Immanuel Kant

A tiszta ész kritikája (1781)

(Tiszta = megelızi a tapasztalást. Kritika = elemzés. Kritikus filozófia célja: a megismerés

külsı-belsı határainak a megállapítása. Értelem apriori elvei fejtik meg az érzékelt tartalmat.
Ez elménk immanens alkatából következik. Az apriori elvek nem objektív lételvek, hanem
szubjektív, de egyetemes érvényő szabályok. Maga a dolog kívül esik a tapasztalás hatókörén.
Metafizika = természeti hajlandóság. Csak a matematikai, fizikai megismerés tudományos,
mert szükségképpeni és egyetemes igazságot fejez ki, amit nem a tapasztalásból merít.
Szintetikus apriori ítélet nem a tapasztalásból ered, hanem szemléletet igényel, nem
absztrakción alapul, hanem a gondolkodás szükségszerőségeinek a belátására épül. A
transzcendentális megismerés a tárgyak megismerésének a módjával foglalkozik, amennyiben
az apriori lehetséges. Az ítélet nem a dologra, hanem annak bennem keltett képzetére
vonatkozik. Ez: a dolog jelensége.)

transzcendentálfilozófia
(Tárgya az értelem (nem a tárgy). Immanens elemzés, ami a tudatra irányul. Logikai módszer
(nem lélektani) egyetemes de nem tárgyi érvényő ismereteket biztosít.)

módszertan elemtan
(= transzc. dedukció; miképp lehet a gondolkodás (apriori elemek)
szubjektív föltétele objektív érvényő)

esztétika logika
(jelenség - érzékelés - „tárgyat”, szemléletet ad) (gondolkodás - elgondol, fogalmakat
alkot)
formája: apriori szemléleti formák
anyaga: szemléleti benyomások
(tér: külsı szemlélet
idı: belsı állapot szemlélete)

analitika
(Tárgya: értelem apriori elvei. Értelem: képes az ítéletre
- gondolkodás: képzetek összekapcsolása fogalommá
- fogalom: egyesített képzetek szemlélete
- képzetek összekapcsolását az ítélıképesség végzi
- ítélet: a.) észlelési (ész és észlelés viszonyát tekinti)
b.) tapasztalati (alany állapotától független, egyetemes)
- kategóriák (tapasztalati ítéletek egyetemességét, biztosítják, gondolkodási és ítéleti
formák, tiszta értelmi fogalmak)
- sémák (okság, mennyiség..., lehetıvé teszik, hogy a kategóriát alkalmazzuk a jelenségre

dialektika
- empirikus tudat: képzetek és kategóriák egyesítése
(Tárgya: ész apriori elvei.
- Inger, érzékelés, képzet, fogalom, ismeret, tudomány, bölcsesség, szervezett élet.
Ész: következtetések és elvek képessége.)
- feltételes értelmi ismeret feltételét keresi
- ész apriori eszméi a következtetés 3 formájából (kategorikus, hipotetikus, szétválasztó)
állapíthatók meg
- 1. gondolkodó alany feltétlen egysége: pszich. eszme - lélek, 2. jelenségek feltétlen
egysége: kozm.eszme - világ, 3.gondolkodás tárgyainak feltétlen egysége: teol. eszme - Isten .
Eszmék jelentısége diszciplináris és nem doktrínális.
- tiszta ész ideálja: Isten (eszmék eszméje), léte nem bizonyítható, nem cáfolható

A gyakorlati ész kritikája (1788)

(- a tiszta ész a természet törvényhozója

- elméleti az ész, amennyiben a természeti
törvényeket határozza meg)

- tiszta ész a gyakorlati ész is, amennyiben az

akarat meghatározásának elégséges okát bírja
- így a cselekvés törvényhozója is

1. erkölcsi törvényt,
2. a metafizikát és
3. a vallást is megalapozza

1.

- etikai rigorizmus: valódi jócselekedet szembefordul a hajlammal; akkor jó a cselekedet, ha a

törvény tiszteletébıl fakad; ha nem a törvény tisztelete határozza meg, de annak megfelelı,
akkor legális a tett, de nem morális,
- etikai formalizmus (értékét a cselekedet struktúrája adja) kontra materiális etika (értékét a
cselekedet tartalma adja)
- cselekvı lehet: 1. heteronóm
2. autonóm: a. negatíve: a törvény anyagától
b. pozitíve: akarat önmagát meghatározó képessége
- autonómia = szabadság, a másik ember mindig cél és sohasem eszköz,
- alapelvek szubjektívek, ha csak az alany akaratára (maxima), objektívek amennyiben minden
értelmes lény számára érvényesek (imperatívusz), az imperatívusz lehet:
a. feltételes (elıírás),
b. kategorikus (feltétlenül parancsoló)
- „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája egyszersmind és mindig egyetemes törvényhozás
elvéül szolgálhasson.” - kategorikus imperatívusz = szintetikus apriori ítélet, de nem
szemléleten alapul, az ész ténye.
- a kötelezı parancs alapja, lehetıségi feltétele a szabadság léte, amit a föltétlen „legyen”
alapoz meg
- „csillagos ég felettem, erkölcsi törvény bennem”

