You are on page 1of 79

Dr.

Stefanik Krisztina

Mese Dorkáról, Misiről és az autizmusról


CSILLAGBUSZ
Megtisztelő volt számomra az AutiSpektrum Egyesület felkérése, hogy készítsem el a kötet
illusztrációit. Az alapos felkészülés érdekében az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi
Gusztáv Gyógypedagógiai Karának segítségét kértem. Szeretném köszönetem kifejezni az
intézmény vezetőségének, oktatóinak, szakembereinek, támogatásukkal számos nagyszerű
eladáson vehettem részt, több szaktárgy hallgatója lehettem, vendégként. Ezek az előadások,
tanórák óriási részben hozzájárultak ahhoz, hogy erre a kötetre ráhangolódjak, és a rajzokat,
a könyv szerkezetét a lehető legjobb tudásom szerint készítsem el. Nemcsak a könyvhöz kap­
tam bőséges útmutatást, az itt töltött idő életre szóló útravalót adott nekem.

Bartos Erika

Köszönettel tartozom minden, általam ismert autizmussal élő gyereknek és felnőttnek, hi­
szen rengeteg olyan tapasztalathoz segítettek hozzá, amelyre ez a könyv is épít. Sokat tettek
hozzá munkámhoz azok a gyerekek és szüleik, akik a szöveg első változatát véleményezték.
Tehát köszönet Tofinak, Midnek, Barnusnak, Dorkának, Matyinak, Ábelnek, Botondnak és
Áronnak! Nagyon hálás vagyok Bartos Erikának, akinek érzékenysége, precizitása és profiz­
musa lenyűgöző. A könyv azonban nem készült volna el Brokés Judit nélkül, akiről néha azt
hiszem, energiái kifogyhatatlanok...
Stefanik Krisztina

Impresszum:

Ötlet, szervezés: Brokés Judit


írta: Dr. Stefanik Krisztina
Rajzolta és szerkesztette: Bartos Erika
Tördelte: Veress Zénó
Lektorálta: Lovász Andrea
Nyomdai munkálatok: Gyomai Kner Nyomda Zrt.
Dr. Stefanik Krisztina

CSILLAGBUSZ
Mese Dorkáról, Misiről és az autizmusról

Bartos Erika rajzaival


Dorka kilenc éves. Persze szereti azt válaszolni, ha azt
kérdezik, mennyi idős, hogy mindjárt tíz lesz. Büszke rá,
hogy nem átlagos. Gyönyörű göndör, vörös haja van,
amilyen senki másnak az osztályban. Annak ellenére,
hogy lány, imádja a fiús dolgokat is - mint amilyen a fá­
ra mászás meg a foci. Nagyon szeret rajzolni, minden­
félét, ami csak eszébe jut. Anyáék mindig örülnek egy-
egy új képnek, tele van velük a lakás. Sok barátja van,
a lányokkal inkább beszélget, a fiúkkal meg focizik.
Anya és apa szerint Dorkából talán tanár vagy jogász
lesz, mert jó érzéke van ahhoz, hogy gyorsan kiismerje
az embereket. Általában tudja, ki őszinte és ki nem, ki
akar rosszat és ki jót. Ha valamilyen igazságtalanságot
lát, nagyon fel tud háborodni, és mindenkit a védel­
mébe vesz.
így történt akkor is, amikor Edina elvette Kitti naplóját.
Misi is kilenc éves, ám jobban szereti, ha pontosan
fogalmaznak: kilenc éves és nyolc hónapos. Öt éve­
sen (és két hónaposon) hallott először egy furcsa szót,
amely időről időre elhangzik vele kapcsolatban:

AUTIZMUS.
Egyre többet tud róla, mert anya mindig válaszol neki,
ha erről kérdez. Már tudja, hogy ő így született, autiz-
musa van (de néha úgy is mondják, hogy Asperger
szindrómája). Azt is sokszor elmagyarázták már neki,
hogy ez nem baj és nem egy betegség. Inkább adott­ ■

ság, aminek előnyei is vannak, meg hátrányai is.


