Professional Documents
Culture Documents
ÚJR A!
JÁTSZD
Kilátó
Írország
Arcél
Talma
B U D A P E S T i kia d á s
Melléklet
Campus
nyelviskola
Rendszereket
alkotunk
...tökéletes
elemekbôl
Dinamikusan bôvülô csapatunkba folyamatosan
keresünk informatikai és mérnöki végzettséggel
tapasztalatokkal rendelkezô szakembereket.
5 éve lobbant
be a spiritusz!
M
iután többek szerint kissé bo- cégeknél felelősségteljes munkakörben és bombasztikusra álmodott 5 éves szüli-
rongósra sikeredett a legutóbbi kamatoztatják tudás-kincsüket, amit napi bulit, amire már most szeretettel
beköszi, engedjétek meg, hogy kisebb-nagyobb részben itt, a szerkesztő- meghívunk mindenkit, aki campus-lakó-
most örüljek néhány dolognak, remélem ségben vagy épp a lap értékesítői csapatá- nak tartja magát – a befogadható létszám
Veletek együtt, s mintegy összefoglaljak ban nevelgettek, hízlaltak. erejéig (erről február elején mindent
évet, hónapot, s – végezetül – a Campus Sok-sok millió karakterben mértünk néha megtudhattok a Campusból).
(hajdanán Spiritusz) első, és utolsó, de amatőr, néha profi módon csapást azok
semmiképp sem végső 5. évének vége fe- agysejtjeire, kik kb. fele-fele arányban az- És most nézzük, minek is tudunk
lé járván, egy csepp spirituszt morzsoljak óta már rég más vizeken eveznek, nem az örülni így december elején. Én annak,
szét klaviatúrámon… egyetemi bulik folyékony halmazában. Több hogy a téma a köz száján november-
száz olyan vállalatnak adtunk teret hirdetés ben nem a politikai plázson abszolvált
Mert bizony, január 15-én lesz kerek formájában a campus-közegben, amelyek adok-kapok, hanem a valódi küzdőtéren
5 éve annak, hogy megjelent a Spi- többsége információ értékű szolgáltatást, érdemi teljesítményt elért Talma és
ritusz, akkor még 800 példányban fény- tanfolyamot, ne adj’ isten, terméket ajánlott csapatának megdicsőülése lett: sok ilyen
másolva a Közgáz (Corvinus) aulájában, azoknak, akiknek ott, akkor erre szüksé- teljesítményt, sikert, és ünneplést kívánok
később sokszorozódva más iskolák elé, gük volt. Rengeteg külföldi tanulmányút, jövőre, és azután is!
campusokba be. Ma Campus néven, 150 megszerzett nyelvvizsga, tartós kapcsolat- Tudom, sokatok hajtja már most a vizs-
ezer olvasót kiszolgálva terjesztjük az in- tá érett buli-szerelem, és ki tudja, mennyi gák mielőbbi lezárását, vagyis nincs még
formációt a lap segítségével, a fővároson minden lehetne még a képzeletbeli mér- vége az évnek, de hamarosan elégedet-
kívül 5 nagy regionális egyetemi központ- legen, ha megkísérelnénk a lehetetlent, és ten dőlhetnek a legtöbben hátra, talán
ban. Szóval, vonjunk ma mérleget. matematikai pontosságú számadást raknánk már szilveszter napja előtt. Úgy legyen!
össze. A mérlegkészítést – ha az egyenleg Amikor ez is megvan, egyet kívánok látni
Az elmúlt időben több tucat lelkes pozitív lett – mindig az új tervezése, felépí- majd, persze lélekben Veletek: egy szép
hallgató gyakornok fordult meg újsá- tése követi. Tervek, új projektek természe- és melegen hideg havas várost, ahol min-
gunknál, legtöbben azóta profi és nagy tesen vannak; babonából most csak olyat denki megvonja a maga mérlegét erre az
harangoznék be, ami már van, olyat nem, évre, és kissé fáradt, de elégedett sóhajjal
amiben még csak hiszek, hiszünk. csak annyit mond: minden jó, ha a vége
egy csepp hó! Hahó (most visszavarázsolom magam
Impresszum Kiadó: CAMPUS MÉDIA Kft. | Azonosító szám: ISSN 1788-9480 | Felelős kiadó, és lapalapító: Baranyai Zsolt ügyvezető igazgató | Példányszám, megjelenés: 50.000 pl., havonta Terjesztés: A Campus Média Kiadó a
25 budapesti egyetemen és főiskolán, egyéb felsőfokú hallgatóknak szolgáltató pontokon, vidéken regionális egyetemi és főiskolai pontokon | Ügyvezető főszerkesztő: Baranyai Zsolt, baranyai.zsolt@spiritusz.com
| Főszerkesztő helyettes: Mészáros András, foszerkeszto@spiritusz.com | Hirdetési igazgató: Kovács László, 06-20-662-8238, hirdetes@spiritusz.com | Fotó, címlap: Vida Gusztáv, tördelés, grafika: Ribényi Gergely MATESZ tagja
| NEWSDA aktuális, és/vagy banális, és/vagy brutális közjátékok
Játszd
Mészáros András
újra!
lesebben mosolyog bejglimorzsás bajsza hipersztárokról ugyan nem tudunk, de
A „játék” szóra a Google ká- alatt, ha borotvafejek helyett póker- a kínai hadsereg egy abból az időből
bé 5 250 000, a „game”-re zsetonkészlet villan a fa alatt, és anyuka származó írásos feljegyzéséből ki-
619 000 000 találatot dob. A halászlétől pirosló ajkai is őszintébben derül, hogy már ők is rugdaltak bőrből
„szex” és „sex” szavaknál ez a mu- köszönik meg az üvegfestő szettet, készült labdát kifeszített selymekre
tató 2 480 000, illetve 512 000 000. mint a húskloffolót. Játszadozó köly- vágott lukakon keresztül. As Nash köz-
Ugyan nem általánosítható, hogy a kök ők is, csak régebben születtek és ben 16. századi perzsák is blöffölget-
háló mennyiségi tartalma egyértel- már van más feladatuk is. Aki azonban tek, aztán francia telepesek elhozták
műen tükrözi a felhasználói igénye- hagyja, hogy az évek kipörgessék alóla a szabályokat Európába, ahol már
ket, de többet enged sejtetni, mint a játszóteret, megfonnyad, sőt talán poque néven futott. 1800 után New
a Bank Dance Hall-ban kultúrá- nevetni is elfelejt. Pedig az is a legjobb Orleansból szétáramlott Amerikában
lódott tinilány kivillanó tangája. dolgok közé tartozik! is, és póker néven, ma már világszerte
Ezek szerint jobban kattogunk a
pixelkártyákra és online fegyve-
rekre, mint a cyber-orgazmusra? Nem mindegy, hogy a leendő amerikai elnök
Nem. Hiszen a játék egy hatalmas most pillangók között szed virágot barátaival a
halmaz. Benne van a szánkózástól napos domboldalon, vagy elsötétített szobában
kezdve a körpogóig szinte minden. zombul a plazma előtt.
És persze a szex is, hiszen ez az
egyik legjobb dolog, amit játszunk.
