You are on page 1of 3

Gazdaság Informatikus

A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete

Foglalkoztatottak száma A gazdasági informatikusok a gazdasági szolgáltatások jellegű


szakmák körébe, azon belül a felsőfokú informatikusok közé tartoznak. 2005-ben a felsőfokú
számítástechnikai végzettségűek (informatikusok) száma 28 ezer fő körül mozgott.

Munkahelyek jellege A gazdasági informatikusok leggyakrabban gazdasági területen működő


cégeknél és vállalkozásoknál dolgoznak. A gazdasági informatikus munkája során
kapcsolatba kerülhet kereskedelmi riportok szerkesztésével, elemzésével, vagy bármilyen
gazdasági adatbázisok létrehozásával, üzemeltetésével és karbantartásával. Ezenfelül
foglalkozhat IFS vagy SAP rendszerek üzemeltetésével, vagy valamelyikük bevezetésével,
karbantartásával és frissítésével. Továbbá feladata lehet az elektronikai kereskedelemmel
kapcsolatos üzletvitel kialakítása, és üzemeltetése is. Ezekkel a tevékenységekkel kis
vállalkozásoktól kezdve nagyobb multinacionális cégek is foglalkoznak. Ennek függvényében
a gazdasági informatikusok feladatköre is változó. A kisebb vállalkozásoknál lehet, hogy az
informatikai területtel kell többet foglalkoznia és így rendszergazdai munkakört is ellát, amért
azonban sokszor nem kap többletfizetést. A nagyobb cégek esetében tevékenységi köre sokkal
jobban letisztázott, és az esetek nagy részében nem egyedül dolgozik az adott feladaton.
Létszámukat tekintve az adott cégnél 1, de akár 15 fő is dolgozhat (projektfeladatok).
Munkájukat többnyire állandó munkahelyen, irodai körülmények között végzik.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező informatikusok körülbelül fele dolgozik 10 fő alatt


foglalkoztató mikrovállalatoknál.

A szakma a gazdasági szolgáltatások ágazatba sorolható, mely kiemelkedően magas arányban


képviselteti magát Budapesten a benne foglalkoztatottak számát tekintve. Az felsőfokú
informatikai végzettségűek majd 60%-a a fővárosban vállal munkát.

3K CONSENS IRODA
Változásmenedzsment • Térség- és gazdaságfejlesztés • Munkaügyi kapcsolatok • Humán menedzsment • Szervezetfejlesztés • Tréning
Budapest 1125 Diósárok 2. Tel /Fax: 356-1081, 214-6187 Email: consens@mail.datanet.hu, www.3kconsens.hu
Munkarend, Bérezés Az itt dolgozok munkaidejére az egy műszakos, napi 8-9 órás beosztás a
jellemző. A kisebb munkahelyeken előfordul a munkaidő rugalmas kezelése. A gazdasági
döntések meghozatala érdekében, feladataival határidőre el kell készülnie, különben az adott
vállalkozás nyereségtől eshet el, illetve rosszabb esetben veszteséget termel. A túlóra nem
gyakori, kifizetésével adódhatnak gondok. A 2006-os hivatalos bruttó béradatok szerint a
szakmában pályakezdőként 240 ezer forint körül, átlagosan 315 ezer forint körül lehet
keresni.

A foglalkozás jövőbeni kilátásai

Szakma iránti kereslet A gazdasági folyamatok szimulálása, „kiszámíthatóbbá tétele”,


bemutatása, és azok adatainak kezelése nagyban megkönnyebbült az informatikai eszközök
használatával. A két terület egymásra találása, hatékony fejlesztéseket tesz lehetővé. A cégek
egyre inkább igényt tartanak különböző gazdasági szoftverfejlesztésekre, és sok helyen
integrált vállalatirányítási rendszer létezik, ami szükségessé teszi a gazdasági informatikusok
alkalmazását.