Gyakran hallja azt: „Te különleges vagy."

Ő azonban néha sokkal szívesebben lenne átlagos.


_____

wmmmm bu szo k

/ /||..1.J J \
M iM rj
IJ fp r

p M fv
& f á = i :
1 í í J
o o
f h - - j p ; - --------
Misi megtanulta, hogy sok jó tulajdonsága van,
például, hogy nagyon őszinte és jószívű.
Az emlékezőtehetsége meg egyenesen
szuper! Amikor a régi osztályával a Vasúttör-
téneti Parkban jártak, annyira tetszett neki
a mozdonyokról szóló előadás, hogy szinte
szóról szóra elismételte később apának.

De Misi azt is érzi, hogy vannak olyan dol­


gok, amelyekben nem igazán ügyes.
A többiek észre sem veszik a lényegtelen dolgokat,
Misi viszont az apró részletekre is felfigyel: mondjuk
azonnal észreveszi, ha valaki a hátsó padban a tollát
csattogtatja. Ha túl sokan vannak körülötte, túl sokat
beszélnek, vagy nagy a zaj, az zavarja, és elfárasztja
őt - ezért néha elfelejti, ami mások szerint fontos, így
például nem tud odafigyelni, amikor a leckét kell felírni.
Ha fáradt, vagy nem tudja, hogyan foglalja el magát,
előfordul, hogy halkan magában beszél, és szokatlan
mozdulatokat tesz a kezével.
Nagyon kell igyekeznie, hogy megértse, mit akarnak,
vagy mit éreznek mások. Sajnos ez nem mindig sikerül,
így néha furcsán viselkedik. Többek között nem tud jól
beszélgetni, inkább csak azt hajtogatja, ami őt érdekli.

Vegre elm esél­


Aggódom, hogy hetem a reggeli
megsértem Edinát buszt Tam ásnak!

Szia, M isi, mit gondolsz,


Edina m egsértődne, ha
nem mennék el a zsúrjára?

Képzeld, reggel
láttam egy külön
leges, régi buszt,
Ikarus 260-ast!
Misit ezek érdeklik legjobban:
a rovarok meg az emlősállatai közötti különbségek,
az űrhajók meg a buszok típusai.

A buszokról a világon mindent tud


Nem mindig tudja, hogy ha valaki mosolyogva
mond neki valamit, akkor az kedvesség vagy gú­
nyolódás. Amikor hosszan mesélt a szomszéd fiú­
nak, Bercinek az űrhajókról, az nevetve rászólt:

„Mondhatom, nagyon érdekel!”.

Misi pedig folytatta, mert úgy értette, hogy


Bercit tényleg érdeklik az űrhajók.
Hű, de unom

Mondhatom,
nagyon érdekel!

—i
... __[
\r~ I j
1
1___
i

j
. L

íiü it fi fi
Misi soha nem akar senkit sem megbántani, mégis gyak­
ran történik ilyesmi, mert ha megkérdezik valamiről, ő tel­
jesen őszintén válaszol. Például egyszer nagyon megsér­
tette a nagynénjét, mert az megkérdezte, hogy tetszik-e
neki az új lakás. Misi ezt felelte:

„Nem. Ide nem jövök többet, mert itt büdös van.”

Anyáék egyetértettek Misivel, a lakásban tényleg rossz


szag volt, mégis arra kérték, hogy legközelebb ne mond­
jon ilyet. Misi nem értette:

„Milyet ne mondjon? Ne válaszoljon inkább, ha kérdezik?


Mit mondjon helyette?”

jd. ^ 0
« «> •£
f ' *
«
«# I
•f
#<
# #“
•#
W
l\ %
••

»• •
# (?■
Misinek néha az egyszerű kérdések is nehezek.

