Unger Attila 11.

Buddhizmus
A buddhizmus kialakulását a Kr. e. 6. századra tehetjük Indiába.

Buddha, az akkori nevén Sziddhártha feltehetően egy királyi sarj volt, ebből
következett, hogy a kasztrendszerben igen magas pozíciót töltött be. Fiatal éveit a külvilágtól
elzárva, a palotában töltötte. Egy burokban élt, és nem tudta mi zajlik a palota falain kívül,
milyen problémái vannak az egyszerű embereknek, de benne még is meg volt ez a
kíváncsiság, hogy többet akarjon látni. Az apja papjai megjósolták, hogy fia egyszer el fogja
hagyni végleg a palotát s felhagy eddigi életvitelével. Majd mikor Sziddhártha szembesül a
való élettel, ez akkora sokként éri, hogy drasztikus változtatást indít el benne. Innentől
nevezhetjük Buddhának, mivel a szónak a jelentése, megvilágosodott. Buddha számára
megrázó élményt jelentett az a felismerés, hogy a betegség, az öregség és a halál minden
ember osztályrésze. Ezzel szorosan összekapcsolódik a másik tana, hogy a kasztrendszert meg
kell szüntetni, mert minden ember egyenlő. Ekkor közel 30 évesen elhagyta családját,
lemondott gazdagságról és remetének állt és kidolgozta tanait. A nirvána a tökéletes nyugodt
tudat állapota, mely megszabadult a vágyakozástól, haragtól és a kínzó állapotoktól. Azt
hirdette, hogy csak akkor érhetjük el a nirvána állapotát, ha megszabadulunk a
szenvedésünktől. Buddha négy nemes igazságot tanított: van szenvedés, ami a vágy; a
szenvedésnek van oka, ami a sóvárgás; a szenvedésnek van vége, ami a halál. De van egy út,
ami a szenvedés megszüntetésére szolgál, ez a nyolc rétű ösvény tana. A mértékletességre, és
mindenben a tényleges középút keresése hívja fel a figyelmet.

Buddha nem isten, hanem ember, aki ki van téve betegségnek, öregségnek és az ő élete
is halállal végződött. Buddha életén és tanításán alapszik az egész vallás.