You are on page 1of 3

Tattoo | T R I B A L

KAI UWE FAUST ÉS A SKANDINÁV


Történetének kibontakoztatásához mindenképpen
meg kell emlékeznünk egy másik művészről is, a
minden tekintetben vagány csajról, a szintén német

TETOVÁLÁSOK ÚJJÁÉLEDÉSE
Astrid Köpflerről, aki kilenc évvel ezelőtt szárnyai
alá vette Faustot (és akit mellesleg a „Tattoo
Tarot Project” alapítójaként is ismerhetünk). Kai
szerint elveszett ember volt, amikor Astrid, miután
meglátta rajzait, felkarolta és tanoncként magához
Fényképezte: Christina Heinrich (H2 Fotografie) és Dr. Faustus vette. Elmondása szerint egész életében ez volt a
Fordította: Ress Imre legjobb dolog, ami történt vele, mivel perspektívát
Írta: Lars Krutak kínált neki, és személyisége így kibontakozhatott.
Ezenfelül a Kunsten på Kroppenben is segített

A
neki vendéghelyet szerezni, ahol egyébként a mai
sötét középkorban, egészen pontosan napig dolgozik.
Krisztus után 793-ban a nyugati Faust nem titkolja, hogy a feléledő neo-skandináv
világ számára ismeretlen harco- stílus a vérében van, hiszen ez minden észak-európai
sok rajzottak ki Skandináviából, ember természetes öröksége. A környéken, ahol
teljesen kifosztva többek között az angliai felnőtt, kerek kőrakásokra lehetett bukkanni az
Lindisfarne kolostorát. A korszak írástudói erdőben, sziklarajzokra és egyéb tárgyi emlékekre,
ettől az évtől számították a viking korszak sok helyen láthatók még ma is az ősök nyomai.
kezdetét. A vikingeket elsősorban hírhedt Annak a földnek a termését, amelyen most ők
rabló és fosztogató hadjárataikról ismerjük, járnak, évezredekkel ezelőtt ősapáik aratták le.
ám ne feledjük, hogy tehetséges hajóépítők, Faust számos spirituális beállítottságú embert
felfedezők és kereskedők voltak, ezenkívül ismer, akik mélyen elkötelezettek a neo-skandináv
kiváló harcosok és művészek. A viking kultúra mozgalom iránt Észak-Európában, illetve Skandiná-
meglehetősen gazdag művészeti, vallási és viában sokan teljes természetességgel beszélnek
szellemi örökséget hagyott hátra, melyekről ezekről a dolgokról, és mindnyájan a környéken
temetkezési és vallási helyeiknek leletei, elszórt tárgyi emlékekhez kötődnek. Ezek közül a
rúnaköveik és az utóbbi időben felélesztett helyszínek közül sok különleges erőtérnek számít
tetoválásaik adnak hírt. és mély spirituális jelentőséggel bír.
A neo-skandináv (Neo-Nordic) kifejezést – mely
Nagyjából egy emberöltővel ezelőtt két dán erre a sajátos tetoválóstílusra vonatkozik – maga
tetováló, Erik Reime (Kunsten på Kroppen, Colin Dale alkotta meg, és erőteljes fekete,
Koppenhága) és Jorgen Kristiansen (Mjølner illetve szürke tetoválások csoportját jelölte vele.
Tatovering, Aarhus) élesztette fel az északi népek (Dale volt az, aki a természetes vörösokker festék
tetoválóművészetét, aprólékos munkával tárva újrafelfedezésében elévülhetetlen érdemeket
föl a kelták, a piktek és a vikingek hagyomá- szerzett, nekem is két ilyen tetoválásom van – a
nyait, később átadva tudásukat a neo-skandináv szerző megjegyzése). Faust szerint Colin ezzel a
tetoválómesterek következő nemzedékének, kifejezéssel fején találta a szöget, mivel a stílus Mitikus harcos a vendel-korszakból (A. D. 550–793),
olyanoknak mint Colin Dale (Skin & Bone Tattoo, valóban ősi elemeket tartalmaz, de nem valamely
Svédország kora középkori múltjából. Rúnaírás skandináv motívumokkal kiegészítve.
Koppenhága), illetve Kai Uwe Faust, aki Reimével konkrét fellelt műtárgy mása, vagy egy azon
dolgozik együtt a dán fővárosban.
A németországi kisvárosból, Siegenből szár- Björn hihetetlen teljes testet takaró teto-
mazó Faust már fiatal korában vonzódott az válása; Astrid Köpfler munkája, a dotwork
organikus, naturalista és zoomorfikus grafikai részletek pedig Kai Uwe Faustot dicsérik.
stílusokhoz. Vallásos családban nőtt fel, ahol
nem volt szabad tv-t nézni, helyette könyvek
olvasására buzdították. Olvasmányainak egyike
bolygónk rejtelmeivel foglalkozott és az eurázsiai
sztyeppéket uraló tetovált szkítákról is szerepel-
tek benne ábrázolások. Faust ezen vaskorszaki
harcművészek emléke előtt tiszteleg az alkarján
látható, szkíta stílusban készült szarvast ábrázoló
tetoválással. Ezeknek a letűnt koroknak a népei
mind a mai napig Faust érdeklődésének közép-
pontjában állnak, és egyben ihletül szolgálnak
tetoválásaihoz.