Ha azt kérdezik tőle:


Nem kérsz fagyit?
Erre nem tudja, igent vagy nemet mondjon.
Azokat a kérdéseket szereti, amelyek teljesen
egyértelműek:
Kérsz fagyit?
Erre boldogan rávágja:

Igen!
:®A®'
Misi idén új iskolába került. Egyre jobban félt, ahogy
közeledett a szeptember. Nagyon sok érzés kavargott
benne. Volt, amelyikről nem is tudta, hogyan hívják. De
a félelmet már jól ismerte. Anya próbált segíteni: előre
megismerkedtek az épülettel, a tanító nénikkel, és Misi
már kívülről tudta a pontos közlekedési útvonalat az is­
koláig és vissza a saját zöld házukig.
Misi előre megkapta képekben is a fontos tudnivalókat.

Kapott egy képet


- az iskoláról
- a tanító néniről
- az osztályteremről
- az ebédlőről
- a mosdóról
- a napközis tanító néniről
- az igazgató néniről
- a tornateremről
- és a tornatanár bácsiról is.

A képek segítettek neki, hogy előre megismerje az új


helyszíneket, embereket és minden újdonságot, ami
körülveszi majd.
Misit egy kicsit megnyugtatta, hogy egy csuklós,
Ikarus 280-as busszal fog majd az iskolába menni,
& mert ezt a típust nagyon jól ismerte. Általában sze­
rette, ha ismerős dolgok vették körül, és azt is, ha
mindig pontosan tudta, hogy mi fog vele történni,
mit kell majd csinálnia, meddig fog tartani, és mi
következik azután.
Anyával esténként megbeszélték,
hogyan telik majd a következő nap.
Ehhez rajzos kártyákat is használtak,
amelyeket sorba rendeztek egy fü­
zetben. Misi így már nem izgult any-
nyira, hiszen mindig láthatta, mi a
következő teendő.

Képek segítettek neki abban is,


hogy otthon, egyedül tudjon ma­
gának teát készíteni.

Misi nagyon büszke volt rá,


hogy ilyen önállói
Dorka szerette a nyári szünetet. Sok időt töltött a
nagymamájánál, és nyaralt az unokatestvéreinél
is. Hajókáztak, fagyiztak, bicikliztek, kirándultak
és nézték a csillagokat. Csak ritkán unatkozott,
de olyankor, ha anya megkérte, hogy segítsen
a konyhában, vagy válogassa szét a szelektív
hulladékot, biztosan támadt egy másik, izgalma­
sabb ötlete. Anya emiatt néha „Jómindjárt her­
cegnőnek" hívta.

Dorka igazából örült, amikor eljött a szeptember,


és elkezdődött a suli. Hiányoztak neki a többiek,
és érdekelte, milyen új dolgokat fognak idén ta­
nulni. Dorka nem a legjobb tanuló, de nagyon-
nagyon kíváncsi.
Kíváncsi volt az új fiúra is, akit Misinek hívtak. Napokig
figyelte őt. Nagyon helyes fiú. Nagy, barna, okos sze­
me van, de szinte soha nem lehet tudni, pontosan mire
gondol. Bár gyakran mosolygott, Dorka soha nem volt
biztos benne, hogy olyankor tényleg jókedvű. Dorka
arcáról könnyű volt leolvasni, hogy vidám, kedvetlen,
szomorú, dühös vagy éppen csodálkozik, de Misiéről
nem. Dorkát bosszantotta, hogy nem érti Misit. Legbe-
lül talán egy kicsit haragudott is rá, de ezt még saját
magának sem vallotta be.
Dorkát az is zavarta, hogy Misire többet figyel a
tanító néni.

És az is, hogy Misinek szép rajzok vannak


a padjára ragasztva, amelyek arra em­
lékeztetik, mit kell csinálnia. Nem tudta,
miért maradhat bent a teremben, ami­
kor mindenki az udvaron van.

Bosszantónak találta, hogy a fiú folyton


buszokról vagy űrhajókról beszél, de azt
is csak akkor, ha kérdezik. Egyébként
nem nagyon van velük, magában mo­
tyog vagy rajzolgat.
Az előző természetismeret órán pedig olyan szuper
előadást tartott az ízeltlábúakról hogy még a tanító
néni is tanult belőle.
....
Olyan jószívű, hogy az már túlzás: szeptember
végére nem maradt semmi a tolltartójában,
mert mindenki tőle kért ceruzát, radírt meg
tollat - és elfelejtették visszaadni.

