You are on page 1of 36

Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

Középszintű rövid választ igénylő feladatok


(2005–2017)

1. A feladat az ókor kulturális életével kapcsolatos. (K/4)


Párosítsa a képekhez a fogalmakat és az építmények nevét! (Elemenként 0,5 pont) Írja a
táblázatba a fogalmak betűjelét, illetve az építmények sorszámát!

FOGALMAK
A) A legnagyobb ó kori, ró mai szó rakoztató kö zpont. Gladiá tor- és á llatviadalok, valamint
sporttevékenységek színhelye.
B) Rendszerint domboldalra épített félkö r alakú , lépcső zetesen emelkedő padsorokbó l á lló épü let.
C) A szü zességet fogadott papi rend tagjai e helyen ő rizték a szent lá ngot, a szerző déseket, a
hagyatékot.
D) A Ró mai Birodalom hatá rvonalá n kiépített védelmi rendszer, amely a nehezen védhető vagy
tá madá snak leginká bb kitett helyeken fal- és ő rtoronyrendszert is jelentett.
E) Az a pilléreken nyugvó , boltívekkel ö sszekö tö tt, fö ld feletti rendszer, amelynek enyhe
lejtése biztosította a forrá sokbó l ö sszegyű jtö tt víz folyamatos á ramlá sá t.

AZ ÉPÍTMÉNYEK NEVEI
1. Vesta-templom; 2. színhá z; 3. Colosseum; 4. vízvezeték; 5. limes

1
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

Képek Építmények Fogalmak


a)
b)
c)
d)

2. A feladat a hellenizmus kulturális emlékeivel kapcsolatos. (K/3)

2
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

Azonosítsa a képeket a megfelelő információkkal! Írja a képek betűjelét a szövegek melletti


négyszögbe! (Elemenként 1 pont.)

a) A rhodosziak – miutá n Kr.e. 305-ben győ ztek a makedó n király felett – há lá bó l fogadalmi
ajá ndékot állítottak istenü knek, Héliosznak a kikö tő bejá ratá ná l. A mintegy 35 méter magas
szobor a „rhodoszi Kolosszus” néven vonult be a tö rténelembe.
b) A szoborcsoport mitikus jelenetet ö rö kít meg: Laokoó n tö rténetét. A hellenisztikus kor
mozgalmassá ga jó l megfigyelhető a mű vö n.
c) Az alexandriai vilá gító torony az ó kor hét csodá ja kö zé tartozott, Pharosz szigetén emelték a
Kr. e. III. szá zadban, s csak a Kr. u. XIV. szá zadban dő lt romba.

3. A feladat a görög mitológiával kapcsolatos. (K/4)


Döntse el a forráshoz kapcsolódó állításokról, hogy igazak vagy hamisak! (Elemenként 1 pont.)
Választását X jellel jelölje!

„Amikor Zeusz felnő tt, Métiszhez, Ó keanosz leá nyá hoz fordult segítségért. Métisz olyan vará zsitalt
adott Kronosznak, amitő l Kronosz kihá nyta a kö vet s nyomá ban a lenyelt gyermekeit is. Zeusz pedig
velü k együ tt há ború t indított Kronosz és a titá nok ellen. Má r tíz éve folyt a kü zdelem, amikor Gé azt
jó solta Zeusznak, hogy megnyeri a há ború t, ha szö vetkezik azokkal, akik a Tartaroszban sínylő dnek.
Zeusz megö lte há t a Kü klopszok mellett ő rkö dő Kampét, és szabadon bocsá totta ő ket. A kü klopszok
há lá bó l Zeusznak ajá ndékoztá k a mennydö rgést meg a villámokat és a mennykö vet, Plutó nak sisakot
adtak, Poszeidó nnak pedig szigonyt. Mindezekkel felfegyverkezve le is győ zték a titá nok egymá st vá ltó
generáció it, bezá rtá k ő ket a Tartaroszba és a szá zkezű eket rendelték ő rizetü kre. Ő k há rman pedig
megosztoztak a hatalmon: Zeusz az égbolt ura lett, Poszeidó n a tengeré, Plutó n a Há dészé.”
(Apollodórosz: Mitológia)

Állítás Igaz Hamis


a) Plutó sisakot adott Zeusznak.
b) Kronosztó l kapott vará zsitallal győ zte le Poszeidon Zeuszt.
c) Plutó és Poszeidon segítségével győ zte le Zeusz a titá nokat.
d) A mennydö rgés és a villámok Zeusz tulajdonai.

3
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

4. A feladat a kereszténység főbb tanításaihoz kapcsolódik. (K/3)


Melyik bibliai személy neve hiányzik az alábbi idézetekből? A nevet írja a táblázatba, a név
mellé írja oda, hogy az idézet az Ó- vagy az Újszövetséghez köthető! (Elemenként 0,5 pont.)

a) „……………… még mindig lihegett a dü htő l, és halá llal fenyegette az Ú r tanítvá nyait. Elment a
fő paphoz, s arra kérte, adjon neki ajá nló levelet a damaszkuszi zsinagó gá hoz, hogy ha talá l ott
embereket, férfiakat vagy nő ket, akik ezt a tanítá st kö vetik, megkö tö zve Jeruzsá lembe
hurcolhassa ő ket. Má r Damaszkusz kö zelében já rt, amikor az égbő l egyszerre nagy fényesség
vette kö rü l.”

b) „É n vagyok az ú t, az igazsá g és az élet – vá laszolta ……………….. – Senki sem juthat el az


Atyához, csak á ltalam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantó l fogva
ismeritek és lá ttá tok.”

c) „Te karddal, lá ndzsával és dá rdával jö ssz ellenem, de én a seregek Urá nak, Izrá el csapatai
Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsú foltá l. […] Belenyú lt ……………… a
tarisznyá já ba, kivett belő le egy kö vet, a parittyá jával elrö pítette, és ú gy homlokon talá lta a
filiszteust, hogy a kő belefú ró dott a homloká ba, és arccal a fö ldre zuhant.”

Név Ószövetség vagy Újszövetség


a)
b)
c)

4
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

5. A feladat az athéni demokrácia intézményrendszerével kapcsolatos. (K/4)


Jelölje meg az ábra tanulmányozását követően az alábbi állításokról, igazak vagy hamisak!
(Elemenként 1 pont.)

Állítás Igaz Hamis


a) A demokrácia létrejö ttét kö vető en az athéni á llam legnagyobb hatalommal
rendelkező testü lete az Areioszpagosz volt.
b) A sztratégoszt (hadvezért) azért vá lasztottá k, mert a hadvezetéshez
szakértelemre volt szü kség.
c) Az ö tszá zak taná csá nak tagjait kö zvetlenü l az ekklésia vá lasztotta.
d) A tisztségek tö bbségét sorsoltá k, hogy minden athéni polgá rnak legyen
esélye hivatalt viselni.