Persze emberrel, nem monitorral. A játék a legtöbb gerincesbe genetikailag játszanak Texas Hold’em-et, Omahát
van bevésve. A kölykök a korai harap- és ötlapost is. A neten meg ez lett az
dálás, kergetőzés és szerepjáték során egyik legnagyobb üzlet. Szintén ázsiai
J
ézuska (Mikulás, Angyalka, Tün- sajátítják el a legtöbb képességet, amire remek a sakk is. Indiából indult keletre
dérke, kinek mi) hamarosan ko- később szükségük lesz ahhoz, hogy és nyugatra. A félsziget csaturangája
pogtat (kikecmereg a kandallóból, vezérhímek, villámgyors zebragyilkosok felénk az arab világon keresztül gyű-
csilingel, materializálódik) és telenyomja vagy sztárügyvédek lehessenek. A gén- rűzött el, totál más szabályrendszert
plasztik-robotsárkányokkal, barbikló- kód azonban csak a játék iránti vágyat idehozva, mint a kínaiakon Japánig
nokkal és dizniplüssökkel a szobafenyők élteti, jól játszani meg kell tanulni. Ehhez nyúló változat.
tövét. A gyerekek ezáltal sokkal jobban kellenek olyan szülők és pedagógusok,
fogják szeretni a rejtélyes lényt, mintha akik tudják hogyan is kell ezt értékesen Ám nem csak az ősök voltak képe-
megint pulcsira, vagy zsírkréta csomag- művelni, hiszen a jövő társadalmának sek ilyen hatásosan tárgyakat befogni
ra kéne erőlködve mosolyogniuk. A torzultsági foka valószínűleg attól is függ, szórakozásuk céljára. Sőt igazából az
rajzolgatást még csak-csak élvezik egy hogy a gyerekek jelenleg mivel múlatják embernek nem is szükséges semmi
darabig, de a pulóver esetében maximum idejüket. Nem mindegy, hogy a leendő eszköz ahhoz, hogy játszhasson. Már
a japán kölykök találják fel magukat pár amerikai elnök most pillangók között a legelején kezdődik, amikor a milli-
percig, amíg gázlómadarat hajtogatnak a szed virágot barátaival a napos dombol- ónyi ficánkoló hímivarka verseng az
csomagolásából. A gyerekek érzik, hogy dalon, vagy elsötétített szobában zombul udvarlóit váró petesejt hölgy elérésé-
a „Jó meleg pulcsi ez fiam, nem fogsz a plazma előtt. ért. Ez a kezdő folyamat is egy csodás
fázni áprilisig!”, meg az „Ez tizenkét színű
kréta csomag ám, nem úgy, mint a régi
nyócas!” mondatokban is ott van a puha Aki azonban hagyja, hogy az évek kipörgessék
szülői gondoskodás, de tojnak rá. Nem alóla a játszóteret megfonnyad, sőt talán nevetni
azért mert pólóban szeretnek hógolyóz- is elfelejt. Pedig az is a legjobb dolgok közé tar-
ni, vagy előnyben részesítik az ecsetet a tozik!
zsírkrétával szemben, hanem mert játsza-
ni szeretnek. És játszanak is amivel és
amennyit csak lehet. A most legmenőbb játékok már év- játszadozás eredménye, amiben a
ezredekkel ezelőtt is léteztek. Egy a versenyző urak számára meg van az
Emlékszel még erre? Jó lenne, mert a focihoz hasonló mókát már az idő- a kockázat is, hogy a gyomorsavban
játék élvezete nem csak az ovisok és számításunk előtti ötödik században is kötnek ki. De kockázat nélkül nincs
kisiskolások privilégiuma. Apuka is szé- játszottak. Akkori bombagólokról és játék.
Illatjáték. Bőr a bőrnek. Nyelvjáték. Kézfogás. Illatjáték. Bőr a bőrnek. Nyelvjáték. Kéz-
fogás. Felfedezések kicsiny zugokban.
Felfedezések kicsiny zugokban. Nagyobb, mé-
Nagyobb, mélyebb felfedezések. Hosszan
lyebb felfedezések. Hosszan tartó felfedező tartó felfedező túrák. Szerelem. Apró ha-
túrák. Szerelem. Apró hazugságok. Táguló zugságok. Táguló játszótér.
játszótér.
És telnek az évek. Emberünk olimpi-
Aztán a kényelmes beágyazódást köve- az akváriumig. Rááll apja arcára, amikor át néz. A világ olimpiát néz. Válogatott
tően jöhet pár hónapnyi mulatozás az az alszik, megrángatja a kutya fejét, ami- játékosok az egész bolygóról, a legjobbak
anya hasán kívülről behullámzó neszekkel, kor az alszik, este bekapja hüvelykujját, a saját játékukban. Ők annyira szerették
zörejekkel, dallamokkal. Játék a hanghul- és nyelvével játszik vele, majd alszik. Ha ezt a fajta szórakozást kiskorukban, hogy
lámokkal. Nem valószínű, hogy karmester fiú, ebben a korban biztos, hogy eggyel az egész életüket végigmókázzák vele.
lesz valakiből csak azért, mert klasszi- több dologgal tud játszani, mint ha nem És emberkénk kikapcsolja a tévét a köz-
kusan komoly rezgések érik az anya- lenne az. vetítés után (mert az nem játék), és társa
méhben, és feltehetőleg nem válik senki Az első komolyabb szocializációs közeg- mellé telepszik. És tapasztalt játékosként
tömeggyilkossá csupán abból kifolyólag, ben megtanul a hozzá hasonló korúakkal bekapcsolják a konzolt, kitöltik a lottó-
hogy anyukája gore metal fesztiválokon békésen, versengve, vagy ütve játszani. szelvényt, dobnak egy duplahatost, elő-
őrjöngött a terhesség utolsó pár hónap- Csodákat művelnek homokból és hangya- veszik a domina jelmezt, vagy lemennek
jában. Sokszínű játék! Aztán emberkénk tetemekből, na meg a fehérnemű alatt csocsózni a kocsmába, miközben egymás
kihuppan, ide közénk. Vele akar játszani lévő területek felfedezéséből. Klikkesed- ujjaival játszanak.
mindenki, közben nem is sejti, de már nek, nem adnak a királynak katonát, apró
ő játszik mindenkivel. Ujja és böfögé- mecsbokszok surlódási mutatói által meg- És telnek a játékos évek, és a játékos
se köré csavar mindenkit, mert azok az határozott sorrend szerint rangosodnak. megtermékenyítések, babázás, babakocsi
embertársai, akik régebben huppantak tologatás „igaziból”. Papa dartsozik, ma-
ki, nagyon szeretnének arra az időszakra Sulit lépnek és szemekkel játszanak. A ma keresztrejtvényt fejt, vagy ha reálisan
emlékezni, amikor olyanok voltak, mint ő. másik nem szemeivel, lopva, elpirulva. tekintünk a rohamos technikai fejlődés
Egy lény, aki semmi mást nem csinál, csak Otthon meg saját magukkal, de akkor a hatásaira, talán valahol a szájbertérben
anyagcserét bonyolít, alszik és játszik. Ja, másik nemnek nem a szemeire gondol- fognak hatvanévesen fogócskázni.
meg azért „jajj, de aranyos” is. Játszik a nak. Vagy nem a másik nemre. Kezdet-
kezével. Anyja hajával. Aztán megtanul ben esetlenül művelik, aztán a társaikkal Most még nincs ilyesféle szájber varázs,
komplikáltabb mozgásokat is, hogy még átbeszélt szituk után egyre bátrabban. És nem is kell. Menjetek inkább, építsetek
több bejátszható területet tudjon meghó- végül a fogócskázós sulibulikból kinőve hólányt, meg hófiút!
dítani. Mászik a konnektorig, felágaskodik „lassúznak” egyet (hehehe). Játszatok egymással!
| Arcél
A világbajnokság megnyerése
után nagyon hirtelen lettél nép-
szerű olyanok körében is, akik
addig csak névről ismertek.
Hogy bírod a körülötted örvény-
lő médiaforgatagot?
