját. – Többet adsz, mint amit
megérdemelnék.
Letérdelt a nő elé.
Ahogy a lába közt lévő vörös pihéket nézte, Eliza végképp
nem bírt a vágyaival. Ringatózni kezdett, mire Jasper egy
kézzel megmarkolta a csípőjét. Másikkal megfogta az
alsónemű szegélyét, és várta, hogy Eliza minél hamarabb
kibújjon belőle.
Ezután terpeszbe tetette vele a lábait, és megragadta a
bokáját, hogy ebben a pózban maradjon. Eliza csípőjéről a
kezét a nő lábai közé csúsztatta, majd simogatni kezdte, és
érezte, mennyire nedves.
– Téged nekem teremtett a sors – mondta lihegve, és
tovább simogatta Elizát a lábai között. – Elképesztő, milyen
nedves vagy.
Eliza mozgatni kezdte a csípőjét.
– Jasper!
A férfi előrehajolt, és rálehelt Eliza nedves pihéire. A nő
már ettől izgalomba jött.
Jasper ezután a száját nyalogatta, és így szólt:
– Lássuk csak, milyen nedves tudsz lenni.
 13. FEJEZET

Eliza figyelte, ahogy Jasper előrehajol, és megállás nélkül

nyalogatja őt a lábai között, miközben széthúzza intim
testrészét. Érezte, hogy egész testét átjárja a gyönyör, és
mindjárt a csúcsra jut. A férfi látványa – ahogy előtte térdel
–, ráadásul ilyen gyengéden bánik vele, már önmagában
elég az orgazmushoz. Vonzónak találta. Nagynak és
erősnek. Magabiztosnak és öntudatosnak. Még soha nem
érezte, hogy valaki ennyire keresné a kegyeit. Arról nem
beszélve, hogy eddig senki nem akarta kielégíteni a vágyait,
melyekről jószerivel azt sem tudta, hogy léteznek. Most
először hitt saját nőies vonzerejében, és mindezt Jaspernek
köszönhette. Végre mert bánni a testével, és meg is kapta
érte méltó jutalmát.
Megfogta a férfi fejét, miközben folyamatosan lihegett.
– Nyílj meg jobban! – mondta gyengéden Jasper.
Kis időbe telt, míg Eliza teljesítette a kérést. A férfi
segített neki megtartani az egyensúlyát, mire a nő kicsit
tétovázva megemelte egyik lábát. Ahogy a térde Jasper
vállát érte, érezte, hogy ő irányít. Testét átjárta a meleg.
Megkeményedett keblének súlyától egyre szűkebbnek
érezte a fűzőt. A tudat, hogy tiltott dolgot tesznek, csak
fokozta az izgalmát. Érezte, hogy teste megfeszül, majd
elernyed, miközben borzong a gyönyörűségtől.
 Jasper felnézett rá. Ahogy látta a férfi szemében a
rajongással kevert vágyakozást, mellei még jobban
megfeszültek.
– Te aztán tudod, hogy kell rabul ejteni egy férfit. És
nagyon élvezed.
Eliza végigsimított Jasper haján, és örült, hogy mindezt
joggal teheti.
– Veled mindent élvezek.
Jasper megsimogatta Eliza combjait, majd megcsókolta a
combtövét. Ezután sűrű nyelvcsapásokkal ismét az intim
területet kezdte érinteni.
– Ne ingerelj! – könyörögte a nő. – Már így is nagyon
felizgattál.
– Türelem.
– Úgy tűnök, mint aki nem tud várni? – kérdezte vágytól
fűtve.
Ismét a Jasper mögötti tükörbe pillantott. Ahogy meglátta
magát, gyorsan kapkodni kezdte a levegőt. Lábát Jasper
széles vállára tette, lábujjhegyre állt, és megfogta a férfi
fejét, hogy minél intenzívebben a lábai között tudja.
– Engem nézel? – kérdezte Jasper.
– Igen...
Eliza várt, míg a férfi elfordítja fejét, majd ismét
előrehajolt. Néhány másodperc múlva már az intim
területet, majd a csiklóját nyalogatta. Nyelve hegye a
legérzékenyebb, idegvégződésekkel teli pontot érintette,
mire Eliza sikítani kezdett a gyönyörtől, majd egész teste
görcsbe rándult.
 Jasper elhúzta a fejét, és megnyalta a száját.
– Egy nap majd kiterítelek az ágyamon, és órákig nyallak-
fallak, hogy ismét halljam a hangodat, amikor kielégülsz.
Eliza egyre nedvesebb lett már a gondolatra is. Jasper
elismerően hümmögött, majd ismét előrehajolt, és
megragadta a nő hátsóját. Eddig ugyan próbálta magát
mérsékelni, de ajka és nyelve mind egyre többet kívánt.
A nő érezte, hogy Jasperben buzog a vágy. Megfogta a
férfi fejét, és úgy mozgott, hogy minél jobban
érintkezhessen Jasper szájával. A tükörben egyszerre látta
magát agresszívnek és bujának. Szinte követelőző volt. Arca
kivörösödött, folyamatosan lihegett, szemei kidülledtek,
haja kócos volt. Úgy nézett ki, mint akit alaposan
megrontottak, mégis azt érezte, most érzékibb, mint
életében valaha.
Olyan nőnek tűnt, mint aki képes leigázni egy Jasper
Bond kaliberű férfit.
A férfi még jobban felemelte, így kénytelen volt
egyensúlyozni a lábujjhegyén. Nyelvével behatolt a nő lábai
közé, mire Eliza nyögni kezdett, mert ismét érezte csiklóján
a simítást. Jasper gyorsan tette a dolgát. Ahogy a nő egyre
nedvesebb lett, a férfi azonnal kortyolni kezdte a
nedvességet, majd nyelvével még mélyebbre hatolt.
Eliza már csak azt látta a tükörben, hogy vonaglik.
Kiéhezett intim testtáját Jasper szájához tolta, és
orgazmusra várva lovagolt a férfi nyelvén. Jasper kihúzta a
nyelvét, majd forró csókot nyomott Eliza csiklójára. Ezután
szívogatni kezdte, majd nyelve hegyével olyannyira a
csúcsra juttatta, hogy Eliza tekintete pár másodpercig
elhomályosult. Teste folyamatosan reszketett, így
megpróbált a férfi fölé görnyedni, majd kicsit eltávolodni,
de képtelen volt. Jasper egyre erősebben tapasztotta száját
Eliza intim testtájához.
A nő Jasper vállába vájta körmeit. Szeme könnyezett,
miközben testének minden pontjáról csorgott a verejték.
Amikor már alig állt a lábán, és majdnem elesett, Jasper
kibújt alóla, és magához húzta, majd hátulról
megtámasztotta.
Eliza teste elernyedt, miközben a férfi nevét suttogta.
– Csitt – nyugtatgatta Jasper, majd simogatni kezdte a
reszkető Elizát. – Az enyém vagy.
Igen. Egészen az övé.

Jasper az olajágat ábrázoló stukkókat nézte, melyek a

Melville-ház báltermének három hatalmas csillárja körül
díszítették a mennyezetet. Tudta, hogy az idő elszállt,
mialatt ő a kemény márványpadlón feküdt, karjaiban
aléltan pihegett Eliza. Mit törődött most az idővel, vagy a
márvány keménységével! Sehol nem lenne szívesebben,
mint itt. Bár, ha jól meggondolja, egy franciaágynak örült
volna.
– Jasper! – mondta Eliza, tőle szokatlanul érzéki hangon.
Jaspernek annyira tetszett a hang, hogy azonnal homlokon
csókolta a nőt.
– Hm? – kérdezte, miközben Eliza rakoncátlan fürtjét
igazgatta.
 A nő felemelte fejét, és ránézett.
– Hogy lehetsz ilyen büszke magadra?
– Ne legyek az? Elolvadtál a számban.
Eliza összevonta szemöldökét, majd feltérdelt, és a
térdére tette a kezét. Alaposan végigmérte Jasper minden
egyes porcikáját. Amikor az ágyékához ért, látta, hogy a
férfi odalent külön életet kezd élni. Jasper lélegzet-
visszafojtva figyelte, meddig megy el a nő.
– Nem hagyhatom, hogy ezzel távozz – mondta Eliza.
Jasper mosolygott.
– Nem? Pedig hozzám tartozik. Kénytelen leszek
magammal vinni. Szerencsére nemsokára
összeházasodunk, így majd jóval gyakrabban hozzáférhetsz.
Eliza megbökte a férfi vállát.
– Nem a péniszedre gondoltam, te pajzán. A
merevedésre.
– Á! Mindig feláll, ha veled vagyok.
Eliza szemei kikerekedtek.
– Nem igaz.
– De igen. Nem ilyen látványosan, de mindig.
Eliza igyekezett helyén kezelni a hallottakat.
– Mindig ilyen tüzes voltál?
– Nem, míg nem találkoztam veled. Eddig beértem azzal,
hogy heti kétszer ellátogattam Remington klubjába.
Jasper az ujjai közt morzsolgatta Eliza hajfürtjét, és
igyekezett visszaemlékezni arra a boldog pillanatra, amikor
maga mellett tudhatta őt a saját ágyában.
– Kurtizánokkal? – kérdezte Eliza, majd egyik kezét a férfi
hasára tette. – Soha nem volt olyan nő, akihez vonzódtál?
Aki valamilyen szempontból különleges volt számodra?
– Vannak, akikkel... könnyebb múlatni az időt. Nem
beszélnek, csak teszik a dolgukat. Ha elérhetőek, inkább
őket részesítem előnyben. Kötődés? Az nincs.
– Szeretkezés kötődés nélkül? Ez olyan magányos.
– Nem tudom, mi a magány.
Legalábbis nem akart érzelmekről beszélgetni. Kezdte
magát kényelmetlenül érezni, mégis válaszolt. Minél többet
elárult magáról, Eliza annál kevésbé volt tartózkodó.
Márpedig ez minden kényelmetlenséget megért.
– Vannak feladatok, melyeket el kell végezni. Nincs idő
olyan dolgok után vágyakozni, melyekről tudom, hogy nem
kaphatom meg. Téged kivéve.
– Soha nem fogom megérteni, mit szeretsz bennem
ennyire.
Talán az apró gödröcskét, melyet azonnal észrevett a nő
arcán, amikor először találkoztak.
– Persze örülök, hogy ilyen szerencsés vagyok.
Jasper megfogta Eliza kezét és a mellkasához húzta.
– Csókolj meg!
– Szeretsz csókolózni. Nem mintha baj lenne. Úgyis
nagyon jártas vagy benne.
– Nem szerettem csókolózni, míg nem találkoztam veled.
Most viszont úgy érzem, soha nem elég. Sokszor megőrjít a
vágy, ha nem vagy velem, mert mindig csókolni akarlak.
Eliza tágra nyílt szemmel nézett rá.
– Komolyan? Ezt örömmel hallom. Imádom az ajkadat. És
a csókjaidat.
– Soha nem gondoltam, hogy vonzó a szám. Jobban
örülök, ha más testrészemre irányul a figyelem.
– Megcsókolhatlak valahol másutt? – kérdezte Eliza,
miközben fülig pirult. – Mondjuk, itt.
Lejjebb csúsztatta kezét, majd simogatni kezdte a férfit a
lábai között.
– Jó ég! – kiáltotta Jasper, mert nem számított Eliza
merész közeledésére.
– Túl sok? – suttogta Eliza, majd visszahúzta a kezét.
– Nem.
Jasper megfogta a nő kezét, és visszatette. Szidta magát,
amiért majdnem kihátrált egy olyan helyzetből, melyet
legalább annyira akart, mint Eliza. Továbbra is szégyellte
magát, amiért a nő ekkora bizalmat szavazott neki. Úgy
érezte, nem szolgált rá, és Elizát sem érdemli meg.
– Rendelkezz velem – sürgette. – Kérlek!
Eliza tüzes pillantást vetett rá, majd tetőtől talpig
végigmérte. Jasper úgy érezte, mintha végigsimítana
testének minden pontján.
– Áruld el, hogy tudnálak kielégíteni. Mutasd meg, hogy
lehetnék az egyedüli nő a világon, akit kívánsz.
Jasper kigombolta a nadrágját, és elővette merev
hímvesszőjét.
– Jó ég! – mondta Eliza, miközben levegő után kapkodott.
– Minden porcikád egy csoda.
A dicsérő szavak még jobban fokozták Jasper vágyát.
Figyelte, ahogy Eliza utánanyúl, majd átfogja vékony
kezével a hatalmas, kőkemény erekciót. A férfi előrehajolt,
és összeszorította a fogát, hogy kicsit le tudja csillapítani
sóvárgását. Ha Eliza így folytatja, Jasper előbb jut a csúcsra,
mint kellene. Márpedig ő ura akart lenni a saját testének.
Érezte a nő illatát, és ettől csak még jobban elöntötte a
heves vágy.
Eliza finoman mozgatta ujjait Jasper erekcióján. A férfi
nagyokat sóhajtott. Heréi megduzzadtak, makkján
előcseppek csillogtak.
A nő megérintette az első cseppet, majd a szájához
emelte ujját.
– Nem biztos, hogy ízleni fog – figyelmeztette Jasper. –
Sok nő nem szereti.
Eliza összevonta szemöldökét. Szájával O betűt formált,
majd beledugta megnedvesített ujját. Halkan hümmögött,
és ez volt a hab a tortán.
– Vedd a szádba! – mondta Jasper szigorúan. – Vedd a
szádba a végét!
Eliza gondolkodás nélkül előrehajolt. Hajának néhány
tincse a vállára hullott, a többi fürt még mindig összetűzve,
kócosan állt. Jasper odanyúlt és kifésülte az útjában lévő
hajtincseket.
Figyelte a nő ajkait, ahogy eltűnik benne a méretes
hímvessző, amit Eliza szája egyre szorosabban fogott.
Jasper nyögni kezdett. A meleg szívó érzés szinte gyötörte.
– Nagyon jó! – lihegte. – Mélyebbre!
Eliza lejjebb csúsztatta ajkait, így a férfi intim testrésze
még mélyebbre került a szájában.
 – Szopogasd... Ó! Igen! Úgy! – zihálta Jasper, és csurgott
róla a verejték. – Jó ég! A nyelved...
Hímvesszője egész hosszán kellemes bizsergést érzett, és
a gyönyörtől egyre hangosabban nyöszörgött.
Pillanatok alatt szertefoszlott az aggodalma, miszerint
Eliza kellemetlennek fogja találni az aktust. A nő
megragadta Jasper heréit, közben a hímvessző alját
nyalogatta. Fejét oda-vissza mozgatta, ahogy fel-le haladt
rajta. Szinte hallani lehetett, ahogy szívja. Visszhangzott a
helyiség, ahogy kóstolgatta. Jasper egész teste borzongott a
gyönyörtől.
Eliza majdnem ugyanannyira lázba jött, mint a saját
orgazmusától. Úgy dolgozott a férfiasságán, mintha
kiéhezett volna rá. Amilyen szenvedélyesen tette a dolgát...
Kezének és szájának melege... A hangja... Csak úgy sütött
belőle az erotika.
– Miattad olyan kemény – mormolta a férfi. – Hagyd
abba! Hadd fejezzem be!
Eliza válaszul olyan mélyen a szájába vette, ahogy csak
tudta. Nyelvével folyamatosan ízlelgette a tetejét. Olyan
hevesen szívta, hogy a férfinak még a combjai is
összerándultak.
– Istenem! – ordította Jasper, és felemelte csípőjét, ahogy
kilövellt belőle a magva.
Eliza nagyot nyelt, és továbbra is tette a dolgát.
Szívogatta, szopogatta, egyre mélyebbre engedte szájában
a férfi péniszét. Jasper nyögött és verejtékezett. Állkapcsát
összeszorította, folyamatosan előbbre tolta magát, és
érezte, hogy ennél jobb már nem lehet. Végtelen volt a
gyönyör, ahogy szétáradt Eliza szájában, és ő folyamatosan,
és egyre mohóbban igyekezett nyelni.
Jasper széttárt karokkal a földre hanyatlott. Izmai
összerándultak, levegő után kapkodott. Merevedése
ernyedni kezdett, bár Eliza még mindig nem hagyta abba
ténykedését. Nyelvének hegyével még az utolsó cseppjét is
felnyalta. Jasper lehunyta szemét, és olyan elégedett volt,
mint egy jóllakott kisgyermek.
– Gyere ide! – szólt Elizának.
Ahogy a nő hozzábújt a márványpadlón és lábaik
összegabalyodtak, Jasper szíve bizseregve összeszorult
valami ismeretlen érzéstől.
Csak órákkal később ébredt rá, hogy talán a boldogságtól.

– Jó reggelt, Miss Martin!

