Az értelmiség felelőssége

Időszakonként, mint ahogy most is az egyik napilapban, felvetődik az értelmiség felelőssége

általában a társadalomban, a gazdaságban bekövetkező változásokkal, a politikával, a
kormányzással és annak következményeivel kapcsolatban. Legtöbbször túlbecsülve az
értelmiség ezekre gyakorolt lehetőségeit. Ugyanis e lehetőségek általában csak közvetettek,
és hosszabb távra kihatóak. Legalább is a forradalmak ezt igazolják. De hát forradalmi
helyzetek ritkán érlelődnek. És más-más a felelőssége a különböző értelmiségi köröknek.
Műszaki, közelebbről energetikai szakemberként e helyen az energiapolitika témakörében
járjuk körbe a felelősségünk témakörét, minthogy e területen a folyamatok tévútra tévedtek,
ami miatt súlyos következményekkel kell számolni. Vajon mit tehet a valóban hozzáértő
szakember, aki egyedül képes reálisan a helyzet értékelésére?

Helyzetkép

A független energiapolitika helyébe a közös klíma- és energiapolitika lép. Élen jár ebben az
ENSZ (klímaegyezmény), az EU és azon belül Németország, amely a 2000-ben bevezetett
megújuló törvényével (EEG) stratégiai szintre emelte ezt a közös politikát (Energiewende). Az
energiapolitika a klímavédelem diktatúrája alá került. A szakmai és gazdasági szempontok
teljesen háttérbe kerülnek, mindent alárendelnek a klímavédelmi céloknak, kiemelten a
szén-dioxid kibocsátás-csökkentésének, a hagyományos (első helyen a szén-) erőművek
végleges leállításával (dekarbonizáció). Németországban törvényi rangra emelt leállítási
ütemtervek készültek („atomkiszállás”, „szénkiszállás”), az atomerőműveket 2022-ig, a
szénerőműveket (a szénbányászattal) 2038-ig kell leállítani. A kiesett villamos energiát
megújuló erőművekben tervezik előállítani. Németországban eddig 114 GW szél- és
naperőművi kapacitást építettek (75-80 GW-os évi csúcsigény mellett). Kiépítettek tehát egy
második erőműrendszert, de ezzel csupán az energiaigény 40-45 %-át lehet fedezni. A teljes
fogyasztói igény fedezéséhez a szél- és naperőművek időjárásfüggő termelése és alacsony
kihasználási tényezőjük miatt e kapacitás minimum hétszeresét kellene kiépíteni, és
hatalmas energiatárolási kapacitást kellene létrehozni a menekülési útvonalként
megvalósítandó „hidrogéngazdaság” keretében. Az országos villamosenergia-hálózat teljes
átstrukturálására is szükség van. És mindehhez csatlakozik a tervezett e-mobilitás
megvalósítása.

Mi a baj ezzel az idealista gigantikus vízióval?

1. Nem megvalósítható. Elsősorban a hatalmas beruházási költségigények miatt, de

egyes technológiák (pl. hidrogéntermelés és tárolás) sem érettek az ilyen gigantikus
méretekben való megvalósításukhoz. Jelentős gyártási kapacitásokat is létre kell
hozni.
2. Az antropogén szén-dioxid kibocsátás nem okozza, és nem okozhatja a globális
hőmérséklet emelkedését, ezért a hőmérséklet növekedésének korlátozására
 irányuló klímavédelmi célkitűzés téves. A klímaalarmizmusra, pontosabban a
félelemkeltésre építő klímavédelmi politika egyszerűen botrányos.
3. A megújuló áramtermelés önmagában nem versenyképes, csak a törvényekben
garantált támogatások mellett képes funkcionálni, miközben a költségeket a
fogyasztókra terhelik. Ezért rendkívül magas az áram ára, amely tovább fog
emelkedni az említett költségigények miatt.
4. Az ellátásbiztonság az eddigi tapasztalatok alapján tovább romlik, áramellátási
zavarokkal (lásd Kalifornia), akár rendszerösszeomlásokkal (Black-Out) kell számolni.
5. Németország jelenlegi szén-dioxid kibocsátása a világ összes kibocsátásának csupán
2,4 %-a. Vajon mit ér, ha képes lenne akár 0 %-ra csökkenteni. De ez sem lehetséges.
A legnagyobb kibocsátok (Kína, India, Oroszország, Japán) ugyanis csak elvben
értenek egyet a Párizsi klímaegyezményben foglaltakkal, építik sorra a korszerű
szénerőműveket.
6. A klímavédelemre fordított hatalmas, igazi eredményre nem vezető összegek
hiányoznak az innovációból, tehát fékezik a gazdaság fejlődését. Ez már ma is
megfigyelhető.

