You are on page 1of 1

Kurzusváltás

Az oroszlán hímje nem sokat lacafacázik. Ha eléggé erősnek érzi magát, egyedül, vagy maga köré
verbuvált rokonai, szövetségesei segítségével elűzi a kiszemelt falka addigi vezérét, és a helyére
lép. Ez a tette persze nem öncélú, szándéka szerint új alattvalóival új irányba terelné a kis közösség
életét is.

Az akció gusztustalanabb része tehát csak eztán következik, hisz fel kell számolnia a megelőző
időszak káros hatásait, és az alkotó energiákat is fel kell szabadítania! Hogy a vonakodó
nőstényeket jobb belátásra, „együttműködésre” bírja, az alfa hím elkapdossa hát, és kíméletlenül
kivégzi az előző háremúr serdületlen utódait! Mert amit elődje produkált, annak pusztulnia kell, az
ő női ne tejeljenek idegen ivadékoknak! Hogy azért ne vesszen kárba az, ami érték, a húsosabbját
felfalja...
A nép és a vágyott lányok hezitálása ezzel véget is ér, hisz meg lett mutatva az erő - nincs már sehol
a méla Béla -, és nem hemzsegnek mindenfelé rossz szagú porontyok sem! Van viszont a vágytól
égő ifjú titán, valamit csinálni kéne már…

Az oroszlán hímje mindettől függetlenül azért alapvetően még egy lusta dög. A pofája nagy, de nem
szívesen futkos a napon, ha nála szorgalmasabb alattvalóinak köszönhetően tele a hasa, akármeddig
is csak úgy elteng-leng, heverészik az árnyékban, eszébe sem jut, hogy valami nagyot alkosson.
Kivéve azon jeles pillanatokat, amelyek alkalmasnak látszanak arra, hogy nemes őoroszlánsága
beírhassa nevét a falka történetébe!
Így aztán, amikor a(z immár gyermektelen) nőstényen látszani kezd, hogy elege van a céltalan
zabálásból és alvásból, meg az, hogy igazán nagyon odavan már egy kis családi életért,
jövőépítésért, előballag az oroszlán hímje, és nekiáll annak, amihez aztán igazán ért, ad neki!
Nem sokat finomkodik, elkapja fogával asszonya tarkóját, leszorítja, ne fickándozzon, ne
kapdosson hátra ha egy kicsit fáj is, apa tudja, mi jó neki, és megteszi azt, amit kell! Napokon át,
naponta akár ötvenszer is, az egymásra találás, a vezérhími erő, a falkai orgazmus igazi ünnepét
ülik! Illetve fekszik...

Persze, ettől még az új hímnek sem lesz kétszáz remek picinye, legfeljebb néhány, és azok is csak
szerencsével sikerednek erősebbre, ügyesebbre, mint a méla Béla eltávozott kölykei, de legalább a
sajátjai lesznek! Már ha felnőnek egyáltalán. Mert a láthatáron új trónkövetelők kontúrja látszik, és
nekik más terveik vannak.
A lányok pedig fásultan sóhajtanak, mert érzik már: itt most megint őket fogja egy új főnök
izélgetni.

You might also like