Ami Dorkának legjobban tetszett, az őszinte­


sége volt. Úgy érezte, hogy ebben hasonlíta­
nak kicsit, bár ő soha nem mondta volna meg
az énektanárnak, hogy nagyon kellemetlen
a hangja...
Szóval Misi igazán nem volt könnyű eset.
A többiek egyre többet csúfolták őt,
és ez Dorkát nagyon bántotta.
Szégyellte, hogy az ő osztályában ilyesmi
előfordulhat.
Szeptember végén, az egyik osztályfőnöki órán ven­
dég érkezett: Judit néni. Elmondta, hogy Misi úgy szü­
letett, hogy néhány dolgot nehezebben ért, míg más
dolgokban nagyon ügyes. Azt is mondta, hogy Misi
máshogy nézi és máshogy látja az embereket és a vi­
lágot, mint ahogy ők.
Misi nem átlagos. Valami autizmust is emlegetett, de
ez nem sokat jelentett Dorkának. Figyelni sem nagyon
tudott, ha anyáék izmusos szavakat használtak: szocia­
lizmus, egoizmus, turizmus...
Judit néni azt is elmagyarázta, miért fontos Mi­
sinek, hogy mindig tudja, mit kell csinálni. Ha
nem érti pontosan, mi fog történni, akkor na­
gyon izgul. így van ez a szünetekben is. Sokkal
jobban ért mindent, ami látható, ezért kellenek
neki rajzok a padján.
Misi senkit nem akar zavarni, de néha, ha nem
tudja, mit csináljon, akkor óra közben is furcsán
viselkedhet.
És nem azért marad a teremben még ebéd­
időben is, mert nem szeretne a többiekkel lenni.
Hanem azért, mert nagyon érzékeny a hallása,
így a sok gyerek közt úgy érzi magát, mint mi
éreznénk, ha egyszerre öt rádión teljesen felte­
kernénk a hangerőt.
Judit néni azt kérte, próbálják meg Misi szemé­
vel és fülével figyelni a világot, akkor biztosan
sokkal jobban megértik őt.
Dorka komolyan vette Judit néni kérését.

Hazament, es a kanapén fekve elképzelte,


milyen lehet, ha nem pontosan érti, hogy
mások mit akarnak tőle.
Sőt, bevitte a nappaliba apa két kisrádióját, mindket­
tőt bekapcsolta, és a tévét is felhangosította. Ebben
a hangzavarban próbálta megcsinálni a leckéjét, de
észrevette, hogy egyre dühösebb és fáradtabb. Nem
is értette, Misi hogyan lehet ennyire rendes, ha ilyesmi­
ket érez...
1 ^ jF------1------ ^ r .......i n

o----- '!)
g .« # *

(mk
Októberben, amikor már rossz volt az idő, és nem lehetett kimenni
az udvarra, Dorka és Misi egyre többször volt együtt a szünetekben.
Főleg rajzoltak. Dorka mindenfélét: pánit, hercegnőt, kiskutyát, vi­
rágokat, töklámpást... Misi inkább buszokat. Örült, hogy Dorka szí­
neseit is használhatja, és jól esett neki a társaság. Rájöttek arra is,
hogy vicces, ha grafittal készíti el a busz rajzát, és Dorka színezi ki.
Mindig előre megállapodtak abban, hogy milyen színű lesz majd
a közös mű, és Misi jól szórakozott a csillagos és virágos Ikarus buszo­
kon. Az első együtt készített alkotásnak címet is adtak: Csillagbusz.
A rajzot Dorka hazavitte, és kitette a falra.
I
Egyre többször fordult elő, hogy egy-egy
Sőt, az is gyakran megtörtént, hogy Máté, Áron
vagy Bence telepedett Misi mellé, űrhajókról be­
szélgettek, rakétákat és űrkompokat rajzoltak.
Dorka arra is rájött, hogy Misit néha egyedül
kell hagyni. Akkor tud kicsit pihenni, ha csak
áll az ablakban, egyik lábáról a másikra bil­
leg és dudorászik magában. Ez Dorka szerint
is kicsit fura, de szép lassan elfogadta, hogy
nincs ezzel egyáltalán semmi baj.