Az embereket érdekli, hogy mi van
velem és szeretném kiszolgálni kíván
-
csiságukat. A média ebben vállal köz-
TALMA
vetítő szerepet, ez a népszerűséggel
jár. Próbálok mindenkinek válaszolni,
de nagyon nehéz az összes felkérést
teljesíteni. A cím elnyerése óta sorra
érkeznek a felkérések, meghívások,
az
interjúk mellett számos rendezvényen 26 éves. Négy éves korában érmes lett három futam-
is megjelenek. Nem igazán telik el úgy
nap, hogy ne beszélnék valamelyik mé- indult először versenyen győzelemmel. 2006-ban
dium képviselőjével. Külföldről is folya 50, majd 80 köbcentis osz- nagy reményekkel indult
-
matosan érdeklődnek, legutóbb az tályban. Tizennégy évesen a Humangest Honda szí-
olasz Rai Uno készített rólam egy fil-
már a felnőttek között neiben, de a japán gyártó
met, de Spanyolországból is özönlene
k versenyzett. ’99-ben meg- szinte semmit sem fejlesz-
a kérdések tévésektől, újságíróktól.
nyerte a magyar bajnok- tett a motoron, Talma leg-
Négy évesen kezdtél motoroz- ságot és az Alpok-Adria jobb eredménye egy brnoi
ni. Hogy lehet ilyen fiatalon úgy
kupát. Egy évvel később bronzérem, volt. 2007-ben a
edzeni, hogy valóban fejlődni le-
hessen? Milyen módszerek szük- ötödik lett az Európa Baj- legjobb motorokkal ren-
ségesek ehhez? nokságon. 2000-ben Brno- delkező Aspar teamhez
Kell hozzá egy nagyon jó, tapasztalt ban debütált a világbaj- szerződött. Csapattársá-
edző, aki úgy tanít meg a motorozás
fortélyaira, hogy közben figyelembe nokságon, és tehetségét val a világbajnokságért ví-
veszi a fiatal korral járó egyéb hatá- felismerve a Racing Service vott küzdelmet. az utolsó,
sokat. Én az édesapám személyében szerződtette. 2001-ben már valenciai fordulóban dön-
megtaláltam a legjobb szakembert, egy teljes évadot végigmo- tötték el, Talma nyerte az
nagyon sokat köszönhetek neki. Ő
jelenleg is a jövő bajnokait neveli egy torozott Hondán. Néhány aranyat. Ő lett a MotoGP
motoros iskolában. csapatváltás 2005-ben. 125 köbcentis osztályának
a Red Bull KTM-el bronz- első magyar világbajnoka.
Könnyebb volt a lányok közelébe
kerülni a motorozás miatt?
A hölgyek kedvelik a technikai sportokat,
oda vannak a benzingőzért. A motoro-
soknak van egy kisugárzása, amely meg-
fogja a szebbik nem képviselőit.
Írország
N incs még egy ilyen tökös
nemzet Európában mint az írek, ezt bát-
ran állíthatjuk. Az angolok szívatták őket
bucira verik egymás képét, utána isznak
tovább, mintha mi sem történt volna. Ez
is már szinte tradíció.
Urá-
nak egyes
jeleneteiben is láthattuk, hogy amit
egész történelmük során, mégsem sír- Nem használják elnöknőjükre a „prime földrajzilag maguknak tudhatnak, az pá-
nak-rínak, hanem nagy ívben raknak a fe- minister” kifejezést, mert úgy érzik, hogy ratlan egész Európában. Ott van nekik a
jükre, és élik nem túl fényűző, ám annál az olyan mintha angol miniszterük lenne. Szent Patrik hegy, a Killarneyi Nemzeti
barátságosabb, egyszerűbb, és alkoholit- Ők inkább a „taoiseach” –t használják, Park, a tagolt, kiugró sziklákkal felborzolt
tasabb életüket. ami nagyjából annyit tesz hogy „klánfő- tengerpart. Itt testközelből lehet szem-
Kelet–Európából egyre nagyobb töme- nök”. Ez is mutatja, hogy akkora nemzeti revételezni a tengeri élővilág félénk-
gekben mennek ki a fiatalok szerencsét öntudattal rendelkeznek, mint egy Ni- nek egyáltalán nem mondható nemes
próbálni, lerakni itthon elég bizonytalan mitz–alosztályú anyahajó hajócsavarja. képviselőit úgy, hogy gyakorlatilag azt is
jövőjük első alapköveit. Hihetetlen gaz- És ugye ott van Észak–Írország, ami kábé megengedik, hogy csókot nyomjunk a
dasági gatyábarázáson mentek keresztül úgy néz ki mint Holyfield füle, amikor homlokukra.
az elmúlt 15 évben. Megtanultak tőkét Tyson kiharapot belőle egy darabot. Az Írország az a meseország, ahol mo-
kovácsolni az Attenborought is térdre övék, de mégse az. Pedig megszenvedtek dern kelták rohangálnak - manapság cak
kényszerítő természeti értékeikből, a már érte becsülettel. Gondoljunk csak a szimplán, pallos nélkül - ahol megcsodál-
sokak számára oly jól ismert szomjoltó- „Véres Vasárnap”-ra, amikor a brit kü- hatjuk a még érintetlen természetet, ahol
jukból, a whiskyből és világhírű tánc- lönleges erők kedves parancsnokai úgy könnyebben gyűjthetünk némi tőkét egy
együtteseikből. gondolták, hogy Berryben belelövetnek esetleges lakásvásárláshoz, ahol annyit
Mély tradícióápolás jelenik meg, a him- a békésen tüntető tömegbe és megölnek ihatunk amennyi belénk fér, és még tár-
nuszuktól kezdve, a nemzeti zászlajukon 13 fiatalt, mindennél nagyobb erőt adva sakat is kapunk mellé. Innen lehet hogy
át, a névválasztásukon keresztül egészen ezzel az IRA-nak és mindennél nagyobb már soha nem lesz kedvünk hazajönni.
a kocsmai verekedésekig és az ordená- bosszúhadjáratot saját népüknek. Elő hát a hátizsákokkal és jó utat!
Szabolcs
ré tivornyázásokig. Az egyik pillanatban Már a Rettenthetetlenben és a Gyűrűk Németh
Au-pair
18-30 év, kevés nyelvtudással is
Pubos munkák
18-30 év, középfokú nyelvtudás, kevés tapasztalat
Kereskedelemben
18-30 év, középfokú nyelvtudás, kevés tapasztalat
BP | Gejzír a hazai underground feltörekvő, fiatal bandáiról
Maszkura és a tücsökraj
A tavasz letűnt és a zenekar maradan-
dót kívánt alkotni, ami egy négyszámos
demófelvételben nyerte el formáját. Ezek
közül kettő már az étert is megjárta a
Radiocafé, a Jazzy és a Rádió C frekven-
ciáján, valamint letölthető a zenekar hon-
lapjáról. A tücskök eddigi rövid életük
során megfordultak többek közt a Mille-
náris Parkban, a Jam Pubban, az A38-on,
Közgázos egyetemi buliban, az Almássy
Téren és Erdélyben a Félsziget fesztiválon
ahol rendre megtáncoltatták a bulizni vá-
gyó hangyákat. A zenekar következő kon-
certjeiről és a velük kapcsolatos hírekről
– amúgy igencsak mutatós - honlapjukról
lehet információhoz jutni. Jövő évi terveik
Skafunderz
A Skafunderz-t 2001-ben alapította 3
debreceni gördeszkás srác. A dobok
mögött Jones (Jónás Péter) foglalt helyet,
míg Racze (Rácz Tamás) gitárt és mikro-
font, Sanzi (Kiszely Sándor) pedig basszus-
gitárt ragadott, majd egy éven belül csat-
lakozott hozzájuk egy trombitás is (Subicz
Gábor). Első koncertjük 2003. februárjá-
ban volt, ezt követően bővült a csapat egy
harsonás (Varga Nóra), majd egy szaxofo-
nos leányzóval (Csapó Adelinda).