Fotó: Christina Heinrich


Fotó: Christina Heinrich.
Kai Uwe Faust

22 | TATTOOMANIA.HU
Tattoo | T R I B A L

szereplő ábrázolás bőrre átültetett lenyomata, tetoválások esetében a faszén a legelterjedtebb észak-európai örökségnek állítanak emléket.
hanem ír, svéd, és egyéb észak-európai népek festék, mivel steril, és könnyű vele dolgozni, kü- Ez utóbbiakat rendszerint korabeli szent helyeken
művészetének – köztük olyanokénak is, melyeknek lönösen ha ezt hagyományos, kézi módszerekkel rendezik. Faust kimondott örömmel vesz részt az
múltja a tudomány előtt is alig ismeretes – ötvö- teszik. Ezen a téren mellesleg Faust is remekel. ilyen rendezvényeken, hiszen számára kivételes
zetéből áll össze. Elvégre mit érne egy neo-skandináv stílusban élmény olyan helyen témába illően tetoválni, ahol
Ezek alapján egyáltalán nem kellett volna megle- alkotó tetoválóművész, ha nem tudná használni egy évezreddel korábban a skandináv népek be-
pődnöm azon, hogy Faust kizárólag fekete-fehér az ősök hagyományos eszközeit? avatott tagjai művészi alkotásokat hoztak létre.
fotókat küldött ehhez a cikkhez. Mégis meglepődtem, Faust ügyfelei közül néhányan a természetesség A fesztiválok némelyikén történelmi eseményeket
mert amikor rákérdeztem, azt válaszolta, azért jegyében szerves anyagú és koromalapú festékekkel is eljátszanak, amelyeken nemcsak kovácsok
nem dolgozik színekkel, mert színvak. készíttetik tetoválásaikat, amelyeket tűzkő hegyű mutatják be a hagyományos eljárásokat, hanem
Egyetlen pillanatra elhittem, hogy komolyan gon- eszközökkel és más kezdetleges szerszámokkal súlyos vérteket viselő (és mellesleg erősen kite-
dolja, de végül rájöttem, hogy „Dr. Faustus”, ahogy varratnak. Ez bátorságpróbaként is felfogható tovált) harcosok demonstrálják tudásukat, legyen
a barátai hívják, csak a bolondját járatja velem. és egyben tűrőképességük határait is feszegeti. szó fegyverhasználatról vagy sárkányhajókkal
„Most komolyan, ha megnézed a legrégebbi te- Összességében azonban megéri nekik a kockázat, való hajózásról.
toválásokat, azok mind feketék, így ez lett az én mert ahogy Faust fogalmaz, ügyfelei ezáltal az Faust az évek során számos más hagyományt
kedvenc színem is” - tájékoztat döntéséről Faust. északi tájak spiritu1ális energiájának mélységeit felélesztő, szintén neo-skandináv stílusban al-
Bár nincs egyértelmű bizonyíték arra, milyen is képesek lehetnek megtapasztalni. A választott kotó művésszel épített ki szoros kapcsolatot:
színeket használtak az ősi skandinávok, jómagam motívumok rendszerint különböznek egymástól: ékszerkészítőkkel, tímárokkal, illetve egyéb kéz-
is úgy vélem, hogy természetes anyagokból nyer- egyesek gyermekük nevét szeretnék rovásírással műves foglalkozásokat űző férfiakkal és nőkkel.
ték azokat, mint például faszénből és koromból. felvarratni, mások egy elhunyt hozzátartozónak Leghosszabb ideje közeli barátjával, a szintén
A legkorábbi bizonyíték európai tetoválásra az 5300 kívánnak emléket állítani, megint mások saját német származású fényképésszel, a H2 Fotografie
évvel ezelőtt élt, jégbe fagyva konzerválódott és spirituális belső világukat, vagy éppen totemálla- stúdiót vezető Christina Heinrichhel dolgozik együtt
megtalált emberi tetem, ahogyan sokan ismerik tukat tetováltatják testükre, például azért, mert (http://body-art-photography.de/), akinek képeivel
Ötzi. Az ő tetoválásaiból egyértelműen kiderül, elmerültek a samanizmus rejtelmeiben, és ezek a jelen cikkünket is illusztráltuk. Christina 2009
hogy a bőre alatt látható fekete szín a tűz gyer- képek egész élesen kirajzolódnak már a fejükben. óta drámai megvilágítás mellett készít fotókat
meke, elszenesedett zöldségek maradványainak Faust, Dale és más neo-skandináv tetoválóművészek Faust vendégeiről, akik igen sokat hajlandók
származéka. Ezenkívül a törzsi világ tetoválásainak gyakran űzik mesterségüket kézi szerszáma- elviselni azért, hogy közszemlére tehessék te-
dokumentálása érdekében tett utazásaim során is ikkal különböző viking rendezvényeken (vásár/ toválásaikat, amelyek kifejezetten természetes Ősi vadászjelenet elevenedik meg az emberi bőrön. Ó-skandináv hagyományokat követő minta.
egyértelműen bebizonyosodott számomra, hogy a expó) és egyéb fesztiválokon, amelyek mind az módon hangsúlyozzák az emberi test kontúrjait.