Persze Dorka sem ért rá mindig, hiszen egy


csomó megbeszélnivalója volt a barátnőivel.
Dorka sokat tanult Misitől. Igyekezett neki mindig
őszintén és egyértelműen megmondani, ha más
dolga volt. Azt is tőle tanulta meg, hogy csak olyan
dolgot ígérjen, amit tényleg be tud tartani. Misinek
ez nagyon jól esett.
Örömmel )
Nem tudok elmenni, mennék,
mert a nagym am ám hoz de nem lehet
utazom. __________

Jo lenne, ha i--.
Dorka is jönne X
a hangversenyre.

így Misi mindig biztosan tudta,


mikor számíthat Dorkára,
és mikor nem.
De már nemcsak Dorka volt együtt szívesen Misivel,
hanem mások is az osztályból. Amikor a tanító néni
új ültetést vezetett be, többen is jelentkeztek, mert
a padtársai akartak lenni. Misi arcán nem látszott,
de nagyon örült ennek.
A csúfolódók is kezdték érezni, hogy ciki bántani
Misit. Bence és Máté megsúgták neki, hogy mit
válaszoljon, ha valaki mégis csúnyát mondana rá.
Sőt, Bence titokban azt is elmesélte Misinek, hogy
egy ideig őt elefántnak csúfolták nagy, elálló fülei
miatt.
H a három aima Va„
kosárban, és három ? e«V gombóc fagylalt fér.
van a szekéren ',y0f<ár tölcsér kell 21 gom bóck j,
hány almát visz a
*ekét?

H a öt lád a k ö r t é t
vettünk a piacon, és hat doboz ceru z á t
CSÍ Í H t 1 SZOm^ é d ptaTajándékba, é s í
nak adtunk, a k k o r ' íbozban ot c e r u z a . e§>
hány körtét viszünk íny ceruzád lesz, ka ^
h a z a .h a e g y íá d á ^
barátodnak adtál******
nyolc körte van? °

Az órákon előfordult, hogy Misi figyelme elkalandozott:


nem tudta, hol tartanak, melyik feladatot kell megol­
dani. Ha a tanító néni azt kérte, hogy mindenki vegye
elő a füzetét, volt, hogy nem csinált semmit, mert nem
tudta, hogy a „mindenkiben” ő is benne van. Izgett-
mozgott, zörgött a székével vagy magában motyo­
gott. Ez a többieket zavarta egy kicsit. Dorka rájött,
hogy ilyenkor az a legjobb, ha a ceruzájával húz egy
nyilat Misi könyvében ahhoz a feladathoz, ahol éppen
tartanak. Emlékezett Judit néni szavaira: „ami látható,
mindig jobban érthető, mint amit csak mondanak."
Eleinte Misinek nem tetszett ez az ötlet. Félt, hogy
baj lesz belőle, ha a könyvét Dorka összefirkálja. De
a tanító néni azt mondta, ő csak örül, ha Misi látja, hol
tartanak.
HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
■$
a> V a ja s k e n y é r L e k v á ro s b u k ta S a jto s p e re c M á jk ré m e s z s ö m le K a lá c s k a k a ó v a l
ü> p a p rik á v a l
<u

Z ö ld s é g ie v e s P a ra d ic s o m le v e s K a rfio lle v e s G y ü m ö lc s le v e s H ú sle v e s


Eb éd

Te jb e g ríz R á n to tt h ú s riz z se l M á k o s té s z ta Csirkepörkölt nokedlivel B o rs ó fő z e lé k