5
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

6. A feladat Aquincum római kori történetével kapcsolatos. (K/3)


Párosítsa a képeket a megfelelő meghatározásokkal! Írja a képek betűjelét a szöveg alatti
táblázatba! (Nem tud minden képet megfeleltetni.) (Elemenként 1 pont.)

a) Az itteni egyenetlenebb éghajlat idő já rá si adottsá gai kü lö nleges fű tési rendszert hívtak életre. A
légfű tés, amit padló -, esetleg falfű tésként alakítottak ki, á ltalá ban minden lakó - és kö zépü letben
megtalá lható volt. Padló fű tés esetén a já ró felü letet sű rű n elhelyezett, kö rü lbelü l 60 centiméter magas
kő oszlopok tartottá k, melyek kö zö tt a felmelegített levegő keringett.

b) A katonavá ros déli hatá rá n nagyobb amfiteá trum romjait tá rtá k fel, mely a ró mai birodalom északi
tartomá nyainak egyik legnagyobb emléke. 13000 ember befogadá sá ra alkalmas építmény. Falai
kő lapokkal burkolt ö ntö tt falak. Alaprajza nem egészen elliptikus, kissé mandula alakú , és nemcsak
hossz-, hanem rö videbb kereszttengelyében is kapui voltak.

c) Aquincum építményei kö zü l jelentő s az aquaduct, mely a Ró mai-fü rdő tő l a katonavá ros


amphitheatrumá ig vezetett. A nagy ró mai vízvezetékekhez hasonló , egyszerű , tö mö r pilléreken nyugvó
á rká dsor a Ró mai-fü rdő forrá svizét szállította a polgá r- és katonavá ros kö z-, illetve magá nfü rdő ibe.

Szöveg Kép
a)
b)
c)

6
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

7. A feladat az ókori Róma történelmére vonatkozik. (K/3)


Válassza ki a következő felsorolásból a megfelelő évszázadot, és írja a térképvázlatok betűjele
mellé! Ezután nevezzen meg három olyan provinciát, amely a c térképvázlat korszakában a
birodalomhoz tartozott! Használja a történelmi atlaszt is! (Elemenként 0,5 pont.)

Időszakok: Kr. e. XI. sz.; Kr. e. X. sz.; Kr. e. VIII. sz.; Kr. e. II. sz.; Kr. u. II. sz.; Kr. u. VI. sz.

7
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

8. A feladat az ókori görög történelemre vonatkozik. (K/3)


Írja a pontozott vonalra a felsorolt válaszlehetőségek közül a megfelelőt! (Egy elemet nem tud
társítani.) (Elemenként 0,5 pont.)

népgyű lés – cserépszavazá s – szená tus – Athén – rabszolgá k – sztratégoszok – sorsolá s

a) …...............................................
b) …...............................................
c) …...............................................
d) …...............................................
e) …...............................................
f) …...............................................

8
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

9. A feladat a római köztársaság történetéhez kapcsolódik. (K/4)


Töltse ki a forrásszöveg segítségével az alábbi folyamatábrát! Válassza ki a hiányzó négy elemet
a felsorolt hat közül, és számukat írja a megfelelő mezőbe! Egy elemet csak egyszer használjon!
(Elemenként 1 pont.)

„A gazdagok szerezték ugyanis meg a nagy részét a fö ldnek. Ha a kö zelü kben egy szegény embernek
volt egy kis birtoka, azt részben pénzen, részben erő szakkal megszerezték, s így szétdarabolt kicsiny
fö ldek helyett nagy birtokon gazdá lkodtak. A fö ldmű velésre és á llataik ő rzésére rabszolgá kat
vá sá roltak, mert attó l tartottak, hogy a szabad embereket elvonja majd a katonai szolgá lat a
fö ldmű veléstő l. Ennek kö vetkeztében az elő kelő k rendkívü li mó don meggazdagodtak, a rabszolgák
szá ma is gyarapodott. Itá lia szabad népessége azonban fogyott és tö nkrement, hiszen szegénység,
sú lyos adó k és ö rö kö s hadviselés sú jtotta ő ket. Akiknek nem kellett katoná skodniuk, azok is
tétlenségre voltak kárhoztatva, mert a fö ld a gazdagok kezében volt, s azt szabadok helyett
rabszolgá kkal mű veltették.” (Appianosz: Római történelem)

10. A feladat a nagy világvallásokra vonatkozik. (K/2)


Ossza két csoportra a felsorolt vallásokat, és írja be a fogalmakat a táblázatba! (Elemenként 0,5
pont.)

brahmanizmus; buddhizmus; kereszténység; iszlám

Politeizmus Monoteizmus

9
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

11. A feladat a Nyugatrómai Birodalom bukásával és a népvándorlással kapcsolatos. (K/3)


Karikázza be a megfelelő válasz számát a forrás és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.)

„Orestes fő vezér a hadsereg élére á llt, kivonult Ró má bó l, hogy az ellenség ellen induljon; megérkezett
Ravenná ba, és ott-tartó zkodá sa alatt fiá t, Augustulust, csá szá rrá tette. Nepos, amint errő l értesü lt,
Dalmáciá ba menekü lt, és ott tró nfosztottan meghalt.
Miutá n Orestes a fiá t, Augustulust, Ravenná ban a csá szá ri tró nra emelte, a rugius tö rzsbő l való
Odoaker, a torcilingusok királya, scirus, herulus és egyéb tö rzsekbő l toborzott segédcsapataival
elfoglalta Itáliá t, megö lette Orestest; a fiá t, Augustulust megfosztotta a tró ntó l, és mindö ssze azzal
bü ntette, hogy a campaniai Lucullus-kastélyba szá mű zte.
Így a Nyugatró mai Birodalom, amelynek első csá szá ra Octavianus Augustus volt a Vá ros alapítá sá nak
709. évében, ezzel az Augustulusszal elpusztult, az addigi csá szá rok uralkodá sá nak ö tszá zhú sz éve
utá n. Ezentú l a gó tok királyai uralkodtak Ró má n és Itáliá n.” (Iordanes: Getica)

a) Mi lett Augustulus sorsa?


1. Odoaker megö lette
2. számű zték Ravenná bó l
3. csá szá rrá koroná ztá k Ró má ban
4. Dalmá ciá ba menekü lt, ahol tró nfosztottan meghalt

b) Melyik eseménnyel téveszti össze Iordanes Octavianus hatalomra kerülésének évét?


