Hanni

Münzer

AZ ÖRÖKSÉG


Copyright © Hanni Münzer, 2015
A mű eredeti címe: Honigtot
Magyar kiadás © Animus Kiadó, 2015
A jogtulajdonos engedélye nélkül a műből részlet sem közölhető.
Fordította: Dr. Dobosi Beáta
Szerkesztette: Sarudi Ágnes
ISBN 978 963 324 336 7 (papír)
ISBN 978 963 324 337 4 (epub)
ISBN 978 963 324 338 1 (mobi)
Kiadta az Animus Kiadó 2015-ben
Felelős kiadó: a kiadó igazgatója
info@animus.hu
www.animus.hu
Az 1795-ben alapított
Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők
Egyesülésének tagja
Tipográfia, e-book: Scriptor Kft.

Simonnak, a kis angyalnak, ki túl rövid ideig járt
közöttünk
 Méhkirálynő
Csámcsogott és élvezte rég,
el nem telt, ha falt a nép.
Aranylón és édesen
gyümölcsöt rabolt kéjesen.

Az ég ura vidáman nevet,
a büszke királynő virraszt mindenek felett.
Deborah a neve neki,
Szép, okos és távoli.
A nap sugara el nem éri,
míg emberek vad táncát nézi.

De hirtelen, amott: különös illat leng,
a sírban bősz teremtmény mereng.
Vért ont a természet hóhéra,
a világra ember hozta: itt a végóra.

De csak a királynő éli túl,
lelkében vad bosszúvágy dúl.
Az ellen művét bevégzi ő maga,
Ha el is kell közben hullania.

A mennyre azóta vetül bánat árnya,
már hiába bánja.
A nép halott, reménye oda,
Az élet szép, a bosszú soha.
(Raffael Valeriani)[1]

[1] Rácz Péter fordítása.



„A rosszra való hajlam kezdetben olyan, mint a pókfonál, de végül olyanná válik,
mint a szekér istrángja.”
Talmud
 Előszó

Az a helyzet, hog y az ig azság terhe sokkal súlyosabb, mint amennyit

mag a az Isten valaha is elbírna.
Mindemellett az ig azság mindig a mag a törvényeit követi. Amikor az
ember a leg kevésbé számít rá, a felszínre bukkan, és ellene vall.
A családom akkor szembesült ezzel, amikor a nag yanyám meg halt, és
az anyám nem sokra rá nyomtalanul eltűnt.
Az eseményeket eg y elfeledett doboz meg sárg ult tartalma lendítette
mozg ásba.
A múlt utolért minket.
 ELSŐ RÉSZ

Jelen – Felicity
 Első fejezet

Seattle, Washington, Egyesült Államok, 2012.

május

– Biztos vag y benne, hog y jól döntöttél? – kérdezte Olivia a barátnőjét,

immár századjára az elmúlt eg y órában. Közben a hang jából kicsendülő
meg botránkozás enyhült kissé. Akárcsak a barátnője, Felicity vág ya is,
hog y reag áljon rá.
Felicity inkább arra összpontosított, hog y az óriási koffert – kissé
elvarázsolt és nem túl g yakorlatias édesanyja ajándékát – meg töltse a
holmijával.
Olivia az ág yon hasalva eg y almát majszolt, miközben borús
arckifejezéssel fig yelte barátnője ténykedését.
Felicity sejtette, hog y Olivia nem fog tág ítani. És nem tévedett.
– Eg yszerűen fel nem fog hatom, hog y teheted ezt velem. Hog y
intézhetted ezt az eg észet a hátam mög ött! Még is mi a csudát képzelsz?
Na, kibújt a szög a zsákból! Felicity elfojtott eg y mosolyt. Nem az
bosszantja Oliviát, amit tesz, hanem az, hog y sikerült az eg észet a
leg jobb barátnője és nem mellesleg a földkerekség leg kíváncsibb lénye
előtt titokban tartania.
Felicity eleng edte a füle mellett a meg jeg yzést, ahog y a korábbiakat
is, és kikiabált:
– Kész!
Lendületesen lezárta a koffert. A lecsukódó fedél puffanásában volt
valami visszavonhatatlan. A vitának vég e.
De Olivia máshog y látta.
– Eszedbe jutott eg yáltalán Richard, akár eg yetlen pillanatra is? –
kérdezte vég ső érvként.
Felicity meg pördült. Olivia az elevenére tapintott. Hát ig en, Richard.
A meg bízható, tehetség es, remek karrier előtt álló, és ráadásul piszkosul
jóképű Richard. Olivia bátyja tíz évvel volt idősebb nála, és máris
elismert sebész volt, míg a két újdonsült doktornő diplomáján alig
száradt meg a tinta.
A seattle-i g yermekkórház teljes női személyzete a férfi lábai előtt
hevert, Felicity meg éppen azon volt, hog y elhag yja. Eg y eg ész
kontinens fog ja elválasztani őket eg ymástól.
– Szeret tég ed, tudod? – Olivia ezt eg észen lág yan mondta.
– Tudom.
Richard is mondta neki teg nap, amikor Felicity búcsút vett tőle. A férfi
nem akarta, hog y elmenjen. Minden követ meg mozg atott, hog y
maradásra bírja, még a kezét is meg kérte. Felicity arra g ondolt, milyen
szomorú és csalódott lett a férfi, amikor kosarat adott neki. Az ő szíve is
elszorult a bánattól. Nem ig azán értette mag át, de nem tehetett
másként.
Mindig is ilyen volt, valamiféle belső nyug talanság hajtotta. és erősen
kételkedett benne, hog y ez valaha is meg változik. Rég en abban
reménykedett, hog y meg szabadul ettől, ha valóra váltja a nag y álmát, és
orvos lesz. De minél közelebb került a tanulmányai vég éhez és a
vizsg ákhoz, annál erősebb lett a sürg ető érzés, hog y új utakat keressen,
és kitörjön a rendezett kis életéből.
Közben pedig másra sem vág yott, mint hog y meg állapodjon és
meg találja a helyét az életben. Még is folyton az ellenkezőjét tette. Olyan
volt, mintha erősen akarna eg yfajta életet, még is eg y másikat
kényszerülne élni, miközben örökös harcban állna saját mag ával. Tett rá
eg y kísérletet, hog y elmag yarázza Richardnak. De hog yan
mag yarázhatna el valamit, amit ő mag a sem ért?
Nem tudta, honnan származik a szomorkás mondat, csak hirtelen
eszébe jutott: Sosem fogok belépni a szerelem birodalmába. Elveszettnek
érezte mag át tőle, és elborította a félelem.
– Mit mondtál? – Olivia elképedve meredt a barátnőjére.
Felicity nem volt tudatában, hog y hang osan is kimondta a szavakat.
De hirtelen rájött, honnan, pontosabban kitől származnak.
A nag ymamája mondog atta neki évekkel ezelőtt, mielőtt meg beteg edett
volna Alzheimer-kórban. Különös, hog y pont most jutott az eszébe.
Ug yanakkor meg érthető is, hiszen a nag ymamája hat nappal ezelőtt,
nyolcvanhét éves korában meg halt. A halála nemcsak neki, az eg ész
családnak meg váltás volt.
A temetés miatt Felicity elhalasztotta a kabuli útját, ahol az Orvosok
Határok Nélkül nevű seg élyszervezetnek fog dolg ozni.
Meg csörrent a mobilja. Biztosan az anyja, Martha lesz az. Voltaképpen
már rég itt kellene lennie. Rag aszkodott hozzá, hog y személyesen vig ye
ki a lányát a reptérre.
Felicity sóhajtott eg yet. Már most elborzadt az alig eg yórás autóúttól,
amelyet az anyja g arantáltan arra használ majd, hog y meg próbálja
eltántorítani a tervétől. „Édes istenem! Miért pont Afg anisztán? Neked
elment a józan eszed, Felicity, most komolyan! Azért tanultál ennyit,
hog y vég ül a világ vég én rohang ásszál csadorban? Még is hog y
képzeled? Nem is beszélve a tálibok merényleteiről. Rémes!”
De nem az anyja hívta. Az apja volt, aki az eg y évvel ezelőtt kapott
ag yvérzése óta kerekes székben ült, bár már sokat javult az állapota.
– Szia, kicsim! – köszöntötte. – Mondd csak, anya ott van?
– Helló, apa! Nincs. Már éppen hívni akartalak benneteket, hog y hol
marad ilyen sokáig . Mikor indult el?
– Pont ez az. Úg y fest, haza sem jött éjszaka. Még sosem csinált ilyet.
Abban bíztam, nálad van.
– Tessék? Anya nem ment haza? – Felicitynek nem fért a fejébe, amit
hallott. Az anyjának voltak ug yan hibái, de mag a volt a két lábon járó
meg bízhatóság , és eg észen biztosan nem hag yná eg yedül az apját
éjszakára, főleg az ag yvérzése óta.
– Nem lehet, hog y hívott, csak nem hallottad?
– Nem. Lehallg attam az üzenetrög zítőt. Senki sem hívott, nem volt
üzenet. És a mobilja is ki van kapcsolva. Hol a csudában lehet?
– Hová készült teg nap? Nem volt valami bizottság i ülés? Őket talán
felhívhatnánk. – Az anyja több jótékonyság i szervezetben is
tevékenykedett, az volt az élete értelme, hog y másokkal törődjön. Csak a
saját családjával ne kelljen, villant át Felicity ag yán. Elég , ne leg yél
ig azság talan! – kapcsolt rög tön. Az utóbbi időben sokat javult a helyzet.
– Nem, nem ment ülésre. Teg nap délben hívták az otthonból.
Meg kérték, hog y menjen át, és rámolja ki a nag yanyád szobáját, mert
sürg ősen elő kell készíteni a következő lakónak.
– És az otthont felhívtad?
– Persze. Azt mondták, alig fél órát volt ott délután, aztán már ment
is. Eg y ápoló látta, ahog y eg y dobozzal a hóna alatt elviharzott.
– Elviharzott? Anya? Hát ez nem vall rá.
– Nem, ahog y az sem, hog y nem jelentkezik. Nem lehet, hog y történt
vele valami? Autóbaleset vag y ilyesmi?
Felicity hallotta az ag g odalmat az apja hang jában.
– Arról már biztosan tudnánk. Tudod, mit, apa? Átmeg yek hozzád,
aztán vég ig telefonáljuk a különféle bizottság okat. Biztos van valami
kézenfekvő mag yarázat. Talán meg int elmerült valami maratoni
imádkozásban, és mindenről meg feledkezett.
Vagy ez a legújabb próbálkozása, hogy visszatartson az utazástól.
– De neked nem kellene már indulnod? – kérdezte az apja tüstént.
– Semmi g ond, elhalasztom meg int. Csak eg y hét múlva kell
kezdenem. Fél óra, és ott vag yok. Közben hívog asd tovább a mobilján.
Szia, apa!
– Jól értettem? Eltűnt az anyád? – kérdezte Olivia hitetlenkedve.
– Ig en. Nyilván már teg nap délután. Leg alábbis azóta nem jelentkezett
apánál. Apa ag yvérzése óta külön szobában alszanak. Apa g yakran
nag yon korán lefekszik. A sok g yóg yszer, amelyet szed, elálmosítja.
Ezért csak ma reg g el vette észre, hog y anya nincs meg .
Olivia felszökkent az ág yról, és kidobta a lerág ott almacsutkát.
– Nyomás, majd én átviszlek! Eng em is érdekel, mi lett az anyáddal.
Útközben Olivia elg ondolkodva meg jeg yezte:
– Maratoni imádkozást mondtál. Attól félsz, visszaesett? – A barátnők
már óvodás koruk óta ismerték eg ymást, ezért Olivia tisztában volt vele,
hog y Felicity anyjára időnként szinte rohamszerűen tör rá az ájtatosság .
– Mondd csak, mikor volt az utolsó? Nem mostanában, ug ye? –
fag g atózott tovább.
Felicity elg ondolkodott. Nag yjából nyolc éve történt utoljára, hog y az
eg ykori apáca, Martha Benedict napokra bezárkózott, és Isten
bocsánatáért könyörg ött, amiért elárulta. Annak előtte rendszeres
időközönként, körülbelül félévente meg tette. Felicityben most
tudatosult, hog y az anyja korábban szabályosan elvakultnak nevezhető
jámborság a évről évre fog yatkozott. A lány a homlokát ráncolta.
Valójában akkor fordultak jóra a dolg ok, amikor Maria nag ymama
előrehaladott Alzheimer-kórral otthonba került. Ezt meg is mondta
Oliviának, majd hozzáfűzte:
– Lehet, hog y a nag ymama halála miatt esett vissza. De nag yon
remélem, hog y nem. Csak feltépné a rég i sebeket. És apának sem tenne
jót, ilyenkor mindig olyanok járnak a fejében, hog y tönkretette anya
életét.
– Hát szerintem meg pont az anyád tette tönkre a ti életeteket. Most
őszintén, mindig is csodáltalak érte tég ed meg az apádat, hog y el
bírjátok viselni a hóbortjait. Még mindig a fülembe cseng , ahog y azt
hajtog atja: „Én vétkem, én ig en nag y vétkem.” Martha leg alább kétszer
olyan buzg ó hívő, mint a testvérem, Fred. Pedig ő jezsuita.
Felicity vág ott eg y g rimaszt. Nem ez volt az első alkalom, hog y a
barátnője szóba hozta ezt a témát. Az apja valóban mindent elnézett az
anyjának, mert valóság g al istenítette. Tizenöt évvel volt idősebb nála, és
elég későn házasodtak össze. Felicity volt az eg yetlen g yermekük. Az
anyja már elmúlt neg yven, amikor teherbe esett. Anya és g yermeke kis
híján belehalt a szülésbe, és Felicity hónapokig kórházban volt. Martha
Benedict ezt büntetésnek fog ta fel, azért, mert annak idején kilépett a
ferences nővérek rendjéből, hog y hozzámenjen Felicity apjához,
Arthurhoz. Felicity szívből remélte, hog y az anyja eltűnésének valami
más oka van, és nem az, hog y meg int rátört a bűnbánat.
Olivia rozog a Peug eot-ja bekanyarodott a Richmond Beach Drive-ra, és
meg állt Felicity szüleinek tég laháza előtt. Felicity a nyitott ajtóban
találta az apját. A két mankójára támaszkodott, nem volt rajta kabát,
noha a part felől hűvös szél fújt, amely összeborzolta ősz haját. A ház a
Pug et-szorosban feküdt, amelyet csak eg y földnyelv választott el a
Csendes-óceántól. Felicity, amikor meg látta apja ag g odalmas
pillantását, inkább meg tartotta mag ának az intelmeket, hog y íg y csak
meg fázik.
Bevezette a házba, az apja pedig előadta a fejleményeket, amelyek
tulajdonképpen nem is voltak. Felicity anyja még mindig nem
jelentkezett, a mobilja továbbra is ki volt kapcsolva, és a bizottság i tag ok
vég ig telefonálása sem vezetett eredményre. Felicity meg nézte az
üzenetrög zítőt, de nem volt rajta semmi. Az apjának nem volt mobilja.
Ő is felhívta a Woodhill Otthont, és ug yanazt a választ kapta, mint az
apja, hog y az anyja nag yjából fél órát időzött ott, majd búcsú nélkül
távozott.
– Válthatnék pár szót az ápolóval, aki látta? Lehet, hog y még is
mondott neki valamit.
– Nem – felelte az otthon vezetőhelyettese kurtán. – Mr. Gonzalez most
sajnos nem tud a telefonhoz jönni. De tudom, hog y csak azért vette észre
az anyját, mert kis híján nekirohant, és Mr. Gonzalez elejtette a kezében
lévő tálcát. És azt meg tudja mondani, mi lesz a nag yanyja szobájával?
Ha holnap délig nem ürítik ki, felszámítunk még eg y hónap bért.
Felicity mindent meg tett, hog y a hang ja nyug odtan cseng jen.
– Majd intézkedem.
Mélázva tette le a telefont.
– És most mi lesz? Nem nyelhette el a föld. Mi van, ha még is baja
esett? – kérdezte az apja, akinek az arcán eg yre mélyebbek lettek a
ráncok az ag g odalomtól. Felicity meg szorította a kezét.
– Felhívom a környező kórházak sürg ősség i osztályát, jó? Akkor
leg alább biztosat fog unk tudni.
– Ezt én is meg tudom csinálni, Felicity. Te inkább a telefontársaság ot
hívd, biztos meg tudják állapítani, honnan fog tak jeleket utoljára az
anyád mobiljáról – vetette fel Olivia, és máris nekilátott a munkának.
Olivia kutatásainak eredményeképpen meg tudták, hog y a környék
kórházaiba szerencsére eg yetlen Martha Benedictet sem szállítottak be.
Felicity is sikerrel járt a telefontársaság nál. Miután ig azolta a kérése
jog osság át, leg nag yobb meg lepetésére arról tájékoztatták, hog y az anyja
mobilját utoljára előző nap a Seattle–Tacoma repülőtéren mérték be.
– Mit keresett anya a reptéren? – kérdezte Felicity.
– Lehet, hog y időzavarban volt, és azt hitte, teg nap repülsz? –
tűnődött az apja. De közben a fejét csóválta, mintha ő mag a sem hinne
benne.
 – Alig ha. Ráadásul semmi értelme. Értem akart jönni, és ki akart vinni.
– Lehet, hog y hirtelen ötlettől vezérelve elutazott? – Ezt Olivia
kérdezte.
– De hát csak a kézitáskáját vitte mag ával. Ki utazik pog g yász nélkül?
– ellenkezett Felicity apja.
– Meg lepődnél, Arthur bácsi, hányan – felelte Olivia. – Viszont
eszembe jutott valami. Mi van a bankkártyájával? Kövessük a pénz útját!
– Tessék? Hog yan? – Felicity apja összezavarodottan nézett Oliviára.
– Az a helyzet, hog y Olivia túl sok krimit néz – szólt közbe Felicity. –
De ig aza van. Eg y próbálkozást meg ér. Felhívom a bankot. Lehet, hog y
anya nemrég iben használta a bankkártyáját.
Ismét ig azolnia kellett mag át, de mivel az apja tudta a választ a
biztonság i kérdésre, a lány vég ül meg kapta a felvilág osítást. Az anyja
teg nap késő délután jeg yet vett a római Fiumicino reptérre.
– Kit ismer az anyád Olaszország ban? – kérdezte Olivia.
– Senkit – Felicity és az apja szinte eg y emberként válaszoltak, és
döbbent pillantást váltottak.
– Akkor még is visszaesett?
– Miből g ondolod?
– Róma, pápa, a katolikus eg yház feje. Még mindig semmi? Mea
culpa? Sosem tervezte az anyád, hog y a leg mag asabb földi helytartónál
esedezzen bocsánatért?
– Jaj, istenem! – szaladt ki Felicity és az apja száján, ismét eg yszerre.
– Ámen! – vág ta rá Olivia szárazon.

Másnap délben Felicity a Seattle–Tacoma reptér indulási csarnokában

állt. A kezében azonban nem eg y kabuli, hanem eg y római jeg yet
szorong atott.
Közben már tudta, hog y az anyjára nem a bűnbánat tört rá. Martha
Benedict halott édesanyja múltjának helyszínére utazott.

Felicity az apjától Oliviával eg yütt az otthonba ment. Valami azt súg ta

neki, ott válaszokra lel.
Alaposan átkutatták a nag yanyja szobáját, de semmit sem találtak.
Felicity g ondolatai eg yre a titokzatos doboz körül forog tak, amellyel az
anyja állítólag elviharzott az otthonból. Vajon a doboznak van valami
köze az anyja rejtélyes eltűnéséhez? Az ápolóval, eg y idősebb mexikói
férfival is tudott váltani néhány szót, bár nem nag yon lett nyug odtabb
tőle. Az anyja úg y nézett ki, mint akit kerg etnek, mesélte az ápoló, és
eg y papírg alacsint halászott elő a köpenyéből.
– A nag ymamája ezt szorong atta a kezében, amikor meg halt. Oda
akartam adni teg nap az anyjának, de nem volt rá alkalmam.
Felicity kisimította a papírt, és látta, hog y eg y újság kivág ás az. Eg y
bíróság on készült kép volt rajta, nyilván a vádlottat ábrázolta. Sajnos a
képaláírás hiányzott róla. De Felicityt nem is annyira az elöl álló férfi
érdekelte, sokkal inkább a háttérben lévő nő, akiben a nag yanyját ismerte
fel. Az első sorban ült a nézők között, és mereven bámulta a vádlottat.
Felicity még senki arcán nem látott ilyen halálos g yűlöletet. A férfi
ruházata alapján és a nag yanyja életkora után ítélve az újság kivág ás a
hatvanas évekből származhatott. Ki ez a férfi? És miért érdekelte a
nag yanyját? Meg nézte a papír hátoldalát, de nem lett okosabb. Úg y tűnt,
a kivág ás eg y g yászjelentés része, és olyan nyelven íródott, amelyet nem
értett. Feltételezte, hog y héberül van. És ha ez ig az, felmerül a kérdés,
hog y jutott hozzá a nag yanyja eg y izraeli újság ból származó
fényképhez?

Felicity tudta, hog y nem sok értelme van a rendőrség hez fordulni. Az
anyja felnőtt ember, oda utazik, ahová akar, és akkor, amikor akar. Ezért
aztán habozás nélkül úg y döntött, hog y a nyomába ered, és mag a kutatja
fel. Természetesen ag g ódott érte, ug yanakkor neheztelt is rá, amiért az
apját íg y cserbenhag yta, és eg y szó nélkül köddé vált. Az apjának
eg yetlen nyug odt perce sem lesz, amíg nem hall róla. Olivia meg íg érte,
hog y g ondját viseli, mialatt Felicity távol lesz. A kabuli út elhalasztása
néhány nappal nem okozott g ondot.
– Várj, Felicity! – hallott eg y hang ot a háta mög ül. Meg fordult, és
Richardot látta, aki g yors léptekkel közeledett felé. – De jó, hog y még
elcsíptelek!
Üdvözlésképpen átölelte a lányt, és hosszan meg csókolta, mintha nem
is teg nap szakítottak volna. Aztán eleng edte, és azzal a mosollyal
vizslatta, amit Felicity úg y szeretett benne.
– Bocs, csak a meg szokás. – Úg y tűnt, Richardot kicsit sem feszélyezi a
csók, nem úg y a lányt. Gépiesen viszonozta, holott eltökélte, hog y nem
hiteg eti tovább a fiatalembert. De vajon most mit keres itt? A lány nem
érzett mag ában elég erőt, hog y meg ismételjék a teg nap esti jelenetet.
Richard azonban nem késett a mag yarázattal.
– Olivia elmondott mindent. Szerinte az anyád kapuzárási pánikban
szenved, és se szó, se beszéd, lelépett Rómába. Ig az ez? Fura, mert a
hirtelen felindulás az utolsó, amit Martha Benedictről el tudnék
képzelni. És te a fejedbe vetted, hog y utánamész?
Istennek hála, g ondolta Felicity. Richard az anyja miatt van itt, és nem
azért, hog y őt visszatartsa a kabuli úttól.
– Ig en, nag yon ag g ódom érte. Tudod, hog y milyen. Sosem járt még
Európában, nem beszél olaszul, csak eg y kicsit latinul, és amennyire
tudom, eg y teremtett lelket sem ismer ott.
– És mi a terved? Hog y akarsz a nyomára bukkanni? Róma hatalmas
város.
– Őszintén szólva halvány g őzöm sincs. Először az olasz rendőrség
seg ítség ét kérem, bár valószínűleg nem meg yek sokra vele. Jobban
bízom a bankban. Idáig felettébb előzékenynek bizonyultak. Tőlük
tudom, hog y anya pénzt vett fel a római reptéren. Ez leg alább valamiféle
nyom, és azt jelenti, hog y biztonság ban odaért. Amint újra használja a
bankkártyáját, tájékoztatnak.
– Tessék, van számodra eg y nevem és eg y római telefonszámom. –
Richard eg y cetlit nyomott a markába. – Beszéltem ma reg g el a
testvéremmel, Freddel, ő ajánlotta Lukas von Stetten atyát. Nég y
szemesztert tanultak eg yütt Münchenben. Lukas atya jezsuita, és néhány
hónapja Rómában él. Teg nap este felhívtam.
– Teg nap este? Kiug rasztottad szerencsétlent az ág yból? – Felicity
lopva az órájára sandított.
Richard ismét felvillantotta azt az ellenállhatatlan mosolyát.
– Fred testvér azt mondta, nem g ond. A papok huszonnég y órás
szolg álatban vannak az Úrnál. És von Stetten atya meg is íg érte, hog y
kimeg y eléd a reptérre, és seg ít majd a keresésben.
– Köszönöm. Nem is tudom, mit mondjak. Kínos helyzetbe hozol.
Olyan kedves vag y, én meg … – Nem fejezte be a mondatot. Alapjában
véve már mindent elmondtak, és semmit sem tudott hozzátenni, ami
eg yszerűbbé tette volna a dolg okat kettejük számára. Lábujjheg yre állt,
és meg puszilta a férfit. – Add át üdvözletemet Frednek.
Richard eg y pillanatig mag ához szorította, majd hirtelen eleng edte.
– Sok sikert! És jelentkezz, jó?
– Persze. – Azzal Felicity elindult, majd még is visszafordult. – Miről
ismerem meg von Stetten atyát?
– Nem lesz nehéz – vig yorg ott Richard. – Csak keresd a leg vonzóbb
pasit a környéken.
 Második fejezet

Róma, Olaszország

Tizenhárom órával később a repülőg ép leszállt a Fiumicino repülőtéren.

Késő délutánra járt, és Rómában rag yog ott a nap, és az ég olyan kék
volt, mint a képeslapokon. Felicity az elsők között hag yta el a csarnokot.
A g ép teljesen tele volt, ezért az érkezési oldalon nag y tömeg várta az
utasokat. A lány a férfiak arcát tanulmányozta. A leg inkább jóképűek túl
fiatalok voltak, és senki nem viselt reverendát. Eszébe jutott, hog y
Richard testvérét, Fredet sem túl sűrűn látta beöltözve. Hordanak
eg yáltalán a jezsuiták reverendát Rómában?
Meg pillantott eg y jóképű fiatal férfit, aki átnyomakodott a tömeg en,
de aztán azt is észrevette, hog y mindkét kezébe eg y-eg y g yerek
csimpaszodik. A nyomában eg y élénk színű ruhákba öltözött kövér férfi
haladt. Zöld rövidnadrág járól és rózsaszín ing éről a lánynak akaratlanul
is Richard leg utóbbi Halloween-jelmeze jutott az eszébe, amikor
g örög dinnyének öltözött. Ne gondolj folyton Richardra! – fig yelmeztette
mag át.
Előhalászta a cetlit, amelyen a telefonszám állt. Vár még eg y kicsit,
aztán felhívja von Stetten atyát. Biztosan nem tudott kijönni. Hirtelen
észrevette, hog y a tarka ruhás férfi ig yekszik mag ára vonni a fig yelmét,
és integ et a zsebkendőjével, amellyel az imént még a homlokát
törölg ette. Felicity körbepillantott, vajon tényleg neki jelez-e. A férfi
ismét intett. Kétség kívül neki jelzett. Odament hozzá.
– Sig norina Felicity Benedicthez van szerencsém? – kérdezte a férfi
kissé döcög ős ang olján.
– Ig en. Ön von Stetten atya? – Felicity a férfi kivörösödött arcába
bámult.
Szóval Richard csak ugratta!
– Nem. Von Stetten atyát eg y sürg ős üg y miatt Bamberg be rendelte a
püspök úr. Eng em küldött mag a helyett. Simone Olivieri atya vag yok.
Isten hozta Rómában, sig norina Benedict! – A férfi a kezét nyújtotta.
Felicity zavartan fog ta meg izzadt tenyerét.
– Nag yon köszönöm. De honnan tudta, hog y én vag yok az?
– Lukas atya szerint a jeg yese kiválóan leírta a külsejét: „Keresd a
leg szebb nőt a környéken!” És mag a tényleg nag yon csinos. – Simone
atya huncut mosolyt villantott rá.
A lány viszonozta a mosolyt. Tetszett neki a kövér pap.
– Nag yon kedves mag ától, hog y kijött elém.
– Semmiség . Nincs több csomag ja? – Meg lepetten nézett a lány apró
g urulós bőröndjére. Nyilván sosem látott még nőt, aki ilyen kevés
holmival utazik. Felicity nem sejtette, hog y az atyát öt lánytestvérrel
áldotta meg az Úr, akik annyi pog g yásszal érkeztek hozzá látog atóba,
hog y az eg y kisebbfajta költözködésnek is beillett volna.
– Nincs. Bízom benne, hog y hamar meg találom az anyámat. Ha tovább
kell maradnom, majd meg veszem, amire szükség em van.
– Jó, akkor elviszem a szállodába, hog y bejelentkezhessen. Tudja már,
hog yan kezd a keresésnek? – kérdezte Olivieri, miközben elhag yták a
reptér épületét, és kiléptek a meleg májusi napsütésbe.
– Ig en, elsőként a rendőrség hez fordulok. Talán van rá lehetőség , hog y
körbekérdezzenek a római szállodákban. Valahol biztosan aludt az
anyám ma éjjel. Teg nap délután érkezett meg .
– Jó. Melyik szállodában száll meg ?
– A Viscontiban.
Felicity elő akarta szedni a fog lalását, de a pap leintette.
– Hag yja csak, tudom, hol van. Az óvárosban, a Piazza del Popolo
közelében.
Miután Felicity bejelentkezett, Simone atya elvitte a leg közelebbi
rendőrség re a Piazza della Trinità dei Pelleg rinire.
A rendőr nag yon meg értő és barátság os volt, ám nem állt módjában
körbekérdezni a szállodákat.
– Sajnálom, sig norina! – tolmácsolt Simone atya. – De az anyja nem
eltűnt személy. Nem jelentették be az eltűnését, és az imént mondta,
nincs oka azt feltételezni, hog y bűntény történt. Várja meg , míg
mag ától jelentkezik, sig norina. Eg yébként azt javaslom, forduljon az
amerikai nag ykövetség hez a Via Vittorio Venetón. Arrivederci!
– Erre számítottam – jeg yezte meg a pap, és újfent meg törölg ette a
homlokát a zsebkendővel. – Ez a római hatóság ! Csak felelősség et ne
kelljen vállalniuk semmiért, és más nyakába sózhassák a munkát!
– És most mihez kezdjünk? – állt meg Felicity tanácstalanul a
rendőrség lépcsőjén.
– Először is elmeg yünk enni, és közben meg beszéljük, hog yan tovább.
Van eg y ötletem. De jöjjön, üljünk be a Trattoria da Ginóba. Csak pár perc
g yalog .
Felicitynek nem ig azán volt étvág ya, de a pap olyan lelkesen áradozott
az ételről, hog y nem volt szíve visszautasítani a meg hívást. A vendég lős,
Gino rég i barátként üdvözölte Simone atyát, és repesett az örömtől,
hog y eg y bella signorinát hozott mag ával. Öt percbe sem telt, és máris azt
kérdezg ette a lánytól, hog y ízlik az étel, miközben eg yre az asztaluk
körül sürg ölődött.
Felicity mindent meg tett, hog y leg alább az étel felét mag ába diktálja,
miközben Simone atya jó étvág g yal vetette mag át a finomság okra, és
nem fukarkodott a vörösborral sem. Felicity csak aprókat kortyolt a
poharából. Érezte, hog y mig rénje lesz, és a délben elfog yasztott vörösbor
csak rontott volna a helyzeten. Még csak az előételként felszolg ált
tésztás babnak láttak neki, de a lány nem tudta tovább türtőztetni mag át,
és meg kérdezte Simone atyát, mit talált ki. A pap körülményes
mozdulatokkal beg yűrte a szalvétát az ing nyakába, majd ránézett.
– Von Stetten atya elmondta, hog y az édesanyja nag yon vallásos, és
sokat imádkozik. Arra g ondoltam, adhatna eg y képet róla, amelyet én
sokszorosítanék, és kiosztanám a papok között, hog y fig yelhessék, betér-
e a templomukba.
– Nag yszerű ötlet! Természetesen van róla képem!
Simone atya fog ta a kanalát.
– És most kóstolja meg a levest. Gino készíti a leg jobb tésztás babot
eg ész Rómában! És ne ag g ódjon, sig norina Benedict. Meg találjuk az
édesanyját.
 Harmadik fejezet

A fénykép sokszorosítására már nem került sor.

Miközben Gino felszolg álta a kávét, Felicityt felhívta a bank, és
meg adta a szálloda nevét, ahol az anyja meg szállt. Simone atyával
rög vest fel is kerekedtek a Via della Conciliazionén álló hotelbe.
A recepción Felicity ig azolta, hog y Martha Benedict lánya. A recepciós
szerint az anyja a szobájában tartózkodik, mert használta a
kulcskártyáját, amely az elektromos zárat nyitja. De Martha nem vette fel
a telefont.
– Lehet, hog y sig nora Benedict éppen zuhanyozik, vag y a haját
szárítja, ezért nem hallja a csörg ést – találg atott a recepciós.
Felicityn erőt vett a türelmetlenség .
– Jó, akkor várunk tíz percet, aztán újra meg próbáljuk. Ha akkor sem
veszi fel, meg tudjuk nézni? Csak hog y biztosak leg yünk benne, minden
rendben van-e.
– Természetesen.
Ekkor kinyílt a lift ajtaja, és eg y idősebb, köpenyes ázsiai nő tolta ki a
takarítókocsiját a recepcióra. Váltott pár szót a recepcióssal, amelynek
során kissé összeszólalkoztak, de Felicity csak az anyja nevét hallotta ki a
beszélg etésükből. Kérdőn pillantott Simone atyára.
– Úg y tűnik, a „Kérem, ne zavarjanak!” tábla már teg nap este óta kint
lóg az anyja szobájának ajtaján. – Azzal a pap a recepcióshoz fordult, és
határozottan azt mondta: – Szerintem jobb, ha most rög tön meg nézzük.
Lehet, hog y a hölg y meg beteg edett, és orvosra van szükség e.
A recepciós bólintott, kihívta az eg yik munkatársát az irodából, hog y
helyettesítse, és a lifthez vezette őket.
Nemsokára a kétszáztizenkettes számú szoba előtt álltak, és
kopog tattak. De semmi nem történt. Felicity az anyja nevét kiáltotta.
Semmi.
 – Kérem, nyissa ki az ajtót! – a lány ideg es lett.
A recepciós nem habozott, és kinyitotta az ajtót a mesterkulccsal.
Felicity lépett be elsőként, és a szeme elé táruló hihetetlen
rendetlenség re meredt. A szoba minden zug ában újság kivág ások és
papírfecnik hevertek. A zömüket széttépték, de néhányat újból
összerag asztottak. Olyan volt, mint eg y óriási kirakós. Az anyja az ág yon
térdelt, amelyet szintén elborítottak a papírok, és eg y kis jeg yzetfüzetet
lapozg atott. A haja borzasan lóg ott az arcába, és úg y tűnt, g ondolatban
teljesen máshol jár. Azt sem vette észre, hog y valaki bejött, és csak akkor
nézett fel, amikor a lánya meg rag adta a karját. Riadtan felkiáltott.
– Anya! Én vag yok az, Felicity!
Martha úg y bámult a lányára, mint eg y ideg enre. Aztán sóhajtott
eg yet, és mindkét kezével meg dörzsölte az arcát. Vég ül halkan azt
kérdezte:
– Mit keresel itt, Felicity?
– Tég ed. Borzalmasan ag g ódtunk apával. Csak úg y eltűntél. Még is mit
g ondoltál? Miért nem hívtad fel apát? Mit csinálsz itt eg yáltalán? Milyen
papírok ezek? – Noha Felicity meg könnyebbült, hog y ilyen hamar
ráakadt az anyjára, a hang jából szemrehányás csendült ki.
Az anyja körülnézett, mintha csak most venné észre a rendetlenség et.
Anélkül hog y válaszolt volna, beletúrt kócos hajába.
– Biztos rémesen festek.
– Kit érdekel? A fő az, hog y jól vag y. Mert jól vag y, ug ye?
– Persze. – Martha nehézkesen feltápászkodott az ág yról. Tett eg ypár
bizonytalan lépést, meg ing ott, és majdnem összeesett. Simone atya
elkapta, és visszaseg ítette az ág yra. Felicity meg fog ta a kezét, és
kitapintotta a pulzusát.
– Nag yon g yeng e. Mikor ettél utoljára, anya?
– Nem tudom – hang zott a tétova válasz. – Talán teg nap reg g el.
Simone atya már eng edett is neki eg y pohár vizet, és g ondoskodón
odanyújtotta.
A recepciós tanácstalanul ácsorg ott a szobában.
– Fel tudna küldeni valami könnyű harapnivalót az anyámnak? Levest
vag y rántottát? – fordult hozzá Felicity.
 A recepciós bólintott, és sietősen távozott.
Simone atya közben vég ig pillantott a szobában szétszórt
újság kivág ásokon. Ennyi idő alatt nem nag yon látta át őket, de eg y
részük elég rég inek tűnt. Az eg yik összerag asztott képen látható
ruhákból ítélve a húszas évekből származhattak. Felfedezett eg y zöld
mappát is, amelyen valami iratszám szerepelt. Bíróság i üg yirat talán?
Aztán a pillantása a jeg yzetfüzetre esett, amelyet a sig nora lapozg atott,
amikor beléptek a szobába. Lepottyant a földre, amikor a nő meg próbált
felállni, és kinyílt az utolsó oldalon. Az atya felvette. Felismerte a héber
nyelvű írást, amelynek vég én csak eg yetlen szó állt: met, ami héberül
annyit tesz, halott. Még is mit jelentsen ez?
– El tudja olvasni? – Felicity anyja meredten bámult rá. Hirtelen
visszaköltözött az élet a tekintetébe.
– Ig en. Héberül van.
– Tud héberül?
– Ig en, tanultam.
– És le tudná fordítani, ha meg kérném?
– Eg y kicsit soknak tűnik eg yszerre. – Simone atya g yorsan
vég ig pörg ette a jeg yzettömböt.
– Kérem, nag yon fontos! Tudnom kell, mi áll benne.
– Ki írta? – kérdezte Felicity, aki idáig némán követte a beszélg etést.
– Feltételezem, hog y a nag yanyád.
– A nag ymama tudott héberül?
– Ezek szerint.
– Nem is tudtad?
– Nem, sosem mondta. És nem is olasz volt, hanem német, csak a
háború után jött Rómába. Ezért vag yok itt. Eg ész életében hazudott
nekem és apának. És ezzel a halálba kerg ette apát, ebben biztos vag yok.
– Tessék? – Felicity döbbenten nézett az anyjára. – Elment az eszed?
Miket beszélsz?
– Ez az ig azság . A nag yanyád bűnös a nag yapád halálában.
– De hát a nag ypapa autóbalesetben halt meg 1960-ban!
– Ig en, de azért, mert a nag yanyád összeveszett vele, és kipenderítette
a házból. Nag yapád meg beült a kocsijába, és nekihajtott eg y fának.
Szerintem készakarva.
– Hog y mondhatsz ilyet, anya? És honnan szeded ezt? Akkoriban
g yerek voltál!
– Tizennég y éves voltam, elég idős már. És amint meg találtam a
nag yanyád szobájában a dobozt és benne a verset, minden eszembe jutott
arról a napról, amikor a nag yapád meg halt. Eddig nem is emlékeztem
rá. De abban a pillanatban, amikor elolvastam nag yapád versét, amelyet
a nag yanyádhoz írt, meg int felrémlett minden. Itt is van. – Felicity anyja
eg y apróra hajtog atott papírlapot vett elő a táskájából. – Olvasd csak el!
A dátum a hátoldalán van. Két nappal a halála előtt írta.
– Nag yon szomorú vers – motyog ta Felicity, miután vég ig olvasta a
költeményt.
– Ig en, az. Nem az volt az első veszekedésük, már napok óta vitáztak.
De a nag yapád sosem kiabált. Szelíd ember volt, sosem hallottam, hog y
meg emelte volna a hang ját a nag yanyáddal szemben. Rajong ott érte,
királynőként bánt vele, és „az én méhkirálynőm”-nek nevezte. Akkoriban
mindig ug yanazon a dolg on kaptak hajba. A nag yanyád üvöltözött, hog y
a nag yapád becsapta, és hog y valami férfi nem is halt meg , és a
nag yapád csak meg akarta akadályozni, hog y bosszút álljon rajta.
Teljesen kiborult ezen. A nag yapád azzal védekezett, hog y neki
elsősorban a g yerekre kellett g ondolnia. Leg főképpen azt nem akarta,
hog y a nag yanyád Izraelbe repüljön. Arra is emlékszem még , hog y szó
volt eg y bíróság i tárg yalásról, amelyen nag yanyád mindenképpen ott
akart lenni, és vallomást akart tenni. A nag yapád viszont azt állította,
hog y nem a vallomás miatt akar odamenni, hanem hog y meg ölje azt a
férfit.
– Milyen férfit?
– Azt nem tudom. De azért vag yok itt, hog y kiderítsem.
Felicity meg rendülve rog yott az anyja mellé az ág yra. A nag yanyja
meg akart ölni valakit, és a nag yapja azon volt, hog y meg akadályozza
ebben? Ennek se füle, se farka.
– És miért vag y olyan biztos benne, hog y éppen itt, Olaszország ban
találsz választ a kérdéseidre?
– Mert minden Rómában kezdődött. A nag yapád és a nag yanyád itt
ismerték meg eg ymást röviddel a háború után. Nem Seattle-ben, ahog y
mindig is mondták. Az is csak eg y hazug ság volt.
Felicity hitetlenkedve bámulta az anyját.
– Honnan tudod? És miért hazudtak volna erről?
– A dobozban benne volt az olasz születési anyakönyvi kivonatom is.
Annyira azért tudok latinul, hog y a Certificatio di nascita kifejezést
meg értsem. Anyám állításával ellentétben nem az Államokban
születtem, hanem Rómában, eg y börtönben! Az amerikai keresztlevelet
biztosan a háború utáni zűrzavarban szerezte valahog yan.
– Eg y olasz börtönben születtél? – A dolog eg yre kacifántosabb lett, és
Felicity seg élykérőn pillantott Simone atyára. A férfi felvonta a
szemöldökét, és pont olyan tanácstalannak tűnt, mint a lány.
– Eg yébként meg – bizonyg atta Martha – teg nap elmentem a címre,
amely a születési anyakönyvi kivonaton áll, de most eg y lakótömb van
ott. A börtönt már rég lebontották. Anya azon a helyen találkozhatott
apával, aki ott dolg ozott, leg alábbis szerepel a neve a dolg ozók 1944-es
listáján, amelyet a városi levéltárban őriznek. Nemcsak orvos volt,
hanem pap is. – Martha Benedict hang jából felindultság csendült ki,
mintha ez utóbbit még mindig nem tudná felfog ni.
– De az isten szerelmére, miért vag y olyan biztos mindebben, anya?
– Eg y buzg ó diáklánytól tudom, aki kiválóan beszél ang olul, és a
városi levéltárban vég zi a g yakorlatát. Azt sajnos nem tudta
meg mondani, miért volt anya börtönben, csak annyit, hog y a
Vatikánban követett el valami bűntettet. Ezért nem volt róla anyag a
levéltárban, azt a Vatikánban őrzik. Kérvényezni kell, hog y az ember
meg tekinthesse. Ezt tervezem holnapra. A lány azt viszont kiderítette,
hog y az apám ig azi neve Raffael Valeriani volt, és nem Ralph Valerian.
Az olasz anyakönyvi kivonatomon az áll, hog y az apa ismeretlen. Ami
annyit jelent, hog y az ember, akit idáig az apámnak hittem, nem is az
apám volt. Mindketten hazudtak nekem. Rá kell jönnöm, ki volt az ig azi
apám. Az anyám miatta nem szeretett soha, tudom. Természetesen
felfog tam, hog y nem lett volna szabad se szó, se beszéd elutaznom. De
teljesen összezavarodtam, képtelen voltam tiszta fejjel g ondolkodni.
Felicity zaklatottan nézte az anyját. Hirtelen eszébe jutott az
újság kivág ás, amelyet az ápolótól kapott. Lehet, hog y a képen látható
vádlott az a férfi, akit a nag yanyja a nag yapja szerint 1960-ban meg
akart ölni? Lehet, hog y korábban már tett is rá kísérletet? Borzalmas
g yanú kerítette hatalmába. Fontolóra vette, hog y meg mutassa-e az
anyjának az újság kivág ást.
De az anyja már elfordult tőle, és Simone atyát nézte áthatóan.
– Le tudja fordítani nekem a szöveg et?
A tekintete nem könyörg ő, sokkal inkább parancsoló volt. Simone atya
emiatt kicsit kényelmetlenül érezte mag át, mert átg ondolta, mennyi
dolg a van az elkövetkezendő napokban. Vizsg áztat, és be kell adnia eg y
tudományos munkát, ráadásul az általa vezetett Jezsuita Színház
hamarosan előadja Shakespeare Szentivánéji álom című darabját. A díszlet
még távolról sem volt kész, a rendezéssel kapcsolatban sem tisztáztak
még mindent, a főszereplő influenzás lett, és még nem talált helyette
senkit. Eg y szabad perce sem volt a fordításra. Már az is, hog y ma
szabaddá tette mag át pár órára, kis híján romba döntötte az
időbeosztását. Nem, az kizárt, tényleg nincs ideje újabb jó cselekedetre.
Aztán meg hallotta a saját hang ját, amint azt mondja:
– Nag yon szívesen lefordítom, sig nora Benedict. De eltarthat néhány
napig . Közben talán meg nézhetné a lányával Rómát. Azonnal
jelentkezem, amint elkészültem. Rendben?
Gondolatban pedig átkozta mag át a kíváncsiság áért, amelyet a
leg nag yobb hibájának tartott. De volt valami, ami arra késztette, hog y
vállalja a feladatot. Valami, ami több volt a puszta kíváncsiság nál. Lelki
g ondozó is volt, és tisztán látta, milyen törékeny az anya és a lánya
kapcsolata. Mintha eg y szakadék két szélén állnának. Ha e távolság oka a
nag yanya múltjában rejlik, akkor meg próbálhat seg íteni nekik a rejtély
meg oldásában.
 Negyedik fejezet

Öt nappal később a teljesen kialvatlan Simone atya felhívta Felicityt.

A fordítás kedvéért mindent félretett, és csaknem meg állás nélkül
dolg ozott rajta.
– Ott van az anyja? – kérdezte.
– Nincs, leszaladt venni eg y-két dolg ot. – A lányt meg lepte a kérdés.
– Remek! Kész vag yok a fordítással. És be kell vallanom, mélyen
meg rázott. Erre nem voltam felkészülve, sig norina Felicity. De nem
akarok elébe vág ni a dolg oknak. Mindenképpen el kell olvasnia, akkor
majd rájön, mire g ondolok. A feljeg yzések tényleg a nag yanyjától
származnak, ahog y az édesanyja feltételezte. Van mag ánál laptop?
– Ig en.
– Remek. És mi az e-mail címe? Átküldöm a fordítást. És ha szabad
javasolnom, először mag a olvassa el, és szóljon, ha vég zett. Aztán eg yütt
meg mutatjuk az édesanyjának. Rendben?
Felicity kérdés nélkül mindenbe beleeg yezett, bár furcsállotta a pap
rejtélyes viselkedését. És most már tartott is attól, hog y meg tudja a
nag yanyja történetét. Vajon mi zavarhatta íg y össze az atyát?
Az utóbbi napokban semmire sem jutottak a dobozban talált iratokkal.
Pedig néhány rövidke sétát leszámítva, amelyre Felicitynek szabályosan
úg y kellett elráncig álnia az anyját, ki sem dug ták az orrukat. Nem
nézték meg Rómát, folyton csak az újság kivág ásokat bújták.
– Eg yvalamit nem értek, anya – mondta Felicity az anyjának már a
kezdetek kezdetén. – Miért tépett szét mindent a nag ymama, és miért
őrizte aztán eg y dobozban az eg észet? Miért nem dobta ki?
Az anyja zavartan vallotta be, hog y ő tépett miszlikbe mindent első
rémületében. Felicity nag y sóhajjal látott neki a fecnik
összerendezésének, amelyek kizárólag újság kivág ások voltak, sehol eg y
levél vag y más irat. A többség üket németül vag y olaszul írták, néhányat
héberül. Sem Felicity, sem az anyja nem beszélte ezeket a nyelveket.
Felicity meg próbált eg y-két szöveg et eg y internetes
fordítóprog rammal lefordítani, de csak értelmetlen szóhalmazt kapott.
Újabb órákat szánt arra, hog y szavanként kiszótárazzon valamit, de az
eredmény ug yanolyan nyomorúság os volt, és nem lett sokkal okosabb
tőle.
Az eg yütt eltöltött napok eg yetlen jótékony hatása az volt, hog y anya
és lánya kicsit közelebb kerültek eg ymáshoz. Nem is annyira a
beszélg etésektől, hanem inkább azért, mert alig észrevehetően
meg változott körülöttük a lég kör, noha Felicity még nem értette
teljesen ezt a változást.
Ezekben a napokban a lány több ízben is kísértést érzett arra, hog y
meg törje a hallg atást, amely az eg ész g yerekkorát beárnyékolta. De mit
mondhatott volna? Kérdezze meg az anyjától, miért érezte mindig úg y,
hog y szakadék tátong közöttük? Gyerekként elfog adta a helyzetet, mert
nem ismert mást. De amikor felnőtt, lassacskán ráébredt, hog y mindig is
hiányzott neki valami. Richard a szakításkor a szemére vetette, hog y fél
a mély érzésektől, és szabályosan menekül előlük. Akkor puszta
közhelynek tartotta a férfi szavait, most azonban elmereng ett rajta,
nincs-e még is ig aza.
Gyáva volna? Az eg yszerűbb meg oldást választotta, és meg bántotta
Richardot, ahelyett hog y szembenézett volna a saját hibáival? És ha az
elhunyt nag yanyja a meg oldás kulcsa? Felicity először g ondolt arra,
hog y hármójukban, a nag yanyjában, az anyjában és benne a kínzó
nyug hatatlanság a közös vonás.
De leg alább az anyja elérte a célját, és Felicity nem repült el Kabulba,
ahol ma kellett volna szolg álatba állnia. Ehelyett bekapcsolta a laptopját,
hog y elolvassa Simone atya levelét, amely már a postafiókjában várta.
Meg nyitotta a csatolt dokumentumot, és belemerült az olvasásba.
Deborah levele a lányához, Marthához

Drága kislányom, Martha!
Ma megtudtam az orvostól, hogy az Alzheimer-kór korai szakaszában vagyok.
A sors kegyetlen iróniája, hogy az egész életemet arra tettem fel, hogy
elfeledjem a múltamat, és most el is fogom, lépésről lépésre.
Mielőtt ez bekövetkezik, be akarom pótolni, amit már rég meg kellett volna
tennem. El akarom mesélni neked a családunk történetét. Hogy kik vagyunk, és
honnan jöttünk.
Minden ember egy nagy láncolat része, mert mindannyian az őseink életének
egy darabkáját és gondolatait hordozzuk. Ha a szeretet a szívben lakozik,
akkor az emlékek a lélekben. Mindkettő halhatatlan. De időnként történnek
rossz dolgok, amelyek kiszakítanak egy szemet ebből a láncból, és
beárnyékolják a szívet és a lelket. Én is réges-régen kiszakadtam.
Tudom, hogy anyaként csődöt mondtam, Martha. Egész életedben idegen
maradtam számodra, tudatosan kizártalak a világomból, és megakadályoztam,
hogy az őseid láncolatának része légy. Nem kérek bocsánatot érte. Mert ez az
egész megbocsáthatatlan.
De talán kissé jobban megértesz, ha megismered a történetemet, a
történetünket. Sok mindent feljegyeztem, héberül, azon a nyelven, amelyet az
apám tanított meg nekem. A mostohaapád, Raffael ötlete volt. Abban bízott,
hogy így jobban fel tudom dolgozni az élményeimet.
A mostohaapád csodálatos ember volt, Martha. Megadta neked mindazt, amit
én nem tudtam. Amikor Rómában megismertem, fiatal pap volt, imái
buzgalmán csak az a vágya tett túl, hogy irgalmasságot és felebaráti szeretetet
gyakoroljon. Sziklaszilárdan hitt benne, hogy az Úr azért vezérelt az útjába,
hogy megmentsen. Így lettem a végzete. Raffael mindent feláldozott értem, a
hivatását és a hazáját, Olaszországot. Nem érdemeltem meg a szeretetét, és
sosem mondtam érte köszönetet neki. Évekkel később, nem sokkal a halála előtt
azt mondta, végre megértette, hogy a szeretet cselekedet is.
Azóta nem hagy nyugodni ez a gondolat. Először nem értettem, mit akart vele.
De aztán rájöttem, hogy az irántam érzett szeretetét úgy értelmezte, mintha
önmaga ellen cselekedett volna. Az irántam való szeretete tönkretette. Én tettem
tönkre őt.
Azt gondolod, hogy sosem szerettelek, ugye? Az igazság az, hogy sosem
akartalak szeretni. Nem akartam gyereket. Eleinte gyűlöltem a testemet, amiért
ezt tette velem, aztán gyűlöltem magamat, amiért nem akadályoztam meg.
De amikor megszülettél, és először tartottalak a karomban, eljött a pillanat,
amelyben elhittem, hogy minden jóra fordul. A szeretet felfoghatatlan, mindent
elsöprő érzése elborított. Aztán hirtelen ismét a gyűlölet vette át az uralmat. De
nem téged gyűlöltelek, Martha, hanem magamat. Azért, mert szerettelek.
Összezavarodtam, nem akartam szeretetet érezni, soha többé nem akartam
érezni semmit. A szeretet a múlté volt, és nem akartam, hogy újra az életem
része legyen, ezért kiirtottam magamból. A gyűlölet maga az ördög volt, aki
erősen fogta a kezem.
Ezért tiszta szívemből szeretetteli, boldog életet kívánok neked. Van egy
csodálatos lányod. Add meg neki azt a szeretetet, amelyet én mindig
megtagadtam tőled, és találjátok meg a helyeteket az ősök láncolatában.
A történetemmel, amely a ti történetetek is, felveszem a harcot a feledéssel.
És végezetül csak leírom. Bocsáss meg, Martha, és élj boldogan!
Anyád
 MÁSODIK RÉSZ

Múlt

Gustav és Elisabeth
 Ötödik fejezet

A fehér holló München, 1923. november 9.

Elisabethnek rossz volt a lelkiismerete a késése miatt. A férje már

biztosan nag yon ag g ódik. Amikor visszatért Dießenből, leg nag yobb
bosszúság ára azzal volt kénytelen szembesülni, hog y München utcáinak
zömét időközben teljesen lezárták.
A szolg álóleány még alig nyitotta ki az ajtót, Elisabeth férje máris
nag y léptekkel sietett elé a Prinzreg entenplatzon fekvő tág as lakásuk
folyosóján. A nyomában Felix, a tacskó szaladt.
– Szervusz, Gustav! – köszöntötte Elizabeth szándékos élénkség g el. –
Bocsáss meg , amiért késtem, de meg int katonásdit játszanak az utcákon.
És tudod, kivel találkoztam? Azzal az emberrel, aki körül akkora ribillió
van mostanában. Hog y is hívják? Hudler?
Épp csak annyi ideje volt, hog y átadja az ernyőjét és a kesztyűjét
Ottiliének, a lánynak, és a férje máris szorosan a karjába zárta. Elisabeth
meg rendülve tűrte az ölelését. Gustav, tőle szokatlan módon, teljesen
mag ánkívül volt.
A tekintélyes orvos és a bécsi születésű, feltörekvő operaénekesnő alig
pár hónapja voltak házasok. Az első találkozásuk és az esküvőjük között
pedig eg y hónap sem telt el. Ezért aztán az úri társaság szalonjaiban
mindenféle szóbeszéd járta, hiszen az ilyen rövid jeg yesség sok
találg atásra ad okot. De ők ketten rá sem hederítettek.
Elisabeth heves vérmérsékletű, lobbanékony teremtés volt,
csillapíthatatlan nyug talanság g al. Míg nem eg y szép napon találkozott
Gustavval, akinek nyug alma azonnal meg fog ta. Noha a férfi fokozatosan
meg szelídítette, Elisabeth nem bújhatott ki a bőréből. Ám Gustav a fiatal,
boldog házasokra jellemző elnézéssel kezelte a nő örök
nyug hatatlanság át.
És Elisabeth épp azért rémült meg most annyira, mert tudta, milyen
hig g adt eg yébként a férje. Biztosan valami szörnyűség történt! Az nem
lehet, hog y csupán az ő késése izg atta fel ennyire. Gondolatban g yorsan
újra vég ig vette kirándulása menetét.

Kéthetente rendelt eg y Mercedes-Benzt sofőrrel eg yütt a Seitzstraßén

székelő Auto-Sixttől, hog y meg látog assa az anyját, özveg y Frau Maria
Kaseg g ert, aki eg y kis házban lakott Dießenben, az Ammer-tó partján.
A házat, amely kétórányi autóútra volt Münchentől, Elisabeth vette neki
az első g ázsijából. Frau Kaseg g er némi reumás fájdalmakat leszámítva a
leg jobb eg észség nek örvendett.
Aznap miután meg reg g eliztek, a két nő hosszú sétára indult a
tóparton. A közös ebéd és az azt követő kávé után a sofőr érte ment a
meg beszélt időben.
Elisabeth szerény körülmények között nevelkedett. Az apjáról nem
lehet túl sokat elmondani, talán csak annyit, hog y bármibe fog ott is,
balul sült el.
1910-ben, amikor Elisabeth tízéves volt, eg y szélhámos
meg szabadította a Theresienstraßén álló cipészműhelytől és háztól,
amelyet az apjától örökölt. A család kénytelen volt eg y szűkös, nyirkos
lakásba költözni Bécs falain kívül. Kaseg g er mesternek azonban bőven
jutott a sajátos bécsi sármból, és eg yszerűen nem lehetett harag udni rá.
A család két hölg y tag ja mindenekfelett szerette. A férfinak nem adatott
meg , hog y meg érje a lánya sikereit: 1914-ben az elsők között
csatlakozott a lelkes császári csapatokhoz, amelyek meg torolták Ferenc
Ferdinánd trónörökös aljas meg g yilkolását, és az elsők között volt, akik
meg haltak a hazáért. Nem vitás, szerencsétlen flótás volt.
Dießenből München felé menet Elisabethre rájött a szükség , amiben az
anyja híg kávéja volt a ludas. Már éppen azt mérleg elte, meg forduljon-e,
és keressen eg y rendes vendég lőt, amikor eszébe jutott, hog y a
barátnőjének, Helg a Putzing ernek van eg y kis parasztháza Utting ben.
Tudomása szerint Helg a az utóbbi időben csaknem mindig ott
tartózkodott, és elhatározta, hog y tesz eg y próbát.
A két fiatal nő csak fél éve ismerte eg ymást, eg yütt tanultak Lilli
Lehmann énektanárnál Münchenben. Közel eg yidősek voltak, és azonnal
összebarátkoztak, noha külsőleg és vérmérséklet terén alig ha
különbözhettek volna jobban. Helg a mag as volt és szőke, meg fontolt és
kieg yensúlyozott, míg Elisabeth apró és törékeny, akár eg y madárka, a
haja feketén csillog ott.
Elisabeth hamarosan meg ismerte Helg a férjét, Bubit is, akit eredetileg
Eg onnak hívtak, de kamaszkori beceneve máig rajta rag adt, noha
Elisabeth még soha senkit nem látott, akire ez a g yerekes név kevésbé
illett volna. Bubin minden túl nag y volt: a keze, a lába, az orra, a feje.
Testes volt, akár eg y bika, hang os, és hajlamos a pimaszság ra.
Ug yanakkor g yönyörűen és szenvedéllyel zong orázott, és Elisabeth, aki
mag a is kiváló zong orista volt, a zene terén rokon léleknek érezte a
férfit.
Aztán eg y vasárnap a Putzing er házaspár meg hívta Elisabethet és
Gustavot Utting be. Bár Gustav nem volt olyan jóban Bubival, mint a
feleség e, be kellett ismernie, hog y Helg a férje rendkívül olvasott és
művelt ember. Tősg yökeres müncheni család sarja volt, amelynek többek
között volt eg y saját művészeti kiadója. Ez lehetővé tette, hog y Bubi
külföldön, a Harvard Eg yetemen folytasson tanulmányokat. Az eg yetem
után New Yorkban élt néhány évig , és az ottani családi műkereskedést
vezette.
A két férfi azon a délutánon jól elbeszélg etett a kandalló mellett
cig arettázva, és társalg ásuk során szóba került a szerencsétlen, vízbe fúlt
II. Lajos bajor király is, mert Bubi azt forg atta a fejében, hog y ír róla eg y
könyvet.
Amikor Elisabeth most beállított Utting enbe a barátnőjéhez,
szerencséje volt, mert Helg a az előző nap érkezett Münchenből a
kisfiával, ifjabb Eg onnal és a szolg álóleányával. A váratlan látog atás
feletti örömében rög vest meg is hívta a barátnőjét eg y ig azi kávéra.
A két fiatalasszony elküldte a sofőrt eg y közeli vendég lőbe, és eltöltöttek
eg y kellemes délutánt eg yütt, míg lassan rájuk nem esteledett. Amikor
az ebédlő faliórája elütötte a hetet, Elisabeth izg atott lett, és Helg a
szolg álóleányát lóhalálában a vendég lőbe szalajtották, hog y szóljon
Elisabeth sofőrjének.
Miközben Helg a azon fáradozott, hog y meg g yőzze a barátnőjét,
bölcsebb volna, ha náluk, Utting ben töltené az éjszakát, határozottan
kopog tak az ajtón. Abban a hiszemben, hog y Elisabeth sofőrje lesz az, a
ház asszonya mag a nyitott ajtót, és eg y csapat szutykos emberrel találta
szemközt mag át. Kimerültnek tűntek, és ideg esen pillantg attak körbe.
Ha Helg a csodálkozott is a meg jelenésükön, nem látszott rajta.
Később azt mondta Elisabethnek, azonnal tudta, hog y valami baj van,
amikor a férje előző nap mag yarázat nélkül elküldte Münchenből a kis
Eg onnal.
Ám Elisabethnek – akit kevéssé érdekelt, mi zajlik az ő kis zenei
világ án kívül, s a dohányfüstös férfibeszélg etések témái, mint
köztársaság , politika, mieg yéb teljesen hideg en hag yták – halvány
sejtelme sem volt semmiről.
Az ideg es kis csapat vezetője sápadt, borostás férfi volt, mocskos
esőköpenyben. Mindezek ellenére Helg a tüntető udvariasság g al invitálta
be őket. Eg y másik férfi dr. Schultzként mutatkozott be, ám a csoport
többi tag ja eg y szót sem szólt, csak éberen ácsorg ott az ajtó előtt.
Mivel Elisabethnek sietős volt, és közben a sofőrje is meg érkezett a
kocsival, csak futólag mutatkoztak be eg ymásnak. A nőnek még feltűnt,
hog y az esőköpenyes férfi mintha meg sérült volna a vállán, és ettől
aztán tényleg mehetnékje támadt. Ezért g yorsan elbúcsúzott Helg ától,
akit úg yis teljes eg észében lekötöttek a különös látog atók.

Odahaza a férje, Gustav most kartávolság ra eltolta mag ától, és értetlenül

azt kérdezte:
– Mit mondtál, kivel találkoztál?
Közben átvezette a szalonba, és becsukta az ajtót.
Elisabeth mindent elmesélt: hog y az anyjánál tett látog atása után
betért Utting be Helg ához, és találkozott azzal a sápadt osztrákkal, akinek
a neve most nem jut eszébe.
– Édes istenem! – kiáltott fel Gustav elsápadva. – Hitler volt az!
Találkoztál Adolf Hitlerrel! Eg ész München őt keresi. Az a bűnöző teg nap
meg próbálta puccsal átvenni a hatalmat. És most Putzing eréknél bujkál?
– Jaj, hát ezért zárták le az utcákat? Szörnyű akadályfutás volt a
hazajutás, Gustav. Ezért is jöttem ilyen későn…
– Nem számít, Elisabeth – szakította félbe a férfi. – Az a fontos, hog y itt
vag y, és kutyabajod. Többen meg haltak. Majd' meg őrültem az
ag g odalomtól. Ig yunk eg y konyakot, aztán mindent elmesélek.
Miután töltött mag ának, és ivott eg y kortyot, nyomatékosan azt
mondta:
– Hallg ass ide, Elisabeth! Senkinek sem szabad elmondanod, hog y
láttad azt az embert. Azt meg vég képp nem, hog y hol. Már az is elég
nag y baj, hog y Helg a és Bubi belekeveredett. Nem akarom, hog y bármi
közöm leg yen ahhoz a férfihoz. Veszélyes alak.
Ezek után Gustav beszámolt az eseményekről, amelyek előző este,
1923. november 8-án történtek Münchenben.
Eg y feltörekvő bajor párt vezetője puccsot kísérelt meg eg y müncheni
sörházban. Másnap a puccsisták vég ig masíroztak a városon, míg nem a
Feldherrnhalle előtt az Odeonsplatzon meg nem állították őket a
rendőrök. Az eseményeknek tucatnyi halottja volt.
Az államcsíny meg hiúsult, a vezetője és társai szökésben voltak.
Gustav még mindig a borzalmas események hatása alatt állt. Puccs a
bajor kormány meg buktatására! Nem csoda, hog y München
pillanatnyilag fortyog ó üsthöz hasonlított, amelyet nem sok választ el
attól, hog y a leveg őbe repüljön. Az utcákon mindenütt a szökevények
után kutattak. A meg hiúsult puccsban részt vevő Ludendorff tábornokot,
a világ háború ünnepelt hősét már őrizetbe vették.
Hog y a főkolompost is kézre kerítsék, a bajor miniszterelnök és a
frissiben főkormánybiztossá kinevezett Gustav von Kahr minden eszközt
bevetett. Von Kahr az eg észet személyes üg ynek tekintette, mert Hitler
órákig fog va tartotta a sörházban, meg alázta, és vég ül rászeg ezte a
pisztolyát, hog y arra kényszerítse, adja írásos beleeg yezését eg y új
kormány felállításához, amelynek „ki kell húznia Németország ot a
szükség ből s a g yalázatból”.
Ráadásul még csak nem is német, hanem osztrák! Akkor mentse meg
Ausztriát, és tág uljon Németország ból, fűzte hozzá Gustav harag osan.

Alig avatta be Gustav Elisabethet az éjszakai eseményekbe, meg szólalt a

cseng ő.
Ottilie, a szolg álóleány ajtót nyitott, majd jelentette, hog y a doktor
urat sürg ősen eg y szüléshez hívják. Aztán nyomatékosan hozzátette:
– Farfekvéses.
Ottilie jóban volt a környék bábájával, és mindenbe beleütötte az orrát,
ha kellett, ha nem, ezért aztán bízvást lehetett a neg yed nem hivatalos
hírmondójának tekinteni.
Az orvos belebújt a kabátjába, amelyet a lány már elő is készített neki
az orvosi táskájával eg yetemben. Vég ül a fejébe nyomta a kalapját, és
miután futó csókkal elbúcsúzott a feleség étől, elviharzott.

Kezdetben a doktor úr házasság i szándéka sok álmatlan éjszakát okozott

Ottiliének. Vég tére is már majdnem hat éve, hog y Gustav szülei g yors
eg ymásutánban jobblétre szenderültek, és azóta eg yedül ő viselte
g ondját. De mivel Ottilie szemében minden, amit a doktor úr tett, helyes
volt, nyug talanság a hamar alábbhag yott. Ráadásul a nag yság os asszony
híresség volt, ami meg emelte Ottilie ázsióját a Prinzreg entenplatz
szolg álói között. Mi több, nem kontárkodott bele a háztartási üg yekbe.
Hát kell ennél több?
Ottilie nag ydarab, pirospozsg ás, eg észség es étvág yú nő volt, eg yetlen
apró hibával, hog y beteg esen félt a vihartól. Amint dörög ni és villámlani
kezdett, azon nyomban a boltíves pincébe menekült, és többé nem
mutatkozott.
A doktor úr eg yszer szellemesen meg jeg yezte, hog y Ottilie és Hans – a
szolg a, aki hűség esen követte a nőt, mint az árnyék – biztosan az új Noé
bárkáján dolg ozik. Ez a meg jeg yzés hamarosan szállóig évé vált a
háztartás tag jai között, és ha Ottiliét sehol nem találták, azt mondták,
elment bárkát építeni.
Ottilie életét a rend és a tisztaság fémjelezte. És mivel a lakás is ezt
tükrözte, elnézték neki a szeszélyesség ét. Ráadásul, mint a bajoroknak
általában, nag y szíve volt, amely már rég óta Hansért dobog ott, aki
eg yszerű és jó szándékú ember volt.
Amikor Elisabeth először látta, önkéntelenül felkiáltott:
– Te jó ég , micsoda fess leg ény! Úg y néz ki, mintha eg yenesen az
Olümposzról származna!
És ig aza volt. Csaknem kétméteres, roppant termetével Hans eszményi
jelölt lett volna az öreg II. Frig yes és az apja, a meg boldog ult
katonakirály potsdami g árdájába, amelyre a nép még szívesen
emlékezett. Mert a monarchia meg szűnése, az elvesztett háború és az
utána következő új Weimari Köztársaság politikai huzavonái óta kevés
öreg akadt, aki ne sírta volna vissza a leg endás porosz király idejét.

Hansnak, aki nem is sejtette, hog y ő a feltörekvő nemzetiszocialisták

által elképzelt emberfaj eszményképe, volt eg y bátyja, Franz, aki Hans
jóval durvább kiadása volt. Már 1921 óta énekelt, ordított és masírozott –
többnyire mindhármat eg yszerre – a paramilitáris Rohamosztag ban, az
SA-ban. Nem is csoda, hog y ennyi párhuzamos tevékenység mellett nem
maradt ideje g ondolkodni. Leg alábbis Ottilie, aki mélység esen
meg vetette Franzot, íg y g ondolta. Hansnak nem ig azán volt saját
véleménye a dolog ról, teljes eg észében Ottilie nézeteihez ig azodott.
Franz üzelmei és a puccs sápatag vezetője csak eg y meg vető
horkantást váltott ki Ottiliéből.
– Menj má’! Verd ki a fejedbő’ azokat az üg yeskedőket azzal az idétlen
pemzlivel az orruk alatt – torkollta le Hansot, amikor az ismét a bátyja
dicshimnuszát idézte neki.
Ha eg y férfi tisztesség es arcszőrzetet sem tudott növeszteni, a nő
számára elég ség es bizonyíték volt a hasznavehetetlenség ére.
Erre a kifakadására akkor került sor, amikor Hans meg kérdezte tőle,
mit szólna hozzá, ha a bátyja kérésének meg felelően ő is csatlakozna az
SA-hoz. Mint mindig , Hans most is hallg atott Ottiliére, és ezzel
elintézettnek is tekintették az üg yet. Leg alábbis íg y hitték.

Gustav és Elizabeth a Prizreg entenplatz szélén álló, 1901-ben emelt,

szecessziós palota neg yedik emeletének tíz szobáját lakta. A lakást a férfi
örökölte a szüleitől. Volt eg y testvére, eg y mérsékelten sikeres festő, aki
Nürnberg ben élt a feleség ével.
Az orvosi rendelő a földszinten volt. A három szolg áló – Ottilie mellett
ott volt még a szakácsnő, Bertha és a szolg a, Hans – szobái a padláson
voltak. Az első emeletet valami g azdag amerikaiaknak adták bérbe,
akikre már senki nem emlékezett ig azán a házban, mert időtlen idők óta
nem jártak itt, ám a lakbért és az eg yéb költség ek rájuk eső részét még is
rendszeresen utalták Gustav bankszámlájára.
A második emelet évek óta üresen állt, és a jelenleg i g azdaság i válság
miatt valószínűleg ez még sokáig íg y is marad. A harmadikon eg y
nyug almazott tábornok lakott, aki olyan öreg volt, hog y már 1914-ben
sem hívták be szolg álatra. Borzalom, hang oztatta mindig teli torokból,
ha valakinek akkora pechje volt, hog y összefutott vele a lépcsőházban. Az
embernek az a benyomása támadt, hog y eg yes-eg yedül is meg tudta
volna nyerni a háborút Vilmos császárnak. Pedig valójában eg y
tizenkilencedik századi kövület volt, akinek fő ismertetőjeg ye –
leszámítva, hog y úg y masírozott, mintha még mindig dobszóra vonulna
– a monokli, a sétapálca, a szalonkabát, a cilinder és eg y eg ész kis
érdemrendg yűjtemény volt, amelyet büszkén viselt horpadt mellkasán.
A rossz nyelvek – és kétség telenül Ottilie is közéjük tartozott –, azt
pletykálták, hog y éjszaka a hálóruhájára is kitűzte őket. Viszont leg alább
teljesen süket volt, ami eg y zenész számára mindig öröm.
 Hatodik fejezet

A pap, aki a Bécs második kerületében fekvő szerény Szent Lipót-

templom karvezetője is volt, meg határozó személy lett a suszter lánya, a
tízéves Elisabeth számára.
Az első másodpercben rabul ejtette a g yermek tiszta hang ja, amely
szárnyakat adott a kis kórusnak. Nem sok időbe telt, és az eg ész
kerületben azt beszélték, hog y a kórusban Isten ang yala énekel, és a
Szent Lipót-templomban sosem látott csődület támadt, az emberek
szinte sorban álltak odakint, hog y meg hallg athassák a g yermeket.
Íg y történt, hog y az eg yik g yülekezeti tag felhívta rá eg y befolyásos
barátja fig yelmét, aki sokat forg ott a zenei világ ban. Nemsokára
személyesen is meg hallg atta az eg yedülálló hang ot, és nag y jövőt jósolt
Elisabethnek. Elintézett neki eg y meg hallg atást a salzburg i
Mozarteumban. A lány odautazott a szüleivel, és még abban az évben
ösztöndíjat kapott.
A búcsúzás nehéz volt, de Elisabeth helyesen döntött. Már 1920 elején,
alig húszévesen debütált Salzburg ban, Gounod Faustjában Marg itot
játszotta. Az anyja lánykori nevét, a Malprant használta, mivel a
Kaseg g er név nem ig azán illett a zenei pályafutáshoz.
Az első sikerét alig eg y évre rá Verdi Otellójában aratta Desdemona
szerepében, az Unter den Lindenen fekvő berlini operaházban. Ekkor
kezdődött meg nemzetközi karrierje, amely Milánóba, Párizsba,
Brüsszelbe és Rómába vezette. Az opera eg én új csillag rag yog ott fel.
 Hetedik fejezet

Gustav csak hajnalban tért haza, sápadtan, fáradtan és borostásan.

A csecsemő tényleg farfekvéses volt, ami minden orvosnak kihívást
jelent. A balul sikerült államcsíny csak másnap került újból szóba.
Gustavnak alig két óra alvás után a rendelőjébe kellett mennie, míg a ház
asszonya tovább pihent. Csak a közös ebéden találkoztak az ebédlőben.
Gustav, kiváltva feleség e nemtetszését, alig nyúlt az ételhez, és inkább
elmaradhatatlan olvasmánya, a Münchner Neueste Nachrichten mög é
rejtőzött, amelynek a barátja, Fritz Gerlich volt főszerkesztője 1920 óta.
Természetesen a nap vezető híre a puccskísérlet és a szökevények utáni
hajsza volt, és közvetlenül a vezércikk mellett ott díszelg ett a puccsisták
képe.
Elisabeth azért duzzog ott, mert a férfit jobban érdekelte az olvasás,
mint az étel, az ő elrag adó meg jelenéséről már nem is beszélve. Ma
Gustav kedvéért öltözött ki, és a méretre szabott kék ruhájában, amely
kiemelte törékeny alakját, pont olyan varázslatosan nézett ki, ahog y
Ottilie áradozott róla. Most, hog y meg pillantotta a puccsisták képét, már
tudta, hog yan vonja mag ára a férje fig yelmét.
Dallamos hang ján felkiáltott:
– Nézd csak, Gusterl, ott van a címlapon! A férfi, akivel teg nap este
Helg áéknál találkoztam. Tényleg nem értem, miért csapnak ekkora
hűhót körülötte. Szerintem teljesen jelentéktelen alak. Képzeld, még
csak meg sem volt borotválkozva! Alacsony emberke. Ottilie sem tartja
sokra, és neki aztán van érzéke az ilyesmihez.
Szavai hatása mindent felülmúlt. Gustav összerezzent, mintha
meg lőtték volna, az újság kicsúszott a kezéből, és amikor utánakapott,
leverte az asztalról a még kis híján teli kávéscsészéjét. Felix, a tacskó, aki
mint mindig , most is az asztal alatt lebzselt, szűkölve ug rott fel. Gustav
mind a balesetet, mind a kutyát fig yelmen kívül hag yta, és a feleség ére
bámult az asztal fölött.
– Az ég szerelmére, Elisabeth! Remélem, nem kotyog tad ki Ottiliének,
hog y láttad teg nap ezt az embert!
Gustavnak az járt a fejében, milyen lepcses szájú Ottilie, és ha
kitudódik, hog y a feleség e személyesen találkozott Hitlerrel… Jobb bele
sem g ondolni, milyen következményekkel járhat ez ezekben az időkben!
Lázasan vég ig pörg ette mag ában, hányan tudhatják, hog y a feleség e
szoros barátság ot ápol Helg a Putzing errel. Lelki szemei előtt már látta,
ahog y von Kahr tucatnyi csendőre meg rohamozza a lakását.
Bubi Putzing er különös kapcsolata Adolf Hitlerrel nyílt titok volt, Bubi
még arra is felkérte Hitlert, hog y leg yen a kis Eg on keresztapja. Gustav
tudta, hog y Bubi hisz az osztrák őrvezető politikai karrierjében, és
nag ymértékben támog atja. Nemrég iben sikerült bevezetnie Hitlert a
müncheni előkelőség ek közé, akik nag yvonalú pártadományokkal és
önző hátsó szándékokkal pénzelték az eg ykori bécsi hajléktalan
politikáját. Bubi mindinkább Hitler nem hivatalos sajtószóvivőjévé lépett
elő. Azzal kérkedett, hog y ő adta Hitlernek a fáklyás felvonulások ötletét,
mert harvardi diákként látta, milyen látványos és hatásos tud lenni eg y
ilyen esemény.
Két nappal azelőtt sikerült is neki a sörházban, azaz a dühöng ő puccs
kellős közepén eg y spontán sajtótájékoztatót tartania a jelenlévő
külföldi, túlnyomórészt amerikai tudósítóknak. Ezt reg g el mesélte
Gustavnak eg y beteg e, akinek az éjszaka folyamán volt eg y kellemetlen
találkozása eg y menekülő SA-bandával.

Elisabeth, aki örült, hog y vég re a férje osztatlan fig yelmét élvezheti, újra
elcsacsog ta, mi történt Putzing eréknél. Képtelen volt ellenállni a
kísértésnek, és a történetet jó alaposan kiszínezte.
– Ez a Helg a tud valamit, Gusterl. Én biztosan féltem volna attól a sok
koszos férfiembertől este!
Amikor befejezte az elbeszélését, és eg y mosollyal jelezte a férjének,
mennyire örül, hog y ilyen fontos események középpontjába kerülhetett,
a férfinak nem kis fáradság ába került uralkodnia mag án, hog y meg ne
rázza. Vég tére is a felfeg yverkezett puccsisták veszélyesek voltak, és
üldözték is őket, ezért aztán nyilván mindenre elszánták mag ukat.
Elisabeth, a híres szoprán könnyedén vég ezhette volna túszként is. De ez
szemmel láthatólag az asszonynak eszébe sem jutott.
Ebben a pillanatban Gustavba belehasított a félelem, hog y kissé talán
túlbecsülte mag át. Az elejétől fog va tudta, hog y Elisabethen még sokat
kell csiszolni, és idáig elhivatottan ig yekezett is teljesíteni a feladatát.
De most – kissé meg késve – feltette mag ának a kérdést, hog y nem eg y
örök g yereket vett-e el. Minden iránta érzett szerelmét be kellett vetnie,
hog y ne nevezze eg yüg yűnek a feleség ét.
És ahog y máskor, most is rög tön mentség et talált imádott feleség e
jellemhibájára. Elisabeth csaknem teljes életét a zene elszig etelt
világ ában, rég i mesterek szerzeményei között élte, nem ig azán
fog lalkozott a hétköznapokkal.
Miközben Gustav a lelki békéje érdekében ig yekezett Elisabeth
viselkedését jobb színben feltüntetni mag a előtt, az is eszébe jutott, hog y
a feleség e mindent – leg yen az valami apró-cseprő üg y vag y jelentős
esemény – a zene felől közelített meg . Ha például eg y étteremben új
ételt kóstolt, amely különösen ízlett neki, meg esett, hog y mindenki füle
hallatára lelkesen felkiáltott:
– Ó, szinte szétolvad az ember szájában! Tiszta Vivaldi!
A Balti-teng ernél töltött mézesheteik feledhetetlenek voltak. Az idő
rémes volt, a szél viharos, és mindenki más biztos fedezéket keresett
mag ának, de Elisabeth feltétlenül a teng ernél akart maradni, amelyet
akkor látott először. Kiszakította mag át Gustav karjából, lerúg ta a
cipőjét, és a háborg ó víz felé rohant, és fejest is ug rott volna, ha
újdonsült férje az utolsó pillanatban meg nem akadályozza.
Szenvedélyesen széttárta a karját, miközben azt kiáltotta:
– Ez az! Ig en, pontosan! Érzed ezt, Gustav? Mint a Trisztán és Izolda, a
szenvedély és szerelem, vihar és erő. Az elemek összecsapása!
Közben a cipőjét elvitte a víz.

De Elisabeth még sem volt annyira elvarázsolt, mint amilyennek látszott.

Érzékeny művészlélek volt, de remek érzéke volt az emberekhez is.
Ezért aztán tartott eg y kis szünetet a fellépései között, hog y a
házasság minden örömét kiélvezze, de azért a g yakorlásról sem
feledkezett el.
Gustav, aki élt-halt az orvosi hivatásáért, mindig is meg értéssel
viseltetett azok iránt, akik szeretettel és szenvedéllyel űzték a
fog lalkozásukat. Íg y aztán eg y pillanatig sem habozott, amikor a
feleség e 1924 februárjában meg hívást kapott a milánói Scalába, hog y
énekelje el Violetta szerepét Verdi Traviátájában. Úg y volt, hog y Alfredot
a híres olasz tenor, Benjamino Gig li játssza. A próbák január közepén
kezdődtek, és Elisabeth már előre örült nekik. Violetta szerepe eg yike
volt a kedvenceinek. A kritikusok már ilyen fiatalon is kiváló trag ikaként
tartották számon.
De most még Münchenben volt, és az ifjú feleség szerepét g yakorolta,
akinek eg yetlen g ondja, hog y a férje jól érezze mag át. Három hónapnyi
házasság után már valamelyest tudott a férje arckifejezéséből olvasni. És
most éppen azon töpreng ett, cseng essen-e már a délutáni kávéért, vag y
a férje szívesebben olvasg atná még kicsit az orvosi feljeg yzéseit. Vajon
lenne kedve sétálni, vag y moziba menni, ami Elisabeth nag y szenvedélye
volt. A Lumpazivagabundust adták, Hans Albersszel, akit mindenképpen
látni akart.
Persze ezek nem világ meg váltó dolg ok, de hozzájárulnak a nyug odt
élethez. És Elisabeth erre vág yott Gustav oldalán.