Elizánál két nappal később, délelőtt tizenegykor tett
látogatást a tanácsadója. Jasper üzenetet küldött, melyben
elnézést kért, amiért nem vesz részt az előre megbeszélt
találkozón, az okot illetően viszont nem bocsátkozott
részletekbe. Legutoljára a bálteremben váltottak
egymással szót táncóra közben, melyet Eliza soha nem fog
elfelejteni.
– Jó reggelt, Mr. Reynolds – válaszolta Eliza mosolyogva,
majd becsukta a nyilvántartást.
A férfi ránézett és nagyokat pislogott. Eliza ráébredt,
hogy Reynolds meglepetésének talán a túlzott mosoly az
oka.
 Köszörülni kezdte a torkát, majd leült az Eliza
íróasztalával szemközti székre. Eliza örömmel látta, hogy
Reynolds új táskát vett. Az előzővel ellentétben a mostani
vajpuha burgundi bőrből készült, arany díszítéssel.
Reynolds kiváló alkalmazott volt. Keményen dolgozott, és
jól teljesített, így Eliza méltóképp megfizette. Örült, hogy a
férfi élt a lehetőséggel.
– Úgy tudom, eljött a gratuláció ideje – mondta.
– Igen. Köszönöm – válaszolta Eliza. – Hogy van Mrs.
Reynolds?
– Köszönöm, jól.
Aztán mesélt a felesége társadalmi tevékenységéről, Eliza
pedig igyekezett úgy tenni, mintha nagy érdeklődéssel
hallgatná. Örült, amikor a férfi végre témát váltott, és így
szólt:
– Kaptam hírt a fivéremtől.
– Igen? – kérdezte Eliza, és összeugrott a gyomra.
Miután Jasper kezdett hajlandóságot mutatni múltja
feltárását illetően, Eliza számára kínosabbá vált a helyzet.
Egyre jobban kételkedett abban, hogy Tobias Reynoldsnak
továbbra is Írországban kell maradnia. Ugyanakkor tudta,
ezt a megbízatást jóval azelőtt kilátásba helyezte, hogy
bensőségesebb viszonyba keveredett Jasperrel. Másfelől
viszont helytelennek érezte, hogy jövendőbelije tudta és
beleegyezése nélkül kémkedik utána.
Reynolds kényelmesen elhelyezkedett a széken.
– Sikeresen megérkezett, és elkezdte alaposan felmérni a
terepet.
 Eliza igyekezett a megérzéseire hallgatni.
– Vissza kell hívnom. Birtokában vagyok minden
információnak, amire szükségem volt.
– Teljesen biztos benne, hogy...
– Teljesen. Természetesen kifizetem a munkával töltött
időt.
– Ezt nem kétlem – válaszolta a férfi, miközben ujjával a
szék mintáját követte. – Beszélhetek nyíltan, Miss Martin?
– Ahogy mindig – biztosította őt Eliza. – Számomra az
őszinteség a legfontosabb. Remélem, ezt már
megtapasztalta.
– Igen. Ugyanakkor...
Mélyet sóhajtott, majd gyorsan kifújta a levegőt, és
folytatta:
– Csalódást okoztam vagy elrontottam valamit a
munkában? Adtam okot a bizalmatlanságra?
– Nem – válaszolta Eliza, és kihúzta magát. – Miért
gondolja ezt?
– Mindig engem kért, hogy nyomozzak az udvarlói
ügyében. Most pedig kiderül, egy olyan férfiúval jegyezte el
magát, akinek a körülményei ügyében nem engem kért fel
a nyomozásra. Tudom, hogy ő Lord Melville barátja,
ugyanakkor egy lehetséges befektető. Még ennek ellenére
sem kaptam öntől megbízást, hogy megvizsgáljam, milyen a
háttere.
Elizát elbűvölte a férfi eszmefuttatása.
– Lenyűgöz a bölcs előrelátása, uram.
– Ezt örömmel hallom – mondta Reynolds, majd
előrehajolt, és így szólt: – Csak tegnap óta nyomozok, de be
kell vallanom, aggódom, hogy ilyen kevés információ áll
rendelkezésre.
– Aggódik?
Terrance Reynolds ugyancsak nem hétköznapi ember
volt. Vajon mit tudott meg Jasperről egy ilyen gyors és
felületes nyomozás alkalmával?
– A lakása egy meglehetősen kétes negyedben található.
Rossz hírű, furcsa külsejű alakok járkálnak ki-be a házban,
ahogy kedvük tartja. Nem vagyok benne biztos, de
gyanítom, hogy valamiféle szakmája van. Szerintem jól él,
de kétlem, hogy a vagyona vetekedhetne az önével.
– Ahogy sokaknak. Mellesleg Mr. Bond Westfield
grófjának közeli barátja.
– Épp ez az – vágta rá Reynolds. – Őszintén szólva, az ön
jegyese kész talány.
Eliza díjazta Reynolds hűségét, ezért úgy döntött, felfedi
Jasper kilétét, így a férfi nem fog többet aggódni.
– Mr. Bond rendőrnyomozó, afféle fejvadász.
– Rendőrnyomozó!
Reynolds szünetet tartott, és nagyokat pislogott, végül így
szólt:
– Nem a legismertebbek közül való.
– Természetesen nem. Ha közismert lenne, egyáltalán
nem tudott volna inkognitóban nyomozni a kérőim után.
Ajánlás alapján találtam rá.
– Talált rá...? Tehát keresett egy rendőrnyomozót? Nem
értem.
 – Emlékszik, amikor Mrs. Peachtree pénzügyi gondokkal
küzdött az idén? – kérdezte Eliza egy bérlőre utalva, aki
úgy gondolta, hogy az egyik alkalmazottja lop a kasszából. –
Ön mondta, hogy nyomozót fogadott. Amikor a helyzetem
rosszabbra fordult, megkérdeztem tőle az illető nevét, és
ugyanazt az embert fogadtam fel. Viszont Mr. Bell nem
tudott segíteni. Ő ajánlotta nekem Thomas Lyndet, aki azt
mondta, Mr. Bond alkalmasabb lenne, mint ő.
– Jó ég! Mennyi mindent tett a segítségem nélkül...
Kezdem magam feleslegesnek érezni.
– Épp ellenkezőleg. Ön kiváló tanácsadó, és nagyon fontos
számomra. Viszont nem szerettem volna veszélybe sodorni.
Az utóbbi időben ugyanis számos, felettébb gyanús baleset
történt körülöttem.
– Balesetek! – sápadt el Reynolds. – Miféle...? Miért...?
Ördög és pokol! Ki akar önnek kárt okozni?
– Pont azért fogadtam fel Mr. Bondot, hogy kiderítse.
– Bárcsak engem is beavatott volna! Tobias és én
felbérelhettünk volna egy nyomozót önnek. Akkor talán
nem kellett volna eljegyzést színlelnie Mr. Bonddal.
– Ez nem színlelés. Mindketten szívből így akartuk –
vitatkozott Eliza.
Reynolds kényelmetlenül fészkelődni kezdett a székén.
Úgy tűnt, mint akit bánt valami.
– Ha szeretne valamit mondani, uram – bátorította –,
kérem, ne habozzon. Tiszteletben tartom a véleményét és
az álláspontját, hiszen tudom, hogy az érdekeimet nézi.
A férfi megint köszörülni kezdte a torkát.
 – Úgy gondolom, Mr. Bond felfogadása némiképp... furcsa.
Először az önt ért kellemetlenségek miatt félteni kezdte a
biztonságát. Aztán felfogadott egy rendőrnyomozót,
melynek eredménye, hogy a nyomozónak sikerül önt
olyannyira elbűvölnie, hogy még eljegyzésre is hajlandó
vele, pedig egyáltalán nem alkalmas jelölt. Nem lepődnék
meg, ha végül visszatérnénk a történet elejéhez, és
kiderülne, hogy a problémát kiváltó ok sokkal egyszerűbb,
mint gondoltuk volna.
– Ön tehát azt feltételezi, hogy maga Mr. Bond a baj
forrása, és a megoldás is egyben? Érdekes és logikus
feltevés. Sajnálom, hogy bennem fel sem merült.
Hátradőlt a széken, és eljátszott az előbbi gondolattal.
– Mr. Bond nagyon okos volt, ha úgy tudta mozgatni az
eseményeket, hogy felfogadjam, és még vonzódjak is hozzá.
Amilyen házasságellenes voltam, nem tudom, ki
gondolhatta komolyan, hogy sikerül megváltoztatni az
álláspontomat.
– Az anyagi helyzete és a származása mindenképp megér
egy próbát. Mégis mit veszíthet Mr. Bond? Legalább
megkapja a fizetséget, ha megoldja a saját maga által
előidézett problémát. Ön elégedett ügyfél lesz és busásan
megfizeti.
Eliza mosolygott.
– Büszke vagyok magamra, amiért sikerült szert tennem
egy ilyen találékony tanácsadóra, mint ön.
Reynolds zavarba jött.
– Ön mindig olyan körültekintő volt. Főleg a kérőit
illetően. Kérem, engedje meg, hogy folytassuk a nyomozást
Mr. Bond kilétét illetően. Nem kérek érte pénzt. Ez a
legkevesebb, amit önért tehetek. Csak ne legyen ilyen
könnyelmű.
– Nem vagyok az, Mr. Reynolds. Nekem a bizalom és az
őszinteség az első. Ezt kiterjesztettem Mr. Bondra is, és nem
áll szándékomban alaptalanul megvonni tőle a bizalmat,
vagy feleslegesen kételkedni benne.
A férfi bólintott.
– Ahogy óhajtja.
– Köszönöm, Mr. Reynolds. Viszont van itt valami, aminek
szeretném, ha utánajárna. Montague grófja befektetésre
készül. Szeretném tudni, miféle spekulációról van szó, és ön
szerint mennyire megvalósítható az elképzelése.
– Ön is betársulna?
– Egyelőre nem. Lord Montague megkörnyékezte Mr.
Bondot, én pedig félek, hogy kudarcra ítélt vállalkozásról
van szó.
Reynolds kivette a heti beszámolót a táskájából, és felállt.
– Máris utánajárok.
Eliza bólintott, majd elvette a beszámolót.
– Minden jót, uram.
A férfi meghajolt.
– Önnek is, Miss Martin.

Miután Terrance Reynolds távozott, Eliza szorgosan

összeállította a kelengyelistáját. Az, hogy színesebb,
merészebb fazonú ruhákra akarta cserélni az eddigieket,
hűen tükrözte, mennyire megváltozott, mióta megismerte
Jaspert. De ezt a változást nem vette félvállról.
Miután végiggondolt mindent, rájött, hogy nem kizárólag
Jasper az ok, amiért képes volt megszabadulni régi
szokásaitól és hiedelmeitől. A fő ok abban keresendő, hogy
képes volt megbízni a férfiban. Annak idején látta, hogy
anyja egyik kapcsolatból a másikba menekül, miközben
folyton bizonytalan volt, és szenvedett. Bármit is keresett
Georgina a férfiakban, képtelen volt megtalálni. Eliza úgy
gondolta, anyja minden kapcsolatából hiányzott a bizalom
és az őszinteség. Eddig azt hitte, úgy jó, ha nem szeret bele
senkibe, és a józan ész irányítja cselekedeteit. Pedig a
megoldás épp abban áll, hogy megtalálja az a férfit, akiben
bízhat. Fontos volt, hogy a Jasperrel való kötelék alapja az
egyenesség és a tisztesség legyen.
Eliza felnézett az asztalról, amikor meghallotta az ajtó
nyikorgását. Robbins állt a küszöbnél, kezében a
levélküldeményekkel.
– Elnézést, kisasszony.
Az inas belépett, és az asztal szélére tette a tálcát.
– Itt issza meg a teát, vagy őlordságával?
– Melville-lel fogok teázni, köszönöm.
Eliza az előtte heverő, szokatlanul nagy kupac levelet
nézte. Gyorsan átfutotta őket, és kiválogatta Melville
küldeményeit. Eliza főként meghívókat kapott. Jóval többet,
mint a megszokott. Kicsit zavarba jött, majd összeszedte
Melville leveleit és felállt. Bement nagybátyja irodájába, de
a helyiség üres volt. Ezek után a melegház felé vette az
irányt. Ott megtalálta a grófot, aki épp virágot öntözött, és
megfigyelte őket. A délutáni napfény szépen besütött az
ablakon. Kellemesen párás, meleg levegő áradt a zárt
helyiségbe.
– Jó napot, bácsikám – köszöntötte a grófot Eliza.
Melville a nő felé fordult, mire Eliza megpuszilta az arcát.
– Eliza! – válaszolta a gróf. – Emlékszel az oltványra,
amiről annak idején meséltem neked? Nézd, milyen csodás!
Eliza megvizsgálta a két külön gyökerező növényt,
melyeknek közös szára volt. Rögtön Jasperre és magára
gondolt.
– Nagyon szép. Most már látom, miért ilyen boldog.
– Ezek a növények általában trópusi területen nőnek,
ezért is örülök annyira, hogy sikerült – mondta büszkén a
gróf, aztán a levelekre nézett, amiket Eliza behozott.
Lefagyott arcáról a mosoly, majd sóhajtott egyet, és a
küldemények után nyúlt.
Eliza odaadta neki.
– Szokott válaszolni azoknak, akik írnak önnek?
A gróf arcrándulása magáért beszélt.
Eliza a fejét csóválta.
– Ugye nem hagyott ki egyetlen fontos megkeresést sem?
– Ami nekem fontos, az itt van – válaszolta Melville, majd
az asztalon lévő virágföldre dobta a leveleket.
– Lehet, hogy a többieknek szüksége van önre. Még annak
ellenére is tartani szeretnék önnel a kapcsolatot, hogy
válaszra sem méltatja őket.
Eliza aggódott Melville-ért. Mi lesz, ha már senki nem fog
vele törődni? Egyedül ő volt az összekötő kapocs a gróf és a
külvilág között. Lehet, hogy nemsokára teljesen kiveti
magából a felső tízezer, amiért életjelet sem ad magáról?
Erre még gondolni sem mert.
A gróf ismét a virágok öntözésével foglalatoskodott.
– Nemrég még teljesen magányosan akartad élni az
életedet. Beérted a sétákkal, jó könyvekkel és a
nyilvántartás vezetésével.
– Itt van nekem ön.
– Meddig? Nemsokára eltávozom erről a világról.
Eliza rajzolgatni kezdett a virágföldbe.
– Amiről ön beszél, az még nagyon messze van.
Melville ránézett, de szerencsére nem beszélt többet a
halálról. Ehelyett így szólt:
– Mindenesetre nagyon örülök, hogy kiléptél anyád
árnyékából. Öreg szívemet boldogság tölti el, hogy találtál
egy férfit, akivel szeretnéd megosztani az életedet.
– Anyám árnyéka – ismételte Eliza. – Kiléptem belőle?
Hasonlítok rá. Olyan embert választottam, mint amilyen
apám volt. Lehet, hogy csak a saját képemre formáltam az
árnyékot?
– A szépségedet tőle örökölted – mondta egyetértően
Melville. – Viszont ellentétben vele, te nagyon kitartó vagy,
és józanul gondolkodsz. Georgina folyton megingott.
– Úgy érted, meggondolatlan volt?
– Úgy értem, ingatag. Nem tudta kézben tartani az életét.
Hibát hibára halmozott.
Elpöckölt egy rovart a virág leveléről, majd folytatta:
 – Georgina volt az egyik ok, amiért érdeklődni kezdtem a
kertészet iránt. Reméltem, hogy megtalálom a
gyógynövényt, mellyel kezelhető az ingerlékenysége.
Eliza jól emlékezett anyja kirohanásaira. Georginát
kenyérre lehetett kenni, ha boldog volt, aztán egyik
pillanatról a másikra lehangolttá vált, és az ágyból sem volt
hajlandó kikelni.
– Ön szerint fizikai okokkal magyarázható a viselkedése?
Én mindig azt hittem, csak rossz volt az emberismerete, és
azért szenvedett a kapcsolataitól, mert soha nem a
megfelelő személyt választotta.
– Szerettem volna mindent tekintetbe venni. Bármit
megtettem volna, hogy boldog legyen, ahogy a te
boldogságodért is odaadnám mindenemet.
– Mr. Bond boldoggá tesz. Már csak ön miatt aggódom.
A gróf megfogta Eliza kezét.
– Amíg te jól vagy, velem is rendben lesz minden.
Eliza megszorította nagybátyja kezét.
– Iszunk egy teát a dolgozószobájában, bácsikám?
– Már annyi az idő? – kérdezte Melville korgó gyomorral.
Letette az öntözőkannát, letörölte mindkét kezét, majd
Elizába karolt.
– Ne felejtse ott a leveleket!
A gróf mormogott, de összeszedte a küldeményeket.
– Olyan makacs vagy, mint anyád.
Elhagyták a melegházat és csendben elindultak a gróf
dolgozószobája felé. Amikor beléptek, Eliza jó alaposan
megnézte a helyiséget, ahol Melville az ideje nagy részét
tölti. Tudta, hiányozni fognak a bácsikájával töltött
pillanatok. Eliza őszintén szerette őt annak ellenére, hogy
nagybátyja nem igazán volt beszámítható. Azon
gondolkodott, hányszor kell majd meglátogatnia a grófot,
ha ő Jasper otthonában fog élni. Ha Melville vidékre
költözik, hónapokig egyedül lesz? Arra gondolt, Jasper az
ideje nagy részét úgyis Londonban tölti, mert oda köti a
munkája.
Melville rátette a legfrissebb küldeményt a kosárban
halmozódó többi küldemény tetejére. A súly miatt
megbillent az oszlop, és a rengeteg levél a földre hullott.
– A fenébe is! – mormogott a gróf, majd lehajolt, hogy
felvegye őket.
Eliza próbált neki segíteni.
– Milyen furcsa – motyogta magában a gróf.
– Mi furcsa? – kérdezte Eliza.
– Ez a pecsét.
Eliza ránézett a fekete viaszpecsétre, majd így szólt:
– Olyan, mintha egy fekete kard keresztezne... valamit.
– Egy homokórát.
– Érdekes. Vajon kinek van ilyen pecsétje?
– Fogalmam sincs. De itt van még egy...
Beletúrt a lábánál fekvő levélkupacba, és előhúzott még
egy küldeményt, ugyanazzal a pecséttel.
– Nézd!
Melville kinyitotta a levelet, a többit pedig a földre
hajította. Ahogy olvasta, ráncolni kezdte a homlokát. Aztán
elsápadt.
 – Mi az? – kérdezte aggódva Eliza.
– Ez valami fenyegetésfélének tűnik – válaszolta Melville,
és Eliza felé nyújtotta a levelet. – Neked szól.
 14. FEJEZET

Jasper az asztal előtt állt, és alaposan áttanulmányozta

mind az öt kinyitott levelet. Egyértelmű volt, hogy mindet
ugyanaz a nő írta, ugyanazzal a tintával. A finom
betűvonalak és a míves betűk női kézírásra utaltak.
Elizára és Melville-re nézett, akik vele szemben ültek.
– Van még?
– Csak ezeket találtuk – válaszolta Eliza, látszólag
nyugodtan.
– Emlékeznek, mikor jött az első ilyen levél? Vagy az
utolsó?
Eliza a fejét csóválta.
Jasper kopogni kezdett az asztalon.
– Ez mindent megváltoztat.
– Igen – mormolta Eliza. – Minden bizonnyal.
Minden levélben arra szólították fel a grófot, hogy
Elizával együtt költözzön vidékre, máskülönben Eliza súlyos
árat fog fizetni. Ez szöges ellentétben állt a nő azon
feltevésével, miszerint valaki házasságba akarja
kényszeríteni.
Jasper a grófra nézett.
– Ön esetleg tudna segíteni a házassági engedély
beszerzésében?
– Parancsol? – kérdezte Eliza meglepődve.
 – Házassági engedély? – kérdezte homlokát ráncolva
Melville. – Ki akar házasodni?
– Akkor ezt úgy veszem, hogy nem.
Jasper még a szokásosnál is ziláltabbnak látta Melville-t.
– Talán Westfield tud segíteni.
– Mik a tervei, Jasper? – kérdezte aggódva Eliza.
Jasper kiegyenesedett, és leengedte mindkét karját.
– Úgy tűnik, egy nő vetélytársat lát önben. Talán szemet
vetett az egyik kérőjére.
– Elég beteges.
– Csak remélni lehet, hogy Montague érdekli. Lehet,
annyira szerelmes a grófba, hogy az erőszaktól sem riad
vissza.
Eliza meglepődve nézett rá.
Jasper mosolygott, majd így szólt:
– Talán ha ön kikerül a férfiakért versengők köréből, a
további veszélyt is elkerüli.
– Lehet, hogy az eljegyzésem híre is elég, csak el kell
terjednie.
– Nyugodtabban aludnék, ha egy fedél alatt maradnánk.
Igazság szerint nagyon jól tudta, hogy nem lesz alvás, ha
ők ketten egy ágyba fekszenek, de ez megint más lapra
tartozik.
Melville bólintott.
– Így igaz. Már a napnál is világosabb, hogy én nem
tudlak megvédeni.
Eliza lesütötte szemét.
– Eliza! – mondta Jasper nyugodt hangon. – Szeretném, ha
ön is elmondaná a véleményét.
A nő sóhajtott egy nagyot.
– Most nem hagyhatom itt a bácsikámat.
– Csak miatta aggódik?
Eliza felnézett.
– Más miatt is kéne?
– Nem. Ha gondolja, itt maradok a báli szezon végéig.
Mint a férje.
Eliza olyan gyengéd pillantást vetett rá, hogy ez többet
ért minden szónál. Jasper úgy érezte, még ez is jóval több,
mint amit megérdemel, de kicsit sem bánta.
– Megtenné?
– Önért bármit.
– Köszönöm – mondta boldogan Eliza, miközben mosolya
beragyogta a szobát.
Jasper szívét melegség járta át. Eliza egy héten belül az
övé lesz.
– Nyugodtan tegye a dolgát, de ha lehet, csak akkor
hagyja el a házat, ha feltétlenül szükséges.
A nő bólintott.
– Még befejezem, amit elkezdtem – mondta Jasper, és
vetett még egy utolsó pillantást a levelekre. Egyszerre volt
elszánt és kimondhatatlanul dühös. Ha megtalálja a levél
íróját, garantálja, hogy az elkövető egy életre megemlegeti,
hogy Elizát fenyegetni merte.
A házasságkötéssel ez az ügy bizonyára nem fog véget
érni.
Miután Jasper végzett a Lambeth palotában, megsürgette a
lovát. Vetett még egy pillantást a Lollard toronyra, majd
kabátja belső zsebébe csúsztatta a házassági engedélyt.
Westfield, aki mellette ült, így szólt:
– Most pedig árulja el, pontosan mi állt a levelekben.
Tekintve, hogy ezek miatt hajtottuk lóhalálában a
püspökhöz, mit mondjak, roppant kíváncsivá tett.
– Mindössze néhány soros, rövid levelek voltak. Szinte
rímeltek. Mindnek az volt az üzenete, hogy el kell hagyniuk
a várost. Kettőben találtam utalást az oldalnyeregre és a
kanyarra, melyek annak idején Miss Martin balesetét
okozták.
– Semmit nem írt a Királyi Akadémián eldőlt szoborról?
Lehet, hogy az valóban baleset volt.
– Talán. Sok szempontból hátrányban vagyok. Nem
tudom, az események előtt érkezett-e a levél. Ha igen, azt
feltételezném, hogy az elkövető nem akart rögtön
erőszakhoz folyamodni. Ha viszont utána érkeztek, már
csak bosszantásul küldte őket.
– Azt mondja, nő írta őket? – kérdezte Westfield, majd
füttyentett. – Ebben lehet logika. Ha egy férfi nem akarná,
hogy Miss Martin férjhez menjen, inkább kompromittáló
helyzetbe próbálná hozni.
– Kétlem, hogy meggondolta volna magát, hiába esne
csorba a hírnevén. Egyáltalán nem tűri, ha irányítják, arra
pedig fittyet hány, mit gondolnak róla az úri társaság tagjai.
– Komolyan?
A gróf lejjebb húzta kalapja karimáját, hogy eltakarja
szemét a napfény elől.
– Minél többet megtudok róla, annál szimpatikusabb. Ki
gondolta volna, hogy egy vénlány hatodik báli szezonja
ekkora port kavar?
– Ami felveti a kérdést: miért épp most? Melville
levelezése folyamatosan gyűlt az évek során. A
házvezetőnője mutatott egy teli bőröndöt, amiben az elmúlt
évek küldeményeit gyűjtötték. Ezelőtt soha nem kaptak
fenyegetést.
– Feltételezem, hogy nem hanyagolja majd a munkát,
hogy nászútra utazzék.
A nászút gondolata egyéb, kicsit pajzánabb gondolatokat
is felvetett Jasperben.
– Bárcsak olyan szerencsés lennék!
– Ön igazán szerencsés.
Jasper összevonta szemöldökét.
– Valóban?
– Pontosan tudja, mit akar, és meg is fogja kapni.
Jasper eltűnődött, miért cseng komolyság a gróf általában
unott hangjában.
– Valami baj van, kedves Westfield?
– Dehogy. Velem is minden a legnagyobb rendben.
Semmi meglepetés. Semmi kihívás. Nyugalom,
mindenekfelett.
– Annak is megvan ám a varázsa.
– Na igen. Mondhatni, unalmas.
Jasper nevetett, majd odacsapott a lovának, és gyorsan
maguk mögött hagyták a Temzét. Még nagyon sok
tennivalója volt a nap hátralévő részében.
– Bármikor szívesen látom, ha úgy gondolja. Nálam egy
percet sem fog unatkozni.
– Várjon, míg megházasodik! – válaszolta Westfield.