Eddig 2 albummal jelentkeztek 2004-ben
egy cím nélkülivel, majd 2005-ben „A
Rém” cíművel. Később tagcserék történ-
tek a trombitás poszton, először Varga
Gergely jött Gabi helyére, majd a jelenlegi ban az első külföldi koncertjük Német- Azok pedig, akik nem bírnak eddig várni, lá-
fúvós mester Koi Gergő. A huszonéve- országban volt. Most a 2007-es év végén togassanak el Pécsre december 7-én, mert
sekből álló zenekar fiatalos, lendületes gőzerővel folynak az új album stúdiómun- a nagy stúdiómunkálatok miatt ez lesz a
ska, ska-punk zenét játszik és koncert- kálatai, melynek bemutatója december Skafunderz egyetlen koncertje karácsonyig.
jeiken bizony táncra perdítik a nagyérde- 25-én, a debreceni Lovardában lesz. A A banda 2008. januárjában tervezi elkészí-
műt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, srácok igazi ínyenc meglepetéssekkel is teni első videoklipjét, a Pixel Film sátbjával.
hogy a 2005-ös Sziget fesztivál tehetség- szolgálnak majd, mivel két vendégzene- Izgatottan várjuk ezt is az új album mellé!
kutatójának közönségdíját, a PANKKK pá- kar is lesz: a pécsi Ska-Pécs (Ska-P tribute
lyázaton pedig a Nemzeti Kulturális Alap band), illetve a Európa szerte méltán » www.skafunderz.com
támogatását is elnyerték. 2006. januárjá- híres Fast Food Orchestra, Prágából! » www.myspace.com/skafunderz
M
10 | Nyelvi rovat bábeli nyugalmadért
Nyelvérzékiség
tájékoztatóján kellett volna lefordítania a csak az azonos neműekkel.
gömböc szót. Mikor Gyurcsány Ferenc Úgy, ahogy angolban nem várja senki a
másodszorra is elismételte e sajátos repülő sült galambot, nem jár senki kolbá-
magyar szót, a zavart tolmács annyival szolni és nem lehet senkivel kukoricázni,
válaszolt, hogy magyarul ő is tudja. így magyarul is nehezen lehet megérteni
A hosszú képzés után azért ne álmod- olyan kifejezéseket, mint az ‘igazságos os-
junk egyből világmegváltó állásról, tornak egy csattanását’ (fair crack of the
tolmácsok kellhetnek orvosnál, köz- whip – megadni valakinek az esélyt, hogy
jegyzőnél és temetkezési hivatalnál is. megpróbáljon valamit), vagy ‘rajtad biztos
Viszont aki mégis megragadja álmai állását, nincsenek legyek’ (no flies on you – ha
okaknak egzotikus és tudnia kell, hogy nemcsak magában a valaki gyorsan gondolkodó és okos) vagy
izgalmas szakmának tűnik nyelvben kell jártas legyen, hanem az adott akár az, hogy az ‘anya a szó’ (mum’s the
a tolmácsolás, ami a felszínen nyelvterület kultúrájában is. Így például word – beleegyezni a titoktartásba).
az is lehet. Viszont ha egy picit elengedhetetlen, hogy a szlengben is kiis- Nem biztos, hogy ilyen kifejezések
kutatunk a munkák mögött, hogy megvizs- merje magát az illető, nehogy egy ingerült előfordulnak egy bíróságon, vagy egy
gáljuk, mi is szükséges egy tolmács szakmai politikus “I’m not here to play silly buggers közjegyzőnél, de érdemes belegondolni
sikeréhez, sokkal több részlet bukkan elő, with you” (nem szórakozásból jöttem ide) és foglalkozni vele, még ha soha nem is
mint csupán a nyelv helyes forgatása. mondatából „nevető homoszexuális” le- használjuk. Értékeljük a nyelvek színes
Ott van először is a hosszú és költséges gyen a fordításban. világát, ezáltal rálátásunk nyílik eltérő
képzés, hogy meglegyen az akkreditá- A kulturális szokásokat is fontos ismerni, kö- kultúrák gondolkodásmódjára!
ció, ami alapján (is) fizetnek majd és ami vetni, hogy ne akadjanak olyan félreértések És ami legalább ennyire fontos: legyünk
nélkül például diplomáciában, vagy jogi melyekben egy-egy gyakrabban használt szó büszkék saját nyelvünkre, tiszteljük meg
körökben nem is lehet dolgozni. Lehet, egeszén mást jelent fordításban, például az, azzal, hogy kiválóan műveljük, használjuk,
hogy éppen ezt az akkreditációt szidta az hogy valaki „meleg” angolul csupán annyit gyarapítjuk.
rgy Anna
a tolmács, akinek a miniszterelnök sajtó- jelent, hogy közvetlen és barátságos és nem Kiss-Gyö
Nyelvtanfolyamok külföldön
Angol- és német nyelvi képzések Angol nyelvi képzéseink során nagy A Company Nyelviskola képzési mód-
2004 óta immár 110 képzési helyszín hangsúlyt fektetünk hallgatóink egy- szerében nagyon fontos szerepet kap
2007-ban közel 10 000 hallgató másra épülő szintrendszerben törté- az interaktív oktató rendszer hatékony
Intézményi és program akkreditáció nő oktatására. Kezdőtől csoporttól a alkalmazása. Ebbe beletartozik az inter-
MSZ EN 9001:2001 minősítés haladó szintig indítunk tanfolyamokat, aktív tábla, a nyelvi labor az interaktív
ECL akkreditált nyelvvizsgaközpont gondosan ügyelve arra, hogy adott cd-k,a pendrive. Oktatóinknak alapfokú
Rugalmas időbeosztás és képzési helyszín csoportba a megfelelő tudású hallgatók számítógépes ismeretekkel kell rendel-
Egyedülálló interaktív oktatási technológia kerüljenek. kezniük ahhoz, hogy ezeket az esz-
közöket az órákon hatékonyan tudják
A rendszer segítségével hallgatóink szá- használni. Ezek által az órák nemcsak
mára realitássá válik, hogy teljesen kez- érdekesebbek és látványosak lesznek,
dőként megkezdik a Company Nyelv- hanem nagyban elősegítik a tanulási
iskolában tanulmányaikat, majd kezdő, folyamat hatékonyabbá tételét a hallga-
középhaladó és haladó kurzusaink tóink számára. Lehetővé teszik az ellen-
elvégzése után bármely angol nyelvterü- őrizhető otthoni tanulást (interaktív cd),
leten, illetve környezetben fejlett nyelvi a hallás utáni értés gyakorlását (audio
kompetenciával és magabiztossággal cd), a tanár órai jegyzeteinek az otthoni
megállják a helyüket. számítógépen való megjelenítését.
É rte d?
omoly lán
k id
k
erül, vagy Egy hatos ská
t
Mos tartunk, olul. be
ennyire jössz
órát ünk ang nekem!
öl
flört
az új generáció nyelve
ábor
Bokros G
Hú de
duma office ez a
... mo
st
van e hogy
z?
Ha megm
ondod há Nek
óra van, m ny prez em tets
a este még e z
rádérek. is elny ntációm ett a
erte
m az ... nos,
állás
t?
BP6 | REJTVÉNY moho ludenseknek, unalmas számvitelórákra
5 3 7 4
1 4 2 6 8 Sudoku
A játék célja, hogy kitöltsd az üres
mezőket 1-től 9-ig úgy, hogy minden
sorban, oszlopban és 3x3-as cellában
5 1 8 egy számjegy csak egyszer szerepeljen.
1 4 Megfejtésedet küldd a
foszerkeszto@spiritusz.com-ra! A beküldők
2 9 7 6 között egy a meglepi ajándékot sorsolunk ki.
