Az etnogenezis

A román etnogenezis összetett folyamat volt, amelynek az eredménye is volt

egy új-latin nép megjelenése, a keleti romanizmus egyedüli örököse.

A román nép kialakulásának fő szakaszai a következők voltak:

a) a római uralom időszaka (2. és 3. század, Dacia tartományban,

illetve az I. és a 7. század, a Duna és a Fekete-tenger közötti területen), amikor

a dákokon a gyarmatosítók romanizáló akcióját gyakorolták, a

a dákó-római lakosságot alkotó római közigazgatás veteránjai;

b) a dákó-rómaiak folytonossága a Dunától északra az auréliai visszavonulás után

(271. év), a vándorlások során, amikor a romanizáció jelensége azokat is magába

foglalta

a szabad dákok; a 8. század végéig a dákó-római lakosság

román lakosság lett.

Ugyanakkor a Dunától délre továbbra is dákó-római lakosság élt,

a Traák-Daco-Getae leszármazottja a római Moesia tartományból. Ezek,

ismertebbek

Vlachs nevével választva képviselik a román nyelv nyelvjárásának beszélőit:

aromán,
Mengleno-román, istro-román.

A román nyelv része a latin eredetű alaprétegen keresztül (kb

A lexikális alap 60% - a), a neolatin nyelvcsaládból, a

Portugál, francia, spanyol, olasz.

A román nyelv kialakulásának fő szakaszai a következők voltak:

 a dákoktól és Moéziától származó dákok által elfogadott népszerű latin nyelv,

amelyben voltak

trák-dák szavakat is használt (az alap lexikális alap mintegy 10% -a);

 a VIII-IX. Században a következőkből származó elemek felvétele:

a délszlávok nyelve (az alap lexikális alap mintegy 20% -a).

A kora középkor dokumentumai a románokat néven emlékeztetik

Vlachs, volohi, blahi (germán eredetű kifejezések, amelyek a populációkat jelölik

Románc).