Baldur az észak-európai mitológia központi alakja,


a fény és szépség istene.

Formák újjászületése

Rúnaírás!

Faust nagy tiszteletben tartja a világ különböző


törzsi tetoválásainak hagyományait. Az itt látható
munkák nagy részét kézzel készítették és zömében
marquises-szigeteki mintákon, illetve más csendes-
óceániai motívumokon alapulnak. Körvonalak
géppel, minden más kézzel.

24 | TATTOOMANIA.HU
Christina ezenfelül rendszeresen látogatja Európa Interjúm végéhez közeledve kíváncsi lettem rá, hogyan
jelentőseb tetoválóexpóit (Brüsszelben és Frank- látja dr. Faustus a neo-skandináv stílus jövőjét. Így
furtban is találkoztam vele), hogy ügyfeleinek feltettem neki következő kérdésemet: „Szerinted
újonnan beszerzett tetoválásairól ott helyben, mobil megmarad ez a stílus, túlél titeket?”
stúdiójában készíthessen kivételes felvételeket. Faust így válaszolt: „A tetoválások világában a
A neo-skandináv stílus követőivel való közös utazá- közelmúltban annyi divathullámot láthattunk: női
saim és élményeim egyike, hogy ők folyamatosan deréktetoválások (az eredeti angol szövegben a
újraképzik magukat. Az észak-európai művészet ribancrendszám kifejezés szerepelt – a szerk.),
ősi formáiról könyvekből, kutatással vagy aktív kínai írásjelek, koponyák (sugar skull), most pedig
természetjárással – petroglifák, rúnák és egyéb úgy tűnik, hogy a portrék a menők. Mialatt ezek a
emlékhelyek felkutatásával – informálódnak, és trendek népszerűek voltak, a neo-skandináv stílus
Freija, az Észak-eurÓPai mitolÓgiában a szerelem És a szeXualitás istennő- ezek az ismeretek gyakran ihletül szolgálnak a mindvégig jelen volt, igaz, hogy a partvonalra szorulva,
jövőben elkészítésre váró tetoválásaikhoz. soha nem volt igazán népszerű, de népszerűtlennek
je. nyakában a valaha készített legszebb nyaklánc, a brísingaMen.
Faust is alátámasztja, hogy rengeteget kutatnak sem volt nevezhető. Most azonban úgy tűnik, egyre
ahhoz, hogy tartalmas forrásokból merítsenek közkedveltebb lesz, és nem hiszem, hogy a közeljö-
ihletet tetoválásaikhoz; egy-egy tetoválás mögött vőben leáldozna a csillaga, ugyanakkor kétségtelen
kiFejlett szarvasbika, az erő ősi jelkÉPe.
így sokszor komoly szellemi munka rejlik. Ezek tény, hogy a mai napig egy igen szűk rétegstílusnak
az emberek valóban érdeklődnek a történelem számítunk a tetoválások egyre népesebb tengerében.”
iránt, és a bőrre történő tetoválással gyakorlatilag Bár egyetértek Faust megfigyeléseivel, egyet azonban
életre keltik azt. Így folytatja: „Talán közhelynek biztosan állíthatok: tapasztalatból mondom, hogy
számít, de tényleg komolyan mérlegelni kell számos neo-skandináv stílust követő művész tűnt fel
mit tetováltatunk a testünkre. Kimondottan újabban a horizonton, erőteljes szimbolikával dolgozva
értékelem, amikor emberek olyan tetoválások és tartalmas tetoválásokat készítve. Véleményem
elkészítésének kérésével fordulnak hozzám, szerint minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy egy
amelyhez érzelmileg is kötődnek, legyen szó új hullámról beszélhetünk. Mange tak og skål! (Sok
a családjukról, hazájukról vagy spiritualitásról. köszönet és egészség, dán nyelven – a szerk.)
Ez ugyanis mélyebb forrás, mint ők maguk,
és sokkal mélyebb, mint a Facebook vagy az
Instagram! Ismerek olyan művészeket, akik az
interneten keresnek ihletet. Én soha nem tennék Kai Uwe Faust elérhetőségei:
ezek a tetoválások a vendÉg CsaládFáját És őseinek vÉrvonalát jelkÉPezik. ihletül X. századi skandináv vÉsetek szolgáltak. ilyent. Inkább régi könyvekből, régészeti leletekből,
a természet tárházából vagy szakrális helyek www.tattoo.dk
összessÉgÉben a Földhöz, az Élethez És az ősök megidÉzÉsÉhez köthető – kimondottan találÓ tetoválás egy levÉltáros számára. griFFMadarak
kisugárzásából merítek.” http://tattoodk.blogspot.com/

Földbe gyökerezett szarvas, illetve az Élet És az erő egyÉb Ó-skandináv az élet és a halál körForgása. a norvég Fjordok vikingjei
MotívuMai. Fényképezte christina heinrich.

You might also like