1. az actiumi csatával
2. Caesar halálával
3. a pharszaloszi csatával
4. Jézus szü letésével

c) Ki volt Orestes?
1. ró mai hadvezér
2. Hannibá l fő vezére
3. keleti-gó t király
4. az utolsó ró mai csá szá r

10
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

12. A feladat az ókori Kelet vallásaihoz, kultúrájához kapcsolódik. (K/4)


Azonosítsa az egyes területekhez, civilizációkhoz köthető képeket! Írja be a képek betűjelét a
táblázat megfelelő mezőibe! Egy mező üresen marad. (Elemenként 1 pont.)

Terület/Civilizáció Kép
India
Kína
Palesztina/Izrael-Judea
Egyiptom
Mezopotá mia

11
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

13. A feladat az ókor vallásaira vonatkozik. (K/4)


Válaszoljon a kérdésekre! (Elemenként 0,5 pont.)

a) Válassza ki a felsorolásból a képekhez tartozó neveket, és írja számjelüket a képek alá! (Egy
számot beírtunk. Két név kimarad!)

1. Menkauré fáraó Hathor istennő vel és egy felső -egyiptomi kerü letet megszemélyesítő nő alakkal
2. Buddha
3. Jézus Krisztus
4. Mó zes
5. Pá l apostol
6. Zeusz

b) Írja a vonalra annak a képnek a betűjelét, amely a monoteista valláshoz tartozik! ____________

c) Írja az odaillő képek betűjelét a térképen jelzett mezőkbe! (Egy elemet csak egy helyre írjon! Két
mező kimarad.)

12
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

14. A feladat Pannónia római kori történetével kapcsolatos. (K/4)


Párosítsa a leírásokat a megfelelő képekkel! Írja a képek sorszámát a táblázatba! Egy kép
kimarad. (Elemenként 1 pont.)

Leírások:
A) Az Itá liá t az É szaki-tengerrel ö sszekö tő kereskedelmi ú t Pannó niá n vezetett keresztü l. Az ú t 5 méter
széles, jó l ledö ngö lt, kavicsbó l és nagyobb kö vekbő l készü lt tö ltésen futott. Az utak felső rétegében a
kavicsot habarcsos kö tő anyaggal tették szilá rdabbá , tetejét bazaltlapokkal burkoltá k.

B) A szent kerü let a Borostyá n ú t felé nyitott oszlopcsarnokon á t volt megkö zelíthető , ahonnan a
hatalmas elő csarnokba léphettek a hívek. Innen monumentá lis grá nitoszlopok kö zö tt juthattak az
oszlopcsarnokokkal keretezett, mészkő lapokkal burkolt udvarra, amelynek fő helyén, egy magas
pó diumon állt Ízisz istennő kö zponti szentélye.

C) Az aquaduct – Aquincum egyik jelentő s építménye – a Ró mai-fü rdő tő l a katonavá rosig vezetett. A
nagy ró mai vízvezetékekhez hasonló , tö mö r pilléreken nyugvó árká dsor a Ró mai-fü rdő forrá svizét
szá llította a polgá r- és katonavá ros kö z-, illetve magá nfü rdő ibe.

D) A kü lö nleges fű tési rendszer egyik része a suspensura, a kis oszlopká kra helyezett padló , amely
alatt a meleg levegő keringett. A padló magassá ga vá ltozó volt, annak fü ggvényében, hogy az épü letet
mennyire kellett kifű teni.

13
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

15. A feladat az athéni demokrácia intézményeivel kapcsolatos. (K/4)


Írja be a lenti táblázatba a Kr. e. V. századi Athén politikai intézményeire vonatkozó hiányzó
adatokat! A táblázatban az ábrán megtalálható fogalmak közül négynek, és a rájuk vonatkozó két-két
állítás betűjelének kell szerepelnie. (Soronként egy elem már szerepel a táblázatban.) Egy betűjelet csak
egy helyre írhat. (Elemenként 0,5 pont.)

„[Periklész] a színhá zi pénzekkel, a tö rvényszéki napidíjakkal, s a má s címeken fizetett ö sszegekkel és


kö zsegélyekkel megnyerte magá nak a népet, és felhaszná lta az Areioszpagosz tanácsa ellen, amelynek
ő maga nem volt tagja, mivel sorsolá ssal soha nem vá lasztottá k meg arkhó nná . […] Periklész, mihelyt
biztonsá ggal támaszkodhatott a népre, letö rte a taná cs hatalmá t […]. Ezenfelü l Kimó nt mint Spá rta
bará tjá t és a nép ellenségét, osztrakiszmosszal szá mű zette […].” (Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok.
Periklész.)

Állítások:
A) Eredetileg akkor alkalmaztá k, ha gyanú merü lt fel valaki ellen, hogy egyeduralomra tö r.
B) A lakó kö rzetenként kiá llított katonai alakulatok élén á lló tisztségviselő .
C) Tagjai napidíjban részesü ltek, és feleskü dtek az igazsá gos ítélethozatalra.
D) Periklész ö sszesen tö bb mint tíz éven keresztü l tö ltö tte be ezt a tisztséget.
E) Minden 20. életévét betö ltö tt, polgá rjoggal rendelkező athéni férfi tagja volt.
F) A demokrácia virá gkorá ban ez a testü let gyakorolta a legfő bb hatalmat.
G) Az Areioszpagosz há ttérbe szorítá sa utá n megnő tt a szerepe a bírá skodá sban.
H) A Kr. e. V. szá zadban tö bbszö r is visszaéltek vele, és a politikai ellenfelek eltávolítá sá ra haszná ltá k.

Fogalom: A két állítás betűjele:


a) A,
b) népgyű lés
c) C,
d) D,

14
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

16. A feladat az ókori Róma történetével kapcsolatos. (K/4)


Oldja meg a feladatokat a köztársaság kori Rómára vonatkozó források és ismeretei
segítségével! (Elemenként 1 pont.)

A) „Há rman bará tsá got kö tö ttek és azt eskü vel is megpecsételték, majd az á llam ü gyeit mind maguk
intézték.” (Cassius Dio)

B) „Galliá t meghó dító hadjárataiban […] éppen olyan jó katoná nak és elismerten tehetséges
hadvezérnek bizonyult, aká r kora legnagyobb hadvezérei.” (Plutarkhosz)

C) „[…] bevonult Ró má ba, felszó lította a senatorokat, hogy a haza nevében segítsék meg, majd
megtámadta Pompeius legerő sebb csapatait, […] á tkelt Macedoniá ba, és ott négy hó napig tartó ostrom
utá n a pharsalosi csatá ban végleges győ zelmet aratott.” (Suetonius)

D) „A személyes biztonsá g megő rzésére a legjobb eszkö znek a nép rokonszenvét tartotta. Ezért
ü nnepségekkel és ingyengabona-osztá ssal […] a nép kegyét kereste. Katonái részére pedig ú j telepes
vá rosokat alapított.” (Plutarkhosz)

a) A fenti forrásrészletek egy történelmi személyiség pályafutásának fontos állomásait jelenítik


meg. Nevezze meg ezt a személyt!
………………………………………………………

b) Melyik fogalmat írja körül az A) jelű forrás? ……………………………………………

c) Mi volt az a Marius nevéhez köthető, hadsereget érintő reform, amely elősegítette, hogy a
hadvezérek fontos szerepet töltsenek be a politikai életben?
…………………………………………………………………………………………………

d) Hogyan folytatódik az alábbi mondat? Karikázza be a helyes folytatás sorszámát!