2.
- metafizika: a megismerés lehetıségének a tudománya;
az érzéki megismerés az értelmiben gyökerezik;
természeti hajlandóság = metafizika naturalis;
három metafizikai eszme: Isten, szabadság, halhatatlanság;
- mindezek a gyakorlati ész követelményei, ezeket a tiszta ész se verifikálni, se falzifikálni
nem tudja
- gyakorlati ész elsıbbsége miatt az elméleti észnek el kell fogadnia az elıbbi érdekével
összekapcsolt tételeket = posztulátumokat ( = gyakorlati törvénytıl elválaszthatatlan,
feltétlenül érvényes elméleti tétel)

3.

- a cselekvı alanyt nem korlátozza a természeti okság

- az erkölcsi törvény oka a szabadság, a szabadság megismerésének oka az erkölcsi törvény
- a szabadságba vetett hit alapozza meg a kozmológiai eszmét
- az erkölcsi törvény szentsége adja a halhatatlanság eszméjét
- a halhatatlanságba vetett hit a pszichológiai eszmének az oka
- posztulálni kell Isten létét, mint a legfıbb jó lehetıségének a feltételé - teológiai eszme

Az ítélıerı kritikája (1790)

3 lelki képesség

megismerıképesség megkívánóképesség
- apriori törvényeit az értelem adja - apriori törvényeit az ész adja
- fizika logikus világát értelmezi - etikum szabad világát
értelmezi

tetszés - nemtetszés érzése

- a biológia, az antropológia - az érzések világát elemzi; természet különös törvényeit rendezi

- a dolog : általános, különös, egyes
- ami az ontológiában az egyes az általános és a különös (empirikus, specifikus, faj) az
ismeretelméletileg a szemlélet, az elvont fogalom és a közképzet (fantazma, species
impressa)
- meghatározó ítélıerı: a különöst alárendeli az egyetemesnek, a tapasztalást fogalmakká
rendezi
- reflektáló ítélıerı: különösbıl emelkedik az általánoshoz, általános, de határozatlan elv =
célszerőség
- esztétikai ítélıerı kritikája: esztétika, teológiai ítélıerı kritikája: élı természet filozófiája
- kettı közötti kapcsolat: a különös és a célszerőség
- célszerőség lehet: a.) objektív = a dolgok világában - ezt a teológiai ítélıerı vizsgálja, b.)
szubjektív =
a formális célszerőség az ízlésben valósul meg - ezt a teológiai ítélıerı tárgyalja
 Esztétikai ítélıerı

- ítélet: csak a tárgy képzetének a szubjektumra való vonatkozását tartalmazza (vonatkozás =

tetszés - nemtetszés érzése)
- általános tetszés elve: szubjektív célszerőség objektívként elképzelve, valamely közfelfogás
feltételezése mellett
- a szépség egy tárgy célszerőségének a formája, amennyiben ezt a cél képzete nélkül vesszük
észre rajta
- szép: amit fogalmak nélkül, általános gyönyör objektumaként képzelünk el; az élet
elımozdításának érzetét hordozza
- a fenséges érzetét az életerık pillanatnyi gátlása, majd túláradása hozza létre; a fenségest a
formátlan tárgyban is megtaláljuk, amennyiben határtalanságot képzelünk el és totalitást
gondolunk hozzá; vonz és taszít is, ezért jobbára csodálatot és tiszteletet vált ki, mintsem
tetszést
- a természeti széphez önmagunkon kívül kell okot keresnünk, a fenségeshez csak a
gondolkodásban kell, ami a természet képzetébe viszi bele a fenséges képzetét

Teleológiai ítélıerı

- a szerves természetben minden cél is és eszköz is; az élı természet végsı célja az ember „a
természetes címzetes ura”; az ember öncélú lény, végképp nem eszköz; a kultúrában
kapcsolódik össze ember és természet, a végsı cél ebben a kultúrában teljesül
- végcél: saját feltételére van csak szüksége: pl. erkölcs - az ember, mint erkölcsi lény a
teremtés végcélja
- nem eldönthetı, hogy a teremtés szabad, vagy szükségszerő tett volt
- a természeti célszerőség = eszme: a meghatározó ítélıerı számára nem konstitutív, pusztán
regulatív

(Közli: Kovács Ákos)