[u zso n n a

K a k a ó s c sig a Po g á c sa T ú ró s b a ty u V a ja s k ifli S z a lá m is k e n y é r
N a tú r jo g h u rt M a c k ó s a jt A lm a R e te k Te a

A tanító néni segített abban is, hogy Misi egy-két


osztálytársával külön ebédelhessen az iskolában.
Dorka, Máté, Bence vagy Áron szívesen ettek vele,
ilyenkor az egész ebédlő az övék volt.
Eközben Dorka anyukája és apukája úgy látták,
hogy „Jómindjárt hercegnő” sokkal komolyabb
lett: jobban tanul, az ígéreteit mindig megpró­
bálja betartani, és több dologra oda tud figyel­
ni, mint korábban.
Misi általában nem mesélt túl sokat az iskoláról. De
a szülei észrevették, hogy az utóbbi időben jobb
a kedve és nyugodtabb. Egyik nap megemlítette
Dorka nevét. Amikor anyáék megkérdezték, ki ő, Misi
sokáig gondolkodott a válaszon.

„Dorka az osztálytársam... a barátom...


Ő Is különleges, mert tud másként látni
engem.”
Néhányszóazautizmusról szülőknek, pedagógusoknak

A z a u t iz m u s je l l e m z ő e n v e l e s z ü l e t e t t á lla p o t , a m e ly h e z b io ló g ia i, e l s ő s o r b a n g e n e t ik a i

r i z i k ó t é n y e z ő k n a g y o n b o n y o l u l t h a l m a z a v e z e t . S p e k t r u m k é n t t e k i n t ü n k r á , h i s z e n

a z a u t iz m u s i g e n v á l t o z a t o s m ó d o k o n je l e n h e t m e g a v i s e l k e d é s b e n . E g y é n e n b e l ü l é s

e g y é n e k k ö z ö t t is r e n d k í v ü l i a s o k s z í n ű s é g , a m e ly e t - t ö b b e k k ö z ö t t - b e f o l y á s o l a z in ­

t e lle k t u á li s é s n y e l v i k é p e s s é g e k s z in t je , a z é le t k o r , a k ö r n y e z e t , ille t v e a z e s e t le g e s e n

t á r s u ló p r o b l é m á k k ü l ö n f é l e h a t á s a i, s ő t a s z e m é l y i s é g is .

M i n d e n e s e t b e n t a p a s z t a l u n k n e h é z s é g e k e t a k o m m u n i k á c i ó b a n , a t á r s a s in t e r a k c i ó k

k e z d e m é n y e z é s é b e n é s f e n n t a r t á s á b a n , v a l a m i n t a v i s e l k e d é s , a já t é k é s a s z a b a d id ő s

t e v é k e n y s é g e k r u g a l m a s m e g s z e r v e z é s é b e n . O l y a n k é p e s s é g e k e z e k , a m e ly e k e t a t i p i ­

k u s a n f e jl ő d ő g y e r e k e k s p o n t á n , t ö b b n y ir e m i n d e n e r ő f e s z í t é s n é l k ü l e ls a já t í t a n a k .

Ó v a t o s b e c s l é s e k s z e r i n t , M a g y a r o r s z á g o n l e g a lá b b 1 0 0 0 0 0 e m b e r t é r i n t e z a z á lla p o t .

A z a u t iz m u s s a l é lő e m b e r e k je l e n t ő s r é s z e , m e g k ö z e l í t ő l e g 6 0 s z á z a lé k a jó in t e ll e k t u á lis

k é p e s s é g e k k e l r e n d e l k e z ik . A k á r r ó lu k , a k á r i n t e ll e k t u á lis k é p e s s é g z a v a r b a n ( é r t e lm i

f o g y a t é k o s s á g b a n ) is é r i n t e t t t á r s a ik r ó l v a n s z ó , m i n d e n k é p p e n n é l k ü l ö z h e t e t l e n a z á l­

la p o t b ó l k ö v e t k e z ő , e g y e d i g o n d o l k o d á s i é s in f o r m á c i ó f e l d o l g o z á s i m ó d m e g é r t é s e , v a ­

l a m i n t a z e r r e é p ü lő , e g y é n r e s z a b o t t t á m o g a t á s . A z a u t iz m u s n e m b e t e g s é g , h a n e m a z

e m b e r i f e jl ő d é s e g y s a já t o s v a r iá c ió ja - i l y e n é r t e l e m b e n n e m g y ó g y í t h a t ó . H a a s z e m é ly i

