BAL ' .

Az én ■
m .-
AZ ÉN UTAM
■
 BALÁZS BÉLA

AZ ÉN UTAM
ÖS S Z E GY Ű J T ÖT T VERSEK

. ATHENAEUM
1945
 149464

FELELŐS KIADÓ : SOLT SÁNDOR

462424. ATHENAEUM, BUDAPEST FELELŐS : TALABER FERENC
 Felderítő jelentése.

»Az én utanu címet azért adtam, hatvanéves

koromban először összegyűjtött verseimnek, mert
azt hiszem, hogy ebben van a könyv értelme.
A könyv értelme, mondom, mely túl az egyes ver­
sek külön értelmén, egy kötetbe foglalt együttesük­
ből nő ki és több mint azoknak összege.
Csak ezért érdemes verseket összegyűjteni. Tég­
lákból készül az épület. De csak az architektúra
egészében kapott helye és funkciója ád igazi értel­
met és értéket a téglának.
Am embernél és az ő verseinél még sokkal több­
ről van szó. Ha egy költő dalaiból nem áll össze
példás embersors, mely a legjelentősebb dalnál is
jelentősebb, akkor minden szépség hiába volt.
Én úgy látom, hogy az én verseim vérnyomok­
ként utat jeleznek: egy negyvenesztendős, világos
irányú belső fejlődés határozott értelmű útját.
Most már tudom: ezért születtem éppen ebbe a
korba. Erre az útra küldettem. És most, mikor
huszonhatévi bujdosás után én, magyar költő haza­

■ ■ — ” 1 ...........
1*
térhettem, jelentést teszek mint a felderítő, akit
előreküldöttek. íme, — mutathatom — van arra
járható út, elindulhattok rajta ti is. Ti, akik még
ama ködös parton álltok, ahonnan én is indultam
huszonhat évvel ezelőtt. Belső, nehéz út ez. Fájdal­
mas és veszedelmes is. Embertváltó, embertfordító
út ez, de világosságba vezet. íme, bizonyítani tudom
nyomdokaimmal, melyek, m int a mesében elhullaj-
tott búzaszemek, megszólalnak és dalolva igazítják
el a keresőt.
De különböztessünk: ez az út nem művészi, ha­
nem emberi fejlődés útja. A sötétben rettegve té­
velygő költő siráma poézisnek lehet hatalmasabb,
szívhez szólóbb, esztétikailag lehet tökéletesebb mint
világos, biztos partraszállt költő dala. Nem azt mon­
dom, hogy újabb verseim mindig jobbak a régieknél.
Csak azt mondom, hogy valamennyi — bár betel­
jesült éneke volt az órának, melyben született, egy­
úttal egy hangja volt annak a melódiának, melybe
ez a könyv fogja őket össze. Nemcsak saját külön
dallamukat zengik itt, hanem együtt, egész életemét.
Mit jelentettek ifjúkorom zengő fájdalmai1 Mi
volt a -»vágy vágyódása vágyra«? K i volt amaz
örök idegen vándor, akinek »minden út és minden
v é g te le n t Mi volt az a lebegő »ködélet«, melynek
lényegtelensége mögé csak azért vetített Istent
vágyam, mert valahol valami valóságnak mégis
kelletett lennie?
Bizony, lázadás volt ez a környező világ üres­
sége és irrealitása ellen. Elégedetlenség volt, mely
világfájdalommá lett, mert még nem tudtam, nem
láttam, hogy lehet és kell változtatni ezen a vilá­
gon, melyben éltem és azért magam szerettem volna
kimenni belőle: én szegény polgári fordított forra­
dalmár.
Ez a könyv bizonyítja, hogy az én külső utam
nem véletlen. A kik még aggodalmasan tétováznak,
vegyék figyelembe, hogy a színes felhőkből még
sokkal színesebb földre szálltam és zeneszerszámom­
nak egyetlen húrja sem szakadt le. Nem lettem
kopárabb.
Huszonhatévi bujdosás után ezzel a könyvvel
jelentkezem először megint otthon. Szeretném, ha
olvasóim kiéreznék, amit most én érzek: hazajöttem
ugyan, de nem vissza. Hajóról felszállt repülőgép
tért vissza és azóta az anyahajó is nagyot haladt,
íme, otthon vagyok és teljes gőzzel folytatjuk utun­
kat előre.
Budapest, 1915 augusztus.

3
■
 AZ É N UTAM
(Régi versek elé)

Tűnődöm régi verseken s jókedvvel

Mérem: mily messze elmaradtak.
Bocskorotok bizony jól megkössétek,
Ha utánam eredtek és utamra hintett
Dalaim nyomán akartok megtalálni.
Mert oly vándorlás volt ez, melytől
Éledt a vándor, aki fáradtan
Bús dallal kezdte, keserűn, daccal,
Mint börtönből szökött, kinek hajából
És szívéből a dohos szagot
Még nem fújták ki a szabad szelek.
De minden lépés több erőt adott.
Évek múlása új fiatalságot
S a régi nóták öregek maradtak.

Nagy út volt, mert látóhatáromon

Túl ködlő érzések után nyújtottam
Szavaim csápját és kapaszkodón
Megfoghatatlanba fogództam meg.
így nőtt szívem és a látóhatár.

De kerülő útam volt csak az ég felé,

Melyet tükröz a tó vize. De többször
Tükröz a híg ég földi képeket.
S ha felvetettem kék gyermekszemem.
Isten nevével szerettem a földet.

5
De messzi felhők ábrái, a lelkem
Tükrén karcolt titkos betűk,
Értelmet fájtak, melyet én a földön
Keresni indultam és élni
Valóságos földön.

1945.
E L S Ő K Ö N Y V

1911
BUDAPEST

A VÁNDOR ÉNEKEL
»Mert minden út és minden végtelen
És m indig elhagy valamit a lélek
Cserélve utat úttal untalan.t
 'V ! .* ff ?ÍJt

H O l WAV

. *
. ’S
N É G Y A J Á N L Á S

AJÁNLÁS A BARÁTNAK

Itt egy marék dal. íme átadom,

(Mint műhelyekben egy a másikának),
Hogy énekelvén teljesítsed őket.

lm átadom, hogy vegyed tőlem el

Mint vőlegény, ha vennéd lányomat:
Irigyen nézzek új fénye után.

I tt egy marék dal. Asszony szíve vére,

Mégis tiéd. Mert tálon sok az asszony
S a dal marad, az asszony elmúlik.

Mégis tiéd. Mert túlon sok az asszony,

S mert őket is tán neked adtam volna.
Mert asszony asszony csak, de meg kell halni.

Mert meg kell halni s asszony csak az asszony,

S kevés a férfi bajtárs és barát
Hogy teljesítsen, harcoljon és értsen.

Itt egy marék dal. — Majd arany zenédnek

Szárnyán ha szállván száll felettem messze,
Hadd mondjam: im, mégis az én dalom.

- ■■■■-■rv-sgs g s 9 gr-- ■
AJÁNLÁS AZ A S S Z O N Y N A K

Mit akarok? Hiába minden.

Sohsem érezted szárnyaim szelét.
Ha világkincsét szórtam is eléd:
Megcirógattál, mert szerettelek.
És mégis vonz, mint az örvény, egy bánat
S mert meg se látod arany koronámat
Némán leveszem s áldozni megyek.

Előttem örök, nagy asszony-voltod:

A homályos, szent őstenger terül;
Titokzatosan, érzéketlenül
Ringat világot, életet.
Meg se csobban, ha fejem lehajtom
— Rövidéltű férfi én a parton —
És belészórom véres kincsemet.

10
 A KÖZÖNSÉGNEK

Haj regő rejtem.

Hová, hová rejtsem?
Hol volt, hol nem? Kint-e vagy bent?
Régi rege haj mit jelent
Urak, asszonyságok?
lm szólal az ének.
Ti néztek, én nézlek.
Szemünk pillás függönye fent.
Hol a színpad? Kint-e vagy bent
Urak, asszonyságok?
Keserves és boldog
Nevezetes dolgok.
Az világ kint haddal tele.
De nem abba halunk bele
Urak, asszonyságok.
Nézzük egymást, nézzük.
Regénket regéljük.
Ki tudhatja honnan hozzuk?
Hallgatjuk és csodálkozzuk.
Urak, asszonyságok.
Zene szól, a láng ég.
Kezdődjön a játék.
Szemem pillás függönye fent.
Tapsoljatok majd, ha lement
Urak, asszonyságok.

11 = = = = = = = = =
 ADY ENDRÉNEK

Negyven nap és negyven éjjel voltam

Miattad hitvány, nyomorék és gyáva
És mondtam, hogy az életem hiába:
Csak te vagy a költő.

Negyven nap és negyven éjjel vívtam

Jussért, hogy éljek és mint éji féreg
Vájtam magamba, hogy sötétet érjek,
Amelybe nem világítsz.

S értem sötétet, melybe nem világítsz

S oly fekete, nagy lánggal lobogott,
Hogy vak lett minden régi csillag ott
És mindent újra láttam.

Űztél, megtudtam, hogy van birtokom.

Ütöttél: zengni hallottam a vértem.
Téptél: és örök gyökeremhez értem,
A minden gyökeréhez.

Negyven nap és negyven éjjel voltál

A halál, melytől arcot kap az élet.
Nincs jussa másnak, hogy szeressen téged,
Ahogy én szeretlek.
0 R S Z A G Ű T 0 N

ŰTILAPU A TALPAMON

Darvak, gólyák költöztek először,

Aztán indult a sok viziszárnyas.
Törik szélben már a száraz nádas.
Kopasz fákon látszanak a fészkek.

Lám, csontos már az országát járni.

Keréknyomban a vörös nap fénye
Aranyszálat húz a messzeségbe.
Fénytelen víz tükrözi a partot.

Csudálkozva körül-körül nézek:

Lám, mostan itt vagyok!
Sok emberben most barátot érzek
És meghatva szólítom meg őket.

És az utcák oly halványak, szépek,

Mintha már csak emlékeznék rájuk.
Súlytalanul ingok, ködre lépek.
Talán én is megyek nemsokára?

18
%
SZÓLOK BARÁTOMHOZ

Csókold meg és gyerünk tovább.

Nem fogod soha többé látni.
Lehet, hogy ő volt neked szánva,
Vele tudnál te csak megváltva
Az élet tetejére hágni.
Csókold meg és gyerünk tovább.

Az enyém nem sír; — halovány.

Azt kérdi csak, hogy mért megyek,
Nem volt-e szép, amit itt éltem?
És én homályos vágyakról beszéltem,
Országokról, amiket keresek.
Az enyém nem sír; — halovány.

Csókold meg és gyerünk tovább.

Szép volt. Ne nézzünk vissza értük.
Vágyunknak úgyis délibábja
.Emléktengerből száll fel nemsokára
És el nem érjük soha, mert már éltük.
Csókold meg és gyerünk tovább.

14
S Z E R E T N É L E K M E G V É D E N I TŐLEM

Szeretnélek megvédeni tőlem,

Ölbekapni s elfutni előlem
Valahová messze.
Két karomba rejteni a vágyad,
Térdenállva őrizni az álmád,
Hogy velem ne álmodj.

Szeretnék el, messze a jövőbe

Futni veled, hogy akkor is győzve
Még ^éressük egymást.
S néha rólam emlékezni csendben
És csendesen elsiratni engem:
Egy régi barátot.
NAGY HARANGJÁTÉK .

Életet keresek:
És köröttem szívek: csapa árnyék:
Mintha néma harangok közt járnék.
Ütöm, ütöm. Csak ha fájnak, élnek.
Amerre én járok, búg az ének:
A nagy harangjáték.

Némelyik eltörik.
Annak hangja halkan kísér engem:
Hazajáró lélek a lelkemben.
Ügy nő bennem a virrasztó ének.
Nekem csak a kísértetek élnek.
A többit elfelejtem.

16
 LEHETETT VOLNA

És hogyha akkor én nem megyek el,

Ki tudja, sorsunk merre já r velünk?
Egész közel
Van kettőnknek egy titkos szigetünk,
Melyre nem léptünk s nem lépünk soha.

Egy ajtót akkor becsuktam örökre.

De ott van most is kettőnk szép lakása,
Hol sohse laktunk.
S bár adtam fejem hiú vándorlásra,
K i mondja, hogy én hontalan vagyok?

Sok szigetem, lakásom, merre járok

S utam at szegik fényes tengerek,
Melyekre ki nem szállók.
Tágnl és nő világom, míg megyek —
És az ösvényem egyre keskenyül.

17
Balázs B éla: Az én utam 2
 TI

Hiába küldtelek, hiába mentél,

El nem kerüllek, szűkek a falak.
Én találkozom néha asszonyokkal,
Akik hozzád hasonlítanak
És tudom már, hogy többen vagytok.

Dacos közönnyel mentek el mellettem.

S ha én elétek állok hirtelen,
Hogy döbbenve megismerjük egymást,
Ti végigmértek gúnyos-hidegen:
De azért szomorúak vagytok.

Vagytok testvérek? Vagy talán egy

Rejtett királynő udvarhölgyei?
Küldött utánam, lobbanó lidércek,
Az életködben megtéveszteni?
De végül hozzája vezettek?

Szerelmem örökegy s ti jöttök, mentek.

Egy messzi fényt ver rám a szemetek.
Egy messzi fény fáj, hogyha rámtaláltok.
A csókomat halványan tűritek
S egymásra emlékeztek titkon.

18
 EGY ARC KOMOLY

És néha látom, hogy egy arc komoly.

Az útszélen, vagy túlsó szögletében
Valami zűrös, csilláros teremnek.
És nyugtalanul nézem: im üzennek:
Ott is van ember.

Kiáltanék: hej, itt is van egy ember!

Most oda, oda kellene, hogy menjek,
Hogy megérintsem simogató kézzel
És kérdezzem: te is sírtál az éjjel?
Kaptál-e csókot?

Kiáltanék: én is hordom a titkot.

De rám néz s messze partok köde lebben.
Hiába úgyis. El nem érjük szóval.
Köszöntjük egymást néma lobogóval:
Itt is van ember.

19
2*
I VEM F É R S Z KÖZELEBB

Hiába. Túlsókat álmodtam rólad,

Túlsoká néztem a távolba várva.
Hiába tartlak a karomba zárva
Nem vagy közelebb.

Ölelj és csókolj, hadd érezzem a véred,

Gyötörj meg. Fájjon valami.
Lelkem még mindég a távolba réved.
Való lett álmom: most álom az élet,
És én még fázom.

Ölelj és csókolj, a bűbájt tépd el.

Mért borong bennem még a vágy és bánat?
Gondolatom mért száll keresve széjjel?
Egyedül vagyok, mint álmomban éjjel
És csodálkozom rajtad.

Hiába. Túlsókat álmodtam rólad.

Hiába tartlak most karomba zárva
Ölelhetsz, csókolhatsz, mindhiába!
Nem férsz közelebb.

20
SZÜLETÉSNAPI STANZÁK

Országútszéli fényes feszület,

Megint megállít születésnapom.
Mondjam fenszóval, hogy huszonhat év
És számláljam meg életvagyonom?
Fenszóval mondom, hogy huszonhat év
És hogy szabadjon még pazarlanom.
Az arcom sima, testemen inak,
Kemény, gonosz, szép gyíkok játszanak.

Tudom, hogy el fog hervadni az arcom.

De nem tudom, hogy múlik valami.
Huszonhat évem huszonhat szobám.
Szomszédban vannak. Idehallani,
Hogy beszélgetnek bennük csendesen
És visszavárnak múltam társai.
De új szobákban új embertitok,
És új ablakot új tájra nyitok.

Országútszéli fényes feszület.

Mért állítasz meg születésnapom?
Gondoljam: mégis múlik valami,
Partot nem látva, én csak nem tudom?
Gondoljam: légben léghajós vagyok,
Nyílt tengeren repül a csónakom
S el nem maradnak partok és napok,
Mert céltalan és magányos vagyok?

21
 MERT M INDEN ÚT

A folyó partján fel kellene mennem,

Mert arra szállnak mind a madarak.
És én is tudnám, mért beteg az ösvény,
Miért oly vézna, én is tudnám egyszer.

De akkor mért is jöttem a folyóhoz?

Mert ím előttem gőggel elvonul
És tökre titkát hiába lesem,
Ha el nem oldom most a csolnakot.

H a el nem oldom s vele nem megyek,

Elhagyva mindent, amíg teljesül,
Ahol a főzés földpartok közé
Beolvad s ömlik a bús alkonyég.

De elhagyjame néma, bűvös rétet?

Akkor hiába kérdeztem és sírtam,
Ha nem várom meg, míg feljő a hold
És nem hallom meg, ha a rét beszél.

Feljő a hold, szobámba is besüt

8 én nem látom majd bútoraim arcát.
Nem fogom tudni mért laknak velem
8 szobám rejti a titkomat talán.
Titok marad a dolgok minden titka.
Mert minden út és minden végtelen.
És mindig elhagy valamit a lélek
Cserélve utat úttal untalan.

Szép gyermekségem félbe kellett hagynom,

Szép ifjúságom nem folytathatom.
Az életűiről is hamar letérek
S az utak végén van csak felelet.

23
É N E K S Z Ö V E G E K

Erdő mélyén szövődik az este.

Haza megyek, mert anyám keresne.
Eressz el, eressz el.

Alkony vére csurog a mezőre.

Véres lesz a cipőd sarka tőle.
Ne menj el, ne menj el.

Halovány hold süt az éjszakába.

Édesanyád öltözködik gyászba.
Eridj már, eridj már.

Erdő mélyén hálót szőtt az este.

Nem megyek el innen, ha küldesz se.
Mindegy már, mindegy már.
 II,

Fehér vízirózsát fontam a hajadba,

Mert sötét éjszaka fekete hajad.
Kiviszlek a tóra, barna ladikomba,
Mert olyan szomorú, néma vagy magad.

Nem kérdem meg ki vagy, nem kérdem meg mi fáj,

Ma leltelek, holnap eleresztelek.
Ülj szembe és nézz rám. Mint búvár a gyöngyöt,
Fekete szemedben könnyet keresek.

Behajtunk a nádba. Várj, míg feljő a hold,

Akkor majd add ide halovány kezed.
Ha az ezüst rózsa kinyílik a tóba,
Legszebbik mesémet mesélem neked.

25
 III.

Borul az éjszaka. Elborul az élet.

Nem érzem a közeit; érzek messzeséget.
Árnyék, árnyék, árnyék ami köröttem volt.
De odafent messze csillagos a mennybolt
Messze, messze.

Borul az éjszaka. Elborul a lelkem.

Nem látom már, ami világos volt bennem,
Magos csillagokról száll alá az álom.
Valamire vágyom, valahová vágyom.
Messze, messze.

Borul az éjszaka. Oldódnak a láncok.

Felemelnek lágyan fekete hullámok.
Amibe fogództam mindent eleresztek.
Hol vagytok, hol vagytok, kik engem szerettek?
Messze, messze.

