Petőfi Sándor: Szerelmi költészet

  Petőfi mottója 1846-47. táján: "Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem." Ez megjelöli ekkori
költészetének két legfontosabb témakörét, s megszabja a költő értékrendjét: az életnél becsesebb a
szerelem, de a szerelemnél is értékesebb a szabadság. Tehát a politika mellett másik nagy ihletforrása
a szerelem, az igazi mély szenvedély.

  Két korszaka van:

- Júliát megelőző szerelmei udvarlásai rövid életűek. Ciprus lombok Etelka sírjára, Álltam sírhalma
mellett, Csapó Etelka szerelem.
- Megismerkedése és házasságkötése Szendrey Júliával. Reszket a bokor, mert…

1844 őszén, Pesten megismerkedik Csapó Etelkával, Vachott Sándor költőtárs 15 éves
sógornőjével. Petőfi nősülési szándékát mutatja a Búcsú 1844-től című vers. 1845. januárjában Etelka
meghal, s a fájdalmas élmény ihleti a ‘Cipruslombok Etelka sírjáról’ című ciklust. 34 versből áll
(1845. január, Pest illetve 1845. január–február, Pest).
Illyés teszi fel a kérdést monográfiájában: “Szerelmes volt-e a költő?” Bizonyára, de nem Etelkába,
hanem a szerelembe. A Cipruslombok egyik kiemelkedő darabja a Játszik öreg földünk... Formai
szempontból a verselés mutat érdekességet. Kettétöri a hexametert Petőfi, s így szimultánná teszi a
verset. Gondolati szempontból a természet iróniáját ábrázolja az emberi érzelmek fölött.

A következő szerelem 1845 nyarán következik be, Szalkszentmártonon: Mednyánszky Bertával

ismerkedik meg. Az érzés ihlette a ‘Szerelem gyöngyei’ ciklust; 39 vers, 10/9/10/9 osztású trocheikus
sorokból állnak a strófák. Nyitóvers: Szép vidéknek szépséges leánya. Leghíresebb darabja: Fa leszek,
ha... A költemény csattanója és a motívumok népiesek, ellentétben a koncepciójával. Mindegyik
mondata egy-egy metafora. Az egyes szám első személy üldözi az egyes szám második személyt. A
fiú mindvégig azzá válik, ami azelőtt a lány volt. Az egyesülésre vágyik. Az elérhetetlenség jellemzi
csodálatának alanyát. A mű végén megjelenik a pokol: a fogalmiság megmarad, de átcsap negatív
értékbe, a szerelemnek itt nem csak pozitív értékei lehetnek. Filozófiai mondanivalója is van, hiszen
ebben az időben ismerkedett meg Heine költészetével, akinek hatása érzékelhető.
A mindent eldöntő fordulat: 1846. szeptember, megyebál Nagykárolyban. Itt ismerkedik meg
Szendrey Júliával, a 18 éves lánnyal, a kapcsolat kezdetben tele volt félreértéssel, intrikákkal. Petőfi
ekkor az országot járva felolvasóesteket tart, s innen útja Debrecenbe vezet, ahol Prielle Kornélia
színésznőbe szeret bele, s a házasságot csak a valláskülönbség okozta nehézségek akadályozzák meg.
1847 januárjában megjelenik Petőfi Reszket a bokor, mert... című verse, s februárban megérkezik a
válasz: “ezerszer, Júlia”. Szeptemberben tartják az esküvőt Erdődön, a nászutat Koltón. Szinte a
házasság pillanatától a szerelmes versek tele vannak ellentmondással (lásd: Szeptember végén, A
szerelem országa). 1848. november 15-én megszületik Zoltánka. 1850. július 21-én Júlia új házasságot
kötött Horváth István történésszel.

Petőfi teremti meg irodalmunkban a hitvesi költészetet. Míg Vörösmarty szerelmi lírája elhallgat
az esküvő után, Petőfi feleségéhez írja legszenvedélyesebb költeményeit. Talán a legismertebb ezek
közül a szintén Koltón írt Szeptember végén című elégiája. Ebben a versben az emberi élet, a
boldogság és a szerelem múlandóságáról töpreng. Közvetlen tájszemléletből indul el a költemény. A
költő nézi a völgyet és a bérci tetőt, s ezek a nyár szépségeit, a még nyíló virágokat, a zöldellő
lombokat a tél közelségében mutatják. Ugyanezt az ellentétet fedezi fel önmagában: fiatal, ifjú
szívében még ott a viruló kor, de sötét haja őszbe vegyül már. A párhuzam képeiben felvillannak a
négy évszak motívumai (lángsugarú nyár, kikelet, őszbe vegyülő haj, a tél dere) megsejtetve a rohanó,
feltartóztathatatlan időt. A fenyegető elmúlás közvetlen látványa személyes élménnyé mélyül, s ennek
hatása alakítja a költemény további érzelmi-gondolati lírai anyagát. Az általános múlandóság, az élet
eliramlása ébreszti fel a halál gondolatát, az özvegyen maradó fiatal feleség elképzelését. A fiatal
özvegy képe (víziója) hívja elő annak a fájdalmas elképzelését is, hogy Júlia újra férjhez mehet. A
költő "eljátszik" ezzel a lehetőséggel: láttatja az özvegyi fátylat eldobó asszonyt s a sírból kilépő halott
önmagát. Mégis: a hitvesi hűtlenségre nincs más szava, mint a halálon túli szerelemé, hiszen még
akkor is, a sírban is örökre szeretni fogja.
    Petőfi hitvesi lírájának talán legkülönb darabja a Minek nevezzelek? című rapszódia. A vers lírai
anyaga Horváth János szerint a "megnyilatkozni vágyó, de kibeszélhetetlen nagyságú szerelem"
(Radnóti: Tétova óda). Keresi a legméltóbb kifejezést, mely leginkább illene felesége szépségéhez. A
"Minek nevezzelek?" kérdés szervezi a költeményt, e körül vonultatja fel a nagyszerű kifejezési
próbák egész áradatát. Minden szakasz elején a reménykedő bizakodás, a végén a tehetetlen
kétségbeesés hangja szólal meg a megismételt kérdésben. Hogy felelni tudjon az újra meg újra
elhangzó kérdésre, a fantázia segítségével különböző helyzeteket idéz fel emlékeiből. Először a
merengő szemek esti-csillagának friss ámulatából próbál erőt meríteni a megnevezési szándék. A szem
sugarához a képzelet a szerelem patakjának képét társítja, a patak pedig a lélek tengerébe folyik. Majd
a tekintet szelíd galambja, a tavaszt ébresztő csalogány-hangok zengése, végül az ajkak lángoló
rubintköve lesz az a forrás, melynek célja a kifejező képesség fokozása. A negyedik strófában jut el a
legmesszebbre a képzelet: a szerelmi csók tüzéből fakadó boldogság nem ismer térbeli és időbeli
korlátokat: ez a boldogság a mennyei üdvösséggel azonosul. Az ötödik versszak egy halmozás: azt
jelenti, hogy a költő a már elhangzottakat nem tartja elég méltónak és kifejezőnek. A hiábavaló
erőfeszítések után megállapodna az egyszerű és igaz "édes szép ifjú hitvesem" megszólításban, de a
legutolsó kérdés ezt is bizonytalanná teszi. A vers így teljesen nyitott marad, s azt tanúsítja, hogy a
nyelv szegényes eszköz Júlia szépségének méltó kifejezéséhez.