Előző havi rejtvényünk nyertesét az utolsó
1 6 7 9 oldalon láthatjátok. Jó szelet!
4 6 2 1
3 2 9 1 8
ö n é letraj z
- es
A 1 5 0 0 0 0 címlap sztárnak? te-
egfelelt, hogy el
hetőség pont m
ztél le
Miért jelentke emből, és ez a
m ég va la m i hiányzik az élet
Úgy éreztem
em erről.
reljem a figyelm
son? ettem előtte, és
y ér ez te d m agad a fotózá ic sit éd es ki cs it csípős” kínait
Hog kár hogy „k
ott fotózás volt,
Remekbe szab
a gyomrom.
kicsit rossz volt
a kép?
Hogy tetszik :)
en el őn yös beállítás…
Kifejezett el-
enc játékod? egyszer szerep
tá l já ts za ni? Mi a kedv nd ol at ta l, ho gy mi lenne ha
Sz ok zottam a go
l rengeteget játs
Hogyne! Példáu ..
mlapján……
nék egy újság cí
lapsztárnak? irkét!
következő cím szd az omlós cs
Mit üzensz a es ki cs it cs íp ős” csirkét, vála
éd
zás előtt „kicsit a szemed…
Ne egyél a fotó or ok ba , mert kifolyik
ká ig a re fle kt
ás Ne nézz so
Gáll Tam
év es
G ál l Ta m ás 21 Fő is ko la
az da sá gi
B ud ap es ti G i
el m i Fő is ko la
K ül ke re sk ed nu l
Kar án ta
ir án yo n
Rek lá m sz ak
et ne le nn i!
Ta rt ós te j sz er
Légy Te a köve
tkezõ Campu
Érzed, hogy benn
Vállald fel egyéni
ed mindig több vo
ségedet és színés
lt annál, hogy elv
essz a szürkeségb
s címlapsztár!
Engedj a kalandvágynak, és zi képességed et a címlapon! en?
szer
Jelöld be iwiw ezz egy életre szóló élményt, mely karriered ugró
en a Campus deszkáját is jelen
címlapsztár-t theti!
!
BP7 | NYElvi rovat bábeli nyugalmadért
Érted…
– nyelvhasználat diák módra
CHEFÜNK
AJÁNLATA
A nyelvedet állati sokrétűen
használhatod. Fogadjunk, ha
lepörgeted a fantáziádban,
mire is gondolnál az első ötben,
A
CAMPUS Nyelviskola – alapítója, a CAMPUS Maga- akkor csakis tutira a
zin szerint – egy régóta hiányzó szolgáltatás csomagot legkellemesebb dolgok
szeretne letenni a Te asztalodra kedves Olvasó, úgy is, jutnának eszedbe. Így
mint Hallgató. A marketing dumát mellőzve – mit is jelent ez ízlésed szerint közte lehet
pontosan? a mentolos ízű csókolózás,
Néhány konkrét cél köré csoportosítottuk a szolgáltatásaink lénye- a foghíjadból az ebédre
gét, melyek olyan célok, amik nagyon valószínűen egyeznek a Te evett mákos tészta
céljaiddal. Ez nem látnoki képességünknek köszönhető (bár kivé- maradványának eltüntetése
teles tudású gárdával álltunk harcrendbe a nyelviskolai piacon), ha- vagy hogy haladó szinten
nem egy alapos, reprezentatív felmérés keretében megkérdeztünk próbálgatod nyelvtudásod
Benneteket igényeitekről. Pl. arról, hogy mi alapján vagy elégedett egy olasz pincéren, és
a nyelvi szolgáltatásokkal, mi az amit hiányolsz, mi a célod a nyelv- rendelsz mondjuk, egy
tudással (vizsga vagy az élőbeszéd biztonsága, stb.), kell-e segítség cappuccinot. Na, ez utóbbi
abban, hogy ha már beszélsz pl. angolul, hová mehetsz gyakornoki esetben olvasd csak tovább
vagy full-time állásba, akarod-e külföldön csiszolni a csiszolni valót, a tudnivalókat rólunk, a
etc. Nagyon pontosan tudjuk tehát most már, hogy mit kell adnunk Jordán Mercédesz többihez inkább egyedül
– és ez közel áll ahhoz a spontán benyomás halmazhoz, amit a Iskolavezető kívánunk sok sikert Neked!
Magazin kiadása kapcsán itt a szerkesztőségben és az iskolákban is
járva hallottunk, kaptunk tőletek 5 kerek év alatt.
Egy teljesen autentikus, felsőfokú hallgatói tudásátadást betételére, vagy ezek egyensúlyára van szükséged.
valósítunk meg, azzal a céllal, hogy Ti a legelégedetteb- Amikor lehet, erre külön indítunk „dumagép” csoportot, vagy
bek legyetek. nyelvi rendszerező csoportot – mindehhez csak egy fontos kéré-
A karrier egy ma már – érthetően – divatos szó, legtöbbünk szá- sünk van a legelején: szánjunk rá együtt 20 percet, hogy a szintfel-
mára fontos cél; többek között a majdani állás, esetleg az ezt meg- mérő megírása előtt vagy után azt is kiderítsük, milyen személyes
előző tranee pozíció ad értelmet a tanulásnak, önfejlesztésnek. céljaid, esetleg akadályaid vannak a tanfolyamon való részvételed
Ehhez kapcsolva számos dolgot kitaláltunk nektek, amelyből két vonatkozásában – azaz, szeretnénk tanácsot adni, hol, hogyan,
konkrét képzést el is indítunk a most decemberben leggyorsabban mikor nyelvvizsgáz, hogyan készülj belföldi vagy külhoni munkára
jelentkezők részvételével januárban, a vizsgáid lezárultával. vagy utazásra hajts inkább, és ha ezt eldöntötted, ki a legmegbíz-
A „Job interview” képzés harminc óra alatt interaktív tréning hatóbb szolgáltató, akit érdemes igénybe venned. Ne adj’ isten, ha
jelleggel felkészít azokra az interjúkra, amelyeken angolul kell anyagiak akadályoznak a nyelvtudás megszerzésében, hogyan oldd
lehengerelned a leendő munkaadódat. Ezt a tudásodat akár már meg ezt a problémát… vagy hogyan oldjuk meg mi.
tavasszal, a nagy állásbörzés hajrában is aprópénzre válthatod! Apropó, pénz: egyetemistáknak és főiskolásoknak karácsony
Azokra is gondoltunk, akik nem (csak) a felvételi interjútól paráznak, előtti jelentkezés esetén 20% kedvezményt biztosítunk tan-
hanem a konkrét munkafeladatok – élőbeszéd, levelezés angolul folyam árainkból! Amennyiben az árból még további kedvezmé-
– sikeres megoldását helyezik előtérbe, illetve mondjuk a sikeres fel- nyeket, vagy fizetési könnyítést szeretnél kapni, arra is van mód.
vételi után magas szinten, zökkenőmentesen szeretnének teljesíteni Keress fel minket, vagy küldd el jelentkezésedet mielőbb, hogy
az elnyert pozícióban – legyen az munkahely, vagy iskolai szervezet. tanácsadónk felvegye veled a kapcsolatot!