Jasper belépett a házba. A földszinti szalonból hangos

nevetés hallatszott. Westfield épp hogy rálépett a
márványpadlóra, amikor Herbert Crouch észrevette őket.
Úgy tűnt, mintha Herbert már várta volna őket. Kivette
nadrágja zsebéből mindkét kezét, és kihúzta magát. Ő volt
Jasper legdörzsöltebb és egyben legidősebb alkalmazottja.
Két felnőtt fia is Jaspernél dolgozott. A bozontos szakállú
férfi széles mosollyal üdvözölte őket.
A Crouch család tagjai igen fura külsővel
büszkélkedhettek. Herbert egyforma magas volt Jasperrel,
de sokkal testesebb. Fiai pedig jószerivel óriásként
tornyosultak fölé. Apjuk feje alig ért a vállukig.
Herbert összekuszálta szőke haját, így addig tökéletesnek
mondható kalapját is eldeformálta.
– Van újság, ami talán érdekes lesz.
Jasper a dolgozószobája felé intett. Kesztyűjét és kalapját
odaadta az inasnak, kabátját viszont nem vette le. A
zsebében lapuló házassági engedélyt ugyanis nem akarta
kiadni a kezéből.
Leült az íróasztalhoz. Westfield odament a pulthoz és
töltött magának egy italt. Herbert leült a kanapéra.
Westfield italospohárral a kezében a pultnak támasztotta
csípőjét. Keresztbe tette lábait és boldogan kortyolta a
brandyt.
– Hogy van, Crouch?
Jasper végigmérte. Úgy tűnt, a gróf többet ivott a
kelleténél. Ha továbbra is így folytatja, Jasper kénytelen
lesz beszélni vele. Nem tervezte, hogy felhánytorgatja ezt a
témát, de a barátja egészsége mindennél fontosabb.
– Ahogy ilyenkor lenni szokás, uram.
Herbert nem mosolygott, ami szokatlan volt tőle. Jasper
tudta, hogy alkalmazottja zavarban van, mert nemigen
fordul elő, hogy beszélgetésbe elegyedik egy gróffal.
– Hogy van Mrs. Crouch és a gyermekei?
– Jól vannak. Az asszony ismét dagad.
– Már megint? Jó ég! – válaszolta Westfield, és megint
kortyolt egyet. – Hány gyerekük van?
– Tizennyolc. Míg meg nem születik a legújabb.
– Ön erősebb, mint én, Crouch.
Herbert zavartan meghúzta szakállát, majd Jasperre
nézett.
Jasper megsajnálta, és gyorsan témát váltott.
– Mielőtt belekezdene, tudnia kell, hogy egy nőt
keresünk.
– Tudtam! – válaszolta Herbert, és a térdére csapott.
– Persze hogy tudta – mondta Jasper elégedetten. Tudta,
hogy Herbert ügyes nyomozó, és mindig kiszagolja a bajt,
akár egy kopó. – Mire jutott?
– Még mindig van jó néhány kérdés, de azt hiszem, a
bérlők közül való, és azon belül is nagyon gyanús az egyik.
Gyanítom, hogy nem az, akinek mondja magát.
 – Melyikük?
– Vanessa Pennington. Aaron és én körbekérdeztünk
mindenkit. Mr. Penningtonról senki sem hallott. Nincs
gyűrű a nő ujján, se levelek, se képek vagy festmények...
– Talán valami titkos helyen tartja őket – vetette oda
Westfield.
– Megnéztem – válaszolta Herbert.
– Hogyan...? Mindegy. Tekintse úgy, hogy nem kérdeztem
semmit – mentegetőzött végül a gróf.
Jasper elmosolyodott.
– A bolt fölött lakik, ugye?
Herbert bólintott.
– A Miss Martinnal kötött bérleti szerződésen kívül
semmi olyat nem találtam, amin a Pennington név
szerepelt volna. Viszont számos, Vanessa Chilcott névre
kiállított számla meg miegymás volt ott.
– Chilcott.
Jasper hátradőlt a székén, majd így szólt:
– A francba!
– Valóságos tolvaj és cselszövő banda mind.
Westfield kihúzta magát, majd leült Herberttel szemben.
– Talán az bátorította fel őket, hogy annak idején
sikeresen behálózták Lady Georginát. Ezért mernének ujjat
húzni a Tremaine családdal.
– Vanessa Chilcott milyen viszonyban áll Miss Martin
mostohaapjával? – kérdezte Jasper.
Herbert megvonta a vállát.
– A többi boltos semmit nem tudott róla. Csak annyit
mondtak, hogy szép az arca, és igen formás. Ezek szerint
elég zárkózott.
Westfield felhorkant.
– Azt mondják, a Chilcottok mind nagyon megnyerő
külsejűek. Engem persze nem tennének lóvá, de biztos van,
akit el tudnak kápráztatni holmi ügyes trükkel vagy
fortéllyal. Máskülönben nem lennének ilyen sikeresek.
Jasper félrefordult. Eliza túl intelligens, így óhatatlanul
párhuzamot vont a saját és az anyja Chilcott-tal való
kapcsolata között. Félre kellett tennie minden előítéletét és
balsejtelmét, hogy bízni tudjon Jasperben. A férfi ettől még
értékesebbnek találta. Rájött, nagyon kell vigyáznia,
különben elveszít egy kincset.
– Éjjel-nappal figyeljék Miss Chilcottot, míg ellenkező
utasítást nem adok! – mondta Herbertnek. – Tudni akarom,
kivel beszél, hová megy, és mikor van nyitva a bolt. És azt is
tudnom kell, mi köze Miss Martinhoz.
– Intézkedem – válaszolta Herbert.
Jasper figyelte, ahogy a férfi távozik, majd Westfieldre
nézett.
– Jártam a boltban Miss Martinnal, aki nem tudja, hogy a
tulajdonosnő kicsoda. Miss Chilcott viszont úgy tűnt, nagyon
is figyelt Miss Martinra.
– Nem véletlen – válaszolta Westfield, és legyintett. –
Elvégre üzletet vezet a Miss Martin tulajdonában lévő
területen.
– Miss Chilcottnak nem kellett volna tudnia erről. Miss
Martin igyekszik névtelen maradni, ezért minden
tranzakciót a tanácsadója intéz. Úgy gondolja, egyszerűbb,
ha az üzletfelek nem tudják, hogy valójában egy nővel
kötnek megállapodást.
Jasper idegességében az asztalnak támasztotta öklét,
majd folytatta.
– A fenébe! Ha megtartottam volna a számlát, amit
kaptam tőle, összehasonlíthattam volna Vanessa Chilcott
kézírását a Melville-nek írt levélben szereplő írással.
– Még mindig nem értem, miért nem akarja Miss Chilcott,
hogy Miss Martin férjhez menjen. Kicsinyességből?
– Van közöttük egy üzleti megállapodás, mely másképp
nem érvényes – magyarázta Jasper. – Hivatalos szerződés,
melyben felsorolják mindkét fél jogait és kötelezettségeit.
Ha Miss Chilcottnak jelentős sérelme lett volna Miss
Martinnal szemben, azt már rég jogi útra terelhette volna.
Jogi alap nélkül nem követelhet kárpótlást. Ha viszont
bérlőként olyan helyzetet tud teremteni, melyben
bizonyítható, hogy Miss Martin felelős a Miss Chilcottot ért
anyagi kárért, Vanessa Chilcott anyagi kártérítést
követelhet.
– Értem. Tehát Miss Martin tulajdonosként felelőssé
tehető, férjes asszonyként viszont már nem. Mivel a
Chilcottok arról híresek, hogy kiforgatnak másokat a
vagyonukból, nem volna meglepő, ha Vanessa Chilcottot is
anyagi érdekek vezérelnék.
– Én is ugyanezt gondolom. Ez megmagyarázza, miért
nem fedte fel Miss Chilcott a kilétét.
– Az álcázás gyanúja elég ahhoz, hogy bíróság elé
vihessék az ügyet? – kérdezte Westfield.
– Feltételezem, hogy Miss Chilcott nem szeretné, ha odáig
fajulna az ügy. Ha befolyást tudna gyakorolni Miss
Martinra, szerintem csendben elintéznék az anyagiakat, így
megmaradna Miss Martin inkognitója, melyért sokat
hajlandó megadni. Viszont, ha Miss Martinnak lenne
házastársa, a férj nem rejtőzne a nyilvánosság elől, tehát
nem lenne zsarolható.
– A zsarolás csúnya eszköz. Legjobb, ha az ember nem
rejteget semmit.
Jaspernek folyamatosan járt a lába.
– El kell mennem Miss Chilcott boltjába. Még korábban
rendeltem tőle néhány terméket, amiket mostanra készített
el.
Westfield letette a poharát az asztalra, majd büszkén
felállt a helyéről.
– Természetesen önnel tartok. Kíváncsi vagyok, mi
történik ezután.
– Reméljük, véget érnek Miss Martin kellemetlenségei.
Jasper elővette zsebóráját és megnézte, mennyi az idő.
Szitkozódni kezdett.
– Már megint késésben van, ugye? – kérdezte nevetve a
gróf. – Mostanában egyre többet késik. Eddig azt hittem, ön
lesz rossz hatással Miss Martinra, de talán épp ellenkezőleg.
Jaspert bosszanthatta volna a gróf megjegyzése, de
inkább elengedte a füle mellett. Jól tudta, minél hamarabb
pont kerül az ügy végére, annál hamarabb feleségül veheti
Elizát.
 – Igyekezzen, Westfield!
A sietség nem vitte hamarabb célba. Annak ellenére,
hogy még nyitvatartási időben értek Miss Chilcott
boltjához, a tulajdonosnőt nem találták ott.
– Pocsék üzletvezetésre vall – mormolta Westfield, és
visszafordult, hogy megnézze a rózsaszín csíkos ponyvát.
– Csak ha fontos a bevétel. Ahogy ön mondta, a
Chilcottoknak nem kenyérre kell a pénz.
Jasper várta, hogy Peter Crouch visszatérjen. A férfi a
hátsó lépcsőházat figyelte, mely a második emeleti lakáshoz
vezetett. Amikor megjelent, csak a fejét csóválta.
– A fenébe – dörmögte Jasper. – Nem várhatom meg, hogy
Miss Chilcott visszatérjen. Montague-val találkozom
Remingtonnál, hogy megbeszéljük az idióta
bányaspekulációját.
Westfield ránézett, majd így szólt:
– Lassan itt az esküvő, és már szinte biztos, hogy Miss
Chilcott a tettes. Még ennek ellenére sem hagyja, hogy a
sors rendezze Montague-val, amit kell? Mindketten tudjuk,
hogy a gróf a vesztébe rohan.
– Ő és a családja sokkal többel tartoznak nekem. Azt
akarom, hogy miattam rohanjon a vesztébe, és nem
nyugszom, míg ezt a saját szememmel nem látom.
Westfield sóhajtott, majd megfordult.
– Elkísérem önt Remingtonhoz, aztán az est hátralévő
részét nélkülem tölti. Miután kiderült, hogy ön és Miss
Martin eljegyezték egymást, már egyetlen rendezvényre
sem kell bebocsátást kérnem az ön számára. Bár ha
meggondolom, szükségem lenne valami erős italra és egy
puha nőre. Vagy kettőre.
– Az itallal csak finoman – válaszolta Jasper, miközben
visszamentek a lovaskocsihoz.
– A nővel viszont keményen? Kitűnő gondolat –
viccelődött a gróf.
Egyikük sem vette észre, hogy valaki hallgatózik. A nő a
padlón ült a tolóablak mögött, és hallgatta, ahogy a két férfi
beszélget. Mosolygott. Kék szemei kapzsiságtól csillogtak,
ahogy tervezgetni kezdett...

Eliza alig bírt uralkodni magán, hogy ne fészkelődjön

izgalmában, hogy másnap férjhez megy. A Cranmore
bálteremben viszont nem mutathatta idegességét.
Sok év telt el, míg újra meghívták a Cranmore-éknál
rendezett eseményre. Lady Cranmore nagyon jó házigazda
volt. Mindig olyan érdekes és formabontó bálokat
rendezett, hogy sokan megpróbálták leutánozni, amikor
náluk került sor hasonló eseményre. A mai est sem volt
kivétel. A tüllel és borostyánnal futtatott oszlopokkal
díszített bálterem minden sarkában hárfamuzsika szólt,
amikor épp nem játszott a zenekar. A kerti pázsitot
fáklyákkal világították meg, így a meghívottaknak olyan
érzése támadt, mintha megidéztek volna egy ókori görög
összejövetelt. Ettől mindenkinek jó kedve lett.
Eliza mégis nagyon feszült volt. Egyszerre érezte magát
vidámnak és nyugtalannak, viszont nem tudta, melyik érzés
kerekedik felül. Holnap férjhez megy. Sokáig törekedett rá,
hogy semmi olyat ne tegyen, amit az anyja tett volna.
Mostantól viszont nem engedi, hogy Georgina emléke
bármiféle befolyást gyakoroljon rá. Ettől a gondolattól
kicsit megkönnyebbült, és várta a másnapot.
– Nagyon örülök – mondta Lady Collingsworth, miközben
csillogó szemmel nézett Elizára. – Be kell vallanom, amikor
elmondtad, hogy holnap férjhez mész, nem tudtam, hogyan
tehetném ünnepivé a nagy napot ilyen pillanatok alatt.
Eliza személy szerint úgy gondolta, a családon és a szűk
baráti körön kívül nem volt szükség egyébre. Ha viszont ezt
válaszolja, biztosan megsérti Reginát.
– Köszönöm – mondta. – Ön igazán kedves hozzám.
– Badarság – legyintett Regina. – Már feladtam, hogy te
valaha is férjhez mész. Épp ezért örülök nagyon, hogy
megtaláltad a számodra fontos férfit.
– Fontos – ismételte meg Eliza, majd igyekezett a
teremben is megtalálni Jaspert.
A férfi a bálterem sarkában állt és Montague-val
beszélgetett. Eliza nemrég értesült róla, hogy Westfield
nem vesz részt az eseményen.
– Te csupa meglepetés vagy – duruzsolta Regina. – Azt
hinném... A társasági élet két legvonzóbb férfija tett neked
házassági ajánlatot. Hihetetlen! Mr. Bond tudja, ki volt a
riválisa?
– Igen.
– Lord Montague igazán kegyes. Nézd, milyen nyugodtan
beszélget a vőlegényeddel. És micsoda párost alkotnak.
Innen olyan, mintha testvérek lennének.
 – Nekem az a gyanúm, csak külsőleg hasonlítanak.
Regina közelebb hajolt, és így szólt:
– Milyen rejtélyes a hangod.
Eliza suttogni kezdett.
– Hallott valamit Lord Montague rossz természetéről?
– Hogy érted?
– Mindegy. Talán jobb, ha nem tud mindenről az ember.
– Ha már felhoztad a témát, ne térj ki!
Amikor látszott, hogy Eliza egy szót sem hajlandó erre a
témára vesztegetni, Regina kinyitotta a legyezőjét, majd így
szólt:
– Hm... Azt reméltem, hogy az eljegyzéseddel a szegény
Rothschild lány majd elnyeri Montague kitüntetett
figyelmét, de az előbbi kijelentésed alapján lehet, hogy
mégsem járna jól vele.
– Jane Rothschild? – kérdezte Eliza.
– Ott van – mutatott Regina Miss Rothschild felé, aki épp
egy oszlopnyira állt Jaspertől és Montague-tól.
– Nézze, hogy figyeli a grófot! Feltűnt, hogy mindig a
közelében akar lenni. Mintha azt remélné, hogy Lord
Montague majd egyszer észreveszi. Szánalmasan
viselkedik, de talán lesz, aki felfigyel rá.
Jane csinos, barna szemű, barna hajú, gömbölyded alkatú
lány volt. Kicsit melankolikusnak tűnt. Talán ezért biggyedt
le a szája, és ezért tartotta magát olyan hanyagul. Mintha
lelkiállapota rányomta volna bélyegét a külsőségekre is.
– Montague azt mondta, szeretett volna udvarolni Miss
Rothschildnak – mondta Eliza –, de a lány nem volt
fogékony.
– Ezt nehéz elhinni – válaszolta Regina. – A szülei
vagyonokat fizetnének a grófi címért, a lány viselkedése
pedig magáért beszél.
Eliza egyik állítással sem tudott vitatkozni. Egyre
kíváncsibb lett. Elnézést kért, majd továbbment. Vajon
miért mondta Lord Montague, hogy Miss Rothschild nem
fogadta az udvarlást, amikor szemmel láthatóan keresi a
gróf kegyeit?
Ez nagy kérdés, főképp Montague rossz anyagi
helyzetének ismeretében, és tudván, hogy a Rothschildok
dúsgazdagok.
Ahogy közelített, Montague elvált Jaspertől, és elindult a
kert felé vezető ajtóhoz. Jane megpróbálta követni a grófot,
de Eliza megállította.
– Miss Rothschild! Hogy érzi magát?
Jane dühös pillantással vette tudomásul, hogy már csak
Montague hátát látja, majd erőltetetten mosolygott Elizára.
– Jól vagyok, Miss Martin. Köszönöm kérdését. Gratulálok
az eljegyzéséhez.
Ahogy közelebb kerültek egymáshoz, Eliza észrevette,
hogy Jane arca sápadt, szemei karikásak.
– Köszönöm. Inna velem valami? Mondjuk, egy
limonádét?
– Köszönöm, nem – válaszolta Jane, és a kert felé vezető
ajtót nézte. – Nem vagyok szomjas.
– Miss Martin!
Eliza Jasper hangjára lett figyelmes. A férfi kérdőn nézett
rá.
Jane meghajolt, majd így szólt:
– Elnézést, Miss Martin. További jó szórakozást.
Eliza sóhajtott, ahogy Miss Rothschild kiviharzott a
kertbe.
– Minden rendben? – kérdezte Jasper, majd átkarolta
jövendőbelijét.
– Kétlem.
Jasper odahajolt hozzá. Közelebb, mint illő lett volna, de
Eliza nem bánta. Sőt, kifejezetten örült neki.
– Mit tudsz a mostohaapád rokonairól? – kérdezte.
– Nagyon keveset. Igyekeztem minél kevesebbet
beszélgetni vele.
Jasper mélyen Eliza szemébe nézett.
– Miért gyűlölted annyira?
– Ismerned kellett volna anyámat, hogy megértsd. Ő...
nagyon bizonytalan volt. Lobbanékony. Keménykezű férfira
lett volna szüksége, mint amilyen apám volt. Mr. Chilcott
viszont nagyon engedékeny volt vele. Minden szeszélyét és
bizarr elképzelését támogatta. Pont ez vezetett a
halálukhoz. Anyám kitalálta, hogy meg kell ünnepelniük a
féléves házassági évfordulójukat, ezért északra kell
utazniuk. Nem vette figyelembe, hogy az utak csúszósak és
veszélyesek a viharoktól. A mostohaapám persze képtelen
volt visszatartani, ezért elindultak.
– Értem.
Eliza kinézett a kertbe, de nem látta Jane Rothschildot és
Lord Montague-t. A Cranmore-ok kertje egy labirintusszerű
ösvényből, egy pagodából, különböző méretű obeliszkekből,
egy görög templom maradványát idéző kőtömbből és egy
futórózsával bevont kilátóból állt. Olyan tágas volt a kinti
tér, hogy képtelenség volt az egészet belátni a bálteremből.
– Mit keresel? – kérdezte Jasper.
– Menjünk ki a kertbe.
Jasper kérdőn felvonta a szemöldökét, majd Elizába
karolt és kikísérte a kertbe.
Ahogy a terasz mögötti salakos ösvényhez értek, lassan
sétálgatni kezdtek. Sokan andalogtak a kertben, és
gyönyörködtek a látnivalókban. A beszélgetéseket viszont
alig lehetett hallani, mivel a sétálók nem haladtak túl közel
egymáshoz.
– Pontosan miért jöttünk ki? – kérdezte Jasper.
Bár Eliza főként arra koncentrált, hogy megtalálja Jane
Rothschildot, elbűvölte Jasper lágy hangja. Ránézett, majd
így szólt:
– Egy csendes sarkot keresünk.
– El akar csábítani, Miss Martin?
– Bevallom, jól hangzik. Ha olyan zugot keresnél, ahol
nyugodtan kettesben lehetsz valakivel anélkül, hogy bárki
meghallaná, amit mondasz, merre indulnál?
Jasper alaposan végigmérte a terepet.
– Nem a labirintushoz. Nem is a kilátóhoz. A romos
templom csábító, feltéve, ha vissza tudod tartani a
nyöszörgést, máskülönben nem állok jót magamért.
– Te sem vagy halk.
– Te tehetsz róla, édesem. Ez csak miattad van.
 Elizának még a lélegzete is elállt a dicsérő szavak
hallatán. Zavarában elfordította fejét... és észrevette az
úttól a pázsit felé vezető lábnyomokat.
Megfogta Jasper kezét, és a földre mutatott.
A férfi elgondolkodott.
Csak két lábnyomot lehetett látni, a többi eltűnt a
páfrányok alatt. A nagy égerfa ága beárnyékolta a
holdvilágos területet.
Eliza elengedte Jasper kezét. Körülnézett, hogy
meggyőződjön róla, senki nem figyeli, majd követni kezdte
a lábnyomokat. Tudta, hogy Jasper vigyáz rá, még ha nincs
is szorosan mögötte. Ahogy közelített a fához, hangokat
hallott. A nő hangja könyörgő, a férfié nyers volt.
Jasper megfogta Eliza könyökét, és oldalra húzta, majd
elbújt vele a cserje mögött. Eliza felhúzta világoszöld
szoknyáját, nehogy bepiszkolódjon. Messze voltak az
ösvénytől, ahonnan jöttek. Nem látta a beszélgető párt, de a
hang egyre erősödött.
– Nem hagyhatsz ilyen állapotban! – sírt Jane.
– Azt csinálok, amit akarok. Ezt már megbeszéltük, nem?
Eliza most már világosan tudta, kik a beszélgető
partnerek. Amikor Jasperre nézett, tudta, hogy a férfi
felismerte Montague hangját, és talán Jane Rothschildét is.
– Nincs más választásom – mondta Jane komolyan. –
Elmondom a szüleimnek, mit tettél velem Hammondsék
bálján. Tudni fogják, hogy a te gyerekedet hordom a szívem
alatt.
– Valóban? – kérdezte nyájasan Montague. – Nem hiszem.
Te az a fajta vagy, aki több vasat tart a tűzben. Szerintem
sokan igazolnák, hogy volt már veled dolguk.
Jasper megborzongott, és közelebb húzta Elizát. A nő
erősen megfogta a kezét. Jasper dühében úgy
összeszorította állkapcsát, hogy a többi izma is megfeszült,
ugyanakkor kicsit sem lepték meg a hallottak.
– Érintetlen voltam – mondta méltóságteljesen Jane.
Elizának kétségei támadtak, hogy hasonló helyzetben ő is
ilyen nyugodtan válaszolna-e.
– Minden a te műved. Megerőszakoltál. Nem maradhat
titokban a gaztetted – folytatta Jane.
– A nemi erőszak súlyos vád, Miss Rothschild. Mi több,
hallatlan. Tervezem, hogy pert indítok rágalmazásért. Amíg
a per tart, megmarad a jó hírnevem, te pedig börtönbe
kerülsz, amiért megrágalmaztál egy főnemest. Nem a
legalkalmasabb szállás egy állapotos nőnek.
– Szörnyeteg vagy! Aljas gazfickó! Az ördög is
megirigyelné a gonosz, elfajzott viselkedésedet.
– Mégis hozzám akarsz jönni – mondta nevetve
Montague. – Mit mond ez rólad?
– Reményvesztett vagyok – sziszegte Jane.
Eliza hányingerrel küszködve ingatta a fejét. Jasper
megragadta a könyökét, felállt és őt is felhúzta. Kivitte őt a
rejtekhelyükről, vissza az ösvényre. Kis híján nekiütköztek
Sir Richard Tollivernek és a húgának, akik épp távozni
készültek.
– Nocsak – mormolta Tolliver. – Mit csináltak ott hátul,
Mr. Bond?
 Jasper odébb lépett, hogy kikerülje őket.
– Eltévedtünk – válaszolta.
– Eltévedtek? Ez nevetséges. Ön egyáltalán nem figyel
Miss Martin jó hírére? A húgom és én diszkrétek leszünk,
de azért...
– Lekötelez, de ha most megbocsát...
Jasper gyorsan meghajolt, majd Elizával együtt elindult
az épület felé.
Ahogy elmentek, Eliza hátranézett. Tolliver gyorsan
beszélgetni kezdett a húgával. Elizát bosszantotta, hogy
rajtakapták, amint Jasperrel kilép a cserjék mögül, de aztán
megint előre nézett, és észrevett egy árnyékot. Megfagyott
az ereiben a vér.
Vajon Jane Rothschild észrevette őket? Vagy ami még
rosszabb: Montague?
 15. FEJEZET