Az energetikai szakemberek tisztán látják e problémákat, a közös klíma- és energiapolitika

zsákutcáját, de leállítani és visszafordítani nem képesek, mert nem jutnak szóhoz. Most
olvasom az egyik napilapunkban az innováció lehetőségeivel, a versenyképességgel
kapcsolatban: „a döntések politikai szinten történnek, aminek következtében csorbulnak a
tudományos és gazdasági érvrendszerek.” Ez fokozottan érvényes az energiapolitika
területén, Németországban olyan szélsőségesen, hogy a klíma- és energiapolitika területén
valódi véleménydiktatúra alakult ki. Pedig Németország kitűnő energetikai szakemberekkel
rendelkezik, nem az ő szégyenük lesz, ha az áramkimaradások valósággá és egyre gyakoribbá
válnak.

Mit tehet a felelősen gondolkodó szakember?

Érdekes, hogy a politikusok között ma már alig található műszaki végzettségű szakember, hát
még energetikus. A politikai szintet uralják a közgazdászok, és utóbb még inkább a jogászok.
Polihisztorok, bármilyen posztra alkalmasak akkor is, ha a kilowattot összekeverik a
kilowattórával. Múltkor azt olvastam, hogy ez meg is látszik a politikán.

Hát akkor ebben a helyzetben mit tehetünk? Konferenciákra járjunk, ahol rajtunk kívül
minden előadó a szén-dioxidot szidalmazza, mert ha nem állítjuk le a kibocsátását, akkor
klímakatasztrófákkal kell számolnunk. Egyesek szerint még tizenkét évünk van, hogy
cselekedjünk. Nem, már csak tíz évünk van, mert kettő közben eltelt. Katasztrófának meg
semmi jele. Ez nem zavarja őket, mert szerintük „ez a harc lesz a végső”.

Hát akkor ismertessük az álláspontunkat, szakmai véleményünket esetleg a különböző

médiumokban, újságokban, rádiókban, televíziós vitákban. Ha netalán kapunk meghívót, és
nem mondja le a szerkesztő az utolsó pillanatban. Finoman szólva nincsen fogadókészség,
sem párbeszéd, sem vita.

Marad a világháló, fellőjük a felhőbe (ködbe) a mondandónkat és nem tudjuk, hogy azok
olvassák-e, akiknek leginkább kellene, és akiknek üzenni akarunk. És ha olvassák, vajon értik-
e? Mert mi műszakiak nem tudunk jogász nyelven írni, mi inkább tényadatokat, diagramokat,
táblázatokat ismertetünk és elemzünk, távol minden ideológikus eszmétől és alarmizmustól.
Egyetlen helyes megoldás van: megfelelő helyekre olvasni tudó embereket kellene kinevezni.
És mit teszünk akkor mi személyesen, kérdezheti az olvasó? Két bányász kollegával
létrehoztuk a www.energiaakademia.lapunk.hu honlapot, ahol a klíma-és energiapolitikával
kapcsolatban eddig több mint 270 írás jelent meg. Tényleg csak olvasni kellene.

Végül marad még egy utolsó lehetőségünk. Figyeljük a politikusok megnyilvánulásait, hogy
kitapogassuk, vajon klímahívő, netán klímaalarmista, vagy kicsit kételkedő (gondolkodó),
esetleg fenntartásai vannak az elszaladt klímavédelemmel kapcsolatban? Bizakodóan azt
reméljük, talán akad olyan politikus, aki nem hisz a hazug klímavédelmi politikában, de ezt
egyelőre nem vállalhatja fel a nyilvánosság előtt, éppen azért mert jó politikus, jól fel tudja
mérni a helyzetet és az erőviszonyokat. Úgy gondoljuk, hogy együttműködve előbbre
juthatnánk. Egyszerűen szólva: felelős értelmiségiként kapcsolatokat keresünk.

A biztonságos energiaellátás olyan kiemelten fontos kérdés, amelynek tervezési, fejlesztési

és fenntartási feladataiban a politikusoknak és a szakembereknek feltétlenül együtt kell
működniük. És akkor nem lesz áramkimaradás, és még optimálisan olcsó is lesz az áram. Hát
miért is nem lenne ez érdekünk, hiszen mindnyájan áramfogyasztók is vagyunk.

(Petz Ernő, 2020. 09. 03.)