A Hatalom Alakzatai Szilagyi Domokos Kol

B.
KISS MÁTYÁS 2017/18
A hatalom alakzatai
Szilágyi Domokos
költészetében
B. Kiss Mátyás
Irodalom- és kultúratudomány MA
2. évfolyam
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Témavezető: Dr. Bartal Mária (adjunktus)
2017/18 őszi félév
A dolgozat az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatásával készült. 
ÚNKP "1
B. KISS MÁTYÁS 2017/18
Tartalomjegyzék
Bevezető 3
Betűvető Jupiterek 5
Egy zavarba ejtő négykezes – a kötetkompozíció problémái 5
Az érthetőség határai: a politikai elváráshorizont leépítése 8
Átírt árnyék: sokszorozódó parafrázisok 14
„...kékre fogalmazott ég”: nyelv és tér egybeíródása 18
A vers ajándéka: a remény mint hamis pénz 26
Jupiter és az incesztus tilalma 29
Elmeközi rakéták: egy kritikai vita margójára 38
A jel magánya? 42
Szétroncsolt mesterszonett 60
Halálmadár 70
A logosz elfeledése 82
Háborús játékterek 91
Bibliográfia 97
ÚNKP "2
Bevezető
Derrida szerint az (állam)hatalom gyakorlása eredendően túlzó és sohasem képzelhető el
visszaélés nélkül.1 Nincs ez másként Szilágy Domokos A fogalmazás kaptatóin című versében sem,
hiszen a szöveg az autoritás többféle arcával szembesíti az olvasót. Az alkotó, az állam és a
mitologikus tekintély között (látszólag) csupán az jelent közös pontot, hogy mindannyian
visszaélnek saját hatalmukkal. Az alkotói szubjektum esetében ez a manipulatív
nyelvhasználatot jelenti, az állam esetében a diktatórikus hatalomgyakorlást, a mitologikus,
fiktív keretbe helyett isteni lény (a versbéli Jupiter) esetében pedig az incesztus tilalmának
áthágását. Az ÚNKP keretében folytatott vizsgálatom legfőbb célkitűzése, hogy ezt a
szétszálazódó és sokrétű hatalmi viszonyrendszert tegyem vizsgálat tárgyává – ezzel a
problémakörrel ugyanis az általam ismert elemzések legfeljebb csak részlegesen foglalkoztak.
Dolgozatom első fejezetében, melyet több alfejezetre osztottan, A fogalmazás kaptatóin című
verset elemzem.
A Fogalmazás kaptatóin a Fagyöngy című négykezes kötetben jelent meg, amely Szilágyi
Domokos és Palocsay Zsigmond közös alkotása. A közös kötet kompozíciós sajátosságait
dolgozatom az első alfejezetében foglalom össze röviden. A második alfejezetben az érthetőség
fogalmát helyezem a középpontba, amely a kortárs irodalompolitika egyik központi elvárását
jelöli – Szilágyi szövege éppen ezzel helyezkedik szembe. A vers a kortárs (irodalom)politika
szólamait és tiltásait is paródia tárgyává teszi. A politikai mellett irodalomelméleti
kontextualizációra is lehetőség nyílik, hiszen a mű szövegszerűen utal Szilágyi egyik 1968-as
vitacikkére.2 Az említett vita éppen Palocsay Zsigmond egyik kötetének kritikai értékelése
miatt robbant ki.3 Ezért van különleges jelentősége annak, hogy a kritikákra való reflexió
éppen a négykezes kötetben bukkan fel. A kritikai vita és a Szilágyi versei között szövegszinten
is kimutatható kapcsolatokat eddig egyetlen általam ismert tanulmány sem dolgozta fel.
A harmadik alfejezetben a költemény egymásra írt parafrázisait elemzem. A vers
ugyanis párbeszédbe lép Goethe, Chamisso és Székely János műveivel, miközben utal a
parafrazeált szövegek között is kiépülő, szerteágazó hypertextuális kapcsolatrendszerre. Az
említett művek egymás továbbírásaként olvashatóak, hiszen egy közös vándortoposzra
1 Jacques DERRIDA, Bitangok, Bp., L'Hartmann – SZTE, 2015, 182.
2 SZILÁGYIDomokos, A kritikus magánya = A költő életei, szerk. KÁNTOR Lajos, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó,
1986, 24–25.
3 BERTHA Zoltán, A kritikaíró Szilágyi Domokos, Forrás, 2012/3, 103, 105.
ÚNKP "3
építkezve ágyazódnak be az európai kulturális hagyományba. Az ezután következő részben a

nyelv és tér között kiépülő, bonyolult kapcsolatrendszert helyezem a középpontba. A szerződés
motívumát és a Jupiter szerepét vizsgáló fejezetben a hamis pénz és a mérgezett ajándék
derridai fogalmaiból építkeztem. A fejezet utolsó részében a már említett kritikai vita hatását
foglalom össze.
Dolgozatom második különálló fejezetében külön foglalkozom az említett kritikai
vitával. Ebben a fejezetben már nemcsak azzal foglalkozom, hogy Szilágyi válaszcikke hogyan
kapcsolódik későbbi verseihez, hanem K. Jakab és Láng Gusztáv érveit is összefoglalom, és
arra is rákérdezek, hogy elemzéseik hogyan vetíthetők vissza az általuk vizsgált Palocsay-kötet
szövegeire. Dolgozatom harmadik fejezetében Palocsay Zsigmond Szilágyi Domokos
költeményére írt válaszversét elemzem, melyben szintén találhatók reflexiók a korábbi kritikai
vitára. Dolgozatom negyedik fejezetében a szerzői autoritás és a dialogicitás kérdését egy
másik szempont felől közelítem meg, ebben a fejezetben Szilágyi Domokos Halálmadár című
versét Áprily Lajos és Palocsay Zsigmond (közel) azonos című költeményeivel összeolvasva
elemzem. Az ötödik fejezetben A próféta című versről írok, a hatodik fejezetben pedig a
Fagyöngy kötetben szereplő A játszótér című verspár háborús motívumait vizsgálom meg,
különös tekintettel Szilágyi Domokos hívóversére. 
ÚNKP "4
Betűvető Jupiterek
Az autoritás alakzatai Szilágyi Domokos A fogalmazás kaptatóin című
versében
Egy zavarba ejtő négykezes – a kötetkompozíció problémái

Az 1971-ben megjelent Fagyöngy című kötetet Ágoston Vilmos és Egyed Péter olyan
költői vállalkozásként értékelte, amely az egész magyar irodalomban egyedülállónak
tekinthető.4 A kötet többek között azért különleges, mert közös alkotás: Szilágyi Domokos egy
másik költővel, a pályája elején járó Palocsay Zsigmonddal együttműködve írta. A két szerző
olyan alkotási stratégiát választott, amelyet a kortárs irodalmi közeg példa nélkülinek értékelt.
Nemcsak azért, mert elhatárolták magukat a romantikus költői versenyek irodalmi
hagyományától, hanem azért is, mert olyan merész, a neoavantgárd experimentális
irodalommal rokonítható alkotásmódot alkalmaztak, amilyennel rajtuk kívül nagyon kevesen
próbálkoztak.
Szilágyi és Palocsay dialógusa természetesen már jóval a közös kötet előtt elkezdődött.
Bár Szilágyi volt a fiatalabb, mégis ő karolta fel kevésbé elismert, későn induló pályatársát.
Csiki László visszaemlékezése szerint a kötet Palocsay kérésére, kezdeményezésére született
meg, valószínűleg Szilágyi ezzel is szeretett volna segítséget nyújtani kevésbé elismert
pályatársának.5 Szilágyi és Palocsay együttműködésének fontos állomása, hogy egy játékos
verseny keretében mindketten lefordították Walt Whitman Kolumbusz imája című versét.
Nádirigó című útleírásában Palocsay Szilágyi egyik verséből is idéz.6 Cseke Péter arra hívja fel
a figyelmet, hogy a két költő közötti kapcsolat 1972-ben szakadt meg, ez ihlette Palocsay Élő
éllel üzeni egy aggódó prédikátor című versét,7 melyben a Fagyöngy egyik verspárjára (Gyöngyöm-
társam) utalt vissza.
4 MOLNOS Lajos, Palocsay Zsigmond – Szilágyi Domokos: Fagyöngy, Utunk, 1971/17, 4. Vö., PALOCSAY Zsigmond,
Írottmuzsika, szerk., bev., EGYED Péter, Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2010, 9.
5ERDÉLYI Erzsébet, NOBEL Iván, „Szűk térben nincs más út, csak a magasba”, Beszélgetés Szilágyi Domokosról Csiki
Lászlóval, Tiszatáj, 1994/4, 36.
6 PALOCSAY Zsigmond, Nádirigó, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1971, 8.
7 PALOCSAY, Írottmuzsika..., i. m. 8.
ÚNKP "5
A kötetkompozíció sajátossága, hogy az egyes művek egymással párba állítva

szerepelnek. A verspárok tagjait a közös témán kívül gyakran bonyolult transztextuális
kapcsolatok kötik össze. A szövegek befolyásolják egymás olvasatát, a válaszvers olykor
értelmezi a hívóverset, máskor dialógusba lép, vagy éppen vitatkozik vele. A hívó- és
válaszversek között paratextuális, hypertextuális és intertextuális kapcsolatok jönnek létre.8 A
hívó- és válaszvers együttesét tehát olyan architextusként kell kezelnünk az értelmezés során,
amely folyamatosan reflektál saját transztextuális beágyazottságára. A kötet könyvészeti
kódolása is egyedülálló,9 hiszen Palocsay és Szilágyi verseit másféle betűtípussal nyomták. Erre
a nyomdatechnikai eljárásra azért volt szükség, mert a költők nem jelölték szerzőségüket, ezért
– első olvasásra – csak a betűtípus révén lehet azonosítani, hogy melyikük írta az egyes
szövegeket.
Részben az egyedülálló szerkesztésmód következménye lehet, hogy a Fagyöngy recepciója
meglehetősen korlátozott. Bár Szilágyi életművéről számtalan tanulmány született, a kötettel
meglepően kevés szerző foglalkozott. Az alkotók közötti párbeszédre épülő kötetkompozíciót
viszonylag kevesen vizsgálták. Széles Klára,10 Ágoston Vilmos,11 Molnos Lajos12 kortárs
kritikáin és egy névtelen recenzión kívül,13 csak András Orsolya,14 Molnár Zsófia15 és
Gerliczki András16 későbbi tanulmányai foglalkoztak a kérdéssel. Cs. Gyímesi Éva
monográfiájában17 az életmű tágabb kontextusába helyezve kizárólag a Szilágyi-szövegeket
elemezte.
8 Gérard GENETTE, Transztextualitás, Helikon, 1996/1-2, 82–90.

9A könyvészeti kódolás fogalmát Jerome J. McGann és George Bornstein nyomán használom. Jerome J.
MCGANN, Szövegek és szövegiségek = Metafilológia, szerk. DÉRI Balázs, KELEMEN Pál, KRUPP József, TAMÁS Ábel, 1,
Szöveg, variáns, kommentár, Bp., Ráció, 2011, 47–61. Vö. George BORNSTEIN, Hogyan olvassuk a könyvoldalt?, ford.
Vince Máté = Metafilológia..., 1, i. m, 85.
10 SZÉLES Klára, Palocsay Zsigmond – Szilágyi Domokos: Fagyöngy, Tiszatáj, 1971/12, 1153–1156.
11 ÁGOSTON Vilmos, Betűvető Jupiter, Utunk, 1971/18, 2.
12 MOLNOS, i. m.
13 Palocsay Zsigmond – Szilágyi Domokos: Fagyöngy, Korunk, 1971/5 (szerző megjelölése nélkül), 810.
14 ANDRÁS Orsolya, „Egymás ágára gyöngyös lenni”. A dialógus modelljei Palocsay Zsigmond és Szilágyi Domokos Fagyöngy
című kötetében, Korunk, 2016/3, 35–56.
15MOLNÁR Zsófia, „Füttyögve tercelünk neki”. Nyelv-, hang- és képrétegek a Fagyöngy című kötetben, Korunk, 2016/3, 57–
65.
16 GERLICZKI András, A párbeszéd könyve, Szilágyi Domokos Fagyöngy című kötetének kompozíciós sajátságai = Cselekvő
irodalom, Írások a hatvanéves Görömbei András tiszteletére, szerk. BERTHA Zoltán, EKLER Andrea, Bp., magánkiadás,
2005.
17 CS. GYÍMESI Éva, Álom és értelem, Szilágyi Domokos lírai létértelmezése, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1990.
ÚNKP "6
Fontos megjegyezni, hogy Szilágyi és Palocsay már a kötet megjelenése előtt több
párverset együtt publikált, így történt a Korunkban egymás mellett a Test a testtel18 és a „Kicsi
csupor, nagy a füle” esetében is.19 A játszótér című verspárt szintén közösen publikálták az Utunk
1968 október negyedikei lapszámában,20 ahol már a címoldal is nagy betűkkel kiemelve
hirdette „Szilágyi Domokos és Palocsay Zsigmond ikerverse” megjelenését (érdekes, hogy az
egyes számú megjelölés nem két külön műként, hanem egy közös alkotásként jellemzi a két
szöveget. A verspár tehát kiemelt helyen jelent meg, amit az is jelez, hogy a Márki Zoltán,
akinek műelemzései gyakran megjelentek az Utunkban szereplő versek mellett, most ezt a két
verset választotta elemzése tárgyául, utalva a készülő közös kötet tervére is. 21 A Konyhaszerrel
című verspár megjelenésekor a Korunk tartalomjegyzékében társszerzőként tüntették fel őket,
a szövegeket pedig szintén ikerversekként határozták meg.22 Molnár Zsófia (Szilágyi Zsófia
Júlia még nem publikált kutatására hivatkozva) említi, hogy a kötet verseinek egy részét a
szerzők más folyóiratokban, köztük az Utunkban is publikálták, ugyanakkor az első
megjelentetés nem volt minden esetben közös.23 András Orsolya (szintén Szilágyi Zsófia Júlia
kutatását alapul véve) arra hívja fel a figyelmet, hogy noha a Test a testtel és a „Kicsi csupor, nagy
a füle” egymás mellett jelent meg a Korunk tematikus lapszámában, lehetséges, hogy
eredetileg nem kimondottan a kötetbe készültek, hanem egymástól függetlenül keletkeztek.24
A fogalmazás kaptatóin és párverse, A magány eresztékei közötti lehetséges kapcsolatokra egy
későbbi fejezetben térek ki. 
18 SZILÁGYI Domokos, Test a testtel, Korunk, 1969/12, 1808.

19 PALOCSAY Zsigmond, „Kicsi csupor, nagy a füle”, Korunk, 1969/12, 1809.
20 PALOCSAY Zsigmond, SZILÁGYI Domokos, A játszótér, Utunk, 1968/40, 3.
21
MÁRKI Zoltán, Különös kísérlet, Utunk, 1968/40, 3. [Márki Zoltán cikkére, és így a verspár megjelenésére
Molnár Zsófia hivatkozása nyomán találtam rá.]
22 PALOCSAY Zsigmond, SZILÁGYI Domokos, Konyhaszerrel, Korunk, 1968/12, 1789.
23 MOLNÁR, i. m., 57.
24 ANDRÁS, i. m., 43, 56.
ÚNKP "7
Az érthetőség határai: a politikai elváráshorizont leépítése

A fogalmazás kaptatóint Szilágyi Domokos nagy, filozofikus költeményei között tartja
számon az értelmezői hagyomány. Cs. Gyímesi Éva olyan gondolati lírai vállalkozásként
értékeli, amelyben a szubjektum végtelen szabadságigényének következményeként a költői
világ horizontja minden eddiginél tágasabbra nyílik.25 Pécsi Györgyi hasonló
szempontrendszer alapján értelmezte a művet, szerinte a vers gondolatiságában a
legelvontabb témákat közelíti meg, de a filozofikus-ismeretelméleti útkeresést élménylírává
teszi.26
A költeményt Korpa Tamás a hosszúvers műfajába sorolta, és Pécsi Györgyi, valamint
Cs. Gyímesi Éva elemzéseihez hasonlóan ő is kiemelte a lírai én „intellektuális kalandját”.27
Egy másik tanulmányában arra mutatott rá, hogy a vers „[…] a Búcsú-kötet nyelvszemléleti
konzekvenciáit sajátítja át: helyenként lebegő, nyomokban nyitott szemantikai struktúrák
mutatkoznak meg benne az olvasás során, más szöveghelyeken a korabeli közköltészet mára
inflálódott megoldásain, motívumain, tematikai hangsúlyain marad.”28 A Korpa Tamás által
felvázolt elemzési útvonaltól dolgozatom abban tér el, hogy elsősorban a megszólalások
manipulatív működésmódjára helyezem a hangsúlyt. A versszöveg manipulált és manipulatív
nyelvhasználata szorosan összefügg a diktatórikus rendszer irodalompolitikai elvárásaival.29
Korpa idézett meglátása azért különösen pontos, mert – ahogy Ágoston Vilmos utószavából30
is kitűnik – A fogalmazás kaptatóin ugyanúgy a kettős beszéd és a szabad megszólalás
lehetőségeit kutatja, ahogy az előző kötetben a Hogyan írjunk verset című költemény is.
A nyitott szemantikai struktúrák alkalmazása és a jellegzetesen neoavantgárd
jelhasználat a költeményben az irónia és a humor eszközévé válik. A versek ugyanis
25 CS. GYÍMESI, Álom..., i. m., 83.
26PÉCSI Györgyi, „S ha már itt tartunk: mit is tehet a költő?”, Vázlat Szilágyi Domokos ars poeticájához, Életünk,
1990/1-2, 134. Kiemelés az eredetiben.
27KORPA Tamás, Szilágyi Domokos nyelvszemlélete és a recepció ambivalenciái, Látó, 2011/02, 74-91, http://
www.lato.ro/article.php/Szil%C3%A1gyi-Domokos-nyelvszeml%C3%A9lete-%C3%A9s-a-recepci%C3%B3-
ambivalenci%C3%A1i/1938/, hozzáférés dátuma: 2016. 10. 09.
28KORPA Tamás, „védtelen szimbólumokat / falnak boa constrictorok”, Szilágyi Domokos és Kovács András Ferenc, Tiszatáj,
2011/5, 86–100. 86.
29Ez a kétféle nyelvi sajátosság természetesen nem választható el egymástól, hiszen performativitás nélkül a
manipuláció sem léphetne működésbe – elemzésemben pusztán a hangsúlyokat helyezem át, hogy újabb
problémákat vonhassak be a diskurzusba.
30 SZILÁGYI, Visszavont..., i. m., 187–188.
ÚNKP "8
parodisztikusan utalnak a kortárs irodalmi közeg elvárásaira: a közérthetőség vagy az európai

színvonal esztétikailag nehezen körülhatárolható kategóriáira, amelyek a kortárs közbeszéd
kiüresedett szófordulataivá váltak. Pécsi Györgyi szerint a közérthetőség mint kötelező
érvényű elvárás „a szórakoztató problémátlanságot kéri számon.”31 A Szilágyi költészetére
olyannyira jellemzőnek tartott metapoetikus eljárások32 mindkét szövegben hasonló funkciót
kapnak, hiszen a versek anti-ars poeticaként is olvashatók. Szintén fontos párhuzam, hogy a
neoavantgárd nyelvkritika szervesen kapcsolódik a kép és szöveg közötti intermediális
váltásokhoz (igaz, a versbe épített grafikai elemek a Hogyan írjunk verset esetében hangsúlyosabb
szerepet kapnak). A képi elemek mindkét szövegben a költemények vizuális tagolásának, az
olvasói tekintet irányításának az eszközeként lépnek működésbe.
A fogalmazás kaptatóin már első soraiban33 a kortárs irodalmi élet elvárásaira utal:
„Közérthetően szólok, emberek. / Adjatok nekem valóságot, / amely közérthető!” 34 Ágoston
Vilmos arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatvanas-hetvenes évek szerkesztői „az érthető és
érthetetlen kifejezésekkel az engedélyezettet és a tiltottat helyettesítették.”35 Ez az eufemizmus arra
szolgált, hogy leplezzék, ha a vers ellentmond a politikai irányelveknek, és egyúttal megvédjék
a szerzőt az esetleges következményektől. Az aposztrophé alakzata erre a különleges
beszédhelyzetre irányítja a figyelmet. A beszéd közérthető voltának elismerése a hallgatóság
részéről sajátos szerződést jelent, amely a (fiktív) közönség és a költemény beszélője, vagyis az
olvasó és a (minta)szerző között köttetik meg. Ez viszont csak névleges szerződés lehet, amelyet
egyik fél sem képes betartani. A kommunikációs szituáció fontos sajátossága, hogy a
költemény folyamatosan ingadozik a szóbeliség és írásbeliség nyelvhasználati stratégiái
között,36 erre a megszólalási pozícióra utalva használom a fiktív hallgatóság fogalmát. A
mintaszerző Umberto Eco-i terminusát azért vettem át, mert az ars poetica-szerű vers
31 PÉCSI, „S ha már itt tartunk: mit is tehet a költő?”..., i. m., 138.
32 Magyar irodalom, szerk. GINTLI Tibor, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2010, 1010.
33 PALOCSAY, SZILÁGYI, Fagyöngy..., i. m., 78.
34 Ez a csereaktus nagyban hasonló a vers második felében lezajló szerződéshez, amely Jupiter és a lírai hős
között köttetik meg. Az ajándékozás, a csere, a különböző szerződések (a mintaszerző és mintaolvasó, illetve a
lírai hős és Jupiter között) manipulatív értelmezései végighúzódnak a vers egészén.
35 SZILÁGYI Domokos, Visszavont remény, Szilágyi Domokos levelei Méliusz Józsefhez, szerk., jegyz., tan. ÁGOSTON
Vilmos, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990, 187. Kiemelés az eredetiben.
36Jó példát jelent erre a vers kezdetén álló „emberek” megszólítás, amely egy szónokias beszédpozíciót implikál,
nagyon hasonlóan a később keletkezett Sajtóértekezlet című vers nyitásához. A két mű hasonlóságára dolgozatom
későbbi részében is kitérek.
ÚNKP "9
beszélője önreflexív módon utal a versírás folyamatára, ezért szövegbe írt szerzőként is
tekinthetünk rá. A fiktív hallgatóság azonban nemcsak a már megjelent mű olvasóira utalhat,
hanem a megjelenés előtt álló vers olvasóira, az irodalom és hatalom intézményeinek
képviselőire, a szerkesztőkre,37 korrektorokra38 – és nem utolsósorban a cenzorra.39
Megállapítható, hogy a Búcsú a trópusoktól kötetre általánosan jellemzőnek tartott40
metapoetikus megnyilvánulások (amelyek nem feltétlenül különíthetők el a neoavantgárd
nyelvi szkepszisétől) ebben a műben is markánsan jelen vannak. Mindez szorosan összefügg
Sz. Molnár Szilvia meglátásával, amely szerint a neoavantgárd irodalom általános jellemzője
az alkotó autoriter magatartására irányított figyelem, azaz a szerzőiség hangsúlyozása. 41
A szubjektum és valóság közötti távolság nemcsak ismeretelméleti, hanem poétikai
problémát is jelent, hiszen az erdélyi marxista kritikában használt valóságirodalom fogalmának
kritikájaként értelmezhető. „Hol a valóság? Valóságábrázolás? // […] // ...a Bohr-féle
atommodellt senki sem látta a valóságban – tehát nem létezik? S a modell nem
valóságábrázolás?” – a Hogyan írjunk verset sorai42 szinte visszhangozzák a problémafelvetést. A
valóságirodalom terminust Gaál Gábor, a Korunk főszerkesztője vezette be és tette
meghatározóvá a húszas és harmincas évekbeli erdélyi (baloldali) irodalmi diskurzusban.43 A
fogalmat az avantgárd-gyökerű, német nyelvterületen jellemző új tárgyiasság (Neue
Sachlichkeit) irányzatának mintájára alkotta meg. Bár a kifejezést később a szocialista
realizmus tágabban értelmezhető kategóriája váltotta fel, a hatvanas-hetvenes évekbeli
kultúrpolitika újra használatba vette a fogalmat, Gaál Gábor más gondolataival együtt.
Nemcsak Tóth Sándor Gaál-monográfiája jelent erre érzékletes példát, hanem Fábry Zoltán
1967-ben megjelent, a Korunk cikkeit összegyűjtő könyve is, melynek a Valóságirodalom címet
37 Ilyen utalások történnek verseiben Hajdu Győző és Székely János szerkesztők személyére, ezeknek az
utalásoknak a működésmódjával később bővebben foglalkozom.
38„…hisz nem is olvassa más / (nem csalás, nem ámítás) / […] / (ennek már ez a sora) / a nyomda
korrektora...” – Írja Szilágyi a Verset írni elmebaj... kezdetű rögtönzésének második részében. SZILÁGYI,
Kényszerleszállás, i. m., 403.
39 A cenzor című gúnyos novellája jó példa erre, melyben a jó király végül nem az ártatlan írót, hanem a
ravaszkodó cenzort küldi börtönbe. SZILÁGYI Domokos, Élnem adjatok, szerk. KÁNTOR Lajos, Bukarest, Kriterion
Könyvkiadó, 1990, 281–284.
40 Magyar irodalom, szerk. GINTLI..., i. m., 1009–1010.
41 SZ. MOLNÁR Szilvia, A képvers-értés története: a neoavantgárd, Iskolakultúra, 2004/4, 68.
42 SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m., 213–214.
43 BALOGH Edgár, Gaál Gábor jellemrajza és ami hátravan (sic!), Korunk, 1972/4, 502–506.
ÚNKP "10
adta. A valóság megmutatásának igénye tehát erkölcsi és társadalmi elkötelezettséget is

magában foglal – erre a gondolatra utal vissza Szilágyi verse az „Abszolút Valóság”
bemocskolódásának említésekor. A valóságfogalom megbomlása kapcsán Korpa Tamás
megjegyzi, hogy a „’Relatív Igazságocskák’ destabilizálva veszélyeztetik [...] az ’Abszolút
Valóság’ hierarchikus elsőségét és épségét.”44 Hasonló destabilizációs folyamat megy végbe a
Hogyan írjunk verset szövegében. Abban a versben a halál jelenti a legfőbb abszolútumot („mely
egy vala és oszthatatlan az ám az egyedüli abszolút kategória”), de még a halál sem állhat
ellen a mindent felülíró, filozófiai kételynek:45 „az abszolútum szertefoszlott uraim és tőlem
mégis azt követelik hogy állítsam zöld a zöld”.46
A közérthetőséggel mint a hivatalos irodalompolitika elvárásrendszerével való
szembehelyezkedés egészen másként – mondhatni közérthetőbben – fogalmazódik meg Szilágyi
egyik 1969-es vitairatában (Az író nem határőr).47 Már a cím is ráirányítja a figyelmet arra a
nonkonformista, értelmiségi szerepmodellre, amely a lírai és prózai művek mellett a szerző
publicisztikai írásaiban is tetten érhető: „[…] az író nem határőr; kutyakötelessége, hogy új
birodalmakba vezessen.”48 A hatalommal szembekerülő/forduló értelmiségi imázsának
utólagos problematizálódását a Szilágyi-recepcióban Balázs Imre József vizsgálta kimerítően,
hiszen az ügynökbotrány kirobbanása szinte azonnal felülírta a korábbi szerepmodelleket.49
Az idézett vitacikk reakcióként született Nagy István, „állami díjas író” egyik „morgolódó”
megnyilvánulására, amelyben az idős prózaíró az abszurd irodalmat és annak érthetetlenségét
kifogásolta. Szilágyi Domokos erre válaszolt a rá jellemző vitriolos stílusban, a szöveg végén
mondandóját három pontban foglalva össze:
Az érthetőségre visszakanyarodva: három dolgot szeretnék megjegyezni: 1. Az írástudatlan

számára az ábécé is érthetetlen. 2. Ne feledkezzünk meg az idő-tényezőről: ami ma
érthetetlennek tűnik, holnap esetleg már érthető. Volt példa erre is. 3. De az is lehet, hogy
csak azért nem értjük, mert tehetségtelen szélhámoskodás. Ez esetben nincs is mit érteni,
nem veszítettünk semmit.
44 KORPA, Szilágyi Domokos nyelvszemlélete.., i.m.
45 Fontos megjegyezni, hogy abban a versben a halál abszolútumának szétdarabolódását maga a tudományos
osztályozás hozza el. Egy későbbi elemzés során produktív megoldás lehetne mindezt Foucault
tudományszemlélete felől vizsgálni.
46 Uo., 214–215.
47 SZILÁGYI, Az író nem határőr = A költő életei..., i. m., 20–21.
48 Uo., 21.
49 BALÁZS Imre József, Értelmiségi szerepkatalógus Szilágyi Domokos műveiben = Magány és árnyék..., i. m., 61–67.
ÚNKP "11
Ez a bekezdés nagyon hasonlóan épül fel A fogalmazás kaptatóin és a Hogyan írjunk verset
szövegében tetten érhető retorikai szerkezetekhez, ezért idézem a maga teljességében. A
szövegekben ugyanaz az intellektuális szerepmodell fogalmazódik meg: „az érthetőség határát
tágítani [...] nemes cselekedet.”50 Szilágyi versszövegeiben gyakran kétértelművé változtatta a
kortársakra vonatkoztatható célzásokat (levelezésében pedig gyakran használt gúnyneveket).
Ilyen kettős nyelvi kódolású, burkolt utalás történik a Hogyan írjunk versetben Hajdu Győző
főszerkesztőre, A fogalmazás kaptatóinban pedig szerkesztőtársára, Székely Jánosra. A
publicisztikai szöveg címzettje első olvasásra is azonosítható, míg a versekben lévő utalások
kevésbé transzparensek. A nyelvi jelölők konnotatív és denotatív funkciójának eltérő
működtetése teszi a vitairatot a szó szoros értelmében véve (köz)érthetővé, miközben
felszámolja a versszöveg (köz)érthető olvasatát.
Az érthetőség diszkurzív terének hatalmi struktúrába való beágyazottságának (és e
beágyazottság nehezen körülhatárolhatóságának) problémáját Judith Butler burkolt
cenzúraként jellemzi. Butler szerint a burkolt cenzúra éppen azért képes erősebben hatni a
nyíltan megfogalmazott cenzurális elvárásoknál, mert nem világos, hogy pontosan mik a
diszkurzív teret ellenőrző szabályok, így nehezebben lehet kijátszani őket. Érvelése szerint
azonban a cenzúra nemcsak korlátozó és megfosztó erővel bír, hanem produktív vagy formáló
hatalom is: képes formálni a szubjektumokat és a beszéd legitim korlátait. A szubjektum belép
a nyelv normativitásának terébe, a „beszélhetőséget” szabályozó normák szerint beszél, de
ennek nem feltétlenül van tudatában.
Butler azt állítja, hogy „ugyan maguk az érthetőség feltételei a hatalomban és a hatalom
által formálódnak, a hatalomgyakorlásnak erről a normatív formájáról ritkán ismerik el, hogy
egyáltalán a hatalom működése. […] A hatalom viszonylagos sebezhetetlenségének egyik
forrása nem más, mint hogy folyton kivehetetlenül működik.”51 Hasonló probléma
körvonalazódik a versszövegben, melyben a közérthetőség egyfajta nehezen megragadható
hatalmi elvárásként tételeződik, mely éppen saját körülírhatatlansága miatt válik fojtogatóvá.
A közérthetőség feltételei a hatalom által konstruálódnak, vagyis butleri értelemben véve
egyfajta kimondatlanul is működésbe lépő, burkolt cenzúraként uralják a diszkurzív teret. A
lírai szubjektum többszörös válságtapasztalata ebből eredeztethető: mivel a kimondatlan
elvárásokhoz nem férhet hozzá, így saját diszkurzív pozícióját is kiszolgáltatottnak látja és
50 A költő életei..., i. m., 21.
51Judith BUTLER, Burkolt cenzúra és diszkurzív ágencia = Performatív fordulatok, szerk. ANTAL Éva, KICSÁK Lóránt,
SZÉPLAKY Gerda, Eger, Líceum, 2015, 118.
ÚNKP "12
láttatja. Egyszerre kerül veszélybe a szubjektum nyelv fölötti uralmának és a diszkurzus általa
való irányíthatóságának kérdése, miközben még a szubjektum szubjektum-léte is
kiszolgáltatottá válik: Butler szerint ugyanis a szubjektum beszédszubjektumként való
konstituálódása csak a diszkurzusba való belépéssel kezdődik, azt megelőzően ugyanis a
szubjektum puszta grammatikai fikció csupán.52 A közérthetőség hatalmi problémája tehát
végeredményben a szubjektum diszkurzusnak (és a nyelvnek) való kiszolgáltatottságát hozza
játékba. Azonban éppen a nyelv performatív természetéből ered, hogy a megszólalás
valamilyen módon mindig képes ellenszegülni a diszkurzív kereteknek: ez a lázadó
ellenszegülés a versszövegben is jelen van, éppen ez teremti meg a szöveg erőteljes nyelvi
feszültségét. 
52 Uo., 120.
ÚNKP "13
Átírt árnyék: sokszorozódó parafrázisok

A fogalmazás kaptatóin többszörös áttételen keresztül parafrazeál egy romantikus
történetet, Adelbert von Chamisso meséjét: „Péter Schlemihl, az Árnyéktalan Ember /
visszanyerte árnyékát, de elvesztette testét / Hirosimában. / Ez, ugyebár, közérthető.”
Ágoston Vilmos arra mutatott rá tanulmányában, hogy az utalás kétirányú, ugyanis Schlemil
Péter (pontosabban az árnyéka) a főszereplője Székely János egyik kisregényének is (Az
árnyék).53 Chamisso meséjének alaptörténete szerint Schlemihl az ördögnek adja el az
árnyékát, Fortunátus kifogyhatatlan erszényéért cserébe. Az ördög arra számított, hogy a
kiközösített hős a lelkéért vásárolja majd vissza, de ahogy Székely János elbeszélője fogalmaz,
„mindvégig becsülettel ellenállt a kísértésnek, s végül elköltözni is árnyéktalanul költözött el az
árnyékvilágból.”54 Székely történetének a gazdátlan árnyék lesz a hőse, aki szabadon kóborol
egy 1960-as évekbeli, német kisvárosban, szerencsétlenséget hozva mindenkire, akinek a
lábához odaszegődik.
Elek Tibor Székely prózájáról szóló doktori értekezésében említi meg, hogy Az árnyék
már 1967-ben elkészült és ugyanabban az évben meg is jelent (kötetben csak majd öt évvel
később adták ki),55 tehát Szilágyi biztosan ismerte a szöveget. Apró, de lényeges különbség,
hogy Székely magyaros helyesírással, míg Szilágyi németesen írja Schlemihl keresztnevét –
ezzel a finom módosítással mintegy el is határolódva az egyértelmű, egyirányú utalástól: a
vers a parafrázis parafrázisaként egyszerre hypertextusa a 18. századi mesének és a 20.
századi kisregénynek. Elek Tibor szerint Az árnyék megszületéséhez hozzájárulhatott Sütő
András 1958-as nyílt levele,56 melyben Schlemihl Péterhez hasonlította Székelyt „aki eladta
az árnyékát, és maga közösítette ki magát a társadalomból.”57 Ez a „baráti figyelmeztetés”58
döntően ideológiai alapokon állt, Sütő ugyanis azt kifogásolta, hogy a szerző nem állította
53 SZILÁGYI, Visszavont..., i. m., 187.
54 SZÉKELY János, Az árnyék. Soó Péter bánata, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1972, http://
szekelyjanos.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=19&p=868, hozzáférés dátuma: 2016. 10. 12.
55ELEK Tibor, Székely János [doktori értekezés], kézirat, 2004, https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/