A hadvezérek versengése a Kr. e. I. szá zadban…
1. a kö ztá rsasá gi rend megszilá rdulá sá t idézte elő .
2. polgá rhá ború s helyzetet teremtett.
3. hozzá já rult a Ró mai Birodalom kettészakadá sához.
4. a Nyugat-ró mai Birodalom buká sá hoz vezetett.

15
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

17. A feladat a világvallásokhoz kapcsolódik. (K/3)


Válaszoljon a kérdésekre a forrás és ismeretei alapján! (Elemenként 1 pont.)

a) Melyik valláshoz kötődik a kép?


...……………………………………………

b) Nevezze meg a festmény közepén található személyt!


...……………………………………………

c) Hogyan nevezzük a középső alak körül elhelyezkedő személyeket?


...……………………………………………

16
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

18. A feladat az ókori Kelet történetéhez kapcsolódik. (K/3)


Az ókori Kelet kultúrtörténetének melyik alakjához kapcsolódnak a képek? Válassza ki a
felsorolásból, és írja a képek mellé a hozzájuk kapcsolódó egy-egy (valós vagy mitikus) személy
nevét! (Elemenként 1 pont.)

Személyek: Hammurapi, Mó zes, Salamon, Xerxész, Konfucius, Buddha, I. Dareiosz, Jézus, Kheopsz,
Dávid, Noé, Á dám

17
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

19. A feladat a római köztársaság válságához kapcsolódik. (K/4)


Párosítsa a római történelem alakjait a rájuk vonatkozó forrásokkal! Írja be a forrás után a
megfelelő nevet! A felsoroltak közül válasszon! Két név felesleges. (Elemenként 1 pont.)

Nevek: Antonius, Caius Gracchus, Marius, Pompeius, Spartacus, Sulla

a)
„A meggyilkolt polgá rok rabszolgái kö zü l tízezer fiatal, erő teljes embert felszabadított, ró mai
polgá rjoggal ajá ndékozta meg ő ket. Azért tette ezt, hogy legyen a nép kö zö tt tízezer ember, aki minden
parancsá t vakon teljesíti. Ugyanez a szá ndék vezérelte ő t akkor, amikor az ő zá szló i alatt harcolt
huszonhá rom legio kö zö tt egész Itáliá ban az egyes vá rosok hatá rá ban lévő , elkobzott fö ldeket
szétosztotta.”
A dictator neve: ……………………………………………………

b)
„Szá mos tö rvényjavaslatot terjesztett elő , hogy a népnek kedvezzen, a senatust pedig gyengítse. Ilyen
volt pl. telepítési tö rvénye, amely az állami fö ldet a szegényeknek juttatta. A szö vetségesekre
vonatkozó tö rvénye Itá lia lakó it a ró mai polgá rokkal egyenlő jogokkal ruhá zta fel. De a senatus
hatalmá t leginká bb azzal nyirbá lta meg, hogy a tö rvényszéki eljá rá st szabá lyozta. Addig csak a senatus
tagjai ítélkeztek peres ü gyekben. Ezért tartott tő lü k a nép, meg a lovagrend. Ő há romszá z lovagot
vá lasztott a há romszá z sená tori bíró mellé.”
A néptribunus neve: …………………………………………………

c)
„Miutá n mégis elnyerte a consulsá got, katoná kat toborzott, de nem az ő si szoká s szerint a vagyonos
osztá lybó l, hanem mindenkit felvett, akinek kedve volt, sok teljesen vagyontalant is. Egyesek
véleménye szerint a népszerű séget hajhá szta ezzel. Ugyanis ez a tá rsadalmi osztá ly tette ő t híresé és
naggyá . A hatalomra tö rő embernek éppen a legszegényebbek jö ttek kapó ra, mert hiszen ezeknek
nincsen gondjuk jó szá gukra, mivel semmivel sem rendelkeznek, és mindent becsü letesnek tartanak,
ami hasznot hoz nekik.”
A consul neve: …………………………………………………………

d)
„Végü l a ró maiak két consult két légió val kü ldtek ellene. […] Hosszú ideig tartott és hevesen dú lt a harc,
hiszen tö bb tízezer egyará nt elszá nt ember vívta. […] Egy lá ndzsá tó l combjá n megsérü lt, térdre esett,
de pajzsá t maga elő tt tartva tová bb harcolt az ellene tö rő kkel. […] Az élve elfogottakat Crassus a
Capuá bó l Ró má ba vezető ú t teljes hosszá ban keresztre feszíttette.”
A csatá ban vesztes fél seregének vezető je: ……………………………

18
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

20. A feladat az ókori görög művészethez kapcsolódik. (K/4)


Válaszoljon a kérdésekre a képek és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.)

a) Az alá bbi képen egy istenszobor rekonstrukció já t lá tja. Az eredeti szobor aranybó l és
elefá ntcsontbó l készü lt, az ó kori vilá g egyik csodá jaként is szá mon tartjá k. Melyik görög istent
ábrázolja?
………………………………….

b) Ott, ahol az eredeti szobor állt, a


fenti isten tiszteletére egy ö ssz-gö rö g, sajá tos vallá sos eseményre kerü lt sor szabályos idő kö zö nként.
Mi a helyszín neve?
……………………………………..

c) Az eredeti szobor alkotó ja a klasszikus kor leghíresebb szobrá sza volt, a Kr. e. V. szá zadban élt.
Jelentő sebb mű vei kö zé tartoznak Pallasz Athénérő l készü lt szobrai. Ki ő?
……………………….……….

d) Az említett alkotó két Athéné-szobra az alá bbi rekonstrukció n lá tható épü letegyü ttes része volt.
Melyik városban állt egykor ez az épületegyüttes?
………………………………………….