Mielőtt Gustavval találkozott volna – eg y kollég anője ajánlotta neki az

orvost eg y makacs meg fázás miatt –, keveset törődött a férfiakkal,
minden g ondolatát és idejét a zenének, a g yakorlásnak szentelte.
Zárkózottság ának más oka is volt. Az anyja példáján látta, hog y lehet
nag yon szeretni eg y embert, és ug yanakkor vég telenül boldog talannak
is lenni mellette.
De Elisabeth nem erre vág yott, hanem eg y boldog , felszabadult életre.
Érezni akarta, hog y él, énekelni, táncolni, játszani akart, és távoli
ország okba utazni. Fiatal volt.
Aztán jött Gustav, a mag as, fekete férfi, aki szüntelen fontos dolg okat
tett és mondott, ráadásul szebb és érzékenyebb keze volt, mint a világ
összes zong oristájának eg yüttvéve. És Elisabeth meg adta mag át.
Gustav közben felvette az újság ját, és a hang ja is meg jött, csak a
meg szokott nyug alma nem tért vissza. Tartott Elisabethnek eg y
kiselőadást, amelyből a „veszélyes”, „elővig yázatosság ”, „eg yedül nem
utazunk” szavak meg rag adtak az asszony fejében, és meg értette, hog y
Gustav korlátozni szeretné a személyes szabadság át. És ez eg yáltalán
nem volt Elisabeth ínyére, mert nag yra tartotta a feleség szerepével járó
önállóság ot.
Gyerekkorában ösztöndíjasként a Mozarteumban mindvég ig rövid
pórázon tartották. Pályafutása kezdetén az alapítványi tanács eg y
felüg yelőt állított mellé, hog y minden mozdulatát kövesse, és az a férfi
tényleg szüntelenül a nyomában volt. Elisabethet ez nag yon zavarta,
ráadásul a férfi mindig eg y ócska öltönyt viselt, és rossz szag ú volt. Az
első sikerei aztán anyag ilag is lehetővé tették, hog y a csekély
hadiözveg yi nyug díjból teng ődő édesanyja, Maria g ardírozhassa.
Istenfélő édesanyja számára az opera izg almas és zűrzavaros világ a,
amelybe a lánya révén csöppent, felfog hatatlan volt. Hosszú szoknyában
és g yapjú vállkendőben várakozott a kulisszák mög ött, és hitetlenkedve
nézte a sok embert, akik két jelenet között élénken kifestve és g yakran
leng e öltözetben elrobog tak mellette, miközben rá üg yet sem vetettek.
De soha eg y rossz szava sem volt, csodálta a lányát, és némán élvezte a
boldog ság ot, hog y vele lehet.
Eg yszóval a személyes szabadság kérdése érzékenyen érintette
Elisabethet. Nem hiányzott sok hozzá, hog y az ifjú házasok boldog ság át
beárnyékolja az első veszekedés.
De Elisabethnek nemcsak a zenéhez, a spontaneitáshoz is volt érzéke.
Hirtelen ötlettől vezérelve felpattant, meg kerülte az asztalt, és mindkét
karját a férje nyakába fonta.
– Ó, édesem, ne beszéljünk többet ezekről a rémes dolg okról! Az
ismétlés csak a g yakorlásoknál használ, ahog y az impresszárióm szokta
mondani. Vég tére is nem tehetek róla, hog y ez a Hudler beállított
Helg áékhoz. Meg íg érem, hog y soha többé nem meg yek sehová Hanserl
nélkül. Rendben?
Gustav beléleg ezte az asszony bőrének édes illatát, és mellékesen
meg jeg yezte mag ában, hog y a feleség e már meg int elfelejtette a férfi
nevét, majd visszavonulót fújt. Amikor Elisabeth még eg y csókot is
nyomott a férje arcára, a hullámok teljesen elsimultak, de Gustav még is
szükség ét érezte, hog y nyomatékosítsa:
– Rendben van, Elisabeth. De ne felejtsd el, hog y meg íg érted, eg y szót
sem szólsz senkinek arról, hog y teg nap Putzing eréknél jártál. Ottiliének
meg vég képp nem. Beszélek Helg ával. Meg fog ja érteni, hog y túl
veszélyesnek tartom az ilyesmit ezekben az időkben. Főleg , amíg ez a
Hitler szökésben van. Jó, hog y Helg a az én nevemen mutatott be.
Aztán eszébe jutott még valami:
– A sofőr nem vett észre semmit?
Mások biztosan g ondolkodóba estek volna, de Elisabeth csak felhúzta
az orrát.
– Nem hinném. Biztos vag yok benne, hog y a kocsi csak akkor hajtott
be az udvarra, amikor a férfiak már bent voltak. Úg yhog y a sofőr csak a
hátukat láthatta, ha látott eg yáltalán bármit is. Miatta ne ag g ódj, drág a
Gusterl. Játsszak neked valamit?

Másnap, november tizeneg yedikén Ottilie lélekszakadva rontott be a

konyhába. Bertha a tűzhelynél állt, Hans az asztalnál ült, és eg y serpenyő
kilazult fülét javítg atta.
– Jesszusom! – vág ott bele Ottilie a piacon felszedett elképesztő
hírekbe. – Most aztán elcsípték a Hitler nag ys’os urat. A Putzing erékné’
bujkált, kinn Utting be’. A háziúr hálóruhájába’ és frottírköntösébe’
vezették el. Na, meg néztem vón’, mer’ Herr Putzing er leg alább fél
méterrel mag asabb és szélesebb, mint az a másik. Eg y utting eni
őrmester vót, harminc müncheni rendőrrel. Nem is t’om, mér’ vót
szükség ennyi rendőrre eg y ilyen senkiházihó’. – Ottilie nyomott eg y
szeretetteljes puszit Hans feje búbjára, aztán folytatta: – Jó lesz, ha Franz
bátyád meg felköti a g atyáját. Hótziher, hog y eg y zárkába csukják az
összes tökfilkót, azt’ masírozhatnak meg fújhatják eg yütt.
De a politika és Hitler elég g yorsan háttérbe szorult. Pár nap múlva
ug yanis kiderült, hog y Elisabeth g yermeket vár, habár az orvos tudta,
hog yan kell vig yázni. Az esküvő után szokatlan nyíltság g al beszélték
meg ezt a kérdést, mert Gustav tisztában volt vele, mivel jár az anyaság ,
és tudta, milyen komplikációk léphetnek fel szüléskor. Azt a
meg lehetősen modern nézetet képviselte, hog y az anya mag a dönthet a
g yerekei számáról és az időpontról is, hog y mikor érzi késznek mag át a
felelősség re. Ezért aztán a g yermekek kérdését eg y későbbi időpontra
halasztották. Csakhog y a dolg ok néha másként alakulnak, mint ahog y
eltervezik őket.
És ezzel a milánói Traviátának be is felleg zett.
HARMADIK RÉSZ

Deborah
 Nyolcadik fejezet

Noé bárkája 1924. június

Gustav és Elisabeth az első perctől kezdve eg yetértett abban, hog y

csodag yereket nemzett. A név üg yében g yorsan döntöttek: ha lány lesz,
Gustav elhunyt édesanyjának nevét, a Deborah-t kapja. Ha viszont fiúval
ajándékozza meg őket az ég , akkor Wolfg ang nak fog ják hívni, Wolfg ang
Amadeus Mozart után, aki Elisabeth leg nag yobb eszményképe volt.

A kis Deborah 1924 júniusában jött a világ ra eg y napsütötte napon, az

Ikrek jeg yében. A kis jövevény szerencsecsillag a valóban fényesen
rag yog ott: szerető szülők, zenétől hang os, boldog otthon és polg ári jólét
várta.
Amikor Gustav a bölcsőben fekvő Deborah-t szemlélte, eg y szebb jövő
íg éretét látta benne. Ug yanakkor eszébe jutott a múlt és a jelen is, az a
kor, amelyben sokan éheztek, és féltek a bizonytalan jövőtől. Alig hat éve
volt annak, hog y Németország elveszítette az emberiség történelmének
leg pusztítóbb háborúját. Gustav mag a is részt vett benne, és orvosként
az első vonalból látta a szenvedést és az eg ész értelmetlenség ét.
De még nag yobb ag g odalommal töltötték el azok a kétség beejtő
változások, amelyek a hazáját a szakadék peremére sodorták.
A novemberi forradalom és Vilmos császár birodalmának bukása,
amelyet az 1919-es versailles-i békeszerződés pecsételt meg .
A kikényszerített béke arra kötelezte a németeket, hog y óriási
jóvátételeket fizessenek a g yőztes hatalmaknak, és társadalmi
nyug talanság ot szított, amely felkelést robbantott ki, és a Weimari
Köztársaság hoz vezetett. Eg y köztársaság hoz, amely harminc, eg ymással
folyton marakodó különféle pártot számlált.
Gustavot főleg a terjedő antiszemitizmus ag g asztotta. A császárság
összeomlása óta az ellenség es hang ulat és a zsidókkal szembeni erőszak
eg yre inkább elfajult, az új Weimari Köztársaság ot zsidóellenes
meg mozdulások fémjelezték. A leg előkelőbb áldozat az első zsidó
külüg yminiszter, Walther Rathenau volt. A sokat idézett röpiratot –
„Lőjétek le Walther Rathenaut, ezt az átkozott zsidó disznót!” – 1922
nyarán aztán tett követte, és a minisztert meg g yilkolták. Gustav barátja,
a szocialista Maximilian Harden, aki a Die Zukunft című politikai hetilap
kiadója volt, szintén súlyosan meg sérült eg y merényletben, és még nem
épült fel teljesen. Az antiszemita eszmék minden népréteg ben
meg jelentek, képviselői elsősorban a középosztályból és a művelt
polg árok soraiból kerültek ki. A zsidókon vezették le dühüket,
mindenért őket tették meg bűnbaknak, még az elvesztett háborúért is
őket hibáztatták. Vag y g yáváknak bélyeg ezték mindet, mert nem
merészkedtek ki a frontra, vag y úg y ábrázolták őket a karikatúrákon,
plakátokon, röplapokon, mint akik eg yre inkább elárasztják az ország ot,
és nyerészkednek a háborún.
Még a tannenberg i csata g yőztese, Hindenburg tábornag y is a rossz
véleményeket erősítette, mert 1919-ben a weimari nemzetg yűlés előtt
olyan kijelentést tett, amellyel meg alapozta az úg ynevezett tőrdöfés-
elméletet. Azt állította ug yanis, hog y a német hadsereg a harctéren
verhetetlen volt, és a civilek, valamint a novemberi forradalom
résztvevői szúrták hátba. A nyilvánosság mélység esen felháborodott, és
arra a következtetésre jutott, hog y a tábornag y ezzel csak a zsidókra
utalhatott.
Nemcsak a világ méretű zsidó összeesküvés leg endája terjedt el a Cion
bölcseinek jegyzőkönyvei című pamflet révén, hanem eg y g yalázkodó irat
is nag yon kelendő volt. Gustav olvasta, és csak a fejét csóválta. Mikor jön
meg vég re az emberek esze? Miért dőlnek be újra és újra ug yanannak a
g yűlölködő szóáradatnak? Miért olyan könnyű a rosszat elhitetni velük?
Miért hag yják mag ukat az orruknál fog va vezetni? Nem először tette fel
mag ának ezeket a kérdéseket. Zsidó volt, nem jobb és nem rosszabb
másoknál, csak eg y hétköznapi ember.
Az ország szinte elveszett a vég eérhetetlen és sehová sem vezető
vitákban. A háború és az elhibázott politika feltartóztathatatlanul
hiperinflációhoz vezetett. 1923 októberében eg y vekni kenyér
ötvennyolcmillió birodalmi márkába került, az emberek talicskányi
értéktelen bankóval jártak vásárolni, és kis híján üres kézzel tértek haza.
Senkinek nem volt munkája, mindenki éhezett, és lassan elveszítette a
szebb jövőbe vetett hitet. Nem a politika kormányzott, hanem a nyomor.
És ez veszélyes táptalaja a szélsőség es eszméknek.

A szülők leg nag yobb örömére Deborah kedvező horoszkópja már a

bölcsőben beig azolódott, olyan időszakban született, amikor az ország
újra reménykedni kezdett. 1923 novemberében a fizetőeszköz reformja és
a Dawes-terv g azdaság ilag újra talpra állította a kissé meg rog g yant
Weimari Köztársaság ot.
A kis jövevény már nag yon hamar érdeklődést mutatott a zene iránt.
Alig hog y Elisabeth eg y bölcsődalba kezdett, a g yermek máris rúg kapált
elrag adtatásában, de az ifjú anya leg nag yobb bánatára fittyet hányt az
ének voltaképpeni céljának, nevezetesen az elalvásnak. Épp ellenkezőleg ,
úg y tűnt, képtelen meg lenni zene nélkül. Amint Elisabeth a dal vég ére
ért, a kis arc elvörösödött, és a g yermek bömbölve követelte a ráadást.
Még eg y olyan színpadon edzett szopránt is, mint Elisabeth Malpran,
kimerít a többórás szakadatlan éneklés. Az apa ideg eit is meg viselték a
hitvesi ág yban töltött álmatlan éjszakák, miközben anya és lánya valahol
elszenderedtek a kimerültség től. Természetesen hosszú távon
tarthatatlan volt ez az állapot, és Gustav, aki praktikus g ondolkodású
ember volt, és hitte, hog y minden problémára van meg oldás, eg yik este
eg y vadonatúj Victrola g ramofonnal állított be, amelyet a
g yerekszobában helyezett el.
Az újdonsült apa tudományos alaposság g al vetette alá a lányát a zenei
kísérleteknek. Először azt szerette volna meg tudni, hog yan reag ál a
csecsemő más női hang okra, például a leg híresebb szopránokéra, Kirsten
Flag stadéra vag y Mary Gardenéra. Kiderült, hog y a kis Deborah minden
női hang ot szeret, főleg , ha elég sokáig szól.
Ekkor Gustav férfi előadóval próbálkozott. Meg volt neki az isteni
Enrico Caruso nem túl nag yszámú, ám annál értékesebb felvételeinek
eg yike. Deborah az ő hang ját is szerette, leg inkább Verdi Rigolettójából a
La donna è mobilét.
A módszernek azonban volt hátulütője is, nevezetesen, hog y a
lemezeket állandóan cserélg etni kellett, mert a hatperces maximális
játékidő nem volt elég ahhoz, hog y a g yermek álomba zuhanjon. Íg y
aztán a szülők eg ymást váltva kábán botorkáltak vég ig a folyosón
hatperces időközökben, hog y újra felteg yék a lemezt.
Gustav úg y döntött, vég et vet az éjszakai vándorlásoknak, és új
alkalmazottat vett fel a háztartásba. Mag dának, a szakácsnő, Bertha
tizenöt éves unokahúg ának jutott a feladat, hog y a lemezeket váltog assa
szép sorjában. A lány még csak nem is sejthette, hog y ezzel korunk oly
divatos fog lalkozását, a lemezlovasét űzi majd a mag a kezdetleg es
módján.
Mag da jelentéktelen lány volt, középen elválasztott hajjal, vékonyka
copffal. Mindig leszeg ett fejjel járt, és a teljes szókincse kimerült az
„Ig en, nag ys’os asszony!”, „Ig en, nag ys’os úr!” vag y a „Köszönöm!”
szavakban. Ráadásul valóság g al retteg ett a nag ynénjétől, Berthától, aki
nem csak az étel keverg etésére használta a fakanalát. De a jelentéktelen
buksiban éles ész rejtőzött. Mag da az első naptól fog va hihetetlen
buzg alommal látta el a feladatát. Hamarosan szinte összenőtt a
g ramofonnal, tisztán tartotta és g ondozta, kicserélte az elhasználódott
tűt, sőt apróbb hibákat is meg tudott javítani. A hang lemezekkel úg y
bánt, mint valami kinccsel. Miután Elisabeth neki ajándékozta két pár
kesztyűjét a takarításhoz, Mag dát sosem lehetett nélkülük látni.
Mag da meg érkeztével az éjszakák ismét békésebbek lettek, a következő
években a szülők és a g yermek kivirultak, és mindenki elég edett volt.
A doktor sokat dolg ozott, Elisabeth pedig örült Deborah-nak. Hetente
kétszer énekórákat vett Frau Lehmann-nál, naponta g yakorolt a
zong oránál, skálázással edzette a hang ját, és tornáztatta az ujjait,
miközben a kis Deborah mindig ott volt az oldalán a bölcsőjében. De
azért hiányzott neki az opera, a próbák, a fellépések előtti lámpalázas,
feszült várakozás, a szólók és a duettek, és a közönség meg váltó tapsa.
Beszélt erről Gustavval, és nemsokára a háztartás újabb tag g al bővült. Az
öreg ecske és kissé kancsal, ám kiváló ajánlólevelekkel rendelkező dajka,
Klara Schnapphahn beköltözött a Prinzreg entenplatz 10-es számú házba.

Elisabeth vég re eleg et tehetett a milánói Scala meg hívásának, amelyet

két évvel azelőtt le kellett mondania.
A közönség nem felejtette el Elisabeth Malprant. Senki sem énekelte
még mag ával rag adóbban Violetta szerepét Arturo Toscanini karmester
vezénylete alatt, mondta a tenor a sajtó tolong ó képviselőinek az első
előadást követően. Az eg yik kritikus arra a kijelentésre rag adtatta
mag át, hog y a művésznő akkor is lenyűg özte volna a nézőket, ha eg y
hang ot sem énekel.
A színpadra záporoztak a virág ok, az éljenzésnek pedig se vég e, se
hossza nem volt.
A siker dacára Elisabeth sosem hag yta sokáig mag ára imádott leányát.
Visszautasított eg y meg hívást a New York-i Metropolitanbe és a
chicag ói, valamint a San Franciscó-i operába, mert túl hosszan kellett
volna távol lennie a lányától. Deborah miatt lemondott a biztos
világ hírről.
 Kilencedik fejezet

1929 közepére a nemzeti szocializmus a mindennapi élet részévé vált,

még hozzá a szó szoros értelmében. Ottilie, miután tett eg y sétát
Hansszal, hazahozta a leg újabb pletykákat, amelyek szerint – mesélte a
konyhában – a Prinzreg entenplatz 16-os szám alatti házba új bérlő
költözött, az a bizonyos Hitler, akin a doktor úr mindig úg y felizg atja
mag át.
– De a lakbért nem ő fizeti ám! Kitartják, mint valami semmirekellő
lumpot! Finom úriember ez az Adolf Náci, mondhatom! – zúg olódott
Ottilie.
1931-ben harmadszorra hívták meg Frau Elisabeth Malprant
Bayreuthba az ünnepi játékokra, miután 1927-ben és 1929-ben a már
meg beszélt külföldi szereplései miatt kénytelen volt visszautasítani a
lehetőség et. A művésznőnek felajánlották Izolda és a Tannhäuser
Erzsébetjének szerepét, és kedvenc mesterével, Arturo Toscaninivel
dolg ozhatott.
Bár a fellépés most belefért Elisabeth időrendjébe, még is habozott,
mielőtt ig ent mondott volna. Először ki akarta kérni a férje véleményét,
mert a bayreuthi Wag nerek, akik 1924-ben felélesztették az ünnepi
játékok hag yományát, évek óta köztudottan nemzetiszocialisták hírében
álltak, míg Gustav és a barátja, Fritz Gerlich, aki nemrég iben alapította
meg a saját lapját Der gerade Weg címmel, a nemzetiszocialisták ellenfelei
mellett kötelezték el mag ukat.
Az 1923-as meg hiúsult puccskísérlet óta az újság író Gerlich a
feltörekvő nemzetiszocialista mozg alom leg élesebb hang ú kritikusává
lépett elő. Elisabeth, ahányszor csak odahaza találta Gerlichet a férjével,
mindig arról hallotta beszélni őket, hog y Adolf Hitlert meg kell állítani!
Gerlich már nag yon korán papírra vetette a profetikus szavakat,
miszerint a nemzetiszocializmus hazug ság , g yűlölet, testvérg yilkosság
és határtalan nyomor. De ez akkoriban ig en keveseket érdekelt, és még
kevesebben akarták látni vag y hallani, mag yarázta Gustav Elisabethnek,
mert az embereket szellemi vakság sújtja.

Elisabeth élénken emlékezett eg y másik beszélg etésükre is, amelyet

Hitlerről folytattak, annál is inkább, mert röviddel utána került sor az
első komoly veszekedésre Gustav és közötte. Az ok az volt, hog y Hitlert
kieng edték a landsberg i börtönből, még pedig 1924. december 20-án,
kilenc hónap fog ság után jó mag aviselet miatt, holott öt évre ítélték. Ezt
Fritz és Gustav a bajor állam büntetőjog ának tökéletes kudarcaként
élte meg .
Azon az estén Fritz képtelen volt úrrá lenni a dühén.
– Botrány, Gustav, botrány! – háborg ott. – Az az ember puccsot kísérelt
meg az állam ellen, nég y rendőr, mind derék családapa, meg halt, ez
meg kilenc hónap után szabad emberként távozhat!
Gerlich közben vadul hadonászott, és fel-le rohang ált Gustav
szobájában.
– Már a bíróság i tárg yalás is színjáték volt! Ott voltam. A bíró nég y
teljes óráig hag yta beszélni! Nem is tárg yalás volt az, hanem valóság os
kampánybeszéd!
Gustav bólintott.
– Sajnos jól ismeri a kor nyelvét, és sokan eg yütt bég etnek vele.
Veszélyes demag óg , Fritz. Hitler meg alkotott eg y ellenség képet, a
zsidókat, és ennek számlájára írja Németország nyomorát. És nincs
eg yedül a nézeteivel. Olyan éles eszű feg yvertársak állnak az oldalán,
mint Alfred Rosenberg és Hermann Göring , akik ötleteket adnak neki és
támog atják, mert abban bíznak, hog y Hitler farvizén evezve ők is vihetik
valamire.
– Ig en, túl sok befolyásos követőre tett szert, ezért voltak olyan
nevetség esek a fog va tartása körülményei is. Nem börtönben volt az a
csirkefog ó, hanem szállodában!
– Hallottam hírét. Eg y orvos ismerősömet odaszólította a kötelesség ,
és részletesen beszámolt arról, hog y Hitler szobája minden kényelemmel
fel volt szerelve.
 – Ig en, szoba kilátással és látog atók fog adása! Állandóan jöttek-mentek
a cimborái! A bayreuthi Wag nerek, Frau Bruckmann, a fél müncheni
társaság . Annyi élelmiszercsomag ot kapott, hog y csemeg eboltot is
nyithatott volna! Meg oszthatta a rabtársaival is, és íg y még több
szövetség est szerzett. Úg y hallottam, kialakult az a szokás, hog y minden
csomag érkezését „Heil Hitler!” kiáltással üdvözölték. Micsoda
eszelősök! Mintha az ókori Rómában volnánk!
Gerlich másról is tudott. Landsberg ben Hitler tollba mondta hűség es
harcostársának, Rudolf Hessnek a Mein Kampf című szennyiratát,
amelyben minden szélsőjobboldali eszme táptalajra lelt.
– Szimpatizánsok mindenütt, ameddig a szem ellát. Ki tudja, hová
vezet ez?! A németeknek fog almuk sincs, mibe ráng atja bele őket ez az
osztrák! – Gerlich feldúltan hajtog atta a mag áét.

Elisabeth és Gustav veszekedésére másnap került sor. Helg a Putzing er

elmesélte Elisabethnek, hog y szenteste társaság lesz náluk, és meg hívta
őket is, hog y töltsék velük a karácsonyt az új Pienzenauerstraßei
otthonukban, München Bog enhausen városrészében.
– A kis Eg on úg y örülne a játszópajtásnak! Herr Hitler, akit teg nap
eng edtek ki a landsberg i börtönből, már szintén jelezte, hog y eljön –
folytatta Helg a.
Elisabeth már nag yon várta az első közös karácsonyt Deborah-val és a
férjével, íg y nem volt szíve csak úg y visszautasítani a barátnőjét, inkább
kitérő választ adott.
– Nag yon szívesen, Helg a, de előbb meg kérdezem Gusterlt. Tudod, ez
az első családi karácsonyunk.
Azt eg y szóval sem említette, milyen mély ellenérzésekkel viseltetik
Gustav Hitlerrel szemben. Politikáról sosem beszéltek, Helg a készakarva
kerülte a témát, Elisabethet meg nem is érdekelte.
Odahaza futólag felhozta a meg hívást Gustavnak, és elmondta, hog y
Helg a meg Bubi Hitlert is vendég ül látja. Azt hitte, hog y a férje a családi
karácsonyra hivatkozik majd, ám ehelyett Hitler nevének hallatán Gustav
éktelen dühbe g urult, ami eg yébként ig en ritkán esett meg , csúnya
szavakkal illette Helg át és Bubit, amiért már meg int összeadják mag ukat
azzal a mihaszna fráterrel. Elisabethet valóság os arcul csapásként érte,
amikor szig orúan és meg másíthatatlanul eltiltotta a Putzing erékkel való
érintkezéstől. Először csak elképedt, de aztán elöntötte a harag . Ám nem
a férjére volt mérg es, hanem Hitlerre.
Saját mag ára is harag udott, mert ha lett volna elég bátorság a, azon
nyomban nemet mond Helg ának. És mivel ilyen kellemetlen helyzetbe
került, és nem akarta, hog y másodjára is korlátozzák, kivel érintkezhet,
és kivel nem, nag y butaság ot csinált.
– Eridj már, Gusterl, mit jössz mindig ezzel a Hitlerrel? Annyi közös
van bennetek! Helg a mesélte, hog y Hitler is szereti a zenét, és mindig
meg kéri Bubit, hog y zong orázzon neki valamit. Bolondul az
édesség ekért, és veg etáriánus, mint te, mert nag yon szereti az állatokat.
És odavan a kis Eg onért. Hát akkor csak nem lehet olyan rossz ember! Ki
tudja, ha meg ismeritek eg ymást, és elbeszélg ettek, akkor talán…
Miközben beszélt, Elisabeth eg yik percről a másikra eg yszeriben az
eg ész vitát nevetség esnek és felesleg esnek érezte. Hirtelen zenére
vág yott. Felállt, otthag yta a kávéját és meg döbbent férjét, a zong orához
lépett, és nyug odtan belelapozott a kottájába.
Gustav arca pulykavörösből fehérre váltott. De nem dühös volt, és nem
is Elisabeth szeszélyesség e döbbentette meg . Eg yetlen szó hozta ki a
sodrából. Vegetáriánus. Az emberi történelem leg keg yetlenebb
háborújának emléke valóság g al letag lózta Gustavot. Eszébe jutott az
yperni, a verduni, a somme-i harctér, ahol a mérg es g áz új távlatokat
adott az öldöklésnek.
A korszerű feg yverek, a páncélosok, a g ránátok és a g éppuskák
döbbenetes mészárlást rendeztek mindkét oldalon. És nem voltak sem
orvosok, sem nővérek, sem ág yak, sem takarók, sem kötszer.
A g yóg yszerek és a fájdalomcsillapítók túl hamar elfog ytak. Csak
halottakban és meg vakult, meg csonkított sebesültekben nem volt hiány.
És mind ordított, átkozódott, rimánkodott – mindhiába. Ez a háború
ig azi hang ja, g ondolta Gustav. De nem az iszonyatos képek sorozata
bénította meg , nem az emlék, hog y futószalag on amputált karokat és
lábakat minden érzéstelenítés nélkül. A fiatal, csupasz képű hadnag y
emléke hatott rá bénítólag , a hadnag yé, aki a vérében feküdt előtte,
miközben a leszakadt lábszárát, mint eg y csecsemőt szorította mag ához.
Gustav látta mag a előtt a fiatal, erős lábat, amelyen még rajta volt a
csizma. Két meg termett leg énynek kellett kitépnie az üvöltő hadnag y
kezéből.
Délután elhag yta a kórházsátrat eg y rövidke pihenőre. Noha
ig yekezett elkerülni, a tekintete még is az aznap levág ott vég tag okból
álló heg yre siklott, a haszontalan háborús hulladékra, amely arra vár,
hog y eltüzeljék. Látta, amint eg y szanitéc odalép, és lehúz eg y jó
állapotú csizmát az eg yik lábról, amelyben Gustav felismerte a hadnag y
lábát. Az óta a nap óta eg y falat húst nem tudott meg enni.
De Hitler nyilván más okból mondott le róla, g ondolta Gustav. Látta
néhányszor a müncheni Heck kávéházban, és feltűnt neki, milyen
eg észség telenül sápadt az arca. Feltehetően g yomorbántalmakban és
puffadásban szenved. Azt is hallotta róla, hog y a harcostársai nem
szívelték, meg alázkodónak és talpnyalónak tartották, és rárag asztották a
Fehér Holló g únynevet.
Milyen szomorú! A világ paradicsomi hely is lehetne, ha az emberek
képesek volnának békében élni, g ondolta Gustav. Keserű szájízzel tért
vissza g ondolatban Franciaország ból a jelenbe, szeszélyes feleség éhez,
aki g yakorlásképp némán mozg atta ujjait a billentyűk fölött. Gustav úg y
tett, mintha mi sem történt volna, és 1924. december 24-én csodálatos
karácsony várna rájuk. Az első a lányukkal, Deborah-val.
 Tizedik fejezet

Néhány nappal később, miután fültanúja volt Gustav és Fritz újabb,

Hitlerről folytatott beszélg etésének, Elisabeth visszag ondolt korábbi
viselkedésére, és elszég yellte mag át. Gustav nemkülönben, és
biztosította az asszonyt arról, hog y szabad ember, és önálló döntéseket
hozhat.
Ennek ellenére Elisabeth és Helg a ezek után csak nag yon ritkán
találkoztak, a két férfi, Gustav és Bubi pedig soha többé.

Ezért hezitált Elisabeth 1931-ben, hog y elfog adja-e a bayreuthi

meg hívást, mert bár vonzotta a lehetőség , hog y Arturo Toscaninivel
dolg ozhat, tudta, hog y Adolf Hitler ez idáig eg yetleneg yszer sem hag yta
ki az ünnepi játékokat, ráadásul g yakori vendég volt Wag neréknél a
Wahnfried-villában. Elisabeth csak később eszmélt rá, hog y életében
először a politika is beleszólt a döntésébe.
Meg várta, amíg Gustavval kettesben tölthetnek eg y kellemes estét, és
előállt a dolog g al. A férfi a konyakját kortyolg atta, Elisabeth pedig mellé
ült, és hozzásimult, miközben a bayreuthi fellépésről beszélt. Gustav
titokban már számolt ezzel a lehetőség g el, mert idővel minden díva
tiszteletét teszi a wag neri Bayreuthban, és ő nem akarta, és nem is tudta
volna eltiltani ettől a feleség ét. Meg érintette az Elisabeth szemében
lobog ó szenvedély, amikor a két szerepről és az általa mélység esen
tisztelt Arturo Toscanini mesterről beszélt. Gondolatban máris ő volt
Izolda, vég ig vette a dalokat és a jeleneteket.
Elisabeth vég ül elutazott Bayreuthba, és hatalmas sikert aratott.
A premier utáni fog adáson Frau Winifred Wag ner vég telen büszkeség g el
mutatta be neki Adolf Hitlert. A férfi teljesen el volt rag adtatva a
g yönyörű művésznőtől, akit vég re személyesen is meg ismerhetett.
Elisabeth kénytelen volt beismerni, hog y a várakozásaival ellentétben a
férfi ig encsak kellemesen viselkedett, ám valahog y még is feszélyezte a
társaság a, és örült is, hog y a találkozás ug yancsak kurtára sikeredett.
Gustavnak inkább nem is említette, csak szükség telenül felizg atta volna
mag át rajta. A férje pedig nem is firtatta a dolg ot. Már több mint nyolc
éve házasok voltak, kiismerték eg ymást.

1932-ben szerencsére elmaradtak a bayreuthi ünnepi játékok, ezért

Elisabeth nem került abba a kínos helyzetbe, hog y vissza kelljen
utasítania a meg hívást. Néhány héttel korábban történt, hog y a politika
első ízben vetett fenyeg ető árnyat a Prinzreg entenplatz 10-es számú
házra.
Hans, Ottilie és Gustav itta meg a levét. Elisabeth éppen Rómában
koncertezett, Puccini Toscájának címszerepét énekelte, amikor az eset
történt.
Franz, Hans bátyja, aki az első pillanattól kezdve tag ja volt az SA-nak,
mély meg g yőződéstől és még annál is nag yobb buzg alomtól vezérelve,
nag y karriert futott be, és a Sturmführer rang ig vitte. Sosem heverte ki,
hog y az öccse nem volt hajlandó beállni a soraikba, ezért aztán
erőszakhoz folyamodott. Eg y szabad estén leitatta az öccsét, és addig
csépelte, amíg Hans kis híján elvesztette az eszméletét, és utólag nem is
tudta meg mondani, hog yan és mikor, de aláírta a felvételi
nyomtatványt, vag yis hivatalosan is az SA tag ja lett.
A háború után szép számmal akadtak olyanok, akik azt bizonyg atták,
ig azából sosem voltak nácik, csak részeg fővel (hog y az alkoholtól vag y a
hatalomtól részeg ültek-e meg , nem tudni) beléptek az SA-ba, de Hansról
teljes bizonyosság g al tudható volt, hog y a szíve mélyén meg g yőződéses
náciellenes.
A bátyjával való ig encsak kellemetlen találkozás után másnap még
kellemetlenebb találkozásban volt része Ottiliével, és a tény, hog y
bevallotta neki, Franz elag yabug yálta, újabb fájdalmas pofonokhoz
vezetett némi heg yi beszéd kíséretében. De hiába, a dolog hivatalos volt,
és Hansnak nem volt más választása, menetelnie kellett. Mindehhez saját
pénzen kellett eg yenruhát és csizmát csináltatnia, és Ottilie ettől
mag ánkívül volt. Kért hát eg y szabad délutánt a doktor úrtól, és
elrohant Franzhoz, hog y személyesen térítse észre.
De a g átlástalan Sturmführer, aki mag át remek partinak tartotta,
kedvét lelte Ottilie g ömbölyű idomaiban, és nem fékezte a kezét. A lány
azonban kicsit sem lelte kedvét ebben, és ütött, amit Franz
tettleg esség ként értelmezett. Bezárta szeg ény Ottiliét a zászlókkal
telezsúfolt irodájába, hívta a rendőrség et, és a lányt letartóztatták.
Amikor a cselédlány sem aznap késő este, sem másnap nem tért haza a
prinzreg entenplatzi lakásba, Gustav g yanakodni kezdett, hog y Ottilie
esetleg bajba került. Rög tön fel is kerekedett, hog y meg keresse. Először
Franznál, aki mosta kezeit, és a helyi rendőrség re küldte az orvost, akit
útközben eg y SA-eg ység meg állított a nyílt utcán, és jól ellátta a baját.
A helyszínre érkező rendőrök Gustavot letartóztatták, míg az SA-csürhe
zavartalanul távozott a pénztárcájával.
A prinzreg entenplatzi lakásban most már nemcsak Ottiliét hiányolták,
hanem a ház urát is, miközben a doktorné asszony Olaszország ban
időzött.
Bertha, a szakácsnő azonnal elveszítette a fejét és a bátorság át, Klara, a
dajka meg csak tette a dolg át, és g ondját viselte a hétéves Deborah-nak,
más eg yebet nem csinált. Tovább nehezítette a helyzetet, hog y Gustav
jobbkeze és asszisztense, a hosszú ideje náluk dolg ozó Renate
nemrég iben férjhez ment, és a Rajna-vidékre költözött. Renate talán
tudta volna, mit kell ilyenkor tenni, szemben a mostanában felvett
utódával. A fiatal nő ezen a napon is, mint mindig , hét órakor meg jelent,
hog y kinyissa a rendelőt, és már harmadszorra kopog tatott be a lakásba
az eg ész köhög ő és más eg yéb nyavalyákban szenvedő váróterem
nevében azzal, hog y „a doktor urat várják a földszinten”.
Ekkor jött el Mag da ideje. Felvette a leg jobb ruháját, és már éppen
indulófélben volt, amikor Bertha belécsimpaszkodott.
– Az isten szerelmére, ne menj, Mag da! Aki elhag yja ezt a lakást, azt
többé nem látjuk viszont! Hig g y nekem, odakint g onosz erők
munkálkodnak! – mondta ki szipog va a látnoki szavakat. –
Fohászkodjunk, és bízzunk az Úrban! – kiáltotta, aztán térdre rog yott, és
imára kulcsolta a kezét.
Mag da nem hag yta eltántorítani mag át, és lesietett a rendelőbe.
A lépcsőházban térdhajtás nélkül viharzott el a leg yőzhetetlen tábornok
mellett, aki épp a sétájáról tért vissza, és felháborodottan nézett a lány
után.
Aztán néhány bocsánatkérő szóval hazaküldte Gustav asszisztensét és a
beteg eket. A mindig félénk Mag da most nag yon szépen beszélt, és
tökéletesen utánozta Elisabeth nag yság os asszony bécsi hang lejtését.
Amikor belépett a szent helyiség be, Gustav rendelőjébe, kissé elhag yta a
bátorság a, és arra g ondolt, vajon neki is nyoma vész-e, mint Ottiliének
és a doktor úrnak. Aztán erőt vett mag án, és módszeresen átnézte Gustav
íróasztalát, ahol hamarosan meg is találta, amit keresett: a Finkelstein és
társa üg yvédi iroda névjeg ykártyáját. Herr Finkelsteint a doktor úr
nemrég a jog i képviselőjének nevezte, amikor a nag yság os asszonnyal
beszélg etett. Mag da, bár mag a keveset szólt, fig yelmesen hallg atott.
Nem azért, mert kíváncsi természet volt, hanem azért, mert tanulni
akart. Szivacsként szívott mag ába mindent, fontos és nem fontos,
érdekes és érdektelen dolg okat. Noha nem mindent tudott a meg felelő
helyre tenni, mert nem értette az összefüg g éseket, a nag yság osék
hang lejtéséből eg yértelműen ki tudta következtetni, minek van
jelentőség e, minek nincs.
Már a falusi iskolában – amelyet az apja kívánság ára három év után el
kellett hag ynia, mert szükség volt rá a tanyán – meg sejtette, hog y az
előkelő születés mellett a tanultság a kiváltság osok világ ába való belépés
zálog a. Íg y aztán szerencsésnek érezte mag át, hog y a doktor úrék
alkalmazták, állását a vág yai és a szebb jövőbe vetett reménye kulcsának
tekintette. Mindent meg fog tenni a g azdáiért, akik meg eng edték, hog y
részt veg yen Deborah tanóráin, és csak eg y szavába került.
Minden meg takarított pénzét mag ához vette, hátha az üg yvéd úr
előleg et kér. Nem volt valami nag y összeg , ezért Mag da örült, hog y a
Finkelstein üg yvédi iroda a Briennerstraßén volt, és g yalog is
odaszaladhatott, különben még bérkocsit kellett volna fog adnia a nag y
sietség miatt.
A Briennenstraßén azonban halálra rémült a barnaing esek sokaság a
láttán. Eszébe jutott, hog y a doktor úr mondta is Klarának, a dajkának,
hog y ne sétáljon erre Deborah-val, mert a 45-ös szám alatt rendezte be a
főhadiszállását az NSDAP, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt.
Mag da meg borzong ott a vérvörös zászlók látványától. A főbejárat
bronzkapuján horog keresztek ékeskedtek, és amikor közelebb ért, a párt
jelmondatát is el tudta olvasni rajtuk: Németország , ébredj!
A hölg y, aki a Finkelstein és társa üg yvédi irodában fog adta, pont
olyan előkelő volt, mint a hely mag a. Csücsörítve méricskélte Mag dát,
mintha esze ág ában se lenne eg yetlen szót is pazarolni rá.
Természetesen határozottan meg tag adta, hog y a hívatlan vendég
kérését továbbítsa. Mag da azonban kötötte az ebet a karóhoz, és
határozottan kijelentette, hog y a doktor úr személyesen küldte, és eg y
sürg ős, pénzüg yi haszonnal kecseg tető üg yet kell meg beszélnie Herr
Finkelsteinnel. A dölyfös hölg y a „pénzüg yi” és „haszon” szavak hallatán
meg enyhült kissé, és néhány kérdés után Mag da bebocsátást nyert
Samuel Finkelstein irodájába.
Samuel Finkelstein a határozott vonásaival és szép, erőteljes orrával
kifejezetten okosnak nézett ki. Azonnal meg tetszett Mag dának, mert
ug yanolyan nyug odt pillantással nézett rá, mint a doktor úr. Az üg yvéd
komolyan és fig yelmesen vég ig hallg atta a lány beszámolóját, majd
feltett eg y sor kérdést. Vég ül felállt, behívta a titkárnőt, és meg kérte,
hozzon kávét.
A nő nag yon udvariasan szolg álta fel a feketét, még néhány
aprósüteményt is hozott hozzá. Mag da, akit eddig csak kávéházban
szolg áltak ki, mérhetetlenül élvezte a szerepcserét. Aztán az üg yvéd úr
eg y rövid időre mag ára hag yta a hatalmas, faburkolatú irodában.
Nem sokkal később Finkelstein visszatért a társával, eg y mag as,
méltóság teljes férfival, aki az árja faj mintapéldánya volt. Herr
Finkelstein meleg szavakkal mutatta be Herr Gerhard von Meyerlinck
bárót.
Samuel Finkelstein amilyen kicsi volt, olyan ag yafúrt, ezért Gustav
üg yében ig yekezett a háttérben maradni. Mert a mozg alom fővárosában
– az SA által leg nag yobb arányban kézben tartott városban – már 1932-
ben nyug talan idők köszöntöttek a zsidó lakosokra. Samuel Finkelstein
biztosította Mag dát, hog y Herr von Meyerlinck emberileg és szakmailag
eg yaránt kiváló, úg yhog y nyug odtan menjen csak haza, és várja a doktor
úr visszatérését.
A báró telefonált néhányat, keresett-kutatott eg y darabig , küldöncöket
szalajtott ide és oda, vég ül pedig némi pénz ellenében Gustav és Ottilie
másnap el is hag yhatták kényszerű tartózkodási helyüket, és
hazatérhettek.
Jókora nyüzsg és kerekedett, amikor Finkelstein és von Meyerlinck
urak kíséretében mindketten eg yszerre állítottak be a
Prinzreg entenplatzra. Mag dát meg dicsérték körültekintő
eljárásmódjáért, és meg emelték a heti bérét, Bertha pedig zokog ott a
meg hatottság tól meg a büszkeség től, és eg yre azt dadog ta:
– Az én unokahúg om! Az én unokahúg om!
Gustav az örömteli viszontlátást követően orvoshoz ment, mert az
ütleg elések meg tették a mag ukét. Ettől fog va volt eg y púp az orrán, és
eg y őrlőfog g al kevesebb volt a szájában, a szeme viszont meg g yóg yult.
Csupán az volt a g ond, hog y Hansot, aki az SA tag ja volt, nem tudták
kiszabadítani. Eg y újabb csinos kis pénzösszeg be és minden
rendelkezésre álló politikai kapcsolat mozg ósításába került. Ráadásul
csak 1933 februárjáig sikerült, mert nem sokkal azután, hog y 1933.
január 30-án a birodalom ag g elnöke, Paul von Hindenburg birodalmi
kancellárrá nevezte ki Adolf Hitlert, Hans belépési nyilatkozata ismét
előkerült – a kaján Franz Sturmführerrel eg yütt – eg y iroda mélyéről.
Noha az SA-t meg lehetett veszteg etni, az aláírás aláírás volt. Rög tön
mag ukkal is vitték Hansot, aki ismét barna eg yenruhában masírozhatott
tovább a vég zete felé.
– Jesszus, most aztán nag y bajba’ vag yunk! – mondta Ottilie Berthának
a konyhában.
– Miért? – kérdezte Bertha.
– Mert a doktor úr zsidó, és aztat nem szeretik az új uraság ok – felelte
Ottilie.
Klara, a kancsal dajka, aki alig -alig fordult elő a konyhában, azt
kérdezte:
– A doktor úr zsidó?
Felix, a tacskó, akit a rotyog ó ételek illata csalog atott be a konyhába,
és a tálaló előtt terpeszkedett, mintha odaszög ezték volna, nem
zavartatta mag át, és élvezettel szellentett eg yet.
– Felix, te disznó! – dorg álta meg Ottilie kuncog va.
– Mostanában mindig ezt csinálja – jeg yezte meg Bertha rosszallóan,
de nem volt bátorság a kizavarni az uraság ok kutyáját a konyhából. Főleg
akkor nem, ha Ottilie is ott volt.
– T’om – válaszolta Ottilie. – Má’ az uraság nak is feltűnt. A doktor úr
szerint valami meteorizmus. – Azzal lehajolt a tacskóhoz: – Te, büdös! –
mondta, majd meg simog atta az eb puha buksiját, mire az puszta
szeretetből rög tön szellentett még eg yet.
– Aha – mondta Bertha, és ig yekezett úg y nézni, mint aki pontosan
érti, mit jelent ez. Semmi esetre sem akart a beképzelt dajka előtt
ostobábbnak mutatkozni rég i vetélytársánál, Ottiliénél.
De Ottilie mindig jól tudta, mikor áll nyerésre. Elvett eg y szép piros
almát a g yümölcskosárból, és kifelé menet, minteg y mellékesen
odavetette Berthának:
– Talán kérdezd meg az ag yafúrt unokahúg odat.
A g őg ös Klara is elhag yta a bűzlő konyhát, de előbb még
meg mag yarázta a szakácsnőnek Felix latin nevű nyavalyáját.
– Bántják a szelek.
– Azt én is érzem – vág ta rá a szakácsnő, és lecsapta eg y csirke fejét.
Klara nem sokkal a konyhai beszélg etés után felmondott, ám a kis
Deborah eg yáltalán nem g yászolta meg .
Elisabeth soha többé nem tért vissza Bayreuthba. A következő években
csak kevés felkérést fog adott el, és azt is csak és kizárólag külföldön.
Még Richard Strauss, a Birodalmi Zenei Kamara újonnan kinevezett
elnöke sem tudta rábeszélni, hog y lépjen fel a Berlini Állami Operában.
Miután lemondta, közölték vele, hog y a Führer „csalódottan” vette
tudomásul a döntését.
De Elisabeth ezekben a napokban annyira ag g ódott Gustavért, hog y
úg y döntött, mellette marad, és a g ondját viseli. A férjét mélység esen
nyug talanították a nemzetiszocialista eszmék.
Rosszabbul aludt, mint eg yébként – ha el tudott aludni eg yáltalán.
Ráadásul sok fizetőképes beteg et elveszített. Ig az néhányan továbbra is
jártak hozzá, bár nem nappal, hanem éjszaka, és a kezelés után titokban,
a hátsó ajtón surrantak ki.
Új beteg ség ütötte fel a fejét. A félelem.
 Tizenegyedik fejezet

Az egyenes út

A Marienplatzon álló városháza pincéjében berendezett söröző óriási és

zeg zug os volt, és súlyos boltíveivel a szokásos bajor kedélyesség et
sug ározta.
Gustav és Fritz Gerlich évek óta törzsvendég ek voltak itt csütörtök
esténként. Időről időre csatlakoztak hozzájuk Gustav orvos barátai és
Fritz munkatársai, nag yjából tucatnyi azonos nézeteket valló ember. Ám
a hatalomátvétel óta hétről hétre kevesebben jöttek el. Ezen az estén
mindössze öten voltak, két orvos, két szociáldemokrata és a Münchener
Post eg yik szerkesztője. Miután meg kapták a literes korsókban a sört,
Gustav próbálta oldani a feszült hang ulatot.
– Úg y fest, a félelem elnyomja a szomjatokat! De uraim, élvezzük ma
este a sört! Eg észség ünkre!
Ezen az estén meg lehetősen heves vita bontakozott ki köztük.
A vendég lős az asztalukhoz jött, és meg kérte őket, leg yenek kicsit
tekintettel a többi vendég re is, majd visszasietett a pult mög é.
Gustav g ondolatai elkalandoztak. Adolf Hitler birodalmi kancellárrá
való kinevezése óta hat hét telt el. A berlini kormányváltást a
müncheniek bajor fesztelenség g el vették tudomásul, majd napirendre
tértek fölötte, és a farsang ra összpontosítottak. A Farsang Herceg e
meg választásának leg alább akkora jelentőség et tulajdonítottak, mint a
március ötödikei választásoknak. Az utóbbi években eg ymást váltották a
kancellárok Berlinben: Brüning , von Papen, Schleicher, Hitler…
A vendég lős újra az asztalukhoz lépett, és konyharuháját g yűrög etve
riadtan sandított a terem másik vég ében nyíló bejárati ajtó felé. Amikor
látta, hog y néhány SA-tiszt lép be, elszaladt, mintha azt akarná
elkerülni, hog y a közvetlen közelükben lássák.
Gustav a fejét csóválva nézett utána. Tíz éve voltak itt törzsvendég ek,
sokan eg yütt, jó nag y cecheket csináltak, jó beszélg etéseket folytattak,
amelyekhez számtalanszor a vendég lős is csatlakozott, most pedig tudni
sem akar róluk. Gustav szomorúan a literes korsóra nézett. Elkezdődött.
Az emberek már alkalmazkodtak is az új politikához.
Újra és újra az órájára lesett, amely már majdnem nyolc órát mutatott.
Hol marad Fritz ilyen sokáig ? Lassan ag g ódni kezdett a barátjáért. Fritz
sosem mulasztotta el a csütörtöki összejövetelt. Alkalmanként késett, ha
címlapra kívánkozó hírt kapott, és a teljes másnapi főoldalt újra kellett
szerkeszteni, de ilyenkor mindig szalajtott eg y küldöncöt a sörözőbe.
Nem vallott Fritzre, hog y eg yszerűen nem jön el. Ráadásul reg g el még
fel is hívta Gustavot, és azt mondta, fontos közlendője lesz este. Gustav
remélte, hog y Fritz vég re rászánja mag át, hátat fordít Németország nak,
és áttelepül Ausztriába. Fritz kritikus hang ú lapja, a Der gerade Weg,
kezdetektől fog va szálka volt a nemzetiszocialisták szemében. Hitler is
vásárolta az újság ot, és az a hír járta, hog y növekvő elég edetlenség g el
olvasta Gerlich cikkeit. Az új birodalmi kancellár nehezményezte, hog y
Gerlich sokat írt az ellenlábasáról, Gustav von Kahr főkormánybiztosról,
többek között az 1923-as meg hiúsult müncheni puccskísérlet után is.
Gerlich már meg is tapasztalta az SA bosszúját: nemrég betörték a
lakása ablakait. A feleség e, Sophie halálra rémült, az eg yik kő majdnem
eltalálta. Fritz eg yre sűrűbben kapott halálos fenyeg etéseket is írásban.
De a merész újság írót ez nem tántorította el, halált meg vető bátorság g al
írta provokatív cikkeit az újság jába. A fenyeg ető levelek küldőjük
szellemi korlátoltság át, g onoszság át és zavarodottság át tükrözték. Ezért
Fritzet már rég óta g yőzködték a barátai, hog y a feleség ével eg yütt
hag yja el Münchent.
Gustav felállt, és meg kérte a vendég lőst, hadd használja a telefont.
Felhívta a kiadót, de a vonal fog lalt volt, Gerlichéknél pedig senki sem
vette fel a kag ylót. A következő húsz percben többször is meg próbálta.
A nyug talanság a nőttön-nőtt, a söre eg yre keserűbb lett. Vég ül g yorsan
búcsút vett meg maradt maréknyi bátor harcostársától, és áteng edte őket
a saját sörmámoros ag g odalmaiknak.
Elhatározta, hog y felkeresi Fritzet a szerkesztőség ben. Biztosan a napi
események miatt nem tud elszabadulni, nyug tatta mag át. De a baljós
sejtelmek eg yre kínozták, mert a fülébe jutott, hog y a konzervatív
polg ármesternek, Karl Scharnag lnak ma, nyolc év után el kell hag ynia a
müncheni városházát. Az új berlini hatalmasok íg y rendelkeztek.
A söröző és a szerkesztőség alig nég yszáz méterre volt eg ymástól.
Gustav meg szaporázta a lépteit, csaknem rohant az utcákon. Elveszítette
a kalapját, de észre sem vette. Félúton ki kellett kerülnie eg y ordibáló
SA-bandát, de még épp időben rejtőzött el. Kis híján szég yellte a
félelmét. Nem éppen az imént tartott nag yhang ú beszédet a
törzsasztaluknál, és hang oztatta, hog y nem szabad hag yniuk, hog y
meg félemlítsék őket? Hog y harcolniuk kell a véleményükért, és szembe
kell szeg ülniük az önkénnyel meg az ig azság talanság g al? És most kerüli
a fényt, és sötét kapualjakban lapul meg . Hát nem úg y viselkedik, mint
mindenki más? Gyáván és meg alkuvón. Milyen ragályos is a félelem! –
g ondolta. Megsemmisíti az embert. Elég, Gustav! – szólt rá eg y mélyebbről
feltörő hang . – Zsidó vagy, Gustav! Egy olyan nép fia, amely háromezer éve
hazátlan. Zsidónak lenni annyit tesz, hogy az ember sosem lehet biztonságban.
Békélj meg magaddal, Gustav! Védd meg a családodat, a gyermekedet!
Gustav ig en nag yra becsülte bátor barátját, a katolikus Fritzet, akihez
fog ható kevés akadt. Tollával évek óta merészen harcolt az elnyomás és a
zsarnokság ellen. A lapja példányszáma hétről hétre apadt, mert az
SA szabotálta az eladást azzal, hog y nyíltan meg félemlítette az újság
vásárlóit.
Miután az SA-banda továbbment a másik irányba, Gustav óvatosan
folytatta az útját. Néha mag ányos g yalog osokkal találkozott, lumpokkal,
szerelmespárokkal, akik hozzá hasonlóan szintén kerülték az utcai
lámpák fényét.
Már azelőtt érezte a füstszag ot, hog y befordult volna a Hofstattra.
Meg int meg szaporázta a lépteit, bekanyarodott a sarkon, majd rög vest
lecövekelt. A sötétben felizzó parázshalmokat látott mag a előtt a földön.
Hideg széllökés söpört vég ig az utcán, és felszította a frissen kialudt
tüzet.
Az utcán kíváncsiskodók álltak mindenfelé, és érezhető volt a
feszültség . Gustav minden rosszra felkészülve közeledett a 6-os számú
épület felé. Mag ában kétség beesetten fohászkodott, hog y ne Fritz leg yen
az áldozat!
 Habozva tette meg az utolsó métereket, és meg állt közvetlenül az
épület előtt. Lassan felemelte a fejét, és vég ig pillantott a tég laépület
sötét homlokzatán, fel a második emeletig . A pusztítás szokásos nyomai
tárultak a szeme elé. Minden ablakot bezúztak, és az ablakokon kihajig ált
bútorokat, könyveket és papírokat elég ették. Gustav meg rendülten állt
ott. Az előtte mag asodó hamukupacból, feltartott mutatóujjként, eg y
székláb meredt ki. Mellette eg y szétvert Triumph íróg ép hevert,
belefűzve eg y elszenesedett lap. Fritz életművét szétrombolták, minden
odalett. De hol van Fritz? Mi történt vele? Gustav nem látta őt az ott
ácsorg ók között. Lehet, hog y sikerült időben elmenekülnie?
Eg y törékeny, idős, szemüveg es férfi lépett mellé, és ug yanolyan
meg indultan nézett fel a betört ablakokra, mint ő mag a.
– Isten hozta! Nem mag a Herr Gerlich barátja, az az orvos? – suttog ta,
és lopva körbepillantott.
– Ki mag a? – kérdezett vissza Gustav, és bizalmatlanul méreg ette a
férfit. Úg y vélte, látta már valahol.
– Bocsásson meg . Köhlernek hívnak, Friedrich Köhlernek. Én vag yok…
– Elnémult eg y pillanatra, nyelt eg yet, és újból nekifutott: – Vag yis
inkább én voltam Herr Gerlich éjszakás szerkesztője.
Reménytelen döbbenet áradt belőle, és Gustav meg rettenve rag adta
meg a karját.
– Tudja, mi történt Herr Gerlichhel? Hol van? Beszéljen, az ég
szerelmére!
– Hog y hol van? Nem tudom. Az SA csinálta ezt. Az az istenverte
csürhe! Minden helyiség et felforg attak, az íróg épeket és a bútorokat
kihajig álták az ablakon. Herr Gerlich meg akarta fékezni őket, de többen
is rávetették mag ukat, és leteperték. Herr Gerlich meg csak azt kiabálta:
„Eng em ütnek? Eng em? A Haza mozg alom alapítóját?” Elvitték.
Szörnyű. Eg yszerűen szörnyű! Ezek az új barbár szokások, hová vezet
mindez? – Levette a szemüveg ét, és meg dörzsölte az orrát. Közben
feldúltan a fejét rázta.
Gustav bólintott, és a felismeréstől, hog y a szabadság elleni harc
vég érvényesen és meg állíthatatlanul kezdetét vette, kirázta a hideg .
Tudta, hog y ma ezen a helyen meg halt az ig azság . Helyébe az elnyomás
szörnye lépett. 1933. március 9-e volt, Franz Ritter von Epp bajorország i
hatalomátvételének napja. És a nap, amelyen a Der gerade Weg című újság
utolsó száma jelent meg . Mert az ig azság hoz már senkinek nem volt
jog a. Ebben az órában a nemzetiszocialisták elkezdték erőszakkal
rendezni a számláikat.
Fritz Gerlich az eg yik első áldozatuk volt.
Még a Meyerlinck és társa – az üg yvédi irodát újabban íg y hívták,
miután Finkelstein bölcs előrelátással elhatározta, hog y a „társa” szó
mög é bújik – sem tudott mit tenni Gerlichért. Az eg yetlen, amit még
meg tudtak róla, az volt, hog y az ettstraßei rendőrség i fog dába, később
pedig stadelheimi börtönbe vitték. Látog atókat nem fog adhatott.
Gustav sohasem látta viszont.

Ezen a vég zetes napon Mag da bezárkózott a szobájába, és csak másnap

bukkant fel ismét kisírt szemmel.
Gustav azt mondta Elisabethnek:
– Nézze meg az ember! Ezek szerint a bátorság a kulcs a mi Mag dánk
szívéhez. És a bátorság , drág a Elisabeth, az a feg yver, amelytől a
barnaing es ellenség a leg jobban fél. Vannak állhatatos és eg yenes
g erincű emberek, mint amilyen a mi Fritzünk is volt, akik
rendíthetetlenül dacolnak az ig azság talanság g al.

1933. május 6-án zajlott Münchenben az első könyvég etés, amely

tizedikén meg ismétlődött a birodalom fővárosában, Berlinben. Sok
szerző remekműve, amely Gustav könyvtárában is meg volt – közöttük
Heinrich Mann és a testvére, az irodalmi Nobel-díjas Thomas Mann,
Heinrich Heine, valamint Kurt Tucholsky összes műve – a tűzben
vég ezte.
Gustav Heinét idézte Elisabethnek:
– Ahol könyveket ég etnek, ott vég ül embert is fog nak. – Azzal
bezárkózott a könyvtárába, hog y a feleség e ne láthassa a könnyeit.
Gustav csak sokkal később tudta meg , hog y a barátja tizenhat hosszú
hónapig tűrte a kihallg atásokat és kínzásokat, de a hitéhez és a
meg g yőződéséhez a vég sőkig hű maradt.
 1934. június 30-án Hitler parancsba adta, hog y számoljanak le minden
politikai ellenfelével. Két napra rá az SS meg g yilkolta a volt birodalmi
kancellárt, Kurt von Schleichert és a feleség ét, valamint az eg ykori bajor
főkormánybiztost, Gustav Ritter von Kahrt, Hitler ellenfelét az 1923-as
puccskísérletben, és az újság író Fritz Gerlichet. Németország első
koncentrációs táborában, Dachauban ölték meg . Hitler meg torlási
akciójának, a hosszú kések éjszakájának, kétszáz ember esett áldozatul,
ami eg yértelmű üzenet volt minden máshog y g ondolkodónak.
Este, miután Fritz feleség e, Sophie meg hozta a halálhírt, Gustav
Elisabethhez fordult:
– Fritznek mindenben ig aza volt, amit mondott, még hozzá az első
perctől fog va, és mindezt előre meg jósolta. Azt, hog y a nácik
fanatikusok, jog tiprók és erkölcstelenek, és sosem hoznak létre
jog államot, hanem halálos diktatúrát vezetnek be, de senki nem
hallg atott rá. Fritz olyan volt, mint a lepke, amely fig yelmeztetni akarja
a fajtársait a g yertyaláng veszélyére, és belerepül a láng ba, és meg ég ,
hog y meg mutassa, milyen veszélyes. De a halála hiábavaló volt,
Elisabeth, mert az emberek nem akarnak látni és hallani, és a leg kevésbé
sem akarnak meg érteni semmit. Az Úristen leg yen velünk!
 Tizenkettedik fejezet

Gustav nem ismert rá a hazájára, amely teljesen kifordult mag ából. Már
akkor mérleg elte, hog y a családjával eg yütt elhag yja Németország ot,
amikor 1933 márciusában Fritz Gerlichet letartóztatták.
Gustav testvére, Paul és a feleség e, Annabelle, aki francia zsidó volt, és
Elzászból származott, már hónapokkal azelőtt áttelepült Nürnberg ből
Londonba.
De a sorsnak más tervei voltak Gustavval és Elisabethtel.
Elisabeth éppen zong oraórát adott az alig tízéves lányának, amikor
kopog tak. Ottilie ajtót nyitott, és nem sokra rá hatalmas lárma
kerekedett az előszobában. Elisabeth rászólt a kíváncsian hallg atózó
Deborahra, hog y maradjon ott, ahol van, és folytassa az ujjg yakorlatokat,
aztán kiment, hog y utánanézzen a dolg oknak.
Az előszobában eg y számára ismeretlen férfit talált, aki Ottilie
szidalmai miatt láthatóan zavarban volt. Elisabeth szíve meg esett rajta.
A férfi eg y kosárkát szorított a hóna alá, amelyből vinnyog ás hallatszott.
Felix tacskó érdeklődve máris ott kuporg ott az ideg en lábánál.
– Látod? Meg zavartad a doktor asszonyt a lármázásoddal! – zsémbelt
Ottilie. – Tűnj innen, te tökfilkó! De tüstént! – meg rag adta a férfi karját,
hog y kipenderítse az ajtón.
– Mi folyik itt? – érdeklődött Elisabeth.
A férfi szerette volna lekapni a sapkáját, de nem volt szabad keze
hozzá.
– Tiszteletem, na’s’os asszony! Ezt hoztam mag ának, alászolg álja. –
Azzal Elisabeth felé nyújtotta a kosarat.
A kockás kendő alatt valami mozg ott. Elisabeth az ujjheg yével
felemelte a rong yot, és három kutyakölyköt fedezett fel, amelyek olyan
aprók voltak, hog y lehetetlen volt meg állapítani a fajtájukat.
– Ez a kelekótya Sepp aszong ya, hog y Felix kölkei, és az ura, aki benne
van abba’ a széllelbélelt SA-ba’, amelyik ellopta az én Hansomat, aszonta
nekije, hog y tüntesse el a zsidó fattyakat. Meg van e’ húzatva! – fújtatott
Ottilie.
– Vízbe kellett vón’ fojtanom a három kis korcsot. Beledobni az Isarba.
De hát csak fajtiszták, a mi kis Bienénk fiai. Nem vitt rá a lélek. Ne
áruljon be, na’s’os asszony, kérem alázattal – rimánkodott a férfi, és bár a
jó szándék vezérelte, kínos helyzetbe hozta Elisabethet, akinek most
döntenie kellett.
– De honnan tudja, jó ember, hog y tényleg Felix kölykei? – próbálta
hárítani Elisabeth a döntés felelősség ét. Ebben a pillanatban elnyújtott
hang hang zott fel a kosárból, és Felix büszkén felvakkantott. Elisabeth
felsóhajtott, és a kosárért nyúlt. – Jól van, átveszem őket.
Deborah teljesen lázba jött a család g yarapodásától, ám Gustav kevésbé
volt lelkes este.
A kölykök alig három hónaposak voltak, anyatej kellett nekik. De a
lánya kérésének Gustav nem tudott ellenállni. Vízzel híg ította a házhoz
hordott túl zsíros tejet, és eg y kis saját készítésű vitaminport adott
hozzá. Három önkéntes – Ottilie, Mag da és Deborah – vállalta az
apróság ok, Biene, Liesl és Felix 2 etetését. Liesl, a leg g yeng ébb köztük,
két nap után pusztult el, Felix 2 még eg y hétig húzta. Deborah
vig asztalhatatlan volt.
A két tacskókölyök volt a nácizmus első áldozata a prinzreg entenplatzi
lakásban. Mivel a szuka g azdája Felixet zsidó tacskónak nyilvánította, a
biztos halálba küldte a kicsinyeket. Azzal eg yütt, hog y Felix törzskönyve
tisztább eredetről tanúskodott, mint az összes nácié eg yüttvéve,
háborg ott Gustav Elisabethnek.
Később azt is mondta a feleség ének:
– A mag a primitívség ében félelmetes ez az új, önjelölt felsőbbrendű
faj, Elisabeth. Alapjában véve az állatok okosabbak, mint az emberek.
Nem ismerik a g őg öt, a faji különbség eket, nem akarnak érvényesülni,
hatalmat szerezni, és nem ölik meg a mag uk fajtáját g yűlöletből vag y a
másság a miatt. Az állatok csak azért ölnek, hog y életben maradjanak. Az
ember azonban önmag a ellenség e.
Deborah éjt nappallá téve g ondozta a törékeny kis Bienét, aki a
kosárban az ág ya mellett aludt. Amikor a kiskutya meg érte a két
hónapot, az apja azt mondta a lánynak, hog y valóság os csodát vitt
vég be. Ettől kezdve Biene családtag lett, és Felix eg ykettőre a lábainál
hevert.
De nem csak Felix családja g yarapodott. Elisabeth néhány napja nem
ig azán volt jól, g yeng ének érezte mag át, szédült, és állandóan hányt.
Gustav hamar meg állapította, hog y ismét g yermeket vár. Kezdettől
fog va nehéz terhesség volt, és hihetetlenül rosszkor jött.
A házaspár terve, miszerint Ausztriába, Elisabeth hazájába költöznek,
az asszony rosszulléte miatt a szülés utáni időkre tolódott. Elisabethet is
bántotta a g yeng eség e, a kedvetlenség e. Harminchárom éves volt, és
életében először fordult elő vele, hog y a zene sem vidámította fel.

A kis Wolfg ang születése 1933 vég én tizenkilenc órás szenvedést

jelentett Elisabethnek. A fájások eg y hónappal korábban kezdődtek, mint
kellett volna, és a g yerek keresztben feküdt, íg y hát császármetszést
kellett alkalmazni. A leg yeng ült Elisabeth sokáig nem épült fel a
meg próbáltatások után, és nem tudta szoptatni a beteg es, g yeng e tüdejű
csecsemőt, akinek az eg yik lába is rövidebb volt. Életének első évében
folyamatos orvosi ellátásban részesült.
Gustav újra és újra elhalasztotta a költözést.
 Tizenharmadik fejezet

Noé bárkáját eg yre inkább elsodorta az idők árja, és a Prinzreg entenplatz

10-es szám lakóit mind sötétebb g ondolatok g yötörték. Gustav és
Elisabeth a g yermekeiért és a jövőjükért ag g ódott. Mag da attól félt,
hog y hamarosan újra apja tanyáján kell teng ődnie, ha az uraság ok
elhag yják az ország ot. Ottiliét Hans sorsa ag g asztotta, már alig -alig
látta a kedvesét.
Bertha, a szakácsnő még mindig csak a konyhával és a tűzhellyel
törődött. Már a hetvenhez közeledett, korábban pirospozsg ás arca
petyhüdt lett, fog ai meg ritkultak. Folyton mag ában motyog ott, és
közben köpködött, a nyálból jutott mindenhova. Sem Gustavnak, sem
Elisabethnek nem volt szíve felmondani neki, de a konyhát inkább
elkerülték.
Biene, a drótszőrű tacskó volt Bertha eg yetlen társaság a a konyhában.
Hűség éért és a barátság áért bőven kapott jutalmat, és a kurta kis
lábaihoz hamarosan meg lehetősen kövér test tartozott.
Eg yszer, amikor valami ig encsak kétes állag ú étel került az asztalra,
mindannyian hezitáltak, belekóstoljanak-e. De aztán Gustav eg y laza
vállrándítással azt mondta:
– Mi az, kedveseim? Amiről nem tudok, amiatt nem fáj a fejem, nem
ig az? Az étel nem jó hideg en.
Azzal fog ta a kanalát, és meg kóstolta. A többiek is követték a példáját,
és az ételt meg lepően ízletesnek találták.
Később Gustav azt mondta a lányának, akit toleranciára és emberbaráti
szeretetre nevelt:
– Fig yelj jól, Deborah! Alapvetően Bertha… mondjuk úg y, konyhai
termékeinek elfog yasztása eg yfajta alleg ória. Amikor meg esszük őket,
olyanok vag yunk, mint a német nép, amely sajnos nem látja, amit nem
akar látni, és az utolsó falatig mag ába tömi a moslékot.
 Mag da, aki, mint mindig , most is itta a doktor úr szavait, a könyvtárba
sietett, és a Brockhaus enciklopédiában meg nézte, mit is jelent az
alleg ória szó. Baljóslatú illusztrációt talált rá, a Halált kaszás ember
képében.
Ezen az éjszakán Mag da nyug talanul hánykolódott az ág yában, és a
Halálról álmodott, amely úg y nézett ki, mint azok a fanatikus tekintetű,
sápadt férfiak, akiknek kis bajusz van az orruk alatt.

A költözésen csupán 1936 vég én g ondolkodhattak el újra, mert Elisabeth

csak eddig re erősödött meg valamelyest. De 1937 januárjában a kis
Wolferl tífuszban súlyosan meg beteg edett.
A tífusz – a tuberkulózishoz hasonlóan – olyannak számított, mint a
lepra, és Hitler birodalmában kiközösítés járt érte. Wolferlt eg yetlen
kórház sem vette fel, ezért Gustav otthon ápolta. Majdnem eg y újabb év
telt el, mire az orvos nem sokkal karácsony előtt azt mondhatta
Elisabethnek, hog y a kis Wolferl ismét eg észség es, és elég erős eg y
utazáshoz.
Gustav mindent vég telen aprólékosság g al tervezett el, vég ig járta a
hivatalokat, hónapokat várt papírokra és pecsétekre. Aztán 1938
márciusában Ausztriát a Harmadik Birodalomhoz csatolták, és újra meg
kellett változtatniuk a terveiket.
Először Svájcot célozták meg , ahová például Bubi Putzing er, aki
hóbortos és kötözködő természete miatt vég ül még is összetűzésbe került
a rezsimmel, már 1937 elején kivándorolt. Lehár Ferenc, Elisabeth
korábbi pártfog ója is a zürichi Baur au Lac szállodában lakott zsidó
származású feleség ével. Hitler azonban eg yre távolabbra nyújtotta a
karját, és a házaspár attól tartott, hog y Svájc túl közel van a Führer
becsvág yó terjeszkedési terveinek.
Miközben a célokat és a lehetőség eket mérleg elték, Elisabeth, aki
meg említette a kiváló üzleti érzékkel meg áldott impresszáriójának,
hog y nyitott az új ajánlatokra, kapott eg y eleg áns borítékot. Eg y
meg hívó lapult benne a londoni Covent Gardenbe, ahol Elisabeth
játszhatná az Éj királynőjét Mozart Varázsfuvolájában.
Gustav azt mondta a feleség ének:
 – Látod, szerelmem? Ha az ember kivár, mag ától jön a meg oldás.
Most már biztos volt, hog y Gustav öccséékhez hasonlóan Londonba
települnek át. Csak az volt a kérdés, hivatalosan utazzanak-e ki vag y
sem? A nemzetiszocialisták üdvözölték ug yan, ha a zsidó állampolg árok
elhag yták a birodalmat, de azt akarták, hog y a vag yonukból a lehető
leg többet hag yják hátra. A kiutazni akarókról úg ynevezett „zsidó
vag yonadót” g omboltak le, és még „a birodalomból való elmenekülés”
miatt is adót róttak ki rájuk.
– Ez törvényesített lopás! – bosszankodott Gustav.
Elisabeth felvette a kapcsolatot a brit nag ykövetség g el, és találkozott
az eg yik rajong ójával, eg y attaséval, aki titokban azt javasolta neki,
jelentse be hivatalosan a londoni fellépését a Birodalmi Zenei
Kamarának, és kérvényezze, hog y két kiskorú g yermeke, Deborah és
Wolfg ang a nevelőnővel, Mag dával eg yütt elkísérhesse. Kérjen sürg ős
döntést, mintha túl későn határozta volna el a dolg ot. Mindenképpen
hang súlyozza, hog y a jövőben kész elfog adni a Német Birodalom
felkéréseit is. De a férjének – mondta nyomatékosan az attasé – nem
szabad felébresztenie az alvó oroszlánt. Utazzon Zürichbe néhány nappal
Elisabeth indulása előtt vonattal, kevés csomag g al. Mert miután
Elisabeth Londonba ment, esetleg bizalmatlanul tekinthetnek az
elutazási szándékára, ellenben ha Elisabeth útja előtt van pár napig távol,
az senkinek sem tűnik fel. Zürichből aztán Gustav továbbmehet
Londonba. Az attasé titokban azt is elmondta, hog y a doktor úr jobban
tenné, ha Németország ban hamis papírokat használna.
Gustav hamar rájött, hog y az iratok beszerzése kisebbfajta vag yonba
kerül. Jog i képviselője, Herr von Meyerlinck tanácsát kérte, aki
időközben jó barátja lett. Von Meyerlincknek, akinek üg yvédi irodája az
NSDAP székházának tőszomszédság ában volt, baráti kapcsolatai révén
sikerült is papírokat szereznie Peter Friehling névre.
Úg y tervezték, hog y a hűség es Ottilie is elmeg y a vonattal Zürichbe,
és mag ával viszi Gustav ig azi papírjait. Ezekre a férfinak azért volt
szükség e, hog y leg álisan beutazhasson Nag y-Britanniába. Az
elővig yázatos attasé veszélyesnek látta, ha a doktor úr vinné mag ával az
iratokat, ellenben eg y „idősebb” árja hölg y a harmadosztályon senkinek
sem szúrna szemet. (Ottilie még csak neg yveneg y éves volt, de amióta
Hansot elveszítette, nag yon meg öreg edett.)
Gustav áteng edte a nőnek a döntést, mert véleménye szerint a dolog
nem volt veszélytelen, de a cseléd azonnal és fenntartások nélkül vállalta
a feladatot. A nácik már elvették tőle Hansot, és most még az uraság ot is
elűzik az ország ból! Efeletti felháborodásában szent kötelesség ének
tartotta, hog y seg ítse a kenyéradó g azdáját.
 Tizennegyedik fejezet

A menekülés

Az emberek g yanakvóak és bizalmatlanok lettek. Azoknak, akiknek rég en

alig volt valamijük, eg yszeriben befolyásra és hatalomra tettek szert. És
akinek hatalma volt, arra törekedett, hog y minél többen tudomást
szerezzenek róla. Azok pedig , akik semmit sem tettek, áldozatokká
váltak.
Samuel Finkelstein üg yvéd már 1934 vég én az Eg yesült Állomokba
emig rált, és vele eg yütt csaknem Németország teljes értelmiség e. Eg y
olyan ország értelmiség e, amely a költőiről és g ondolkodóiról volt híres.
Az emig ránsok között volt húsz Nobel-díjas, ami elg ondolkodtató tény,
vélte Gustav. Minden diktatúra íg y kezdődik. Nem a patkányok hag yják
el a süllyedő hajót, hanem a leg jobbak menekülnek el a bukásra ítélt
ország ból. A barnaing esek tudni sem akartak róluk, mert úg yis csak
zavarták volna g onosz üzelmeiket. Azokat, akik maradtak, hog y
felemeljék a hang jukat, elhallg attatták.

Gustav és Elisabeth a korához képest érett Deborah-t is beavatta a

terveibe, miszerint elhag yják a hazájukat, és kivándorolnak Londonba.
De Deborah-t csak eg yvalami érdekelte, amire eg yikük sem g ondolt.
– És mi lesz Bienével?
Felix három évvel azelőtt, tizenhat évesen elpusztult. Deborah
hang jából érezhető volt, hog y esze ág ában sincs Bienét Münchenben
hag yni, noha a tacskónak biztos aranyélete lett volna Ottilie mellett.
Ismét felvették a kapcsolatot a brit nag ykövetség g el, hog y meg tudják,
milyen feltételek mellett vihetik be a kutyát az ország ba. Azt a választ
kapták, hog y az ebre a szig eten több hónapos karantén vár. Ez nem volt
valami jó hír, de Deborah rag aszkodott a dolog hoz, úg yhog y a kérdés el
volt döntve.
Eldöntötték az utazás időpontját is. Gustav 1938. június 2-án száll fel a
zürichi vonatra, a másodosztályra, és három óra utazás után Lindaunál
lépi át a határt. Ottilie ug yanezzel a szerelvénnyel utazik,
harmadosztályon. Zürichből Gustav továbbmeg y a franciaország i Calais-
ba, onnan pedig hajóval Doverbe. A testvére, Paul felveszi a kompnál, és
elfuvarozza a londoni Mayfair Szállodába a Stratton Streetre. A Covent
Garden koncertig azg atóság a ug yanis itt fog lalt lakosztályt Elisabeth
Malprannak és a g yerekeinek.
Gustav semmi esetre sem akart az öccse terhére lenni, aki bár
meg lehetősen sikeres volt, a leg több festőhöz hasonlóan nem
g azdag odott meg . A feleség ével, Annabelle-lel eg yütt jobbára a szülői
örökség ből éltek.
Gustav azt még nem tudta, hog y Londonban dolg ozhat-e orvosként,
úg y tervezte, majd a helyszínen tisztázza. Meyerlinck üg yvéd
seg ítség ével előrelátóan minden vag yontárg yát pénzzé tette, java része
az üg yvédi iroda vag yonkezelői számláján pihent, ahonnan majd később,
kisebb, nem feltűnő összeg ekben utalják át a londoni banknál nyitott
számlájára. Meyerlincket meg hatalmazta, hog y mondja fel az amerikaiak
bérleti szerződését, adja el a lakást és a rendelőt, amint Gustav felhívja
Londonból. Rendelkezett arról is, hog y az üg yvéd Ottiliének és
Berthának a sok éves hűség es szolg álatért eg y szép kis összeg et fizessen.
Szerette volna őket anyag i biztonság ban tudni.
Elisabeth az összes ékszerét mag ával akarta vinni Londonba. Az
indulást június tizenötre, két nappal Deborah tizenneg yedik
születésnapja előttre időzítették.

A tervezett indulás előtt pár nappal, június 9-én a Leonhard Moll építési
vállalat lerombolta a müncheni zsinag óg át a Herzog -Max-Straßén.
A Führer parancsára, ahog y azt Ottilie odaát a „Prinz 16.”-ban meg tudta,
még hozzá azért, „mer’ az épület mindig is zavarta az Adolfot, amikor a
Heck kávézóba’ a törzsasztala mellől kinézett az ablakon. Pedig úg y
bíztam benne, hog y sose’ meg y oda, olyan büdös. A Felix fing ja
rózsaillatú ahhó képest. E’ beteg , ez a Hitler!”
Gustav pedig , könnyeit el sem rejtve, azt mondta Elisabethnek:
– Jó, hog y elmeg yünk. Most már elvakultan törnek-zúznak. A hazám
haldoklik.
 Tizenötödik fejezet

A lecke

Gustav mindig bement a g yerekeihez elalvás előtt, hacsak nem hívták el

valami sürg ős esethez. Amikor Wolferl nag yobbacska lett, izg almas
történeteket mesélt neki, vag y tanítg atta kicsit, olykor mindkettőt
eg yszerre.
Leeg yszerűsítve elmag yarázta neki az ok és okozat összefüg g éseit: Az
embernek mindig tudatosan kell cselekednie, és mindig számolnia kell a
tettei következményeivel, „mert a leg kisebb cselekedet is
meg változtathatja a világ ot. Isten eg yszerűnek és érthetőnek teremtette
a dolg okat, a jóság a szellem log ikája, amelyet értelemnek nevezünk, a
g onoszság hosszú, vesződség es kerülőút, amelyet ostobaság nak hívunk.
Ez a bölcsesség ott él minden g yerekben, de amire felnő, elfelejti.”
Wolferl még nag yon kicsi volt, de már eg ész jól meg értette a
körülötte történő dolg okat, és eg észség es ig azság érzettel rendelkezett, a
kérdései is erről tanúskodtak. Gustav nag yon sajnálta, hog y noha
g yerekként még tudja az ember, mi a helyes, felnőttként már nem érti,
vag y nem akarja érteni, sőt alig emlékszik rá.

– Papa, meséld el még eg yszer Ádám, Éva és az első hang ya történetét –

kérte Wolferl az utolsó estén, amelyet Gustav Münchenben töltött.
Már leg alább százszor hallotta ezt a mesét, de Gustav ismét belefog ott:
– Ádám és Éva voltak az első emberek, akiket az Isten teremtett, és a
paradicsomban éltek. Eg y nap sétálni mentek, és eg yszer csak Ádám
meg pillantott eg y mozg ó kis fekete pontot a földön. Ez volt Moriah
királynő, az első hang ya. Ádám sokáig fig yelte kíváncsian, ahog y ide-
oda rohang ál a fűben. Aztán felemelte hatalmas, meztelen lábát, és
rátaposott, mire a hang ya mozdulatlanná vált. Éva azt kérdezte: „Miért
tetted ezt, Ádám?” Ádám pedig azt felelte: „Mert meg tehettem.” Később
a Tudás fájához értek, amely roskadozott a sok piros g yümölcs alatt, de
az Úr meg tiltotta nekik, hog y eg yenek belőle. Éva ennek ellenére
leszakított eg y almát, és Ádámnak kínálta, de ő meg rémült, mert eszébe
jutott az Úr tilalma, és azt kérdezte: „Miért tetted ezt?” Éva pedig azt
felelte: „Mert meg tehettem.” Az Isten nag yon meg harag udott rájuk, és
kiűzte őket a paradicsomból. Mindketten jajong tak és siránkoztak, és azt
kérdezték az Úrtól: „Miért tetted ezt?” Az Úr pedig azt felelte nekik:
„Mert meg tehettem.” Az Isten sok különféle fajt teremtett – mesélte
Gustav. – És a hang yák ig encsak sokan voltak. De a hang yák
emlékezetében még mindig él, hog y az első királynőjüket, Moriah-t az
első ember pusztította el. Ezért a hang yák kezdettől fog va arra ítéltettek,
mint az ember, hog y saját fajtársaikkal háborúskodjanak.
Wolferl a történet meg hallg atása után hamar elaludt, Gustav pedig
még jó darabig a fia ág ya szélén ücsörg ött. Az ág yat kézzel készítették,
és ő is, előtte pedig az apja is ebben aludt. De Wolferl fia, ha lesz, eg y
másik ág yban fog aludni. Gustav lassan meg simog atta a polírozott fát,
és búcsút vett a rég i életétől. Már meg békélt a bizonyosság g al, hog y a
leg értékesebb dolg ot, a családját mag ával viszi.
Az alvó fiát nézte, és a szíve elszorult a szeretettől. Az éjjeliszekrényen
Karl May Winnetou című reg ényének rong yosra olvasott példánya feküdt.
Wolferl szája meg rándult, és Gustav azon tűnődött, miről álmodhat
éppen. Cowboyokról és indiánokról? Hősökről és útonállókról? A kis
Wolferl világ ában még nem létezett g yűlölet és álnokság , Gustav
szerette volna meg védeni ezektől, amíg csak lehet, ahog y őt is
meg védte az apja annak idején.
Noha Gustav zsidó szülők g yermeke volt, nem a vallási hovatartozás
alapján értelmezte az önazonosság át. A családja közel kétszáz éve élt
Münchenben. Az apja nag yapja I. Miksa bajor király személyi
bankáraként szerzett hírnevet, és érdemei elismeréséül a király
polg árjog ot adományozott neki.
Mielőtt a nemzetiszocializmus meg erősödött volna, Gustavnak eszébe
sem jutott, hog y meg tanítsa a g yerekeinek a héber nyelvet, amelyre az
apja tanította. Aztán meg g ondolta mag át, és néhány éve elkezdte őket az
őseik nyelvére oktatni. Deborah különösen tehetség esnek bizonyult, és
hamarosan az apja már nem tudott újat mondani neki.
 Annál inkább keserű pirula volt Gustavnak, hog y hirtelen
nemkívánatos személlyé vált a saját hazájában, csak mert az új politikai
vezetés kirekesztette a zsidókat a társadalomból, meg fosztotta őket az
állampolg ári jog aiktól.
Gustav sokkal inkább volt német világ polg ár, mint a zsidó nép fia.
A történelem és a vallás nag yon érdekelte, főként az emberiség re
g yakorolt hatásuk. Istent jobbára univerzális hatalomnak tekintette,
felismerte, hog y a hit tiszta lelkiismeretre, jó g ondolatokra és
cselekedetekre sarkallja az embert. Noha önmag ában minden vallást
jónak és békésnek tekintett, azt tudta, hog y az ember nem békés. Ebből
az következett, hog y a vallások nem működhettek az alapítójuk
szellemében, pont azért, mert emberek g yakorolták őket.
Íg y mag yarázta Elisabethnek és Deborah-nak:
– Azért mert néhány könyv és hitforma elterjedtebb lett, mint mások,
nem jelenti azt, hog y ig azság osabbak vag y üdvösebbek. Sokkal inkább
azért tettek szert nag yobb jelentőség re, mert a képviselőik üg yesebben,
rafináltabban és sajnos erőszakosabban alkalmazták a hittérítő
módszereiket. A német nép ékes példája ennek. Attól, hog y milliók
üvöltik teli torokból, hog y „Heil!”, az ig azság talanság nem lesz
ig azság g á.
A saját életében Gustav elég spiritualitást talált a családjában és a
munkájában. A létről és a munkájáról alkotott minden nézete alapjában
véve Kant eg yik filozófiai tételére volt visszavezethető: „Cselekedj úg y,
hog y akaratod maximája mindenkor eg yszersmind általános
törvényadás elveként érvényesülhessen.”[2]
Ezzel a filozófiai tétellel természetesen az ötéves Wolferl nem tudott
mit kezdeni, de a bibliai aranyszabályt – „A mit akartok azért, hog y az
emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úg y cselekedjétek
azokkal”[3] – meg értette.
Elg ondolkodott rajta, meg vizsg álta az okokat és okozatokat, ahog y az
apja tanította rá, majd az apjára mosolyg ott:
– Vag yis akkor nem kell több levest ennem?
A doktor nag yon meg döbbent fia észjárásán. Ravasz kis lókötő, g ondolta
büszkén. Bár a g yerek kérdésében már benne rejlett a meg oldás, kíváncsi
volt rá, hog yan indokolja meg :
– Hog y jutottál erre, Wolferl?
A kicsi íg y felelt:
– Nem szereted a húst, ug ye, papa? És senki nem is kényszeríti, hog y
meg edd. De nekem mindig szépen meg kell ennem a levesemet.
Csakhog y én mától nem akarok levest enni. És akkor eng em sem lehet
kényszeríteni.
Ezen az estén a fiú alaposan meg leckéztette az apját, akire az a hálátlan
feladat várt, hog y előadja a feleség ének, Wolferl táplálkozása mostantól
bizonyos szempontból korlátokba ütközik. És jót nevetett rajta, hog y a fia
milyen furfang osan kicselezte.

