1.1.

lecke: A számítógépes folyamatirányítás szintjei

Számítógépes folyamatirányításról általában akkor beszélünk, ha a technológiai folyamat

irányításában a számítógép közvetve vagy közvetlenül részt vesz. Ez igen tág értelmezés
és a későbbiekben le is fogjuk szűkíteni.

Cél: A lecke célja, hogy a tananyag felhasználója

 megismerje a technológiai folyamatok irányításának információs hierarchiáját;

 közelebbről megismerje a technológiai irányítás szintjét és annak rétegződését;

 megismerje a számítógép lehetséges helyeit a hierarchián belül;

 megismerje a számítógép és a folyamat kapcsolatának kialakítási formáit;

 megismerje a real-time működés fogalmát.

Követelmények: Ön akkor sajátította el megfelelően a tananyagot, ha

 fel tudja vázolni a technológiai folyamatok irányításának informatikai

rétegződését;

 el tudja mondani az egyes szintek jellemzőit (kezelt adatok, tipikus feladatok);

 képes a real-time működés fogalmát meghatározni,

 fel tudja vázolni és tudja elemezni a folyamat és a számítógép kapcsolatának

lehetséges kialakítási formáit;

 felsorolni a szabályozó irányítás megvalósításának technikai fokozatait.

Időszükséglet: 1 óra

Kulcsfogalmak:

 felügyelői irányítás,

 sorrendi irányítás - szakaszos technológia,

 szabályozó irányítás - folytonos technológia,

  real-time működés,

 közvetett (kapcsolat),

 közvetlen (kapcsolat),

 alapjel-állító irányítás (SPC),

 közvetlen digitális irányítás (DDC).

A technológiai folyamatok működésének szervezeti kerete a vállalat, a gyár. Ez a keret a

kezelt információk szempontjából eléggé élesen két különböző hierarchia-szintre
tagolható (1. ábra).

A felső szintet a gazdasági irányítás vagy termelésirányítás szintje képviseli. Az itt kezelt
információk a vállalati tevékenység egészére, alapvetően annak globális, gazdasági
aspektusaira jellemzők. Olyan információk ezek, amelyek a vállalati tervezésre, a
piacelemzésre, a beszerzésre, a készletgazdálkodásra, az értékesítésre, a
termelésprogramozásra, a pénzügyi helyzetre, a munkaerőgazdálkodásra, stb., stb.
vonatkoznak. Ezeket az információkat természetesen általában számítógépek dolgozzák
fel, ám ezek a számítógépek szokványos ügyviteli feladatokat látnak el és kevés, vagy
semmi közük a technológiai folyamat olajszagú világához.
Biztosan látott már képen, filmekben, régi híradókban erőművi vezénylőtermet. Idézze fel
a látottakat, képzelje magát a kezelő (diszpécser) helyébe, és gondolja át, milyen feladatai
vannak.

Az alacsonyabb hierarchia-szint a technológiai irányítás szintje. Ezen a szinten a

technológiai folyamat működésével közvetlenül kapcsolatos, fizikai információk forgalma
zajlik. Ide futnak be a folyamat, illetve a környezet fizikai állapotát jellemző jelek és
innen indulnak ki a folyamat állapotát módosító beavatkozások. Ez a szint tovább
tagolható bizonyos alszintekre:

A) Felül helyezkedik el a felügyelői irányítás alszintje. Ennek feladatköre megfelel a

hagyományos vezénylőtermi  funkcióknak. E szinthez az  alábbi feladatok kötődnek:

 analóg és digitális folyamatjelek mérése és regisztrálása,

 ellenőrzések,

 számított mennyiségek képzése,

 adattárolás és archiválás,

 adatmegjelenítés,

 adat- és eseménynaplózás,

 kezelői beavatkozások, beállítások, munkapontváltások,

 parancsok kiadása az alacsonyabb szint számára.

B) A felügyelői irányítás szintje alatt helyezkedik el egymás mellett a sorrendi irányítás,
valamint a szabályozó irányítás alszintje.