2437/79647/de_857.pdf, hozzáférés dátuma: 2016. 09. 27., 84, 91.
56 SÜTŐ András, Idegen életek küszöbén, Igaz Szó 1958/3. 396-398. Idézi: ELEK, i. m., 51.
57 Uo., 90.
58 Uo., 50.
ÚNKP "14
költészetét a „közösségi összefogás” és a „szocialista forradalom” szolgálatába.59 Nem

bizonyítható (bár valószínűsíthető), hogy Szilágyihoz is eljutott ez a bírálat. Egy évtizeddel
később egyébként Szilágyi egyik cikkében szintén vitába szállt Székely Jánossal, Az elégedetlenség
joga című írásaiban Székely egyik (a beatnemzedékről írt) műbírálatának nézőpontját
kifogásolta.60 A korábban felvázolt, Szilágyira jellemző nonkonformista értelmiségi
szerepmodellel ugyanis nyilvánvalóan nem fér össze a kizárólagosan ideológiai alapokra
helyezett műeszmény. Az viszont fontos párhuzam Székely és Szilágyi műve között, hogy
mind a kisregény, mind a vers keletkezésére befolyással voltak a kortárs irodalmi/közéleti
viták. Boka László egyik tanulmányában kitér arra, hogy Székely csak nyolc évvel volt idősebb
Szilágyinál, az irodalomtörténetek hagyományosan mégis egy generációnyi különbséget
feltételeznek poétikai szemléletük között. Megállapítása szerint a kettejük között kialakult
feszült viszony ellenére is kimutatható Szilágyi költészetében (akár konkrét kötet-ciklusokban
is) Székely „költői-bölcselői” hatása.61 Boka László azt is megemlíti, hogy Székely egy ideig
nem publikálta a fiatal Szilágyit a marosvásárhelyi Igaz Szó hasábjain62 – erre egyébként
(levelezésük kapcsán) Pécsi Györgyi is utal.63
A fogalmazás kaptatóin által végrehajtott textuális transzformáció könnyen olvasható
gúnyos-ironikus modalitással, ezt az „Ez, ugyebár, közérthető.” sor is megerősíti, amely így Az
árnyékra vonatkoztatva értelmezhető. Ezt az útvonalat követi Ágoston Vilmos, amikor kijelenti,
hogy a kisregény a korabeli cenzúramértékkel mérve igencsak próbára teszi a közérthetőségi
igényeket.64 Ágoston szerint „[…] amilyen kitűnően írt és mélyen gondolkodott Székely János,
az író, éppen annyira mereven utasította el a mások hasonló jellegű merész, kételkedő írásait
Székely János, az Igaz szó versrovatának szerkesztője.”65 Az utalást egyfajta bökversszerű
odaszúrásként értelmezi, hasonlóan ahhoz, amelyik a Hogyan írjunk verset című költeményben
59 Uo., 92.
60 Kényszerleszállás, Szilágyi Domokos emlékezete, szerk. PÉCSI Györgyi, Bp., Nap Kiadó, 2005, 100–103.
61BOKA László, Metafora, jelkép, devalváció? = „Határincidens”, Tanulmányok Szilágyi Domokosról, szerk. PALKÓ Gábor,
SZILÁGYI Zsófia Júlia, Bp., PIM, 2016 (PIM Studiolo), 11–12.
62 Uo., 20.
63 PÉCSI Györgyi, Korszerűbb versnyelv felé = „Határincidens”..., i. m., 121.
65 Uo., 187–188. Kiemelés az eredetiben.
ÚNKP "15
(sokkal sértőbben) célozza meg Hajdu Győzőt,66 az említett folyóirat főszerkesztőjét. Azt sem
hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egy 1968-as cikkben67 Szilágyi éppen azért szállt vitába
Székely az Üvöltés antológiáról írott kritikájával, mert abban „erkölcstelen” életfilozófiájuk
miatt mondott lesújtó ítéletet a beatnikekről.68 Szilágyit érzékenyen érintette a publikációs
lehetőségek szűkülése, a szerkesztőségekkel és a cenzúrával folytatott évtizedes küzdelem. A
levelezésből csak néhány utalást emelnék ki ezzel kapcsolatban. Egyszer „őigazszavúságuk”69
és „Igaz Szar”70 néven illette a lapot, 1962-ben pedig ezt írta: „az Igaz Szó pofáján elég vastag
a kollektív bőr, leráznak mindent, mint kutya a vizet.”71 Azért tartottam fontosnak ezeket a
versszöveghez szorosan nem kapcsolódó részleteket bemutatni, mert jól érzékeltetik azokat a
kirekesztő és elnyomó hatalmi mechanizmusokat, melyek a kortárs irodalmi élet részei voltak.
Schlemihl önállósodott árnyéka nyomként is felismerhető (ebben az esetben az árnyékhoz
hasonlítani próbáló női karakter a nyomok meghamisítójává válik). A nyom általában egy
személyhez, lényhez kötődik, aki maga után hagyta. A nyomot hagyó lény már nincs jelen a
nyom megtalálásakor, és már a kapcsolat sem világos közte és nyoma között – a nyomolvasó
dolga tehát, hogy felfejtse ezt a kapcsolatot. Ilyen nyomolvasó Székely történetében a fizikus,
aki rájön az árnyék titkára – Szilágyi versében viszont a befogadó kényszerül nyomolvasói
szerepbe. Az árnyék valóban úgy értelmezhető, mintha egy bűntény megoldásához jelentené
a kulcsot. Értelmezésemben megkísérlem az árnyék és a bűn közötti kapcsolat felfejtését. A
nyomok megfejtése, olvasása értelmezhető lehet hatalmi gesztusként is értelmezhető lehet.
66„1. § Egyedem-begyedem-tengertánc. // 2. § Hajdú sógor, mit kívánsz?” – SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m.,

213.
67 SZILÁGYI,Az elégedetlenség joga = Kényszerleszállás, Szilágyi Domokos emlékezete, szerk. PÉCSI Györgyi, Bp., Nap
Kiadó, 2005, 100–103.
68 Annak, hogy Székely János nem képviselhette konzekvensen a nonkonformista szerepmodellt, személyes okai
is voltak: apja börtönben volt, ő pedig meg kellett őrizze szerkesztői állását, ezért is kényszerült dicsőítő versek
írására és nyilvános önkritikára – ahogy erre Elek többször is kitér. Hasonló kompromisszumokat volt kénytelen
Szilágyi Domokos is megkötni, hogy publikálhasson (erre példa a 18 millió című verse az első kötetből). Az
ügynökakták nyilvánosságra hozatala óta az is nyilvánvalóvá vált (ahogy Balázs Imre József tanulmányának
konklúziója mutatja), hogy Szilágyi sem tudott maradéktalanul ragaszkodni a független értelmiségi szerephez –
ezt a diktatórikus állami berendezkedés egyikük számára sem tette lehetővé. Azért hangsúlyozom ezeket az
életrajzi tényeket, mert szeretném elkerülni, hogy az értelmezés átcsússzon egy moralizáló narratívába, amelyben
hős és antagonista feszül egymásnak.
70 Uo., 57. „Igaz Szar nüná visszaküldte mesémet, miért, tudod.” A későbbi levelezésben számos utalás van a
lapban nem (vagy nehezen) közölt versekre és egy Whitman-fordításra, amit szeretett volna visszakapni tőlük:
Uo., 89, 103, 104, 62, 12.
71 Uo., 20. Kiemelés az eredetiben.
ÚNKP "16
Korpa Tamás hívja fel a figyelmet arra, hogy a versszövegben a személynév Hirosima
képzetéhez rendelődik hozzá. Elemzésében felveti a kérdést, hogy a Schlemihl név és a
Hirosima-képzet lehet-e materiális jele „valamely olyan fenoménnek, amelynek érzéki léte
nem adott, de adódik a (trópussá váló, trópusként működésbe lépő) fenti szavakban?”72 Korpa
itt Paul de Man fenomenális és materiális jel közötti különbségtételét követi. Füzi Izabella
értelmezésében a fenomenális jel jel-volta önmagán megmutatkozó, azaz nemcsak jelöl valami
nem-jelenlévőt, hanem egyben fenomén is. A materiális jel azonban „megvonja ezt a
bizonyosságot, amennyiben magát a fenomenalitást rendeli alá a jelölő viszonynak”,73 azaz a
fenomenalitás csak a megjelölés folyamatán keresztül jön létre.74 A kérdés tehát az, hogy
hogyan válnak a nevek az árnyék fenoménjának materiális (nyelvbe írt) jelévé? Ennek
megválaszolásához néhány régi fotó lehet a segítségünkre.
Az atombomba Szilágyi költészetének visszatérő motívumaként a háborús fenyegetettség
jelképévé válik. Érdekes párhuzam, hogy 1968. augusztus 6-án kelt levelét így datálta:
„Hirosima napja”.75 A hirosimai bomba ledobása kárhozat-történetként értelmezhető, hiszen
az ördöggel kötött szerződés magában foglalta, hogy az árnyék visszanyerése együtt jár a lélek
elvesztésével. Chamisso története Faust-parafrázisként is olvasható: egy európai vándortoposz
sokadik variánsaként. Szilágyi verse abban tér el Chamisso és Székely változataitól, hogy az ő
esetében a kárhozat ténylegesen bekövetkezik. A pokolra jutás eseményét a test elvesztése teszi
még plasztikusabbá. A sokszoros parafrázist a versszöveg a „közérthetőség” ironikus keretébe
illeszti, ezzel felül is írja a történet tragikumát, miközben a kortársak legerősebb félelmeit, a
hidegháború neurózisait is működésbe hozza – ehhez a képzetkörhöz kötődik a versszövegben
később felbukkanó rakétamotívum is. A vers a kortársak számára közismert hirosimai fotókat
juttathatja az olvasó eszébe, amely betonba égett emberi árnyékokat ábrázol. A jelenséget a
fizika nukleáris árnyéknak (nuclear shadow) nevezi. Erre utal Poszler György is: „testetlen
árnyék a megégett falon”.76 Véleménye szerint „a testetlen hirosimai árnyék a lényeg és
73 FÜZI Izabella, Nyelv és igazság. Nietzsche és de Man = F. I., Retorika, Nyelv, Emlélet, Szeged, JATE Press, 2009, 77.
74 A két jeltípus különbségét jól érzékelteti a Füzi Izabella által idézett példák: a halálhörgés, ami a fájdalom
fenomenális jeleként értelmeződik, és a harangozás, vagyis az idő múlásának absztraktabb (materiális) jele. Uo.,
75–77.
76POSZLER György, Sorsod az értelem, Látó, 2002/4, http://lato.adatbank.transindex.ro/?cid=482, hozzáférés:

2016. 10. 31.
ÚNKP "17
létvesztés legnagyobb metaforája.”77 A lehetséges asszociációk működtetése rendkívül hasonló

a Missa Solemnisben szereplő utaláshoz, amely a vietnami szerzetes tűzhaláláról készült
sajtófotót emeli be a szöveg asszociációs terébe, hiszen mindkét esetben a háború
embertelenségének dokumentumairól van szó. A betonba égett árnyék így már nem fenomén,
hanem nyom, méghozzá egy emberiség elleni bűntény bizonyítéka.
„...kékre fogalmazott ég”: nyelv és tér egybeíródása

A szövegben folyamatosan visszatér és (re)kontextualizálódik a címben is jelölt
hegymotívum: „És minél magasabbra hágunk / a fogalmazás kaptatóin, / annál tátongóbb
alattunk a mélység.” Első olvasásra is nyilvánvalónak tűnik, hogy az alkotási folyamat
metaforikus síkon a hegy megmászásával kerül összefüggésbe. A motívum értelmezési
lehetőségeit azonban nem könnyű szétszálazni, mert a tágabb szövegösszefüggéseken keresztül
egyszerre kapcsolható Székely kisregényéhez, az antik mitológiához, illetve Szilágyi korábbi
műveihez. A kisregény záró jelenetében Schlemihl árnyéka öngyilkosságot követ el, felmászik
egy hegycsúcsra, ahonnan kivetül a semmibe – ez azonban csak nagyon távoli allúzióként
lehet jelen értelmezésünkben. A mitologikus kód könnyebben felfejthető – ehhez Jupiter alakja
jelenti a kulcsot. Jupiter fizikailag is kötődik a helyszínhez, erre a vers akkor utal, amikor az
istenséget egy aposztrophén keresztül emeli be a szöveg terébe: „A szerződést, hogy
közérthető legyen, / ketten írtuk: te lefelé-, én / fölfelé-úton.”78 A hegy lokalizálhatósága
azonban így is problematikus marad, mert akár az Olümposzként (Zeusz/Jupiter
otthonaként), akár a Parnasszusként azonosítható. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy
az ókori rómaiak a Capitolium hegyén emeltek templomot Jupiter isten tiszteletére.
A versszöveg dialógust folytat Szilágyi egyik korábbi művével A láz enciklopédiájának
keretversével (Emeletek). Az említett kötet szerkezeti bravúrja, hogy az egyes szövegek egy
hosszú keretkölteménybe ágyazva szerepelnek, amelyben viszonylagos különállóságukat csak
zárójelbe tett címek jelölik. A keret- és a betétversek sajátos dialogicitást építenek ki, amelynek
során kiegészítik, módosítják, egymás jelentését. A szövegek párbeszéde hasonlóan épül fel a
Fagyöngyben szereplő párversekéhez. A fogalmazás kaptatóin több ponton is visszautal az Emeletek
szövegére, ironikusan zárójelbe téve a korábbi költeményben megfogalmazódó műeszményt.
Ez a kapcsolat már a verscím szóhasználatában tetten érhető, az Emeletek zárlatában ugyanis
77 Uo.
78A hegymotívum összekapcsolódása az isteni hatalommal kötött szerződéssel, távoli asszociációként Mózes
kőtábláit és a Sínai hegyet juttathatja eszünkbe.
ÚNKP "18
ez a megfogalmazás szerepel: „Kaptatok, reménytelenül, nézvén a tájat, az idő tájait, és amit

látok, megpróbálom lefordítani szépséggé.”79 A tájélmény nyelvi transzformációjának igénye
A fogalmazás kaptatóinban is jelen van: „Bukdácsolj-kaptass hát magad. / Az ember egyedül
marad. / Ismeretlen táj. Névtelen. Nevet neki! Végső soron / mi minden múlik egy
hangsoron!”80 A lírai szubjektum helyzete mindkét szövegben bizonytalan, nemcsak
valamilyen külső autoritásnak van kiszolgáltatva, hanem magának a nyelvnek is. Szembetűnő
különbség, hogy a szépség mint esztétikai kategória az Emeletek szövegében meghatározó
jelentőségű, A fogalmazás kaptatóin gondolati síkjáról viszont teljesen hiányzik. Borbély András
arra mutat rá, hogy A láz enciklopédiájának verseiben „az ember a természethez is
artefaktumokon keresztül viszonyul.”81 Értelmezésében az artefaktum a természet és a
mulandóság legyőzését jelenti, amelyben „a szó a remény helyévé válhat, amennyiben a jövő
helyére lép”.82 Az artefaktuális létmód tárgyalásakor a nyelv világteremtő erejére hívja fel a
figyelmet,83 amely A fogalmazás kaptatóin gondolatvilágában újraértelmeződik.
Monográfiájának záró fejezetében Borbély ugyanakkor világossá teszi, hogy míg A láz
enciklopédiája esetében mindvégig érvényesült a nyelv és a történelem humanista perspektívája
(melynek része volt a nyelv artefaktuális jellege is), és az ezáltal nyújtott „vigasz” is tetten
érhető volt, a Búcsú a trópusoktól esetében már éppen ez az antropologikus horizont, a nyelv
humanista perspektívája omlik össze.84 Úgy gondolom, hogy a jelenleg elemzett vers mindkét
kötet poétikai sajátosságait magába olvasztja: nemcsak a nyelv antropologikus horizontjának
felépítését, de annak lerombolását is megmutatja.
A „Szeresd a közhelyeket, mint tenmagadat –” sor a bibliai parafrázisból fakadó humort
kiaknázva utal vissza a közérthetőség korábban megfogalmazódó elvárására. Hasonló
szóhasználat a Fagyöngy-kötet egy másik Szilágyi-versében (Konyhaszerrel) is előfordul: „Ember
gyomrát szereti, / […] / kaporral tesszük el télire a közhelyeket...”85 Hasonlóan humoros
79 SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m., 190. (Saját kiemelés.)
80 PALOCSAY, SZILÁGYI, Fagyöngy..., i. m., 86. (Saját kiemelés.)
81BORBÉLY András, Visszateremtés, Esztétika és politika Szilágyi Domokos korai költészetében, Budapest, Kijárat Kiadó,
2017, 196.
82 Uo. Kiemelés az eredetiben.
83 Uo., 196.
84 Uo., 201.
ÚNKP "19
megközelítésben, egy vallási parafrázis köntösébe bújtatva fordul elő a kifejezés Fohász című,
1975-ös egysorosában, melyet kötetben nem publikált: „A mindennapi közhelyünket add meg
nekünk ma.” Erre kontráz rá a 2. Fohász: „Inkább ne.”86 A művek közös vonása, hogy a
közhelyeket a mindennapi élet elengedhetetlen kellékeként ábrázolják. A közhelyes beszéd
megkönnyíti a hétköznapi létet, de – az ibseni élethazugsághoz hasonlóan – lehetetlenné teszi
az igazság mélyebb megismerését. A költészet tehát épp annyira nem lehet közhelyes,
amennyire közérthető sem. E két kategória összemosódására Ágoston Vilmos már nagyon korán
felhívta a figyelmet. A kötetről szóló kritikájában írta: „Épp a közhely-közérthetőséggel
szemben, amit ma csak a dilettantizmus vagy az erkölcstelenség vihet tökélyre, vállalni kell azt
a mélységet, ami a »fogalmazás kaptatóin« válik valósággá – erkölcsi bizonyosság mindennel
szemben, amit a szellem pusztulásra ítélt, de halhatatlan és örök, mint maga a bűn.”87
Érdemes kitérni arra, hogy Ágoston ebben az 1971-es írásában a közhelyességhez kötődő
közérthetőséget az esztétikailag is gyenge minőségű, rossz versek silányságával azonosítja,
amely ellen az alkotónak erkölcsi kötelessége fellépni. Ehhez képest majdnem húsz évvel
később (vagyis a forradalom után) megjelent tanulmányában (a Visszavont remény utószavában)
a közérthetőséget a kor irodalompolitikai elvárásaival hozza összefüggésbe, amelyek
természetszerűleg kedveztek a közhelyes – tehát dilettáns – alkotásoknak.
A vallásos-bibliai témák ironizáló, humoros átvétele Szilágyi Domokos költészetének
visszatérő sajátossága, a Kényszerleszállás sorai ugyanazt a bibliai helyet írják újra, amelyet A
fogalmazás kaptatóin is. Hasonló parafrazeáló játék a Fagyöngyben is megfigyelhető, elég csak a
Missa Solemnis vagy a Gyöngyöm-társam című Szilágyi-verseket említeni. A krisztusi parancs
átiratának ironikus modalitását a következő sor még jobban felerősíti: „már amennyire tudod
magad szeretni.” Az előző sort lezáró gondolatjel kiemeli a szövegegészből az idézett
tagmondatot. A gondolatjelekkel elkülönített szövegrészek megbontják a vers retorikai
egységét, hiszen legtöbbször az addig megfogalmazott gondolatok ellenpontjaként vagy
ironikus rezonanciájaként szerepelnek. Ebben az esetben az (ön)megszólítás nyelvi aktusa
telítődik iróniával. A gondolatjelekkel és egyéb írásjelekkel operáló szöveg az élőbeszéd
ritmusát imitálja (hasonlóan Palocsay műveihez).88 Derrida azonban megállapítja, hogy éppen
86 SZILÁGYI, Élnem..., i. m., 177.
87 ÁGOSTON, i. m., 2.
88 Palocsay számos versében ugyanis szinte hemzsegnek a fonetikus jelek, ez akár arra is utalhat, hogy a szerző
írógéppel dolgozott, kihasználva annak technikai lehetőségeit. Hogy ebben az esetben melyikük hatott először a
másikra, az szinte kibogozhatatlan, de könnyebben feltételezhető Szilágyi elsősége. Kettejük költői
párbeszédében természetesen mindketten hatottak a másikra – máskülönben a dialógus létre sem jöhetett volna.
ÚNKP "20
ezek a „fonetikus jelek” azok, amelyek eltávolítanak az élő nyelvtől, és az írott betűk
némaságára irányítják a figyelmet. A kiegészítő szerepű, „fonetikus jelek” azonban
önmagukban nem egyeztethetők össze a jel fogalmával (azaz nem értelmezhetőek önálló
jelként). 89
A hegymotívum értelmezéséhez azt is hozzá kell tenni, hogy az Emeletek szövegében a
fent és lent között kialakuló ellentét (és az ehhez szorosan kötődő orientációs
metaforarendszer) hasonló módon lép működésbe. Cs. Gyímesi Éva szerint a kötet
keretversében a történelmi idő és az ember egyéni életideje egy épületen belüli haladásként,
emeletek megmászásaként metaforizálódik.90 A fogalmazás kaptatóin esetében a csúcs felé
haladás a költészet és a nyelv megszerzéséhez (itt kapcsolható a vers a Parnasszus mitológiai
hegyéhez), és a transzcendencia határán átlépő megismerési folyamathoz kötődik. A felfelé
való haladás és a megismerési folyamat az Emeletekben is összekapcsolódik, de ott elsősorban
az egyén és a történelmi tapasztalat közötti viszony problematizálódik.
Szembetűnő, hogy a szöveg milyen gyakran változtatja a megszólalói pozíciókat, és
ennek következményeként a befogadó (megszólított, mintaolvasó) helyzete is folyamatosan
újraértelmeződik. Az első három szakasz91 rögtön három különböző beszédpozíciót konstruál.
Az első szakasz egy szónoki beszédre utaló aposztrophét alkalmaz („Közérhetően szólok,
emberek.”), amelyben a (grammatikailag is jelölten) többes számú megszólítottak egy fiktív
hallgatóság tagjaiként azonosíthatók. (A későbbi, Sajtóértekezlet című vers nagyon hasonlóan
alkalmazza ezt a szónoki eszközt: „Hölgyeim-Uraim, / úgy jártam, mint Önök / a
megismerés útjain”.92 ) A második szakasz viszont az észrevétlenül konstruálódó „mi”
manipulatív retorikai megképzésére helyezi át a hangsúlyt. A megszólaló és megszólított addig
élesen elkülönülő pozíciója, a többes szám első személynek köszönhetően hirtelen egy szintre
kerül („...magasabbra hágunk / […] / annál tátongóbb alattunk...”).93
89Jacques DERRIDA, Az el-különböződés, ford. GYÍMESI Tímea = Szöveg és interpretáció, szerk. BACSÓ Béla, Bp.,
Cserépfalvi Könyvkiadó, 1991, 44.
91A szakasz megjelölést Korpa Tamástól vettem át, aki a sorközzel elválasztott kisebb szövegegység leírására
használja, miközben a grafikai elemekkel elválasztott, nagyobb egységet a verstömb szóval írja le. KORPA, Szilágyi
Domokos nyelvszemlélete.., i.m.
92 SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m., 279.
93 Saját kiemelés.
ÚNKP "21
A harmadik szakasz ismét az aposztrophé alakzata köré szerveződik. Ahogy Culler híres
tanulmányában többszörösen felhívja rá a figyelmet, az aposztrophé zavart okoz a
kommunikációs folyamatban, többértelművé téve, hogy ki a megszólított.94 Ebben az esetben
a zavarhoz az is hozzájárul, hogy a megszólított személye megváltozik. Míg az első
szakaszban az aposztrophé a fiktív hallgatóságra vonatkozott, itt önmegszólításként olvasható.
Az önmegszólító alakzat segítségével a beszélő szubjektum mintegy kívül helyezkedik saját
magán. Ezt az elidegenítő eljárást ironizáló nyelvi eszközökkel hajtja végre, amit a „már
amennyire tudod magad szeretni” sor erősít meg igazán. Ez az önironikus, lekicsinylő
megszólalás hangulatában nagyon közel áll Szilágyi egyik életében kiadatlan művéhez, a
Megvert az isten... című kézirattöredékhez. A szeretni tudás képessége korai műveiben a
vitalitással, a fiatalsággal összefonódva jelenik meg (Kis szerelmes himnuszok): „Nem
negyedszázad: évezredek súlya nyom, / felnőttem, hátamra nőtt a világ – / ezért tudok
nagyon szeretni / ilyen nevetnivaló fiatalon.”95 E két, látszólag nagyon is különböző részletet
az kapcsolja össze, hogy a szeretni tudás mindkét esetben a költői alkotóerő forrását és a
szubjektum önértelmezésének alapját jelenti. Ha ez a képesség gyengül, szubjektum előtt saját
létezésének alapjai kérdőjeleződnek meg, ahogy ez A fogalmazás kaptatóinban is megtörténik (és
még radikálisabban a Megvert az isten... esetében).
A szeretetre való képesség egyúttal a szépség, az esztétikum létrehozásának forrásaként is
értelmezhető. Ez a kapcsolat legmarkánsabban Szilágyi egyik korai művében, a Bűnöm a
szépségben érhető tetten: „...nyomaszt a bűntudat, s ő / késztet arra, hogy legyek / antenna,
melyen át a szépség / eljut hozzátok, emberek”.96 A Garabonciás kötetben szereplő Magasan
ciklus egyik darabjában Keats híres verséhez hasonlóan az igazsággal kapcsolja össze az
esztétikumot: „haldokló metaforák közé vigyétek a szépség becsületszavát az igazságot”.97 Az
eddigi idézetek fényében fontos kiemelni, hogy – ahogy ezt Borbély András monográfiája
kimutatja – a fiatal Szilágyi első kötetének poetológiai horizontján a vers nem l'art pour l'art
alkotás, a költemény csak és kizárólag valamilyen társadalmi viszonyrendszerbe belépve
94 Jonathan CULLER, Aposztrophé, Helikon, 2000/3, 370.
96 Uo., 35.
97 Uo., 143.
ÚNKP "22
nyerheti el létjogosultságát. Borbély kiemeli azt is, hogy a szövegek jelentős részének konkrét
politikai töltete volt, néhány mű pedig kifejezetten agitatív jellegű volt.98
Ez a meggyőződés összhangban volt a korban jellemző elvárásrendszerrel, amely
szerint az alkotónak is kötelessége a maga eszközeivel részt vennie a szocialista állam
építésében. A társadalmi, történelmi és személyes felelősség, amely a költői és értelmiségi
szerep velejárója, Szilágyi költészetében folyamatosan felülíródott, átértelmeződött. Az idézett
szövegeken kívül A láz enciklopédiája és a Búcsú a trópusoktól kötetek is jó példát jelentenek a
szerep folyamatos átértelmezésére, ahogy erre mind Cs. Gyímesi Éva, mind Borbély András
monográfiája rámutat. Az alkotó felelősségének tematizálása minden eddig idézett műben
tetten érhető, nincs ez másként A fogalmazás kaptatóinban sem, erre talán a negyedik szakasz
sorai jelentik a legjobb példát: „hogy hajigálnánk – betűvető Jupiterek – / mennykő
fogalmakat! életre sújtani minden halandót!” Az alkotó társadalmi pozíciója ugyanakkor már
sokkal kevésbé egyértelmű, mint a proletkult hatásoktól99 sem mentes korai versekben – éppen
a közérthetőség felülíródása rendíti meg helyzetét.
A versszöveg többször utal a műalkotás létrehozásának folyamatára, az „Értsd meg egy
kezdődő élet vinnyogását: / tartsd be az újszülöttek / végrendeletét.” sorok így
vonatkozhatnak a műalkotás születésére, miközben a végrendelet motívumán keresztül
illeszkednek a felvázolt társadalmi-etikai összefüggésrendszerbe. A szerződés motívuma
többféle variációban bukkan fel a költeményben, először Peter Schlemihl történetében, aztán
végrendeletként, illetve a Jupiterrel kötött alku formájában. Borbély András korábban idézett
megállapítása szerint a természet és a mulandóság legyőzésével létrehozott artefaktumban a
szó a remény helyévé válhat.100 A fogalmazás kaptatóin szövegében azonban mindez a visszájára
fordul: „S úgy tudd hazudni a reményt, de úgy, / mint aki nem akarja tudni, hogy haldoklik.”
A boldogság ebben a versben már csak negatív úton közelíthető meg: „Tagadj le minden
egyes csalódást, / ha boldogságot akarsz tanulni, / tanulni, tanulni, istenem!”. Ezek a sorok,
azon túl, hogy Lenin híres mondásának parafrázisaként olvashatók, a kötet egy másik
Szilágyi-versével is párhuzamba állíthatók, hiszen mintha csak a Nem tanítottatok meg
alapproblémáját fogalmaznák újra: a halál és élet megtanulhatatlanságát. A fogalmazás kaptatóin
98 BORBÉLY, i. m., 124.
99 SZILVESZTER László Szilárd, „Jobbra szerződtünk mindannyian…”, Szilágyi Domokos lírája, proletkult és avantgárd
határán, Nappali Menedékhely, 2015. 10. 21., http://nappalimenedekhely.ro/jobbra-szerzodtunk-mindannyian/,
hozzáférés dátuma, 2016. 03. 07.
100 BORBÉLY, i. m., 196.
ÚNKP "23
zárószakaszának kezdősorai ugyanakkor visszhangként felelnek erre: „Tudod – tudod hát! –,

lemondani is lehet. / Tudod – tudod hát! –, milyen szörnyű lemondani.” Ebben az esetben is
érdemes kitérni arra, hogy a gondolatjelek közé ékelődött, beágyazott szókapcsolatok milyen
finoman rezonálnak a versmondat gondolati és érzelmi tartalmára. Korpa Tamás az
önmegszólítás lehetőségét éppen e két sor kapcsán veti fel,101 de ahogy előzőleg utaltam rá, ez
a megszólalásmód már az első verstömb harmadik szakaszában megfigyelhető.
Az első verstömb utolsó szakasza a költemény szerkezetének gyújtópontjaként
értelmezhető. Ebben a tizenegy sorban sűrűsödnek össze a mű központi gondolatai: a
hatalom és identitás viszonyának problematizálása, a nyelvkeresés és a nyelv teremtő erejének
színrevitele egyaránt tetten érhető. A tizenegy sor nyelvhasználata is jóval tömörebb, mint az
utána következő szövegrészeké (az első nyolc soron át egyetlen versmondat fut végig). Nem
véletlen, hogy Korpa a maga teljességében, különálló tömbként idézi a szakaszt
tanulmányában.102 A nyelv segítségével végrehajtott világteremtés (amelyre Gerliczki is
kitért)103 már az első verstömb harmadik szakaszának kezdősoraiban tetten érhető: „Az
égbolt, a kékre fogalmazott ég, / a túlvilággá fogalmazott ég, / vagy egyszerűen csak:
fénytöréssé, / még egyszerűbben: troposzférává fogalmazott ég”. Ezek a sorok mintha csak az
1967-es Emeletek egyik szakaszára felelnének, amelyet – az összehasonlítás kedvéért – teljes
terjedelmében idézek.
S ha már itt tartunk: mit is tehet a költő? Teleírhatja 

csillagokkal a mennyboltot, 
míg alusznak a csillagászok. 
Teleírhatja rózsákkal a kertet, míg alszik a május. 
Teleírhatja reménységgel – teleírhatja hajnallal az éjszakát, 
míg alusznak az emberek. 104
A költői nyelv mindkét szövegben képes arra, hogy saját világot hozzon létre, csakhogy
az Emeletekben összehasonlíthatatlanul nagyobb hangsúly esik a „teremtett világ” átesztétizált
voltára, szépségére. Az esztétikum és a remény összefonódása ebben a részletben jelenik meg
a legérzékletesebben, a május és rózsák közköltészeti kellékként való szerepeltetése viszont a a
giccshatár felé mozdítja el a szöveget. A vers nagyon hasonlít az Emeletek egy másik részletéhez
102 Uo.
103 GERLICZKI, i. m., 273.

ÚNKP "24
is: „S én mit tehetek? fényt fogalmazok hitelbe.”105 Az Emeletek szövegében szereplő írott
remény még valódi értéket jelent, amelyet a művész kötelességszerűen terjeszt az emberek
körében, bekapcsolódva ezzel a társadalom ökonomikus mozgásába. Ahogy a Bűnöm a
szépségben is, a költői szerep médiumként értelmeződik, melyet a már idézett antennametafora
képez le a legplasztikusabban. Az antennametafora felülírása már az 1967-ben keletkezett,
Csontok című versben is megfigyelhető: „A rádión egy koponya, / vicsorít foghíjas
vigyora...”.106 Bartal Mária szerint ez a kép „a verset a kihangosított és ezáltal személyes
mivoltát vesztett szenvedés hangszekrényeként láttatja...”.107 A metafora felülírásának egy
másik változata figyelhető meg a Hogyan írjunk verset szövegében: „ITT A THANATOS-
RÁDIÓ PONTOS IDŐJELZÉST ADUNK”. 108
A fogalmazás kaptatóinban megjelenő alkotói szubjektum már csak hazudott reményt tud
nyújtani. A kiüresedés és reményvesztés hasonló módon fogalmazódik meg a Hogyan írjunk
verset szövegében („csontjaimból dekalcinálódik a remény”).109 Szembetűnő, hogy a remény
elvesztése testi tapasztalatként jelentkezik, amely az életerő, a vitalitás elvesztésével jár együtt,
miközben a halálközeliség tapasztalatát is implikálja. Az idézett versben a reményt és
szépséget antennaként szétszóró költői médiumszerep is feltételes módba kerül: „bár engem ez
sem vigasztal de hátha vigasztal másokat”.110 
105 Uo., 187.
106 SZILÁGYI Domokos, Összegyűjtött versek, szerk. SZILÁGYI Zsófia Júlia, Bp., Fekete sas, 2006, 143.
107BARTAL Mária, Csontzörej – a halott test reprezentációi Szilágyi Domokos és Weöres Sándor néhány költeményében =
„Határincidens”..., i. m., 84.
109 Uo., 214.
110 Uo., 215.
ÚNKP "25
A vers ajándéka: a remény mint hamis pénz

A korai művekre jellemző reményteli életérzésből a teljes reményvesztettségbe való
átmenet hosszú folyamat Szilágyi költészetében. Cs. Gyímesi monografikus nagyesszéjének
elemzései világossá teszik, hogy a reményvesztettség két szinten jelentkezik, a történelmi
szkepszis, illetve az egyéni élet terén. Az átmenet már A láz enciklopédiája című kötetben
megkezdődik, ennek eklatáns példája az (Őrültek) című betétvers, amelyben a történelem nagy
narratívájának szétesése problematizálódik. Pécsi Györgyi szerint ennek a folyamatnak a
következményeként helyeződik át a hangsúly a történelmi/társadalmi témákról (vagyis a
közösségről) az egyén személyes léthelyzetére, elmagányosodására, amely értelmezésében a
Fagyöngy-kötet egyik alapproblémája.111
Ha Derrida egyik kései műve, Az idő adománya felől közelítjük meg a remény, hazugság és
önleleplezés problémáit, megállapíthatjuk, hogy a hazudott remény már nem valódi
értékhordozóként, hanem hamis pénzként lép be a társadalom ökonomikus (gazdasági és
nyelvi) körforgásába. Ennek következményeként a költő médiumi, közvetítői szerepe is
felülíródik. Derrida szerint „a hamis pénzt úgy kell vennünk, mintha igazi lenne, ezért úgy kell
magát kiadnia, mintha jogszerű lenne.”112 A hamis pénz értelmezésében olyan szemiotikai
viszonyrendszerbe lép be, amelyben „hamisan címkézett, érték nélküli, ha nem egyenesen
jelentés nélküli” jelként funkcionál.113 Ez alapján akár azt is mondhatnánk, hogy a – felismert
– hamis pénz lebegő jelölővé válik. Derrida egyik következtetése ugyanis az, hogy a hamis
pénznek, melyet felismerünk, megszűnik hamis(ító) viselkedése: a leleplezett hamis pénz már
nem hamis pénz.114 A hamis pénz ugyanakkor a hazugság és fikció metaforikus leképezése is
lehet, ha a „...szavak csupán szimulákrumok, értéktelen – elértéktelenedett vagy hamis –
pénzdarabok, nincs aranyfedezetük, sem hivatalos árfolyamuk.”115 Derridára feltehetően
Nietzsche is hatással volt, aki egy régi tradícióhoz visszanyúlva szintén használta a nyelv-pénz
metaforát. 116 Az idézett megállapításból következik, hogy maga az irodalmi szöveg – mint
111 PÉCSI, „S ha már itt tartunk: mit is tehet a költő?”..., i. m., 140.
112Jacques DERRIDA, Az idő adománya, ford., KICSÁK Lóránt, Bp., Palatinus, 2003, 126. Kiemelések az
eredetiben.
113 Uo., 128.
114 Uo., 130–131.
115 Uo., 95.
116 Friedrich NIETZSCHE, Igazságról és hazugságról nem-morális értelemben, ford. ÓVÁRI Csaba, Máriabesnyő,
Attraktor, 2012, 7–21.
ÚNKP "26
fiktív, kitalált történet – szintén viselkedhet hamis pénzként.117 A versszöveg többszörösen

reflektál a hazugság és a látszat problémáira, különösen igaz ez a pletyka bőbeszédűségével
építkező betétre: „az asszony, aki már / vizet iszik a konyhán, de az ágyban bort prédikál, /
mert azt hiszi, hogy elhiszed, / hogy a kánai menyegzőn ő változtatta borrá a vizet”.
Hasonlóan pletykaszerű, frivol nyelvhasználat figyelhető meg a kötet egy másik Szilágyi-
versében, A helyzet megahertzeiben is. Cs. Gyímesi Éva éppen emiatt a bőbeszédűség és a
kompozíció lazasága miatt viszonyult kritikusan a szöveghez.118
A költői szó által adott remény (amely az igazság és a szépség etikai/esztétikai
kategóriáival együtt értelmeződik) fizetőeszközként lép működésbe, amikor bekerül a
társadalom ökonomikus körforgásába. Az alkotó azzal viszonozza a társadalom többi tagjának
(különösen a proletároknak) a munkáját, hogy reményt és erőt ad, illetve kimondja az
igazságot (azaz visszautal a valóságra!), ezzel pedig a szocialista társadalom épüléséhez is
hozzájárul. A remény és az igazság terjesztése (mint erkölcsi kötelesség) természetesen
nemcsak a szocialista irodalomszemléletben van jelen, a közösségi értékeket előtérbe helyező
transzszilvanista diskurzusban szintén kimutatható. Az alkotónak tehát akkor is kötelessége
terjeszteni a reményt (az antennametafora szerint), ha már képtelen őszintén hinni benne. A
hazug remény említésekor a lírai beszélő erre a kötelességre utal vissza. Amikor pedig a lírai
beszélő leleplezi a remény hamisságát, saját beszédpozíciójának megrongálódott hitelességét
állítja helyre. A reményt, szépséget és igazságot hordozó költészet gyógyszert jelent a közösség
számára. A költészet gyógyszerként való metaforizációja a kötet egy másik pontján
domborodik ki, a címadó verspár Szilágyi által írt tagjában. A Fagyöngy című vers a
transzszilvanista mítoszokat írja újra a gyöngy és a kagyló metaforákon keresztül. Cs. Gyímesi
Éva többször is utal rá, hogy a transzszilván felfogásban a gyöngykagyló, amely homokból
készít kincset, az értékteremtésre képes szenvedés szimbólumává válik, ez a jelkép Cs.
Gyímesi szerint Áprily Lajosnál bukkan fel először.119 A kagyló Jeney Éva szerint is gyakori
117 DERRIDA, Az idő..., i. m., 128–129.
118 CS. GYÍMESI, Álom..., i. m., 95. Érdekes párhuzam, hogy egy interjúban így nyilatkozott Szilágyi költészetéről:
„Elég kritikus vagyok a nagy, a hosszú verseivel kapcsolatban, de kétségtelenül vannak kompozíciós remekek és
nyelvileg rendkívül dús, telített, teljes, esztétikai hatásmozzanatokban gazdag versek. Azt a feszültséget
hordozzák, amit átéltünk akkor a végtelenségre törekvő vágyaink, [...] a fogvatartás korlátai között.” KŐRÖSSI P.
József, Van értelme a világnak (beszélgetés), Forrás–Litera, 2011, http://www.litera.hu/hirek/
cs_gyimesi_eva_rovid_i_vel, hozzáférés: 2016. 11. 17.
119CS. GYÍMESI Éva, Gyöngy és homok, Ideológiai értékjelképek az erdélyi magyar irodalomban, Bukarest, Kriterion
Könyvkiadó, 1992, 10–11. Vö.: SZAKOLCZAY Lajos, Szilágyi Domokos, a metafizikus költő, Beszélgetés Cs. Gyímesi
Évával = SZ. L., Párbeszédek és perbeszédek, interjúkötet, Bp., Magyar Napló, 2010, 326.
ÚNKP "27
metafora a két világháború közti erdélyi irodalomban.120 Az említett versből csak az első
versszakot szeretném kiemelni: „Kagylók kínjának irigye, / együtt-tenyészés ürügye – /
ürügy? kényszer? kötelesség? – valóság!!! –: / szívünkre, mert sokan vagyunk s sokszívűek, /
szívünkre enyhe gyógyszer – / szívünkre gyöngy a gyógyszer – –: / gyöngy, gyöngy a bordák
alatt.” 121 Azért is érdemes a Fagyöngyöt párhuzamba állítani a fejezetben vizsgált verssel, mert
ebben a szövegben is egymás mellé kerülnek a kényszer, a kötelesség és a valóság etikai/társadalmi
kategóriái. A szenvedésből teremtett költészet, amely gyógyszer a közösség számára, már nem
lehet hazug: a gyöngyszimbólum nem lehet ekvivalens a hamis pénzzel. A vers gyógyító
erejének gondolata már Szilágyi egyik 1969-es esszéjében (A költészet örökletes) is
megfogalmazódik: „A költészet örökletes gyógyír; a népé különösen.”122 A szenvedés és a
célként kitűzött értékteremtés A fogalmazás kaptatóinban is jelen van, de a kettő közül már
eltűnik az ok-okozati kapcsolat: „S tudd úgy hazudni a reményt, de úgy, / mint aki nem
akarja tudni, hogy haldoklik.” A Fagyöngyben éppen a szenvedés és alkotás összekapcsolása
teszi a költői szót értékhordozóvá, míg a másik műben e kapcsolat tagadása lesz a hazugság
oka. A két mű felveti a kérdést, hogy lehet-e verset (és ezzel a reményt) ajándékozni? Képes-e
a vers, az irodalmi mű arra, hogy adományként létezzen, ajándékként adja magát?
A versbéli remény ajándékként való adása azért nem lehetséges, mert – ahogy Derrida
gondolatmenetéből is kitűnik – az ajándék megszűnik ajándékként létezni, ha ajándékként
ismerjük fel, ekkor ugyanis belép a társadalom ökonomikus körforgásába. A gyöngyöt a lírai
beszélő a közösségnek adja ajándékba, ami viszont ezt a gesztust kötelességként várja el tőle. A
hazug remény viszont, amelyről már tudjuk, hogy hamis pénz, talán mégis lehet ajándék,
hiszen itt olyasvalamit adunk, amit látszólag értéktelenként, üres jelként mutatunk fel, azaz
megfosztjuk névleges értékétől. Ezzel szimbolikusan vissza is vesszük, amit adtunk, semmissé
tesszük a gesztust. A fogalmazás kaptatóin hőse is így jár el, hamis pénzt ajándékoz, amelyről
elárulja, hogy hamis, így a csalás már nem csalás, az ajándék látszólag értéktelen, ezért fennáll
a lehetőség, hogy nem ismerjük fel ajándékként: így lehet mégis azzá. 
120 JENEY Éva, Maorik és transzszilvánok, Literatura, 2006/4, 445.
122 Szilágyi itt a népköltészetre utal. A költő életei..., i. m., 1986, 7.
ÚNKP "28
Jupiter és az incesztus tilalma