26
I TT AZ UTAK ELMERÜLNEK

AZ ERDŐ

Hűs tengere örök csendnek.

Itt elül az égi felleg.
Itt az utak elmerülnek.

Állj meg. Ez az örök erdő.

Aki belép, vissza nem jő,
Ezer évig bujdos benne.

Simogat-e bársony árja,

Ezer évnek álma, árnya?
Ezer év mint egy nap lenne.

Honnan jöttem utoljára?

Néztek-e utánam, várva,
Emberek a túlsó parton?

»Az az ösvény elvezessen,

Az az árnyék betemessen,
Szíved mindent elfelejtsen.*

2?
 ŐSZI VARÁZS
”

Most gyerünk innen, mert jön a varázs.

Vörösen áll a nap a hegy fölött,
8 a sárga hegy mögött ott áll az ősz.
Gyerünk, gyerünk.
Nézd, izó érccé válik'
Az erdő már és a lombfödte föld.
Késő.
A dermedt rézerdőben állnnk.
Ne mozdulj már. Egy gally törjön belőle:
8 megkondul, dördül hetedik határ
És sorsod mélye visszhangozik tőle.
Ne mozdulj már, mert felriad a zajra.
Most hallgasd, hogyan hullnak szelíden
Kis érclevelek pengő érctalajra.
Halk harangjáték. Az erdő dalol,
S temetkezik csendes búcsúztatóval.
Nézd, ott a nap a hegy mögé hajol.
A hegy mögött, ahol a köd vonul,
Egy óriás zokog hangtalanul.
 TAVASZ VOLT

Piros este kertbe mentein,

Hervadt ákácfürtre leltem.
Piros este haloványan
Azt is földről felemeltem.
H át tavasz volt?

Hóvirágok. Első biéhek,

Gesztenyefa-gyertyák égtek. . .
Hol kellett volna megállnom?
Egyszer először szólt ének
A mezőről.

Egyszer felriadtam. A hold

Idegen, nagy, eleven volt.
Denevér szállt el előtte.
Akkor, az — az tavasz volt,
S valaki várt.

Barna este kertben járok.

Talán valamire várok?
Vájjon mostan mi múlik el
Holdak, dalok és virágok
Mögött rejtve?

29
A KERT ÉS AZ ASSZONY

Hatalmas ősz van. Behódolt a kert.

A fák: mezítlen, néma foglyok, állnak,
Elébe szórva kincseit a nyárnak,
Most ítéletre várnak. Vár a kert.

Az erdőn fent, még zajlik a csata.

Lélegzetfojtva hallgat lent a kert.
S íme, a nyárnak futó csapata
Véres zászlót az alkonyégre vert.

Egy asszony áll a kopasz fák között.

Dacosan, mint egy elárult vezér
Nézi a pírt, a barna hegy fölött.

Gőgöshalványan, mozdulatlanul.
Remeg a kert körötte s egy levél
Félve, puhán, fehér kezére hull.

9
30
N O K T U R N Ó K

A MI É J S Z A K Á I N K

Nappali út, a mi életünk útja:

Holnapunk látjuk s a holnaputánt is.
Hanem mi ketten, mi mégis várunk,
Jelentett nekünk a találkozásunk
Jövendő csodákat.

Nappali utunknak mentén az éjek:

Óriás, csillagos barlangok állnak.
Mélyükbe nem látunk. Csodaígéret
Dalol a sötétben engem és téged.
És mi betérünk.

Kalandor kincsásók, indulunk ketten

Beljebb meg beljebb a. barlangos éjbe.
Dobogó szívünkben lobog a lámpa,
Lelkünket legyint! denevér szárnya.
Csoda fog jönni.

Szemünk már tükrös, az ajakunk száraz,

Szomjunk is, szavunk is elfogyott régen.
Halkuló kocsmában fárad a vágyunk.
Beljebb még, beljebb. Még virrasztunk, várunk,
Valami lesz még.
Elhajtott álmunknak kísért a lelke.
Valahol elmentünk valami mellett.
Túlnan már piroslik barlangunk szája.
Csendesen, dacosan, köszöntünk rája:
Üdvözlégy, hajnal!

32
 TAVI N O K TV R N Ó

Most elhallgattatok:
Te és a tó és a nagy éjszaka.
Most hárman összefogtatok
És köztetek most egyedül maga
Van a szívem.

A szemeid rámfeketéllenek
És tudom, hogy az éj néz rajtuk át.
Nem értelek.
Te asszony mondd, hol van a te hazád?
Mit akartok?

Nézd, nézd, a tó hogy szívja fel

Az egész bomló éjszakát magába.
A kemény hegyek árnya oly puhán
És feketén borul az árba.
Beléhajol a karcsú fűzfaág
Bús megadással. És a nyárfa
Fáradtan ejti lombját le a tóba.
És nézd, hogy ezüst leveleket hullajt
A hold, a hold! És elhalóba
Ezüstlevelet ringat minden hullám.
Ringatja bágyadt, titokzatos mámor
S a néma sötét vizen végigborzong
A violaszín, csendes csillagzápor.
Nézd, nézd, hogy szívja fel az éjszakát a tó.

33 ■■ ■■■■ ■....... ; . : 3= = =
Balázs Béla: Az én utam 3
És szív és hív sötét szemed.
És tudom, most a tó néz rajta át
És rám mered.
Te asszony mondd, hol van a te hazád?
Mit akartok?

Old el a csónakot.
Fázik a szívem egyedül-maga.
Az örvény megfogott.
Szédül szívem. Szédül az éjszaka.
Megyek, megyek már.

Vigyél magaddal el.

Bágyadtan fekszem. Szívem védtelen.
Néz rám, nézz rám, míg halkan evezel.
Süllyedjek mindig csendesen
A szemed után.

34
 ÉVA N O K T U R N Ó J A

Bíbor az arcodon és bíbor a kehelyben

És bíborfelhők állnak a lelkem felett.
Az éjszakának kint valahány álma
Idevilágít szőnyeges szobádba,
Mi lehet ez Éva, mondd mi lehet?

Hallgasd csak hallgasd, hogy cseng a koccintás:

Szellemharangszó mély, mély víz alól.
Kóbor visszhangja egy ősrégi dalnak.
Ki énekelte? Hány száz éve annak?
S ha ketten összeérünk újra szól.

Millió álomtól izzó lett az éj kint.

Mért hallgatunk most, mire hallgatunk?
Hogy zúg a csend. Egy folyó zúg felettünk.
Érzed az árt? Oh, láttad, hogy lebegtünk,
Ezer év óta sodrában vagyunk.

Mi lehet ez Éva? mondd mi lehet?

Mért nézünk tágranyilt szemekkel egymásra?
Zúg a folyó. Talán az ifjúságunk?
Úszhat most benne mindegész világunk.
Nem mozdul lelkünk, nem nyúlunk utána.

Tűz ég a szemedben és tűz ég a kehelyben

Tűzzel a szépséged lelkemben lobog.
Tüzed köré most, mint a lepke szállva,
Rajzik szobánkba az éj minden álma.
Most vagyunk Éva, most, most boldogok.

..................- ■ 35 —
3'
 O'
NOKTURNÓ AZ A B L A K B A N

Kievezünk. A partok elmaradnak:

Hanyatló, bíbor bércei a napnak.
Kinyílt az éj, a fényfüggöny levált.
A földhajó kis kikötőből újra
A pártatlan sötét vizekre szállt.

A földhajón kigyulladnak a fények:

Millió ablak és millió lélek.
Csókok, dalok, piros lámpásszívek.
Szép, izzó díszben száll a föld hajója.
De nem tükröznek a sötét vizek.

Idegen, hűvös, örök ár körül,

Feketén, némán, mérhetetlenül.
A földhajón megkuporog a dal
És én is kajütablakomban állok
Yirrasztani a virrasztóival.

Idegen, bűvös, örök ár körül.

Szemem nyílása kerekre feszül.
Haj, csókos, dalos, alvó emberek!
A hajón lék van: a lelkembe halkan
Zuhognak be szent, idegen vizek.

36
K I L E N C E T Ü T Ö T T AZ ÓRA

Kilencet ütött az óra. Este van.

Meghajlik a lelkem kelyhe fáradtan.
Szín és fény töltötte váltig,
Napkeltétől napnyugtáig.
Tele van.

Babrál, hullajt, búcsúdalt búg részegen.

Ne adjatok ma már semmit énnekem.
Ami fájt és ami kérdett:
Meseképeskönyv az élet,
Szememmel a messzeséget
Keresem.

Ne eressz el, mert az este élvezet.

Mért veszed ki kezemből a kezedet?
Lelkem kincse megnehezül,
Miért hagytok mind egyedül
Engemet?

37
NOCTIVIGILIA VENERI8

Borulnak, feküsznek ölelő árnyak, '

Remegő szirmok összesimulnak.
Liheg a lomb.
Liheg a föld is.
Sóvárgó partok remegve nyúlnak.
Meztelen vizeket ölelő ívvel.
Liheg a tó.
Liheg a hold is.
Szálezüst háló bornl le halkan,
Szálezüst fonja a párokat össze
örökre már.
Örökre így lesz:
Csak feleszáma teremtett lénynek.
Egyedül fent a teremtő van csak.
Csendes az ég.
Csendes az Isten.
Millió csillag, millió könnye.
Óriás nászágy bús baldachinja.
Ragyog az ég.
Ragyog a pillám.
Mért vagyok idelent egyedül én csak?
Párja van mindnek. Senki se vár rám.
Ki vagyok én?
Ki az én párom?
Kellek-e magányos bujdosó, Isten? —
Kóborló árnyékod, követlek itt lenn
Szerelmesen.

38
C S U K Ó D J O N R Á N K
ÉS Ő R I Z Z E N A MÁMA!

MOST

Most hulljanak le nehéz függönyök

A múlt elé és a jövő elé.
Ne láthassak fent bú vő csillagot,
Ne nézhessek ki kék hegyek felé.

Lefüggönyözött, nyithatlan frigysátor:

Csukódjon ránk és őrizzen máma.
Hajadnak arany fátyolát fejemre!
Szédítsen az úr forró üzenetje
A karjaidban végtelen imára.

Most, most hulljanak le a függönyök.

Most behúzódott minden messzeség
Szívembe: álmok és hegyeknek kékje,
Hogy nézésednek mélységét kimérje.
És most elsüllyed minden messzeség.

39
GAEÁNAK FOGLAK HÍVNI

Gaeának foglak most már hívni téged,

Mert úgy vagyok előtted, mint a réten.
Mint tavasz estén, ha állok a réten
S jövendő termés titkos tüzei
Festik az esti messzeséget.
Gaea.

Gyér fő között látszik a föld és nincsen

Lomb és vetés; csak föld, föld, barnaság van.
S a feneketlen buja barnaságban
Tavasz és nyár és minden benne forr.
Nagy egyszerű szemedben minden,
Gaea.

És vállad, melled dermedt viharában

Ős földerőknek iizenetjét érzem.
Emlékezik és visszhangzik a vérem
És minden gyökér az én gyökerem,
És nem múlhatok a halálban.
Gaea.

Ha kínjaim at szorongatva, féltve,

Elébed hordom, — kétkedve elejtem.
Mert a miértjét mindnek elfelejtem.
Mert itt vagy és az minden és hová
Mehetnék túl idáig érve?
Gaea.

• ■ •■■•■==•== = 40 ' ■' S 5 = = .

 RÉGI KÖNNYEK

Mindenhová el kellene mennem,

Hová szívem régen sírni hordtam.
El kell vinnem, hogy nevessen ottan,
Mert ott most is siratnak még engem.

Régi erdőm tépett hajjal, gyásszal

Gyászol vérző törzsével a fáknak.
Ottan most is vacognak az ágak
8 régi tájak búja ideárnyal.

El kell mennem régi szobám látnom,

Mert ég benne még magányom vágya
Vérző lánggal. Égve maradt máglya,
Istenemuit, elhagyott oltáron.

Leszedem majd gyászom lobogóit,

Hogy árnyékuk rám és rád ne szórják.
De hogy érjem el a régi órák
Messze úszó fekete hajóit?

Fehérséged fényű most a lelkem.

Hiába. Nem száradnak a könnyek.
Régi nóták, rég olvasott könyvek,
Mindig, mindig siratnak majd engem.

41
 VIGYÁZZ /

Amíg szeretsz, tiéd a hatalom,

Mert csókod alatt vonaglik a kezem
8 alázatos, rossz lelkiismerettel
Hajtom térdedre szégyenkezve
Á rtatlan szerelmes fejem.

De hogyha elhagysz, vigyázz, jaj neked,

Mert szabadon és tisztán, fennyen állok
Akkor és százszor szebb leszek.
S melyet leraktam szerelmed előtt
Minden díszt újra magamra veszek.

És enyém akkor a bús hatalom.

Mulasztott múlt lesz mind, ami ragyog,
S te fejethajtva, irigykedve nézed,
Hogy mit takart el a te ölelésed.
Mert én vagyok az úr, mert mégis én vagyok.

42
ÉS SUHOG A TAVASZI SZÉL

Véremnek ősi, nagy folyója hajtja

Testemnek fiatal hajóját hajtja
És suhog a tavaszi szél.

Korbács a virágok ruganyos szára,

Illatos hajadnak villanyos szála
És suhog a tavaszi szél.

Messze a szemedben borul új bánat,

Leskelő új kín villáma lobban.
R ajta már ajkam. Nem tudom hol van.
ősi nagy dallal az ős folyam árad
És suhog a tavaszi szél.

43
 ISTENTISZTELET

Lángolnak a csillagok odakint

Pántüzek a kék világmezőn.
Hallod a lárm áját a tavasznak?
Részeg tiindércsapatok vágtatnak
Keresztül völgyön, ifjú hegytetőn.

Itt bent a sötétben örvénylik a csend.

Valami hánykódik, száll fel a mélyiből.
Halvány az arcod, izzik a szemed,
Jéghideg az ajkad, reszket a kezed
És megrázkódtál most valamitől.'

Földalatti szent tüzek lobognak

Fel a vérünkbe s összecsapnak itten.
Mi nyújtja egymás felé a karunk?
Im ára kulcsolt két nagy kéz vagyunk.
Térdre, térdre, bennünk van az Isten.

44
MERT M ESSZIRŐL JÖN
AZ E S T E

Egymásba tette kezünket a nyár,

Hogy csendben üljünk: két gyermekkezet.
Mert most már minden hazaérkezett.
Most már nem játszunk és nem keresünk
Egymásba dermedt bámuló szemünk,
Mert együtt lenni oly csodálatos.

És vándor felhők hátán jött az este.

Jö tt messzi, régi völgyekből elő.
És visszajáró völgyek árnya jő.
A hegy mögött piros felhőhegyek
És messzi, régi tájak fénylenek.
Mért jön oly nagyon messziről az este?

És fénylő felhők felhős folytatása

Jő messzi, régi estékből elő.
És visszajáró esték árnya jő
Két régi múltból. Táguló szemek
És tarka vándorlelkek fénylenek,
Mert együtt lenni oly csodálatos.

45
HAZA AZ ANYÁMHOZ

HAZA AZ ANYÁMHOZ

K itárul a róna.
És a halmok halkan merülnek be,
Mint a végső partok a tengerbe.
Mint a dolgok majd az idők végén
Visszaolvadnak megadón, békén
Az egy ősanyagba.

Ereszkedik az ég.
Alatta elmerül a vonatnak útja
És a gőzös füstjét lent a földön húzza.
Lehajlik a lelkem s gondolatlan, némán,
Lent a barna földön húzom magam után,
Mint a gőzös füstjét.

Haza az anyámhoz.
Nehéz béke száll rám, nehéz félálomban.
Hova, miért vittem, amit innen hoztam?
Visszamerül minden. Mily kicsik a dolgok!
Fáj a szívem. Miért? Nem vagyok-e boldog?
Milyen nagy a róna!

46
HAZAÉRKEZETT A SZIVEM

Mit vigasztaltok? Nem piszkos a bánat,

Hogy mosogassam tőle szívemet.
Nem piszkos és nem sebes és nem fáradt.
Csak hazaérkezett.

Ma trónfoglal, ma úrmagára ébredt.

Mint sötéttollas rácsos sisakot,
Mint izzópántú, mellszorító vértet
Öltöztem máma fel a bánatot.

És élettornyom ködös tetejére

Fekete gőggel lépve fel,
Kigyulladt kínom piros tűzjelére
Szellemhívek titkos jele felel.

Otthon vagyok. Jöhettek alkuvások,

Hitvány nyugalmak, vaksi örömök.
Keservem nehéz fegyverében állok
És máma minden jármot eltörök.

Ma visszadobtam minden örömzsoldot.

S az életet nem szolgálom: feloldott.
Ma eleresztem mindenki kezét,
S behúzom trónom sötét függönyét.

47
 AZ Ó R Á K /

Heverek a forró fövényparton.

Mellém lapul a halovány Tisza.
Szomjú kezem puha vizébe mártom,
Mint ahogy játszom szeretőm hajával.

Nagy, néma dél borul ránk izzó-kéken,

Meztelenítő mindent felejtéssel.
Aranytűz ujjal túrja a fövényt fel
Köröttem a nap.

És felettem elhúznak az órák,

Mint idegen, szép, nagy madarak.
Sorsom, harcom, szárnyaikon hordják
Magosán szállva, távolodó dallal.

A dal lebűvöl s tehetetlen nézem,

Hogy idegenül, távol elvonni
Az én életem. — S mozdulatlanul
Heverek a forró fövényparton.

48
 LI-TA-PE DALA A BÁNATRÓL

Jó bora van a gazdának

De várjatok még, ne töltsétek.
Még várjatok, mert előbb a bánatról
Énekelek, énekelek.
Mert ba jön a bánat, ajkam
Nem dalol akkor, nem nevet.
Ki tudhatja, hogy mi az, ami akkor
Kavarja, hányja az én lelkemet.
Pei, Lai, Ho! — Jön a bánat.

Gazduram sok jó borod van.

Nekem csak egy lantom vagyon.
De lantot verni s bort inni ilyenkor
Hej, összeillenek nagyon.
Száz aranyt ér egy pohár bor,
Ha együtt iszom meg veletek.
Száz aranynál többet ér ilyenkor.
Megmondom, mikor töltsétek.
Pei, Lai, Ho! — Jön a bánat.

Azt mondják, hogy örök az ég

S a föld még sokáig állni fog.
De számunkra az arany és a jade
Meddig ragyog, meddig ragyog?
Száz esztendő bizony már a legtöbb
Amit az ember még remélhet.
És nincs más biztos, minthogy a halál jő,
Halál, biztosabb, mint az élet.
Pei, Lai, Ho! — Jön a bánat.

