A jótett...

Virgonckodhatunk a régi gondolattal, hogy "jótett helyébe jót várj", de már így, és ebben a
formában ez nem igaz. Ahogy az a kifacsarás sem igaz, hogy "minden jótett elnyeri méltó
büntetését".
Ha jót várunk helyébe, akkor óhatatlanul arra gondolunk, hogy céllal, és okkal teszünk jót
másokkal, és elvárjuk azt, hogy ők is ugyanolyan jót, és jól tegyenek velünk, és nekünk.
Így mekkora értéke lesz bármilyen jótettnek, ha már akkor tudjuk, hogy valamivel viszonozni
kellene majd? Nem lesz nagy, és mindig egyfajta hátsó szándékot fogunk minden
(egyébként valóban jó) tett mögé képzelni.
Így pont az szűnik meg, amitől egy jóvá válhat.
Ha minden jótett büntetést vonna maga után akkor senki sem tenne semmi jót, ez olyan
mintha törvényesítenénk a rosszat, azáltal, hogy a jót vonjuk büntetés alá, és egyben
ugyanúgy kérdőre.
A Jó tett valójában mellőz minden sallangot. Nem azért állunk ki barátaink mellett, hogy
majd elvárjuk azt, hogy ők is kiálljanak majd mellettünk. Azért tesszük, mert egyetértünk, és
mert a barátunk, előbb segíteni fogunk, majd lehet korholni is kicsit, de nem kérdezünk,
teszünk.
Nem azért szeretjük gyermekeink, párunk, nem azért teszünk meg minden tőlünk telhetőt,
mert elvárunk, mert félünk, hogy megbosszulja magát jótettünk.
Azért teszünk jót, mert jót akarunk tenni, mert jó jót tenni, anélkül, hogy belegondolnánk,
miért is tesszük. A jótettek természetesek, szinte mesebelivé varázsolják a szürke
hétköznapokat, és mosolygóssá a megfáradt, vagy szomorú embereket.
Egy jó tett sosem kötelezvény, sosem gondolunk közben másra, csak "másra", sosem kell
kérni, mert önként adjuk, belső késztetés, szívbéli felajánlás.
A jótett végrehajtója sosem henceg azzal, amit tett, neki bőven elég az, hogy volt olyan, amit
ő tett, amit ő tehetett meg.
Nem jár érte semmiféle fizetség, nem kell semmivel honorálni, nem kell fogadkozni
viszonzásról. Hogy mi is egy igazi jótett?
Az egy becsomagolhatatlan ajándék, mit lehetetlen kézzel kicsomagolni, mert nem a kéz
veszi át, hanem az ember legemberibb része, a szíve...
Adott, még ha fájdalommal is viszonozták.
Ettől lett az a tett olyan tett, ami igazából meg tudja változtatni azt, akinek adott, és vele
együtt ő is változott. A jót nem kell unszolni, és mindent, amit így, szívből, spontán,
szavahihetően teszünk értékes, és értékessé tesz minket, legfőképp a saját szemünkben.
Ha egy ajándékot nem bontanak ki, nem vesznek át igazán, ha nem értékelik, attól még azt
odaadták, attól még a jó tettre volt hivatott, megtette, és mint a mór, ki megtette, amit ő
érzett kötelességének, a mór elmegy.
Nem hiszem, hogy minden jótett elnyeri büntetését, nem hiszem, hogy jótett helyébe jót kell
várni. Viszont azt hiszem, hogy mindig eljön az a nap, amikor a jótettre a megértés fénye
vetül, és egy igazán jó könnycsepp gördül végig annak az arcán, akivel egykoron valaki jót
tett.

Suttogó Gabriel
minden jog fenntartva