A szakmában elhelyezkedni kívánók lehetőségei a jövőben növekedni fognak. A szakmában


dolgozok száma 2015-re várhatóan a maihoz képest egyharmadával lesz magasabb. Ez azt
jelenti, hogy a területen várható nyugdíjazásokkal és az egyéb okból történő pályaelhagyással
is számolva évente körülbelül 1000 fő új munkavállaló tud elhelyezkedni a területen 2015-ig.
A szakma iránt a jövőben várhatóan Budapesten és főként 10 fő alatt foglalkoztató mikro-
vállalkozásoknál jelentkezik igény. (3K Consens Iroda szakértői becslés 2007)

Életkormegoszlás A foglalkozást végzők többnyire a 30-as korosztály tagjai. Az új, kisebb


cégek a fiatal diplomás munkaerőt keresik. A régebbi, nagyobb cégeknél még megtalálhatóak
a 40-es, de a technikával lépést tartani tudó tapasztalt korosztály tagjai is. A jó fizetéstől
függetlenül sokan a munkahelyi stressz, a merev munkamódszer által okozott feszültség miatt
hagyják el a munkahelyüket. Az informatikai fejlődés megköveteli a tudás frissítését is, a
rossz döntés és nem megfelelően előkészített, kezelt adatok, veszteséget jelenthetnek a cég

3K CONSENS IRODA
Változásmenedzsment • Térség- és gazdaságfejlesztés • Munkaügyi kapcsolatok • Humán menedzsment • Szervezetfejlesztés • Tréning
Budapest 1125 Diósárok 2. Tel /Fax: 356-1081, 214-6187 Email: consens@mail.datanet.hu, www.3kconsens.hu
számára, így a hiányos szaktudás az elbocsátáshoz vezet. A kreativitás, a jó kommunikációs
készség előnyt jelent a foglalkozás végzéséhez.

Gazdasági informatikus

20,0

15,0

% 10,0

5,0

0,0
15-19 20-24 25-29 30-34 35-39 40-44 45-49 50-54 55-59 60-64 65-X
korcsoport (év)

Fő feladatok, munkakörülmények Feladatai során üzleti eredményekkel, adatokkal dolgozik.


Adatbázisokat programozhat, marketing információs rendszereket tervezhet, pénzügyi
ellenőrzéseket folytathat. Ezeket rendszerezi, feldolgozza, elemzéseket, statisztikákat készít
belőlük. A cégek ezeknek a kezeléséhez diszkréciót vár el az alkalmazottól. Munkáját
többnyire számítógép segítségével végzi. Ezért számítástechnikai tudással kell rendelkeznie.
Ismernie kell az adatbázis-kezelő programokat. A munkáltató, akár az MS SQL, Oracle,
Acces, SQL, Visual Basic és magasabb szintű Excel ismerettét is elvárhatja tőlük. Feladatai
végrehajtása során sokszor egyeztet, információt kér le, ezért fontos, ha jó kommunikációs
készséggel rendelkezik. Munkája nagy precizitást, pontosságot, szakmai tudást igényel. A
prezentációk, és megbeszélések idejére öltöny nyakkendő viselete elvárt, ezenkívül munkáját,
mindennapi öltözékben végzi.

Kompetenciák, iskolai végzettség, elvárások A foglalkozás végzéséhez legalább egy


középfokú végzetség és egy OKJ-s tanfolyam megléte szükséges. Azonban sok munkáltató
elvárja a felsőfokú végzetséget, és ezenfelül több adatbázis-kezelő program ismeretét is. A
beszámolok olvasása és megírása, legalább középfokú angolnyelv ismeretet feltételez.

Egyes munkahelyek valamilyen programozási nyelv, illetve tesztelő program ismeretét is


elvárhatják (pl.: ha tőzsdei programokat írnak, és annak tesztelésére, fejlesztésére keresnek
valakit). Munkája türelmet és nagy odafigyelést igényel. Habár a számítások nagy részét nem
ő végzi, mégis vissza kell ellenőriznie, hogy mit is csinált. Feladatából adódóan, előfordul,
hogy túlóráznia kell.

Karrier A gazdasági informatikusok esetében munkahely típusának függvényében létezhet


karrier. Egy nagyvállalatnál, vagy ahol a hierarchia megengedi, ott lehetőség van az
előrelépésre. A vezetői tisztségek azonban megkövetelik a felsőfokú végzetség meglétét. A
kisebb cégek esetében az előrelépés nem nagyon létezik, az évek és az elvégzett feladatok
során a gazdasági informatikus munkáját fizetésemeléssel honorálják.

3K CONSENS IRODA
Változásmenedzsment • Térség- és gazdaságfejlesztés • Munkaügyi kapcsolatok • Humán menedzsment • Szervezetfejlesztés • Tréning
Budapest 1125 Diósárok 2. Tel /Fax: 356-1081, 214-6187 Email: consens@mail.datanet.hu, www.3kconsens.hu

You might also like