= = = = = = = = 49 =.-.:== =
Balázs Béla: Az én utam 4
Nem halljátok, nem halljátok?
Hogy bőg a majom kint, a majom?
Kopasz sírok közt, sápadt holdvilágon
Egyedül szűköl egy m ajom ...
Most ideje. — Most töltsétek.
Ne várjatok. — Siessetek.
Teli a kelyhet. — Aztán egy hajtásra
Fenékig iszom veletek.
Pei, Lai, Ho! — Itt a bánat!

50
 KÖMIVES KELEMEN
(Variáció a népballadára)

Ihol elindula tizenkét kőmíves,

Ügy menyen, úgy menyen Déva vára felé,
Ök is rakni kezdik magos Déva várát,
Akit éjjel raktak: az nappal leomlott,
Akit nappal raktak: az éjjel leomlott.
Szóval eztet mondja Kelemen Kőmíves:
Kinek hazahúz a szíve szerelemre,
Nem munkára vagyon gondja gondolatja.
Akit éjjel rakunk: az nappal leomlik,
Akit nappal raknnk: az éjjel leomlik.
Azt a törvényt tette Kelemen Kőmíves:
Melyik felesége hamarább kihozza
Az ebéd vékáját, kő közé rakassék.
Kő közé rakassék, ott megégettessék:
Fölhőkig épüljön magos Déva vára.
Ihol elindula az ő felesége,
Az ebéd vékáját a fejtre téve
S a kicsi gyermekit a karjára véve.
ötét is meglátta az ő kedves társa,
»Jó napot, jó napot, tizenkét kőmíves.«
^Istenem, Istenem, mi dolog lehessen,
Háromszor köszönni, egyszer se fogadni?«
»Azt a törvényt tette a te kedves társad,
Melyik felesége hamarább kihozza
Az ebéd vékáját, kő közé ra k a ssék ...«

51
4*
»Ha úgy megutáltad velem életed is,
Nem bánom, ha úgy is! Azért izentél rám,
Hamarább hozzam ki az ebéd vékáját?!«
ök is ott a vékát fejéről levették,
Az ő kicsi fiát karjáról levették.

Mikor térdig rakták, csak tréfára vette,

Mikor övig rakták, bolondságra vette,
Mikor csecsig rakták, ő valóra vette.
»Ne sírj, kicsi fiam! Vannak jó asszonyok,
Neked csécsit adnak, téged elrengetnek.«

»Apám, édesapám! Hol van édesanyám?«

»Ne sírj, fiam, ne sírj! mert hazajön öste.«
östét is elvárta s nem volt édesanyja.
»Apám, édesapám! Hol van édesanyám?
»Fölhőkig fölépült magos Déva vára!«

52
FELMONDOM A LECKÉT

Édes, jó istenem,
Ügy-e, hogy te látod:
Úgy állok előtted,
Mint kicsi diákod,
Csendes énekszóval felmondom a leckét.

Édes, jó istenem,
Ügy-e, hogy figyeltenf:
Mondottad éneked,
Mondom énekemben.
Tarka játékok közt téged tanultalak.

Ha még így tanullak

S végső leckéd meglesz,
Magasabb osztályba
Ügy-e feleresztesz?
Édes, jó istenem, hogy itt ne maradjak!

53
ELŐSZÓ ELSŐ VERSESKÖNYVEM
M Á S O D I K K I A D Á S A ELÉ

KÖSZÖNTŐM AZ OLVASÓT

Hét évig tartott, amíg annyi akadt, hogy egy

kiadást elfogyasztottak. Kevesen voltak, de úgy,
ahogy barátja is kevés van az embernek. Köszön­
töm őket máma és megmondom nekik, hogy soha­
sem éreztem őket publikumnak, személytelen nyil­
vánosságnak. Tudom, hogy akik az én írásaimat
igazán szerették, azokat mind egyenként én is sze­
rethettem volna és tudom, hogy egymásban is ba­
rátokra ismernének. Nem publikum voltak, hanem
rokonok. Nekik ajánlom első »második kiadásomat*.
Messzire elmaradt már mögöttem ez a régi könyv.
De tudom, hogy máma is azok vannak igazán mel­
lettem, afcik velem indnltak. Köszöntöm útitársai­
mat közös hét esztendőnk magányos útján. Köszön­
tőm ismerősként hűséges barátsággal első könyvem
olvasóit.
BALÁZS BÉLA
Budapest, 19X8 június.

55
 , . . .

i fiié t. £ fii $>*$•&.;.■

-
■
..•.■■■■ , ) Kí . : ■'■■■ ;■

r liíST)

•■' . ■ a ; i*.
■

■
MÁSODIK KÖNYV

1916
B UDAP E S T

TRISTAN HAJÓJÁN
Csordul a vágy vágyódása vágyra
 SZÁM ADÁS

Elébed hajtom fáradt számadó

Dalaim nyáját.
Számold, csak számold: hiábavaló
Nevükkel hívnod.
Az életréten java kint veszett,
Bitangul lelkem tilosaiban.
Csak ennyi van.
Holdénekünket elvette a hold.
Belécsudáltam.
Erdőn tévedt el, mely erdőt dalolt,
Erős az erdő.
S asszonyom, téged, téged láttalak.
Jártál fehéren fehér mezőket,
Te hívtad őket.
Édességvermek, szépség sűrűi
Engemet fogtak.
Holdillatokra illanót űzni
Lábam nehéz volt.
S asszonyom téged, téged láttalak
Utánuk nézve életszéleken.
Felelj nekem
Fogyaték nyájam számolod-e mondd
Asszonyom sírván?
Szemed alatt nem mosolyogsz-e, mondd,
Számokat titkon?
Fehér mezőkre érkezünk-e, mondd?
Régi rétekről nyájam terelem.
Oh, nomád szerelem!

SS**- ■---------5 = 5 69 - =
Fehér mezőkre érkezünk-e, mondd
Én régi asszonyom?
Hold illatján ott jössz-e szembe, mondd
Én örök asszonyom?
Jössz-e ott szembe nyájat terelve
Fehér pásztornő s elhozod nekem
Mellyel ott vártál minden énekem.

60
 M i hív ? M i hűld ?
Honnan tudod, hogy kelsz m ár hosszú
útra f
Onnan tudod, hogy hátba kap a szél.
M egjárt vidékek emlékillatával
Dagasztja már vitorládat előre
S szivednek rángó horgonya m egsajdnl

ÉDES UTITÁRSAM —

Álljunk meg, álljunk meg édes útitársam,

Bizony elmúltaknak kiáltását hallom.
Bizony az elhulltak, útban elhagyottak:
Szép régi napjaink, kiket szültünk s éltünk,
Kiáltanak értünk.
Meg ne állj, meg ne állj édes útitársam.
Bizony szívünket már hosszú uszály húzza:
Napjaink aranya, éjeink ezüstje,
Királyi teherben lassul már a lábunk,
J a j meg ne álljunk.
Álljunk meg, álljunk meg. Csendes óra csendül,
Élet színe simul, mint a tiszta tóé.
Feíszinlik a mélye, mélység növevénye.
Nézd, azóta milyen szép erdő virult,
Szép ország a múlt.
Múló országunkból bujdosó királyok:
Számkivet minden nap új idegen napba.
Édes útitársam, soh‘se leszünk otthon?
Bizony nagyon sokat üzennek már értünk.
Tán eleget éltünk?

61
 BALLADA

Férfi mondja: fussunk, nézd, mi jön az égen.

Múltak kísértete gőzöl fel elébem.
Asszony mondja: nem köd. Idegen hegyek,
(Már utazunk édes, messze, messze)
A svájci Alpesek.
Férfi mondja: nézzed a holdat az ormon.
Ezer ezüstlábbal indult velünk otthon.
Fussunk, messzebb fussunk. Nem az Alpesek,
A Tátra, a Tátra holdas bércei
Ide fénylenek.
Férfi mondja: fussunk, nézd, mi jön a réten:
Múltak nyúló köde hullámzik elébem.
Asszony mondja: Járunk messze vizeken,
(Elhagytuk rég a múltat)
A déli tengeren.
Férfi mondja: nézz fel. Régi éjek holdja
Ezer ezüst lábbal indul velünk otthon.
Reszket a víz, nézzed. Nem tenger ez, nem.
A Tisza, a Tisza sápadt tükrét látja
Két gyermekszemem.
Hiába tengerek, Alpesek és minden.
Bűvös csigaház ez, nem szabadulsz innen.
Mert kék szárnyon szállnak otthoni hegyek
S minden új tengernek rejtett éj-arcára
J a j ráismerek.

62
Tiszaháti rétek búja éjjel árad,
Búja éjjel árad, elönt minden tájat.
Futhatsz már te, futhasz. Csak feljő a hold.
Utánad nyúlt a Tisza sápadt sávja
És átkarolt.

63
ESTI VARÁZS A TENGEREN

A nap megállt,
A nyugvó nap a tengeren.
Aranyhajó,
Égő hajó a tengeren.
Yár.
A mára vár a tengeren.
Most viszi át
Égő hajó halott királyt
A tengeren.

Most odaát
Aranyhajó a tengeren
Hozza a mát.
Most alkony itt, a hajnal ott.
Ébredő erdők énekelnek ott
És rorátét hoz át a szél,
Az esti szél a tengeren.
Piros a tenger.
Odaátról átderengő
Pirosló reggel
Illata hánykódik
Alkonyi vágyban.
Álomba ébred a tenger.

Odaát hajnal
Fehérje szivárog felhős álmokba.
8 im itt a hold!
 Oh, fehérillatú hajnali álom:
Hold.
Oh, új szerelmem! —
Holdak remegnek a tenger színén,
Éltem vizén remegve tükröznek
Régi szerelmek.

65
Balázs Béla: Az én utam 5
SZÓLOK A R ÉG IEK H EZ

Haj, kiket öleltek, haj merre jártok?

Halljátok-e, utánatok kiáltok
Én régi szeretőim.
Fejetek megadón lecsuklik-e most? ,
Szívetek, szívetek nagyon fáj-e most,
Fáj-e mikor hazafáj?
Küldtelek világgá, koldus apátok.
Szerelemkenyéren tartanak mások.
Yan-e megbújni hová?
Koldus emberszívem eledelt adni
Nem bír, haj, mégse egyet is elhagyni.
Bizony széthurcoltatok.
Minden szerelmetek idefáj mégis,
Minden szeretőtök karja közt én is
Ott vagyok: asszony.
Vagytok folyóindák, hiába folytok,
Világgá virágot hiába hordtok,
Vagyok egyetlen gyökér.
Haj, kiket öleltek, haj merre jártok?
Fáj-e, nagyon fáj-e ha néha rántok
Rejtett, felejtett gyeplőn?
Bizony árváim, hazagyűltök még ti
Anyátok sírjához m últat siratni
Majd egyszer ha mind öregek leszünk.

66
 ÓH, F Á J Ó ZITAREH

Szemöldököd sötét diadalívén át

Indult el szívem élni — Zitareh.
S vándorszívem az életpalotát
Sok dús szobákon lakta — Zitareh.
De néha kérdi: honnan érkezett?
De néha kérdi: hol van — Zitareh?
S révedve nézi a kapu felett
A régi porló címert — Zitareh.
S mint sorsa titkát késő ivadék
Betűzi le a jelszót: — »Zitareh«
És próbálja vigyázva, fáj-e még
Olvasható fájással: — »Zitareh«.
Mert, jaj ha fájó címered lehullt.
Éltem kapuja elé, — Zitareh,
öröksötét függönyként hull a múlt.
Borzongva érzem néha: már heged
Szívembe karmolt képed — Zitareh
És behúnyt szemmel próbálom szemed
Fájatni és a szájad, — Zitareh.
Keresve fájom végig rajzodat,
Mert nem vagy, hogyha nem fájsz — Zitareh,
Mert nem vagy már, ha nem versz szíveket
Képed vérző tükrévé, — Zitareh.
Mert hogyha nem fájsz, álom volt a volt.
Jaj, kiálts akkor értem — Zitareh,
Mint izzó fájdalom-szobort
Valóra fájlak újra — Zitareh.

~ :' 5
■= 5= 67 = = = = = = = = = =
5
 ÉN NEM MOZDULTAM

A régi utcán újra végigmentem.

Mint őszi erdőt, olyan halkan jártam.
Mint hervadt nyárnak szőnyegén a lábam,
Elnémult múltak, hullt lombján a lelkem.

Tán nem is jártam? Tán sohase jártam?

Mint őszi erdő lombja egyre hullt
Naphervadás fejemre s nőtt a múlt.
Én nem mozdultam. Lombhullásban álltam.

A Tisza partján álltam. tJjra ott,

Hol egykor vágyam csurgattam az árba,
Elfolyni vele messze vándorlásra.

De alvadt vágyam várt ott mozdulatlan.

Holott sok utam és napom betölt: —
Mert áll a Tisza és folyik a föld.

68
 Á R G IR U S

Hajnalúton, láthatatlan
Jönnek, jönnek, hallhatatlan.
Néma nagy processzió jön:
Órák, órák szeretőid
Régivágyú keresőid.
Árgirus királyfi, alszol?

Soha téged ölelőket,

Nem látsz te csak elmenőket
Egyedül vagy, egyedül vagy.
De ajtódat nyitogatják,
Csak távozók nyitogatják.
Üres szobád önti őket.

Napod útján mennek, mennek,

Búcsús búcsút énekelnek:
Órák, órák búhozóid.
Hátuk van csak, arcuk nincsen,
Nyomuk van csak, lábuk nincsen.
Árgirus fuss-fuss utánuk.

J a j elérni, útjuk állni,

Egyszer a szemükbe látni!
Mert a te fájásod semmi.
Azt kell tudni, nekik fájt-e,
Bennük, bennük nyomot vájt-e?
Árgirus és élve élnél.
Hiába már. Utad állja
Barna esti barlang szája,
Órák, órák, búvivőid
Rejtett arccal, hajtott fejjel
Belemúlnak bús menettel
És vecsernye harangja kong.
A barlangban a rézdorong
Most bunkózza le őket.
 HAJ, NAPJAIM

Haj, napjaim, szép fényes katonáim,

Minden hajnalban indultok velem
Arany fegyverben, lázongó zenével,
Az életem rohamra vezetem
Minden hajnalban újra, újra.
Viszem rohamra s minden, minden este
Takarodó búg bús mező felett.
Haj, barna vérben tántorog napom
S beszennyezi az arcom s lelkemet
Vad barna vérrel és hiába minden.
Csak hulltok, haltok s én hiába állok,
Elhagytok engem egy a más után.
Az éji szélben kérdi lelketek:
Ki volt ellenség a szörnyű csatán?
Az éji szélben elsápad az arcom
És némán állok, keserű vezér,
Az éj üres rónáin egyedül,
Sápadtan nézve, sápad-e az ég?
Jön-e új harcra új fényes napom?
És némán állok au új véres estén.
Haj, nő lelkemben véres temető
S ki tudja, meddig férnek új napok?
Mert kérdő éji széllel harcolok,
Sápadtan várva, sápadjon az ég.
Haj, napjaim, szép fényes katonáim.

71
 VETEM AZ ÁGYAM

Megint egy esztendőt gyűrtem alábam,

Szilveszter-éjszakán vetem az ágyam.
Vetem az ágyam, nem fekszem lágyan.

Harminc esztendőim tornyosra vetve.

Finom a királyfi, bőre is gyenge,
Bőre is gyenge, mégis fáj benne.

Kemény kis borsószem odalent mélyen,

Kemény kis borsószív odalent régen,
Régen, jaj régen, átfáj száz éven.

Teríthetek még száz évet alábam,

Szilveszter-éjszakán vethetem ágyam,
Vethetem ágyam, nem fekszem lágyan.

72
 CHANSON

Kiesi virágom, aranyvirágom,

Jön a nyár, jön a nyár.
Tikkadt valóság, hervasztó élet.
Kicsi virágom, kár volna érted,
Kár.

Kiáslak magamból, óvatos lágyan,

Jön a nyár, jön a nyár.
Én édes májusom, ne múlj el mellőlem,
El is elültetlek emlékmezőmben.
Kár.

Emlékmezőkön májusi hajnal,

Száműzött csókok kísértete jár.
Örök virulásra várnak ott téged,
Glóriadíszes sok virágnővéred
Vár.

73
 Látóhatárodon túl ködlő érzés
Után nyújtottad szavak csápjait
M eg foghatatlanba fogódzva meg
Növelted szived s a látóhatárt.
( 1945)

SÍRTÁL AZ É J J E L -

Sírtál az éjjel és
Hiába nem tudod.
Mosolygó étvággyal
Ragyogó kék szemed
Reggeli aranyat
Hiába ropogtat.
Sötét volt éjjel és
Nem tudott bánatok
Voltak itt.

Nappali életünk
A latt a mélységben
Folyik egy könnyfolyó,
Éjjeli könnyfolyó.
Álmaink földjét
Öntözi termővé,
Örömvirágok
Gyökerét itatja.
Életünk alatta
Dübörgő könnyfolyón
Fekete vitorlás
Bánatok ásznak el.
Gőgösen messze
Álomnál messzebb
Nappali életünk
Partjai mellett.

Leszünk még egyszer

Kikötők egyszer
Messziről érkező
Bánatok gályái
Fekete vitorlás
Lobogódíszben
Lassan beúsznak.
Kincsrakományuk
Ki is rakodják,
Régen sírt álmod
Sötét rubiniját
Meg is találjuk.

75
M INT AKI MEZTELEN

Elmentél, elmentél,
Hanem nyitva hagytál
Valahol egy ajtót,
Mert messzire látok.
Falakon keresztül,
Hegyeken keresztül
Idegen szél fúj be
Idegen mezőkről.

Csendes, keskeny utcám

Lcbben mint a függöny.
Zuhogva zuhog be
Mérföldeknek száza.
Nem takar a környék
S mint aki meztelen,
Levegőn szokatlan
Szédülve borzongok.

Véred átfütötte
Országok térségi
Vékonyabban födnek
Pongyolád selyménél.
Nem takar a környéki
Két szemedet érzem
S minden kicsi vétkem
Száz mérföldre látszik.

76
VONATOM ZÜMMÖGI

Ez a rét a tiéd már s ott a hegyek

Fekete csendben őrzenek.
Ugy-e, már itt vagyok nálad?
Fulladva áll meg, bágyad a vágyam.
Vonatom altatva zümmögi lágyan:
»Ez a rét a tiéd már.«

Itt meg is állok. — Ablakodat

Látni már innen.
Nézésed bársony sátra alatt
Alszik itt minden.
Most én belépek észrevétlenül.
Lábujjon, lassan az estéli tájon.
Máma ne még!
Amit te látsz, azt én is látom.
Ennyi elég.

77
 ÉNEKSZÓ -

Be jó az éj, be jó
Folyó sötét folyó
A hegyek és a házak
Bársony vizében áznak
És minden dolog elmerül
Mi földre, szívre nehezül
Be jó.
Az éj, az éj van egyedül
Végtelenül.

