Abstract:

 „hémeisz” „aléthész anthróposz” – racionális lélek. (szöveghelyek?)

o Kontraintuitív.
o Megoldás: teleologikus állítás;
 Cél a racionális lélek aktivitása; helyes, hogy az organizmus racionális
részével azonosítsuk magunkat.
 Az én álláspontom miben különbözik?
o Nem a teleológiára hegyezem ki.
o Arról van szó, hogy racionális lélek a mag, és erre rárakódhat más is;
o Kritérium: önállóság.
 Kérdés: miért baj a raárakódás? Talán: csökkenti az önállóságot, az
énszerűséget….
Introduction
Problémafelvetés
 „hémeisz” és „aléthész anthróposz” azonosítása a rac lélekkel.
o Helyek: I.1.7.14-24; I.1.10.3-10; I.4.14.1-19; II.1.5.17-23; II.3.9; IV.4.18.10-
21; VI.4.14.16-31; VI.4.15.35-41; VI.7.4-5.
o De: a többi rész nem mi, hanem a mienk.
 „rational self view”
 Előzmények: I Alc; Resp; Phaedo; EN IX.4;
o Cf. Gill 2006, 6-14;
 Kontraintuitív
o Azt gondoljuk, hogy az emberi organizmus más tevékenységei és tapasztalatai
is hozzánk tartoznak….
o Inkább azt gondoljuk, hogy az emberaz egész organizmus;
 Kérdés?
o Hogy érti Plótinosz, hogy a rac. lélek vagyunk?
o Hogyan támasztja ezt alá?

Szakirodalom állása
 (1) Racionális lélek és szelf azonosítása  a tudatosság alanya; a tudatosság és
reflexív öntudat alanya
o Gerson 1993, 122; Emilsson 2017, 285; Remes 2007, 126.
 (2) válhatunk ezzé vagy azzá is; plasztikus szubjektum, ami többféle identitást
felvehet. A tudat orientációjától függően.
o Hutchinson 2018,7; Dodds 1960, 5; O’Daly 1973, 49; Banner 2017, 148;
Remes 2007, 240; Aubry, 2008, 120-1. Chiaradonna – Maraffa 2018, 45-
7.
 Problémák a tudat-központú interpretációval
o (1) A bölcs kizárólag a rac. résszel azonosul: a racionális lélekkel azonosítás
etikai ideál.
 Normatív dimenzió: tudatos szubjektum, öntudatos, plasztikus
indentitás  nem adnak számot erről.
 o (2) szövegek: azért a racionális lélek, mert ez a legalkalmasabb a vezetésre.

Saját projekt
 Racionális lélek a szelf: telológiai prioritás miatt
o „autoritatív rész”
 Cselekvés kiindulópontja;
 Miért?
 Cselekvés kiindulópontja: az a természet, amelynek megfelelően az
egyén él.
 Van aki az egész organizmus aktivitásait tekinti célnak
o Ez nem fog menni
 Bölcs: csak a rac. rész.
 Szelf deskriptív értelemben: változik
 Normatív értelem: rac.lélek
 Mivel a rac. aktivitás a valódi végső célja az egész
organizmusnak.
 Felépítés:
o (1) a szelf kritériuma: standard értelmezés vs. saját
o (2) mi a cselekvés kiindulópontja: különbség a bölcs, és a polgári erénnyel
rendelkező ember között.
o (3) miért a rac. lélek a cselekvés megfelelő princípiuma; kauzális prioritás
alapozza meg.
 Én mit mondok ehhez képest?
o Nem csak normatív értelemben a rac. lélek.
o Mindig ez a mag;
o Ezt az önállóság alapozza meg. (Eph’hemin)
o Ellenérvek: implicite az egész organizmust tekinti szelfnek.