Ezért „Office” fantázianévvel ajánljuk az irodai kommunikációt
erősítő képzést, Egy nagyon sikeres és remek hangulatú nyelvi kalandhoz várunk
amit megint csak Téged… siess, le ne késd!
kimondottan
hallgatóknak Campus Nyelviskola
fejlesztettünk 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.
ki anyagát, Tel: 06-20-662-8646
módszertanát, www.campusnyelviskola.hu
és hangulatát
illetően is. Min-
den képzésnél NYÍLT NAP!
figyelembe Angol vizsgád is lesz most a vizsgaidőszakban? Ki-
vesszük, hogy hagytál órákat? Nyílt napunkon lehetőséged nyílik
a beszéd gya- bepótolni a kimaradt órákat! Jelentkezz időben a
korlására, a december 13-i nagy napra!
nyelvtan rend-
BP8 | KULTKOMMANDó
VIDÁM SZÍNPAD – 2007. decemberi mûsor
Idő- NAGYSZÍNPAD Dátum KISSZÍNPAD Idő-
pont pont
19.00 Semmi pánik 1 szombat S.Ö.R. 15.00
A dott egy fiatal pár: a házasság még friss, egyetlen dolguk len- 19.00 Legénylakás 7 péntek
19.00 Semmi pánik 8 szombat Caveman 19.00
ne csak, hogy élvezzék az együttlétet, ám egy napon furcsa
19.00 Vízkereszt 9 vasárnap Mennyből a hulla 15.00
szállítmány érkezik a lakásukba. Konkrétan: egy doboz tele ke- 10 hétfő Beugró 19.00
reskedelmi mennyiségű pornócikkel. Akár szórakozhatnának is a 11 kedd Beugró 19.00
mókás eseten, ha a csomag érkezése után minden a megszokott 19.00 Csak semmi szexet, kérem…! 12 szerda
kerékvágásban menne tovább, csakhogy a küldemény különös la- 19.00 New York-i komédiák 13 csütörtök Közelebb! (Closer) 19.00
vinát indít el: váratlan látogatók adják egymásnak a kilincset a la- 19.00 Semmi pánik 14 péntek
19.00 A fogadósnő 15 szombat Kalandra fel! 11.00
kásban. Márpedig, ha beállít a fiú puritán főnöke, tudálékos anyja,
17.00 New York-i komédiák 16 vasárnap Mennyből a hulla 15.00
egy kényszerbeteg revizor, sőt még a rendőrség is, az egyetlen
19.00 Volt 5 évünk 17 hétfő S.Ö.R. 19.00
megoldás, ha minél gyorsabban eltüntetik a tetemes mennyiségű 18 kedd G.Ö.R.CS. 19.00
szállítmányt. Ám minél nagyobb elkeseredéssel veselkednek neki, Kalandra fel! 14.30
22 szombat
hogy megszabaduljanak a kompromittáló tárgyaktól, annál meg- Caveman 19.00
valósíthatatlanabbnak tűnik a feladat. 23 vasárnap Nézőművészeti Főiskola 19.00
A helyszín a Vidám Színpad, a darab címe pedig: Csak semmi 16.00 Semmi pánik
26 szerda
szexet, kérem, angolok vagyunk! Azoknak, akik számára a cím 19.00 Semmi pánik
19.00 Vízkereszt 27 csütörtök
nem lenne elég figyelemfelkeltő, elárulhatjuk: az Anthony Mar-
19.00 New York-i komédiák 28 péntek Közelebb! (Closer) 19.00
riot-Alistair Foot szerzőpáros műve minden idők leghosszabb 19.00 Semmi pánik 29 szombat És Rómeó és Júlia… 19.00
vígjáték-szériáját futotta a Londoni West End-en. 19.00 Legénylakás 30 vasárnap
A budapesti előadás bemutatója másfél éve volt, a szerencsétlen 18.00 Szilveszteri kabaré 2007 31 hétfő
21.30
házaspár burleszk-kálváriája azóta tölti meg a Révay utcai szín-
ház nézőterét. A siker egyik titka az előadás egyben elbűvölő tehetség látható: a Nemzeti Színházból visszatérő vendégként
időutazás a retró szerelmeseinek: Jasenko Čonka díszletei és érkező Nagy Cili, és a Démonológiában is kiemelkedő végzős
Rátkai Erzsébet ruhái egyszerre idézik meg a hatvanas évek színművészetis hallgató: Orosz Ákos. Átütő, fiatalos energiájuk
extravagáns forma- és színvilágát, miközben beillenének akár a várhatóan még lendületesebbé teszi a másfél éve sikeresen futó
stílus paródiájának is. Az őszi felújítás pedig amúgy is különle- előadást, melynek mellékszerepeiben olyan színészek remekel-
ges, hiszen novembertől a fiatal pár szerepében két ígéretes ifjú nek, mint Magyar Attila, Borbás Gabi vagy Papp János.
Szere te t, K ar ácsony,
meg ilyenek…
E ljött az év vége, mikor mindenki 44 fo-
gas kényszermosollyal köszönti fel az
óvodában, iskolában, munkahelyen, edzé-
vágyat arra, hogy idén végre mi nyerjük
el „a legviccesebb ajándékkal előrukkoló
jóarc” címét.
madárpók potrohából.
A nagyfatert meglephetjük azzal, ha meg-
győzzük a nagyit, hogy a legújabb kutatá-
sen sorsolással kihúzott társát, akit jobb Még mindig jobb a helyzet, ha egy-egy sok kimutatták: a protkót éjjelre 97%-os
esetben nem ismer, esetleg nem is annyira családtag, barát, barátnő számára kell alkoholban, de legalább házipálinkában
szível… Időben vásárolni, előre gondol- kitalálnunk, hogy mit toljon nekik a jé- kell áztatni. És akkor hitessük el vele azt
kodni, sőt egyáltalán gondolkodni már rég zuska a fa alá. Bár a sokadik átbejglizett is, hogy az is normális, ha reggelre a szesz
nem divat. Karácsonyra a kedves apukák is min- felszívódik…
A gárfildosbögre, a bekeretezett tartalék den bizonnyal megkapták már a hetedik A média sikeres okító-butító hatása révén
cigi, az elemes buborékfújó, de még a multifunkciós láncfűrész-szettet, míg az manapság a nagyik 60-70 évesen szentül
felhúzható, ugráló fütyi is már rég át- anyukák is már sok szép teás készlet- kezdik hinni, hogy arcbőrük a zsurló-
igazoltak a röhejesen elcsépelt ajándékok nek örülhettek. A kistesók ehhez képest háncsfamagolaj kivonattal felturbózott
kategóriájába. Így az utolsó pillanatra könnyen elintézhetők: szívesen maj- arckrémtől, a több centi mélyen fityegő
hagyott vásárlás során is próbáljuk meg szolnak zsugorított indiánkoponyából tokájuk sebészeti úton való eltávolítása
legalább annyira elkerülni ezeket, mint robbanócukrot, vagy szívják ki nagy elán- nélkül is lehet olyan, mint a 16 éves (22-
a bubópestist, hiába érzünk olthatatlan nal az epres ízstabilizátort egy műanyag nek sminkelt) modellé. Így hát hagyjuk rá
12 | CRAMPUS ünnepi melléklet
- tib -
rosba érkezik, ahol a békés felszín alatt különös bűnügyek és családi intrikák
zajlanak. A professzor célja a következő táblás játék megszerzése, de hogy ezt
elérhesse, fel kell kutatnia egy ellopott mesterművet, meg kell mentenie egy
ártatlan elítéltet, és meg kell fejtenie egy titkos társaság rejtélyét. Felhalmozott
kincsek, furcsacsaládi örökség, befejezetlen alkotások, sok száz éve eltemetett
titkok kerülnek elő, amint egyre mélyebbre ás a múltban…
Rendszerkövetelmény
Processzor 800 MHz
RAM: 256 MB
Operációs rendszer: Windows XP
DVD-ROM: 2x
Grafikus kártya: 32 MB-os directX kompatibilis
Az Escape from Paradise City játék keveri a szerepjáték elemeket a valós idejű stratégiával.