Folyó az éj, folyó

A lelkem jó hajó
Ringatózva indul rajta.
Ár se hajtja, part se tartja.
Csak elindul egyedül,
Mert minden, minden elmerül.
Be jó.
Csak ö, csak ő van egyedül
Végtelenül.

78
e g y s z é p z s id ó l á n y a r c k é p e

Esthajnal pirja alkonyodó népnek

Gyermekkorom ködében jössz elém
És látok:
Fekete hajban roskadó fejő
Leányok
Fáradt, komoly processiója jön.
Sokan.
Pilláik mögött égő Babylon.
De súlyos pillák
Fényét rámnyitni többé sohse bírják.

Kikötő város szűk sikátora.

Este.
Egy ittas matróz támolyog
S a messze
Sós illatát vad szíve szimatolja.
Te ott születtél s borús boltjait
Laktad.
Az opálárus gyémántcsiszolóknak.

Ők tudták
Káldeus írás arany jegyeit
Gyűrűdön,
Melytől szép ujjad átölelve lankadt,
Mert ősi szekták
Bánattá bágyadt rejtelmes dühét
Vájta beléd.

79 =
Nehéz hajú fehér gyermek te,
Hogy bírod
Véredben gőzét ezer régi nép
Vérének?
Sivatagjáró rabszolgák s buja
Táncosnők,
Ereidből, hogy vérük ki nem árad?

Baráttalan barátnőm jaj sokat

Látok ha látlak.
Jaj, mosolyod mint népek vándorlása
Legázol
És gyökértelen kicsi énem félve
Lobog szeledben.

80
 SIROCCO

Sirocco, muskotályszagú
Agyam felborzolt virágmezején
Szavaknak szakadt szirmait kavarja
S a nagy csend kertjéből nehéz
Szerelmes hímporfelleget.
Szavak, apátián új szavak fogannak.
Sirocco muskotályszagú.

Valaki jő a hullámzó mezőn.

Szoknyája fodrán piros, kék szavak
S rímek bogáncsa.
Hajában szél, oh muskotályszagú,
Haja a szélben tavaszi ökörnyál.
Csillogó szálából most valaki fonja
Fonja már fonja az én lelkemet.

81
Balázs Béla: Az én utam 6
DÚS SÁBA KIRÁLYNŐ

Oh dús Sába királynő

Nagy seregestől hagysz el,
Táborod búcsúzik tőlem,
Sebeim tábora vért sír.
Ajkamtól ajkad és
Kezemtől kezed és
Fülemből hangod és •
Szememből szemed és
Hajamtól ujjaid,
Szobámból illatod,
Faláról árnyékod.
Csodáid csordái
Legelőm elhagyják.
Lelkemnek dúcából
Robbanva röppen ki
Ezernyi galambraj.
Sába királynő
Tndod-e, tudom-e
Gyönyörű falkáim
Hazaterelni?
Tudod-e, tudom-e
Táborod téretni?
Szavaid hullajtod,
Nézésed szórod
Illatod csurgatod
Idegen országon
Sába királynő.

■■ == ■= = = 82 ■ =
Idegen arcokról
Nézésed fényét
Jaj, le hogy karmoljam?
Hangodat, hangodat
Idegen fülekből
Kimerni lehet»e?

Szívemnek méhei
Illatod keresni
Idegen arcokra
Szomjasan zuhannak.
Hangodat keresve
Idegen fülekben
Dalolva bujdosnak.

Sába királynő
Sereged útjain
Szerelmem szétporzik.
Sába királynő
Csodáid tábora
Szívemet, szívemet
Táborrá törte.

83
6*
 TAVASZ CSATÁJA

A déli szél rákúszott, mint a kígyó.

Az alvó földet megmarta a kígyó,
Mézes méreggel a dühös tavasz.
Vigyázz!

Remegő rét borzolja vékony szőrét

Lila felhők alatt,
Sovány kamasz fák kis, zöld szemei
Riadva néznek,
Mi ez?

Langyos tavasz kúszott rá, mint a kígyó

S virágot vérzik a mező.
Gyerekleányok tágult szemei
Riadva kérdik:
Mi lesz?

Lila felhők gördülnek. Ólmos mámor

Gázol s portyázó illatok
Száguldanak át rémült szíveken:
Dühös hordái a tavasznak.
Hiába minden.

A déli szélbe karmolnak az ágak.

Távoli dörgés.
A nyírfák törzse sápadtan világít.
Zápor, zápor!

84 -=
Dús langyos méreg méze csordul, árad.
Forró, szagos fúvósa gyúló láznak.
A fájó föld lázadva lángol
Az éj elé.

S az éj megáll lila felhők között,

Egy sárga fal haldokló tüze mar még,
A nyírfák fehér izzása dacol még
És áll és néz a sötét keselyű.

De ím a hold nagy ítélete jő.

Ezüst csodáján elcsitul a rét.
S az ámuló gyümölcsfákon kigyulnak
Az anyák fehér mártírglóriái.

85
 BEJÖTT AZ ÉG

Sok régi ősznek lombja hull ma bennem.

Nagy, néma, sárga havazás alatt
Guggol a lelkem.
Pedig kint vége: sárban már a lomb.
Bejött az ég a nyirkos gally közé.

Jaj, máskor szárnyas, arany szekerek

Zúgtak be gőggel őszi sarcot szedni.
Szép csoda volt.
Utána néztem, mint a napnak este,
Hogy nyit az égen nagy arany kaput —

Mért nem volt most is világtágulás?

Mellemre szűkült és ijedve láttam:
Bejött az ég
Az ágak között, mintha kihűlt szobába,
Melyről leszedtek ajtót, ablakot.

Álmomban húzták rólam le a lombot

S csupasz bőrömhöz ér a hideg ég.
Azért a lelkem
Most régi őszök arany bánatába
Rejtőzik régi lombhullás alá.

86
karjaid fénylő kapuja
KITÁRULT

LÁSD ITT VAGYOK

K arjaid fénylő kapuja kitárult.

Hőkölve állok meg és kérdezem:
Csak ennyi út volt s ennyi szenvedés?
Mert feltámadás kettő nem leszen.
Nincs több megérkezés
S elébe halni hiába siettem.

Megállók, hogy az út porát leverjem.

Sötét, nyers kínok szennyével hogyan
Térjek be hozzád?
Mert jaj nekünk, ha fénylő-boldogan
Nem tud felinni engem most az orcád
Mint égő hajnal illő éji felhőt.

Lásd itt vagyok, de jaj nekünk, ha vérem

Egy cseppjét is nem süti át csodád
S el nem fájt kínok mérge jön velem.
Ne verjem inkább le mint út porát
Az életem? —
K arjaid fénylő kapuja kitárult.

87
 TUDOM

Régen jössz mögöttem,

Lábujjhegyen mögöttem
Tudom.
Zörgött a fű is néha,
Ajtó csapódott néha,
Emlékek borzolódtak
Mint gyenge fű a réten,
Mögöttem
Szoknyád szelében.
Én múltam múlni hagytam
Dúlttá lakottan, hagytam,
Tudom.
És fénylik fényességgel,
Sohsemvolt fényességgel.
Oh takarító tündér.
Valaki jár ott csendbe
Mögöttem
S tisztogat benne.
Én múltam múlni hagytam,
Lerongyolódni hagytam,
Tudom.
És mégis itt van minden
Hímes ruhámul minden.
Oh szép palotahölgyem.
Valaki hordja vágyát
Mögöttem:
Múltam palástját.

88
SZERETÖSZOMORÍTÓ

Régóta jössz mögöttem,

Lábujjhegyen mögöttem
Asszonyszemekben láttam,
Barátszemekben láttam,
Valaki tükröződik,
Mögülem tükröződik.
Azért volt síró mind is,
Kísértetlátó mind is,
Oh barátszomorító,
Szeretőszomorító. —

Gyermekkoromban egyszer
Találkoztunk mi egyszer,
Mikor először mentem,
Kapun kinézni mentem,
Mikor először öltem
Pillét, bogarat öltem
És egyedül először
Voltam magam először
És te voltál az első,
Kinek mondottam sírva:
Hazudtam.

Hazudni mért nem féltem?

És ölni mért nem féltem?
Szemet behunyva mindig
Lehetett bújni mindig
Egy láthatatlan ölbe,
Erős nagy csendöbölbe.
Az igazság mögöttem
Lábujjon jött mögöttem
Azért volt minden, minden.

De immár kitévedtem
Szeretők vidékéről,
Barátok vidékéről
Magány sivatagába
És kiáltottam jajjal:
Nincs, aki engem ismer?
És im vállamra tetted
Kezeid csendjét lágyan:
Csak én ismerlek téged,
Mert én voltam az első.
Azóta én követlek,
Én barátszomorító,
Szeretőszomorító,
Utaid hazugító,
Érkezted igazító.
Lábujjhegyen követlek,
De most már kezed adjad,
Eleget kóboroltál,
Utunkra visszaviszlek.

90
ANANGARÁGA ALTATÓJA

Aludj, Anangarága. Eleresztelek.

Oldd el a lelked borús kikötőmből.
Álomszelek — szabad szelek,
Túllátnak rajtam a behunyt szemek.
Aludj, Anangarága.
Álmaid partján hadd bolyongjak én.
Hadd légy te messze és hadd várjam én
Alázatosan visszatértedet.
Vártál virrasztva engem eleget,
Aludj, Anangarága.
Álmaim partján te bolyongtál eddig
Reszketve, váró, viharba kinéző.
Most fáradt vagy, oh, fáradt vágytól véres.
Ugy*e, nehéz szeretni engem, édes?
Aludj, Anangarága.
Ugy-e, nehéz szeretni engem, édes?
Most add ölembe fejed és pihenj.
Magányos könnytől tikkadt lesz az éjjel.
Te szerelmetlen hűvös csillagfénnyel
Álmodj, Anangarága.
•
Sólymom, repülj. Most feleresztelek.
Most álmod felcsap két karom közül,
Mint Ábel füstje. Mert ki áldoz többet?
Az Úristen most velem békét köthet.
Repülj, Anangarága.
MOST MÁR ÍGY VAN

Eddig úgy volt: Minden reggel

Álmom úszó hajójával
Éjvizeken tévelygővel
Nap szig'etjén kikötöttem,
Ezüst szigetjén kiszálltam,
Akkor mondtam: megérkeztem.
Otthon vagyok.

Most már így van: Minden este

Álmom úszó hajójára,
Éjvizekre indulóra
Szállók vágyva, messze nézve
Szállók éjvizek sirálya,
Akkor mondom: indulok már
Hazafelé.

Eddig úgy volt: minden reggel

Napom fehér kapujába
Léptem fehér kápolnába.
Boltos oltár minden óra.
Mind megállás, áldott szállás,
Mindet lakni ott maradtam.
Örizőül magam hagytam
S napok sorján sokasodván,
Időm mentén, ezerszer én:
Állt a tábor.

93 =
Most már így van: minden reggel
Új napomba hogyha lépek,
Alagút csak, melybe térek,
Benne szállás, nincs megállás.
Alagútnak túlsó szája
Napjaimat issza tátva.
8 mögöttem az idő mozdul,
Tenger tábor útnak indul:
Ezer napból ezer énem
Zúduló zarándoklással
Hozzád.

93
 VARLAK

Óriás órák csarnokain által

Csendülnek lépések. Valaki jő.
Szikrázó percek forró záporával
Zuhog arcomba az idő.
Várlak.

Szomjú utak kanyargó száguldása

Görbül elém, hogy érkezésed lássa.
Száz vágycsatorna. Most szakad a révbe:
Ájnltan ájul lábaid elébe.
Várlak.

S az utcák hosszán nyomomban maradt

Emlékek állnak néma sorfalat
És zászlóthajtva kegyelemre várnak.

94
TAVASZI ÁRADÁS

Édes, vigyázz, a tavasz árad.

Dalolva árad.
Nézd, úszó tájak, elsodort dalok,
Múlt illatok,
Tépett szívek örvénye kavarog.
A tavasz árad.
Dalolva önti be szobámba
A te szobádat.

Édes, vigyázz, a vágyam árad.

Dalolva árad.
Ha száz fal is, átvékonyul.
Karom kinyúl.
Falakon által, falakon túl
Vágyad elérem.
Dalolva zúg be ereidbe
Aradó vérem.

Kavargó örvényben fuldokló tájak

És mindbe látlak.
Ezerszer látlak. Üvegfalak:
Minden hegyek átlátszanak.
Ezer látástól röpülök vakon
És összezúzom majd magam
Mint méh az ablakon.

= 95
HOL VAGY ANANGARÁGA?

Hol vagy Anangarága?

A szépség messze van.
Szépség szomorúsága,
A bánat messze van.
Szívemet hazavárja.
A szívem messze van.
Hol vagy Anangarága?
Hol vagy Anangarága?
A csókod messze van.
És elviszi az ajkam
És ajkam messze van.
Szavait hazavárja,
A szava messze van.
Hol vagy Anangarága?
Hol vagy Anangarága?
A tested messze van.
Karom fonódik rája
És karom messze van.
Testemet hazavárja
Testem is messze van.
Hol vagy Anangarága?
Hol vagy Anangarága?
Öledben engem ringatsz
Ringató messzeségben.
Ringató messzeségben
Alvónak vagyok álma.
Oh dajkám, messzeségem,
Hol vagy Anangarága?

■■■■■ J 96 = ■ ■ ■ = =
URAM, MI T ŐRÖLSZ
FÁJÁSODDAL RENNEM?
Eget tükröz a tó vize, de többször
Tükröz a híg ég földi képeket.
Ha felvetettem kék gyerm ekszem em
Isten nevével szerettem a földet.

M esszi felhők ábrái lelkem tükrén

Karcolt titkos betűkként
Értelm et fájtak, melyet földön
Keresni indultam el s élni
Valóságos földön. (1945)

Filti nel limo dicon : Tristi furnmo

N ell’ aer dolce che dal sol s'allegra
Portanto dentro accidioso furnmo.
Dante : — In fér no

BORÚS ZÁSZLÓVAL ~

Dalos lepke-szelek velem bírókra keltek

8 remeg a bánat mázsás lobogója
Mint szürke reggel fázó éji felleg.

A langyos ég fényét zuhantva szórja

Csodák és csókok, mérges mámorok
Tengere támad lengő lobogómra.
Szépség falkái, hajrá, most befogtok.
(Isten vakító, süketítő hadja.)
»Add meg magad. Légy boldog, boldog, boldog!«

=" s= = 97 :.
Balázs Béla: Az én utam 7
Mert bűn a bánat. Isten nem akarja.
Mert ősi árnyat, sötét Istenvágyat
Hasít a fénybe, mely arcát takarja.

Mert sötétség volt fényeknek előtte,

Holott az úrnak lelke lebegett
Árnyvizeken, árnyában tükröződve.

Mert gyűlöli a szomjas lelkeket,

Vizét kik isszák s kikből visszaárad
Eloltván minden fényességeket.
Borús zászlóval indultam utánad
Uram ki vagy örömfelhők megett
És daccal állom záporló csodádat.
De könnyes szemmel nézem azokat
Mi fér szívükbe? Mily hitvány, kevés.
S én ujjam közt elcsurgatok sokat.

Holott tudom, hogy bűn s vár szörnyű büntetés.

98
FOROGNAK A KÉSEK

Urain, uram, forognak a kések

Mellemben, a forró, finom kések.
Mit kapok érte, hogy most szenvedek?
Nem bánt senki, te se bántasz engem.
Magam sétálni füzes partra mentem
S a ködben, messze tülkölt egy hajó.

Mert szívembe minden szavad hangzott,

Tettél benne könnyű, késes malmot.
Elindul, ha egy illat ismerős.
S nagy esték bársony áradása rajta,
Hajnalforrások arany vize hajtja.
Uram, mit őrölsz fájásoddal bennem?

Minden dalra forognak a kések,

Zengő búvá őrlődik az élet,
A láncossorsú, daltalan, nehéz.
Szépséged bús viharával hajtod
Ezer mellben ezer véres malmod
És lészen uram majd a másvilág,

99
7*
AZ ARARÁTON

Nézz le Úristen, nézz le,

Valami nincs itt rendben.
Én azt mondottam, itt vagyok
És nem vettél el engem.

Uram, én levetkőztem,
Mégis meztelen vagyok,
Fülem befogtam és süket,
Hunyt szemeim vakok.
Virágtalan a kóró.
Valami nincs itt rendbe:
Szívem pusztává pusztítottam
És nem kiáltasz benne.
Fekete semmiben semmi
Meztelen, meredő kérdés.
Repül a nyíl, ha célt nem állsz is
És nincsen visszatérés.
Oh, uram, füleidben
K iált és nincs mit tenned,
Mert én hiszek, mert én hiszek,
Mert mégis hiszek benned.
Viharos Araráton
Szivárványtalan éjben
Tépett gyökerem űrbe karmol
És nem mozdul a szélben.

100
Oh, aram, nincs mit tenned,
Már szeretődet hívjad,
Alázott hajló fejemnek alá
A térded igazítsad.

Mert sötét üstökösként

Majd szívszörnyesztve száll.
Mert zuhanni fog az űrben,
Míg öledre talál.

101
 TRISTAN HAJÓJÁN V'

Fényednek tőrét megmártottad bennem:

Csordul a vágy: vágy vágyódása vágyra.
A nagy bújósdi életre, halálra.
Te keressz engem, mondd, vagy én kereslek?
Mert csillagokba botlottam gyakorta,
Szent illatok állották el utam
S hívó szavadnak hálója, uram,
Hullott reám, hogy tovább ne eresszen.
De árkon, bokron, minden boldogságon,
Minden űzöttön már keresztül űzve,
Nézd, nem a tüske, nram, nem a tüske,
A puha rózsák véreztek meg engem.
Mert árkon, bokron törtetvén utánad,
Izedtől édes szívek között járok.
Mondd, mi neked a bokor és az árok?
Ajkammal úttá gázoljak-e mindent?
Mert asszonyom szemén besüt az ég,
Ragyog az .ég, de szeme nem ragyog.
Mondd, láthatatlan szolgaangyalok
Az élet minden szeretnivalói?
Mert már tudom, a szépség nem te vagy
És nem te vagy a gondolatnak fénye,
És lakatlan a jóság boldog mélye.
A jóság, még a jóság sem te vagy.

-.......................... 102 ----------------------------------=

És minden bokrod rezzenését látom.
Takarod-é vagy mutatod magad?
Nevetem édes kacérságodat,
Lásd, térdenállva nevetlek, Uram.

Mert vágyhajóm bár vágyvihar hajítja

És minden part a vitorlámba fordul,
Kormányon markom, lássad, meg se mozdul,
Mert jó hajó a vágy, a vágy, a vágy.

Tengerek törnek, partok elmerülnek.

Örök hajó a vágy, a vágy, a vágy.
Habszerelem, habgondolat, habélet.
De kősziklám a vágy, a vágy, a vágy.

Te keressz engem, mondd, vagy én kereslek?