A Gustav elutazása előtti estén a házaspár hosszan ölelte eg ymást. A férfi

fejében mindenféle g ondolatok kering tek, és számos utasítással látta el
Elisabethet, de a leg fontosabb az volt, hog y a g yerekek biztonság a
mindennel szemben előnyt élvez. Hajnalig beszélg ettek a két
g yermekről, Wolferl törékeny eg észség éről és éles eszéről, meg
Deborah-ról, akiben sokszor lelték örömüket.
– Tudod, Gusterl – mondta Elisabeth, és még szorosabban a férjéhez
simult –, Deborah-t szerintem nem kell féltenünk. Kettőnk varázslatos
keveréke, az Úristen csak a leg jobbat adta neki mindenből. Érettebben
énekel, mint én az ő korában, és sokkal jobban zong orázik, mert neki
velem ellentétben abszolút hallása van. És ami a leg fontosabb, hog y
mindemellett olyan okos és komoly, mint te, kedvesem. Még sosem
tapasztaltam, hog y elveszítette volna az önuralmát. Szerintem a mi
Deborah-nk eg yszer meg változtatja a világ ot.
Gustav mindenben eg yetértett vele, de titokban arra g ondolt, hog y
Deborah-nak nemcsak abszolút hallása van, hanem óriási lelke is,
amelynek eg yik ismérve, hog y szeretetben és g yűlöletben, tisztesség ben
és bátorság ban nem ismer mértéket, és g yakran tesz kárt mag ában.
Gustavnak eszébe jutott bátor barátja, Fritz, akit elsöpört a történelem
vihara, és eg yszeriben rossz előérzete támadt.
Elisabeth meg érezte a férfi nyug talanság át, és tiszta erőből mag ához
szorította. Ölelése erőt adott Gustavnak, és elűzte rossz g ondolatait. Az
jutott eszébe, hog y bátraké a szerencse. Csak éppen eg yáltalán nem
érezte bátornak mag át.

[2] Immanuel Kant: A gyakorlati ész kritikája (1788) (Papp Zoltán fordítása) – A szerk.
[3] Máté 7,12 – A szerk.
 Tizenhatodik fejezet

A búcsú

Másnap reg g el mindannyian izg atottak és lehang oltak voltak. Úg y

döntöttek, Elisabeth délben nem kíséri ki Gustavot a pályaudvarra, mert
lévén híres énekesnő felismerhetik, és minden feltűnést kerülni akartak.
Ezért az ölelésekkel, könnyekkel, intelmekkel tarkított búcsúra a
Prinzreg entenplatzon került sor. Aztán Gustav felkerekedett.
Elisabeth kora este lefektette Wolferlt, miután huszadjára olvasta fel
neki Winnetou történetét. Becsukta a könyvet, meg csókolta a g yerek
homlokát, és azt mondta:
– Aludj jól, és álmodj szépeket.
De a kicsi nem akart aludni, és azt kérdezte:
– Mama, miért lett a papa zsidó? Nem is csinált semmi rosszat.
Elisabeth kis híján rosszul lett a kérdéstől, de összeszedte mag át:
– Nem, tényleg nem, drág aság om. Miből g ondolod, hog y rosszat
csinált?
– Ottilie azt mondta, hog y a zsidókat üldözik és bezárják. És azt csak
rossz emberekkel teszik, nem?
– Ottilie nem mag yarázta el rendesen. A zsidók jó emberek, ahog y a
papa is az, és a rossz emberek üldözik őket. – Hirtelenjében jobb nem
jutott eszébe, s g ondolatban Ottiliét szidta.
Aztán Wolferl váratlanul azt kérdezte:
– De hog y lesz az ember zsidó, mama?
– Annak születik, Wolferl.
– De ha a zsidók jók, mint a papa, akkor miért g onoszak az emberek
velük?
– Mert a g onosz emberek mindig ostobák is, és nem tudják, mit
cselekszenek.
– Ezek voltak Jézus utolsó szavai is – bólintott komolyan Wolferl.
Elisabethnek döbbenetében tátva maradt a szája.
 Ez is a Bibliát bújó Ottilie hatása volt.
– És az ostoba emberek mindig g onoszak, mama? Ottilie azt mondja,
Bertha ostoba, de szerintem eg yáltalán nem g onosz.
– Tényleg nem g onosz, Ottilie viszont lepcses szájú. De ig azad van,
kincsem. Ez a g onoszság titka. Mindig meg találja az utat az emberi
lélekbe. És most aludj, drág aság om.
Elisabeth szeretett volna elsurranni, mielőtt a fia további filozófiai
kérdéseket szeg ez neki, de Wolferl még nem vég zett.
– London is titok, nem, mama?
Elisabethnek most tényleg majd' meg állt a szíve, mert Londonról
Wolferl valójában nem is tudhatott volna. Az a szószátyár Ottilie majd jól
meg kapja tőle a mag áét!
Újra homlokon csókolta a kisfiút, és azt mondta:
– De ig en, London is titok. Pont ezért nem is szabad senkinek beszélni
róla, hallod, Wolferl? Esküdj meg !
Wolferl esküre emelte a kezét, és ünnepélyesen íg y szólt:
– Indián becsületszavamra!
De persze nag yon fog lalkoztatta London, és még sokáig nem jött álom
a szemére. Szerette volna tudni, hol van az a titokzatos város, de Ottilie
ebben nem tudott a seg ítség ére lenni, csak valami teng eri szig etről
fecseg ett. De Wolferl azt is kivette a szavaiból, hog y talán örökre ott
maradnak, ezért pár nappal korábban meg is kérdezte az apjától, meddig
tart az „örökre”. Az apja halvány mosollyal azt felelte, hog y addig
biztosan, amíg Wolferlnek kiserken a bajusza. Az ötéves g yereknek ez
elképzelhetetlenül hosszú időnek tűnt, ahog y a távoli London is eg y
másik dimenzióban létezett számára. Az ő világ a még elvont volt,
aminek az apja örült, mert abban bízott, hog y a szülőföldje elvesztése
íg y kevésbé fog fájni neki.
Elisabeth, aki azt hitte, hog y a fia már rég alszik, bement a
zeneszobába, és leült a zong orához. Lejátszott néhány taktust, majd
búsan felsóhajtott, mert a zene, amely máskor mindig békesség g el
töltötte el, ma nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Nyug talanul rótta a helyiség et. Képtelen volt lehig g adni, újra és újra
az előszobában lévő telefonhoz szaladt. Felvette a kag ylót, hog y lássa,
működik-e. Mikor fut be a meg váltó hívás Gustavtól?
Nag yjából eg y órája meg kellett érkeznie Zürichbe. De talán a vonat
késett, vag y nem kapott taxit, vag y feltartották a szállodában, nem volt
szabad szoba, a szálloda telefonja elromlott, vag y fog lalt volt. Ilyen és
ehhez hasonló g ondolatok kavarog tak a fejében. De a leg rosszabbra, ami
meg történhetett, nevezetesen, hog y a hamis papírokkal utazó férjét
letartóztatták a vonaton, nem g ondolt. Eg észen eg yszerűen azért, mert
nem akart rá g ondolni. De természetesen nem tudta teljesen elfojtani, az
ag yában duruzsolt, és halálra rémítette.

Elisabeth eg ész éjjel virrasztott, de a hőn áhított hívás nem futott be.
Ig yekezett nem csüg g edni, és azzal nyug tatg atta mag át, hog y Gustav
biztosan nem akart túl későn telefonálni, nehog y felébressze a
g yerekeket. Kimerülten kapaszkodott a g ondolatba, hog y a férje reg g el
fog ja hívni.
Hét óra lett, aztán nyolc, majd kilenc, de Gustav nem jelentkezett.
A duruzsolás Elisabeth fejében felg yorsult, és a szíve is szaporán vert.
Aztán valamivel kilenc után vég re felharsant az ismerős hang . Elisabeth
eszét vesztve vetette mag át a készülékre. A telefonoskisasszony
szenvtelen hang on azt mondta:
– Hívása van Svájcból. Eg y pillanat!
Zúg ás és kattanás, majd felhang zott a hang Zürichből. De nem
Gustavé, hanem Ottiliéé, aki íg y sikoltozott:
– Nag ys’os asszony! Nag ys’os asszony! Mag a az?
– Ig en, ig en, Ottilie! Mondja már! Hol van a doktor úr? Jól van?
– Hál’ istennek, hog y mag a az, nag ys’os asszony! A doktor úr nincs itt.
– Ottilie ig yekezett rendesen beszélni, mert indulás előtt Gustav a lelkére
kötötte.
– Tessék? Nincs ott? De hát hol van? – kiáltotta Elisabeth, és olyan
erővel szorította a fülére a kag ylót, mintha bele akarna bújni. De Ottilie
vakrémülete már átrag adt rá, és borzasztó sejtelmekkel fertőzte meg .
– Azt nem t’om. Vártam, vártam, amíg a peron teljesen kiürült, és
minden pog g yászt elvittek, de a doktor úr nem szállt le a vonatról. Most
mi’ csináljak? – szipog ta rémülten a messzi ideg enben. A szomszédos
Straßlachnál még sosem járt távolabb.
– Kérem, nyug odjon meg , Ottilie. – És miközben Elisabeth ezt
kimondta, meg érezte a rátapadó riadt tekinteteket. Deborah sápadtan és
kerek szemekkel ig yekezett meg őrizni lelki erejét, közben vig asztalóan
meg fog ta az öccse kezét. Wolferl jobbján ott állt a meg bízható Mag da.
Elisabeth sorban vég ig nézett rajtuk, és tudta, ők a családja, akik
szeretik és bíznak benne. Ebből aztán erőt merített, és vég telen
nyug alom szállta meg . Ha meg történt a leg esleg rosszabb, olyan feladat
előtt áll, amelyben a félelem és a tétovázás nem seg ít. Most csak az
számít, hog y észnél leg yen és bátran cselekedjen. Először is minden
használható értesülést ki kell szednie Ottiliéből, és el kell látnia
utasításokkal.
– Idehallg asson, Ottilie! Látta, hog y a nag yság os úr Münchenben
felszállt a vonatra?
– Ig en, nag ys’os asszony. De csak a távolból, hiszen azt mondták, nem
beszélhetünk eg ymással. Csak majd Zürichben.
Ez azt jelenti, g ondolta Elisabeth, hog y Gustav valahol útközben
hag yta el a szerelvényt. Vag y önként, mert veszélybe került, vag y…
Eszébe jutott, hog y azt sem tudja, hányszor állt meg a vonat az út során.
Biztos voltak nem tervezett meg állók is.
– Meg állt valahol a vonat, ahol nem kellett volna neki, Ottilie?
Átkutatta a rendőrség ? Vag y látott más eg yenruhásokat?
– Nem. Éppen ez az! Semmi se' történt az ég világ on, a doktor úrnak
még is nyoma veszett. És itt vannak nálam a papírjai. Mi’ csináljak? –
siránkozott meg int.
– Nincs ok a sírásra, Ottilie – mondta Elisabeth határozottan. –
Fig yeljen ide, a következőket kell tennie: ma és holnap Zürichben marad
a szállodában. Nézze meg a menetrendet, és menjen ki a müncheni
vonathoz, hátha azon lesz az úr. Mindkét nap, érti? Lehet, hog y a doktor
úr leszállt valahol út közben, és eg y későbbi vonattal meg y, és szükség e
lesz az úti okmányaira. Ne keltsen feltűnést, és hívjon fel újra este
nyolckor. A nag yság os úr és én bízunk mag ában, Ottilie. Meg fizetjük a
szolg álatait. Isten óvja!
– Mag át is, nag ys’os asszony! – Eg y kattanás hallatszott, majd
meg szakadt a vonal.
Rög tön a telefonbeszélg etés után Elisabeth felkerekedett a Meyerlinck
és társa üg yvédi irodába, hog y tanácsot kérjen. Von Meyerlinck báróra
már sokan vártak, de eg yikük sem részesült olyan fog adtatásban, mint
Frau Elisabeth Malpran.
Az irodában hatalmas összevisszaság uralkodott. Mindenhol üres
dossziék és papírok hevertek szerteszét, a bútorokat részben
felborog atták, a fiókokat kihuzig álták. Eg y csomó eg yenruhás éppen
azon volt, hog y jól meg pakolt ládákat ráng asson elő. Az eleg áns
Elisabeth feltűnését kíváncsi pillantásokkal nyug tázták.
Von Meyerlincknél éppen házkutatás zajlott, és nyakig ült a
nehézség ekben. Ennek ellenére időt szánt rá, hog y fog adja az asszonyt.
Azt mondta, nem szerencsés, ha Elisabethet itt látják nála, mert azzal
g yanúsítják, hog y „eg y követ fúj a zsidó disznókkal”. Az asszony
kiolvasta von Meyerlinck fáradt tekintetéből, hog y arra számít, azonnal
letartóztatják. Úg y tűnt, jelenleg i helyzetében nem tud a seg ítség ére
lenni. Elisabeth ezért ig yekezett néhány szóval bátorság ot önteni a
báróba. A férfi elmosolyodott.
– Eng em ne féltsen, nag yság os asszony. Van pár mag as rang ú
üg yfelem, és sokat tudok bizonyos külföldön vezetett számlákról, ha úg y
hozza a sors.
Elisabeth el akart köszönni, de a férfi tartóztatta. Tétovázása elárulta az
asszonynak, hog y újabb borzalmakról értesül majd.
– Mélység esen sajnálom, nag yság os asszonyom, hog y rossz hírt kell
közölnöm. De tudnia kell, hog y a többi iratommal eg yütt elvitték a férje
meg hatalmazását is, amely feljog osított rá, hog y értékesítsem az
ing atlanjait. Amellett azt sem tudom, mi lesz az üg yfeleim számláival,
de a többség ükre valószínűleg ráteszik a kezüket. Azt akarom ezzel
mondani, Frau Malpran, hog y hamarosan mindenre fény derül. Érti? Ha
szabad adnom eg y tanácsot, most rög tön fog ja a g yerekeit, és hag yja el
Németország ot. Ha lehet még ma.
Valójában ez volt a leg borzasztóbb, amit csak el lehetett g ondolni. De
Elisabethet annyira ag g asztotta Gustav eltűnése, hog y eg yelőre fel sem
tudta mérni, mekkora súlya van von Meyerlinck kijelentésének.
 Leverten tért haza, ahol kérdésekkel és reménykedve várták. De először
szükség e volt eg y kis időre, hog y nyug odtan átg ondolhassa, mi leg yen a
következő lépés. Meg kell hoznia néhány fontos döntést, ezért Mag dát
elküldte a g yerekekkel és a kutyával sétálni meg fag ylaltozni, Berthát
pedig a konyhába rendelte.
Elg ondolkodva járkált a lakásban, s közben akaratlanul is betért azokba
a helyiség ekbe, ahol még a leg erősebben érezte a férje jelenlétét. Gustav
dolg ozószobájában a szivarosdobozhoz lépett, felemelte a fedelét, és
beszívta az ismerős illatot, amelyet annyira szeretett.
A zeneszobában felidézte azokat a feledhetetlen pillanatokat, amikor
eg y-eg y áriát g yakorolt, és közben zong orán kísérte mag át, Gustav
pedig belopakodott, hog y meg hallg assa. Ha nem is látta, mindig tudta,
hog y ott van, érezte a jelenlétét.
Aztán Gustav hálószobájába ment, ahol beszívta a férfi kölnijének és
borotválkozószappanának finom illatát. Nem akart sírni, ezért
mosolyog va házasság uk első éveire g ondolt, amikor illetlenül sokszor
kereste fel a férje hálószobáját, mert nem volt türelme kivárni, hog y ő
menjen hozzá. Gustav meg fog ta a kezét, meg csókolta az ujjbeg yét,
átölelte, és azt suttog ta:
– Érzem, ahog y a zene ott lüktet a bőröd alatt, kedvesem.
Vég ül Deborah szobájába lépett, amelyet időközben a kamaszlány
ízlése szerint alakítottak át, volt benne mennyezetes ág y és
fésülködőasztal. De Elisabeth még mindig érezte a törékeny csecsemő
illatát, és látta mag a előtt a kis bölcsőt, amely mellett sokat álltak
Gustavval kézen fog va.
Tényleg , hová lett Deborah és Wolferl bölcsője? – morfondírozott
Elisabeth. Hirtelen ég etően fontosnak érezte a kérdést. Azonnal meg kell
tudnia, mi történt vele, mintha a bölcső elvesztésével Gustavot is örökre
elveszítené. Futásnak eredt, és már a folyosón Bertha után kiabált.
– Bertha! Mondja csak, hová lett a g yerekek rég i bölcsője?
Bertha az úrnője elé cammog ott. Piros arca még jobban kipirult,
miközben a konyharuhát g yűrög etve g ondolkodott. Aztán eg yszeriben
elkerekedett a szeme, és felkiáltott:
– A padláson van, na’s’os asszony, a padláson! Hans minden felesleg es
dolg ot oda suvasztott el.
Kerítettek eg y létrát, és Elisabeth sietősen felkapaszkodott. Odafent
meg állapította ug yan, hog y Ottilie rendszeretete a padlásra nem terjedt
ki, de hamarosan meg találta a bölcsőt eg y nag y vászonlepedő alatt.
A rémülete elpárolg ott, és vég re újra tisztán tudott g ondolkodni.
Gyeng éden simog atta a bölcsőt, majd g ondosan betakarg atta. Lemászott,
elhárította Bertha mozdulatait, aki a konyharuhával csapdosta, hog y
leverje róla a pókhálókat, és visszaküldte a konyhába.

Elisabeth eg y óra múlva még mindig azon tépelődött, mit is kellene

tennie. Közben folyamatosan Gustav utolsó mondata járt a fejében, hog y
a g yerekek biztonság a mindennél fontosabb. De mennyire biztonság os
nekivág ni a g yerekekkel az ismeretlennek, miközben mit sem tud a férje
hollétéről? Mi van, ha útközben letartóztatták a hamis papírok miatt?
Akkor itt kell maradnia, és minden követ meg kell mozg atnia, hog y
kiszabadítsa. Londonban alig ha lehet Gustav hasznára.
Vég tére is a hivatása révén ismert néhány mag as rang ú embert
Berlinben. Gondolatban még eg yszer vég ig vett mindent. Von
Meyerlinck azt tanácsolta, ne veszteg esse az időt, és utazzon el azonnal.
Ez ellen szólt, hog y minden papírját és eng edélyét június tizenötödikére
állították ki. Épp elég sokáig tartott meg szerezni őket, lehetetlen, hog y
ilyen rövid idő alatt át lehessen íratni mindent. Eg yébként meg hog y is
g ondolhatna utazásra, amikor Ottilie Zürichben van, a férje sorsa meg
ilyen bizonytalan? Minden porcikája tiltakozott ellene.
Hirtelen hiányozni kezdett az anyja, aki sajnos két évvel azelőtt
békésen elhunyt. Nag yon meg nyug tató lett volna most a jelenléte.
Súlyos g ondolatok között hányódott, miközben az idő eg yre csak telt.
Vetett eg y nyug talan pillantást a kandalló párkányán álló órára. Nem
sokkal múlt eg y. Arra g ondolt, hog y több mint két napja maradt, mielőtt
felszáll a Stuttg art–Párizs útirányon át Calais-ba tartó vonatra.
A franciaország i Calais-ból hajóval kelnek át a csatornán az ang liai
Doverbe. Majdnem ug yanazon az útvonalon haladnak, mint Gustav
Zürichből.
Ideg esség ében a tálalóhoz lépett, amelyen több családi kép is
sorakozott ezüstkeretben. A boldog ság meg kövült pillanatai. Ahog y
nézeg ette őket, hirtelen rájött, mit kell tennie. Keresést indít Gustav
után! Felkapta a férfi eg yik képét, és kivette a keretből. Aztán fog ott eg y
taxit, és a főpályaudvarra hajtatott, ahol meg kereste az állomásfőnököt.
Meg kérdezte tőle a kalauz nevét, aki előző nap a Zürichbe tartó déli
vonaton dolg ozott. Szerencséje volt, a férfit fél háromra várták. Ezt jó
jelnek vette, és a rövid várakozási időt eg y közeli kávéházban töltötte.
Pontban fél háromkor elcsípte az idős férfit az állomáson, és
meg mutatta neki a férje fényképét, majd meg kérdezte, emlékszik-e erre
a zürichi utasra. A férfinak jóság os, nag ypapás tekintete volt. Komolyan
szemüg yre vette a képet a monokliján át, miközben a bajszát húzog atta,
vég ül azt felelte:
– Nem. Sajnálom, nag yság os asszonyom.
Majd g yorsan elfordult Elisabethtől.
A nő, aki úg y olvasott a tekintetekből, akár a kottából, tudta, hog y a
férfi hazudik. Arra is rájött, hog y miért. A férfi félt. Ezért aztán úg y
döntött, Berlinbe utazik, a hatalom központjába.

Elisabeth belátta, ha el akar utazni Berlinbe, és utána még a londoni

útitervet is tartani akarja, a leg újabb közlekedési eszközt, a repülőt kell
választania. A vonatút a birodalom fővárosába és vissza túl sokáig
tartana. Ez lesz az első repülés életében. Noha nem volt nyug odt, eg y
percig sem habozott a döntéshozatalban.
Hazasietett. Időközben Mag da is visszaért a g yerekekkel. Elisabeth
beavatta a terveibe, majd utasításokkal látta el, miközben válog atás
nélkül bedobált a nag y táskába néhány holmit, amelyre a fővárosban
szükség e lehet.
 Tizenhetedik fejezet

Berlin, birodalmi főváros

Elisabeth kora este ért földet eg y kis Lufthansa-g éppel a Tempelhof

repülőtéren. A repülő jól összerázta, a hideg a csontjáig hatolt, és félig
kába volt a benzin szag ától.
Amint meg érkezett a brandenburg i kapunál lévő Adlon szállodába,
azonnal telefonált párat.
Először a berlini filharmonikusok vezetőjét és a Birodalmi Zenei
Kamara alelnökét, Wilhelm Furtwäng lert hívta, de az éppen elutazott.
A titkárnője arra kérte a nag yság os asszonyt, hog y másnap reg g elig
leg yen türelemmel, akkor Herr Furtwäng ler újra elérhető lesz. De
Elisabeth nem akart várni. Teketóriázás nélkül arra jutott, hog y ebben az
esetben rög tön a leg mag asabb szinten kezdi, ha már eg yszer íg y alakult.
Tárcsázta Hermann Göring vezértábornag y hivatali számát. Azét a
Göring ét, aki meg alapította a Gestapót, és aki a nag ynémet birodalom
második embere volt.
Göring , ahog y a birodalom propag andaminisztere, Joseph Goebbels is,
Elisabeth rajong ói közé tartozott. A nő tehát két rossz közül
választhatott. Mindketten küldtek már neki eg y-két virág csokrot az
öltözőjébe, csinos kis névjeg ykártyával ellátva. Elisabeth most örült,
hog y nem dobta ki azokat, ahog y tervezte.
Herr Göring nem volt bent, de sikerült beszélnie a szárnyseg édjével,
Bodenschatzcal. Arról tájékoztatta, hog y a vezértábornag y úr házon
belül van, vélhetően a Führernél, és szívesen továbbítja neki a nag yság os
asszony üzenetét, és a vezértábornag y úr majd visszahívja, amint
alkalma lesz rá.
És meg történt a berlini csoda, mert alig fél órával később meg csörrent
a telefon Elisabeth lakosztályában, és a vonal másik vég én a
vezértábornag y úr volt személyesen. Göring kíváncsian hallg atta vég ig ,
mit akar tőle a művésznő, főleg azért, mert idáig sikertelenül
vetélkedett a keg yeiért az ellenfelével, Goebbelsszel. Amikor meg tudta,
hog y Goebbels is érdeklődik Frau Elisabeth Malpran iránt, küldött
néhány csokrot a szép énekesnőnek, hog y bosszantsa vetélytársát.
Amint a szárnyseg édje, Bodenschatz tájékoztatta, hog y a hölg y sürg ős
üg yben szeretne beszélni vele, rög tön a kag ylóért nyúlt. Mivel volt eg y
késői találkozója az Adlonban eg y román küldöttség g el, amellyel a
birodalomnak szállítandó nyersanyag ok üg yében kellett tárg yalnia, úg y
döntött, összeköti a kellemest a hasznossal, és felajánlotta Elisabethnek,
hog y meg hívja vacsorára a hotel éttermébe.
– Mondjuk, fél kilenckor?
Elisabeth elfog adta a meg hívást, aztán g ondosan kicsinosította mag át.
Ha már eg yszer könyörg őre kell fog nia a náciknál, akkor leg alább a
lehető leg eleg ánsabban teg ye.

A vezértábornag y úr eg yenruhában és hajszálpontosan jelent meg ,

szokás szerint eg y sereg nyi kísérővel, de az embereit az előtérben
hag yta.
A férfi láthatóan kig ömbölyödött. Elisabeth meg állapította mag ában,
hog y ez alig ha lehet véletlen, mert az általa rendelt finomság ok alatt kis
híján leszakadt az asztal. Azt is észrevette, hog y a férfi nem tűnik
eg észség esnek, sápadt volt és felpüffedt. Mindenképpen idősebbnek
nézett ki neg yvenöt évesnél. Gustav eg yszer azt mesélte, hog y Göring
Hitler eg yik leg idősebb bajtársa, és már 1923-ban is ott masírozott az
oldalán az Odeonsplatzon a meg hiúsult sörpuccsnál. Átlőtték a combját,
és azóta morfiumfüg g ő. Gustav eg yik barátja, Robert Ballin adott
menedéket a későbbi vezértábornag ynak a residenzstraßei lakásában.
Elisabeth, miután hag yott eg y kis szünetet a bókok, valamint a Führert
és a nemzetiszocializmus áldásos voltát mag asztaló dicshimnuszt
követően, előadta az üg yét, majd meg lepetten tapasztalta, hog y Göring
őszintén meg rökönyödött. Elisabeth reményei a desszertnél omlottak
össze.
Göring semmit sem tudott Gustav eltűnéséről, amit nyíltan be is
vallott. Viszont rákérdezett arra, biztos-e abban a nag yság os asszony,
hog y zsidó férje nem hag yta cserben őt és a g yerekeit? Aztán kifejtette,
hog y a fülébe jutottak már más hasonló és ig encsak sajnálatos esetek,
amikor eg y g yáva és hitvány g azember köddé vált.
Elisabeth mindent meg tett, hog y kordában tartsa felháborodását,
pedig leg szívesebben jól táplált beszélg etőtársa hájas fejéhez vág ta volna
a táskáját. Beszéd közben Göring azért átg ondolt néhány lehetőség et: ha
a zsidó orvos tényleg eltűnt, vajon melyik emberének a keze lehet
benne? Lehet, hog y Goebbels áll a dolog mög ött? Hallotta, hog y a
„babelsberg i bak”, ahog y Goebbelst a háta mög ött nevezték, eg y
operafilmet tervezett, és szerette volna Malprant látni benne. Lída
Baarová, a kis cseh barátnője óta köztudott volt, hog y Goebbelsnek az
eg zotikus szépség ek a g yeng éi. És a kis osztrák énekesnő pont meg felelt
a g usztusának. De ezért meg eng edett volna mag ának eg y ilyen trükköt a
férjjel, csak hog y meg nyerje Malprant a főszerepre? Ha ig en, ő, Göring
majd keresztbe tesz neki. Mennyi esélye van rá, hog y lecsapja a szép
énekesnőt Goebbels kezéről?
Nem is feltétlenül szerelmi kalandra g ondolt, sokkal inkább a
művésznő mag ánkoncertjére a családi tulajdonban lévő Carinhallban,
természetesen a Führer jelenlétében.
A vén róka észrevette Elisabeth csalódottság át. A zsidó férj hideg en
hag yta, de tudta, hog yan kovácsolhat előnyt mások balsorsából. Ezért a
szívére tette a kezét, és kijelentette, hog y természetesen már másnap
reg g el utánajár a férj eltűnésének. Ha Elisabeth dél körül benéz az
irodájába, már biztosan tud mondani neki valamit. Aztán még
hozzátette:
– Szavamat adom rá. Nálunk rend van, nem tűnhetnek csak úg y el
emberek nyom nélkül. Mikor látta utoljára a férjét?
Elisabeth elébe ment a dolg oknak, és azt mondta, hog y a férje
Zürichbe készült utazni.
– Az általam olyan nag yra becsült Lehár Ferenc évek óta a férjem
beteg e, és eg észség üg yi okokból kérte meg Gustavot, hog y keresse fel. –
A hazug ság könnyedén jött a szájára, de érezte, hog y Göring eg y szavát
sem hiszi, még ha úg y is tesz.
Elisabeth már rájött, hog y Göring nem azért fog lalkozik az üg yével,
mert seg íteni akar neki. Sokkal jobban érdekli, melyik párttársa állhat
Gustav eltűnése mög ött. Ám Elisabethnek alapjában véve teljesen
mindeg y volt, milyen célok mozg atják Göring et, a fő, hog y derítse ki
Gustav hollétét. Udvariasan és méltóság g al mondott köszönetet a
vezértábornag y úr fáradozásaiért, akinek biztosan temérdek munkája
van. Hosszabb ideig hag yta a fehér kesztyűs ujjait a kezében, mint az
illendő, majd úg y tett, mint aki rosszul érzi mag át, és elmondta, milyen
hosszú és nehéz napja volt. A vezértábornag y meg értette a jelzést, és
már éppen jó éjszakát akart kívánni Elisabethnek, amikor meg jelent
valaki az asztaluknál, és erőteljes ang ol akcentussal azt mondta:
– Tessék mosolyog ni!
És már villant is a vaku fénye.
Göring a testméreteit meg hazudtolóan fürg én felug rott. Az
arckifejezését a leg nag yobb jóindulattal sem lehetett mosolyg ósnak
nevezni. Az SS-hez tartozó kísérői, akik eddig diszkréten visszahúzódtak,
odasereg lettek, és azonnal meg fosztották a férfit a kamerájától meg a
szabadság ától. A nemkívánatos fényképészt olyan g yorsan kitessékelték,
hog y Elisabeth csak annyit hallott még a távolból:
– Amerikai állampolg ár vag yok!
Ekkor odaviharzott hozzájuk az étterem vezetője, és alázatosan,
csodálatra méltó könnyedség g el többször meg hajolt Göring előtt,
miközben az orra heg ye kis híján a szőnyeg et verdeste, és eg yre a
dög keselyűk módjára viselkedő újság írókat szapulta. Göring fig yelemre
sem méltatta, ehelyett meg rag adta Elisabeth kezét, g álánsan
meg csókolta, majd elnézését kérte a szomorú közjáték miatt.
Búcsúzáskor többször biztosította róla, hog y utánanéz az üg yének, és
még eg yszer hang súlyozta, mennyire örülne, ha másnap délben jó
hírekkel fog adhatná Elisabethet az irodájában.
Zseniális húzás volt, g ondolta Göring . Azzal, hog y mag ához rendelte
Frau Elisabeth Malprant, a kérelmező szerepébe kényszerítette.
Elisabeth elborzadt attól, hog y újra találkoznia kell a
vezértábornag g yal, ug yanakkor tűzben ég ett, mert talán Göring jelenti
számára az eg yetlen esélyt, hog y meg tudjon valamit Gustav eltűnéséről.

Elisabethnek nem is kellett annyira tettetnie a rosszullétet. Pokolian fájt

a feje, és úg y érezte, láza van. Remélte, hog y nem fázott meg a
repülőg épen, más már nem is hiányzott volna. Amint visszaért a
lakosztályába, forró fürdőt vett. Amíg teleeng edte a kádat, meg kérte a
recepciót, hog y hívják fel neki a Prinzreg entenplatzot. Talán Ottilie jó
hírekkel jelentkezett, bár sejtette, hog y nem íg y volt. Különben a g ondos
Mag da már felhívta volna. Elisabeth előrelátóan meg hag yta neki a
szálloda telefonszámát.
Mag da elmondta, hog y Ottilie ma sem járt sikerrel, és holnap újra
kimeg y, hog y meg keresse a nag yság os urat. Az esti vonattal pedig
visszatér Münchenbe a meg beszéltek szerint. Azt, hog y Ottilie könnyek
között panaszolta, hog y „eg yedül van a messzi távolban, a doktor úr
eltűnt, és zuhog , mintha dézsából öntenék”, Mag da bölcsen meg tartotta
mag ának.
A fürdő után hozatott még mag ának eg y pohár forró mézes tejet.
A szálloda leg jobb lakosztálya volt az övé, kilátással a kivilág ított,
horog keresztekkel felékesített brandenburg i kapura. Még most, késő
este is nag y volt a nyüzsg és a téren. Eredetileg eg y átlag os szobát kért,
de az ig azg ató rag aszkodott a lakosztályhoz, és a nag yra becsült
énekesnőt szolg ák hadával személyesen kísérte fel. Elisabethnek futólag
átsuhant az ag yán, mennyibe kerül ez majd.
Halálosan kimerültnek érezte mag át. Ennek ellenére – vag y éppen
ezért – sokáig nem jött álom a szemére, és órákon át hánykolódott. Csak
az éjszaka vég e felé merült nyug talan álomba, amelyből alig két órával
később verítékben fürödve riadt fel. Fájt a torka és az összes vég tag ja.
Nagyszerű, Elisabeth! Már csak ez a megfázás hiányzott!
Követte Gustav tanácsait, miszerint eg y kiadós séta a friss leveg őn,
mély lég zéssel, majd eg y csésze rumos tea csodákra képes, de a csoda
elmaradt. Viszont könnyezett a szeme, és folyt az orra. A barátság os
recepciós hozott neki valami bevált g yóg yszert a közeli patikából, de
sajnos az sem seg ített sokat. Elisabeth eg yre rosszabbul volt, miközben a
meg beszélt találkozó időpontja is eg yre közeledett.
A döntés, hog y másnap elinduljon-e a g yerekeivel Londonba,
vészjóslóan lóg ott a leveg őben.
Mi leg yen a következő lépése, ha a vezértábornag ynak semmit sem
sikerült kiderítenie Gustav eltűnéséről? Kihez fordulhat még eg yáltalán?
Hol kutasson? Hol vagy, Gustav? – g ondolta kétség beesetten, és a feje majd
szétment az ag g odalmaktól. Leg szívesebben ág yba bújt volna, de aztán
erőt vett mag án. Rápillantott a karórájára, és látta, hog y ideje
készülődnie a Göring g el való második találkozására. Mindenképpen
össze kellett szednie mag át.
Kinyitotta az utazótáskáját. Most először örült, hog y mindig túl sok
holmit csomag ol az utazásokra. Eg y fekete ruhát választott, amelyhez
leheletfinom csipkepelerin tartozott, g ondosan kifestette mag át, és
meg ig azította fénylő haját. Annyira remeg ett a keze, hog y sokáig
küszködött a háromsoros g yöng y nyaklánc bekapcsolásával, amelyet
Gustavtól kapott ajándékba Deborah születésekor. Vég ül belebújt Chanel
cipőjébe, és meg nézte mag át a tükörben. A látvány tökéletes volt. Hog y
takarékoskodjon az erejével, kocsival hajtatott a Wilhelmstraßéra.

Az ig en látványos müncheni Barlow-palotához képest, amely az NSDAP-

nek adott otthont, a Birodalmi Kancellária minden náci pompa ellenére
csak szeg ény rokonnak tűnt. A birodalmi minisztérium székhelye
roppant épület volt: nég yszázhúsz méter hosszú és húsz méter mag as,
széles lépcsősorral, nég y súlyos oszlop között. Elisabeth csaknem
beleszédült, amikor felpillantott a hatalmas birodalmi sasra és a
reng eteg vérvörös zászlóra, amelyek ott lobog tak a feje felett a szélben.
Amikor áthaladt a zászlótartó oszlopok között, kirázta a hideg .
Mialatt lassan felment a tíz lépcsőfokon, önkéntelenül is a milánói
dóm és a római Szent Péter-bazilika lenyűg öző pompájára g ondolt.
Művészként jól tudta, mennyit számít a színpadi látvány. Hát ennek a
tiszta kultúrának aztán ig azán kijárt a zeng ő tapsvihar. Belül sem volt
jobb a helyzet, mindenből túl sok volt, túl kevés ízléssel kialakítva. Az
épület úg y zsong ott, akár eg y darázsfészek. Mindenütt csillog óra
suvikszolt csizmák siettek fontos üg yek után.
Elisabeth pontosan jelentkezett be, de a vezértábornag y úr távol volt.
Azt üzente a szárnyseg édjével, hog y a Führer sürg ős üg yben hívatta, de
ig yekszik vissza. Leg yen kedves várni eg y keveset.
Elisabeth eg y jó órán át „élvezte” a Birodalmi Kancellária színjátékát.
Érezte, ahog y lüktet a halántéka a láztól, és percről percre rosszabbul
lett. Csaknem biztos volt benne, hog y Göring szántszándékkal
várakoztatja meg .
Bodenschatz kinézett hozzá, és jelezte, még öt percet kell várnia.
Elisabeth úg y érezte mag át, mintha a színházi öltözőjében ülne a tükör
előtt, és lámpalázasan várná az előadás kezdetét. És a láza tényleg
felszökött. Kért eg y pohár vizet és eg y aszpirint Bodenschatztól.
– Tehetek még valamit mag áért, nag yság os asszonyom? – kérdezte a
férfi. Elisabeth meg tudakolta, felfrissíthetné-e kicsit mag át, mire
Bodenschatz elmag yarázta, hol van a hölg yeknek fenntartott helyiség , és
meg kért eg y fiatal katonanőt, hog y kísérje el az asszonyt.
A hosszú, fényárban úszó folyosón Elisabethnek sorsszerű
találkozásban volt része. Eg y férfi jött vele szembe az ellenfényben, a
mag asság a és a testtartása bizonyos fokig a férjére emlékeztette, ezért
eg y pillanatig azt képzelte, hog y Gustav az. A lába földbe g yökerezett, a
szíve vadul vert, remény és félelem között verg ődve nézte a közeledő
alakot.
De a férfi nem Gustav volt. Bár tényleg hasonlított rá, közelről már
nem lehetett összetéveszteni vele. Teljesen más volt a tekintete. Gustav
szeméből jóság sug árzott, az ideg en pillantásában sóvárg ás és mohóság
látszott. Ráadásul a férfi a leg jobb anyag ból készült, méretre szabott SS-
eg yenruhát viselt.
Mivel Elisabeth meg torpant, a tiszt is meg állt, és érdeklődve nézett rá.
A férfi udvariasan meg hajolt előtte, és Albrecht Brunnmannként
mutatkozott be, majd meg kérdezte, miben lehet a nag yság os asszony
szolg álatára. Elisabeth zavartan csóválta a fejét, elhúzta a kezét, és lassan
továbbment. Gyorsan el is felejtette, hiszen nem Gustav volt az.
A fiatal katonanő azonban, aki elkísérte, lelkendezett:
– Obersturmbannführer Albrecht Brunnmann szép pályafutásnak néz
elébe, a Führer nag yon nag yra tartja, nag yság os asszonyom. A hölg yek
bomlanak utána!
Elisabeth eleng edte a füle mellett a lány locsog ását, eg y szót sem
fog ott fel belőle, helyette szabaddá tette a csuklóját, hog y hideg vizet
eng edhessen rá. Aztán benedvesítette a zsebkendőjét, és lehűtötte
felhevült arcát. Úg y tűnt, a hideg víz és az aszpirin meg teszi a hatását,
most már talán kibírja a találkozót a vezértábornag g yal.

Hermann Göring visszatért. Kitüntetésekkel teletűzdelt fehér

eg yenruhát viselt, amely miatt a népnyelv „aranyfácánnak” nevezte el.
Kitárt karral és mesterkélt sajnálkozással sietett Elisabeth elé, amiért a
„nag yra becsült művésznőnek” ilyen sokáig kellett várakoznia, aztán
lehalkította a hang ját:
– Bizonyára meg érti, a Führer mérhetetlenül fontos üg yben hívatott.
Hunyorított, amitől eg y kövér bag olyra hasonlított. Göring
bejelentette, hog y semmit nem tudott meg Gustavról. Sajnos még csak
most volt érkezése az üg g yel fog lalkozni, de már természetesen ellátta
Bodenschatzot a meg felelő utasításokkal. Rettenetesen sajnálja, hog y
pillanatnyilag nem tud biztató hírekkel szolg álni a nag yság os
asszonynak, mondta, majd hellyel kínálta az asztalnál.
Később Elisabeth sem a kövér vezértábornag g yal elköltött ebédre nem
emlékezett, sem arra, hog yan került vissza a lakosztályába az ág yba.

Amikor felébredt, eg y jó kiállású, szőke SS-tisztet pillantott meg , aki eg y

széken ült az ág ya mellett.
Elisabeth semmire sem emlékezett, hirtelen azt hitte, letartóztatták.
De az eg yenruhásról kiderült, hog y katonaorvos, aki az eg észség e miatt
ag g ódik. Úg y festett, ig encsak örül, hog y a nag yság os asszony tudata
tiszta. Elisabeth tényleg jobban érezte mag át. A hasog ató fejfájás tompa
zúg ássá szelídült, de az ólmos g yeng eség a tag jaiban erősödött.
– Mi történt? – kérdezte, és bizonytalanul felült.
– Jól ráijesztett a vezérőrnag y úrra, nag yság os asszonyom – felelte a
férfi.
– De… miért? – habog ta Elisabeth.
– Eszméletét vesztette az irodájában. – Komolyan és tiszteletteljesen
mondta, de Elisabeth érezte, hog y az eg ész helyzetet komikusnak tartja.
Mindenesetre a vezérőrnag y seg ítség et hívott, és Herr Albrecht
Brunnmann azon nyomban ott termett. Rög vest hívta is őt, azaz
Hauptsturmführer Ansg ar Strelitzet, és eg yütt visszahozták Frau
Malprant a szállodába, mert a nag yság os asszony eg y tiszta pillanatában
határozottan tiltakozott az ellen, hog y a kórházba vig yék.
Elisabeth ekkor észrevette, hog y a szobáját mesterség es fény világ ítja
meg , és meg rémült.
– Édes istenem, sötét van odakint! Hány óra van?
– Mindjárt éjfél, Frau Malpran. Csaknem tíz órán át aludt. – A férfi
elég edettnek tűnt, mintha az ő érdeme volna a dolog .
Elisabeth ki akart szállni az ág yból, de az orvos meg akadályozta.
– Maradjon! Kérem, asszonyom! Hová készül? Kímélnie kell mag át eg y
darabig . Erős lázcsillapítót adtam be mag ának ma este. Neg yvenfokos
láza volt. Az volna a leg jobb, ha meg próbálna reg g elig aludni. Reg g el
meg int átjövök, és meg vizsg álom.
– Nem érti, Herr Strelitz. A g yerekeim odahaza várnak. Meg íg értem
nekik, hog y ma este hazameg yek. Már biztos majd' belebolondultak az
ag g odalomba. Azonnal telefonálnom kell.
Ismét meg próbált kikászálódni az ág yból. Az orvos épphog y el tudta
kapni, amikor a láztól leg yeng ült lába összecsuklott alatta.
– Mit művel, Frau Malpran? Maradjon fekve, kérem! Túlság osan kába.
Biztosíthatom róla, hog y Herr Brunnmann személyesen intézkedett,
kapcsolatba lépett a g yermekei nevelőnőjével, és azt üzeni, hog y
odahaza minden a leg nag yobb rendben van, és jobbulást kívánnak
önnek. Láthatja, nincs ok ag g odalomra. Aludjon eg y keveset, kérem.
Annál hamarabb épül fel.
Felkapott az éjjeliszekrényről eg y félig teli poharat, amelyben valami
zavaros folyadék volt, és meg itatta a beteg g el. Biztosan erős altató volt
benne, mert Elisabeth azonnal újra álomba merült.

Amikor másnap reg g el nyolc körül felébredt, üg yet sem vetett rá, hog y
érzi mag át. Az első g ondolata a két g yermeke volt, a második az, hog y
június ötödike van, a tervezett londoni utazásuk napja.
Nem halog athatta tovább a dolg ot. Csupán néhány másodperc alatt
eldöntötte, hog y Berlinben marad, és minden követ meg mozg at Gustav
felkutatásáért. Eszébe jutott, milyen nag y szükség e lenne most Bubi
Putzing erre, Hitler eg ykori sajtószóvivőjére. De Bubi már rég en
összerúg ta a port a nácikkal, elhag yta Svájcot, és most Londonban él.
Viszont a Göring g el elköltött vacsorán felbukkanó fényképész adott neki
eg y ötletet. Hiszen remek kapcsolata van a külföldi sajtóval! Ez hasznára
lehetne.
A második döntése a g yerekeire vonatkozott. Ma este Mag dát Deborah-
val és Wolfg ang g al Londonba küldi. Ha a g yerekei biztonság ban lesznek,
másként járhat majd el.
Ahog y mindezt eldöntötte, máris nekilátott a kivitelezésnek. Felhívta
Mag dát, aki hig g adtan és összeszedetten fog adta a hírt. A két nő hosszan
elbeszélg etett, és Elisabeth még inkább meg g yőződött róla, hog y a
döntése helyes volt, g ondolkodás nélkül Mag dára bízhatja a g yerekeit.
Ottilie előző este dolg avég ezetlenül és borús hang ulatban tért vissza
Münchenbe. Mag da eg y nap ág ynyug alomra kötelezte, és azóta nem
látta.
Elisabeth Deborah-t is a telefonhoz kérte, biztosította, hog y minden a
leg jobb úton halad, az eg észség e is szépen javul, és meg tudott ezt-azt az
apja eltűnéséről. Íg y viszont kénytelen még néhány napot a birodalom
fővárosában eltölteni.
Elmag yarázta neki, hog y Mag dára bízta a londoni utazás
lebonyolítását, de számít a lányára is! És pár nap múlva követi őket az
apjával eg yütt.
– Csókollak, édesem, leg yetek üg yesek! És fog adjatok szót Mag dának.
Hívjatok fel az Adlonban, mihelyt meg érkeztetek a Mayfair Szállodába.
Csókold meg Wolferlt helyettem, és mondd meg neki, hog y a mama sok-
sok puszit küld.
Miután mindezt elintézte, észrevette, milyen g yeng e még mindig .
Eg y forró fürdőt és hideg zuhanyt követően öltözni kezdett, ám a
lendület, amelyet a g yors döntések adtak neki, ismét alábbhag yott, és a
lüktető fejfájása is visszatért. Bevett eg y újabb aszpirint, és várta a
hatást, amikor eg y úr telefonált a recepcióról, és határozott hang on
bejelentette, hog y doktor Strelitz úton van a szobája felé.
Rövid találkozó volt. Az orvos nag yon örült, hog y Elisabeth ilyen jól
van. Herr Brunnmann nevében átadott eg y káprázatos virág csokrot,
amelyen eg y kis kártya díszelg ett: „Mihamarabbi jobbulást!”, és alatta:
„Mindenben a nag yság os asszony szolg álatára állok!”
Elisabeth eg yáltalán nem emlékezett a férfival való találkozásaira. Azt
is elfelejtette, hog y eg y futó pillanatra összetévesztette Gustavval.
Viszont különös módon emlékezett a Herr Brunnmannt dicsérő szavakra,
amelyeket a fiatal katonanő mondott neki.
Doktor Strelitz az elmaradhatatlan karlendítéssel búcsúzott, mire
Elisabeth felléleg zett, és rög tön nekilátott, hog y minden rendelkezésére
álló kapcsolatot mozg ósítson. Felhívta Furtwäng ler irodáját
(„Rádiófelvételen van, de biztosan mielőbb jelentkezik önnél, Frau
Malpran!”) és Bodenschatzot Göring hivatalában („A Führernél van, és
nem sikerült semmi újdonság ot kideríteni, de hamarosan
jelentkezünk!”).
Elisabethnek eszébe jutott eg y három évvel azelőtti berlini fog adás,
ahol bemutatták neki az amerikai nag ykövetet, William E. Doddot és a
lányát, Marthát, aki nag yon örült, hog y meg ismerheti, és azon nyomban
rá is akarta beszélni eg y fellépésre a New York-i Metropolitanben.
Elisabeth csalódottan értesült róla, hog y Martha Dodd visszatért az
Eg yesült Államokba. Mindenhol hag yott üzenetet, de a kudarcok
elkeserítették. Úg y g ondolta, ideje, hog y latba vesse a hírnevét.
Visszatért az ötlethez, amelyet az amerikai fényképész adott neki,
mielőtt Göring emberei lecsaptak rá.
Tudomása volt róla, hog y a kövér vezérőrnag y nem vetette meg a
hölg ytársaság ot, és nag yzási hóbortjában szívesen parádézott a sajtóban
is, de úg y látszik, nem kívánt címlapra kerülni eg y olyan hölg y oldalán,
aki nem a feleség e. Ha valaki ismerte a rendkívül határozott második
feleség ét, Emmyt, a középszerű színésznőt, könnyen meg érthette a
dolg ot.
Felhívta a leg nag yobb amerikai hírüg ynökség , az Associated Press
berlini tudósítóját, Mr. Louis P. Lochnert, és meg kérte, hog y látog assa
meg az Adlonban. A férfi ig encsak meg lepődött, hiszen a nag yra becsült
díva idáig távol tartotta mag át a sajtótól, de annál inkább meg örült a
kérésnek.
Elisabeth úg y tervezte, nem köti a sajtó, nevezetesen Mr. Lochner
orrára, miért van Berlinben. Csak emlékeztetni akarta Hermann
Göring et, hog y a világ on van, és az emberek hallg atnak rá.
 Tizennyolcadik fejezet

Mr. Lochner eg y német nemesi származású nőt vett el. Jól beszélt
németül, kapcsolatokat ápolt a leg felsőbb körökkel, és kritikusan
szemlélte a nemzetiszocializmust, ahog y azt Elisabeth meg tudta.
A zömök, csaknem teljesen kopasz Lochner azonnal a szállodába
sietett, és Elisabeth részletesen beszámolt neki a családi boldog ság áról,
valamint arról, mennyire örül, hog y hamarosan a londoni Covent
Gardenben léphet fel a Varázsfuvolában. A férje miatti ag g odalmát eg y
szóval sem említette, azt viszont természetesen futólag szóba hozta,
hog y nemrég iben elköltött eg y kellemes vacsorát a zenekedvelő Göring
vezérőrnag g yal, amelynek során izg almas beszélg etést folytattak az
operáról.
Mr. Lochner kíváncsian meg hallg atta, és csak keveset kérdezett.
Elisabeth feltételezte, hog y szeretne rájönni a hirtelen támadt
nyitottság a valódi okára, de udvariasan visszafog ta mag át, és a
leg nag yobb eg yetértésben váltak el eg ymástól.
Már másnap az összes fontosabb lapban áradozó cikkek jelentek meg
Elisabeth Malpranról, a földkerekség leg szebb szopránjáról. A nő elérte,
amit akart, a nyilvánosság fig yelmét. És az üzenete célba ért, nem is
kellett sokat várnia a válaszra.
Már aznap délelőtt tizeneg ykor látog atót jelentett eg y határozott úr a
recepcióról: „Herr Hermann Göring vezérőrnag y szárnyseg édje, Herr
Karl-Heinrich Bodenschatz. Heil Hitler!”

Bodenschatz, a lég ierő tábornoka, a „vörös báró”, Manfred von

Richthofen szárnyseg édje volt, annak haláláig . Göring a világ háborúban
ug yanabban az eg ység ben szolg ált, mint ők, s 1928-ban Bodenschatz
Göring szárnyseg édje és jó barátja lett. Minden kényes üg yben
számíthatott rá, verőleg ényként és kerítőként eg yaránt működött.
Mindig tájékozott volt és diszkrét, az Elisabethnél tett látog atás
alkalmával is meg találta a meg felelő hang ot.
Elmondott néhány dolg ot, és biztosította a mindenki által nag yra
becsült énekesnőt, hog y tényleg mindent elkövet férje eltűnésének
felderítése érdekében, majd azt javasolta a nag yság os asszonynak, hog y
tartsa távol mag át a külföldi sajtótól, és bízza rá mag át a vezérőrnag y
úrra.
Aztán, olyan arccal, mintha felettébb nehezére esne, finoman
meg fenyeg ette az asszonyt, aki értett a szóból. Bodenschatz szerint a
mélyen tisztelt művésznőnek most mindenekelőtt a g yerekeire kell
g ondolnia. A sajtó nem válog at az eszközökben, ha információt akar
szerezni.
– Gondoljon bele, nag yság os asszonyom, biztos nem szeretné, ha a
sajtó hiénái a berlini tartózkodását kihasználva zaklatni kezdenék az
otthon hag yott g yermekeit.
Elisabeth jól értette a célzást. Nem a sajtó zaklatásától kellett tartania.
És mintha ez nem lenne elég , távozása előtt a férfi, merő véletlenség ből
az asztalon felejtett eg y barna mappát, amelyben néhány brosúra volt, a
Harmadik Birodalom és Hitler tájékoztatóival. Leg felül az 1935-ös
nürnberg i törvény pompázott szép g ótikus betűkkel: Törvény a német vér
és a német becsület védelméért. Feketén-fehéren ott állt, hog y eg y zsidó és
eg y árja szülő g yermekei keveréknek számítanak, vag yis Deborah és
Wolferl az új urak szemében nemkívánatos félzsidók voltak. A brosúrák
célja Elisabeth elhallg attatása volt.
Arra g ondolt, hog y a nácik aztán nem finnyásak, ha a tettek mezejére
kell lépni, és a hánying er kerülg ette ettől. Mag ában pedig amiatt
tombolt, hog y felhasználják ellene a g yerekeit.
Herr Bodenschatznak szerencséje volt, hog y távozott, különben biztos
nem ússza meg szárazon, de az Adlonnak íg y is be kell majd szereznie
eg y új kávéskannát, és a szőnyeg et is ki kell tisztíttatniuk.

Rövid indulatkitörése után Elisabeth kiélvezte a diadal érzését. Noha

Bodenschatz látog atását csak nyílt fenyeg etésként lehetett értelmezni,
az asszony úg y vélte, a g yerekei már elhag yták az ország ot, és
biztonság ban vannak. A vonat tizennyolc órája elindult a müncheni
főpályaudvarról, amiről Göring nek látszólag sejtelme sem volt. Mag da
és a g yerekek már minden bizonnyal átlépték Franciaország határát
Strassburg nál, de talán már Párizst is elérték. Újabb tizennyolc óra, és a
La Manche-csatornán lesznek, úton Dover felé, ahol Gustav testvére, Paul
tárt karokkal várja őket.
Az örömérzete azonban g yorsan elmúlt, mert még nem hívták fel
odaátról, Gustav sorsa nem tisztázódott, és újra rátört a fejfájás. Ezért
Elisabeth bevett még eg y fájdalomcsillapítót, és ledőlt eg y kicsit a
kanapéra, ahol el is aludt. Amikor a nyug talan szenderg ésből felébredt,
sötét volt a szobában, és riadtan állapította meg , hog y hat órát aludt.
Rög tön meg kérdezte a recepción, nem keresték-e telefonon.
Leg nag yobb bosszúság ára azt felelték, hog y több hívást is elmulasztott.
Hívta eg y újság író, Herr Furtwäng ler és Martha Dodd a teng erentúlról,
valamint eg y nag yon rámenős és izg atott úr, aki azt mondta, az
impresszáriója. „De Herr Bodenschatz azt mondta délben, hog y a
nag yság os asszony azt kérte, ne zavarják. Ezért aztán nem kapcsoltuk
tovább a hívásokat. Heil Hitler!”
Elisabeth a pokolba kívánta Herr Bodenschatzot, majd jól leszidta a
szerencsétlen szállodai alkalmazottakat, mert csak és kizárólag ő
mondhatja meg , mikor kapcsolják neki a telefonhívásait, és mikor ne!
Miután a dühét kiadta, tudatosult benne, hog y tényleg jobban van,
mint reg g el. Még eg y kis étvág ya is lett, ezért rendelt eg y könnyű
vacsorát a lakosztályába. Eg y piros ruhás kis londiner az üzeneteit is
felhozta.
A g yerekek elutazása óta már huszonnég y óra telt el. Elisabeth titkon
arra számított, hog y Mag da felhívja Párizsból, íg y beszélték meg , ha
marad elég idő az átszállás közben. Ám eg yelőre kénytelen volt beérni a
reménnyel, hog y leg később másnap reg g el befut a hőn áhított hívás
Londonból. Telefonált a Prinzreg entenplatzra, és Ottilie, aki időközben
összeszedte mag át, biztosította a nag yság os asszonyt, hog y odahaza
minden a leg nag yobb rendben, csak túl üres a ház a g yerekek és a tacskó
nélkül. Aztán beszélt az izg atott impresszáriójával is, aki Bécsben
tartózkodott, és ideg es lett, amikor meg tudta, hog y a művésznő még
mindig Berlinben időzik (az újság ból értesült róla), és nincs úton
Londonba. Hog y meg szabaduljon a szószátyár férfitól, Elisabeth
biztosította arról, hog y természetesen eleg et tesz a Covent Garden-beli
kötelezettség einek, és hamarosan útra kel. Herr Furtwäng ler ismét
elérhetetlen volt. Az Adlon telefonosa sajnálkozott, hog y nem sikerült
felhívni Martha Doddot sem New Yorkban.
Noha Elisabeth dühös volt Herr Bodenschatzra, a Birodalmi
Kancelláriát hívta. Nem hag yja meg félemlíteni mag át, és nem adja fel.
De sem Göring et, sem Bodenschatzot nem tudta elérni, vag y talán nem
akartak vele beszélni. Az újság írók üzeneteire üg yet sem vetett, de
eltette őket.
Még mindig g yeng e volt kissé, és kapart a torka, de mivel enyhe
júniusi éjszaka volt, úg y döntött, eg y kis séta a friss leveg őn jótékony
hatású lehet. Burg undi vörös ruhát vett fel, hozzá illő kalappal, fekete
harisnyát húzott és körömcipőt. Szemüg yre vette mag át a tükörben, és
hirtelen bizakodás töltötte el, hog y rendbe jön minden.
Az előcsarnokban aztán kellemetlen meg lepetés várta. Bodenschatz
nyilván nem túlzott, amikor a sajtó zaklatásairól beszélt. Számos
újság író, fotós tolong ott körülötte, mind eg yszerre beszélt, és
fényképezett.
Frau Elisabeth Malpran tényleg elrag adóan festett, és több felvétel is
készült, amely a másnapi újság okban általános csodálatot keltett.
A sétából nem lett semmi, mert Elisabeth inkább visszamenekült a
lakosztályába a csődület elől.
Ücsörg ött a lakosztályában, és nem tudta, mihez kezdjen ezen a hosszú
estén. Mint eg y ketrecbe zárt állat, fel s alá járkált a szobában,
várakozásra ítélve. Mikor kap vég re hírt Gustavról vag y a g yerekeiről?
Eg yszer csak kimerülten az ág yra rog yott.
Reg g el korán ébredt elzsibbadt tag okkal. Az első dolg a volt, hog y
meg próbálta felhívni Gustav testvérét, Pault Londonban. Az Adlon
telefonosa sajnálkozott a sikertelen próbálkozások után:
– Nem nálunk van a hiba, nag yság os asszony, hanem a briteknél.
Elisabeth attól tartott, a hiba akkor is fenn áll majd, amikor Paul hívja
őt.
 Kilenc körül támadt eg y ötlete. Újra felhívta Mr. Lochnert az
Associated Pressnél, és meg kérdezte, nem használhatná-e a telefonját
eg y londoni hívás erejéig . Mr. Lochner repesett az örömtől, mert eg y
újabb exkluzív interjúra számított.
Elisabethet a korábbi tapasztalatai óvatosság ra intették, ezért előbb
meg kérdezte a portástól, mi lett az odalent lebzselő újság íróhaddal. Azt
az örömteli választ kapta, hog y meg tisztították tőlük a szálloda
előcsarnokát.
Elisabeth taxiba szállt, és az Associated Press irodájából minden
további nehézség nélkül elérte a sóg ornőjét, Annabelle-t Londonban.
Annabelle életteli teremtés volt, és izg atottan mesélte neki, hog y Paul
már előző este elment Doverbe, ahog y meg beszélték. Ott akart
éjszakázni, mivel a komp korán reg g el futott be a kikötőbe. Elisabeth a
biztonság kedvéért meg adta neki Mr. Lochner irodájának a számát, és
elkérte Paul szállodájáét. Odatelefonált, de Paul már kijelentkezett.
Elisabeth visszasietett az Adlonba, ahol hosszú órákig csak várta Paul
hívását. Közben Mr. Lochner eg yszer jelentkezett, hog y átadja Annabelle
üzenetét: Paul még nem telefonált.

Elisabeth ideg ei kis híján felmondták a szolg álatot, aztán a recepció

bejelentette Mr. Louis P. Lochnert, és a nő kiviharzott elé a folyosóra.
A férfi kalapja karimáját szorong atta, ami rossz híreket íg ért. És ez a
személyes meg jelenésére is mag yarázattal szolg ált.
Herr Paul Berching er, Gustav testvére jelentkezett, miután az Adlont
nem tudta felhívni. Paul meg várta két calais-i komp érkezését is, de
Mag da és a g yerekek eg yiken sem voltak. Meg várja még a következőt és
a napi utolsót, majd újra telefonál.
Elisabeth összetört, és Mr. Lochner, akit már nem izg atott az interjú,
csak a g yermekeiért ag g ódó anyát látta benne, és meg sajnálta. Kávét és
konyakot rendelt, mindkettővel meg itatta a nőt, nem is sejtve, hog y az
két tablettát is bevett éhg yomorra, olyan fejfájás kínozta. Ettől aztán
olyan rosszul lett, hog y Mr. Lochner kénytelen volt a fürdőszobába
kísérni.
Elisabeth tizenöt perc múlva tért vissza, zavartan és kissé tisztább
fejjel. Ekkor Mr. Lochner valóban meg kapta az exkluzív interjút tőle, de
olyat, amelyet soha nem hozhat nyilvánosság ra. Mert Elisabeth
meg bízott benne, és mesélt neki a tervükről, miszerint elhag yják
Németország ot.
Mr. Lochner, aki látott már ezt-azt az életben, főleg , amióta a
Harmadik Birodalomból tudósított, meg kérdezte, miért nem fordítva
csinálták ezt az eg észet. Miért utazott el először a férj ig azi papírokkal?
Nem lett volna jobb, ha Elisabeth és a g yerekek mennek előbb Londonba,
aztán a férj hamis iratokkal követi őket? Az asszony azt felelte, hog y
Gustav hamis papírokkal utazott, aztán elsápadt, és elkerekedett a
szeme. Mr. Lochner meg ijedt, hog y újabb rosszullét következik, de
Elisabeth nem hányt, hanem azt mondta:
– Istenem! A férjem nem Gustav Berching erként, hanem Peter
Friehling ként utazott!
– Gondolom, ezt nem mondta el Herr Göring nek – jeg yezte meg Mr.
Lochner.
– Természetesen nem – felelte Elisabeth, és úg y nézett a férfira, mintha
tőle várna meg oldást.
– Hm – mondta Mr. Lochner, és meg vakarta az állát. Elisabethnek
valami azt súg ta, nem fog neki tetszeni, amit a férfi hümmög ése takar. –
Nos – köszörülte meg a torkát a férfi. – Két lehetőség van, Frau Malpran.
Herr Göring vag y azért nem tette ezt szóvá, mert már rég óta tud a
londoni terveiről, és csak játszott mag ával, vag y eg yszerűen nem érdekli
eg y zsidó eltűnése. Tudjuk, hog y a „tisztavérű árják” – vég telen
meg vetéssel ejtette ki ezt a két szót – nag y buzg alommal ig yekeznek
kiseperni az ország ból a nemkívánatos elemeket. És örülnek, ha valaki
önszántából elmeg y. Az első esetben az a leg nag yobb kérdés, ha a férje
nem a nácik kezébe került, akkor kiébe?
Elisabeth rémülten g ondolt az öreg kalauzra, akivel a müncheni
pályaudvaron találkozott.
– Szerintem nyug odtan kiindulhatunk abból, Mr. Lochner, hog y a
nácik kezébe került. – Mesélt a férfiról, aki szemmel láthatólag félt, és
ideg esen pillantg atott körbe, mintha attól tartana, hog y a barnaing esek
meg láthatják.
 – Jó, g ondoljuk vég ig ! Ott vannak a hamis papírok, amelyekkel a férje
árjaként utazott. Vag y rájöttek, hog y az iratok nem ig aziak, és ezért
letartóztatták, vag y a nácik már eleve tudták, kicsoda, mert ismerték a
terveiket. Az első esetben a rendőrség hallg atta ki, a második esetben az
SS vag y a Gestapo.
A kihallg atás szó hallatán Elisabeth elsápadt, mert tudta jól, ez mit
jelent.
– De mitévő leg yek, Mr. Lochner? Meg kell mentenem a férjemet! –
sikoltotta kétség beesetten.
– A következő a javaslatom, nag yság os asszonyom. Lehet, hog y
nehezére esik majd, de amint értesül róla, hog y a g yerekei biztonság ban
vannak, keresse meg újra Göring et, és mondja el neki, hog y a férje Peter
Friehling néven utazott. Javaslom, hog y könnyek között teg yen
vallomást. Úg y hírlik, Göring érzékeny ember. Attól tartok, jobb
tanáccsal nem szolg álhatok.
Mr. Lochner felállt, és töltött mag ának eg y konyakot. A beszélg etés
meg szakadt, és mindketten eg yszerre pillantottak a fekete telefonra, de
az továbbra is néma maradt.
Amikor Mr. Lochner búcsút vett, meg íg érte, hog y később még keresi
Frau Malprant. Elisabeth még eg yszer visszahívta az ajtóból. A hang ja
szokatlanul feszült volt, mintha máris tudná a választ a még fel nem tett
kérdésre.
– Mr. Lochner, kérem, leg yen őszinte hozzám. Lehet még rosszabb is a
helyzet?
A férfi felé fordult, és borús tekintettel nézte. Látta a szomorúság ot
Elisabeth szemében, látta, hog y a kérdése nemcsak a férjére és a
g yerekeire vonatkozott, hanem azokra a szerencsétlenekre is, akik a
nácik g yűlöletének középpontjába kerültek. Önkéntelenül is arra
g ondolt, amit a nő előző nap a kisfiáról mesélt, hog y az eg yik lába
rövidebb, mint a másik, s ezért sántít, és a közszájon forg ó pletykára,
amely szerint Hitler, akit személyesen ismert, és meg is interjúvolt, azt
tervezte, hog y kiirtja a testi fog yatékosokat. Valószínűleg már meg is
kezdték, mert a nácik mindenütt koncentrációs táborokat állítottak fel
g onosz terveik meg valósításához. Úg y hírlett, a fog yatékosokra
kényszersterilizálás is vár, mert a rezsim íg y akarja elejét venni, hog y „a
deformált emberek nemkívánatos fajtája” szaporodjon. Nyilván volt erre
eg y írásos, titkos utasítás is.
Volt valami Elisabeth szemében és testtartásában, ami elárulta Mr.
Lochnernek, hog y nem hamis meg nyug tatást vár tőle, és van ereje
elviselni az ig azság ot. Ezért őszintén válaszolt.
– Attól félek, Frau Malpran, még sokkal rosszabb is lesz.Másokhoz
hasonlóan, akik ebben az ország ban élnek, én is úg y g ondolom, hog y
eg y újabb nag y háború előtt állunk.
Elbúcsúzott, és miközben a lift felé tartott, újra beleg ondolt: nemcsak
hitte, hanem biztosan tudta is ezt.
Mr. Louis P. Lochnernek minden bizonnyal ig aza is volt. Eg y jó évvel
később Hitler parancsba adta Leng yelország lerohanását, és Mr. Lochner
volt az első amerikai újság író, aki elkísérte a német katonákat a
hadjáratra. Realista és kritikus hadi tudósításaiért 1939-ben meg kapta a
Pulitzer-díjat, de 1941-re bátor riportjai annyira kellemetlenné váltak a
nácik számára, hog y internálták. A háború vég én, 1945-ben Mr. Lochner
az első újság írók között volt, akik felkeresték a dachaui koncentrációs
tábort, meg örökítendő a szenvedést, hog y az tanulság ul szolg álhasson
az eljövendő nemzedékek számára.
 Tizenkilencedik fejezet

Elisabeth még két napot töltött teljes bizonytalanság ban, miközben

g épiesen tette a dolg át, mert minden jobb volt, mint ölbe tett kézzel ülni
és várni. Reng eteg kétség beesett és reménytelen hívást lebonyolított
Gustav testvérével, Paullal. Nem aludt, és csak annyi ételt-italt vett
mag ához, hog y talpon tudjon maradni.
A Birodalmi Kancellárián még eg yszer találkozott Göring g el, ami
felszította a férfi reménykedését, hátha még is ő kerülhet ki g yőztesen a
Goebbelsszel a nő keg yeiért folytatott verseng ésből. Telefonon beszélt
Furtwäng lerrel és Martha Dodd-dal, valamint a Birodalmi Zenei Kamara
korábbi vezetőjével, Richard Strauss-szal, aki zsidó menye miatt
kénytelen volt szög re akasztani a karmesteri pálcáját, de meg íg érte,
hog y nyitott füllel jár. A többiek is biztosították a támog atásukról, és
bátorították Elisabethet.
Úg y érezte, kissé meg bosszulta mag át, hog y az 1931-es eg yetlen
bayreuthi szereplése és Gustav azt követő letartóztatása – amikor az
eltűnt Ottilie után kutatott – óta csak pár fellépést vállalt
Németország ban, és a karrierjét inkább külföldön építg ette. A korábbi
kapcsolatai elhaltak, az emberek ideg enné váltak számára.
Talán ezért is nem utasította vissza Herr Brunnmann
vacsorameg hívását június tizenhetedikén, Deborah születésnapján, noha
erre vág yott leg kevésbé. Herr Brunnmann rendkívül művelt és
visszafog ott vendég látó volt, aki vég ül eg yüttérzőn felajánlotta, hog y
személyesen néz utána, hol lehetnek Frau Malpran g yermekei.
Elisabeth szívből meg köszönte, mert úg y érezte, a férfi komolyan
seg íteni akar neki, annak ellenére, hog y Herr Brunnmann kész rejtély
volt számára. Azt hitte, találkoztak már korábban is, és amikor ennek a
feltételezésének hang ot adott, Herr Brunnmann íg y válaszolt:
– Íg y van, részesültem már abban az örömben, hog y láthattam.
Rómában, Párizsban és Brüsszelben is módom volt meg csodálni a
művészetét, de ott csak eg y voltam a nézőtéren ülők között. De biztos
emlékszik rá, hog y három napja a Birodalmi Kancellárián is
találkoztunk.
Elisabeth őszintén beismerte, hog y sajnos ezt elfelejtette, majd azzal
mentette ki mag át, hog y aznap lázas és zaklatott volt, és az eg ész napról
csak töredékes emlékképei vannak.
Éjszaka nyug talanul hánykolódott. Gustavról álmodott, aki eg y hosszú
folyosón jött vele szembe, ellenfényben. De amikor közvetlenül előtte
állt, akkor már nem Gustav volt, hanem Albrecht Brunnmann. És ott,
ahol a szemének kellett volna lennie, két mély, sötét lyuk tátong ott.
Elisabeth hang os sikollyal ébredt, és eg ész testében remeg ett.

Mr. Lochner a következő borzalmas napok alatt ig az barátjává vált.

Minden követ meg mozg atott, birodalomszerte felvette a kapcsolatot az
újság író barátaival, akik mind meg is íg érték neki, hog y nyitott
szemmel és füllel járnak, és körülnéznek a g yerekek és Gustav
Berching er utazási útvonalán. De minden fáradozás hiábavaló volt, és
Elisabeth meg értette, hog y a náci rezsim ig encsak hatékony az emberek
eltüntetésében.
Noha fog ytán volt ereje, az anyai szíve hajtotta, szüntelenül új
ötleteket talált ki, még a rendőrség en is bejelentette az eltűnést. Azt
tervezte, hog y bérel eg y kocsit sofőrrel eg yütt, és vég ig meg y a
g yerekek útvonalán a francia határig .
Előtte való este, a g yerekek eltűnése utáni második, Gustav eltűnése
utáni ötödik napon Mr. Lochner újból tiszteletét tette nála. Meg rendült a
sápadt és törékeny nő láttán. Éppen arra próbálta rábeszélni, hog y
leg alább eg y teát ig yon, és eg y kis levest eg yen, amikor erőteljesen
kopog tak az ajtón. Valaki válaszra sem várva azonmód be is rontott, és
Elisabeth eltűnt a karok és lábak tömkeleg ében.
Ez túl sok volt neki az előző napok meg próbáltatásai után, és elájult.
Amikor lassan mag ához tért, a homlokán eg y vizes kendővel, valami
nehezet érzett a lábán, amiről kiderült, hog y a tacskó az, és amikor
óvatosan pislog ni kezdett, rémült, de boldog g yermekeit fedezte fel
mag a mellett.
Hatalmas üdvrivalg ás tört ki, és Mr. Lochner is mosolyog va nézte
őket. A g yerekekkel eg yütt érkező Albrecht Brunnmann pedig szerényen
a háttérbe húzódott, és az örömmámorban eltartott eg y darabig , mire
Elisabeth eg yáltalán felfog ta, hog y ő is a lakosztályban tartózkodik.
A g yerekekből is – főleg a kis Wolfg ang ból – ömlött a szó, és a könnyek
is. Deborah szemében azonban volt valami elborzadás is, mintha halálra
rémisztették volna.
És Elisabeth hirtelen rájött, mi nincs rendben, és miért nem örül
Deborah.
– Hol van Mag da? A g yerekek nevelőnője. Miért nincs itt?
A helyiség ben mindenki eg yszerre Herr Brunnmannra nézett. A férfi
eng edett a néma firtatásnak, mint aki készült a kérdésre.
– A nevelőnőjük még a stuttg arti rendőrség en van őrizetben,
nag yság os asszonyom. Tévedésből tolvajnak nézték, mert reng eteg
értékes ékszert találtak nála. Még dolg ozom a kiszabadításán.
– Te jóság os ég , micsoda őrült történet! Mag da nem tolvaj! Az
ékszerek természetesen az enyémek. Személyesen bíztam rá őket. Ő
ártatlan, és azonnal ki kell eng edniük!
– Természetesen, Frau Malpran. Nag yon bizakodó vag yok, de
szükség em van még eg y vag y két napra, amíg minden formaság ot
elintézek. Az ékszereket bizonyítékként elkobozták, de mindent
meg teszek, hog y azokat is visszaszerezzem. Azt javaslom, eg yelőre
élvezze a g yermekei társaság át, és eng edje át nekem a nevelőnője miatti
ag g odalmakat. Holnap újra meg látog atom. A g yerekek pog g yásza az
előtérben van, és néhány perc múlva felhozzák a lakosztályába. És most
ajánlom mag amat, nag yság os asszonyom, kellemes estét kívánok a
g yerekei körében.
Udvariasan beszélt, de éreztette, hog y nem áll szándékában további
kérdéseket meg válaszolni. Már az ajtó felé tartott, amikor Elisabeth
észbe kapott.
– Kérem, bocsásson meg , Herr Brunnmann! Udvariatlan voltam.
Visszahozta a g yerekeimet, és én még csak meg sem köszöntem. Ne
g ondolja, hog y nem értékelem az erőfeszítéseit. De a nevelőnőnk, Mag da
már rég óta szolg ál nálunk, számomra családtag . A szívemen viselem a
sorsát, és remélem, semmi baja nem esik. Ezért nag yon kérem, teg yen
meg mindent a mi Mag dánkért, ahog y a g yerekeimért is meg tette!
Nag yon hálás lennék érte.
Herr Brunnmann eleng edte a kilincset, és visszalépett. Meg hajolt
Elisabeth előtt, meg rag adta a kezét, és meg csókolta, anélkül hog y az
ajka meg érintette volna a nő kézfejét. Aztán feleg yenesedett, és
fürkészőn a nőre nézett, mintha meg erősítést várna, majd hosszú,
zajtalan léptekkel elhag yta a helyiség et.
Elisabeth utánabámult. Valamit látott a férfi szemében, ami zavarta.
A g yerekei azonban túlság osan lefog lalták ahhoz, hog y tovább
mereng jen ezen.
Mr. Lochner is elbúcsúzott, íg y a következő órákat Elisabeth a
g yerekeinek szentelte.
Wolferlre, Deborah-ra és Bienére is ráfért eg y alapos fürdő, úg yhog y
hamarosan hatalmas víziparádét csaptak. A hab – Wolferl leg nag yobb
örömére – túlcsordult a kád peremén, ami nem is csoda, mert eg y eg ész
flakon habfürdőt beleöntött.
A pog g yászokat időközben felhozták, és a g yerekek most tiszta
hálóruhában ültek a kanapén. Elisabeth kiadós vacsorát rendelt nekik, és
Wolferl azonnal rá is vetette mag át. Az anyja örült a fia étvág yának, mert
azt jelezte, hog y összesség ében sértetlenül vészelte át az eseményeket,
vag y leg alábbis nem vette túlzottan a szívére.
Deborah azonban csak turkált az ételben, azt mondta, nem éhes, és
zaklatottnak tűnt. Azért, mert Mag da még mindig őrizetben van, vag y
valami más miatt?
Ezernyi borzasztó dolog történhet a fog ság ban eg y olyan fiatal és
ártatlan lánnyal, mint Deborah, villant át Elisabeth ag yán, és bár félt a
választól, meg kérdezte:
– Mi a baj, Deborah? Elmeséled, mi történt?
A lány meg rázta a fejét, és a teli szájjal falatozó öccse felé biccentett.
– Majd később, mama, ha Wolferl elaludt.
De a kisfiú izg atottabb volt annál, hog y alvásra akárcsak g ondolni is
lehessen. Reng eteg mesélnivalója volt, és már harmadjára adta elő a
letartóztatásuk történetét a stuttg arti pályaudvaron. Hog yan szakították
el őket Mag dától, hog yan harapott bele Biene az eg yik rendőr vádlijába,
és ő hog yan kiáltott rá: „Fuss, Biene, fuss!”, mire a tacskó köddé vált,
pont, amikor a rendőr előhúzta a feg yverét. Wolferl számára mindez
jobbára izg almas kaland volt, olyasmi, amit a Karl May-könyvek hősei is
meg éltek.
Ahog y aztán kiderült, Wolferl az idő nag y részében a nővére óvó
karjában kuporg ott. Talán ez mag yarázza Deborah szellemi és lelki
kimerültség ét, hiszen mindent elkövetett azért, hog y az öccse ne féljen.
Meleng ette, és odaadta neki a saját szűkös ételadag ját, őrködött az álma
fölött, és meg védte a rovaroktól.
Vég ül a kicsi feje Elisabeth vállára bukott, és lecsukódott a szeme. Az
anyja meg csókolta a homlokát, aztán átvitte az ág yba. Szeretet és
g yeng édség árasztotta el, amikor a karjában érezte a kisfiát. Nag yon
elővig yázatosan lefektette, és betakarta. Csak nehezen tudott elszakadni
a békés látványtól, öröm volt nézni őt alvás közben.
Ug yanakkor érezte lánya nyug talanság át, amelyről beszélnie kellett
vele, bár Elisabeth előre félt attól, hog y meg kell tudnia az ig azat.
Leült Deborah mellé, és meg fog ta hideg kezét. Meg dörzsölte, ahog y
máskor is, amikor a lány erre kérte. Nag yon szép keze volt, keskeny és
kecses, zong orázásra termett.
Deborah elmesélte a történteket, de a beszámolója kicsit sem
hasonlított Wolferlére. Miközben kéz a kézben ültek eg ymás mellett,
elmondta, hog y a stuttg arti főpályaudvaron két rendőr nyomult be a
kupéjukba, a papírjaikat kérte, majd rög tön kijelentették, hog y az iratok
nincsenek rendben, ezért velük kell menniük. Mag da bátran
szembeszállt velük, és felajánlotta, hog y felhívja Frau Elisabeth
Malprant, a híres operaénekest, aki pillanatnyilag a berlini Adlon
szálloda vendég szeretetét élvezi, ő majd meg erősíti, hog y Mag da ig azat
beszél.
De a férfiak nem hallg attak a lányra, és a hajánál fog va kiráng atták a
kupéból. Wolferl sírva fakadt, de Mag da odakiáltotta neki, hog y ez csak
eg y tréfa, és eg yáltalán nem is fáj. A kisfiú talán el is hitte, de Biene nem,
és vicsorog va rávetette mag át az eg yik rendőrre. A másik erre
előrántotta a feg yverét, de Wolferl elkiáltotta mag át: „Fuss, Biene, fuss!”,
mire a tacskó elszelelt a nag y felfordulásban. Mag da közben eg yre
rimánkodott: „Az isten szerelmére, uraim! Csak nem fog nak kutyákra és
g yerekekre lövöldözni? Rendben van, mag ukkal meg yünk!”
Teherautóra rakták, majd eg y cellába zárták őket. Aztán Mag dát
elvitték, és Deborah azóta nem látta. A g yerekek két napot töltöttek
eg yedül a börtönben, ahol kevés ennivalót adtak, és nem volt
lehetőség ük tisztálkodni, a szükség ük vég zésére pedig eg y horpadt
bádog vödör szolg ált, amelyet csak eg y fedővel takarhattak le. Deborah
újra és újra meg próbált szóba eleg yedni a szófukar őrrel, de az vag y
ostoba volt, vag y néma, valószínűleg mindkettő. Vég ül minden erejét
felemésztette, hog y Wolferlről g ondoskodjon, minden történetet
elmesélt neki, amelyet valaha olvasott, minden dalt elénekelt, amelyet
tudott, hog y a kisfiú ne féljen, és ne unatkozzon.
Elisabeth hálát adott az ég nek, hog y ilyen lánya van, de el is borzadt
azon, milyen szörnyeteg ek azok, akik g yerekekkel ilyet tesznek?
Deborah-t nem csak a börtönben töltött napok ijesztették meg . Ez
akkor derült ki, amikor elmesélte az anyjának, hog yan szabadította ki
őket Herr Brunnmann. A férfi nag y felhajtást csinált, amiért „borzasztó
jog sértés történt, hog y a Führer által személyesen is ismert és nag yra
becsült operaénekesnő, Frau Elisabeth Malpran g yerekeit alaptalanul
bebörtönözték”. Mivel Deborah makacsul tiltakozott ellene, hog y Mag da
nélkül távozzanak, fültanúja lett Herr Brunnmann és a börtönig azg ató
beszélg etésének, miközben a szomszédos helyiség ben várakoztak
Wolferllel. Hallotta, amint az ig azg ató azt mondta, mivel a g yanúsított
kihallg atása nem vezetett eredményre, testi kényszerhez folyamodtak.
– Sajnos – mondta az ig azg ató, a sajnálat leg halványabb jele nélkül –
az embereink kicsit túlbuzg óak voltak. A nő nincs jól. Ha elszállítjuk, az
az életébe kerülhet.
Deborah azonnal meg értette, hog y ez azt jelenti, Mag dával nag yon
csúnyán bántak. De azt is hallotta, hog y Herr Brunnmann
meg parancsolta: részesítsék Mag dát a lehető leg jobb orvosi ellátásban,
és azonnal értesítsék, amint olyan állapotban lesz, hog y
visszaszállíthatják Münchenbe.
 Szakadó esőben hag yták el a börtönt. Amikor odaértek Brunnmann
fekete limuzinjához, vég re történt valami jó is. A hűség es Biene, aki
valószínűleg eg ész idő alatt a börtön előtt strázsált, nyüszítve szaladt
oda hozzájuk.
Herr Brunnmann szemrebbenés nélkül beeng edte a bőrig ázott ebet a
kocsijába, és ezzel elnyerte Deborah bizalmát.
Miután befejezte az elbeszélést, a kislány elsírta mag át Elisabeth
vállán, majd felemelte elkínzott arcát, és azt kérdezte az anyjától:
– Mama, olyan szörnyű, amit Mag dával tettek. Hog yan kínozhat meg
eg y ember eg y másikat készakarva? Hog y okozhat neki akkora fájdalmat,
hog y kis híján belehaljon? És hol van a papa? Mi történt vele? Ha
letartóztatták, vele is azt művelték, amit Mag dával? Annyira félek,
mama!
Elisabeth eg ész éjszaka a karjában tartotta a lányát, miután eg yütt
álomba sírták mag ukat. Mielőtt elbóbiskolt volna, szilárdan eltökélte,
hog y másnap reg g el meg kéri Herr Brunnmannt, juttassa el őt
Stuttg artba. Talán Dr. Strelitz is vele mehetne.
Mag dának tudnia kell, hog y ag g ódnak érte, és hog y nem fordítanak
neki hátat a szükség ben.

Nem sokkal hajnali öt után meg szólalt a lakosztályban a telefon.

Elisabeth zavaros álomból riadt, és azt hitte, hog y a g yerekei
visszatérését is csak álmodta. Aztán érezte, hog y Deborah és Wolferl kis
meleg teste ott fekszik a két oldalán az ág yban. A telefoncsöng és őket is
felébresztette, kábán mocorog tak, de csak Deborah ébredt fel teljesen.
Wolferl átfordult a másik oldalára, és a hüvelykujját szopva g yorsan
visszaaludt.
A helyiség ben teljes sötétség honolt. Elisabeth este behúzta a súlyos
damasztfüg g önyöket, és eltartott eg y darabig , mire visszanyerte a
tájékozódási képesség ét. Vég re sikerült kitapog atnia a villanykapcsolót.
A telefon abban a pillanatban hallg atott el, amikor az éjjeliszekrényen
álló lámpa felvillant.
Elisabeth és Deborah meg könnyebbülten pillantott össze.
Mindkettőjüket baljós érzésekkel töltötte el a telefoncsörg és. Arra
g ondoltak, biztos tévedés lehetett, valaki rossz számot tárcsázott. Épp,
amikor mindketten felléleg eztek, és meg nyug odva hanyatlottak vissza a
párnájukra, a csörg és ismét felhang zott. Elisabeth nag y sóhajjal vette fel
a kag ylót.
Íg y értesült a következő sorscsapásról. A rossz hír hozója ezúttal
Ottilie volt.
 Huszadik fejezet

A rezsim csatlósai röviddel hajnali nég y után állítottak be a

prinzreg entenplatzi lakásba.
Jól tudták, milyen hatása van annak, ha valakit az éjszaka közepén
ráng atnak ki a meleg ág y biztonság ából. Hatalmas lármával özönlötték
el a lakást.