A fogalmazás kaptatóin egyik legfontosabb sajátossága, a tájat is nyelven belüli létezőként láttatja
és teremti meg. Ebbe a nyelven belüli tájba íródik bele Jupiter hangsúlyozottan fikciós alakja.
Jupiter maga is az autoritást, a nyelv és a nyelvi világ fölötti uralmat képviseli, kikezdve ezáltal
az alkotói autoritást, amelyet a versszöveg beszélője és lírai hőse racionalizáló és hitelesítő
eljárások segítségével próbál visszaállítani. Jupiter hatalmi pozícióját jól jellemzi, hogy fölötte
áll az emberi törvényeknek, még az egyik legerősebb társadalmi tabu, az incesztus tilalma sem
vonatkozik rá. A két szereplő viszony emlékeztet Ady Harc a nagyúrral és Az ős Kaján című
műveire, amennyiben a lírai beszélő egy mitikus, emberen túli alakkal kerül szembe, a
küzdelem tétje pedig maga az élet – és a költészet. A lírai hős és Jupiter közötti konfliktust
Karácsonyi Zsolt egyenesen mitologikus harcként jellemzi.123 Csakhogy Szilágyi művében az
összeütközés nem fizikai, hanem intellektuális síkon megy végbe. Kettejük dialógusát –
amelynek mi csak egyik oldalát érzékeljük – a szerződés és csalás, valódi pénz és hamis pénz
fogalmi kettősségei között kialakuló ellentétek hozzák működésbe.124 Ebben a játékban
mindkét fél manipulátor, ezért alakul ki szoros kapcsolat a vers és a már említett Schlemihl/
Faust-parafrázisok között. A szerződés(szegés) szüzséeleme mindegyik szövegben felbukkan.
Borbély András szerint A láz enciklopédiája kötet poetologikus horizontján „a költészet a
nyelv eredendően figurális karakterére támaszkodva [...] teremti az emberek világát.”125
Borbély arra is kitér, hogy a költői nyelv elkülönül a tudományos nyelvtől, ennek
következtében a „teremtett” csillagok nem tudományos objektumokként vagy természeti
dolgokként, hanem „a nyelv dolgaiként” léteznek. Fontos azt is megemlíteni, hogy Borbély
ezeket a megállapításokat a „S ha már itt tartunk: mit is tehet a költő?” kezdetű, korábban
idézett versrészlet kapcsán érvényesíti. A tudományos és költői nyelv közötti különbségtétel A
fogalmazás kaptatóin elemzett részletében is hangsúlyosan jelen van, de ebben az esetben a
különböző nyelvi regiszterek jobban szétszálazódnak. Karácsonyi Zsolt szerint a versnek
ebben a szakaszában négyféle nyelv jelenik meg: a népnyelv, a vallástudomány, a fizika és a
123
KARÁCSONYI Zsolt, Az értelmezés lehetetlensége, Helikon, 2008/13, http://helikon.ro/regi/index.php?
m_r=1287, hozzáférés: 2016. 10. 31.
124 Hasonlóan egyoldalú, monologikusnak álcázott dialógus figyelhető meg Napforduló című versben is. A két
szöveg közötti hasonlóságra a későbbiekben is kitérek.
125 BORBÉLY, i. m., 199.
ÚNKP "29
földrajz nyelve.126 Ezzel a megállapítással Korpa is egyetért, szerinte az első négy sorban az
égbolt négy kontingens nyelv jelöltjeként létezik (metaforikus, teológiai, fizikai, geográfiai).127
Szilágyi Domokos költeménye a nyelvben végbemenő tropológiai és retorikai
folyamatokra irányítja a figyelmet, leleplezve saját költői eszközeinek működését (hasonló
folyamat játszódik le az Ez a nyár szövegében is). Akár azt is mondhatnánk, hogy Szilágyi úgy
viselkedik, mint Rodolfo, aki saját, tökéletesen végrehajtott bűvészmutatványait leplezte le. Az
önleleplezés nyelvi gesztusai a versfolyamban újra és újra felbukkannak, utalva ezzel a szöveg
fikciós létmódjára. Mindezt azért fontos kihangsúlyozni, mert – ahogy Derrida írja – az nem
csalás, ha valakinek olyan pénzt adunk, amiről ő is tudja, hogy hamis.128 Az önleleplezés
végrehajtása tehát felfogható racionalizáló eljárásként, ahogy Cs. Gyímesi értelmezi,129
másrészt pedig értelmezhető önfelmentő és hitelesítő gesztusként is. Ez a beszédmód ugyanis
paradox módon éppen saját hiteltelenségének hangsúlyozásán keresztül próbálja helyreállítani
a megszólalási pozíció hitelességét.
A túlvilág szó a transzcendenciára való utalás lehetőségét jelzi a versnyelvben, ezzel nyitva
meg a teret a később színpadra léptetett Jupiter számára. Később, ezzel összefüggésben Jupiter
léte is feltételes marad: „Jupiter, vén, szakállas uzsorás, / mégiscsak túljártál az eszemen, mert
nem létezel.” Pécsi Györgyi megállapítása szerint Szilágyi a Fagyöngy verseiben „Szívbénító
Valakiről ír, Jupiternek, Vén uzsorásnak, kitalált Szellemnek nevezi azt, akit/amit egyébként
nem tud megnevezni, s »aki«, amely erő, létszubsztancia nem helyezhető el a racionális elme
világértelmezésben.” 130 Ezeknek a mitologikus, fiktív keretbe helyezett lényeknek közös
tulajdonsága, hogy valamilyen emberen túli autoritást testesítenek meg. A Szellem alakja (A
dolgokról egy földi szellemnek) azért hasonló Jupiteréhez, mert a fikcionalizált, nyelvbe ágyazott
létmód mindkét esetben hangsúlyozott: „Ó, Szellem, becsüld meg magad! / Ha / egyszer /
kitaláltalak.” 131 A fikcionalitás kihangsúlyozásával a szöveg a túlvilági figura nevét is hamis
126 KARÁCSONYI, i. m.
128 DERRIDA, Az idő..., i. m., 95.
129 CS. GYÍMESI, Álom..., i. m., 90–91; 94.
130 PÉCSI Györgyi, Korszerűbb versnyelv és forma felé, Kortárs, 2016/2, 73; Ua. = „Határincidens”..., i. m., 125.
ÚNKP "30
pénzzé változtatja,132 és ezzel meg is szünteti a hamisítást. Azzal, hogy megfosztja a nevet
hamis referencialitásától, lebegő jelölővé változtatja. Az isten fikcionális, embertől függő léte
Nemes Nagy Ágnes Ekhnáton jegyzeteiből című versére emlékeztet: „Egy istent kellene
csinálnom, / ki üljön fent és látva lásson.”133
Pécsi Györgyi meglátása szorosan összefügg Cs. Gyímesi Éva érvelésével, aki szerint
Szilágyi a racionalitás kényszerétől hajtva számol le a túlvilági figurával (korlátozva ezzel saját
alkotói szabadságát): „mitologikus címzettjét, partnerét, ellenfelét, Jupitert is érvényteleníti
végül egy tollvonással...” – írja.134 Az írói autoritás a versszövegen belül is folyamatosan
újraértelmeződik, és ez ad lehetőséget arra, hogy az alkotó nyelvbe ágyazott létezőket
teremtsen, vagy ha úgy adódik, visszavonja saját teremtői gesztusát – ezzel is korlátozva
önmagát. Az írói autoritás tehát szorosan összefügg a nyelven belüli létezők fölött gyakorolt
hatalommal. Ennek egyik legfontosabb jellemzője, hogy a nyelv képes megteremteni és
manipulálni a teret. A nyelv és a tér összefonódása már a címben elkezdődik, a „fogalmazott
ég” szókapcsolat epiforikus ismétlődése pedig szintén része ennek a folyamatnak. Bartal Mária
szerint ebben a szintagmában is tetten érhető az az eljárás, amely „a nyelvet mint a
megszólaló elszemélytelenítésének a közegét, a kiürítés, kiürülés mechanikus helyét működteti
[...]”.135 Ez a gondolat teszi igazán plasztikussá az Emeletek és A fogalmazás kaptatóin
nyelvtapasztalata közötti eredendő különbséget. Az Emeletek korábban már idézett
szakaszában ugyanis a költő „teleírhatja reménységgel”136 az éjszakát, ami éppen ellentétes
nyelvi működést implikál. A nyelv itt nem a kiürítést és elszemélytelenítést hajtja végre, hanem
az üresség betöltésének feladatát látja el. A költői személyiség antennaként, médiumként
értelmezett szerepe ebben a műben még akadály nélkül érvényesülhet.
Korpa Tamás értelmezésében az égre vonatkoztatott állapothatározók a látvány, azaz a
„vizualizációs tapasztalat” élményszerűségét közvetítik.137 A látvány kiemelt jelentősége már a
fénytörés szó kapcsán megmutatkozik. A fénytörésként jelölt ég a fizikai ismereteket mozgósítja, a
132Ahogy korábban utaltam rá, Derrida szerint a fikció maga is lehet hamis pénz. DERRIDA, Az idő..., i. m.,128–
129.
133NEMES NAGY Ágnes: Ekháton jegyzeteiből, DIA, http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/NEMESNAGY/

nemesnagy00386_kv.html, hozzáférés: 2016. 11. 22.
135 BARTAL, i. m., 97.
ÚNKP "31
tudományos nyelvhasználathoz való kapcsolódás igényét fejezi ki. A szövegben a fizikai

szakkifejezések pusztán töredékként vannak jelen, a beszélő nyelven kívüli pozícióját
érzékeltetve. A szó a légköri szóródás jelenségére utal (emiatt érkeznek el hozzánk a kisebb
hullámhosszú, kék tartományba tartozó fénysugarak). A kékké és fénytöréssé szavak
jelentéstartalma között szemantikai kapcsolat alakul ki, hiszen a szín a fizikai jelenség
következményeként létezik. Korpa felveti, hogy a troposzféra szó auditív élménye a trópus és a
toposz szavak visszhangját hozza magával, és ennek következményeként jön létre a
„troposzféra-toposz-trópus” egybeíródása, amelyről szerinte nem szerezhető érzéki
bizonyosság, ezért „nem ellenőrizhető és nem uralható”.138 Úgy gondolom, hogy a kétféle
plauzibilis belehallás közül csak az első igazolható vissza a Szilágyi-oeuvre szövegösszefüggésein
belül (már csak Búcsú a trópusoktól kötetcím miatt is). Az is fontos kapcsolódási pont, hogy
mindkét fogalom a görög troposz szóból ('átfordítás, forgás, megfordítás, keveredés') származik.
A troposzféra a légkör legalsó rétegét jelenti, itt játszódik le az időjárási jelenségek nagy része
(így a versszövegben is megjelenő felhők képződése is). Korpa gondolatát továbbfűzve akár az
is felvethető, hogy az egybeíródás miatt a troposzféra a szóképi értelemben vett trópusok
területeként értelmeződik, vagyis azt a helyet jelöli, ahol már a költészet hatásköre, így az írói
szubjektum autoritása is érvényesül. A tér és nyelv összefonódása ebben az esetben is
megfigyelhető: „troposzférává fogalmazott ég / kaptatóin és buktatóin keressük / a szavakat,
melyekben megfogózhatunk...”
Jupiter a „túlvilággá fogalmazott ég” nyelven belüli (ezért csak feltételesen
transzcendens) terébe lép be. Az égi – és feltételesen transzcendens – jelenlétet azért fontos
hangsúlyozni, mert az Optimus Maximus (a Legjobb és Legnagyobb) epitheton ornanst viselő
Jupiter az ókori rómaiak vallásában az ég istene volt, a szöveg ezt a mitologikus kódot építi be
és írja újra. Jupiter mint főisten egyszerre válik a túlvilági és evilági hatalom letéteményesévé,
aki korlátlanul rendelkezik a természet, az állam és a nyelv fölött. Hatalma a vers későbbi
részeiben visszaszorul és lelepleződik. Jupiter színre lépésekor az isteni autoritás egybeíródik
az alkotói szubjektum autoritásával: „hogy hajigálnánk – betűvető Jupiterek – / mennykő
fogalmakat! életre sújtani minden halandót!” A két szereplő közötti (látszólagos)
egyenrangúságot erősíti a többes szám első személyű grammatikai kódolás is – a versfolyam
későbbi részeiben azonban ez az együtt-létezés szétbomlik, egyre inkább az isteni és emberi
szféra különállóságára, a köztük lévő szembenállásra helyeződik át a hangsúly. Jupiter a
teremtő nyelv, a mágikus erejű szavak birtokosa. A mennykőként lecsapó szavak metaforikus
138 Uo.
ÚNKP "32
megjelenítése már túlmutat a hamis pénz és a gyöngy ellentétpárjából felállított dichotómikus

kereten, hiszen ilyen adomány csak az isteni szférából érkezhet. Ez az adomány fájdalmas, ezt
érzékelteti a sújt ige jelenléte, melynek segítségével a szöveg a halálra sújtás köznyelvi fordulatát
fordítja ki. Akár azt is mondhatnánk, hogy a szókapcsolatot a szöveg áthelyezi saját nyelvi
troposzférájába, a megfordítások139 és szóképek világába.
A mágikus erejű költői szó életet ad, és ráébreszt az igazságra (a valóságra), még ha ez
fájdalmat is jelent. Ez az erőszakos, életadó ráébresztés radikálisabb hatású a költészet
gyógyírként való ábrázolásánál, de radikálisabb a rilkei „Változtasd meg élted!”140
imperativusánál is. Rilke és Szilágyi versei között az jelenti a találkozási pontot, hogy az
(isteni) autoritás mindkét esetben egy művészi produktumon keresztül nyilatkozik meg –
legyen az költői szó vagy ókori kőszobor.141 Az emberi társadalom ökonomikus körébe lépve
az erőszakosan adott, fájdalmas adomány sem maradhat viszonzás nélkül, hiszen az isteni
autoritás várja el, hogy a megajándékozott halandók változtassák meg életüket, azaz soha ne
térjenek vissza addigi életmódjukhoz. Éppen ez a sajátosság fejezi ki az erőszakos
ajándékozásban rejlő egyenlőtlenséget, amelynek következtében – Losoncz Alpár
megfogalmazása szerint – az ajándékozó „hatalmának kisugárzását, a hatalom jelének
kommunikációját látja az ajándék révén megvalósuló cserében.”142 Épp ez az aszimmetrikus
viszony bontja meg Jupiter és a lírai beszélő grammatikai egybeíródását, amikor a többes
szám első személy hirtelen aposztrophéra cserélődik: „Add kölcsön, Jupiter, mennyköveid! /
fogadj el százszázalékos kamatul – / többet nem tudok fölajánlani.” Az aposztrophé mágikus
és invokatív szerepben lép működésbe. Jonathan Culler úgy fogalmaz, hogy az olvasók „az
aposztrophét költői konvencióként kezelik, a szellemek megidézését pedig egyféle ősi hit
relikviájaként.”143 Az igazi kérdés azonban szerinte „a költészet hatalma, hogy valamit
megtörténtté tegyen.”144 Culler szavai A fogalmazás kaptatóin mellett A dolgokról egy földi szellemnek
139 Itt a görög troposz szó jelentésrétegeire gondolok, melyeket korábban megemlítettem.
140Rainer Maria RILKE, A párduc (válogatott versek), Szentendre, Interpopulart, 1995, http://www.mek.iif.hu/
porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/rilke/parduc/parduc.htm, hozzáférés: 2016. 11. 13.
141Ez az isteni megnyilatkozás párhuzamba állítható Heidegger Költők – mi végre? című esszéjének záró
gondolataival.
142
LOSONCZ Alpár, „Ajándék lónak ne nézd...” – Az ajándék horizontja, Korunk, 2008/7, http://korunk.org/?
q=node/8959, hozzáférés: 2016. 11. 13.
143 CULLER, Aposztrophé..., i. m., 375.
144 Uo., 375.
ÚNKP "33
megszólító alakzataira is könnyen vonatkoztathatók. A fogalmazás kaptatóin invokatív

megnyilatkozásának tétje a nyelv fölötti hatalom megszerzése, azaz a teremtő erejű nyelv
birtoklása. Molnár Eszter Szilágyi költészetének mágikus elemeit vizsgáló tanulmányában azt
állítja, hogy Szilágyi „számára evidencia volt, hogy a szavak kimondása cselekvésértékű, a
beszédtettnek hatalma van, és a költészet sokkalta többet jelent »betűs álmodozásnál.« A
versben leírtaknak közvetlen hatása lehet a valóságra.”145 Molnár Eszter alapos és
problémaérzékeny módon elemzi Szilágyi mágikus nyelvhasználatát, idézett megállapításának
szóhasználatát azonban problematikusnak érzem, mert szerintem csak egy bizonyos költői
korszakra, leginkább a Garabonciás kötet verseire vonatkoztatható. A fogalmazás kaptatóin ugyanis
éppen ezt az evidenciát kérdőjelezi meg, a költészet és valóság közötti kapcsolat is folyamatosan
átértelmeződik, csakúgy, mint a már említett, Hogyan írjunk verset esetében.
Az evidencia szertefoszlását jól érzékelteti, hogy a költői szó isteni adományának
adományként való (tovább)adása is problematizálódik. Az adomány a szerződések,
lekötelezettségek, cserék, csalások és manipulációk ökonomikus körébe lép be, ezért
megszűnik a szó szoros értelmében vett adományként viselkedni. Az isteni adomány
viszonzása az emberi fél részéről egyrészt az engedelmesség, másrészt az áldozat lehet. A lírai hős
önmagát és versét ajánlja föl áldozatul – a lázadás jogáról azonban nem mond le. A vers sok
tekintetben emlékeztet Szilágyi egyik korábbi szövegére, a Faust-parafrázisként is olvasható
Napfordulóra, amelynek a kulcsfogalma az egyezség. Ennek tétje itt a lélek, de ahogy a
monológnak álcázott dialógusban elhangzik, „nincs egyezség, hogy előbb-utóbb az ember
meg ne bánná.”146 A Napforduló lírai beszélője is szembeszegül Mefisztóval, a túlvilági hatalom
birtokosával, csakhogy a Mester ábrázolásmódja kevésbé ironizáló és karikaturisztikus, mint
Jupiteré. A szerződés, üzlet és kamat szavak ritmikus ismétlődése az ajándékozásban
megnyilvánuló aszimmetriát, a felek egyenlőtlenségét érzékelteti: a megajándékozott fél
egyben megalázott is. A lírai hős épp ezért próbálja a nyelven keresztül uralma alá vonni és
manipulálni a szerződést, kijátszani Jupiter isteni autoritását – sikertelenül. Azt sem
hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az „életre sújtás” erőszakos eseménye pontosan ugyanezt az
aszimmetrikus viszonyt teremti újra, ezúttal azonban a lírai hős és a befogadó viszonylatában.
A szerződés egyenlőtlen voltára utal Jupiter epitheton ornansa, a „vén uzsorás” is. Az
egyezség manipulálhatósága nyelven belüli létmódjából fakad – s ezzel mindkét fél visszaél:
145 MOLNÁR Eszter, Mágikus szövegműfajok újraírásai Szilágyi Domokos költészetében = „Határincidens”..., i. m., 45.
ÚNKP "34
„Rossz üzletet kötöttem veled, vén uzsorás; / de te is énvelem! / Te rettegsz: visszakapsz-e

mindent; / s én a kinccsel, az átkozottal / bukdácsolok, kaptatok agyszakadtig.” Az átkozott
kincs értelmezéséhez ismét Az idő adományához szeretnék visszanyúlni. Az ajándék fogalmának
tágabb, elméleti kontextusba helyezésekor szeretném megemlíteni, hogy a német Gift/gift
szópár azonos alakú változatai a nyelvtörténeti múltban 'ajándék' és 'méreg' jelentéssel is
rendelkeztek. Derrida (Marcel Mauss nyomán) ebből a kettősségből vezeti le a „mérgezett
ajándék” fogalmát. 147 A mérgezett ajándék olyan adományt jelent, amely megalázza az
megajándékozottat, kényszerítő erővel hat rá, és viszonzásra kötelezi.
Jupiter alakja nemcsak a túlvilági, de az evilági autoritással is azonosítható. A Hogyan
írjunk verset szövegében Hajdú sógor – azon túl, hogy valós személyre, Hajdu Győzőre utal –
félig-meddig maga is mitikus alak, aki a Garabonciás hősének ellentétpárjaként is értelmezhető
(a szabadság helyett a törvény képviselője), ráadásul mindkét figura szoros kapcsolatban áll a
népköltészeti hagyománnyal. Jupiter – bár fikcionálisan – az államhatalom letéteményeseként
jelenik meg (csakúgy, mint Hajdú sógor), hiszen az istenek társadalmában is ő az uralkodó.
Derrida Az erősebb joga című tanulmányában kiemeli, hogy Zeusz az, „akitől a királyok
származnak.”148 Zeusz a monarchikus, patriarchális és paternalista szuverenitás birtokosa, aki
apját megcsonkítva nyeri el „a Halhatatlanok között a királyi méltóságot.”149 A halandók és
halhatatlanok közötti ellentét okozza a vers hőseinek aszimmetrikus viszonyát, amelyben a
nyelvi manipuláció révén akár fel is cserélődhetnek az erőviszonyok: „S egy kissé ostoba voltál,
vén uzsorás: / kézjegyeddel egy falevélnyi halhatatlanságot / dobtál nekem, de kézjegyemmel
én / bokáig avar-halandóságot terítettem lábad elé.”
Fontos megemlíteni, hogy a kézjegy, vagyis az aláírás gesztusa önmagában is performatív
aktus, ahogy ezt Austin is megemlíti úttörő jelentőségű előadás-sorozatában.150 Austin szerint
az aláírás hitelesítő erővel bír, azaz segít hozzárendelni az írásos megnyilatkozást egy
beszélőhöz (erre azért van szükség, mert az írásban tett megnyilatkozások másképp
viszonyulnak a beszélőkhöz, mint a szóbeliek), azaz segít azonosítani a cselekvést végzőt.
Derrida szerint az aláírás magában foglalja a távollét mozzanatát, vagyis hogy a
147 DERRIDA, Az idő..., i. m., 26.
148 DERRIDA, Bitangok..., i. m., 31.
149 Uo., 32.
150 John L. AUSTIN, Tetten ért szavak, ford. PLÉH Csaba, Bp., Akadémiai kiadó, 1990, 75.
ÚNKP "35
beszédcselekvést végző én fizikailag nincs jelen. 151 Derrida amellett érvel, hogy a
performatívumként tételezett aláírás az iterabilitás miatt képes elszakadni létrehozásának
egyedi (jelenbeli) intenciójától. Tehát ugyanaz az iterábilis performatívum a kontextusváltás
következtében radikálisan új értelmet nyerhet. A versszöveg éppen az iterábilitásban rejlő
„korrupciós” potenciált aknázza ki, amikor a kézjeggyel ellátott szerződés rekontextualizációját
hajtja végre. Ezen a ponton feltehető a kérdés, hogy vajon ez a fajta kontextusváltás
meghamisítja-e a performatívumot? Derrida idézett tanulmányának végén eljátszik a hamis
aláírás lehetőségével, és azzal a provokatív gesztussal zárja szövegét, hogy aláírja, és egyúttal
rá is hamisítja saját aláírását. Kicsák Lóránt fordításában nem hamisítás, hanem ellenjegyzés
szerepel,152 Jonathan Culler Dekonstrukció c. könyvében, Módos Magdolna magyar
fordításában azonban hangsúlyos szerepet kap a hamisításként fordított jelentésréteg.153 Culler
is felteszi a kérdést, hogy hamisíthatja-e egyáltalán valaki a saját aláírását? 154 Derrida ezzel az
ironikus gesztussal is jelzi, hogy mennyire problematikus az aláírás és az intenció (látszólag
egyértelmű) viszonya, hiszen az érvényes performatívumot egy másik performatívum
segítségével a sikerületlen performatívumok közé utalja át. De ugyanaz történik vajon a
versszövegben, mint Derrida játékában? Nem, mert a beszélő szubjektum nem magának az
aláírásnak, mint performatívumnak az érvényességét kérdőjelezi meg, hanem függetleníti az
intenciótól, ezáltal szabadítja fel az eredeti kontextus uralma alól. Az eredeti intenció tehát
már nem uralhatja a kontextust. A szerződés hitelesített volta nem kérdőjeleződik meg, de az
már igen, hogy kit és hogyan kötelez. A látszólag egyértelmű szerződés szövege elkezd
jelentéseket termelni, ez vezet el a manipulálhatósághoz, ahol a lokúció változatlan marad, de
az illokúció szabadon értelmezhető. Ez teszi lehetővé a hatalmi viszonyok megfordításának
lehetőségét.
Ha Jupiter uralkodóként az államhatalom birtokosa, hatalma egyben túlzást és
visszaélést is jelent. Derrida egy másik helyen úgy fogalmaz, hogy minden szuverén állam
abban a helyzetben van, hogy jogsértő módon visszaélhet hatalmával, mert „az államhatalom
alkalmazása eredendően túlzó, és visszaél a hatalommal.”155 Ez a gondolat kiterjesztető Jupiter
151Jacques DERRIDA, Aláírás, esemény, kontextus = Performatív fordulatok, szerk. ANTAL Éva, KICSÁK Lóránt,
SZÉPLAKY Gerda, Eger, Líceum, 2015, 67.
152 Uo., 69.
153 Jonathan CULLER, Dekonstrukció, ford. MÓDOS Magdolna, Bp. Osiris, 1997, 154.
154 Uo., 177.
155 DERRIDA, Bitangok..., i. m., 182. Kiemelés az eredetiben.
ÚNKP "36
mitologikus és fikcionális hatalmi pozíciójára is, ahol a legsúlyosabb visszaélést az incesztus

tilalmának áthágása jelenti: „folyton csak Jupitert forgatod fejedben, azt az antik trógert, /
pedig az ilyen, aki vissza nem riad egy kis incesztustól, / jobban teszi, ha kussol.” Derrida a
Grammatológiában Rousseaut követve az incesztus tilalmát az egyetlen megszentelt törvényként
írja le, amely a polgári társadalom természetes mintájának, a családnak az alapját képezi.156 A
struktúra, a jel és a játék az embertudományok diskurzusában című tanulmányában Derrida Lévi-
Strauss nyomán közelíti meg az incesztus botrányát, ami már „nem tűri el” a természet és
kultúra különválasztását, mert „...úgy tűnik, egyszerre követeli magának a természet és a
kultúra predikátumait. Ez a botrány az incesztus-tilalom. Ez a tilalom univerzális; ebben az
értelemben akár természetesnek is mondhatnánk; ugyanakkor tilalom, norma- és
tiltásrendszer – és ebben az érelemben pedig kulturálisnak kellene mondanunk.”157 Jupiter
tehát a legszentebb törvényt sérti meg, egy olyan törvényt, amely egyszerre sajátja a
természetnek és a kultúrának. A versbéli hős ezért fosztja meg őt a szólás jogától. Nagyon
hasonló megszólalás fordul elő a Napforduló szövegében, viszont a megszólított itt Mefisztó:
„...kuss, drága Mester: / az utolsó szó jogán / rosszmájú is lehetek”.158 A Csontok szövegében a
szólás jogától való megfosztás éppen az alkotói szubjektumot sújtja: „Így hát a költő kussol”,159
akárcsak a Fagyöngyben szereplő A játszótér esetében: „Kuss, lelkiismeret, / kuss, költő.”160
Judith Butler egyik megállapítása szerint a hallgatás olyan performatív beszéd hatása, melynek
az a célja, hogy megfossza a megszólítottat autoritásától, vagyis az elhallgattatás
performatívuma önmagában is egy hatalomgyakorlási módot jelent (és ebben a relációban a
szubjektumot az állami hatalom mintájára gondolhatjuk el – Judith Butler itt elsősorban a
cenzúra különböző formáiról beszél).161 A versszöveg nyelvi gesztusa ebben az esetben az
isteni és emberi szubjektumok közötti hatalmi egyenlőtlenség megfordíthatóságaként
értelmezhető.
A lírai beszélő törekvése, hogy megfosztva Jupitert családfői autoritásától,
szuverenitásától és a szólás jogától, szimbolikus kasztrációt hajtson rajta végre (hasonlóan
156 Jacques DERRIDA, Grammatológia, ford. MARSÓ Paula, Bp., Typotex, 2014, 301.
157 Jacques DERRIDA, A struktúra, a jel és a játék az embertudományok diskurzusában, Helikon, 1994/1–2, 25.
159 SZILÁGYI, Összegyűjtött..., i. m., 144.
161 BUTLER, i. m., 122.
ÚNKP "37
ahhoz, amelyet az isten hajtott végre apján, Saturnuson). Ennek a törekvésnek része, hogy
Jupitert hangsúlyosan a fikcionális nyelvi világba helyezi, kikezdve autoritását. A fikció
hangsúlyozásával egyúttal visszatér a racionalizált és valóságközeli beszédmódhoz:
hiteltelenítve hitelesíti saját beszélői pozícióját.
Elmeközi rakéták: egy kritikai vita margójára

Dolgozatom bevezető részében azt írtam, hogy A fogalmazás kaptatóin és a verspár másik tagja
(A magány eresztékei) között szinte semmilyen transztextuális kapcsolat nem fedezhető fel, ezért
akár az is feltételezhető, hogy nem a közös alkotási folyamat részeként készültek.162 A Magány
eresztékei a Palocsay előző kötetében szereplő Dombok között című vers szövegének továbbírása,
ezért annyi biztosra vehető, hogy a szövegnek ez a része már a közös kötet terve előtt készen
volt, ám a beillesztett részletek már lehetnek a közös munka eredményei. Mégsem
mondhatjuk azonban, hogy A fogalmazás kaptatóin semmit se árulna el kettejük költői
együttműködéséről. Sőt, talán éppen ez a vers mondja el a legtöbbet párbeszédükről azáltal,
hogy látszólag kívül áll a dialóguson. A szöveg egyik hypotextusát ugyanis egy 1968-as cikk
jelenti – amellyel Szilágyi egy olyan kritikai vitához szólt hozzá, amely éppen Palocsay
Zsigmond Kakukkfuvola című kötetének megítélése kapcsán robbant ki. A polémia résztvevői
rajta kívül K. Jakab Antal és Láng Gusztáv voltak. A kritikai vitában elhangzott érvek
részletesebb összefoglalására a következő fejezetben vállalkozom. Jelenleg csak arra utalok,
hogy Szilágyi említett cikke és a Fagyöngy-kötet néhány verse között olyan hypertextuális
kapcsolatok mutathatóak ki, melyekre eddig egyetlen általam ismert tanulmány sem hívta fel a
figyelmet.
Palocsay költészetének „természetközelisége” meghatározta a szövegeihez kapcsolódó
kortárs kritikai diskurzust. Kántor Lajos és Láng Gusztáv 1971-es, közös irodalomtörténete
„már-már rousseau-ian rajongó természetkultuszról” beszél, amely a nagyvárosi életformával
a természetet mint „elveszett Édent” állítja szembe.163 Kántor és Láng szerint „ezt a
szándékolt primitivizmust” végletesen avantgárd, szürrealizmusba hajló módon szólaltatja
162
Ezt a filológiai problémát talán Szilágyi Zsófia Júlia megjelenés előtt álló kutatása fogja tisztázni, amelyre
András Orsolya és Molnár Zsófia tanulmánya is hivatkozik.
163KÁNTOR Lajos, LÁNG Gusztáv, A romániai magyar irodalom 1945–1970, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1971,
140.
ÚNKP "38
meg. Az említett vita 1968 októberében,164 K. Jakab Antal A jel magánya című kritikájával
kezdődött, amelyre Láng Gusztáv és Szilágyi Domokos is reagált. Láng és K. Jakab írásai az
Utunk hasábjain jelentek meg, Szilágyi vitacikke is itt kapott helyet.165 K. Jakab Antal A jel
magánya166 című kritikájában a Kakukkfuvola stílusának „neoprimitív bájáról” beszélt, amely
költői egyéniségét „figyelemre méltóvá” avatja. 167 A bírálat szerint Palocsay „odüsszeuszi naiv
ravaszsággal”168 cseréli szóhasználatában a modern szavakat és népies elemekkel, amikor
például „hegedű helyett tücsköt” mond. Szilágyi Domokos erre felelve, nem kevés iróniával írta,
hogy az is meglehet, hogy „nála a tücsök csakugyan tücsköt jelent”.169
Szilágyi Domokos vitacikkének – utalva K. Jakab írására – A kritikus magánya címet adta.
Megállapítása szerint K. Jakab elemzésének kétharmadában logikai, nyelvészeti
eszmefuttatásai érvényesülnek, csakhogy ezzel nem tudja megragadni Palocsay költészetének
lényegét. A vitacikk és A fogalmazás kaptatóin metaforarendszere közötti összefüggés
bemutatásához egy teljes bekezdést idézek:
Mi következik ebből? Az a sarkigazság, hogy interkontinentális rakétával nem lehet

sárgarigót lőni. Behelyettesítve: K. Jakab bírálata a rakéta, Palocsay költészete a
sárgarigó. A bírálat okos és logikus gondolatsor – önmagában. Csak a kiindulópontja
hibás. 170 Seregnyi igazságot tudunk meg belőle; olyan igazságot, aminek semmi köze a
Palocsay-versekhez. 171
A rakétamotívum a versszövegben is hangsúlyos: „Csigalassúságú rakéták, elmeköziek. /