Mert asszonyomat édes kikötőnek
Küldted, a szívét jó horgonyvetőnek.
De asszonyom a vágy, a vágy, a vágy.

Már kikötőid mind tehozzád kötnek,

Horgonyom horgán himbálok az űrben.
Magad te űzted, Uram, nem én űztem.
Te vagy a vágy, a vágy, a vágy.

103
KOLDUSÉNEK

Szegény, szerény vándorlegény

Jött idegenből jövevény
Adjatok munkát, kenyeret.

Koronát, trónust adjatok

Oh, uralkodni hagyjatok,
Segítsetek meg engemet.

Hordanék zsákot szívesen,

Söpörnék utcát tisztesen,
De nem tudok, de nem lehet.

Jó emberek éhen halok.

Szegény vándorkirály vagyok
És nem tanultam egyebet.

Állok az utcaszegleten
Alázatosan csendesen.
Oh lássatok meg engemet.

Isten nevében egy falat:

Nyissatok nekem sorfalat
És áldva áldom a kegyet.

Mert nincs az én szívemben gőg.

Én minden hajló térd előtt
Mélyen meghajtom térdemet.

104
MEG KELL HALNOM ITT

Én nem tudom kik vagytok emberek.

Én nem szeretlek, nem kerestelek.
Csukott ajtótok két öklömtől véres
És küszöbötök az ajkamtól véres.
Eresszetek be: meg kell halnom itt.
Ne kérdjétek ki küldött. Nem tudom.
Jaj, elfeledtem a hosszú úton.
De hajtó ostor suhogása hajtott
S csodálva hallom hangomban a hangot,
Hogy néktek szól s hogy meg kell halnom itt.
Gőgös hírmondók mondották már nektek
Ős népzengését fajta-üzenetnek.
Seregnek élén léptek ők elétek.
Én egyedül, nevem se tudva lépek:
Jött-ment csavargó. Meg kell halnom itt.
Egyedül jöttem, búgó nyíl az űrben.
A népeket s fajtákat átrepültem.
Fiatal népek, fiatal fajok. '
Ősibb ősöknek küldöttje vagyok.
Felejtett ősért kell meghalnom itt.

Csukott ajtótok két öklömtől véres

És küszöbötök az ajkamtól véres.
Nem ismerlek, de jaj eresszetek,
Mert úgy rendelték ismeretlenek,
Hogy tiértetek meg kell halnom itt.

= = = = = = = = 105 ^ ^ = = = =
H A R M A D I K K Ö N Y V

1923
BÉCS

FÉRFIÉNEK
 Országait az nem bánja
Tűzhelyeit tüzrehányja.

ÁRION

Zengő delfinek fogjatok fel.

Magyar hajóból a magyar urak
Hazátlannak im engem kivetettek.
Zengő delfinek, édes szavaim,
Talajjá sűrűit, dús magyar szavak,
Rajtatok állok magyar televényen.
Kunsági rétek gyenge fűszaga,
Lehelt ezüstje hajnalló Tiszának,
Voltatok illat s muzsikának füstje.
Szirtié szorultok, keményedtek kővé.
Rátok rakom most lakóházamat,
Magyar uraknak földjén soha többé.
Erdő-szavak sűrűje, tükrös tószavak,
Bús esti pornak melegjét aranylók:
Hazám, kies föld, szavaim vidéke.
Füstöljetek fel engem fellegekbe.
Bíborhegy ég a rónaság felett,
Ha szívemet a színetekbe vérzem.
Véslek magamnak akkor sarcophaggá,
Mely földtelen megáll fennt az időben:
Omló vizek felett a maradó szivárvány.

109 ~ . . .. --------
EMIGRÁCIÓS KARÁCSONYI
ÉNEK

Ne nézz vissza szegény párom.

Túl vagyunk már hét határon
Köd előttünk, köd utánunk,
Ki tudja, hogy merre járunk?
Magyar pusztán téli szél vág.
Tűzhelyünket kioltották.
És fekete minden ablak.
Nézzél csillagot magadnak.
Ne nézz vissza, nézz az égre.
Nézd a jászol felett ég-e?
Hallasz-e az éjben hangot,
Szent karácsonyi harangot?
Napkeletről vagyunk útba.
Ez az út királyok útja.
Országukat elvetőké,
Szomjas csillagkeresőké.
Hallasz-e az éjben hangot,
Szent karácsonyi harangot?
Aki ezt a hangot érti,
Nem fog többé visszatérni.
Országait az nem bánja.
Tűzhelyeit tűzre hányja.
Magos égen ég a máglya:
Betlehemi csillag lángja.
TUDOM URAM, MI T Ö R T É N T

Tudom Uram, mi történt: hazahoztál.

Hogy ne legyek többé elhagyatott árva
Csordából kivertél magányos pusztára.

Házamat is tetted földdel egyenlővé.

Mert postagalambok dúcai a házak.
Hazátlanná tettél, hogy hazataláljak.

Ruhámat elvetted, hogy ne dideregjek

S fejem alól párnám, hogy árva fejem
Legyen hová hajtsam, biztos térdeden.

Arcom álarcát is letépted rólam.

Szívemről is véres álszívek szakadnak.
Most már uram rajta, hámozz le magadnak.

Mert póstagalamb dúca minden élet

És nagyon sok, hidd el, amit ott hagyok.
Uram, meg ne álljunk. Én készen vagyok.

111
 AZ UTAK

Fekete égen, valahol

Jajgatnak vándor vadludak.
Karcsú ívű országutak
Nyújtóznak, várva hallgatag,
Az éjnek bársony hüvelyében, rejtve.

Tudom, tudom, ti vándor vadludak,

Most mozdulnak az éjben az utak,
Most kanyarogva kúsznak közelebb,
Most marnak szíven. — Ja j száll odafenn,
November sír a tarló réteken
És holnap már földönfutó leszek.

112
 HÁROM PIROS RÓZSA

Három piros rózsa kihajlott az útra.

Tüske nem akasztott, illat megakasztott,
Három piros rózsa engem leszakasztott.

Három piros rózsa, engem ne szakíts le.

Leszakadtam máshol, leszakadtam távol,
Messze Tisza partján egy jegenyefáról.

Tátrai fenyőről barna ciprus tépett.

Ágról leszakadtam, ágon felakadtam,
Szívemet, szívemet nem a fáknak adtam.

Nem is lehet innen már hazatalálni.

Csillagzápor elől eresz alá állni,
Istenboruláskor lágy fészekre szállni.

Ágról ha szakadtam, gyökerem is volt tán?

Feleljed ha kérdik: azt az ágak érzik.
Ottan voltam otthon, ahol jobban vérzik.

Mert aki a Tisza vizét issza,

Ánnak fáj — annak fáj,
Fáj annak a szíve vissza.

113
Balázs Béla: Az én utam 8
F ORDULOK ARCCAL
MOST A FÖLD FELÉ

ZSOLTÁR ÉS UTÓHANG

I.
Láss meg, uram, mert újra itt vagyok,
Tékozlóként, ki szívét tékozolta,
Holott ős titkod benne sajgott.
Láss meg, uram: múlandó emberek
Száradó könnye szennyezte be lelkem,
Mely szellemeknek tiszta kútja volt.
Láss meg, uram, s az örökkévalóság
Hűs tengerében mosdass szívtelenre:
Bukott tündéred embert szeretett.
■e
II.
Titkod vérző stigmáit döfd belém.
Fájjál, uram, fájjál, hogy más ne fájjon,
S meg ne pihenjek kicsiny bánatokban.
♦
Verj meg kezeddel s a férges időt
Szakítsd le rólam, hogy meztelenül
Lehelletednek viharában álljak.

___ :^ z= == 114 = = = = = =
S hol planétáid orgonája dördít
Boltot föiém s örök vágyoszlopok
Nyúlnak egedbe: templomodban nyugszom.

ni.
Hadd járjak véled újra a mezőn,
Hol társalkodván örök illatokkal,
A hervadó virágot lépje lábam.
Fogjam a fényt, a fáklyát dobjam el,
S örök zenédnek koszorúit hordván,
A hegedűket szívem ne ismerje.
És ne ismerjek embert. Mert a lélek
Örök nyílként jő ezren átrepülve,
Csak annak tartsam szívemet elébe.
Zajló időnek folyása felett én
Szitakötőként fényedben lebegjek,
S a fuldoklóknak jajját meg ne halljam.
Énekemet, mint Memnon-szobrokét,
Örök nap költse örök sivatagban,
S bús karaván lent porzó útját meg ne lássam.
De süketíts meg, mert még hallom őket,
Karomat törd le, hogy értük ne nyúljak.
Szememet szúrd ki, mert még könnyezik.
S a szívemet, tépd ki a szívemet,
Mert szánalomnak horga akadt benne
És fáj és húz és mit tegyek, uram?

= s= = 115 -=S=TC— :■ j
8
Vállamon Jézus és Kristófként engem
Jézusnak terhe a mélységbe nyomjon?

Most némíts el, uram! Mert ez a Sátán!

 VÖRÖS TAVASZ ELÉBE

Most búcsúzzunk el egymástól, Urain.

Árad a föld és tajtékos tavasz
Dagasztja föl a mély völgyek sötétjét.
Égnéző várták ormai merülnek.
Most búcsúzzunk el, mert csillagmagányos
Négyszem-között már többé nem beszélünk.
Vak völgy fölött, szép függő hidakon
Szomszédolni egymáshoz át nem járunk.
Köldökszakasztó születés szakít:
Letép a földnek áradása rólad.
Csókolj meg engem még egyszer, Uram,
Ezer év múlva látjuk újra egymást.
Fordulok arccal most a föld felé
8 köszöntelek halálos nagy tavasz.
Hullt-e már csillag hullámodba, hullt-e?
Van-e már néma fövenyedben gyöngy?
Áradj rám, áradj! Föld, dalolva várlak.
Dalommal verlek, ágaskodj az égre.
Magam vetkőzöm s már borítalak
Szememre, mint a szeretőm haját.
És lesz majd éjjel, hogy az Úrnak arca
Kél újra és nem tükrözi színed.
Ákkor mint süllyedt városok harangja
Meg fog kondulni mélyedben szívem.
 OH, É N TÜZEM

Mint csiga szarvát, húzd be csendesen,

Már messzesöprő sugaraid húzd be,
Oh én tüzem. Mert régi tűz vagy.

Eltébolyodott régi Istenek

Maguknak fáklyát gyújtottak s utukra
Emberszívekből késeit gyanta égett.

Égi sétálók fényessége húnyj el.

Fénytelen útra indulj most magad.
A sötét földön megmozdult az ember.

Mozdul az ember. Más tűz kell neki.

Mely nem csupán világít hanem éget,
Nem m utatja csak: töri az utat.

Fénytelen tűz, világosság'talan,

Vakok fáklyája, süketeknek kürtje,
Barlangos-kínú sötét emberégés.

Magvadnak magva váljék most és lássam,

Hogy fénytelen, világosságtalan,
Majd tűz maradsz-e még, oh, én tüzem?

Tündöklő lángod arany hüvelyében

Sötéten éles, forró penge ég-e?
Hogy vágsz-e még, ahol már nem világítsz?
R ejtesz-e p en g ét, forrót, é leset,
Mely mozdulni tud még és felhasítja
Szép tündöklésedet, oh, én tüzem?

De gondolom, hogy jó lobogó voltál:

Lobogj fel most és égesd el magad.

119
 SZÓLOK ANYÁMHOZ

Tudom, anyám vagy. Mert sokszor nem gondol­

tam veled.
De legdühödtebb viharnapjaim titkos mélyéről
édes mosoly fájt fel. Csenddé derült tegnapok tudá­
sát mosolyogtad rám: »Máskor is így volt«.
És mint idegen zsivajban, ha gyermeknevemet
hallom, körülnézek, nem látok senkit, de a kétkedés­
nek bánatselyme simul arcomra: »Hát ennyi az
egész? Ez se minden.«
Tudom, anyám vagy. Mert nem veled éltem és
messzire költöztem az emberek közé.
De látatlanul hordtalak mögöttem, bújtató vég­
telenséged csillagos csigaházát és titkos biztonságod
volt mindig a névtelen, édes bánat.
Oh, titkos biztonságod elárult mindent, amit
megöleltem.
Mert hűtlen már, aki emberbajba nem tud bele­
halni és nincs horgonyunk más, hanem csak az el­
kötelezett halál.
De a T;e végtelen öled a halált leringatja rólam.
Tudom, anyám vagy. Mert szívszakasztó, nehéz
édesség volt megtérni hozzád.
Mikor éjszaka felmentem a hegyek közé, a feny­
ves feketéjében megjelent rajzolatlan arcod, a csend­
nek roppant kapui csukódtak néma dördüléssel a

.......120 ..........................
távoli völgyben és túlnan elmerültek minden ember­
dolgok, melyeket szerettem.
A nincs-tovább szent pihenője fájt és a végső
megtérés játékká alázta égő csatámat.
A Saturnus kerekei gázolták kicsiny sírásomat
és vonagló szívem bágyadva zsibbadt örök törvé­
nyed merítő feneketlenébe.
Ismerem arcodat. Mert gyakran hajoltam suga­
ras víztükör fölé, holott énrám (számkivetettre) én-
magam arca nézett belőled, mint ki az országból
sohse jött ki.
Láttam a Tátra sápadt gránitszakadékai között
őrülten bolygó holdat is.
Déli nap arany mázsái alatt repedő lándzsáit
dermedt kukoricásnak érzem s alkonyi felhők messzi
fényjeleit tudom.
Tavaszi völgyről hámló hajnali köd alatt elő­
ször meztelen pázsit nyirkos húsa megrándul simo­
gató kezem alatt, mint az ideges paripa bőre.
És az ibolyát alkonyodó Tisza is, ha szólítom,
karomra kanyarog, mint testvérem, a kígyó.
De a széttépett katona csomós vérére pipacsot
felel a te földed.
Az arató napszámos savanyú izzadságára búza­
virágot énekel. Búzavirágot.
A diilőút fárasztó sarában, piszkos, köhögő, vén
kocsis mögött a te estéd glóriás csodája kél, hárfás
angyalok arany bárkája úszik el az arcotemelő he­
gyek felett.

121
 Tudom anyám vagy. De ha most elhagyni téged
nem tudnálak, szépségedet látó két szemem ki­
szúrnám.
Mert a rév gyilkos ellensége az útnak.
Megváltás: harcot gyalázó.
Végső szent értelmed gyönyörűsége kínunkat
csúfolja hiúnak.
És bizony jaj a vándornak, aki látja hazáját.
Csodáid családjából engem kieresszél. Mert gyö­
kerem benned telel, anyám, de a fiú keserű szere­
lemmel idegen kalandra kinőjjön.
Akarok lenni leszakadt árva, hogy tudjak
szeretni.
Eltévedt bujdosó akarok lenni, hogy életvándor­
lásom csúfolt játék ne maradjon.
És legyek halandó, hogy adni tudjak.
Mert az én szélbeszórt testvéreimnek vagyon
egyetlen hatalmas csodájuk, mellyel örökkévalósá­
godat sarkaiból kiemelik:
Hogy meg tudnak halni valamiért.
Talán el is feledlek, mint fiú az anyját szere­
lemben felejti.
Talán el is feledlek. Mert az embersírás nagy
felejtető.
De tudjad te, hogy hűségesed mégis én vagyok.
A te n y á ja d a t terelem o d a k in t szik es, rossz
leg elő k ö n és v é g ső b ék esség ed k a rá m já b a u to lsó n a k
térek be este.

m
 Látom, hogy mások altató nagy szárnyad alatt
bújnak, mikor az élet karvalya kering szívük fölött.
De engemet szeress te jobban. Mert engem mesz-
szebbre ereszt ki nagy kötésünk.
Mert a kivert, messzire űzött, bitang embersors
örök gyökeredről nem fog leszakadni, míg az én szí­
vem erős hídja le nem szakad.

133
 ODISSZEUSZ

Kötözzetek az ember árbocához,

Testvéreim, ti süket evezősök.
Kötözzetek az ember árbocához,
Mert odaátról hallok éneket.
A végtelenség bazaltzuhatagja
Harsog kicsiny vándorhajónkra zsoltárt,
S jaj édes, édes bölcsődalt örvénylik
Hívó mélysége örök eredetnek.
Szögezzetek szögekkel magatokhoz,
Mert engemet dalolnak odaátról.
Szögezzetek szögekkel magatokhoz,
Mert hazahívnak dalos Istenek.
Áldott legyen ti fületeknek vértje,
Áldott a páncél vad szíveteken.
Mert markotokból angyalmuzsika
Nem andalítja ki az evezőket.

Te tengerbolygó, haragos süketség,

Te fogsz beúszni zengő kikötőbe.
Mert fordul mostan sötét idegenbe,
Nem hazafelé visz az út haza.

De hordani fog engem is hajód.

Emberkín nyársa bennem a gerinc már
S árbóchegyére tűzött koponyám
Fáklyája kormol égi énekekre.

= = = = = = 124
GYŰLÖLET VEZEKLÉSE

Zsugori gonddal gyűjtöm minden kínom.

És melyet kedvem eddig szélbe rázott,
Megtakarítom a szomorúságot
És minden ütést, mellyel versz uram.

Gyűjtöm vagyonnak, hogy fizetni tudjak.

Mert én, Uram, most nem készülök jóra,
Készülök drága, gonosz dáridóra
És nem szeretek hozómra mulatni.

Feketefényű, veszett gyűlöletre,

Sajgó szerelmen kifent gyűlöletre,
Készülök búsult gyilkos gyűlöletre
Szívemszakasztó gyűlölt gyűlöletre.

Tudom az árát. Megveheted rajtam.

És talán kezdjünk számolni Uram.
Mert hátha nem lesz hosszú az utam
S mentén vesszőid sokasága nem fér?

De bizony mondom nincs több szenvedés

Bután véletlen, s mit törvényed ró rám,
Bősz értelemmel, minden sötét órám
Fekete vasból vert toronnyá épül.

125
 HISZEK A HITBEN

Bizony sötét van néha és

Az éjszakának fekete kövén
Megtiizesednek szemednek fúrói.

Akkor csak hallgass. Odaát kopog.

Valahol messze dolgoznak elébed
S az alagút, tévedni, nem ereszt ki.

Bizony, már eél sincs néha és

Száz útnak bokra szívja száz felé
Gyökeretalvó, fájó véredet.

Csak add a véred, adjad tavaszig.

Nőjjön a szár. Virág aztán hasad.
Leghosszabb utad végén. Majd tavasszal.

Addig a híd tartja a partokat

És könnyből szem, mosolyból száj fakad.
És hitből Isten. — Majd tavasszal.

126
H Á R O M O D A

ADY ENDRE HALÁLÁRA

Köszönjük néked, hogy legelső voltál.

Elérhetetlen és hódoltató.
Köszönjük néked, mert hódolni jó
És fáj a mindig-egyenes gerinc.