(I) The criterion for the self

 Két lélek elmélet: (Tim. 41d-42b; 69c-70b; cf. Phdaedr. 246a-b; 253c-254e; Rep. X.
611a-612a)
I.1. elemzése
 I.1.7.14-24
o Valódi ember: racionális rész – Resp IX.
o Vö. I Alc (kürioteron)
o A lélek vezető szerepe a kritérium: mi és mienk
 más helyek: (IV.4.18.10-21; IV.7.1.20-5; V.3.3.35-40.)
 I.1.10.3-10.
o Beszédmód: egész organizmus:
o Ez leginkább a nem bölcsekre jellemző.
o Elsősorban a rac. lélekkel vagyunk azonosak
 Elsődleges és szűk értelemben.
o Én mit mondok:
  A nem bölcsekhez hozzátartozik a többi is. (nem csak beszédmód)
 Más szövegek?
Szövegek arról, hogy mássá is válhatunk
 Az vagyunk, aminek megfelelően élünik (VI.7.6.17-8; VI.4.14.24-31; 15.18-40.)
 Figyelem orinetációja: (I.1.11.5-8; IV.4.2.3-14.)
III. 4.
 Ez nem tudom kell-e most.
Más értelmezések
 Rational self view
 Kérdés: miért a racionális lélek a szelf?
o Egyes értelmezők: tudatosság;
 Szövegek, amelyekre hivatkoznak: (IV.8.1.1-11; 8.3-13; V.1.12.1-15.)
 Egyes aktivitások akkor érnek el minket, amikor elérik az
érzékelést/gondolkodsát.
o Mások, tudatosság: a racionális lélek tudatos szubjektum, amely különféle
identitásokat képes felvenni.
 Megoldja: mi a rac. lélek vagyunk; mi válhatunk mássá
(összeegyeztetés)
 Problémák ezekkel az értelmezésekkel:
o (1) normatív aspektus
o (2) platón értelmezés – leginkább alkalmas az uralkodásra
 Nálam: Eph’hémin
 További problémák
o Nem rac. lélek vált identitást
o Egy másik fakultás veszi át a vezető pozíciót.
o A szelf plótinosznál: funkcionális szerep
 Noble értelmezése:
o A szelf az, ami a cselekvés princípiumaként működik;
o Racionális lélek: természeténél fogva alkalmas a vezetésre.
 IV.7.1 (küriotaton) IV.4.18. (kata to kürion) V.3.3 (to kürion) vö.
III.1.4.
o Deskriptív értelem: (VI.7.6.17-8; VI.4.14.24-31; 15.18-40.; Enn. III.4.)
 Az a szelf, ami a cselekvés princípiuma.
o Összeegyeztetés: normatív és deskriptív értelem

(II.) What a principle of action is

 Principle of action – Nature according to which an agent lives.
 Why is it helpful to identify one’s principle of action with one’s nature (self)?
 I.2. – Two grades of virtue;
o Political virtues
 Involve both rational and non-rational parts of the soul.
  Practical wisdom expertise not based on theoretical
understanding of the forms
 Both rational and non-rational parts are subject
o Purifications
 Belong exclusively to the rational part
 Sophia kai phronesis  practical wisdom consists in
understanding the forms.
 Rational soul is subject
o Different conceptions of human good
 Sage: he identifies his good with an activity of the rational soul
 Pol. virt. man: identifies his good with an activity that belongs to both
rational and non-rational soul.
 I.4.
o Perfect life: the activity of the divine intellect.
 requirement: perfect/complete (Arist.)
o Happiness: acquiring this ability:
 rational souls can acquire this activity
 rational soul is potential intellect (?)
o Practical activities:
 necessary;
 done for the sake of something else
o Pol. virt. man.
 I.4.44
 views practical activity as fine
 non-rational parts are the source of the belief that this is good.
 What Plotinus means by a principle of action? Why it counts as a self?
o Sage
 identifies his good with theoretical activity lives according to the
nature of the rational soul;
 regards other parts not as part of himself but as something he wears.
o pol. virt. man
 identifies his good with practival activity
 regards himself as the whole soul or human organism;
o both cases:
 the principle of action is according to which each lives, and in doing
so, each treats and regards that part of the organism as what they are.
 Important note:
o rational soul is potential intellect;
o our identification with our rational soul will coincide with this rational part
becoming an actual intellect
Part 3: Why is Rational Soul our Proper Principle of action?
 Summary so far:
o Part 1: Plotinus identifies an individuals self with their principle of action
 o Part 2: something counts as a principle of action in case the individual lives
according to its nature
 this makes intelligible the view that our principle of action represents
who we are.
o Part 3: why our rational soul is our proper principle of action?
 Why we ought to live according to the nature of reason exclusively?
 Reason I.
o function or end of a complex whole belongs to its essential part;
 Reason I (again. – Human being is what uses the body (VI.7.5.21-5)
o ultimate function or end of a complex whole belongs exclusively to its
essential part
 on the assumption that other parts will stand to their cause as its
instruments
 Reason II – causal priority;
o identification if human being with rational soul
 axiological priority; causal priority (?)
Conclusion
 (1) notion of self
o not self aware conscious subject; that acquires identity;
 difficulty with normative force
 difficulty with Platonic texts
o (N) principle of action is criterion
 (2) principle of action is the nature according to which an agent lives;
o intelligible that an individuals principle of action should be identified with
who they are.
 (3) rational soul is the nature according to which we ought to live
o proper end of human organism is the end of its essence;
o rational soul is efficient cause of other psychinc faculties

Notes: Plato, Aristotle, Plotinus