– Elnézést a késésért, Mr. Reynolds – mondta Eliza, és

beviharzott a dolgozószobába. – Nem számítottam a
látogatására.
Reynolds gyorsan felállt a székről.
– Ne haragudjon, Miss Martin! Van néhány dolog, amiről
feltétlenül tudnia kell. Úgy gondoltam, legjobb, ha minél
hamarabb megosztom önnel.
– Valóban?
Eliza megkerülte az asztalt és gyorsan leült. Kinézett az
ablakon, és látta, hogy szemerkél a kora reggeli eső. Úgy
gondolta, a borús, felhős ég nem a legmegfelelőbb időjárás
az esküvője napján, ugyanakkor remekül illett Jasper előző
napi hangulatához. A férfi visszakísérte őt Lady
Collingsworth-höz, figyelmeztette, hogy tartsa magát távol
Montague-tól, majd elviharzott. Eliza aggódott, mert nem
tudta, hogy érzi magát Jasper a nagy napon.
– Felkeltette a kíváncsiságomat.
Tanácsadója állva maradt, miközben a nyitott ajtón
keresztül figyelte, ahogy a személyzet folyamatosan fel-alá
járkál.
– Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna ekkora
felhajtást.
– Mr. Bond és én ma délután összeházasodunk –
magyarázta Eliza, miközben arra gondolt, inkább folytatni
kéne az esküvői ruha igazítását ahelyett, hogy üzleti
ügyekről értekezik.
– Összeházasodnak? – kérdezett vissza Reynolds, majd
leült. – Ilyen hamar?
– Mire várjak?
– Sok boldogságot, Miss Martin. Egyre jobban örülök,
hogy eljöttem önhöz ma reggel.
– Köszönöm, uram. Igazán kedves.
Reynolds bólintott.
– Amiért idejöttem... Szerencsére édesapám
munkáltatója, Lord Needham ismer egy üzletembert, akit
Lord Montague megkörnyékezett, hogy csatlakozzon a
vállalkozásához, melynek az ön kérése alapján utána kellett
nézzek. Édesapám néhány napja elkezdett nyomozni az
ügyletet illetően. Sajnos semennyire nem életképes a
vállalkozás, ezért egyáltalán nem javasoljuk, hogy bárki
részt vegyen benne.
– Értem – válaszolta Eliza, holott kicsit sem törődött
Montague-val. Még mindig elborzasztotta a gondolat, hogy
egy olyan kellemes modorú, társasági ember akkora
szörnyeteg tud lenni, mint a gróf.
– Tekintetbe véve Lord Montague anyagi helyzetét, nem
értem, miért teszi kockára még azt a kevés, megmaradt
vagyonát is. Édesapám tényleg sokat segített a
nyomozásban. Úgy tűnik, Lord Needham kártyázott Lord
Westfielddel és Lord Montague-val. Lord Westfield nyert, a
nyeremény pedig egy essexi földbirtok volt, mely
generációk óta a néhai Lady Montague családjának
tulajdonában állt. Azt mondják, Montague nagyon kétségbe
esett, amiért vesztett. Főképp, hogy ez minden bizonnyal
amiatt következett be, hogy Lord Westfield ösztönözte. Úgy
hiszem, ahhoz a birtokhoz komoly érzelmek fűzték a grófot.
Ez volt Montague utolsó, jelzálog nélküli birtoka. A többit
rég eladta.
– Mit ért azalatt, hogy Westfield ösztönözte?
– Montague ki akart szállni a játékból, amikor Westfield
úgy emelte a tétet, hogy egy birtokát tette fel, majd
Montague rossz anyagi helyzetére célozva elérte, hogy ő is
ugyanígy tegyen. Ha ugyanis Lord Montague nem így tesz,
mindenki rájött volna, hogy a csőd szélén áll, holott
nyilvánvalóan fenn akarja tartani a gazdagság látszatát.
– Jó ég! – suttogta Eliza, és megint elborzadt a
szerencsejáték gondolatára. Ő személy szerint nagyra
értékelte az anyagi biztonságot, melyet soha nem akart
kockáztatni.
– Még mindig nem értem, miért volna felelős Lord
Westfield Montague balgaságáért.
– A birtok, melyre Westfield fogadást kötött, valójában
Mr. Bond tulajdona.
Eliza egy pillanatra elgondolkodott, majd vett egy mély
levegőt.
– Nos... Ez merőben új megvilágításba helyezi a
történetet, nem igaz?
Westfield grófja meglehetősen gazdag ember volt.
Számos ingatlannal és földbirtokkal rendelkezett. Ha nagy
téttel szeretett volna játszani, egyáltalán nem lett volna
szüksége Jasper vagyonára. Jasper viszont ki nem állhatja
Montague-t, ráadásul jól ismeri a gróf erkölcstelen
magánéletét. Azt nyilván nem akarta, hogy Westfield a
saját vagyonát tegye meg tétnek, ezért felajánlott egy olyan
tulajdont, ami vesztés esetén nem okoz hatalmas mértékű
anyagi kárt.
Vajon mit tett Montague, hogy Jasper ennyire gyűlöli? És
milyen messzire megy Jasper, hogy elégtételt vegyen?
Reynolds folytatta:
– Westfield ráadásul szokatlan feltételeket szabott: ha
Montague veszít, a báli szezon végéig visszavásárolhatja az
elzálogosított birtokot, ámbár igen magas összegért, jóval a
birtok valós értékén felül.
– Montague nyilván nem gondolta, hogy ő fog veszteni,
legalábbis nem úgy, hogy végleg elveszíti a birtokot.
Eliza gyomra összeugrott. Jasper azért akarja feleségül
venni, nehogy Montague rendelkezhessen a vagyona felett,
és abból fizesse ki a jelzálogot?
– Véleményem szerint az újonnan induló vállalkozással
Montague célja mindössze annyi, hogy összeszedje a
szükséges anyagi alapot, melyből vissza tudja vásárolni
édesanyja birtokát, mielőtt kifut az időből. Később majd azt
mondja a társbefektetőknek, hogy veszteséges a
vállalkozás, netán megpróbál ügyesen házasodni vagy
nyerni szerencsejátékon, így határidő előtt ki tudná fizetni
a befektetőit.
– A szerencsejáték meglehetősen kockázatos.
 Valójában egyáltalán nem érdekelte, hogy a felsőbb
körök kivetik-e maguk közül Montague-t, vagy sem. Az a
legkevesebb, amit megérdemel. Eliza csak azért szólalt meg
az imént, hogy megtörje a csendet, és palástolja
mérhetetlen csalódottságát, már ami a grófot illeti.
– Montague-nak nem sok választása maradt – mondta
Reynolds. – Azt viszont továbbra sem értem, hogy
keveredett az ügybe Mr. Bond. Vajon segít Lord
Westfieldnek? Vagy Westfield neki? Miért?
Eliza próbált rezzenéstelen arcot vágni.
– A Rothschildok örülnének, ha Montague lenne a vejük, ő
viszont nem hajlandó azzá válni. Ha a gróf annyira szeretné
visszanyerni az ingatlant, Jane Rothschild hozományával
nyert ügye lenne.
– Montague soha nem venné feleségül Miss Rothschildot –
vágta rá Reynolds. – A kisasszony egyik szülője sem
kékvérű. Montague csak befektetőnek hívott
üzletembereket. Amúgy szóba sem áll polgári
származásúakkal.
– Meglep, milyen keveset tudok egy olyan emberről,
akivel sokat találkoztam.
– Ez arra az úrra is igaz, akihez feleségül kíván menni?
– Nem – válaszolta röviden Eliza. Úgy gondolta, nincs
szükség magyarázkodni.
– Azzal, hogy közreműködött Westfield fogadásában,
Bond is kockázatos játékot játszik egy főnemessel szemben.
Ami pedig a szakmáját illeti... Folytatja nyomozói
karrierjét? Ha igen, azzal újabb kihívások elé állítja önt.
Nap mint nap veszély leselkedik rá, így önre is fog. A
haragosai esetleg önre nézve is veszélyesek...
– Van még valami, Mr. Reynolds? – kérdezte nyersen
Eliza.
Nem szívesen hallgatta a férfi érvelését, mert nagyon jól
tudta, hogy minden szava igaz. Ő maga viszont képtelen
volt félretenni érzéseit, és józanul végiggondolni a
helyzetet. Mégis hová lett a józan esze, a realitásérzéke és a
biztonság iránti vágya?
– Elnézést, amiért felmérgesítettem. Nem állt
szándékomban. Mindössze annyit szerettem volna, hogy
minél hamarabb megkapja a kívánt információkat, így el
tudja dönteni, mik a további tervei. A magánéletét
egyáltalán nem állt szándékomban megsérteni. Távol álljon
tőlem.
Eliza megbánta, hogy olyan kemény hangon szólt.
– Igazán semmiség. Nem vehetem zokon, hogy aggódik
értem. A hűsége nagyon fontos számomra.
– Megígérem, hogy többé nem hozom fel a témát. Soha.
– Kérem, ne nyugtalankodjék emiatt, Mr. Reynolds –
mondta lágy hangon Eliza. – Nehezen hoztam meg a döntést
Mr. Bonddal kapcsolatban.
– Világos. Hiszen szereti. Inkább örülnöm kéne, hogy
boldog, nem megkérdőjelezni. Isten látja lelkem, én is azóta
vagyok igazán boldog, mióta rátaláltam a feleségemre. A
szerelem kockázatos, de megéri – mondta Reynolds
mosolyogva.
Eliza még nem szokott hozzá, hogy érzések alapján
döntsön. Eddig úgy gondolta, egy ember tetteit a józan
észnek, és nem a szívnek kell meghatároznia. Szíve viszont
nem hagyta magát, és most végre felülkerekedett. Most is
hevesebben dobogott a kelleténél, már a gondolattól is,
hogy elveszíti Jaspert. Annak ellenére, amit az anyja mellett
tapasztalt vagy maga körül látott-hallott, és amit az üzleti
életből tanult, nem tudta elképzelni, hogy hátat fordítson a
férfinak, bármi legyen is Jasper célja vagy motivációja.
Ettől függetlenül majd megszakadt a szíve, hogy olyan
emberhez megy feleségül, aki ennyi mindent eltitkolt előle.
Ő – egy józanul gondolkodó nő, aki mindennél többre
értékelte a nyugalmat és az elővigyázatosságot –
szembesült a ténnyel, hogy a lehető legkockázatosabb útra
tévedt.
Megbízott Jasperben, és továbbra sem akarta tőle
megvonni a bizalmat. Képtelen volna rá. Annál sokkal
jobban szerette a férfit.

– Ezt neked hoztam.

