You are on page 1of 1

Croydon-i labdák

Szükség van 2 db labdára, egy játékosra és egy dobóra/vezetőre

1. feladat: játékos (leengedett kézzel, nyitott tenyérrel) és dobó/vezető álljanak


egymással szemben, kb. 3 méterre egymástól. Vezető, a nála lévő két labdát dobja
egyszerűen a játékosnak. Játékos feladata elkapni a labdát, jobb illetve bal kézzel,
majd visszadobni vezetőnek. Vezető akár mozoghat is.

2. feladat: Vezető dobja a labdát, miközben bemondja, hogy játékos melyik


kezével (jobb, bal) kapja el a labdát. Játékos visszadobja azzal a kezével a labdát,
amelyikkel elkapta. Az ideális és nehezített (fejleszthető) állapot az, hogy vezető
csak az után nevezi meg azt, hogy játékos melyik kezével kapja el a labdát, amikor
már a kezét elhagyja a labda. Mind ezt azért, mert úgy találtuk, hogy vannak
játékosok, akik tudattalanul várták, hogy melyik kezüket fogja kérni vezető.

3. feladat: amikor játékos már folyamatosan elkapja a labdát úgy a jobb, mint a bal
kezével és visszadobja a vezető által kijelölt kézzel, akkor elkapáskor emelje a
kezével együtt ellentétes oldalon lévő lábát is.

4. feladat: amikor játékos már folyamatosan végzi 1-4-ig a feladatokat, akkor a


labda visszadobása után tapsoljon egyet.

5. feladat: amikor játékos már folyamatosan végzi a fenti feladatokat, akkor a taps
után forduljon meg tengelye körül a következő labda elkapása előtt.

Összefoglalás:
1. Elkapni a labdát jobb és bal kézzel felváltva, majd visszadobni a vezetőnek.
2. Vezető találomra mondja, hogy melyik kezünkkel kapjuk el a labdát.
3. Játékos emeli ellentétes oldali lábát, mint amelyikkel elkapja a labdát.
4. Játékos azonnal tapsol, miután visszadobta a labdát.
5. Játékos azonnal megfordul a taps után.

You might also like