MI ZAJLIK ÉRZELMILEG GÁTOLT

PÁRUNKBAN?
Avagy „Mondj már valamit!”
Többnyire a párok női tagja panaszkodik róla, hogy férjéből/partneréből képtelen
érzelmi reakciót kicsikarni. Hiába kedveskedik, üvölt, hisztériázik vagy sértődik
meg. Reakció nulla. Úgy tűnik, mintha ezek az emberek semmit nem éreznének.
Persze némi feszültséget, vagy érzelmet lehet rajtuk látni, de valahogy az igazi,
adekvát érzelmi reakció elmarad. Ettől – női – partnereik rendszerint még inkább
felpaprikázódnak, hisz olyan „mintha a falhoz beszélnének”. „Mondj már
valamit!” - hangzik el a kétségbeesett kéréstől az üvöltésig, változatosan
hangszerelve a felszólítás. De semmi válasz, max valami nyugtatás: „ne
idegesítsd fel magad” – ez persze csak olaj a tűzre. A nők ilyenkor idegrohamot
vagy sírógörcsöt kapnak. Miközben a férfiak azt élik meg, hogy ők csak a
konfliktust szeretnék elkerülni vagy csillapítani, a nők azt, hogy nem veszik őket /
problémájukat / a kapcsolatot komolyan.
Milyen is az az ember, aki érzelmi gátoltsággal küzd? Mindenféle érzelmet gátol:
haragja spontán, akár egészséges kifejezését, továbbá mindent, ami elárulhatja
sérülékenységét: tehát gátolja vágyai, szükségletei megfogalmazását is. Mindebből
következik, hogy az öröm és a pozitív érzelmei kifejezését is letiltja. Így szinte
képtelen bármilyen spontán reakcióra. További következmény, hogy nagy súlyt
fektet a racionalitásra: hibátlanul érvel, levezet, őrjítően logikus – nem nagyon
lehet belekötni vagy meghatni. Számára az érzelmek nem racionálisak (ebben
persze igaza van, de ezért érzelem az érzelem).

Mindezzel sokszor együtt jár az a belső késztetése, hogy megfeleljen saját,

internalizált etikai szabályainak, vagy teljesítményelvárásainak. Ezek természetesen
nem veleszületettek, hanem a tipikusan követelő és büntető szülői bánásmód
örökségei. Az ilyen szülők az élet élvezetével szemben többre értékelték a
kötelességet, a szabályok követését, a hibázás elkerülését – és talán keményen
büntettek is, ha mégis hibázott az illető. A perfekcionizmus tehát tanult és arra
való, hogy mások előre feltételezett, belsővé tett rosszallását, így a
szégyenérzetet elkerüljék.
Így érzik azt egyedül ezek az emberek, hogy kontrolljuk alatt képesek tartani
magukat és a környezetüket. E nélkül szétesnének körülöttük a dolgok, hiszen a
lazítás, az érzelmek szabad kifejezésre és az élet örömének a világában nem
ismerik ki magukat.

Tehát, ha párunk nem reagál ránk, lássuk meg benne az érinthetetlennek tűnő fal
mögött azt a kicsi saját énjét, aki nagyon is érez, csak éppen olyan tiltójelzései
vannak, hogy csupán suttogni tud, vagy meg sem éli saját érzéseit.
CÍMKÉK: ELFOJTÁS KONTROLL ENGEDÉLY SÉMA TELJESÍTMÉNYSZORON