– Doktorné asszony, mag a az? – ordította Ottilie, mintha telefon nélkül

akarna átkiabálni Münchenből Berlinbe. Teli torokból üvöltött, mert a
háttérben az összetörő üveg csiling elése, a felboruló bútorok puffanása, a
kiabálások elnyomták a hang ját.
– Ottilie! Mag a az? Miért hív ilyen korán? És az ég szerelmére, mi ez a
felfordulás ott?
– A doktor urat keresik. Aszong yák, szökésbe’ lévő bűnöző és tolvaj.
A doktor úr! Szíjjelvernek mindent, az edényeket és a zong orát! Csak
azér’ eng edték, hog y felhíjjam, mert a Hauptsturmführer látta a képét a
falon. Doktorné asszony, csinájjon valamit, mer’ nem marad semmi!
– Nincs semmi baj, Ottilie – felelte Elisabeth. – Ezek csak tárg yak. De
mondja csak, nem bántották mag át vag y Berthát?
– Nem, nem, de az üveg ek, a bútorok és a ruhaneműk… Minden
odavan, minden csupa mocsok – sopánkodott Ottilie tovább.
– Majd rendbe tesszük, Ottilie. A leg jobb volna, ha adná a
Hauptsturmführert.
Elisabeth ag ya szélsebesen dolg ozott, felidézte a von Meyerlincknél
tett látog atását, és arra g ondolt, hog y Gustav átadott meg őrzésre az
üg yvédi irodának papírokat és meg hatalmazásokat, és arra, ahog y az
üg yvéd búcsúzóul mondta neki: biztosan hamar kitudódik a családjuk
szökési terve. A házkutatás azt jelzi, hog y ez tényleg meg történt. Meg
kellett tudnia, lehet-e beszélni a Hauptsturmführer fejével. Aztán nincs
más választása, újra Herr Brunnmann seg ítség ét kell kérnie, vag yis
újabb szívesség g el lesz az adósa.
– Hauptsturmführer Kaspar Brandmeier. Heil Hitler! – ordította a férfi
a kag ylóba, és a telefonon át is hallatszott, ahog y összecsapta a bokáját a
szép fenyőparkettán.
– Herr Hauptsturmführer! Köszönöm, hog y meg eng edte a
szolg álómnak, hog y értesítsen. Biztos vag yok benne, hog y fontos
feladatot teljesít, és jó oka van a házkutatásra. De szeretném tájékoztatni
róla, hog y jelenleg éppen azért tartózkodom Berlinben, mert ki
szeretném deríteni, hová tűnt a férjem. Herr Göring vezértábornag y
személyesen fog lalkozik az üg yemmel, ahog y azt eg y közös vacsorán
meg íg érte. Van rá lehetőség , hog y vég et vessenek a házkutatásnak, ha
elintézem, hog y az elkövetkező órákban utasítást kapjanak Berlinből?
– Sajnálom, nag yság os asszonyom. Szig orú parancsot kaptam.
Természetesen panaszt tehet Berlinben. – Arról azonban biztosíthatom,
hog y az árja házi alkalmazottainak nem esik bántódásuk. – Pont olyan
határozottnak hang zott, mint amilyen elutasítónak, és Elisabeth
meg értette, hog y ez az ember teljesen belebolondult a barnaing esek
eszméibe. Semmit nem ér el nála, csak az idejét veszteg eti. A vonal
másik vég éről ismét hang os zörg ést hallott, aztán Ottilie hang ját:
– Jesszusmária! A vitrin!
Elisabeth meg őrizte a hideg vérét, és erőltetett udvariasság g al azt
mondta:
– Azért köszönöm, Herr Hauptsturmführer!
Ismét Ottilie volt vonalban, és Elisabeth mindent meg tett, hog y
meg nyug tassa, ezért elmesélte neki, hog y Deborah és Wolferl sértetlenül
meg érkezett a szállodába. Azt is meg íg érte, hog y amint lehet, hazatér.
Íg y aztán Elisabeth tervéből, hog y másnap Stuttg artba utazik, és
g ondoskodik szeg ény Mag dáról, nem lett semmi.
Eg yre nag yobb terhek nyomták a vállát, pedig még nem is sejtette,
hog y az éjszakai házkutatásnak vég zetes következményei lesznek rá
nézve.

Nem sokkal hét előtt felhívta Herr Brunnmann parancsnokság át, ahol a
leg nag yobb sajnálatára meg tudta, hog y a férfi szolg álati útra ment. De
aztán arra g ondolt, annyi baj leg yen, otthon már úg yis szétvertek
mindent. Fontolóra vette, ne forduljon-e ismét Göring hivatalához, de
ehhez meg nem nag yon volt kedve, ezért elhatározta, hog y még aznap
visszatér a g yerekekkel Münchenbe. Fáradozásai, hog y felderítse férje
sorsát, ez idáig teljesen eredménytelennek bizonyultak, és
tulajdonképpen otthonról is intézkedhet. Ráadásul München közelebb is
van Stuttg arthoz, íg y már másnap reg g el oda is utazhat, és talán vissza
is viheti Mag dát a prinzreg entenplatzi lakásba.
Amikor meg kérte a szállodát, hog y állítsák ki neki a számlát, újabb
kellemetlen meg lepetésként érte, hog y a bankja meg tag adta az
átutalást.
Ahog y az előtérben állt, és az impresszárióját hívta Bécsben, hog y
kölcsönkérjen a szállodai számlára és három repülőjeg yre Münchenbe,
beléhasított a felismerés, hog y a vag yona odalett. Von Meyerlinck már
tett erre utalást. Az üg yvédi iroda átkutatása oda vezetett, hog y Gustav
teljes vag yonát elkobozták.
Bár Elisabethnek volt saját bankszámlája, amelyre a g ázsija érkezett,
azt teljesen kimerítette a londoni utazás előkészítése. Vag yis hiába
tervezték Gustavval, hog y nem eng edik át a náciknak a kemény
munkával meg keresett pénzüket, még is lehetővé tették nekik, hog y a
teljes vag yonukat – beleértve azt, amelyet Elisabeth énekesként szerzett
– elveg yék. Elisabethnek eg yetlen márkája sem maradt, és már az értékes
ékszerei sem voltak meg , és nem is hitte, hog y valaha is viszontlátja
majd őket. Csak a g yöng ysora és az aranyórája maradt meg , és az a két
g yűrű, amelyet viselt. Az eg yik a jeg yg yűrűje volt.
Pillantásával a g yerekeit kereste, akik a képeslaptartó állványt
forg atták a recepción. Deborah meg mutatta Wolferlnek Berlin
nevezetesség eit, a kisfiú pedig buzg ón nyújtog atta a nyakát, hog y
mindent lásson. Ők ketten voltak minden vag yona, g ondolta Elisabeth.
Mindent meg fog tenni értük, kerül, amibe kerül, akkor is, ha mag ával
az ördög g el kell szövetség et kötnie. Mostantól ő a családfő, neki kell
pénzt keresnie. Ahog y az impresszárióját ismerte, biztos már el is kezdte
összeg yűjteni a németország i felkéréseket, mert a kölcsönpénzt meg kell
adnia.
Elisabeth elszomorodott. A rezsim meg kapta, amit akart, a hűség e és
alázata mellett a művészetét is. Alig eg y hónap múlva majd visszatér
Berlinbe, az Unter den Lindenen álló Állami Operába, hog y a Führer – és
oldalán az érdemérmeivel parádézó Göring – jelenlétében ünnepelje a
premierjét.
És Gustavnak még mindig semmi nyoma.
 Huszonegyedik fejezet

München

– Gyalázat, doktorné asszony! Minden szép dóg ot csak úg y szíjjelvertek!

És a doktor úr papírjait elvitték! Mást nem. Résen voltam. Az edényeket
és a bútorokat csak úg y, szórakozásbúl verték szíjjel! Úg y viselkedtek,
mint a vásott kölkök! Nem értem én ezt, le kellett vón keverni nekik eg y
nyaklevest!
– Nincs semmi baj, Ottilie, már vég e – mondta fáradtan Elisabeth, aki
már harmadszor hallg atta vég ig a panaszáradatot, Bertha
sopánkodásáról már nem is beszélve. De ő leg alább önként visszavonult a
konyhába ezekkel a szavakkal:
– A doktorné asszonyra és a g yerekekre ráférne valami ig azán finom
harapnivaló!
Ottilie és Bertha eg ész nap törte mag át, összeseperték a cserepeket,
felállították a vitrineket, komódokat, szekrényeket, helyre pakoltak
mindent, összeszedték a ruhaneműket, az összetört képeket és a
bútorokat pedig a háztartási helyiség be hordták, hog y a nag yság os
asszony meg nézhesse őket, és dönthessen a sorsukról. Vag yis mentették
a menthetőt.
Elisabeth nem is fukarkodott a dicsérő és vig asztaló szavakkal, de
szükség e volt eg y kis nyug alomra, ezért kitessékelte a vérig sértett
Ottiliét a szobájából. Érezte, hog y mig rénje lesz. Mivel étvág ya sem volt,
csak eg y teát kért. A g yerekek a két alkalmazottal és Bienével
vacsoráztak a konyhában.
Másnap reg g el Elisabethnek ismét hőemelkedése volt. Deborah
lesietett a rendelőbe, hog y g yóg yszert hozzon neki, de odalent nem
maradt semmi, mindent szétvertek és elloptak. Ottilie újra sápítozni
kezdett.
– Jesszusmária! Arrú’ meg is feledkeztem ideg esség embe’! Ott is jártak
ezek az istenverése rablók! Jaj, a szép rendelő, mit fog szóni a doktor úr?!
 Elisabeth tartott az újabb, hosszadalmas siránkozástól, ezért kiküldte
Ottiliét, hog y hozzon neki még eg y teát, amelybe Bertha kéretlenül is
beleöntött eg y korty rumot.

Dél körül Herr Albrecht Brunnmann telefonált, de Elisabeth éppen aludt.

Deborah nem akarta felébreszteni, ezért ő fog adta a hívást. Herr
Brunnmann tájékoztatta, hog y Mag dát még ma átszállítják Münchenbe
eg y rabszállítmánnyal, aztán hazaviszik a Prinzreg entenplatzra.
Deborah eg ész nap várta, de Mag da nem érkezett meg , és a kislányon
eg yre jobban eluralkodott a türelmetlenség és az ag g odalom.
Az anyja nem érezte jól mag át, köhög ött, láza volt, és miközben a
lánya izg ult, ő csak aludt. Deborah elcsente Herr Brunnmann
névjeg ykártyáját az anyja táskájából, de a hivatal tájékoztatása szerint a
férfi ismét elutazott.
Másnap délben Mag da még mindig nem volt otthon, és Elisabeth
továbbra is az ág yat nyomta. Deborah már nem bírta elviselni a
bizonytalanság ot, és elhatározta, hog y meg kérdezi a müncheni
rendőrség et.
Mag da, noha tizenöt évvel volt idősebb Deborah-nál, közeli barátnője
és bizalmasa lett, és a kislány nem akarta cserbenhag yni. Ráadásul –
g yőzködte mag át – még mindig jobb cselekedni, mint semmit sem
tenni. Eg y tizennég y éveshez képest roppant bátorság g al és
eltökéltség g el fog ott a terve meg valósításához.

A lépcsőházban tétovázott eg y keveset, de aztán belefutott az

elpusztíthatatlan tábornok karjaiba.
Ottilie nemrég epésen jeg yezte meg az öreg úrról: „mérg et vennék rá,
hog y ő a birodalom leg vénebb pernahajdere, amiért kapott is eg y külön
érdemrendet!” Mag da pedig kuncog va tette hozzá: „az öreg nek már
több a kitüntetése, mint amennyi ráfér a horpadt mellére”. Aztán azon
morfondíroztak, hová ag g atná fel a tábornok a következő plecsnijét, és
vihog va állapodtak meg abban, hog y csak az ülepe jöhet szóba.
Deborah illedelmes pukedli kíséretében akart elszág uldani a tábornok
mellett, de az öreg meg állította, és harsog va meg kérdezte:
 – Mondja csak, kisasszony, mi folyik mag uknál az utóbbi időben?
A rendelő zárva, a doktort nem látni. És hol bujkál Frau Elisabeth?
Deborah-nak nem volt más választása, bevallotta, hog y az apja eltűnt,
az anyja beteg , a nevelőnőjük meg valószínűleg még mindig börtönben
ül, mert tolvajnak hiszik. Éppen a leg közelebbi rendőrség re ig yekszik,
hog y érdeklődjön felőle.
A tábornok mérhetetlenül felháborodott a hallottakon, és elejtett
néhány keresetlen szót arról az osztrák senkiháziról és a barnaing es
csürhéről, majd vett eg y nag y leveg őt, és bejelentette, hog y elkíséri
Deborah-t.
A lánynak rossz érzése támadt, de a tábornok szemében ő még csak
eg y g yerek volt, akinek „ez természetesen túl nag y feladat lenne”, míg ő
mag a „katona, Vilmos császár érdemrendekkel és befolyással rendelkező
veteránja”.
Íg y hát eg yütt vonultak a rendőrség re. A tábornok mag abiztosan,
felszeg ett állal és kidüllesztett mellel, miközben Deborah – életében
először mag as sarkú cipőben – tipeg ett mellette. Az anyja eg yik
kosztümjét vette fel, g ondosan feltűzött haján hetyke kalap ült. Látszott,
hog y hamarosan nővé cseperedik.
Amikor a rendőrség re értek, a bátor tábornok berontott a helyiség be,
és rög tön mozsárág yú módjára kezdte ontani a szavakat, mire azonnal
ferg eteg es és nem túl kifinomult szócsata bontakozott ki, amelynek
vég én a tábornok, akinek hírnevére méltatlanul üg yet sem vetettek,
sétabotjával meg ütötte ellenfelét.
A tettleg esség miatt a barna eg yenruhások rövid úton le akarták
tartóztatni a tábornokot, aki azonban továbbra sem hag yta mag át, és
botjával vadul csépelte az őt támadókat. Vég ül csak három rendőrnek
sikerült a tomboló tábornokot leg yűrnie, aki ekkor iszonyú hang
kíséretében a kitüntetéseihez kapott, mintha még eg yszer utoljára
tiszteleg ni akarna, majd elvág ódott, és meg halt.
A barna eg yenruhás hivatalnokok ostobán pislog tak. Szép kis
kalamajkába keveredtek! Vég ül aztán írhattak jeg yzőkönyvet,
rendelhettek halottkémet, és még meg is kellett válaszolniuk néhány
kérdést, meg kellett mag yarázniuk eg ypár dolg ot.
 A tábornok aztán szép temetést kapott, az érdemrendjeivel eg yütt.
Sokan kísérték el utolsó útjára, szép beszédeket mondtak a sírja felett, de
a családja már nem volt ott, mert mindüket túlélte.
Később, amikor a tábornokot már elvitték, az eg yik rendőrtisztnek
eszébe jutott az öreg csinos kísérője, és körbekérdezte a kollég áit:
– Hová tűnt az az előkelő kisasszony?
Deborah a kellemetlen fejlemények miatt úg y döntött, később
visszajön. De erre már nem került sor. Odahaza ug yanis Ottilie már a
folyosón lerohanta, és bajor tájszólásban íg y sipákolt:
– Merre járt, Fräulein Deborah? Meg g yütt a Mag da, és elég rossz
bőrbe’ van. Csupa kék-ződ, alig maradt haja. Édes istenem, bárcsak itt
vóna a doktor úr!
Mag da valóban pocsékul nézett. Voltaképpen kórházban lett volna a
helye, de makacsul ellenkezett. Ottiliét rög vest orvosért szalajtották, aki
azonban csak estefelé jelent meg , mert mostanság túl sok volt a munka,
és túl kevés az orvos. A leg több zsidó doktor időközben elhag yta
Münchent, mivel nem kapott eng edélyt a kórházi munkára. A kormány
úg y tervezte, hog y a működési eng edélyüket is bevonja, ezzel fosztva
meg őket a meg élhetésüktől.
Az orvos sínbe tette Mag da törött ujjait. A lány testét mindenütt
zúzódások borították, és tényleg csupa kék-zöld volt, ahog y Ottilie
mondta. De nag yon bátran viselkedett, és úg y tett, mintha a történtek
említést sem érdemelnének. Örömében sírt, hog y Deborah-nak és
Wolferlnek a haja szála sem g örbült. Ahog y vele elbántak, már a
leg rosszabbtól tartott.
Amikor Mag da búcsúzóul lehányta a cipőjét, az orvos azt is
meg állapította, hog y ag yrázkódása van. Majd meg nézte Frau Elisabethet
is, akit eg y alattomos fertőzés terített le, ami nem is csoda az elmúlt
napok meg próbáltatásai után.
Frau Elisabethnek eg y hét szig orú ág ynyug almat rendelt, és jó nag y
adag okat Bertha szíverősítőjéből, amelyből ő is bekapott párat. Deborah
szívből remélte, hog y aznapra már nincs több beteg e.
Vég telenül hiányzott neki az apja.
De teltek a napok, és nem hallottak felőle.
 Huszonkettedik fejezet

Két héttel később Herr Albrecht Brunnmann telefonált, hog y tiszteletét

tenné Frau Elisabeth Malprannál. Elisabeth időközben felg yóg yult
annyira, hog y elkezdhesse a g yakorlást a közelg ő fellépésére a Berlini
Állami Operában. A zeneszobájában fog adta Herr Brunnmannt, ahol a
még ki sem fizetett új zong ora állt, mert a barbárok helyrehozhatatlan
károkat tettek a rég iben.
Herr Brunnmann váratlan, de örömteli ajándékot is hozott: Elisabeth
elkobzott ékszereit. Mind meg volt, épen és sértetlenül. Az asszony
teljesen meg lepődött, a történtek után ebben már nem is reménykedett.
Persze mindezt nem mutatta ki, főleg nem a rezsim mag as rang ú
képviselője előtt. De amikor felemelte a fejét, Herr Brunnmann szeméből
kiolvasta, hog y átlátott rajta.
Herr Albrecht Brunnmann nem volt kifejezetten beszédes ember, akkor
meg főként nem, amikor a személyére terelődött a szó. De aznap
Elisabeth leg alább annyit meg tudott, hog y eredetileg g épészmérnök
volt, és a náci hatalomátvétel előtt eg y amerikai olajtársaság német
leányvállalatának dolg ozott. Azt, hog y 1933 óta mit csinált számos
utazása alkalmával a méretre szabott SS-eg yenruhájában, a csillog óra
fényesített limuzinjában, Elisabeth nem tudta, és nem is kérdezte meg .
Sosem vallotta volna be mag ának, de félt ettől a tudástól. Vég tére is Herr
Brunnmann meg mentette a g yerekeit, kiszabadította a lopással vádolt
Mag dát, és visszaszerezte az ékszereit. Meg érdemelt némi hálát.
Sajnos az ékszerek visszaszolg áltatása mellett Herr Brunnmann rossz
hírt is hozott, és átadott Elisabethnek eg y hivatalos iratot a
Prinzreg entenplatz 10-es szám alatt található ing atlan elkobzásáról. Az
ing atlant Gustav nevére jeg yezték be, aki a rezsim szemében szökésben
lévő zsidó volt, és minden, amit eg ykor jog szerint birtokolt, a Harmadik
Birodalmat és Hitlert illette meg .
 Ez újabb csapás volt Elisabethnek, aki ezzel elveszítette az otthonát. De
az előrelátó Herr Brunnmann készült meg oldással: ő mag a szerezte meg
az ing atlant, teljesen jog szerűen, és felajánlotta az asszonynak, hog y
maradjon ott a g yerekeivel, még hozzá annyi ideig , ameddig csak
szeretne. Előhúzott eg y paksaméta papírt az irattáskájából, és
meg mutatta a már kész bérleti szerződést. A lakbér ig en csekély volt.
Elisabeth, aki összezavarodott, és az otthona elkobzásának lesújtó híre
miatt még mindig halálra volt rémülve, g ondolkodás nélkül azonnal
aláírta.
Ezzel a g yerekei feje fölé fedél került, amitől meg könnyebbült.
A látog atás alatt többször is biztosította róla Herr Brunnmannt, hog y
amint rendelkezésére állnak a szükség es anyag i eszközök, azon nyomban
visszavásárolja tőle az ing atlant.
Aztán újra a seg ítség ét kérte az eltűnt férje utáni kutatásban, amit a
férfi meg is íg ért. Elisabeth többször is meg tette az utat a svájci határig ,
és mindenkinek, aki csak az útjába akadt, meg mutatta Gustav képét.
Teltek a hetek és a hónapok, és a remény, hog y a dolog jó vég et érhet,
minden nappal eg yre fog yott. De Elisabeth szerelme Gustav iránt
múlhatatlan volt.

1938 novemberében, miután öt hónapon át lépett fel a Harmadik

Birodalom különböző városaiban, Elisabethnek feltűnt, hog y olyan
európai nag yvárosokból, mint Párizs, London vag y Brüsszel, eg yetlen
meg keresést sem kapott. Csupán a fasiszta Rómába hívták meg .
Gyanakodva kérdezett rá osztrák impresszáriójánál, aki némi kertelés
után bevallotta, hog y „mag asabb helyekről arra kérték, ne adja át az
effajta meg hívásokat Elisabeth Malprannak”.
Elisabeth rájött, hog y fog va tartják a saját hazájában. Először dühös
lett, majd elhatározásra jutott. Szóval meg bízhatatlannak tartják?
Rendben, akkor nem is fog a kormánynak csalódást okozni!
Íg y kezdte el Elisabeth 1938 novemberében másodjára is azt
tervezg etni, hog yan szökjön meg Németország ból.
 Huszonharmadik fejezet

Néhány nappal korábban a g onosz ismét elszabadult. Elisabeth a szobája

ablakában állt, és a tüzek villódzását nézte az éjszakai ég bolton, a város
felett, és érezte az őrület feltartóztathatatlan áradását. Ezen a vég zetes
éjszakán, a Kristályéjszakán, november 9-én a birodalomban mindenütt
felg yújtották a zsidók üzleteit, és kiűzték őket az otthonukból. München
utolsó zsinag óg ája is a láng ok martalékává vált. A zsidó kultúrát el kell
söpörni, és minden zsidó életét ki kell oltani, íg y akarta a Führer. Ez volt
a novemberi pog rom nyitánya.
Az SA g yújtotta tüzek az árják otthonaiban semmi kárt nem tettek.
A német népnek eszméiben és istenbe vetett hitében a Führer mellett
kellett állnia. És a német nép g yorsan tanult. Főleg azt tanulta meg ,
hog y félrenézzen és hallg asson, amikor mást ér szerencsétlenség . Eg y
eg ész nép vállalta az önkéntes vakság ot.
Ahog y Elisabeth ott állt az ablaknál, azon töpreng ett, milyen
virtuozitással játszanak a nemzetiszocialisták a terror hang szerén, és
milyen remekül követik a diktátor kottáját.
A meg semmisítés nyitányát az eg ész világ on hallották, de válasz
sokáig nem érkezett rá.
Elisabeth azonban ezen az éjszakán meg értette, hog y két ártatlan
g yermeke sosem lehet biztonság ban a nácik uralta ország ban.

Újra a brit nag ykövetség hez fordult seg ítség ért, de a terve ezúttal sokkal
több nehézség be ütközött, holott a férje Londonban élő testvére
kezesség et vállalt érte. Időközben ug yanis olyan sok bevándorló
árasztotta el Nag y-Britanniát, hog y a hatóság ok banki letétet követeltek,
amely Elisabeth létfenntartását öt, a g yerekekét két évig fedezi.
Elisabethnek ekkora összeg nem állt a rendelkezésére. Ahelyett azonban,
hog y kölcsönkért volna Paul Berching ertől, arra jutott, hog y inkább
eladja az ékszerei eg y részét. Az ötlet meg valósítása nehézség ekbe
ütközött, mivel sok más kivándorolni szándékozó is a pénzszerzésnek ezt
a módját választotta, és a kínálat messze túlszárnyalta a keresletet, ami
lenyomta az árakat.
Amerikai barátja, Mr. Lochner kapcsolatai révén azonban még is
sikerült néhány ékszert értékesítenie. De Mr. Lochner ajánlatát,
miszerint seg ítség ére lesz a kiutazás meg szervezésében,
visszautasította. Nem akarta bajba keverni a férfit.
Nemes g esztus volt, de nem valami bölcs, ahog y az hamarosan
kiderült.

A menekülés előkészületei 1939 tavaszáig húzódtak, főleg azért, mert

márciusban Elisabethnek még volt eg y jól fizető fellépése Bécsben, Verdi
Otellójában, Desdemona szerepében. Nem eng edhette meg mag ának,
hog y lemondjon erről a bevételről.
Aztán vég re vonakodó impresszáriója is meg tette a mag áét, és
Elisabeth a kezében tarthatott eg y dalestre szóló meg hívást a zürichi
Baur au Lac Hotelbe. Ez lesz az ürüg y, arra az esetre, ha felismernék a
vonaton.
Hivatalosan nem a művésznevén utazott, hanem Gustavén, mert ez
volt a g yerekek útlevelében is. Herr Brunnmann már hónapokkal
korábban elintézte – Elisabeth kérésére és természetesen a feljebbvalói
tudta nélkül –, hog y a g yerekek okmányaiban ne leg yen semmiféle
utalás a zsidó származásukra.
1939. június 9-én, pénteken, majdnem kereken eg y évvel Gustav
eltűnése után elérkezett a pillanat: délután Elisabeth a két g yermekével
és Mag dával felszállt a zürichi vonatra. Gustav is ezt az útvonalat
választotta.
 Huszonnegyedik fejezet

Deborah az ág yán feküdt a szobájában, és némán búcsút vett a rég i

életétől. Az anyja az imént avatta be a tervébe, hog y másnap újból
meg kísérelnek elmenekülni a hazájukból.
Az apjára g ondolt, és arra, mi lett vele. Az anyja még mindig
reménykedett benne, hog y viszontlátják. Már jóval azelőtt, hog y
valójában meg értette volna, Deborah érezte, hog y valami rossz dolog
történt vele.
Emlékezett rá, amikor kislány korában az apja elmag yarázta neki,
milyen öreg a Föld, hog y elképzelhetetlenül sok milliárd éves. A világ
nag yon lassan változik, és az a rövid idő, amelyet az ember él a bolyg ón,
jelentéktelen. A Föld talán még észre sem vette, hog y embert hord a
hátán. Pontosan ezért ag g asztotta a lányt, milyen sebesen változott meg
a világ az utóbbi években.
Deborah akkor eszmélt rá a g yors változásra, amikor betöltötte a
kilencet, röviddel azután, hog y Németország nak új kancellárja lett, és a
zsidó népet, amelyhez az apja is tartozott, az új urak nemkívánatosnak
nyilvánították.
Fritz bácsi, az újság író, akinek az apjával folytatott nag yhang ú és
érdekfeszítő beszélg etéseit olyan szívesen hallg atta, nem sokkal később
eg yszerűen eltűnt. Noha Deborah még nag yon kicsi volt, és nem ig azán
értette a miértet, azt felfog ta, hog y a beszélg etésekkel, amelyeket úg y
szeretett, mások nem értettek eg yet.
Azóta az volt az érzése, hog y az életében eg yik kellemetlenség a
másikat éri, eg yik sorscsapás követi a másikat. Eg y hét múlva betölti a
tizenötöt. A tizenneg yedik születésnapját eg y mocskos börtöncellában
ünnepelte. De hol ünnepli a tizenötödiket? Londonban Paul bácsinál,
akire már alig emlékezett?
A jövőjét valószerűtlennek érezte. Tizenöt éves volt, tele vág yakkal, de
ott volt benne az örökös, csendes fájdalom is, amely sosem hag yta el,
amióta az apja nyom nélkül eltűnt. Néha felébredt hajnalban, és
vég telenül szomorúnak érezte mag át. Aztán elöntötte valami
meg határozhatatlan félelem, hog y sohasem lehet boldog .
De ma nem akart félni. Elutazásuk kézzelfog ható bizonyság a, a
szobájában álló három nehéz bőrönd, beékelődött a félelme és a
g ondolatai közé. Eg y koffer jut minden családtag ra. Deborah mag a
csomag olt be délután. Az anyja kérte meg rá, miután ő mag a kudarcot
vallott:
– Deborah, kincsem, meg csinálod, ug ye? Tudod, milyen vag yok, olyan
nehezen döntök. Te sokkal üg yesebb leszel, mint én.
Mint minden kötelesség ét, Deborah ezt is lelkiismeretesen teljesítette,
bár nem volt könnyű feladat. Hog yan válog atja szét az ember az életét
jelentő dolg okat, ha csupán eg yetlen bőröndnyit szabad bepakolnia?
Sokat rág ódott rajta, vég ül arra jutott, hog y minden, ami
meg rong álódhat, minden, amit emberkéz alkotott, soha nem lehet olyan
értékes, mint az emlékei, amelyekből viszont vég telen mennyiség et
vihet mag ával.
Közben beesteledett. Deborah, aki szerette a szürkületet, nem kapcsolt
villanyt a szobájában, de jól látta a három koffer körvonalát.
A Louis Vuitton bőröndök évekig voltak az anyja hűség es útitársai.
Eg yszer, az eg yik koncertúton eltűntek, és csak hetekkel később kerültek
elő a pályaudvaron, a talált tárg yak osztályán. Az anyja vig asztalhatatlan
volt, az apja pedig tréfából meg írta a kofferek g yászbeszédét. Deborah
még mindig hallotta a hang ját, ahog y felolvasta:
– Jó bőröndök voltak, bőrből készültek, nemes kialakításukat és
csodálatos szíjaikat örökre meg őrizzük jó emlékezetünkben.
Elisabeth nag yon büszkén hozta haza a koffereket eg yszer rég en,
miután a párizsi Champs-Elysées-n hirtelen felindulásból az eg ész
g ázsiját rájuk költötte. Ez jóval Deborah születése előtt történt. Elisabeth
még nevet is adott a koffereinek. A leg nag yobbat Dívának hívta, mert
abban hordta a fellépőruháit. A középső a Sophie névre hallg atott, ebben
vitte a kottákat és a dalszöveg eket. A leg kisebbet Vanitának keresztelte:
a töméntelen mennyiség ű arcfesték és paróka lakott benne. Deborah már
sokszor meg csodálta rajtuk a városok színes képeit, a szép idők emlékeit,
de ma inkább elszomorították.
Ezen az éjszakán sem Deborah, sem Elisabeth szemére nem jött álom,
csak a kis Wolferl aludta az ig azak álmát.

Másnap vég telen lassúság g al telt az idő, Elisabeth a lehető leg később
akart csak felkerekedni, hog y a pályaudvaron ne kelljen sokat várniuk.
Bertha és Ottilie – a saját biztonság a érdekében – csak annyit tudott,
hog y Frau Elisabeth koncertútra meg y a g yerekekkel, de olyan hosszú
ideje voltak már náluk, hog y valószínűleg meg sejtettek valamit;
ideg esek voltak, és feltűnően sokat lebzseltek a közelükben, mire
Elisabeth íg y szólt hozzájuk:
– Még is mi ütött mag ukba, hog y itt nyüzsög nek körülöttem!
Elisabeth titokban mindkettőjüknek elrejtett eg y-eg y borítékot –
benne a mag yarázat és eg yévi munkabérük – a hálószobájában, ahol
Ottilie később majd biztosan meg találja.
Nag yjából fél órával a tervezett indulás előtt cseng ettek. Ottilie Herr
Albrecht Brunnmann érkezését jelentette a nag yság os asszonynak.
Azonnal ideg es kapkodás vette kezdetét, mert a bőröndöket g yorsan be
kellett vinni Deborah szobájába az előszobából.
Elisabeth csak később eszmélt rá, hog y a rossz lelkiismeret milyen
elhamarkodott tettekre ösztönzi az embereket. Mondhatta volna
ug yanazt, amit Ottiliének és Berthának, nevezetesen, hog y koncertútra
készül, Herr Brunnmann meg szokta már az ilyesmit. Ehelyett azonban a
kapkodásával felkeltette Ottilie g yanakvását, akinek meg döbbent
pillantása nem kerülte el a fig yelmét.
Leültek, kávét ittak, és udvariasan cseveg tek, miközben Elisabethnek
kényszerítenie kellett mag át, hog y a tekintete nyug odt maradjon, a keze
mozdulatlan, és ne nézzen a karórájára.
Herr Brunnmann ma kifejezetten jókedvű volt. Wolfg ang nak eg y
zacskó ig azi salzburg i Mozart-bonbont, Elisabethnek és Deborah-nak
meg Sacher-tortát hozott Bécsből, ami elárulta leg utóbbi úti célját.
Bertha azonnal felszeletelte és felszolg álta a finomság ot. Herr
Brunnmann pedig nem mutatta jelét, hog y távozni készülne. Az idő telt,
és sehog yan sem lehetett udvariasan elküldeni, leg alábbis Elisabethnek
semmi nem jutott eszébe. Aztán meg már túl késő lett.
Amikor Herr Brunnmann két óra múlva vég ül elbúcsúzott, jól
ráijesztett Elisabethre. Előhúzott a zsebéből eg y kis ékszeresdobozt, mire
Elisabeth kétség beesetten arra g ondolt, talán meg kéri a kezét.
A férfi lassan kinyitotta a dobozt, meg mutatta neki, és minteg y
mellékesen meg jeg yezte:
– Ezt a g yűrűt véletlenül láttam meg eg y berlini ékszerésznél.
A mag áé, ug ye, Frau Elisabeth? A szokatlan színű kőről ismertem meg .
Ug yanolyan ibolyakék, mint a szeme. Arra kérem, hog y ha leg közelebb
pénzre van szükség e, forduljon hozzám. Tudja, hog y a barátja vag yok.
Kezet csókolt neki, és ez volt az első alkalom, hog y az ajka meg is
érintette a nő kézfejét.
Azzal távozott, és mag ára hag yta Elisabethet, aki még mindig érezte a
férfi száját a kezén, amelyet g épiesen a kosztümjébe törölt. Erőtlenül
roskadt vissza a karosszékbe. Meg értette, hog y ez nem baráti látog atás
volt Herr Brunnmann részéről, hanem fig yelmeztetés.
Ennek ellenére vag y pont ezért úg y döntött, hog y már másnap újra
meg próbálja.

Gond nélkül el is érte a pályaudvart a g yerekekkel és Mag dával, ám az

épület előtt eg y nag y csapat rendőr és SS-tiszt masírozott. A taxisofőr,
akinek horog keresztes szalag volt a karján, meg állt a lezárás előtt, a
nyakát nyújtog atta, és azt mondta:
– Jaj nekem, meg int razzia! Biztos meg int szökevény zsidó bűnözőket
keresnek!
Mire Elisabeth azt felelte:
– Kérem, forduljon meg , meg g ondoltam mag am.
Zörg ést hallott mag a mellett. Wolferl éppen azon volt, hog y eg y újabb
cukorkát halásszon ki a zacskóból, amelyet Herr Brunnmanntól kapott.
– Nem, Wolferl, már eleg et ettél – szólt rá Elisabeth ing erülten, és
elvette tőle a csemeg ét.
Amikor ránézett a zacskóra, nem akart hinni a szemének. Eg y
horog kereszt volt rajta.
 Nem menekülhetett előle.

Elisabeth lemondta a zürichi utat, de a tervét nem adta fel. Úg y vélte,

tanácsos néhány hónapot várnia a következő próbálkozás előtt, hog y azt
hig g yék, letett róla.
Úg y határozott, soha többé senkit nem avat be a terveibe, sem a brit
nag ykövetség et, sem Mr. Lochnert, és főleg nem az impresszárióját,
akire eg yébként g yanakodott, hog y elárulta a szándékait, noha
határozottan meg kérte rá, hog y tartsa a száját. Elisabeth nem tudott
szabadulni a g ondolattól, hog y az impresszárió attól tartott, elveszíti
leg jövedelmezőbb művészét, ha Elisabeth Malpran kijut a szabad világ ba.
Elisabeth első dolg a volt új impresszárió után nézni, elvég re eg y
operaénekesnőnek leg alább annyira meg kell bíznia az üg ynökében,
mint a zong oristájában vag y a karmesterében..
 Huszonötödik fejezet

A következő három hónap kemény erőpróbát jelentett Elisabethnek. Már

rég óta a félelem és a remény, a beletörődés és a lázadás érzése között
hányódott. Amikor eg y fellépés után a színpadon állt, és a tapsvihart
hallg atta, úg y érezte mag át, mint eg y málladozó homokvár, amelyet
csak a g yermekei biztonság a miatti ag g odalom tart össze. És amikor a
hallg atóság ra nézett, a díszeg yenruhát viselő új urakra és az oldalukon
ülő felékszerezett hölg yekre, erőt kellett vennie mag án, hog y fel ne
üvöltsön: Mit tettetek Gustavval?
Továbbra is ő volt a sug árzóan szép operaénekesnő, aki fellépett
Berlinben, Hamburg ban és Bécsben, és hosszú idő után újra Münchenben
is. Hag yta, hog y a g yűlöletes Heinrich Himmler kezet csókoljon neki,
miközben arra g ondolt, ő is részese lehet a férje eltűnésének. Aztán
Himmler meg hívta eg y díszvacsorára, amelyen a férfi jobbján ült, és
ezért eg ész idő alatt a hánying er kerülg ette, eg y falatot sem tudott
lenyelni.
Herr Brunnmann is meg hívta kétszer vacsorázni, de privát
körülmények között. És noha most is, mint mindig , nag yon
visszafog ottan viselkedett vele, Elisabeth érzett némi változást a
mag atartásában a g yűrű visszaadása óta. Még is mindig , amikor a férfi
mag ától értetődő könnyedség g el búcsút vett, Elisabeth arra g ondolt,
hog y tévedett. Ám minél többet töpreng ett a férfi viselkedésén, annál
inkább felfedezett benne valamifajta kimondatlan várakozást, és azon
tépelődött, vajon Brunnmann többet vár-e tőle a g yerekei
meg mentéséért érzett puszta hálánál.
A feszültség lassacskán felőrölte, eg yre kevesebbet aludt, elfelejtett
enni, sokat utazott és dolg ozott, és mind kimerültebb lett, aminek a
hang ja és a koncentrációs készség e látta a kárát.
Eg y éjjel, amikor éppen Bécsből tért haza, és nyug talanul forg olódott
az ág yában, mint mostanában oly g yakran, meg int Gustavról álmodott,
ahog y fut felé, majd hirtelen Albrecht Brunnmann-ná változik át.
Zavarodottan riadt fel, és eltartott eg y darabig , mire összeszedte mag át,
és arra g ondolt, lehetség es, hog y többet vár a férfitól, mint az őtőle.
Elisabeth szenvedélyes asszony és művész volt, g yakran játszotta el a
láng oló szerelmet a színpadon, ismerte a sóvárg ást, hiszen mag a is
átélte Gustav oldalán, aki után még most is, tizenöt hónappal az eltűnése
után is nag yon vág yott. És nemcsak a bölcsesség e hiányzott neki, hanem
a teste és az érintése is.
Aztán feltette mag ának a kérdést, vajon nem csak a női hiúság át sérti-
e, hog y látszólag Herr Albrecht Brunnmann az eg yetlen férfi közel s
távol, aki semmiféle érdeklődést nem mutat iránta.
Az önvizsg álat azonban csak még jobban összezavarta, és sokáig nem
tudott visszaaludni.

Amikor Brunnmann leg közelebb Münchenben időzött, és ismét

meg hívta, Elisabeth mig rénre hivatkozva elutasította, és örült, hog y a
férfi nem próbálkozott rámenősebben.
 Huszonhatodik fejezet

Júliusban újabb bonyodalom adódott.

Elisabeth Berlinben volt, Deborah énekórán, Ottilie meg Mag dával a
piacra, a Viktualienmarktra ment. A kis Wolfg ang meg úg y döntött,
elmeg y eg yedül sétálni Bienével. Bertha, akinek vig yáznia kellett volna
rá, tátott szájjal aludt a kályhapadkán a konyhában. Az utóbbi időben ez
g yakran előfordult. Ottilie meg is jeg yezte Mag dának:
– A vég én még főzés közben is ela’szik, és beleesik a fazékba. Maj’
meg látod!
Mag da és Ottilie meg pakolt kosarakkal tértek vissza, és azonnal
észrevették, hog y Wolferl és Biene eltűnt. Az óvatos Mag da nem tartotta
jó ötletnek a rendőrség bevonását, ezért Ottiliével és a szintén hazatért
Deborah-val eg yütt felkerekedtek. Hála istennek hamar ráakadtak
Wolfg ang ra, aki nag yon el volt szontyolodva, mert a tacskó meg lépett.
Estig kutattak utána, de sehol sem lelték. Wolferl szívet tépően zokog ott,
úg yhog y Deborah nem is ig azán tudott harag udni rá, de Berthát jó
alaposan leteremtette.
Leg nag yobb örömükre Biene másnap reg g el az ajtó előtt ácsorg ott.
Élénk volt, és azon nyomban rá is vetette mag át a tálra, amelyeket a
szég yenkező Bertha meg pakolt mindenféle finomság g al. A kutyus
szemmel láthatólag élvezte az éjszakai kalandot.

Két héttel később, amikor Elisabeth eg y fárasztó, három várost érintő

tíznapos koncertturnén volt túl, ismét beállított Herr Brunnmann,
teljesen váratlanul. Elisabeth próbált udvarias lenni, ám Brunnmann, aki
nem volt kifejezetten érzékeny az ilyesmire, észrevette, hog y inkább
kötelesség nek tekinti a fog adását, mint örömnek, ezért g yorsan el is
búcsúzott.
Elisabeth eg y szeptemberi napot tűzött ki, hog y újra meg kísérelje
elhag yni a Harmadik Birodalmat. Az utolsó pillanatra halasztotta a
döntést, mintha attól tartott volna, hog y a nácik időközben meg tanulták
a g ondolatolvasás művészetét is. Deborah-t és Mag dát is csak aznap este
akarta tájékoztatni, hog y el ne árulhassák mag ukat valami
meg g ondolatlan tettel vag y kijelentéssel.
1939. szeptember 1-jén Ottilie üres kosárral tért vissza a piacról, és
feldúltan adta elő a mondókáját:
– Jesszusom, na’s’s asszony, háború van, ahog y azt a szeg ény doktor úr
előre meg mon’ta. Nem csoda, hog y a pártházukat barna háznak híjják!
A szartól olyan barna az a ház. Az ag yukra ment a…
– Ottilie, kérem, mérsékelje mag át. Leg yen tekintettel Wolferlre! –
szakította félbe Elisabeth a szóáradatot. De nag yon jól meg értette Ottilie
izg atottság át. Mind az apja, mind a bátyja a nag y háborúban esett el,
Hans pedig katona lett.
De az intés túl későn jött, és Wolferl máris körbeug rált a szobában, és
önfeledten kiabált:
– Barna ház! Szaros ház! Barna ház! Szaros ház!
Ottilie fülig vörösödve húzta meg mag át, Elisabeth meg azonnal
komoly beszélg etésbe eleg yedett a fiával, nehog y rossz fülekbe jussanak
ezek a szavak. Aztán bekapcsolta a rádiót, és meg hallg atta Hitler háborús
készülődésről tartott beszédét a Reichstag ból:
„Leng yelország az elmúlt éjjelen támadást intézett német terület
ellen. Reg g el öt óra neg yvenöt perc óta viszonozzuk a tüzelést.
Mostantól kezdve pedig minden eg yes bombára bombával válaszolunk.”
Elisabeth emlékezett rá, hog y Gustav azt mondta neki, a háborúban
nincs jog , sem ig azság . Ezért azon rág ódott, milyen nehéz lesz most,
hog y Németország háborúban áll, elhag yni a hazáját. Gyötörte a
lelkifurdalás amiatt, hog y talán túl sokáig habozott. A jövőbe vetett
bizodalma azonban nem ezt súg ta. Arra számított, hog y a náciknak most
súlyosabb g ondjaik is lesznek, és ez talán még meg is könnyíti a
helyzetüket. Az azonban biztos volt, hog y a háború meg indítja a
kivándorlók áradatát, és még többen ig yekeznek majd elhag yni az
ország ot. Elisabeth azon töpreng ett, vajon a szabad Svájc lezárja-e a
határait?
Azonnali cselekvésre szánta el mag át. Fog ott eg y bankjeg yekkel teli
bug yellárist, beült eg y taxiba, és rög vest a pályaudvarra hajtatott, hog y
jeg yet veg yen a másnapi zürichi vonatra. Az ösztöne nem csapta be.
A müncheni pályaudvaron még nag yobb nyüzsg és volt, mint különben,
és a jeg yeket már mind eladták.
Elisabeth újra a meg érzéseire hallg atott, és vett nég y első osztályú
jeg yet a leg közelebbi vonatra, amelyre még lehetett, vag yis szeptember
ötödikére, és a két azt követőre is. Az összes készpénze ráment.
Könnyebbnek érezte mag át, már nem nyomta a vállát a döntés terhe,
és minden lehetőség re felkészült. Ha ötödikén közbe is jön valami,
például Herr Brunnmann újabb bejelentés nélküli látog atása,
elutazhatnak az azt követő két napon is.
Már csak az a kérdés, mi lesz Berthával és Ottiliével, akik hamarosan
elveszítik a munkájukat és azzal eg yütt a meg élhetésüket.
A prinzreg entenplatzi lakás már nem az övék volt. A két rég i
alkalmazott, azok után, ami az ártatlan Mag dával Stuttg artban történt,
nem maradhat ott tovább, miután a munkaadóik a kormány akarata
ellenére elhag yták a hazájukat. Elisabeth nem tartott közvetlen
meg torlástól, de meg nyug tatta volna a tudat, hog y a két hűség es
szolg álója biztonság ban van.
Ezért meg beszélte a dolg ot Mag dával, és a szakács Bertha számára
kitaláltak eg y remek meg oldást. Mag da bátyja, aki az apjuk halála után a
thanning i tanya ura lett, két nap múlva jön Münchenbe. Majd ő mag ához
veszi Berthát. A szakácsnő jajveszékelt és siránkozott, nem akart
elmenni, mert azt hitte, ez a büntetése azért, amiért hag yta meg lóg ni
Wolferlt. De hasztalanul ág ált ellene. Elisabeth nag yon sajnálta, hog y
vég ig kell néznie a hűség es öreg szolg a kétség beesését, de az ő
érdekében nem mondhatta meg neki az ig azat.
Ottilie üg ye két nappal később mag ától meg oldódott. A katona Hans
már rég meg kérte a kezét, és most, tekintettel a háborúra, Ottilie ig ent
mondott. Szeptember neg yedikén búcsút vett Elisabethtől, és eg y új jövő
reményében elutazott Freising be. Elisabeth nag yvonalú hozományt
adott neki.
A prinzreg entenplatzi lakásban már csak Elisabeth, Mag da, Deborah,
Wolferl és Biene tacskó maradt, aki az utóbbi időben eg yre kövérebb lett.
Szeptember neg yedikén este Elisabeth még eg yszer körbejárta a
lakást, és kényszerítette mag át, hog y ne g ondoljon a Gustavval itt töltött
korszakra.

Fél órával éjfél előtt, amikor épphog y álomba merült, a két g yerek
felébresztette Elisabethet, aki riadtan felsikoltott:
– Szentség es ég , mi történt már meg int?
Deborah azt felelte:
– Mama, Biene anyuka lett. – A szeméből kétség beesés sütött. Noha
még csak pár órája értesült az anyja terveiről, az rög tön világ ossá vált
számára, hog y Bienét és a kölyköket nem vihetik mag ukkal. Elisabeth
felsóhajtott, belebújt a papucsába, és azt mondta:
– Lássuk csak!
A büszke anya és a nég y apróság látványa szívszorító volt, de a család
g yarapodása nem is jöhetett volna rosszabbkor. Elisabeth arra g ondolt,
mekkora szükség lenne most az állatszerető Ottiliére. Mitévő leg yen?
Tudta, mit várnak tőle a g yerekei, főleg Deborah, aki felnevelte Bienét.
De Németország háborúban állt, és most a g yerekek biztonság a volt a
leg fontosabb. Elisabeth pedig túlság osan fáradtnak érezte mag át ahhoz,
hog y továbbra is itt maradjon, és képmutatóan játssza a szerepét. Arra
jutott, hog y mivel a vonatuk csak délután háromkor indul, addig
könnyűszerrel meg járhatja taxival Freising et.
Íg y aztán azt mondta:
– Sajnálom, g yerekek. Nincs más meg oldás, holnap reg g el Freising be
utazom, és elviszem Bienét meg a kölyköket Ottiliéhez. Jó soruk lesz
nála. Nekünk el kell mennünk Németország ból. Nem várhatunk tovább.
Nemsokára túl késő lesz. Meg kell értenetek.
Észrevette, hog y Deborah szemét elöntik a könnyek. De nem
tiltakozott, elfog adta az anyja döntését, talán mert látta rajta, hog y
értelmetlen minden ellenkezés.
Elisabeth visszafeküdt az ág yba, de csak pirkadat előtt zuhant
nyug talan álomba. Álmában mezítláb tévelyg ett eg y fekete jég ből emelt
útvesztőben. Mindig , amikor azt hitte, meg lelte a kiutat, csak eg y még
mag asabb falba ütközött. Érezte, ahog y a hideg eg yre feljebb kúszik a
lábából, és lassan eléri a szívét. Tudta, hog y akkor meg hal.
Kétség beesetten kereste a kiutat, és rohant tovább. Vég ül eg y fekete
eg yenruhás férfi állta az útját. A nyakán eg y halálfej ült. Íg y szólt:
– Sajnálom, nag yság os asszonyom. Minden kijárat zárva.
 Huszonhetedik fejezet

Másnap reg g el korán Elisabeth éppen összekészülődött az alig eg yórás

taxiútra Freising be, amikor eg y náci zászlókkal díszített sötét Mercedes
limuzin állt meg a Prinzreg entenplatz 10-es számú ház előtt, és Hitler
eg yik szárnyseg édje szállt ki belőle. Udvariasan közölte vele, hog y a
Führer éppen Münchenben tartózkodik, és meg tudta, hog y az énekesnő
pillanatnyilag szünetet tart. Ezért arra kérik, este jelenjen meg a
neuschwansteini kastélyban, ahol rög tönzött Wag ner-dalestet tartanak a
Führernek. A próbák már el is kezdődtek, ezért rög tön mag ával is viszi a
nag yság os asszonyt, ha nincs ellenére.
Elisabeth azon tűnődött, Hitler miért nem Berlinben van ilyen háborús
időkben. Aztán eszébe jutott, hog y a minap azt olvasta, Göring a
Riviérán nyaral. Az eg yik Wag ner-estre hívja meg , a másik üdül,
Leng yelország ban meg hullanak a katonák.
Elisabethnek nem maradt más választása, mint hog y eleg et teg yen a
kérésnek, vag y inkább parancsnak, és a g yerekeit, valamint az öt kutyát
Mag da felüg yeletére bízta.
Alig két órával később Albrecht Brunnmann sietett elé a kastélyban,
hog y üdvözölje. Sármos és udvarias volt, mint mindig , és nem látszott
rajta neheztelés, amiért Elisabeth nemrég iben visszautasította eg y
meg hívását, leg utóbb pedig hűvösen viselkedett vele.

München háztetői fölött már felvirradt az új nap, mire Elisabeth teljesen

leverten visszatért a neuschwansteini kastélyból. Herr Brunnmann
felajánlotta, hog y hazaviszi a kocsiján, és ezúttal Elisabeth élt a
szívesség g el. Hálásan nyug tázta, hog y a férfi nem erőlteti a társalg ást,
hanem némán ül mellette a kocsiban, és meg könnyebbülten süppedt a
puha párnákba. Élvezte az éjszaka és a nappal, a halál és a születés
közötti csendet, de ellenállt a késztetésnek, hog y lehunyja a szemét.
Tudta, hog y nem pihenhet, amikor hazaér, mert rög tön el kell vinnie
Bienét és a kölyköket Ottiliéhez.
Hog y el ne aludjon, mag ában átismételte a Neuschwansteinban
előadott dalokat, de az est emlékei homályba vesztek, mintha át sem élte
volna őket. Pont annyira kevéssé tudta leírni ezt a különös érzést, mint
ahog y nem tudott nevet adni annak a különös színnek sem, amely
elnyelte a várost ezen a kísérteties órán. Talán a küszöbön álló búcsú
szomorúság a lett úrrá rajta.
Mielőtt még Herr Brunnmann kocsija meg állt volna a
Prinzreg entenplatzon, Elisabethnek baljós sejtése támadt. Sűrűn
meg esett, hog y csak korán reg g el tért haza munkából, ezért eg y pillanat
leforg ása alatt felmérte, hog y a fény mennyire meg változott. Sosem
látott ebben a napszakban ennyi kivilág ított ablakot a környéken. Mi
zavarhatta fel az embereket ezen a korai órán?
Anélkül, hog y búcsút vett volna Herr Brunnmanntól, vag y meg várta
volna, amíg a sofőr kinyitja neki az ajtót, kiug rott a kocsiból, feltépte a
kaput, és felrohant nég y emeletet. A lakásajtót tárva-nyitva találta, és a
lába földbe g yökerezett a borzalmas látványtól. Biene vérbe fag yva,
holtan hevert az előszobában, a vak kölykök nyüszítve lóg tak emlőin.
Elisabeth sikolyában nem volt semmi emberi. Eszelősként rohant át a
szobákon, szakadatlanul Deborah-t, Wolfg ang ot és Mag dát szólong atta,
de senki sem felelt. Csak az anyátlan kutyakölykök nyüszítése törte meg
a csöndet.
És ekkor Elisabeth teljesen összetört, minden ereje odalett,
kétség beesés lett úrrá rajta, mert képtelen volt meg védeni a g yerekeit.
Herr Brunnmann még időben kapta el, mielőtt eszméletlenül
vég ig vág ódott volna a padlón.
 Huszonnyolcadik fejezet

Deborah csak sokkal később volt képes a borzalmas éjszaka eseményeit

átg ondolni, és a naplójába leírni.

Este kilenc körül jöttek a fekete ruhás SS-katonák. De már korábban hallottuk
őket, ahogy a súlyos csizmáikban felrohantak a lépcsőn. Láttam, hogy Magda
falfehér lett, és a szívéhez kapott. Biztosan arra gondolt, ami Stuttgartban
történt vele. De ő a legbátrabb nő, akit csak el lehet képzelni, ajtót nyitott
nekik, miközben odasúgta nekem: „Mielőtt még ránk törik.”
Aztán minden nagyon gyorsan történt. Magda védelmezőn elénk állt, de a
katonák egyszerűen félresöpörték, akár egy szemtelen legyet. Az öcsém
sikítozott. Az egyik férfi megragadta, és befogta a száját: „Pofa be,
zsidófattyú!” Biene vicsorgó fogakkal vetette bele magát a felfordulásba.
Felkiáltottam: „Biene! Ne!” Két férfi előhúzta a fegyverét, és felváltva rálőttek,
aztán meg röhögtek. Wolferl elnémult és elernyedt a fogva tartója karjában.
A szeme kifejezéstelen volt.
Tudom, hogy azóta is álmodik erről, mert én is álmodom róla. Minket elvittek, a
hangosan nyöszörgő Magdát otthagyták. De ő utánunk szaladt, és ragaszkodott
hozzá, hogy velünk tartson.
Odalent egy platós teherautó várt. Úgy hajítottak rá minket, mintha zsákok
volnánk. Emlékszem, alig volt hely, annyi ember volt ott, de a félelem még elfért
közöttünk. Magda és én közrefogtuk az öcsémet, és mindhárman
összekapaszkodtunk. Az út nem volt hosszú. A milbertshofeni
teherpályaudvarra vittek minket, tudtuk, hogy el fognak szállítani. Még több
teherautó érkezett, még több emberrel.
A többiekkel együtt gyalogoltunk. Erősen fogtam az öcsém kezét. Sokáig kellett
menni a sínek mentén, sokan megbotlottak. Wolferlnek a rossz lábával
valóságos tortúra volt az út. Egyre csak hajtottak minket előre. Sietni kellett,
mintha gyorsan újra meg akarnának szabadulni tőlünk. Némán kellett
 menetelni. Aki sírt, megverték. Szerintem zavarta őket a jajgatásunk. Azt
akarták, hogy hang nélkül szenvedjünk, és így is haljunk meg.
Aztán egyszer csak iszonyú ricsaj támadt. Semmit sem láttam, messzebb
történt. Egy üvöltés, egy jajszó, aztán lövések. Wolferl mindegyikre
összerándult. A tömeg egyre hangosabban morajlott, a hír elölről érkezett, és
mint egy hullám, végigfutott a sokaságon. Azt mondták, elszakítják egymástól a
családokat.
Aztán Wolferl és én kerültünk sorra, és elválasztottak a testvéremtől. Ordítottam
és küzdöttem, de valaki röhögve megragadott, és elhurcolt. Magda is küzdött,
de őt is elrángatták. Borzasztó gyűlöletet éreztem, de erőtlen voltam és
öntudatlan. Az óta az este óta hallom azokat a szörnyű hangokat. Senki más
nem hallja őket. A lelkemben üvöltenek, szétszakítják a mellkasomat. Az óta az
éjszaka óta magamban cipelem a halál jajszavát, és egyre azon tűnődöm,
meghalhat-e az ember a belső hangok kínjától?

Deborah lelkéből a g yűlölet mindent kiölt ezen az éjszakán, csak a
keserűség és a szenvedés maradt.

Herr Albrecht Brunnmann ismét lovag iasan viselkedett.

Miután elküldte a sofőrjét, hog y kihívja Frau Malpranhoz Dr.
Strelitzet, aki véletlenül épp Münchenben tartózkodott, Elisabeth mellett
maradt, amíg mag ához nem tért, és meg esküdött neki, hog y
visszahozza a g yerekeit. Csak akkor hag yta mag ára, amikor Dr. Strelitz
meg érkezett, és nyug tatót adott be az asszonynak.
Brunnmann arról is g ondoskodott, hog y a vég zetes éjszakai
események nyomát eltüntessék. Még aznap délben visszatért, Deborah és
Wolfg ang társaság ában. Mag da üg yében semmit sem ért el. Hivatalosan
eltűntnek nyilvánították, de a férfi meg tudta, hog y meg próbált
meg szökni, és ag yonlőtték.
Wolfg ang sokkos állapotban volt. Nem beszélt, és úg y tűrte az anyja
ölelését, mint eg y lélektelen játékbaba. Deborah ug yan az anyja karjába
vetette mag át, de nem sírt.

Herr Albrecht Brunnmann és Frau Elisabeth Malpran nég y héttel később

házasodott össze, miután a hatóság ok hivatalosan halottnak
nyilvánították Gustavot. Ettől kezdve Elisabeth és a g yerekek
Brunnmann személyes védelme alatt álltak.
Az anyja új házasság a rejtély volt Deborah számára. Biztosan volt
közöttük testi vonzalom is, bár ezt a lány inkább sejtette, mint tudta.
Albrecht Brunnmann ig en jóképű férfi volt, eleg áns és nyug odt modora
bizonyos fokig Deborah apjára emlékeztetett, és lovag ként bánt
Elisabethtel.
Az anyja házasság ában Deborah még is érzett valami zavarót. Eg y-eg y
kézcsóktól eltekintve sosem látta, hog y a g yeng édség leg halványabb
jelét mutatták volna eg ymás iránt. Ezzel szemben az apja és az anyja
mindig is nyíltan kimutatta a szerelmét, és ő mindig abban bízott, hog y
neki is ilyen szerelem jut majd osztályrészül. Tudta, hog y eg y nap íg y is
lesz.
 Huszonkilencedik fejezet

Deborah-t nemcsak az új házasság fog lalkoztatta, hanem mag a

Brunnmann személye is. Amióta csak ismerte, nem ig azán tudta
eldönteni, hog y kedveli-e, vag y fél tőle, és a két érzés g yakran kéz a
kézben járt.
A férfi mellett szólt, hog y kétszer is meg mentette Deborah-t és az
öccsét. A félelme viszont sokkal bonyolultabb volt. Eg yszer csak rátört,
ahog y a harag is. Eg yik percről a másikra váratlanul rombolni támadt
kedve, és az érzés hamar vak g yűlöletbe csapott át, amelyről nem is
tudta, ki ellen irányul.
Sokáig próbált küzdeni ellene, de ez csak felerősítette az ag resszióját
és a kényszert, hog y törjön-zúzzon. Eg y nap aztán minteg y véletlenül
rájött, leg jobban az csillapítja dühét, ha saját mag ában tesz kárt.
Titokban elkezdte az alkarja belső felét vag dosni.
Különös elég edettség g el nézte, ahog y a vér kiserken a sebből. A kis
piros patakocska vég ig kíg yózott fehér bőrén. Deborah felléleg zett:
vég re-valahára meg találta, hog yan vezetheti le izzó g yűlöletét.
Éjszakánként, amikor éberen feküdt, azon mereng ett, hány bug yra
lehet a fájdalomnak ezen a világ on. Vajon a szeretetnek is ennyi van?

Herr Brunnmann íg éretének meg felelően új szakácsnő és új szolg álólány

jött a házhoz. De ez már nem az a bizalmas társaság volt, mint azelőtt.
Mindketten a jó németek elvhű mintapéldányai voltak, és Deborah sosem
tudott szabadulni az érzéstől, hog y két besúg óval osztják meg az
otthonukat.

1940 júniusában Hitler elérte háborús hatalma csúcspontját:

Leng yelország után sikeresen elfog lalta Dániát, Norvég iát, Belg iumot és
Luxemburg ot, és meg nyerte a franciaország i hadjáratot. Franciaország
kapitulációját ug yanabban a vasúti kocsiban fog adta el – amelyet ezért
külön elhoztak a múzeumból –, amelyben a g yőztes hatalmak az első
világ háború után fog adták Németország vereség ét.
Deborah anyja, aki az apja eltűnése óta élénk fig yelemmel kísérte a
napilapok cikkeit, felolvasta a hírt a lányának, aki úg y vélte, hog y a
Führer pont annyira kicsinyes, mint amennyire bosszúvág yó ember.
A háború keserű piruláját a britek jelentették, akik 1939. szeptember 3-
án hadat üzentek Hitler Harmadik Birodalmának. Churchill hamarabb
felismerte a német vezér és hűség es követői veszélyesség ét és
hatalomvág yát, hamarabb átlátta a szándékaikat, mint a többi európai és
teng erentúli politikus, akik az elszig etelődés hívei voltak.
Pedig Hitler az őrült terveit már 1925-ben, a Mein Kampf című
művében nyilvánosság ra hozta, és mindenki számára elérhetővé tette.
Sok millió példány fog yott a könyvből, de úg y tűnt, senki nem olvasta el
fig yelmesen.

Elisabeth elérte a férjénél, hog y újra alkalmazzák Ottiliét, és teg yék ki az

új szolg álóleányt. Ottilie személyében Elisabeth, Deborah és Wolferl, aki
időközben a g ondos ápolásnak köszönhetően kiheverte a
meg rázkódtatásokat, eg y rég elveszített családtag ot üdvözölhetett.
A férje, Hans elesett Leng yelország ban a vezérért és a hazáért vívott
hadjáratban.
 Harmincadik fejezet

Az ember sok sebet kap az életben. A leg rosszabbak a lélek mélyén

meg bújók, mint Deborah sebei is. Talán enyhültek volna, ha képes
meg bízni az anyjában. Elisabeth mag a is a poklot járta meg : Gustav
elvesztése és a g yerekekért való örökös ag g odalom felemésztette.
Minden maradék erejét abból a tudatból merítette, hog y a g yerekei
biztonság ban vannak. De az nem tűnt fel neki, ahog y senki másnak sem,
hog y Deborah elveszítette g yermeki ártatlanság át.
Ottilie is jól láthatóan szenvedett, ijesztően lesoványodott, eg ykor
rózsás arca sápadt és ráncos lett. Sokat sírt, a leg apróbb alkalom is
könnyekre fakasztotta. Ha az új szakácsnő keményebben szólt hozzá,
eleredtek a könnyei, ha leszakadt eg y g omb, síróg örcsben tört ki. Hans
feltétlen szerelme volt az utolsó, ami még tartotta benne a lelket, de íg y,
hog y elveszítette ezt a támaszt, ing atag lett. Hónapokba és sok
türelembe tellett, míg vég ül feldolg ozta a g yászt, és ismét feltámadt
leg endás rendszeretete.

Az eg ész család örült, hog y Herr Brunnmann szinte szakadatlanul úton

volt, és csak villámlátog atásokra tért haza. Mindenesetre Deborah
mérg et vett volna rá, hog y az új szakácsnő nem mulaszt el semmiről
sem beszámolni neki.
Elisabeth az idő nag y részében otthon volt a g yerekeivel. Már csak
ritkán fog adott el felkéréseket, mert az óta a szeptemberi éjszaka óta
meg romlott az eg észség e. A szépség e fakóbb lett, a bőre csaknem
áttetsző. Leg alább annyi lelki sebet kapott, mint a g yerekei. Mint a
sarokba szorított állat, minden hirtelen zajra összerezzent.
A prinzreg entenplatzi lakás lakói eg ykettőre felvették azt a szokást,
hog y lehetőleg hang talanul tevékenykedjenek, óvatosan mozog janak, és
halkan beszéljenek. Talán ezért volt Deborah-nak mindig az az érzése,
amikor később visszag ondolt ezekre az időkre, hog y az élet körvonalai
valahog y elmosódtak akkoriban.

Elisabeth eg yre g yakrabban szenvedett lázas fertőzésektől, és a

lábadozása mind hosszabbra nyúlt.
1941 elején is meg beteg edett, és Dr. Strelitz tüdőg yulladást állapított
meg nála. Majdnem három hónapba telt, mire újra talpra tudott állni. Az
eg észség e meg roppanásának a hang ja látta kárát, amely elveszítette
eg ykori erejét.
Ettől kezdve Elisabeth soha többé nem lépett fel nyilvánosan, csak
privát körben énekelt. A leg nag yobb örömét abban lelte, amikor
Deborah-val zenélhetett. Ahányszor csak törékeny eg észség e
meg eng edte, ének- és zeneórákat adott a lányának.
Deborah alig volt tizenhat éves, de a hang ja erőteljesen cseng ett.
A müncheni konzervatórium diákja lett, és az operaéneklés mellett
zong orát is tanult a haladó osztályban. Elisabeth nag yon büszke volt,
amikor az iskolában tett eg yik látog atása alkalmával közölték vele, hog y
a lánya tehetség e meg felelő szorg alommal párosulva akár a
zong oristakarriert is lehetővé teszi. Ám Deborah már rég óta tudta, hog y
az anyjához hasonlóan operaénekes lesz belőle. Sem Deborah, sem
Wolfg ang nem tanult a közoktatásban, Brunnmann kívánság ára otthon,
mag ánúton részesültek képzésben.
 Harmincegyedik fejezet

Az esküvő napján a család meg ismerkedett Herr Brunnmann bátyjával,

Leopolddal, aki ig azi meg lepetést jelentett mindannyiuk számára.
Deborah eg yenesen úg y g ondolta, hog y ő a leg jobb dolog az anyja új
házasság ában.
Leopold katolikus pap volt, és nyolc évvel idősebb Albrechtnél. Noha a
két testvér külsőleg ig encsak hasonlított eg ymásra, a jellemük jobban
már nem is különbözhetett volna. A komoly, külsejére sokat adó öccsével
ellentétben Leopold szeretett nevetni, öltözködését tekintve pedig
meg lehetősen hanyag volt, ami g yakran adott okot a tréfálkozásra.
Elisabeth és Deborah Leopold első hosszabb látog atásakor – Herr
Brunnmann éppen úton volt – döbbent rá erre a különbség re. Poldi
bácsiból eg észség es jókedv áradt, és csak úg y ömlött belőle a szó.
Elisabeth, aki a férfit az első perctől kezdve Poldinak szólította, azt
mondta Deborah-nak a látog atás után:
– Nahát, milyen eg y mókás fig ura ez a Poldi! Láttad azt a hatalmas
pacát a ruháján? Ki g ondolná, hog y testvérek? És milyen kedves szeme
van! Szerintem tőle mindenki azt csinál, amit akar, mert már előre
meg bocsát mindent.
Leopold aznap meg ajándékozta őket eg y g ondtalan délutánnal,
amilyenben már rég óta nem volt részük a prinzreg entenplatzi lakásban.
Saját mag ukat is meg lepte, milyen derűsek lettek. Deborah örült, hog y
az anyját ilyen vidámnak látja.
Leopold eg ykettőre Deborah kedvenc beszélg etőtársává vált. Ahog y a
tudását átadta, ahog y mesélt, az apjára emlékeztette a lányt. Hamar
rájött, hog y tényleg bármit kérdezhet tőle, akár Istenről is, Leopold
sosem vett rossz néven eg yetlen kérdést sem. Úg y tűnt, ő az eg yetlen,
aki évődni mer az öccsével, Albrechttel, és kötekedéseiben alig
észrevehetően g yakran bújt meg feddés. Herr Brunnmann látszólag
nehezen tűrte Leopold jelenlétét.
Deborah eg yszer összeszedte a bátorság át, és rákérdezett Poldinál,
hog yan különbözhet eg ymástól két testvér ennyire, mire a férfi azt
felelte:
– Hát, kedves Deborah, ezt a titkot az édesanyánk mag ával vitte a sírba.
Aztán mesélt életvidám édesanyjukról és az énektehetség éről. Ő is
művész volt, mint Deborah anyja, de csak szűk körben ismerték, mert az
apjuk úg y vélekedett, hog y az éneklés nem tisztesség es munka. Ezért az
édesanyjuk az esküvő után búcsút intett a színpadnak, és már csak
odahaza, a fiainak énekelt. Poldi a kedélyét tekintve nag yon hasonlított
az anyjára, de énekelni sajnos nem tudott. Albrecht inkább merev és
konzervatív katonatiszt apjukra ütött.
– De eg yet se félj, g yermekem! Észre térítem én az öcsémuramat, hog y
ne a fess eg yenruhájával akarjon leheng erelni mindenkit!
Leopold Deborah napjainak valóság os fénypontja lett. Hamarosan
Wolferl is csüng ött Poldi minden szaván, és Albrecht Brunnmann helyett
ő pótolta számukra a hiányzó apát. Leopold, hog y közelebb lehessen
Elisabethhez és a g yerekekhez, a városneg yedük eg yik g yülekezetének
vezetője lett.
Deborah rendszeresen látog atta a miséket. Nem azért, mert hirtelen
felfedezte mag ának Istent, hanem mert jó volt meg hallg atni Leopold
bácsi prédikációit. Énekelni ug yan tényleg nem tudott, de
mennydörg ésszerű hang ja betöltötte a templomot. Nem restellte
fig yelmeztetni a g yülekezetet a keresztényi kötelesség ekre, amelyek
közül a felebaráti szeretetet és az irg almasság ot tartotta a
leg fontosabbnak.
– Azt mondom nektek, ismerjétek fel a másik bánatát és szenvedését,
és csillapítsátok azt!

1941 őszén Elisabeth újra meg beteg edett, és a diag nózis meg int
tüdőg yulladás volt. Az utóbbi két évben sűrűn volt beteg , de mindig
felépült, ezért a prinzreg entenplatzi lakás minden lakója abban
reménykedett, hog y ismét hamar talpra áll. De az állapota ezúttal olyan
ag g asztó volt, hog y Dr. Strelitz, aki Brunnmann kérésére újból
Münchenbe utazott, azt javasolta, vig yék kórházba. Elisabeth a maradék
erejével határozottan tiltakozott ellene. A doktor jó jelnek vette a
vehemenciáját, és eng edett. Mindennap felkereste, hog y meg nézze,
javul-e az állapota.
Deborah sokat ült az anyja beteg ág yánál, miközben Elisabeth az
emlékeibe merült. Elmesélte, hog yan ismerte meg annak idején Deborah
apját, hog yan szeretett bele azonnal, és hog yan kérte meg Gustav már a
harmadik napon a kezét. Áradozott a balti-teng eri nászútjukról, amikor
olyan zord volt az időjárás, de főleg Noé bárkájának boldog időszakáról
beszélt. Vég ül csaknem kizárólag Gustavról mesélt, mintha elfelejtette
volna, hog y most Albrecht Brunnmann feleség e. Esténként, amikor
eg yedül volt a szobájában, Deborah mindent leírt a naplójába, mert
örökké emlékezni akart rá, ki volt az apja.
Elisabeth elkeseredetten küzdött, de a harc eg yre jobban felőrölte, és
hónapról hónapra g yeng ébb lett, míg nem 1942. január 19-én örökre
lehunyta a szemét.
Deborah ott volt mellette, ahog y Leopold és Dr. Strelitz is. Csupán
Herr Brunnmann nem ért oda időben, mert január közepe óta Berlinben
eg y fontos konferencián jeg yzőkönyvvezetőként volt rá szükség .
Deborah, aki el sem mozdult az anyja mellől, és vég ül éjt nappallá téve
g ondozta, némán küzdött az érzéseivel. Amikor Biene meg halt, dühös
volt, most viszont szörnyű hideg ség et érzett, mintha az anyja halála
minden meleg ség et kiszippantott volna belőle. Sírni szeretett volna, de
a könnyek csak nem jöttek. Este bezárkózott a szobájába, és másnap
reg g el eg y fekete pulóverrel próbálta elrejteni a karján ejtett friss
vág ásokat.
Wolfg ang sem sírt. Ismét hallg atásba burkolózott, mint akkoriban,
amikor elfog ták őket, és Mag da eltűnt.
Leopold Brunnmann g ondoskodott mindenről, vig aszt nyújtott az
összezavarodott Wolferlnek, és meg szervezte Elisabeth
g yászünnepség ét.
Elisabeth temetésének napján farkasordító hideg köszöntött be.
Operaénekesek, karmesterek, színházig azg atók és díszeg yenruhás férfiak
meg bundába burkolózó hölg yek kísérték el az utolsó útjára.
 Deborah az özveg y oldalán állt, aki csak előző nap tért vissza Berlinből,
és jobbjával az öccse kezét szorította. A g yászbeszédekkel tarkított
hosszú ceremóniát rideg méltóság g al tűrte, noha heves ellenérzésekkel
viseltetett a sok ideg en iránt, akik mind szólni kívántak az anyjáról.
Másra sem vág yott, mint hog y bezárkózhasson a szobájába, és a
fájdalomban keressen enyhülést. Eg yedül akart lenni.
De az ideg enek vég telen hosszú sorban vonultak el előtte. Deborah-t
zavarta a sok pillantás. A férfiak szemében különös szikra rag yog ott, a
nők szemében részvétet alig , inkább irig ység et látott. Hallotta a
szavaikat, amelyek súlytalanok és jelentéktelenek voltak, mint az
emberek mag uk.
A szertartás szép és meg ható volt. Elisabeth színes virág teng er
közepén kezdte meg utolsó útját, pont, ahog y kívánta. A sírt lefedő
kőlapon friss vízzel teli kerek tál állt, rajta felirat:

Madárkák, dalolni és inni jertek

A síromon álló kis vederhez.
NEGYEDIK RÉSZ

Maria
 Harminckettedik fejezet

Az élet nag y rejtélye, hog y az ember mindig meg érzi, ha jóság g al

találkozik, a g onoszság g al szemben azonban az ösztöne csődöt mond.
Mert a g onosz csalárd módon közelít, és az ember még fel sem fog ja,
máris a hálójába kerül, ahonnan nincs menekvés.

– És most hog yan tovább, öcsém? – tette fel a kérdést Leopold a

g yászszertartás után.
A két testvér Gustav eg ykori szobájába vonult vissza, amely most
Albrechté volt. Gustav könyveinek szag a betöltötte a helyiség et. Albrecht
az italokkal teli zsúrkocsi mellett állt, háttal a bátyjának. Kiválasztott
eg yet a kristálykancsók közül, bőség esen töltött belőle, és csak azután
fordult a másik felé.
Gyanakvón szemlélte Leopoldot. Tudta, hog y a kérdés nem az ő
hog ylétére vonatkozott, és hog y a bátyja átlát rajta, mint mindig .
Albrechtnek ug yancsak a terhére volt, hog y a testvére úg y ismerte, mint
a tenyerét. Válasz helyett ivott eg y kortyot, de a bátyját nem kínálta
meg .
Leopold összehúzta a szemét, és támadásba lendült.
– Mondd csak, el tudod képzelni a lányt az anyja helyén?
Albrecht összerezzent, és a poharából néhány csepp drág a francia
konyak loccsant ki a tölg yparkettára.
Leopold tisztában volt vele, hog y milyen szörnyen hang zik a kérdés,
de azt is tudta, hog y az öccsét nem az hökkentette meg , hanem hog y ő
ilyen g yorsan átlátott a szitán. Gyerekkoruk óta világ os volt számára,
hog y Albrecht érzelmei felszínesek, és kielég íthetetlen becsvág y hajtja,
mint valami g onosz szellem. Leopold keresztje az volt, hog y az anyja
halálos ág yánál meg esküdött, hog y vig yáz az öccsére. Most sem sokat
tévedett, de valamelyest még is.
 Albrecht – már amennyiben képes volt rá – tényleg szerette
Elisabethet, aki minden elvárásának meg felelt. Nag yobb elég edettség g el
töltötte el, hog y az övé lett, mint ahog y azt várta. Még Hitler leg hívebb
követői, Göring és Goebbels is irig ykedtek rá. A feleség e révén bejárása
lett a felsőbb társadalmi körökbe, elnyerte az elismerésüket, és bejutott a
Birodalmi Kancellária vezetői közé. Nemrég iben eg y szig orúan bizalmas
küldetéssel bízták meg , amely eldöntheti a háború vég kimenetelét.
Elisabeth elrag adó volt, sosem kérdőjelezett meg semmit, feltételek
nélkül elfog adta őt, és a g yermekei meg mentéséért határtalan hálával
adózott neki. Az ág yban sem okozott soha csalódást. Néha, főleg a
kezdeti időkben a nő heves vérmérséklete és a szenvedélyesség e még
meg is lepte, és mag ával rag adta Albrechtet. A halálával kétség telenül
nag y veszteség érte.
A férfi eddig még vég ig g ondolni sem merte, amit Leopold az imént
felvetett. Elisabeth lánya valóban íg éretes tehetség volt, semmiben sem
maradt el az anyjától. Nag y karrier előtt állt, ami hasznára válhat
Albrechtnek is. Ehhez jött még a fiatalság a és az eg zotikus meg jelenése,
noha szépség ben nem vetekedhetett az anyjával. De volt valami Deborah
szemében, valami kihívó, ami már rég óta izg atta. Eljátszott a
g ondolattal, milyen lenne „meg ülni a fiatal csikót”. Ug yanakkor
szívesen meg kímélte volna mag át Leopold kioktatásától, a bátyja már
úg yis túl rég óta g yámkodott fölötte.
Leopold le sem vette a szemét elg ondolkodó öccséről. Eddig őszintén
bízott benne, hog y tévedett, de most az utolsó reménye is szertefoszlott.
– Szóval ig en. Albrecht, Albrecht, nag y lókötő vag y! Semmi sem
állíthat meg , ig az? Előbb az orvos vag yona, aztán a feleség e, most meg a
lánya? Tudom, hog y nem bírhatlak jobb belátásra, ezért kénytelen leszek
továbbra is rajtad tartani a szemem. De fig yelmeztetlek, abban a lányban
nincs semmi szelídség , még ha úg y is néz ki. Reng eteg méltóság szorult
belé, és a tizenhét évéhez képest nag yon érett. Éles eszű, és g yorsan
tanul. Olyan, mint eg y éles peng e, meg fog od vág ni mag ad vele, hig g y
nekem. Hag yd békén. Inkább azon töpreng j, hog y most már felelős vag y
a két g yerekért… Na de, ideje mennem – emelkedett fel.
– Maradj még ! – Hang zott váratlanul Albrecht kérése. – Mondd csak,
mit javasolsz, mi leg yen a két g yerekkel, Leopold?
A kérdés és főleg a hang súly, ahog yan a szavakat ejtette, felkeltette
Leopold g yanakvását, hog y az öccse forg at valamit a fejében ellene.
– Hát, ahog y én tég ed ismerlek, tovább építg eted a karrieredet, és
eszedben sincs, hog y a volt feleség ed g yerekeivel törődj. Ahog y te is
tudod, az utóbbi két évben sűrűn meg látog attam őket, és jóba lettem
velük. Mindketten nag yon különleg esek, a fiú is. Ig en éles eszű, eleven,
és sokoldalú az érdeklődése. Jól tennéd, ha taníttatnád.
A rendelkezésedre állok, és g ondjukat viselem, amikor elszólít a
kötelesség .
Ahog y Albrecht lezser mag abiztosság g al hátradőlt a fotelban,
Leopoldnak úg y tűnt, határozott elképzelései vannak a g yerekek
sorsáról.
Albrecht ivott eg y kortyot a poharából, és azt felelte:
– Természetesen úg y teszek, ahog y javaslod. De csak akkor, ha seg ítesz
nekem elnyerni Deborah-t.
– És még is hog yan? Pap vag yok, nem házasság közvetítő. – Leopold
rendkívüli nyug alommal mondta ezt, de közben érezte, hog y eg yre
feszültebb lesz, mint mindig , amikor úg y vélte, meg kell fékeznie a
testvérét.
– A kettő nem zárja ki eg ymást, hallottam már ilyet az eg yházról. De
most nem ez a vita tárg ya. Szóval hog y csináljam? Persze erőszakkal is
meg szerezhetem, tudod. – Ujját ideg esen húzog atta a pohár peremén.
Leopold meg őrizte a hideg vérét, ismerte már Albrecht kisded
játékait.A kérdés csak az, ezúttal meddig hajlandó elmenni az öccse? És ő
hog yan g átolja meg ? A tét azonban sosem volt olyan mag as, mint most,
amikor eg y ártatlan fiatal lányról volt szó. Leopold tudta, hiába is
papolna tisztesség ről és erkölcsről a testvérének, akinek ezek a fog almak
semmit nem jelentettek. Ezért aztán a cinizmus és a g úny mellett
döntött, mert Albrecht g yerekkora óta semmitől sem tartott annyira,
mint attól, hog y nevetség essé válik.
De Leopold ezúttal melléfog ott. Albrecht ug yanis időközben kiválóan
elsajátította a nácik módszerét, a meg félemlítést, a másik meg alázását.
Mivel Leopold még nem tudta mindezt, az általa g yűlöletesnek tartott
náci ideológ iát használta eszközül öccse meg fékezésére.
– De, Albrecht, hog y venné ez ki mag át? A feleség ed lánya, aki több
mint húsz évvel fiatalabb nálad, ráadásul félig zsidó? Te biztos jobban
tudod, de nem tilos a kapcsolat az árják és az olyanok között, akiknek
zsidó vér csörg edezik az ereiben? Nem fog nak a tieid a fajg yalázás miatt
habzó szájjal hőbörög ni? Szerintem te sem g ondolod komolyan, hog y a
pályafutásod csúcsán ez jó ötlet lenne, nem?
– De Leopold – szólt g únyosan az öccse. – Ki mondta, hog y hivatalosan
feleség ül veszem?
– A szeretőddé akarod tenni szeg ény lányt? – Leopoldnak komoly
önuralmába került, hog y fel ne pattanjon, és hirtelen nem is találta a
meg felelő szavakat.
Albrecht nem is titkolta, mekkora örömöt okoz neki, hog y a bátyja
elnémult. Élvezettel itta ki a poharát.
– Örülök, hog y meg értetted a lényeg et. Szóval hog y bírjam
eng edelmesség re a lányt?
– Felejtsd el, ebben nem seg ítek. Verd ki a fejedből! – Leopold hang ja
kétség beesetten cseng ett, és az öccse eg yre jobban élvezte a helyzetet.
– Dehog ynem seg ítesz, testvérem! Apropó, hallottál már a T4-ről?
– Nem, mi az? Eg y új páncélos? – Leopold ig yekezett közönyt színlelni,
de közben az összes izma meg feszült.
– Nem, bátyám, hanem a Führer eutanáziaprog ramja, amely már 1939
októbere óta hatályban van. A határozat úg y szól, hog y minden
értéktelen életet ki kell oltani, hog y ne szaporodhasson. Arra szolg ál,
hog y tisztán tartsa a vérünket, és meg óvja a fajunkat. Jó, ha tudod, hog y
a prog ram nem tesz különbség et a testi és szellemi fog yatékosok között.
A nyolcéves, biceg ő Wolferlre tett célzás olyan aljas, hog y még a
testvére romlottság át ismerő Leopold sem számított rá. Hirtelen a fejébe
szállt a vére, és minden erejére szükség e volt, hog y visszafog ja az
indulatait, és meg ne üsse az öccsét. Harag osan azt válaszolta:
– Ezek szerint elkerülte a fig yelmeteket, milyen csámpás doktor
Goebbels. Pedig annyi fattyat nemzett már!
– Mit merészelsz, Leopold? Pont te, az eg yház embere beszélsz íg y?
Azt kell mondanom, nem ismerek rád.
 – Csak a ti velejéig romlott eszményeitekről beszélek, Albrecht. De
ig azad van, nem g ondolom, hog y Goebbels értéktelen volna, amiért
olyan a lába, mert az Úr előtt mindenki eg yforma. De azért, amit hirdet
és népszerűsít, lenézem. Talán meg kellene vizsg álni az értelmi
képesség eit, nem?
– Most fejezd be, Leopold! Látom, hog y csak el akarod terelni a szót az
eredeti témánkról. Ha Deborah önként beadja a derekát, azzal mindenki
csak jobban jár, mintha erőszakkal kellene eng edelmesség re bírnom.
Eg yetértesz, Poldi bácsi? Szóval seg ítesz nekem, én pedig továbbra is
meg védem mindkét g yereket. – Bátyja kínlódása láttán kijátszotta az
utolsó ütőkártyáját, és g únyosan íg y szólt. – Gondoljon arra, atyám,
mennyi jót tehet, és hány embert meg menthet még !
Leopold meg dermedt. Albrecht tudja! Rémület lett úrrá rajta, ahog y
arra a sok emberre g ondolt, akik seg ítettek neki, és az életüket
kockáztatták, amikor zsidókat rejteg ettek, és juttattak ki az ország ból.
Most tiszta fejre van szükség e! Leopold a testvére arcába nézett, és látta
rajta a leplezetlen kárörömöt. Túl későn eszmélt rá, milyen rég óta vár
arra az öccse, hog y meg alázhassa. Kötözni való bolond volt, amiért
ennyire biztos volt a dolg ában, miközben az öccse már rég mindent
tudott… Sarokba szorították, és most az ördög szabályai szerint kell
játszania.
Amikor meg szólalt, a hang ja erőtlenül cseng ett.
– Mutasd meg neki, mennyire bánkódsz az anyja halála miatt. A lányba
sok eg yüttérzés szorult, és biztos vig asztalni fog . Tettesd mag ányosnak
mag ad, és mondd el neki, milyen rossz eg yedül. De még eg yszer
fig yelmeztetlek, bár Deborah nyug odtnak tűnik, mindenre kész azért,
amit szeret, és amiben hisz. A dühe pont olyan csillapíthatatlan, mint a
szerelme. Ha meg sebzed, meg fizetsz érte. Ahog y Pál apostol is mondja:
„Hiszen amit vet az ember, azt fog ja aratni is”.[4] – Leopold a kezébe
temette az arcát, és a válla meg rázkódott.
– Meg lepett volna, ha vég ül nem hozakodsz elő még eg y bibliai
idézettel is, testvérem – felelte Albrecht durván, és felállt, jelezve, hog y a
bátyja most már távozhat.
Leopold a ruhaujjába törölte az arcát, és nehézkesen, mint aki hirtelen
meg öreg edett, felkászálódott a fotelből.
– Mondd, miért csinálod? – kérdezte az öccsét.
Albrecht g onoszan vig yorg ott, és íg y felelt:
– Mert meg tehetem.
Leopold búcsú nélkül, meg törten távozott. Ezen a napon a testvéri
kötelék vég leg meg szakadt. Leopold tudta, hog y többé már nem képes
meg fékezni Albrechtet, és az útja eg yenesen a pokolba vezet.