Jasper elfordult az ágytól, ahol a ruhák sorakoztak.
Lyndre mosolygott, aki a nappalin keresztül lépett a
szobába. A férfi egy fehér, négyszögletes díszzsebkendőt
hozott magával. Ahogy Jasper elvette, észrevette a
sarkában az „L” betűt.
– A nagyapámé volt – mondta Lynd, és felettébb elegáns
gyapjúkabátjának zsebébe tette kezét. Egyik lábáról a
másikra állt idegességében. – Ő az édesapámnak adta,
apám pedig nekem. Szeretném, ha viselnéd az esküvőn.
 Jasper elérzékenyült a kezdőbetű láttán. Lynd sokkal
közelebb állt hozzá, mint a vér szerinti apja. Örült, hogy
Lynd fiaként tekint rá.
– Köszönöm.
Lynd reszkető kézzel legyintett.
Jasper látta, milyen meghatott, ezért közelebb lépett
hozzá és átölelte. Megszorongatták és vállon veregették
egymást.
– Ki gondolta volna, hogy ilyen vagyonos nőt veszel
feleségül? – kérdezte Lynd. – Méghozzá egy gróf
unokahúgát!
Jasper az ágyára tette a kendőt.
– Addig nem hiszem el, míg ki nem mondjuk az igent, és
meg nem kapjuk a házasságlevelet.
– Örülhet a kislány, hogy megkapott téged. Ha van egy kis
esze, tudja.
– Ő a legokosabb nő, akit ismerek. Humora is van. Semmi
sallang – válaszolta Jasper, körbepillantott és visszagondolt
az Elizával töltött pillanatokra. – És igen meglepő, mennyire
szenvedélyes – folytatta.
– Nos, ez valóban meglepő – mormolta Lynd.
Jasper jót nevetett.
Lynd végigmérte és halványan mosolygott.
– Megváltoztál. Eddig nem gondoltam volna, hogy ez
tényleg szerelem.
Jasper sóhajtott. Soha nem öntötte szavakba, amit Eliza
iránt érzett. Talán félt kimutatni. Akarta, kívánta, és meg is
kapta. Ennyivel nyugodtan beérhette volna.
 Elfordult, majd rámutatott egy világosszürke nadrágra,
egy ezüsttel átszőtt mellényre és egy grafitszürke felöltőre.
– Mit gondolsz?
Lynd kicsit arrébb lépett és csípőre tette kezét.
– Nincs valami kevésbé egyszerű?
Jasper igyekezett elrejteni mosolyát, mert emlékezett,
hogy Eliza korábban azt mondta Lyndről, ideje lenne
megfelelőbb szabót választania.
Fejét csóválva így felelt:
– Sajnos nincs. Ez pedig a tiéd. A saját esküvőmön nem
lehet, hogy elegánsabb legyél, mint én.
Lynd kikerekedett szemmel nézett rá.
– Meghívsz az esküvődre?
– Nélküled nem tartjuk meg. Ki más lenne a tanúm, mint
te, barátom?
Lynd orra elvörösödött és nemsokára a szeme is.
Egyszer csak kopogást hallottak a nyitott ajtón. Jasper
átnézett a válla fölött. Patrick Crouch állt a küszöbnél. Feje
búbja majdnem a fejlécig ért.
– Van itt egy hölgy, aki találkozni akar önnel. Mondtam
neki, hogy ön ma senkit nem fogad, de Lord Montague-t
emlegette, így gondoltam, jobb, ha szólok.
– Még itt van?
– Itt hát.
Jasper odalépett az ajtónál álló székhez, ahová előbb a
kabátját tette.
Lynd a torkát köszörülte.
– Veled megyek.
 A földszint felé vették az irányt, és elindultak Jasper
dolgozószobájába. Jasper az íróasztal egyik végén, míg
Lynd a fotelban helyezkedett el. Nemsokára belépett egy
alacsony, gyönyörű, barna hajú, nefelejcskék szemű nő.
Peckesen, felszegett fejjel közelített feléjük. Nem adta oda
szőrmegallérját és kabátját az inasnak, a szobát viszont
alaposan és hosszasan végigmérte.
Végül Jasperre nézett, és így szólt:
– Ha jól sejtem, ön Mr. Bond.
– Igen.
– Mrs. Francesca Maybourne vagyok.
Kesztyűs kezével megigazította a kanapén a makulátlan
damasztot, majd kecsesen a szélére ült. Eső áztatta
szoknyáját Jasper szőnyegére rázta, és egyáltalán nem tűnt
úgy, mint aki zavartatná magát.
Lynd elfintorodott.
Jasper keresztbe fonta karját, majd így szólt:
– Ő az egyik kedves kollégám, Mr. Lynd. Miben
segíthetünk, Mrs. Maybourne?
– Remélem, számíthatok a diszkréciójára – válaszolta
nyersen a nő.
– Nem lennék jó a hivatásomban, ha nem volnék diszkrét.
Mrs. Maybourne egy pillanatra elgondolkodott, majd
bólintott.
– A húgom bajban van, Mr. Bond. Mindent megteszek,
hogy segítsek rajta.
– Kifejtené bővebben?
A nő mélyen Jasper szemébe nézett.
 – Eloisa fiatal és meggondolatlan. Még meg kell tanulnia
nemet mondani. Nemrég flörtölni kezdett Lord Montague-
val. Arra gondoltam, ez csak egy ártalmatlan flört. Elvégre
a húgom férjes asszony.
Jasper felvonta szemöldökét.
– Időközben rájöttem, hogy Lord Montague egy
gazember, méghozzá a legrosszabb fajtából.
Mrs. Maybourne ráncolni kezdte orrát, melytől kicsit
lágyabbnak tűntek a vonásai.
– A húgom ma könnyek között látogatott meg. Úgy tűnik,
Lord Montague szerelmi zálogot akart tőle. Amikor
meghallottam, nem hittem a fülemnek. Egyértelmű
bizonyíték az indiszkréciójukra… El nem tudom képzelni,
mire számított a húgom.
– Mit kért pontosan?
– Egy zafír és gyémánt nyakláncot, uram. Igen nagy
értékű. És ami még rosszabb, a férje családjától kapott
örökség. A férje biztosan észre fogja venni, hogy eltűnt a
nyakék.
– Visszakérte a húga?
– Sokszor. Lord Montague pedig folyamatosan hitegette,
hogy visszaadja. Ma reggel viszont azt mondta, eladja az
ékszert. Megadta az ékszerész nevét, és azt mondta a
húgomnak, ma délután három óra után visszavásárolhatja,
ha akarja.
Mrs. Maybourne sóhajtott, és kezét tördelve folytatta.
– A nyaklánc egy kisebb vagyont ér, uram. Kizárt, hogy
vissza tudja vásárolni anélkül, hogy a férje tudomást
szerezne róla.
Jasper lebiggyesztette ajkát, majd Lyndre nézett. Ezek
szerint Montague ebből a pénzből akarja visszafizetni a
jelzálogot. A sors fura fintora, hogy mindez Jasper
tudomására jutott. Úgy tűnik, valóban ő lesz Montague
végzete.
Mrs. Maybourne-re nézett.
– Tehát azt szeretné, hogy megszerezzem a nyakéket,
mielőtt a gróf eladja.
– Igen.
– Lehet, hogy már megtette.
A nő a fejét csóválta, csigákba csavart hajfürtjei
meglibbentek, és látni engedték hosszú, kecses nyakát.
– Remélem, még nem. Beszéltem egy detektívvel, de
mivel főnemesről van szó, nem vállalta a megbízatást. Mr.
Bell önt ajánlotta, uram. Közben annyit megerősített, hogy
a nyaklánc egy órája még nem került az ékszerész
birtokába. Annyit hajlandó volt vállalni, hogy figyeli a
helyet, míg ön megjelenik. Bár lehet, hogy már késő, és ön
nem ér időben a helyszínre. A húgomon kívül senkit nem
hibáztatok a történtekért. Ha viszont a jóisten kegyes
hozzánk, önnek sikerül megelőznie Montague-t, és
szerencsésen érhet véget az ügy.
– Nem könnyű feladat – figyelmeztette Jasper.
– A húgom nem tudja visszavásárolni a nyakláncot, Mr.
Bond. Önt viszont nagylelkűen megfizetjük.
– Bond! – szólt Lynd, miközben előrehajolt. –
Beszélhetünk négyszemközt?
 – Sürget az idő! – kiáltotta Mrs. Maybourne.
Lynd halványan elmosolyodott.
– Nem tart tovább egy percnél.
Jasper követte Lyndet a folyosóra.
– Mennyi esélye volt annak, hogy egy ilyen üggyel épp
engem találnak meg?
– Tony Bell jó ember. Ráadásul jó üzletszerző. – Lynd
megállt a szőnyeg közepén, és megfordult. – Hadd intézzem
én az ügyet! Ma semmiképp nem lehet a tiéd, viszont olyan
lehetőséget kaptál, amit nem szalaszthatsz el.
Jasper mormogott, és szitkozódott, amiért pont most
érkezett hozzá a fontos kérés.
– Nem küldhetlek oda, hogy megsérts egy főnemest. Ha
balul sül el a dolog, az életedbe kerülhet.
– Ezért van az álca, fiam – mosolygott Lynd. – Felveszem
az öltönyt, amit kikészítettél, és felteszek egy parókát. Ha
Montague később személyleírást akar adni, teljesen más
emberről fog szólni, mint amilyen valójában vagyok. Ha
szerencsém van, még az esküvődre is visszaérek.
– Montague-t nekem kell elintéznem.
– Az ég szerelmére! – csóválta a fejét Lynd. – Tudod, mit
gondolok a bosszúhadjáratról. Ez már nem segít
édesanyádon. Olyan közel vagy, hogy elérd a célod.
Nyugodtabb lennék, ha magad mögött hagynád a múltad.
Kérdés persze, hogy sikerül-e, míg le nem zárulnak
Montague ügyletei.
Jasper lehajtotta fejét. Egész életében az volt a legfőbb
vágya, hogy elégtételt vegyen az édesanyjáért. Most, hogy
annyi év várakozás és tervezés után már látta az alagút
végét, rá kellett jönnie, hogy Eliza még ennél is fontosabb
számára. Annyira szereti, hogy előbbre valónak tartja a
házasságot, mint a Montague elleni bosszút. Bár dühítette a
gondolat, hogy Montague kicsúszik a kezei közül, mégsem
viselte meg annyira, mint a gondolat, hogy örökre elveszíti
Elizát, ha a gróffal való leszámolást választja az esküvő
helyett.
Idegesen így szólt:
– Én biztos vagyok benne, hogy addig nem nyugszom, míg
véghez nem viszem a tervemet. Sokáig csak az éltetett,
hogy egy nap tönkreteszem Montague-t. Hogy adhatnám fel
az utolsó pillanatban? Hogy néznék tükörbe hátralévő
életem során, ha tudom, hogy napokkal a siker előtt
feladtam az életcélt?
– Sokkal fontosabb dolog történt az életedben – vetette
oda Lynd. – Még fiatal vagy. Neked áll a világ. Fedezd fel!
Tudom, édesanyád is ezt akarná.
Jaspernek hirtelen eszébe jutott valami, amire eddig
egyáltalán nem gondolt. Lehet, hogy édesanyja pont azért
tartotta ilyen fontosnak fia taníttatását, hogy fényesebb
jövője legyen, mint amilyen őneki volt? Talán tényleg ez
volt a cél.
Bármi is volt édesanyja kívánsága, Jasper jó eséllyel nem
ezek miatt lett az, aki. Ő a saját megérzései alapján
választott.
– Elizát nem veszíthetem el – mondta szent
meggyőződéssel. Mellette nem számít a hitvány múlt.
Semmi más nem fontos, csak a jövő.
– Ha elintézed Montague-t, életem végéig hálás leszek. Én
a magam részéről inkább az esküvőre készülök.
– Helyes – válaszolta Lynd, és a dolgozószoba felé intett. –
Te most foglalkozz a panasztevővel, és tudj meg minél több
információt! Én addig átöltözöm.
– Köszönöm – mondta Jasper, és megveregette Lynd
vállát.
A férfi elvörösödött.
– Tekintsd nászajándéknak. Most pedig menj! Még sok
dolgod lesz, többek közt kimondani a boldogító igent.

Jasper pontban három órakor érkezett a Melville-házba.

Eliza még nem vette fel az esküvői ruháját, így gyorsan
leszaladt, hogy üdvözölje a férfit. Ahogy szaladt le a
lépcsőn, félúton megállt, és majdnem földbe gyökerezett a
lába. Jasper pontosan ugyanazt az öltözéket viselte, amit
első találkozásukkor. Elizát olyannyira megérintette a
gesztus, hogy teljesen ellágyult. A férfi sötét haja kissé
csapzott volt a széltől, arca kipirult a hidegtől. Minden
ízében tökéletes. Makulátlan megjelenésű.
Eliza akkorát sóhajtott, hogy Jasper tisztán hallotta.
Ránézett a nőre, ő pedig érezte, hogy a férfi tekintete más,
mint eddig.
– Eliza!
Alig hallotta a nevét, mégis tudta, hogy hozzá szól.
Leszaladt a maradék lépcsőn, és pár lépésre Jaspertől
megállt.
 – Hogy vagy?
– Most, hogy veled vagyok, már jobban.
Eliza a szalonba vezette Jaspert. Mint mindig, most is
érezte, hogy a férfi követi, holott nesztelenül lépdelt
mögötte. Leültek a kanapéra.
Egy óra múlva összeházasodnak. Eliza most már inkább
örült, mint aggódott emiatt.
– Örülök, hogy korábban jöttél – mondta, és megfogta
Jasper kezét. – Aggódtam, amikor elváltunk tegnap éjjel.
Jasper bólintott.
– Montague épp olyan, mint az apja. Nehéz szó nélkül
hagyni a modorát és a beszédét.
– Az apja...?
– Azért jöttem előbb, mert valamit feltétlenül meg kell
beszélnem veled, mielőtt házasságot kötünk. Csak remélni
tudom, hogy velem maradsz, ha kiderül az igazság.
Eliza megijedt a férfi komolyságától. Rögtön eszébe jutott
Reynolds látogatása.
– Bármit elmondhatsz. Melletted állok, Jasper. Már nem
kell egyedül cipelned a terhet.
A férfi szemei megteltek szomorúsággal.
– Az a célom, hogy őszinte, nyílt szívvel köteleződjek el
melletted. Ezen dolgozom fáradhatatlanul.
Eliza türelmesen várta, hogy Jasper folytassa, amikor
valaki erőteljesen kopogni kezdett a bejárati ajtón.
Visszhangzott tőle az alsó szint, ezért mindketten
felpattantak.
Robbins, a komornyik valahogy előbb ért oda, mint ők,
bár nem futott. Kinyitotta az ajtót, és bekísérte Jasper egyik
alkalmazottját. A fiatal, jóképű férfi volt az, aki Elizát Jasper
otthonába kísérte azon a bizonyos éjszakán. Aaron
megemelte kalapját, amikor meglátta a nőt. Zilált, vad
tekintete ijedséget keltett Elizában.
Jasper gyorsan odament a fiatal férfihoz.
– Mi az?
– A bolt. Lángol.
– Penningtoné?
Eliza szíve a torkában dobogott.
– Mi lángol? Mi történt?
– Maradj vele! – utasította Jasper, majd odarohant az
inashoz, aki Aaron lovának kantárját fogta. Kikapta a
kezéből a gyeplőt, nyeregbe pattant, majd elvágtatott.
Ahogy eltűnt a szeme elől, Eliza ijedten és zavarodottan
bámult a nyitott ajtóra. Aaron zihálva belépett a házba.
Eliza megfogta a férfi izmos karját, és a szemébe nézett.
– Hová ment?
– A kisasszony boltjához a Peony Wayen.
Eliza jelentőségteljes pillantást vetett Robbinsra, és
pillanatokon belül éles fordulatot vettek az események.
Húsz perccel később a hintó előállt. Addig Eliza beszélt
Reginával és Melville-lel. Elmagyarázta a késés okát, és
megnyugtatta őket, hogy minden rendben lesz. Figyelmen
kívül hagyott minden intést, miszerint várja meg, míg
Jasper visszatér.
– Fél órán belül összeházasodunk – mondta. – Helytől és
körülményektől függetlenül mellette a helyem.
 Aaron követte őt az utcára.
– Nem akarja, hogy ön is odamenjen. Azzal veszélyezteti a
saját biztonságát.
– Miközben ő kockára teszi értem az életét?
– Bondot nem érte váratlanul az esemény. Biztosra
veszem, hogy kézbe veszi az ügyet, mielőtt odaérünk.
– Akkor nincs oka ellenvetésnek.
Eliza összehúzta hanyagul magára öltött bundáját és
gyorsan begombolta.
Épp a főkötőjét igazgatta, amikor egy ismerős alak jelent
meg a háznál.
– Ne mondja, hogy lekéstem a lakodalmat! – kiáltotta
Westfield, és csibészesen megemelte kalapját.
– Mr. Bond és én nemsokára visszajövünk, uram.
Hagyta, hogy az inas felsegítse a hintó lépcsőjén.
– Kérem, fáradjon be a házba! Lady Collingsworth majd
fogadja önt.
A gróf leszállt a lováról, majd Eliza lovaskocsijához ment.
Mindkét kezével az ajtóra támaszkodott, és behajolt.
– Mitől fél olyan nagyon? – kérdezte komolyan Elizától.
– Az egyik ingatlanom lángba borult. Mr. Bond odament.
– A Peony Wayhez – mondta Westfield.
Eliza pislogott, mert rájött, hogy mindenki tud valamit a
dologról, csak ő nem.
– Talán ön is velem tarthatna.
Westfield bólintott és beszállt. Aaron csatlakozott
hozzájuk, és leült a gróffal szemközti helyre.
Az inas csettintett és a kocsi elindult.
 Eliza idegesen dobolt lábfejével a hintó padlóján.
– Miért csak engem lep meg a Peony ingatlanban esett
kár?
Westfield magyarázni kezdett.
– A bérlő, akit ön Mrs. Vanessa Penningtonként ismer,
valójában Miss Vanessa Chilcott. Bond gyanúja szerint Miss
Chilcott az önnel való üzleti kapcsolatát felhasználva
szeretné elérni, hogy önt kártérítési kötelezettség terhelje.
Eliza furcsán érezte magát a gondolat hallatán. Nem
tudta eldönteni csodálkozzon-e vagy sem. A Chilcottok
természetét jól ismerte, mégis azt hitte, anyja halálával
megszűnik minden hozzájuk fűződő kapcsolat.
– A tűz erre jó – vágta rá kapásból Eliza. – Ha én hanyag
tulajdonos lennék, és nem gondoskodnék az épület
védelméről, beperelhetne.
– Pontosan. Bond állítása szerint ön szép összeget fizet,
hogy megmaradjon az inkognitója, így gyakorlatilag senki
nem tudja, ki a tulajdonos valójában.
Elizát elfogta a harag.
– Ha viszont férjhez megyek, már nem ugyanazok a jogi
feltételek vonatkoznak kettőnk üzleti kapcsolatára. Nyilván
ezért akart gyorsan cselekedni, mielőtt házasságot kötök.
Ahogy közeledtek a Peony Way felé, látták, hogy teljesen
lezárták az utat. Vastag fekete füst gomolygott az égen.
Eliza elővett egy zsebkendőt és az arca elé tette.
Kiszálltak a kocsiból, és a távolság hátralévő részét gyalog
tették meg. Kénytelenek voltak kikerülni az akadályokat és
a bámészkodó tömeget. Westfield törte az utat, míg Aaron
hátul maradt. Igyekeztek védeni Elizát, de nem volt könnyű
dolguk.
Ahogy közelítettek a szénné égett bejárathoz, útjukat
állták a tűzoltók, akik Eliza biztosításának hála gyorsan
megérkeztek és igyekeztek menteni, ami menthető. Eliza
elmondta, ki ő, és az épületet nézte. A tűzoltók beengedték,
ő pedig próbálta megtalálni Jaspert a rengeteg ember
között. Szerencsére hamar sikerült.
– Ott van – mutatta.
Westfield megfogta Eliza könyökét, és közelebb húzta.
Amikor már csak néhány lépésre voltak, a tömeg
szétszéledt, így rögtön észrevették, hogy Jasper Mrs.
Penning... pontosabban Miss Chilcott mellett áll. A nő
ruháját tetőtől talpig hamu borította. Szőke haja, és az arca
koromtól sötét, bal szeme alatt zúzódás. Olyannyira
hasonlított Eliza mostohaapjára, hogy ez mindenkinek
feltűnt, aki figyelt. Eliza mégsem vette észre, amikor
találkozott a nővel.
Azon a reggelen, amikor ellátogatott a boltba, túlságosan
lefoglalta a Jasperrel töltött idő a kocsiban, aztán pedig a
boltban lévő portékák vonták el a figyelmét. Ezek után
egyáltalán nem törődött a bolt vezetőjével.
Vanessa Chilcott még ziláltan és piszkosan is gyönyörű
volt. Westfield megtorpant, és még a lélegzete is elállt egy
pillanatra, amikor a nő feléjük fordult.
– Eliza! – kiáltotta Jasper, aki egyáltalán nem tűnt
meglepettnek, hogy látja. – Miért nem csodálkozom, hogy
fittyet hánytál a biztonságra, és idejöttél?
 – Ott a helyem, ahol te vagy – válaszolta, miközben azt
nézte, megsérült-e a férfi. Jasper olyan piszkos volt a
hamutól és a koromtól, mintha ő is az épületben lett volna.
Sérülés viszont nem látszott rajta.
Eliza a nőre nézett, aki Jasper mögött állt.
– Miss Chilcott.
Vanessa Chilcott kivörösödött szemmel, üres tekintettel
nézett vissza. Fájdalmas nyöszörgéssel válaszolt.
– Miss Martin.
– Mi történt?
Jasper magyarázni kezdett, amikor az egyik tűzoltó
közelített feléjük.
– A tüzet megfékeztük – mondta. – Megtaláltuk a
holttestet és a paraffinolajat, amiről Mrs. Pennington
beszélt.
– Holttest? – kérdezte sápadtan Eliza. – Jó ég! Valaki
bennégett?
Jasper bólintott.
– Miss Chilcott felment a szobájába, hogy intézzen egy
különleges megrendelést, amikor azon kapta Terrance
Reynoldsot, hogy fel akarja gyújtani a helyiséget.
Dulakodtak, és Miss Chilcott egy piszkavassal fejbe verte
Mr. Reynoldsot. Alig tudott kijönni, mert minden lángba
borult. Megpróbáltam kihozni Reynoldsot... de már késő
volt.
– Mr. Reynolds? – ismételte Eliza.
Tanácsadója mindig alaposan megvizsgálta a lehetséges
bérlők hátterét. Ő jött rá, hogy a Westfield által tétnek tett
ingatlan Jasper tulajdona, holott igen bonyolult ügyletről
volt szó. Ezek után biztos nem kerülte el a figyelmét, hogy
Mrs. Pennington valójában nem más, mint Vanessa Chilcott.
Mégis miért nem árulta el neki azt a tényt? Miért hagyta,
hogy egy Chilcott béreljen tőle ingatlant?
Vanessára nézett.
– Maga volt a biztosítéka. Elrejtette előlem az ön kilétét,
hogy felhasználhassa, amikor a megfelelő alkalom
kínálkozik. Mi a szerepe ebben a zavaros bűntényben?
– Semmi – válaszolta felszegett állal Vanessa. – Én annyit
sem tudok az egészről, mint te.
– Milyen kapcsolatban volt a mostohaapámmal?
– A mostohatestvéred vagyok.
Eliza majdnem elájult a felismeréstől, és a ténytől, hogy
alkalmazottja, akiben mindvégig bízott, aljas módon
elárulta. Jasper próbálta őt megtartani.
Eliza szinte csüngött a férfin.
– Néhány órája járt nálam. Rólad hozott információkat.
Ezek szerint csak azért, hogy kételkedni kezdjek benned, és
meggondoljam a házasságot.
Jasper teste megfeszült.
– Miféle információt?
– Azt mondta, részt vettél a Montague elleni fogadásban,
melyet Westfield kötött vele az essexi birtokra. Állítása
szerint azért akarsz feleségül venni, hogy Montague ne
férjen hozzá a vagyonomhoz, így nem fogja tudni kifizetni a
jelzálogot.
– Nem hittél neki?
 – Nem. Ezért nem maradt más választása, mint késleltetni
a ceremóniát.
Felnézett, és látta, hogy Jasper szenvedéllyel hallgatja
minden szavát.
– Ha megkésve is, de mindenképp egybekelünk, és ezt ő is
nagyon jól tudta. Mi volt a célja? Nem állt szándékomban
elbocsátani. A körülményei nem változtak volna.
– Majd ezt is kiderítjük, szívem.
Olyan szorosan zárta karjaiba Elizát, ahogy senki azelőtt.
– Megígérem. Minden kérdést megválaszolunk.
 16. FEJEZET

