You are on page 1of 2

A diszkalkulia típusai és okai

A diszkalkulia olyan tanulási zavar, amely a matematikai fogalmak, műveletek elsajátítása


során jelentkezik. Mesterházy Zsuzsa így fogalmaz: „Diszkalkuliának tekintjük azokat a
matematikatanulási nehézségeket, amelyek különböző intelligenciaszint mellett a matematika
bármely témakörének tanulásakor rendszeresen ismétlődő eredménytelenségekben, vagy
tartósan nagyon alacsony szintű teljesítményekben mutatkoznak meg.” Tehát elmondhatjuk,
hogy a diszkalkulia a számolás, műveletek, matematikai készségek zavarát jelenti, melynek
legyőzéséhez rendszeres gyógypedagógiai, logopédiai fejlesztés szükséges. Ezek segítségével
azonban a prognózis jó, adekvát környezetben meg is előzhető.

A számolási készségek zavarának azonban több kiváltó oka lehet.

 Megjelenhet részképességzavarként, ebben az esetben nem áll fenn semmilyen agyi,


idegrendszeri zavar.
 Okozhatja agyi károsodás is, például veleszületett fejődési rendellenesség,
 de felléphet sérülés után is.
 Sok esetben az öröklés is szerepet játszik a diszkalkulia kialakulásában.
 Társulat kromoszóma-rendellenességekhez is.
 Érzelmi elhanyagoltság, kedvezőtlen pszichológiai környezet szintén előidézhet
számolási zavart.
 Sok esetben már más, meglévő tanulási zavarhoz (diszlexia, diszgráfia) társul a
diszkalkulia.

A diszkalkulia típusai:

 Grafikus diszkalkulia: a tanuló nem tudja adekvátan használni, alkalmazni a


matematikai szimbólumokat.
 Olvasási diszkalkulia: a tanuló nem tudja megfelelően értelmezni a matematikai
szimbólumokat.
 Emlékezeti diszkalkulia: ebben az esetben az emlékezeti hibák a felületes
szövegészlelésből adódnak.
 Gondolkodási diszkalkulia: a tanuló analizáló, szintetizáló, összehasonlító képessége
gyenge.

A diszkalkuliás tanuló műveletvégzése lassú, időigényes, körülményes, sok hibát vét, térben,
síkban nehezen tájékozódik, figyelme szétszórt, nehezen értelmezi a szöveges feladatokat,
nem érti a matematikai összefüggéseket, esetlegesen beszéd és mozgáskoordinációja fejletlen.
Mindezek okán bizonytalanná, szorongóvá válhat a tanuló, önbizalmát a vétett hibák és a
folytonos kudarcok miatt elveszítheti. Azonban a diszkalkulia, azaz a számolás zavara,
megfelelő, folyamatos, alapos gyógypedagógiai, logopédiai megsegítés és fejlesztés hatására
jelentősen javítható.

Felhasznált irodalom:
Dékány Judit, Dr. Juhász Ágnes: Kézikönyv a diszkalkulia felismeréséhez és terápiájához.
Logopédia Kiadó. 2018.
Szilák Aladárné: Matematikatanulási nehézségek, diszkalkulia
http://ami.ektf.hu/uploads/papers/finalpdf/AAPASM_27_from113to123.pdf

You might also like