[4] Pál apostol galateabeliekhez írt levele, 6:7.

 Harmincharmadik fejezet

Deborah karácsony után visszatért a konzervatóriumba. A zene vig aszt

nyújtott neki, elterelte a g ondolatait az anyja haláláról. Fel sem tűnt
neki, hog y Leopold újabban mindig csak akkor teszi tiszteletét náluk,
amikor ő a konzervatóriumban van. Honnan is sejthette volna, hog y a
férfi fél találkozni vele, mert nem mer a szemébe nézni?
Leopold tisztában volt saját g yávaság ával, és nehezen viselte a benne
dúló konfliktust. De lelkesen törődött Wolferllel, mintha általa akart
volna mindent jóvátenni, amit a nővére ellen elkövetett.
Március derekán, eg y vasárnap Deborah felkereste a templom
sekrestyéjében. Felpanaszolta neki, hog y az anyja temetésének napja óta
nem látta. Sírt, zavartnak és bizonytalannak tűnt, Leopold a karjába
vette, és vig asztalta, miközben aljas árulónak érezte mag át.
Deborah azt szipog ta:
– Leg alább Herr Brunnmann nag yon meg értő. Neki is nag yon hiányzik
a mama. Szerintem mag ányos.
Leopold adott neki eg y zsebkendőt, és azt kérdezte:
– Még mindig Herr Brunnmann-nak hívod?
– Csak buta meg szokás, tudom. Már ő is sokszor meg kért rá, hog y
szólítsam Albrechtnek, de nehezemre esik. Mulatság os, nem? –
Felemelte a fejét Leopold válláról, és a szemébe nézett. – Tég ed viszont
eg yáltalán nem esik nehezemre Poldi bácsinak hívni.
– Jól van, jól van. – Leopold másodpercről másodpercre
kellemetlenebbül érezte mag át. – Hog y van Wolferl? Eszik rendesen?
– Ig en, Ottilie árg us szemekkel fig yeli. Tulajdonképpen tanácsot
szeretnék kérni tőled a testvéreddel kapcsolatban.
Leopold ettől félt eg ész idő alatt. Sietősen felpattant, és levette
mag áról a miseruháját.
– Mi a baj, g yermekem? – kérdezte még a stólája alól, hog y Deborah ne
lássa az arcát.
– Az a helyzet, hog y a mama halála óta Herr Brunn… úg y értem,
Albrecht sokat van otthon, és keresi a társaság omat. Teg nap azt mondta,
néhány hétre el kell utaznia. Meg kért, hog y kísérjem el. Azt feleltem,
hog y tart a tanév, és nem hag yhatom mag ára az öcsémet sem. Majdnem
elsírta mag át, Poldi bácsi, azt mondta, nem tudja, kibírja-e ilyen sokáig
eg yedül. Sosem g ondoltam volna, hog y a mama halála íg y meg viseli.
Mármint mindig olyan határozottnak tűnt. Nag yon sajnálom. Mitévő
leg yek, Poldi bácsi? A te testvéred, jobban ismered, mint én. Elkísérjem?
Leopold átkozta az öccsét, aki ma kivételesen elkísérte Deborah-t és
Wolferlt a misére. Leopold rájött, hog y a testvére szándékosan intézte
úg y, hog y a lány felkeresse a mise után tanácsért. Ha azt javasolja
Deborah-nak, hog y ne utazzon el, Albrecht rög tön tudni fog ja, hog y az ő
keze van a dolog ban.
Íg y aztán azt felelte:
– Szeg ény g yermekem! Nehéz a döntés, de ha el szeretnél utazni a
testvéremmel, nyug odtan tedd meg . Majd én vig yázok az öcsédre.
Amint kimondta ezeket a szavakat, nyomorultul érezte mag át, és
tudta, hog y soha többé nem lesz már a rég i, g ondtalanul vidám Leopold.
 Harmincnegyedik fejezet

St. Gallen és Zürich, 1942 tavasza

Két héttel később, március utolsó napján, amely már mag ában hordozta
a tavasz íg éretét, Deborah és Herr Brunnmann, akit a lány időközben már
Albrechtnek szólított, elindult Svájcba.
A férfi ezúttal sofőr nélkül utazott. Eleg áns, sötétszürke öltönyt viselt,
és selyem nyakkendőt. Ez volt az első alkalom, hog y Deborah eg yenruha
nélkül látta, és tetszett neki.
Közös útjukon áthaladtak Landsberg en, Memming enen és Breg enzen a
célállomásuk, St. Gallen felé. Deborah élvezte a svájci tájat, tetszettek
neki a mezők és az alpesi leg elők telt színei valamint a ráérősen kérődző
tarka tehenek. Már rég óta nem hag yta el Münchent, amely fokozatosan
beszürkült, ezzel szemben Svájc nyug odt és valahog y békés volt.
Albrecht a St. Leonhardstraßén parkolta le a limuzint. Kiszállt, és eg y
súlyosnak tűnő, bőr aktatáskát vett ki a vezetőülés mög ül.
Elindultak a Credit Suisse Bank lenyűg öző klasszicista épületének
lépcsője felé. A lépcső előtt Deborah tétovázott eg y pillanatig . Tetszett
neki az épület néma, visszafog ott előkelőség e, és vég ül azt is
meg értette, miért: nem lobog tak vérvörös, horog keresztes zászlók a
szélben. Deborah már annyira hozzászokott a lobog ók tömkeleg éhez,
hog y otthon fel sem tűntek neki. De most, hog y nem látta őket,
hiányuktól jókedvre derült. Olyan világ ba érkezett, amelyben nincsenek
nácik.
Albrecht bejelentkezett a recepción, és levitték őket lifttel a pincébe.
Deborah a széfekkel teli terem előterében maradt eg y banki alkalmazott
felüg yelete alatt. Alig tíz perc múlva a férfi visszatért, és a lány úg y
érzékelte, a táskája kiürült.
Aztán Albrecht meg hívta eg y kávéházba. Amikor beléptek, nehéz, édes
illat fog adta őket, amelytől Deborah-nak összefutott a nyál a szájában.
A kínálat ínycsiklandó volt, a hosszú pultban és a számos vitrinben
reng eteg bonbon és csokoládé sorjázott.
Nem sokkal később Deborah eg y pohár keserédes csokoládét szürcsölt
tejszínhabbal, és eg y hatalmas szelet diótortát majszolt hozzá. Az
adakozó kedvében lévő Albrecht vég ül azt is meg eng edte neki, hog y
annyi bonbont válasszon, amennyit csak akar, és adott neki pénzt bőven.
Amikor Deborah ránézett a bankjeg yekre a kezében, váratlan
szomorúság tört rá. Eszébe jutott, hog yan próbált a családja csaknem
nég y évvel ezelőtt Svájcba menekülni, és hog yan szerzett az apja még
eg y köteg frankot. Aztán eg y évre rá az anyjával újra meg próbálták, de
az útjuk már a müncheni pályaudvaron vég et ért.
És most itt volt, a szabad Svájcban, és hirtelen átfutott a fején, miért ne
várhatna ki eg y kedvező pillanatot, amikor Albrecht nem fig yel, és
futhatna el? Itt nincsenek nácik, Albrecht semmit sem tehetne. De hamar
elvetette az ötletet. Az öccsére g ondolt, akinek rajta kívül nem volt
senkije széles e világ on. Sosem hag yná cserben Wolferlt!
Hog y elterelje g ondolatait, meg kédezte Albrechtet:
– Mi volt az aktatáskában?
Ig azából nem várt választ, de a férfi ma nemcsak a pénzzel bánt
nag yvonalúan, hanem a szavakkal is. Meg kopog tatta a földön álló táskát,
és azt válaszolta:
– A biztosításom.
– De miért rejtetted el a biztosításodat eg y svájci bank pincéjében?
– Mert a háború eg yszer vég et ér. Idd meg a csokoládédat, Deborah.
Mennünk kell.
Tovább autóztak Zürichbe, és Deborah nem tudott betelni a tovatűnő
pompás táj látványával, amelytől a g yászáról is meg feledkezett.

A Zürichi-tó partján fekvő Baur au Lac Szállodában Albrecht kivett eg y

lakosztályt, amelyhez két hálószoba tartozott. Amikor Deborah meg látta
a délutáni napfényben fürdő tavat és a rajta ring atózó csónakokat,
leg szívesebben ujjong ott volna, mint eg y g yerek.
Az új élmények valóság g al lenyűg özték. A recepciós „kisasszonynak”
szólította! Lelkesedése akkor lett teljes, amikor meg pillantotta a
luxuslakosztályt. Izg atottan szaladg ált a szobák között, és örömmel
fedezte fel a márványkádat, amely akkora volt, mint a szobája odahaza
Münchenben.
Albrecht mosolyog va mög é lépett.
– Nyug odtan fürödj meg . Nekem sajnos még el kell mennem. Biztos
későn érek vissza. A leg jobb lesz, ha felhozatod a vacsorádat a szobába.
Homlokon csókolta, és mag ára hag yta. Deborah nem tudta, miért, de
kissé csalódottnak érezte mag át.
Albrecht csak késő éjjel ért vissza, és másnap, valamint az azt követő
napon is eg yedül hag yta a lányt a szállodai szobában. Deborah hamar
elunta mag át, és rájött, hog y a leg nag yobb luxushoz is eg ykettőre hozzá
lehet szokni.
Minden reg g el kiadós fürdőt vett, naponta kétszer lesétált a tóhoz,
etette a kacsákat, és vág yakozva nézte a kis csónakokat, bejárta a parkot
és a környéket, és hamarosan olyan jól kiismerte mag át a szállodában,
hog y akár vaksötétben is visszatalált volna a lakosztályukba.
Az eg yetlen hely, amelyet még nem keresett fel, a szálloda bárja volt.
Már első este hallott onnan zong oraszót, de eg yedül nem mert belépni.
A zong orista nem volt rossz, a játéka könnyed volt, csak hiányzott belőle
a lélek. De háttérzenének meg felelt. Nem olyan jó, mint én, g ondolta
Deborah, a hiúság minden nyoma nélkül. Abszolút hallása azt is elárulta
neki, hog y a zong orát újra kellene hang olni.
A neg yedik napon minden bátorság át összeszedte, és felszeg ett fejjel,
meg játszott önbizalommal besétált a bárba. A zong orista frakkot viselt,
apró volt és vézna, a halántéka deresedett.
Deborah-nak bizserg ett az ujja, de csak eg y kávét rendelt. A délután
hátralévő részében a csészéje mellett ült, és nem bírt parancsolni az
ujjainak, amelyek az ismert darabokat lejátszották az asztal lapján.

Másnap ug yanabban az időben ismét a bárban ült. Kis híján halálra

rémült, amikor a zong orista felállt, hog y szünetet tartson, majd
eg yenesen felé indult, és meg szólította.
A férfi meg hajolt előtte:
– Meg eng edi a kisasszony? Friedrich Goldnak hívnak, és úg y vélem,
eg y ifjú kollég át tisztelhetek önben.
 Közben helyet fog lalt, a teljesen összezavarodott Deborah-nak meg
semmi más nem jutott eszébe, csak annyi:
– Örvendek.
Azon mereng ett, eg y tizenhét éves lánynak hog y kell viselkedni eg y
ideg en férfival eg y bárban. Vajon Albrecht dühös volna rá, ha most
hirtelen beállítana, és kettesben találná ezzel a Herr Golddal?
A zong oristának azonban nag y tapasztalata volt abban, hog yan kell
bánni a hölg yekkel, és látva Deborah kislányos zavarát, azt mondta:
– Elárulta, ahog y a zenére összpontosított, és nem tudott uralkodni az
ujjain. Ezért azt szeretném kérdezni öntől, kisasszony… nem volna kedve
játszani?
Deborah-nak több sem kellett, ez ellen biztosan Albrechtnek sem lenne
kifog ása. A feketén fénylő zong orához ült, és amikor meg érintette a
billentyűket, újra átélte a varázslatot. Az eg yik darabot a másik után
játszotta: Mozartot, Chopint, Brahmst, Lisztet, mindent, amire csak
vág yott. Önfeledten és elrag adtatással adta át mag át a zenének. Csak
akkor eszmélt fel, amikor két darab között felhang zott a közönség tapsa.
Zavartan nézett körül. Teljesen meg feledkezett a környezetéről, arról,
hog y nyilvános helyen van. Annyira belemerült a zenébe, hog y azt sem
vette észre, amikor elkezdett énekelni. A hang ja sokakat becsábított a
bárba.
Ez volt az első alkalom, hog y a konzervatóriumon kívül énekelt
közönség előtt. A szálloda vendég einek arcán tükröződő örömöt és
csodálatot az ő zenéje csalta elő. Ritkán érezte mag át boldog abbnak az
életében, de volt benne némi szomorúság is, mert eszébe jutott az anyja,
aki biztos hasonló örömöt élt át a fellépései során.
Eg y finom öltönyt és cilindert viselő idősebb úr átvág ott a tömeg en,
és odalépett hozzá. Teljesen váratlanul meg rag adta Deborah kezét, és íg y
áradozott:
– Micsoda hang , g yermekem! Micsoda lírai, szívet meleng ető hang !
Kedves barátnőmre, a feledhetetlen Elisabeth Malpranra emlékeztet.
Mondja csak, mi a neve, g yermekem.
Deborah elkerekedett szemmel meredt rá.
– Köszönöm, uram. Frau Malpran az édesanyám volt. Eng em Deborah-
nak hívnak.
– Kész csoda! – örvendezett az úr, és tapsolni kezdett. – A g ondviselés
vezérelte ide, g yermekem. Hog y újra meg élhettem ezt! Jöjjön,
meg hívom eg y csésze teára. Jót tesz a hang jának.
Azzal kivezette a döbbent Deborah-t a szalonba, és mindkettőjüknek
rendelt eg y teát, majd azt mondta:
– Jaj, hol hag ytam az eszemet! Bocsásson meg eg y ilyen vénség nek,
kedves Deborah! Lehár Ferenc vag yok. Az édesanyját, aki akkor még csak
tizeneg y éves volt, először eg y bécsi templomban hallottam énekelni.
Borzasztóan meg rázott, amikor értesültem a haláláról.
Deborah meg rendült. A leg nag yobb élő leg endával hozta össze a sors,
és most vele teázik, hallg atja a dicshimnuszait. Még sokat ücsörög tek
kettesben, miközben zenéről és az emlékeikről beszélg ettek.

A hatodik napon azt mondta Albrecht a lakosztályban elköltött közös

reg g eli közben:
– Ma van eg y kis időm, Deborah. Csak telefonálnom kell párat Párizsba.
Aztán elmeg yünk, és veszünk neked eg y estélyit. A türelmedért cserébe
este elviszlek a leg híresebb francia ínyencétterembe.
Albrecht folyékonyan beszélt a telefonba franciául, és Deborah, aki
szintén ismerte a nyelvet, meg értette, hog y a férfi valami vonatutat
próbál meg szervezni Compièg ne városából a leng yelország i Bełżecbe, és
többször is felismerte a „kiválog atás” és „kihasználtság ” szavakat.
Ez volt az első alkalom, hog y Deborah betekintést nyert a mostohaapja
titokzatos tevékenység ébe. Amikor később meg kérdezte, hog y
Franciaország ba, Compièg ne-be is elutaznak-e, az a benyomása támadt,
hog y Albrecht nem nag yon örül a kérdésnek, és ezt követően soha nem
telefonált a jelenlétében, semmilyen nyelven.
Csaknem az eg ész napot az előkelő, zürichi Bahnhofstraßén töltötték,
ahol eleg áns üzletek és kávézók sorakoztak. Az idő borús volt, az ég fakó,
időnként szemerkélt az eső, de az utcán nag y volt a nyüzsg és. Deborah
még sosem találkozott eg y nap leforg ása alatt ennyi finom bundába
öltözött hölg g yel.
Albrecht kifinomult ízlésről tett tanúbizonyság ot. A leg jobb és
leg drág ább üzletben választott ki két csodálatos estélyi ruhát Deborah-
nak. Az eg yik krémszínű szaténból volt, a másik sötét ibolyaszín
bársonyból; utóbbi pont olyan árnyalatú volt, mint a lány szeme, és
kihívó szabása szabadon hag yta a vállat. Eg y pár könyökig érő fehér
kesztyű is tartozott hozzá. Deborah titokban örült neki, mert íg y
elrejthette a heg eket a karján.
Albrecht tetőtől talpig fel akarta ruházni, ezért meg vette az estélyihez
illő cipőt és táskát is.
Vég ül eg y drág a ékszerüzletbe vitte a lányt, ahol a tulajdonos
személyesen szolg álta ki őket. Deborah zavart tiltakozása ellenére
Albrecht rag aszkodott hozzá, hog y meg ajándékozza eg y eg ysoros
ig azg yöng y lánccal és a hozzá való fülbevalóval.
Délután izg atottan tértek vissza a szállodába. Albrecht ekkor azt
javasolta, hog y Deborah csináltasson valami frizurát a szálloda
fodrászával.
 Harmincötödik fejezet

Az emlékezet sajátosan őrzi meg a dolg okat. Amikor Deborah évekkel

később visszag ondolt az Albrechttel töltött első napok varázsára, úg y
rémlett neki, azt semmi sem árnyékolta be. és még sokáig ebből az
élményből táplálkozott.

Ezen az estén Albrecht karján lépett be az előkelő francia étterembe.

Tudta mag áról, hog y szép, a vendég ek pillantása elárulta.
Deborah az ibolyaszínű ruha mellett döntött, amely szabadon hag yta a
vállát, és kiemelte mézszínű bőrét. A fodrász feltűzte a haját, jól látszott
nyaka kecses íve, valamint Albrecht drág a ajándéka, a g yöng ysor és a
fülbevaló.
A férfi méretre szabott szmoking ot viselt, és hihetetlenül vonzó volt
benne, a teremben lévő nők felfig yeltek rá, ahog y a férfiak is Deborah-ra.
Ezen az estén Albrecht minden tilalmat feloldott, és francia pezsg őt
rendelt, hozzá kaviárt, majd később könnyű fehérbort a teng eri
süg érhez, amelyet földközi-teng eri zöldség ekkel fog yasztottak.
Utóételnek sajttálat ettek, nyolc különböző fajta Brie-sajtból.
Vég ül elkortyoltak még eg y kávét, és Deborah meg itta élete első
sherryjét is. Albrecht kiváló társalg ó volt, és a lány nevetésétől
rag yog ott a szeme. Európai fejedelmekről mesélt neki, és Erzsébet
osztrák császárnéról, meg eg y ig azi eg yiptomi kalifáról, akik
mindannyian meg szálltak már ebben a szállodában. Arról is beszámolt a
zeneimádó Deborah-nak, hog y Richard Wag ner eg yszer az apósa, Liszt
Ferenc születésnapja alkalmából zong orázott és énekelt a Baur au
Lacban. Deborah-nak tetszett a történet, és az alkoholtól felhevülten
elmesélte Albrechtnek, hog y két nappal azelőtt meg ismerkedett Lehár
Ferenccel itt, a szállodában. Ebben a pillanatban, mintha meg idézték
volna, az idős úr ott is termett az asztaluknál.
 A zeneszerző g álánsan kezet csókolt Deborah-nak, majd a kölcsönös
bemutatkozás után g ratulált Albrechtnek a tehetség es leányhoz. Aztán
meg kérte Deborah-t, hog y énekeljen az előkelő társaság nak, amit
Albrecht meg is eng edett.
Herr Lehár máris a kis zenekarhoz sietett. Személyesen vezényelt
Deborah-nak, aki az első, nyilvános fellépése alkalmából az anyja kedvenc
darabját választotta ki, Violetta áriáját a Traviatából. Az előadása után
Albrecht büszkén fog adta a vendég ek g ratulációit. Úg y tűnt, leg alább
annyira élvezi a tapsvihart, mint Deborah.
Később táncoltak is. Kiváló táncos lévén a férfi erős kézzel vezette a
még bizonytalan Deborah-t. A lány meg lepetten kérdezte tőle, hol tanult
meg ilyen jól táncolni, sosem g ondolta volna róla. Albrecht elárulta
neki, hog y rég meg halt anyja volt a tanítója, és Deborahnak eszébe jutott
a közös g yászuk, és még közelebb érezte mag ához a férfit.
Később, amikor visszatértek a lakosztályukba, Albrecht meg dicsérte a
lányt, hog y milyen üg yesen választotta ki az áriát, amely jól illett a
ruhájához is. Deborah mámoros volt a pezsg őtől és a dicséretektől, ezért
nevetni kezdett, és percekig abba sem tudta hag yni.
Még akkor is nevetett, amikor a férfi hirtelen mög é lépett, és nag y,
barna kezét a meztelen vállára tette. Aztán váratlanul oldalra hajtotta a
fejét, és óvatosan meg csókolta Deborah nyakát. A lány meg rémült a
testét átjáró szokatlan édes érzéstől, a nevetés a torkán akadt, és eg észen
elcsendesedett. Lassan Albrecht felé fordult. A tekintete tiszta és
nyug odt volt, pillantása a férfi pillantását kereste, és kiolvasta belőle a
vág yakozást.
És ekkor hirtelen meg értette, hog y az eg ész utazás alatt erre várt.
A pezsg ő eg y előkelő étteremben eg y jóképű férfival, eg y g yönyörű
estélyi ruha, drág a ékszerek, a többi vendég csodáló pillantása. Mindez
pontosan meg felelt Deborah romantikáról és szerelemről alkotott
g yermeki elképzeléseinek. De arra eg yetlen másodpercig sem g ondolt,
hog y a férfi, aki előtte áll, nemrég még az anyja férje volt. Sőt, ez a
tiltott g yümölcs még édesebb volt. Íg y aztán hátrahajtotta a fejét, és
csókra nyitotta a száját. De Albrecht készakarva nyújtotta a pillanatot.
Gyeng éden meg fog ta a lány könyökét, és apró, könnyű csókokat lehelt a
nyakára, amitől Deborah eg ész testében meg borzong ott. A férfi ráérősen
haladt a füle felé, majd visszatért a vállára, a dekoltázsára. A lány bőre
bizserg ett, és kellemes meleg ség áradt szét az altestében.
Türelmetlenség ében vég ül mag ához rag adta a kezdeményezést, a férfi
hajába markolt, majd a szájához húzta a fejét. A lány szenvedélyes volt,
vad és követelőző, ami meg lepte Albrechtet.
Mit sem törődve a drág a holmikkal, letépték eg ymásról a ruhát, és
ölelkezve az ág yba zuhantak. Deborah szenvedélye teljesen mag ával
rag adta a férfit, aki viszonozta a lány vadság át, harapták és karmolták
eg ymást.
Honnan tudhatta volna Albrecht, hog y a lány szereti a fájdalmat,
amely rég i ismerőse? Ezen az éjszakán Deborah felfedezte, hog y kínzó
g yűlöletét, harag ját a vad szeretkezésben is levezetheti. Vég ül Albrecht,
aki nem íg y képzelte a lány elcsábítását, fáradtan és sebekkel borítva
elterült.
Deborah tíz óra körül ébresztette fel, eg y kiadós fürdő után. Gazdag
reg g elit hozatott fel a szobába, és mindketten éhesen vetették rá
mag ukat.
Aztán a lány Albrechtnek is eng edett fürdővizet, és tíz percet adott
neki, hog y kiélvezze, majd pucéran és szég yenkezés nélkül beszállt
mellé a nag y márványkádba, s nem keg yelmezett neki.
Később, még mindig a kádban, Albrecht elg ondolkodott a lány nem
várt vadság án, és önmag án is, a Deborah iránt érzett g yöng éd
szereteten. Vég ig simította a lány vállát, majd a karját, és akkor az ujja
valami eg yenetlenség et tapintott ki. Mag a felé fordította Deborah
alkarját.
– Ez meg mi? Ki tette ezt veled? – kiáltotta, amikor felfedezte a sok-
sok heg et. Futólag átvillant az ag yán a g yanú, hog y Stuttg artban a
szig orú utasítása ellenére is meg kínozták, amitől rög tön dühbe g urult.
Deborah lustán nyújtózkodott a napfényben, és látszólag közönyösen
szemlélte a karját. Kertelés nélkül válaszolt.
– Ezt? Senki. Én mag am. Akkor kezdődött, amikor az SS-katonák
elvittek eng em, Wolferlt és Mag dát azon a szörnyű éjszakán. Azóta néha
úg y rám tör a g yűlölet és a féktelen harag , hog y csaknem széttép.
Olyankor meg vág om mag am, mert a fájdalom enyhülést okoz. Szeretem
a fájdalmat, seg ít, hog y jobban érezzem mag am. Zavar?
– Nem. Tetszik, hog y szereted a fájdalmat. Van benne valami izg ató.
Hirtelen eszébe jutott a Leopolddal folytatott beszélg etése Elisabeth
temetése után. Mit is mondott a bátyja? Deborah olyan, mint eg y éles
peng e, amely meg vág hatja. Milyen kár, hog y Leopold most nem láthatja
őket. A g ondolattól önelég ült kifejezés terült szét az arcán.
Deborah élvezte az első éjszaka utáni édes fájdalmat a lába között. Úg y
vélte, elég pihenőt adott Albrechtnek, és meg fordult a kádban, hog y
ráfeküdhessen, de a férfi nevetve eltolta mag ától.
– Sajnálom, kicsim. Én is szeretném, de mindjárt találkozóm lesz, és
sietnem kell.
Gyorsan mag ához szorította, és erősen meg csókolta. Deborah azonnal
meg próbált beleharapni az ajkába, de a férfi elhúzódott tőle, és kiug rott
a kádból.
– Elég leg yen, te kis telhetetlen! Lesz mit hallg atnom a bajtársaktól.
Este találkozunk. Ha pénzre van szükség ed, veg yél ki az íróasztalfiókból.
Azzal kiment a fürdőszobaajtón, de aztán visszalépett, és mintha épp
csak most jutott volna eszébe, azt mondta:
– Volna még valami. Szerintem a Deborah név nem illik hozzád. Ezért
mostantól Mariának hívlak.
Azzal otthag yta a lányt, aki szóhoz sem jutott. Annyira váratlanul érte
a dolog , hog y először azt sem tudta, mit mondhatna, majd dühbe
g urult, és a csuromvizes szivacsot az ajtóhoz vág ta. Micsoda butaság ez?
Mi nem tetszik Albrechtnek a nevén? Nag y leveg őt vett, és alámerült a
kádban. Eszébe jutott az öccse, akivel g yakran versenyeztek rég ebben, ki
tud tovább a víz alatt maradni. Hiányzott neki. Elhatározta, hog y még
aznap felhívja, amikor vég et ér a tanítása.
Prüszkölve bukott fel, és leveg ő után kapkodott. Még eg y órát
heverészett a kihűlő vízben, és hag yta kavarog ni a g ondolatait. Aztán
eg y nag y sóhaj kíséretében kiemelkedett a kádból. Minden fiatalság a
ellenére meg értette, hog y ezen az éjszakán nemcsak az ártatlanság át
veszítette el, hanem a nevét is, amelyet Obersturmbannführer Albrecht
Brunnmann túlság osan zsidó hang zásúnak talált. Pedig , ahog y az apja
mesélte neki, az ószövetség i Deborah fontos asszony volt, bíró és próféta.
De Deborah-t az elkövetkezendő időben nem zavarta nevének
elvesztése, mert Albrecht személyében lett eg y szeretője, akivel
csillapíthatta a g yűlöletét és a harag ját. Eg y ideig nem is sebezte meg
mag át, mert a fájdalom iránti vág yát Albrecht kielég ítette.
 Harminchatodik fejezet

Bécs, Ostmark

Két nappal később korán reg g el elhag yták Zürichet. Eg y álmos portás
seg ített nekik bepakolni a csomag okat. Amikor a kocsi elindult, Deborah
vág yakozó pillantást vetett a parkra. A tó még sűrű párába burkolózott,
a csend csaknem kísérteties volt, és a lány szeretett volna még ott
maradni.
Nag y bánatára Albrecht ismét az SS-eg yenruháját viselte. Többórás
útjuk célállomása Ostmark – ahog y Ausztriát az Anschluss óta hívták – és
Bécs volt. Az eleg áns Imperial Hotelben fog laltak szállást, amelynek
leg alább olyan g azdag történelme volt, mint a zürichi Baur au Lacnak,
ahog y Albrecht azt elmag yarázta neki.
Bécs, a rég i császárváros és anyja szülővárosa pompás tavaszi idővel
fog adta őket. A várost teljes eg észében a náci jelképek uralták, de
Deborah ismét g yorsan hozzászokott a látványukhoz, és eg y idő után
már alig vette észre őket, éppúg y, ahog y Münchenben.
Korábban is járt már Bécsben, még a szüleivel, mielőtt a kisöccse
meg született, 1933 elején. A város és nevezetesség ei nag y hatással voltak
rá, sokukra még jól emlékezett. Ennek ellenére az itt-tartózkodásuk
második napján hag yta, hog y Albrecht vég ig kalauzolja a városon, és
mindent meg mutasson neki.
Úg y tűnt, a férfi kiválóan kiismeri mag át Bécsben. Amikor rákérdezett,
Albrecht csak annyit felelt, hog y csaknem a teljes 1938-as esztendőt itt
töltötte szolg álatban, de konkrétan nem nevezte meg a tevékenység ét.
Ahog y témát váltott, Deborah meg értette, hog y nem is áll szándékában.
A férfi örökös titkolózása kezdte ideg esíteni. Az apja nemcsak hog y
minden kérdését meg válaszolta, de még bátorította is a kérdezésre.
Amikor elhaladtak a bécsi Szépművészeti Múzeum előtt, Deborah-nak
eszébe jutott, amit az apja mesélt, hog y Hitler kétszer is meg bukott a
Művészeti Akadémia felvételi vizsg áján. Talán, mert éppen az apjára
g ondolt, szerelmi mámora eltűnt, és kedve támadt meg piszkálni
Albrechtet. A férfi ízelítőt kaphatott Deborah borotvaéles eszéből,
amelyre a bátyja, Leopold is fig yelmeztette.
– Milyen nag y kár! Szerinted nem, Albrecht?
– Mi a nag y kár, Maria? – ment bele a férfi a játékba.
– Hog y a Führeretekbe nem szorult eg y kicsit több tehetség . Akkor
talán most nem lenne háború, és talán eg y festőállvány előtt ücsörög ne
valahol békésen, és Bécs nevezetesség eit festeg etné.
– Maria, kedvesem! Eg yrészt ő a te Führered is, másrészt meg talán a
sors akarta úg y, hog y ne leg yen művész, és a német nép élére álljon.
Fölényeskedő hang jától, amelyet már máskor is használt, Deborah
tűzbe jött.
– Vag y úg y! És mi lett a bizottság tag jaival, akik annak idején
elutasították?
Albrecht éberebb lett.
– Ezt meg hog y érted? – kérdezte feszülten.
Deborah titokban örült, hog y felkeltette a férfi g yanakvását, és élvezte
az új játékát.
– Ó, csak eg y kósza g ondolat volt. Csak azért jutott eszembe, mert az
apám említett eg yszer valami doktor Forstert, akivel eg yütt volt a
fronton.
– Értem. És ki ez a doktor Forster, ha szabad kérdeznem? – Volt valami
a férfi hang jában, ami arra ösztönözte Deborah-t, hog y g ondosan
válog assa meg a következő szavait.
– Tényleg kíváncsi vag y rá? – kérdezett vissza kissé bizonytalanul.
Meg g ondolatlanul cselekedett. Túl későn eszmélt rá, hog y ezzel
felg erjesztheti Albrecht harag ját az apja ellen. Arra nem g ondolt, milyen
következményei lehetnek a dolog nak rá nézve. De nem félt a férfitól.
– Ki vele! Ég ek a vág ytól, hog y halljam, mi játszódik le a kis buksidban
– mondta Albrecht leereszkedően.
Ezzel azonban újra feltüzelte Deborah-t.
– Ahog y akarod, kedvesem – mondta, és meg osztotta vele, mit tudott
meg az apjától. – A Führeretek 1918-ban mustárg ázmérg ezést
szenvedett, és bekerült a katonai kórházba. Azt hiszem, Pasewalkban. És
ott doktor Forster kezelte, aki – mivel nem sejthette, hog y a Harmadik
Birodalom jövendőbeli Führerével áll szemben, feljeg yezte a kartonjára,
hog y hisztériás tüneteket mutat, és nem alkalmas a további szolg álatra.
Azt hiszem, szó szerint íg y. Eg yébként doktor Forster 1933-ban a
Gestapótok nyomására öng yilkosság ot követett el.
Deborah látta Albrecht fájdalmas g rimaszát, mielőtt válaszolt.
– Vag y úg y, értem. Vag yis úg y véled, Maria, hog y a Führerünk
bosszút állt a bizottság on? Bosszúvág g yal vádolod? – Albrecht közben
úrrá lett mag án, de a hang jában volt valami, ami azt súg ta Deborah-nak,
többet tud, mint amennyit elárul. Feltételezte, hog y a férfi elevenjére
tapintott, és a szerencsétlen bizottság ra csakug yan rájárt a rúd.
A lánynak hirtelen elment a kedve a további kötözködéstől, és
könnyedén azt felelte:
– Dehog y, csak úg y mondtam. Eg yébként is te rag aszkodtál hozzá,
hog y meg osszam veled. Nem mehetnénk a Sacherbe? Ott vannak a
leg jobb torták, és most úg y meg kívántam valami édesség et.

Deborah valóban hallotta a történetet az apjától, amikor az Fritz Gerlich

barátjával Hitlerről és az ok-okozat összefüg g éséről beszélg etett.
A történet szerint 1907-ben és 1908-ban több bizottság i tag kijelentette,
hog y a fiatal osztrák, Adolf Hitler művei nem mutatják a tehetség jeleit,
ezért meg tag adták tőle a felvételt, amivel porig rombolták élete álmát,
és nem maradt más neki, mint a képeslapok és reklámok ping álása. Eg y
nap azután felfedezte, hog y a demag óg szónoklatokhoz viszont van
tehetség e, és meg kezdte vég zetes politikai karrierjét. Eg yébként eg y idő
után elküldte csatlósait, hog y kutassák fel korai, bécsi munkáit, és
kobozzák el őket, hátha később kínosak lennének számára.
Akkor Deborah apjáék, és most a lány is elg ondolkozott azon, hog y
alakult volna Európa történelme, ha Hitlert felveszik a bécsi Művészeti
Akadémiára?

Deborah és Albrecht két hetet töltött Bécsben. A férfi ki sem látszott a

tennivalókból, meg beszélésekre és konferenciákra rohang ált, és jobbára
csak késő este tért vissza a szállodába, ahol is a türelmetlenül várakozó
lány azonnal lecsapott rá.
Albrecht valószínűleg nem erre számított. A kimerítő és unalmas
ülések után pihenésre és alvásra lett volna szükség e, de őt mag át is
csillapíthatatlan vág y hajtotta, és minden tartalék energ iáját be kellett
vetnie. Albrecht tehetetlen volt, úg y érezte, lehetetlen ellenállni a
lánynak. A meg beszéléseken eg yre sűrűbben kapta mag át azon, hog y
elkalandozik a fig yelme, és nem is hallja, amit a többiek mondanak.
Annyira sóvárg ott a lány után, hog y g yakran az ölébe kellett fektetnie az
aktatáskáját, hog y eltakarja, amit el kell takarni. Különös viselkedése
azonban nem maradhatott rejtve sokáig a konferencia többi résztvevője
előtt, és nemsokára mindenféle szóbeszéd és találg atás kapott szárnyra.
Milyen titokzatos dolog lapulhat abban az aktatáskában, amelyről
Albrecht Brunnmann, a Birodalom Biztonság i Főhivatalának küldötte,
Reinhard Heydrich beosztottja, le sem veszi a szemét, és még az
üléseken is folytonosan szorong atja? Utasítások, amelyek csak a
leg utolsó pillanatban kerülnek majd terítékre? A Führer titkos
parancsai?
A testi szerelem mellett Deborah meg ismerhette Albrecht
nag yvonalúság át is, amely leg alább akkora kielég ülést szerzett számára,
mint a szeretkezés. Deborah minden reg g el felkerekedett, hog y az
eleg áns bécsi üzletekben vásároljon, és a ruhatára lassan számos
bőröndöt meg töltött.
Késő délután azonban mindig a szállodában volt, ahol a drág a
hang versenyzong orán g yakorolt, és néhány mag ánkoncertet is adott.

Deborah az Albrechttel töltött első heteket valószerűtlen álomként élte

meg . Gátlástalanul eng edett a vág yainak és az ösztöneinek. Olyan volt,
mintha átszakadt volna benne eg y g át, élni akart, énekelni, szeretni és
szeretkezni, és mindent most azonnal.
Teljesen átadta mag át az életnek, az élvezeteknek, és ebben némileg az
anyjára hasonlított. De miközben Elisabeth a meg felelő pillanatban
ráakadt a meg mentőjére, Gustavra, Deborah szövetség et kötött az
ördög g el.
Az öccsére eg yetleneg yszer sem g ondolt, Zürichből is elfelejtette
felhívni. Úg y tűnt, mintha a korábbi világ a elsüllyedt volna az időben, és
csak a zene maradt volna meg belőle.
 Harminchetedik fejezet

Krakkó, Lengyel Főkormányzóság

Bécsből Deborah és Albrecht a leng yelország i Krakkóba utazott tovább.

Leng yelország ot 1939 októberében a németek lerohanták, de nem
tag olódott be a birodalomba. A területet főkormányzóság nak nevezték,
és nég y közig azg atási kerületre osztották: Krakkó, Lublin, Radom, Varsó.
A meg szállás évében nag yjából tizenkétmillió lakosa volt, 1945-re a
számuk a felére apadt.

A krakkói útra Albrecht Berlinből Bécsbe rendelte a sofőrjét. A férfi

alacsony volt, és kissé testes, az arca kerek, a feje tar és csillog ó.
Ozminnak hívták.
Az úton Deborah meg ismerte a történetét. Mielőtt Albrecht anyja
hozzáment volna az apjához, néhány hónapig énekesnőként dolg ozott;
eg y titokzatos arab herceg hallotta énekelni, és halálosan beleszeretett.
Szerelme jeléül fejedelmi ajándékokkal halmozta el, eg zotikus
g yümölcsökkel és állatokkal, g yöng yökkel és g yémántokkal, és vég ül a
leg drág ábbal, eg y riadt, tág ra nyílt szemű kisfiúval, akit Ozminnak
neveztek el. Albrecht elmondta a lánynak, hog y Ozmin kasztrált, és
eg ykor g yönyörű énekhang ja volt.
– Ozmin tud énekelni? – kérdezte Deborah izg atottan. A szeme
rag yog ott az örömtől.
– Tudott. De már nem tud.
– Miért nem? Énekelhetnénk duettet. Kérlek!
– Ozmin már nem tud énekelni, Maria. Nincs nyelve.
– Nincs nyelve? De hát az meg hog y lehet?
– Az apám kivág atta.
– Hog y mit csinált? Ez borzasztó! – Deborah arcán teljes értetlenség
tükröződött. – De az istenért… miért?
– Mert túl sokat énekelt. – Albrecht úg y vetette oda, mintha valami
hétköznapi dolog volna.
Ozmin alig hallhatóan felnyög ött, és Deborah, aki átérezte
szenvedését, rög tön meg kedvelte.
– Az anyádnak a herceg hez kellett volna hozzámennie. És nem az
apádhoz – mondta bosszúsan.
– Majdnem meg is tette. De aztán rájött, hog y annak már van három
feleség e meg eg y csomó ág yasa.
Deborah ráébredt, hog y Albrecht nem először adta elő ezt a történetet,
és mindig nag y sikert aratott vele. A férfi nyújtózkodott eg yet, és nag yot
ásított. Forró éjszakáik miatt az utóbbi időben alváshiányban szenvedett.
Deborah is érezte, hog y úrrá lesz rajta a fáradtság , és bár dühös volt,
lustának érezte mag át ahhoz, hog y vitába szálljon, ezért inkább lehunyta
a szemét. Összekuporodott, és a tovatűnő táj meg az eső eg yenletes
kopog ása álomba szenderítette. Csak akkor ébredt fel, amikor
meg érkeztek a krakkói Sławkowskán álló lenyűg öző Grand Hotel elé,
amely az Európa leg szebbjének tartott óváros szívében feküdt. A Grand
Hotel a középkorban palota volt, erről tanúskodtak a vastag falak, a
történelmi berendezés és a sok kandalló.
Miközben a szobalányok kipakolták Deborah számtalan bőröndjét,
Albrecht pedig elintézett néhány telefont, a lány a lakosztályuk
meg tekintése után átsétált a szállodán. Az úg ynevezett tükörteremben
meg is találta, amit keresett, a hang versenyzong orát, amely eg yetlen
előkelő szállodából sem hiányozhatott. A hotelben volt eg y bécsi kávézó
és eg y bár is, úg yhog y Deborah otthon érezte mag át.
Rög tön az első estén g álavacsorát tartottak a szálloda tükörtermében.
Deborah először találkozott Albrecht tiszttársaival, többek között
Richard Wendlerrel, akit Albrecht Krakkó újonnan kinevezett
kormányzójaként mutatott be, és Płaszów mag as, testes parancsnokával,
Amon Göthtel, aki született bécsi volt. Albrecht Maria Malpran
énekesnőként mutatta be a lányt.
Az este folyamán Deborah rácsodálkozott, milyen jól bírják az italt a
férfiak, és az a néhány nő is, aki jelen volt. Ő mag a csak kortyolg atta a
pezsg őjét. Nem kedvelte az alkoholt, meg fájdult a feje tőle.
Ahog y telt-múlt az idő, az asztal körül mind nag yobb lett a hang zavar,
és Deborah eg yre rosszabbul érezte mag át. Nag yon meg könnyebbült,
amikor Albrecht a hosszú utazásra hivatkozva elsőként mentette ki
mag át a hang oskodó társaság nál. Felmentek a lakosztályukba, és vadul
szeretkeztek.

Két nappal később részt vettek eg y fog adáson Hans Franknál,

Leng yelország főkormányzójánál a Wawelben. A tizenharmadik századi
palota eg y kis domb tetején trónolt a Visztula fölött, és pazar látványt
nyújtott a fáklyák százainak fényében. A Wawel a leng yel királyok
székhelye volt, és Hans Frank a feleség ével, Brig ittével szintén úg y élt
itt, mint valami kiskirály, sereg nyi személyzettel.
Albrecht, aki az utóbbi időben nem fukarkodott az anekdotákkal,
odasúg ta Deborah-nak, hog y Hans Frank felség területét bizalmasan csak
Frank Birodalomnak nevezik. Albrecht azt is elárulta, hog y a
főkormányzó néhány évig a Reichstag tag ja volt, és Hitler
jog tanácsosaként több mint neg yven üg yben képviselte a Führert.
Deborah g únyosan jeg yezte meg , hog y milyen üg yes.
Frank ördög i oldala azonban rejtve maradt Deborah előtt, aki csak a
sármos vendég látót, a g yakorlott zong oristát és operarajong ót, a
Nietzschét idéző filozófust látta benne, eg yszóval eg y olyan embert,
amilyen az apja is volt. Frankék pedig boldog an befog adták kiváltság os
köreikbe a híres énekesnő, Elisabeth Malpran tehetség es lányát. Frau
Brig itte nem tudta meg állni, és eldicsekedett vele, hog y két évvel
azelőtt ott volt a Berlini Állami Operában a Führer páholyában, és látta,
amint Hitler Elisabeth Malpran fellépését vastapssal jutalmazta.
Ha az ember a fehér damaszttal meg terített asztalt, a rag yog ó ezüstöt
és a töméntelen finom ételt nézte, valamint az előkelő társaság ot, amely
csak a mának élve lakmározott, és jól érezte mag át, alig ha jutott az
eszébe, hog y Németország csaknem három éve hadban áll a fél
Európával.
Amikor Deborah véletlenül összepillantott Hans Frankkal, finom
borzong ás futott vég ig rajta, mintha veszélyt sejtene.
– Nos, Obersturmbannführer Brunnmann – hang súlyozta Frank az
asztaltársa rang ját, mintha abból kiderülne, hog y ő mag asan fölötte áll
–, elég sok tennivalója akadt az utóbbi időben a Wannseenél, ahog y azt
Berlinben beszélik. Teg nap kaptam eg y sürg önyt a Birodalmi Biztonság i
Főhivatalból, amely további intézkedések fog anatosításáról szól.
Gondolom, azért jött, hog y személyesen ellenőrizze a munkánkat. Ki
küldte? Az SS vezetője vag y a főnöke?
Frank és az SS leg főbb embere, Heinrich Himmler időtlen idők óta
esküdt ellenség ek voltak, és hosszúra nyúló mag ánháborút folytattak
eg ymás ellen Leng yelország főkormányzói címének elnyeréséért. Ezzel
szemben Reinhard Heydrich, a Birodalmi Biztonság i Főhivatal vezetője
és Albrecht Brunnmann közvetlen elöljárója a kisebbik rossz volt Frank
szemében.
Deborah érzékeny füle észrevette a kérdésben meg bújó élt, de fog alma
sem volt, mire célzott Frank. Az azonban feltűnt neki, hog y néhány
másik vendég is felé fordult. Az asztal körül folyó beszélg etés eg yre
inkább elhalkult, míg vég ül a termet feszült csend töltötte meg .
Albrecht azonban továbbra is fesztelenül viselkedett. Jól meg fontoltan
választott szivart a körbeadott Humidor dobozból, és nyug odt kézzel
rág yújtott. Többször élvezettel beleszívott, amíg a szivar vég e sárg án fel
nem izzott, és csak azután felelt:
– Az Eichmann-bizottság nevében vag yok itt, és csak a munkámat
vég zem. Nem többet és nem kevesebbet, főkormányzó úr.
– Nos, ig en, de szemmel láthatóan közben azért az élvezetről sem
feledkezik meg , Obersturmbannführer. – Frank lezserül hátradőlt a
székén, és kezét összekulcsolta a domborodó pocakján, miközben
Deborah-t mustrálg atta.
– Ez az urak kiváltság a, nem ig az, főkormányzó úr? – Albrecht
pillantása vég ig vándorolt a termen.
– Ó, ig en. Mit szólna hozzá, ha g yönyörű kísérője ízelítőt adna a
tudásából, amelyről annyit áradozott? – Frank nyilvánvalóan arra jutott,
hog y nem érdemes ezen az estén politikai vitát kirobbantani.
Deborah szívesen tett eleg et a főkormányzó kérésének, és a
zong orához ment, amely a terem vég ében állt eg y kis emelvényen. Eg y
órán át zenélt és énekelt, ő volt az est fénypontja, és nag yon élvezte ezt a
csillog ást.
 Harmincnyolcadik fejezet

„Üres a pokol”

Azon az estén a Wawelben Deborah meg ismerte Marlene Kaltent is, eg y

mag as rang ú Wehrmacht-tiszt szeretőjét, aki színésznőnek mondta
mag át. Csak pár évvel volt idősebb a lánynál, és Albrecht biztatására, aki
támog atta, hog y Deborah kapcsolatokat alakítson ki, a két fiatal nő
meg beszélt eg y találkozót másnap délelőttre a Grand Hotel
előcsarnokába.
Deborah már ott várakozott, amikor Marlene meg érkezett az aulába,
ahonnan pompás lépcsősor vezetett fel az első emeletre.
Marlene Kalten szeszélyes kis teremtés volt, pisze orral és törékeny
testalkattal, valamint ellenállhatatlanul derűs természettel. Deborah
azonnal meg kedvelte. Különösen tetszett neki Marlene azon
bolondériája, hog y franciának adta ki mag át, holott a francia
nyelvtudása ki is merült az alors, mon chérie és a très chic[5] szavakban.
Marlene már eg y esztendeje Krakkóban időzött, és úg y ismerte a
várost, mint a tenyerét. A két fiatal nő természetesen vásárolni szeretett
volna, ami – ahog y kiderült – Marlenének pont akkora szenvedélye volt,
mint fiatal kísérőjének.
Marlenének volt eg y saját sofőrje is, és miután utasításokkal látta el a
férfit, Deborah-hoz fordult:
– Nag y kár, de már nincs zsidóneg yed. Pedig ott abszolút très chic
dolg okat lehetett vásárolni, főleg ami az ékszereket és a bundákat illeti.
A főkormányzó feleség e is g yakran meg fordult ott. Van néhány eg yedi,
drág a holmija. – Marlene lehunyta a szemét, és szenvedélyesen sóhajtott,
mintha g ondolatban vég ig húzná az ujját a bársony puhaság ú szőrmén.
Meg akarta mutatni Krakkót Deborah-nak, ezért a kiruccanásukat
városnéző körúttal kezdték. A lánynak tetszett a szorosan eg ymás mellé
épített polg ári lakóházak és a macskaköves utcák középkori jelleg e. Kora
reg g el esett eg y kicsit, de a felhők már felszakadoztak, és a nap is
előbukkant.
Talán a kényelmes ülés, talán a jármű eg yenletes berreg ése, az ideg en
város vag y az állandó alváshiány tette, de Deborah félálomba szenderült,
amelyből eg y durva lökés riasztotta fel.
A szembejövő oldalon dug ó volt, és a sofőr hirtelen irányváltásra
kényszerült. Csak úg y tudta elkerülni az ütközést, hog y felug ratott a
járdára.
Podg órze városrész felől több nyitott teherautó is jött velük szembe,
amelyen emberek zsúfolódtak össze, kizárólag nők és g yerekek. Jól
felfeg yverzett férfiak kísérték őket, kiváltképp SS-eg ység ek és eg y kis
csapat leng yel rendőr.
Deborah azonnal felébredt, és a szíve g yorsabban vert, mintha
meg érezte volna ezeknek a szeg ény embereknek a kétség beesését és
elkeseredettség ét. Látta a sárg a Dávid-csillag os karszalag jukat, és tudta,
mit jelent, mert az anyja eg yszer elmag yarázta.
Kihúzta mag át, hog y jobban lásson, de mivel a házfal nag yon közel
volt, nem tudott kiszállni.
– Hová viszik ezeket az embereket? – kérdezte izg atottan Marlenétől.
Mag ában azt g ondolta, talán Albrecht tehetne valamit ezekért a
szerencsétlenekért.
– Munkatáborba. Ezek mind bűnözők, ma chérie – felelte Marlene
félvállról, és előhúzta az ezüst zsebtükrét. Az embereket eg yetlen
pillantásra sem méltatta, helyette meg nyalta a mutatóujját, és
vég ig húzta tökéletesre formázott szemöldökén. – Elég bosszantó, hog y
senki nem szólt, hog y ekkora lesz ma a forg alom az utakon. Hug o,
kérem, vig yen vissza minket a leg rövidebb úton az óvárosba, a Bohém
kávéházba. Ennyi piszkos ember látványa után kell innom eg y pohár
pezsg őt.
– Ahog y óhajtja, nag yság os asszonyom.
A Szpitalna utcai Bohém kávéház, amely nem volt messze a Kazimierz
városrésztől, eg y hosszú tizenkilencedik századi vag y még rég ebbi
házsor közepén állt. A Szpitalna eg ykor nyüzsg ő zsidó utca volt, főleg
diákok népesítették be, akik a helyi antikváriumokban szerezték be a
tankönyveiket, de dolg oztak itt mesteremberek is, például cipészek.
 A kávéház a Vörös Ház földszintjén működött, amelyet a vörös
homlokzata miatt neveztek íg y. A kávéházba csak a német előkelőség ek
és szövetség eseik léphettek be. Odabent dohányfüst és a szokásos
nyüzsg és fog adta őket, minden asztal fog lalt volt. De két Wehrmacht-
tiszt készség esen helyet szorított nekik az asztaluknál a helyiség hátsó
részében. Marlene két pohár pezsg őt rendelt, Deborah-t meg sem
kérdezve, majd széles g esztusokkal tüzet kért az asztalszomszédjától,
eg y szürke eg yenruhás, jelentéktelen alaktól, és kék füstkarikákat
kezdett ereg etni.
Marlene eleg áns meg jelenése – kis kalapja és karcsúsított Chanel-
kosztümje – nag y feltűnést keltett. Szinte sütkérezett a jelen lévő férfiak
pillantásainak kereszttüzében, de hamar felfedezte, hog y kísérője
eg zotikus szépség e is számos tekintetet vonz.
Marlene rög tön cseveg ni kezdett: a szeretője, Ernst jó
tulajdonság airól, amelyeknek hamar a vég ére ért, Krakkó leg jobb
divatüzleteiről, Coco Chanelről, akivel eg yszer személyesen is találkozott
Párizsban, és arról, hog y nag y filmsztár akar lenni, persze csak a háború
vég e után. Deborah eg y ideig élvezte a férfiak érdeklődését, és
öntudatlanul utánozta a másik nő finomkodó mozdulatait.
A leg több vendég természetesen eg yenruhás tiszt volt, de akadt
köztük néhány eleg áns öltönyt viselő férfi és pár divatosan öltözött nő is.
Marlene, aki szemmel láthatólag törzsvendég nek számított itt,
mindenkiről tudott eg y történetet. A szomszéd asztalnál ülő festett
szőke nő például, aki most éppen tüzet kért, Krakkó minden ág yában
meg fordult már, úg yhog y hamarosan új város után kell néznie, mert itt
elfog ytak számára a tisztek. Az a sovány kis fekete öltönyös emberke
pedig ott a sarokban, a textilipar nag yág yúja, főleg a matracok
töméséhez szükség es hajjal kereskedik. Azt a kövér, izzadó, félig kopasz
urat, aki vele szemben ül, mindenki csak Intézőnek hívja, mert nincs
semmi, amit el ne tudna intézni.
– Persze csak ha az embernek van elég pénze – tette hozzá Marlene
cinkosan.
Ezután folytatta a felszínes locsog ást, Deborah pedig hamarosan
unatkozni kezdett. Szótlanul kortyolg atta a pezsg őjét, és épp
meg ig azította a szőrmestóláját, amikor a keze meg állt mozdulat közben.
Az ablak előtt meg pillantott eg y rong yos fiatal nőt, aki a téren rohant
keresztül, mintha kerg etnék, és többször is ideg esen hátranézett, aztán
eltűnt Deborah szeme elől. Ő a teherautón látott rong yos nőkre és
g yerekekre g ondolt, akik biztosan fáznak a hűvös tavaszi leveg őn,
miközben ő meg itt ül, és a stólájával játszadozik. Meg próbálta
elfelejteni azokat a szeg ény embereket, hog y ne idézzék fel benne a saját
szomorú emlékeit arról az éjszakáról, amikor Mag da, az eg yetlen
barátnője eltűnt, és Biene elpusztult. Már rég óta sejtette, hog y a
barátnője meg halt.
Deborah hirtelen szánalmat érzett az elhurcoltak iránt.
– Mondd csak, Marlene – szakította félbe a fiatal színésznő szóáradatát.
– Kik voltak azok az emberek az előbb a teherautókon? Csak nem mind
bűnöző? Ebben a városban teljes családokat börtönbe zárnak?
Marlene szeme váratlanul villant eg yet, az arcán pedig félig rémült,
félig fig yelmeztető kifejezés jelent meg . De olyan g yorsan eltűnt, hog y
Deborah azt hitte, csak képzelődött. Marlene hang ja teljesen közönyösen
cseng ett, amikor válaszolt.
– Felejtsd el, ma chérie. Ez politika, semmi közünk hozzá.
– Lehet. De tég ed eg yáltalán nem fog lalkoztat?
– Miért fog lalkoztatna? Nem is ismerem őket – felelte Marlene a vállát
vonog atva, majd rag yog ó mosolyával meg ajándékozott eg y jóképű,
szőke SS-tisztet, aki Deborah háta mög ött ült.
– Kisg yerekek is voltak közöttük, sőt csecsemők. Már meg bocsáss, de
nekik mi közük van a politikához? – Deborah hang ja élesebb lett.
Marlene közelebb hajolt hozzá, és meg nyug tatón a karjára tette a
kezét.
– Hidd el, nem ez a meg felelő hely, hog y politikáról beszéljünk. Én a
mag am részéről élvezni szeretném az életet, és nem meg érteni. És neked
is íg y kellene tenned, ma chérie. Hag yd ezt a férfiakra, ők majd tudják,
mit csinálnak. – Minteg y lezárva a témát, csettintett a vézna
pincérnőnek, aki kötelesség tudóan odament hozzájuk.
Marlene rendelt mag ának még eg y pohár pezsg őt, miután fejcsóválva
meg állapította, hog y Deborah még alig ért hozzá a sajátjához.
 – Beszéljünk vidámabb dolg okról, ma petite. Például a te Albrechtedről.
Alors, nag y szerencséd van! Tényleg jóvág ású. Abszolút très joli! Őszintén
szólva, én mag am is szívesen az ujjam köré csavartam volna – sóhajtotta.
– És ami a pláne, hog y nem nős, úg y beszélik. Az én Ernstem bezzeg , na,
ig en…
Marlene kivételesen hallg atott eg y sort, és valószínűleg arra g ondolt,
hog y az ő Ernstjéről mindezt nem lehet elmondani. Ernst alacsony,
testes ember volt, pirospozsg ás arccal és tokával, falreng ető nevetéssel,
ráadásul volt feleség e is.
Amikor Deborah felpillantott, úg y érezte, Marlene fürkészőn néz rá.
– Adhatok eg y tanácsot, chérie? Jobb, ha nem firtatsz ilyen dolg okat.
A férfiak nem szeretik, ha a nők ilyesmin törik a buksijukat. Érted?
Deborah érezte, hog y elönti a düh a kioktatástól, ezért a kelleténél
élesebben válaszolt.
– Értem. Azt akarod mondani, hog y fog jam be a szám, és ne g ondoljak
butaság okat.
– Nem, chérie. Azt mondom, hog y ne g ondolj veszélyes dolg okat.
Gyere! Jobb, ha meg yünk.
Felkapta a kézitáskáját, odavetett eg y bankót az asztalra, majd a kijárat
felé indult; Deborah-nak nem maradt más választása, mint hog y kövesse.
Visszaúton a szállodába Marlene eg yedül vitte a szót. Deborah
leereszkedően hallg atott, közben tüntetően kibámult az ablakon.
Marlene nem zavartatta mag át, és tovább locsog ott. Amikor meg álltak a
Grand Hotel előtt, és a portás kiviharzott, hog y kinyissa az ajtót
Deborah-nak, Marlene finoman meg érintette a barátnője vállát, és
visszahúzta. Hang ja, amely az előbb még olyan felszínesen cseng ett,
váratlanul komolyabb lett.
– Eg y szóra, Maria! Ismered a mondást, hog y ki mint veti ág yát, úg y
alussza álmát. Ezt ne feledd! Holnap meg int érted jövök. Ug yanebben az
időben. Au revoir, chérie!
Azzal mag ára hag yta az elképedt Deborah-t, aki csak bámult utána.
Ig azából dühöng eni akart, de úg y érezte, képtelen rá. Eddig a pillanatig
úg y hitte, már kiismerte valamennyire Marlenét. De mit jelenthetett ez a
hirtelen hang nemváltás? Újabb fig yelmeztetést?
[5] Nos; kedvesem; nagyon csinos – A szerk.
 Harminckilencedik fejezet

Albrecht esti visszatéréséig még órák voltak, íg y Deborah-nak elég ideje

maradt, hog y Marlene személyén g ondolkodjon. Azt elismerte, hog y a
nő nincs híján a vonzerőnek, és okosabb, mint amilyennek mutatja
mag át. Bizonyos értelemben Mag dára emlékeztette, akiben szintén több
minden rejtőzött, mint amit az ember g ondolt róla.
De Deborah-t még ennél is jobban fog lalkoztatta a teherautón látott
emberek sorsa. Úg y szállították őket, mint az állatokat, csak mert zsidók!
Életében ma először tudatosult benne, hog y az apja révén neki is zsidó
g yökerei vannak. A zsidó vallást nem nag yon ismerte, az apja nem
g yakorolta a hitét, de népe szenvedéstörténetéről mesélt a lányának, és
meg tanította neki a héber nyelvet. Deborah azok közé az emberek közé
tartozott, eg y volt közülük!
Hirtelen meg értette, miért nem akart eddig ezzel a g ondolattal
fog lalkozni. Őt és az öccsét Albrecht az utolsó pillanatban meg mentette,
de azokat a szerencsétleneket ki menti meg ?
Deborah eddig úg y hitte, annak az iszonytató müncheni éjszakának az
emlékét örökre eltemette, azzal, hog y fájdalmat okozott mag ának. De a
félelem nem tűnt el, és most újraélte az akkori érzéseket. Hirtelen
vakrémület lett úrrá rajta. Nem kapott leveg őt, és azt hitte, menten
meg fullad. Letépte mag áról a ruhát, és berohant a fürdőszobába.
Felkapta a kefét, és olyan erővel súrolta a csupasz bőrét, hog y kicsordult
a vére. De a fájdalom most nem seg ített, a félelmet nem lehet lesikálni.
A földre rog yott, majd eg y idő után kimászott a fürdőszobából az ág yba,
a fehér futószőnyeg en vérnyomokat hag yva mag a után.
Összekuporodott az ág yban, de nem tudott meg nyug odni. Felült, és az
őt körülvevő mérhetetlen fényűzést szemlélve váratlanul szég yen
öntötte el – és vele eg yütt fájdalom is.
Eg y idő után aztán meg nyug odott, felkelt, és kitakarította a
fürdőszobát, kitisztította a szőnyeg ből a vérfoltokat, amennyire hideg
vízzel tudta.

Amikor Albrecht este visszatért, az íróasztalnál találta Deborah-t, aki

mezítláb, hosszú köntösben eg y levelet fog almazott az öccsének. Az
elsőt, amióta útra kelt Albrechttel.
– Jó estét, kedvesem! Jó napod volt Marlenével? – a férfi átvág ott a
szobán, és meg csókolta a lány nyakát. Rög tön látta, hog y valami
meg változott rajta, de képtelen volt rájönni, hog y mi lehet az.
Deborah hozzá fordult, és már az első mondata semmibe vette Marlene
jó tanácsát.
– Nem, nem volt jó napom. Vég ig kellett néznem, ahog y nag y
teherautók rémült nőket és g yerekeket szállítanak. Zsidó fog lyokat. A te
SS-bajtársaid tették. Tudsz róla?
Albrecht most jött rá, mi változott meg rajta. Deborah most valahog y
komolyabbnak, érettebbnek tűnt. Mi az ördög történt vele? Gyanakvóan
szemlélte a lány hanyag öltözékét és kócos haját.
– Ezt meg mire véljem? Csak nem az a színésznő ültette el a bog arat a
füledben? – felelte dühösen.
Deborah azonnal felismerte, hog y hibázott.
– Nem, neki ehhez semmi köze, Albrecht. Épp ellenkezőleg , azt
mondta, ne is törődjek velük, mert mind bűnözők – válaszolta sietve. –
De hát mind Dávid-csillag ot viseltek! Lehetetlen, hog y a g yerekek is
mind bűnözők volnának! Arra g ondoltam, hog y hasonló tévedésről lehet
szó, mint amikor az SS-tisztek betörtek hozzánk, és elvittek Wolferllel
eg yütt.
Albrecht néhány másodpercig szemlélte, majd nyug odtan azt mondta:
– Ne törd ilyesmin azt a helyes kis buksidat, Maria! Ez politika, és a
Führer tudja, mit csinál. Inkább öltözz fel, és csinosítsd ki mag ad nekem.
Amon és a kísérője nemsokára meg érkeznek, és elhozzák eg y barátjukat
is. Eg yütt vacsorázunk a városban.
– Nem érted, miről beszélek, Albrecht? Kizárólag nők és g yerekek
voltak. Nem tudnál valamit tenni értük? Kérlek… A kedvemért!
Albrecht a lány kipirult arcát nézte, és rájött, addig nem nyug szik,
amíg azt nem mondja neki, amit hallani akar.
– Hát jó. Ha ennyire a szíveden viseled azoknak az ismeretlen
embereknek a sorsát, holnap utánajárok, és meg látom, mit tehetek. De
most eg y szót se róla többet, világ os? Ig yekezz, nem akarok elkésni! –
Felhúzta a lányt a székről, mag ához szorította, és addig csókolta, amíg
úg y nem érezte, hog y ellazul a karjában.

Kellemes este volt. Amon Göth, ha akart, nag yon kedélyesen tudott
cseveg ni. Fiatal barátnője, Ing rid pedig eg ész este imádattal csüng ött az
ajkán. Deborah mulatság osnak találta.
Amon Göth barátja is érdekesnek tűnt. Oskar Schindlerként
mutatkozott be. Mag as volt, a pillantása komoly, és csípős humora
Deborah-t az apjára emlékeztette. Hosszan és izg atottan beszélg ettek az
operáról és a zenéről. Más ismerősök is csatlakoztak hozzájuk,
töméntelen mennyiség ű alkohol fog yott, és ahog y ürültek az asztalon
álló üveg ek, eg yre zajosabb lett a társaság . A vég én meg int Deborah volt
az eg yetlen józan ember. Minél jobban lerészeg edtek a többiek – Albrecht
fog ta vissza mag át mind közül a leg inkább –, a lány annál ideg enebbnek
érezte mag át közöttük. Átfutott az ag yán a g ondolat, hog y vajon mit
keres itt ezek között az emberek között. Mi dolg a velük?
Utazásuk meg kezdése óta először fog ta el a honvág y, és rossz lett a
lelkiismerete, mert eg yedül hag yta az öccsét. Noha Poldi bácsi íg éretet
tett rá, hog y a g ondját viseli, az nem volt ug yanaz. Vág yott Wolferl és az
ő g yermeki ártatlanság a után.
Az éjszaka a szokásos módon, Albrechttel csillapította az étvág yát, és
első alkalommal fordult elő, hog y nem lakott jól vele. Másnap csak úg y
tudott meg könnyebbülni, hog y meg vág ta a karját a g yümölcshámozó
késsel. Most először, amióta eljött Münchenből.
 Negyvenedik fejezet

Másnap tizeneg y óra körül a recepció Marlene Kalten látog atását

jelentette. Deborah nem volt benne biztos, hog y a barátnője tényleg
eljön, de beismerte mag ának, hog y a szíve mélyén reménykedett benne.
Már korán reg g el felkészült arra, hog y elmennek. A levelet meg írta az
öccsének, és átadta a portásnak.
Albrecht már hajnalban útnak indult. Mielőtt elment volna, Deborah
még eg yszer a szavát vette, hog y utánajár a zsidó családok sorsának.
A lány makacsság a miatt elég csúnya jelenet bontakozott ki közöttük.
Aztán Albrecht köszönés nélkül távozott, Deborah pedig mag ára maradt
a kellemetlen érzéssel, hog y talán túl messzire ment, és vég ső soron
nem ért el semmit.
Marlene vidám és könnyed volt, mint mindig , csacsog ott eg y sort az
időjárásról, majd azt javasolta, kiránduljanak a Planty Parkba, amely a
Stare Miastót, az óvárost övezte, ott, ahol a középkorban falak óvták a
települést.
Deborah-nak nem volt ellenvetése. Az Albrechttel való civódás után
vág yott rá, hog y kimozduljon, és friss leveg őt szívjon. Marlene a
Flórián-kapuhoz, a Wawel várának utolsó maradványához, a park eg yik
bejáratához vezényelte a sofőrt.
– Olyan sápadt vag y, chérie. Rosszul aludtál? – kezdte Marlene a
társalg ást, amikor beléptek a parkba. Világ oskék tavaszi ruhát viselt, a
hozzá illő kalappal, amelyen eg y hetyke toll pompázott. Ártalmatlan
kérdés volt csupán, de ha Deborah felnézett volna, láthatta volna Marlene
izg atott arckifejezését.
– Ig en, hosszú volt a teg napi nap – mormog ta a lány, és nem akarta
elárulni, hog y nem szívlelte meg barátnője tanácsát, amíg nem tudta,
mit sikerült elérnie a közbeavatkozásával.
Marlene mindent tudón bólintott, de Deborah ezt sem vette észre,
mert mereven a földre szeg ezte a tekintetét, és csak a nő cipőjét látta,
amely olyan volt, mint amit az anyja is szívesen hordott. Hevesen
vág yott most Elisabeth után, és kicsordult a könnye.
– De chérie… Mi a baj? – kiáltott Marlene. Átkarolta Deborah vállát, és
eg y hatalmas tölg y alatt álló pad felé irányította a lépteiket. Ott leültette
a szipog ó lányt, keresett eg y zsebkendőt a táskájában, és a kezébe
nyomta. Aztán mellé telepedett, átölelte, és meg várta, amíg a zokog ása
csillapodik.
Deborah lassan meg nyug odott, és mindent elmesélt Marlenének: az
apja nyomtalan eltűnését, az éjszakai rajtaütést, az anyja halálát, és azt is,
hog y a mostohaapja eg yben a szeretője is. Óvatosság ból csupán azt
hallg atta el, hog y az apja zsidó volt, ő mag a pedig félzsidó. Marlene
meg nyug tatóan ciróg atta a haját, és csak annyit mondott:
– Szeg ény kicsikém!
Eg yetlen szóval sem vig asztalta tovább, és nem tett meg jeg yzést arra,
hog y Deborah a mostohaapja szeretőjévé lett, és a lány hálás volt neki
ezért.
A két fiatal nő ücsörg ött még eg y kicsit, majd lassan folytatta a sétát.
Marlene is mesélt az életéről, majd arról áradozott, hog y találkozott
Coco Chanellel a párizsi otthonában, a Ritz Hotelben.
– Alors, nag yon modern nő. Sosem ment férjhez, azt tesz a szeretőjévé,
akit csak akar. Jelenleg a német Dincklag e báróval van eg yütt, a
birodalmi propag andaminisztérium különmeg bízottjával. Tizenhárom
évvel fiatalabb nála – tette hozzá őszinte csodálattal, majd sóhajtott
eg yet, és Deborah feltételezte, azt kívánja, bárcsak Ernst is tizenhárom
évvel fiatalabb volna a mostani koránál.
Deborah-nak nehezére esett Marlenére fig yelni. Alig várta az estét,
noha félt is tőle. Nemcsak a deportáltak miatt ag g ódott, hanem azért is,
hog y hányadán állnak most Albrechttel. Először történt meg , hog y a
férfi éles hang on rendreutasította, és olyan durván meg szorította, hog y
kék foltok maradtak a karján.
A saját bőrén tapasztalta meg , hog y a cselekedeteinek következményei
vannak. Ok és okozat kéz a kézben jár, tanította neki eg ykor az apja. De ő
semmibe vette. Azon töpreng ett, mi lesz, ha a férfi ma este azt mondja,
hog y semmit nem ért el? Mitévő lesz akkor? De már tudta is a választ,
hog y semmit nem tehet.
Nincs pénze, kiskorú, és eg y ideg en ország ban tartózkodik. Teljes
mértékben füg g Albrechttől, ez ma először tudatosult benne úg y ig azán.
Átjárta a tehetetlenség és a mag ány érzése.
– Nem hallg attál rám, ig az? Szóltál Albrechtnek a zsidóüg y miatt –
szakította félbe Marlene Deborah töpreng ését.
A lány riadtan kapta fel a fejét. Nem is vette észre, hog y már eg y ideje
némán lépkednek eg ymás mellett, és Marlene közben alaposan
meg fig yelte. A tag adás értelmetlen lett volna.
– Ig en – vallotta be vonakodva.
– Alors, és persze összekaptatok rajta. – Nem kérdés volt, ezért aztán
Deborah csak vág ott eg y kelletlen g rimaszt, miközben a cipője orrával
belerúg ott néhány kavicsba. – És? Mennyire rossz a helyzet?
Erre már válaszolnia kellett. Marlene meg állt, kényszerítve Deborah-t,
hog y ő is íg y teg yen. Dacosan szeg te fel a fejét, és vég re Marlene őszinte,
tiszta szemébe nézett. A leg nag yobb meg lepetésére nem szemrehányást,
sokkal inkább eg yüttérzést látott benne.
Deborah feszültség e alábbhag yott, felismerve, hog y Marlene
személyében ig az barátra lelt. Talán még sincs annyira eg yedül, mint
hitte. Bizonytalanul vállat vont.
– Attól tartok, ez csak este derül ki.
– Meg ütött, chérie? – Marlene hang ja olyan közönyös volt, mintha csak
az időjárásról érdeklődne, ezért Deborah nem érezte a kérdést
tolakodónak. Átfutott az ag yán, hog y talán a nőnek is vannak ilyen
tapasztalatai.
– Nem, nem ütött meg , bár elég durva volt. De nem ez a g ond.
Szerintem… – Deborah nem találta a szavakat.
– Hanem? – firtatta óvatosan Marlene.
– Valahog y… Valahog y más volt, mint eg yébként – habog ta Deborah,
és tanácstalanul felvonta a vállát.
De úg y tűnt, hog y Marlene meg értette, mert mindentudóan bólintott:
– Hány éves vag y te eg yáltalán, ma petite?
– Tizenhét, nemsokára, júniusban tizennyolc.
 – Azt a rohadt életbe! – szaladt ki a száján. – Én meg azt hittem,
leg alább húsz, vag y eg y kicsit több. Na, nem azért, jól tartod mag ad, de
ez meg mag yaráz néhány dolg ot. Albrecht az első férfi az életedben,
ug ye? – Nem annyira kérdés volt, mint inkább kijelentés. Aztán íg y
folytatta: – Nem ismerem pontosan a viszonyotokat, de el tudom
képzelni. Albrecht befolyásos ember, vag yonos és jóképű, és leg alább
húsz évvel idősebb nálad. Nem csoda, hog y felkeltette az érdeklődésedet.
Az ember minden kapcsolat elején szemellenzővel nézi a dolg okat,
Maria, és olyannak látja a másikat, amilyennek látni akarja. De eljön a
nap, amelyen aztán elkezdi olyannak látni, amilyen valójában. Ma reg g el
meg kaptad a leckét. Ig yekezz g yorsan meg tanulni, különben
meg ismétlődik. Jobb, ha felkészülsz rá.
– Szerinted nem túlzás ezt ilyen eg yszerűen nézni? – tiltakozott
Deborah, mert úg y érezte, a barátnője nem veszi kellően komolyan.
Marlene szemmel láthatólag nem is várta, hog y a lány eg yetértsen
vele.
– Alors, természetesen ig azad van, chérie. Ennyire azért tényleg nem
eg yszerű. Rossz idők járnak. Háború van. És nemcsak ideg en ország ok
ellen viselünk hadat, hanem a sajátunk ellen is. – Elhallg atott eg y kicsit,
és körülnézett, mintha attól félne, kihallg atják őket, bár senki sem volt a
közvetlen közelükben. Meg rag adta Deborah kezét, és eg y másik padhoz
vezette. – Gyere, üljünk le ide eg y kicsit! Először is… ig az, hog y zsidó
származású vag y?
A kérdés teljesen váratlanul érte a lányt, de sokatmondó arckifejezése
elég válasz volt Marlenének.
– Vag y úg y! Semmi vész.
– De honnan tudod? – nyög te ki a lány.
Albrecht az öccse életére meg eskette, hog y senkinek sem árulja el.
– Brig itte Frank fűnek-fának híreszteli, már az eg ész város tudja. Buta
liba, és féltékeny rád. Nem kerülte el a fig yelmét, hog y nézett rád a férje.
Jó lesz résen lenned. Ne menj el többet, ha meg hívnak, akkor talán
meg feledkezik rólad. De valójában azt akarom mondani, milyen
veszélyes ma a zsidó származás. Ha zsidó vag y, az eg yenlő a halálos
ítélettel, nem több és nem kevesebb. Úg yhog y lég y nag yon óvatos, és ne
provokáld a szeretődet!
– De alapjában véve nem is vag yok zsidó, ahhoz, hog y ig azán az
leg yek, az anyámnak kellett volna zsidónak lennie. De nekem az apám
volt az. A náciknak fog almuk sincs a zsidó származástanról – védekezett
Deborah, és fel sem tűnt neki, hog y most először beszélt az apjáról múlt
időben.
– Nem hinném, hog y a kormányunkat érdeklik az efféle finomság ok.
Az ő szemükben félig zsidó vag y, keverék, akit a nürnberg i törvények
értelmében zsidóként kell kezelni. Albrecht az eg yetlen, aki közted és a
törvény között áll. Ő az eg yetlen védőbástyád. Érted, mit jelent ez? –
Marlene hang ja eg yre bizalmasabb lett. Aztán hirtelen elnémult, a
Deborah arcára kiülő érzelmeket fig yelte, amelyek elárulták, hog y a lány
felfog ta, mi következik mindebből.
Deborah elfordult tőle, mert nem bírta tovább elviselni kutató
pillantását. Ökölbe szorított kézzel bámult a mellettük álló fára, mintha
meg akarná ütni.
– Ez azt jelenti, hog y teljes eg észében ki vag yok szolg áltatva
Albrechtnek – mondta tompa hang on. Már korábban is meg fordult
ilyesmi a fejében, de mindig azt hitte, van választása. A keg yetlen
valóság olyan volt, akár eg y arculcsapás. Ig azából nem ért többet, mint
eg y rabszolg a. Meg fosztották minden jog ától, és védtelen volt.
Marlene g yeng éden meg fog ta az állát.
– Tudom, hog y ez nehéz. Veszélyes és g onosz időket élünk, és
veszélyes férfiakkal adtuk össze mag unkat. De meg kell próbálnunk
valahog y túlélni. Seg ítek neked. Jól van, ma petite?
Deborah bólintott, és ig yekezett meg állni, hog y el ne sírja mag át.
– Eg yébként, Marlene – fakadt ki –, nem is Mariának hívnak. Csak
Albrecht szólít íg y. Deborah a nevem.
Marlene hosszan nézett rá, majd azt felelte:
– Köszönöm, hog y meg bízol bennem, Deborah.
A két fiatal nő átölelte eg ymást.
Ebben a pillanatban eg y lány riadt sikolya hang zott fel a parkban.
Összenéztek, eg yszerre felug rottak, majd g ondolkodás nélkül arrafelé
rohantak, amerről a hang ot hallották. Átvág tak a frissen nyírt g yepen.
Deborah-nak hirtelen az eg yik cipősarka elsüllyedt, és ő elvág ódott.
Marlene már harminc méterrel előtte járt, mire feltápászkodott.
Eg y lány szaladt velük szembe halálra váltan. Zokog va vetette mag át
Marlene karjába, és lerántotta mag ával a fiatal nőt a földre, miközben
szívet tépően azt kiáltotta:
– Seg ítsen! Kérem, kérem, seg ítsen!
Marlene felnézett, és meg látta az üldözőket, a két férfit, akik éppen
áttörtek a g yepet övező sövényen, és futólépésben közeledtek feléjük. Az
eg yiküket ismerte! Az eg yik barátja, Jakob mutatta meg neki eg yszer, és
óva intette tőle. A hírhedt szmalcownikok, azon leng yelek eg yike volt,
akik bujkáló zsidókat kutattak fel és zsaroltak meg , és ha nem tudtak
fizetni, pénzért elárulták őket a németeknek.
Marlene villámg yorsan átlátta a helyzetet, észrevette a lány
szakadozott ruháját, a szépség ét és a Dávid-csillag ot a karján. A férfiak
sokatmondó arcán látszott, hog y mielőtt kiszolg áltatták volna őt, még
kedvüket lelték benne. Marlene számára azonnal világ ossá vált, hog y
nem tudná anélkül meg menteni, hog y nag y veszélybe ne sodorná mag át
és Deborah-t. Nem kockáztathatta meg , hog y a szmalcownikok
látóterébe kerüljön, mert mindenhol voltak kémjeik.
Amilyen g yeng éden csak tudta, eltolta mag ától a lányt, aki félelmében
eg yre erősebben csimpaszkodott bele. A férfiak épp abban a pillanatban
értek melléjük, mint Deborah, aki rög tön Marlene mellé állt.
– Mi folyik itt? Mi baja a lánynak? – kérdezte kifulladva.
Marlene meg szorította a karját, és fig yelmeztető pillantást vetett rá.
– Semmi, eg yáltalán semmi, kisasszony – mondta az eg yik odaérkező
férfi tört németség g el. Láthatóan nem tetszett neki a nők
közbeavatkozása. – Majd mi g ondját viseljük. Csak eg y szökevény
zsidófattyú.
A nyöszörg ő lány hosszú fekete hajába markolt, és durván mag ához
rántotta. A lány felsikoltott fájdalmában, mire Deborah felháborodottan
vetette mag át a férfira.
– Mit művel? Azonnal eressze el! Nem látja, hog y fáj neki?
A férfi, akinek világ os volt, hog y két német nővel áll szemben, eg y
pillanatra elbizonytalanodott. A fiatalabb társának viszont nem nag yon
voltak ag g ályai. Meg rag adta Deborah-t, és ellökte.
– Leg yenek észnél, hölg yeim! Eg y bűnöző elfog ásában akadályoznak
minket. Jobb, ha most eltűnnek – morog ta fenyeg etően. Terpeszben
Deborah elé állt, és a feg yverére tette a kezét.
Marlene érzékelte mindenre elszántság át, látta az üveg es tekintetét, és
érezte az alkoholszag ot is. Ug yanakkor észrevette a kipirult Deborah
felháborodását is. Tudta, hog y közbe kell avatkoznia, hog y meg mentse a
helyzetet. Időközben nag y nehezen kiszabadította mag át a rémült lány
szorításából.
– De uraim! Mi ez a durvaság ? Bocsássanak meg a fiatal és heves
barátnőmnek! Csak meg ijedt. Természetesen nem akadályozzuk
mag ukat, hog y teljesítsék a kötelesség üket. – Lehajolt Deborah-hoz,
mintha fel akarná seg íteni, és odasziszeg te neki: – Elment az eszed, a
fenébe is! Eg y szót sem értettél abból, amit az imént mondtam? Fog d
már fel! Nem seg íthetsz rajta! Zsidó! Vele eg yütt akarsz meg halni? Mi
lesz akkor az öcséddel?
Az öccsének említése észre térítette Deborah-t. Marlene durván
felrántotta, és mag a után húzta a Flórián-kapu felé, ahol vég re
meg álltak. Számos járókelő bámulta őket kíváncsian, közöttük két tiszt
is, akik láthatólag felismerték Marlenét. Ő eg y leg yintéssel a tudtukra
adta, hog y az ég világ on semmi baj.
Íg y nem nag yon sétálg athattak tovább, mert a frizurájuk kócos volt, a
selyemharisnyájuk kiszakadt, a tavaszi kosztümjüket fűfoltok tarkították.
Marlene azt is meg állapította, hog y elveszítette a kalapját, Deborah
pedig a bal cipőjét. Azt tervezte, hog y újabb heg yi beszédet tart a
barátnőjének, de aztán letett róla.
– Gyere! Visszaviszlek a szállodába – szólt rá.
Marlene sofőrje a kőkapunak dőlve cig arettázott, és a fiatal nő úg y
érezte, neki is jót tenne eg y szál. A sofőr meg értette vág yakozó
pillantását, és meg kínálta, de Marlene elutasította. Valami vacak dohány
volt, amely szétmarja az ember tüdejét, ha nem vig yáz. Leg nag yobb
meg lepetésére azonban Deborah zavarodottság ában elfog adta. Marlene
jól ismerte az érzést, sokszor meg tapasztalta már a saját bőrén.
A sofőr tüzet adott Deborah-nak. Az első szippantást vad köhög őroham
követte, mire Marlene finoman elvette tőle a füstölg ő cig arettát, és
visszaadta a sofőrnek.
Marlene a kocsihoz vezette a leveg ő után kapkodó lányt, és türelmesen
meg várta, amíg újra teleszívja a tüdejét friss leveg ővel.
– Na? Jobban vag y? – Ez volt minden, amit kérdezett tőle, amíg meg
nem érkeztek a Grand Hotelhez. Deborah sértett hallg atással büntette, és
köszönés nélkül szállt ki.
Leg nag yobb meg lepetésére Marlene nem hajtatott tovább. Helyette
meg kérte a sofőrjét, hog y várjon, és ő is kiszállt a limuzinból. Deborah
sértetten elfordult tőle, levette a meg maradt cipőjét, és harisnyában
vág ott át az előcsarnokon, de a nő kéretlenül követte.
A lakosztály ajtaja előtt Deborah tett eg y bátortalan kísérletet rá, hog y
Marlene kívül maradjon, de az nem hag yta mag át, és belépett a szobába.
Deborah túl kimerült volt ahhoz, hog y tovább küzdjön nyakas
barátnője ellen. Piszkosan, ahog y volt, az ág yra feküdt,
összeg ömbölyödött, és hátat fordított Marlenének. Nem akart mást, csak
eg yedül maradni. Arra számított, a másik majd meg bántódik, amiért
semmibe veszi, és eltűnik. De Marlene rá se rántott a lány udvariatlan
viselkedésére, és körülnézett a luxuslakosztályban. Öntött mag ának eg y
konyakot az asztalon álló üveg ből, vett eg y hamvas őszibarackot a
g yümölcskosárból, kényelembe helyezte mag át a kanapén, és várt.
A hallg atásban is éppen olyan jó volt, mint az órákon át tartó felszínes
cseveg ésben.
Húsz percbe telt, mire a lány kipattant az ág yból, és azt sziszeg te:
– Mit akarsz még tőlem? Tűnj el vég re! Hag yj békén!
Leg alább már nem sír, állapította meg Marlene hig g adtan. A lány
fiatal volt, heves és idealista, tele harag g al, ami veszélyes és
robbanékony eleg y. De nincs híján a bátorság nak, ahog y azt ma be is
bizonyította, amikor habozás nélkül a szmalcownikra vetette mag át.
Marlenének volt eg y terve, amely ha nem sikerül, az életébe kerül.
Habozott, mert tudta, hog y rendkívül elővig yázatosnak kell lennie.
Először is próbára teszi a lányt.
– Tudom, milyen borzasztó volt ez a mai eset, ma petite. Hidd el,
meg értelek, nag yon is jól. De semmit sem tehettünk azért a
szerencsétlen lányért, menthetetlen volt. Azok a férfiak bármi áron el
akarták kapni. – Marlene csak eg y meg vető horkantást kapott válaszként.
– Az a lány a zsákmányuk volt. Hallg ass ide, chérie. Soha ne állj a vadász
és a zsákmánya közé, különben te is áldozat leszel. Nem seg íthettünk
rajta. A férfi már a feg yveréért nyúlt. És részeg volt.
– Dehog ynem seg íthettünk volna! Mindig lehet seg íteni! És hag yd
abba ezt az állandó chérie-zést! Már hallani sem bírom! – dohog ott
Deborah.
Marlene azonban felismerte, hog y már nincs ig azi ellenkezés a
hang jában.
– Hát, jól van – tette kecsesen keresztbe a lábát. – Akkor mondd el,
hog y szerinted mit tehettünk volna. Esetleg seg ítség ért kiabálunk, és
még több náci kollaboránst csábítunk oda? Vag y rájuk vetjük mag unkat,
elvesszük a feg yverüket, és sakkban tartjuk őket, amíg a lány elmenekül?
Vag y még jobb, lelőjük a férfiakat, és a lánnyal eg yütt elmenekülünk. De
hová?
Válaszként Deborah csípőre tett kézzel elé állt, és szikrázó szemmel
nézett rá. Percekig tartó tehetetlen toporg ás után eg y dühös
horkantással elfordult tőle, beviharzott a fürdőszobába, és bevág ta mag a
után az ajtót. Rög tön ezután Marlene víz zubog ását hallotta. Jó ötletnek
találta a fürdőt. Levetette a piszkos ruháját és az alsóneműjét,
szerteszéjjel szórta őket, nag yvonalúan töltött mag ának a konyakból
ismét, majd eg y hajtásra kiitta. Aztán pucéran követte Deborah-t a
fürdőszobába, és bemászott duzzog ó barátnője mellé a nag y kádba.
– Jó kis fürdőkád! – mondta Marlene, és eg y jóleső sóhajjal kényelembe
helyezte mag át.
– Örülök, hog y tetszik – felelte Deborah látszólag mérg esen a másik
pimasz betolakodása miatt.
– Mennyi hab! – nevetett Marlene, és eg y nag y puha felhőt fújt
Deborah felé.
A lány kitért a hablabda elől, de harag os arckifejezése kissé
meg enyhült. Kíváncsi volt, miért ilyen rámenős a barátnője.
Marlene nem is veszteg ette az idejét.
– Az előbb azt mondtad, hog y mindig lehet tenni valamit. Kíváncsi
vag yok, mire g ondoltál.
Deborah hallg atott, és a vizet fig yelte. Vég ül halkan azt mondta:
– Leg alább meg kell próbálni seg íteni a zsidóknak, nem?
Marlene nem érte be ennyivel.
– Szép g ondolat, bár nem ig azán kivitelezhető. Te mit tennél?
Besétálnál a táborba, és élelmiszert meg ruhát osztanál szét a zsidók
között?
– Milyen táborba? – kérdezte Deborah zavartan, és felpillantott a
buborékokról.
Marlene hitetlenkedve csóválta a fejét.
– Uram, seg íts! – kiáltotta a mennyezet felé. – Ez nem lehet ig az! Te
melyik bolyg óról jöttél?
Nyilvánvalóan rosszabb a helyzet, mint azt feltételezte. Deborah
hihetetlenül tájékozatlan. Vajon hová tette a fülét, amikor a
díszvacsorákon ült? Hiszen az idő felében erről folyt a szó!
Noha Marlene újból meg ing ott, nem adhatta fel a tervét, mert a lány
elképzelhetetlenül értékes lehet az üg y szempontjából. Csak üg yesen kell
csinálnia.
– Neked tényleg fog almad sincs róla, mi folyik körülötted? Bámulatos,
ahhoz képest, amin a családoddal eg yütt keresztülmentél! Arra, hog y
háborúban állunk, talán már mag adtól is rájöttél. Ha másból nem, abból,
hog y mindenfelé eg yenruhások szaladg álnak. Albrecht is ilyet hord, azt
a feketét a halálfejjel. Mondd csak, ma petite, tudod te eg yáltalán, ő mit
csinál? Nem a fronton harcol. De akkor mi a csudát csinál ebben a
háborúban? Mi a dolg a? Mit keres itt a főkormányzóság ban? – ütötte a
vasat Marlene, mert tisztában kellett lennie mindezzel.
De Deborah csak a habbal játszadozott, majd hirtelen lemerült a víz alá.
Marlene nem moccant, várt. Eg y perc múlva a lány felbukkant, és némi
iróniával meg kérdezte:
– Ernst is eg yenruhát hord. Ő mit csinál a háborúban?
Lég y résen, g ondolta Marlene, aki már eltökélte, mindenképp
meg nyeri ezt a lányt az üg yének. Albrecht Brunnmann kulcsszerepet
játszik ebben a háborúban, és neki ki kell használnia a lehetőség et, hog y
a közelébe férkőzzön.
 – Ig en. Ig azad van. Pont erről van szó. Ha komolyan g ondolod, hog y
seg íteni akarsz a zsidóknak, elárulom neked, mit csinál Ernst, te pedig
cserébe elárulod nekem, mit csinál Albrecht. Benne vag y?
– Benne – felelte Deborah, majd lefeg yverző őszinteség g el hozzátette:
–, de attól tartok, elég eg yoldalú az üzlet. Tényleg nem tudom, mit
csinál Albrecht, leszámítva, hog y keresztül-kasul utazik a világ ban.
Sosem beszélünk erről. Csak annyit mondott eg yszer, hog y eg y háborút
a jó szervezéssel lehet meg nyerni. Talán valami ilyesmivel fog lalkozik.
De hog y pontosan miről van szó, tényleg nem tudom.
Marlene kis híján kinevette. Olyan volt, mintha a lány korábban sosem
tűnődött volna el ezen, mintha most szembesült volna először a saját
tudatlanság ával.
– Ezen könnyű seg íteni. Érdeklődj a munkájáról. De lég y óvatos! Ne
fag g asd, inkább hízeleg j neki azzal, mennyire érdeklődsz iránta.
A férfiak szeretik, ha csodálják a munkájukat. Ernst úg y tud beszélni
róla, mint a vízfolyás.
– Attól félek, Albrecht más. Leg alábbis azt hiszem – válaszolta
Deborah. Felidézett néhány esetet, amikor a férfinak lehetőség e volt a
munkájáról mesélni, és úg y emlékezett, mindig nag yon rövidre fog ta,
mintha nem szívesen beszélne róla. Ezért aztán ő nem is firtatta soha.
– Van az az aktatáskája, amelyet mindig mag ával cipel. Miért nem
kukkantasz bele eg yszer? – Marlene ig yekezett közömbös hang ot
meg ütni, bár a csoportja túl vérmes reményeket fűzött ahhoz a táskához.
– Nem lehet. Amint visszaér, kiveszi belőle a papírokat, és bezárja őket
a szálloda széfjébe.
– Van széf a szobában? – képedt el Marlene, és a szívverése felg yorsult.
– Ig en, eg y szekrény. A hálószobában van a tükör mög ött.
– Mutasd meg ! – kérte a nő, és már félig ki is emelkedett a vízből.
– Várj! – szólt rá Deborah.
Marlene meg dermedt mozdulat közben. Lehet, hog y túl g yorsan
haladt?
Deborah elg ondolkodva nézeg ette, érzékelve barátnője izg atottság át,
majd olyasmit mondott, amire Marlene nem számított ilyen hamar.
– Úg y látom, elég kíváncsi vag y, Marlene. Ha nem tudnám, hog y nem
ig az, még azt hinném, valami kém vag y.
Meg lehet, Deborah nem ig azán fig yelt oda, miről beszélnek a férfiak az
asztal körül, de annyit azért felcsipeg etett, hog y tudja, úg y félnek a
kémektől és a szabotázstól, mint a tűztől.
Marlene jól hallhatóan fújta ki a leveg őt. Fel sem tűnt neki, hog y
eddig visszafojtotta a léleg zetét. Lassan vég ig húzta az ujját a víz
felszínén.
– Jobban szeretem az ellenálló nevet, chérie – felelte, kihang súlyozva a
becézést, hog y enyhítse a feszültség et.
Deborah oldalról nézett rá, és a szája szélét rág va, hosszasan
elg ondolkodott.
Vég ül hirtelen felkiáltott:
– Akkor g yere! – Vadul kiug rott a kádból, hatalmas vízzuhatag
kíséretében.
Gyermeki lelkesedése okozott némi lelkifurdalást Marlenének.
Deborah-nak fog alma sem volt, milyen veszélyeknek teszi ki mag át. Neki
csak eg y új, izg almas játéknak tűnt az eg ész, ami a valóság ban akár az
életébe is kerülhet.
Marlene, aki e téren tapasztaltabb volt, tudta, hog y elsőként a veszély
tiszteletére kell meg tanítania a lányt.
Deborah csupaszon és csuromvizesen átszaladt a szomszédos
hálószobába, Marlene pedig követte. A lány meg állt az embernag yság ú
tükör előtt állt, és kinyitotta. Eg y fülke tárult fel mög ötte, amelyben eg y
nag yjából százneg yven centiméter mag as, cseresznyefából készült,
berakásokkal díszített, polírozott szekrény állt. Deborah kinyitotta a
külső ajtót, amely a trezort takarta, és mög ötte feltárult az acélbelső,
amelyen a Királyi Udvari Szállítmányozó, J. Ostertag , Aalen,
Páncélszekrényg yár felirat állt.
Marlene közelebb lépett, és szemüg yre vette a háború előtti modellt.
Nem volt ug yan szakértő, de úg y vélte, eltart pár percig , amíg kinyitja.
Robbanóanyag vag y feszítővas használata szóba sem jöhetett, mert
mindkettő nyomokat hag yna. A kémkedés lényeg e pedig éppen az, hog y
senki se veg ye észre a tevékenység ét, idézte fel mag ában Marlene ismét
Jakob szavait. Milyen titkokat rejteg etsz, te széf? – morfondírozott.
Minek küldött a Birodalom Biztonság i Főhivatala eg y ilyen nag ykutyát,
mint Brunnmann, aki közvetlenül Heydrichnek és Himmlernek van
alárendelve, a főkormányzóság ba? Marlene fig yelmét nem kerülte el,
hog y Hans Frank milyen kellemetlenül beszélt Brunnmann-nal a
Wawelben tartott vacsorán. Talán attól félt, hog y Brunnmann kitúrja
leng yelország i pozíciójából? Külön parancsot kapott a Führer
főhadiszállásáról? Mi történik még Leng yelország g al? A zsidóg ettók
felállítása csak a kezdet?
Marlene felettébb óvatosan rátette a kezét a széfre. Aztán kis híján
meg állt a szíve, amikor a szobaajtó zárjában kulcs fordult. Marlene és
Deborah meg dermedt, és riadt pillantást váltott.
Vajon a szobalány az, vag y Albrecht Brunnmann érkezett? Marlenének
nem maradt, ideje ezen töpreng eni, villámg yorsan döntött. Eg yetlen
mozdulattal becsukta a szekrényt, és visszarántotta a tükröt. Aztán
meg rag adta a ledermedt Deborah-t, és az ág y felé taszig álta, el a
tükörtől. Meztelen testét a lányéhoz nyomta, mintha szeretők volnának,
és szájon csókolta.
Albrechtet különös kép fog adta, amikor belépett: két meztelen nő,
nedvesen fénylő hajjal szenvedélyesen ölelte eg ymást. A látvány
valóság g al sokollta.
Marlenének, aki félig lehunyt szemhéja alól fig yelte, átfutott az ag yán,
hog y Brunnmannt talán élete leg szebb pillanatával ajándékozták meg .
Adott neki néhány másodpercet, hog y összeszedje mag át, és Deborah-
nak is, hog y mag ára találjon az új helyzetben. A lány, bár teljesen
elképedt, nem küzdött az ölelése ellen.
Marlene lassan kibontakozott Deborah karjából, és kutató pillantást
vetett rá. Hirtelen észrevette a tükör alatt kis tócsába g yűlt vizet, amely
a testükről csöpög ött oda. Brunnmann-nak nem szabad észrevennie,
különben azonnal levonja belőle a meg felelő következtetéseket.
Marlene csak eg y módot látott a férfi fig yelmének elterelésére. Meg
kell próbálnia elcsábítani, bár tudta, akkor már két ideg ennek lesz
kiszolg áltatva. Mit lép Brunnmann a csábítási kísérletre? És Deborah?
Lehet, hog y féltékeny lesz, és mindent kitálal?
Marlene meg hozta a döntést. Lassan Albrechthez lépett, akin látszott,
hog y nem hag yja hideg en Marlene testének látványa. Ám még is
vacillált. Elnézett a nő mellett, és pillantása kíváncsian kereste Deborah
tekintetét. Úg y tűnt, a lánynak tetszik, amit lát, és sütött belőle a
várakozás.
Albrecht most Marlenéhez fordult, meg fog ta a kezét, és az ág yhoz
vezette. Leült, míg Marlene várakozóan meg állt előtte. Érezte, hog y a
férfi át akarja venni az irányítást. Az odaintett Deborah-nak, és felemelte
csillog ó, fekete csizmáját, félreérthetetlenül jelezvén, hog y a két fiatal nő
húzza le. Miután meg tették, levetkőztették a férfit. Marlene rövid időre
eltűnt a fürdőszobában, majd eg y lavór meleg vízzel és szivaccsal tért
vissza. Lassú, laza mozdulatokkal mosdatták meg Albrechtet, aki közben
minden csupasz bőrfelületet meg csókolt, amelyet csak tudott, és
g yorsan felbátorodott.
Hamarosan eg yetlen vad, eg ymásba g abalyodó g ombolyag g á váltak.
Albrechttel és Deborah-val ellentétben Marlene nem élvezte a kölcsönös
harapásokat és a durvaság ot. Ami Albrechtnek merő szenvedély volt,
Marlenétől teljes önfeg yelmet kívánt, hog y leg yőzze a viszolyg ását és a
g yűlöletét.
 Negyvenegyedik fejezet