Jasper Westfield kíséretében a Melville-házba vitte Vanessa

Chilcottot és Elizát. Mind a négyen ziláltan, tetőtől talpig
füstösen jelentek meg, ami egyáltalán nem illett az
esküvőhöz. Egymás mellett álltak az előcsarnokban, és
látszott rajtuk a teljes zavarodottság.
Lady Collingsworth odasietett a bálteremből, ahol a
ceremónia zajlott volna.
– Jóságos ég! – suttogta. – A lelkész vár titeket, de jobb
lesz, ha másik időpontot választunk.
– Ne! – tiltakozott Eliza, mellyel igencsak meglepte
Jaspert. – Ha tud várni egy órát, addigra elkészülök.
– Én is elkészülök egy óra alatt – tette hozzá egyetértően
Jasper.
Lady Collingsworth nagyokat pislogott, majd végigmérte
Miss Chilcottot.
– Regina! Ő itt Miss Vanessa Chilcott, a
mostohatestvérem. Vanessa! Ő pedig a méltóságos asszony,
Collingsworth grófnője – mutatta be őket egymásnak Eliza.
– Asszonyom – suttogta meghajolva Miss Chilcott.
Jaspert csodálat és büszkeség fogta el. Nem tud még egy
olyan nőt Elizán kívül, aki a borzalmak ellenére ilyen
bátran viselkedett volna. Eliza otthagyhatta volna Vanessát,
miután megtudta róla az igazat. Ehelyett csak annyit
kérdezett tőle, miért tette.
Miss Chilcott pedig azt felelte, önálló és független akart
lenni, és Elizától akarta eltanulni a fortélyokat. Márpedig
csak úgy férkőzhetett Eliza közelébe, ha letagadja a nevét,
mely meghatározta eddigi sorsát.
Eliza felajánlotta, hogy átmenetileg szállást ad Miss
Chilcottnak, mert a nő minden vagyona és ingósága odalett
a tűzvészben. Így legalább a közelükben marad, míg ki nem
vizsgálnak minden körülményt. Másnap majd megbeszélik
a további teendőket.
– Miss Chilcottnak fürdőre és szobára lesz szüksége –
mondta Eliza. – Hálás lennék, ha ebben tudna segíteni,
Regina.
– Természetesen – válaszolta Lady Collingsworth, majd
Jasperre nézett. – Önnek látogatója van, Mr. Bond. A
szalonban.
Jasper látta, hogy Eliza kérdőn néz rá. Ott a helyem, ahol
te vagy – mondta, és a történtek után is ugyanúgy hozzá
akar menni feleségül, ahogy azelőtt. Emiatt még jobban
tisztelte és becsülte.
Westfield csatlakozott a többi vendéghez, Jasper és Eliza
pedig a vendégek számára fenntartott szalon felé vette az
irányt. Öt ember volt ott. A Crouch-ikrek, Lynd, Anthony
Bell és Mrs. Francesca Maybourne.
Jasper végigmérte őket, és azon gondolkodott, mit
keresnek itt. Már azon volt, hogy megkérdezi, amikor Eliza
hirtelen megszólalt.
– Jó napot, Mrs. Reynolds – mondta szelíden. – A mai nap
után nem gondoltam volna, hogy találkozunk.

– Elmentem az ékszerészhez, de Bell sehol nem volt. Ez

egyből okot adott a gyanakvásra – magyarázta Lynd.
Eliza fájó szívvel hallgatta Reynoldsék történetének
második felét. Egyfelől boldog volt, amiért megbukott a
terv, másfelől biztos volt benne, hogy mindez nem
következik be, ha Jasper nem akarja mindenáron
tönkretenni Montague-t. Mennyi energiát fektetett a
bosszúba? Vajon ezután tényleg az övé lesz? Vagy Jasper
szívének legnagyobb része a múltban marad, a nőnél, akit
Montague tönkretett?
Össze kell szednie magát. Jasper a házasságot tartotta
fontosabbnak, ezért ahelyett, hogy ő ment volna Montague
után, odaküldte maga helyett Lyndet.
– Néha – mondta halkan Jasper – ami túl szép, hogy igaz
legyen, az tényleg túl szép.
Lynd bólintott.
– Jól tetted, hogy a Crouch-fivéreket is elküldted. Együtt
figyeltük az utcát egy órán keresztül. Feltűnt egy bérkocsi,
mely egész idő alatt ott állt. Patrick elment mellette, és
magasságának köszönhetően látta, hogy Mrs. Reynolds ül a
kocsiban, ölében pisztollyal. Elküldtem Petert, hogy szóljon
Bellnek, így ő is meg tudná erősíteni a történetet, amit a nő
mesélt. Bell nem ismerte őt, a nő viszont elég sokat tudott
róla, rólad, és Montague-ról, hogy tőrbe csaljon. Idehoztuk,
hogy megnézzük, mit szólsz, de fogalmunk sem volt, hogy
Miss Martin tudni fogja, ki ő valójában.
 Eliza mély gyűlölettel nézett Anne Reynoldsra. Ilyen
utálatot még soha, senki iránt nem érzett.
– Le akarta lőni Mr. Bondot? Az volt a szándéka, hogy
megöli?
A barna hajú nő letette zsebkendőjét, melybe
folyamatosan zokogott, mióta megtudta, hogy elveszítette a
férjét. Ezután gyilkos pillantást vetett Jasperre.
– Nem ez a neve. Nem tudom, mi a valódi keresztneve, a
családneve viszont Gresham. Annak a Diana Greshamnek a
fia, aki Lord Montague kurvája volt, míg el nem hunyt
valami betegségben.
Jasper annyira mozdulatlanná dermedt, hogy
megijesztette Elizát.
– Kicsit finomabban, ha kérhetem – figyelmeztette a nőt
erőltetett lágysággal.
– Mindent tudok önről, Mr. Gresham! – vágta oda Anne. –
Mondtam Mr. Reynoldsnak, hogy ossza meg az
információkat Miss Martinnal. Mellesleg ő volt az, aki
megbízta a sógoromat, hogy járjon utána az ön
kapcsolatának Lord Greshammel Wexford megyében.
„Szólj neki, hogy ez az ember nem az, akinek mondja
magát” – mondtam a férjemnek, de ő azt felelte, elég, ha
Miss Martin azt hiszi, csak a pénze kell önnek. A férjem
attól tartott, csak olaj lesz a tűzre, ha Miss Martin megtudja,
Tobias sosem jött vissza Írországból. „Azon gondolkodik
majd, vajon hány utasítását nem tartottam be” – mondta.
Hallgatnia kellett volna rám.
A teremben érezhető volt a feszültség. Eliza gyorsan
megszólalt, mielőtt Anne folytathatta volna.
– Ön írta a fenyegető leveleket, melyeket Melville kapott.
Miért? Mire volt ez jó?
Anne felemelte állát, majd félrenézett.
– Nincs mit mondanom. Semmi rosszat nem tettem.
– Mi a helyzet a Királyi Akadémián bekövetkezett
balesettel? – kérdezte hűvösen Jasper.
– Jó ég! Nem gondolják, hogy ahhoz közünk van! Nem
vagyunk gyilkosok. Elég ebből! Nincs joguk gyanúsítgatni! –
kiáltotta Anne, majd felállt.
– Beviszem a kapitányságra. Megnézzük, a rendőrbíró
egyetért-e önnel. Addig maradjon ülve! – utasította a nőt
Bell.
– Igen drága bundát visel – állapította meg Jasper. – A
smaragd fülbevalójáról és a nyakláncáról nem beszélve.
Vagy busás hozománnyal érkezett a házasságába, vagy Miss
Martin felettébb bőkezűen megfizette a férjét.
Eliza nem szokott ilyesmit észrevenni, de Jasper
kijelentésének tükrében alaposan végigmérte a nőt. Anne
Reynolds öltözéke jóval kifinomultabb volt, mint Elizáé.
Jasperre nézett.
– Hogy lehet? Én kezelem a pénzt. Magam vezetem a
kimutatást.
– Viszont nem ön tartja közvetlenül a kapcsolatot a
bérlőkkel. Ki szedi be a bérleti díjat?
– Mr. Reynolds.
– Így igaz – mondta Lynd. – Lehetséges, hogy amit ön kért
bérleti díjként, nem azonos azzal az összeggel, melyet Mr.
Reynoldsnak fizetnek?
Eliza elsápadt.
– Lehetséges, ha elég dörzsölt üzletember volt.
Sejtette, hogy ez történt. Anne-re nézett, aki ugyanolyan
sápadt volt, mint ő.
– Bizonyára a tudtom nélkül emelt bérleti díjat, vagy
olyasmiért is díjat számolt fel, amiről nem volt tudomásom.
Meg kell kérdeznünk Miss Chilcottot és a többi bérlőt. Jó ég!
Ők ugyanolyan áldozatok, mint én.
– Talán épp ezért akarta Reynolds megölni Bondot –
mondta Bell. – Ha ugyanis ön megházasodik, a férje segít
önnek, így rájött volna a csalásra, és azonnal elbocsátják
Reynoldsot. Sajnálom, amiért nem hittem önnek, amikor
megbízott, Miss Martin. Ez jó lecke volt nekem.
Jasper meg sem szólalt. Arca holtsápadt volt.
– Ez volt az utolsó báli szezonom – mondta Eliza halkan. –
Azt terveztem, hogy vidékre költözöm Melville-lel, így az
ügyeim java részének intézése Mr. Reynolds feladata lett
volna. Ő és a felesége olyan közel voltak a céljukhoz, hogy a
hirtelen elhatározásom, miszerint férjhez megyek Mr.
Bondhoz, végső lépésre kényszerítette őket.
– Ha hozzámegy – mondta Anne hűvösen –, megérdemli a
sorsát. Mr. Reynolds legalább segített építeni a vagyonát.
Gresham viszont el fogja herdálni.
Eliza felpattant, mert már nem tudta tovább hallgatni
Anne-t.
– Ezt önre bízom, Mr. Bell. Biztosra veszem, hogy
megkapom öntől a szükséges információkat.
 A detektív bólintott.
– Persze.
– Mr. Bond! – mormolta Eliza, mire Anne felnevetett. –
Velem jönne, kérem?
– Azonnal – válaszolta Jasper. – Máris megyek.
Eliza úgy ment ki a helyiségből, mint aki azt sem tudja,
hol van. Jasper talán örökre elveszett. Talán soha nem is
volt az övé. Úgy tűnik, több titkuk van egymás előtt, mint
amit eddig megosztottak egymással. Ez igazán nem vall
őszinteségre, és aligha lesz ebből jó házasság.

Jasper felment az emeletre, jobbra fordult és Eliza

lakosztálya felé vette az irányt, ahogy Lady Collingsworth
útbaigazította. Ha őnagysága a grófnő úgy is gondolta
volna, hogy a férfinak nem illő Miss Martin szobájába
mennie, akkor sem tett rá utalást. Mi több, azt mondta
Jaspernek, a lelkész kifejezetten jól érzi magát egy pohár
pezsgő mellett Lord Westfield társaságában, és hozzátette,
marad, míg szükséges.
Jasper nagyot sóhajtott, majd bekopogtatott Elizához.
Várta, hogy a nő válaszoljon, miközben úgy érezte, mindjárt
összeroppan a mai nap terhe alatt. Talán azért érezte a
hatalmas nyomást a mellkasában, mert sok mindenre fény
derült, méghozzá a szó rossz értelmében. De még az is
lehet, hogy csak a tipikus vőlegény-aggodalom lett rajta
úrrá. Még a gondolattól is megrémült, mi lesz, ha elveszíti
Elizát, aki pótolhatatlan volt számára. Most hirtelen minden
bizonytalanná vált.
 Kinyílt az ajtó, és ott állt Eliza. Háziköntösben volt, szeme
és orra piros. Jasper emlékezett az első találkozásra,
amikor úgy gondolta, csinos nő, de nem az a klasszikus
szépség. Most már nem ezt mondaná. Biztos volt benne,
hogy Eliza a legszebb nő, akit valaha látott.
Hátralépett, hogy beengedje Jaspert, majd halkan
becsukta az ajtót a férfi mögött.
Szobája, budoárja és hálószobája bézs és burgundi
színben pompázott, ahogy Jasper otthoni lakosztálya is. Ez
rögtön feltűnt a férfinak, és valahogy nyugodtabbnak
érezte magát. Nem szabad elfelejtenie, hogy a legfontosabb
dolgokban hasonlítanak. Bárcsak el tudnák feledni az egyéb
külsőségeket, melyek elválasztják őket!
– Meg kellett volna mondanom...
Egyszerre szólaltak meg, és hallgattak el. Ezután
meglepődve néztek egymásra, amiért szó szerint ugyanazt
mondták. Jasper várta, hogy Eliza megszólaljon. Azok után,
ami kiderült, minden oka meglett volna, hogy alaposan
leszidja a férfit.
Eliza szorosabbra húzta az övet a derekán.
– Még az elején megbíztam Tobias Reynoldsot, mert
semmit nem tudtam rólad. Azt mondtad, kapcsolatban állsz
Lord Greshammel, én viszont magam akartam
meggyőződni róla, hogy semmi kétes titok nincs a
háttérben. Ezért küldtem oda Mr. Reynoldsot, de
visszahívtam, mielőtt bármilyen információval
szolgálhatott volna. Úgy döntöttem, megvárom, míg te
avatsz be a részletekbe, amikor jónak látod.
 Jasper bólintott és kezét összekulcsolta a háta mögött.
– Beszélnem kellett volna neked anyámról. Tudtam, hogy
nem kerülhetem el a témát, de úgy gondoltam, még van
időnk...
– Van. Amennyit akarsz – mondta Eliza, és közelebb
lépett.
– Nem várhat tovább, Eliza. Meg kell ismerned, mielőtt
hozzám jössz feleségül. Azt nem élném túl, ha azután
fordulnál el tőlem, hogy már az enyém vagy.
– Nem fordulnék el. Szeretlek.
Jasper lehunyta szemét, és nagyot sóhajtott.
– Eliza, én...
– Ne mondj semmit – szakította félbe a nő –, míg férj és
feleség nem vagyunk! Szívemből szeretnék hozzád menni,
nem úgy, ahogy az eszem diktálná. Bíznom kell a
megérzéseimben. Szeretném, hogy az érzéseim felül
tudjanak kerekedni a józanságon, mert csak így tudok
változtatni és olyanná válni, akire neked szükséged van. Én
olyannak szeretlek, amilyen vagy. Nem kételkedem benned
és nincsenek fenntartásaim. Isten segedelmével talán te is
ugyanígy fogsz engem szeretni.
Eliza szembement eddigi életével és szokásaival, mert
valóban meg akart változni... a férfiért. Eltökélte, hogy
teljesen megbízik Jasperben, noha minden körülmény arra
sarkallta, hogy az ellenkezőjét tegye.
– Szeretlek – mondta ismét.
Jasper ránézett. Eliza leült a kanapéra, és az ölébe tette
kezét. Furcsa mód ez felizgatta a férfit. Látta, mennyire
visszafogott most, miközben Jasper nagyon jól tudta, milyen
féktelen szokott lenni a karjaiban. Ha kimutatja legmélyebb
érzéseit, sokkal komolyabb, mint amikor a testi vágyaknak
hódol.
– Végem van – mondta Jasper. – Megzaboláztál. Bármit
megtennék, hogy az enyém légy.
Eliza kecsesen a nyakához emelte ujjait. Jasper odament
hozzá és megfogta hófehér kezét. Megcsókolta a kézfejét,
aztán az ujjait. Megnyalta Eliza gyűrűsujjának végét,
melyre a nap végén felteszi házasságuk szimbólumát, a
gyűrűt. Eliza megborzongott. Lehunyta szemét, és halkan
felsóhajtott.
Jasper lágyan megcsókolta, majd egyre mélyebbre vonta
az ujját a szájában, míg a nő nyöszörögni kezdett.
A hang hallatán Jasper megszabadult minden eddigi
feszültségétől. Nadrágja gombjához nyúlt, kioldotta, és
elővette kőkemény, vágytól duzzadó férfiasságát, bár
próbált megálljt parancsolni vágyának.
– Jasper!
A férfi elengedte Eliza reszkető kezét, és így szólt:
– Csak te kellesz nekem!

Eliza a derekát átfogó övvel küszködött. Jasper térdre

ereszkedett a földön, és felhúzta alsóingét. Egyre
türelmetlenebb volt, annyira fűtötte a vágy. Megragadta
Eliza csípőjét, az ölébe ültette, majd széttolta a lábait, hogy
terpeszben üljön. Hímvesszője egészen Eliza combjai közé
simult.
 Jasper megfogta a nyakát, és arra ösztökélte a nőt, hogy a
szemébe nézzen.
– Benned akarok lenni.
– Jó – válaszolta Eliza, aki azonnal nedves lett, ahogy
megérezte lábai között a férfi merevedését. Szerette,
amikor Jaspert fűti a vágy.
A férfi felemelte, és maga felé húzta. Péniszével
folyamatosan simogatta Eliza szeméremajkait, majd a
csiklóját. A nő nyöszörgött az élvezettől és belemarkolt
Jasper vállába. Egyre jobban kívánta.
Amikor Jasper behatolt, Eliza megborzongott. A férfi újra
meg újra felnyögött, miközben eres hímvesszőjével egyre
mélyebbre hatolt.
Eliza Jasper hátába karmolt és vonaglani kezdett. A férfi
bőrének forróságát még a ruháján át is érezte.
– Kérlek! – könyörgött Eliza, miközben hevesen
fészkelődött. – Kérlek!
Jasper megragadta a csípőjét, majd felemelte és még
közelebb húzta, hogy Eliza jobban érezze őt magában.
Folyamatosan ki-be járatta férfiasságát, és igyekezett
minden behatolással egyre mélyebbre kerülni.
Eliza felsikoltott az élvezettől.
– Igen!
– Függő leszel – ígérte Jasper kicsit fenyegetően. – Csak
rám fogsz gondolni. Még társaságban is azon fog járni az
eszed, mikor lehetnénk végre kettesben. Még nyilvános
helyen is megemeled majd a szoknyádat, és könyörögni
fogsz, hogy csókolgassalak és nyalogassalak a lábaid közt.
Egy idő után egyáltalán nem fog érdekelni, hol vagyunk.
Vágyni fogsz rám. Térdre ereszkedsz, és kielégítesz a
száddal, míg rád nem fröccsen a magvam.
Eliza átkarolta a férfi vállát, becsukta a szemét, miközben
Jasper ki-be járt benne. Csodás érzés volt. Nem tudott
betelni vele. Jasper makkja simogatta, dörzsölte őt a lába
közt, majd eltalálva a legérzékenyebb, idegvégződésekkel
teli pontot, még nedvesebbé tette a nőt.
A férfi olyan mélyre hatolt, hogy Eliza teljesen telítettnek
érezte magát. Eltelve az élvezettől vadul mozogni kezdett.
Kifejezetten erotikusnak találta Jasper birtoklási vágyát.
Tényleg függővé fog válni.
Amikor Jasper kihúzta hímvesszőjét, a nő üresnek érezte
magát. Amikor visszatette a lábai közé, Eliza harapdálni
kezdte a szája szélét, nehogy a vendégek meghallják, ahogy
felordít a gyönyörtől.
Jasper viszont nem törődött a korlátokkal.
– Hallani akarom a hangodat! Hallani akarom, mennyire
vágysz rám.
Szabad kezével megfogta a nő combját, széttolta, így még
mélyebbre hatolt. Csípőjének mozgásával még
szenvedélyesebbé tette az együttlétet. Eliza még többet
akart. Mindig többet. Egyre telhetetlenebbé vált.
Sóhajtott, és körmét a férfi hátába vájta. A rettenetes nap
után még jobban vágyott a beteljesülés megnyugvására:
– Vigyél a csúcsra!
– Túl korai – válaszolta Jasper, akinek homlokáról
csurgott a verejték.
 – Egy életen át élvezhetjük egymást. Legközelebb majd
lassabban. De most ne várass!
Jasper még erősebben hozzásimult.
– Szeretlek, Eliza. Szeretlek.
Eliza megborzongott az élvezettől. Jasper követte, és
egyre gyorsabban mozgatta csípőjét. Eliza érezte, hogy
egyre intenzívebb a gyönyör. Jasper izmai megfeszültek,
mellkasa folyamatosan emelkedett és süllyedt. Szinte már
túl erőteljes szenvedéllyel élvezett el, magva forró
sugárban lövellt ki, férfiassága megvonaglott. Eliza nevét
zihálta, és aztán csókban forrt össze az ajkuk, a tiszta
szerelem szívbéli csókjában.