19
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

21. A feladat az ókori kultúrával kapcsolatos. (K/3)


Nevezze meg azokat a városokat, amelyekre a leírások vonatkoznak! Írja a városok neve mellé a
hozzájuk tartozó rekonstrukciós kép vagy térképvázlat betűjelét! Egy kép kimarad. (Elemenként
0,5 pont.)

a) Az Eufrá tesz partjá n fekvő telepü lés tö bb birodalomnak is fő vá rosa volt az ó korban. Fénykorá t a Kr.
e. VI. szá zadban élte, amikor nevezetes építményei kö zé tartozott a kettő s falrendszer, a fü ggő kertekkel
kö rü lvett uralkodó i palota, a kö zpontban magasodó templom és a hatalmas kapuhoz vezető felvonulá si
ú t. Lépcső s toronyépü lete a Bibliá bó l is ismert.
A város neve: ……………………………… A kép / térképvázlat betűjele: …...

b) A Kr. e. X. szá zadban vá lt politikai és vallá si kö zponttá . Ekkor épü lt templomá t a Kr. e. VI. szá zadban
elpusztítottá k, majd a perzsa uralom idején ú jjá építették. Késő bb ró mai uralom alá kerü lt, és a
kereszténység szü letésének helyszíne lett.
A város neve: ……………………………… A kép / térképvázlat betűjele: …...

c) A Nagy Sá ndor által alapított, pontos mérnö ki tervek szerint épü lt vá ros a hellenisztikus vilá g
kulturális kö zpontja volt. Nevezetessége kö zé tartozott a „mú zsák szentélyének” nevezett
épü letegyü ttes, ahol nagyjá bó l félmillió eredeti kéziratos mű vet ő riztek.
A város neve: ……………………………… A kép / térképvázlat betűjele: …...

20
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

22. A feladat az ókorban született vallásokkal kapcsolatos. (K/3)


Melyik személyhez köthetők az alábbi idézetek? Válassza ki a felsorolásból! Írja a megfelelő
személy nevét az idézetek alá! Két név kimarad. (Elemenként 1 pont.)

Személyek: Mó zes, Dávid, Buddha, Jézus Krisztus, Noé

a) „Miutá n negyven nap és negyven éjjel bö jtö lt, végü l megéhezett. Odajö tt hozzá a kísértő és ezt
mondta neki: »Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kö vek legyenek kenyérré«. De ő ezt vá laszolta:
»Írva van: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szá já bó l szá rmazik«.”
………………………………
b) „Férfikorom elején, síró és jajveszékelő szü leim akarata ellenére, hajamat és szakállamat lenyírva,
sá rga ruhá t ö ltve, otthonombó l az otthontalansá gba távoztam. Remete lettem, s az igaz ü dvö t keresve,
[…] a pá ratlan, legmagasabb rendű nyugalom ö svényét kutatva, egyik helyrő l a má sikra vá ndoroltam
[…]. A boldogsá gon és a szenvedésen tú llépve, az egykori vidámsá g és bá nat megsemmisítése utá n
elértem a szenvedés nélkü li, boldogsá g nélkü li, egykedvű és tiszta emlékezést.”
………………………………
c) „Hajtá a juhokat a pusztá n tú l és juta az Isten hegyéhez, Hó rebhez. É s megjelenék néki az Ú r angyala
tű znek lá ngjá ban egy csipkebokor kö zepébő l, és lá tá , hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor
meg nem emésztetik vala, […] és szó lítá ő t Isten a csipkebokorbó l, mondvá n: […] É n vagyok a te
atyá dnak Istene, Á brahámnak Istene, Izsáknak Istene és Já kó bnak Istene.”
………………………………

21
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

23. A feladat a népvándorlással és a Nyugatrómai Birodalom bukásával kapcsolatos. (K/4)


Oldja meg a feladatokat a források és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.)

A) „Orestes fő vezér a hadsereg élére állt, kivonult Ró má bó l, hogy az ellenség ellen induljon;
megérkezett Ravenná ba, és ott-tartó zkodá sa alatt fiá t, Augustulust csá szá rrá tette. […] A rugius
[germá n] tö rzsbő l való Odoaker […] segédcsapataival elfoglalta Itá liá t, megö lette Orestest, fiá t,
Augustulust megfosztotta a tró ntó l. […] Ezentú l a gó tok királyai uralkodtak Ró má n és Itáliá n.”
(Jordanes)
B) „A tö rvényhozó nem adhatja azok kezébe a fegyvert, akik nem az ő tö rvényei kö zö tt szü lettek és
nevelkedtek. Csak vakmerő nézheti tétlenü l, anélkü l, hogy a félelem á tjá rná , hogy egy sajá t tö rvényei
szerint élő nagy létszá mú fiatalsá g a sajá t orszá gá ban há ború s gyakorlatokat hajt végre.” (Synesius)
C) „Nincsenek kijelö lt lakó helyeik, nincs otthonuk, […] hanem megá llá s nélkü l kó borolnak, mintha
megállá s nélkü l menekü lnének valaki elő l. […] Ennek a népnek minden tagja éjjel-nappal ló há ton intézi
az adá svételt, így eszik és iszik, és az állat keskeny nyaká ra dő lve alszik.” (Ammianus Marcellinus)
D) „Ostromoljá k Ró má t, a polgá rok életét arannyal vá ltjá k meg, s miutá n kifosztottá k ő ket, ú jbó l
bekerítik, hogy vagyonuk utá n életü ket is elveszítsék. Elfoglaljá k a vá rost, amely az egész vilá got
magá ba foglalta. Ső t, mielő tt fegyverrel bevennék, éhen pusztul.” (Hyeronymus)

a) A C) betűjelű forrás arról az ázsiai eredetű népről szól, amelyik előrenyomulásával


elindította a germán népek vándorlását a IV. század második felében. Nevezze meg ezt a népet!
…………………………………………
b) Nevezze meg szakkifejezéssel azt az életmódot, amelyet a C) betűjelű forrás körülír!
…………………………………………
c) A 378-ban Hadrianopolisná l elszenvedett vereség utá n a ró mai csá szá r engedélyezte a nyugati gó tok
betelepü lését a birodalom balká ni terü leteire. A nyugati gó tok itt a ró maiak szö vetségeseként, sajá t
kormá nyzatuk alatt élhettek.
Melyik forrás mond véleményt az ennek következtében kialakult helyzetről?
A forrá s betű jele: ………
d) Melyik forrás mutatja be a Nyugat-római Birodalom bukásának közvetlen politikai
körülményeit? A forrá s betű jele: ………

22
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

24. A feladat Róma hódító háborúinak politikai következményeihez kapcsolódik. (K/4)


Döntse el, melyik római politikusra vonatkoznak a forrásrészletek! Írja a forrásrészletek után a
megfelelő politikus nevét! A felsorolt nevekből válasszon! Egy név kimarad. (Elemenként 1 pont.)