Marlene kihúzódott eg észen az ág y szélére, és undorodó g rimaszra

húzta a száját. Az utolsó hármas eg yüttléte két évvel ezelőtt volt, de
akkor szerelemből tette. A Jakob iránti szerelemből, őmiatta csatlakozott
a leng yel ellenálláshoz is. Ő volt a mozg alom eg yik vezetője. Eg ykor eg y
pár voltak, de az még a háború előtti történet. A férfi teljes
komolyság g al azt mondta Marlenének, hog y szereti, még is elhag yja. Az
érzelmi kötődés a háborús időben csak hátráltatja az üg yet, állította.
Azóta csak ritkán találkoztak, és Jakob akkor Marlenével és a testével
vig asztalódott. Mivel a nő még mindig szerette, beletörődött. A háború
nem tart örökké, és szilárd elhatározása volt, hog y túléli.
Jakob a kezdetek kezdetén meg kérdezte tőle, meddig hajlandó
elmenni, hog y kiűzzék a nácikat az ország ból, és Marlene habozás nélkül
azt felelte:
– A vég sőkig .
Hát most itt a perdöntő bizonyíték, g ondolta, és visszavág yott a kádba,
hog y lemossa mag áról az undorító nácibűzt.
Albrecht félálomban nehézkesen felé fordult. Meg rag adta a csípőjét, és
határozottan mag ához húzta. Elég edettnek tűnt, mint eg y jóllakott,
kövér macska. Marlene g yűlölettel pillantott rá. Miközben a férfi
eg yenletes léleg zését hallg atta, azon tűnődött, hog yan tovább. Alapjában
véve alaposan átg ondolta a tetteit és a lehetség es következményeket, ma
azonban ösztönösen kellett cselekednie, és minden Deborah-n múlt.
Marlene érezte, hog y a lány pont olyan éberen fekszik az ág yban, mint ő
mag a. Vajon min töri a fejét?
Marlenét teljesen váratlanul érte Deborah vadság a a szeretkezés
közben. Úg y viselkedett, mint eg y tapasztalt prostituált. Marlene tudta,
hog y nem kevés férfi éli ki az ág yban a mazochista és szadista vág yait,
de Deborah meg döbbentette. Sejtette, hog y a lányt kielég íthetetlen élni
akarás hajtja, de a most tapasztalt primitív, ösztönös szenvedélye
meg lepte. Sosem látott még hasonlót eg y ilyen fiatal teremtésnél.
Marlene még eg y másik fontos tapasztalatot is szerzett. Úg y tűnt,
Deborah-nak meg van a mag ához való esze, és használja is. Olyan volt,
mint eg y csiszolatlan g yémánt.
– Fent vag y? – törte meg Deborah a csendet.
– Ig en – suttog ta vissza Marlene. – Mire g ondolsz éppen?
– Hog y milyen rámenős vag y – kuncog ott a lány halkan, és jólesően
nyújtózkodott.
– Kösz. Szerinted kimehetek a fürdőbe, vag y akkor felébred Albrecht? –
kérdezte Marlene.
– És ha felébred? Azt csinálunk, amit akarunk – felelte Deborah
mag abiztosan.
Marlene óvatosan kicsusszant az ág yból. Albrecht felmordult, de nem
ébredt fel.
A nő összeszedte szétszórt ruháit, és a tükör elé lépett, mintha meg
akarná nézni mag át, és közben minteg y véletlenül beleejtette a
világ oskék kosztümkabátját a kis tócsába. Miközben felemelte, feltörölte
a padlót, majd lopva Albrechtre pillantott, hog y nem fülelte-e le.
Albrecht nem, de Deborah ig en. Helyeslően bólintott, aztán ő is
kimászott az ág yból, és mezítláb követte Marlenét a fürdőszobába.
– Ajjaj! – nézett a tönkrement ruhákra Marlene karján. – Ezekben nem
mutatkozhatsz. Hozok neked valamit. – Eltűnt eg y időre a hálószobában,
majd eg y szürke ruhával és eg y hozzá illő kabátkával tért vissza. – Itt is
van. Biztos jó lesz rád.
– Köszönöm. – Marlene sietősen bemászott a kádba.
Deborah tétován állt mellette, mintha azt fontolg atná, beszálljon-e
mellé a vízbe, de inkább a törülközőt nyújtotta oda neki. Miközben
Marlene meg törölközött, első ízben nyílt alkalma rá, hog y meg csodálja
Deborah testét, és meg értette, hog y Brunnmann miért volt ennyire a
rabja.
Gyeng éden a lányra mosolyg ott.
– Vehetnél eg y fürdőt, vag y belebújhatnál leg alább eg y köntösbe.
Mindjárt meg fag ysz. – Meg paskolta Deborah karját, és csak akkor vette
észre a számos heg et rajta.
– Mi ez? – kérdezte élesen. Deborah többi sérülését, a horzsolásokat és
a kék foltokat a durva szerelmi játék számlájára írta. De ezek más
jelleg űek voltak és rég ebbiek, lelki kínok nyomai.
– Semmi. – Deborah szég yenkezve húzta el a kezét.
Marlene nem fag g atta, most fontosabb dolg okkal kellett
fog lalkozniuk. Például azzal, hog yan férjenek hozzá Brunnmann széfben
őrzött irataihoz, és hog y Deborah még mindig kész-e seg íteni neki.
Valahog y szóra kell bírnia a lányt, de ha ő nem hajlandó mag ától
meg nyilatkozni, most elbúcsúzik tőle, és majd csak a következő
találkozásukkor puhatolózik tovább. Időhúzásul szántszándékkal lassan
öltözködött. Deborah közben köntösbe bújt, és leült a kád szélére.
Marlene befejezte az öltözködést, a tükörhöz lépett, és vég ig húzta a
kezét a haján. Ekkor Deborah nem éppen halkan azt mondta:
– Én is részt akarok venni az ellenállásban.
– Pszt! – szakadt ki Marlenéből. Villámg yorsan a fürdőszobaajtó felé
kapta a fejét. Vastag ajtó volt, és be is volt csukva, de még is… Leült
Deborah mellé a kád szélére, és nyomatékosan azt suttog ta: – Itt nem
beszélhetünk. Holnap délelőtt meg int érted jövök, ug yanebben az
időben. Akkor majd mindent meg tárg yalunk. És még valami. Tudom,
hog y nehezedre esik, de soha többé ne hozd szóba Albrecht előtt a
zsidótranszportokat, érted? Semmilyen körülmények között nem
mutathatsz eg yüttérzést a zsidók vag y a leng yelek iránt. Viselkedj
hétköznapian, és soha ne kérdezd a munkájáról vag y a táskájáról, a
széfről meg főleg ne. Eddig sem tetted, a jövőben se tedd, mert rög tön
felkeltené a g yanakvását. Mindkettőnk élete attól füg g , továbbra is
meg bízik-e benned. Különben még azelőtt meg halunk, hog y annyit
mondhatnék, „chérie”. Meg értetted?
– Persze – kacsintott Deborah, s eg yáltalán nem tűnt ijedtnek. –
Kérdezhetek valamit?
Marlene már felállt, hog y vessen eg y utolsó kritikus pillantást a
tükörbe.
– Természetesen – mondta, miközben kirúzsozta mag át.
– Miért dolg ozol az ellenállásnak? Én úg y tudtam, színésznő vag y.
 Marlene lassan a lány felé fordult. A szeme szikrát szórt, miközben
fenyeg ető testtartást vett fel. Halkan azt szavalta:
– „Üres a pokol… itt van minden ördög !”[6] – Aztán hozzátette: – Ezt
Shakespeare írta, chérie. Mint ahog y azt is, hog y „Színház az eg ész
világ ”[7].

[6] William Shakespeare: A vihar (Fábri Péter fordítása) – A szerk.

[7] William Shakespeare: Ahogy tetszik (Szabó Lőrinc fordítása) – A szerk.
 Negyvenkettedik fejezet

Másnap Marlene pontosan érkezett. Ismét a Planty Parkba mentek, és

leültek eg y mag ányosan álló padra, távol az úttól. Két órán át üldög éltek
ott, összedug va a fejüket, és Deborah meg kapta élete első leckéjét a
„kémkedés” művészetéből.
Marlene óvakodott tőle, hog y a csoportjáról bármit is mondjon neki,
nem árulta el sem azt, hányan vannak, sem azt, kicsodák, de még csak
azt sem, hog y a vezetőjüket Jakobnak hívják. Pavelként emleg ette.
Deborah-nak meg kellett tanulnia odafig yelni mindenre, ami a
környezetében elhang zik. Sok fontos emberrel akadt dolg a, és a
leg apróbb értesülés is nag y jelentőség ű lehet, akkor is, ha ez neki
mag ának nem tűnik fel. De másoknak nem szabad észrevenniük, hog y
fig yel, és eg yetlen szót sem jeg yezhet le. Észben kell tartania a
hallottakból annyit, amennyit lehet, aztán elismételni Marlenének a
mindennapos találkozásaik alkalmával.
Ám nem mindig lesz lehetőség ük találkozni. Ernst néha rag aszkodott
hozzá, hog y Marlene elkísérje eg y-eg y rövidebb utazásra. A tartalék
hadsereg tisztje volt, az utánpótlásért és a log isztikáért felelt, ezért
aztán g yakran volt úton. Ilyenkor Deborah-nak meg kell várnia, amíg
Marlene visszaér. Albrecht nemrég iben számolt be róla, hog y a munkája
miatt kénytelenek lesznek néhány héttel tovább időzni a
főkormányzóság ban, és íg y júniusig biztosan nem térnek vissza
Münchenbe.
Jakob parancsa úg y szólt, hog y eg y kívülállónak sosem lehet közvetlen
kapcsolata a csoporttal, íg y ha Deborah kudarcot vall, csak Marlenét
fog ja mag ával rántani. Ő is csak néhány embert ismert a csoportból
Jakobon kívül, és azokat is álnéven.
Deborah fig yelmesen vég ig hallg atta Marlenét, és feltett pár kérdést,
amelyet a nő körültekintően meg válaszolt, anélkül hog y meg szeg te
volna hallg atási kötelezettség ét. Közben áldotta mag át, mert a lány
fog ékony volt, g yors felfog óképesség g el, és jó kérdéseket tett fel. Ám az
eg yik kérdése felkészületlenül érte, és kellemetlen érzéseket váltott ki
belőle:
– Szerelmes vag y ebbe a Pavelbe? – Mivel Marlene nem válaszolt
azonnal, íg y folytatta: – Még szép! Láttam, ahog y beszéltél róla. Ernstről
nem íg y beszélsz – közölte diadalittasan.
Marlene mosolyt erőltetett mag ára, és úg y döntött, csak az ig azság
felét vallja be.
– Rég en szerelmes voltam belé, de már elmúlt. Most már csak jó
barátok vag yunk.
Jakob. Az ő kedvéért bújt ág yba a náci nag ykutyákkal, az ő kedvéért
kutatta át a táskáikat és bőröndjeiket, az ő kedvéért hallg atta ki a
beszélg etéseiket. Mindent érte tett. És néha g yűlölte amiatt, hog y a férfi
hag yja mindezt.
Deborah felriasztotta a tépelődéséből.
– Szívesen meg ismerném. Milyen? Jól néz ki?
– Mondd csak, nem fig yeltél az előbb? – csattant fel Marlene
felháborodottan. – Senkinek nincs kapcsolata a többi csoporttag g al. Én
leszek az eg yetlen, akivel beszélhetsz, mindannyiunk biztonság a
érdekében. És ne úg y tekints Pavelre, mint eg y romantikus hősre.
Tudom, hog y még csak tizenhét éves vag y, de ez most nem a meg felelő
pillanat a rajong ásra. Gondold át, hog y tényleg akarod-e ezt az eg észet.
A leg kisebb hiba is az életedbe kerülhet. Mert bezárnak, meg vernek, és
addig kínoznak, amíg el nem mondasz mindent, amit tudsz. Még
kiszállhatsz. Semmit sem tettél. Én pedig rög tön eltűnök az életedből. –
Marlene félig felemelkedett a padról, mintha azonnal el is akarna menni.
– Miért izg atod íg y fel mag ad? Csak kérdeztem. Eg yébként meg pár
hét múlva tizennyolc leszek – felelte duzzog va a lány, és Marlenét újra
elöntötte a kétség , hog y helyes döntés volt-e őt meg környékezni.
A lánynak remek adottság ai vannak, de kieg yensúlyozatlan és szertelen.
Aztán meg adóan sóhajtott. Már késő. Nem tehetett mást, mint hog y
erősen fog ja Deborah kezét, és reménykedik a leg jobbakban. A háború
döntő szakaszba érkezett.
 Leng yelország ban már a háború előtt is voltak antiszemita
mozg almak. Néhány leng yel kollaborált a németekkel, és eltűrték, amit a
zsidókkal tettek. A tiltakozókat elhallg attatták, Krakkó teljes értelmiség e
elmenekült, vag y áldozatul esett a náciknak. Már 1939 novemberében
összeszedték és meg ölték Európa leg rég ebbi eg yetemének, a híres
tizenneg yedik századi Jag elló Eg yetemnek az összes professzorát.
Az ellenállók csoportja kicsi volt, kevés támog atást élvezett, és
mindenekelőtt pénze sem volt. Ez pedig azt jelentette, hog y nem voltak
feg yvereik. Ezért volt az ellenség eikről szerzett leg kisebb értesülésnek is
óriási jelentőség e. Fontosabb volt, mint Marlene élete, és fontosabb, mint
Deborah-é. De Marlene ezt nem mondta ki. Ig azából még mindig tartott
tőle, hog y a lány visszalép. Jakob szerint Albrecht Brunnmann fontos
tényező volt a háborúban. Különböző forrásokból már meg tudott róla
eg yet s mást. Deborah szeretője központi szerepet játszott a nácik másik
nag y háborújában, amely minden európai zsidó élet és kultúra
meg semmisítésére irányult.
Ez volt az eg yik oka, amiért Marlene csatlakozott a Zsidó Harci
Szervezethez, a ZOB-hoz. Félzsidó volt, eredetileg Anna von
Dürkheimnek hívták.
Az anyja g alíciai zsidó volt Krakkóból, az apja fiatal német nemes.
Rang on aluli házasság volt az övék, a szeg ény szláv szolg álólányé és a
ház urának fiáé. Az öreg báró ki is tag adta emiatt az eg yetlen fiát az
örökség ből. Marlene apja tisztként szolg ált az első világ háborúban, és a
háború utolsó napján, 1918-ban esett el Franciaország ban, anélkül hog y
valaha meg tudta volna, hog y van eg y g yermeke. Az anyja néhány
hónappal Anna születése után elkapta a spanyolnáthát.
Anna Berlinben nőtt fel a nag yszülei óvó szárnya alatt, akik a fiuk
elvesztése után még iscsak befog adták az unokájukat. Anna éppen
leérettség izett, amikor a nácik deportálni kezdték a zsidókat. Rög tön
csatlakozott eg y diákszervezethez, amely minden vag yontalan zsidónak
seg ített elmenekülni Németország ból. 1939 elején elfog ta a Gestapo, és a
szadista Hubertus von Greiff kezébe került. A nag yapja minden követ
meg mozg atott, hog y kihozza a börtönből: eg y csomó szívesség ébe és a
fél vag yonába került.
 A Gestapo fog ság ában töltött eg y hónap nem törhette meg Anna
akaratát, épp ellenkezőleg . A tapasztalatai csak meg erősítették abban,
hog y továbbra is harcoljon a zsidók üg yéért. Ezért a nag yapja akarata
ellenére 1939 tavaszán Krakkóba utazott, hog y felkutassa az anyja
családját, és meg keresse a g yökereit. A család, az anyja két nővére és
férjeik tárt karokkal fog adták.
Krakkóban találkozott Jakobbal is, és fülig beleszeretett, ezért
elhatározta, hog y örökre itt marad.
De a nácik vég ül meg érkeztek Leng yelország ba és Krakkóba is. Anna
Jakobhoz hasonlóan csatlakozott a ZOB-hoz, meg változtatta a külsejét, és
felvette a Marlene Kalten nevet. Két éve élt kettős életet.

Marlene félelmei alaptalannak bizonyultak. Deborah-nak továbbra is

feltett szándéka volt, hog y beleveti mag át az új kalandba. Ettől
szabadabbnak – és mindenekelőtt felnőttebbnek – érezte mag át.
Különösen tetszett neki, hog y ezáltal valami értelmes dolog részese
lehet, amelyről Albrecht nem tud, amelyből ő ki van zárva.
Marlene újból a férfi táskájában lévő papírokról beszélt.
– De ha ellopjuk őket, Albrecht mindenre rájön, nem? – vetette ellene
Deborah.
– Természetesen nem viszem el őket, te butus. Csak meg nézem és
lefényképezem. De először azt kell kitalálnunk, hog y szerezzük meg
őket.
– Meg próbálhatom meg tudni a széf számkombinációját – ajánlotta fel
Deborah lelkesen.
– És hog y akarod csinálni? Albrecht mög é állsz, és kilesed, amikor
kinyitja? Nem, az túl nyilvánvaló lenne. – Marlene a fejét rázta. –
Albrecht Brunnmann rendkívül g yanakvó ember hírében áll,és rög tön
szag ot fog na. Értelmetlenség ilyen veszélynek kitenni mag adat. Arra
viszont hiába várunk, hog y eg yszer elfelejtse betenni a papírokat a
széfbe. Pedig ez lenne a leg eg yszerűbb. De miért is könnyítené meg a
dolg unkat? – bosszankodott Marlene.
Deborah a nő utolsó szavaira felkapta a fejét.
– Ellenkezőleg ! Már nem eg yszer elfelejtette. Csak nem itt Krakkóban.
Sajnálom, Marlene, de eddig nem ig azán fig yeltem oda erre.
Erőnek erejével ig yekezett felidézni azokat az alkalmakat, amikor
Albrecht eg yszerűen az asztalra vag y a kanapéra tette a táskát, és a
tartalmát csak később zárta el a széfbe. Tulajdonképpen csak olyankor
történt meg , amikor Deborah türelmetlenség ében már az ajtóban
rávetette mag át, és léleg zetvételnyi időt sem hag yva neki rög tön az
ág yba ráng atta.
Az lesz a leg jobb meg oldás, ha eltereli Albrecht fig yelmét, hog y eg y
pillanatra meg feledkezzen az aktatáskáról. Aztán rábeszéli, hog y
menjenek le a szálloda bárjába. Deborah-nak van saját kulcsa a
lakosztályhoz, azt odaadja Marlenének. Albrecht mindig mag ánál hordja
a kulcsát. Marlene addig elrejtőzhet a takarítókamrában, amely a
folyosóról nyílik közvetlenül a lakosztály mellett. Miután lefényképezte
az iratokat, ismét bezárja a szobát, és eldug ja a kamrában a kulcsot,
ahonnan Deborah alkalomadtán elhozza. A lány hadarva adta elő a tervét.
Marlenének tetszett az ötlet.
– Nag y szerencse kellene hozzá, hog y már elsőre összejöjjön. Itt a
szállodában kizárólag német tisztek szállnak meg , tisztség viselők és a
háborún nyerészkedők, akik a nácikkal üzletelnek. Nem rostokolhatok
órákig a kamrában. Ha valaki véletlenül felfedez, bajosan tudom
kimag yarázni mag am.
Marlene eg y másik javaslattal állt elő, amely még kockázatosabbnak
hang zott. Meg várja, míg Albrecht és Deborah távozik, majd a kulccsal és
eg y üg yes kezű társával behatol, és kinyitják a széfet. A bökkenő csak az,
hog y nem tudta, van-e a csoportban valaki, aki ismeri a széfeket.
Jakobnak utána kell járnia, ami veszélyes, mert akkor még eg y ember fog
tudni róla. Az is g ond, hog y nyomokat hag yhatnak a záron. És azt
mindenképpen el akarják kerülni, hog y Brunnmann g yanút fog jon.
A leg eg yszerűbb az altató lenne, morfondírozott Marlene, de nem
könnyű hozzájutni. Jakob már többször próbálta, sikertelenül. Ráadásul a
másnapi mellékhatások árulkodóak lehetnek eg y olyan bizalmatlan
ember számára, mint Brunnmann. A két fiatal nő eg y ideig még
elvitatkozg atott, és a kockázatokat mérleg elte.
Eg y idő után Marlene ráállt Deborah tervére, pedig már most
elborzadt a g ondolattól, hog y estéről estére ott kuksoljon a kamrában, és
attól retteg jen, hog y eg y szállodai alkalmazott esetleg felfedezi, mielőtt
meg hallja a jelet, amelyben a lánnyal meg állapodtak. Amikor elindulnak
a bárba, és Deborah azt mondja: „Jól fog esni eg y pohár pezsg ő,
Albrecht!”, az azt jelenti, hog y a táska a széfben van, és Marlene
kénytelen dolg a vég ezetlenül távozni. Amennyiben azonban Deborah íg y
szól: „Milyen szép esténk van!”, a táska a szobában maradt.
Akkor már csak óvatosan be kell osonnia, le kell fényképeznie az
iratokat, majd lehetőleg észrevétlenül elhag yni a szállodát. Bármi áron
elejét kell vennie, hog y valaki meg szólítsa, esetleg meg hívja eg y italra a
bárba, ahol elkerülhetetlenül összefutna Albrechttel és Deborah-val. Az is
előfordulhat, hog y valamelyik vendég felismeri benne Ernst szeretőjét.
Kilenc nap alatt nég yszer próbálkoztak – mert közben Marlenének el
kellett utaznia Ernsttel, máskor meg Albrecht csak késő éjjel tért haza a
titokzatos munkájából –, de a tervet nem sikerült meg valósítaniuk.
Deborah éjjel-nappal feszült volt, még az éneklés sem hozott enyhülést.
Életében először tapasztalta meg , hog yan lesz valami, amit
önszántából és boldog an tesz, hirtelen nyomasztó kötelesség g é. Ezért
eg yik este, amikor Marlene a szomszédos kamrában kucorg ott, olyan
ideg es és szétszórt volt az ág yban, hog y Albrechtnek is feltűnt, mire a
lány a fejfájásra hivatkozott.
 Negyvenharmadik fejezet

A tartós feszültség nek meg volt az ára. A barátnők napról napra eg yre
ing erültebbek lettek eg ymással. Elég volt eg y apróság is, hog y hajba
kapjanak. Marlene Deborah baklövéseitől mindig dühbe g urult.
– Hog y mit csináltál? – kiáltott fel eg yszer meg rökönyödve, de rög tön
le is halkította a hang ját. Késő délelőtt volt, a kanapén ültek a
lakosztályban, és Deborah bevallotta neki, hog y este szemrehányást tett
Albrechtnek, amiért az átkozott aktatáskája fontosabb, mint ő.
A lányt ug yanis eg yre jobban bosszantotta, hog y hiába próbálta ág yba
csalni a férfit, az nevetve bár, de elhárította a közeledését, hog y előbb
biztonság ba helyezze az értékes iratait a széfben.
– A fenébe is, hát nem meg mondtam, hog y úg y kell tenned, mintha az
aktatáska nem is létezne? – Marlene dühében a kanapé párnájába
öklözött. Ez az istenverte csitri a végén még elszúr mindent!

Délután Marlene találkozott Jakobbal, és beszámolt neki a dolg ok

állásáról. De a férfi csak vállat vont.
– Na és? Úg y viselkedik, mint bármelyik fiatal lány. Féltékeny a
táskára. Talán nem is volt rossz lépés, inkább természetes reakció. Lehet,
hog y elkelne nektek eg y új terv. Az idő szalad. A leng yel zsidók
meg g yilkolása már eldöntött dolog . Eg yre többet zárnak g ettókba.
Varsóból is nyug talanító híreket kaptam teg nap. Eg y nag y csapást
tervezünk a nácik ellen. Ha sikerül, még nehezebb helyzetbe kerülünk.
A németek minden átkozott kő alá be fog nak nézni. Ezért mihamarabb
meg kell szereznünk az értesüléseket Brunnmanntól. Találj ki valamit,
Marlene, még hozzá g yorsan!

Két nappal és eg y újabb civakodással később Deborah már nag yon ideg es
volt. Az aktatáska üg yében semmiféle előrelépést nem sikerült elérniük.
És a kémkedéssel is elég g é hadilábon állt, eddig az ég világ on semmit
sem tudott meg , leszámítva, hog y kihallg atott néhány asztali
beszélg etést, és beszámolt róluk Marlenének. Hog y volt-e bennük valami
használható az ellenállás számára, sosem fog ja meg tudni.
Hirtelen elhatározásból úg y döntött, felderíti Krakkót. Noha élvezte,
hog y Marlenével eleg áns ruhákban sétálg athat a városban, de azt is meg
szerette volna tapasztalni, milyen elveg yülni a tömeg ben. Tanult színi
mesterség et, g ondolta, most kipróbálja mag át.
Ezért aztán nem is töpreng ett sokat, kikapott a szekrényből eg y
eg yszerű, sötét ruhát és eg y kendőt. Krakkóban a leg több nő ilyen
jelleg telen öltözéket hordott. Ő a piacon vette meg . A tükör előtt
elpróbálta a testtartást is, és összesség ében elég edett volt önmag ával,
élvezte, hog y senki nem ismerné fel. Kiosont a szállodából, és a piactér
felé indult.
Krakkó piactere, a Rynek Główny sokban különbözött a müncheni
Marienplatztól és a Viktualienmarkttól, még is nag yon hasonló volt.
Deborah nem tudta volna meg mondani, miért, de otthon érezte itt
mag át. A tér nég yzet alakú volt, kétszázszor kétszáz méter, a
középkorban a leg nag yobb közép-európai piacnak számított. Számos,
többnyire kétemeletes polg ári ház szeg élyezte, különböző építőmesterek
munkái, barokk és reneszánsz jeg yekkel g azdag on díszítve.
A tér eg yik oldalán állt a híres Posztócsarnok, a város leg nag yobb
polg ári épülete, amelyet eg y olasz építész, Santi Gucci épített újjá
reneszánsz stílusban. A rég i tanácsházának már csak a tornya állt.
Kószálása során Deborah-nak feltűnt a kofák és a piacozók feszültség e,
ideg esség e, amely ellentétben állt g yerekkora müncheni piacával – zajos
és nyüzsg ő volt, még az utóbbi években is, amikor már nem sok minden
maradt, amit áruba lehetett bocsátani, mert a müncheniek továbbra is
érezhetően örömüket lelték az alkudozásban. Deborah felvette a
beg yakorolt testtartást, és szemüg yre vett eg y parasztasszonyt, aki
eg yik kezében kosarat tartott, a másikkal a kendőjét fog ta az álla alatt.
Feltétlenül szereznie kell eg y kosarat!
Mint máskor is, tekintetével rög tön Adam Mickiewicz szobrát kereste
a téren, amely körül mindig hemzseg tek a g alambok. Marlene azt
mesélte, hog y a leg enda szerint a g alambok elvarázsolt lovag ok.
Deborah leg jobban a Mária-templomot szerette a két hatalmas tornyával.
Már sokszor járt ott. Nem tudta, miért, de a templomban közel érezte
mag át az otthoni szeretteihez, mintha Isten háza közvetlen
összeköttetésben állna Münchennel. A templom csillapította Deborah
honvág yát. Most is oda tartott.
Ekkor azonban hirtelen hang os kiáltás harsant valahol a közelben.
Deborah g épiesen abba az irányba fordult, ahonnan az „Állj!” kiáltást
hallotta, és meg látott eg y férfit, aki felé rohant. Kilépett jobbra, de
sajnos a férfi is íg y tett, ezért nekiütközött a lánynak, és mindketten
elvág ódtak. Esés közben Deborah ösztönösen felemelte a kezét, amelyet
aztán fájdalmasan bevert az aszfaltba. A földön ülve szemüg yre vette a
sebes tenyerét, amelyből itt-ott vér szivárg ott. Tekintetével a
kézitáskáját kereste, majd eszébe jutott, hog y nem is hozta mag ával. Az
eleg áns krokodilbőr nem illett volna a ruhájához, íg y hát nem volt
zsebkendője.
Hallotta, ahog y a férfi, aki feltaszította, felnyög mellette. Idősebb
ember volt, kopott öltönyben. Törött szemüveg e nem messze hevert
tőle. Nyilván jobban meg sérült, mint Deborah, összeg ömbölyödve
feküdt, és az eg yik vállát fog ta. A lány odacsúszott hozzá.
– Hall eng em?
Mielőtt még a férfi válaszolhatott volna, két másik férfi viharzott oda.
Nyilván az üldözői voltak, SS-eg yenruhát viseltek. Deborah Marlenétől
tudta, hog y ezek a férfiak felüg yelik a koncentrációs tábort a
főkormányzóság ban, és ők felelősek a keg yetlenkedések és g yilkosság ok
zöméért. Eg yikük a csizmája orrával durván odébb rúg ta Deborah-t, aki
kibillent az eg yensúlyából, és a könyökére esett, majd a két tiszt
meg rag adta a férfi karját, és talpra ráng atta. A sebesült nyüszített
fájdalmában.
– Mit képzelnek? – kiáltotta Deborah felháborodottan. Meg sajnálta az
idős férfit, aki a müncheni zeneiskolája eg yik professzorára hasonlított.
– Pofa be, némber! Semmi közöd ehhez a zsidó disznóhoz! – feleselt
vissza az eg yik. Deborah-t meg csapta az alkohol szag a, és undorodva
húzta el a száját. A férfi mag as volt, sápadt, és a szeméből sütött a
rosszindulat.
– Gyerünk, Adi! – kiáltott oda a társának. – Húzd le a g atyáját!
Időközben eg y eg ész csapat bámészkodó g yűlt köréjük. Deborah nem
hitt a szemének és a fülének. A másik katona tényleg mindenki szeme
láttára lerántotta az idős ember nadrág ját, aztán meg rag adta a péniszét,
és erősen meg ráng atta, miközben azt üvöltötte:
– Tudtam! Körül van metélve!
Azzal előkapta a feg yverét, és a szerencsétlen homlokához nyomta.
A férfi szég yenében és döbbenetében bénultan szorította össze a szemét.
– Most meg dög lesz, zsidó disznó!
Deborah-t vak düh fog ta el. Sutba vág ta Marlene tanácsát, hog y sose
álljon a vadász és a prédája közé, és előreug rott.
– Azonnal hag yja abba! Ez a férfi nem csinált semmit! Csak…
Csupán eddig jutott, mert a sápadt képű fellökte.
– Ne szólj bele, zsidó cafka!
Durván Deborah hajába markolt, íg y leesett a fejkendője, és ismét
talpra ráncig álta. A lány sikoltozott, és vadul csapkodott mag a körül.
A férfi, aki két fejjel mag asabb volt nála, és izmos vállán meg feszült az
eg yenruha, felemelte a jobb öklét, és g yomorszájon vág ta. Deborah úg y
érezte, mintha kettészakították volna. Nyög ve rog yott földre, a
látómezeje peremén vörös foltok ug ráltak. Másodpercekig nem kapott
leveg őt. Amíg azért küzdött, hog y ne veszítse el az eszméletét, a szeme
sarkából látta, hog y valaki a seg ítség ére siet. De őt is leterítette eg y
ökölcsapás. A sápadt ábrázatú a védelmezője fölé tornyosult, és
ráüvöltött, miközben fröcsög ött a szájából a nyál:
– Mi? Még eg y zsidó kutya? Biztos van itt valahol eg y fészek. Gyerünk,
felállni, g atyát letolni!
Deborah, akinek vég re sikerült léleg zethez jutnia, de még mindig nem
jött ki eg y árva szó sem a száján, meg hökkenve ismerte fel Ozmint a
meg mentőjében. Nem volt rajta eg yenruha, eg yszerű civil ruhában volt.
Hog y kerül ide Ozmin? És miért nem eg yenruhában van? Amikor Ozmin
nem mutatott hajlandóság ot rá, hog y felálljon, az SS-katona előhúzta a
feg yverét, és a földön térdelő Deborah-ra fog ta.
– Háromig számolok, és ha addig ra nem mutatod meg a rühes
farkadat, kilyukasztom ennek a kurvának a fejét. Eg y… kettő…
Ozmin feltápászkodott, és némán Deborah-ra pillantott. Hosszan
néztek eg ymás szemébe. A férfi tekintetében ott volt a világ összes
fájdalma. Aztán kikapcsolta az övét, és letolta a nadrág ját. Deborah
elfordult. A szemébe a fájdalom és a részvét könnyei szöktek. A sápadt
SS-katona a homlokát ráncolta, hunyorított, aztán közelebb lépett
Ozminhoz, majd hirtelen harsog ó röhög ésben tört ki, és a sofőr csupasz
nemi szervére mutog atott.
– Ezt nézd meg , Adi! Ezt a szerencsétlent nemcsak körülmetélték, de a
g olyói sincsenek meg ! Korcs! Talán meg nézhetnénk, hátha láb helyett
patája van. Szerinted? – Előreg örnyedt nevettében.
Közben a színjáték még több kíváncsiskodót vonzott oda, közöttük
néhány Wehrmacht-katonát, és az SS-esek röhög ése mellett itt-ott
felhang zott némi visszafog ott nevetg élés.
A másik SS-katona is közelebb lépett, de közben nem eng edte el az
idős sebesültet, hanem mag ával cibálta. Aztán mekeg ve felröhög ött.
– Ig azad van, Rudi! Nem hinném, hog y láttam már ehhez fog ható
szörnyeteg et. Mi a neved, zsidó kutya? – ordított rá Ozminra.
És amikor az a meg ítélése szerint nem válaszolt elég fürg én, azonnal
keményen arcul csapta.
– Mi folyik itt? – hang zott fel eg y tekintélyt parancsoló hang , és a
tömeg eng edelmesen szétnyílt eg y SS-tiszt előtt.
A két katona vig yázzba vág ta mag át.
– Elfog tunk két zsidó disznót és eg y ring yót, Hauptsturmführer –
recseg te az Adi nevű sápadt képű, és felszeg te az állát.
A tiszt meg vető pillantást vetett Ozmin mezítelenség ére, majd a
tekintete meg akadt Deborah-n, aki még mindig a földön térdepelt.
Meg rökönyödött, odasietett hozzá, majd óvatosan talpra seg ítette.
A lány rog yadozó térddel támaszkodott rá.
– Úristen, Frau Malpran! – kiáltott fel a férfi ijedten. – Mag a az? Mi
történt? Hívjak orvost?
Seg ítség kérőn nézett körbe, aztán elkiáltotta mag át: – Van itt orvos?
Adi és Rudi értetlen pillantást váltott. Ozmin villámg yorsan felhúzta a
nadrág ját, és Deborah másik oldalára sietett. A tiszt meg akarta
akadályozni, de a lány, aki még mindig alig jutott szóhoz, azt suttog ta:
– Ne… ő Ozmin… az Obersturmbannführer sofőrje.
Eg y apró, hófehér hajú leng yel lépett hozzájuk.
– Én orvos, kérem szépen. Jöjjön, rendelő itt közel – mondta tört
németség g el. Buzg ón utat tört a kíváncsiskodók között, miközben az SS-
tiszt és Ozmin a nyomában támog atták Deborah-t.
Mielőtt távoztak volna, a tiszt a két SS-katonához fordult:
– Mag uk ketten azonnal visszamennek a szolg álati helyükre, és
készenlétben maradnak a továbbiakban. Ennek folytatása lesz. Erre
mérg et vehetnek! – fenyeg ette meg őket.

Deborah eg y kemény priccsen ült a szeg ényes rendelőben, amelynek

szekrényei ijesztően üresek voltak. A leg távolabbról sem emlékeztetett
az apja jól felszerelt, otthonos rendelőjére, ahol semmiben sem volt
hiány, és amelynek kellemes lég köre minden beteg ben azt az érzést
keltette, hog y hamarosan újra eg észség es lesz.
– Már jobban vag yok – suttog ta.
Hirtelen sürg ető kényszert érzett, hog y visszatérjen a szállodába,
bezárkózzon, és a késsel enyhítsen a szég yenén és a dühén.
Az orvos üg yesen és g yorsan dolg ozott, mindemellett pedig jó
humora volt.
– Semmi vész, kisasszony. A hasa g yönyörű színekben pompázik, akár
eg y virág , nem ig az? – mondta és rámosolyg ott, majd beadott a lánynak
valami zavaros folyadékot. – Meg inni. Semmi baj, semmi vész, jó? –
Újból fig yelmeztette rá, hog y pihenésre van szükség e, majd hozzátette: –
Ha nag yon fájni, vag y vért látni a vécében, azonnal orvoshoz menni,
ig en?
Aztán eleng edte a lányt. Az SS-tiszt, aki a szálloda bárjának g yakori
vendég e volt, és felismerte Deborah-ban Obersturmbannführer Albrecht
Brunnmann partnerét, visszakísérte őt és Ozmint a szállodába. Csaknem
eg ész úton a szerencsétlenség miatt menteg etőzött, de a sofőrtől nem
kért bocsánatot. A szállodában sietősen búcsút vett, és elviharzott.
Deborah csak ekkor jött rá, hog y a férfi be sem mutatkozott.
Ozmin is azon volt, hog y feltűnésmentesen a szállására vonuljon.
Deborah finoman a karjára tette a kezét, és visszatartotta.
– Eg y szóra, Ozmin. Köszönetet szeretnék mondani neked, és a
bocsánatodat kérem. Az, ami ma történt, borzasztó. Az emberek
rettenetesek. Elfog adod a bocsánatkérésemet?
Ozmin válaszul fél térdre ereszkedett előtte. Deborah zavarba jött.
A férfi lehajtotta a fejét, mindkét kezével meg rag adta a lány jobbját, és
másodpercekre a homlokához szorította. Aztán felkecmerg ett, és
elsietett. Deborah tulajdonképpen még meg akarta kérdezni tőle, mit
keresett eg yenruha nélkül a piacon. Elg ondolkodott rajta, vajon az SS
tag jainak, amelyhez Albrecht sofőrjeként Ozmin is tartozott, nem
kötelező-e az eg yenruha viselése. De a férfi úg ysem tudott volna a
kérdésére válaszolni. Deborah azért elhatározta, hog y valamilyen módon
leg közelebb kivallatja.
Aztán azon töpreng ett, elmesélje-e az esetet Albrechtnek, de úg y
döntött, nem teszi. Inkább meg várja, hog y a férfi mag a hozza szóba.
Akkor még mindig rög tönözhet.
Azon is eltűnődött, milyen különös, hog y Ozminnal mindketten
álruhában voltak, és sajnos az álca nem védte meg őket, nem úg y, mint a
hétköznapi ruháik. Lehet, hog y még is a ruha teszi az embert? De
leg alábbis védelmet nyújt.
 Negyvennegyedik fejezet

Deborah a csúnya kaland után vett eg y kiadós fürdőt, és közben eg y éles

kis késsel jó alaposan összevag dosta a kezét, és nézte, ahog y a vére a
fürdővízbe csöpög , és rózsaszínre festi. Utána az apró termetű orvos
utasításainak meg felelően lepihent. Hamar kiheverte a
meg rázkódtatásokat, és amikor Marlene délután ötkor beállított, már
majdnem teljesen jól érezte mag át.
A barátnője tíz perc után elment. Találkozója volt Ernsttel, de még
mindig dühös volt a nézeteltérés miatt. Deborah úg y érezte, Marlene
lekezelően bánik vele, és mérg ében hirtelen arra a döntésre jutott, a
nyomába ered. Gyorsan kabátba bújt, kalapot és kesztyűt vett, majd
kilépett a folyosóra. A barátnőjének már színét sem látta.
Marlene szokás szerint nem lifttel ment, hanem a lépcsőn, mert
rosszul érezte mag át a kis zárt helyeken. Ezért is volt olyan áldozat tőle,
hog y hajlandó volt órákig várakozni a kamrában.
De Deborah inkább a liftet választotta, azzal ment le a földszintre.
Amikor kiszállt a fülkéből, óvatosan körülnézett, miközben meg húzódott
a lift két oldalán álló nag y mag yalcserjék eg yike mög ött. Még épp
időben. Alig két másodperccel később Marlene jelent meg a lépcsőn,
majd átvág ott az előcsarnokon. Deborah utánaeredt.
Késő délután volt, az utcák és a terek meg teltek, íg y a lány feltűnés
nélkül követhette Marlenét, aki ug yancsak kilépett, és a piac felé
ig yekezett. A piactéren Deborah kétszer kis híján elvesztette a tömeg ben,
de már sejtette, hog y a barátnője a Mária-templom mög ötti kis piacra, a
Mały Rynekre tart.
A környéken volt néhány jó ruhaüzlet és szabóság , valamint eg y sor
kisvendég lő és kávéház is. Marlene valóban az eg yik leg jobb, estélyikre
szakosodott krakkói szabó felé irányította lépteit, és látszólag
érdeklődéssel nézeg ette a kirakatát, majd bement az üzletbe.
 Deborah-nak eszébe jutott a nő eg yik intelme, ezért elrejtőzött a sarok
mög ött. Marlene nem a kínálatot nézte, hanem azt fig yelte az
ablaküveg ben, hog y nem követik-e.
Deborah átvág ott a keskeny kis utcán, és tanácstalanul meg állt az
üzlet előtt. Most mi leg yen? Vonja kérdőre Marlenét, amiért elhitette
vele, hog y Ernsttel találkozik, aztán még is vásárolni ment eg yedül?
Vag y teg yen úg y, mintha ő is vásárolni indult volna, és merő
véletlenség ből futottak össze? Mindkét ötletet elvetette. Marlene azonnal
tudná, hog y titokban követte.
Ekkor két fiatal nő érkezett két idősebb férfi kíséretében, meg álltak a
kirakat előtt, és az ott lévő ruháról csacsog tak. A férfiakat inkább
Deborah érdekelte, aki kellemetlennek találta a leplezetlen bámulásukat,
és eg yszeriben elveszítette a bátorság át. De ahhoz sem nag yon volt
kedve, hog y visszamenjen a szállodába. Határozatlanul körülnézett, és
eszébe jutott, hog y a szabóság mög ötti szűk utcában van eg y kávéház,
ahol már járt néhányszor Marlenével. Amint befordult a sarkon, teljesen
váratlanul meg pillantotta a nőt, aki éppen a hátsó kijáraton át hag yta el
a szabóság ot, és villámg yorsan befordult a következő kis utcába balra.
Deborah teketóriázás nélkül követte, és még látta, ahog y a nő eltűnik
eg y kapualjban. A lány utána eredt, és meg állt a ház előtt. Látta, hog y
három erősen kopott lépcsőfok vezet lefelé a bejárathoz. Az ajtó mellett
zománcozott tábla lóg ott eg y rozsdás vasrúdon, és halkan nyikorog va
mozg ott a szélben. Leng yel szöveg állt rajta, amely alá eg y csizma volt
festve.
Eg y cipész? Deborah-nak lelkiismeret-furdalása támadt. Nem tudta,
mit várt, de biztosan nem azt, hog y a barátnője új cipőt akar készíttetni.
Csak most ismerte be mag ának, hog y titkon abban reménykedett,
rajtakapja a nőt, amint a rejtélyes Pavellel találkozik.
Meg próbált a kosztól homályos ablakon át belesni a házba, de semmit
nem látott, és hang ok sem szűrődtek ki.
Aztán minden nag yon g yorsan történt, Deborah-nak annyi ideje sem
maradt, hog y felsikoltson. Hátulról valaki meg rag adta, eg y durva,
dohánytól bűzlő kéz a szájára tapadt, eg y másik meg a derekát kapta el,
és minden teketória nélkül betuszkolta a bejárati ajtón. Az ideg en
belökdöste eg y helyiség be, ahol a félhomályban csak a tárg yak
körvonalait tudta kivenni. Bőr- és enyvszag ot érzett.
A férfi berúg ott eg y ajtót, és a szorításán mit sem enyhítve
vég ig vonszolta Deborah-t eg y hosszú, keskeny, sötét folyosón. A lány
úg y érezte, menten meg fullad. Aztán beléptek eg y harmadik ajtón,
amely eg y parányi, ablaktalan szobába vezetett, ahol csak eg y asztalon
álló g yertya adott némi fényt. Az asztalnál ketten ültek, és a baljós
félhomályban a jövevényekre meredtek.
– Odakint szag lászott – morog ta a férfi, és nem eresztette el Deborah-t,
aki vadul kapálózott, de hasztalan. Marlenének az arca sem rezzent.
– Te vag y az? – kérdezte, majd Jakobhoz, azaz Pavelhez fordult. –
Bemutathatom a hölg yet? Ő Deborah, Brunnmann kis barátnője.
– Te meg bíztál eg y ilyen csitriben? – bődült el Jakob, és hatalmasat
csapott az öklével az asztalra, amely ug rott eg yet, a g yertya pedig
meg ing ott rajta.
Marlene édesen rámosolyg ott.
– Biztosan elment az eszem, nem ig az, kedvesem? – Kérdően felvonta
finom szemöldökét, és ezzel azonnal lehűtötte Jakobot. Elég volt eg y
biccentés, és a férfi olyan hirtelen eng edte el Deborah-t, hog y az
meg ing ott, és meg kellett kapaszkodnia az asztalban, hog y el ne essen.
Jakob fesztelenül hátradőlt a széken, kinyújtotta hosszú lábát, amelyen
fekete bőrcsizmát viselt. Karba tette a kezét, és résnyire húzott szemmel
vizslatta Deborah-t, aki felszeg te a fejét, és dacosan viszonozta a
pillantását. Marlene hallg atott.
– Bocsáss meg – törte meg Jakob a csendet. Zavartalanul leteg ezte
Deborah-t. – Udvariatlan vag yok. Ülj le, kérlek. Kérsz valamit inni? Van
víz, bor, de német kávé is.
Aztán válaszra sem várva felállt, és a másik férfival eg yütt kiment.
Deborah utánuk nézett.
– Tetszik neked – állapította meg Marlene hig g adtan. – De jobb, ha
távol tartod mag ad tőle. Veszélyes.
– Na és? Albrecht is az.
– Pavel nem úg y veszélyes. Ő összetöri a szívedet, és csak romokat
hag y mag a után.
 De Deborah-nak hiába beszélt, abban a pillanatban, ahog y meg látta a
férfit, azonnal a bűvkörébe került. Volt valami erőteljes, valami
g yőzedelmes benne, amitől a lány az első perctől kezdve vonzódott
hozzá. Olyannak látta, mint az operák nag y, bátor hőseit, mag a volt
Trisztán, Sieg fried, Alfred és Rómeó. Úg y érezte, a férfit neki rendelte az
ég . Rá várt.
– A kíváncsiság od okozza majd a vesztedet – mondta Marlene
barátság talanul, és az összekarcolt asztallapra szeg ezte a tekintetét.
Deborah mag ához húzta a g yertyát, és a puha viasszal játszott.
Eg yikük sem szólt eg y szót sem, amíg Jakob vissza nem tért. A háta
mög ött eg y idős nő tipeg ett, hosszú fekete ruhában. Eg y cserép
boroskorsót és három poharat hozott eg y tálcán. Letette az asztalra,
fog atlan mosolyt villantott Deborah-ra, aztán eltűnt, mint eg y jelenés.
Jakob leült, és úg y tett, mintha észre sem venné a helyiség ben
uralkodó ellenség es hang ulatot.
– Miért követted Marlenét? – fordult Deborah felé.
A lánynak hirtelenjében nem jutott eszébe meg felelő válasz. Azt alig ha
vallhatta be, hog y dühös volt Marlenére, és bosszút akart állni rajta.
Most már szég yellte a viselkedését, és tisztában volt vele, hog y
mindenkit veszélybe sodort.
Úg y tűnt, Jakob leolvassa az arcáról a választ, vag y eg yszerűen csak
próbára akarta tenni a kérdéssel. Mindenesetre csupán leg yintett eg yet.
– Úg y tudom, g ondjaitok vannak a tervetek kivitelezésével. – Deborah-
t bámulta, mire az elvörösödött. – Talán új tervre volna szükség etek.
– Ég ek a kíváncsiság tól, hog y van-e valami ötleted – szólt közbe
Marlene ing erülten. Mérg es volt Jakobra, aki Deborah meg jelenése óta
szinte semmibe vette.
– Miért nem rendeztek még eg y kis org iát Brunnmann-nal?
Elhúzzátok az orra előtt a mézesmadzag ot, aztán beleüg yeskeditek a
szert az italába, amelytől órákra álomba merül. Amíg alszik,
becsempésszük az emberünket, aki kinyitja a széfet. Lefényképezzük az
iratokat, és mire Brunnmann reg g el felébred, minden olyan lesz, mint
rendesen. Leszámítva a halom üres üveg et az asztalán, a két nőt az
ág yában és az iszonyatos fejfájást. Ennyi mag yarázattal biztosan beéri az
emlékezetkiesésére vonatkozóan.
– Mondani könnyű, de nem te fog od meg csinálni – vetette oda
Marlene kedvtelenül. Közben azonban arra g ondolt, nem is rossz az ötlet.
– Van altatód? – kérdezte reménykedve. A németek minden
g yóg yszert mag uknak tartottak fenn, a patikákat szig orúan ellenőrizték.
– Azért üzentem ma, mert vég re sikerült szereznem valamit. Eg y erős
altatót. Panckiewicz a g ettó patikájából lopta. Mi a véleményetek?
Meg csináljátok? – Ismét Deborah-t fig yelte.
Marlenének ezúttal nem volt ellenvetése. Ahog y ő is, Jakob is tudta,
minden azon múlik, Deborah kész-e még eg yszer osztozni Albrechten
vele. Ha féltékeny, az üg y elveszett.
A lány és Brunnmann viszonya bonyolult volt, és Marlene még nem
látta át eg észen. Úg y tűnt, a lány teljes mellszélesség g el támog atja az
üg yüket, ug yanakkor többször hevesen a védelmébe vette Albrechtet
vele szemben. Amikor például Marlene óvatosan felvetette, hog y a férfi
állhat a lány apjának eltűnése mög ött, Deborah úg y támadt rá, mint eg y
fúria. Marlene már rég óta g yanakodott arra, hog y a lány túlság osan is
füg g ettől a Brunnmanntól. Hog y ez kölcsönös volt-e, nem tudta
meg állapítani. Úg y látszott, Deborah tökéletesen meg bízik Albrechtben,
még is hajlandónak mutatkozott hátba támadni. A lány csupa
ellentmondás volt, és Marlene sosem tudta, mire számíthat tőle. Ettől
eltekintve ő sem lelkesedett túlzottan Jakob tervéért.
Nem azért, mert az annyira rossz lett volna, hanem azért, mert Jakob
mindenféle ag g ály nélkül újra Brunnmann ág yába akarta küldeni.
Marlenének ug yancsak erőt kellett vennie mag án, hog y meg int azzal a
náci disznóval hentereg jen. Furcsamód Ernsttel sokkal könnyebben
ment.
Biztos azért, mert Ernst nem volt ig azi náci. Már 1933 előtt is
hivatásos katona volt, és csak a tartalék hadsereg nél szolg ált. Alapjában
véve ártalmatlan volt, és tényleg szerette Marlenét. A nő hirtelen nag yon
mérg es lett Jakobra, amiért nácikurvát csinált belőle.
Marlene a mag a részéről a meg szokott módon fog ja lebonyolítani az
újabb édes hármast, de vajon hog y viselkedik majd Deborah, ha mindent
előre elterveznek? Az első alkalommal váratlanul érte a helyzet, de a
szenvedélyesség e és kísérletező kedve g yőzedelmeskedett. De mi lesz
most?
A lány nem válaszolt azonnal. A kalapját forg atta, és Marlene úg y látta,
elg ondolkodott.
Újabb perc telt el, mire a lány felemelte a fejét.
– Ma délelőtt eg yedül sétáltam a városban. Minden olyan különös volt,
a hang ulat, a lég kör. Amióta meg tanítottál rá, Marlene, hog y nyitva
tartsam a szemem, látok olyan dolg okat is, amelyeket korábban nem
vettem észre. Sok emberrel találkoztam, de senki sem mert még csak
rám nézni sem, leszámítva persze a német tiszteket és a kísérőiket.
A leng yelek lehorg asztott fejjel járnak, mintha szüntelenül résen
lennének. Amikor meg látnak eg y SS-tisztet, látszólag észrevétlenül
irányt változtatnak. Félnek. Az apám azt mondaná, ez nem eg észség es.
És ez az olyanok lelkén szárad, mint Albrecht, ez ma világ ossá vált
számomra. Ezért aztán meg csinálom. De leg yünk túl rajta g yorsan.
Jakob elismerően bólintott.
Marlene felléleg zett, majd felállt, és g yeng éden, szinte testvéri
szeretettel meg csókolta a lányt.
Meg született a döntés, hog y másnap este eg yütt elcsábítják
Albrechtet.
– A részleteket rátok bízom – mondta Jakob tárg yilag osan. –
Elmag yarázom, hog yan adag oljátok az altatót. A túl kevés pont olyan
veszélyes, mint a túl sok. Jól fig yeljetek!
A meg beszélés vég én Jakob mindenféle mag yarázat nélkül íg y szólt a
lányhoz:
– Méretet veszek rólad.
– Tessék? – Deborah seg élykérőn pillantott Marlenére, de Jakob már elé
is térdelt, és meg fog ta a jobb cipőjét.
Meg hökkenve meredt a lány csupasz lábára.
– Nincs rajtad harisnya? – kérdezte hamiskás mosollyal, miközben
élvezettel tapintotta meg a lány finom bőrét.
– Túl… meleg van – dadog ta Deborah, akit a férfi váratlan érintése
felizg atott, és a vére az arcába szökött.
Marlene nem bírta tovább elviselni a helyiség et meg töltő erotikus
feszültség et, és undorodva fordult el.
– Ne is zavartassátok mag atokat. Kint várok. – Fog ta a táskáját és a
kesztyűjét, majd az ajtóhoz lépett.
– Marlene! – Jakob hang ja éles volt. A nő meg torpant, de nem fordult
hátra, nem akart a férfi szemébe nézni. – Remélem, nem feledkezel meg
a fog adásról.
– Remélem, te sem – felelte Marlene csípősen, és becsukta mag a
mög ött az ajtót.
Jakob most már csak Deborah-ra fig yelt. A kezét lassan vég ig húzta a
vádliján eg észen a térdéig , miközben a lány visszafojtotta a léleg zetét.
– Méretet kell vennem. Szeretnél eg y pár új cipőt, nem ig az? Mi
másért jöttél volna ide, ha nem azért, mert hallottad, hog y én vag yok a
leg jobb suszter Krakkóban? – Ismét felvillantotta ellenállhatatlan
csibészes mosolyát.
Levette Deborah-ról a másik cipőjét is, és meg sem fordulva a háta
mög é nyúlt, odahúzott eg y nag y, karcos faládát, amelyből eg y
susztercentit és két kaptafát vett elő.
Ami ez után következett, Deborah számára meg határozóbb volt, mint
eddig i élete minden tapasztalata. A teste nem szokott a g yöng édség hez,
sokkal inkább a durvaság hoz, a fájdalom izg atta fel. Jakob azonban
g yeng éden kézbe vette a lábát, és az ölébe húzta, miközben eg yáltalán
nem zavarta, hog y a lány érzi a merevedését.
Mutatóujját vég ig húzta a lány mag as rüsztjén, követte a finom kék ér
vonalát, amely átütött csaknem áttetsző bőrén, aztán a keze tovább
vándorolt, és ug yanilyen g ondosság g al tapog atta vég ig a sarkat és a
bokát is . Az érintése valóság g al ég ette Deborah bőrét.
– A láb az ember leg érzékenyebb testrésze – mag yarázta Jakob halkan.
– Itt minden fontos ideg nek van vég ződése, minden belső szervvel
összeköttetésben áll. Ez itt például a máj – nyomta meg erősen a
lábujjainál, mire Deborah-n éles fájdalom futott vég ig eg észen az
ág yékáig . – Sajátos masszázs révén stimulálható. Már az ókori kínaiak is
tudták.
Két kézzel dörzsölte Deborah lábát, mire a lány testét láng oló fájdalom
és izg atottság járta át. Felnyög ött, két kézzel a férfi hajába markolt, és
mag ához húzta.
Jakob meg lepődött a lány felkínálkozásán, bár Marlene fig yelmeztette
erre, és fog adást ajánlott neki, hog y tíz percbe sem telik, és eg ymásnak
esnek majd. Jakobnak el kellett ismernie, hog y elveszítette a fog adást.
Két perc sem volt az eg ész.
Sajnálattal eng edte el Deborah lábát. Tisztában volt vele, hog y Marlene
odakint vár, szinte érezte a jelenlétét. Csodálta a nőt a bátorság áért és
rettenthetetlenség éért. A háború előtt azt hitte, szereti. Ezért is hag yta
el. Minden ideg szálával az ellenség re akart összpontosítani, a szerelem
pedig óvatlanná, sebezhetővé teszi az embert. Íg y aztán tette, amit
tennie kellett. Háború volt. Ő pedig már nem ug yanaz a Jakob volt.
Talán, ha mindketten túlélik a háborút, újrakezdhetik… De a férfinak
nem voltak illúziói. Túl sok kockázatot vállalt, és a szerencséje nem tart
örökké. Szinte érezte, ahog y a nácik eg yre közelednek, és ahog y lassan,
de biztosan szorul a hurok a nyaka körül. Szervezete, a ZOB hétről hétre
g yeng ült, és kevés volt a jó utánpótlás. Nem mindenki volt alkalmas erre
a feladatra. A szabotázshoz nem elég a merészség és a jó szándék.
Ma veszítette el Justynát, az eg yik leg jobb bajtársnőjét, akit vélhetően
a Montelupich börtönbe vittek, ahol majd meg kínozzák, hog y kiszedjék
belőle a cinkosai nevét. Eg yütt érzett Justynával. Idáig eg yetlen elfog ott
bajtársa sem árult el senkit. A többi bátor lányra g ondolt, akik nap mint
nap vásárra vitték a bőrüket, és azt kockáztatták, hog y keg yetlen
kínzásnak vetik alá őket, mert járták az ország ot, feg yvereket
csempésztek, és híreket hoztak-vittek az eg yes csoportok között.
A leg fiatalabb, Zelma még csak tizennég y éves volt.
Nemrég két futára, Havka és Frumka sértetlenül tette meg a Varsó–
Hrubieszów távot. Onnan eg y másik futár hozta a híreket Krakkóba: az
első szemtanúk beszámolóit a bełżeci meg semmisítőtáborról. De a
krakkói zsidók, amikor szembesültek a tömeg es kivég zések borzalmas
hírével, hallani sem akartak az eg észről. Eg yszerűbb volt hinni a
németeknek, akik azt állították, hog y minden zsidó áttelepült keletre.
Ehelyett azonban a férfiak, nők és g yerekek eg yenesen a halálba
masíroztak Bełżecben, Auschwitzban és Treblinkában.
A háború előtt ezek a hősies nők eg yszerű háziasszonyok, munkásnők,
diáklányok voltak, fiatalok és csinosak, és folyékonyan beszéltek
németül. Mostanra meg tanulták, hog y kell bánni a feg yverekkel, hog yan
kell harcolni, rádiókészüléket üzemeltetni, robbantani. Német
személyazonosság ot vettek fel, és barátság osan az ellenség re
mosolyog tak, amikor csak találkoztak vele.
Az ellenállási mozg alomban a nők bizonyos szempontból előnyben
voltak a férfiakkal szemben. Ha felmerült a g yanú, a férfiakról
eg yszerűen le lehetett rántani a nadrág ot, hog y ellenőrizzék, körül
vannak-e metélve, és néha a leleplezetteket ott helyben kivég ezték. De
még mindig ez volt a leg jobb meg oldás, ha az ember a nácik kezébe
került.
Jakob mag a leng yel volt és katolikus, bár az eg yik dédanyja zsidó volt.
A g yomra g örcsbe rándult a g ondolatra, hog y mennyi tennivalója van
még . El kell terveznie, hog yan szöktetik meg Justynát, aztán meg kell
szerveznie, hog y rajtaüssenek eg y utánpótlás-szállítmányon, a mai
varsói híreket sokszorosítani és terjeszteni kell, a csempészett
feg yvereket és élelmiszereket pedig el kell juttatnia a g ettóba. És új
rejtekhelyet kell keresnie Jannak és Jozefnek. A Beneš vezette londoni
emig ráns csehszlovák kormány csapást tervezett eg y náci fejes ellen
Krakkóban vag y Prág ában, Jakob sejtette is, kiről van szó. A két leng yel
katona önként jelentkezett, már 1941 vég én ledobták őket ejtőernyővel
Csehország ban, és eljutottak ide.
Este még eg y kimerítő találkozás is várt rá a leng yel partizánokkal.
Hónapok óta fáradozott a zsidó és a leng yel ellenállás tevékenység ének
összehang olásán, hog y növeljék az ütőképesség üket. De ez idáig
mindkét csoport makacsul ellenállt. Eg yszerűen nem fog ták fel, hog y a
közös ellenség et közösen kell leg yőzniük.
Mindent a mag a idejében, g ondolta Jakob, és ig yekezett a pillanatnyi
kihívásra, Deborah-ra összpontosítani. Vonakodva azt mondta neki:
– Gyere el holnap. Ug yanebben az időben. Eg yedül. És üg yelj rá, hog y
senki se kövessen. Most menj.
Utánanézett, és abban a pillanatban meg bánta, hog y visszahívta. Nem
volt helyes.
Marlene a folyosón várt Deborah-ra. Vég ig mérte, és úg y találta, a
leg rosszabb félelmei nem váltak valóra, és Jakob nem feküdt le vele.
A lány azonban nem túlság osan örült ennek. Szótlanul hag yták el a
cipészműhelyt, és némán g yalog oltak a szállodáig . Marlene kénytelen
volt a barátnőjével tartani, mert az Albrechttel kapcsolatos terv részleteit
még tisztázniuk kellett. Eredetileg azt tervezte, hog y visszatér az
óváros, Stare Miasto peremén található szerény szállására, hog y a sebeit
nyalog assa.
A jelenleg i szeretője, Ernst – Brunnmann-nal ellentétben – nem
eng edhette meg mag ának a város leg jobb szállodáját, ezért Marlene
állandóan szerény, de otthonos panziókban lakott.
A szállodában Albrecht üzenete várta Deborah-t, amelyet Ozmin adott
át. Az Obersturmbannführer ötnapos ellenőrző körútra ment, de a sofőrt
otthag yta a lány szolg álatára. Deborah az értésére adta, hog y majd hívja,
ha szükség e lesz rá, de erre ma már nem kerül sor. A férfi
meg könnyebbülten távozott. Most sem nézett a szemébe.
A Marlenével folytatott meg beszélés alig fél óráig tartott. Jakobot
eg yikük sem hozta szóba. Marlene nem akarta felfedni a féltékenység ét,
Deborah pedig a türelmetlenség ét, amellyel a másnapi találkozóra
g ondolt a férfival.
Marlene azzal búcsúzott, hog y a meg beszélt időben itt lesz.
 Negyvenötödik fejezet

Deborah szíve vadul kalapált, amikor másnap Jakobhoz ig yekezett.

Ug yanarra ment, mint előző nap, Marlenéhez hasonlóan betért az
üzletbe, amelyet a hátsó kijáraton át hag yott el, és üg yelt arra, hog y ne
kövessék, míg vég ül meg érkezett a suszterműhely elé. Senki sem
szeg ődött a nyomába, erre mérg et mert volna venni. Éppen be akart
kopog ni, amikor az ajtó kinyílt, eg y erős kar meg rag adta, és berántotta,
majd felemelte, és több sötét folyosón meg lépcsőn át felvitte eg y kis
szobába, amelyben csak eg y ág y, eg y asztal és eg y szék volt. A becsukott
spalettákon keresztül g yér világ osság szüremlett be. A férfi szó nélkül az
ág yra fektette a lányt, levetkőzött, aztán őt is levetkőztette. Jakob, aki túl
rég óta eg yensúlyozott már élet és halál között, még eg yszer át akarta
élni a földi paradicsomot Deborah-val. A lánnyal, akinek a szerelem
mámorában az ig azi nevét is elárulta.
Öt valószerűtlen és mámoros nap következett ezután, amelyben a
valóság ot teljesen kizárták, és az idő meg szűnt számukra. Jakob az első
pillanattól kezdve tisztában volt vele, hog y őrültség et csinál, hog y a
kapcsolata Deborah-val múlandó. A szerelmük csak a pillanatnak élt,
eg yetlen percre sem eng edték el eg ymást, testük úg y fonódott össze,
mint a g yökerek, mert már sejtették, hog y az idejük vég es.

Marlene nem hallatott mag áról ezekben a napokban, eg yiküknél sem

jelentkezett. Csak Albrecht visszatérése előtt jelent meg újra a
lakosztályban. Ha tudott is Deborah és Jakob viszonyáról, nem mutatta.
– Bonjour, chérie! – üdvözölte a lányt meg játszott vidámság g al, és
nyomott eg y csókot az arcára. – Eljött az idő. Ma kezdődik a mulatság .
Kihúzta a tűt a fekete kalapjából, mindent az asztalra dobott, és
lendületesen a kanapéra huppant. Új frizurája volt. A haja még szőkébb
lett, de rövidebb is. Jól állt neki.
 – Nem is tudom… Napok óta nem hallottam Albrechtről – tétovázott
Deborah. – Lehet, hog y ma még nem jön vissza.
Vág yakozva idézte fel mag ában Jakob minden g yeng édség ét.
– De ug ye nem akarsz most kihátrálni? – kérdezte Marlene, aki
titokban élvezte a lány feszeng ését. – Még szép, hog y visszajön. Nehéz
napokon van túl, és eg ész idő alatt nélkülöznie kellett a női társaság ot.
Ne is kérdezd, honnan tudom, meg vannak a forrásaim. Vag yis itt a soha
vissza nem térő alkalom. Albrecht ki van éhezve. Veg yünk át mindent
még eg yszer. Ülj le!

Amikor túl voltak rajta, mindketten elcsodálkoztak, milyen könnyen

ment. A leg eg yszerűbb és leg természetesebb meg oldást választották.
Ahog y Albrecht belépett, g yertyák sokaság ának dereng ő fénye
fog adta. Aztán észrevette a két meztelen, érzékien összeg abalyodott,
hamvas testet. Az asztalon ezüstfedők alatt könnyű vacsora, a
pezsg őhűtőben g yöng yöző pezsg ő várta.
Marlene és Deborah néhány másodpercig csábítóan nézték Albrechtet,
aztán lassú, macskaszerű mozdulatokkal felkeltek, és levetkőztették a
férfit. Eg yütt fürödtek mindhárman a kádban, meg ízlelték az
ínyencség eket, és pezsg őt ittak. Fél óra sem telt el, és Albrecht mélyen
aludt.
– Érted te ezt? – kérdezte Marlene a fejét csóválva, és a kádban alvó
férfit mustrálg atta, hog y meg bizonyosodjék róla, tényleg álomba
merült-e. Albrecht arra sem reag ált, amikor vég ig húzta a mellkasán a
körmét, amely véres nyomokat hag yott mag a után. – Tényleg elfelejtette
elzárni azokat az istenverte iratokat, fel sem kell törnünk a széfet.
Marlene elővett eg y fényképezőg épet és eg y pár fehér kesztyűt a
kézitáskájából.
– Az meg mire kell? – mutatott Deborah csodálkozva a kesztyűre.
– Manapság már az ujjlenyomatáról is tudnak azonosítani eg y embert.
– Marlene jól emlékezett a szószátyár SS-őrre, aki a lány eg y hónapos
fog ság a alatt büszkén számolt be a Birodalom Biztonság i Főhivatalánál
folyó ez irányú kísérletekről.
Marlene meg jeg yezte, pontosan hog yan is hevert az aktatáska a
kanapén, mielőtt meg fog ta volna. Óvatosan az alacsony
dohányzóasztalra tette, és kinyitotta. Eg y vastag , kopott zsinóros
bőrmappa bukkant elő. Marlene ellenállt a kísértésnek, hog y bármit is
elolvasson, és rög tön a fényképezőg épért nyúlt. Az Ag fa leg újabb Karat
modellje volt, speciális filmpatronokkal, ami a korábbi modellekhez
képest jelentősen leeg yszerűsítette a film behelyezését.
Nag y szerencse, hog y a csoport nemrég tett szert rá meg a tucatnyi
tartalék patronra, amikor sikeresen meg támadtak eg y német utánpótlás-
szállítmányt. Marlene Ernsttől értesült a konvojról, és tájékoztatta a
csoportot.
Üg yesen kihúzta az objektívet, és azonnal neki is látott, hog y minden
oldalt lefényképezzen. Eg yszer patront kellett cserélnie. Aztán vég zett az
utolsó oldallal is. Gondosan visszapakolt minden iratot az aktatáskába,
majd meg bizonyosodott róla, hog y a táska ug yanúg y fekszik a kanapén,
mint korábban, habár erre Albrecht alig ha fog emlékezni, ha felébred.
Deborah közben a férfi mellett őrködött a fürdőben, hátha a
tervezettnél korábban mag ához tér. De úg y aludt, mint a bunda.
– Most jön a leg nehezebb rész – mondta Marlene. – Át kell cipelnünk
az ág yba. Fog d a karját, enyém a lába.
Eg yesült erővel kiráng atták Albrechtet a teli kádból. Felemelték, és az
ernyedt, vizes testet a hálószobába vonszolták.
Deborah meg borzong ott. Úg y érezte, mintha eg y hullát cipelnének.
Félúton jártak, amikor kopog tak az ajtón. A két nő rémülten pillantott
össze. Az ütemes kopog ás meg ismétlődött, mire Marlene felléleg zett.
– A francba! – szaladt ki a száján. – A bajtársunk az, aki a széf felnyitása
miatt jött. Róla teljesen meg feledkeztem.
Gyorsan mag ára kapta Deborah köntösét, az ajtóhoz ment, és
kinyitotta. Suttog ott pár szót, majd becsukta az ajtót.
– Miért nem adtad oda neki a fényképezőg épet? – kérdezte a lány.
– Mert nem bízom meg senkiben. És most teg yük be az ág yba,
g yerünk!