Egy órával később összeházasodtak. Attól eltekintve, hogy a

lelkész időközben felöntött a garatra és ennek megfelelően
tartotta a ceremóniát, csendes esküvőjük volt. Ha bárkinek
is feltűnt, hogy időközben áldoztak a szerelem oltárán, nem
tették szóvá, bár Eliza biztos volt benne, hogy Regina tudott
róla.
Jasper haja még mindig vizes volt, amikor kimondták az
igent. Visszaküldte a Crouch-fivéreket a házba, hogy
hozzanak új ruhát, aztán megmosakodott az egyik
vendéglakosztályban, hogy időt nyerjen, míg emberei
visszatérnek.
Nem sokan vettek részt a ceremónián. A szertartás után a
vendégek egy része hamar távozott, mert már így is túl
sokáig vártak az eseményre.
Eliza krémszínű, csipkés ujjú szatén menyasszonyi ruhát
viselt, mely a legújabb divat szerint készült. Ennek fazonja
egyértelműen jelezte az átváltozást. Minden eszközt
bevetett, hogy esküvője napján szebb legyen, mint valaha
volt. Szerette volna minden ízében kihangsúlyozni
nőiességét, hogy Jasper elégedett legyen, és még jobban
kívánja.

Amikor minden vendég elment, Jasper megkönnyebbült.

Eliza megfogta a kezét, és a lakosztályba vezette.
– Van egy meglepetésem – mondta a férfi, amikor
kettesben maradtak.
– Jaj! Én nem vettem neked ajándékot – mondta Eliza, és
zavarában az ajkát harapdálta.
– Nekem te vagy az ajándék.
Ezzel benyúlt a kabátja belső zsebébe és elővett egy női
pecsétgyűrűt.
Kezét Eliza felé nyújtotta, és felhúzta az aranygyűrűt
felesége jobb gyűrűsujjára.
– Anyámé volt.
Eliza szeme a meghatottságtól könnybe lábadt.
– Köszönöm.
Jasper bólintott, majd levette zakóját.
– Innál valamit? – kérdezte.
Amilyen gyorsan birtokolta előbb a nő testét, most úgy
érezte, jobb, ha kíméli.
– Nem. Én téged akarlak.
Jasper elégedetten mosolygott. Nagyot sóhajtott,
miközben érezte, hogy forr a vére.
 – Semmi fenntartás? Semmi kérdés?
– Miért beszélsz még mindig? – kérdezte Eliza, majd hátat
fordított a férfinak.
– Mindig meg fogsz lepni valamivel? – kérdezett vissza
Jasper, és már gombolta is Eliza ruháját.
– Nem volt még elég bajunk a mai nap? A többit holnap is
ráérünk megbeszélni.
Jasper megcsókolta Eliza vállát, és hálát adott érte a
sorsnak.
Eliza hátrafordult, és ránézett.
– Ha elmentél volna az ékszerészhez Lynd helyett...
– Eliza!
A férfi karjaiba vetette magát és megcsókolta. Jasper
magához húzta és felkapta. Eliza átkulcsolta a férfi nyakát,
a hajába túrt, Jasper pedig még inkább lázba jött az
érintésétől.
– Meztelenül akarlak – suttogta Eliza, és Jasper
férfiassága máris engedelmeskedett. – Mindenütt meg
akarlak érinteni, a ruhád viszont akadályoz.
– Márpedig a hálószobában nincs szükség akadályokra –
válaszolta Jasper halvány mosollyal a száján.
Lefektette Elizát a matrac szélére, majd hátralépett, és
türelmetlenül gombolni kezdte a mellényét.
Eliza a szája szélét nyalogatta.
– Csak nyugodtan.
– Szereted nézni, ahogy vetkőzöm.
– Téged szeretlek nézni – javította ki Eliza. – Minden
porcikád szép, vonzó és kívánatos.
 Jasper nem tudta, mit válaszoljon. Nem tudta szavakba
önteni, milyen fontos neki a nő nyíltsága. Csak annyit
tehetett, hogy lassabban vetkőzik, miközben folyamatosan
Eliza szemébe nézett, hogy lássa, mennyire szereti őt a
férfi. Amikor az utolsó gomb is szétnyílt, kihúzta magát és
várta, hogy Eliza megmondja, mit tegyen. Amit akart, már
megkapta tőle, heves szenvedéllyel vetette rá magát, Eliza
pedig gondolkodás nélkül megadta neki, amire vágyott. Az
csak a második alkalom volt, hogy Eliza lábai közt járt, és túl
izgatott volt, hogy olyan gyengéden közelítsen, ahogy a nő
megérdemli. Most Jasperen volt a sor, hogy megadja
Elizának, amire szüksége van.
– Túl sok ruha van rajtam – mondta Eliza, majd kibújt a
cipőjéből. Karcsú lába lelógott az ágyról.
– Mit tegyek az ügy érdekében?
– Vetkőztess le! De gyorsabban, mint ahogy a saját
ruháidat levetted.
Jasper átfogta Eliza derekát, és segített neki felállni a
matracról, majd gyorsan kigombolta a ruháját. A
menyasszonyi ruhát gondosan a szék karfájára tették, az
alsóneműt és a harisnyát viszont hanyagul a földre dobták.
Jaspert elbűvölte a nő puha, bársonyos bőre. Szorosan
magához ölelte, majd egy kicsit behajlította térdét, hogy ne
legyen akkora köztük a magasságkülönbség. Egyik kezével
megmarkolta Eliza keblét, másikkal a lábai közé nyúlt, hogy
fokozza felesége vágyait.
Eliza szinte dorombolt az élvezettől, miközben fejét a
férfi vállára hajtotta.
 – Imádom, ahogy rám teszed a kezed. Olyan nagy, erős és
forró.
– Dolgos ember keze – válaszolta Jasper, majd nyalogatni
kezdte Eliza fülcimpáját.
– Az egyetlen kéz, mely így érinthet.
Jasper lassan közelített az ujjaival, hogy szétválassza Eliza
szeméremajkait, majd a csiklója felé kalandozott.
– Nedves vagy? – kérdezte.
Eliza pihegni kezdett, ahogy a férfi simogatta a
mellbimbóját. Nagyobb terpeszbe állt, hogy Jasper lent is
jobban tudja őt kényeztetni.
– Igen... Még a korábbi tetteid eredménye.
Jasper férfiassága még jobban megkeményedett a
gondolattól, hogy Eliza még mindig a lábai között tudja a
magját. Hímvesszőjét Eliza combjai közé tette és felnyögött,
ahogy megérezte a nő nedvességét.
– Gyere! – szólt, és gyorsan az ágy végébe fektette.
Eliza teste megfeszült, aztán ellazult. Arccal lefelé
fordult, hogy megmutassa hátsójának szép domborulatát.
Jasper megmarkolta és masszírozni kezdte.
Aztán a lábai közé nyúlt, felemelte Eliza egyik lábát, hogy
jobban szét tudja tárni combjait, majd birtoklón rásimította
a tenyerét.
– Szeretlek.
Eliza az ágytakaróba fúrta arcát és becsukta a szemét.
– Mondd még egyszer!
Jasper megragadta férfiasságát, és makkját Eliza
bársonyos nyílásához érintette.
 – Szeretlek.
Ezután gyors mozdulattal behatolt felesége szűk, forró
lágyságába, miközben a nő a bársonyba fúrta arcát és
halkan nyöszörgött. Jaspernek forrt a vére.
– Az én feleségem – lihegte, és mélyebbre hatolt.
Eliza úgy domborította hátát, mint egy macska, így intim
izmai jobban ráfeszültek Jasper hímvesszőjére. Ahogy
érezte a szorítást... ahogy mélyebbre jutott a lábai között...
Hangosan felnyögött az élvezettől. Eliza fölé hajolt, és apró,
gyors mozdulatokkal hatolt bele, míg el nem érte a
legmélyebb pontot. Arra törekedett, hogy egyszerre
jussanak a csúcsra.
Eliza kapkodni kezdte a levegőt.
– Olyan mélyen vagy – hebegte.
Jasper egy kicsit kijjebb csúszott, aztán újra nyomulni
kezdett és mélyebbre hatolt. Eliza megfogta férje
férfiasságának tövét. Érezte, ahogy lüktet benne az ér. A
férfi megtámasztotta felesége vállát, majd lassan, hosszasan
ki-be mozgott benne. Ahogy lassan, erotikusan hullámzott a
testük, Jasper heréi pont Eliza legérzékenyebb pontjait
érintették. A nő minden mozdulatra felnyögött, ahogy
csiklóját simítás érte. Körmei látható nyomot hagytak az
ágytakarón, haja egyre nedvesebb lett.
Amikor még erősebb lett a nyomás, Jasper érezte, hogy
nem bírja tovább. Lassított, megállt a legmélyebb ponton,
majd dicsérő szavakat suttogott Eliza fülébe, ahogy a nő
kielégült. A verejték átitatta haját, majd a mellkasára
csöpögött. Igyekezett, hogy férfiassága minél tovább
kőkemény maradjon, így többször ki tudja elégíteni
feleségét.
Jasper ügyet sem vetett az idő múlására. Ha Elizával volt,
megszűnt számára a külvilág. Csak azt tudta biztosan, hogy
felesége többször is a csúcsra jutott. Ez onnan is látszott,
hogy kezének szorítása szinte lehanyatlott a takaróról, és
gyönyörének hangjai egyre halkabbak lettek.
De amikor megszólalt, rekedtes hangja mennyei muzsika
volt Jasper fülének:
– Szeretlek.
Jasper végre a csúcsra jutott.
Arcát felesége dús, ragyogó hajába temette, kezével
megtámasztotta Eliza hátát, és forrón, hosszan kilövellt.
Most értette csak meg igazán, milyen, amikor valódi
szerelem vezérli a testi vágyakat.
 17. FEJEZET

Eliza épp a reggeli újságot olvasta, amikor Vanessa Chilcott

megjelent. Viselete akár egy házvezetőnőé. Magas nyakú
felső volt rajta, mely igencsak szűknek bizonyult mellben,
szoknyája pedig hosszabb volt a kelleténél. Méltóságán még
ez sem ejtett csorbát.
– Jó reggelt – üdvözölte őt Eliza, mielőtt ismét belemerült
a tűzesetről szóló cikk olvasásába.
– Jó reggelt, Miss Martin.
Időbe telt, míg Eliza rájött, hogy mostohatestvére megállt
a helyiség egyik sarkában. A homlokát ráncolta, majd
kinézett az újság mögül. A szekrényre mutatott, ahol az
ételek és a tányérok sorakoztak.
– Ott az ennivaló. Kérlek, szolgáld ki magad!
Mintha engedélyre várt volna, Vanessa bólintott, és vett
az ételből. Amikor végzett és leült az asztalhoz, így szólt:
– Gratulálok a tegnapi esküvődhöz.
Eliza az ajkát harapdálta, majd letette az újságot.
– Meg kellett volna hívjalak? A tegnap történtek után
nem voltam benne biztos. Ráadásul akkor derült ki, hogy...
mi ketten rokoni kapcsolatban állunk.
Vanessa pislogott. Úgy nézett Elizára, mint aki azon
gondolkodik, mennyire nem ismeri az illemet.
– Jó reggelt, hölgyeim – mondta Jasper, ahogy belépett.
 Érzéki, ráérős léptein látszott, milyen elégedett.
– A nejemet igen gyakorlatias természettel áldotta meg a
sors, Miss Chilcott. Egyáltalán nem akar megbántani senkit,
mégis előfordul, hogy legjobb szándéka ellenére mást tesz,
mint amit az illem diktál.
Vanessa bólintott, és figyelte, ahogy Jasper Eliza felé
közelít. Mérhetetlen rajongást látott a nő szemében. Mint
aki nagyon jól tudja, milyen férfihoz ment feleségül.
Észveszejtően jóképű és veszélyesen vonzó. Eliza tisztában
volt vele, hogy Jasper minden nő álma. Annak ellenére,
hogy a legtöbb férfit egyáltalán nem véste az
emlékezetébe, Jasper kezdettől fogva felkeltette
érdeklődését.
– Nem bántódtam meg – nyugtatta meg őket Vanessa. –
Hálás vagyok, amiért van fedél a fejem fölött.
Eliza vállat vont.
– Ez volt a legegyszerűbb megoldás, ha azt akarjuk, hogy
a közelünkben maradj. Te jóval többet vesztettél a tűzeset
kapcsán, mint én.
Jasper egyik kezét az asztalra, a másikat Eliza székének
háttámlájára tette. Előrehajolt, megcsókolta a halántékát,
majd a fülébe suttogott:
– Hiányoltalak ma reggel. A jövőben inkább hozasd fel
nekünk a reggelit.
Elizának még a lélegzete is elállt. Jasper nagyon
telhetetlen volt az elmúlt éjjel, sokszor felébresztette az
asszonyt, hogy többször is magáévá tegye. Hol hanyatt
fektette, hol hasra vagy oldalt. Magasra emelt lábbal vagy
összegabalyodva. Amint Eliza széttette a lábát, a férfi máris
behatolt. Mélyen vagy épp csak egy kicsit, keményen vagy
egészen lágyan, mohó szenvedéllyel vagy lassú
mozdulatokkal. Végtelennek tűnt a repertoár, Eliza mégis
úgy gondolta, férje mindig tudna újat mutatni.
Ahogy Jasper kihúzta magát, felesége odafordította fejét,
és megcsókolta. A férfi nagyon meglepődött, majd
hümmögött párat megerősítésképpen, hogy ezzel is
bátorítsa Elizát. Amikor abbahagyta, Jasper mosolygott.
Végigsimított felesége orrán, majd elment, hogy ételt
hozzon magának.
Eliza nagyot sóhajtott és mostohatestvérére pillantott.
Vanessa leginkább az evéssel foglalatoskodott, és igyekezett
inkább lesütni a szemét. Mintha ezzel akarta volna
kifejezni, hogy nem kíván tanúja lenni az imént tapasztalt,
botrányos viselkedésnek. Hirtelen a torkát kezdte
köszörülni.
– Nagylelkűségre vall, hogy szállást adtál egy bérlőnek,
aki hazudott a személyazonosságát illetően. Kétlem, hogy
mások is ilyen segítőkészek lennének.
– Te nem egyszerű bérlő vagy – hangsúlyozta Eliza. – Te
vagy a mostohatestvérem.
Vanessa kínosan mosolygott.
– Ez inkább hátránynak számít, nem igaz?
Jasper kihúzta a széket az asztalfőn, Eliza jobbján, és
kényelembe helyezte magát.
Eliza bólintott, hiszen nem látta értelmét a kertelésnek.
– Páratlan őszinteség – mondta Vanessa. – Apám ezt
nagyon szerette benned. Azt mondta, ez felszabadítja. Arra
ösztönözte, hogy jobb emberré váljon.
– Igazán nem szeretnék udvariatlan lenni, de rólad
egyáltalán nem tett említést.
Vanessa felhúzta szőke szemöldökét.
– Mikor adtál rá lehetőséget?
Eliza kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de végül nem
mondott semmit.
– Erről van szó – mondta Vanessa, miközben a hurkát
szeletelte. – Nem hibáztatlak. Körültekintő vagy, ezért
rögtön rájöttél, hogy apám a vagyona miatt vetett szemet
édesanyádra. Minden igaz, amit rólunk, Chilcottokról
mondanak.
Eliza döbbenten nézett Jasperre, aki rezzenéstelen arccal
ült a széken.
– Látod? – kérdezte Vanessa, majd letette az evőeszközt
és kinyújtotta kezét. A csuklója hátulján lévő piros
anyajegyre mutatott, és így szólt: – A nagymamám egyszer
azt mondta, ez a romlottság jele, mert a családunkban
mindenkinek van ilyen anyajegye.
– Értem – válaszolta Eliza.
– Amit viszont kevesebben tudnak, hogy a romlottság
ellenére is helyén lehet valakinek a szíve. Apám jó példa
erre. A pénzéért udvarolt édesanyádnak, viszont azért
vette feleségül, mert szerette.
Eliza összekulcsolta kezét az asztalon.
– Ha tényleg érdekelte volna anyám sorsa, megpróbált
volna jó értelemben hatni rá.
 – Ez észszerűen hangzik, csakhogy a szerelem nem
észszerű. Szerelem, ha azt akarod, hogy a másik minél
boldogabb legyen melletted. Legalábbis apám így gondolta.
Te is tudod, hogy Lady Georginát nagyon nehéz volt hosszú
időre boldoggá tenni. Ha apám nem törődött volna
édesanyáddal, elvihette volna vidékre, és ott hagyhatta
volna. Vagy elmehettek volna más kontinensre is.
Édesanyád talán megszerette volna Amerikát.
– Értem, mit akarsz mondani.
Jasper Eliza kezére tette a sajátját.
– Tudnod kell – folytatta Vanessa –, hogy te jó értelemben
gyakoroltál befolyást apámra. Épp ezért mondta nekem,
hogy éljek tisztességes életet, és legyek mindig becsületes.
Eliza nem tudta, hogy értékelje a beszélgetést.
Mi olyat mondhatna, amiről Vanessa még nem tud?
– Sajnálom, hogy a Mr. Reynolds és köztem zajló
nézeteltérés a te életedre is kihatott.
Vanessa vállat vont.
– Nem te vagy az oka Mr. Reynolds tettének, hanem a
vezetéknevem. Szerintem az volt a szándéka, hogy minél
több bérleti díjat csikarjon ki belőlem, mert nyilván azt
feltételezte, hogy én majd sokat sajtolok ki tőled. Amikor
rajtakaptam, hogy meggyújtja a paraffint, azt mondta: „Ne
aggódjon! Biztosíthatom, hogy mindenképp jövedelmező
lesz a vállalkozása.” Ekkor ütöttem rá a piszkavassal.
– Jó ég!
– Nyilván kapóra jöttem neki, mert igen közel járt a
tervéhez anélkül, hogy erőfeszítést kellett volna tennie. Egy
Chilcottot felhasználva szeretett volna még több pénzt
kisajtolni belőled.
Jasper Elizára nézett.
– Reynolds nyilván azt remélte, hogy a tűzeset után, és ha
engem lelőnek, még nagyobb szükséged lesz a szolgálataira.
Közben igyekezett kiiktatni a folyamatból Mr. Bellt, és
gyanúba keverni Montague-t, hogy még véletlenül se akard
a segítségüket kérni.
– Arról viszont fogalma sem volt, hogy te a Montague
elleni bosszú helyett engem választottál.
Jasper megszorította a kezét.
Eliza Vanessára nézett.
– Most mihez kezdesz?
– Túl sok időt töltöttem azzal, hogy a vezetéknevem
alapján hozzak döntéseket. Még ha új irányt is vettem,
mindig a jól bevált megoldás alapján tettem, így sajnos
méltó maradtam a nevemhez. Ennek most vége. A bolt
ugyan szép álom volt, de nem vagyok benne biztos, hogy
tényleg az én álmom.
– Átmenetileg nyugodtan maradj nálunk – javasolta Eliza,
meglepődve saját magán.
– Másik Martin másik Chilcott-tal egy fedél alatt?
– Erre nem is gondoltam.
Eliza a szívére hallgatott, amikor ezt a hirtelen döntést
hozta.
Jasper biztatóan mosolygott rá.
– Ha végeztél – mondta neki Eliza –, szeretnék veled
négyszemközt beszélni.
 – Természetesen.
Robbins jelent meg az étkező ajtajánál és egy
névjegykártyát hozott magával. Keresztülhaladt a
helyiségen, majd letette az ezüsttálcát Eliza és Jasper közé.
– Westfield grófja engedélyt kér bejönni – mondta.
– Engedje be! – válaszolta Jasper.
Nemsokára megjelent Westfield, aki úgy tűnt, igencsak
másnapos.
– Jó reggelt – köszönt hangosan, miközben folyamatosan
Vanessát figyelte. – Micsoda szerencse. Még nem
reggeliztem.
– Későn jött, uram – vetette oda Jasper.
– Nem emlékszem, mikor keltem ilyen korán az elmúlt
időszakban. Most is csak önök miatt tettem kivételt.
– Talán korábban kellene lefeküdnie, uram – mondta
Vanessa.
– Jobb az nekem, Miss Chilcott?
Vanessa a tányérjára meredt.
– Az attól függ, ki fekszik ön mellé az ágyba.
Jasper Elizára nézett. Szemei nevettek.
– Minket szólít a kötelesség, de önök maradjanak csak
nyugodtan. Érezzék jól magukat!
Westfield mosolygott.
– Igyekszünk.