Semmi veszély. A cél kilencven százaléka, ha / nem is holt, de csak afféle tartalékanyag.” A
kötetben olyan gyakran variálódó (Halálmadár, Baglyommal) madármotívum is újra előkerül,
ráadásul, ahogy az említett versekben is, most is a halál és a pusztulás képzetei tapadnak
164 K. Jakab és Láng Gusztáv pengeváltását Egyed Péter is összefoglalja bevezető tanulmányában. PALOCSAY,
Írottmuzsika..., i. m. 5–6.
165 A vita 1968 decemberében le is zárult, K. Jakab Láng Gusztávnak írt válaszával.
166 A kritikára Szilágyi és Láng is ekként hivatkozik, de K. Jakab kötetében már A radar és a tücsök címmel
szerepel.
167 K. JAKAB Antal, A radar és a tücsök = K. J. A., A névmás éjszakája, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1972, 22.
168 Uo., 23.
169 A költő életei..., i. m., 25.
170Ez a mondat nagyon erősen emlékezet a Hogyan írjunk verset egyik részletére: „Mindent érteni kell? Igen.
Csak a kiindulópontra vigyázzunk!” SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m., 213.
171SZILÁGYI Domokos, A kritikus magánya, = A költő életei, szerk. KÁNTOR Lajos, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó,
1986, 24.
ÚNKP "39
hozzá: „S a kékre fogalmazott égen dögkeselyű mondatok köröznek. / Mint ama kapanyél: a
ceruza is elsül olykor, / lábam elé a madár lezuhan, / csőre hegyén a vércsöpp még zuhanás
közben megalvadt.”172 Szembetűnő különbség, hogy Palocsay költészetét Szilágyi
sárgarigóként metaforizálja, míg a sajátját dögkeselyűként – ezzel mintha erőviszonyuk
egyenlőtlenségére és világlátásuk eltérő voltára is utalna. Ez a metaforikus kapcsolat távoli
asszociációként felidézheti Balassi Bálint irodalmi utóéletét is felidézheti, akire Rimay óta
gyakran utalnak az apró madarak előtt szálló sasként. A lelőtt madár motívuma Szilágyi
versében összekapcsolható Horváth Imre Megölt madár című négysorosával, erre Kántor Lajos
mutatott rá.173
Az idézett publicisztika Szilágyi Fagyöngy című versének előzményeként ismerhető fel:
„[A költő] számára nem menedék, hasonlat, trópus174 a természet, hanem átültetett,
létfontosságú szerv, immunreakció nélkül”. 175 A Fagyöngy mintha pontosan ezt a mondatot
írná újra: „A lélek anatómiája ismeretlen, / szervei átültethetetlenek, / mert megváltoznak
minden pillanatban, / s a változás, a gyógyító is: fájdalom. / (De azért egy-két szép szó /
néha hozzásegít, / hogy gyógyítgassuk ezt az örökös / immunreakciót.)”176 A fogalmazás
kaptatóin egyes részei ebben az összefüggésben a strukturalista irodalomszemlélet kritikájaként
olvashatók. Ezt a plauzibilis értelmezési útvonalat a hangsor szó említése nyitja meg:
„Ismeretlen táj. Névtelen. Nevet neki! Végső soron / mi minden múlik egy hangsoron!” A táj
nyelven keresztüli birtokbavétele a transzszilvanista irodalom diskurzusára utal vissza,
amelyben az erdélyi táj kiemelt szerepet kapott (hasonló utalás figyelhető meg az Ez a nyár
zárlatában). A versszöveg az érthetőség (és egyúttal a szerződés) problémáját is
rekontextualizálja: „Egy hangsort, ó, a kamatért, / hangsort, melyet talán sok ember meg sem
ért, / s emiatt – arcodon szégyenbíborral – / meg kell, meg kell magyaráznod egy másik
hangsorral.” A szégyen, vagyis az alkotó szempontjából a magyarázat szükségessége ebben a
kontextusban ugyanis a vers sikertelenségét hozza magával. A magyarázat szükségességének
172A kapanyél említése csak a mindennapi szófordulatra utalhat itt, de nem Kertész Ákos hasonló című, jóval
később megjelent kötetére.
174A trópus szó említése Szilágyi leghíresebb (akkor még meg nem jelent) kötetének címét juttathatja eszünkbe –
okkal.
175 Uo., 25.
ÚNKP "40
vagy szükségtelenségének kérdése ugyanakkor a kritika és a műértelmezés szükségességének

kérdését is előrevetíti, melyre Szilágyi Domokos saját kritikai írásaiban többször is rákérdezett.
Összegzésként elmondható, hogy a versszövegben a hatalom legalább három szinten
manifesztálódik. A vers feszültségét a politikai, az alkotói és a mitologikus/transzcendens
autoritás közötti konfrontáció teremti meg. A hatalom háromféle birtoklási módját Jupiter
fikcionalizált, többszörösen hiteltelenített alakja egyesíti. Az adományok és manipulált
szerződések átláthatatlan összefüggései elválaszthatatlanok a hatalmi viszonyoktól. Sőt, ez az
ökonomikus körforgás tartja mozgásban a hatalmi viszonyok folyamatos át- és
visszarendeződését. A kritikai vita szintén az autoritás problémáját hozza játékba, hiszen
ebben az esetben az író tekintélye a kritikus tekintélyével ütközik össze. 
ÚNKP "41
A jel magánya?
Kritikai és értelmezői attitűdök ütközése a Palocsay-vitában
Dolgozatom korábbi részeiben már kitértem arra a kritikai vitára, amely 1968 őszén és
telén K. Jakab Antal, Láng Gusztáv és Szilágyi Domokos részvételével zajlott le, és melynek
tárgya Palocsay Zsigmond Kakukkfuvola című kötete volt. Korábban azt is kiemeltem, hogy a
megjelent írások nemcsak Palocsay Zsigmond, de Szilágyi Domokos bizonyos költeményeit is
új megvilágításba helyezik. A vita K. Jakab Antal Palocsay kötetéről szóló, az Utunkban
közölt kritikája után pattant ki, melyre egy majdnem egy hónappal későbbi lapszámban
Szilágyi Domokos és Láng Gusztáv válaszolt. Két hétre rá meg is érkezett K. Jakab
viszontválasza, melyben azonban csak Láng cikkére reagált. Ebben a fejezetben arra teszek
kísérletet, hogy a vita teljes egészét áttekintve reflektáljak, a négy cikk főbb állításaira, és arra,
hogy a vitacikkek hogyan segíthetik újraértelmezni Szilágyi Domokos és Palocsay Zsigmond
költői dialógusát, emellett a vitában elemzett kötet poétikai sajátosságaira is kitérjek. Ez a vita
azonban nemcsak azért tarthat számot az érdeklődésre, mert Palocsay és Szilágyi költészetére
is új fényt vet. A vitacikkekben szereplő elméleti kérdésfeltevések önértékükön is felkelthetik a
figyelmet. De azért is érdekes lehet, mert az erdélyi magyar irodalmi élet két jelentős, fiatal
kritikusa szállt szembe.
A vita azért is figyelemfelkeltő lehet, mert háromféle irodalomfelfogás csapott össze
benne. K. Jakab a strukturalizmus és a formális logika eszköztárát alkalmazta, válaszában
Láng szintén a strukturalizmus (de nem a formállogika) felől bírálta módszertanát, és egy
dinamikusabb, többirányú jelölőkapcsolatokon alapuló nyelvfelfogás bevezetését
szorgalmazta. Szilágyi Domokos saját kritikai írásaiban egy esszészerű, olykor a nyugatosok
impresszionista kritikájára emlékeztető módszert (pontosabban: antimódszert) követett,
olvasásmódja szöges ellentéte a K. Jakabénak. K. Jakab Antal a verset befejezett, lezárt
műalkotásként kezelte, Szilágyi Domokos viszont a költeményt nem lezárt egységként, hanem
folyamatosan íródó (és újraalkotható), befejezetlen műalkotásként kezeli. Szilágyi Domokos
nyelv- és líraszemléletéhez a szigorú, részletekbe menő elemzés helyett jobban illett az
esszészerű kritika lazább, szabadabb formakezelése, melyet műbírálataiban alkalmazott is. A
kritikára írt válaszában szintén ezt az olvasásmódot követte.
ÚNKP "42
Palocsay Zsigmond költői pályakezdése kifejezetten késeinek mondható. Első

verseskötete, csak harmincéves kora után, 1966-ban jelent meg. A kései pályakezdés Palocsay
kései indulásának egyik oka fiatalkori börtönbüntetése volt, röpcédulák osztogatásáért
diákkorában öt év börtönbüntetésre ítélték, amelyből kettőt töltött le.177 Egyik rabtársa, a
helytörténész Asztalos Lajos, szerint Palocsay Zsigmond édesapjának közbenjárásra
szabadulhattak idő előtt.178 Szilágyi már a kezdetektől figyelemmel kísérte pályáját, első
kötetéről, a Kórémuzsikáról kritikát is írt.179 Palocsay az 1967-es Vitorla-ének című antológiában
is szerepelt, amelyről Szilágyi szintén írt kritikát.180 Bírálatában a felemás, egyenetlen és megkésett
jelzőkkel illette a válogatást,181 ugyanakkor, bár neveket nem említett, néhány költőnek
megelőlegezte a tiszteletet – Cseke Péter szerint Palocsay is köztük volt.182 A huszonnyolc
fiatal költőt felvonultató antológiát a második Forrás-nemzedék számára generációs
jelentőségűnek tartja az irodalomtörténet. Ebben az esetben azonban félrevezető lehet a
nemzedéki alapú kategorizálás, hiszen Palocsayt egy generációval fiatalabbnak tünteti fel –
miközben valójában két évvel idősebb volt Szilágyi Domokosnál.
Palocsay Zsigmond második verseskötete, a Kakukkfuvola 1968-ban jelent meg, Árkossy
István kollázsaival díszítve. 183 A Korunk Téka rovatában szereplő ajánló szerint a könyv a
szerző első kötetéhez képest „higgadtabb“ hangot, és szélesebb társadalmi és gondolati
távlatot nyitott meg, de ismét „a szerző kettős ihletforrását, a természetet és a zenét idézte
olvasói tudatunkba“.184 A Kakukkfuvola több szempontból is a Fagyöngy előzményének
tekinthető, poétikai sajátosságait tekintve pedig Szilágyi Domokos 1967-es megjelenésű
Garabonciásával rokonítható. Palocsay ebben a kötetben is él a Fagyöngy verseire jellemző
verstechnikával, a nyelvi regiszterek tudatos vegyítésével, illetve az írott szöveg
jelenléthatásainak tudatos kiaknázásával. Hans Ulrich Gumbrecht szerint a jelenléthatások a
műalkotás befogadásakor nem az értelemre hatnak (nem vesznek részt a jelentésalkotás
177 PALOCSAY, Írottmuzsika..., i. m. 22.

178MAKKAY József, Feledésre ítélt magyar utcanevek nyomában, Krónika online, 2015. 09. 05., http://www.kronika.ro/
szempont/feledesre-itelt-magyar-utcanevek-nyomaban, hozzáférés: 2016. 11. 21.
179 CSEKE Péter, Fiatal alkotók erdélyi műhelyei 1965 és 1975 között, Magyar Napló, 2014/6, 18.
180 Uo., 17–18.
181 SZILÁGYI Domokos, Huszonnyolc, Igaz Szó, 1967/9, 427–431. Idézi: CSEKE, i. m., 17. V.ö. BERTHA, A
kritikaíró..., i. m., 106.
182 CSEKE, i. m. 17–18.
183 Az általam felhasznált digitális kiadásban ezek az illusztrációk sajnálatos módon nem szerepelnek.
184 SZ. N., Palocsay Zsigmond, Kakukkfuvola, Korunk, 1968/7, 1078–1079.
ÚNKP "43
folyamatában), hanem elsősorban az érzékeket célozzák, ezért hatásuk testi tapasztalatként

jelentkezik. 185 Gumbrecht szerint az esztétikai tapasztalat a jelentéshatások és jelenléthatások
közötti ingadozásként (bizonyos esetekben pedig interferenciaként) 186 jön létre: „…a
jelenléthatások és a jelentéshatások közötti feszültség vagy ingadozás az esztétikai élmény
tárgyát a provokatív bizonytalanság és nyugtalanság egy összetevőjével ruházza fel.”187 Mivel
a jelenléthatások a nem-hermeneutikai mező által konstruálódnak, ezért a kommunikáció
anyagiságára irányítják rá a figyelmet.188 Palocsay verseiben az egymás után halmozott
nyomdai jelek elveszítik jelentéskonstruáló erejüket, viszont a kommunikáció anyagiágára
irányítják a figyelmet. Ugyanakkor a Kakukkfuvola a Fagyöngyhöz képest kevésbé aknázza ki a
nyomdatechnikai lehetőségeket: bár a sorok kipontozásával, a nagybetűs kiemelésekkel és a
behúzásokkal való játék már jelen van, de több jelrendszert egyesítő, intermediális
verskompozíciókat (mint amilyen a Fagyöngyben az És most az ember beszél vagy a Missa Solemnis)
még nem épít ki.
A kötet egyik visszatérő elemét a zeneiség motívumai jelentik, a harmónia és
diszharmónia egymásba való átfordíthatósága. Már a kötetcím metaforikus szóösszetétele is
párhuzamba állítható Szabó Lőrinc Tücsökzenéjével, melyben szintén központi jelentőségű a
zeneiség és a zajszerűség hatásainak egybeírása. Fontos azt is megemlíteni, hogy a
tücsökhangok motívuma Palocsay kötetében is többször felbukkan, az Írottmuzsika és a
Tücsöktanár gondja mellett Öregek című versében is: „Egyre kevesebb / tücsökhangot-hallók
lesznek. // Anyók! – Bátyók! / – tücsök szól nektek, // én már tücsök lettem… / ...te is, ő is
egyszer / mind, mind tücskök lesztek…”189 A Tücsöktanár gondja ugyanakkor lírai önarcképként
is olvasható lehet, már ha figyelembe vesszük, hogy a szerző hegedűtanárként is dolgozott.
Palocsay verseinek komplex zenei hatásaira, a harmónia és a diszharmónia közötti
átmenetre jó példát jelent az Írottmuzsika is: „Érthetetlen zaj, / hosszas dobolás, korgás, / –
korszerű experimentális zene következik.“ 190 A vers kakofón zenei metaforikája nagyon
hasonló Szilágyi Domokos Garabonciásának nyitóverséhez, a Lidércnyomáshoz. Szilágyi verse
185 Hans Ulrich GUMBRECHT, A jelenlét előállítása, ford. PALKÓ Gábor, Budapest, Ráció Kiadó, 2010, 24–25.
186 Uo., 14; 48.
187 Uo., 92.
188 Uo., 22–23;
189 PALOCSAY Zsigmond, Kakukkfuvola, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968, digitális szövegváltozat [az
Írottmuzsika melléklete], 82.
190 Uo., 5.
ÚNKP "44
Borbély András elemzése szerint sajátos metaforikájával egy olyan akusztikus tapasztalatot
jelenít meg, amely a széthangzást, az egymással összehangolatlan, archaikus zenei impulzosok
tömegeként éri el a lírai beszélőt (de azt nem tudhatjuk biztosan, hogy a zenei tapasztalt
eredendően is ilyen volt-e, vagy csupán a beszélő nem képes azt egységként megtapasztalni.)
Borbély szerint itt az én hangja és egy tőle elkülönülő, idegen erő (a hanghatás) közötti
szakadás tapasztalata figyelhető meg. 191
Palocsay verse hasonló alapszituációt ír le, ám az én és a külső hanghatások közötti
ellentéteződés nem a bináris oppozíció mentén konstruálódik meg, mint Szilágyi szövegében,
hanem a pluralitás elve alapján. Az én nem „túlkiáltani“ akarja a hangzavart, hanem egy saját
szólamot játszik el benne: „végül: fújja / ki-ki a magáét, / minden hangszer / úgy, ahogyan
hiszi, / úgy, ahogyan tudja, / bírja szusszal…“ Az Írottmuzsika abban a tekintetben hasonló
Szilágyi költeményéhez, hogy relativizálja a hallás tapasztalatát, az akusztikai ingerek
kiszolgáltatottá válnak a befogadó érzékelési és értelmezési lehetőségeinek. A kakofonikus
világtapasztalat attól válik általánossá, hogy az érzékelés is pluralizálódik: „…úgy, ahogyan
halljuk itt, / és külön-külön magunkban is / a dolgokat.“ Ebben az esetben azonban nemcsak
az egyéni befogadói tapasztalatok eltéréséről beszélhetünk, de az egyéni és közösségi érzékelés
kettészakadásáról is: a befogadói élményt a kétféle érzékelésmód dinamikus, akár egymás
ellenében is ható működése alapozza meg. Borbély András Szilágyi versének elemzésekor a
mű társadalmi olvasatára is kitér: a kakofónia és a zenekar (Szilágyi versének utolsó strófája
már a káoszt túlzengő „ragyogó nagyzenekar“ ígéretét hordozza) az emberi közösség
működésére irányuló metaforákként tűnnek fel. Ez a metaforika lép működésbe Palocsay
szövegében is – azzal a különbséggel, hogy Palocsay versében a hangzavar nem a halál és az
őrület közvetítőjeként, hanem az emberi lét természetes velejárójaként jelenik meg. A Palocsay-
vers kapcsán K. Jakab Antal is felhívta a figyelmet a társadalmi olvasat lehetőségére,
olvasatában a szöveg a zenekar „hangszerei meg az emberi egyéniségek között teremt
összefüggést“, ezt a képet a saját fogalmi keretében jelképként jellemzi (a jelkép problémáira
később térek ki bővebben).192 A kritikai vitában mind K. Jakab, mind Szilágyi Domokos
írásaiban szóba kerül a tücsökmotívum, ezért fontos megemlíteni, hogy a vers zárlatában
nagyon is hangsúlyosan jelenik meg: „de több a kotta – érzi? / A jel mögött: / tücsöknek több
lapul. ”193
191 BORBÉLY, i. m., 173–174.

192 K. JAKAB, A névmás…, i. m., 27.
193 PALOCSAY, Kakukkfuvola…, i. m., 8.
ÚNKP "45
A Kakukkfuvola versei között a Fagyöngy-kötet közvetlen előzményei is felfedezhetők.

Fontos megemlíteni, hogy a közös kötet alapmotívumának, a fagyöngy metaforájának legelső
változata is itt szerepel, a Szimbiózis című versben: „…ha Gergely – mondjuk – tölgy volt most,
/ András bá rajta akkor fagyöngybokor, / (nyelve alatt zöld gyökérke, kéreg lapul) / s csak
szokásból / nekem pereg egy cseppet: // szidja Gergelyt, emberségesen.“194 A későbbi kötet
címadó verspárjának alapmetaforája tehát ezt a képet bontja ki újra, azzal együtt, hogy a
szimbiózis kifejezéshez (talán biológiai pontatlansága miatt) a négykezesek szerzői már nem
térnek vissza. Egy másik szövegszerű kapcsolat a Dombok között, illetve a Fagyöngyben szereplő A
magány eresztékei között figyelhető meg, amely az előbbi vers újraírásaként értelmezhető.
Palocsay Zsigmond költészetének „természetközelisége” meghatározta a kortárs kritikai
diskurzust. Palocsay lírájának természeti érzékenységét már mentora, Bajor Andor is kiemelte,
legelső kötetének bevezetőjében, melyben füves emberként jellemezte a költőt.195 Kántor Lajos
és Láng Gusztáv 1971-es közös irodalomtörténete „már-már rousseau-ian rajongó
természetkultuszról” beszél, amely a nagyvárosi életformával a természetet mint „elveszett
Édent” állítja szembe.196 Kántor és Láng szerint „ezt a szándékolt primitivizmust” végletesen
avantgárd, szürrealizmusba hajló módon szólaltatja meg, véleményük szerint ez a
primitivizmus az avantgárd költői hagyományra vezethető vissza. A „szándékolt
primitivizmus“ megfogalmazás K. Jakab Antal Kakukkfuvola-kritikájára emlékeztet, de a fejezet
más részei (például A hét bükklevél elemzése) Láng Gusztáv K. Jakabnak írt válaszához hasonló
érveket vonultat fel.
K. Jakab Antal szóban forgó kritikája 1968 október 11-én jelent meg, az Utunk
folyóiratban.197 Az írás eredeti címe A jel magánya volt, ám K. Jakab később, a kötetbeli
megjelentetésekor lecserélte címét A radar és a tücsökre. Érdemes kitérni arra is, hogy az írás az
címlapon jelent meg, és a második oldalon fejeződött be. A címlapos megjelenés tehát kiemelt
helyet biztosított a kritikának, egyúttal jelzi azt is, hogy K. Jakab az Utunk fontosabb szerzői
közé tartozott. Korábban a lap szerkesztője is volt, ebben az időben viszont a Korunk filozófia
rovatát szerkesztette, néhány évvel később pedig visszatért az Utunkhoz. Az Utunk címlapján
(a mostani szerkesztői gyakorlathoz hasonlóan) az adott lapszámból fontosabbnak tartott
194 PALOCSAY, Kakukkfuvola…, i. m., 11.

195 Idézi Cseke Péter: PALOCSAY, Írottmuzsika..., i. m. 5.
196KÁNTOR Lajos, LÁNG Gusztáv, A romániai magyar irodalom 1945–1970, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1971,
140.
197 K. JAKAB Antal, A jel magánya, Utunk, 1968/41, 1–2.
ÚNKP "46
szövegek szerepeltek. A kor sajtóviszonyainak megfelelően, ez gyakran azt is jelentette, hogy

irodalompolitikailag fontos szövegek kerültek a címlapra (az utóbbi esetre példaként
megemlíthető a lap azév november 22-i száma, melynek címoldalára Ceaușescu beszéde
került). Más esetekben a címoldalra a lap szerkesztőinek írásai vagy a szerzőgárda rangosabb
tagjainak szövegei kerültek ki. A címlapos megjelenés mindenesetre azt sugallja, hogy a
szerkesztőség az adott lapszám egyik „erős szövegeként“ értékelte és pozicionálta az írást. A
lap megszokott gyakorlata szerint a kritika mellett a kötet szerzője, Palocsay arcképét is
közölték.
A kritika egy Werner Heisenbergtől származó, hosszú idézettel kezdődik, melyben a
Nobel-díjas fizikus arról beszélt, hogy a technikai fejlődés eltereli a figyelmet arról, hogy a
technika valójában eszköz és a nem maga a cél. Ezért az emberiséget egy olyan kapitányhoz
hasonlította, aki egy akkora hajót irányít, melynek vastömege eltéríti az iránytűjét: így a hajó
csak körbe-körbe tud haladni. Heisenberg szerint a kapitány csak akkor törhet ki ebből az
ördögi körből, ha modernebb iránytűt választ, ami nem esik bele ebbe a csapdába, vagy pedig
ha a régi idők módjára a csillagokat kezdi figyelni. K. Jakab megfogalmazása szerint Palocsay
tudja, hogy ebből a hajóból nem lehet kiszállni: „Tudja, hogy a 20. század
természettudományos forradalma nem tehető meg nem történtté, technikája pedig
nélkülözhetetlen. De ráirányítja a figyelmünket a csillagokra, amelyekre voltaképpen már
nincs szükségünk, a természetre, amelyet voltaképpen már uralmunk alá hajtottunk, és
önmagunkra, akivel voltaképpen magunkra maradtunk, hogy ráébresszen bennünket
helyzetünk veszélyességére.“198 Véleménye szerint Palocsay költészete arra hívja fel a
figyelmet, hogy az embert még sosem fenyegette ennyire a veszély, hogy tulajdon eszközeinek
rabjává válik.
Palocsay költői stílusát neoprimitívként jellemezte: „Emberi magatartásának ezek a
vonásai igazolják a szemünkben költői stílusának neoprimitivizmusát, és — minthogy az
irodalomban a tehetségnek csak annyiban van értéke, amennyiben eredeti módon nyilvánul
meg — stílusának neoprimitív bája avatja figyelemre méltóvá egyéniségét.“199 A kérdéses pont
ebben az esetben az lehet, hogy K. Jakab miért látta úgy, hogy Palocsay költői stílusa
igazolásra és védelemre szorul. A neoprimitív jelző kissé megbélyegzően, szinte már lekezelően
hat. Ugyanakkor, kissé sarkosan fogalmazva, a kritika első része alapján úgy tűnhet, mintha
K. Jakab éppen azért próbálná mentegetni a szerzőt, amiért egy olyan korszerűtlen,

199 Uo., 22.
ÚNKP "47
megkopott témát választott, mint amilyen a természeti líra. Mintha a Heisenberg-idézetre

felépített érvelés is csak azt a célt szolgálná, hogy „korszerűsítse“, azaz megindokolja a
korszerűtlen tárgyválasztást.
A kritika érdekes, továbbgondolásra késztető dolgokat fogalmaz meg Palocsay
verseszményéről, amely K. Jakab szerint már szinte „az élvezhetetlenségig bonyolult“.
Értelmezésében Palocsay verseiben az enjambement funkciója, hogy kitüntetett helyet
biztosítson a versmondatban az alany és állítmány kapcsolatának. Emellett ráirányítja a
figyelmet a párhuzamok, a gondolatritmus, az alá- és mellérendendelés, illetve az aszindenton
jelentőségére a bonyolultan építkező versmondatokon belül.200 Arra is kitér, hogy verseinek
rímelése sem egyszerű: „vállalja a rímelés rafinériáit, de bármikor hajlandó föláldozni a tiszta
rímet az asszonánc, és az asszonáncot a ragrím kedvéért.“ Ebben az esetben tehát tudatos
alkotói stratégiaként írta le a kisebb stílusértékkel bíró rímek választását, az összhangzattól a
disszonancia felé haladó rímtechnikát.
Kritikájának következő pontján amellett foglal állást, hogy Palocsay költői
nyelvhasználatán belül a természetet leíró nyelv valójában a modern technikára vonatkozó
szókincset helyettesíti. Álláspontja szerint ez a csere a tabusításon és az eufemizmuson alapul.
Felfogása szerint a költői nyelv ebben az esetben saját eredetére, a mágikus beszédmódra
emlékezik vissza. Ehhez érdemes idézni egy hosszabb passzust a szövegből:
A modern civilizáció és kultúra rákényszeríti a költőre a maga tárgyi és fogalmi világát, a

költő viszont rákényszeríti a civilizációra és kultúrára a maga szókincsét. Elfogadja a
dolgokat, de tartózkodik a dolgok nevétől. Babonásan tiszteli és féli a dolgokat, de ki is
játssza, érvényteleníti is őket, föl is szabadul uralmuk alól, azáltal, hogy elváltoztatja a
nevüket. Mintegy a tabut rettegők magától értetődő törvénytiszteletétől, valamiféle babonás
eufémizmus szellemétől áthatva, és egyszersmind odüsszeuszi naiv ravaszsággal mond hegedü
helyett tücsköt, exkavátor helyett zsiráfot, hatalom helyett istent, s érzi blaszfémiának és
trágárságnak az olyan szavakat, mint radar, szonda, telefon, kondika,201 ha mégis kicsúsznak a
száján. 202
K. Jakab szerint tehát ez az önként vállalt nyelvi tabusítás teszi eredendően képszerűvé
Palocsay gondolkodásmódját, alkatát pedig líraivá. Kritikájának ezzel a részével mind Láng
Gusztáv, mind Szilágyi Domokos vitába szállt – igaz, más szempontok felől kérdőjelezték meg
állításait. Ebben az esetben a kritika érvelése egy filozófiai eredetű oppozícióra támaszkodik,
200 Uo., 22–23.

201 A kondika tájszó jelentése ‘jeleléti ív’.
202 Uo., 23.
ÚNKP "48
az első és második természet (civilizáció) egymás ellen való kijátszására. K. Jakab ezt az implicit
szembenállást nyelvi szinten kívánta láthatóvá tenni: mintha a költő a nyelv birtokbavételével
képes lenne kiterjeszteni hatalmát a második természetre, és (legalább a trópusok szintjén)
helyreállítani az első természet uralmát. Bár a „babonásan tiszteli és féli a dolgokat“
megfogalmazás félreértésre adhat okot, hiszen úgy hat, mintha az életrajzi szerzőre irányulna,
valójában – természetesen – nem erről van szó: pusztán csak a versek beszélőjének nyelvi
gesztusait jellemezte vele. K. Jakab Antalnak mindenképp igazat adhatunk abban, hogy
Palocsay költészete nagyon közel állt a népköltészet, a népies balladák és ráolvasások nyelvi
gesztusaihoz. Ugyanakkor Szilágyi és Láng válaszai felől olvasva legalábbis kérdéses, hogy
valóban a második természet technikai nyelvének puszta helyettesítéséről lenne szó a
verseiben. Az „odüsszeuszi naiv ravaszság“ megfogalmazás szintén megkérdőjelezhető, már
csak azért is, mert akár lekezelően is hathat – még akkor is, ha abból indulunk ki, hogy K.
Jakab nem rossz szándékkal írta így.
A bírálat második része egy merőben teoretikus kérdésfeltevésen alapult: K. Jakab a
jelkép és a szókép fogalmak szembeállítására építette fel érvelését. Felfogása szerint a jelkép a
költészetben alacsonyabb stílusértékkel bír, mint a szókép. Értelmezése szerint a jelkép
alárendelésen alapul: a jel alárendelődik a jelzett dolognak (K. Jakab értelmezése szerint a
Palocsay versében szereplő fekete gólya a halál jelképe, ezért alá van rendelve a halál
fogalmának). A szókép esetében viszont egy mellérendelő viszony jön létre: a társítás tagjai
egyenrangúak, ezért az összekapcsolásukból eredő új érzéki-fogalmi minőségnek vannak
alárendelve. Vagyis nem a társítás egyik tagja jelenti a másik tagot, hanem a kettő együtt egy
harmadik fogalmat jelent. Ezért úgy fogalmazott, hogy a jelkép „a szellem alkalmazása“, míg
a szókép „a szellem szabadsága“. 203
Ezen a ponton már látható, hogy K. Jakab a kritikába beépített elméleti
szembeállításhoz a saját maga fogalmi keretet használt fel. A fogalmi hátteret a rá jellemző
alapossággal dolgozta ki, azonban éppen ez a kidolgozottság jelenti koncepciójának gyenge
pontját: az elméleti és logikai fejtegetések túlterhelik a kritikát, szétfeszítik a műbírálat formai
kereteit. A K. Jakab által felállított fogalomkonstrukció ugyanakkor nagyban rokonítható a
Goethe és Schiller művészetfilozófiájában jelenlévő gondolatokkal: az allegória és a
szimbólum ellentétbe állításával. Gadamer az allegória fogalomtörténeti elemzésekor amellett
érvel, hogy az allegória és szimbólum erőteljes szembeállítása jellegzetesen a romantikus
gyökerű, a 18. század végén megszületett élmény- és zseniesztétika terméke. A két fogalom
203 Uo., 24.
ÚNKP "49
korábban nem feltétlenül állt oppozícióban, Winckelmann például még szinonimaként

használta őket.204 A barokk esztétika horizontján az allegória sem számított alacsonyabb
értékűnek, az allegória leértékelődése és a szimbólum felértékelődése Gadamer szerint főként
a 19. század folyamán ment végbe, és „…Goethe művészetelméleti munkássága erősen
hozzájárult ahhoz, hogy a szimbolikus pozitív, az allegorikus negatív művészeti fogalomnak
minősüljön.”205 A 19. századi élményesztétikában a szimbólum hordozta az invenciózus és
„szabad”, a racionalizmus béklyóitól megszabadulni képes alkotás lehetőségét, míg az
allegóriát hidegnek és észszerűnek látták, amely nem az önálló invencióra, hanem a
hagyományos ábrázolásmódokra épül.206 A K. Jakab által felállított fogalmi hierarchiában a
szókép a szimbólum, a jelkép pedig az allegória 19. századi értelmezésével állítható
párhuzamba.
K. Jakab saját fogalmi keretének megalkotásakor abból indult ki, hogy a jelkép és szókép
közötti különbség a logikai levezetés útján ragadható meg. A jelkép szerinte olyan
képzettársítás, amely a logikai levezetés szerint olyan premisszákból áll, melynek egyik tagja
tautologikus: „És éppen ezért, ha mégis le akarjuk vezetni, akkor olyan következtetéshez
jutunk, amelyben az egyik premissza egybeesik a levezetett tétellel, a másik premissza pedig
tautológia: »Ami gyász, az gyász. A fekete szín gyász. Tehát a fekete szín gyász.« Mivel pedig
egyik premisszája tautológia, a kifejezést és általában a jelképet a legkisebb lírai értékel
rendelkező kifejezések közé kell utalnunk.“207 Ez a logikai levezetés azonban önkényesnek is
tűnhet. Amikor K. Jakab Palocsay versei kapcsán fogalmazott meg hasonló szillogizmusokat,
levezetései úgy tűnnek, mintha nem magát a szöveget, hanem már egy interpetációt
interpretált volna, azaz saját olvasatát formálta át szillogizmusokká. A túlinterpretatív
gesztusokra példaként A fekete gólya című vers főmotívumának értelmezését lehet idézni, mely
K. Jakab szerint jelképszerű, vagyis a társítás egyik tagja a másik helyett áll benne. A fekete
gólya azért lesz a halál jelképe, mert „a fehér gólya: élet. Az élet nem halál. Tehát: a fehér
gólya nem halál. A fekete gólya nem fehér gólya. Tehát: a fekete gólya: halál.“208 K. Jakab
egységes és stabil jelentést tételezett fel a jelképeknél, ezt a feltételezését Láng Gusztáv
kérdőjelezte meg.
204 Hans-Georg GADAMER, Igazság és módszer, ford. BONYHAI Gábor, Budapest, Gondolat, 1984, 70.
205 Uo. 75.
206 Uo., 74–75.
208 Uo., 27.
ÚNKP "50
K. Jakab érvelése úgy foglalható össze, hogy a jelkép és szókép közöttik különbségtétel a
logikai levezetés útján lehetséges. Az általa megalkotott fogalmi keretben a jelkép „lírai
valőrje“ alacsonyabb a szóképénél, ezért a líraiság igazi ismérve a szövegek szóképszerűsége
lesz. Írásának zárlatában viszont éppen azt állapítja meg Palocsay kötetéről, hogy ritkák
benne a szóképek: „Ezenkívül pedig van még egy olyan vonásuk a jelképszerű alakzatoknak,
amely sokkal gyakrabban bukkan fel maguknál az alakzatoknál: hajlamosak az
elszigetelődésre. Ez a hajlam aztán úgyszólván átsugárzik a valódi szóképekre is — Palocsay
kötetében ritka a bonyolultabb képszövedék, metaforái, hasonlatai: megannyi egyéni diadal,
magányos ünnep.“209
Ez a gondolatsor ugyanakkor több szempontból is ellentmondásos lehet. Ha ugyanis
Palocsay versei eufemisztikusan helyettesítik a második természet nyelvi univerzumát a valódi
természet szavaival, akkor máris egy összefüggő, verseket át építkező képszövedékről
beszélhetünk, ami viszont megsemmisíti a jelképek és szóképek különállóságát. Egy másik
problémát jelent az alakzatok, illetve a jelképek és szóképek kategóriáinak bizonytalansága.
Ha az alakzat a nagyobb halmaz, amelybe a másik két részhalmaz beletartozik, akkor kérdés,
hogy miért említi a szóképek között, a metafora mellett a hasonlatokat is, hiszen a hasonlat
nem szókép, hanem pusztán alakzat. A harmadik problémát az idézett szövegrészben
kifejtetlenül jelen lévő állítás adja: bár itt éppen dicséri Palocsay ritka, de szép szóképeit, a
dicséret mögött valójában bírálat rejtőzik. Hiszen, ha ritkák a szóképek, de gyakoriak a
jelképek verseiben, akkor ez – érvelése szerint – egyúttal azt is jelenti, hogy költői nyelve
kevésbé lírai.
K. Jakab kritikájára majdnem egy hónappal később, az Utunk 1968 december 6-ai
számában érkezett válasz: ebben a lapszámban egymás mellett jelentek meg Szilágyi
Domokos és Láng Gusztáv reakciói (Szilágyi írása volt az oldal tetején, Lángé pedig alatta).
Mivel K. Jakab válaszában csak Láng cikkére reagált, ezért Szilágyi Domokos cikkére csak
később térek rá. Láng Gusztáv ebben a cikkében 210 elsősorban módszertani szempontok
alapján bírálta K. Jakab írását – ahogy ezt a vita rövid összegzésekor Cseke Péter is
megállapította.211
Láng Gusztáv írásában, K. Jakabhoz hasonlóan, a strukturalizmus fogalomkészletére
209 Uo., 27–28.

210
LÁNG Gusztáv, A líra: logika?, Utunk, 1968/49, 4–7. Kötetben: L. G., A jelen idő nyomában, Bukarest, Kriterion
Könyvkiadó, 1976, 17–23.
211Cseke Péter az előszóban egy másik, korábbi K. Jakab-kritikára is hivatkozik: PALOCSAY, Írottmuzsika..., i. m.
5–6.
ÚNKP "51
épített, de ő nem használta formális logika eszközeit. Láng Gusztáv későbbi visszaemlékezése
szerint az erdélyi magyar irodalmárok számára ekkoriban erősen korlátozott volt a külföldi
elméleti irodalomhoz való hozzáférés. Saját elmondása szerint ebben az időben elsősorban
Hankiss Elemérnek a Kritika folyóiratban közölt tanulmányaiból tájékozódott az újabb
elméleti irányok felől (akire e vitacikkében hivatkozott is). Visszaemlékezése szerint K.
Jakabbal ugyanabból az okból fordultak a strukturalizmus felé: mert a „csak a szövegre“
fókuszáló elemzésmóddal el lehetett kerülni az ideológiai ballasztokat.212
K. Jakabnak címzett válaszában Láng elsősorban a jelkép és a szókép fogalmi
szembeállítását kritizálta. K. Jakab a jelkép és a szókép ellentétét „a szellem alkalmasságának“
és „a szellem szabadságának“ szembeállítása felől közelítette meg. Láng ezzel szemben
amellett foglalt állást, hogy a „szellem szabadsága“ és a „szellem alkalmassága“ nem állnak
ellentétben, hanem kölcsönösen feltételezik egymást a gondolattársításon belül. A szabadság a
Láng értelmezése szerint egy kifejezés „valamennyi funkciójának szabad betölthetőségét“
jelenti, de mindez elképzelhetetlen anélkül, hogy erre a kifejezések alkalmasak ne lennének.213
Az alkalmasság itt a nyelvi kötöttség (konvenció) vállalását jelenti, mely nélkül a kifejezés már
értelmetlenné válna. Érvelésében Saussure felől közelíti meg a problémát:
Természetesen a nyelv meghatározható mint minden egyediségtől megfosztott

konvencionalitás, minden szabadságot kizáró »alkalmasság«, Saussure nyelv-fogalmának
megfelelően — ám így meghatározott fogalmunk csak tudományos absztrakció, amely a
stílus-vizsgálatban legfeljebb a gyakorlatban nem létező »abszolút zérus« viszonyítási pontját
jelenti, s »lírai valőrjén« meditálni körülbelül annyi értelme van, mint vitatkozni azon, hogy
mi tartalmaz több vitamint: a gyümölcs vagy az alma. 214
Ezen a ponton tehát olyan nyelvfelfogás mellett foglal állást, melyben a nyelvhasználat
szabadsága és konvencionalitása nem egymást kizáró módon tételeződik. Láng e hivatkozása
onnan nézve is érdekes lehet, hogy Saussure művének magyar nyelvű kiadása 1967-ben jelent
meg, a Korunk Téka rovatában „az újabb kori nyelvtudományt forradalmasító műként“
ajánlották az olvasóknak.215
Válaszának következő részében a jel és a jelkép „Jakab gyártotta stilisztikai fogalma“
ellen érvel. Véleménye szerint probléma, hogy K. Jakabnál a jelkép és a jel azonosul, pedig
másutt a jel a a jelképes szerkezet elemeként van jelen (K. Jakab viszontválaszában
212 Láng Gusztáv személyes közlése (2018. 01. 25.) alapján.