é s t á r g y i k ö r n y e z e t e t a u t i z m u s b a r á t t á t e s s z ü k , ille t v e m e g f e l e l ő m ó d s z e r e k k e l s e g í t jü k a

g y e r e k e k e t é s f e ln ő t t e k e t , a k k o r v a l ó b a n je l e n t ő s é le t m i n ő s é g ja v u l á s t é r h e t ü n k e l.

... és ez a cél.
NéhányszóazAutiSpektrumEgyesületről, akötetkezdeményezőjéről:

A z A u t i S p e k t r u m E g y e s ü l e t 2 0 1 3 - b a n a la k u l t s z ü l ő i k e z d e m é n y e z é s r e , a z z a l a c é lla l,

h o g y a V e s z p r é m m e g y e i a u t iz m u s s p e k t r u m z a v a r r a l é l ő g y e r m e k e k n e k é s c s a l á d ja i k ­

n a k s z é l e s k ö r ű s e g í t s é g e t n y ú jt s o n .

E z , t ö b b e k k ö z ö t t , a z t je l e n t i , h o g y a g y e r e k e k n e k le h e t ő s é g e t b iz t o s í t u n k

a z a u t i z m u s s p e c if i k u s f e jl e s z t é s e k r e é s k ie g é s z í t ő t e r á p iá k r a ; é r z é k e n y í t ő t a n ó r á k a t ,

s z ü l ő c s o p o r t o k a t é s k ö z ö s s z a b a d i d ő s p r o g r a m o k a t s z e r v e z ü n k .

A z e g y e s ü le t f o n t o s c é lja a z a u t iz m u s t á r s a d a l m i e lf o g a d o t t s á g á n a k n ö v e lé s e , f e llé p é s

a z e s é l y e g y e n l ő s é g b i z t o s í t á s a é r d e k é b e n , ille t v e h it e le s in f o r m á c ió n y ú jt á s , r e á l is k é p

k ia la k í t á s a a z a u t iz m u s s p e k t r u m z a v a r r ó l.

A z A u t i S p e k t r u m E g y e s ü l e t e lé r h e t ő a f a c e b o o k k ö z ö s s é g i o l d a lo n , a w w w .a u t i s p e k t r u m .

c o m w e b o l d a l o n é s e - m a ile n : a u t i - c s o p @ f r e e m a i l .h u .

Szeretnék köszönetét mondani D r. Stefa nik K risztin á n a k és Ba rto s Eriká n a k, akik, elfogadva fe l­
kérésünket, hónapokat áldoztak arra, hogy - ka rita tív módon, fa n ta sztiku s m unkát végezve - e z a
könyv megszülessen. B ízo m benne, hogy K ris z tin a szakértelmének és alaposságának, E rik a elkö­
telezettségének és kreativitásának köszönhetően kö n yvünk e lé ri célját.
Köszönöm az A u tiSp e ktru m Egyesület tagságának, hogy jó l működő közösség kovácsolódott ö sz-
sze, és köszönet ille t i G aram völgyi Renátát, Nagy Z su z sá t és Nyergesné H á m o ri A ndreát az
e lm ú lt időszakban n y ú jto tt sok segítségért.
Köszönöm D r. Juhász Péternek, hogy fe lka ro lta ügyünket.
Köszönöm Palotás Juditnak a lelkes segítségnyújtást, K u lka Jánosnak kedvességét, és hogy jó s z ív ­
vel v ise lte tik irá n tu n k, és köszönet Varga Lajosnak, aki az elsők között támogatta egyesületünket,
és azóta is se g íti munkánkat.
Köszönöm Hadanich Dalmának és Nagy A ttilá n a k a segítő hozzáállást.
Köszönet Veszprém M egyei Jogú Város Önkorm ányzatának és m inden magánszemélynek, cég­
nek, a kik támogattak m inket, hogy e ljuth a ssu n k idáig. Végül, de nem utolsósorban, köszönetét
mondok családomnak, gyermekeimnek és csodálatos férjem nek, hogy engedik-segítik, hogy tehes-
sem a dolgom...
Brokés Jud it
egyesületi elnök
B lask ó K risztián v erse
A ulO m us /r é s z le t/