Politikusok: Caesar, Caius Gracchus, Scipio, Marius, Sulla

a) „Mindenü tt az arcá ba, szemébe sú jtó kardok érchegyét lá tta, merénylő i ú gy hajszoltá k, aká r egy
halá los csapá sokkal megsebzett vadat, míg mindegyik belé nem dö fte a kardjá t. […] Azt mondjá k […]
eleinte védekezett, igyekezett elkerü lni a dö féseket, és segítségért kiáltozott, de mikor lá tta, hogy
Brutus is belemá rtja kardját, fejére hú zta tó gá já t, és lerogyott a fö ldre.” (Plutarkhosz)…………………….….

b) „Miutá n […] mégis elnyerte a consulsá got, katoná kat toborzott, de nem az ő si szoká s szerint a
vagyonos osztá lybó l, hanem mindenkit felvett, akinek kedve volt, sok teljesen vagyontalant is.”
(Sallustius) ………………………….

c) „Így szó lvá n felolvasta kö rü lbelü l négyszá z senatornak és ezerhatszá z lovagnak a névsorá t, kiket
halá lra szá nt. Ő volt az első , aki a halá lraítéltek névsorá t nyilvá nossá gra hozta, aki díjat tű zö tt ki azok
szá mára, kik ezeket megö lik, jutalmat azok részére, akik felkutatjá k és elá rulják, bü ntette azokat, akik
elbú jtatjá k ő ket.” (Plutarkhosz) ………………………….

d) „A szö vetségesekre vonatkozó tö rvénye Itá lia lakó it a ró mai polgá rokkal egyenlő jogokkal ruhá zta
fel. A gabonatö rvény olcsó kenyeret biztosított a szegények részére. […] há romszá z lovagot vá lasztott a
há romszá z senatori bíró mellé.” (Varro) ………………………….

23
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

25. A feladat az athéni demokrácia virágkorához kapcsolódik. (K/4)


Egészítse ki a szöveget az ábra és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.)

Az athéni társadalom és állam Periklész korában

A sztratégoszi tisztségnél fontos volt a katonai rá termettség, ezért ő ket a tö bbi tisztségviselő vel
ellentétben a) ……………………………. A polgá rok két fontos terü leten is elő nyö ket élveztek a
bevá ndorló kkal szemben, egyrészt nem b) ……………………………., má srészt pedig részt vehettek a c)
………………………………………….. A taná cs és az eskü dtbíró sá g tagjai azért kaptak napidíjat, hogy a d)
…………………………………is részt vehessenek a munká jukban.

24
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

26. Az alábbiakban az ókori görög istenekről olvashat versrészletet. (K/4)*


Válaszoljon az idézet alapján a kérdésekre! (Elemenként 1 pont)

„Zeusz pedig elrendelte Themisznek, hogy gyü lekezni


hívja az isteneket sokvö lgyű olü mposzi bércen…
Szó lt Kronidész, s nem csillapodó csata kélt a szavá ra,
s indult hadba az isten mind, szíve kétfele oszlott.
Ment a hajó k seregéhez Héré, Pallasz Athéné,
véle a fö ld ö vező je Poszeidó n és a segítő
Hermeiá sz, ki kitű nt kö zü lü k leleményes eszével; …
(Homérosz: Iliász XX. ének)

a) Húzza alá a szövegben azt a sort, mely az istenek lakhelyére utal!


b) Azonosítsa az alábbi állításokat az idézetben szereplő istenségekkel, és írja be a táblázatba!

Állítás Neve
1. Ő a fő isten.
2. Ő a tengerek ura.

c) Melyik kifejezés igaz a görög vallásra? Húzza alá a helyes választ!


monoteizmus politeizmus vallá si dualizmus

25
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

27. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. (K/3)


Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság,
illetve a hadsereg válságára! Soronként csak egy elemet jelöljön be! (Elemenként 1 pont.)

1. „Az Itá liá ban tenyésző fenevadak mindegyikének megvan a maga barlangja, odú ja és bú vó helye,
holott azoknak, akik Itá liáért kü zdenek és meghalnak, egyebü k sincs a levegő nél, a vilá gossá gná l.
Laká s, állandó tartó zkodá si hely híjá n bujdosnak ezek feleségestü l, gyermekestü l. Hazudnak a vezérek,
midő n a csatá kon bíztatjá k a katoná kat, hogy védjék meg sírjaikat, templomaikat az ellenségtő l.”
(Plutarkhosz: Tiberius Gracchus)
2. „[…] Ennek a megmű veletlen fö ldnek a nagy részét ugyanis a gazdagok szerezték meg […] Ső t a
szegényeknek kö rnyékü kö n lévő kisbirtokait is részben erő szakkal elrabolták, s így eddigi birtokaik
helyett immá r hatalmas fö ldeket mű veltek meg […] a hatalmasok egyre gazdagodtak, a rabszolganép
betö ltö tte az egész orszá got.” (Appianosz: Emphylia)
3. A plebs egy része ingyenélő tö meggé vá lt, mely napi engedményekkel minden politikai cél érdekében
megnyerhető volt, aká r szavazatá t is á ruba bocsá totta. (Panem et circenses! = Kenyeret és cirkuszi
já tékokat!) (Tankönyvi szöveg)

A forrás sorszáma
a) politikai vá lsá g
b) gazdasá gi vá lsá g
c) a hadsereg válsá ga

26
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

28. A feladat a népvándorlással kapcsolatos. (K/2)


Oldja meg a feladatokat a forrás és a Történelmi atlasz felhasználásával! (Elemenként 0,5 pont.)
a) Azonosítsa a térképen számmal jelölt népeket!
1. ……………………………..… 2. ………………..………………

b) Nevezze meg a Római Birodalomnak a Kárpát-medencében lévő tartományát (Kr. u. IV. század)!
…………………………………………………………………………………………………...

c) Nevezzen meg olyan népet (népeket) a VI–X. század folyamán, melyek keletről érkeztek a
Kárpát-medencébe!
…………………………………………………………………………………………………...

27
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

29. A feladat az ókori Kelet kultúrájával kapcsolatos. (K/3)


Állapítsa meg, hogy melyik ókori államhoz kapcsolódnak a képek! Írja a táblázatba az ókori
állam neve mellé, hogy mit ábrázol a kép! Használja a középiskolai történelmi atlaszt! (Elemenként
0,5 pont.)

Ókori állam neve Kulturális emlékek megnevezése


a)
b)
c)

28
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

30. A feladat a Római Birodalom bukására vonatkozik. (K/2)


Válaszoljon a forrás és ismeretei alapján a következő kérdésekre! Használja a középiskolai
történelmi atlaszt is! (Elemenként 0,5 pont.)