Albrecht korán reg g el hasog ató fejfájással ébredt. Az eg ész teste sajg ott.
Marlene és Deborah két oldalról hozzásimult, és békésen aludt. Vag y
leg alábbis úg y tett.
A két nő org iára utaló rendetlenség et csinált a szobában. Mindenütt
piszkos poharak, tányérok ételmaradékkal és üres pezsg ősüveg ek
hevertek Albrecht ruhadarabjai között. A férfi testét friss harapás- és
karmolásnyomok „díszítették”, és eg y véres csík a hátán. A kutyakorbács
jól láthatóan az éjjeliszekrényen hevert. Marlenének óriási elég tétel volt,
hog y mindent meg tehetett Albrechttel, és az meg sem moccant, az
azonban nyug talanította, mi lesz, ha esetleg még is túl nag y adag altatót
adtak be, és a férfi nem ébred fel.
Ahog y Deborah-val meg állapodtak, ők is mocorog ni kezdtek a férfi
mellett. Hog y fel ne keltsék a g yanakvását, Marlene felült, és a fejét
fog ta, mintha meg akarná akadályozni, hog y szétrobbanjon.
– Jaj nekem, de szomjas vag yok! – nyög te, és felkapott eg y fél pohár
pezsg őt az éjjeliszekrényről, majd eg y húzásra felhajtotta. Semmi íze
nem volt. – Máris jobb – mondta. Visszahanyatlott, és meg ciróg atta
Albrecht mellkasát, majd kezét a lába közé csúsztatta. De nem történt
semmi. Jól van, g ondolta meg könnyebbülten, nem kell még eg yszer
vég ig csinálnom azt az undormányt. Lehunyta a szemét, és úg y tett,
mintha szendereg ne, noha a veszély minden érzékszervét kiélesítette.
A leg fontosabb és leg kockázatosabb feladat, a fényképezőg ép
kicsempészése Jakobnak, még hátravolt.
– Hány óra? – dünnyög te Albrecht minden erejét összeszedve.
– Még csak hat múlt. Aludj még eg y kicsit – felelte Marlene, és úg y
tett, mintha élvezettel bújna a férfihoz. Tökéletesen játszotta a kielég ült
szerető szerepét.
Albrecht csak morg ott eg yet kelletlenül, és nehézkesen kikászálódott
az ág yból. Marlene készség esen kieng edte. A férfi nyitva hag yta az ajtót,
a vécéből minden hang hallatszott, és a nőnek felfordult a g yomra.
Mialatt Albrecht lezuhanyozott, a két nő erős kávét és kiadós reg g elit
rendelt a lakosztályba. Deborah és Marlene úg y viselkedett, mint két
g ondoskodó és odaadó szerető. Amint Albrecht kijött a fürdőszobából,
Deborah forró kávéval és mézes kenyérrel kínálta, amelyet a férfi
farkaséhesen két falatra lenyelt. Ahog y levetkőztették, most úg y
seg ítették rá az eg yenruháját.
 Marlene ujja remeg ett, amikor beg ombolta a zakót. A g allérján
pompázó halálfej mintha g únyosan nézne rá. Elhesseg ette a g ondolatot,
hog y ez baljós előjel lenne. Alig tudta eltitkolni a türelmetlenség ét.
Brunnmann-nak vég re el kellene tűnnie a képből!
A reg g el folyamán még eg y veszélyes pillanat adódott. Bár Albrecht
teljesen kikészült, azért észrevette a saját botorság át, hog y az értékes
aktatáskája eg ész éjszaka szabad prédaként hevert a kanapén. Áthatóan
vizslatta Deborah-t és Marlenét, akik úg y tettek, mintha nem értenék a
bámulás okát. Brunnmann akaratlanul is felnyög ött, fog ta a táskáját, és
kivonult.
Marlene szélsebesen felöltözött, és alig neg yedóra múlva követte a
férfit. Már alig várta, hog y meg nézze a képeket.
 Negyvenhatodik fejezet

Öt perc múlva Marlene visszatért, holtsápadtan, és izg atott

arckifejezéssel, ami meg rémítette Deborah-t.
– Mi történt? – kérdezte halálra váltan.
– Odalent van Hubertus von Greiff, rég i ellenség em! A fenébe! Hog y
ennek is pont most kellett felbukkannia!

Marlene szokás szerint nem lifttel ment, hanem lépcsőn. Az első

emeletről szabadon álló lépcsősor vezetett le az előcsarnokba. Alig tette
a lábát az utolsó karmazsinszínű szőnyeg g el borított fokra, amikor a
forg óajtón át eg y csapat – részben eg yenruhás, részben civil – férfi
özönlött be a szállodába. Középen eg y mag as termetű ember jött, aki
szemkötőt és fekete bőrkabátot viselt.
Marlene első pillantásra felismerte Hubertus von Greiffet. Elfog ta a
menekülés vág ya, olyan erősen, hog y minden akaraterejét össze kellett
szednie, hog y ellenálljon neki.
A Szemet – ahog y az eg ész világ hívta, ellenség ei és csodálói eg yaránt
– most is eg y csapat csinos fiatalember vette körül, a személyes vérebei.
Néhányan azonnal szét is szóródtak a szálloda előterében, ketten pedig
elterpeszkedtek a kandallónál álló füles fotelekben. De a lezserség ük
csupán álca volt, valójában éberen fig yelték a helyiség et.
Berlinben kering ett néhány csúnya pletyka Greiff szexuális
kedvteléseiről, de ezek látszólag kicsit sem ártottak a pályafutásának.
Greiff SS-tiszt volt, a Gestapo kettes számú embere. És Marlene rég i
ismerőse, a leg rosszabb értelemben. A becsvág yán csak a
könyörtelenség e tett túl, ahog y azt a nő már a saját bőrén is
meg tapasztalta.
Amikor meg pillantotta a férfit, Marlene ösztönösen a mag yal mög é
húzódott, amely mög ött eg yszer már Deborah is menedéket talált.
Teljesen kizárt, hog y most ki tudjon menni a szállodából. Volt ug yan
hátsó kijárat, de ahhoz elő kellett volna bújnia a rejtekéből, és lifttel
lemenni eg y emeletet. Bár a külseje meg változott – eg ykor hosszú,
fekete haját kiszőkíttette és levág atta, dús szemöldökét kiszedette, és
rúzsozta a száját, sőt fel is szedett eg y kicsit –, kinézte Greiffből, hog y
felismeri. A leg kisebb kockázatot sem vállalhatta, ezért azonnal meg
kellett szabadulnia a fényképezőg éptől és a két értékes filmpatrontól.
De nem bujkálhat örökké a növény mög ött, mert az is g yanút kelthet.
Aki lejön a lépcsőn vag y a lifttel, azonnal észreveszi. Jött is eg y idősebb
nő rókaprémstólában, a nyomában eg y eg yenruhás sofőrrel, aki eg y
csomó dobozt eg yensúlyozott az állával tartva.
Marlenének nem jutott eszébe jobb ötlet, és g yorsan bedug ta a filmet
és a fényképezőg épet a mag yal földjébe, abban a reményben, hog y nem
esik kár bennük. A föld leg alább száraz és laza volt. Édes istenem, add,
hog y ne most öntözzék meg ! – fohászkodott buzg ón, majd vett eg y nag y
leveg őt, kihúzta mag át, lesimította a szoknyáját, és tett eg y lépést. Hátat
fordított az előcsarnoknak, és eg yből a második lépcsőfokra lépett, de
ekkor felharsant mög ötte eg y hang :
– Bocsásson meg , hölg yem! Azt hiszem, ez a mag áé.
Marlene dicséretre méltó színészi alakítással, nem rezzent össze,
hanem szép lassan és kecsesen meg fordult. A lépcső alján Greiff eg yik
vérebe állt, és Marlene fehér kesztyűjét nyújtotta felé. Biztosan kiesett a
kézitáskájából, amikor kivette a fényképezőg épet.
– Nag yon köszönöm, fiatalember – felelte a nő illedelmesen, majd újra
a lépcső felé fordult, de ismét felhang zott eg y hang , amelynek a
hideg ség étől meg borzong ott.
– Elnézést, hölg yem! Nem ismerem valahonnan?
Marlene eg y szemvillanás alatt vég ig g ondolta a lehetőség eit. Alig
nég y év telt el a berlini találkozásuk óta. Akkor piszkosan, véresen és
csupaszon feküdt a cellában, ma viszont a német hölg yek mintapéldánya
volt. Lehet, hog y Greiff ennek ellenére is felismerte?
– Nem hinném, hog y lett volna már szerencsém, uram… – mondta
határozottan, ám udvariasan.
A férfi g yorsan, kötelesség tudóan meg hajolt.
 – Hubertus von Greiff, szolg álatára.
Aztán lassan, fesztelenül tetőtől talpig vég ig mérte Marlenét, és az
eszébe vésett minden apró részletet. Az eleg áns francia cipőt, a
selyemharisnyát, a kék kosztümöt a pávaszem brossal, a kalapot és a
visszafog ott ékszereket. Most már biztosan tisztában volt Marlene árával.
Vég ül Greiff tekintete meg állapodott a nő arcán. Ép szemével mélyen
Marlene szemébe nézett, pillantása eg észen a nő ag yáig hatolt, mintha a
g ondolatait kutatná.
Marlene állta Greiff pillantását, majd hang jában némi csodálkozással
azt mondta:
– És most kérem, Herr von Greiff – több bátorság csendült ki a
szavaiból, mint amennyit érzett –, ha meg bocsát…
Kényszerítette mag át, hog y lassan lépkedjen felfelé, és kezét a korlátra
tette, mintha eg yáltalán nem sietne. Eg ész idő alatt érezte, ahog y a férfi
tekintete szinte lyukat ég et a hátába.

– Nincs sok időnk – hadarta Marlene. – Nem tudom, Greiff felismert-e. Ha

ig en, mindjárt keresni kezd, vag y máris kutat utánam. Hátul meg yek ki,
a hátsó kijáraton. Hallg ass ide, Deborah! Meg kellett szabadulnom a
fényképezőg éptől és a filmtől. A jobb oldali mag yal földjében vannak, ha
a bejárat felé nézel. Meg kell szerezned őket észrevétlenül. Később
találkozunk a Bohém kávéházban. Eg ész nap ott várlak majd. Hozd oda!
Ha nem leszek ott, akkor valami történt velem. Ez esetben vidd el a
fényképezőg épet Pavelnek. Meg értetted?
– Természetesen. De miből g ondolod, hog y nekem könnyebb lesz,
mint neked?
– Mert Albrecht Brunnmann barátnője minden további nélkül
elsétálhat Greiff mellett.
– Nem is ismer!
– Jaj, dehog ynem! Hig g y nekem, mindenki ismeri a nag ykutyák
szeretőit. Ez íg y működik. Minden infomáció hasznos lehet. A fényképed
már rég óta ott lapul a fiókjában. De most mennem kell. Várj körülbelül
eg y órát, aztán kövess! Sok szerencsét!
Marlene búcsúzóul arcon csókolta, majd lassan kinyitotta az ajtót.
A folyosón senkit sem látott. Nesztelenül kisurrant.

Deborah izg atottan hallg atózott szokatlan zajok után, de a szállodában

minden a rendes kerékvág ásban haladt. Úg y tűnt, Marlene
meg menekült.
Gondosan felöltözött. Eg y szűk, fekete ruha mellett döntött, amelyet
fehér tollvirág díszített. Ideg esség ében tönkretett eg y selyemharisnyát,
és úg y remeg ett a keze, hog y inkább lemondott róla. Úg yis túl meleg
volt.
Miközben belebújt a cipőjébe, vég ig g ondolta, mit fog tenni. Hog yan
térdelhetne le úg y a mag yal mellé, hog y senki se veg ye észre, és hog yan
vehetné ki a fényképezőg épet a cserépből? Alig ért a g ondolat vég ére,
félredobta a zárt cipőt, és kivett eg y fűzőset a szekrényből. A kibomlott
cipőfűző jó ürüg y lesz arra, hog y letérdeljen a mag yal mellé. Lifttel vag y
lépcsőn menjen? – tűnődött, vég ül a lépcső mellett döntött. Onnan
jobban belátja majd az előcsarnokot.
Eltelt az eg y óra, és Deborah felkerekedett.

Néha elég a puszta szerencse, g ondolta alig öt perccel később, amikor

meg könnyebbülten süppedt bele eg y taxi puha ülésébe.
Minden borzasztóan eg yszerűen ment. Az előcsarnok a két újonnan
érkezett civiltől eltekintve, akik éppen a bejelentkezőlapjaikat töltötték
ki a pultnál, üres volt, és senki fig yelemre sem méltatta.
A fényképezőg épet és a filmeket g yorsan meg szerezte, és üg yesen a
táskájába csúsztatta.
A Bohém kávéházban alaposan körülnézett, de leg nag yobb
meg rökönyödésére Marlenét sehol sem látta. A hely, mint mindig ,
tömve volt, érzékeny füle nehezen viselte a hang zavart, az emberi testek
kig őzölg ése a cig aretta- és szivarfüsttel elveg yülve valóság g al
elkábította. Nem szívesen jött ide. De Marlene azt mondta, a
leg biztonság osabb hely az oroszlán barlang ja.
Már belépéskor több tiszt felfig yelt rá, és az asztalukhoz intették.
Deborah mosolyog va meg rázta a fejét, és meg kérte a pincérnőt, hadd
üljön az eg yik szabad kétszemélyes asztalhoz. Alig fog lalt helyet a bal
hátsó sarokban, Marlene is belépett a kávéházba.
Deborah úg y meg könnyebbült a láttára, hog y erőt kellett vennie
mag án, hog y fel ne ug orjon és elébe ne rohanjon. Nem lett volna
ildomos, ezért beérte eg y alig észrevehető integ etéssel.
Marlene átvág ott a helyiség en, barátság osan viszonozta az
üdvözléseket, és nevetett az eg yik férfi tréfás meg jeg yzésén. Odaért
Deborah asztalához, arcon csókolta, majd rög vest rendelt két pohár
pezsg őt és eg y kávét. A lány csészéje már üres volt. Nevetg élve dug ták
össze a fejüket, mintha súg nának-búg nának, és Deborah azt mondta:
– Meg van. Mikor adjam oda?
– Ne most. Túl sok a fig yelő szem. Kimeg yünk eg yütt a női vécébe.
Senki nem követett?
– Nem. Tettem eg y kerülőt is a taxival.
Marlene cseng őn felnevetett, mintha Deborah valami felettébb mókás
dolg ot mondott volna. Meg jött a pezsg ő, és koccintottak. Bárkinek úg y
tűnhetett, hog y csak valami butaság ról csacsog nak.
– De miért jöttél ilyen sokára? – kérdezte Deborah, és belekortyolt a
poharába.
– Mert veled ellentétben, eng em követtek, még hozzá üg yesen. Nem
tudtam lerázni.
– És vég ül hog yan sikerült?
– Sehog y. Meg öltem.
Deborah majdnem leejtette a poharát, és teljes meg döbbenéssel a
barátnőjére meredt.
– Éppen ezért eg y órán belül el kell tűnnöm. Ma találkoztunk utoljára.
Ne nézz íg y rám! Szedd össze mag ad, Ernst eg yik barátja minket bámul.
– Marlene mosolyog va a férfira emelte a poharát, és Deborah g épiesen
utánozta a mozdulatot.
Aztán Marlene arckifejezése eg yszeriben meg változott, a mosolya is
lehervadt. Lassan felállt, és úg y tűnt, a látvány teljes rémülettel tölti el.
Deborah ijedten pillantott fel rá. Marlene hirtelen átvetette mag át az
asztalon, fedezékbe rántotta a lányt, és teljes testével eltakarta. Az eg ész
másodpercek alatt történt. Deborah-nak ideje sem volt meg érteni
Marlene különös viselkedését, mert eg y hatalmas robbanás rázta meg a
kávéházat. Deborah azt hitte, a fájdalom szétszakítja a testét, és eg y
pillanatra elveszítette az eszméletét.
 Negyvenhetedik fejezet

A világ eg yetem mozdulatlanság ba dermedt. Deborah úg y érezte mag át,

mintha kilépett volna a testéből.
Amikor mag ához tért, nem tudta, mennyi idő telt el. Kiáltásokat és
nyöszörg éseket hallott, de minden hang nag yon tompán szólt, mintha
vatta lenne a fülében. Az ég ett hús szag ától émelyeg ni kezdett.
Fuldoklott, és úg y érezte, menten elhányja mag át. Alig kapott leveg őt,
mert valami súlyos nehezedett a mellkasára. Valami, amiről tudnia
kellett volna, micsoda. De képtelen volt tiszta fejjel g ondolkodni.
Eg y kemény tárg y volt a csípője alatt, és fájdalmasan nyomta.
Óvatosan meg próbált meg mozdulni, de nem sikerült. A mellkasára
nehezedő teher valóság g al a földhöz szög ezte. Érezte, hog y valami puha
az arcát csiklandozza, valami ismerős, ám valahog y még is ideg en.
A g yomorforg ató bűzbe, amely körülvette, hirtelen kevés friss leveg ő
veg yült.
Eg yszeriben eg y zavaró g ondolat hasított az ag yába:
– Marlene!
Az értelme döcög ve lendült újra működésbe, mint eg y köhög ő motor,
és ekkor elborították a kérdések. Hog y kerül ide? Mi történt?
– Itt van még két nő! Ott, az asztal mög ött. Seg ítsetek! – kiáltotta eg y
hang a közelben, és ekkor újból minden elsötétült Deborah szeme előtt.

A fény fájdalmat okozott. A csukott szemhéján át is érezte. Nem akarta

kinyitni a szemét. De eg y erős hang minduntalan erre szólította fel.
Miért nem hag yják még eg y kicsit békésen aludni? Csendre és
nyug alomra vág yott. Valaki meg rag adta a kezét, és kitapintotta az
érverését.
– Mag ához tér – mondta eg y másik hang .
Nem, g ondolta Deborah, nem térek mag amhoz. Hag yjatok. Nem
akarok iskolába menni. Beteg vag yok.
– Maria! Hallasz? Térj mag adhoz! – Meg int ez az erőszakos hang .
Kedvtelenül kinyitotta a szemét, minden homályos volt körülötte,
ködbe süllyedt. A hang ok is komikusan cseng tek, lehet, hog y a fejében
zajló zúg ás miatt? – tűnődött. Valami nem stimmelt. Az emberek
hang ja, mintha víz alól jönne. Fájt a füle. Mi lehet vele? Önkéntelenül a
fejéhez kapott, de lefog ták a kezét.
– Semmi baj – mondta a másik hang . Eg y nőé volt, aki erős leng yel
akcentussal beszélt. – Minden rendben lesz. A robbanás miatt van.
Meg sérült a dobhártyája, de eg yébként nag y szerencséje volt.
Ag yrázkódása van, és meg ütötte néhány bordáját. De meg úszta ennyivel.
Hamarosan újra lábra áll.
Deborah csak fél füllel hallg atta. Akkor most tovább alszom, g ondolta,
és lehunyta a szemét. Lebeg ett, és élvezni szerette volna még eg y
darabig az érzést. De az elméje lerázta mag áról a bénultság ot, a
„robbanás” szó az elméjébe tolakodott, és az emlék teljes erővel találta
telibe. Marlene? – akarta kérdezni, de csak eg y rekedt nyög ésre futotta.
Ég ett a torka.
– A füstmérg ezés miatt van – mag yarázta az eg yik hang , és vízzel teli
poharat emelt a szájához.
Deborah ivott pár kortyot, majd hálásan bólintott. Eg y nag ydarab,
idősödő nő volt, hatalmas szemölccsel az állán, amely pont Deborah arca
előtt mozg ott fel s alá. Még a három fekete szőrszálat is látta rajta.
– Marlene… A barátnőm, mi van vele? – suttog ta. Az ág y másik
oldaláról Albrecht válaszolt.
– Itt fekszik a szomszédban. Sokkal jobban meg sérült a kávéházat ért
támadásban, mint te. Amikor meg találtak benneteket, rajtad feküdt.
Valószínűleg ezzel meg védett a leg rosszabbtól. Eg y hatalmas üveg tábla
esett a hátára, eltört a g erince. Az orvosok szerint soha többé nem fog
tudni újra járni. Sajnálom. Most aludj még eg y kicsit. Este visszajövök.
Felállt. Búcsúzóul kisimított eg y hosszú fekete tincset az arcából, majd
elment.
– Mióta vag yok itt? – kérdezte Deborah furcsán reszelős hang on, amely
mintha nem is az övé lett volna.
 – Teg nap óta.
– Láthatnám a barátnőmet?
– Természetesen. De csak holnap. Most aludjon.
Kapott még néhány korty vizet. Keserű íze volt. A nővér határozott
mozdulatokkal meg ig azította a takaróját mindkét oldalon, majd mag ára
hag yta.
Deborah szeme meg telt könnyel. Szeg ény Marlene! Meg int ólmos
fáradtság lett úrrá rajta. Biztos altatószer volt a keserű vízben.
Órákig aludt, mélyen és álomtalanul, míg este Albrecht visszatért.
Hozott eg y kosár friss g yümölcsöt, bonbont, és néhány jó hírt, miszerint
az orvos meg eng edte, hog y Deborah másnap elhag yja a kórházat,
feltéve, hog y eg y ideig még kíméli mag át. Albrecht hamar elbúcsúzott,
mert nem bírta a kórház szag át, és mondta, hog y másnap reg g el érte
jön.
A bibircsókos nővér lépett a kórterembe, és a lány fig yelmét nem
kerülte el, milyen vág yakozva pillant a g yümölcsökre és a bonbonokra.
– Mindet meg kaphatja, amennyiben most rög tön a barátnőmhöz visz –
mondta neki. A nő örömmel és hálával nézett rá, és seg ített a lánynak
felkelni a vaság yról.
Deborah elég bizonytalanul állt a lábán, szédült, de a nővér biztos
kézzel tartotta. Eg y idő után a szürke linóleum már nem hullámzott a
talpa alatt. A nővér vezetésével belépett Marlene kórtermébe. A hányás
és a vizelet bűze azonnal meg csapta. Hirtelen meg értette, milyen
kiváltság okban részesült Albrecht mag as beosztásának köszönhetően.
Marlene leg alább húsz nővel osztozott a kórtermen. Néhány ág yban két
nő is feküdt, fejtől-lától, a nem éppen tiszta talpukat a másik lapos
párnáján nyug tatva. Marlene leg alább a leg jobb ág yat kapta, eg észen
hátul, az ablaknál. Deborah alig tudta meg állni, hog y ki ne nyissa, hog y
bejöjjön a friss leveg ő.
De Marlene látványa minden mást a háttérbe szorított, és a lelke
mélyéig meg rázta Deborah-t. Életvidám barátnője eg y matracnak is
nehezen nevezhető foszlott valamin feküdt, mozdulatlanul, mint eg y
darab kő. A nyakát teljesen beg ipszelték, a többi testrészét az ág yhoz
szíjazták. Az arca beesett volt. Szomorúan mosolyg ott, amikor Deborah a
látómezejébe lépett.
– Ó – mondta rekedt hang on. – A lepedőakrobatának leáldozott. Elég
rossz bőrben vag yok.
– Ne mondj ilyeneket! – felelte Deborah g yámoltalanul, és eg y széket
keresett, de nem talált. Ezért Marlenéhez hajolt, és meg fog ta a kezét.
A nő azonnal a lényeg re tért.
– Mi van a fényképezőg éppel? Nálad van?
Deborah szeme elkerekedett a rémülettől. A fényképezőg ép! Teljesen
meg feledkezett róla az események forg atag ában.
Marlene eg y árnyalattal még sápadtabb lett.
– Menj! Velem ne fog lalkozz. Kérdezd meg , hol van a holmid. Ha a
táskád eltűnt, csak abban reménykedhetünk, hog y nem került rossz
kezekbe. Majd g yere vissza.
Deborah a kórtermébe sietett – már amennyire tudott sietni.
A g yümölcskosárnak nyoma sem volt. Átkutatta az eg ész helyiség et, de
nem találta meg sem az előző nap viselt ruháit, sem a táskáját.
Hívta a nővért, és nála érdeklődött, de a nő csak arról tudott
beszámolni, hog y az eleg áns úr, aki a finomság okat hozta, arra utasította
őket, hog y ég essék el Deborah piszkos ruháit. Azokon kívül más nem
volt a kisasszonynál. A nővér távozott, Deborah-t pedig elfog ta az
ag g odalom, mi lehet a táskájával. Vag y még a helyszínen ellopták tőle,
vag y csak itt a kórházban, ami valószínűleg a jobbik eset. Mert ha eg y
tolvaj kaparintotta meg a fényképezőg épet, akkor vélhetően csak az
érdekli, mennyit ér, és nem fárad a film előhívásával.
De az is lehet, hog y Albrecht vitte mag ával, átadhatták neki. Ám akkor
biztos szóvá tette volna, honnan van a fényképezőg ép. Vag y nem? Lehet,
hog y mindent lefog laltak, amit a kávéházban találtak? Csak indítanak
valamiféle nyomozást. A leg jobb eshetőség , ha a fényképezőg ép
meg semmisült a robbanásban, vag y leg alábbis használhatatlanná vált a
tűzben. Mennyi hőt bír ki eg y ilyen g ép és film? Deborah-nak sejtelme
sem volt.
Hirtelen eszébe jutott a kemény tárg y, amely a csípőjét nyomta.
Csaknem biztos volt benne, hog y a kézitáskája volt az, amelyben benne
volt a fényképezőg ép és a két filmpatron. Ha épség ben maradt, és rossz
kezekbe került, akkor a játéknak vég e.
Íg y vag y úg y, minden vesződség hiábavaló volt. Meg int ott vannak,
ahol az elején, és Marlene vélhetően az élete hátralévő részében béna
lesz. Eszébe jutott Jakob. Feltétlenül kapcsolatba kell lépnie vele! A férfi
biztos tudja, hog yan tovább.
Visszatért a türelmetlenül várakozó Marlenéhez, és elmondta neki a
lesújtó hírt. De a barátnője számolt ezzel a lehetőség g el.
– Na, ig en. Akkor semmit nem tehetünk, csak várhatunk, hog yan
alakulnak a dolg ok – mondta olyan halkan, hog y csak Deborah hallja. –
Ha Albrechtnél vag y a Gestapónál van a táska, hamarosan meg tudjuk. Jól
fig yelj! Ha valaki számon kéri, lepődj meg , és mondd azt, hog y
semmiről sem tudsz. Játszd az ostoba, naiv kislányt. A nácik
előszeretettel nézik a nőket butának, úg yhog y járj a kedvükben. Hallod?
Felesleg es mindkettőnknek feláldoznia mag át. Belőlem már úg ysem sok
maradt, neked meg vélhetően hinni fog nak. Nag yon fig yelj, mit
mondok, és jól jeg yezz meg minden szót, az életed füg g tőle! Ha a lehető
leg rosszabbul alakulnak a dolg ok, azt fog om mondani, hog y
elkábítottalak tég ed és Albrechtet, majd átkutattam az aktatáskát, és
lefényképeztem az iratokat. Greiff felbukkanása miatt titokban a táskádba
csempésztem a fényképezőg épet és a filmet, amikor elhag ytam a
szállodát, és felbéreltem valakit, hog y később a kávéházban lopja el
tőled. De a támadás meg hiúsította a tervet. Ez meg mag yarázza, miért
volt a fényképezőg ép a te táskádban. De teljesen g yanútlannak kell
tűnnöd, és mindenekelőtt lég y felháborodva, hiszen az állítólag os
barátnőd kihasznált, és becsapott. A túlélésed füg g tőle, hog yan
viselkedsz. Bízhatok benned?
– De… ez g yávaság . Nem hag yhatom, hog y mindent mag adra vállalj! –
felelte Deborah izg atottan.
– Pszt! – intette le Marlene. – Ne olyan hang osan! Ennek semmi köze a
g yávaság hoz, chérie – mondta g yeng éden. – Ellenkezőleg . Ehhez nag y
bátorság kell. Fontos, hog y Albrechttel továbbra is hétköznapian
viselkedj. De lég y résen! Amint elcsitultak a hullámok, újra meg kell
próbálnod. Menj el Jakobhoz – suttog ta Marlene. – Szerez neked eg y
másik fényképezőg épet.
 Kimerülten elhallg atott.
Deborah bámulta a nő töretlen akaratát. Szétzúzott testtel feküdt az
ág yban, teljes bizonytalanság ban, hog y tud-e még járni valaha, és máris
terveket kovácsolt.
– Hihetetlen vag y, ug ye, tudod?
– Hát ez most nem sokat seg ít rajtam, de merci. Most menj vissza, és
g yere át holnap reg g el meg int. Most aludnom kell.
 Negyvennyolcadik fejezet

Éjnek évadján Deborah nyug talan álomból ébredt. Zajt hallott. Valaki
kinyitotta az ajtót, majd becsukta. A kórteremben vaksötét volt, nem
ég ett fény sehol. A nővér este behúzta a füg g önyöket, hog y a halvány
holdvilág ot is kizárja. Deborah semmit sem látott, de határozottan
érezte, hog y van még valaki a helyiség ben.
– Ki van itt? – kiáltotta.
Eg y nag y, súlyos kéz tapadt a szájára. Rög tön felismerte az ismerős
bőrszag ról.
– Jakob – suttog ta meg könnyebbülten. – Hát eljöttél?
A férfi visszahúzta a kezét, és g yeng éden meg csókolta a lányt.
– Hog y vag y, kedvesem?
– Jól, de Marlene… Borzasztó… – A hang ja elakadt, és erőnek erejével
visszafojtotta a feltörni készülő sírást, nem akart Jakob előtt könnyekre
fakadni.
– Tudom – mondta a férfi, és kisimított eg y tincset a lány arcából.
A mozdulatban sokkal több g yeng édség volt, mint Albrecht teg napi
simog atásában!
– Meg csináltuk, Jakob. Marlene lefényképezte. A kézitáskámban volt.
Aztán a kávéház a leveg őbe röpült, a táskám meg eltűnt a filmmel
eg yütt – suttog ta hadarva.
Jakob meg int csak annyit felelt:
– Tudom.
– Minden hiába, és Marlene… – Deborah elnémult. Jól értette, amit a
férfi az imént mondott? – Hog y… Tudod? Beszéltél Marlenével?
– Nem. Ozmin tájékoztatott.
– Ozmin? – Deborah azt hitte, rosszul hallotta, ezért visszakérdezett. –
Albrecht sofőrje?
– Pontosan. Elhozta a fényképezőg épet és a két filmet. Ne ag g ódj! –
mondta Jakob meg nyug tatón, pedig a lelke mélyén eg yáltalán nem volt
nyug odt, remeg ett a felg yülemlett dühtől. Az az átkozott Zlatko! A ZOB
Bohém kávéház elleni támadását csak másnapra tervezték, szólt is róla
Marlenének, hog y aznap tartsa távol mag át a helytől. De Zlatko ideg ei
felmondták a szolg álatot, és saját szakállára kezdett akcióba. Ezért esett
Marlenének és Deborah-nak bántódása.
– De… nem értem… – dadog ta Deborah.
– Ozmin követett a kávéházba. Brunnmann utasította rá, hog y
fig yeljen tég ed. Ezért az elsők között volt, akik seg ítség et nyújtottak. Ő
talált meg benneteket Marlenével. A nag y felfordulásban aztán sikerült
kivennie a fényképezőg épet és a filmet a táskádból, és elhozta őket
nekem.
– De honnan tudta, hol talál?
– Most mag yaráztam el. Brunnmann meg bízásából követett tég ed. De
nyilvánvalóan utálja a munkaadóját, érted viszont bolondul.
Brunnmann-nak eg y szót sem szólt rólunk. De azt nem felejtette el, hog y
zsidónak nézték, pedig muszlim. Az ő népe szerint a nyilvános
lemeztelenítés a leg meg alázóbb dolog , ami eg y férfival történhet.
A nácik ezzel vég érvényesen az ellenség ükké tették.
Na, de ilyet! – g ondolta Deborah. Ozmin??? Ig yekezett felidézni, mivel
vívta ki a sofőr rokonszenvét. Valójában alig vette észre a férfit. Eg yszer-
kétszer rajtakapta, hog y furcsán bámulja. Nem nag yon értette, és
g yorsan ki is verte a fejéből, de most rájött, hog y Ozmin eg yütt érzett
vele. Hát persze! Mindketten ki voltak szolg áltatva Albrecht kényének-
kedvének. Deborah, az anyátlan-apátlan, vag yontalan félzsidó lány, és
Ozmin, a hazátlan idős férfi, akinek Albrecht apja kivág atta a nyelvét, és
akinek nem volt jövője. Újra eszébe jutott, amit annak idején az apja
mondott neki az ok és okozat összefüg g éseiről, hog y minden tett,
leg yen jó vag y rossz, következményekkel jár. Ozmin bosszút állt a nyelve
elvesztése miatt.
– Idehallg ass, Deborah! Nincs sok időnk. A németek az eg ész várost
felforg atják. El kell tűnnöm. Arról van szó…
– Micsoda? Elmész? De hová? Viszontlátlak még ? – szakította félbe
Deborah feldúltan, és a karjába csimpaszkodott.
 – Biztosan. – Jakob mosolyg ott, és a hang jából bizakodás csendült ki,
bár nem érezte mag át valami derűlátónak. – De most hallg ass ide! Az
iratok, amelyeket lefényképeztetek… Úg y tűnik, hog y január huszadikán
fontos tanácskozás zajlott a berlini Wannseenél. Brunnmann a
jeg yzőkönyvet őrizte az aktatáskájában. Ez az első írásos bizonyítéka
annak, hog y a németek a zsidók kiirtását tervezik Európában. Milliókról
beszélünk. Még a brit zsidókat is felvették a listájukra. A nácik „vég ső
meg oldásnak” nevezik a tervüket, és már rég en meg kezdték a
meg valósítását. Mindenhol meg semmisítő táborokat hoznak létre.
Elg ázosítják a zsidókat, és elég etik a holttesteket. Olvastam jelentéseket,
amelyekben a környéken lakók arra panaszkodtak, hog y állandóan ég ett
hús szag át érzik. Mindenképpen meg kell szereznünk az eredeti
jeg yzőkönyvet Brunnmanntól. A fényképek önmag ukban nem
eleg endőek. Meg kell kaparintanunk az eredetit, eljuttatni Londonba, és
átadni az emig ráns leng yel kormánynak. Különben a külföld nem hisz
nekünk. Ozmin meg íg érte, hog y ellopja Brunnmann aktatáskáját. De
szükség e lesz hozzá a seg ítség edre. Számíthatunk rád?
– Persze. Mit kell tennem?
Jakob sietve előadta a tervét. Vég ül hosszan meg csókolta, és mag ához
szorította a lány törékeny testét.
Aztán nag yon g yorsan történt minden. Az ajtó kivág ódott, fény g yúlt,
és eg y csomó férfi rontott be, előreszeg ezett feg yverekkel. A nyomukban
eg y szemkötős, mag as férfi érkezett, és metsző hang on íg y kiáltott:
– Élve fog játok el!
Jakob villámg yorsan Deborah-ra vetette mag át, a nyakára fonta az
ujjait, mintha meg akarná fojtani. Csak annyi ideje volt, hog y
odasziszeg je neki:
– Meg kell szerezned a jeg yzőkönyvet. Mentsd meg a népedet! Csak ez
számít. Eng em felejts el!
Aztán durva kezek elszakították a lánytól, és kivonszolták. Nem is
védekezett.
Deborah fuldokolva leveg ő után kapott, a látása elhomályosult. Jakob
jó erősen meg szorította, hog y a támadás valódinak hasson. Miközben a
nyakát tapog atta, a szíve eg yre jobban sajg ott.
 A szemkötős férfi közelebb lépett, és közvetlenül az ág ya mellett
meg állt. Hosszú, fekete bőrkabátjában olyan volt, mint eg y hatalmas,
fenyeg ető kísértet. Eg yetlen szeme fürkészőn Deborah arcára tapadt,
mintha be akarna hatolni az elméjébe. A lányban ez felidézett valami
emléket, amelyet azonban nem tudott meg rag adni.
Azt azonban világ osan tudta, hog y a férfi borzalmasan meg rémítette,
pedig még sosem találkoztak. Nem állhatta tovább kutató pillantását,
ezért hevesen oldalra fordult, és a párnába temette az arcát. Beleharapott
a szövetbe, hog y elfojtsa a sikolyát, miközben Jakob utolsó szavai eg yre
ott zsong tak a fejében.
A távolból hallotta, ahog y férfi utasítja az eg yik emberét.
– Hívj orvost! Aztán kerítsd elő Brunnmannt.
Nemsokára meg jelent az orvos. Alacsony, kövérkés ember volt, ijedt
arckifejezéssel, vastag szemüveg g el, amely a sokszorosára növelte a
szemét. Szaporán meg tapog atta Deborah nyakát, és meg nézte a
pulzusát.
– Na, kisasszony, meg int szerencséje volt – mondta, és
meg próbálkozott eg y bátorító mosollyal, de nem ig azán sikerült neki.
Deborah érezte az orvos türelmetlenség ét. A lányhoz hasonlóan
valószínűleg ő is alig várta, hog y elhag yhassa a helyiség et. A félszemű
férfi hideg g onoszság ot sug árzott, amelybe a lány minden porcikája
beleborzong ott, és menekülni vág yott.
– Adok valamit, amitől majd jól alszik, kisasszony. – A doktor elővett
eg y fecskendőt.
De Deborah most semmi esetre sem akart elaludni, hanem Marlenéhez
akart szaladni, mihelyt a férfiak eltűnnek. Mindenképpen el kell
mesélnie a barátnőjének az imént történteket, és fig yelmeztetnie kell.
Már nyitotta a száját, hog y tiltakozzon, de a szemkötős meg lepő módon
meg előzte.
– Várjon! – rivallt az orvosra.
Deborah-hoz lépett, és eg y ellentmondást nem tűrő fejmozdulattal
kiküldte az orvost, aki majdhog ynem meg könnyebbülten távozott.
Deborah másra sem vág yott, csak hog y mag ára hag yják. Mikor meg y
el már a szemkötős? Gyűlölte, amiért elszakította tőle Jakobot. Szerette
volna meg érinteni a száját, amelyen még ott ég ett a csókja. Hová vitték?
Mi lesz vele? Elhesseg ette a lassan alakot öltő g ondolatot, mert nem lett
volna képes vég ig g ondolni. Most nag y szükség e volt a józan eszére,
mert ismét mag án érezte a könyörtelen pillantást.
A férfi eg y laza mozdulattal lecsúsztatta a válláról a hosszú, fekete
bőrkabátot. Az eg yik embere üg yesen elkapta, eg y másik pedig rög vest a
férfi alá tolt eg y széket. A rozog a bútordarab meg reccsent a súlya alatt,
és ettől a jól beg yakorolt koreog ráfia veszített valamit az eleg anciájából.
Ki ez a férfi? – tette fel mag ának a kérdést Deborah ismét. Nemcsak,
hog y félelmet keltett benne, de kis híján mag a alá g yűrte a retteg és. Mit
akar tőle? Miért nem szól semmit, miért bámul íg y rá, mintha mindent
tudna? Szedd össze mag ad, korholta mag át. Játszd az ostobát, ahog y
Marlene mondta! Ez az eg yetlen esélyed!
– Köszönöm – suttog ta, és nem kellett meg erőltetnie mag át ahhoz,
hog y a hang ja szánalmasan cseng jen.
A férfi szemöldöke alig észrevehetően a mag asba szökött, de
eg yébként a fakó arc a kedélyváltozás leg halványabb jelét sem mutatta.
Hosszú szünet következett. Deborah félénken rámosolyg ott a férfira,
aki úg ymond a meg mentője volt, vag yis ennek meg felelően kellett vele
viselkednie.
– Mit akart mag ától Jakob Wanda? – tette fel vég re az első kérdést a
félszemű.
Deborah-nak minden színészi képesség ére szükség e volt, hog y ne
mutassa ki döbbenetét, hog y a férfi tudja Jakob ig azi nevét.
– Parancsol? – kérdezett vissza zavartan. – Nem vette mag ának a
fáradság ot, hog y bemutatkozzon, mielőtt meg próbált meg ölni. Mag a a
rendőrség től van?
A kezét a nyakához emelte, mintha emlékeztetni akarná a
beszélg etőtársát, hog y épp az imént úszott meg eg y g yilkosság i
kísérletet. A torka ég ett.
– Szóval beismeri, hog y tudja a nevét?
– Nem, éppen azt mondom. Eg yáltalán nem ismerem ezt a férfit. Mag a
mondta meg a nevét.
– Vag yis azt állítja, sosem látta eddig ?
 Miért bánik úg y velem, mintha bűnös lennék, és nem áldozat? –
morfondírozott Deborah. A félelmébe bizonytalanság veg yült. Hirtelen
Marlene intő hang ját hallotta a fejében: soha ne jelents ki semmit
biztosan!
Ezért aztán azt felelte:
– Nem hiszem, hog y láttam volna valaha. Sötét volt a szobában,
mielőtt mag uk meg érkeztek, aztán meg rög tön elvitték. – Meg int a
nyakához nyúlt, és fájdalmasan g rimaszolt. – Kaphatnék eg y kis vizet,
kérem?
A félszemű alig észrevehetően biccentett, mire a fiatalember, aki
alátolta a széket, máris eg y pohár vizet nyújtott át Deborah-nak. Hog y
hang súlyozza az elesettség ét, a lány hag yta, hog y a férfi tartsa a fejét,
amíg a poharat a szájához emelte. Színtelen hang on mondott neki
köszönetet, majd a párnákra hanyatlott. Közben hag yta, hog y a takaró
kicsit lecsússzon, és felfedje formás vállát. A fiatalember közömbösen
tette le a poharat, kifejezéstelen arccal félrelépett, és véletlenül
belerúg ott az ág y mellett álló bádog éjjeliedénybe. A csörömpölés
hang os visszhang ot vert a kórház éjszakai csendjében, és Deborah
rémülten rándult össze, de a férfiak meg sem rezzentek.
Valami nincs rendben ezekkel az emberekkel, g ondolta Deborah.
Minden női báját bevetette, de olyan volt, mintha észre sem vennék.
Eg yáltalán nem volt rájuk hatással, úg y tűnt, üg yet sem vetnek rá.
Eg y újabb alak lépett a helyiség be, lobog ó kabátban. Gyorsan a
feletteséhez sietett, és néhány szót súg ott a fülébe. Deborah mintha némi
elég edettség et látott volna a félszemű amúg y kifejezéstelen arcán.
Sajnálta, hog y a füle még nem jött rendbe, különben biztos hallotta
volna, mit mondott a jövevény.
A szemkötős előrehajolt, kemény arca pont eg y vonalba került
Deborah-éval, és csaknem g yeng éden azt mondta:
– Az eg yik kórházi dolg ozó látta, ahog y Wanda belopódzott a
kórterembe, és leg alább tizenöt percet töltött itt. Ha nem ismeri, mint
ahog y mag a állítja, akkor kíváncsi volnék, mit műveltek idebent olyan
sokáig . Hm? Ki vele!
Deborah szíve kihag yott eg y ütemet. Kétség beesetten kutatott valami
meg felelő válasz után. Vég ül kislányosan nyafog va azt felelte:
– De hát honnan tudnám, mi jár a g yilkosok fejében? Csak azt tudom,
hog y meg próbált meg ölni, de mag uk még épp időben érkeztek. Ezért
köszönettel tartozom. Kérem, nem érzem jól mag am, szeretnék pihenni
eg y keveset. – Tüntetően az álláig húzta a takarót, és elfordult a perzselő
tekintettől.
Takarodj már el vég re, g ondolta.
De a férfi nem tette meg neki ezt a szívesség et. Vasmarokkal
meg szorította az állát, és arra kényszerítette, hog y újból ránézzen.
– Ne olyan hevesen, ifjú hölg y! Átlátok mag án. Titkol valamit, de én
kiszedem mag ából. Ha nem nyitja ki a száját, kicibálom a meleg
ág yacskájából, és az éjszaka hátralévő részét eg y hideg , nyirkos cellában
töltheti. Hallg atom.
– Azonnal eressze el, Sturmbannführer Greiff! – Az ajtóban Albrecht
állt szétvetett lábbal. A kezében eg y kutyakorbácsot tartott.
Deborah, akinek halálfélelme volt, most kis híján könnyekben tört ki a
meg könnyebbüléstől. Greiff sietség nélkül állt fel, és lassan meg fordult.
– Ó, vég re meg érkezett az Obersturmbannführer. Pont jókor, úg y
látom. A kis zsidó ring yó éppen el akarta mesélni a titkait.
– Meg köszönném, ha nem nevezné ring yónak a mostohalányomat.
Meg tudhatnám, mi folyik itt?
Beszéd közben Greiff felé lépdelt, és eg y pillanatra sem vette le a
szemét róla. Úg y álltak ott, mint akik párbajra készülnek, a tekintetüket
eg ymásra szeg ezték, mintha a következő másodpercben össze akarnának
csapni. Nag yjából eg yforma mag asak voltak, és csak úg y áradt belőlük a
nyilvánvaló ellenszenv, amiből Deborah arra következtetett, hog y már
rég i ismerősök. A g yűlölet falként tornyosult közöttük.
Deborah zavartan nézett eg yikről a másikra. Mi folyik itt?
– Szóval a mostohalánya. Én valami mást hallottam. – Greiff hang jából
önteltség áradt.
– Nem érdekel, mit hallott. Fig yelmeztetem, Sturmbannführer. Ug ye,
nem szükség es emlékeztetnem a rang omra? Miért hallg atja ki a
mostohalányomat? – Albrecht a korbáccsal játszadozott. A bőrcsizmája
szárát csapdosta vele, miközben az arckifejezése azt sug allta, szívesen
használná Greiffen is.
Rá azonban sem a fenyeg ető g esztus, sem az alacsonyabb rang jára való
utalás nem g yakorolt semmiféle hatást.
– Ezt a kis ring yót… – Szinte köpte a szavakat, és közben kinyújtott
karral Deborah-ra mutatott. – …éppen most kaptuk rajta Leng yelország
leg veszélyesebb bűnözőjével, a Harmadik Birodalom ellenség ével. Épp
azon vag yok, hog y kiszedjem belőle, miről beszéltek. Az
Oberg ruppenführer Heydrich ellen elkövetett teg napi g yáva prág ai
támadás üg yében folytatott nyomozásom elsőbbség et élvez a kávéházi
robbantással szemben. Jakob Wanda az eg yik irányító. Meg bízható
forrásból tudom, hog y bujtatta a két merénylőt, Jozef Gabčíkot és Jan
Kubišt. És ez a Wanda itt járt ebben a szobában. Vag y azért, hog y
meg látog assa a mostohalányát, vag y azért, hog y meg ölje. Mindkét
esetben fennáll a kérdés, hog y miért. A lány tud valamit. Szóval ne álljon
az utamba, Obersturmbannführer!
A Reinhard Heydrich elleni merényletről Deborah most hallott először.
Remélte, hog y a férfi meg halt. De kénytelen volt elismerni, hog y Greiff
rátapintott a lényeg re a kijelentéseivel. Elérkezettnek látta az időt, hog y
teg yen valamit, mielőtt még nag yobb lesz a baj.
Deborah látta, hog y Albrecht a homlokát ráncolja, mintha a szavak
befészkelték volna mag ukat a g ondolatai közé, és g yorsan meg szólalt:
– Nem tudom, miről beszél ez az ember. Az az ig azság , hog y valaki
belopódzott a szobámba, és meg próbált meg fojtani. Aztán jöttek ezek az
urak, meg mentettek, és most meg hirtelen azt mondják, hog y valami
közöm van ahhoz a bűnözőhöz. Kérlek, Albrecht, még mindig retteg ek,
fáj a nyakam, és borzasztóan rosszul érzem mag am! – Szinte sírva
könnyes szemét Brunnmannra füg g esztette, és felé nyújtotta a kezét.
A férfi látta a sápadtság át és a kék ujjnyomokat a nyakán.
Még eg y utolsó kihívó pillantást vetett Greiffre, és Deborah-hoz
sietett. Átkarolta a vállát, és mag ához szorította, ő pedig szipog va bújt
hozzá.
Greiff meg vetően fig yelte a jelenetet.
– Milyen meg ható! – g únyolódott. – Ha majd újra képes parancsolni a
farkának, talán tiszta fejjel tud g ondolkodni, Obersturmbannführer –
tette hozzá g onoszul.
Albrecht félig meg fordult, és a válla fölött odavetette neki:
– Érdekes észrevétel. Miközben meg olyasmit hallani, hog y a fiatal
zsidó fenekek ellen nem sok kifog ása van.
– Nem hittem volna, hog y mag a hisz az efféle undorító pletykáknak.
– Csak ha ig azak, Herr Sturmbannführer. És most kotródjon innen, és
ne merészelje még eg yszer ilyenekkel vádolni Malpran kisasszonyt, vag y
akár csak a közelébe is jönni! Fig yelmeztetem, túl messzire ment.
A szeme sarkából Deborah látta, hog y Greiff habozik pár másodpercig ,
miközben a g yűlölettől eltorzult az arca. Aztán hirtelen feleng edett,
mintha új g ondolata támadt volna. Ördög i mosoly terült szét az arcán,
amitől az eg yetlen ép szeme feketén felizzott. Deborah-n baljós sejtelem
lett úrrá, és beleborzong ott.
Fájó bizonyosság g al meg érezte, hog y az ellenfele új áldozatot keres
mag ának. Megy és megkínozza Jakobot! Greiff határozottan odaintett az
embereinek, és szó nélkül kimasírozott a helyiség ből.
Alig húzta ki a lábát, a kis orvos óvatosan bedug ta a fejét, de belépni
nem mert a kórterembe. Albrecht észrevette, és felszólította, hog y jöjjön
közelebb. Amikor az orvos látta, milyen reszketve kapaszkodik Deborah a
férfiba, sopánkodni kezdett.
– Jaj, szeg ény kisasszony! Hog y meg ijedt! De most leg alább lesz eg y
kis nyug ta.
Felemelte a fecskendőt, és eng edélykérőn Albrechtre nézett, aki
nyilvánvalóan nem mutatott nag yobb tiszteletet irányába, mint Greiff.
Albrecht alig láthatóan bólintott, és az orvos olyan g yorsan beadta a
szérumot, hog y a lánynak ideje sem volt tiltakozni.
Biztosan jó szándék vezérelte, de ezzel keresztülhúzta Deborah tervét,
miszerint még az éjszaka folyamán felkeresi Marlenét.
Néhány pillanat múlva ellazult, majd a jótékony öntudatlanság
állapotába süllyedt. Albrecht maradt még pár percig , nézte az alvó lány
arcát, és a nyakán lévő kék nyomokat tanulmányozta. Aztán visszasietett
a szállodába, és meg bizonyosodott róla, hog y az aktatáskájának értékes
tartalma biztonság os helyen, a szoba széfjében van-e.
 Negyvenkilencedik fejezet

Deborah reg g el zavaros álomból ébredt. Eg yedül volt. Mindene fájt, és

pár percig hiába próbálta összeszedni ködös g ondolatait. Olyan volt,
mintha elveszítette volna az emlékezőképesség ét. De az átélt
borzalmaktól nem szabadulhatott.
Jakobra g ondolt, és teljesen átadta mag át a bánatának. Lelki szemeivel
látta, ahog y a férfi tehetetlenül, meg bilincselve tűri, hog y azok az
ördög i SS-katonák elvonszolják – elszorult a torka.
Alakot öltött benne a meg torlás g ondolata. Felült, és felszárog atta a
könnyeit. Jakobnak nem használ vele, ha sír, de ő mag a erőt merített
belőle. Felkelt, üg yet sem vetve rá, milyen g yeng e. Marlenéhez akart
menni. Abba a g ondolatba kapaszkodott, hog y a nő, aki sosem hag yja
leg yűrni mag át, tudja, mit kell tenni, és eg yütt majd kitalálnak valamit.
A kórház élete már javában zajlott, a folyosón nag y nyüzsg és fog adta.
A falak mellett mindenütt hevenyészett ág yak álltak, amelyek többség én
két fekvő beteg et is elhelyeztek, más ág yakon pedig többen ültek.
Nyög ések és jajszavak kísérték az útján. Deborah, mint akit külső erő
irányít, elsétált a fájdalomtól eltorzult arcú, üres tekintetű
szerencsétlenek mellett, és minden ideg szálával Jakobra és a
meg mentésére összpontosított. Belépett a kórterembe, és földbe
g yökerezett a lába. Az ág yban, amelyben teg nap még Marlene feküdt,
most két ideg en nőt látott, mindketten önkívületi állapotban voltak, és
nem tudtak válaszolni Deborah kérdésére, hog y hol van a szőke német
hölg y. Pillantása zavartan járta a helyiség et Marlene után kutatva, de
hiába.
– Elvitték az éjszaka, kisasszony – motyog ta eg y hang a háta mög ött.
Deborah meg fordult. Eg y öreg asszony, akinek ősz haja csimbókokban
lóg ott, nehézkesen felült az eg yik ág yon. Az arcán hatalmas, lilásan
fénylő duzzanat volt, a szeme lázasan csillog ott.
 Deborah – abban a reményben, hog y meg tud valamit Marlene
hollétéről – közelebb lépett hozzá.
– Mit mond? Elvitték? De ki vitte el?
A nő köszvényes keze, mint eg y karmos mancs kapott Deborah karja
után.
– A fekete férfi vitte el, a fekete férfi volt az, a félszemű! – Úg y
vihog ott, mint akinek elment az esze.
Deborah-t elborította a vakrémület, és visszarohant a szobájába.
Hirtelen meg értette, miért félt annyira az első perctől kezdve a
szemkötős férfitől. Hát persze! Albrecht Greiffnek szólította! És Marlene
is ezt a nevet mondta minap a szállodában. Ő volt az, Hubertus von
Greiff, Marlene ősellenség e! És a barátnője most újra a markában volt.
Deborah kétség beesve járkált fel s alá a kórteremben. Gondolkodj,
gondolkodj! Kezét a halántékára szorította, mintha ezzel serkenthetné a
g ondolatait. Aztán hirtelen lecövekelt. Dacosan felszeg te az állát.
Albrecht! Beszélnie kell vele! Ő is Greiff ellenség e, és ebből talán tőkét
kovácsolhat. Türelmetlenül cseng etett a nővérnek, hog y taxit hívasson
mag ának.
Kinyílt az ajtó, de a nővér helyett Ozmin jelent meg . Nála volt Deborah
eg yik utazótáskája. A lány kitárt karral ment elé.
– Ozmin, nem is sejted, mennyire örülök, hog y látlak!
A sofőr térdre ereszkedett előtte, meg fog ta a jobbját, és ismét
utánozhatatlanul alázatos mozdulattal a homlokához szorította. Deborah
meg rag adta a vállát, és felemelte.
– Ne, Ozmin, teljesen összezavarsz! Gyere, beszélg essünk!
Intett neki, hog y fog laljon helyet az eg yetlen széken. Ő mag a az ág yra
ült.
– Ozmin, én…
De a férfi félbeszakította, a mutatóujját a szájára tette, és az ajtóhoz
ug rott. Meg bizonyosodott róla, hog y be van zárva. Aztán leült Deborah
mellé. Vág ott néhány g rimaszt, amelyet különféle kézmozdulatokkal
kísért. A lány meg értette, hog y a hog yléte felől érdeklődik.
– Köszönöm, jól vag yok. Csak pár kék folt, és eg y kicsit fáj a nyakam.
Semmi komoly. – Deborah a férfihoz hajolt, és suttog óra fog ta a hang ját.
– Azért is köszönetet kell mondanom, hog y meg mentetted a
fényképezőg épet, és biztonság ba juttattad. Teg nap éjjel sajnos borzalmas
dolog történt. A barátunkat… – Deborah szándékosan kerülte Jakob nevét.
– …letartóztatták, és Marlenét is. Ha van valami, ami arra utalhat, hog y
kapcsolatban állsz velük, azonnal el kell tűnnöd.
Ozmin határozottan rázta a fejét. Hog y ez azt jelentette-e, nincs
semmi, ami a nyomára vezetné Greiffet, vag y eg yszerűen azt, hog y nem
hajlandó őt elhag yni, a lány nem tudta. Mindenesetre meg könnyebbült,
és nem erősködött tovább.
– A barátunk mesélt nekem a tervetekről, miszerint el akarjátok lopni
az eredeti iratokat. Seg íteni fog ok. De én mag am próbálom meg . A te
feladatod lesz, hog y eljuttasd őket arra a helyre, amelyet a barátunk
mondott. Aztán el kell tűnnöd. Annyi pénzt adok, amennyit csak
szerezni tudok.
Ozmin hadonászva tiltakozott. Deborah meg értette, hog y túl
kockázatosnak tartja a dolg ot rá nézve.
– Hadd leg yen ez az én g ondom, Ozmin. Próbálj a közelemben
maradni. Tudatom veled, ha nálam vannak az iratok. De ez eltarthat pár
napig . És most vig yél vissza a szállodába, kérlek. Ki kell jutnom innen,
különben még tényleg beteg leszek ettől a kórháztól.
Fel akart állni, és a tiszta ruhákkal teli táskáért nyúlni, de Ozmin
visszatartotta. Eg y levélkét húzott elő az eg yenruhájából, amelyet borús
arccal nyújtott át neki. Albrecht értesítette róla, hog y két napra el kellett
utaznia, de utasította a szálloda személyzetét és Ozmint, hog y viseljék
g ondját.
– A fenébe! – fakadt ki Deborah csalódottság ában. Albrecht éppen most
hag yja mag ára! Ki más lehetne seg ítség ére rajta kívül a Marlene utáni
kutatásban? Nem bír ki két napot bizonytalanság ban.
A g ondolatai eg ymást kerg ették. Fordulhatna talán Ernsthez, Marlene
tiszti rang ban lévő szeretőjéhez. Biztosan tudta, hog y a férfi szerelmes a
barátnőjébe, és nyilván részvétet érez iránta a balsorsa miatt. Talán azt is
tudja, hová vitték, és elintézheti, hog y Deborah meg látog assa. Képtelen
volt úrrá lenni a lába remeg ésén, amikor arra g ondolt, hog y akkor
meg int találkoznia kell azzal a rémes Greiff-fel.
 A fenébe! Bármerre nézett, zsákutcába jutott, és mindenütt leselkedő
veszélyekbe ütközött! Albrecht nélkül mit sem tehet Marlene érdekében.
Tényleg nincs más választása, mint várni. Amíg a férfi vissza nem tér,
meg van kötve a keze. Ug yanakkor Deborah nem volt olyan naiv, hog y
azt hig g ye, Albrecht is annyira a szívén viseli Marlene sorsát, mint ő,
vag yis eg yáltalán nem lehetett biztos benne, hog y teljesíti a kérését, és
kimenti a nőt szorult helyzetéből. De talán arra hajlandó, hog y
érdeklődjön utána.
Deborah Ozminnal eg yütt visszament a szállodába. A két nap Albrecht
visszatéréséig kínzó lassúság g al telt. Eg y olyan lendületes és
türelmetlen teremtés számára, mint Deborah, a várakozás kínszenvedést
jelentett. Azzal múlatta az órákat, hog y bosszút tervezett Greiff ellen.
Mag ából kikelve állapította meg , hog y semmi lehetőség e nincs, hog y
Jakobon seg ítsen. Tétlenség re van kárhoztatva. Azt sem tudta, él-e még a
férfi. Aztán a tényleg es feladatára összpontosított. Meg kell szereznie
Albrechttől a Wannsee-jeg yzőkönyvet! Ez volt a meg torlás kulcsa. E
nélkül minden korábbi áldozat teljesség g el értelmetlen volt. Újra és újra
odasétált a széfhez, és a lehetőség eket mérleg elte.
A tétlenség felőrölte. Ostobának és haszontalannak érezte mag át.
Harag jában bevág ta a tükrös ajtót. Ekkor a tükörben meg csillant valami.
Deborah meg dermedt, majd lassan újra kinyitotta az ajtót, amíg ismét
meg nem látta a villanást. A komódon álló pezsg őhűtő tükörképe volt
az. Ez adott neki eg y ötletet.
Hozta a neszesszerét, és félretolta a pezsg őhűtőt. A neszesszer
fedelének belső oldalán volt eg y kis tükör, nem nag yobb tizenöt
nég yzetcentiméternél. Perceken keresztül próbálkozott, szaladg ált a
komód, a széf és az ág y között, miközben többször meg ig azította a
neszesszert. Vég ül meg találta a meg felelő szög et. Az ág yból tökéletesen
látta a neszesszer tükrében a széf számzárját, amely olyan
derékmag asság ban lehetett, és Albrecht jól meg termett ember lévén
szokás szerint letérdelt, amikor eltekerte a tárcsát. Most már csak azt
kell kivárnia, hog y Albrecht újra kinyissa a trezort, és közben meg kell
jeg yeznie a számokat.
Eg ész délután és este azt g yakorolta, hog y a tükröződő számokat
felírja, és oda-vissza meg tanulja. Aztán széttépte a lapot, amelyre firkált,
és lehúzta a vécén. Elmosolyodott. Néha a düh nag yon is jó szolg álatot
tesz.
Harmadik nap éjfélkor Albrecht vég re-valahára visszajött. Deborah
mindig bátornak tartotta mag át. De most félt, a g yomra ökölnyire
szorult össze. Jakob és Marlene kedvéért azonban összeszedte mag át, és
eljátszotta a szerepét. Meztelenül kibújt az ág yból, és a férfi elé szaladt,
majd hozzásimult. Volt abban valami vig asztaló, hog y vég re
meg érkezett, és Deborah nem volt többé eg yedül. Kis híján elsírta mag át
a meg könnyebbüléstől. Ennek ellenére erőt vett mag án, hog y ne rohanja
le azonnal a kérdéseivel Marlenét illetően. Albrecht átkarolta, és
visszakísérte az ág yba. Alkoholtól és cig arettafüsttől bűzlött, de Deborah
még valami más szag ot is érzett rajta. Nem volt számára sem kellemes,
sem kellemetlen, csak ismerős, de nem jött rá, honnan.
– Ahog y látom, már jobban vag y. De nekem sürg ősen szükség em van
eg y fürdőre – mondta Albrecht. – Aludj csak tovább.
Kibújt az eg yenruhája kabátjából, és oda sem fig yelve az aktatáskájára
dobta, amelyet belépéskor lerakott eg y székre.
Nem sokra rá Deborah vízcsobog ást hallott a fürdőszobából.
Viaskodott mag ával. Az aktatáska ott hevert. Kockáztasson, és nézzen
bele? Határozatlanul kicsusszant az ág yból, és felkapta a kabátot, amely
nyirkos volt. Óvatosan vég ig húzta rajta a kezét, majd meg nézte az ujját.
Vörös volt. Hát ez volt az a meg határozhatatlan szag . Albrechtnek
vérszag a volt! Deborah-t rosszullét környékezte.
– Mit csinálsz? – a férfi meztelenül állt a fürdőszoba ajtajában.
– Csak fel akartam akasztani a kabátodat – felelte a lány, aki nem
veszítette el a lélekjelenlétét. – De ki kell tisztíttatni. Véres, nem?
– Majd holnap meg beszéljük. Menj vissza az ág yba, Maria. – Albrecht
hozzálépett, és áthatóan bámult rá, miközben az aktatáskáért nyúlt.
Kivette belőle az iratokat, majd bezárta őket a trezorba.
Sajnos nem kapcsolta fel a mennyezeti világ ítást, amikor meg jött.
Deborah pedig csak az éjjelilámpát hag yta ég ve, ezért nem volt elég
világ os, hog y láthassa a számkombinációt. Bosszankodott mag ában,
hog y erre nem g ondolt. De szerencséje is volt, mert Albrecht hajszál
híján rajtakapta, ahog y az aktatáskájában kutat.
– Elkísérjelek fürdeni? – kérdezte Deborah kényszeredett mosollyal.
– Ne, most aludnom kell pár órát. Majd később.
A lány türelmetlenség e félresöpört minden józan meg fontolást,
meg feledkezett az elővig yázatosság ról.
– Nem tudod, mit történt Marlenével, Albrecht? Az a félszemű
g estapós elvitte a kórházból aznap éjjel. De miért vitte el? Hiszen
súlyosan meg sérült!
– Honnan tudod, hog y a g estapós volt? – Albrecht kérdésében bujkált
valami.
– Az orvos mondta. Honnan ismered a félszeműt? És mit akart tőlem?
Meg ijesztett – mondta Deborah, és nem volt szükség rá, hog y tettesse a
félelmet.
– Már mondtam, hog y majd holnap beszélünk. És most hag yj békén!
Mindjárt jövök.
 Ötvenedik fejezet

Másnap reg g el Albrecht mag ához húzta Deborah-t. Rámászott, és

szabadon kedvét lelte benne.
Deborah sejtette, hog y készakarva kínozza, mert csak a felhozatott
bőség es reg g eli után mutatkozott késznek rá, hog y Marlenéről beszéljen.
– Zsidó kém. A neve Anna von Dürkheim. Az anyja zsidó volt, és
szolg álólányként dolg ozott von Dürkheiméknél. Elcsábította a ház
urának fiát. Greiff eg yszer már őrizetbe vette őt Berlinben államellenes
tevékenység miatt. Zsidókat rejteg etett, és seg ített őket kijuttatni a
városból. Greiff felismerte. Szeg ény Ernst, attól tartok, lesz néhány
kellemetlen perce. Greiff meg fog ja szorong atni.
– Marlene zsidó kém? De hát ez kész ag yrém, Albrecht! Hiszen
majdnem meg halt a robbantásban. Ez már önmag ában is azt ig azolja,
hog y az ég világ on semmi köze sem volt hozzá! – kiáltott fel Deborah.
– Nem, ez leg feljebb azt mutatja, milyen szervezetlen és rendezetlen a
leng yel ellenállás. Eg y rakás szerencsétlenség , még a saját embereit is
kinyírja – felelte Albrecht meg vetően.
– De, Albrecht, tévedtek! Hig g y nekem! Ez a Greiff eg y eszelős. Velem
is hog y bánt? Minden bokorban kémeket lát! – Deborah-nak nem kellett
meg játszania a felháborodást. – Azonnal tenned kell valamit Marlenéért!
Beszélj Greiff-fel, és mondd meg neki, hog y rossz nyomon jár! Hol van
eg yáltalán Marlene? És hog y van? Láthatnám?
– Ott van, ahová való, a Montelupich börtönben. És hog y hog y van?
Mivel eddig még nem ismerte be, amit Greiff hallani akar, attól tartok,
nem túl jól. De hát előtte sem volt már túl jól – tette még hozzá eg y
g onosz vig yor kíséretében. – Amennyire látom, Greiff csak az idejét
veszteg eti vele. Az a nő nem buta. Eg yrészt eltört a g erince, másrészt
tisztában van vele, hog y Greiff íg y vag y úg y, de mindenképp meg öli. Az
állítólag os barátnődnek ebben az állapotban kész meg váltás volna a
halál. De te talán tudsz seg íteni. Greiff kig ondolt valamit.
– Greiff? Mit akar tőlem? – kérdezte Deborah bizalmatlanul. Már a
puszta g ondolatra is kirázta a hideg .
– Menj el Marlenéhez, és vallasd ki! Ha elárulja neked, hol rejtőznek
Heydrich merénylői, Greiff hajlandó orvost hívni hozzá.
– Vag yis azt hiszed, a főnököd elleni merénylethez is köze van? –
kérdezte Deborah, miközben villámg yorsan átg ondolta, hog y Albrecht
csapdát állított-e neki, mert g yanakszik rá. Időközben meg tudta, hog y
Reinhard Heydrich súlyosan meg sérült a május huszonhetedikei
merényletben.
– Semmit sem hiszek addig , amíg nincsenek bizonyítékok.
Sturmbannführer von Greiff ug yan nem a leg jobb barátom, de érti a
dolg át, és az SS elitjéhez tartozik, akárcsak jómag am. Ha valaki fel tudja
tárni az ig azság ot, akkor az ő. Én is tudni szeretném, kik álltak a
háttérben. Beszélj a nővel, és derítsd ki, mit tud.
Deborah ig yekezett Albrecht arcáról olvasni. Vajon elhitte Greiff őt ért
vádjait? De a férfi kifürkészhetetlenül nézett rá. Viszont ez leg alább azt
jelentette, hog y meg látog athatja Marlenét, és beszélhet vele Jakob
letartóztatásáról. Talán a nő meg mondhatja neki, kihez fordulhat a
csoportban. És most semmi más nem számít.
– Jó – mondta. – Beszélek vele.
– Jó kislány! – Albrecht a tányérba dobta a szalvétáját, és felállt. –
Öltözz. Rög tön indulunk is.

A Krakkó északi részén található Montelupich börtönbe vezető út némán

telt. Amikor a kocsi meg állt a Montelupich utcában az épület előtt, és
Albrecht nem mutatta jelét annak, hog y ki akarna szállni, Deborah
ing erülten meg kérdezte:
– Mi van? Nem jössz?
– Nem, még dolg om van. De majd elküldöm érted Ozmint a kocsival.
Itt vár rád eg y óra múlva.
– Mag amra hag ysz ezzel a Greiff-fel? – Deborah-nak nehezen sikerült
uralkodnia a hang ján.
Albrecht mag abiztosan mosolyg ott.
 – Nem kell félned tőle, Maria, nem árthat neked, és nem is fog . Szig orú
utasításokkal láttam el. Nem akar ujjat húzni velem, Heydrichhel meg
vég képp nem. És most indulj, és ajánlom, hog y járj sikerrel!
Meg jutalmazlak érte.
Ozmin kinyitotta az ajtót a lánynak, íg y nem maradt más választása,
mint kiszállni.
– Ja, és még valami – kiáltott utána Albrecht, mire Deborah kérdőn felé
fordult. – Marlene sokat veszített a korábbi előkelőség éből.
A férfi rámosolyg ott, és Deborah most először érzett g yűlöletet iránta.

Az őr előrement. Nem vette mag ának a fáradság ot, hog y szóljon

Deborah-hoz, vag y hog y fig yeljen rá, tudja-e követni, lendületesen
lépkedett, le eg y sor szűk lépcsőn, majd tovább a vég telen, sötét
folyosókon, amelyeknek zöme olyan alacsony volt, hog y be kellett
húznia a nyakát. Penész- és csatornaszag terjeng ett. A férfi szó nélkül
kinyitott eg y súlyos ajtót, és beeng edte Deborah-t.
– Idekint várok. Kiáltson, ha szükség e van rám.
A lány kierőszakolt mag ából eg y barátság os biccentést. Azzal
becsapódott mög ötte az ajtó, és a kulcs elfordult a zárban.
– Kíváncsi voltam, mikor bukkansz fel. Ki küldött? Greiff vag y
Brunnmann? – Marlene elnyúlva feküdt a priccsen.
Habár Albrecht fig yelmeztette Deborah-t, a látvány még is mélyen
meg rázta. Marlene a saját piszkában feküdt, mivel képtelen volt
mozog ni, és nem tudott odamenni a sarokban álló bádog vödörhöz.
Deborah g yámoltalanul nézett körül. Nem volt víz, nem volt papír,
törülköző, semmi. Csak mocsok, bűz és rovarok.
– Hát nem éppen az Adlon – mondta Marlene halkan, amikor a lány
közelebb lépett. – Hajolj csak ide. A falak vastag ok, de nem akarok
kockáztatni. Fig yelj, Deborah, nem tudom, mennyi időnk van. Én már
nem kerülök ki innen élve. Eg yedül kell befejezned a feladatunkat, el kell
lopnod a jeg yzőkönyvet Brunnmanntól. Különben minden hiábavaló
volt. Szükség ünk van az eredetire. Add oda Ozminnak. Tudja, mi a dolg a.
Íg érd meg , hog y meg teszed!
Deborah eg y szót sem szólt, csak némán bámult rá. Meg értette, hog y
csak a testét törték meg , az akaratát nem.
– Íg érd meg nekem! Gyerünk!
– Meg íg érem – felelte Deborah vonakodva.
– Jó. És meg kell tenned nekem még eg y szívesség et. Nyilvánvaló
okokból nem tudtam használni a ciánkapszulámat. – Marlene
meg próbált mosolyog ni. – Greiff elvette tőlem. De a fürdőben
elrejtettem még eg yet. A törülközős szekrény alá rag asztottam. El kell
hoznod, és be kell adnod. A számba – eg észítette ki nyomatékosan.
– Mi?
– Meg kell értened. Nézz rám, eg y roncs vag yok. Nyakon alul nem
érzek semmit. Már a félszemű sem leli örömét benne, hog y kínozzon.
Hozd el, hallod?
– Hozzam el, hog y meg ölhesd mag ad? – kérdezte Deborah g yeng én.
– Okos! Úg y látszik, meg értetted.
– De…
– Semmi de! Tedd meg . Nem akarok íg y élni tovább, és a saját
piszkomban feküdni. Hozd el, amilyen g yorsan csak tudod! Ha tényleg a
barátom vag y, meg teszed.
Deborah rámeredt, a torkán akadtak a szavak. Eg yszerre volt dühös és
szomorú.
– Gyerünk! Íg érd meg ! Kérlek… – Marlene hang jában volt valami
szokatlan, valami fájdalmas, ami szíven ütötte a lányt. Meg értette, hog y
el fog ja veszíteni az eg yetlen barátnőjét. És bármit mond, vag y tesz, nem
változtat semmin, nem tudja lebeszélni Marlenét a terveiről. És ha a nő
nem vég ez mag ával, akkor majd a nácik meg teszik helyette.
– Rendben, meg íg érem.
– Akkor most elárulok neked eg y jelentéktelen tényt az ellenállókról.
Mondd azt, hog y utaltam rá, holnap még többet is el fog ok mondani,
akkor majd holnap is beeng ednek. – Marlene meg súg ott neki pár dolg ot,
amiket már előre kitalált arra az esetre, ha elfog ják. A nácik találnak is
majd a rég i g yárban néhány holmit, például lopott SS-eg yenruhákat, de
ezeket készakarva tették oda. – Mi van? Miért nézel íg y?
Deborah hirtelen elbizonytalanodott, elmondja-e Jakob
letartóztatásának hírét. Marlene nyilván nem tudott róla. Aztán erőt vett
mag án.
– Jakobot letartóztatták – suttog ta.
– Tudom, de nem tehetünk érte semmit. – Marlene vonásai hirtelen
mintha meg kövültek volna.
– De biztosan ismered a társait. Ők talán kiszabadíthatnák.
– Ne leg yél ostoba! Meg van azoknak a mag uk baja.
– De…
– Nincs de! Jakob tisztában volt vele, mekkora kockázatot vállal. Az
életünk nem számít, csak az üg y a fontos. Neked kell átvenned a
helyünket, Deborah. Jakob is ezt mondaná. Tedd meg érte! És most menj,
és szerezd meg a jeg yzőkönyvet. Számítunk rád. Ne feledd, meg íg érted.
Mindkét dolg ot. Viszlát holnapig , drág a barátnőm!

Miután Deborah kiment, a határozottság maszkja lehullt Marlenéről, és

elmerült a kétség beesésben. Greiff nyert. Semmi sem maradt belőle, még
a büszkeség e is odalett. Csak arra számíthatott, hog y Deborah tartja az
íg éretét, és elhozza neki a ciánt, már ha beeng edik hozzá még eg yszer.
Marlene vág yott a halálra. Mindent eg y lapra tett fel, és mindent
elveszített. Elárulta Jakobot, abban az eszelős reményben, hog y
meg mentheti, hog y meg kímélheti a kínzásoktól. Greiff pedig eg y mag as
székhez kötöztette a nőt, és vég ig nézette vele Jakob kínzását eg y teljes
éjszakán át.
Jakob azonnal meg értette, mi a kínzói célja Marlene jelenlétével.
Odakiáltott neki, hog y tartsa a száját. Nem ő a fontos, hanem az üg y.
Valamikor hajnal felé Marlene nem bírta tovább. Greiff éppen kiszúrta
Jakob eg yik szemét. A férfi felnyög ött, de nem üvöltött. Eg yszer sem.
Marlene viszont sikoltott helyette, amíg a hang ja bírta, vég ül teljesen
berekedt. És akkor, amikor Jakob először veszítette el az eszméletét, azt
suttog ta:
– Hag yja abba, Greiff! Elmondom, amit tudok, de csak akkor, ha orvost
hív hozzá.
Greiff csak intett eg yet, és perceken belül meg jelent eg y orvos.
A félszemű Marlene arcába hajolt, és azt mondta:
– Hallg atlak.
 És akkor Marlene mindent elmondott neki, amit a következő tervezett
akcióról tudott.
Mindent elárult, saját mag át, Jakobot, az üg yet, és semmit sem ért el
vele. A vég én Greiff vizslatón nézett rá, és azt mondta mosolyog va:
– Köszönöm, Anna, hog y nem hazudtál. Mert erről már beszámolt
teg nap az eg yik informátorom. Sajnálatos, de semmi újat nem tudtam
meg tőled, ezért aztán nem is kell az eg yezség ünkhöz tartanom mag am.
Elküldte az orvost, és folytatta borzalmas művét.
A zárka ajtaja újra kinyílt. Marlene úg y sejtette, meg int az őr az. Már
teg nap is zaklatta. Nem tudott védekezni ellene. Tényleg ő volt.
– Fúj, te kurva, úg y bűzlesz, mint eg y pöceg ödör!
– Ha tudtam volna, hog y jössz, meg fürdöm.
– Pofa be! – Az őr az arcába vág ott.
Marlene érezte a vér ízét a nyelvén. Örült a fájdalomnak, jót tett, hog y
érzi. Deborah-ra g ondolt, aki saját mag ának okoz fájdalmat.
A barátnőjének ig aza van, a fájdalom meg könnyebbülést hoz. Marlene
hirtelen hang osan felnevetett.
– Mi az? Mit röhög ? – Eg y másik férfi is belépett a cellába, a nyomában
eg y harmadikkal. Marlene látómezején kívül álltak.
– Fog almam sincs, biztos elment az esze. Nem ez volna az első eset
idelent. Mit óhajtanak? – kérdezte az őr.
– Vissza kell vinnünk a kórházba. Sturmbannführer Greiff azt szeretné,
ha olyan sokáig maradna életben, ameddig csak lehet.
– Érdekes – vélekedett az őr. – Általában pont fordítva szokott lenni.
De Marlene meg értette a szadista és aljas húzást. Greiff azt akarta,
hog y éljen, és továbbra is nézhesse Jakob kínzását. Ezzel kínozta meg őt.
Azt kívánta, bárcsak leg alább meg őrülne, ha már meg halni nem tud.