Bújj Porter, Angel és Boris, három hírhedt bűnöző bőrébe, akikkel az NSA (Nemzeti Bizton-
sági Hivatal) szolgálatában kell beszivárognod a várost uraló bandákba. Cserébe az ügy-
nökség fátylat borít korábbi mocskos ügyleteidre. Paradise City egy hatalmas, emberektől
nyüzsgő hely, melyet hírneve tett a világ egyik legveszélyesebb városává. A bűnözésből élő
bandák a misztikus alvilágból alakultak. Utcai harcok megnyerésével, küldetések teljesíté-
sével és város környékeinek átvételével fejlesztheted a karaktered.
Minden környék különböző nyersanyagokat és képességeket szolgáltat neked, így lehe-
tővé téve azt, hogy egyre feljebb juss a bűnözők ranglistáján.
Rendszerkövetelmény
Processzor 2 GHz
RAM: 512 MB
Operációs rendszer: Windows 2000/XP/VISTA
DVD-ROM: 2x
Grafikus kártya: 3D-s min. 64MB, legalább Geforce Ti 4
A Diákhitel első kifizetése mindig visszamenőleg történik. később jóval kedvezőbb karrierkilátásban és jövede-
Így, akik még 2007. december 17-ig leadják igénylésüket, lemszerzési esélyben realizálódhat.
azok 2008. január 15-én a teljes őszi félévre járó (öt havi) köl-
csönükhöz hozzájutnak, amely az igényelt összegtől függően A Diákhitel nem bankhitel. Az állami tulajdonú
akár 150 ezer forint - a költségtérítéseseknek akár 200 ezer Diákhitel Központ igen kedvező hiteleket vesz
forint - is lehet. fel, és azt adja tovább önköltségi (nonprofit)
elven, üzleti haszon nélkül a diákoknak. En-
Az igényléshez szükséges papírokat a nagyobb nek köszönhető, hogy a Diákhitel a bankok
postahivatalokban, illetve néhány bank, takarék- szabad felhasználású forinthiteleihez vi-
szövetkezet kijelölt fiókjaiban lehet leadni. Aki szonyítva mindig kiemelkedően kedvező
lekési a december 17-i határidőt, az végérvényesen kamatozású.
elesik az őszi szemeszterre esedékes pénztől, és az
igénylése már csak a jövő tanulmányi félévtől lesz A törlesztés nagy biztonsággal min-
érvényes. denki számára teljesíthető. A köte-
lező törlesztő részlet a jövedelemhez
A Diákhitel segíthet, hogy mindenki a lehető leg- igazodik. Az előtörlesztési lehetőség
többet kihozza az egyetemi, főiskolai évekből. Ez díjmentes. További info: www.diakhitel.hu.
14 | NEKTECH kütyük, információ, technológia
Koncert a
dokkban
Kétségtelen, hogy az Apple nya – méretre akkora, mint a békebeli
az iPoddal telitalálatot időket idéző kétkazettás magnó, ám a
vitt be az elektronikus két, egyenként 2 colos Max-X neodí-
szórakoztatás mium mágneses hangsugárzó és az ehhez
gyomorszájába – azonban, tartozó 3 colos mély sugárzók azért mi-
hogy ne csak szépsége, nőségben és teljesítményben is lekörözik
minősége, hordozhatósága gyermekkorunk vaskos szerkezeteit.
Ha az ember kicsit jobb minőségre vágyik
miatt szeressük, egyes
és lemond a könnyű hordozhatóságról,
gyártók különféle
akkor a szomszédokat talán nem kergeti
kiegészítőket aggatnak rá.
ki az albiból vagy a koleszből, de azért
M
© 2006 Logitech. Minden jog fenntartva. A Logitech név, a Logitech embléma és egyéb Logitech szimbólumok a Logitech vállalat tulajdonai és védettek.
ivel a technikai globalizáció minden egy esti póker partynak kellemes alap-
szintjén a mobilizáció válik első szá- hangulatot tud csinálni egy nappaliba való
mú szemponttá, ehhez kell szabni mp3 dokkoló. Kellemes árért nem kell
E
gy erélyes huszárvágással ketté-
választhatjuk a kategóriát: beszél-
hetünk PDA-król és PNA-król. Az
előbbi leginkább egy mini mindenes, ked-
venc számítógépünk kicsinyített mása: így az egyszeri felhasználó is bátran, mi
ha van rajta wifi, netezhetünk vele, elő- több hatékonyan állíthatja szolgálatába
adásokat készíthetünk, leveleinket mene- ezeket a szorgos eszközöket. A kérdés
dzselhetjük, zenét hallgathatunk, filmet az, hogy mennyit hajlandó rááldozni. A
nézhetünk, sőt alkalmasint még navigál- PNA-k tudásban annyira nem különböz-
hatunk is vele, a merészebbek még a szö- nek egymástól, inkább minőségben – de
vegszerkesztéssel is megpróbálkozhatnak természetesen nem kell arra számítani,
rajta. Ezzel szemben a PNA-t kizárólag hogy egy olcsóbb gép Kerepestarcsa he-
navigációra és helymeghatározásra készí- lyett Katmanduba navigálna minket.
tették – az egy másik dolog, hogy mosta- PDA-t inkább azok vesznek, akiknek
nában történtek erőfeszítések a különbö- fontos, hogy utazás közben is tudja-
ző multimédiás dolgok integrálására, de nak dolgozni, címek között keresgélni,
ezek hasznosságát illetve hatékonyságát a megbeszéléseket intézni – sőt léteznek
józan eszű felhasználó erősen megkérdő- már olyan szerkezetek is, amelyekkel
jelezi. A suszter ugyebár hegessze csak a telefonálni is lehet. A választásnál itt is
cipőket. fő szempont, hogy mire használjuk a
Ha az ember mindenképpen égető gépet: eszerint kell keresni az operá-
szükségét érzi annak, hogy maximálisan ciós rendszert, a processzortípust, de
megfeleljen a kor digitális kihívásainak, talán a legfontosabb mégis a memória
el kell döntenie, mibe ruházzon be. A mérete és hogy a későbbiekben tovább
két kategória eleve megkönnyíti a fel- bővíthető-e a gép. Utóbbi szerkentyűk
használók dolgát: a sofőrök, taxisok, nagy előnye, hogy külön telepíthetőek
tájékozódó-bajnokoknak kifejlesztett rájuk programok, így azok tetszés szerint
PNA valószínűleg tudja mindazt, amit az testre szabhatók – ha éppen chatelni
illetőnek kell – A-ból B-be eljuttatja. Már akarunk vele, azt is megtehetjük, csak
csak azért is, hiszen a még anno 2005- legyen hozzá türelmünk, hogy megszokja
ben a Clinton kormányzat megszüntette kezünk a kis irányító tollat.
a GPS műholdak mesterséges torzítását, Kőrösi Bálint
múlt havi kis írásunkban már górcső alá vettük, hogy csinál, vagy a különböző területeken forgó rendszerben körbe-
milyen fontos az, hogy az ember megfelelően tájékozott legyen mozog és mindig új feladatokkal, projektekkel találkozik – teszi
a munkapiaci viszonyokról, valamint az, hogy ezt hogyan teheti ezt úgy, hogy közben munkatársai és munkaadója emberileg is
meg. Még ennél is lényegesebb, hogy tudja mit akar dolgozni, támogatják. Ha kreatív ember vagy, fontos lehet, hogy mennyi-
mivel akar foglalkozni, milyen körülmények között akarja ezt re ismernek el, mennyire veszik komolyan az ötleteid, mennyi-
megtenni. re hagynak kibontakozni – te ezeket számításba vetted már az
Első hallásra nem is tűnik olyan fontosnak az, hogy milyen önéletrajzod megírásánál?
