A szerény indián meg a szépséges hölgy

Amerika meghódítása

Ismerjük a csodálatos-rettenetes filmet a Paradicsom meghódításáról, tudjuk azt is, hogy

borzalmasak voltak az aztékok emberáldozatai és irtózatos volt Cortez hadjárata ellenük.
Mexikó népe sem volt különb, Quetzalcoatl, a tollas kígyó tiszteletére ők is seregestül
áldoztak fel életerős embereket, ráadásul szörnyű módszerekkel. 1519-ben érkeztek el ide a
spanyol gyarmatosítók és ők sem bántak kesztyűs kézzel az őslakosokkal, ezért a velük
együtt érkező misszionáriusoknak nem volt könnyű dolguk a szeretet és irgalom Istenének
hirdetésével.

Mégis néhány évtizeddel később kilencmillió azték keresztény volt Mexikó földjén és ez egy
különleges találkozásnak gyümölcse, egy idősödő indián és a Szűzanya találkozásának.
Cuauhtlatozatzin, „Beszélő Sas” egyike volt az akkoriban még igen kevés rézbőrű
kereszténynek, december 9-én Szent Juan-Diego néven ünnepli őt az egyház. Szegény
özvegy emberként élt már, amikor 1531. a december 9-én, a Szeplőtelen Fogantatás
ünnepének hajnalán gyalog igyekezett a szentmisére a Tepeyac domb mellett, amelyen
valaha a kígyókba öltözött, vérszomjas Tonantzin azték anyaistennő szentélye volt, de a
spanyolok ezt is lerombolták. Most mégis halk zene és ragyogó fény áradt a dombtető felől,
aztán egy kedves női hang keresztény nevén szólította meg Beszélő Sast. A hívásra Juan
Diego fölment a dombra és ott egy szépséges hölgyet látott meg, méghozzá azték királynői
öltözetben.
A hölgy szeplőtelen és mindig Szűz Máriaként mutatkozott be, az igaz Isten Anyjaként és
arra kérte Juan Diegot, hogy menjen el Zumárraga püspökéhez és mondja meg neki: Szűz
Mária kívánsága, hogy építsen a Tepeyac dombon egy templomot, ahonnan megmutatja
majd szeretetét és irgalmát Mexikó népének.
A püspök jóindulattal, de óvatosan fogadta a szerény, alázatos indiánt, de jelet szeretett
volna megerősítésként. Hogy mi legyen a jel, azt a Szűzanyára bízta.
Így történt, hogy amikor Juan Diego december 12-én – ez a nap a Guadalupei Szűzanya
ünnepe – újra találkozott az Úrnővel, illatos virágok sokaságát, köztük nemes rózsákat talált
a kopár dombtetőn, ráadásul mindezt a hideg december közepén. Ámulva szedte tele a
munkakötényét, az egyszerű, agavérostokból szőtt tilmát és vitte a csodálatos jelet a
püspökhöz.
A háznép gúnyolódva, lenézően fogadta, alaposan megvárakoztatták, de végül mégis
beengedték. A püspök és vendégei előtt leeresztette a tilma sarkait, hogy megmutassa a
szépséges, illatozó virágokat, azonban az igazi Jel magán a tilmán jelent meg a püspök ámuló
szemei előtt: a mennyei Hölgy képmása, ragyogó színekkel, szinte elevenen.
Eddig lehetne ez egy megható költői elbeszélés a Mexikóvárosban ma álló hatalmas Bazilika
eredetéről. Csakhogy ebben a bazilikában ma is őrzik a lenyűgöző képet, azon a tilmán,
amelynek szövete máskülönben egy-két évtizednél többet nem bír, különösen nem az ottani
klímán. A kép pedig éppolyan rejtélyes, mint a torinói lepelé. Rengeteg vizsgálatot végeztek
már rajta, többször is csodás módon menekült meg, egyszer a sav nem tett kárt benne,
egyszer a közelében robbant bomba nem tudta megrepeszteni még az üveget sem, amely a
képet védi.
Maga a kép, amely sokszáz éve vonzza a zarándokokat, sok szempontból csodálatos.
Elsőként az indiánok szívét hódította meg, ugyanis szimbólumai az ő nyelvükön beszélnek: a
Nap előtt áll, tehát nagyobb az azték napistennél; lába alatt a félhold, a Tollas Kígyó istenség
jelképe, tehát őt is legyőzte az Úrnő. Köpenyének színe az azték királyok kékje, tartása
azonban imádásra utal, tehát ő maga nem istennő. Ruházata elárulja anyaságát is, bőre
színe, arcvonásai az indiánoké, nyakában a kereszt viszont a hódítók vallásának jele.
De üzenetet hordoz a ma embere számára is: szemében erős nagyítással felismerhető a
képet csodálóknak, Juan Diegonak, az akkori kormányzónak és még valakinek, valószínűleg a
tolmácsnak az arca, ahogyan az emberi szem bogarában tükröződik. Festékét nem tudták
beazonosítani, voltaképp nem is festék, mert nincs beleivódva a tilma szövetébe. Színei máig
élénkek, pedig többszáz éve égnek előtte gyertyák, füstölők. További lenyűgöző
felfedezésekről olvashatunk többek között a nemrég elhunyt dr. Kovács Gábor atya hagiosz
című oldalán vagy a Magyar Kurír cikkeiben.