Deborah feldúltan követte az őrt kifelé. Émelyg ett, nem is annyira a

szag tól, amely felhőként vette körül, sokkal inkább a világ
romlottság ától. Bepillantott a valóság álarca, a szép látszat mög é, amely
túl sokáig vakította el, és meg undorodott.
Jakob szerint a Wannsee-jeg yzőkönyvben az áll, hog y az összes zsidót
ki akarják irtani. Mert az uralkodó osztály szerint alsóbbrendű emberek,
nem méltók az életre. Marlene félig zsidó volt, íg y nem volt más kiút
számára, csak a halál, hog y kiszabaduljon a kezük közül.
Meg fog ja bosszulni Marlenét! Meg fizetnek a felelősök! Ellopja
Albrechttől a jeg yzőkönyvet, hog y az eg ész világ tudomást szerezzen a
nácik aljas tervéről!
Deborah kilépett az udvarra. A napfény elvakította eg y pillanatra.
Aztán meg pillantotta Greiffet. Az udvar közepén állt két szőke embere
kíséretében. A fekete bőrkabátban olyannak tűnt, mint az ördög mag a.
Gonosz mosolyától a lányt a meleg napsütésben is kirázta a hideg . A férfi
némán intett a fejével. Deborah követte a pillantását az udvar sarkában
álló bitófa felé, és kis híján meg állt a szíve.
A bitófán eg y mag as férfi holtteste lóg ott. Borzalmasan
meg csonkították, de eltorzult arca és üres szemg ödrei ellenére is,
Deborah abban a másodpercben felismerte, ahog y ránézett.
Jakob volt az.
Ekkor valami vég leg eltört a lányban. Térdre rog yott, és csak sikoltott,
ameddig bírt.
 Ötvenegyedik fejezet

Krakkó, 1943. március

Marlene mag ához tért. Nem ig azi felébredés volt ez, csak kinyitotta a
szemét. Kilenc hónapja bámult meredten mag a elé. Számára nem
létezett sem nappal, sem éjszaka. Csak a vég telen idő, amelyben
mozdulatlanul hevert, csupán a g ondolatai vándoroltak. Nem őrült meg ,
és nem halt meg . A teste és az elméje ellenszeg ült az akaratának. Voltak
napok, amikor eg yszerűen mag ába fordult, súlyos depresszióba zuhant,
és sírt, amíg el nem fog ytak a könnyei, miközben folyamatosan üldözte a
halálra kínzott Jakob képe. Ekkor újra mag án érezte a férfi meg maradt
fél szemének pillantását, és látta benne az esdeklést, hog y ne áruljon el
Greiffnek semmit. Ezeken a napokon g yűlölet és tehetetlen düh lett úrrá
rajta, és a g ondolatai kizárólag akörül forog tak, hog yan fog ja meg ölni
Greiffet. De minden hiába, semmit sem tehetett, még csak meg sem
halhatott. Greiff g yőzelme teljes volt.
Eg yedül feküdt, elszig etelve a többi beteg től. A szobája ablaktalan
kamra volt, alig nég y nég yzetméter. Marlene koporsónak hívta. Az
eg yetlen reménysug árt eg y idősebb orvos jelentette, aki – amikor az
ideje eng edte – meg látog atta. Ilyenkor hang súlyozott vidámság g al
beszélt vele, mintha Marlene apró g yermek volna, vag y felolvasott neki.
Nyilván azért, mert a nő a korán elhunyt lányára emlékeztette. Az első
hetekben Marlene nem reag ált rá, csak meg akart halni szép csendben.
De a férfi nem tág ított, fittyet hányt a hallg atására. Tett róla, hog y
g ondját viseljék, rendszeresen meg fordítsák, hog y ne leg yenek
felfekvései, szerzett neki még eg y párnát, hog y felülhessen, és
g ondoskodott róla, hog y elég ennivalót kapjon. Néha mag a etette meg .
Az első napokban Marlene nem volt hajlandó táplálékot mag ához
venni, abban a reményben, hog y íg y meg halhat. Ezért kényszerrel
táplálták, és az orvos odasúg ta neki, hog y „ez a Greiff a Gestapótól”
rendszeres jelentéseket kér róla, és szig orú büntetéseket helyezett
kilátásba az eg ész kórháznak, ha Marlene meg hal. És a nő eg yszer csak
beletörődött a sorsába, úg y g ondolta, felesleg es kitennie a kórház
személyzetét Greiff harag jának.
Ma reg g el meg fordították, hanyatt feküdt. A szobája ajtaja mindig
nyitva állt. A jótevője ezt is elrendelte, hog y leg alább eg y kevés fény
bejusson a folyosóról a kamrába. Mert Greiff azt is meg tiltotta, hog y
villanyt kapcsoljanak nála.
Marlene szeme vég ig pásztázta a plafont a feje felett, hátha meg találja,
amit keres. És valóban ott is volt. Néhány hete eg y pók lóg ott az ág ya
felett. Néha órákra, sőt napokra eltűnt, de eddig még mindig visszatért.
Hébe-hóba le is ereszkedett, és sétált eg yet Marlene ág yán, teg nap az
arcán is. Csiklandozta. Jó érzés volt, hog y leg alább eg y apró része képes
érzékelni valamit.
A pók barna volt, kövér és szőrös lábú. Marlene csodaszépnek találta,
és barátjául fog adta. Amikor a hátán feküdt, és látta, beszélg etett vele.
A pók most mozdulatlanul ült a hálójában a zsákmánya, eg y lég y
mellett.
– Mi az, dag ikám? Meg int fog tál valamit?
A pók nem moccant. Marlene tovább beszélt hozzá, mesélt neki a
szerepekről, amelyeket az iskolai színjátszó csoportban játszott, és
idézett neki a Rómeó és Júliából. Még mindig tudta a teljes szöveg et. Ha
már eg yszer nem sikerült elveszítenie az ép eszét, akkor leg alább
ig yekezett nem elbutulni. Ha nincs Hitler és a nemzetiszocializmus,
eg észen biztosan színésznő lett volna belőle. Már hosszú ideje nem
g ondolt a rég i terveire. Eg y másik, örökre elveszett világ ból származtak.
Valójában az életereje az utóbbi napokban kissé feltámadt, a g ondolatai
hosszú idő óta először fordultak meg int a külvilág felé. Lassan
felhag yott vele, hog y elmerüljön a múltban, és valószerűtlen
bosszúterveket kovácsoljon. Nem a barátja, a pók miatt, hanem azért,
mert az orvos, dr. Hondl vette mag ának a bátorság ot, és Greiff tilalmával
dacolva elmesélt neki eg yet s mást. Marlene idáig teljes
elszig eteltség ben élte az életét, semmi, ami odakint a világ ban történt,
nem hatolt el a szobájáig .
Az események valamivel rég ebben történtek, mindazonáltal Marlene
örült nekik. Úg y tűnt, a náci rezsim meg indult a lejtőn. A zsidó
ellenállók Prág ában sikeres merényletet hajtottak vég re Reinhard
Heydrich, a birodalom harmadik embere ellen, akire Hitler a zsidók
teljes meg semmisítését, a „vég ső meg oldás” feladatát bízta, mert
néhány nappal később csak belehalt a sérülésébe; és 1942 novemberében
az amerikaiak beavatkoztak a hadi eseményekbe, és Észak-Afrikában
felülkerekedtek Németország on és a szövetség es Olaszország on. A britek
már nem eg yedül harcoltak. 1943 elején aztán Németország újabb súlyos
vereség et szenvedett Sztáling rádnál a Szovjetuniótól. A lehetőség , hog y
Németország elveszítheti a saját háborúját, először került elérhető
közelség be. Marlene meg állapította, hog y még sem bénult meg teljesen,
mert ennek azért szerfelett örült.
Most a szemben lévő falat bámulta, amelyen eg y kis naptár lóg ott.
A fényűzés még eg y apró eleme, amelyet szintén dr. Hondlnak
köszönhetett. 1943. április 19-e volt, a zsidó ünnepi hét, a pészáh
kezdete. Látta a nag ylábujját, amely kikandikált a takaró alól. Pontosan a
naptárra mutatott. A nővér nem takarta be rendesen a lábát. A takaró
amúg y is felesleg es volt, mert nem érzett sem hideg et, sem meleg et. De
leg alább elrejtette ijesztően lesoványodott testét és kifacsart tag jait.
Hirtelen sietős lépteket hallott a folyosóról. Eg y SS-tiszt vonult be a
szobába, belépett a látómezejébe, és ezzel eltakarta a naptárat. Marlene
csak reménykedett, hog y a férfi nem veszi észre, és nem kobozza el.
A katona eg y levelet tartott a kezében.
– Anna von Dürkheim?
Marlenének már a nyelvén volt eg y csípős meg jeg yzés, de aztán csak
becsukta, majd kinyitotta a szemét az ig enlő válasz jeleként. Meg tanulta,
hog y senkit ne provokáljon a jelenleg i helyzetében. Az első hónapban
már felkereste itt eg y SS-tiszt, akin g únyolódott, abban bízva, hog y talán
ag yonlövi. Ehelyett azonban a fejére borította az ág ytálat, amivel csak a
nővérnek okozott kellemetlenség et.
A férfi a papírral hadonászott.
– Hírek Berlinből. A nag yapád meg halt a börtönben.
– A nag yapám meg halt a börtönben? – ismételte meg Marlene
zaklatottan, de leg inkább mag ának. Nem akarta elhinni.
 – Én is ezt mondtam. Az államellenes ténykedésednek meg voltak a
következményei. A nag yapádnak elvették a vag yonát, erre meg támadott
eg y hivatalos személyt.
– És mi van a nag yanyámmal? – kérdezte Marlene.
– Mi közöm a nag yanyádhoz? – mordult vissza a katona. A borítékot az
ág yra hajította, és távozott. Az ajtót behúzta mag a után. Marlene meg int
sötétben feküdt.
Órákig tusakodott mag ában. A levél valahol a takarón hevert. Lehet,
hog y csak képzelte, de szinte érezte a súlyát. A nag yapja halálhíre szíven
ütötte. Mi lehet a nag yanyjával? Ő írta a levelet? Ha a nag yapja vag yonát
elkobozták, a nag yanyjának biztosan el kellett hag ynia az Unter den
Lindenen álló házat. Marlenét meg őrjítette, hog y nem tudja, mi történt,
és ehhez társult még a bűntudat is. Greiff természetesen tisztában volt
ezzel.
Ám ekkor valami szög et ütött a fejébe: Mi van, ha nem is ig az a hír, és
Greiff ezzel is csak kínozni akarja? A férfi talán sejti, hog y valamilyen
úton-módon tudomást szerzett arról, hog y meg fordult a németek
hadiszerencséje, és ezzel csak el akarja venni tőle a reményt, hog y a
nag yapja seg íthet neki. Az effajta aljasság Hubertus von Greiffre vallana,
aki tökélyre fejlesztette a módszert, hog yan teg yen tönkre embereket. És
az ördög i terve bevált. Marlenét halálra kínozta az ag g odalom,
folyamatosan rág ódott, míg a feje úg y meg fájdult, majd szétrobbant.
Hirtelen csiklandozást érzett. Eltartott eg y darabig , mire rájött, hog y a
pók lehet az. Még tovább tartott, mire ráeszmélt, hog y nem az arcát
csiklandozza, hanem a lábát. A lábamat? Hogyan csiklandozhatja a lábamat?
Biztos csak képzelte, talán álmodta. Vag y vég re elveszítette az ép eszét…
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, s az orvossal eg yütt fény áradt be a
szobába. Marlene meg pillantotta a lábát, a pók a nag ylábujján trónolt, és
úg y tűnt, őt bámulja.
Az orvos közelebb lépett.
– Jó estét, Marlene! Hog y van? Most hallottam, hog y látog atója volt.
– Vég re, doktor Hondl! Gyorsan, az ág yon van eg y levél. Kérem,
olvassa fel!
Az orvos felvette a levelet, és a pókra nézett.
 – Juj, de ocsmány jószág !
Le akarta söpörni, de Marlene rákiáltott.
– Ne! Hag yja, kérem! Ő az én társaság om.
Az orvos futólag ránézett, aztán elmosolyodott, de eg y szót sem szólt.
Kihúzta az ág y alól a széket, amelyet ott tartott, és az ág y vég éhez ült,
hog y Marlene lássa.
Aztán kivette a levelet a borítékból.
– Először mutassa meg az írást – kérte a nő.
Az orvos a szeme elé tartotta a levelet. Marlenét átjárta a meleg ség ,
amikor felismerte a nag yanyja kézírását.
– Kérem… – mondta erőtlenül.
A levél tényleg meg erősítette a halálhírt. Szóval ig az, a nag yapja
meg halt, a nag yanyja pedig rokonokhoz költözött. A vag yonuk
elvesztéséről eg y szót sem írt. A nag yanyja nemes asszony volt.
– Sajnálom – mondta az orvos, és vig asztalóan meg simog atta Marlene
arcát, és ő hosszú idő óta először sírva fakadt.
Dr. Hondl eg y kicsit habozott, aztán látszólag összeszedte a
bátorság át.
– Ha szeretné, írhatok a mag a nevében eg y levelet.
A nő már többször kérte erre, de az orvos Greiff fenyeg etéseitől való
félelmében mindig visszautasította. Marlene ránézett. Greiff mindenkit
meg ölt és eltiport, aki valaha valamit jelentett neki. Már csak a
nag yanyja maradt, eg y idős asszony. Kinek írhatna, ha nem neki?
Anyai rokonait még 1940 áprilisában deportálták Krakkóból. Még
Jakob leg jobb emberei sem tudták, hová vitték őket. Nyomtalanul
eltűntek. Marlene feltételezte, hog y már abban is Greiff keze volt benne.
Aztán eszébe jutott Deborah. Már rég óta nem g ondolt rá. Vajon mi lett
vele? Sikerült neki és Ozminnak ellopnia Brunnmanntól a
jeg yzőkönyvet, és kicsempészni Londonba? Hirtelen újra feléledt benne a
kíváncsiság . Jakob halála óta kilenc hónap telt el. Brunnmann-nak sok
dolg a volt a főkormányzóság ban, nem ez a kilenc hónapos itt-
tartózkodása volt az első. Mi volna, ha meg kérné az orvost, nézzen utána
a Grand Hotelban, hog y az Obersturmbannführer ott van-e?
– Doktor úr, volna eg y kérésem. Emlékszik a fiatal barátnőmre, akit
eg yszerre hoztak be velem a bombamerénylet után?
Obersturmbannführer Brunnmann barátnőjére?
Az orvos alig észrevehetően bólintott.
– Szeretném meg tudni, hog y Krakkóban van-e. Ha ig en, a Grand
Hotelban szállt meg a Sławkowskán. Meg tudná esetleg kérdezni
valahog y?
Látta, hog y az orvosnak ez túl nag y kérés. Meg írni eg y levelet és
titokban elküldeni, eg y dolog , bemenni eg y szállodába, és eg y mag as
rang ú SS-tiszt barátnője után érdeklődni, meg eg y másik. Marlene azon
töpreng ett, mivel g yőzhetné meg , aztán eszébe jutott valami.
– Jobb ötletem van. Eg y bizonyos Ozmin után érdeklődjön. És ha
meg találja, mondja meg neki, hol talál eng em Deborah. Meg tenné ezt
nekem?
– Hát jó. De csak néhány nap múlva érek rá.
– Sebaj, van időm, nem futok el. – Marlene óvatosan rámosolyg ott az
orvosra. – És tényleg jó lenne, ha írnánk eg y levelet a nag yanyámnak.
– Természetesen. Később hozok levélpapírt. De most meg kell néznem
a többi beteg emet. – Meg fog ta Marlene kezét, aztán távozott.
Érdekes, g ondolta Marlene. Csak képzelte, hog y érezte a férfi
kézszorítását? Elborította az ag g odalom, hog y talán érzékelési zavarban
szenved. Mindenképp meg kell tudnia. Tekintetével a pókot kereste, aki
még mindig a lábujján ült mozdulatlanul.
– Gyere, dag ikám, csiklandozz meg eg y kicsit!

Az elkövetkező napokban kiderült, hog y Marlene nem tévedett. Eg yre

többször érzett bizserg ést különböző helyeken. Biztos volt benne, hog y
újra képes érzékelni. Lassan, de tag adhatatlanul. Hog y lehetség es ez?
Nem hitt a csodákban. Néhány nappal később aztán már eg ész
könnyedén tudta mozg atni a mutatóujját. Feltehetően többre is képes
lett volna, de az izmai elsorvadtak, és nem volt benne erő.
Dr. Hondl pár nap múlva újabb jó hírt hozott. Érdeklődött a portásnál
Ozmin után, és meg tudta, hog y a sofőr jelenleg ug yan nincs ott, de
mivel az Obersturmbannführer „néhány napon belül ismét meg tiszteli a
jelenlétével a szállodát, a sofőr is biztos meg érkezik vele eg yütt”.
Deborah-ról semmit nem derített ki, nem is mert kérdezősködni utána.
De meg íg érte Marlenének, hog y eg y hét múlva újra próbálkozik.
Marlene edzeni kezdte az izmait. Amint valahol érzett valamit, olyan
sokáig meg feszítette az adott tag ját, amíg kiütközött a veríték a
homlokán. Elszántan g yakorolt, és a harmadik héten már képes volt
felemelni a jobb kezét és a balja néhány ujját. A lábában is érzett valamit,
szakadatlanul bizserg ett, és tudta mozg atni a lábujját. Biztosra vette,
hog y dr. Hondl seg ítség ével hamarosan rohamos fejlődésnek indul. De
még nem merte beavatni az orvost.
Aztán eg y nap délben Ozmin beállított a kórházba. Az orvos állta a
szavát. De a sofőrnek nem volt sok ideje, Brunnmannért kellett mennie.
Marlene meg tudta tőle, hog y Deborah közvetlenül Jakob halála után a
börtönudvaron késsel támadt Greiffre. Ozmin a mag a sajátos nyelvén
tovább írta szálkás betűit a jeg yzetfüzetébe, amelyet mindig mag ánál
hordott: „Meg tudtam akadályozni, mert odaérek, és látok, mire készül.
Közbelépni. Hála Allahnak, a kést senki nem lát, csak Ozmin. Greiff jól
szórakozik. Én Deborah-t kocsihoz vinni. Utána sokáig beteg . B.
parancsolja, vig yem Münchenbe.”
– Bátor kislány! Nag y kár, hog y nem kapta el Greiffet. De azzal aláírta
volna a saját halálos ítéletét. És most hog y van?
Ozmin arca bosszús lett. Azt írta: „Nem jó. Őrzik, nem mehet ki házból,
csinálni kell mindent, amit B. parancsol, vag y elviszi kistestvért
koncentrációs táborba.”
– Kutyából nem lesz szalonna – mondta Marlene dühösen. – Vag yis
meg sem próbáltátok ellopni a jeg yzőkönyvet?
Ozmin a fejét rázta, és azt írta: „Ha meg próbálom, és elkap, D. eg yedül
marad. Én védeni D.-t. Ő, mint a lányom.” Lendületesen aláhúzta az
utolsó szavakat.
– Értem. Meddig maradtok Brunnmann-nal Krakkóban?
„Hét nap, aztán Varsó. Felkelés a g ettóban. B. azt mondja, május
közepén vissza München.”
– Felkelés tört ki a varsói g ettóban? Mit tudsz még ?
„Rossz. Németek leverni felkelés. De a háború a németeknek nag yon
rossz.”
 – Tudsz még mást is? Tudnál hozni nekem eg y újság ot? – Marlene
csak most vette észre, mennyire kiéhezett a hírekre.
„Ozmin meg próbál. Jön újra. Holnap.”

De nem jött többet. Marlene még eg yszer meg kérte az orvost, hog y
érdeklődjön a Grand Hotelben, de a férfi ezúttal nem vállalta a
kockázatot. Marlenének meg int csak a bizonytalanság maradt. De a
titkos edzéseit folytatta. Aug usztus elején már mindkét kezét fel tudta
emelni, és be tudta hajlítani a bal lábát. Szeptemberben a nővér azt
mondta ág yazás közben:
– Érdekes, valahog y jobban néz ki, mintha meg erősödött volna.
Marlenében kis híján meg állt az ütő, de g yakorolt tovább.
 Ötvenkettedik fejezet

Október vég én, hajnali öt órakor eg yszer csak ott állt előtte Deborah.
Eg yszerű g yapjúnadrág ot viselt, kabátot és barettsapkát.
Marlene nem hitt a szemének.
– Te itt? – kérdezte tamáskodva.
– Jaj, Marlene! – Deborah azonnal rávetette mag át, majd a következő
percben zokog ni kezdett.
Marlene jobban örült neki, mint várta. Erőt kellett vennie mag án, hog y
ne emelje fel a karját, és ne simog assa meg a barátnője hátát. Óvakodott
tőle, hog y felfedje újonnan szerzett képesség eit. Alig észrevehetően
meg mozdította a fejét. Az ajtóban Ozmin állt, és nem tűnt túl boldog nak.
Deborah vég re lecsillapodott. Letörölte a könnyeit Marlene takarójával,
és feleg yenesedett.
– Jaj, szeg énykém!
– Hog y kerülsz ide, Deborah?
– Ozminnal, természetesen. – a lány kihámozta mag át a kabátjából,
amelyet az ág yra dobott.
– Azt látom, de ő azt mondta leg utóbb, hog y Brunnmann bezárt a
házba.
– Eleg em lett a bezártság ból. Amióta Ozmin beszámolt róla, hog y
életben vag y, és eg y krakkói kórházban fekszel, tudtam, hog y látnom
kell. Hónapokig tettettem, mennyire meg bántam mindent. Albrecht
elhitte, és mag ával hozott.
– Valamiért nem hiszek neked. Ahhoz Albrecht túl okos.
– Ez ig az. Voltaképpen nem szabad elhag ynom a szállodát. De Albrecht
elutazott a krakkói főkormányzóval, Otto Hog yishívjákkal. És az ajtó elé
állított eg y bug yuta katonát. Az ablakon át oldottam kereket. – Deborah
szemmel láthatóan örült a saját csínytevésének.
– A földszinten szálltatok meg ? – kérdezte Marlene hitetlenkedve.
 – Nem, a másodikon, de a homlokzaton sok kiszög ellés van,
g yerekjáték volt. Kétszer kipróbáltam. Visszamászni is elég könnyű. Ma
beavattam Ozmint a terveimbe. Lent várt rám, és idehozott. És most
mesélj, hog y meg y a sorod?
– Nincs túl sok mesélnivaló. Eg ész álló nap itt fekszem, és azt
kívánom, bárcsak meg halnék vag y meg őrülnék, de hiába. Az eg yetlen
barátom eg y pók volt, de eg y ideje eltűnt. Ozmin? – fordult a férfi felé. –
Becsuknád, kérlek, az ajtót, és fig yelnél, hog y senki ne zavarjon minket?
A férfi bólintott. Amint az ajtó bezárult, Marlene felkiáltott.
– Gyorsan, Deborah, seg íts, meg akarom próbálni, fel tudok-e állni.
– Mi? – A lány úg y nézett rá, mint aki nem hisz a fülének.
– Tavasszal történt, hog y csiklandást éreztem a nag ylábujjamban.
A pók volt az. Átmászott a lábamon. Íg y kezdődött. Azóta eg yre több
mindent érzek, de nem vag yok elég erős. De annyira szeretnék már újra
talpra állni! Olyan rég óta fekszem itt! Gyere, seg íts nekem!
Marlene nehézkesen, összeszorított szájjal lelóg atta a lábát az ág y
széléről, annyira, hog y az valamivel a padló fölött himbálózott.
– De hát ez nag yszerű! Lehet, hog y nemsokára újra tudsz majd járni! –
tört ki üdvrivalg ásban Deborah.
Eg yik karját Marlene hóna alá csúsztatta, és felseg ítette. Marlene
óvatosan lecsusszant az ág y széléről. A lába tizennyolc hónapja először
ért talajt. Mindent elsöprő, váratlan érzés volt. Teljes testsúlyával a
lábára nehezedett, és kissé elhúzódott Deborah-tól. De a lába túl g yeng e
volt, nem bírta el. Mielőtt összecsuklott volna, visszahuppant az ág yra.
De ez még csak a kezdet. Bárcsak lenne valaki, akivel g yakorolhatna!
– Edzened kell – mondta Deborah ebben a pillanatban.
– Ig en, de eg yedül nem meg y. Ahhoz kellene eg y mankó.
– Majd én szerzek neked. Vég tére is ez eg y kórház, nem?
– És hová fog om elrejteni, te nag yokos?
– Meg veszteg etem a nővért. Ékszerem és pénzem van elég .
Marlene nem volt meg g yőzve. Az orvosra g ondolt, és arra, hog y nem
kellett-e volna beavatnia. A kapcsolatuk időközben még szorosabb lett.
Ahog y Deborah Ozminnak, Marlene is olyan volt dr. Hondlnak, mint a
lánya. Már két levelet is írt helyette a nag yanyjának. Arra a
brandenburg i címre küldte őket, amelyet a nag yanyja adott meg a
levelében. Azt nem tudták, hog y meg érkeztek-e, mert válasz nem jött.
Vélhetően Greiff elcsípte őket. Ha ig en, akkor vag y nem tudta, hog y az
orvos seg ített neki az írásban, vag y újabb levelekben reménykedett,
amelyekből meg tudhat valami hasznosat.
– Hog y áll a háború? – kérdezte Marlene.
– Leopold azt mondja, nincs kilátás a g yőzelemre – felelte Deborah a
vállát vonog atva. – A britek eg yre sűrűbben intéznek lég itámadást a
városok ellen, és München tele van menekültekkel. Leopold szerint
hamarosan az amerikaiak is bombázni fog nak minket, és akkor szabadul
el ig azán a pokol.
– Ki az a Leopold?
– Albrecht bátyja. Néha meg látog at minket. De ki nem állhatják
eg ymást Albrechttel. Szerintem Leopold zsidókat csempész. Rá vallana.
Albrecht mindig olyasmit csinál, ami Leopoldnak nincs ínyére, és
fordítva. De Leopold erről persze eg y szót sem szól. Csak azért tudom,
mert Albrecht tett néhány különös meg jeg yzést.
– Érdekes ez a testvér. Úg y fest, a rossz fivért választottad.
– Leopold pap, őt nem választhattam. De nag yon szeretem.
– Eg yébként bátor tett volt, hog y meg próbáltad meg támadni Greiffet.
Ozmintól tudom.
Deborah hirtelen elkomolyodott, a tekintetébe szomorúság költözött.
– Láttam Jakobot az udvaron a bitófán, teljesen meg csonkítva, és Greiff
csak röhög ött. Azt akarta, hog y lássam. Akkor betelt a pohár. Ozmin
akadályozta meg . Teljesen kikészültem utána, öng yilkos akartam lenni.
Nézd… – Deborah feltűrte a pulóvere ujját, és meg mutatta a heg eket a
verőerén. – Ozmin mentett meg . A kezembe nyomott eg y cetlit, amelyen
az állt: „Élned kell. A bosszúért.” És ig aza volt. Csak a bosszúért élek. Eg y
nap meg ölöm Albrechtet és Greiffet. Esküszöm!
– Nem! – kiáltotta Marlene határozottan. – Greiff az enyém!
Rövid csönd állt be. Marlene látta, hog y Deborah már tiltakozásra
nyitja a száját, de aztán meg g ondolta mag át. A hallg atása azonban
beszédes volt, és a nő kiolvasta a szeméből, mire g ondol: És hogy akarod
megtenni? A lábadon sem tudsz megállni!
 Deborah zavartan vég ig simított az alkarján. Marlene pillantása követte
a mozdulatot, és meg rémült a sok friss vág ás látványától. A lány a
körmeit is húsig lerág ta. Marlenének úg y tűnt, mintha Deborah tönkre
akarná tenni mag át, mert csak íg y bírja elviselni az életet. A vidámság át
is ig en mesterkéltnek találta. Ahog y Brunnmann előtt is meg játszotta a
bűnbánatot, most meg játszotta a normális fiatal lányt. Tényleg jó színész
volt. De Marlene felfedezte a szemében az ig azság ot.
– Rémesen néz ki a karod – mondta. – Tényleg muszáj ezt művelned
mag addal?
Deborah határozott mozdulattal lehúzta a pulóvere ujját.
– Ig en, jólesik. Ahog y mások kénytelenek újra és újra leinni mag ukat,
én kénytelen vag yok meg vág ni mag amat. Ráadásul a sebek
beg yóg yulnak. Leopold már orvoshoz is el akart vinni emiatt, de én nem
akarom. Kinek ártok vele? – mondta dacosan.
– Mag adnak, Deborah.
– Ne ag g ódj, én jól vag yok. De mondd csak, hog y kerültél eg yáltalán
ide?
Marlene szárazon felnevetett.
– Valójában azt akarod tudni, miért nem haltam meg , mint Jakob.
A válasz eg yszerű. Greiff azt akarja, hog y íg y éljem le az életemet. Tudja,
hog y ez a leg nag yobb büntetés nekem. Ezért aztán viszonylag jó ellátást
kapok. Hidd el, ezerszer kívántam már, bárcsak meg halhatnék!
– Sajnálom, hog y annak idején nem tudtam visszamenni hozzád –
mondta Deborah g yorsan. – Albrecht azonnal visszaküldött Ozminnal
Münchenbe. Még eg y őrt is rendelt mellém.
– Ne is törődj vele, én…
– De most elhoztam a kapszulát, amelyet akkor kellett volna – vág ott a
szavába a lány. – Nem fog od elhinni, de még mindig ott volt a hotelben
a törülközős szekrény alatt.
Deborah a zsebébe nyúlt, és elővette a kapszulát.
Marlene döbbenten meredt rá. Íme a meg oldás a g yötrelmeire!
Annyira közel volt, de ő eg y másodpercre sem esett kísértésbe. Meg rázta
a fejét.
– Nem. Tedd el nekem.
 – Jó – mondta Deborah, és visszadug ta a zsebébe. – Ki kellene
találnunk, hog y juttatunk ki tég ed innen.
Marlene újra a fejét rázta.
– Ne keveredj még nag yobb bajba, Deborah. Jobb, ha most rög tön
visszamész Ozminnal a szállodába, mielőtt valaki leleplez.
– De seg íteni akarok! Mi van a mankóval, szerezzek?
– Hag yd, Deborah. Van itt eg y orvos, aki már eddig is sokat seg ített.
Beavatom. Ez az eg yetlen esélyem, ha újra meg akarok tanulni járni.
Deborah nem tűnt meg g yőzöttnek, de belebújt a kabátjába.
– Holnap is eljövök. Albrecht még leg alább két napig úton lesz.
Tehetek még valamit érted? Nem akarsz például valakinek üzenetet
küldeni?
Ezúttal Marlenének nem volt ereje visszautasítani, és elmosolyodott.
– A kém nem bújhat ki a bőréből! Nem, nem akarok üzenni. De ha
tényleg eljössz holnap, hozz nekem eg y újság ot, lég y szíves.

Deborah visszamászott a lakosztályba az ablakon át.

– Nézzenek oda! Én is pont íg y képzeltem! Ti, nők olyan átlátszóak
vag ytok! – Albrecht eg y fotelban ült, keresztbevetett lábbal. Az arca
tökéletesen kifejezéstelen volt.
Deborah értetlenül nézett rá. Nem sok hiányzott hozzá, hog y
összerog yjon. Nag yokat lépve odament hozzá.
– Albrecht, én…
– Hallg ass! Nag yot csalódtam benned, Maria! Mag ammal hozlak, te
pedig az első adandó alkalommal rászedsz! A kétség eim beig azolódtak.
Alig húzom ki a lábamat, te máris Marlenéhez rohansz, ahhoz a zsidó
kémhez! Annak ellenére, hog y meg tiltottam! Mondd, mit g ondoljak
erről?
Deborah térdre vetette mag át előtte.
– De Albrecht, még iscsak a barátnőm! Nem hiszem el, hog y kém volna.
– Ezt már meg beszéltük. A bizonyítékok eg yértelműek. Eg yébként
meg semmi jelentőség e annak, hog y bűnös-e vag y sem. Nekem csak az
számít, hog y szembeszeg ültél velem! És Ozmint is bevontad. Közel ötven
éve szolg álja a családomat, és most el kell küldenem. Miattad! Komolyan
harag szom rád, Maria…
Deborah meg rémült.
– Ozminnak ehhez semmi köze! Én… – próbálta meg védeni a sofőrt, de
Albrecht a szavába vág ott.
– Eg y szót se többet! Hallani sem akarok róla! Természetesen ő is
vétkes, ug yanúg y szembeszeg ült velem, mint te. Pontosan tudta, hog y
nem lenne szabad elvinnie a kórházba. A keleti frontra küldöm. Akkor
leg alább szolg álhatja a Führert. Számomra már nemkívánatos a
szolg álata.
– Kérlek, Albrecht, ne büntesd őt olyasmi miatt, ami az én bűnöm!
Csak azért jött, hog y üg yeljen rám.
– Csillapodj le. Ez eldöntött kérdés. Már úton is van. Vetkőzz le, és
feküdj az ág yra, Maria. Meg büntetlek.
Deborah csak most vette észre, hog y Albrecht a kutyakorbáccsal
játszadozik.
– Ne, Albrecht, nem akarom! – Az ablak felé hátrált.
– Gondolod, hog y érdekel, mit akarsz? De behívhatom a katonát az ajtó
elől, hog y fog jon le, ha úg y jobban tetszik.
Albrecht felkelt, és az ajtóhoz ment. Deborah azonnal felkapaszkodott
az ablakpárkányra. Látta, hog y odalent eg y másik SS-tiszt posztol. Nincs
menekvés. Hallotta Albrecht nevetését a háta mög ött, és ettől majdnem a
mélybe vetette mag át, de aztán hirtelen eszébe jutott az öccse. Még csak
tízéves. Nem hag yhatja mag ára Wolfg ang ot! Meg íg érte a szüleinek,
hog y meg védi.
Lecsúszott a párkányról, és lassan meg fordult. Albrecht keze a
kilincsen nyug odott, és szótlanul nézte a lányt. Deborah vetkőzni
kezdett. A fájdalomtól nem félt, csak a meg aláztatástól.
 Ötvenharmadik fejezet

Berlin, 1944. július

SS-Oberg ruppenführer dr. Ernst Kaltenbrunnen, a Birodalom Biztonság i

Főhivatalának vezetője és Reinhard Heydrick utódja felháborodottan
pillantott fel. Szárnyseg édje, Arthur Schitler kopog ás nélkül lépett be az
irodájába.
– Jelentem, Sturmbannführer Hubertus von Greiff meg halt. Ma éjjel
g yilkolták meg a lakásán, az eg yik… khm… emberével eg yütt – habog ott.
Biztosan rohant, mert teljesen kifulladt.
Kaltenbrunnen azonnal talpra szökkent.
– Micsoda disznóság !
Schitler vig yázzba vág ta mag át.
– A vizsg álat teljes g őzzel folyik, Oberg ruppenführer.
Kaltenbrunnen Schitlert vizslatta. Csak nem rég óta dolg ozott eg yütt
vele. Arthur Schitler korábban a Prág ában meg ölt Heydrich
szárnyseg édje volt. Még fiatal volt, a harmincat sem töltötte be. Azért
vette mag ához, mert jól ismerte a Birodalom Biztonság i Főhivatalának
rendszerét, amelyet Heydrich alakított ki.
Kaltenbrunnen átg ondolta a hírt. Tudta, hog y a Greiff g usztustalan
szexuális szokásairól szóló pletykák ig azak. Meg találta az elődje
vonatkozó feljeg yzéseit, amikor átvette az irodát. Ennek ellenére
Heydrich mindig a leg jobb vadászebének nevezte Greiffet, és meg védte.
És valóban, senki sem tudott több sikert felmutatni, mint Greiff. De az is
széles körben tudott volt, hog y a keg yetlenség e nem ismert határokat.
Attól sem riadt vissza, hog y bemocskolja a kezét. És most meg halt.
Meg ölték, akárcsak a korábbi főnökét, Heydrichet.
Kaltenbrunnen elfojtotta a nemtetszését. A g yanúsítottak listája
vélhetően olyan hosszú lesz, mint a berlini telefonkönyv. Micsoda
disznóság ! A Führer, aki közeli barátja volt, és akit teg ezett, ami csak
keveseknek adatott meg a környezetében, jog g al őrjöng majd e miatt a
g yalázatosság miatt. Mintha nem lenne már íg y is épp elég baja.
Kaltenbrunnen most olvasott eg y jelentést, amely diplomatikusan
kimondta, hog y a „vég ső meg oldás” forrásai fog ytán vannak. És az ő
hivatalának, azaz neki kellene meg oldania.
– Mit tud még ? Nem lehet, hog y eg y… – Kaltenbrunnen
meg köszörülte a torkát, mielőtt folytatta volna. – …féltékenység i üg y?
Személyesen ennek örült volna leg jobban. Akkor vélhetően eg ykettőre
lezárulna az eset, mielőtt még torkig lenne vele.
– Még túl keveset tudunk. Az első nyomok nehezen értelmezhetőek. –
A szárnyseg éd rövid szünetet tartott, nyelt eg yet, majd folytatta. – Az
orvos szerint a másik áldozat torkát eg yszerűen csak átvág ták, míg
Sturmbannführer Greiffet órákig kínozták.
– Kínozták? Greiffet? Hog yan? – Kaltenbrunnen homloka még inkább
elborult.
– Kiszúrták a meg maradt szemét, levág ták a heréit és a péniszét, és a
szájába tömték – vág ta rá Schitler. – Az orvos szerint Sturmbannführer
Greiff ettől fulladt meg . Többet a vizsg álat után.
Kaltenbrunner a székére rog yott.
– Teg yen róla, Schitler, hog y a Sturmbannführer meg g yilkolásának
körülményeiről semmi se szivárog jon ki. Teljes titoktartást rendelek el.
– Már meg történt, Oberg ruppenführer.
– Jó. És tájékoztasson. Ma este, még mielőtt elmeg yek vacsorázni a
Führerrel, leg yen eg y részletes jelentés az asztalomon.
Azzal elbocsátotta Schitlert. A férfi vig yázzba állt, szalutált, és
elhag yta az irodát. Köszönés nélkül ment el az előtérben tartózkodó nők
előtt, akik csodálkozva bámultak utána. Amikor az irodájába ért,
rábődült az embereire, hog y senki se zavarja, majd elsáncolta mag át az
íróasztala mög é.
Nem tudta, mitévő leg yen. Érezte a mellzsebében a borítékot, amelyet
a futár nem sokkal azelőtt adott át neki, hog y a főnöke jelentést kért.
A fiatal szeretője, Greta küldte, és eg y fénykép volt benne. A nő semmi
mást nem viselt, csak az ő katonai sapkáját, és tisztelg ett. Schitler mag a
pucéran feküdt az ág yon, és a lányra emelte a pezsg őspoharát.
Homályosan emlékezett rá, hog y akkor már elég részeg volt.
 A hátoldalán álltak a lány követelései. Greta két útlevelet kért, két nő
nevére, és papírokat eg y tízéves fiúnak. Természetesen mind zsidók.
Arthur Schitlert nemcsak az fog lalkoztatta, hog yan teljesíti a követelést,
hanem az is, ki készíthette a képet. Ezek szerint a lánynak volt eg y
cinkostársa. Ezért aztán Schitlernek most meg van kötve a keze. Az illető
nyilván elrejtőzött a szállodai szobában, a fénykép alapján valószínűleg a
szekrénybe.
Leg inkább a saját ostobaság án bosszankodott. Elment az esze, hog y
összeszűrte a levet ezzel a nővel? Greta meg szólította, amikor rág yújtott
a Wilhelmstraßén, nem messze a Prinz Albrecht-palotában lévő
munkahelyétől, a Birodalom Biztonság i Főhivatalának főhadiszállásától.
Drág a ruhákat viselt, és nag yon vonzó volt. Meg kérdezte, nem tudna-e
neki is adni eg y cig arettát. Schitler izg atónak találta a merészség ét,
hog y cig arettát kért eg y mag as rang ú SS-tiszttől, holott a nők nyilvános
dohányzása nemkívánatos volt. Íg y kezdődött. Utólag már világ os volt,
hog y Greta mindent eltervezett. Ő pedig vakon belesétált a kelepcébe.
Ráadásul a lány nem is nézett ki zsidónak!
Este hétre várja az állatkert főbejáratához a papírokkal. Schitler az
órára nézett. Még hat órája volt. Vett eg y nag y leveg őt. Ha rajtakapják,
vag y a nő elárulja, neki vég e.
Már nem maradt sok ideje, hog y kihúzza a fejét a hurokból. Jobb lesz,
ha g yorsan átg ondolja, hog yan csinálja.
 Ötvennegyedik fejezet

München, 1944. július

Marlene már jó ideje fig yelte a prinzreg entenplatzi lakást. Eddig senki
nem ment be, és nem jött ki. Fájt a lába, noha kényelmes félcipő volt
rajta. Bár vasfeg yelemmel és kilenc hónapi edzéssel visszanyerte a rég i
erőnlétét, a hosszas ácsorg ást még mindig meg erőltetőnek érezte. Már
századjára helyezte át a testsúlyát a másik lábára. Még mindig
csodaszámba ment számára, hog y újra tudott járni. Dr. Hondl sem talált
rá meg felelő mag yarázatot, azt feltételezte, hog y a nő g erince nem tört
el, csak zúzódást szenvedett, és a duzzanat lelohadásával helyrejött.
Miután Marlene a bátor orvos seg ítség ével meg szökött a kórházból,
eg y pincében rejtőzött el, amelyet előrelátóan már korábban berendezett
mag ának arra az esetre, ha g yorsan el kellene tűnnie. Még senki nem
fedezte fel. Papírokat, ruhákat és mindenekelőtt pénzt is eldug ott. Aztán
felvette a kapcsolatot a korábbi bajtársaival a ZOB-nál. Az ő
seg ítség ükkel eljutott Németország ba. A jóság os doktor Hondl!
Seg ítség ére volt az edzésben is, hog y visszanyerje az erejét, és ezzel
kitette mag át Greiff bosszújának. Mindenesetre azt elárulta, hog y
hónapról hónapra kevesebbet érdeklődnek Marlene után Greiff
irodájából. Vele ellentétben, aki nap mint nap g ondolt Greiffre, a férfi
látszólag lassan meg feledkezett róla.
Marlene most meg látott eg y papot, aki a másik oldalról közeledett a
Prinzreg entenplatz felé. A reverendáját felhúzta, hog y szaporábban
lépdelhessen. Még nag yjából ötven méterre volt a nőtől, még is
meg ijesztette. Ha nem tudta volna, hog y Leopold az, Albrecht
Brunnmann bátyja, eg yszerűen azt hitte volna, hog y mag át Albrechtet
látja.
Aztán minden nag yon g yorsan történt. A pap éppen a 10-es számú ház
elé ért, amikor mög é szág uldott eg y sötét autó, csikorg ó g umikkal
meg állt, és két férfi ug rott ki belőle.
 Marlenét rémület fog ta el. A Gestapo! A pap g yorsan körülnézett, és
menekülni kezdett. Marlene irányába futott, a két g estapóssal a
nyomában, akik hang osan felszólították, hog y álljon meg , és mindketten
előhúzták a feg yverüket. A nő kalapáló szívvel lapult a házfalhoz.
A menekülő alig néhány méternyire futott el tőle.
Aztán eldördült eg y lövés. A Prinzreg entenplatzon nyüzsg ött az élet,
és Marlene hallotta, ahog y több ember riadtan felsikolt, eg y kislány
pedig , aki az anyja kezét szorong atta, hang os sírásra fakad. A pap
azonnal meg állt, felemelte a kezét, és ellenállás nélkül hag yta, hog y
letartóztassák és elvezessék. Marlene nézte, ahog y a kocsi eltávolodik.
Miközben azt mérleg elte, ne jöjjön-e inkább vissza holnap, kinyílt a 10-
es számú ház ajtaja. Eg y testes, ötvenes nő kezében kosárral hag yta el az
épületet.
Marlene szemüg yre vette. Ő lenne Ottilie? Deborah mesélt neki a
jólelkű cselédről, aki több mint húsz éve állt a Berching er család
szolg álatában, ezért tudta, hog y a nő meg bízható. Úg y döntött, beavatja
a terveibe. Másként nem tudja felvenni a kapcsolatot Deborah-val,
leg alábbis nem ilyen g yorsan. Nem szándékozott a szükség esnél tovább
időzni Münchenben.
Sokat töpreng ett rajta, vállalja-e a kockázatot, amivel Deborah és az
öccse kiszabadítása jár. És úg y döntött, vállalja. Valamiért meg kedvelte a
lányt, akivel mindketten ug yanazt a férfit, Jakobot szerették.
Marlene követte a nőt, akit Ottiliének vélt. Hosszú volt a g yalog út a
piacig , ahol már alig lehetett valamit kapni. De a nő látszólag tudta,
kivel kell szóba eleg yednie, és volt pénze. Brunnmanné. A pénz, amelyet
a zsidóktól lopott el, g ondolta Marlene harag osan. Közben a standoknál
rejtett kincsek kerültek elő, és cseréltek g azdát. Marlene közelebb sétált,
és úg y tett, mintha az árukat méricskélné. Íg y hallhatta, hog y a kofa
meg kérdi a nőtől.
– Mit adhatok ma, Ottilie?
Tényleg ő az! Marlene felléleg zett.
Amikor Ottilie az árukat a kosarába pakolta, és továbbindult, Marlene
utánairamodott, és mellé lépett.
– Elnézést! Mag a Ottilie?
 – Ig en. – A nő bizalmatlanul hátrált eg y lépést. Tetőtől talpig
vég ig mérte az eg yszerű nyári ruhát viselő Marlenét.
– Deborah barátnője vag yok, Krakkóban ismertem meg .
– Jesszus, mag a a Marlene, ig az?
A nő leg nag yobb meg lepetésére, Ottilie eldobta a kosarat, a nyakába
borult, és könnyekben tört ki. Marlenének földbe g yökerezett a lába,
meg ijedt, hog y túl nag y feltűnést keltenek.
– Na! Nyug odjon meg ! Sétáljunk eg y kicsit.
Marlene nyug talanul nézett át Ottilie válla fölött. A zöldség es és
néhány másik kofa kíváncsian bámulták őket. Eltolta mag ától a
szolg álót, felkapta a kosarat, és mag ával húzta a nőt eg y kapualjhoz.
– Úristen, ne szólítson a nevemen! – sziszeg te.
– Bocsásson meg ! Tudom, hog y kém. De úg y örültem!
Marlene a szemét forg atta. Talán még sem volt olyan jó ötlet
meg szólítani Ottiliét.
– Idehallg asson! Ne szólítson a nevemen, és főleg ne nevezzen
kémnek! Azt akarja, hog y mindannyiunkat elkapjon a Gestapo?
A Gestapo meg említése hatott, Ottilie arcából kiszaladt a szín.
– Ó, ig aza van! Csak örömömbe’… A Deborah mindig olyan jókat mesél
mag árúl. Van valami terve? – Leg alább azonnal a tárg yra tért.
– Még az is lehet. Hog y van Deborah?
– Nem túl jól. Be van zárva, szeg ény leány, de kitart, a Wolferl miatt.
Ez a Herr Brunnmann rossz ember. És amire a Deborah-t kényszeríti… –
Ottilie hang ja elfúlt.
Marlene jog g al tartott eg y újabb kifakadástól.
– Jól van, jól van. Fig yeljen, itt eg y levél Deborah-nak. Holnap hozza el
a válaszát. Itt várom, ezen a helyen, ug yanebben az időben. Meg értette?
Ottilie azonnal kötélnek állt.

Ottilie több mint eg y órát késett. Marlene már kezdett nyug talankodni.
Már éppen elhatározta, hog y elmeg y a Prinzreg entenplatzra, amikor
meg pillantotta a cselédet, aki teljesen kifulladva sietett felé.
– Bocsásson meg ! Épp, amikó’ indulni akartam, meg jött a Brunnmann.
Pedig csak jövő hétre vártuk. És mer’ má’ ilyen késő, a szakácsnő, az a
náci boszorkány, még g yorsan a cukrászdába is elszalajtott, amíg
lehetett. Nem vót sok időm, és azonnal vissza kellett menni. Különben
még összeesik az a nyomorútt torta ebben a hőség ben nekem.
Miközben beszélt, előhúzott eg y darab papírt a kötényéből, és
ünnepélyesen átnyújtotta Marlenének.

Drága barátnőm!
Alig tudom felfogni, hogy itt vagy! Wolferl és én be vagyunk zárva a
szobánkba. Én nem mehetek ki, de talán az öcsémet megmentheted. Néha meg
tudom vesztegetni Brunnmann valamelyik szolgáját, hogy elvigye sétálni egy
órára. Holnap délután megpróbálom. Várj kettőkor a ház előtt. Köszönöm! És
kérlek, ne haragudj rám. De nekem maradnom kell. Emlékezz, mire esküdtem
meg Krakkóban. És egyszer eljön az én időm. De csak akkor tudom véghezvinni
a tervemet, ha az öcsém biztonságban van.
Élj boldogan!
Deborah

Marlene leeng edte a lapot. Visszag ondolt arra a napra a krakkói
kórházban, amikor Deborah beállított hozzá, és meg esküdött, hog y eg y
nap meg öli Brunnmannt és Greiffet. Ő pedig azt válaszolta neki: „Nem!
Greiff az enyém!”
Bolond ez a lány. Eg y dolog valamit elképzelni, és eg y másik meg is
tenni.
Marlene elg ondolkodott, hog y tényleg meg meri-e szöktetni Deborah
tízéves öccsét a városból. Wolfg ang nem ismerte őt, és valószínűleg nem
lesz hajlandó elhag yni a nővérét. Eszébe jutott a Talmud eg yik részlete,
amelyet még az anyai nag yanyja olvasott fel neki Krakkóban: „Aki
csupán eg yetlen lelket is meg ment, mintha az eg ész világ ot mentette
volna meg .” Erről meg int Jakob jutott az eszébe, aki g yakran
mondog atta: „Mielőtt meg mentenéd a világ ot, Anna, meg kell tanulnod,
hog yan csináld.” Aztán meg mutatta neki, hog yan kell a
robbanóanyag g al bánni, és a rádióadót működtetni.
Az utóbbi időben g yakran g ondolt Jakobra, és mag ában beszélg etett
vele. Közben eg yre jobban meg békélt a saját démonaival. A meg kínzott
férfi képét mindinkább elnyomták szerelmük képei 1939 tavaszáról, a
háború előtti időkből. Jakob meg halt, de neki Krakkóban meg adatott az
újrakezdés. És ő a leg jobbat fog ja kihozni ebből az új életből. Ig en,
meg menti Wolfg ang ot, és elviszi Brandenburg ba, ahol a nag yanyja
menedéket talált a rokonoknál. Gondját viseli a fiúnak, és elhelyezi a
családjánál.
Ő mag a nem tér vissza Krakkóba, ott ismerik, inkább Franciaország ba
meg y, és csatlakozik az ottani ellenálláshoz. Ezt az ötletet Halina
Szymańskának, az ellenállás harcosának és az utolsó leng yel katonai
attasé feleség ének köszönhette.
A Harmadik Birodalom katonai hírszerzésének és elhárításának
vezetője, Canaris alteng ernag y, aki már rég óta a nemzetiszocialista
kormányzat ellen dolg ozott, már 1939-ben kijuttatta Halinát Svájcba. Ő
volt az összekötő Canaris és a brit titkosszolg álat, az SIS között, és jó
kapcsolatokat ápolt a francia katonai hírszerzéssel. Marlene még
korábbról ismerte Halinát.
Érezte, hog y Ottilie nyug talankodik mellette, mert nag yon szaladt az
idő. Marlene meg nyug tatóan rámosolyg ott.
– Deborah arra kér, hog y először az öccsét helyezzem biztonság ba. Ma
meg akarja veszteg etni az eg yik szolg át, hog y sétálni menjen vele.
Mondja meg neki, hog y meg teszem. Készítse fel Wolfg ang ot, hog y ne
féljen tőlem.
– Jaj, az a’ édes g yermek! Mindig csak az öccsére g ondol! Holnap
tizenharmadika. Remélem, ez jó jel – mondta a babonás Ottilie.
– Jó, akkor eldöntöttük, én… – Marlene tovább nem jutott, mert
felharsantak a szirénák.
– Jesszus, lég iriadó! Má’ meg in’! Mennem kell! – Ottilie felkapta a
kosarát, és elviharzott.
Marlene, követve az emberek áradatát meg kereste a leg közelebbi
óvóhelyet. Ennek is pont most kell történnie!
Ez volt az eddig i leg erősebb amerikai támadás. Napokig szakadatlanul
bombázták München belvárosát. Csak július huszadikán lett kissé
nyug odtabb az élet, és az emberek lassan előmerészkedtek a
rejtekhelyükről, velük eg yütt Marlene is. Meg rendülve nézett körül.
 A belváros úg y festett, mintha a vég ítélet sújtotta volna. Eg ész utcák
tűntek el, a kiég ett házak vázai ég re emelt mutatóujjként meredeztek. Az
özveg y háza, amelyben Marlene lakott a belvárosban, szintén a földdel
vált eg yenlővé. Minden értéktárg yát mag ánál hordta, csak eg y bőröndje
veszett oda, amelyben néhány ruha volt. De a bombázások során
számtalan ember az életét vesztette, és még többek fedél nélkül
maradtak.
Marlene átvág ott a porig rombolt városon. A romok között mindenütt
kétség beesett emberek kutattak a hozzátartozóik után. A leg rosszabb az
ég ett hús szag a volt.
Marlene meg állt a Prinzreg entenplatz 10-es számú ház maradványai
előtt. Az épületet telibe találhatta eg y bomba, és csupán eg y füstölg ő
kőhalom maradt belőle. Marlene még is elindult a helyi lég védelmi
felelős keresésére. Csak másnap találta meg , hosszas kutatás és
kérdezősködés után. Marlene kimerült volt, éhes, szomjas, és már éppen
fel akarta adni. Az előző éjszakát meg int eg y bűzös óvóhelyen töltötte, a
hontalanokkal összezsúfolódva.
– Sajnálom, hölg yem – felelte a férfi a kérdésére –, nem élte túl senki. –
Aztán alaposan szemüg yre vette Marlenét. – Mag át még sosem láttam
erre.
– Ottiliét látog attam meg . Az unokatestvérem… – Marlene nyelt eg yet.
– …volt.
– Jaj, az Ottilie! Kedves nő volt. Jókat lehetett beszélg etni vele.
Részvétem. – Azzal máris elfordult tőle, hog y a következő érdeklődővel
fog lalkozzon.
Marlene még eg yszer, utoljára visszatért a Prinzreg entenplatz 10-es
számú házhoz. Nem, ezt tényleg nem élhette túl senki.
Elfordult, és útnak indult a francia határ felé.
 Ötvenötödik fejezet

Róma, 1945. október

Az áldatlan háború, amely eg ész Európát meg rázta, nég y hónapja vég et
ért. Kimondhatatlan szenvedést és nyomorúság ot hag yott mag a után:
férfiakat, nőket és g yerekeket, akik a kevés meg mentett vag yonuk
mellett iszonyú terheket cipeltek, a halál és retteg és örökre belevésődött
az emlékezetükbe. Gyökereiket vesztett, csontsovány emberek hadát,
akik azon fáradoztak, hog y az életük romjaiból új életet építsenek.
Tudták, hog y szerencséjük van, mert túlélték a poklot.

A római utcán vánszorg ó fiatal nő azonban nem bízott az új életben, nem

érzett vág yat, hog y újrakezdje. A jövő semmit sem jelentett neki. A saját
háborújának a fog lya volt. Mag ában hordozta az átkozott mag vát.
Mindenkit elveszített, aki valaha is valamit jelentett neki. Az öccsét
sem tudta meg menteni, habár mindent meg adott volna érte. Csődöt
mondott. A sors újra és újra Brunnmann oldalára állt.
Azon a napon, mielőtt Marlene meg szöktethette volna Wolfg ang ot,
Albrecht váratlanul beállított, és rög vest mag ával vitte Deborah-t. Aztán
bombák hulltak, és porig rombolták a prinzreg entenplatzi házat.
Albrecht csak a háború utolsó napján mondta meg neki, hog y Wolfg ang
az életét vesztette, hog y addig is zsarolhassa vele. És közben minteg y
mellékesen azt is bevallotta, hog y az apja, Gustav élete is az ő lelkén
szárad, valamint hog y letartóztatta a saját testvérét, Leopoldot, mert a
tevékenység e már a karrierjét veszélyeztette. Albrecht volt a felelős a
„vég ső meg oldás” log isztikájáért, a testvére pedig zsidókat rejteg etett
és mentett. Albrecht és társai ug yan elveszítették a háborút, de a férfi
Deborah felett teljes diadalt aratott. Bezárta és elhag yta a lányt.
Deborah eg yszer csak rájött, hog y az őre odébbállt. Kiszabadult, és
néhány nappal később eg y amerikai őrjárat talált rá Garmischban
teljesen kiéhezve.
 Leg nag yobb meg rökönyödésére meg tudta, hog y Marlene kereste.
A barátnője a háború vég e előtt néhány nappal meg jelent eg y amerikai
kapitánynál Münchenben, és felajánlotta, hog y seg ít nekik a náci
bűnözők azonosításában. Albrecht Brunnmann előkelő helyen szerepelt a
listán. Marlene személyesen ment el Garmischba Deborah-ért. Azt is
elmesélte, hog yan tartóztatta le a Gestapo Leopoldot közvetlenül az
otthonuk előtt. Aztán tájékoztatta Deborah-t, hog y Obersturmbannführer
Albrecht Brunnmann nyomai Olaszország ba vezetnek. Többet azonban
nem akart elárulni. Ellenkezőleg , próbálta meg g yőzni Deborah-t, hog y
teg yen le az esztelen bosszúról. Albrecht Brunnmann meg kapja majd a
jog os büntetését. Marlene hallott eg y pletykát, miszerint az amerikaiak
hadbíróság ot akarnak tartani Nürnberg ben, amely előtt meg kell
jelennie minden náci nag ykutyának. A meg aláztatás, hog y bűnözőként
kezelik, nag yobb büntetés lesz Brunnmann-nak, mint a g yors halál,
érvelt Marlene.
Hiába. Deborah-t semmi sem tarthatta vissza. Ráadásul meg g yőződése
volt, hog y Marlene meg ölte Greiffet. Albrecht röviddel a férfi halála után
ezt mondta. Deborah felhozta a barátnőjének, de az nem akarta
beismerni, csak eg y halvány mosoly suhant át az arcán. A lány
feldühödött, hog y Marlene bosszút állhatott, őt azonban meg akarja
akadályozni benne. Összevesztek, és Deborah másnap reg g el kereket
oldott.
Emberek hada hömpölyg ött a sikátorokban Trasteverében, Róma azon
városrészében, amelyről a Tevere folyót elnevezték. A fiatal nő velük
eg yütt ballag ott. Tudta az utat. Eg yik lábát tette a másik elé, ahog y már
három hónapja napról napra, óráról órára. Talán már nem olyan biztosan
és határozottan, mint az utazása elején. Fájt a lába, elveszítette az eg yik
cipőjét is, eg yszerűen csak leesett a lábáról. A g ondterhelt emberek
közül senki sem fog lalkozott vele.

A fiatal nő az utazása vég éhez közeledett a Via della Conciliazionén.

Beleolvadt a jórészt zarándokokból és papokból álló tömeg be.
A nő lázasan csillog ó szemmel nézett az előtte elterülő Szent Péter
térre. A teret körülölelő, lenyűg öző oszlopsort nem is vette észre, ahog y
a Szent Péter-bazilikát sem, amely a késő délutáni fényben roppant
kupolájával a fakó ég felé mag asodott.
Csak arra tudott g ondolni, hog y itt talált búvóhelyet a férfi, az utazása
oka és célja, a férfi, aki mindent elvett tőle: a családját, a szerelmét, a
méltóság át. A g yermek apja, akit a szíve alatt hordott. Gyűlölte ezt a
g yermeket, a tömeg g yilkos férfi g yermekét.
Ahog y már számtalanszor, keskeny kezét most a foszlott kabát alá
csúsztatta, és sovány ujjaival kitapintotta a helyet a melle alatt, ahol a
kincsét őrizte. Meg könnyebbülés és bizakodás töltötte el, ahog y
meg érezte a pisztoly ismerős körvonalait. Az utolsó még meg maradt
értéktárg yát, anyja rubing yűrűjét adta ezért és az információért, hog y
hol bujkál a férfi.
A pisztoly meg nyug tató súlya úg y kísérte nehéz útja alatt, akár eg y
íg éret, a bosszú íg érete. Bosszút áll minden életért, amelyet a férfi
tönkretett. Bosszút áll a saját életéért. A meg aláztatásért. A szenvedésért.
Bosszút áll az életért, amely benne növekedett.
Azért volt itt, hog y meg ölje.
 Ötödik rész

Jelen

Felicity és Martha
 Ötvenhatodik fejezet

Róma, 2012. május

Felicity meg rendülten csukta le a laptop tetejét. Fél napon és eg y eg ész

éjszakán át olvasott. Az anyjának azt mondta, valami tudományos
munkáról van szó. De az anyját úg yis túlság osan lekötötte a további
újság cikkek válog atása és rag asztg atása, és nem fig yelt Felicityre.
Reg g eli után azt mondta az anyjának, hog y leveg őzik eg y kicsit, és a
szálloda előteréből felhívta Simone atyát. Nem érte el, ezért üzenetet
hag yott neki a hang postáján.
Aztán kilépett a Via della Conciliazionéra, ahol a nag yváros reg g eli
forg alma fog adta. Vég ig sétált az úton a Szent Péter tér irányába. Nem
jutott messzire, amikor meg csörrent a mobiltelefonja. Simone atya volt
vonalban.
– Buon g iorno, sig norina Felicity! Hog y van? És az édesanyja?
– Jól vag yunk, köszönöm. Mindent elolvastam, és teljesen ig aza van,
atyám. Ez a történet hihetetlen, eg yszerűen felfog hatatlan. És nag yon
örülök, hog y a nag yanyám úg y írta le, mint eg y reg ényt. Nem tudom,
elég erős lettem volna-e ahhoz, hog y napló formájában olvassam el.
Borzasztóan felzaklatott, de valahog y dühös is lettem. Eg y kicsit félek,
hog yan fog adja majd az anyám. Ha eg yszer eng em is íg y felkavart… Ő
pedig … Hog y is mondjam? Az anyám elég labilis. – Felicity elhallg atott,
mintha máris túl sokat mondott volna.
– Azt hiszem, értem, mire g ondol. Lelki g ondozóként jól ismerem a
sebzett lelkeket. Nekem is feltűnt, hog y az anyja… Hát, úg y tűnik, nem
tudja kimutatni az anyai érzéseit. De most már tudjuk, hog y miért. Eg y
g yermek meg érzi, ha az anyja nem szereti. Azért esik az anyjának olyan
nehezére, hog y elfog adja a szeretetet, és hog y szeretetet adjon, mert
g yermekkorában nem tapasztalta meg . A nag yanyja, Deborah minden
érzelemtől elzárkózott. Érthető, hiszen elképzelhetetlen szenvedéseken
ment keresztül, meg járta a saját poklát. Ki ne szenvedne ettől
maradandó károkat? Szerintem az anyja a mai napig nem tartja mag át
méltónak a szeretetre, és mag ának is továbbadta ezt az érzést. Na, de
nem prédikálok tovább. Még van eg y kis dolg om, de kora este átmeg yek
mag ukhoz. Eg yütt majd beszélünk az anyjával, sig norina Felicity. Nem
lesz semmi baj, majd meg látja. Arrivederci!

Felicity visszatért az anyjához a szállodába.

– Simone atya hívott, átjön majd kora este.
– Vag yis elkészült a fordítással? – kérdezte az anyja izg atottan.
– Ig en, elkészült. De…
– De mi?
– Fig yelmeztetett, hog y ez eg y rettenetes történet. Azt mondta,
készüljünk fel rá.
– Ug yan, Felicity… – Az anyja eg y újabb darab rag asztót tépett le, hog y
összeillesszen két papírdarabot. – A nag yanyáddal kapcsolatban már
mindenre fel vag yok készülve. Szerintem az eg ész élete eg y merő
hazug ság volt. Már abban is kételkedem, hog y eg yáltalán ő volt-e az
anyám. Sosem éreztette velem. Inkább éjszakai klubokban és bárokban
zong orázott, mint hog y otthon leg yen a családjával. Ennek ellenére
szerettem, de ő nem kért belőle. Amikor ezt meg értettem, a vallásban
találtam vig aszra, ezért lettem apáca. A kolostorban volt helyem az
életben, volt eg y közösség , amelyhez tartozhattam. Mindig is erre
vág ytam. Az apáddal kellett találkoznom ahhoz, hog y meg értsem, a
szeretet nem feltétlenül szenvedés. Meg mutatta nekem, hog y az élet
sokkal több ennél.
Felicity döbbenten hallg atta az anyját. Ez volt az első alkalom, hog y
ennyire meg nyílt előtte. Martha hirtelen zavartan abbahag yta, amit
csinált. A tekintetük találkozott, és mindketten látták a meg lepődést a
másik szemében. Felicity Simone atya szavaira g ondolt, amelyeket a
szeretetről mondott. A férfi hasonlóan fog almazott, mint az anyja. Lehet,
hog y az anyja szavaiban rejlik a mag yarázat arra, ami után tudattalanul
eg ész életében kutatott? Miért érezte Felicity mindig úg y, hog y az anyja
három lépés távolság ot tart tőle? Mintha a szeretet kimutatása Martha
Benedict számára a g yeng eség jele volna. Noha minden anyai
kötelesség ét maradéktalanul teljesítette, és g ondoskodott róla, arra nem
emlékezett, hog y az anyja eg yetleneg yszer is a karjába vette volna.
Amikor tizenöt éves lett, határozottan tiltakozott ellene, hog y az anyja
mag ával vig ye a templomba, amiben az apja is támog atta. Ezért
vég telenül hálás volt neki. Míg az anyja látható érzelmek és ig azi
meleg ség nélkül tett eleg et az anyai kötelesség ének, az apja sok
mindenért kárpótolta.
A nag yanyja mag ára hag yta az anyját. Felicity életében először érzett
meg értést iránta, és vág yott rá, hog y meg ölelje. És be kellett látnia, ő
mag a is túl sokáig elzárkózott az érzései meg élésétől, és hűvösség ével
meg bántotta Richardot is. Sosem látta még tisztábban saját mag át. Az
anyja felé mozdult, de az már újra visszamenekült a fényképek közé.
A közelség pillanata elszállt.
 Ötvenhetedik fejezet

München

– Professzor úr! – Grete óvatosan bedug ta a fejét a dolg ozószobába.

Tudta, hog y a professzor nem szereti, ha délelőtt zavarják munka
közben. Az anyja, akinek csak néhány hete lépett a nyomdokaiba, jól az
eszébe véste. Harmadik g enerációs házvezetőnő volt, már a nag yanyja is
a professzor szolg álatában állt.
– Mi az, Grete?
– Eg y bizonyos Simone atya óhajt önnel beszélni.
A professzor a homlokát ráncolta. Amennyire tudta, eg yetlen Simone
atyát sem ismert.
– Meg mondta, hog y miről?
– Azt mondta, a testvéréről van szó.
– A… testvéremről? – A professzor meg hökkenve nézett rá, majd
zavartan túrt bele dús, ősz hajába. – De… – Nem fejezte be a mondatot,
hanem felállt a székéről. – Jól van, küldje be, Grete.
– Elnézést, professzor úr. Ezzel kellett volna kezdenem. Telefonon
keresi. – Grete belépett a szobába, és bizonytalanul a férfi felé nyújtotta a
készüléket.
A professzor ellenállt a késztetésnek, hog y meg csóválja a fejét, és a
vezeték nélküli telefonért nyúlt.
– Berching er – szólt bele óvatosan.
– Professzor Wolfg ang Berching errel beszélek, Deborah Berching er
öccsével?
– Parancsol? – A professzor érezte, hog y a szívverése felg yorsul, ami
eg yáltalán nem tett jót neki. Mag as volt a vérnyomása, minden izg alom
eg y lépéssel közelebb vitte az ag yvérzéshez. Évtizedeken keresztül
próbált meg tudni valamit a nővére sorsáról, de a háború után mintha a
föld nyelte volna el. Már feladta a reményt. És most ez a hívás…
– Simone Olivieri atya vag yok. Rómából hívom… – Tovább nem jutott,
mert a professzor azonnal a szavába vág ott.
– A nővérem Rómában van? – kiáltotta izg atottan a készülékbe.
– Ööö, nem.
Ajjaj, g ondolta Simone atya, ezt jól meg csináltam mag amnak. Nem
tudja. Semmit sem tud! Meg köszörülte a torkát.
– Sajnos, rossz hírt kell közölnöm önnel. A nővére, Deborah nemrég
elhunyt. Őszinte részvétem.
– Rómában?
– Nem, Seattle-ben.
– Amerikában? A nővérem Amerikában élt? – A professzor, aki eg ész
idáig járkált, leroskadt az irodai székére. Az évek hirtelen ólomsúllyal
nehezedtek a vállára.
Deborah tehát vég ig életben volt.
– Hog y talált rám? – kérdezte színtelen hang on.
– Az unokahúg án, Marthán és az ő lányán, Felicityn keresztül. Ha jól
tudom, professzor, ön az unokahúg a eg yetlen még élő rokona.
Aztán Simone atya előadta a hívása okát.
 Ötvennyolcadik fejezet

Róma

Este fél nyolc körül kopog tak az ajtón.

– Simone atya lesz az. – Martha ajtót nyitott.
A pap széles mosolyt villantott rá.
– Buona sera, sig nora Benedict! Itt is vag yunk.
– Jöjjön be, atyám! – Martha kissé elcsodálkozott a többes számon.
Simone atya belépett, és azt mondta:
– Hoztam valakit. – Fordult az ajtó felé.
Simone atya olyan testes volt, hog y Martha először nem is látta a háta
mög ött álló alacsony, idős urat. A férfi most hozzá lépett, és Marthának
feltűnt, hog y kicsit mintha sántítana. Félősen rámosolyg ott.
– Bemutathatom az urat? – folytatta Simone atya. – Ő itt Berching er
professzor. – Tartott eg y hatásszünetet, majd hozzátette: – Az ön
nag ybátyja, Wolfg ang .
– Nag ybátyám? Van eg y nag ybátyám? Az anyám sosem mondta, hog y
van eg y testvére! – Martha meg illetődve tekintett az ősz hajú férfira, és
az alsó ajka meg remeg ett.
Felicity az anyja mellé lépett, és kezet nyújtott a professzornak.
– Jó estét! Felicity Benedict vag yok. Bocsásson meg az anyámnak.
Kicsit összezavarodott. Én vag yok a nővére unokája.
– Rendkívül örülök, hog y meg ismerhetem önöket. – Meg rázta Felicity
kezét, és el sem akarta eng edni. Úg y mustrálg atta a lányt, mintha nem
akarna hinni a szemének. Elborították az emlékek, és eg y pillanatra úg y
érezte, meg int őt látja, eg yetlen nappal sem idősebben, mint azon a
délutánon, amelyen örökre elhag yta.
Deborah-t, az elveszett nővérét.
Felicity a meg szólalásig hasonlított rá, bár nem volt annyira törékeny.
A professzor szeme elfátyolosodott. Simone atya hívása óta öröm és
kétség között verg ődött. Eg yrészt örült, hog y meg találta a nővére
utódait, másrészt ag g ódott is, hog y csalódik majd, és fog alma sem volt,
hog y tudná elviselni. A félelem újra és újra lecsapott rá, hog y esetleg
Simone atya tévedett. A telefonhívás után az első g éppel Rómába repült.
És amit remélni sem mert, az eg yszeriben itt volt előtte.
A családja.

Felicityt meg hatotta a professzor meg indultság a. És örült is, hog y

találkozhatott az anyja nag ybátyjával, akinek teg napig a létezéséről sem
tudott. De Deborah feljeg yzéseit olvasva, az volt az érzése, már rég óta
ismeri.
Mivel a szállodai szobában nem volt elég ülőhely nég yüknek, Simone
atya azt javasolta, menjenek el Gino trattoriájába. Már beszélt is a
vendég lőssel, és Gino a rendelkezésükre bocsátott eg y különtermet, ahol
bekaphatnak pár falatot.
A szót tett követte, és késő éjszakáig maradtak az étteremben. Simone
atya átadta Felicity anyjának a fordítást, és röviden vázolta a tartalmát.
Közben jobban utánanézett Raffael Valerianinak, Martha mostohaapjának
is.
– A mostohaapja eg y fiatal pap volt, akivel az anyja, Deborah a háború
után találkozott Rómában. Az édesanyja borzalmas dolg okat élt át,
sig nora Benedict. Albrecht Brunnmann tönkretette az eg ész életét.
Amikor Elisabeth Malpran-Berching er meg halt, elcsábította a tizenhét
éves Deborah-t. Minderről olvashat a feljeg yzéseiben – mondta
Marthának. – Az anyja 1945 októberében jött Rómába, mert meg tudta,
hog y Albrecht Brunnmann-nak a háború utolsó napjaiban sikerült
idemenekülnie. Volt itt eg y püspök, Alois Hudal, aki eg y szervezet
seg ítség ével seg ített a náci nag ykutyáknak kijutni Arg entínába.
A menekülési útvonalat később „patkányútnak” nevezték. Ig az, hog y az
anyja azzal az eltökélt szándékkal jött ide, hog y meg öli Albrecht
Brunnmannt. Nem sikerült neki, de súlyosan meg sebesítette.
Utánanéztem, és meg találtam a rég i jeg yzőkönyvet. Abban az áll, hog y
Deborah Berching ert 1945 októberében emberölési kísérlet miatt
tartóztatták le. Behatolt a Vatikán kertjébe, és meg próbálta lelőni
Albercht Brunnmannt, aki Hudal püspökkel tartózkodott ott. Többször is
elsütötte a feg yvert, de csak a vállán találta el, aztán elkapták, és a Svájci
Gárda letartóztatta. Mivel mindennapos terhes volt, az olasz bíróság ra
küldték az üg yét. Raffael Valeriani akkoriban lelki g ondozóként
dolg ozott a börtönben. Az anyja sorsa minden bizonnyal nag yon
meg rázta. Ön, kedves Martha, itt született Rómában. Raffael Valeriani
papírokat szerzett mag ának, az anyjának és a g yereknek, és eltervezte a
közös szökésüket Amerikába. Az anyját pedig abba a hitbe ring atta, hog y
meg ölte Albrecht Brunnmannt. Keg yes, ám szükség es hazug ság volt,
különben feltehetőleg sosem ment volna vele Amerikába. Ezért jutott
mindig zsákutcába a professzor a kutatásai során. Attól kezdve Deborah
Berching er nem létezett. Látja, sig nora Benedict, az anyjának semmiért
sem kell szég yenkeznie, ahog y önnek sem. Ellenkezőleg , az anyja
nag yon bátor volt. Ő is, ahog y sokan mások, a náci rémuralom áldozata
volt. Eg yébként Albrecht Brunnmannt 1960-ban izraeli üg ynökök
elrabolták Arg entínában, és Izraelbe vitték. Halálra ítélték, és 1962-ben
kivég ezték. Közben azt is kiderítettem, hog y az anyja ott volt a
tárg yaláson, és ellene vallott.
A történet hiányzó részeit Wolfg ang Berching er mesélte el. Tőle
tudták meg , hog y a háború vég én Albrecht Brunnmann szabályosan
rabság ban tartotta a nővérét, és a „szolg álatára” kényszerítette.
– Miattam tette. Brunnmann meg fenyeg ette, hog y nem védelmez
tovább, és hag yja, hog y koncentrációs táborba vig yenek. A háború után
meg próbáltam felkutatni Deborah-t, de nyomtalanul eltűnt. Ahog y az
apám, Gustav is 1938-ban. A szolg álónk, Ottilie mentett meg akkor.
Aznap, amikor utoljára láttam Deborah-t, volt eg y pusztító lég itámadás.
Brunnmann nem sokkal előtte elvitte a nővéremet. Amikor meg szólaltak
a szirénák, Brunnmann két alkalmazottja túlság osan elfog lalt volt, én
pedig meg szöktem tőlük, és kiszaladtam az utcára, ahol
összetalálkoztam Ottiliével. Meg rag adott, és a közeli óvóhelyre
mentünk, nem a pincénkbe, mint máskor. Íg y éltük túl. Ottilie mag ával
vitt a családja straßlachi tanyájára. Becsületes emberek voltak, és jó
dolg om volt náluk. Mutatni szeretnék valamit, kedves Martha, az apám
hag yta rám. Azon az estén adta oda, amikor utoljára láttam. Eg y vers az.
– Elővett eg y meg sárg ult cetlit a levéltárcájából, és éppen át akarta
nyújtani Marthának, de aztán hirtelen a homlokára csapott. – Elnézést, el
is felejtettem! Tudsz németül?
Amikor Felicity és az anyja csak a fejüket rázták, előadta a verset
ang olul:

Legyen ember, akár állat,
Lábbal kettőn, négyen állhat,
Bot vagy kő,
mag vagy tő,
Isten kertje – mindnek helye.

De a szeretet mindenek felett.
Ha rád talál, ne engedd, fogadd el,
Meggyógyít mindent a SZERETET.

Simone atya eg yetértően sóhajtott.
– Milyen békés is lehetne a világ , ha mindenki ehhez az eg yszerű
bölcsesség hez tartaná mag át. Urunk, Jézus sem akart mást. De az
emberek nem szeretik az eg yszerű dolg okat, mindig mindent
túlbonyolítanak.
Eg y darabig csend honolt az asztalnál. A vers sorain töpreng tek.
Eg yszer csak Martha felemelte a fejét, és könnyes mosollyal a lányára
nézett. Félénken meg szólalt:
– Mea culpa.
Felicity meg lepődött. Martha felemelte a kezét, és vég telen
g yeng édség g el meg simog atta a lánya arcát.
– Mit g ondolsz, Felicity? Ne maradjunk még néhány napot, hog y
közösen meg nézhessük Rómát? Ha már eg yszer úg yis itt vag yunk.
– Szerintem ez remek ötlet, anya. – Felicity tiszta szívből viszonozta a
mosolyát.
Aztán Martha átölelte a lányát, és mag ához szorította.
 Utószó

Én, Felicity

Elsőként hadd mondjam el, hog y az ig azság mindig a mag a törvényeit

követi. Eg yszer utolér minket, és ellenünk vall. De ug yanakkor szabaddá
is tesz minket. Beg yóg yítja a sebeket, és békét hoz.
Mi, Simone atya, Wolfg ang bácsi, az anyám és én sok mindent
meg tudtunk még ezen az estén Ginónál a családunkról és a sorsáról.
Elképzeltem mag amnak a dédszüleimet, a szerelmük boldog ság át, és
szerencsétlen sorsukat.
Ösztönös meg érzésből meg kérdeztem a bácsikámat, hog y tudja-e, mi
lett a nag yanyám barátnőjével, Marlenével. Amikor a nag yanyám
élettörténetét olvastam, ug yancsak a szívemhez nőtt ez a bátor nő.
Wolfg ang bácsi szelíden rám mosolyg ott, és azt kérdezte, hog y Greta
Jakob neve mond-e nekem valamit. Természetesen ig ennel feleltem,
mert ki ne ismerné Greta Jakobot, az eg yik leg híresebb színésznőt. Íg y
tudtam meg , hog y Marlene Kalten valóra váltotta fiatalkori álmát, és
színésznő lett. A bácsikám jól ismerte, a háború vég e után barátok lettek,
és évekig eg yütt kutattak a nag yanyám után.
– A nővérem nyilván nem akarta, hog y rátaláljanak, tehernek érezte a
múltat – mondta borúsan. – Mert bármikor lett volna lehetőség e rá,
hog y felveg ye a kapcsolatot Marlenével. Greta több interjújában
meg említette, hog y keresi a Deborah nevű barátnőjét, de…
Nem fejezte be a mondatot.
Greta Jakob, azaz Marlene Kalten már jócskán kilencven fölött jár,
mesélte a bácsi, de a kora ellenére a leg jobb eg észség nek örvend, és
szellemileg is fitt. Alig húsz éve annak, hog y visszavonult a színpadtól,
ma Krakkóban él.
Vég ül Wolfg ang bácsi nekem ajándékozta a dédapám versét ezekkel a
szavakkal:
– Ez a vers az eg yetlen, ami az apámtól rám maradt, ez a leg drág ább
kincsem. Szeretném neked adni, Felicity, annak a két csodálatos
embernek az emlékére, akik a szüleim voltak. Az apám nem csak a
kezével, a szavaival is g yóg yított. Sokat tanultam tőle. Különösen
sokszor jut eszembe az a mondása, hog y a szeretet g yóg yír a világ
sebére. – A bácsikám bölcsen nézett rám, mintha tudná, hog y az
életemnek van még eg y nag y kérdése, amelyet meg kell válaszolnom.

Még idén meg látog atjuk anyámmal Wolfg ang bácsit Münchenben.
A Pring zreg entenplatz 10-es szám alatt álló házat ug yan lerombolták a
háborúban, de meg mutatja nekünk a dédszüleim sírját. A dédapám
koporsója üres. Az ő sorsa – ahog y olyan sokaké – örökre tisztázatlan
marad. Aztán közösen elutazunk Krakkóba, és felkeressük Marlenét. Anya
és én mindenképpen szeretnénk meg ismerni. Wolfg ang bácsi már
beszélt vele, és azt mondta, nag yon vár minket.
Miután a hajnali dereng ésben búcsút vettünk Simone atyától, újra és
újra elolvastam a verset.
A családom női tag jaira g ondoltam, a dédnag yanyámra, Elisabethre, a
nag yanyámra, Deborah-ra és az anyámra. Az őseimre, akik mindannyian
a szeretet különböző formáit tapasztalták meg , amely meg határozta a
sorsukat.
Hirtelen nem tétováztam tovább, és felkaptam a telefont.
Richard azonnal felvette, mintha várt volna a hívásomra.
– Felicity, de jó, hog y hívsz! Már fent vag y? Rómában még nag yon
korán lehet. Az apád elmondta, hog y meg találtad az édesanyádat. Hog y
vag y?
– Nag yszerűen – feleltem. – Úg y döntöttünk anyával, hog y vasárnapig
itt maradunk. Aztán hazameg yünk. Sok mesélnivalóm van. Eg yébként
apa mondta, hog y már kétszer jártál nála. Nag yon köszönöm, Richard.
– Nincs mit. Tudod, hog y milyen nag yra tartom az apádat.
Rövid szünet állt be, aztán óvatosan azt kérdeztem:
– Áll még az ajánlatod?
– Melyikre g ondolsz? Hog y szerzek neked állást a g yermekkórházban,
vag y hog y elveszlek feleség ül?
Meg int haboztam.
 – Mondjuk úg y, hog y mindkettőt fontolg atom.
– És mi van Kabullal és az Orvosok Határok Nélkül szervezettel? –
kérdezte csodálkozva.
– Nem vállalom a munkát. Majd valaki más meg menti a világ ot.
Nekem otthon a helyem. Melletted. – Meg lehetős határozottság g al
mondtam ki mindezt.
Meg int csend támadt, és hirtelen félelem lopakodott a szívembe, hog y
Richard talán már nem akar eng em. De aztán jött a meg váltó válasz.
– Jaj, szívem, alig várom, hog y hazag yere! Szeretlek!
– Én is szeretlek!
Még hosszan beszélg ettünk, és én meséltem neki a családunkról és a
németország i g yökereimről is. Vég ül elköszöntünk. Letettem a telefont,
és vég re szabadnak éreztem mag am, mintha nag y teher hullott volna le
a vállamról. Életemben először éreztem meg , hog y mi is az a boldog ság .
Azt jelenti a nevem is. Felicity.
 Utószó

Albrecht Brunnmann nem valós történelmi személy, és nem Adolf

Eichmannról mintáztam. Az ő leg közelebbi munkatársát Alois
Brunnernek hívták, és a „Brunnmann” nevet kettőjük nevéből alkottam.
Ug yanez ig az Kaltenbrunner szárnyseg édjére is, akinek Arthur Scheidler
volt az ig azi neve. Ebből csináltam „Schitlert” – túl könnyen járható út
volt, nem tudtam, és nem akartam kihag yni.
Eichmannt mostanság a holokauszt eg yik építészének nevezik, ő volt a
log isztikai főnök, aki kiszámította a deportálandók számát, és
kikalkulálta a vasúti kocsik kihasználtság át. Ő volt a jeg yzőkönyvvezető
a wannseei konferencián, ahol hatmillió európai zsidó meg g yilkolásáról
döntöttek.
Eichmann és a seg ítői hideg en és aljasul feltették mag uknak a kérdést:
Hog yan öljünk meg hatmillió embert? Melyik módszer a
leg g azdaság osabb? A jó lőszer vég tére is drág a! És hog yan tüntessük el a
holttesteket? Ki temesse el őket? Hasznot húzhatunk a „maradékból”?
Köztudott, hog y a hajat matracok töltésére használták fel. Többet nem is
fűznék hozzá, mindenki tudja, mi lett a vég e.
Adolf Eichmann az eg yetlen náci bűnös, akinek pere eg y rendes
bíróság on, Izraelben folyt le, és az eg yetlen, akin az izraeli
ig azság szolg áltatás halálbüntetést hajtott vég re. 1960-ban rabolták el a
Moszad üg ynökei Arg entínában, és 1962-ben vég ezték ki.
Fritz Gerlich is történelmi személy. Ő képviseli az összes bátor
újság írót, akik nap mint nap felléptek a tébolyult világ esztelenség e
ellen, amely el akarta hallg attatni az ig azság hang jait, mert a diktátorok
semmitől sem félnek annyira, mint az ig azság tól. Fritz Gerlich a Neueste
Münchener Nachrichten szerkesztője volt, amelyből később kinőtt a
Süddeutsche Zeitung. Gerlich mag a alapította meg a Der gerade Weg[8] nevű
lapot 1932. január 3-án.
 Fritz Gerlich mag a is eg yenes úton járt, rendíthetetlenül és eg yenes
g erinccel eg észen a haláláig . Tizenhat hosszú hónapig bántalmazták és
kínozták a meg g yőződése miatt, de ő kitartott. Az ig azság ért áldozta az
életét.
Szerepel a könyvben Hitler keresztfia, Eg on Hanfstäng l, azaz „Eg on
Putzing er” is. Az apja, Ernst Sedg ewick Hanfstäng l 1937-ig Adolf Hitler
sajtófőnöke volt. Akkoriban a „Hitler zong oristája” és „Hitler titkárnője”
g únyneveket ag g atták rá.
Ernst Hanfstäng l valóban a Harvardon tanult, és akkoriban az exkluzív
Harvard Clubban ismerte meg a fiatal szenátort, Franklin Delano
Rooseveltet. Az ismeretség re Ernst húsz év múltán is emlékezett, és
üg yesen a mag a javára fordította. Miután meg szökött Németország ból,
és Svájcon át Londonba menekült, 1939-ben a háború kezdetén a britek
internálták, de aztán Roosevelt kérésére, aki időközben az Amerikai
Eg yesült Államok elnöke lett, Washing tonba küldték.
Később Roosevelt tanácsadója lett a náci Németország ellen folytatott
háborúban. Bámulatos karriert futott be, Hitler tanácsadójából Roosevelt
tanácsadója lett! Hanfstäng l emlékiratai a sokatmondó Zwischen Weißem
und Braunem Haus (A Fehér és a Barna Ház között) címmel jelentek meg .
A reg ényben Ernstből Bubi lett. A Putzing er / Hanfstäng l családdal
kapcsolatos helyneveket is meg változtattam kissé. És eg y történelmileg
nem százszázalékosan helytálló részletet is beleszőttem a könyvembe.
Dramaturg iai okokból eng edélyeztem mag amnak, hog y az Új Birodalmi
Kancellária felállítását előrébb hozzam. Elisabeth Malpran 1938
júniusában lép be a kapuján, holott csak 1939. január 9-én avatták fel
hivatalosan. A történészek ezért biztos meg nyúznak, de a kedves olvasók
talán meg bocsátják apró vétkemet.
A kilencvenes évek közepén ismertem meg Bubi fiát, Eg on Hanfstäng lt
a müncheni Tiefland Villában. Csak később tudatosodott bennem, hog y
ez ug yanaz az épület, amelyben Adolf Hitler 1924-ben a Landsberg
börtönből való szabadulása után karácsonyozott a Hanfstäng l családdal.
A nag ynéném eg yik barátnője, Irene hozott össze akkoriban Eg on
Hanfstäng llel. Irene a kilencvenes évek közepén tért vissza Seattle-ből
Münchenbe, hog y Eg onnal éljen. Ő volt a fiatalkori szerelme. Eg on és
Irene időközben elveszítette a társát, ismét eg ymásra talált, és neg yven
év után újra akarta kezdeni. De ez eg y másik történet…
Amikor Irenével eg yütt beléptem az épületbe, nem tudtam, mi vár
rám. Azzal biztosan nem számoltam, hog y olyasvalakivel találkozom,
akinek az apja Adolf Hitler közvetlen bajtársa volt, és akit a Führer, a
keresztapja édesség ekkel kényeztetett, és a térdén lovag oltatott.
Eg ont az apai örökség ének feldolg ozása kellős közepén találtuk,
reng eteg levél, beszédek, kézzel írt jeg yzetek és Hitler rajzai között.
Eg on ezeket tanulmányozta és rendszerezte, mert akkoriban azt tervezte,
könyvet ír Adolf Hitlerről. Meg eng edte, hog y elolvassak néhány levelet
Hitler kézírásával.
Ezen a délutánon órákig beszélg ettem Eg onnal. Komikus fig ura volt,
ug yanakkor fontos szemtanú és lenyűg öző elbeszélő. És érdeklődő
hallg atóság ra talált a személyemben. Irene később azt is elmesélte, hog y
Eg on anyja, Helene Hanfstäng l – a reg ényben: Helg a Putzing er – 1959-
ben azt mondta neki, a fia jeg yesének: „A leg nag yobb hiba, amelyet
elkövettem, az volt, hog y akkor elvettem Hitlertől a revolvert. Hag ynom
kellett volna, hog y vég ezzen mag ával.” Köztudott, hog y Hitler az 1923-
as müncheni puccskísérlet után Hanfstäng lék parasztházában keresett
menedéket, ahol később le is tartóztatták.
Azon a napon a Tiefland Villában fog almazódott meg bennem először
a reg ény terve.
Sokan kérdezték, miért adtam a könyvemnek a Honigtot (Mézhalott)
címet. Azért választottam, mert mézből készül az istenek itala, a mézsör
(németül met). Ug yanakkor a met héberül halottat jelent.
A méhek sorsa szoros kapcsolatban áll az emberi sorssal. A világ eg yik
leg bölcsebb embere, Albert Einstein is meg mondta eg ykor, „ha
kipusztulnak a méhek, azt az emberiség csak nég y évvel éli túl.”

[8] A cím jelentése: Az egyenes út – A szerk.

 Hanni Münzer

Az 1965-ben született Hanni Münzer pályafutása színes volt: eg y évig

Seattle-ben, majd Rómában tanult. Fog lalkozott multiling vális
rendszerekkel a Siemens-Nixdorfnál, dolg ozott eg y EU-koordinátor
munkatársaként, és volt eg y saját üzlete is. 2013-ban mag ánkiadásban, az
interneten elérhető formában jelent meg az első reg énye, Seelenfischer
(Lélekhorg ász) címmel. A siker kirobbanó volt, alig több mint eg y hónap
alatt tízezer letöltést ért el. Bár a szerző csak kísérletnek szánta a
könyvet, olyannyira bevált, hog y később három folytatása is született. Az
örökség című mű sikere elődjéét is túlszárnyalta: több mint fél éven át
szerepelt az első tíz között a sikerlistákon, százezrek töltötték le, és több
száz véleményt írtak róla, amivel toronymag asan lekörözte a
vetélytársait.
Hanni jelenleg is szülőfalujában, Wolfratshausenben (Bajorország ) él
férjével, két g yermekével és kutyájával.