V e l ü n k s z ü l e t e t t a d o t t s á g „ e z " , n i n c s s e m m i f u r a é r z é s ,

H a m e g ü t s z : v a n f á jd a l o m , h a m e g v á g s z : v a n v é r z é s .

T a l á n g o n d o l k o d á s u n k m á s , é s n e m m i n d i g é r t h e t ő ,

H i s z e d v a g y s e m , m i n d e n m i n d e n b ő l l e v e z e t h e t ő .

S o k m i n d e n b e n m á s o k v a g y u n k ,

I g e n , m á s h o g y m ű k ö d i k a z a g y u n k ,

N e k ü n k is v a n n a k á l m a i n k , r e m é l ü n k ,

H a n i n c s p é n z , é h e z ü n k , f é l ü n k .

F o g a d ja t o k e l m i n k e t í g y , e r r ő l m i n e m t e h e t ü n k ,

M á s e m b e r e k n e m l e h e t ü n k .

E z e k v a g y u n k m i. I l y e n a l é n y ü n k .

M i is e m b e r e k v a g y u n k , é s k ö z i e t e k é lü n k !

<K7
Köszönet az Emberi Erőforrások Minisztériuma Fogyatékosságügyi
Főosztályának a támogatásért!

Em b e r i Er ő f o r r á s o k
M in is z t é r iu m a

Köszönet az alábbi cégeknek a könyv megjelentetéséhez


nyújtott segítségükért:

Janssen-Cilag Kft. ja n s s e n
PHARMACEUTICAl COMPANIE8
T

NELSO N
Nelson Biztosítási Alkusz Zrt. ^ B IZ T O S ÍT Á S I A L K U S Z Z R T ,

Nelson Flottalízing Kft. ( T I N ELSO N


W P FLOTTALÍZING

Globe Dental Fogászati Centrum Globe ^ D e n ta l


pannon
Pannon Lapok Társasága lapok
társasága

Alcoa-Köfém Kft. 0
A LCO A
F O U N D A T IO N

Graph-Art Kft.
G R A P H -A R T

Köszönjük a támogatást a Dr. Matoltsy Sándor Gedeon által alapított


Friends of the Csertan Marton Foundation Inc.-nek, és külön köszönet
Tóth Ildikónak.
2016. április 1-én valódi Csillagbuszjárta Veszprém utcáit, eljut­
tatva a könyv egy-egy példányát a város általános iskoláiba.
Köszönet Hadanich Dalmának az ötletért, és az ÉNYKK Zrt-nek a
megvalósításhoz nyújtott segítségért!
■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ 3]
■■ ■ ■ ■ ■ ■ Ji

□ O i H ETI
Ssl L ].
■■■■■■ 1
!■ ■ ■ ■ ■ ■ *

Beteszem a füzeteket

Beteszem a tanszereket a szekrénybe

Beteszem a táskába a tankönyveket


Az autizmus spektrumzavar megjelenési formá­
ja rendkívül sokszínű lehet; befolyásolja az intel­
lektuális és nyelvi képességek szintje, az életkor,
a környezet, illetve az esetlegesen társuló problé­
mák különféle hatásai, sőt a személyiség is.

Könyvünk célja az integráló intézményekbe járó


AutiSpektrum Egyesület
5-10 éves autista gyermekek közösségeinek meg­
a Veszprém megyei autista gyermekekért erősítése, a megértés, az el- és befogadás növelése.

9789631245646

9 789631 245646

You might also like