213 LÁNG, A jelen…, i. m., 80.
214 Uo., 80.
215 SZ. N., Ferdinand de Saussure, Bevezetés az általános nyelvészetbe, Korunk, 1968/7, 1086.
ÚNKP "52
ugyanakkor nem fogadta el jogosnak a bírálat e pontját). A jelkép fogalmával szemben azt is
felhozza, hogy a szó önmagában véve jel, ebből következően az ilyen összetételekben nem a
jel és a jelzett dolog viszonyát, hanem két jel kapcsolatát kell látnunk. Ebben a komplex
jelviszonyban pedig az egyik szó jelentése nem a másik szó jelentése helyett áll, hanem
hozzáadódik ahhoz. Hankiss Elemér József Attila-elemzéseire hivatkozva pedig amellett érvel,
hogy a szóképekben legalább két valóságsík (és így két tudatsík) van jelen, melyek egy analógia
alapján egymást helyettesítik, ez a behelyettesítés pedig nem statikus állapotként, hanem a
dinamikus viszonyként jön létre.
Ez a jelentésbeli komplexitás érvénytelenné teszi a Kakukkfuvoláról szóló kritika
szillogizmusait, mert így „egymáshoz viszonyítva a két tag egyszerre jel és jelzett dolog,
egymástól függetlenül (a nyelv jelrendszeréhez viszonyítva) pedig önálló jel, vagyis a Jakab
feltételezte egyetlen jelviszony helyett néggyel van dolgunk a legegyszerűbb szókép esetében is,
amilyen a példánkban szereplő azonosítás.“216 Emellett azt is kifogásolja érvelésében, hogy a
szóképpel és a jelképpel nem mint adott funkcióba állított nyelvi realitásokként foglalkozik,
mégis stilisztikai értékük megítélésére vállalkozik.
Láng szerint „logikai elemzéseinek azért vajmi kevés közük van a költői nyelvhasználat
igazi logikájához.“ 217 Ez pedig azért van, mert K. Jakab a tudományosság
dezantropomorfizáló tekintetével nézi a verset, pedig a költői nyelv lényege Láng szerint
éppen az antropomorfizmus. Ezért K. Jakab a logikai kategóriák nyelvére kell lefordítsa a
verseket, így pedig meg is szünteti művészi erejüket. Véleménye szerint ezzel a módszerrel
inkább csak negatív módon lehet haladni: csak azt közelíthetjük meg vele, hogy mi az, ami
nem esik a versben logikai szabályok alá. Ez az érv kísértetiesen emlékeztet a 2016-os
inkonzisztencia-vita egyes fordulataira (még akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy a két vita
alaphelyzete össze sem hasonlítható).
A fekete gólya című vers kapcsán megemlíti, hogy Palocsay szövege egyszer sem azt
tartalmazza a kifejezést, hogy „a fekete gólya: halál“. Láng szerint K. Jakab az egész verset
félreolvassa, amikor a kisgyermeket elragadó halál jelképét látja benne. Szerinte a mű
egyszerűen születés és halál összetartozását jeleníti meg. A néphitek és a lélekmadár-mítosz
különböző variánsai ebben a kérdésben Láng Gusztáv álláspontját erősítik. A „neoprimitív
báj“ megjelölést azonban elutasítja, mert szerinte ez a kuriózum bélyegét üti rá Palocsay
verseire. Innen nézve viszont meglepő, hogy a későbbi megjelenésű, már idézett közös
216 Uo., 81.

217 Uo., 83.
ÚNKP "53
irodalomtörténeti kötet vonatkozó fejezetében mégis a „szándékolt primitivizmus“ jellemzés

szerepel. A tágabb kritikai diskurzusra vonatkoztatva pedig hibának tartja, hogy a kritika
Palocsayt az „igényes pillanatképek mesterének“ könyvelte el, s lebeszélni igyekszik az
igényesebb vállalkozásokról. Utóbbi alatt a nagyobb lélegzetű, az epikum irányába mutató
kompozíciókat érti, mint amilyen ebben a kötetben A hét bükklevél volt. Palocsay verseivel
szembeni kritikaként egyedül azt jegyzi meg, hogy költészetében túl sok az olyan játszadozás,
ami már modorosnak hat, és ez rögtönzésszerű, rövid verseiben a leggyakoribb.
K. Jakab Antal az Utunk 1968 december 20-ai lapszámában reagált Láng Gusztáv
írására, viszontválaszának címe Mit tehet a kritikus? volt.218 Kötetbeli megjelenésekor azonban
ennek az írásnak is változtatott a címén, így ott már az Elnémulni az intuícióban címmel
szerepel.219 Viszontválaszában amellett foglal állást, hogy a szellem „alkalmasságának“ és
„szabadságának“ szembeállítását maga sem abszolutizálta, nem tételezte őket egymást kizáró
fogalmakként, csak arra utalt, „hogy esetenként egyikük vagy másikuk villan föl szimbiózisuk
homályából“.220 A szimbiózis szó használata ugyanakkor gyanúra adhat okot, hiszen ez volt
Palocsay korábban idézett, fontos versének címe, ez a szó ráadásul Szilágyi Domokos
válaszcikkében is frekventált helyen szerepel. Bár K. Jakab nem válaszolt Szilágyinak,
feltételezhető, hogy a szóhasználat szintjén mégis befolyásolta.
A jelképek alárendelő szerkezetének védelmében egy elgondolkodtató érvet vonultatott
fel, a jelképek működését hasonlónak tartotta a mindennapi beszédben jelenlévő elkoptatott
szóképekéhez: „Vagyis a szellem alkalmassága kerül előtérbe minden olyan
gondolattársításban, amelyben a gyakorlati haszon elhomályosítja a társításnak mint szellemi
teljesítménynek a ragyogását. Ez elsősorban az elkopott, nyelvi klisévé züllött szóképek esete.
(Például a kaszás—halál társításnak haszna van, ha egyéb nem, hát az, hogy új szóval
gazdagítja szókincsünket, fénye azonban már alig.)“221 Ez a gondolat már csak azért is
figyelemfelkeltő lehet, mert párhuzamba állítható Nietzsche nyelvfelfogásának egyik elemével,
a „megkövesedett“ és „elkoptatott“ metaforákból építkező nyelv gondolatával.222 Még inkább
kínálkozó, és pontosabb párhuzam lenne a halott metafora fogalmát említeni: K. Jakab
218 K. JAKAB Antal, Mit tehet a kritikus?, Utunk, 1968/51, 2–4.

219 K. JAKAB Antal, Elnémulni az intuícióban = K. J. A., A névmás…, i. m., 166–178.
220 Uo., 167.
221 Uo., 167.
222Friedrich NIETZSCHE, Igazságról és hazugságról nem-morális értelemben, ford. ÓVÁRI Csaba, Máriabesnyő,
Attraktor, 2012, 12.
ÚNKP "54
felfogását követve megállapítható, hogy a „lezüllött szóképek“ története a halott metaforák

keletkezésével esik egybe. Vélemény szerint tehát az elkopott szóképek (vagyis a jelképek)
esetében nincs arról szó, hogy a szó önálló jelentése hozzáadódna a jelölt szó tartalmához,
mert a jelölő szó eredeti jelentése, ha nem is tűnik el teljesen, de elmosódik. Érvelésének
második része, hogy a költészetben is felbukkannak lépten-nyomon olyan alakzatok, melyeket
„fiatalságuk“ ellenére is megkopottnak érzünk. Ezeknek a logikai szerkezetét hasonlónak látja
a nyilvánvalóan elkopott, régi alakzatokéhoz, ezért is tűzte ki célul korábbi kritikájában a
szóképek logikai elemzését. Noha érvelésének első részét (a szóképek „lezüllését“)
kikezdhetetlennek látom, a friss költészetben jelenlévő jelképekkel való hasonlóságuk további
bizonyításra szorulhat. Ugyanakkor ez a feltételezett hasonlóság kétségtelenül indokolná a
jelkép erőtlenségét, stilisztikai értékénének másodrendűségét, gyengébb „lírai valőrjét“.
K. Jakab érvelésének másik gyenge pontja, hogy a jelképszerű szerkezetekben a
jelviszonyt „egyirányú és megfordíthatatlan“ kapcsolatként képzelte el,223 szemben Láng
Gusztáv dinamikusabb jelfelfogásával. Ebben az esetben Láng Gusztáv Hankiss Elemér
gondolatain alapuló, vibrációs metaforafelfogását látom elfogadhatóbbnak. Ugyanakkor az
erős érv lehet K. Jakabtól, hogy a jelképszerű társítások esetében (ha elfogadjuk ezek létét)
egyetlen jelölőviszony dominál, ugyanakkor érvelésének további hiányossága, hogy a
mellékjelentéseket a viszontválaszában is irrelevánsnak láttatja, ezzel viszont az olvasatot is
csak egyféle (a dominánsnak tartott) jelviszony funkciójának vizsgálatára szűkíti le.
A K. Jakab által bevezetett, és a viszontválaszban árnyaltabban kibontott lírafelfogásban
költői beszédmód lényege a szóképek dominanciája. K. Jakab szerint ez nemcsak a költészetre
igaz, a szóképek dominanciája bármilyen szövegben a költőiség térhódítását, hiányuk pedig
visszaszorulását jelenti. Ez az állásfoglalás a korábbi kritikára visszavetítve arra enged
következtetni, hogy K. Jakab szövege sokkal szigorúbb bírálat, mint amilyennek első
olvasáskor tűnik, hiszen még dicséretében is elmarasztal.
Szilágyi Domokos A kritikus magánya című válaszcikke Láng Gusztáv írása fölött jelent
meg, az Utunk 1968 december 6-ai számában.224 Dolgozatom egyik korábbi fejezetében már
utaltam arra, hogy ez a válaszcikk szövegszerű kapcsolatban áll Szilágyi egyes verseivel, a
Fagyöngy és A fogalmazás kaptatóin című műveivel. Ugyanakkor nem teljesen biztos, hogy ebben
a szövegben a versek előzményét kell látnunk, mert a Fagyöngy-kötet anyagának megírását a
223 K. JAKAB Antal, A névmás…, i. m., 171.

224
SZILÁGYI Domokos, A kritikus magánya, Utunk, 1968/49, 4. Kötetben: A költő életei, szerk. KÁNTOR Lajos,
Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1986, 24–25.
ÚNKP "55
szerzőpáros már 1968-ban elkezdte, A játszótér-verspárt pedig éppen egy lapszámmal a

vitaindító kritika előtt jelentették meg az Utunk 1968 október 4-ei számában (a versekhez
Márki Zoltán írt műértelmezést).
K. Jakabnak szóló válaszcikkét Szilágyi azzal kezdi, hogy az író és kritikus
„szimbiózisának“ variációs lehetőségeit sorolja fel egy matematikai képlethez hasonlóan:
annak lehetőségeit veszi számba, igencsak realisztikus módon, de fanyar humorral, hogy ki
szidhat kit, író az írót, író a kritikust, kritikus az írót, stb. Például: „1. a) az író szidja a kritikust
b) kivéve, ha a kritikus jót ír róla“.225 Írásában később be is vallja, hogy az ő esete az 1. b)
ponthoz tartozik (azért, mert K. Jakab dicsérő kritikát írt 1967-es köteteiről, Garabonciásról és
A láz enciklopédiájáról). 226
Szilágyi Domokos kiindulópontja szerint K. Jakab stilisztikai elemzései célt tévesztenek:
„…interkontinentális rakétával nem lehet sárgarigót lőni. Behelyettesítve: K. Jakab bírálata a
rakéta, Palocsay költészete a sárgarigó. A bírálat okos és logikus okfejtés – önmagában. csak a
kiindulópontja hibás. Seregnyi igazságot tudunk meg belőle; olyan igazságot, amelynek semmi
köze a Palocsay-versekhez.“227 Dolgozatom korábbi fejezetében már kifejtettem az
„interkontinentális rakéta“ képe és A fogalmazás kaptatóin című vers metaforája közötti
összefüggést. Arra is utaltam, hogy megfogalmazása erősen emlékezet a Hogyan írjunk verset
egyik részletére: „Mindent érteni kell? Igen. Csak a kiindulópontra vigyázzunk!”228 Jellemző,
hogy mindkét említett vers erősen épít a metapoetikus beszédmódra, a lírai nyelvhasználat
poetologikus igényére, amely a nyelvi önreflexión keresztül nyer egérutat. Jelzésértékű lehet,
hogy ezekben a szövegekben ugyanazok a nyelvi és gondolati formulák lépnek működésbe,
mint Szilágyi vitacikkében.
Szilágyi azzal a – jelenkori olvasó számára már furcsán is ható – állítással is vitába száll,
hogy a természetet uralmunk alá hajtottuk volna, s már (a heisenbergi példára visszautalva) ne
lenne szükségünk a csillagokra. Bár a kritika főbb állításaival nem értett egyet, abban viszont
igazat adott neki, hogy Palocsay versei igen közel állnak a népies, illetve a mágikus-archaikus
beszédmódhoz: „K. Jakab, jó érzékkel, észreveszi, hogy Palocsay verseiben a költészet hajdani
önmagára emlékezik, az élőbeszédre, bájolásra, mágiára, muzsikára…“ 229 Ez az
225 A költő…, i. m., 24.

226 K. JAKAB Antal, A kétely költője = K. J. A., A névmás…, i. m., 29–38.
227 A költő…, i. m., 24.
229 A költő…, i. m., 25.
ÚNKP "56
értelmezésmód József Attila névvarázs-elméletével rokonítható.

Érdemes megjegyezni, hogy néhány évvel később, a Fagyöngyről írt kritikájában Széles
Klára is hasonlóan fogalmazott, amikor megállapította, hogy „Palocsay elsődlegesen intuitív,
kalevalás szóbűvölő, aki a természet apró miniatűráinak, s a hangsorok teremtő tovább
gyűrűztetésének (sic!) mestere. […] »Kakukkfuvolája« Pán sípjával, Orfeusz énekével,
Vejnemöjnen hárfájával társítható.”230 Érdemes lehet viszont megemlíteni, hogy Láng
Gusztáv ismertetett vitacikkében éppen ezt az értelmezői tendenciát kifogásolta, 231 az „apró
képek mestereként“ való jellemzést érezte félrevezetőnek, ami szinte eltanácsolja a szerzőt a
nagyobb, epikus igényű kompozícióktól.232
Válaszában Szilágyi vitába száll azzal a gondolattal is, hogy Palocsay verseiben a
természetet leíró nyelv a második természet puszta helyettesítője lenne: „K. Jakab Antal
szerint Palocsay »odüsszeuszi naiv ravaszsággal mond hegedű helyett tücsköt« —: de az is
megeshetik, hogy nála a tücsök valóban tücsköt jelent. Hogy nem az irodalomtörténetet vállalja,
hanem a költészetet.“233 Később pedig úgy fogalmazott, hogy „számára nem menedék,
hasonlat, trópus a természet, hanem átültetett, létfontosságú szerv, immunreakció nélkül;
szillogizmusok híján szűkölködő logika.“234 Szilágyi meglátásainak legfontosabb pontja éppen
az, hogy Palocsay költészetében a természet nem puszta helyettesítőként, hanem saját jogán
jelenik meg. Szilágyi Domokos megállapításával rendkívüli hasonlóságot mutat Cs. Gyímesi
Éva egyik későbbi gondolata, mely szerint Palocsay költészetében a dolgok visszanyerik
méltóságukat: „A virág: virág, az alma: alma, a természet szelíd hatalma visszaáll.” 235 Ezzel a
megfogalmazással valószínűleg Cs. Gyímesi a kritikai vitára utalt vissza.
Az Utunk 1968-as évfolyamában nem ez volt a leghangosabb vita, azév őszén a
leghangosabb vita az időben a romániai magyar könyvkiadás körül bontakozott ki, többek
közt Marosi Péter, Balogh Edgár, Szőcs István és Bodor Pál részvételével. Ennek ellenére a
hetilapban Szilágyi és Láng cikkein kívül volt még egy reakció a Palocsay-kritikára. Az Utunk
230 SZÉLES, i. m. 1154.

231 LÁNG, i. m. 90.
232 K. Jakab viszont nem értett egyet azzal, hogy Láng az epikum felé hajló elemeket dicsérte Palocsay
költészetében. „Nem tudom, örvendenie kell-e annak az alanyi költőnek, akinek a versét úgy dicsérik, mint
elbeszélő költeményt“ – írta viszontválaszában. (K. JAKAB, i. m. 176.) Ebben az esetben Láng érveit látom
erősebbnek, produktív elemzési szempont lehet Palocsay költészetének epikus sajátosságait vizsgálni.
233 A költő…, i. m., 25.
234 Uo., 25.
235 CS. GYÍMESI Éva, Felhőmező = CS. GY. É., Kritikai mozaik, Kolozsvár, Polis, 1999, 238.
ÚNKP "57
minden év végén, a szilveszteri számban szerepeltetett egy parodisztikus rovatot Ütünk

címmel, melyben a lap szerzői egymást és saját magukat figurázták ki. A Bajor Andor által
szerkesztett és írt fricskák közt található egy drámaparódia (X. Richárd), alatta pedig K. Jakab
Antal „színikritikája“. Az írás első mondatai a Palocsay-kritika kezdetét, a Heisenberg-idézetet
fordítják ki: „»Nagy öröm számomra, hogy a Dán Orvosi Társulat kérésének eleget téve én is
leróhatom tiszteletemet.«* Ezeket a szavakat a század nagy fizikusa, Niels Bohr vetette
papírra, miközben a determináltság fogalmát a komplementarizmussal kívánta összevetni.“236
A beillesztett hivatkozás237 az idézet ad hoc-jellegét parodizálja. A paródia következő része a
„Palocsay Zsigmond tudja ezt“ megfogalmazást karikírozza („A X. Richárd szerzője
ösztönösen érzi, hogy a modern világszemlélet a komplimentumok megragadására
törekszik…“). Az azévi koncepció szerint az Ütünk rovat a szerzőknek azokat az írásait
közölte, melyeket „elfelejtettek“ megírni. Erre vonatkozott a kritikaparódia után következő
magyarázat: „A színikritikát K. Jakab Antal nem felejtette el megírni, de tévedésből más címmel
közölte. Így a színvonalas tanulmány automatikusan verselemzéssé változott.“238 Ez a
zárójelbe állított magyarázat szintén egyértelműen utal vissza a Palocsay-kritikára.
A vita összegzéseként elmondható, hogy K. Jakab és Szilágyi nézetkülönbségében
nemcsak a szaktudományos-strukturalista és az esszészerű kritika, de az olvasói és az alkotói
nyelv- és líraszemlélet közötti különbségek is kirajzolódnak. A fejezet utolsó szakaszában
szeretném megindokolni, hogy miért látom Szilágyi műkritikai szemléletét
impresszionisztikusnak. Bertha Zoltán Szilágyi Domokos kritikáiról szóló tanulmányában
megállapítja, hogy a költő kritikái és esszéi nem tekinthetők pusztán egy sokoldalú alkotói
tevékenység melléktermékének. 239 Bertha arra is felhívja a figyelmet, hogy ezeknek az
írásoknak jelentős része nem szerepel az újabb kiadású tanulmánykötetekben,
emlékkönyvekben, feltárásuk még várat magára.
Szilágyi Domokos, K. Jakabbal ellentétben, impresszionista és szubjektív kritikus volt –

már amennyire hajlandó volt elfogadni a kritikus szerepét. 240 Kritikáiban általában a
236 BAJOR Andor, K. Jakab Antal-paródia [Ütünk rovat], Utunk, 1968/52, 7.

237 Az eredeti hivatkozás: „*: Niels Bohr: Beszéd a Dán Orvosi Társulatban (1957. Első mondat)“
238 Kiemelések az eredetiben.
239 BERTHA, A kritikaíró..., i. m., 107.
240 Bertha tanulmányából kitűnik, hogy Szilágyi olykor elutasította ezt a szerepet. A kritikáról és a kritikus
feladatáról való felfogás a hatvanas-hetvenes évek folyamán az erdélyi irodalmi diskurzusban újra és újra a
kérdésessé vált, erre jó példát jelent Láng Gusztáv és K. Jakab idézett köteteinek számos írása.
ÚNKP "58
szellemes értékelést választotta, az elemzői attitűdöt és a szárazabb, tudományos beszédmódot

tudatosan kerülte. Erre a legjobb példát talán a Saszet Géza verseskötetéről szóló kritika
jelenti, melyben ugyan sommásan megállapítja, hogy a szerzőnek „nincs formaérzéke”, de a
versek gondolati problémáihoz már szeretetteljes érdeklődéssel fordul.241 Írásának kezdetén
azzal a mondattal botránkoztatja meg a gyanútlan olvasót, hogy „uramisten, hová lesz a világ,
ha már a filozófusok is verselni kezdenek!” Később ehhez még azt is hozzáteszi, hogy ha már
mindenki ír verset, „akkor miért éppen Saszet ne írjon?” Ezután viszont mindjárt bocsánatot
is kér: „Kérem, ne botránkozzék meg az olvasó, hogy komolytalankodom.” Ez az ironikus
játék is láthatóvá teszi, hogy milyen éles különbség van Szilágyi és K. Jakab kritikai attitűdje
között.
Egy másik írásában Szilágyi azt a megállapítást teszi, hogy „tulajdonképpen nem
volna szabad bírálatot írnom, mert olvasáskor mindig azt tartom szem előtt, hogy én magam
hogyan csinálnám.”242 Ez a megjegyzésnek egy jó- és rosszindulatú olvasata is lehet. Előbbi
szerint felmerül a gyanú, hogy alkotóként saját esztétikai elveit kéri számon más költők
alkotásain. A második esetben annyi állapítható meg, hogy az irodalmi szövegeket
gyakorlatias módon, anyagszerűen és mindig befejezetlen és befejezhetetlen alkotásként fogta
fel. K. Jakab viszont, a strukturalizmus igézetében, a befejezett, lezárt szöveget tette
vizsgálódásának tárgyává. Szilágyi egy 1973-as írásban már egyenesen a kritika feleslegességét
hangoztatta: „Jómagam úgy vélem, hogy aki szereti az irodalmat, ne fecsegjen róla, hanem
művelje. (Vagy úgy, hogy ír, vagy úgy, hogy olvas.)” 243 Bertha Zoltán ezt a kijelentést a Nagy
László-i „Műveld a csodát, ne magyarázd!” intéssel állítja párhuzamba.244 Csakhogy Szilágyi
önmagának is ellentmond ezzel, hiszen visszamenőleg is feleslegesnek bélyegzi saját kritikai
írásait, esszéit – ezekről pedig éppen Bertha Zoltán állapítja meg, hogy nem tekinthetőek
puszta írói mellékterméknek.
241 SZILÁGYI Domokos, „Szállok a filozófiának”, Korunk, 1973/1, 130–131.

242 SZILÁGYI Domokos, Igazságos tenger, Igaz Szó, 1967/7, 111. Idézi: BERTHA, A kritikaíró..., i. m., 103.
243 SZILÁGYI Domokos, Hol kezdődik a vers?, A Hét, 1973/10, 4. Idézi: BERTHA, A kritikaíró..., i. m., 104.
244 BERTHA, A kritikaíró..., i. m., 104.
ÚNKP "59
Szétroncsolt mesterszonett
Palocsay Zsigmond párverse: A magány eresztékei
A fogalmazás kaptatóin (Szilágyi) és A magány eresztékei (Palocsay) a kötet egyik legkevésbé

összefüggő verspárja. A két szöveg között látszólag semmilyen transztextuális kapcsolat nem
mutatható ki,245 ezért a szó szoros értelmében vett hívó- és válaszversekről sem beszélhetünk
esetükben. Mivel a költemények hangvételében, illetve nyelvi és retorikai szerkezete is
eltérések mutatkoznak, korábban úgy feltételeztem, hogy a két vers nem közös alkotási
folyamat részeként készült. Ezt a feltételezést azonban pontosítani lehet, ha tekintetbe vesszük,
hogy a versszöveg lényegében a Palocsay korábbi kötetében szereplő Dombok között című vers
újraírását jelenti, mesterszonettszerűen kiegészítve, majd újra összeillesztve annak sorait. A
vers tehát két szövegréteg egymásra helyezésével operál, ezek közül pedig az első réteg a költői
dialógusnál mindenképpen korábbi keletkezésű, ám a második réteg már a párbeszéd
termékének tekinthető.
Gerliczki András a verspár kapcsán a közös vonásokra mutatott rá, megfogalmazása
szerint mindkét mű „a kimondhatóság határait kutatja, a szavakat teremtő világ, a világot
teremtő szavak összefüggéseire utalva.”246 A verspár mindkét tagja az írásfolyamat működését,
az irodalmi alkotás szövegszerűségét viszi színre. Szilágyi verse a retorikai és poétikai
struktúrák tekintetében összetettebb kompozíciót hoz létre, ráadásul A fogalmazás kaptatóin áll a
hívóvers helyén (bár szigorúan véve nem tekinthető hívóversnek), ezért szükségszerűen ez a
szöveg tudja erősebben befolyásolni a másik mű olvasatát. Széles Klára kifejezését
kölcsönözve: A fogalmazás kaptatóin teremt erősebb „mágneses teret”.247 A két vers kötetbeli
egymás mellettisége az értelmezői műveleteket is befolyásolja: a két szöveg közös játékteret
hoz létre, épp ezért lehetetlen kiiktatni az olvasatok között kialakuló interferenciát. A szövegek
együttes, szoros olvasása során még egy olyan olvasat lehetősége sem zárható ki, amely szerint
tropologikus szinten mégis jelentkeznek kapcsolódási pontok a két szöveg között.
Palocsay a műforma felől közelít az irodalmiság kérdéséhez, amikor a ráírás és felülírás
gesztusaival szétrobbantja a szonettformát. A szonett architextusa ugyanis egy olyan irodalmi
245 A transztextuális terminust a Gennette által megteremtett fogalmi kerethez illeszkedve használom. GENETTE,
i. m., 82–90.
247 SZÉLES i. m., 1156.
ÚNKP "60
hagyományt idéz meg, amely a késő középkortól kezdve a legmagasabb formai tudatosságot
várja el alkotótól és befogadótól egyaránt. Palocsay szövege tehát, ahogy első ránézésre
tűnhet, nem filozofikus/ismeretelméleti kérdésfelvetéseket fogalmaz meg, hanem működésbe
hoz egy irodalmi hagyományt. A vers a szonett architextusán keresztül előhívott
elváráshorizont ironizáló lebontásán keresztül fejti ki hatását. A szonettforma paródiája
felidézheti Tandori Dezső A szonett című alkotását is, ami puszta a formai hagyomány üres
működtetésének írói eljárást fordítja ki. Palocsay éppen ellentétes irányból közelíti meg a
problémát: nem kiüresíti, hanem túlterheli, összetöri a szonett szerkezetét. Palocsay verse
egyszerre roncsolja a műformát és a nyelvet. Ezt az ironikus formaparódiát jelöli a
„házmesterszonett” alcím is. Az alcím magába sűríti a szonettkoszorú emelkedettségének,
formai tökélyének lerontását, a vers mindezt a szürkeséggel, hétköznapi élet
földhözragadtságával helyettesíti. A mesterszonett ünnepélyes és tömör, végletekig csiszolt
nyelve helyébe megakadó, fecsegő, tárgyát nem találó megnyilatkozásokat, szemantikailag
üres megszólalásokat állít. Van még egy szóba jöhető jelentésrétege a házmester szónak: a
totalitárius diktatúrák kora óta a „házmesterkedés” ige mindig valamilyen gyanús
tevékenységre, besúgásra, 248 árulásra utal. Ebben az esetben viszont csak a nyelv „árulja el” a
beszélőt, leleplezve a megnyilatkozások ürességét, a beszédtémák tragikomikus kisszerűségét.
Miközben a szonettkoszorú és a mesterszonett között kiépülő hypertextuális
viszonyrendszert parodizálja, Palocsay verse kétszólamúvá válik. Az András Orsolya elemző
tanulmányában felvázolt dialógus-modell249 segítségével megállapítható, hogy a párbeszéd
ebben az esetben nem két alkotó között, hanem egyetlen szerző művén belül valósul meg,
kétféle nyelvi kód egyidejű működtetetésével. A két szólam hangsúlyos különválását a kötetben
oly fontos szereppel bíró nyomdatechnikai eszközök is kiemelik. A költemény
szövegegységeinek utolsó sorát mindig gondolatjel választja el az előzőektől, illetve a félkövér
szedés is kiemeli a szövegkörnyezetből. A költemény végén ezek a sorok megismétlődnek, egy
új szöveget (vagyis magát, az alcímben is jelölt „házmesterszonettet”) kiadva. A gondolatjellel
elkülönített sorok egy második szólamot hoznak létre, reflektálnak az előző szövegegységre,
válaszolnak rá vagy kiegészítik a szövegét. A gondolatjelek a mesterszonettben a sorvégekre
kerülnek át, ezzel kicsit el is rontva a játékot, mechanikussá téve a sorváltásokat. A
gondolatjelek elmaradása a mesterszonett utolsó (feltűnően lerövidült) sorainál egyúttal a
248Kézenfekvő, de mégis veszélyes, és minden valószínűség szerint helytelen értelmezés lenne, ha ez utóbbit
(ebben a szövegkörnyezetben) Szilágyi Domokos ügynöki tevékenységre vonatkoztatnánk.
249 ANDRÁS, i. m., 41.
ÚNKP "61
szövegolvasás „felgyorsulását” is magával hozza. A mesterszonettben jelenlévő gondolatjelek

mintha maguk is eresztékek lennének a szövegben, a mesterszonett mechanikus
összeállítottságát, „összetákoltságát” láttatják (a nyomdai jelek ugyanis vizuálisan is
emlékeztetnek az ereszték formájára).
Ahogy korábban már említettem, a „házmesterszonett“ néven jelölt szövegrész teljesen
azonos a Palocsay Zsigmond 1968-ban megjelent, Kakukkfuvola című kötetében szereplő
Dombok között című versének szövegével, a szerző csak a tördelésen és a sorvégi írásjeleken
változtatott. Azzal, hogy korábbi versének sorai közé egy újabb (nyomdatechnikailag is
elkülönített) szövegréteget épített be, a korábbi vers szövegével is dialógusba lép. A második
szövegréteg beillesztésével szétfeszíti a formát, szétírja a vers korábbi határait: a szöveg már
nem lezárt műegészként áll az olvasó előtt. A második szövegréteg metatextuális viszonyba lép
az első szövegréteggel: értelmezi és kiegészíti annak sorait. A „házmesterszonett“
helyreállítása, az eredeti sorok újbóli összeillesztése így már egy egészen más (vizuálisan is
eltérő) szövegtapasztalatot közvetít, mint a Kakukkfuvolában szereplő Dombok között.
A költemény két szólamának elkülönülését az is jelzi, hogy a mű végén megismétlődő
mesterszonettet a csupa nagybetűvel szedett „MERT:” 250 felütés indítja el. Ugyanakkor a mű
egy pontján ez a kettősség megtörik, a két szólam egybeolvadni látszik, időlegesen megszűnik
kettéosztottságuk. A szöveg belső dialógusa már az első sorokban működésbe lép:
Kell a szúnyog,  
kell a lepke  
– légy nélkül a fecskék megdöglenek  
Kell a csend, mert 

cseng, ha repdes 
– ne piszkáld a szűzföldeket251
A költemény rímszerkezete szembetűnően szabálytalan, ez a formai sajátosság
mindkét szólam esetében feltűnő, a mű ugyanakkor (ahogy az idézett példában is látszik),
olykor a sorok belső zeneiségét is kihasználja. A vers ritmikája a rímképlethez hasonlóan
instabil, a szöveg lényegében rímes szabadversként olvasható. Egyes sorok azonban („ne
piszkáld a szűzföldeket – / fűnek-fának szála-álma van – / a borvíz is
elköltözhet – / az ember élve büdösödhet –„) kifejezetten népdalszerűen hatnak, ami a
sorok kétosztatú ütemezésében is tetten érhető (4–4; 4–5; 4–4; 5–4;). A vers további részei
gyakran megtörik ezt a ritmusképletet, a szöveg fentebb idézett első két egységében a kiemelés
nélküli sorok például egy-egy kettétört felező nyolcast alkotnak. Kettétört sor a költemény
250 PALOCSAY, SZILÁGYI, Fagyöngy..., i. m., 85. Kiemelés az eredetiben.

251 Uo., 79. Kiemelések az eredetiben. Az idézetekben minden félkövér kiemelés az eredeti szövegből származik.
ÚNKP "62
végén különválasztott „házmesterszonettben” is felfedezhető, ez a szövegegység ugyanis a

szonettformától várt tizennégy sor helyett tizenhatból áll. Az addig minden sor végén
jelenlévő gondolatjelek elmaradása is jelzi, hogy a „házmesterszonett” utolsó négy sora
valójában két sorrá lenne összeilleszthető („ketten legyenek / öröklött homok /
mindigi lomok / fölös dombjai között.” Ebben az esetben azonban a két középső sor
rímpárja belső rímmé alakulna át. A vers zárósora elrontja a rímjátékot: a belső rímet folytató
dombok szóalak helyett a szövegben szereplő dombjai alak megtöri a verszenét, tovább roncsolva
a formát. Azt is fontos megemlíteni, hogy a mesterszonettből származó, idézett szövegrész és
az főszöveg között egy ponton hangsúlyos eltérés mutatkozik. A főszövegben ugyanis még ez a
megfogalmazás szerepel:
„s a „jó” s a jó!  
s a rossz! s a „rossz”  
a szándék is – bárhogy veszed –  
– mindig lom . . .
Szembetűnő lehet, hogy a rímkényszer szorításában az utolsó sor átalakul, miközben a
dombjai szóalak által keltett disszonancia ugyanúgy, érintetlenül öröklődik át a főszövegből.
Érdemes kitérni arra is, hogy az általános érvényű etikai kategóriák relativizálódása Szilágyi
versében is jelen van („Az Abszolút valóságot / Relatív Igazságocskák mocskolják be”).252 Az
idézőjel relativizáló és ironizáló szerepet tölt be Palocsay szövegében, kiüresítve, kifordítva a
szavak gondolati és érzelmi töltetét. A jó és rossz kategóriáinak ilyen végletes kiüresítése már-
már egészen nietzschei hangütést kölcsönöz a szövegnek. A költemény egyik hangsúlyos
momentuma az én kettéosztottsága lesz, amely egy több szövegrészen át folyamatosan
kibomló retorikai szerkezetet nyit meg, először ennek csak az első két részét szeretném idézni:
és sokszor erre gondol 

„a hitvesi ágyban” 
– amikor prünnyög magában 
 
tesz oda . . . . . . 
ad oda . . . . . . . 
kerülget . . . vesz . . . borongat 
– magát kettőre osztva hasonlítgat
A szövegben furcsa hatást keltő prünnyög hangutánzó a sírás, a pityergés hangját képezi
le (Palocsay költészetében meglehetősen gyakori az onomatopoetikus szavak használata). Az
első egységben feszülő belső ellentét abból fakad, hogy bár „hitvesi ágy” a házastársi közösség
legintimebb terét jelenti, az ember belső fájdalma, sértettsége még ezen a téren belül is
megoszthatatlan marad. A prünnyög szó ráadásul groteszk hatást is kelt, főleg ha sejthető, hogy
252 Uo., 78.
ÚNKP "63
egy felnőtt férfira vonatkozik. A külön idézőjelbe állított „hitvesi ágy” megfogalmazás azért is
érdekes, mert az idézőjel ironikus modalitást kölcsönöz a szókapcsolatnak, amely így a
házastársi viszony kiüresedésére, a másik távollétére vagy a felek végleges elhidegülésére
enged következtetni. Érdemes lehet a szöveg tágabb kontextusába beemelni Szilágyi Domokos
egyik, vélhetően későbbi keletkezésű (az 1974-es Feleződő kötetben megjelent) költeményét,
amely hasonlóan ironikus narratív keretbe ágyazza be egy házasság szétesését. Asszonyom!
című verséhez Szilágyi egy Engelstől származó mottót választott: „Ha csupán a szerelmen
alapuló házasság erkölcsös, akkor a szerelem elmúltával a házasság erkölcstelenné válik.”253
Szilágyi idézett versének kesernyés iróniája nagyon hasonló Palocsay művének hangvételéhez.
Egy másik különös szó szintén további értelmezést igényelhet. A borongat szóalak az Új
magyar tájszótár szerint két jelentésben létezik, egyrészt 'vizes borogatás', másrészt 'borítgat,
döntöget' jelentésben is létezik.254 A Történeti-Etimológiai Szótárban nem található meg ez a
szóalak. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára nem említi ezt a szóalakot,255 az Erdélyi magyar
szótörténeti tár csupán a második jelentést említi,256 a Czuczor–Fogarasi szótárban viszont
mindkét jelentése szerepel.257 A költemény idézett részének második egységében szereplő igék
(tesz, ad, kerülget, vesz) többségének eseményszerkezete (de a helyre utaló oda igekötő jelenléte is)
a fizikai tárgyak mozgatásához kapcsolódó cselekvéseket valószínűsít, ezért első olvasásra a
tájszó második jelentése tűnik elfogadhatóbbnak. Ugyanakkor a fájdalom enyhítését
feltételező jelentésréteg a beteg házastárs gyógyítgatásának, ápolásának képzeteit is
felidézheti. A kifejezés hangulatfestő szerepet is ellát, mert kimondásába a borong szó is
belehallatszik (ráadásul a TESz és az ÚMTSz szócikkei alapján a két szóalak azonos tőből
származik).
A vershelyzet és a hangvétel rezignációja Kosztolányi Dezső Az ember ha negyvenéves...
című versére emlékeztet: „Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel, / egyszer fölébredsz és aztán
sokáig / nem bírsz aludni. Nézed a szobádat / ott a sötétben. Lassan eltünődöl / ezen-azon.
Fekszel, nyitott szemekkel, / mint majd a sírban. / […] / Eszedbe jut egy semmiség is. /