F ájt hordani terhét a tiszteletnek

S áldozni melyre rakjuk, nem volt oltár.
Köszönjük néked, hogy oltárunk voltál
És templomunk, kalaplevétető.

Mert ünnep van, ha van kit ünnepelni.

Magosság van, ha felnézni lehet.
Ki leborulhat felemelkedett.
De fáj a tetők sivár árvasága.

És köszönjük, hogy testvérek lehettünk.

Mert meghajolván mind összehajoltunk,
Egy kupoládba békült ívek voltunk,
Mi, fájva-dacos templomkeresők.

Most felszeghetjük árva fejeinket.

Meredek gőggel égnek borzadott,
Szálkás árbocok fogunk állni ott,
Vad fejfaerdő, a sírod körül.

...127 ■■■■■■ ~ s =
 LEGENDA KÉSZÜL
(Korvin Ottó emlékére.)

Soha még, soha még ilyen árva csatát.

Meztelenül harcoltatok és a halálba
Lelketek is egyedül szállt. Harcos elődök
Árnya se várta ott körbe köszöntve kupával.
Régi csaták muzsikája se gőzölt
Búsharagos mámorsisakot fejetekre.
Roppant ősi legendák kürtje üvöltő
Szörnyetegekként nem taposott utcákat elétek.
Meztelen eszmével, jeges űrben, árva legelsők,
Veletek hadak útján nem harcoltak az ősök.
Ti világ árvái, őstelen hősök, jaj, ti ezerszer hősök.

Meg kell halnotok itt, fegyvertelen, árva legelsők

Nem diadal, de legenda virágzik itt holnapi harcra
Dallá halnotok így kell, mert csak a dal diadalmas.
Nevetek csatabárdja ha zúg majd és röpülő lobogókon
A ti véretek bíbora leng unokáknak előtte,
Hadak útján akkor harsogó lelketek árja
Proletár seregek rohamát diadalra röpíti.

128
 EGY GONDOLKODÓHOZ

Yad homlokodnak fölhős sziklái alá

Vagy eltemetve és véresre tört már
Az asszonyoknak puha tenyere.

Harmadnapot így vársz te. Sziklagörgető

Angyalt, sóhajtó kínnal így vársz,
Emberkiásót minden gondolat alól.

Hanem én látom a te szívedet.

Volna az kunyhó kerttel és lugassal.
Ám úgy tetszett a halhatatlanoknak
Mulatni hozzád, hogy betérjenek.

Szelíd jobbágy vagy és alázatosan

Terítesz asztalt hangos uraságnak.
Isten-étvágynak kevés életed,
Töltőd halk véred csengő kelyheikbe.
\
Glóriák fénye riasztja az éjjelt.
Kürtődből lángja az örök szavaknak.
S te szégyeled siratni kertedet,
Legázolt kertedet s a feldúlt lugast.

Nem vagy te hős, harcos vezér te nem vagy.

Árnyékká haltál Isten sugarában.
Napóránk vézna, bús árnyéka vagy,
Hogy mutassad a népeknek időit.

= = = = = 1 2 9 --------------- .
Balázs Béla: Az én utam 9
Agyad virrasztó máglyáival egyszer
Üj emberhajnalt imádkozva vártál,
lm pirkad és te, fáradt templomszolga,
Oltárod lángját csendesen eloltod.

Vad homlokodnak fölhős sziklái alá

Vagy eltemetve és véresre tört már
Az asszonyoknak puha tenyere.

Harmadnapot így vársz te. Sziklagörgető

Angyalt, sóhajtó kínnal, így vársz,
Emberkiásót minden gondolat alól.

130
NEM FÉR TÖBB SZÉPSÉG

SZÜRET

Anangaraga őszül a hajunk.

Tudsz-e szép, boldog szüreti nótát?
Búcsúzó kertünk aranyat szór rád.
Lásd, gazdagok vagyunk.

Múlt kínjaink glóriát énekelnek.

Piros rózsákká nyíltak sebeink.
És gyöngyös könnyek édes fürtje int
Súlyos gerezdeken.
Lásd, színesednek már az esti felhők.
Túlömlő kertünk habzik
<*
fel az égre.
Nem fér több szépség erre a vidékre.
Gyerünk tovább?

Sok ígérettel még adós az élet?

Engedjük el szegénynek, vesd oda.
És nem szórt ennyi kincset még soha
Királyi pár.

Tornyunkról nézz le. Ennyit éltünk.

Szüretelő arany szeptember ég.
Most mosolyogj királynőm, ints: elég.
Szerettük egymást.

= 131 ----------------- = ==
9*
És este majd koccintunk büszke búcsút.
Vállamra hajtod mámoros fejed
És elsiratjuk boldog siratással
A legszebb életet.

132
MOST MÁR EL NE HAGYJ

Anangaraga most már el ne hagyj.

Mert Istennek pásztorleánya vagy.
Mert szívemet oly messzire,
Oly messzire szerettem el utánad:
Kolompja nélkül szétfutott a nyájad.

Szerte szóródtam borúba bukva.

Szívem lámpását tedd ablakunkba.
Tedd ki, hogy fájjon messzire.
Messzire fájjon, útm utatni fájjon,
Eltévedt nyájad bazataláljon.

Anangaraga most már el ne hagyj.

Mert Istennek halászleánya vagy.
Mert én kivetve messzire,
Borulóvágyú hálód, szélesen
Felakadok az édes életen.

Csókos teherrel a háló tele.

Meg ne szakadjon a szíved bele.
Kósza, vad vágyak idelent.
Magadhoz gyüjtsél, Istenhez gyújtsál,
Áldozó áldozat, jaj el ne hagyjál.

133
 SZEPTEMBER

Dühöngő rózsák véres buzogánya

Dobol az ősznek bíbor kapuján.
Nem fér a vér. Nem fér az élet már.
Vigyázzatok, mert kiárad a nyár.
Szőlőhegyen arany halál
Dalol.
Hahó, vigyázzatok!
A nyárnak gátja szakadt valahol.

Hej rózsák, szegfűk, sárga violák.

Kidöntöttük a csűrnek oldalát.
Hahó, az őszi ár!
Fusson, ki merre lát.
Nincs már határ.
Csillaggá porzó szerelem.
Nyár vére fröccsen égre. —
Anangaraga
Várjunk-e a végre?

134
 P IP A C S O K ÚTJÁN,
G E SZ T E N Y É K ÚTJÁN

Találkozásunk bíbor kondulását,

Szent ijedelmét a ráismerésnek,
Siratod-e édes, siratod-é,
Legszebb szépségét az elkezdődésnek?
Siratod-é, hogy tudunk m ár mindent
S hazavágyóknak, van már otthonunk?
Siratod-é, hogy nincsen több először
És megérkezni többé nem fogunk?
Mondjak-e néked csodálatos titkot?
Pipacsot láttam ma reggeli szélben.
Megmondjam-e édes, megmondjam-é:
Pipacsot láttam s újra hozzád értem.
Gesztenyefákon, ha első halk árnyék,
Felijeszt illata közeledő éjnek.
Behúnyom vándor szemeimet,
Boldog kapujában az elkezdődésnek.
Pipacsok fáklyás útja hozott máma.
Gesztenyék útján messzi szavad érint.
Megmondjam-e édes, megmondjam-é?
Millió úton kóborolok még kint.
Millió úton hazafelé tartok,
Milliószor első nagy találkozásra
S tavaszharsogással mindig újra vár
Millió holnapom hozzádtorkolása.

= = = = = = = 135
 NÁSZDAL,

Hajadnak őszét nézem: ím fehérje

Fátyolt mutat és menyasszonyi mirtust.
S borzongó várás forró vágya ver ki,
Mint mikor először vetkőztettelek.
f

Mert sok mezedből szerettelek már ki,

S csókjaid leplét lassan bontogatva,
Ajkad mögött s öled mögött szűzen,
Üj nászra várod örök vőlegényed.

És ölelésnél összébb ölelő

Munkánk igája mátka-koszorúnk,
És verejtéknél jobban elvegyül
Majd vérünk egyszer közös barrikádon.

De szűzen, mindig szűzen hívsz tovább

Én jegyesem s meghalni úgy fogok,
Borzongó várás forró vágya verten,
Mint mikor először vetkőztettelek.

136
SZERETTEM EZT AZ ELETET

JÖJJÖN AZ ŐSZ

Jöjjön az ősz. Vetkőzni akarok.

Fiatalságom únja már ruháit.
Ti vetkőztető barna viharok,
Virágom, lombom mind elétek tépem.

Göndör hajamnak lobogói nem

Az én csatám úszítják és soha
Engem nem szúrt még asszonyba szemem.
S ajtót harapni nem tudott nekem
— Hiába ráztam testem ketrecét —
Haragos csókok véres ezre sem.

Veszett bachánsnő táncolt s fátylakat

Dobott az őszi szélbe, míg
Karcsú kürtszóként meztelen maradt.
— Én halhatatlan szép fiatalságom! —
Arany sikoly a csillagok alatt.

137
MOST IFJÚSÁG O D ÁLARCÁT
H AJÍTSD EL

Megállj, ki vagy? I tt van a vágynak vége.

Álomhatár ez és halogató
Lágy messzeség nem kéklik már előtted.
Mint megtaposott kígyó minden út
Szívednek fordul itt: Megállj, ki vagy?!
Nem andalít vigasztaló jövő
Mint dajka hangja félő gyereket.
Mert nincs már dajkád, nincsen már jövőd.
Szemed között hideg szuronyhegy áll:
Rettentő Most és Itt. — Megállj, ki vagy?!
Most ifjúságod álarcát hajítsd el.
Mert szeretőid hozómra szerettek
S férfit ígértél a barátaidnak.
Megállj, kivagy? Most mondd,mostcselekedd.
íme a sorsod ledobta az ingét.
Fájón álmodtad magad nagyszerűnek
S édes fájás volt, hogy még nem vagy az.
Lágy szomorúság kékjében ha ködlött:
Erős bátyáddal ketten voltatok.
De most lett napja a találkozásnak.
Letépi rólad búvó bánatod.
Megérkezés rettentő örömét
Vágja beléd, arany baltát, a Most.
Nincs még egy perced. Szemközt állsz vele.
És egyikőtök meg fog halni itt.
 ÖRÖM

Nehéz fegyvert adtál rám én Uram.

Mert nézzed csak, hogy utálják erőmet.
S világosságod kristályába fagyva
Árvább vagyok az éji bujdosónál.
Hát így akartad?
Feketegennyes kétségbeesés
Lápjában járok fennen és köröttem
Vérhabos hörgés jaj ja bugyborékol:
Mind útvesztetten süppednek s nyakukban
Kőszomorúság.
S én mit tegyek szívemben az örömmel?
Mert hátha mégis loptam? H átha mégis
Gyáva szökés utamnak bátorsága?
Az egészségem hűtlen s csúnya árulás
Boldog bizalmam?
Mert ők testvérek mind az árvaságban.
Vermes magányuk egymásra vonít,
Felelve mint a láncos kuvaszok
Szólnak egymáshoz ismeretlenül
Sivatag éjben.
De engemet kivertek idegennek.
Meg nem bocsátják, hogy én megbocsátok
És meg nem értik, hogy én értem őket.
Kínlucskos gödreikben, mondd Uram,
Nincs mégis melegebb?

= = = = = = = 139 = — -------------- =
örömöm adnám újra a kezedbe,
De oly kemény lett pörölyöd alatt,
Hogy párducfoga szívem nem ereszti
S szikráit szórja mint március napja
Bajonét hegyén.

140
 FÉRFIÉNEK

Csókkal fognám be szemedet: aludj.

Mint asszonytól ha tovább kell mennem,
Ügy válók majd, halkan, lábujjhegyen
Tőled én földem s violasötét
Vastag énekszó tornyosul bennem.

Merítő, nyári sűrűben állok,

Derékig édes asszonyvetésben,
lm ez a föld itt. Ez múlik el.
Jó íze volt. Nem innen bántott,
Messze túlról jött minden szenvedésem.
Örök szerelmek véletlen ágya,
Örök csaták múló mezője te,
Szolgáló, csendes, barna arcodat
Fennutazó, halhatatlan felhők
Havazó kínja lepte be.
De harc alatt és szerelem alatt
Föld volt itt mélyen, lágykéjű meleg.
Kenyérszagú te, jó, alázatos,
Asszonyízű édes múlandóságom,
Tudtalak mindig és szerettelek.
Csókkal fognám be szemedet: aludj.
Asszonyaidtól is így kell válnom.* 4'
Mert örök szerelmem kínja tündököl.
De gyönyörűségedre bársony alkony,
Borul rá férfiszomorúságom.
így indulok majd s violasötét,
Vastag énekszó tornyosul bennem.
Héjjázó zengés a hegyek felett:
Szerettem ezt az életet
S ez az élet szeretett engem.

142
 A SZAVAK SÍRNAK

Szavak vagyunk csak, úrnő ránk ne nézz,

Fátyolosarcú bús rabszolganők.
Mi hírnökök vagyunk csak és nehéz

Igáját hordjuk zsarnok értelemnek,

Jelenteni mely küldött nemjelenthetőt,
S a mondhatatlant mondjuk, nem magunkat.
(•
Szavak vagyunk csak, úrnő, ránk ne nézz,
Mert orcánk többé nem hozzánk hasonlít
És szemünkből, jaj már nem mi tekintünk.
*
Rajtunk jelentés vámpírjai ülnek.
Szép vérünk festi lelkűk láthatóvá,
S mi halványulva hullunk le elébed.

Mi már jelentünk, magunk nem vagyunk.

Csak hasonlítunk, magunk nem vagyunk.
Ha megértettél bennünket, megölsz.

143
 /

■ X

»■
NEGYEDIK KÖNYV

1940
MOSZKVA

TÁBORTŰZ MELLETT
A végtelenség s örökkévalóság
Titka-lehellte fájását kiverte
K özism ert kínok korbácsa belőlem.

Balázs Béla: Az ,én utam 10

*

.
 AJÁNLÁS

Páros élet és páros álom.

És társalkodó páros ének.
Halgassad: itt a férfi szólama
Egygyökerű, de kétágú zenének.

Itt minden hang kiváltott felelet.

K i szíved zengését nem hallja,
Hiába hallgat majd erre dalra,
Nem hallhat mást, csak töredék felet.

147
10*
 BIZTATÓ

Égő kanóc kicsiny darabja vagy.

Befejezés nem adatott neked.
Te a tüzet csak tovább vezeted.
Nem is hallod tán már a robbanást
Melyért elégtél.

Te útban vagy s a föld lábad alatt

Nem ta rt erősen gyökerednél fogva.
De talapzat nem tarthat rajta állót
Oly biztosan mint téged tart, a szállót,
Irányod tengelye.

Bevégezni nem a rendeltetésed.

Késztetni jöttél, nem készíteni.
A jelened jövőnek terve és
Belémúlásod a teljesedés
És úgy legyen.

Odisszeádat nem fogod megírni.

Shakespeare, Rembrandt, Beethoven nem leszel,
De jobban halad aki énekel
És ezt a sorsot is el kell mesélnie
Valakinek.

148
MINT ÉBREDÉS ELŐTT

Bozontos hajba markolt meleg ujjal

Ha cirógatja az erdőt a nap,
Rejtelmes fényt az esti tó ha kap,
Ha régi álmot hoz felém egy új dal,
Ha mély szemek mélyednek a szemembe,
Gyönyört ha gyujtnak bennem mély szavak,
Ha bánatom mint álarcos alak
Mosolyog titkon örömöt üzenve,
Ha embersorsok dús rengetege
Mint meseerdő sűrűdik körém,
Ha magam sorsát mintha érteném
És amit látok, rámtekintene,
Ha kilépnek rajzukból alakok
S némán szólítják magukat névén,
Serked belőlük már az értelem,
A látás fáj: gondolni akarok,
Már érzem tarka hályogát szememnek,
Hogy engem fojtó, rejtő takaró,
Csak látván leszek magam látható,
Szülétek szülve és teremtve termek,
Olyankor mintha nem volnék még ébren,
Még ólmos álom fogná le szemem,
Hánykodó lelkem úgy költögetem,
Mert már a reggel átnyilal az éjen.
Riasztva ébresztem, békétlenül
És úgy mesélem ezt a szép világot
Mint ébredés előtt utolsó álmot,
Min a valóság immár átderiil.

150
HAZAFELÉ VAGYUNK ÚTBAN

EMIGRÁCIÓS KARÁCSONYI ÉNEK

1 939-B E N
(Felelet húsz esztendő előtti karácsonyi énekemre)

Nézzél vissza édes párom:

Túl vagyunk már hét határon,
Üt előttünk, út mögöttünk,
Ködből, éjből napra jöttünk.

Magyar pusztán téli szél vág.

Tűzhelyünket kioltották.
Kioltották, bekaparták,
Nyomunkat is betakarták.

Földönfutók mégse fázunk,

Egymás szívében a házunk,
Szerelmünk és hitünk telje,
Tűzhelytelen tüzünk helye.

Tűzhelytelen, kóbor, futó,

A mi tüzünk gyújtogató.
Nézzél hátra, nézz előre
Tábortüzek tengerére.

— ....... 151 = - ■
Szikravető szived lángot,
Tüzes tábor vet világot.
Vet az útra, melyre léptünk.
Tüzes tábor a mi népünk.

Magyar éjben téli szél vág.

Idegenek voltunk s árvák.
Azért kellett útra kelni:
Házunk hagyni, hazánk lelni.

De hazulról indultunkban
Hazafelé vagyunk útban.
Országunkból mi kivetve
Sohse voltunk eltévedve.

Gyújtogató szivek gyultán,

Kommunista hadak útján
Honfoglalni hazatérünk,
Napesténkre odaérünk.

S ha utunkat megfutottuk,
Harcunkat is megharcoltuk,
Szerelmünket el nem hagytuk,
Egyhitünket megtartottuk,

Életünket majd nem szánjuk,

Ami nem volt, nem sajnáljuk,
Mert a szívünk teljes lánggal,
Együtt égett a világgal.

152
 HAZÁM

Hazám, hazám! — Oh jaj, hogy most kimondom,

Melyet soha nem hallott senki tőlem,
Fájó szerelmem szemérme mit rejtett,
Mit gőgös szívem dacolva felejtett,
Most rettegés szakítja ki belőlem
Neved, édes neved, magyar hazám,

E sajgóvszót még számba sohse vettem,

Mert szennyezte uraid szája nyála,
Mert nem szerettél és mert nélküled
Kellett viselnem ezt az életet.
De szólítalak most, jaj, vészt kiáltva,
Mert torkodon már a gyilok, hazám!

Holott otthon se voltam egykor otthon.

Testem kerestem, szomjú, kósza lélek.
Mert magyar szóba, s dalba van temetve.
De romló, rontó várromok felette,
És dőltükkel támadhat csak az élet:
Én életem, valóságom, hazám!

Jövő reménye s haj, de rég a mnltam.