„A gó tok 376-ban Trá kiá ban megszá lltá k a Duna partjait, majd kö veteket kü ldtek Valens csá szá rhoz, és
alá zatosan kérték befogadá sukat a birodalom terü letére. Megígérték, hogy békében fognak élni, és ha a
helyzet kö veteli, csapatokat is állítanak. A hatá rokon tú lró l, az északi népek mozgoló dá sá ró l érkező
ijesztő híreszteléseket hallva a hízelgés szakértő i még nagyobbnak tü ntették fel a csá szá r szerencséjét,
amely íme a vilá g végérő l annyi ú joncot hoz és kíná l fel neki vá ratlanul. […] É s való ban azon
szorgoskodtak, hogy a Ró mai Birodalom jö vendő felforgató i kö zü l senki se maradjon odaá t, még a
halá los beteg se. Amikor tehá t a csá szá r engedélyezte, hogy á tkeljenek a Duná n és Trákia bizonyos
részeit lakhassá k, megkezdő dö tt az á tszá llítá s éjjel és nappal: csapatonként rakták hajó kra, tutajokra
és kivá jt fatö rzsekre az embereket. Ez idő tá jt, amikor hatá rsorompó ink felnyíltak, a barbá r fö ld ú gy
ö ntö tte magá bó l a fegyveres csapatokat, mint az Etna a tü zes szikrákat. A tisztá n nem lá tó illetékesek
ü gybuzgalma így készítette elő a ró mai vilá g pusztulá sá t.” (Ammianus Marcellinus római író; Kr.u. IV.
sz.)

a) Fogalmazza meg, a szerző miben látja a Római Birodalom bukásának okát!


………………………………………………………………………………………………….

b) Mikor osztották két részre a birodalmat?


………………………………………… (évszá m)

c) Írja le, hogy mi lett az egyes részek elnevezése!


1. ……………………………………………………………
2. ……………………………………………………………

31. A feladat a nagy világvallásokra vonatkozik. (K/2)


Nevezzen meg két további olyan világvallást, amely megfelel a monoteizmus ismérveinek. A
vallásokat kialakulásuk időrendjében írja a táblázatba. (Elemenként 1 pont.)

Vallás
Zsidó vallás

29
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

32. A feladat az ókor nagy civilizációihoz kapcsolódik. (K/4)


Töltse ki a táblázatot a képek és az információk alapján! (Elemenként 0,5 pont.)

Információk:
Colosseum, Akropolisz, Buddha, Nagy fal

Kép Mit, kit ábrázol? Civilizáció


a)
b)
c)
d)

30
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

33. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. (K/3)


Mely társadalmi réteghez vagy csoporthoz tartoztak azok a személyek, akiknek
elégedetlenségéről szólnak a források? Válasszon a felsoroltak közül! Írja a források után a megfelelő
réteg vagy csoport sorszámát! Minden forráshoz egy sorszámot írjon! (Elemenként 1 pont.)

Tá rsadalmi rétegek, csoportok:


1. colonusok; 2. a lovagrend tagjai; 3. patríciusok; 4. elszegényedett kisbirtokos parasztok;
5. rabszolgá k; 6. a provinciá k lakó i; 7. a Ró mával szö vetséges itáliai népek; 8. a senatori rend tagjai.

a) „A hadvezérek hazudnak a katoná iknak, amikor a csatá kban arra bíztatjá k ő ket, hogy ő seik sírjá ért
és templomaiért harcoljanak az ellenséggel, hiszen ezek kö zü l a ró maiak kö zü l nincs egynek sem
csalá di oltá ra, nincs ő si temetkező helye, vadidegenek fényű zéséért és vagyoná ért harcolnak és halnak
meg; […].” (Plutarkhosz: Tiberius Gracchus) Sorszám: _________

b) „[A felkelő k] kö veteket kü ldtek Ró má ba, akik panaszt emeltek azért, hogy ő ket, bá r Ró má nak
segítettek birodalma meghó dítá sá ban, az á ltaluk megsegített polgá rok nem méltatjá k polgá rjogra. A
senatus kemény vá laszt adott nekik: ha megbá nták eddig elkö vetett tetteiket, kü ldjenek kö vetséget,
ellenkező esetben azonban ne. Ő k tehá t minden jó reményü ket elvesztvén, megindítottá k a há ború t.”
(Appianosz) Sorszám: _________

c) „Az itá liai Capuá ban tartott cirkuszi gladiá torok kö zü l […] mintegy hetven tá rsá t arra beszélte rá ,
hogy inká bb vállaljanak minden veszélyt a szabadsá gért, semhogy az elő adá sokon lá tvá nyként
szolgá ljanak. Ő reiket erő szakkal elű zték és elmenekü ltek.” (Appianosz) Sorszám: _________

31
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

34. A feladat az ókori keleti civilizációkhoz kapcsolódik! (K/4)


Azonosítsa a képeken ábrázolt írásfajtákat és személyeket, majd nevezze meg azt az ókori keleti
országot, birodalmat vagy történelmi tájegységet, amelyhez az azonosított írásfajta vagy
személy köthető. (Soronként 1 pont.)

ÍRÁSFAJTA VAGY SZEMÉLY ORSZÁG, BIRODALOM VAGY TÁJEGYSÉG


a)
b)
c)
d)

32
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

35. A feladat az ókor kulturális emlékeivel kapcsolatos. (K/3)


Írja a táblázatban olvasható állítások mellé a megfelelő kép betűjelét! Minden állításhoz egy kép
tartozik, egy kép betűjelét nem kell beírnia. (Elemenként 1 pont.)

Állítás A kép betűjele


a) Az alkotá s a hellenisztikus vilá g kulturális kö zpontjá nak szá mító , Nagy
Sá ndor által alapított vá ros kikö tő jének nevezetessége volt.
b) A tró jai mondakö rhö z kö tő dő alkotá s drá mai érzelmeket á brá zol.
c) A vilá g hét csodá já nak egyikeként szá mon tartott alkotá s a napistent
jelenítette meg.

33
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

36. A feladat a Nyugatrómai Birodalom hanyatlásához kapcsolódik. (K/4)


A források egy-egy olyan folyamat következményét írják le, amelyek hozzájárultak a
Nyugatrómai Birodalom hanyatlásához. Írja minden forrásrészlet alá a megfelelő folyamat
sorszámát! Válasszon a felsorolásból! Egy sorszám kimarad. (Elemenként 1 pont.)