– Talán figyelmeztetnem kéne Miss Chilcottot Westfielddel

kapcsolatban – mondta Jasper, amikor felmentek a szobába
Elizával.
 – Lehet, hogy Westfieldet is figyelmeztetni kéne –
válaszolta Eliza mosolyogva. Jasper kis híján megbotlott,
amiért a feleségére figyelt a lépcső helyett. – Bár, szerintem
illenek egymáshoz. Annak ellenére, hogy Westfield talán
reménykedik, gyanítom, egyikük sem nyerne túl sokat a
másikkal.
– A gróf szeme mindig megakad a szép nőkön.
Eliza Jasperre nézett:
– Remélem, a tiéd nem.
– Meg kell vallanom, hogy ez nem így van. Tudod, van egy
szépséges nő, aki megosztja velem az életét, és nem tudom
róla levenni a szemem.
Beléptek a szalonba. Jasper azt remélte, hogy innen
egyenes út vezet a hálószobába, elvégre friss házasok. Eliza
viszont leült a kanapéra és megigazította csíkos szoknyáját,
mintha még órákig ott akarna maradni. Állát felszegte,
arcára határozott kifejezés ült ki.
Jasper látta, milyen eltökélt, ezért levette zakóját.
– Lenyűgöz, ahogy Miss Chilcott-tal beszéltél.
– Tudom, mit értett azalatt, hogy új irányt venni. Sokáig
hagytam, hogy az anyámmal szembeni fenntartásom
vezérelje minden döntésemet.
Nagyot sóhajtott, majd folytatta:
– Még akkor is, amikor azt fontolgattam, hozzád menjek-e
feleségül.
Jasper leült mellé.
– Tudom, attól féltél, hogy elköveted ugyanazokat a
hibákat, melyeket édesanyád. Bármiféle hibától féltél is,
nagyon jól kézben tartottad a dolgokat. Máskülönben most
nem lennél a feleségem.
Eliza figyelte, ahogy férje kezet csókol neki, majd
megcsókolja a rubinokkal és gyémántokkal kirakott
jegygyűrűt is.
– Tudod, mennyire nem akartam férjhez menni anyám
miatt. Amikor meggondoltam magam, azt is miatta tettem.
Eltökéltem magamban, hogy nem lehet ő az ok, amiért
visszautasítalak, ezért úgy döntöttem, hozzád megyek, így
végül is ennek is ő volt az oka.
Jasper nem tudta, milyen irányt vesz a beszélgetés. Nem
szívesen hallotta volna, hogy Eliza nem szerelemből, hanem
más okból ment hozzá feleségül, ezért gyengéden megfogta
a kezét, majd így szólt:
– Nem értelek.
– Mr. Reynolds megpróbált elbizonytalanítani veled
kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a tőle kapott
információk aggodalomra és kétségekre adhattak volna
okot, félretettem minden félelmemet, mert ha nem megyek
hozzád, azzal anyám kerekedett volna felül. Most már
érted? – kérdezte, és megszorította Jasper kezét.
– Azt hiszem, igen. Még mindig vannak kétségeid? –
kérdezte Jasper, majd szabad kezével megdörzsölte a
mellkasát, mert érezte, hogy elszorul a szíve.
Eliza mosolygott.
– Nincsenek.
A férfi ellazult.
– Elhitted egy pillanatra is, hogy én csak azért akartam
veled házasságot kötni, hogy Montague ne férjen hozzá a
vagyonodhoz? Elhitted, hogy én arra használtam volna a
pénzedet, hogy Montague-t tönkretegyem?
– Bármennyit felhasználhatsz belőle, hogy elérd a célodat
– mondta Eliza keményen. – Kerül, amibe kerül.
Jasper szóhoz sem jutott.
– Ami tegnap majdnem megtörtént – folytatta Eliza –
Anne Reynoldsszal és a meghiúsult gyilkossággal... Téged
meghatározott a múltad. Addig nem tudtam magam a
házasságnak szentelni, míg le nem számoltam anyám
emlékével. Neked is le kell zárnod a múltat.
Jasper gyorsan felállt.
– Anyám a báli szezon miatt jött Londonba. Páratlan
szépség volt. Sokan keresték a kegyeit, válogathatott volna
a kérők közül.
– Ő viszont a néhai Montague grófba szeretett bele.
Eliza lágy hangja magával ragadta Jaspert. Még soha nem
mesélt senkinek az édesanyjáról. Egyedül Lynd tudott róla,
mert ő tanúja volt.
– Igen – válaszolta, és a hajába túrt. – Ellentétben a fiatal
hölggyel, akit a Cranmore bálon hallottunk a kertben,
anyám önként bújt Montague ágyába.
– Jane Rothschild – tette hozzá Eliza.
– Viszont Jane Rothschildhoz hasonlóan anyám is teherbe
esett.
Jasper szünetet tartott, majd folytatta.
– Amikor Montague nem akarta feleségül venni, anyám
mindent elmondott a bátyjának. Lord Gresham válaszul
kitagadta.
– A saját húgát. Ezért nem viseled a nevét?
– Törvényesen változtattam meg. Gresham otthagyta
anyámat a városban és visszatért Írországba. Anyámnak
nem volt hová mennie.
– El nem tudom képzelni – mondta Eliza szinte suttogva. –
Ilyen elhagyatottan...
Jasper keményebben szólt, mint szeretett volna.
– Most pedig felajánlod a vagyonodat, ami a
függetlenséged jelképe volt?
Eliza ránézett.
– Haragszol, amiért segíteni szeretnék?
– Nem. Dehogy. Montague-ra vagyok dühös. Miatta áll
kettőnk közé a pénz! Anyám hozzá fordult segítségért.
Könyörgött neki. Montague a szeretőjévé tette, aztán
mindenkinek eldicsekedett vele, hogy a báli szezon
legszebb és legragyogóbb ékességét a szajhájává tette.
Amikor elhagyta a szerencse a játékban, és nőttek az
adósságai, valaki felajánlotta, hogy ha átengedi anyámat
egy éjszakára, fizet.
– Jaj, Jasper! – sóhajtott Eliza. – Te hol voltál
mindeközben?
– Nappal iskolában, éjjel a szobámba zárkózva. Néhány
férfi, akiket Montague küldött, elhalmozta drága
ajándékokkal. Tudták, milyen fényes jövő várt volna
anyámra, ezért megsajnálták. A drága ajándékokat anyám
mind eladta, abból finanszírozta a tanulmányaimat... és a
saját ópiumfüggőségét.
 Jasper nem nézett Elizára, míg beszélt. Tudta, ha
részvétet lát a szemében, képtelen lesz folytatni a
történetet.
– Ahogy Montague anyagi helyzete romlott – folytatta –,
romlottak anyám körülményei is, úgy lett egyre kevesebb
az ajándék, amit a látogatóitól kapott. Nem akarta, hogy
megszakítsam a tanulmányaimat, ezért megpróbált pénzt
keresni az egyetlen, számára lehetséges módon... Annak
ellenére, miféle megaláztatással jár mindez.
Jasper hangja egyre keményebb lett.
– Időközben mindent kitanultam a mestereimtől, hogy
egy nap ugyanúgy tönkretehessem Montague-t, ahogy ő
annak idején anyámat. Mérges voltam, hogy meghalt,
mielőtt leszámolhattam volna vele.
Hirtelen mély csend támadt. Csak Eliza légzését lehetett
hallani, aki végül így szólt:
– Borzasztó, ami édesanyáddal történt, Jasper. Ekkora
szörnyűséget el sem tudok képzelni. A Montague-fiút is
ugyanebből a fából faragták.
Felállt és odament Jasperhez. Átfogta derekát és
igyekezett megvigasztalni. Jasper egy ideig megfeszülve állt
és mélyeket lélegzett. Hirtelen megrohanták a múlt
emlékei, holott minden erejével azon volt, hogy
megszabaduljon tőlük. Eliza parfümjének illata viszont
áthatolt az emlékek ködfátylán, és visszazökkentette a férfit
a jelenbe. Vissza a feleségéhez, akiről soha nem remélte,
hogy lesz, most pedig nem tudja elképzelni az életét
nélküle.
 Eliza feje búbjához szorította állát, majd így szólt:
– Tudom, milyen áldozatot hozol. Amennyire hajt a
bosszúvágy, képes lennék elherdálni a vagyont, melyet
édesapád és te felhalmoztatok. Jól tudod, mégis annyira
szeretsz, hogy fontosabb számodra az én érdekem, mint a
sajátod.
– Szeretlek. Azt akarom, hogy boldog légy – válaszolta
Eliza, majd átölelte a férfit.
– Én is szeretlek. Amikor megkértem Lyndet, vegye át az
ügyet, mellyel Mrs. Reynolds megbízott, rájöttem, hogy
semmit nem akarok jobban, mint veled lenni. Arra is rá
kellett jönnöm, hogy Montague el tudna téríteni, ha
hagynám. Ha engedném, hogy ő határozza meg a
döntéseimet és a tetteimet – mondta Jasper, miközben
felesége szemébe nézett.
Eliza nyelt egyet.
– Mik a terveid?
– Megkérem Westfieldet, vonja vissza a fogadást, én
pedig tisztára mosom magam. Ezért jött Westfield ma
reggel. Teljesül édesanyám kívánsága, ha boldog leszek a
gyönyörű feleségemmel és a rakoncátlan gyermekeinkkel.
Úgy ő győzne végül.
Eliza megsimogatta férje arcát, szemei könnyektől és
szerelemtől csillogtak. Szeretett volna mondani valamit, de
valaki kopogott.
– Ne mozdulj! – mondta Jasper.
Eliza arcára gödröcskét rajzolt a mosoly, és már azon
volt, hogy elküldi az illetőt, bárki legyen is az.
 Jasper ajtót nyitott.
Robbins állt ott.
– Elnézést, Mr. Bond. Itt van egy úr, aki beszélni szeretne
önnel és Mrs. Bonddal. Egy bizonyos Mr. Bell.
– Jól van. Köszönjük. Mindjárt lemegyünk.
Jasper felvette a zakóját. Eliza belekarolt, majd elindultak
a földszintre. Amint elhagyták a szalont, hallották, ahogy
Westfield és Miss Chilcott beszélgetnek. A gróf sértődöttnek
tűnt.
Eliza dolgozószobájában találkoztak Mr. Bell-lel.
A detektív nem akart leülni, és felettébb zaklatottnak
tűnt.
– Tegnap Mrs. Reynolds többször is emlegette Montague-
t.
Jasper igyekezett semleges arckifejezést erőltetni
magára, aztán gyors pillantást vetett Elizára, aki bólintott.
– Nos – folytatta Bell –, egyelőre fogalmam sincs, hogy
őurasága miként keveredett a tegnapi ügybe, de talán jó, ha
tudják, hogy egy órával ezelőtt megölték.
Eliza arca falfehérré vált, de nem szólt semmit. Jaspernek
is kellett egy kis idő, míg eljutott tudatáig a hír.
Meglepődött, de aztán rájött, hogy apja halálával
ellentétben most nem érez haragot vagy megbánást.
Montague halála semmi csalódást nem váltott ki belőle az
elmaradt bosszú miatt. Neki csak a feleségére volt szüksége.
– Hogyan? – kérdezte végül Jasper.
– Miss Jane Rothschild végzett vele – válaszolta Mr. Bell. –
Szíven lőtte az apja pisztolyával.
 VÉGSZÓ

Eliza bácsikája dolgozószobájának közepén állt, és azon

gondolkodott, hogy fogja megtalálni azt a vékony kis naplót
a könyvkupacban.
– Egész biztos, hogy nincs a hálószobában? – kérdezte.
Csak Melville összekócolt haja látszott ki az asztal alól. Kis
idő múlva pirospozsgás arca is előtűnt. Szemei ragyogtak.
– Ott már kerestem.
– Nem vehetnénk másikat?
– Szükségem van a benne lévő információkra – jelentette
ki nyomatékosan a gróf. – Ezek nem egyszerű lapok, amikre
firkálni akarok.
– Mehetünk?
Eliza felugrott, amikor meghallotta Jasper hangját. Még
mindig meglepte, hogy férje ilyen halkan közlekedik.
Megállt közvetlenül mögötte.
– Még nem. Őurasága naplóját keressük – válaszolta Eliza.
– Szívem kopár sivatagában csak te virágzol kedvesem,
megtöltvén szívem űrét boldogságot hozol nekem.
Jasper összevonta szemöldökét, amikor Lady
Collingsworth belépett a szobába, miközben felolvasta a
vers egy részét.
– Lenyűgöz, Burgess – mondta Regina kicsit elpirulva. –
Nem is tudtam, hogy ekkora költő.
 Eliza szentül hitte, hogy nagybátyja minden, csak nem
tehetséges költő, de megtanulta, hogy egy ajándék, vagy
egy gesztus értékét a mögöttes érzések adják. A
gyakorlatiasság csak második befutó lehet.
– Most már mehetünk? – kérdezte Jasper, és Eliza felé
nyújtotta karját. – Én személy szerint nem akarom lekésni a
hajót.
– Én kész vagyok – mondta Regina. Becsukta a könyvet, és
odaadta Melville-nek. Amikor a gróf elvette, Regina
belekarolt.
– Jobban hangzik, ha én olvasom fel – suttogta őurasága,
miközben a hintóhoz kísérte Reginát.
Eliza azon gondolkodott, vajon látszik-e rajta a
nyugtalanság. Jasper megszorította a kezét és mosolygott.
– Érzem, milyen feszült vagy.
– Nem vagyok feszült. Inkább izgatott.
Követte a férfit a folyosóra, ahol Robbins felsegítette rá a
kabátot és odaadta neki a kalapját.
– Imádom az óceánt és a meleg éghajlatot. Alig várom,
hogy mindkettő körülvegyen.
– Nincs jobb, mint a hullámok zajára elaludni. Majd
leterítek egy takarót a homokba, és rád vetem magam a
holdfényben – duruzsolta a férfi.
– Jasper! – kiáltott Eliza megbotránkozva… és izgatottan –
Kint a szabadban?
– Napsütésben és esőben. Tengerparton vagy a fák alatt.
Ha bent leszünk, minden egyes szobában...
Eliza mosolygott. Jasper felsegítette a hintóba. Melville és
Regina külön hintóban utaztak. Bár kettőjük között állításuk
szerint nem volt több barátságnál, egyértelmű volt, hogy
kapcsolatuk többről szól. Eliza kezdetben nagyon
meglepődött, de aztán Regina elárulta, hogy Melville annak
idején udvarolt neki. A gróf végül rájött, hogy Regina
jobban jár, ha olyan emberhez megy feleségül, aki jó
kapcsolatot ápol az úri körökkel. Regina viszont azt hitte,
Melville nem szereti, és ez csak az ürügy volt. Eliza és
Jasper megkésett esküvői ceremóniája elég időt adott
nekik, hogy újrakezdjék. Az új kezdet pedig nagyon
ígéretesnek tűnt.
– Nem tudom, hogy lesz időnk ennyit szerelmeskedni –
mondta Eliza, ahogy elindultak. – Főképp, ha még a
jövedelmező cukornádültetvénnyel is foglalkozni
szándékozol.
– Ezt kihívásnak szánja, asszonyom?
– Talán...
– Van ott egy vendégház. Melville és Lady Collingsworth
nem fognak minket zavarni. Ha pedig nincs zavaró tényező,
korlátlanok a lehetőségeink.
Eliza mosolygott.
– Melville sokféle magot akar ültetni, míg velünk lesz. Azt
mondja, a meleg kedvez a növényeknek.
Jasper pajzán tekintettel nézett rá.
– Gyanítom, inkább Lady Collingsworth-öt fogja
megművelni és gondozni.
– Élénk a fantáziád.
– Így igaz – duruzsolta Jasper. – Nem tehetek róla. A
trópusokon még annál is jobban pezseg a férfivér.
– Á! – bólintott Eliza. – Most már értem, miért akartál ott
ültetvényt vásárolni.
Jasper hátradőlt az ülésen, és álmos tekintettel nézett a
feleségére.
– Nem utaltam rá az első találkozás alkalmával, hogy el
akarlak csábítani?
– De igen. Már el is felejtettem. – Természetesen nem
felejtette el, ám mióta összeházasodtak, Eliza rájött, hogy
szívesen évődik a férjével.
– Emlékeztesselek?
Eliza megnyalta a szája szélét.
– Alig várom.
Jasper gyorsan megragadta felesége derekát és magára
rántotta.
– Hiúságomat legyezgeti, ha elégedett a nejem, Mrs.
Bond.
– Félek, hogy túl jóképű vagy a megbízáshoz.
– Csakugyan? – kérdezte Jasper, és megmarkolta Eliza
szoknyáját. – Tekintve, hogy a kikötő nincs messze, még
izgalmasabb lesz.
– Ráadásul – folytatta Eliza hangosabban – téged nem
lehet nem észrevenni, olyan feltűnő jelenség vagy.
– Áruld el, miért – kérte Jasper, miközben egyenesen a
lábai közé nyúlt, és széthúzta felesége szeméremajkait.
Érezte, hogy nedves és forró.
– Veszélyes férfi vagy. Amolyan ragadozóféle.
– Veszélyesen kiéhezett. És őrülten szerelmes – válaszolta
egyetértően Jasper.
Eliza keze Jasper nadrágjának gombjaihoz csúszott. Ajkát
a férfi szájára tapasztotta.
– És az enyém.
– Örökre.
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Hatalmas köszönet a szerkesztőmnek, Alicia Condonnak.

Munkája felbecsülhetetlen, kitartása és tenni akarása
példátlan.
Nem tudok elég hálás lenni az ügynökömnek, Robin Rue-
nak. Ha leírnám, milyen sokat tett a könyv megjelenéséért,
hosszabb lenne, mint ez a könyv maga. Egyszerűen
elképesztő.
Köszönettel tartozom a borító tervezőjének, Kristine
Mills–Noble-nek, aki minden követ megmozgatott, hogy
ilyen csodás legyen a könyv címlapja. Évek óta szebbnél
szebb borítókat tervez, de az összes közül a mostani a
kedvencem.
Nagy ölelés barátnőimnek, Karin Tabkének és Shayla
Blacknek, akik jól tudják, milyen sokszor az idegeimre ment
az írás. Ha nem támogatnak, a mai napig nem születik meg
a mű.
Örök hála az olvasóknak, akik hajlandók voltak éveket
várni, hogy megírjam az újabb regényemet. Remélem,
tetszeni fog Jasper és Eliza története.