 A sorrendi irányítás alszintjén valósul meg a vezérlő rendszerek működtetése

(bekapcsolás, kikapcsolás, léptetés, programváltás, stb.). Ez a szint főként az un.
szakaszos technológiákra jellemző, ahol a végtermék szerelési lépések sorozatán
keresztül, adagokban, darabokban keletkezik

 A szabályozó irányítás alszintjéhez a szabályozási körök működtetése (vagy

működése) kapcsolódik. A szabályozó irányítás főként az un. folytonos
 technológiákra jellemző, ahol a termék folyamatos átalakulás során képződik. Itt a
fő cél a technológiai működés folyamatosságának fenntartása, bizonyos
állapotjelzők állandóságának biztosítása, így a jellemző irányítási mód a
szabályozás.

Szűkebb, de igazibb értelemben akkor beszélünk számítógépes folyamatirányításról,

ha a számítógép a technológiai irányítási szint valamely alszintjén helyezkedik el,
vagyis az ott megjelenő információkat dolgozza fel, illetve az ott jelentkező
feladatokat látja el.

A hierarchia-szintek és az elvégzendő feladatok jellemzői között bizonyos összefüggés

észlelhető. Általában az egyre magasabb szinteken egyre kevesebb a rutin-jellegű,
periodikus feladat (vagy hosszabbak a periódusidők), egyedibb feldolgozási igények
jelennek meg, egyre nagyobb a kezelt adathalmaz és egyre nagyobb horderejű döntések
születnek.

Egészen a közelmúltig általában a felügyelői irányítási szint számítógépesítése volt a

jellemző. Ennek fő oka az, hogy a hagyományos vezénylőtermi irányítás infrastruktúrája,
műszerbázisa már ki volt építve, így a számítógép ennek szerepét könnyebben vehette át.
Újabban azonban egyre inkább megfigyelhető, hogy a számítógép alsóbb szinten is
megjelenik és a sorrendi irányítás, valamint a szabályozó irányítás feladatkörét is átveszi
(részben vagy egészében kiszorítva a hagyományos vezérlő és szabályozó
berendezéseket).

Akárhol helyezkedik is el a számítógép a folyamatirányítás hierarchikus

rendszerében, real-time működésűnek kell lennie. Ez mindennél fontosabb, alapvető
követelmény:

Akkor mondjuk, hogy egy rendszer real-time (valós idejű) működésű, ha az érzékelt
adatok alapján meghozott döntés eredményeképpen létrejövő beavatkozás még
időszerű (vagyis hatásos).

(Ha egy számítógép a mai adatok alapján a holnapi napra vonatkozó időjárási prognózist
csak holnaputánra számítja ki, akkor nem real-time működésű, mert csak holnapután
dönthetünk arról, hogy holnap vigyünk-e esernyőt.) A rel-time jelleg relatív fogalom.
Nem egyszerűen gyors működést jelent, hanem elég gyorsat (olyant, hogy a folyamat
változásainak és a számítógép feldolgozási műveleteinek időléptéke azonos legyen).

A számítógép és a folyamat jelkapcsolatának jellege (szorossága) szerint közvetett (off-

line), illetve közvetlen (on-line) kapcsolatról szokás beszélni (2. ábra).

Közvetett (off-line) működés esetén mind a folyamat érzékelői (É) és a számítógép

bemenetei (I), mind a számítógép kimenetei (O) és a folyamat beavatkozó szervei (B)
között kezelőszemély (K) tart kapcsolatot. A kezelő leolvassa a folyamatjelek műszerrel
mért értékeit, az adatokat valamilyen hagyományos géptermi periféria segítségével
beviszi a számítógépbe. A számítógép előállítja a beavatkozási utasításokat, amelyeket
szintén valamilyen hagyományos periférián közöl a kezelővel, aki ennek megfelelően
működteti a beavatkozó szerveket.