Folyamatok:
1. Az á rutermelés hanyatlá sa infláció t okozott.
2. A hadsereg létszá má nak nö velése miatt nö vekedett az adó teher.
3. Az á rutermelés hanyatlá sával a pénzforgalom visszaszorult.
4. A hó dító há ború k megszű nésével elapadt a rabszolga-utá npó tlá s.
5. A vá rosok hanyatlá sával csö kkent az ipari termelés.

a) „A collegiumok [kézmű vesek testü lete] ü gyeiben, illetve a collegiumhoz tartozó személyek
visszatoloncolá sá ban illetékes bírá k gondoskodjanak arró l, hogy a hosszabb ideje távollévő ket
vá rosukba ö sszes javaikkal együ tt toloncoljá k vissza, nehogy vagyontá rgyaik hiá nya akadá lyozza
illető ségi helyü kö n való maradá sukat.” (Constantinus rendelete)
A folyamat sorszáma: ……

b) „Akiknek […] bérleményü k van vagy lesz, kö telesek lesznek az illető telek tulajdonosainak […]
bá rminemű gabona- és sző lő termésü k [megfelelő ] há nyadá t a [tö rvény] elő írá sai szerint hiá nytalanul
beszolgá ltatni: bú zá bó l a szérű rő l az egyharmadá t; á rpá bó l a szérű rő l az egyharmadá t; babbó l a
szérű rő l az egynegyedét; borbó l a prés aló l az egyharmadá t; az ö sszegyű jtö tt olajtermésbő l az
egyharmadá t.” (Traianus rendelete)
A folyamat sorszáma: ……

c) „A fentebbiekben felsoroltak alapjá n, mivel má r maga az emberiesség kö vetelte, joggal és méltá n


hatá roztunk ú gy, hogy megszabjuk, nem az á rucikkek árá t – mert azt nem is lehetne helyesen
megállapítani, hiszen egyes tartomá nyokban bő volt a termés, és ezek boldogan dicsekedhetnek a
kívá natos olcsó sá ggal és a kivételes bő séggel, hanem az á rak felső hatá rá t, hogyha tö rténetesen
drá gasá g ü tné fel a fejét valahol – mentsenek meg az istenek ilyen csapá stó l! – akkor az árdrá gítá st,
amelyet a szinte hatá rtalan térségeken nem lehetett megfékezni, most rendeletü nk megállítsa és
tö rvényes intézkedéssel megzabolá zza.” (Diocletianus rendelete)
A folyamat sorszáma: ……

d) „Távol eső birtokon, ahová a tulajdonos nem lá togat ki gyakran, egyá ltalá n mindenféle fö ld tö bb
hasznot hajt szabad bérlő k kezén, mintha rabszolga tiszttartó k gondozzák, kivá ltképpen azonban a
gabonatermő fö ld, amelyet a bérlő a legkevésbé sem tud ú gy tö nkretenni, mint például a sző lő ket vagy
a sző lő lugasokat.” (Columella: A mezőgazdaságról)
A folyamat sorszáma: ……

34
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

37. A feladat a római köztársaság korához kapcsolódik.


Döntse el a lovagrendre vonatkozó forrás és ismeretei segítségével, hogy igazak vagy hamisak
az állítások! Írjon X jelet a megfelelő mezőkbe! (Elemenként 1 pont.)

„A kereskedelmet hitványnak kell tartanunk, de a nagy árubőséggel rendelkező


nagykereskedelem nem éppen megvetendő, mivel mindenhonnan sokféle cikket szállít,
és rengeteg vevőt lát el, anélkül hogy bárkit is rászedne. Sőt úgy látszik, hogy a
kereskedőt teljes joggal megilleti a dicséret, ha nyereségével eltelve vagy inkább
megelégedve visszavonul földjeire és birtokaira, ugyanúgy, ahogy annak idején gyakran
futott be a tengerről a kikötőbe. Ám a hasznot hajtó dolgok közül semmi se jobb,
gyümölcsözőbb, kellemesebb és méltóbb egy szabad emberhez, mint a földművelés.”
(Cicero: A kötelességekről)

Állítások Igaz Hamis


a) Cicero elítéli a lovagok mesterségét, életvitelét.

b) A lovagok elsősorban kereskedelmi vállalkozók, adóbérlők voltak.


c) Cicero szerint a lovagok helyes életcélja (életpályájuk végén) a szenátori
életforma átvétele lenne.
d) A hódító háborúk a lovagrend további gazdagodását eredményezték.

4 pont

38. A feladat az ókori Róma történetével kapcsolatos.


Oldja meg a feladatokat a Julius Caesarra vonatkozó forrásrészletek és ismeretei segítségével!
(Elemenként 1 pont.)
A) „Cicero [a neves szónok és politikus] […] pontosan tudta, hogy Caesar […] modora mögött
milyen erőszakos és hatalomra vágyó jellem rejtőzik. […] »Mégis, mikor látom
– mondotta –, mennyi gonddal fésülködik, és mint simítja le egyetlen ujjával a haját, nem
tudom elhinni, hogy ez a férfi olyan gonosz dolgot forgasson agyában, mint a római
alkotmány szétzúzása.«”

B) „Róma lakosai meghajoltak Caesar [hadi] szerencséje előtt, s mivel a polgárháborútól


és a vele járó bajoktól némiképpen fellélegeztek, hajlandóak voltak elviselni az egy ember
uralmát jelentő igát. Caesarnak élete végéig tartó ...[b)]…-i hatalmat szavaztak meg, ami
nyíltan bevallott zsarnoki uralmat jelentett, mivel az így ráruházott hatalom birtokában
senkinek nem tartozott politikai felelősséggel.”

C) „Mikor [Antonius, az egyik consul] futva jött a forum felől, a tömeg utat engedett neki.
Kezében babérágakból font diadémát [fejdíszt] tartott, és odanyújtotta Caesarnak.
Erőltetett taps hangzott, majd midőn Caesar eltolta magától a diadémát, a tömeg
hangosan megtapsolta. Antonius másodszor is odanyújtotta a diadémát, erre megint csak

35
Érettségi feladatsorok – Ókor, középszint

kevesen tapsoltak, de amikor Caesar másodszor is eltolta magától, újra felzúgott a taps.
Caesar, látva, hogy ez a kísérlet nem járt sikerrel, felkelt székéből, és úgy rendelkezett,
hogy vigyék a koszorút a Capitoliumra.”
(Részletek Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című művéből)

a) Nevezze meg azt az államformát, amelyre az A) betűjelű forrásrészletben szereplő „római


alkotmány” kifejezés utal!
………………………………………………………..
b) Melyik szakkifejezés hiányzik a B) betűjelű forrásrészlet b) betűvel jelzett részéből?
Karikázza be a helyes válasz sorszámát!
1. néptribunus 2. dictator 3. senator

c) Melyik állítás igaz a C) betűjelű forrásrészletben leírtakra vonatkozóan? Karikázza be a


helyes válasz sorszámát!
1. A tömeg a hangos tapssal Caesar győzelmét ünnepelte.

2. A tömeg üdvözölte, hogy Caesar elutasította az egyeduralom jelképét.

3. Caesar felháborodott azon, hogy babérkoszorút akartak neki adni.

d) Mivel magyarázható, hogy a nép támogatta Caesar uralmát? Fogalmazzon meg egy választ
saját szavaival a forrásrészletek alapján!
…………………………………………………………………………………………………..
4 pont

36

You might also like