székben ülsz napi nyolc órát, hogyan van elrendezve az iroda, A Diageo elnyerte a legjobb munkáltatónak já-
milyen kollégákkal vagy egy légtérben, meg úgy általában ezek ró díjat a szolgáltató központok között – pon-
a külsőségek. Csakhogy ezek igenis hatással, méghozzá nagy tosan azért, mert a fent felsorolt dolgokban
hatással vannak az egyén teljesítőképességére. igyekszik minél jobban megfelelni dolgozói-
A hozzáértő munkáltató pedig mindezt figyelembe veszi a nak. És valld be, nem sok olyan helyet láttál
munkakörülmények kialakításánál. Nem mindegy az sem, még, ahol az ügyvezető igazgató asztala is
hogy milyen módon és milyen hatékonysággal folyik a benti ugyanabban a nyitott irodában van, mint
kommunikáció, a kapcsolati rendszer hogy épül fel, milyen az az összes többi dolgozóé – és bármikor
egész munkahely légköre – ezt hívják vállalati kultúrának. Te odamehetsz hozzá kérdezni, elmondani
gondoltál már arra a zsíros fizetésen kívül, hogy esetleg az sem egy ötleted, vagy éppen tanácsot kérni.
hátrány, ha nem minden nap úgy kelsz fel, hogy már megint be A kölcsönösség nagyon fontos egy jól
kell mennem melózni? Mert lehet ezt máshogy is csinálni. működő szervezetben – mindezek után,
Ebben elsődlegesen szerepe van annak, hogy ki főnököd – ha te hogy látod a dolgokat?
van lehetőséged érdeklődj erről, esetleg kérj személyes talál- (x)
kozási lehetőséget, még mielőtt munkába állnál a cégnél – meg
fogsz lepődni, hogy milyen mértékben változhat
meg pozitív vagy éppen negatív irányban a véle-
ményed. Ha a főnököd nem csak a kenyéradód
hanem társad és útmutatód, karrier tanács-
adód, az már több, mint jól hangzik. Mert ugye
a pénzbeli elismerésen kívül ezek a dolgok
is fontosak. Aztán az sem mindegy, hogy
mivel foglalkozik az ember: egy hónap alatt
kitanulja a robotmunkát, amit aztán évekig
www.diageo-careers.com
3 Novemberi sudoku
Németh Szabolcs
gj! játékunk győztese Csom
Mosolyo Veronika, aki a Klett
á sodik
– Ez a m
más Kiadó által felajánlott
log o
perd--
o
legjobb d al csi- PONS nyelvi csomaggal
z á d d
amit a s képezheti nyelvérzékét!
ts z .
nálha Gratulálunk!
ő alkat-
a m alatt lév i,
A z á r gy néz k
t ugyanú ram alatt,
rész pon cs á
elyik nin
mint am g á s a . – Elnézést, megmonda- – Na, hat már a hashajtó?
sa fo
csak má e le szel, ná, melyik a túloldal? – Igen, de sajnos a ló fújt először.
ilyen h ü ly
h a tu d o m, hogy – Az ott szemben.
Fiam, b le n y e llek. – Hát most már tényleg
káb
akkor in s a k tudnám, meghülyülök! Onnan – Milyen a remete szex?
.. c
g y k a m éleont. meg ideküldtek! – Eső veri, nap szívja.
ttem e
1 éve ve n v a n !
*ába em, hog
ya
hol a pi* egszülett
ik o r m
ltam m Rendőr iga- – Mi a legjobb ajándék?
súnya vo
„Olyan c éhlepényt s ) zoltatja a – Az aorta, mert az szívből jön.
m River
szülész a tre pofozni.” (J. és
csavargót:
próbálta
éle
e r b a b akocsit, – Milyen iskolai
, v e s z e k egy ik te s tv é r e, de végzettsége van? Egy vonat Miskolcról Bu-
ekem y iker
a m a jd lesz gyer k i, h o g y volt eg – Semmi. Analfabé- dapestre megy. Felszáll rá
H jd n e
dom ma ta vagyok. egy szőke nő is. A vonat a
azt mon
fo g a d ott szót. – Mi maga? következő állomásra ér, és
nem !
i n e m sörnyitó – Analfabéta. a szőke nő melletti helyre
vala m
cs, hogy – Betűzze, kérem! felszáll egy ember. A szőke
Olyan nin c serélek! nő megkérdezi:
tá r a t
n, éppen
yugodta – Jó napot, ön hova utazik?
Dudálj n ztes csata
ü ln e k e nni a győ Az állatorvos – Budapestre. És ön?
á l h a r c osok le megkéri az as�- – Én Miskolcra. Milyen csodálatos ez a
Kannib szisztensét, hogy technika!
után: k a to n át? adjon be ló hashaj-
eg y
– Kérsz tót a Rárónak. Elma-
gyarázza, mi a teendő: – Ha elmegyek kocsmába, az
– Dugjon be egy csövet a ló szájába, asszony nem beszél velem
tegye be a tablettát a csőbe, és fújjon három napig.
bele jó erősen, így a gyógyszer a ló nye- – És milyen gyakran jársz kocsmába?
lőcsövébe kerül. – Három naponta.
Fél óra múlva kérdi az asszisztenst:
az új generáció nyelve
felkészültél
a NAGYBETŰSRE?
állásinterjú angolul
Órákig szótárazol az angol levél felett? Nem mered felhívni a külföldi kapcsolattartód? Mi
segítünk, hogy ne csak biztonsággal, hanem bátran használd a nálunk megszerzett angol
tudásod irodai munkád során!
Nos, felkészültél?
Érdeklődj az Office vagy a Job interview képzésekről Jordán Mercédesz iskolavezetőnél!
HPQ TC4400
A kreativitás csúcsa
12.1”XGA(1024x768pixel) érintõ antiglare
• intel GMA-950 max224MB video •
fp-reader • Core-Duo T2400 (1.83GHz/
2MB/667) • 1024MB DDR2 • 80GB HDD
Dell inspiron 1520 • opcionális külsõ m. • Wi-Fi (802.11b/g)
3D-ben otthonosan • Bluetooth • (MgAl) fémház • Microsoft
15.4”WXGA (1280x800pixel) TrueLife™ Windows XP TPC Edition
• GeForce 8400M /128MB • 2.0MP 3 év nemzetközi HP garancia
WebCam • Core2-Duo T5450 (1.66GHz/ Nettó ár: 219.990+áfa
2MB/667) • 1024MB DDR2 • 120GB HDD Fizetendő ár: 263.988 Ft
• DVD+/-RW DL • Wi-Fi (802.11a/b/g) •
Bluetooth(v2) • HUN keyboard • FreeDOS
3 év teljeskörű garancia
Nettó ár: 208.300Ft+áfa
Fizetendő ár: 249.960Ft
HP 6720s
Vistára kiélezve
15.4”WXGA (1280x800pixel) antiglare • intel GMA X3100
maximum 384MB video • Core2-Duo T7250 (2.0GHz/
2MB/800) • 1024MB DDR2 • 160GB HDD • DVD+/-RW DL •
Wi-Fi (802.11a/b/g) • Bluetooth • FreeDOS
1 év teljeskörű garancia
Nettó ár: 159.990+áfa
Fizetendő ár: 191.988 Ft
HP 530
Ár-Teljesítmény bajnok
15.4”WXGA (1280x800pixel) Brightview TFT LCD • intel GMA-950 max.
224MB video • Core-Duo T2300 (1.67GHz/2MB/667) • 1024MB DDR-2 •
80GB HDD • DVD+/-RW DLay. • Wi-Fi (802.11a/b/g) • FreeDOS
1 év teljeskörű garancia
Nettó ár: 124.990Ft+áfa
Fizetendő ár: 149.988Ft
Cím: 1111 Budapest, Budafoki út 15. Telefonszám: 061 / 209-9300 E-mail: buda@notebookstore.hu Nyitva: H-Szo: 10-18h, V: 10-14h