254 Új magyar tájszótár, főszerk. B. LŐRINCZY Éva, I, Bp., Akadémiai kiadó, 1979.
255 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, főszerk. BENKŐ Loránd, I, Bp., Akadémiai Kiadó, 1967, 345.
256 Erdélyi magyar szótörténeti tár, szerk.: SZABÓ T. Attila, I, Bukarest, Kriterion, 1975, 1028.
257
CZUCZOR Gergely, FOGARASI János, A magyar nyelv szótára, II, Pest, Emich Gusztáv nyomdája, 1862 [reprint:
Miskolc–Nyíregyháza, Miskolci Bölcsész Egyesület, 1999], 749.
ÚNKP "64
Babrálsz vele. Megúnod és elejted.”258 A lassú öregedés tudatához a tehetetlenség érzése és a

céltalan töprengés, elképzelt tevés-vevés társul a szövegekben. A párhuzam megvalósításához
érdemes idézni A magány eresztékeinek egyik rövidebb szakaszát: „egy helyben állva / csodára
várva / – cseppet se komikus”. Ugyanezt a létélményt közvetíti „– az ember élve
büdösödhet” sor is. Ez utóbbi sor viszont Szilágyi Domokos párversének egy részletét is
felidézheti: „Bukdácsolj-kaptass hát magad. / Az ember egyedül marad.”259 Az idézett
részletek hasonló retorikai és grammatikai felépítése már gyanúra adhat okot: lehetséges, hogy
mégis szorosabb kapcsolat épül ki a két szöveg között, mint ami első olvasásra feltételezhető
lehet.
Az én kettéosztottságának problémája is több értelmezési szinten közelíthető meg. A
„hitvesi ágy” motívuma mintha arra a folyamatra utalna, amikor az ember a társa, a másik
tekintetén keresztül próbálja látni saját magát. Ez az elképzelt tekintet szükségszerűen jár az
én kétfelé osztódásával. Noha ez a sor az első szövegváltozatban, a Kakukkfuvola versében még
nem rendelkezett ilyen mellékjelentéssel, éppen az iteráció, az idézés performatív aktusa, az új
kontextusba való áthelyezés az, ami miatt a megnyilatkozás új jelentéssel telítődik. Éppen ez
az iteratív gesztus az, ami miatt a kettéosztottság már éppúgy utalhat arra a szövegimmanens
retorikai stratégiára is, amely kettéválasztja a vers szólamait, ezzel pedig a beszélő szubjektum
egységét, integritását és stabilitását is kikezdi, vagyis magát a beszélői ént is „kettőre osztja”.
Az én kettészakadása így egyúttal a költemény két szólamának belső dialógusát is leképezheti.
Van egy másik (és szintén az iteráció, az új szövegkörnyezet által megnyitott) aspektusa is az
én osztottságának: mintha a sor az egész kötet párbeszédes szerkezetét is reflexió tárgyává
tenné. A Fagyöngy dialogikus szerkezete ugyanis vizuális, nyelvi és kompozicionális szinten is az
osztottság tapasztalatával szembesít, jelen olvasat szempontjából azonban a szerzői én
kettészakadása a legfontosabb. A „magát kettőre osztva hasonlítgat” sor egyúttal a kötet
kettőzött beszédszituációját, és a befogadói oldalon keletkező olvasási tapasztalatot is
megjeleníti (de ez az értelmezés is csak az újraírt vers kontextusában lehetséges, az első
változat kapcsán nem). Hasonló olvasat a „hitvesi ágy” szókapcsolat értelmezésében is
működtethető lehet (bár itt nincs szó az iteráció jelentésmódosító szerepéről), amely szintén
kijátszható a közös alkotást megelőlegező szövetségre (frigyre) való ironikus utalásként.
Érdemes összevetni az idézett szókapcsolatot Szilágyi Domokos kötetnyitó versének (Fagyöngy)
258KOSZTOLÁNYI Dezső Összegyűjtött versei, Arcanum, 1997, http://mek.niif.hu/00700/00753/html/

vers1302.htm, hozzáférés: 2017. 10. 08.
ÚNKP "65
kezdősoraival: „Kagylók kínjának irigye, / együtt-tenyészés ürügye – / ürügy? kényszer?

kötelesség? – valóság!!!”260 Ugyanakkor az utolsó értelmezés kapcsán is erősen kérdéses
marad, hogy maga a szöveg teszi-e lehetővé ezt az értelmezést, vagy pusztán a megnyilatkozás
kontextusa.
Bár a Fagyöngy közös fülszövegében a szerzők hangsúlyozták, hogy nem áll
szándékukban „romantikus költői versenyre” kiállni, a két szövegvilág összehasonlítása mégis
elkerülhetetlen, ahogy erre Széles Klára is kitért kritikájában: „Nem költői versenyre álltak ki
– írják a szerzők. Mégis, felmerül az egyes versek s az egyes alkotásmódok, költői eszköztárak
összehasonlításának kísértése is.”261 Ez a fajta értékelői mozzanat, a szövegek egymáshoz
mérése, úgy látszik, kiiktathatatlan a befogadásból. A kísértés észrevétlenül is ott marad az
értelmezői eljárások mögött.
A két szólam miatt megkettőződött beszélői én azonban időlegesen újra egybeolvad a
következő szövegegységben:
hogy így legyen, 

hogy úgy legyen, 
hogy ne legyen, 
hogy el ne vesszen, 
magára ismerjen: 
külön legyen, 
de egyben legyen 
– ketten legyenek
A szonettforma Palocsay-féle paródiájának lényeges eleme, hogy nem tartja magát
sem a formai, sem a nyelvi zártsághoz. Nem a hagyományos szonett lecsiszolt, tömör nyelvi
világát teremti meg, épp ellenkezőleg: hagyja a nyelvet „fecsegni”, önmagát ismételni, nem
iktatja ki (sőt, szinte generálja is) a kommunikációs csatornában keletkező redundanciát. Az én
kettéosztása azonban nem mentes a fenyegetettség élményétől sem (erre utal a „hogy el ne
vesszen” megfogalmazás is). Az én kettéosztottsága azonban biztonságot is nyújthat a külvilág
fenyegető erejével szemben. Mintha ez a fájdalmas „magát kettőre osztó” eljárás valamilyen
önvédő eljárás része lenne, amellyel a megszólaló leplezni kívánja a beszélői én egységének,
integritásának sérültségét, kiszolgáltatottságát. A következő szövegegység legalábbis egyfajta
védettségre enged következtetni („messziről lőtt sörét a szó – / lepereg a szó ilyenkor: / –
öröklött homok)”.
A beszélő szubjektum önmagát is csak az osztottságon keresztül ismerheti meg, az
egység tapasztalata elveszett, már csak az osztottságon keresztül hozzáférhető. A „hogy így
260 (PALOCSAY, SZILÁGYI, Fagyöngy..., i. m., 7.)

261 SZÉLES i. m.,1156.
ÚNKP "66
legyen / hogy úgy legyen” sorok egyúttal a teremtéstörténet paródiájaként is olvashatók, az

idézett szövegrész utolsó sorai pedig már Éva életre hívását is felidézhetik. Fontos momentum
a szövegben, hogy mennyire erősen reflektál a teremtéstörténet alapvetően performatív,
nyelvbe írt jellegére. Szigorúan a beszédaktus-elmélet felől közelítve akár az az enyhén
blaszfémikus kijelentést is megfogalmazható lenne, hogy Isten a nyelven keresztül teremtette a
világot. De mit teremt meg a beszédaktusokkal Palocsay lírai beszélője, saját osztottságán túl?
A szöveg éppen annak tapasztalatát állítja elénk, hogy a roncsolt, leroncsolódott nyelv egyre
kevésbé marad alkalmas egy új világ előállítására.
Ezen a ponton érdemes lehet visszautalni Gerliczki András korábban már idézett
megállapítására, mely szerint a vizsgált verspár mindkét tagja a nyelv világteremtő erejét viszi
színre.262 A két szöveg által működtetett retorikai stratégiák között egy ponton jelentős eltérés
mutatkozik. Szilágyi Domokos ebben a szövegében is a Búcsú a trópusoktól című kötetében végig
jelenlévő egyszerre tragikus és ironikus beszédmódot hozza működésbe. A tragikus és ironikus
hangvétel Szilágyi életművén belüli erőteljes összefonódására Cs. Gyímesi Éva hívta fel a
figyelmet, 263 aki a vizsgált szöveg kapcsán is hasonló észrevételeket fogalmazott meg, amikor a
mű „ambivalens értékszerkezetéről”264 beszélt. Érdemes idézni egy másik megállapítását is,
mellyel tömören jellemzi a beszédszituáció ambivalenciáját: „Jóllehet, megkísérti a lemondás,
és Jupitert, önmagát és egész vállalkozását minduntalan ironizálja, költeményében ismét a
profetikus szubjektum nézőpontja érvényesül erősebben.”265 A lemondás kísértése Szilágyi
művének legutolsó szövegtömbjében érhető tetten: „Tudod – tudod hát! –, lemondani is lehet!
/ Tudod – tudod hát! –, milyen szörnyű lemondani.”266 Szilágyi szövegében végig jelen van a
nyelv világteremtő, mágikus erejének birtoklásáért folytatott küzdelem, a mű tragikumát
éppen ennek sikertelensége adja.
Palocsay Zsigmond nagyon más módon működteti a versszöveg iróniáját. Az ő
művéből hiányzik a minden heroikus küzdelem, nála a mindennapi élet kisszerűsége,
szürkesége válik az irónia tárgyává – épp ezért a tragikum sem jelenhet meg teljes értékűként.
Palocsay iróniájának szemléltetésére két (egymáshoz szorosan kapcsolódó) szöveghelyet is

263„A Búcsú a trópusoktól egészében egy antinómiákkal teli értékpozíciót közvetít, amelynek összetett esztétikai
vetülete az egymással birkózó tragikum és irónia.” CS. GYÍMESI, Álom..., i. m., 57–58.
264 Uo., 93.
265 Uo., 95.
ÚNKP "67
szeretnék idézni, az egyiket az főszövegből, a másikat a házmesterszonettből kiemelve:
Főszöveg Házmesterszonett
egy helyben állva, cseppet se komikus –

csodára várva majdnem tragikus –
– cseppet se komikus amikor jobban fáj a kapottnál
az adott pofon –
káromkodva este,
ha nem felel a kos
(a csillagkép nagyokos)
– majdnem tragikus
A magány eresztékeiben a tragikum sosem jelenhet meg teljes erővel (mint ahogy a komikum sem
tűnik el teljesen), a két idézett szövegrész között azonban így is hangsúlyeltolódás figyelhető
meg. A főszövegben ugyanis erősebben érvényesül a parodisztikus komikum, amely részben a
szabadabban áramló, önmagát olykor túlhajtó nyelv működésének köszönhető (szemben a
mesterszonett tömörebb, homogénebb nyelvi tömbjével). Ezek a sorok konkrét utalást
hordoznak K. Jakab Antal Kakukkfuvola-kritikájára, melyben a heisenbergi példázat kapcsán (a
hajóskapitány, aki eltévedve esetleg a csillagokból tájékozódhat) szerepelt a megfogalmazás,
hogy Palocsay költészete „ráirányítja a figyelmünket a csillagokra, amelyekre voltaképpen már
nincs szükségünk…”267 Ugyanakkor nem ez az egyetlen olyan pont a szövegben, amely a
kritikai vitára való visszautalásként értelmezhető. Akár a „messziről lőtt sörét a szó” sor is
értelmezhető hasonlóképp, mely egyúttal Szilágyi Domokos párversére is utal, melyben a
„Mint ama kapanyél: a ceruza is elsül olykor” sor szerepel.
Az is hangsúlyos elem Palocsay versében, hogy miközben az emberi élet minden
szférája ki van szolgáltatva a szöveg iróniájának, a természet még meg tud őrizni valamennyit
az érintetlenségből. Csakhogy a természeti tér is veszélyeztetett: „Légy nélkül a fecskék
megdöglenek – / ne piszkáld a szűzföldeket – / fűnek-fának szála-álma van – /
a borvíz is elköltözhet –”. A borvíz motívuma ismét Szilágyi Domokos párversére
emlékeztet, melyből a kánai menyegzőre való utalást idézheti fel: „mert azt hiszi, hogy
elhiszed, / hogy a kánai menyegzőn ő változtatta borrá a vizet”. Fontos azonban ismételten
utalni arra, hogy ezek a sorok már Szilágyi verse előtt készen voltak, ám a két vers által
megteremtett közös értelmezési térben az egymástól függetlenül megteremtett motívumok
interferenciája jelentkezhet. A „ne piszkáld a szűzföldeket” sor nyomán K. Jakab Antal már a
Kakukkfuvolában szereplő Dombok között kapcsán úgy fogalmazott, hogy Palocsay
„elszörnyülködik az urbánus barbarizmuson, amely kertészollójával halálra kopasztja az
ÚNKP "68
akácfát, vegyi anyagával megmérgezi a folyóvizet, és oktalan mohóságában prostituálja a

szűzföldeket…”268 Érdemes megemlíteni, hogy a versszöveg és K. Jakab értelmezése ezen a
ponton milyen kreatívan aknázza ki a nyelv figuratív erejét, hogyan hozzák játékba a nyelv
megkövesedett metaforáit.
Egy másik lehetséges tropologikus kapcsolat a két szöveg között metaforikus szinten
jelentkezik: Szilágyi versében a szó, a logosz rakétaként, Palocsayéban „messziről lőtt
sörétként” metaforizálódik. A közös elem mindkét esetben a nyelvhasználatban jelenlévő
agresszív mozzanat, a nyelv fegyverként való használata lesz. Ha a korábban feldolgozott
kritikai vita kontextusába helyezzük a szöveget (amire ez a metaforika, különösen Szilágyi
esetében, alkalmat adhat), az „eszed, / premisszád, / vasalt-tojás logikád” sorok azonban
egyértelműen utalnak K. Jakab korábban már említett kritikájára. Különösen a premissza
kifejezés árulkodó, ami K. Jakab értelmezési eljárásának kulcsfogalma volt. Fontos tehát ó
hangsúlyozni, hogy nemcsak Szilágyi Domokos párversében találhatók szövegszerű utalások
erre a kritikai vitára, hanem Palocsay szövegében is. Ez pedig azt az értelmezést erősíti, hogy
a szöveg második rétege már a közös alkotás eredménye.
A párversek között az is közös motívumot jelent, hogy mindkét költeményben ironikus
megvilágításba kerül a házasság intézménye. Érdemes egymás mellé állítani egy-egy
szövegrészt a két műből:
A fogalmazás kaptatóin A magány eresztékei

és sokszor erre gondol
a sokaság, amelynek „a hitvesi ágyban”
épp elég terhet jelentenek a napi kudarcok, – amikor prünnyög magában
győzelmek,
a bolondgomba gondok, […]
no meg az, amit tegnap X-né a feleséged férjére
mondott, hogy így legyen,
aztán, amit te mondasz holnap Y-ról, –: hogy úgy legyen,
ha van esze, megorrol persze, hogy ne legyen,
s még inkább, hogyha nincs esze, csak mersze; hogy el ne vesszen,
és ott van N. N., aki most
magára ismerjen:
benzinnel mossa gallérját, a Chat Noir-illatost,
külön legyen,
pedig
de egyben legyen
az asszony – ó, jaj – kitűnő szaglással dicsekedik
– ketten legyenek
Szilágyi és Palocsay művei között az is hidat képez, hogy mindkét szöveg épít a nyelv
„túlműködtetésére”. Ez a beszédmód a nyelv poétikai funkciójának látszólagos kiiktatásával,
olykor pedig (főként Palocsay szövegében) tudatos roncsolásával jár. 
268 Uo., 22.
ÚNKP "69
Halálmadár
A halálmadár motívuma Áprily Lajos, Palocsay Zsigmond és Szilágyi
Domokos verseiben269
Tanulmányom célkitűzése, hogy egy szövegösszefüggésen keresztül mutasson ki kapcsolatot

Áprily Lajos, Palocsay Zsigmond és Szilágyi Domokos egy-egy verse között. Kiindulópontom
szerint Áprily Lajos Halálmadár című verse (http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?
docId=0000016553&secId=0001246045&mode=html#Aprily_Lajos-
Aprily_Lajos_osszes_koltemenyei-00510) és Palocsay Zsigmond, illetve Szilágyi Domokos
hasonló című költeményei (http://mek.oszk.hu/02900/02916/02916.pdf) között nem csupán
tematikus és motivikus egyezés van, hanem ezek a szövegek egymással is reflexív kapcsolatban
állnak. Palocsay és Szilágyi versei ezért Áprily költeményének újraírásaként értelmezhetőek. A
dolgozat célja, hogy a versek dialógusára irányítsa a figyelmet, a szövegek transztextuális
kapcsolatrendszerére fókuszálva. 270
A kapcsolat már paratextuális szinten is tetten érhető: a három vers címe szinte teljesen
megegyezik (csak Palocsay illesztett be a halálmadár szó elé egy névelőt). A transztextuális
kapcsolatrendszer felvázolásához fontos tisztázni, hogy Szilágyi és Palocsay említett versei az
1971-ben megjelent, Fagyöngy című, közös kötetükben szerepeltek. A kétszerzős kötet
kompozicionális alapja a Szilágyi és Palocsay művei között létrejövő dialógus: a kötet
hívóversekből és válaszversekből építkezik. Ebben az esetben Palocsay Zsigmond írta a
hívóverset, melyre Szilágyi Domokos költeménye válaszolt.
A négykezes kötet jellemző sajátossága, hogy a párversek közös értelmezési mezőt hoznak
létre. Szilágyi Domokos költeménye maga is olvassa és magyarázza Palocsay szövegét. Az
általam javasolt olvasatban Áprily műve a verspár két tagjának közös hypotextusaként
tételeződik. Palocsay és Szilágyi négykezes kötetéről eddig nagyon kevés elemzés született, az
eddigi tanulmányok pedig nem térnek ki a Halálmadár-verspár és az Áprily-mű közötti
lehetséges kapcsolatra. Gerliczki András a kötetet vizsgáló tanulmánya nem tér ki a
269Ez a fejezet a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett konferencián elhangzott előadás írott, bővített
változata, melyet az Ambroozia folyóirat közlésre elfogadott.
270
A transztextualitáshoz kötődő fogalomkészletet a Genette által megteremtett elméleti keretben használom:
Gérard GENETTE, Transztextualitás, Helikon, 1996/1-2, 82–90.
ÚNKP "70
Halálmadár-verspárra,271 ahogy András Orsolya tanulmánya sem.272 Molnár Zsófia

ugyanakkor röviden elemzi Szilágyi Halálmadár-versét, megemlítve, hogy a költemény a
nyelvben konvencionalizálódott elnevezés (vagyis a halálmadár név) lebontására, a nyelvi
konvenció felszámolására törekszik.273 Szilágyi verse Cs. Gyímesi Éva monográfiájában csak
az egyszeri említés szintjén szerepel.274 Nagy Gábor, bár tanulmányában szintén ír a versről,
de Cs. Gyímesihez hasonlóan nem említi a Palocsay-szövegével való kapcsolatot.275
A három vers ugyanarra a széles körben elterjedt néphitre épül, mely szerint, ha kuvik száll
egy ház tetejére, ott valakinek hamarosan meg kell halnia. A versek minden esetben az
antropocentrikus nézőpont kibillentésével operálnak: az emberek azért pusztítják el a házukra
szálló a baglyot, hogy ne hozzon rájuk halált. Ez a cselekedet azonban legfeljebb arra lehet
elég, hogy az elkerülhetetlen tragédiát az emberi lét teréből a nonhumán szférába helyezze át.
A versek ábrázolásmódja ugyanakkor destabilizálja a babonás világértelmezést: az elpusztított
állat már nem félelmetes halálhozóként, hanem inkább áldozatként tűnik föl.
Fráter Zoltán mellett276 Antal Attila is kiemelte 277 a mű szerkezetének drámaiságát: mindkét
szerző a későbbi egyfelvonásos, az Ida-hegyi pásztorok előzményét látja a versben.278 Antal Attila
ehhez azt is hozzáteszi, hogy a vadászat Áprily fiatalkori költészetében a háborúhoz hasonló,
értelmetlen öldöklésként jelenik meg. 279 A legfontosabb példákat erre a Szalonka-les, illetve a
Fegyvertelen vadász dala jelentik. Ez az ábrázolásmód szükségszerűen együtt jár az
antropocentrikus világértelmezés – legalább időleges – föladásával. A Halálmadár azonban
mégsem pusztán a kedvtelésből folytatott vadászat értelmetlenségét viszi színre. A versbéli
271 GERLICZKI András, A párbeszéd könyve, Szilágyi Domokos Fagyöngy című kötetének kompozíciós sajátságai = Cselekvő
irodalom, Írások a hatvanéves Görömbei András tiszteletére, szerk. BERTHA Zoltán, EKLER Andrea, Budapest,
magánkiadás, 2005, 269–274.
272ANDRÁS Orsolya, „Egymás ágára gyöngyös lenni”. A dialógus modelljei Palocsay Zsigmond és Szilágyi Domokos Fagyöngy
című kötetében, Korunk, 2016/3, 35–56.
273 MOLNÁR Zsófia, „Füttyöve tercelünk neki”. Nyelv-, hang- és képrétegek a Fagyöngy című kötetben, Korunk, 2016/3, 57–
65.
274 CS. GYÍMESI Éva, Álom és értelem, Szilágyi Domokos lírai létértelmezése, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1990, 111.
275 NAGY Gábor, Aki egy paradoxonba halt bele, Avagy a poéta Szilágyi Domokos poétikai fordulata, Forrás, 2006/12, 96.
276 FRÁTER Zoltán, Áprily Lajos, Budapest, Balassi Kiadó, 1992.
277 ANTAL Attila, Világalkotó elemek Áprily Lajos költészetében, Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2003, 143.
278 Abagoly szimbóluma Áprily negyvenes években született egyfelvonásosa, az Oedipus Korinthosban szövegében is
megjelenik: „Fut, fut a fényes öröm s jön feketén a gond, / nem szól tarka madár, barna bagoly huhog.“ [ÁPRILY
Lajos Összes költeményei, szerk. GYŐRI János, Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 617.]
279 ANTAL, i.m., 99.
ÚNKP "71
gyilkosság, azaz a nősténybagoly lelövése, egy mágikus világértelmezésen belül nagyon is

indokolt lehet.
Az Áprily-vers extratextuális hátterét280 a néphagyomány mágikus és animista
világértelmezése jelenti. Ezért szükségesnek látom, hogy röviden összefoglaljam a
halálmadárhoz, vagyis a kuvikhoz kötődő néphiteket, melyek a vers értelmezéséhez is
kulcsfontosságúak lehetnek. Már az 1890-es években készült Pallas Nagy Lexikona is megjegyzi,
hogy „A babona szerint a halál hirnöke s amely ház ablaka előtt hangos kuvikolását hallatja,
ott rövid idő alatt valakinek meg kell halnia. Ezért pusztítják uton-utfélen.“281 A témában ma
is irányadó jelentőségű lehet Róheim Géza 1913-as tanulmánya, 282 melyet a Magyar Néprajzi
Lexikon szócikke283 mellett a későbbi megjelenésű Magyar Néprajz vonatkozó fejezete is alapul
vesz.284 Róheim arra mutatott rá, hogy a halálmadárhoz köthető hiedelmek egész Európában,
sőt, még Ázsia egyes részein is jelen voltak.285 Róheim legfontosabb megállapítása, hogy a
halálmadár megjelenése nem pusztán megjósolja a halált, hanem gyakran egyenesen okozza is.
A hiedelem kialakulása szerinte összefüggésben van azzal az animista alapú képzettel, hogy a
bagoly ragadozó madárként képes elragadni és átvinni a túlvilágra a haldokló lelkét.286 Ehhez
szorosan kapcsolódik a bagoly nevétől való félelem is, ami megmagyarázza a halálmadárhoz
hasonló, eufemisztikus megnevezések születését is.287 Nem meglepő tehát, hogy a halálmadár
mítosza Erdélyben is jelen volt. Róheim adatai szerint a magyarok mellett az erdélyi szászok
és románok körében is ismert volt,288 utóbbit K. Kovács László is megerősíti 1944-es
kötetében.289 K. Kovács László ehhez még azt is hozzáteszi, hogy a kolozsvári hóstátiak
280Az extratextualitás fogalmát itt a Kulcsár-Szabó Zoltán által leírt két lehetséges definíció közül a tágabb
értelemben használom. Vö.: KULCSÁR-SZABÓ Zoltán, Intertextualitás: létmód és/vagy funkció?, Irodalomtörténet,
1995/4, 508–509.
281 Pallas
Nagy Lexikona, Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1893–1897; Online kiadás, http://
mek.oszk.hu/00000/00060/html/009/pc000942.html#1 , hozzáférés dátuma: 2018. 01. 23. – A lexikon
megfogalmazását Róheim Géza is idézi tanulmányának kezdetén.
282 RÓHEIM Géza, A halálmadár, Ethnographia, 1913/2, 25.
283 Magyar
Néprajzi Lexikon, szerk. ORTUTAY Gyula, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1977-1982; Online kiadás,
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-957.html, hozzáférés dátuma: 2018. 01. 23.
284 Magyar néprajz, VII., szerk. DÖMÖTÖR Tekla, HOPPÁL Mihály, Bp., Akadémiai, 1990, 689.
285 RÓHEIM, i. m., 28.
286 Uo., 26; 35.
287 Uo., 26.
288 Uo., 25.
289 K. KOVÁCS László, A kolozsvári hóstátiak temetkezése, Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1944, 18.
ÚNKP "72
számára kivétel nélkül halált jelentett, ha a háztetőre kuvik szállt, és ott kiabálni kezdett, de
nem szokták elriasztani (ellentétben más vidékek szokásaival).290
Áprily versében végig fontos szerep jut a vizuális és auditív tapasztalatoknak. A látványok
percepciója, azaz az elbeszélés vizuális hátterének kiépítése már az első sorokban
megkezdődik: „Havas tetőknek már lefolyt a vére, / sötétlilára vált a szürkület. / Sziklák közül
a hold cyclops-szemére / szájtátva bámul sok sötét üreg.“291 A természeti képek a történet
idejét, a koratavaszi éjszakát is kijelölik. Paradox módon épp az antropomorfizáció eljárása az,
amely ráébresztheti az olvasót az ábrázolt táj emberidegen voltára. Ez a kísérteties
tájábrázolás, az alkony halálként való metaforizálása nagyon hasonló József Attila Költőnk és
kora című (későbbi megjelenésű) versének záró szakaszához (http://www.mek.oszk.hu/
00700/00708/html/kolto00000/kotet00001/ciklus00519/cim00554.htm).
Áprily versében újra és újra felbukkan a nézőpontok, tekintetek váltakozása. Ez a játék már a
kezdősorokban elkezd kibontakozni: a hold küklopszszemére a sötét, földi üregek bámulnak
vissza. A küklopsz-kép ugyanakkor a halálmadár képeit is előkészíti, hiszen az üreg egyszerre
vonatkozhat a szájüregre és a haláltól elvakult, „elhomályosult“ szemekre. Az erősen
antropomorf természetábrázolás akár az animizmus világképével is párhuzamba állítható,
hiszen a vers által felállított világban a táj minden elemének lelke van. Ezt a hatást a szöveg a
nyelv antropomorfizáló tendenciáinak felerősítésével éri el. A táj antropomorfizmusa és
animizmusa a romantikus költészettel is rokonítja Áprily versét.
A vizualitás mellett a szöveg az akusztikai tapasztalatokat is felerősíti. A hanghatások havason
élő baglyok esti „koncertjének“ leírásakor erősödnek fel: „[…] visszhangosan simul az
éjszakába / tavaszi vágyak Ú-hangversenye. / Mióta enyhe szél csapott a hóra, / a koncert áll
sok éjszakája már, / s ujúzva száll pásztortalálkozóra / a lomharöptű, barna mátkapár.“ Az
„Ú-hangverseny“, illetve az „Ú-szimfónia“ megfogalmazások a végletekig kiélezik a korábban
már említett koncertmetaforát. Sőni Pál értelmezése szerint a Halálmadár a filmes áttűnések
mintájára mossa egybe a természeti és az emberi síkokat. 292 Sőni szerint „a vers kiszakítja a leírt
természeti jelenséget a saját szemantikai közegéből, »eltéríti« az emberi, a társadalmi
irányába. A jelfejtő tudat szüntelenül a természet és emberi síkjai közt vibrál, lebeg.“293
Értelmezésében a Halálmadár tropikus struktúrája is egy ilyen áttűnés mentén szerveződik.
290 Uo., 11.

291 ÁPRILY, Összes…, i. m., 45.
292 ÁPRILY Lajos, Meddig él a csend?, szerk. bev., SŐNI Pál, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1973, 12–13.
293 Uo., 12.
ÚNKP "73
Felfogása szerint Áprily költészetében a természet olyan „ős-jelrendszerként“ funkcionál,

amely egyúttal formateremtő és strukturáló szerepet is betölt Áprily költészetében,294 mert
lehetővé teszi a természet emberiesítését és társadalmiasítását. Olvasatában tehát a baglyok
„Ú-hangversenyében“ is ez a fajta „emberi-társadalmi átlényegítés“ játszódik le. A
koncertmetafora ugyanakkor egyúttal a természet átesztétizálásának jele is. A „tavaszi
vágyak“, illetve a „pásztortalálkozó“ említései pedig arra utalnak, hogy a költeménynek ebben
a részében egy szerelmi kód dominál.
Sőni Pál Áprily verseinek zeneiségét egyfajta „szavakon túli nyelvként“, a jelek újabb
rendszereként értelmezte.295 Ezen a ponton azonban az ő érvelésével szemben szeretnék állást
foglalni. A Halálmadár versnyelvének zenei elemei, különös tekintettel a hangutánzókra, nem
jelentéshatásokat, hanem a jelenléthatásokat erősítik fel, ezzel a kommunikáció anyagiságára
és az érzéki hatásokra irányítva a figyelmet. 296 A hangutánzó jelleg a baglyok énekének
leírásakor lép működésbe, ilyen funkciót tölt be az „Ú-szimfónia“ onomatopoetikus
metaforája is. A vers akusztikai univerzumának kitágítása Áprily kései hangköltészetéhez
hasonlítható.297 Ugyanakkor ezen a ponton egy fontos különbség is megragadható: a kései
hangköltészetben a madárhang általában az énekes madarak dalát jelenti, így a kései versek
nem felborítják, hanem megerősítik a hanghatások észlelésének esztétikai konvencióit. A
Halálmadár azonban épp e konvenció felszámolására törekszik, hiszen a szöveg a félelmetes,
halált hozó huhogást változtatja szimfóniává.
A zenei harmónia azonban nagyon hamar megbomlik, ám ez is egy hanghatás
következménye, a párját sirató bagoly kiáltásáé: „Egy éjszaka az Ú-szimfóniába / a völgy felől
egy fájó hang hat át, / csak az tud így zokogni, aki árva / s tavasszal hontalan keres tanyát.“
Jellemző, hogy a szöveg akkor is zenei metaforákkal operál, mikor a baglyok éneklése
megszakad: „Zavar, szünet. Kínálkozó arának / a hím szíven találva nem felel.“ Sőni Pál
Áprily egy másik verse kapcsán fogalmazott úgy, hogy a szöveg a végletekig „kiélezi a dal és a
294 Sőni Pál érvelése szerint a természet Áprily költészetében egyszersmind kommunikációs csatornaként is
funkcionál. Ezt a felvetést izgalmas gondolatmenetében Marshall McLuhan alaptézisével („the medium is the
message“) is összekapcsolja, ami azért is figyelemreméltó értelmezői eljárás, mert Sőni tanulmánya 1973-ban
jelent meg, alig pár évvel McLuhan leghíresebb könyveinek kiadása után.
295 Uo., 12.
296 Vö.: Hans Ulrich GUMBRECHT, A jelenlét előállítása, Budapest, Ráció Kiadó, 2010, 25.
297 Az „akusztikai univerzum“ megfogalmazást Sőni Pál használta először a kései Áprily kapcsán, ám
dolgozatomban a megfogalmazást hozzá képest kicsit szűkebb értelemben használom. Vö.: ÁPRILY, Meddig…, i.
m., 16.
ÚNKP "74
hangszennyeződés ellentétét“.298 Ezt a megfogalmazást a Halálmadár esetében is találónak

gondolom, hiszen a gyászhang megsérti a zene harmonikus rendjét („S hangos panasszal,
mondd, mért sértegetted a mámoros, szerelmes éjszakát?”). Ezen a ponton viszont már
kódváltás figyelhető meg: az eddig domináló szerelmi kódot a szövegben most a halál kódja
váltja fel, hiszen a pár nélkül maradt bagoly csak akkor kezdhet bele történetének
elbeszélésébe, ha a boldog „Ú-hangverseny“ elhallgatott.
A pár nélkül maradt madár csak akkor kezdhet bele történetének elbeszélésébe, ha a boldog
„Ú-hangverseny“ elhallgatott. Ebben a beágyazott elbeszélésben is folytatódik a tekintetek
játéka: a magányos bagoly is a tekintet megragadásával jellemzi halott párját: „s
kápráztatóbban két fényes szeménél / jánosbogár nem tündökölt soha.“ A vers kezdősoraihoz
hasonlóan ebben a szövegrész az antropomorfizmusok gazdag játékterét nyitja meg: „A karcsú
ág is reszketett alatta, / némán figyelt a barna házikó, / s csudálkozó szemét reá nyitotta / a
hóvirág s a piros mandikó.“ Az idézett versrészlet is a tekintet megragadásán keresztül hozza
játékba az antropomorfizációt, ez a tendencia érzékelhető a figyelt igében is, de még erősebben
nyilvánul meg a szemüket nyitó virágok metaforájában. Ez az idillikus természetábrázolás a
kezdősorok fenyegető képeinek ellentéteként lép működésbe.
A vers talán legizgalmasabb megoldása, hogy az emberi nézőpontot egy nonhumán
megszólaló elbeszélésén keresztül vonja be. A beágyazott elbeszélés szerint a hím bagoly
„merészen“ az erdőőr otthona közelében telelt át, vagyis egy határvidékre merészkedett, ahol
az ember és természet világa ütközik össze. A bagoly párjának éneke megrémíti az erdőőr
beteg lányát: „Az ágyon, hasztalan remélve csendet, / lázban feküdt az erdőőr-leány. /
Halkan könyörgött és nagyon fehéren: / »Jaj, nem lehet sok óra hátra már. / Kergesse el,
minden szentekre kérem, / házunkra száll a csúf halálmadár!»“ A lány könyörgő hangja
szinte imádságként hat. Ez a megszólalás egy olyan mágikus és animista világot állít elő,
melyen belül a halálmadár elpusztítása indokolt cselekedet. Szeretném ismét idézni Róheim
Géza fontos megállapítását, mely szerint a kuvik nem pusztán megjósolja, hanem okozza is a
halált.299 Róheim emellett számos olyan változatot is feljegyzett, ahol a halálmadarat el is
kergették vagy elpusztították.
A humán szempont bevonása ugyanakkor az akusztikai univerzum megkettőződését is
magával hozza: a szöveg ugyanahhoz a hanghatáshoz (a huhogáshoz) két, radikálisan
különböző érzékelésmódot rendel hozzá. A szöveg ugyanakkor a nonhumán beszélő
298 Uo., 19.

299 RÓHEIM, i. m., 26.
ÚNKP "75
bevonásával a mágikus világértelmezés destabilizációját is végrehajtja. A bagoly párjának

haláltusáját leíró szövegrész egybeírja a két korábbi kódot: ezen a ponton már egymásra
íródik a szerelem és a halál kódja. Ahogy korábban már kitértem rá, a halálmadár elnevezés
eufemizmus, a bagoly valódi nevének kerüléséből eredeztethető. Ez a névmágia a versben is
működésbe lép, hiszen éppen a halálmadár szó kimondásának performatív aktusa hívja elő a
tragédiát. A vers azonban meg is fosztja a nevet varázserejétől, mert láthatóvá teszi a
hiedelem önbeteljesítő működését. Amikor az erdőőr lelövi az éneklő baglyot, arra tesz
kísérletet, hogy elkerülje a közelgő halálesetet. A kísérlet sikere azonban kétséges – nem
tudhatjuk, hogy a beteg lány meggyógyul-e. Legfeljebb tehát arról lehet itt szó, hogy a
tragédiát az emberi élettérből a nonhumán szférába helyezte át. A név varázserejére még
egyszer reflektál a gyászoló bagoly beágyazott elbeszélése: „Magányos este másnap arra
jártam / és láttam: gyermekkézen sorra jár, / csúfolva hurcolják fejét a sárban: / »Halál!
Halálmadár! Halálmadár!«“ Ez az erősen ironikus kép megfosztja a nevet mágikus erejétől,
miközben láthatóvá teszi a hiedelem önbeteljesítő erejét.
A verszárlat újra játékba hozza az egymást tükröző tekinteteket. Az utolsó sorokban visszatér
a névtelen, külső beszélő: „Elhallgatott. A bánatos mesére / válasz nem jött soká. A csend
fülelt. / Bagolyszemekben a hold sárga fénye / nagyon sárgán, nagyon mélyen tüzelt.“ A hold
tekintetét tükröző bagolyszemek képe a költemény kezdősorainak komplex
metaforaszerkezetét idézi fel. A „bagolyszemek“ szóösszetétel egy finom ellentétet is mozgásba
hoz, mert a bagoly korábban éppen az “emberszem“ elől keresett menedéket. Az emberi
tekintet ebben a kontextusban fenyegetően hat, a menekülő állat kiszolgáltatottá válik az
emberi tekintetnek.
Darida Veronika Az állat tekintete című tanulmányában amellett foglal állást, hogy
gondolkodásunk hiába törekszik az ember és állat közötti határ felszámolására, ez a
transzgresszió mégsem lehetséges, mert a határt mindig saját magunk, vagyis az emberi
nézőpont felől vonjuk meg.300 Ezért viszont mindig megmarad az állandó késztetés az állati
nézőpont, a radikális másság elgondolására. 301 Darida Veronika azt is megemlíti, hogy a
művészettörténetben számos példát találhatunk arra az eljárásra, amikor egy alkotó emberi
tekintetet kölcsönzött az ábrázolt állatnak.302 Ez a művészi eljárás végső soron egy
antropomorfizációs gesztusnak tekinthető. Ha viszont emberi tekintetet adunk egy állatnak,
300 DARIDA Veronika, Az állat tekintete, Filozófiai Szemle, 2016/3, 104.