Te délibáb előttem és mögöttem.
Te jelenés, soha jelenvalóság.
Vándor hazája te. Te álomország!
És mégis, mégis tebelőled jöttem,
És hozzád térni akarok, hazám.
Mert mégis vagy, mert fájsz. És vándorolva
Még valahonnan messzeséget érzek.
S bár életem egy eszméhez kötöttem,
Esténként nóták húznak el fölöttem
És távolról jött közelségek érnek.
Irányt te adsz a szívnek, hazám.

Voltam, vagyok, leszek, internacionalista:

Földönfutó és gondolaton álló.
De jaj, ha elvész, ami meg se volt még,
Még árva se, még száműzött se volnék.
Csak hazajáró s haza nem találó,
Békétlen lélek siratna, hazám.

Nagyon szeretlek. Jaj, hogy most kimondom,

Melyet soha nem hallott senki tőlem,
Fájó szerelmem szemérme mit rejtett,
Mit gőgös szívem dacolva felejtett,
Most rettegés szakítja ki belőlem,
Mert torkodon már a gyilok, hazám.

154
 MA IS

Ma is tájképek rajzanak körül:

Jártam vidékek.
Zűrös emlékek zajlása mögül
Némán kilépnek.

Ott állok mindben messze és felém

Híva int kezem.
A szívem máma elereszteném.
Nem védekezem.

A szívem máma elereszteném,

Hova fáj jobban?
Neszelve reszket delejtű hegyén:
Hazája hol van?

Tátrai fenyves mélyéből árnyal,

Hív meseország.
Északi tenger viharszavával
Hősi komorság.

Mennyi vidék volt teljesülés már,

Felelet, útvég!
Mennyi vidéken hagytam magam már!
Mennyire jut még?
Budai dombon tavaszi holdra
Meredve állok.
Párisi utcán mámort dalolva
Ma is ott járok.

155
Márvány-Firenzc, alkonyi szépség
Mézének terhe.
Fiatal művészálmom ott él még
Belédermedve.

Mind hazavárnak. Intenek felém.

S a szívem fájva,
Keresve reszket delejtű hegyén;
Hol a hazája?

Végül megáll és biztosan mutat

Egyszerű tájra,
Egy tiszaparti ákácfa alatt
Fekvő diákra.

Ki Firenzét és Párist álmodik

S utazik holnap.
A Tiszán lassan úszik egy ladik,
Onnan dalolnak.

Megint vidékek intenek felém.

Kinyújtom kezem.
A szívem máma elereszteném.
Nem védekezem.

156
ÜDVÖZLET MAGYAR ÍRÓ K NAK
(Akik 1939 tavaszán nyugatra emigráltak.)

Köszöntelek ti kivert, újon érkezett

Kezdő csavargók, fiatal bitangok,
Koldusújoncok. Szomorúak vagytok?
Magyar írótestvérek, adjatok kezet.

Telt bilikommal is köszöntenélek —

De bujdosók nem boroznak nagyon.
Kenyér is arra csak gyéren vagyon.
Biz emigránsok nem vidáman élnek.

Tanyátlanok tanyáján régi gazdák

Fogadnak mégis igen ritka jóval:
Dühszabadító, igazmondó szóval,
Melyért az embert még fel nem akasztják.

Szóródtok szélnek s Ady Párisa

Nem egyetlen Bakony. De összeül
És közös éjben, közös tűz körül
Melegszik mégis kóborok hada.

Köszöntelek. És ne búsuljatok.
Bár keserű az idegen kenyér.
S legszebb magyar szó is keveset ér.
(Fordított költők csak álarcosok.)
Ott szavatok és szívetek nem értik.
Nem lesz siker és nem lesz szerelem.
Ha eltévedtek, nincsen kegyelem.
Ha kezet nyujttok, passzusotok kérik.

Csak írni, mindig írni volna jó.

De melyet tudtok, az otthoni élet,
Évül, merül s már ismeretlenné lett.
És ködbe ködük az írnivaló.

Mégis ti vagytok, mégis, mégis, mégis

Ti vagytok ott a boldog menekültek,
Hajótörésből jó partra kerültek.
Ti fogtok megmaradni. Csak azért is.

Hazát veszítve, magatokra lelve,

Hajléktalanul, de útra találva,
Süllyedő múltból jövendőbe szállva,
A dalotok ezt daccal énekelje:

Bár számkivetve, számít a mi számunk.

Magyar jövendő mibennünk terem.
Velünk történik a történelem,
Koldus tanyánkról századokra látunk.

Ég őrtüzünk. Gyertek. Foglaljatok helyet.

Ti is szítsátok, bittel konokul.
Magyar sötétbe más fény úgy se hull.
Ha még ez is kialszik, az éj eltemet.

158
BŐD ZAVIRÁG SZAG

Biz orosz nyár ez: fehér éjszaka.

Ismerős mégis a bodza szaga.
Régi, régi, régi ismeretség.
Innen sincs már messzebb, mint Szegedtől,
Honnan ezt az illatot üzenték.
Nem is kéne emlegetni váltig.
De kis temetőnk ép idelátszik.
Onnan szólogat bodzavirágod.
Ha mehetnél is vissza: merre mennél?
Illatát mappán meg nem találod.
A Tisza táján ma nem találod,
Ne ott keresd ma a te országod.
A Tisza mellől messze szakadtunk.
De bodzaszagú szép fiatalságunk
Mi el nem hagytuk: otthon maradtunk.
S ha itt Isztrában ér el estünk:
Ütba esett s mi útban elestünk.
A mi útunk. Nem idegen vidék.
A mi hazánk: a mi irányunk, s lakja
Jövőbe indult nomád nemzedék.
Biz orosz nyár ez: fehér éjszaka.
Ismerős mégis a bodza szaga.
Ha kell, itt is jó pihenés esnék.
Közelebb van innen, mint Szegedtől,
Honnan ezt az illatot üzenték.

s 159 .......................
 M ÁJUS ELSEJÉN

Moszkva alatt kicsi Isztra városában,

Május ünnepére díszítem a házam.
Csodálatos dolog!
Hogy az én házam ez, melynek tetejében
Lám, vörös zászlóval, hűs szarmata szélben,
Boldogságom lobog.

Voltál egyszer kivert, koldus magyar költő,

Harcos bujdosásban folyt el emberöltő
És fehér a hajad.
ím e most ez portád, tulajdon te kerted.
Annyi vihar verten — végül fészked verted,
Orosz nyírfák alatt?
H át nem gyanús volt-e a tulajdon tető,
Becsületes munkán meg nem szerezhető,
Békéltető bármi?
Fészek melege is nem émelyített-e?
Lázadó szívedet nem-é kivetette
Országutat járni?
Saját ajtód előtt megállsz, vonakodva.
Mintha önmagadhoz betévedtél volna.
Álmélkodva nézel.
Szomszédod is éppen kitűzte a zászlót.
Lakatos. Az imént mosolyogva átszólt
Kedves köszöntéssel.
Hogyha kérdik — mondja — honnan ez a dácsa,
Felelem (bár más volt) apám volt az ácsa.
Partizán volt hajdan.

S = ....... 160 =
 Meghalt azért, hogy itt oly világ lehessen,
Keze munkájával házat szerezhessen
Az ő fia majdan.
Az én házam ára is az apád vére.
De sok jó proletár vére folyt el érte,
Hogy a költő álma,
Bárha száll is, szól is, becsületes dallal,
Igazat idéző dalos viadallal,
Hajlékot találna.
Partizán rohamok fergetege hozta,
Hogy csendes kertemben, könyvemet lapozva,
Rügyfakadást várok.
S szemem elrévedez felhőjáték árnyán.
Fölöttem, megannyi bombavető sárkány:
Szovjet-aeroplánok.

Tűzzel terhes, búgó, veszedelmes felleg

Őrzi ott mosolygó, gazdag kolhozkertek
Erős csemetéit.
S költők álma felett vasköreit húzza,
Hogy szépség kelhessen dúsan, mint a búza
Szabad nép földjén itt.

Köszönöm apádnak, ki ilyet nem látott,

S nékünk a vérével szerzett jobb világot
És szentül ígérem,
Nem feledem apád régen hullott vérét,
Sem azt, amely ma is ömlik a kenyérért,
Annyi csatatéren!

...........- ........- s == 161

■ .........s s = = = = = =
Balázs Béla: Az én utam 11
Percre sem ringat el viola illatja.
Soha zenemélyű csend el nem altatja
Figyelő szívemet.
Mert én látom, Madrid ntcáin én látom:
Vörös sebek nyílnak kis gyerekhullákon,
Míg itt bimbó nevet.

Mert fehér nyírfáim szelíd ágbogán át,

K atalán tűzvésznek szörnyű lángolását
Látom, látom, látom!
Hallom én az ostort burzsuj-börtön mélyén,
Hallom a kínai kulik énekét én
Dacos barrikádon.

De esküszöm: soha harag, keserűség,

örömömnek fényét be ne felhőzhessék.
Fogszorítva állom.
Vér- könnyzivatarban, magosra, magosra
Lobogjon, mint zászlóm gyönyörű pirossá,
Konok boldogságom.

Világító torony messzeszóró fénye,

Örömöm ragyogjon sok kietlen éjbe
Jelenteni partot.
Jelzőrakétaként sötétségbe gyújtson,
Lankadó harcosnak bizodalmát nyújtson,
Hogyha erre tartott.

Ti szenvedve küzdők, mind nézzetek erre,

Vörös zászló alatt derülő reggelre.
Derül nektek egyszer.

= = = = = = 162 ^ = = = = = =
Lássátok: valóság. Lássátok: nem álom.
Van ilyen boldogság itt Szovjetországon.
Ezért verekedtek.
i
örömöt éneklek gyújtó énekembe,
Ha szorul is szívem dühöngő ökölbe,
Mégis, mégis, mégis!
Fojtsa bár könny torkom, énekelem nektek,
Az élet szépségét, melyért verekedtek.
Azért is! Azért is!

163
11*
SZILVESZTER ÉJJEL 1939

Fordul az év. Vigyázz! Hahó! Hahó!

Éjben és jégben száguld a hajó.
Jer, nézzünk ki a kajütablakon.
Együtt vagyunk, hát csend van idebenn.
De veszett orkán bőg a tengeren
És kicsi csendünk táncol a habon. — Előre!

Hány forduló év fergetegje hányt!

De húsz éve ta rt híven egy irányt
És lobogóját fenn hordja hajónk.
Fekete ködből kavarog a hó.
Hány újesztendőnk lesz még forduló?
Már nem sokáig bírja vén hajónk. — Előre!

Az éj mögött, a köd mögött: jövő!

Hívott és vívott, várt, közeledő,
Szerelmünk, álmunk, szándékunk, utunk.
Jelen mögött, holnap mögött: jövő!
Nem ismeretlen, titkos rejtőző:
Az egyetlen, mit biztosan tudunk. — Előre!

Ott az éj partja, vésznek vége vár.

Hajnal hajol az emberekre már.
Múljatok évek, gyorsan múljatok!
Ha utolsók is, eb ura fakó!
Repülj, repülj, repülj, te vén hajó,
Sűrűdjenek bár sziklák, zátonyok. — Előre!
Melyet húsz évig éjszaka takart,
Jövő ködében most sejlik a part.
S életünk hajtjuk türelmetlenül.
Meglátni csak, ha ki se köthetünk,
S öreg hajónk, száguldó életünk,
Köszöntő zászlóval alámerül! — Előre!

165
Ö R E G I N T E R N A C I O N A L IS T A N Ó T Á J A

Pajtás, halvány a te képed.

Hol hagytad el piros véred?
Itt is maradt, ott is maradt.
H ullt a piros zászló alatt.
Nem számoltuk, kamerád.

Hullt belőle Péterváron,

;i Egy berlini barrikádon.
Ázott tőle Magyarország.
Rendőr kutyák szagolgatták,
Jut-m arad is, kamerád.
Telnék vérből, csinosító,
Egész világ-pirosító.
Hej, ha csak vérünkön múlna,
A burzsuj már belefúlna.
Virradna ránk, kamerád.
De fejed sok csudát látott:
Több priccset, mint barrikádot.
Kevesebb a harci mámor,
Több az internálótábor
Meg a tetü, kamerád.
Rossz a börtön, rossz az éhség.
De nem az a nagy nehézség.
Rosszabb fojtott dühvei járni,
Legnehezebb mégis várni,
Várni, várni, kamerád.

= = = = = = = = 166 = ' =
Sok országban sok a neved.
Nincsen rendes útleveled.
Ahol harc áll, ott vagy otthon,
Kínai vagy spanyol fronton,
Vén emigráns, kamerád.

Veszedelmes, veszett váró,

Gyújtogató világjáró,
Te halovány útonálló,
Mikor leszen néked már jó?
Öregszel már, kamerád.

Mégis te vagy burzsuj gondja.

A te álmod álmát rontja.
Vackod sincs, hol tőle férhetsz,
De ez a föld a tiéd lesz.
Megéred-e, kamerád?

Hazád többé sohse látod.

Árván járod a világot.
Akkor is, ha más hazákért,
Az egy világszabadságért
Fogsz meghalni, kamerád.

167
 ÁLOM

Gyakran epeszt a honvágy fulladásig.

Epeszt, hogy nincsen hova vágynom.
Emlékezésem hiába keres.
Jövőbe réved álmodó hitem:
Ha drótsövény már nem keríti el
S szurony nem szűr a szomszéd nép felé,
Magyar földem, akkor leszel hazám.

Epeszt a honvágy, jövőbe epedve.

Mert lesz hazám, ha sorompója nem lesz,
Csak dal szegi mesgyéjét más daloktól,
S a szabad földnek dalhatárain
Csendőr nem áll.

Akkor vakon is majd odatalálok.

Ha nem címert, egyenruhát kell néznem,
Csak dajkám szava-illata után
Elindulok.

S szíven-szólít legismerősebb nóta.

Ne bánd, te vén internacionalista!
Te mindenütt a hazádért verekszel.
Majd hazaérsz.

168
AK IK AZ E M B E R T KEZDTÉK

Szavak szikláit, mondatoknak ércét

Hordjátok össze és építsetek
Emléket nékik, kik az embert kezdték.

Kezdték az embert, ki nem növevény már:

Gyökere rabja, földje foglya s nem csak
Törvénye termi gondolatlanul.

(Eszméért hagytad francia hazádat

S idegen népért, túl a tengeren,
A szabadságért vívtál, Lafayette.)

Kezdték az embert, ki már nem vicsorgat

Más csordaszagra s fajtaösztönök
Sötét hatalma nem egyetlen sorsa.

(Nem Missolunghi volt őseid széke,

De koldus földön, rongyos nép jogáért,
Méltó halál volt, lord Byron, halálod.)

Kezdték az embert, kit nem születés, de

Vállalt halálnak értelme határoz.
Nem vak töve, de világos virága.

(Vén lengyel Bem, ifjú bécsi diákok,

Dicső negyvennyolc magyar téréin
Mi késztetett véretek ontani?)
Ember kezdődött, nem bús kreatúra,
Nem okból csak, de célért élő ember.
Szabad tudattal, igazságért vívó.

(Dombrowsky, Páris barrikádjain,

S hány nép fia állt Garibaldi mellett,
Nemzetük szűk karámjából kitörve.)
: | l',\
Már nő az ember, nőnek a csatái.
Minden nép sorsát, minden harctérén,
Kerek e földön e g y viadal dönti.

(Lenin szavára nemzetközi ezrek

Állottak a vörös zászló alá.
S bajor szovjetért halt meg Leviné.)

Bár nő az ember szülő talajából,

Hős terebélye, terjed koronája,
Kertbe kerítés többé nem szorítja.

(Már spanyol földön harminc fajta vére

Vegyült hulltában egy emberiségért:
Hazátokért, internacionalisták.)

Mert nő az ember, gyarapszik az ember.

Terét feszítve, teljesül az ember
És nem fér már, csak az emberiségbe.

170
KÖSZÖNÖM SZIVEM

KÖSZÖNÖM S Z I V E M/

Ötven esztendőmnek ormára szállunk

És tágas táj terül alattunk.
Köszönöm szívem, hogy idáig hoztál.
Nagyot haladtunk.

Sötét magyar ínség robbantott régen:

Gránátként szállsz, időfeledten.
Célzott löveg vagy és a pályád
Rendíthetetlen.

Köszönöm szívem, hogy nem lankadtál,

S röghöz ragadva nem volt maradás.
Mert elragadt — és nem vitt soha más —
Az elragadtatás.

Te csak repültél s hányszor egyedül.

Most szabad társak büszke rajában
Repülőgépek s repülő szívek
Boldog honában.
Mégsem akarsz pihenni, jó szívem?
Csak beteg lettél te, de nem öreg.
Elragadtatva repülnöd muszáj.
Jól célzott löveg.

= 171 = = = = = = =
Magyar Ínség sötét börtönfalát
(Mert visszahajló, hajthatatlan pálya)
Végső ütésed, robbanó szívem,
Tövön találja.

Mert hazaszállsz te, bujdosó szívem,

Konok haragvó, még te hadba szállsz.
S otthon szakadsz meg, repülő szívem.
Ha célba találsz.

172
 A D D IG

Életedet nem takarítottad.

Akkor volt csak élet, hogyha adtad.

Egészségre nem hederítettél.

Nem magadat nézted, ha szerettél.

Nem azt nézted sohase, hogy meddig.

Eddig így volt. És rendben volt eddig.

De most nézzed! M aradt időd, mérjed.

El nem érted, hát meg kell hogy érjed.

Élned kell, míg az árát megkaptad:

Azt, amire életedet adtad.

Gépfegyverként ketyeg rád az óra,

Másodpercek halálait szórja.

De te állj, te élj, míg ki nem várod.

Védd az élted, mint a barrikádot.

Bajod gyógyítsd, sebed kiheverjed.

Fogad között fogd vissza a lelked.

Majd ha világ tüzén gyújthatod dalod,

Maradék élted akkor egy dobással
Odaadhatod.

173
EZÜSTLAKODALOMRA

Hajtsd a váltamra gyönyörű,

Gyönyörű ősz fejed.
Ráncaidról hadd csókolom,
Csókolom könnyedet.
Nem bánat fájdítja szívünk,
Édesség ért bele,
Huszonöt év szerelme gyűlt.
És szakadtig tele.
Hontalan, űzött lázadók,
Egy eszme fényivel,
Huszonöt évünk de hamar,
De jól szerettük el!
Lakodalmunk forradalom
S az emigráció
Nászutazásunk volt. Ugy-e
Hogy így szeretni jó?
Harcon hevülő szerelem
Tüze harcra tüzelt.
S ha riadójelt keresett,
Szemem szemedre lelt.
Még bírnod kell egy darabon,
Ha rokkant is szíved.
Mert ezt a gyönyörű tüzet
Nem hiába viszed.

:--------174
Csak addig gyere még velem,
Amíg ezt átadom.
S szerelmünket lobogtató
Fáklyává lesz dalom.