Ha a számítógép és a folyamat között legalább egy irányban közvetlen kapcsolat van on-

line működésről beszélünk. A csak egy irányú közvetlen kapcsolatot (on-line open
loop) általában az érzékelő ágban szokták kialakítani. Itt a számítógép speciális input
perifériákon keresztül kapja az információt, míg a "veszélyesebbnek" tekintett
beavatkozási művelet végrehajtása továbbra is a kezelőszemély feladata (és felelőssége).
Ha a beavatkozó ág is közvetlenné válik és a számítógép speciális output perifériákon
keresztül maga végzi a beavatkozást, zárt hurkú közvetlen kapcsolatról (on-line closed
loop) beszélünk. Napjaink számítógépes folyamatirányító rendszereire egyre inkább ez a
kialakítás jellemző. A kezelő személy tehát folyamatosan kiszorul az irányítási láncból,
egyre inkább csak szemlélővé válik, feladata arra korlátozódik, hogy felügyelje a
működés zavartalanságát, észlelje az esetleges meghibásodásokat és - némi malíciózus
túlzással - üzemzavar vagy katasztrófa esetén legyen kit lecsukni.

A kezelő szerepének eme rohamos csökkenése egyébként teljesen érthető, ha arra

gondolunk, hogy az idők során a számítógépek és egyéb berendezések megbízhatósága
rohamosan nőtt, és mára a korábban oly megbízhatónak tűnő ember vált a rendszer
legkevésbé megbízható elemévé, legfőbb veszélyforrásává.

A perifériára szorult kezelőt a kezelő helyére került periféria pótolja...

A számítógép és a folyamat kapcsolatának egyre szorosabbra fűződését, majd közvetlenné

válását egy új perifériacsalád megszületése és kifejlődése kísérte. Az
un. folyamatperifériákról van szó, amelyek különböznek minden más addigi perifériától,
és amelyek input és output irányban egyaránt lehetővé teszik a folyamat és a számítógép
illesztését (a találkozást).

A szabályozó irányítás alszintjén a közvetlen zárt hurkú üzemmódnak három, egyre

szorosabb kapcsolatot képviselő realizációs formája van:

 A leglazább kapcsolatot az alapjel-állító irányítás (Set Point Control, SPC)

jelenti (3. ábra). Itt a számítógép még nem része a szabályozási körnek, hanem a
meglevő hagyományos, analóg szabályozási körök számára ad alapjelet az aktuális
igényeknek megfelelően.
 Szorosabb kapcsolatot jelent az a struktúra, melyben a számítógép belép a
szabályozási körbe, elvégzi a különbségképzést és a még mindig meglevő analóg
szabályozók (jelformálók) számára előállítja a rendelkező jelet (4. ábra). A zárt
kör dinamikai profilját meghatározó jelformálás itt még hagyományos
eszközökkel (PID-szabályozó) történik.
  A legszorosabb kapcsolatot a közvetlen digitális irányítás (Direct Digital
Control, DDC) valósítja meg (5. ábra). Itt a számítógép már nem csak a
különbségképző, hanem a jelformáló szerv szerepét is átveszi, kiszorítva a
hagyományos analóg szabályozókat. A jelformálás többé már nem fizikai
eszközökkel, hanem algoritmikus úton, számításokkal valósul meg, a korábbiaknál
lényegesen nagyobb lehetőségeket teremtve.

Megjegyezzük, hogy az érzékelő és a beavatkozó szervek önálló létét a számítógép nem

veszélyezteti; ezek mindig is meg fognak maradni, mert feladatukat (folytonos-folyamatos
jelekkel való közvetlen kapcsolat) a digitális számítógép nyilvánvalóan nem tudja átvenni.

Lépjen ki a tananyagból!  Gondolja át a lecke tartalmát, rekonstruálja a szerkezetét!

Vegyen elő egy lapot és írja le a lecke vázlatát! Ne sajnálja az erre fordított időt! Ha
gondosan megcsinálja, már majdnem tudja is az anyagot.