301 Uo., 105.
302 Uo., 98.
ÚNKP "76
meg is fosztjuk az állati mivoltában rejlő radikális másságtól. Az Áprily versében bevont
nonhumán nézőpont is ezzel a dilemmával szembesíthet. Még akkor is, ha azt is tekintetbe
vesszük, hogy a versnyelv gazdagon és sokrétűen építkező antropomorf metaforaszerkezetei
éppen e transzgresszió lehetetlenségének elleplezésére törekednek.303
Áprily művének tárgyalása után szeretnék áttérni Palocsay Zsigmond és Szilágyi
Domokos költeményeire. A két vers az 1971-es megjelenésű, Fagyöngy címet viselő közös
kötetben szerepelt. Ebben az esetben Palocsay Zsigmond írta a hívóverset, melyre Szilágyi
Domokos költeménye válaszolt, ezért Palocsay szövegét vizsgálom először. A verspár a ballada
műfaji hagyományait is megidézi. Palocsay verse ugyanakkor sokkal szorosabban kapcsolódik
e szöveghagyomány architextuális rétegeihez, hiszen a népköltészet mellett Arany János
költészetével is kapcsolatban áll. A ballada műfaja kapcsán gyakran megemlítik, hogy három
műnem határán áll. Ez a sajátosság ugyanakkor Áprily művében is megjelenik, hiszen az ő
verse is felhasználja az állapotleírás, a jelenetezés és a dialógus eszközeit (ezért is indokoltak
Fráter Zoltán és Antal Attila meglátásai a versszerkezet erős drámaiságáról).
Palocsay kezdősorai a Vörös rébékre emlékeztetnek: „Hess, kuvik, hess – ronda halálmadár, /
hess! – kinek jósolod a szemfedőt / – a hideg lepedőt? // „»Halál lesz!«– jósolt nagyanyám
keze / (helyette is)” A szöveg a jóslást szemiotikus folyamatként állítja elénk, a jósjelek olvasása
azonban csak a hiedelemrendszer teljes ismeretében lehetséges. A szöveg ezt a szemiotikai
folyamatot követi: a kuvik halálmadárként, rossz előjelként való felismerése miatt születik meg
a jövendölés. A „helyette is” megfogalmazás azonban már a jósjel – mint jel – önkényességére
utal. Ezzel a gesztussal a szöveg ki is kezdi a mágikus világkép stabilitását, hiszen már nem a
bagoly jósol, hanem a jelfejtő. A költemény tropologikus és retorikus szerkezete eufemisztikus
és elliptikus alakzatok működtetésével állítja elő a balladai homályt. A gyermeki beszélő
perspektívája is korlátozott, reflexiója csak a cselekménysor bizonyos elemeire terjed ki. A
versben szereplő család megpróbálja elűzni a madarat, ami végül a hóba zuhan. A kuvikot
ezután beviszik a házba, felpeckelik a csőrét és megmérgezik. A szöveg eufemisztikusan írja le
a madár elpusztítását: „És a begye befogadta, / amit késheggyel beletettünk, / – s a tó jegén
meredt »azzá«.” Ez az elhallgatás szintén a névmágiára utal: a haldokló állat ekkor válik
valóban halálmadárrá. Az idézőjeles kiemelés a versben hasonló funkciót tölt be, mint Arany
János balladáiban a dőlt betűs szedés, hangsúlyosabbá teszi a deixist, amely a konkrétan meg
nem nevezett tárgyra vagy eseményre utal. A beszélő egy ponton ki is egészíti a saját
303 És
annak az elleplezésére is, hogy minden olyan kísérlet, mely a nyelv felől próbálja elgondolni az
emberidegen nézőpontot, ki van szolgáltatva a nyelv eredendően antropomorf szerkezetének.
ÚNKP "77
narratíváját egy apróbb magyarázattal: „(A madár a hóba esett –.)” A történetmondás
megszakítása, az elbeszéléshez fűződő apróbb megjegyzés beillesztésével szintén Arany
balladáira hasonlít, különösen a Tengeri-hántás elbeszélői kiszólásaira.
Erre a versre is jellemző, hogy a halálmadarat így már nem pusztán a vész előrejelzőjeként,
hanem a halál hozójaként ismerik fel, ezért is akarják elkergetni: „Juttasd túl a szomszédokhoz
– ha már kell – / azt a szemfedőt – / hideg lepedőt!” A megmérgezett madár leírása („Szeme
túlérett fagyöngy kövér / és töppedt gyöngye volt;”) A rút varangyot véresen megöltük.
metaforaszerkezeteihez hasonló módon kibontakozó tropikus struktúrát épít fel, miközben a
négykezes kötet alapmotívumát, a fagyöngy képét emeli be a szövegbe. A vers egy kifinomult
megoldással írja egybe a fagyöngy mérgező termését a halálmadár szemével. A szem
motívuma egyúttal Áprily művének zárlatával is párhuzamot nyit.
Áprily verséhez hasonlóan az emberi szféra Palocsay költeményében is alapvetően
diszharmonikus jellegű. Palocsay ebben a versben is tudatosan vegyítette egymással a
különböző nyelvi regisztereket, az elbeszélői szólam mellett a családtagok: a nagyanya és az
apa szólama válik hangsúlyossá. A szöveg akusztikai univerzuma is a disszonanciára épít, a
ballada végkicsengése is disszonáns marad, nincs lehetőség a rend helyreállítására. Jellemző,
hogy a szöveg az apa idézőjelbe állított káromkodásával ér véget: „Meglett hát . . . már
halálmadár . . . / a sovány madár . . . . . . . . . . . . . . . . . / . . .
Azistenitmár . . . . . . . . . . . . . . . !” A megszólalásokat a központozás is élőbeszédszerűvé teszi:
a pontok a szünetet érzékeltetik, az egybeírás pedig a káromkodás indulatosságát, a szavak
összemosódását fejezi ki. Ezzel a tipográfiai gesztussal Palocsay szintén a jelenléthatásokat
erősíti fel, nemcsak a beszéd, de az írás anyagiságára is ráirányítva a figyelmet.
Szilágyi Domokos Halálmadár című versének központi alakzata az aposztrophé, ami már a
vers kezdősoraiban működésbe lép: „Ó, én madaram, ó, én madaram, / halálmadár. / Hogy
jön a halálhoz a madár? / Ne mondjátok, hogy röpül a halál is, mert félek.” Nagy Gábor
megfogalmazása szerint ezen a ponton „az első két, patetikusnak ható sorra prózai, ironikusan
akadékoskodó reflexió következik.“304 Az első szövegegységben kétféle aposztrophé figyelhető
meg: a beszélő szubjektum a halálmadár alakja mellett egy fiktív hallgatóságot, közönséget is
megszólít. A kiszólás funkciója hasonló a Palocsay versében jelen lévő megszakításhoz – azzal
együtt, hogy Szilágyi Domokos verse már nem követi a balladai narratívát, sőt, az ő
szövegének retorikai szerkezete éppen a balladai narratíva ellenében épül fel.
Jonathan Culler szerint a költői nyelvben az aposztrophé (ami akár élettelen dolgokra is
304 NAGY, i. m., 96.
ÚNKP "78
irányulhat) egy ősi hit relikviájaként kezelhető: a megszólítás aktusa a szellemek

megidézéséhez hasonló.305 A mágikus világkép e maradványa éppúgy a nyelv varázserejébe
vetett hit nyoma lehet, mint a halálmadár valódi nevének elhallgatása. Az idézett verssorok a
név problémájához is visszatérnek. Molnár Zsófia szerint Szilágyi verse a halálmadár elnevezés
mögötti nyelvi konvenció lebontására törekszik.306 Ez a megfigyelés kiegészíthető azzal, hogy a
nyelvi konvenció felbontása a mágikus név erejének megsemmisítését, az animista világlátás
felszámolását is magával hozza.
A második szakaszban megismétlődik az aposztrophé: „Ó, én madaram, / élő halálmadár, /
halandó halálmadár!” Az ellentétezésre épülő alakzat még inkább kiemeli a megszólítás révén
létrejövő zavart („élő halálmadár, / halandó halálmadár!”). Nagy Gábor pontos észrevétele
szerint a szöveg egyszerre operál az oximoron és az alliteráció eszközeivel. 307 A versbéli
aposztrophé tragikuma azonban csak akkor érzékelhető teljes erővel, ha a szöveget együtt
olvassuk Palocsay – és Áprily – költeményével. A megszólító alakzat Palocsay szövegéből
meríti tragikus felhangját, ennek pátoszát töri meg aztán a harmadik szakasz kiszólása.
Szilágyi Domokos válaszverse Palocsay szövegére reflektálva a balladai homály felszámolását
hajtja végre, ironikus magyarázatot fűzve a hívóvershez: „– Persze, azt mondja a kolléga,
megétették sztrichninnel a halálmadarat; / nem a halált sajnálom, de a madarat, / a
halandót.” Ezzel az egyszerre meta- és hypertextuális gesztussal el is oszlatja a balladai
homályt. Ez a megszólalásmód ismételten megtöri a versszöveg emelkedett, patetikus
hangnemét. A szövegrész elé helyezett gondolatjel is a megszólalás különállóságát fejezi ki. A
„– Persze, azt mondja a kolléga…” szintén értelmezhető aposztrophikus alakzatként, a
megszólító modalitás ugyanakkor kevésbé egyértelmű, mint az előző eseteknél. A megszólalás
ironikusan utal a válaszvers keletkezési körülményeire, a megkettőződött írásszituációra,
ugyanakkor magyarázatot is fűz a hívóvershez, kommentárként fonódik rá.
Az ironikus megszakítás után a versszöveg visszatér a korábbi, patetikus hangvételhez (ez már
a harmadik szövegegység utolsó soraiban érezhető). A korábbi hangnemhez való visszatérést
ismét aposztrophé nyomatékosítja: „Ne hozz halált a házra, Athene noctua, / magad halj!
Vén vagy, istenem, / szegényebbek leszünk egy babonával / s egy bánattal gazdagabbak.” Az
első két sor szintén értelmezhető a hívó szöveg magyarázataként. Palocsay és Szilágyi
verseinek kapcsolatát az is erősíti, hogy mindkét szövegben szerepel a halálmadár latin neve.
305 Jonathan CULLER, Aposztrophé, ford. Széles Csongor, Helikon, 2000/3, 370.
306 MOLNÁR, i. m., 60.
307 NAGY , i. m., 96.
ÚNKP "79
A rendszertani név említése mindkét szövegben szembeállítja a tudományos osztályozáson

alapuló, racionalista gondolkodást, a természeti (jós)jelekből olvasó, mágikus-animista
világképpel. Ez a szembenállás Szilágyi Domokos versében direktebben fogalmazódik meg. A
latin név egyúttal a görög-római mitológiára is visszautal, hiszen a bagoly Athéné szent állata
volt.308
A halál előérzete Szilágyi szövegében nem a jósjelek olvasásán keresztül fogalmazódik meg.
Inkább egy szublimált félelemérzetként van jelen, amely a klasszikus zenei utalásokon
keresztül kanalizálódik: „Röpül a halál, félek. / Ó, nem kuvikszárnyon. // Ezt mondja épp
most a basszusklarinét – / Bachot hallgatok, Webern hangszerelésében.” A zenei hang az
emberi beszédet helyettesíti, a zenemű befogadásakor fellépő katartikus élmény pedig egy
sajátos memento moriként fogalmazódik meg, mert Anton Webern történetét mondja el, akit
cigarettázás közben lőtt le egy amerikai őrszem 1945-ben, a kijárási tilalom alatt. A szöveg
Webern elé az „ismer(e)t(len)” jelzőt illeszti, ezzel pedig a kulturális különbségeket hozza
játékba: Webern ismert zeneszerző a lírai beszélő előtt, és a szöveg mintaolvasója előtt, de
ismeretlen az amerikai őrszem előtt, aki csak a cigaretta (a valóságban szivar) fényét látta
éjszaka.
Fontos tehát kiemelni, hogy Szilágyi versében visszatér a harmónia, ezúttal egy direktebb
zenei utalás formájában (Áprily Lajos művében a hangélmény szintén a klasszikus zenei,
szimfonikus kompozíció összetettségét és mediális sajátosságait hordozza). A vers a politikai
olvasat lehetőségét is nyitva hagyja, Webern halála egy háborúellenes narratívába ágyazódik
bele (a Fagyöngy köteten belül mind Palocsay, mind Szilágyi szövegeiben találhatóak
háborúellenes megnyilvánulások, így tematizálódik a második világháború mellett Vietnam
is):309 „De én szeretlek, Athene noctua. / Szeretlek, cigarettázom, zenét hallgatok, / hisz ez a
muzsikus is tudta, / hogy a gondolatokra nem vonatkozik a kijárási tilalom.” Ebben a
szövegrészletben egy komplex ellentétezés konstruálódik: a babona és a tudomány ellentéte
mellett most a megszállók és a legyőzöttek, illetve a kultúra és a pusztítás között feszülő
ellentét is játékba kerül. Webern halála így a halálmadár elpusztításának történetével íródik
egybe. Fontos kiemelni azt is, hogy a szabályszegés retorikáján és az igehasználat performatív
erején („cigarettázom”) keresztül a lírai beszélő Anton Webern helyére lép. Webern azonban
mégsem teljesen néma, a zene médiumán keresztül az ő személyisége is jelenvalóvá lesz, a
308 Ez
a párhuzam a kötetben máshol is jelen van, Szilágyi Baglyommal című versében a „háztáji Minervám”
megfogalmazás szerepel. (PALOCSAY, SZILÁGYI, Fagyöngy..., i. m.,93.)
309 Előbbire A játszótér verspár, utóbbira pedig a Missa Solemnis jelent jó példát.
ÚNKP "80
basszusklarinét (és a többi hangszer) helyettesíti a hangját. Áprily verséhez hasonlóan az

erőszakos cselekedet itt is a zenei harmónia ellenében hat. Szilágyi versének utolsó sorai („Jaj,
madaram, madaram, / ki a halálmadárságba haltál belé!”) szintén az eufemisztikus
megnevezés mágikus mezejét hozzák játékba, miközben ismételten mozgósítják a hiedelem
önbeteljesítő erejét, ami mind Áprily, mind Palocsay szövegében tetten érhető.
Összegzésként megállapítható, hogy a három vers a népies-babonás világértelmezés, a
hiedelmek rendszere mellett az antropocentrikus világnézetet is felborítja. Mindhárom
költemény erőteljesen épít a megnevezés erejére: a mágikus világkép felszámolásával viszont a
név varázsereje is szertefoszlik. Szilágyi Domokos műve tehát nemcsak Palocsay hívóversére
válaszol, de Áprily szövegének alaptémáit is áthangszereli – éppúgy, ahogy Anton Webern
tette Bach zenéjével.
ÚNKP "81
A logosz elfeledése
Szilágyi Domokos: A próféta
I. Olvasatok rácsszerkezete
A Szilágyi Domokos számos versében építi egymásba a hatalom, az autoritás különböző
alakzatait, különösen jellemző ez a tendencia a Búcsú a trópusoktól és a Fagyöngy című (Palocsay
Zsigmonddal közös) köteteiben. A hatalom összetettségének, többértelműségének
problematikája életművében az 1960-as évek végén válik uralkodóvá. Verseiben egyszerre lép
mozgásba a politikai, a transzcendens és a szerzői (költői) autoritás, a művek nemcsak a
hatalmi szintek közti konfliktusokat, hanem olykor a közöttük való átjárhatóságot, a hatalmi
terek egymásba való átfordíthatóságát is megmutatják (jó példa erre A fogalmazás kaptatóin). A
szakrális versbeszéd, a szövegek transzcendens horizontja a Búcsú a trópusoktól
kötetkompozíciójában koherenciaképző erővel bír. Cs. Gyímesi Éva megállapítása szerint „a
Búcsú a trópusoktól hat költeménye közt nincs egy sem, amely ne tartalmazna a
transzcendenciára utaló érték és jelentésrétegeket: a megváltás, az ige, az áldozat és a
kárhozat problémája, teológiai vonatkozásrendszere szövi át ezt a kötetet, és az egyes darabok
között szoros gondolati-motivikus-frazeológiai összefüggéseket teremt.” 310 Cs. Gyímesi
felfogásával Borbély András is egyetértett.311
A különböző hatalmi pozíciók és megszólalási lehetőségek közötti konfrontáció vagy
átjárhatóság lehetőségeit minden szöveg másféle konstellációban építi fel. A próféta esetében a
transzcendens autoritás és a szerzői beszédpozíció közötti átjárhatóság válik kérdésessé, de
nem tűnik el a társadalmi-politikai horizont sem. A szöveg legfőbb kérdései, hogy a szerző /
alkotó válhat-e a transzcendens szférából érkező szó, a logosz közvetítőjévé, és hogy a
világnak egyáltalán szüksége van-e a szó kimondására? Másképp megfogalmazva a
problémát: vajon képes-e a a költői szó megváltoztatni a világot, vagy pedig egyszerűen
elnémul az általános érdektelenségben. A szerzői autoritás mint hatalmi pozíció, Szilágyi
Domokos verseiben a nyelv és a szó feletti uralomból eredeztethető, A próféta azonban éppen a
szó feletti uralom elveszítését mutatja meg. A vers eddigi elemzései főként a logosz
problémáját állították a középpontba, emellett azonban azt is fontos kiemelni, hogy a kötet
2017, 203.
ÚNKP "82
más verseihez hasonlóan ez a szöveg is nagyban épít a T. S. Eliot-i kompozíciós technikára, a

sokrétű és nem mindig egyértelmű parafrázisokra (Szilágyi ráadásul saját korábbi verseire is
visszautal), a versszerkezet monológ felől a szólamokra bomlás, a széthangzás felé halad (majd
a zárlatban visszatér a monologikus beszédmódhoz), ezért ebben az esetben polifónia helyett
indokoltabb lenne heterofóniáról beszélni.312
A vers először az Utunk 1968. november 15-ei számában (1968/46) jelent meg,313
később pedig az 1969-es megjelenésű Búcsú a trópusoktól kötetbe került be. A két szövegváltozat
között érdemi különbség nincs, Szilágyi nem változtatott a szövegen.314 Mégis fontos
részletesebben körüljárni az elő megjelenés körülményeit, mert a folyóiratbeli publikáció egy
olyan különleges vizuális környezetben valósult meg, melyet a kötetbeli kiadás nem
reprodukálhatott. A szöveg ugyanis nem egymagában jelent meg, hanem Páskándi Géza
Versmagyarázat ritmusban című rendhagyó műértelmezésének társaságában. 315 A versszöveg és a
ráfonódó értelmezés vizuális síkon sem különül el egymástól, ezért fontos magát a
folyóiratoldalt is megmutatni (kép a következő oldalon). 
312
A heterofónia fogalmát Szilágyi versei kapcsán Benyovszky Tóth Anita vezette be, tőle veszi át
monográfiájában Borbély András. (BORBÉLY, i. m., 172.)
313 SZILÁGYI Domokos, A próféta, Utunk, 1968/46, 5.
314Egy apró különbség azonban észrevehető: a „rádium-rög” szóban a folyóiratbeli publikációkor még nem volt
kötőjel.
315 PÁSKÁNDI Géza, Versmagyarázat ritmusban, Utunk, 1968/46, 5. [Ua., = Kényszerleszállás, Szilágyi Domokos
emlékezete, szerk. PÉCSI Györgyi, Bp., Nap Kiadó, 2005, 136–138.]
ÚNKP "83
ÚNKP "84
A vers a lapszámon belül is hangsúlyos helyen, az Aréna rovatban jelent meg. A

hetenként megjelenő folyóirat 1968-as évfolyamának legtöbb számában szerepelt ez a rovat,
melyben egy-egy kiválasztott vers mellé egy rövid műértelmezést állítottak, melyeknek
szerzője legtöbbször Márki Zoltán volt. Az Aréna rovatnév (melyet nem mindig írtak ki) az
elkerítettségre utal, hiszen a mű és az elemzés közös keretbe kerül. Szintén ebben a rovatban
jelentek meg korábban Palocsay Zsigmond és Szilágyi Domokos A játszótér című „ikerversei”,
Márki Zoltán elemzésével.316 A folyóiratoldalon a szöveg egy sajátos rácsszerkezetbe
rendeződik, a cellák aljára illesztett számok az oldalszámokhoz hasonlóan funkcionálnak. A
Búcsú a trópusoktól kötetről szóló kritikájában Ilia Mihály külön kihangsúlyozta e rovat
jelentőségét, megállapítása szerint a magyarországi olvasók Szilágyi előző kötete mellett innen
értesülhettek a romániai magyar költészet új irányzatiról: „Részben Szilágyi előző kötetében,
részben az Utunk Aréna című rovatában vettük először hírét ennek a törekvésnek (Szilágyi,
Lászlóffy Aladár, Márki Zoltán írásaiban).”317
Fontos kihangsúlyozni azt is, hogy a cellák tagolása nem követi a vers organikus
szerkezetét, a rácsok épp olyan „erőszakosan” szakítják meg a szöveg szabad folyását, mint a
könyvoldalak közötti váltások. A tördelés csak egyszer vág egybe a szöveg retorikai
szerkezetével, a második és a harmadik cella között, amikor a vers éppen az ironikus-profán
nyelvi rétegek felé mozdul el. Ez a nyomdatechnikai megoldás azért igazán invencziózus, mert
a cellákhoz rendelt számok indexikusan kötik össze a versdarabokat Páskándi Géza
értelmezésének római számok alá rendelt szövegegységeivel. Páskándi írása (Márki Zoltán
Aréna-cikkeivel ellentétben) nem az irodalomtudományos igényű verselemzések eszköztárát
alkalmazza, hanem egy esszészerű, kifejezetten költői – és valóban ritmikus – nyelvet használ.
A reflexió személyes hangú (ezért is a „Szilágyi Domokos barátomnak” mottó), a szöveg meg
is szólítja a szerzőt („És te barátom, azt is tudod…”), máskor pedig Szilágyi versbeszédének
gondolatritmusát imitálja.318 A számok és a cellák összekapcsolása az olvasás folyamatát is
gépiesíti: az olvasó darabonként köti össze a főszöveg celláit a metatextus szekvenciáival. A
folyóiratoldal legfőbb invenciója ez a kapcsolási rajz, melynek nyomán az olvasó működésbe
hozhatja a szöveg és az értelmezés gépezetét. Páskándi ritmikus versmagyarázata olyan költői
316 Az „ikerversek” az 1968/40-es számban szerepeltek.

317 ILIA
Mihály, Szilágyi Domokos: Búcsú a trópusoktól = Kényszerleszállás, Szilágyi…, i. m., 123–124. Eredeti
megjelenés: Tiszatáj, 1970/1. Kiemelések az eredetiben.
318„…a készen kapott szó, az indító szó, a hamuba-sült-pogácsa szó, lelkünket föltarisznyáló szó…” – írja
Páskándi. (Kényszerleszállás, Szilágyi…, i. m., 137.) Ezzel a halmozással egyértelműen imitálja a Szilágyi versében
szereplő figurális szerkezetet: „Összkomfortos Megváltást? Villamosított Megváltást? Légkondicionált
Megváltást? Sugárhajtású Megváltást? Vajaskenyér Megváltást? […]”
ÚNKP "85
mű, melynek ereje abban áll, hogy provokálni tudja az olvasót, arra indítja, hogy maga is a
költészet („az Ige”) lényegére kérdezzen rá.
A mottót és a baráti sorokat azonban mégsem lehet rossz érzések nélkül olvasni. Szilágyi
Domokos ügynöki jelentéseinek nyilvánosságra kerülése után bizonyos életrajzi tények
egyszerűen már nem hagyhatóak figyelmen kívül az életmű olvasásakor (ezt Selyem Zsuzsa
nyomán319 Borbély András is leszögezi monográfiájában).320 A részben már tisztázott, és
részben még mindig elhallgatott események akkor is beszivárognak a szövegek mögé, ha az
olvasó szeretné figyelmen kívül hagyni őket. Ez történik most is, a Páskándi-reflexió
olvasásakor: nem lehet elhallgatni, hogy Szilágyi Domokos 1963-ban és 1965-ben (tehát
évekkel a versmagyarázat születése előtt) jelentéseket tett Páskándi Géza készülő műveiről és
egyes szóbeli kijelentéseiről. 321
II. Az Ige és a közvetítés lehetetlensége

A próféta szövegében a hatalom lehetséges formái egy hármas viszonyrendszert
működtetnek: az Ige, a beszélő és a társadalom között folyamatos a feszültség. Ez a hármas
viszony minden lehetséges relációban problémás, a próféta elfelejti az Igét, így már nem is
lehet a társadalom hasznára, miközben a társadalomnak sincs már szüksége az Igére. Nem
indokolatlan párhuzamba állítani Szilágyi versét a Jónás imájával, hiszen Babits verse is a
prófétai és a költői szerep közti átjárhatóságot működteti (ráadásul kezdősorai is nagyon
hasonlítanak Szilágyi szövegének felütésére). A szöveg így kettős szerepválságot visz színre: a
prófétai és a költői szerephagyomány szétfoszlását. Ezt a szerepválságot Cs. Gyímesi Éva322 és
Borbély András is kiemelte értelmezésében,323 de már Láng Gusztáv is kitért a problémára a
kötetről szóló kritikájában.324 Fontos megemlíteni azt is, hogy Arany Jánosról szóló esszéjének
harmadik fejezetében Szilágyi maga is visszautal Babits említett műveire: „Csodagyereknek
319
SELYEM Zsuzsa, Irodalom és politika = Magány és árnyék. Egy Szilágyi Domokos nevű ember a Securitate hálójában, szerk.
SELYEM Zsuzsa, Láthatatlan Kollégium–Tranzit Alapítvány, Kolozsvár, 2008, 89–106.
320 BORBÉLY, i. m., 83–84.
321S. G., Szilágyi Domokos Páskándiról jelent, Transindex, 2006. október 31.,http://itthon.transindex.ro/?
cikk=4852, hozzáférés: 2018. 03. 12.
322 CS. GYÍMESI, Álom…, i. m., 61.
323 BORBÉLY, i. m., 203.
324LÁNG Gusztáv, A költő és az őszinteség = L. G., A jelen idő nyomában, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1976.
[Láng Gusztáv kritikája megtalálható a Pécsi Györgyi által szerkesztett Kényszerleszállás, Szilágyi Domokos emlékezete
című gyűjteményes kötetben is.]
ÚNKP "86
mindent szabad, könnyű dolga van. Annál hálátlanabb szerep a prófétai. Kényelmetlen is.
Szegény Jónás – szegény Babits – hogy rühellé a prófétaságot. De nincs menekvés. Ilyesmire
nem szerződik, hanem szerződtetik az ember, ha alkalmas; és kötelessége vállalni.
Kutyakötelessége.“325
A vers folyamatosan mozgásban tartja a Logosz – Ige – ige szavak közti jelentéshasadást.
Ez a játék már az első sorban elkezdődik: „Pedig én tudtam a szót, az Igét!”326 Cs. Gyímesi
Éva értelmezése szerint az Ige szó minden lehetséges jelentést magában foglal, a megtestesült
Ige mellett a „teremtő és megváltó” igeértékű szót is, ami mind birtokosa, mind közössége
számára életet ígér, ez egy olyan meggyődődés, eszme, amely nem feltétlenül isteni eredetű.327
Cs. Gyímesi szerint a második jelentésréteget az is alátámasztja, hogy az ige szó a kötet előző
versében, a Haláltánc-szvitben is szerepel, mégpedig egy beágyazott Shakespeare-idézetben:
„Mert nem nyughat az eszme. Még a jobb is, / Az Istentől való is csupa kétség / s az ige
ellenébe új igét vet”.328 Noha Szilágyi a saját lábjegyzetében nem jelöli, hogy melyik
fordításból idézett, ez a részlet Somlyó György 1949-es fordításából származik. Az angol
szöveggel összehasonlítva szembetűnő lehet a thoughts és az eszme közötti megfeleltethetőség
viszonylagossága, az ige szó helyén az eredetiben a word áll, ami a bibliai kontextusban (János
evangéliuma) pontosan megfeleltethető a magyar Igének.329 Az angol szöveggel összehasonlítva
megállapítható, hogy az eszme [thought] és az ige Shakespearenél nem szinonimaként szerepel.
Somlyó György fordítása azért is pontatlan, mert nem Istentől való eszméről van szó, hanem
inkább az isteni dolgokra irányuló gondolatokról. Cs. Gyímesi meglátása az Ige – ige kettős
szerkezetéről ugyanakkor nagyon is pontos, és a vers egészének kontextusában éppúgy
működésbe lép, mint II. Richárd szavaiban.
Az Ige szó pontosabb értelmezéséhez fontos feltárni annak bibliai kontextusát – ahogy
erre már Páskándi Géza versmagyarázata is utal.330 János evangéliumának kezdetén
olvasható (Károli Gáspár fordítása):
325 SZILÁGYI Domokos, Kortársunk, Arany János, Kolozsvár, Polis Könyvkiadó, 2004, 67.
326
SZILÁGYI Domokos, Kényszerleszállás, összegyűjtött versek, kiad. DÁVID Gyula, bev. KÁNTOR Lajos, Bukarest,
Kriterion Könyvkiadó, 1978, 202.
328 SZILÁGYI, Kényszerleszállás…, i. m., 202.
329Az eredeti angol sorok: „For no thought is contented. The better sort, / As thoughts of things divine, are
intermix’d / With scruples and do set the word itself / Against the word…” Lásd: Willam SHAKESPEARE,
Richard II [Act 5, Scene 5 ] = The Complete Works of William Shakespeare, MIT, http://shakespeare.mit.edu/
richardii/richardii.5.5.html, hozzáférés dátuma: 2018. 04. 01.
330 Kényszerleszállás, Szilágyi…, i. m., 136.
ÚNKP "87
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala.
Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az
emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. Vala egy
Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a
világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot
tegyen a világosságról.” (Ján. 1: 1–11. )331
Az idézett részlet Keresztelő Szent Jánosról szól, az utolsó prófétáról, aki nem volt maga
a világosság, de láthatta azt: a testté lett Igét, Jézus Krisztust. Fontos kihangsúlyozni, hogy a
próféta nem maga a testté lett Ige, mert az csak és kizárólag Jézus lehet. Ebből a szemszögből
már pontosítani lehet a Cs. Gyímesi által felvázolt jelentés-összefüggéseket, bár a versbéli Ige
utal a megtestesült Igére, el is távolodik a krisztusi megváltás horizontjától. Csak utal rá, de
nem maga a testté lett Ige.
Fontos kiemelni még egy részletet János evangéliumából. Keresztelő Szent Jánost a
farizeusok arról faggatják, hogy ő-e a Megváltó. Miután nemmel felel, tovább faggatják:
„Mondának azért néki: Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, a kik minket
elküldöttek: Mit mondasz magad felől? Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában.
Egyengessétek az Úrnak útját, a mint megmondotta Ésaiás próféta.” 332 (Ján. 1: 22–23.) Ami
Szilágyi versének értelmezéséhez többletet adhat innen, hogy Keresztelő Szent János
azonosítja magát a szóval: a próféta mindig Isten szavának közvetítőjeként, médiumaként lép
fel. Ennek a közvetítésnek mindig közösségi jellege van, a próféta Isten szavait tolmácsolja a
választott népnek. Ez a közvetítői/hírnöki szerep szerves része mind a görög prophétész, mind a
héber nabi szavak jelentésének. A szó és a próféta közötti azonosíthatóság bomlik fel Szilágyi
versében: a próféták személye a bibliai szöveghagyományban kevésbé érdekes, a próféta addig
próféta, amíg Isten szavát közvetíti. A versben ez éppen fordítva működik: a próféta leválik az
Igéről, ezzel viszont prófétai szerepe is szertefoszlik. Ezért is indokolt Szilágyi prófétáját Babits
Jónásával párhuzamba állítani, hiszen mindkét szövegben bekövetkezik a hasadás az Ige és a
szubjektum között.
Páskándi Géza joggal emeli ki, hogy a bibliai kontextusban az Ige szó, mely a Logosz
fordításaként áll, teremtő erővel is bírhat, teremtés (performatív) aktusa is a Logoszon
keresztül következett be („Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.”).
Páskándi úgy fogalmaz, hogy Isten ideájában benne van „a teremtés állandó készenléte”.333
331 Biblia, KÁROLI Gáspár revideált fordítása, http://szentiras.hu/KG/Ján1, hozzáférés dátuma: 2018. 04. 01.
332 Uo.
333 Kényszerleszállás, Szilágyi…, i. m., 137.
ÚNKP "88
Az Ige, a Logosz egyszerre jelenti a teremtő szót, a kinyilatkoztatást, és magát a testté lett Igét.
Szilágyi Domokos verse módszeresen rombolja le a szó összes hagyományosan elfogadott
jelentésrétegét.
III. A tudás rejtekútjai

Érdekes módon sem Cs. Gyímesi, sem Borbély András elemzése nem tér ki arra, hogy
az irónia már a vers kezdősorában („Pedig én tudtam a szót, az Igét!”) tetten érhető. A szerep
egysége már a kezdőpontnál megbomlik, a próféta alakja már szinte Karinthy rossz
tanulójával íródik egybe. A szöveg – Szilágyi más verseihez hasonlóan – végig az irónia és
pátosz egymásba való átfordíthatóságával játszik. A költemény nemcsak az Ige szó
jelentéskomplexumát roncsolja szét, de a tudás lehetséges jelentéseit is: „Nem tudom, /
micsoda rejtett utakon jut tudomásunkra minden, amit tudunk. / És nem tudom, csak érzem
– valahogy – / a határt sejtés és tudás között; / gyermekkoromban tudtam a füvet, az ágyat – /
ma nem tudom már: megszoktam.” 334 Fontos tisztázni, hogy ezek a sorok nem a megismerés
lehetetlenségét állítják, és nem is valamiféle episztemológiai kételyt fogalmaznak meg, hanem
a tudás mibenlétére kérdeznek rá. Cs. Gyímesi szerint ebben a szerkezeti egységben „a
költemény az Ige irracionális jellegét, a tudás bizonyosságát, szabadító hatalmát és az
elhivatottság mély öntudatát érzékelteti”, a próféta pedig revelációszerűen éli át a „titokzatos
eredetű tudást”.335 Az a tudás, amit a próféta képvisel, nem a logikai vagy tapasztatalati úton
gyűjtött, racionálisan igazolható információk birtoklását jelenti, még kevésbé a konvenciók
elsajátítását.
A tudás jelentése a következő sorokban még tovább bomlik: „Tárgyakra, fogalmakra,
érzésekre emlékezem – / tudás ez vagy csak téglája a tudásnak? Nem tudom.” Az Ige és a
beszélő kapcsolata a tudás, emlékezés és megszokás dialektikájával írható le: az Ige birtoklása a
tudás, a megszokás viszont annak elvesztését, elfeledését jelenti. A tudás – épp azért, mert
megmagyarázhatatlan – a létezés autenticitásának birtoklását jelenti, a megszokás viszont az
autenticitás elvesztését, a das Man állapotát. A próféta beszélője ezt az utat járja végig. A lét
autentikus tapasztalata a gyermekkorhoz kötődik („gyermekkoromban tudtam a füvet, az
ágyat”), annak végleges elvesztése pedig a felnőttkorhoz, a belenyugvás és a lemondás
tapasztalatához.
334 Kiemelés az eredetiben.

ÚNKP "89
A legfontosabb kérdés számomra, hogy kimondható-e az Ige, és ha igen, hogyan? A

bibliai próféták ki tudták mondani Isten Igéjét, ám az hozzájuk nem „rejtett utakon”, hanem
nagyon is egyértelmű közvetítéssel jutott el. Szilágyi versében viszont ez a vallási-
transzcendens horizont inkább a hiány szintjén van jelen. Egy másik lehetőség az lenne, ha a
versbéli Ige kimondását a költői szó kimondásával tennénk egyenértékűvé. Borbély András
véleménye szerint a versbéli Ige „csak egy igen erőltetett értelmezés során lenne egy az egyben
azonosítható a bibliai Igével.”336 Úgy gondolom, hogy ugyanez az egyértelmű
azonosíthatóság legalább ilyen erősen megkérdőjelezhető a másik esetben is, az Ige és a költői
szó között. A versbéli Ige fölötte áll az ember nyelvének, épp ezért lényege a
kimondhatatlanság. Ha kimondható lenne, megváltást hozhatna az emberiségnek, de a
megszólaló prófétai szubjektum ereje kevés ahhoz, hogy felülemelkedjen az emberi nyelven.
Ehhez egy isteni erejű szubjektumra lenne szükség (Jézus volt a testté Ige), de vers egy olyan
világot mutat, ahonnan Isten már visszahúzódott. Borbély András szerint a szöveg a prófétai
létet egy „szekuláris szerep kiüresedéseként” 337 ábrázolja. Ugyanakkor a prófétai lét
kiüresedettsége, szekularizációja is ugyanerre vezethető vissza, Isten világból való
elmenekülésére. Isten már nem segítheti a prófétákat, akik így szükségszerűen kudarcra
vannak ítélve. Az Ige többé már nem kimondható. 
336 BORBÉLY, i. m., 217.

337 Uo., 217.
ÚNKP "90
Háborús játékterek
Háborús motívumok A játszótér című verspárban
Szilágyi Domokos és Palocsay Zsigmond A játszótér című verspárja 1968-ban jelent meg
először, később pedig Fagyöngy című négykezes kötetükbe is bekerült. A Fagyöngy egyik
jellegzetes, visszatérő témája a háború volt – az akkoriban még le nem zárult vietnami háború
képeire utaló Missa Solemnis verspár mellett a kötetben a második világháborúra való
emlékezés momentumai is felidéződnek, a legerősebben talán éppen A játszótér párverseiben.
Ahogy a közös kötetből több más verspár, A játszótér két tagja is együtt jelent meg első,
folyóiratbeli közlésükkor. A közös publikáció több szempontból is különleges, hiszen az Utunk
1968 október negyedikei lapszámában (1968/40) a versek kiemelt helyen szerepeltek, ráadásul
a lap Aréna rovatában338 Márki Zoltán rövid elemzést 339 közölt a költeményekről. Az Utunk
szerkesztői gyakorlata szerint szokás volt az adott lapszám legfontosabb írását színes, nagy
betűkkel kiemelni a címlap alján – ez esetben a felirat így szólt: „Szilágyi Domokos és
Palocsay Zsigmond ikerverse“. Szembetűnő, hogy a két verset a címlap felirata egyetlen közös
műként jelöli meg. Az ikervers, párvers és hasonló fogalmak közötti terminológiai
bizonytalanság, mely a Fagyöngy későbbi recepcióját jellemzi, már az első közléseknél tetten
érhető.340 A Szilágyi-életmű alakulásához érdekes adalék, hogy az 1971-ben kiadott Fagyöngy
és a korábbi kötet, az 1969-os Búcsú a trópusoktól verseinek keletkezési ideje341 között volt
átfedés – ugyanakkor utólag visszatekintve teljesen érthetőnek tűnik, hogy a Palocsayval közös
munka lassabban készült el, hiszen ez lényegesen nagyobb vállalkozás volt, míg a korábbi
kötet összesen hat verset sorakoztatott fel. A versek folyóiratbeli megjelenése, és a későbbi,
kötetbeli szövegváltozat között lényeges különbség nincsen, de a kötetben mindkét versnél van
eltérés néhány írásjelben – ám ezek jelentősége elhanyagolható. Főként, hogy Szilágyi
versének esetében ez pusztán egy nyomdahiba utólagos korrekciójának is betudható.342
338 Az Aréna rovat szerepéről dolgozatom előző fejezetében írtam röviden.

