You are on page 1of 2

Apolló szindróma:

A legragyogóbb képességekkel rendelkező. emberekből összeállított csoport egyáltalán nem bizonyul


a legjobbnak. Ugyanis: (okai)

 az Apolló-team-ek nehezen irányíthatóak, meddő vitákra hajlamosak, a döntéshozatalban


nehézkesek
 a team tagjai kizárólag személyes meggyőződésük alapján óhajtanak cselekedni, tekintet
nélkül arra, hogy álláspontjukat elfogadják-e a többiek
 túl nagy hangsúlyt fektetnek az elemzésre, a többiek Logikai hibáinak Elcitálására
 kevésbé foglalkoznak az információk begyűjtésével, elosztásával és a tervezéssel

A nehéz feladatok valódi versengést eredményeztek, eltépve ezzel a közös tevékenység kötelékeit,
melytől végső soron a siker függ. Az Apolló-teamok hajlamosak erős ellenállásra bármilyen külső
irányítással szemben, ami könnyen vezet anarchiához.

Szerepek:

 elnök: vezeti a csoportot, koordinálja a tagok tevékenységét, nem szükséges briliáns elmének


lennie vagy kiugróan kreatívnak, de fegyelmezettnek, összpontosítani tudónak,
kiegyensúlyozottnak, jó megítélő képességűnek és jó kommunikátornak
 vezéregyéniség: vezeti a feladat végrehajtást, helyettesíti távollétében az elnököt. Magas
hőfokon izzó, kiemelkedő, meghatározó egyéniség. Ereje munkabírásában, ügybuzgalmában,
lendületességében, lelkesedésében rejlik, de ingerlékeny, türelmetlen is lehet, ugyanakkor az ő
folytonos ösztökélése viszi előbbre a munkát
 ötletember: az eredeti gondolatok, javaslatok forrása, magas intellektuális képességgel
rendelkezik, de a vezéregyéniséggel ellentétben inkább befelé forduló. Hajlamos átsiklani a
részletek felett és megsértődik a bírálatokért. (melankolikus) ő a csoport legtalálékonyabb tagja.
 elemző: a csoport minőségi ellenőre. Intellektuális alkat, de inkább elemző, mint alkotó
képességekkel rendelkezik. Képes apró részletekkel foglalkozni, a gondolatokat ízekre szedni és
felismerni az érvek gyenge pontjait. Jól tűri a függőséget, de hajlamos a tapintatlanságra,
ridegségre.
 ügynök: a csoport legnépszerűbb embere, a team kereskedője, diplomatája, igazi társasági
ember. Jó kapcsolatteremtő, jó kedélyű, kiegyensúlyozott, de nem hangyaszorgalmú, így a team-
nek folyamatosan ellenőriznie kell a tevékenységét
 megvalósító: a csoporton belül a gyakorlati szervező. A gondolatokat megvalósítható
formába önti, elkészíti a terveket, a költségvetést, az ütemezést. Módszeres, megbízható, nem
kerget délibábokat.
 közösségi: a problémák elsimítója. Nélkülözhetetlen a csoport egybetartásához,
meghallgatásához, támogatásához. Szeretni való, népszerű, hiánya szembetűnő
 hajrázó: noszogat a munkára, nélküle a csoport soha nem tudná tartani a határidőt, ő tartja
számon a részleteket, irgalmatlanul következetes, szerepe nem népszerű, de szüksége van rá a
csoportnak

Személyiségtípusok és foglalkozások és foglalkozások

 Kiegyensúlyozott extravertáltak: olyan tevékenységekben tűnnek ki és bontakoztatják ki


képességeiket, ahol a másokkal való kapcsolattartás és együttműködésnek különösen nagy
szerep jut..
 A szorongó extravertált: általában gyors tempójú munkákat végeznek, ahol nyomást kell
gyakorolniuk másokra.
 A kiegyensúlyozott introvertált: sikeresen töltenek be olyan állásokat, ahol emberek egy szűk
körével kell hosszabb távon jó kapcsolatokat fenntartani.
 A szorongó introvertált: számára olyan munkák az előnyösek, ahol önfegyelemre ls kitartásra
van szükség
  extravertált  introvertált

 kiegyensúlyozott  Jól tudnak  körültekintő


együttműködni tervezők és jó szervezők,
 szívesen dolgoznak lassan reagálnak és jó
csapatban szervezők, lassan
 rendelkezésre álló reagálnak, és nem veszik
erőforrásokat kihasználják figyelembe, ha változott a
 eufóriára és helyzet
nemtörődömségre  Eredményeik
hajlamosak közepesek
 Eredmény:
összeségükban jók, de az
egyének teljesítménye
nagymértékben a
csapattagokétol és a többi
résztvevőétől függ

 szorongó  Vállalkozó  Jó ötleteik vannak,


szelleműek és dinamikusak de túlságosan el vannak
 megragadják merülve saját
lehetőségüket gondolataikban
 egészséges  csoportokban
véleményütköztetésre nehezen dolgoznak együtt
hajlamosak  Eredményük
 figyelmük könnyen általában gyengék
elkalandozik
 gyakran változtatnak
álláspontot
 Eredményük:
Gyorsan változó
körülmények között jók,
máskor megbízhatatlanok

You might also like