339 MÁRKI Zoltán, Különös kísérlet, Utunk, 1968/40, 3.
340A Konyhaszerrel c. verspár első megjelenésekor a Korunk hasábjain szintén az ikervers megjelölés szerepelt a
versek fölött, ám ezúttal többesszámban. (Korunk 1968/12, 1789.)
341Ahogy az előző fejezetben már utaltam rá, A próféta első közlése ugyanebben a folyóiratban volt, de több mint
egy hónappal később – ám szintén kiemelt helyen, az Aréna rovatban.
342 A folyóiratbeli megjelenéskor még a Szilágyi versében „!Lollim barna szemöldöke.!“ sor szerepelt, ám a
kötetben eltűnt az első felkiáltójel és a második felkiáltójel előtti pont is, mely csak nyomdahiba lehetett.
ÚNKP "91
Az Aréna rovatban megjelenni mindenképpen kitüntető jelentőségű volt, hiszen ez –

kimondatlanul is – azt sugallta, hogy az adott lapszám legjobb verséről van szó. Az ehhez
hasonló megjelenések felől utólag a szerzőnek a kortárs kánonban elfoglalt pozíciójára is
visszakövetkeztethetünk. Márki Zoltán rövid elemzése – melyre először András Orsolya343 és
Molnár Zsófia344 hivatkozásai hívták fel a figyelmem – már címében is a költői párbeszéd
újszerűségét, experimentális jellegét hangsúlyozza. A versek közös keretben jelentek meg az
elemzéssel (az oldal alján Bodor Ádám Az erdész és vendége című karcolata állt). Márki Zoltán a
közös lírai vállalkozást „két költő nemes vetélkedésének“ nevezi, „amelyben nincs üldözés,
nincs bujdosás, csak a teljes, az ép dallam mozgása keresi és valósítja meg önmagát.“345
Cikkében beszámol az olvasóknak a két költő készülő kötetéről, melyben ugyanazokat a
témákat két szemszögből verselik meg, dialógusba, olykor ellent is mondva a másiknak, így „a
világ dolgai más és más nézetből fordulnak így az olvasó elé, szemek és fények, szögek és
hangulatok, más-más dimenziójában.“346 Mindehhez azt is hozzáteszi, hogy ez a dialógus
nem hagyomány nélkül való, megfogalmazása szerint a két szerző „nagy költői korszakok
ábrándját és gyakorlatát hívja vissza, amikor egymást kérdezik és egymásnak felelnek
válaszokkal és újabb kérdésekkel.“
Márki Zoltán rövid jellemzését a készülő kötetről érdemes összevetni a Fagyöngy kötet
fülszövegével, melyben a szerzőpáros már külön kihangsúlyozta, hogy nem romantikus költői
versenyre akartak kiállni – talán éppen azért fogalmaztak így, hogy elkerüljék a szövegek
összehasonlítását, a költői hangok egymás ellen való kijátszását. A fülszöveg megfogalmazása
ugyanakkor mintha kicsit Márki Zoltán mondatainak ellenében is hatna, noha Márki is
kiemeli, hogy szerinte a „nemes vetélkedésben“ nincsenek agresszív mozzanatok. Ám ha
kezdetben a fülszövegben jelölt szerzői intenció felől közelítünk is a kettős kötethez, hosszú
távon mégsem iktatható ki az értékítélet, ez pedig elvezet odáig, hogy az olvasó intenciója a
paratextuális szinten kinyilvánított szerzői intenció ellenében lép működésbe. Jól példázza ezt
Széles Klára kritikája, melyben a két költő szövegeit egymáshoz mérve arra a megállapításra
jut, hogy a kötetben Szilágyi szövegeié az erősebb mágneses mező.347
343ANDRÁS Orsolya, „Egymás ágára gyöngyös lenni”. A dialógus modelljei Palocsay Zsigmond és Szilágyi Domokos Fagyöngy
című kötetében, Korunk, 2016/3, 55.
344 MOLNÁR Zsófia, „Füttyögve tercelünk neki”. Nyelv-, hang- és képrétegek a Fagyöngy című kötetben, Korunk, 2016/3, 65.
345 MÁRKI, i. m., 3.
346 Uo., 3.
347 SZÉLES Klára, Palocsay Zsigmond – Szilágyi Domokos: Fagyöngy, Tiszatáj, 1971/12, 1156.
ÚNKP "92
Szilágyi Domokos versében nagy hangsúlyt kapnak a térpoétikai elemek, hiszen a szöveg
első két egysége egy térszerkezet átrendeződése köré szerveződik: „Ki ásta föl a játszóteret? /
Ki ültette be aknákkal, ki kerítette el / szögesdróttal?“348 A játszótér tehát hadszíntérré
változik át, mégis megtévesztően egyszerű értelmezés lenne a gyermekkor idillikus
környezetére hivatkozni, melyet aztán felülír a háború. Ez az értelmezés több szempontból is
vitatható lenne. A gyermekkor Szilágyi versében egybeíródik a háborúval, a szöveg a háborús
gyermekkora való visszaemlékezés retorikáját közvetíti. Ráadásul a gyermek alakja, ahogy a
Kényszerleszállásban sem, itt sem ártatlan: „Kegyetlen gyermek, angyalian kegyetlen.“349
Érdemes kiemelni, hogy az angyali szó szintén a Kényszerleszállás kezdősoraira utal vissza, de a
vers rögtön ezután a Napfordulóra tesz utalást: „Hosszú a nap, napforduló napja, hosszú a nap
reggeltől reggelig, reggelig, míg alszik a játszótér is meg a labda meg a rendőrsíp…“
A szöveg egyúttal József Attila híres versét is felidézi, egyszerre működtetve a
gyerekversek és a „felnőtt“ költészet asszociációs mezejét. A labda és a síp József Attila
Altatójában is szereplő motívumok, Szilágyi verse a rendőrsíp szón keresztül a játékot
fenyegetővé is teszi, az államhatalom fenyegető jelenlétével kapcsolja össze a játékot. Ebben az
esetben ugyanaz a tárgy, a síp egyszerre lehet a felszabadult játék és a fegyelmezés, a hatalom
gyakorlásának eszköze. Fontos kiemelni azt is, hogy Szilágyi Domokos maga is több
gyerekvers-kötet szerzője volt, melyekben a korra jellemző – kötelezőnek tekinthető –
ideologikus didaxis is megjelent, ahogy erre Lapis József tanulmányában rámutatott.350
Mindet különösen fontos a már említett Kényszerleszállás esetében, ahol – ahogy Borbély
András rámutatott monográfiájában – a vers éppen „a gyerekeknek szóló mesék korántsem
ártatlan és következmények nélküli ideologikusságát leplezi le.“351 A Kényszerleszállásban az
ideologikusság mellett az ember eredendő jóságában való hit is problematizálódik. A játszótér
problémaköre nagyon hasonló a Kényszerleszálláséhoz, de a két szöveg kapcsolata nem az
ideológia leleplezésében áll, hanem az ártatlan gyermekkor toposzának kifordításában.
A gyermekkor összefonódása az ösztönös agresszió, a kegyetlenség és a háború
képzeteivel – Szilágyi Domokos korábbi költészete felől olvasva a szöveget – a történelem
célelvűségének megkérdőjelezését is magával hozza. Egyik korábbi művében, A láz
348 PALOCSAY Zsigmond, SZILÁGYI Domokos, Fagyöngy, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1971, 18.
349 Uo., 20.
350LAPIS József, Hagyomány, játék és érzékiség Szilágyi Domokos Pimpimpáré című kötetében = „Határincidens”, Tanulmányok
Szilágyi Domokosról, szerk. PALKÓ Gábor, SZILÁGYI Zsófia Júlia, Bp., PIM, 2016 (PIM Studiolo), 135–149.
2017, 147.
ÚNKP "93
enciklopédiája című kötetben szereplő (Őrültek) című betétversben éppen az emberiség

gyerekkorából való kilépés Immanuel Kanttól eredeztethető gondolatával való leszámolás
történik meg: „[…] hogy megjavul talán / ez a koszos emberiség / rövidnadrágját – csupa
vér! – / kinövi, és, és, és – mi lesz? / Tombolj csak, őrült forgatag! / nem értesz máshoz
semmihez –“.352 Szembetűnő hasonlóság az (Őrültek) és A játszótér között, hogy a háború
értelmetlensége egyrészt az emberiség fejlődésének narratíváját hitelteleníti, másrészt pedig a
költői szó értékét is devalválja, hiszen a költő már nem képes hatást gyakorolni a történelem
folyására. Az (Őrültek) a történelmet haláltáncként ábrázolja, melynek szereplői a régi nagy
költők, akik éppen azért őrültek, mert hisznek az emberiség megjavulásában. A játszótérben
szintén válságba kerül a költői szerep: „Kuss, lelkiismeret, / kuss, költő. Egyetlen dolog, / ami
telik a szavakból: hogy / följelented az emberiséget. De kinek?“353 A költő már nem lehet az
emberiség lelkiismerete, de szembetűnő az is, hogy nincs aki ítélkezzen. Az emberiség fölött
csak Isten ítélhetne, de az ő helye üresen maradt, Isten eltűnt a világból.
Szilágyi Domokos versének még egy fontos rétege van, a szövegben félkövér kiemeléssel
is megkülönböztetett Berzsenyi-idézet, egy teljes strófa A közelítő télből, melynek sorait Szilágyi
a későbbi szövegrészekben parafrazeálja, átfogalmazza. Fontos kiemelni, hogy a parafrázisok
egy részéhez ő is átveszi a Berzsenyi által használt első aszklepiadészi strófát. Az első strófa
szintén a költői szó értékvesztése mutatkozik meg: „Szó, szó. Mennyire ó? Mennyi hitelt ad
rá / könyvkiadó?“ 354 Sőt, a második strófában pedig már maga a formai szerkezet is ironikus
fénybe kerül: „Sem béhunyt szememet föl nem igézheti, / nem bénult karomat, mely többé
nem ölel, / sem hűlő szívemet, hangom hív hitelét / – –| – U U | – U | – !“355 Az utolsó sor,
a strófa glükóni sora csak üres ritmusképlet, ez a trükk a betűk közé egy másik
lejegyzéstechnika jelölőelemeit ékeli be. A felkiáltójel ebben a kontextusban már szinte
groteszkül hat, mert a figyelmet jelölőről a jelölt felé tereli vissza, a ritmusképlet ürességét
mutatja meg. Ez a hiány azonban betölthető, hiszen Szilágyi félbevágta Berzsenyi eredeti
versmondatát, így pedig logikus, hogy a ritmusképlet a „Lollim barna szemöldöke!“ sort
helyettesíti.
352
SZILÁGYI Domokos, Kényszerleszállás, összegyűjtött versek, kiad. DÁVID Gyula, bev. KÁNTOR Lajos, Bukarest,
Kriterion Könyvkiadó, 1978, 163.
353 PALOCSAY, SZILÁGYI, Fagyöngy…, i. m., 18.
354 Uo., 20.
355 Uo., 20.
ÚNKP "94
Szilágyi Domokos két újraírt aszklepiadészi strófája nemcsak formailag, de nyelvileg is

imitálja Berzsenyi költészetét. Ez a lírai szerepjáték meg is előlegezi Szilágyi későbbi
költészetét. Cs. Gyímesi Éva monográfiájában kiemeli, hogy az 1974-ben megjelent Felezőidő
című kötetben már az ehhez hasonló lírai szerepjáték válik uralkodóvá, értelmezése szerint
olykor a játék, máskor az irónia következtében tűnik el „a költői alany önazonossága“.356 Cs.
Gyímesi a Felezőidő verseiben és a későbbi művekben tetten érhető poétikai sajátosságokat a
posztmodern tendenciáival rokonította. Hasonlóan értékelte a kötetet Kántor Lajos is: „[…]
az utolsó, még Szilágyi Domokos életében megjelent verskötet, a Felezőidő (1974) szinte csupa
játék, kellemkedés, stiláris bravúr (Weöres Psychéjét juttatja eszünkbe).“357 Fontos azonban
hozzátenni mindehhez, hogy ez a szerepjáték nem előzmények nélküli Szilágyi költészetében,
hiszen már első kötetében, az Álom a repülőtérenben tetten érhető, a Két virágének nyelvi
archaizmusai hasonlóan működnek, ráadásul a virágénekek nyelvi-stilisztikai megoldásainak
felelevenítése később éppen a Felezőidőben folytatódik (Virágének). Szilágyi Domokos versében
tehát a költészet a nyelv játszóterévé válik, egy olyan játéktérré, ami hordozza a szabadság
lehetőségét. Ez a szabadság kiút lehetne a társadalmi rendszer kötöttségeiből, ezért előbbi
nem is engedélyezi azt: „Játszani tilos, emberek! / Ó, ó, szent nimbusza a játéktereknek!“358 A
vers szabadsága valamiféle egérutat jelenthetne az elnyomottságból, de az utolsó sorok éppen
ezt kérdőjelezik meg: mintha a vers éppen saját „tiltottságáról“ akarná elterelni a figyelmet
azzal, hogy hirtelen átvált a természeti toposzokra („Cumulonimbus. Zivatarfelhő. Eső, eső,
szivárvány, szivárvány.“). A költemény záró sora a már többször megismételt, Berzsenyi-féle
glükóni sor („Lollim barna szemöldöke.“). Az idézett sor a melankólia és a halálvárás képzeteit
hozza Szilágyi versében. Az idézés performatív, iteratív aktusa azonban mintha szintén éppen
a „saját“ hang hirtelen elhallgatásáról akarná elterelni a figyelmet.
Palocsay verse már nem a gyermekkor, hanem a kamaszkor képzeteihez társul. A vers
kezdősorai, a kötet dialogikus koncepciójába illő módon Szilágyi hívóversének felütésére
felelnek: „Nem én ástam föl a játszóteret, / nem én ültettem be aknákkal, / – el se kerítettem
szögesdróttal, / – csak jártam ott, / mindjárt a buli után.“359 A kötetben ezen a ponton
különösen sikerült módon valósul meg a párbeszéd, ezért is emelte ki A játszótér verspár nyitó
357
KÁNTOR Lajos, Szilágyi Domokos játékai = SZILÁGYI Domokos, Kényszerleszállás, összegyűjtött versek, kiad. DÁVID
Gyula, bev. KÁNTOR Lajos, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1978, 21.
359 Uo., 19.
ÚNKP "95
sorainak egységét recenziójában Molnos Lajos.360 E verspár azért különleges, mert a dialógus
kiépülése mellett a két tag el is különül egymástól, mert eltérő nyelvi- és stilisztikai rétegeket
hoznak működésbe. Erre Márki Zoltán elemzése is felhívja a figyelmet: „[…] az első rész
intellektuális hangvételére egy népibb hangú és közvetlenebb valóságú változat (»még száz
sor«) következik.“361 Az idézetben is kiemelt „még száz sor“ alcím gyanakvásra ad okot, hiszen
azt a látszatot kelti, mintha csupán azért választotta volna ezt a hosszt Palocsay, hogy ezzel is
közelebb legyenek az első hétszáz soros nyomdai ív kitöltéséhez, hasonlóan Szilágyi későbbi
művének, az Öregek könyvének hétszáz számozott sorához. Az alcím így önironikus utalásként
olvasható. Érdekes módon, a Molnos által megfogalmazott „népibb hangú“ Palocsay és az
„intellektuális“ hangvételű Szilágyi szembeállítása szinte ugyanezekkel a szavakkal jelenik meg
Széles Klára könyvkritikájában is.362 Palocsay verse valóban közelebb áll az élőbeszéd nyelvi
formáihoz, mint Szilágyié, emellett lazább, szabadabb, áradóbb nyelvi szerkezetekkel
dolgozik.
A háborús fegyverek nevei a szövegben konkrétan is megjelennek: „a csűrben
szétszerelve tizenhét német »nyeles« / és kilenc csíkos-veres »Vécsey« lapult, / férfias
játékszerek.“363 A Vécsey kézigránátokat a magyar hadsereg a második világháborúban
használta, de a két típus közül a modernebb, 42 M. Vécsey kézigránát a háború után is
szolgálatban maradt, a Magyar Néphadsereg még évtizedekig használta. A Palocsay által
említett vörös csíkok az élességet jelölték (a gyakorló- és oktató gránátok kék és sárga
csíkozással készültek, ezek nem tartalmaztak robbanószert). Akárcsak Szilágyi versében, a
háború itt is játékká válik, azonban a Palocsay által leírt játszótéri búcsúban ez a játék még
ártalmatlan marad, hiszen a gránátok szét vannak szerelve, a katonatisztek és a kamaszfiúk is
csak légpuskával lőnek a céllövöldés bódéjánál. A vers talányos alakja a Minótauroszt idéző
„Bivalyember“, aki először a panoptikumban bukkan fel, később pedig már „civilben“ látható
a televízióban. 
360 MOLNOS Lajos, Palocsay Zsigmond – Szilágyi Domokos: Fagyöngy, Utunk, 1971/17, 4.
361 MÁRKI, i. m., 3.
362 SZÉLES, i. m., 1554.
ÚNKP "96
Bibliográfia
I.
PALOCSAY Zsigmond, Írottmuzsika, szerk., bev., EGYED Péter, Kolozsvár, Kriterion

Könyvkiadó, 2010.
PALOCSAY Zsigmond, „Kicsi csupor, nagy a füle”, Korunk, 1969/12, 1809.
PALOCSAY Zsigmond, SZILÁGYI Domokos, A játszótér, Utunk, 1968/40, 3.
PALOCSAY Zsigmond, SZILÁGYI Domokos, Fagyöngy, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó,

1971.
PALOCSAY Zsigmond, Kakukkfuvola, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968, digitális

szövegváltozat [az Írottmuzsika melléklete].
PALOCSAY Zsigmond, SZILÁGYI Domokos, Konyhaszerrel, Korunk, 1968/12, 1789.
SZILÁGYI Domokos, A kritikus magánya, Utunk, 1968/49, 4.
SZILÁGYI Domokos, A próféta, Utunk, 1968/46, 5.
SZILÁGYI Domokos, Élnem adjatok, szerk. KÁNTOR Lajos, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó,
1990.
SZILÁGYI Domokos, Kényszerleszállás, összegyűjtött versek, kiad. DÁVID Gyula, bev. KÁNTOR
Lajos, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1978.
SZILÁGYI Domokos, Kortársunk, Arany János, Kolozsvár, Polis Könyvkiadó, 2004.
SZILÁGYI Domokos, Összegyűjtött versek, szerk. SZILÁGYI Zsófia Júlia, Bp., Fekete sas, 2006.
SZILÁGYI Domokos, „Szállok a filozófiának”, Korunk, 1973/1, 130–131.
SZILÁGYI Domokos, Test a testtel, Korunk, 1969/12, 1808.
SZILÁGYI Domokos, Visszavont remény, Szilágyi Domokos levelei Méliusz Józsefhez, szerk., jegyz.,
tan. ÁGOSTON Vilmos, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990.
II.
ANDRÁS Orsolya, „Egymás ágára gyöngyös lenni”. A dialógus modelljei Palocsay Zsigmond és Szilágyi
Domokos Fagyöngy című kötetében, Korunk, 2016/3, 35–56.
ANTAL Attila, Világalkotó elemek Áprily Lajos költészetében, Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó,
2003.
ÚNKP "97
ANTALFAI Mária, „Nem ijed meg a saját árnyékától”, A perszóna és az árnyék szerepe a pánikjelenségek
létrejöttében, az identitásváltás és személyiségfejlődés megközelítéséből, Pszichoterápia, 2001/6,
425–435.
ANTALFAI Mária, Személyiség és archetípusok Jung analitikus pszichológiájában = Vázlatok a

személyiségről, szerk. GYÖNGYÖSINÉ KISS Enikő – OLÁH Attila, Bp., Új Mandátum,
2007, 166–190.
ÁGOSTON Vilmos, Betűvető Jupiter, Utunk, 1971/18, 2.
A költő életei, szerk. KÁNTOR Lajos, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1986.
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, főszerk. BENKŐ Loránd, I, Bp., Akadémiai Kiadó,
1967.
ÁPRILY Lajos Összes költeményei, szerk. GYŐRI János, Budapest, Osiris Kiadó, 2006.
ÁPRILY Lajos, Meddig él a csend?, szerk. bev., SŐNI Pál, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó,
1973.
John L. AUSTIN, Tetten ért szavak, ford. PLÉH Csaba, Bp., Akadémiai kiadó, 1990.
BAJOR Andor, K. Jakab Antal-paródia, ÜTÜNK, Utunk, 1968/52, 7.
BALOGH Edgár, Gaál Gábor jellemrajza és ami hátravan (sic!), Korunk, 1972/4, 502–506
BERTHA Zoltán, A kritikaíró Szilágyi Domokos, Forrás, 2012/3, 101–108.
Biblia, KÁROLI Gáspár revideált fordítása, http://szentiras.hu/KG/Ján1, hozzáférés

dátuma: 2018. 04. 01.
BÓKAY Antal, Bevezetés az irodalomtudományba, Bp., Osiris, 2006, Digitális Tankönyvtár,

h t t p : / / w w w. t a n k o n y v t a r. h u / h u / t a r t a l o m /
tamop425/2011_0001_520_bevezetes_az_irodalomtudomanyba/ch10s02.html,
hozzáférés dátuma: 2016. 10. 15.
BORBÉLY András, Visszateremtés, Esztétika és politika Szilágyi Domokos korai költészetében,
Budapest, Kijárat Kiadó, 2017.
Stefano BOTTONI, A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma = Autonóm magyarok?, szerk.

BÁRDI Nándor, Csíkszereda, Pro-Print, 2005, 572–614.
CZUCZOR Gergely, FOGARASI János, A magyar nyelv szótára, II, Pest, Emich Gusztáv
nyomdája, 1862 [reprint: Miskolc–Nyíregyháza, Miskolci Bölcsész Egyesület, 1999],
749.
ÚNKP "98
Jonathan CULLER, Aposztrophé, Helikon, 2000/3, 370-389.
Jonathan CULLER, Dekonstrukció, ford. MÓDOS Magdolna, Bp. Osiris, 1997
CS. GYÍMESI Éva, Álom és értelem, Szilágyi Domokos lírai létértelmezése, Bukarest, Kriterion
Könyvkiadó, 1990.
CS. GYÍMESI Éva, Gyöngy és homok, Ideológiai értékjelképek az erdélyi magyar irodalomban, Bukarest,
Kriterion Könyvkiadó, 1992.
CS. GYÍMESI Éva, Kritikai mozaik, Kolozsvár, Polis, 1999.
DARIDA Veronika, Az állat tekintete, Filozófiai Szemle, 2016/3, 96–105.
Jacques DERRIDA, A struktúra, a jel és a játék az embertudományok diskurzusában, Helikon,

1994/1–2, 25.
Jacques DERRIDA, Az idő adománya, ford., KICSÁK Lóránt, Bp., Palatinus, 2003.
Jacques DERRIDA, Bitangok, ford. KICSÁK Lóránt, Bp., L'Hartmann – SZTE, 2015.
Jacques DERRIDA, Grammatológia, ford. MARSÓ Paula, Bp., Typotex, 2014.
ELEK Tibor, Székely János [doktori értekezés], kézirat, 2004, https://dea.lib.unideb.hu/dea/

bitstream/handle/2437/79647/de_857.pdf, hozzáférés dátuma: 2016. 09. 27.
ERDÉLYI Erzsébet, NOBEL Iván, „Szűk térben nincs más út, csak a magasba”, Beszélgetés Szilágyi
Domokosról Csiki Lászlóval, Tiszatáj, 1994/4, 34–39.
Erdélyi magyar szótörténeti tár, szerk.: SZABÓ T. Attila, I, Bukarest, Kriterion, 1975.
FÜZI Izabella, Nyelv és igazság. Nietzsche és de Man = F. I., Retorika, Nyelv, Emlélet, Szeged, JATE
Press, 2009, 45–84.
FRÁTER Zoltán, Áprily Lajos, Budapest, Balassi Kiadó, 1992.
Hans-Georg GADAMER, Igazság és módszer, ford. BONYHAI Gábor, Budapest, Gondolat,

1984.
Gérard GENETTE, Transztextualitás, Helikon, 1996/1-2, 82–90.
GERLICZKI András, A párbeszéd könyve, Szilágyi Domokos Fagyöngy című kötetének kompozíciós
sajátságai = Cselekvő irodalom, Írások a hatvanéves Görömbei András tiszteletére, szerk. BERTHA
Zoltán, EKLER Andrea, Bp., magánkiadás, 2005.
Hans Ulrich GUMBRECHT, A jelenlét előállítása, ford. PALKÓ Gábor, Budapest, Ráció Kiadó,
2010.
ÚNKP "99
„Határincidens”, Tanulmányok Szilágyi Domokosról, szerk. PALKÓ Gábor, SZILÁGYI Zsófia Júlia,
Bp., PIM, 2016 (PIM Studiolo).
JENEY Éva, Maorik és transzszilvánok, Literatura, 2006/4, 438–450.
Carl Gustav JUNG, Bevezetés a tudattalan pszichológiájába, ford. Nagy Péter, Bp., Európa, 2000,
http://mek.oszk.hu/02000/02007/html/01.htm, hozzáférés dátuma: 2016. 10. 13.
K. JAKAB Antal, A jel magánya, Utunk, 1968/41, 1–2.
K. JAKAB Antal, A névmás éjszakája, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1972.
K. JAKAB Antal, Mit tehet a kritikus?, Utunk, 1968/51, 2–4.
K. KOVÁCS László, A kolozsvári hóstátiak temetkezése, Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár,

1944.
KÁNTOR Lajos, LÁNG Gusztáv, A romániai magyar irodalom 1945–1970, Bukarest, Kriterion
Könyvkiadó, 1971.
KARÁCSONYI Zsolt, Az értelmezés lehetetlensége, Helikon, 2008/13, http://helikon.ro/regi/

index.php?m_r=1287, hozzáférés: 2016. 10. 31.
KENDE Anna, „Sikertelen” testek, testükkel megjelölt csoportok = Test-beszédek, szerk. CSABAI
Márta, ERŐS Ferenc, Bp., Új Mandátum, 2002, 150–186.
Kényszerleszállás, Szilágyi Domokos emlékezete, szerk. PÉCSI Györgyi, Bp., Nap Kiadó, 2005.
KORPA Tamás, Szilágyi Domokos nyelvszemlélete és a recepció ambivalenciái, Látó, 2011/02, 74-91.
KORPA Tamás, „védtelen szimbólumokat / falnak boa constrictorok”, Szilágyi Domokos és Kovács
András Ferenc, Tiszatáj, 2011/5, 86–100.
K OSZTOLÁNYI Dezső Összegyűjtött versei, Arcanum, 1997, http://mek.niif.hu/

00700/00753/html/vers1302.htm, hozzáférés: 2017. 10. 08.
KŐRÖSSI P. József, Van értelme a világnak (beszélgetés), Forrás–Litera, 2011, http://

www.litera.hu/hirek/cs_gyimesi_eva_rovid_i_vel, hozzáférés: 2016. 11. 17.
KULCSÁR-SZABÓ Zoltán, Intertextualitás: létmód és/vagy funkció?, Irodalomtörténet, 1995/4,

454–541.
LÁNG Gusztáv, A jelen idő nyomában, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1976.
LÁNG Gusztáv, A líra: logika?, Utunk, 1968/49, 4–7.
LOSONCZ Alpár, „Ajándék lónak ne nézd...” – Az ajándék horizontja, Korunk, 2008/7, http://
ÚNKP "100
korunk.org/?q=node/8959, hozzáférés: 2016. 11. 13.
Magány és árnyék, Egy Szilágyi Domokos nevű ember a Securitate hálójában, szerk. SELYEM Zsuzsa,
Kolozsvár, Láthatatlan Kollégium–Tranzit Alapítvány, 2008.
Magyar irodalom, szerk. GINTLI Tibor, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2010.
Magyar néprajz, VII., szerk. DÖMÖTÖR Tekla, HOPPÁL Mihály, Bp., Akadémiai, 1990.
Magyar Néprajzi Lexikon, szerk. ORTUTAY Gyula, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1977-1982;
Online kiadás, http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-957.html, hozzáférés
dátuma: 2018. 01. 23.
MÁRKI Zoltán, Különös kísérlet, Utunk, 1968/40, 3.
Metafilológia, szerk. DÉRI Balázs, KELEMEN Pál, KRUPP József, TAMÁS Ábel, 1, Szöveg,
variáns, kommentár, Bp., Ráció, 2011.
MOLNÁR Zsófia, „Füttyögve tercelünk neki”. Nyelv-, hang- és képrétegek a Fagyöngy című kötetben,
Korunk, 2016/3, 57–65.
MOLNOS Lajos, Palocsay Zsigmond – Szilágyi Domokos: Fagyöngy, Utunk, 1971/17, 4.
NAGY Gábor, Aki egy paradoxonba halt bele, Avagy a poéta Szilágyi Domokos poétikai fordulata,
Forrás, 2006/12, 92–103.
NEMES NAGY Ágnes: Ekháton jegyzeteiből, DIA, http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/

NEMESNAGY/nemesnagy00386_kv.html, hozzáférés: 2016. 11. 22.
Friedrich NIETZSCHE, Igazságról és hazugságról nem-morális értelemben, ford. ÓVÁRI Csaba,

Máriabesnyő, Attraktor, 2012.
Pallas Nagy Lexikona, Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1893–1897; Online kiadás,
http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/009/pc000942.html#1 , hozzáférés dátuma:
2018. 01. 23.
PÁSKÁNDI Géza, Versmagyarázat ritmusban, Utunk, 1968/46, 5.
PÉCSI Györgyi, Korszerűbb versnyelv és forma felé, Kortárs, 2016/2, 69–77.
PÉCSI Györgyi, „S ha már itt tartunk: mit is tehet a költő?”, Vázlat Szilágyi Domokos ars poeticájához,
Életünk, 1990/1-2, 133–145.
Performatív fordulatok, szerk. ANTAL Éva, KICSÁK Lóránt, SZÉPLAKY Gerda, Eger, Líceum,
2015
ÚNKP "101
POSZLER György, Sorsod az értelem, Látó, 2002/4, http://lato.adatbank.transindex.ro/?

cid=482, hozzáférés: 2016. 10. 31.
Rainer Maria RILKE, A párduc (válogatott versek), Szentendre, Interpopulart, 1995, http://
www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/rilke/parduc/parduc.htm,
hozzáférés: 2016. 11. 13.
ROBOTOS Imre, A kortársak szemével, Korunk, 1974/10, 1112–1113.
RÓHEIM Géza, A halálmadár, Ethnographia, 1913/2, 23–36.
S. G., Szilágyi Domokos Páskándiról jelent, Transindex, 2006. október 31.,http://

itthon.transindex.ro/?cikk=4852, hozzáférés dátuma: 2018. 03. 12.
Willam SHAKESPEARE, Richard II [Act 5, Scene 5 ] = The Complete Works of William Shakespeare,
MIT, http://shakespeare.mit.edu/richardii/richardii.5.5.html, hozzáférés dátuma:
2018. 04. 01.
SZ. N., Ferdinand de Saussure, Bevezetés az általános nyelvészetbe, Korunk, 1968/7, 1086.
SZ. N., Palocsay Zsigmond – Szilágyi Domokos: Fagyöngy, Korunk, 1971/5, 810.
SZ. N., Palocsay Zsigmond, Kakukkfuvola, Korunk, 1968/7, 1078–1079.
SZ. MOLNÁR Szilvia, A képvers-értés története: a neoavantgárd, Iskolakultúra, 2004/4, 61–70.
SZAKOLCZAY Lajos, Szilágyi Domokos, a metafizikus költő, Beszélgetés Cs. Gyimesi Évával = Sz. L.,
Párbeszédek és perbeszédek, interjúkötet, Bp., Magyar Napló, 2010, 312–331.
SZÉLES Klára, Palocsay Zsigmond – Szilágyi Domokos: Fagyöngy, Tiszatáj, 1971/12, 1153–1156.
SZÉKELY János, Az árnyék. Soó Péter bánata, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1972, http://
szekelyjanos.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=19&p=868, hozzáférés dátuma:
2016. 10. 12.
SZILVESZTER László Szilárd, „Jobbra szerződtünk mindannyian…”, Szilágyi Domokos lírája,

proletkult és avantgárd határán, Nappali Menedékhely, 2015. 10. 21., http://
nappalimenedekhely.ro/jobbra-szerzodtunk-mindannyian/, hozzáférés dátuma, 2016.
03. 07.
Új magyar tájszótár, főszerk. B. LŐRINCZY Éva, I, Bp., Akadémiai kiadó, 1979.
ÚNKP "102

A Hatalom Alakzatai Szilagyi Domokos Kol

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

A Hatalom Alakzatai Szilagyi Domokos Kol

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

B.

KISS MÁTYÁS 2017/18

A dolgozat az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatásával készült.

1 Jacques DERRIDA, Bitangok, Bp., L'Hartmann – SZTE, 2015, 182.

3 BERTHA Zoltán, A kritikaíró Szilágyi Domokos, Forrás, 2012/3, 103, 105.

építkezve ágyazódnak be az európai kulturális hagyományba. Az ezután következő részben a

Egy zavarba ejtő négykezes – a kötetkompozíció problémái

A kötetkompozíció sajátossága, hogy az egyes művek egymással párba állítva

8 Gérard GENETTE, Transztextualitás, Helikon, 1996/1-2, 82–90.

18 SZILÁGYI Domokos, Test a testtel, Korunk, 1969/12, 1808.

Az érthetőség határai: a politikai elváráshorizont leépítése

25 CS. GYÍMESI, Álom..., i. m., 83.

30 SZILÁGYI, Visszavont..., i. m., 187–188.

parodisztikusan utalnak a kortárs irodalmi közeg elvárásaira: a közérthetőség vagy az európai

31 PÉCSI, „S ha már itt tartunk: mit is tehet a költő?”..., i. m., 138.

33 PALOCSAY, SZILÁGYI, Fagyöngy..., i. m., 78.

40 Magyar irodalom, szerk. GINTLI..., i. m., 1009–1010.

41 SZ. MOLNÁR Szilvia, A képvers-értés története: a neoavantgárd, Iskolakultúra, 2004/4, 68.

42 SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m., 213–214.

adta. A valóság megmutatásának igénye tehát erkölcsi és társadalmi elkötelezettséget is

Az érthetőségre visszakanyarodva: három dolgot szeretnék megjegyezni: 1. Az írástudatlan

44 KORPA, Szilágyi Domokos nyelvszemlélete.., i.m.

47 SZILÁGYI, Az író nem határőr = A költő életei..., i. m., 20–21.

50 A költő életei..., i. m., 21.

Átírt árnyék: sokszorozódó parafrázisok

53 SZILÁGYI, Visszavont..., i. m., 187.

55ELEK Tibor, Székely János [doktori értekezés], kézirat, 2004, https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/

költészetét a „közösségi összefogás” és a „szocialista forradalom” szolgálatába.59 Nem

63 PÉCSI Györgyi, Korszerűbb versnyelv felé = „Határincidens”..., i. m., 121.

64 SZILÁGYI, Visszavont..., i. m., 187.

65 Uo., 187–188. Kiemelés az eredetiben.

66„1. § Egyedem-begyedem-tengertánc. // 2. § Hajdú sógor, mit kívánsz?” – SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m.,

69 SZILÁGYI, Visszavont..., i. m., 20.

71 Uo., 20. Kiemelés az eredetiben.

72 KORPA, Szilágyi Domokos nyelvszemlélete.., i.m.

75 SZILÁGYI, Visszavont..., i. m., 102.

76POSZLER György, Sorsod az értelem, Látó, 2002/4, http://lato.adatbank.transindex.ro/?cid=482, hozzáférés:

létvesztés legnagyobb metaforája.”77 A lehetséges asszociációk működtetése rendkívül hasonló

„...kékre fogalmazott ég”: nyelv és tér egybeíródása

ez a megfogalmazás szerepel: „Kaptatok, reménytelenül, nézvén a tájat, az idő tájait, és amit

79 SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m., 190. (Saját kiemelés.)

80 PALOCSAY, SZILÁGYI, Fagyöngy..., i. m., 86. (Saját kiemelés.)

82 Uo. Kiemelés az eredetiben.

85 PALOCSAY, SZILÁGYI, Fagyöngy..., i. m., 62.

86 SZILÁGYI, Élnem..., i. m., 177.

90 CS. GYÍMESI, Álom..., i. m., 45.

92 SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m., 279.

94 Jonathan CULLER, Aposztrophé, Helikon, 2000/3, 370.

95 SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m., 118.

98 BORBÉLY, i. m., 124.

100 BORBÉLY, i. m., 196.

zárószakaszának kezdősorai ugyanakkor visszhangként felelnek erre: „Tudod – tudod hát! –,

S ha már itt tartunk: mit is tehet a költő? Teleírhatja

101 KORPA, Szilágyi Domokos nyelvszemlélete.., i.m.

103 GERLICZKI, i. m., 273.

105 Uo., 187.

108 SZILÁGYI, Kényszerleszállás, i. m., 215.

109 Uo., 214.

110 Uo., 215.

A vers ajándéka: a remény mint hamis pénz

113 Uo., 128.

114 Uo., 130–131.

115 Uo., 95.

A dolgozat az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatásával készült. 

S ha már itt tartunk: mit is tehet a költő? Teleírhatja 