Akkor, a végső rohamon,

Elvtársam, kedvesem,
Bár rég hült poraink fölött,
A vörös lángszórók között,
Ott fog tüzelni ez a szerelem.

175
 ŐSZI TÁNC

Százszínű erdő: maskara-bál.

Az ősz, a nagy ősz mit muzsikál?
(A szél ha száll, a szél ha száll.)
Tarka balál ez, táncos halál.
Százszínű erdő: maskara-bál.

Álarcot ölt, ha hervad, a nyár.

Kacér bujósdi itt a halál.
(A szél ha száll, a szél ha száll.)
Melyik valódi, melyik az ál?
Álarcot ölt, ha hervad, a nyár.

Add kezed kedves, hervad a nyár.

Áll a mi bálunk és táncra vár
(A szél ha száll, a szél ha száll.)
Ál-öreg arcod felöltsed bár,
Rádismerek én, örökre már.

Százszínű élet: maskarabál

Ál-öregség ez és ál-halál.
(A szél ha száll, a szél ha száll.)
Tarka bujósdin, ha ránk talál,
Életünk táncolva életbe száll.

176
 A TE A R C O D

Lobogó hitben izzó fájdalom

Lázadó harci fáklya.
Tüzében tisztul én vétkes szívem,
Amíg arcodat látja.

Engemet rajzol már minden ránca,

Mit éles élet vésett,
Hiszen mind velem, mind miattam volt
Vagy értem, szenvedésed.

Ha arcod nézem, életem látom:

íme ez történt velem.
Te rejtenéd is, bocsátanád is,
De ott áll ítéletem

Nyomdokom rajta. Leleplez engem.

Arcod az én arcképem.
De mert mégis szép, mégis a legszebb,
Szabad még élnem.

177
Balázs Béla: Az én utam
12
TÁBORTŰZ MELLETT

TÁBORTŰZ MELLETT,
VÖRÖS ŐRSÉGEN

Tábortűz mellett, régen, nem régen,

Szatmármegyében, Sárosmegyében,
Sokszor feküdtem vörös őrségen
Páston elnyúlva.
Fejem a nyergen, kezem a puskán,
Hanem a szemem a csillagos égen.

Fegyvert pucoltunk, sebet kötöztünk,

Üszkös Faragon szikkadt a könnyünk,
Sok jó elvtársunk nem ült már köztünk
Vörös őrségen.
Mégis dúdolva, mese és nóta
Nyájas anekdota járta közöttünk.

Éltét elszánta. Holnap meghalhat.

Üszítni őt már nem kell szavallat.
Életről szépet örül ha hallhat
Tábortűz mellett.
»Hát miért vérzünk, ha nem a szépért?
Mesélj Balázs Béla. Hűvös a harmat.«

= = = = = 178 ■ .............■
■■■■■
Hej regő rejtem, el ne felejtsem,
Vérben és szennyben, sírva is sejtsem.
Emberről álmunk el sobse ejtsem
Vörös őrségen.
ígéret kincsét, emberszív báját,
Élet édességét szívemben rejtsem.

Miért harcolnánk, ha ez nem volna?

Bár elrabolva, bár elhantolva?
Hogyha mesém nem igazat szólna
Tábortűz mellett?
Lehetne-szépség bárhol is sejlik:
Énekembe vágyam mágnese vonja.

Regős, mit adsz te holnap csatára?

Tápláló hitet kenyereszsákba,
Robbanó álmot a patrontásba,
Vörös őrségen.
Hogy szerethessed, amért csatázol.
Nem ingyen indulunk, pajtás, halálba.

Tábortűz mellett most is mint régen

Dalolgatok még vörös őrségen.
Mi szépet látok, mesélem szépen.
Kobzosnak dolga.
Fejem a nyergen, kezem a puskán,
Hanem a szemem a csillagos égen.

179
12*
SOPÁNKODÓ N Y A V A LY Á SO K N A K

Talán szeretnék én is néha sírni.

Lágy, langyos könnybe enyhén oldani
Vad, görcsös kínt, kövült keserűséget.

De köröskörül már zápor pereg.

De zászlaink ázva ne csügjenek.

Talán szeretnék én is átkozódni,

Zsilipnyitó szitokkal haragot,
Mellszabadító ja jt sikoltani.

De oly hangos az átok, hogy a szó,

Az útmutató alig hallható.

Szeretném én is néha a sötétben

Szemem behúnyni és pihentetőn
Kétségbeesve elnyúlni a földön.

De fogynak, akik fényt jelezzenek

Az éjben, hittel éber őrszemek.

Csontjaidból is csikarjál ki kedvet.

Véred facsarjad derűdnek tüzébe.
Te szőlő vagy csak és borod kelendő.

És kürtös vagy. Tüdőd ha vérbe mállik,

Dalod, dalod repüljön mindhalálig.

= = = = = 1 8 0 —.... ..... "■

 SZÁM ONKÉRJÜK

Viruló, ragyogó, daloló, nevető,

Hívogat gyönyörre tavaszi szép mező —
De Spanyolország véres temető.

Asszonyok kedvesek, bájosak, kéjesek,

Mámorom magosra lobogna véletek —
De a proletárok éhesek.
I
Muzsika mélysége, márványok szépsége,
Elandalítana versek édessége —
Zsidóirtásnak mikor lesz vége?

Boldog szovjetföldön duzzad az élet.

Őrülnöd, örülnöd adatott tenéked. —
De megfojtják a magyar népet.

Ha van is jó falat, akad is jó pohár,

Nem telik örömöd örömödben se már. —
Meg van mérgezve már a napsugár.

Nemcsak kínt és vért és uraságtok szennyét,

Számon kérjük mi még szívünk szabad kedvét.
S nincsen az az ördög, aki akkor megvéd.

181
 ALAGŰTBAN

Bizony sötét van néha és

Az éjszakának fekete kövén
Megtüzesednek szemednek fúrói.

Akkor iránytűd lándzsává meredjen,

Tudásod hitté hevüljön szívedben,
Bizonyosságod vakon is vezessen.

Mint alagútban mérnökterv szerint,

Törjed utad s figyelj a messzi neszre.
Mert valahol már dolgoznak elébed.

182
 KI SÉ R T E T JÁ R Á S

Furcsa kísértetjárás riogat:

Gőgös pompájú, taláros menetben
Vonulnak im fel régi verseim.

Vádló kérdéssel csodálnak reám

Mint kikopott és elzüllött rokonra:
»Dús színeid mélysége hova lett?«

Rajtuk rejtelmes bánat bársonya,

Mélyről felásott, ritka szenvedések
Ékköveivel rakva tündököl.
Be egyszerűn és közönségesen
Állok előttük ma, világosságban,
Bajom okát és orvosságát tudva.
A végtelenség s örökkévalóság
Titka-lehellte fájását kiverte
Közismert kínok korbácsa belőlem.

Katona lettem. Katonadolog

A lelki seb és derűvel kötözzük.
A bajjal vívok. Nem mutogatom.

Katona lettem. Fegyverem előtt

Bánat borúja célom ne takarja.
Nehéz csatát csak könnyű szívvel állhatsz.
 II
De nem veszett el mégis valami?
Nem embert keltett-é a szenvedésed?
Nem embert szórtál el az utadon?

Emberi mélybe mélyebbre merül

A fájdalom, fenn lengő örömöknél,
S boldogságunknak oly kevés a húrja.

S a csillagok hűs szele mégis érint.

Mégis szédít a szerelem csodája.
Színlátó szíved vakítanod kell-e?

Bizony lehet, hogy most embert ölök

Magamban is, mert katona vagyok.
Elmúlott embert, jövő emberért,

Kinek a búnál mélyebb öröme

Duzzadva árad túl emberhatáron,
Emelve zászlós gályáit a dalnak.

Akkor — ha élünk — finom bánatok,

Halk húgaim, eljöttök újra hozzám.
S a kínzott ember jajja nem riaszt el.

184
 MESTERSÉGEM

De meg vagytok akadva rajt, hogy

A szépet látja csak szemem.
S írván, a piszkot kiszitálom,
Csupán a jót emlegetem.

Talán van benne kis igazság.

De kérlek, megbocsássatok.
Mit tegyek? Ez a mesterségem.
Mert én aranyásó vagyok.
%
Az aranyat csak megtalálom,
De ki nem találom soha.
Nem mázolok arany festéket
Én semmire és sehova.

»Egy fecske nyarat nem csinál még,

És nem jellemzi a je le n t« ------
De egy fecske is, hogyha első,
Jövendő tavaszt jelent.

185
 u L T

VÁR AZ É N MÚLTAM

»Hej, emlékszel pajtás?

De szép is volt régen ...«

A rra emlékszem, hogy

Vissza sohse néztem.

Andalító vággyal
H átra nem fordultam.
Nekem csak jövőm volt.
Sohasem volt múltam.

Semmit sem felejtek.

Minden percem itt van.
Számban íze, hogy a
Tisza vizét ittam.

Szegedi jegenyék
Zúgása s a gyermek
Álmát gyújtogató,
Vergődő szerelmek.
De ez mind csak lesz majd,
Ha életre keltem.
Ha életre keltem,
Mert értelmét leltem.

-= 1 8 6 ......................■ =
Régi uccáim is
Bárha beomoltak,
Régi barátaim,
Elvesztettek, holtak,

Mind előttem vannak,

És üzennek értem,
El is érem őket,
Ha magamhoz értem.

Honfoglaló útban,
Gyönyörű nagy ország,
Álomködök alól
Most bontom ki orcád.

Álmaim ködéből
Kiváltalak téged,
Ha ébredő szívem
Egészen felébred.

Ákkor otthon leszek,

S életem határán
ígéretnek földje:
Áz én múltam vár rám.

187
A CUKRÁSZDA BUDÁN
Lányi Saroltának.

Mert arra jártatok fiatalon,

Elsírdogálsz egy régi albumon
Hogy soha többé meg nem láthatod
Azt a tabáni kicsiny ablakot
S a cukrászdát Budán.
Horgonyt vetett a szíved ott talán.
És nem ereszti messzire Tabán?
Mert fogva csüng a horgonykötelen:
Szíved Tabánon — Tabán szíveden
S halálos torna áll.
Mert most dől el a nagy viadalon,
Hogy merről húz a nagyobb hatalom.
Ne nézz te képet. Hunyd be a szemed,
És lásd ide a régi éveket:
A cukrászdát Budán.
Bűvölj, varázsolj, jelenítsd, ha bánt.
Hordjad magaddal az egész Tabánt
(Hisz fogva csügg a horgonykötelen)
Múlttá leszel, ha az nem lesz jelen!
Költő, idézd magad!
Melyben horgonyzunk, süllyed az a föld
Csak hozzáláncolt szívünk ta rtja fönt,
Ha föntartjuk a szívünk. Ami volt,
Ragadd magaddal. Jövőbe dalold
A cukrászdát Budán.
 NEM VOLTAM FIATAL
(De mégis, mégis fiatalok voltunk...)

Nem! Nem igaz! Nem voltam fiatal!

A szegénység hurkával szívemen,
Kötött szárnyú, vergődő viadal
Volt ifjúságom s mint a kávéházak
Előtt szorongva számolt fillérekkel, úgy
Kellett megállnom a muzsikás láznak,
Fiatalságnak ajtajában mindég.
Nem voltam fiatal! Hol lettem volna?
Egy vénhedt, gonosz, inogó világban?
Hol táncos láb alatt a föld omolva,
A mélység hidegét lehelte fel?
Vakok között vakon, eltévedt kóbor
K i vágyra vágyó vágyról énekel?
Magány gőgjébe menekült borongó?
H át olvassátok régi dalaim!
Ködös, didergő márciusi erdő.
Még nincsen lomb sóvárgó gályáin.
Oh ősznél őszebb fiatalságvárás!
Pedig bomló öröm tornyult bennem vigadni
S feszült ezer ujjongó karkitárás.
És adni akart, adni, adni, adni!

Belémfojtották. De mint gőzt kazánba.

Ez fűtött, hajtott egy életen át.
S mint ekrazit, bombába zárva várja,
Hogy kirobbanjon testvéreivel
Egy vén világ, vén vámpírjai ellen,
Fiatalságunk söpri őket el,
Kik ellopták fiatalságomat!

Fehér bajjal bár és rozoga szívvel,

lm most köröttem ifjodó világ
Bennem egy régi ifjat szabadít fel,
Ki sohasem volt vigalomra készül:

A fiatalság győzelmi torára.

És bizony mondom, hogy ott leszek végül,
Ha mankón is, hordágyon vagy emlékben
De ott leszek, elvtársak, áldomásra.

190
 NÉGY EPIGRAMM A
(Mikor életem regényét kezdtem írni)

Emlékeim függönyre festett képek.

Mögöttük sorsom valósága más.
Fel a függönnyel! A játéknak vége.
Kezdődik az utolsó felvonás.

Feladott rejtvény múltam minden képe.

S jövőm (Turandot!) vár feleletet.
Nincs kegyelem, ha titkát meg nem oldod.
Ám ha szeret, ő fejti meg neked.

Oh múltam, múltam, én gyönyörű alvóm,

Fátylaid bontom most. Ébresztelek.
De megismerlek-e, ha rámtekintesz
És új szemeket látnak új szemek?

Talán soká kell még titkáért vívnom.

Egy vár csukott kapuit döngetem .
Talán utolsó óráim lejárnak,
Ha behódolva, mint kulcsát a várnak,
Múltam átadja titkát énnekem.

191
 EMLÉKEZÉS

Majd nézek vissza én is ha tetőn

Megállva bizton, messze láthatok.
Ha majd levertem vérszennyes porát
Magasba indult meredek utamnak.

Majd nézek vissza én is, hogyha könny

Nem borítja szemem és ami rossz volt
A győző értő mosolyával nézem.
Emlékezem, ha megbocsáthatok.

Ha mondhatom, hogy megérte az árát,

S múlt szenvedést mint érdekes kalandot
Mesélek majd, biztatni ifjakat.
Ha szép lesz már, mert elmúlt már a múlt.

De hegymászóként meredek falon

Nem állhatok meg s vissza nem tekintek.
Nem állok múlton. Függök a jövőn.
És nincs menekvés máshol mint az ormon.
VÉGSŐ OSTROM ELŐTT

MOZART

I
Nem túlvilág! zengés és nem álom,
Emberszépség ez, bárha messze van.
Halljátok-e a hárfát, fuvolát?
Halljátok-e, hogy ez is mi vagyunk?
Hogy a m i szívünk lehetne ily édes?
Mint éhezőnek búzakenyeret,
8 tikkadt utasnak forrást, mutatod
Az embernek az ember tisztult arcát,
Melyet ínséges rabság szennye úgy takar,
Hogy nem is tudja a bús nyomorék.
Nincs vád oly súlyos, mint dallamod bája.
Követelést kiált harmóniád.
Ember szépsége — embernek joga.
Halljátok-e a hárfát fuvolát?
Már közeleg a Bastille ostroma.

II
Rabság ínsége embert nem gyötört
Még úgy mint engem. Annyi örömöt
Hogy tudtam mégis adni? — kérdezik.

= = = = = = = = 193 - ^ ■■■ -

Balázs Béla: Az én utam

13
Nem kell azt adni, csak meghagyni kell.
A kreatúra ősi örömét,
Melytől az embert ember fosztja meg.

Szívemnek kútja mélyén az dalolt.

A tiszta lét szólalt, hogy ne feledjük
ínséges rabság fortéimé alatt.

Mert gyönyörű az élet. Csak piócák

S tetvek lepik. De gyönyörű az élet.
Aki nem tudja, az már elveszett.

És gyönyört dalol minden muzsika,

Ha zokog is, csak örömöt sirat:
Csak elveszett, vagy nem jutott gyönyört.

Dalolni tudhat a boldogtalan,

De soha az, ki nem tud az örömről.
Nem ismeri, nem álmodta soha.

Én szépséget és örömöt daloltam:

Kívántató, lázító édességet.
Mert boldogság az ember ősjoga.

III
Rabság ínsége embert nem gyötört
Még úgy mint téged. Varázsfuvolád
Bősz kígyóhadat hiába bűvölt.
De pajzsodon fordított Gorgonarc:
Szépség, szépség dalolt a förtelemre.

= = = = = = 194 = ----------- ■ = —
Ma gázbombák és tankok dörgenek,
De soha így nem kellett fegyvered:
Embert ígérő és kívántató
Üszító szépség, lázító öröm,
A Bastille végső ostroma előtt.

195
13*
 BARTÓK BÉLA

Arkangyalgyermekarc, kérlelhetetlen.
Támadó éles éle mintha késsel
Volna hasítva fájó elevenből.
Hallgató szája mosolytalan.
Mi fáj neked?

Vézna, kis óriás. Tested meredő

Szálkaként szúr a térbe fel
És körül sajgó gyulladást okoz.
Mint kivont pengét hordod magadat.
Miért haragszol?

Bizony zenéd nem andalító mámor.

Kérlelhetetlen acélszerkezet.
Bús föld alól dübörgő lázadás.
Vad fájdalom, sikoltó fájdalom.
Ki bántott téged?
A hegedűid vágnak, döfnek kürtjeid.
Karvalykarmokkal csapsz a zongorába,
És véresen mint marcangolt madárraj
Rebbennek szét a felszakított hangok.
Mit énekelsz?
Fáj, hogy nem értik ezt a fájást?
És szenvedésed nem szenvedhetik?
Vernek, mert versz. Mit vártál egyebet?
Kellemes nem vagy, sem mulattató.
Veled mi történt?

... ===== 196 = ------ ------- ===

Én tudom, mert én láttalak keresni.
Csongrádi koldus, zord néma tanyák
Között keresni dalt, népdalt, magyart,
Mint jég alatt eleven gyökeret.
És nem találtál.

8 melyet találtál, megtalált az téged,

A paraszt bánat elnémított kínja.
És tiszaháton, oláh havason
El nem eresztett többé és szívedben
A mosoly megfagyott.

Most belőled süvít a bennük fojtott

Lázadó kín, s ők meg nem ismerik.
És nem is hallják. Kiknek muzsikálod
Az égnek borzadt, kicsorbult kaszákat
Magyar magányban?

197
MICHEL ANGELO ESTÉJE

Esteledik. Megg'yujtottad a mécset,

Melyet fejedre kötöttél, hogy lássál
Faragni éjjel is. Többé szemed
Behunyni nem fogod az örök éjig.

Mert fogy az élted, de most nő az élet.

Vak fiatalság hályoga most hull le.
S mint Aetna lávazuhatagja omlik
Az alakok vad zivatarja rád.
Márvány hegyomlás, sziklagörgeteg
Zúdul feléd s vésővel, kalapáccsal
Öreg kezedben állsz elébe te.

Nem szobrászat ez. Szörnyű viadal.

Melyet alakká nem váltasz, a szikla
Beád zuhan, lemángorol, megöl.

198
EGY SZTA.LIN-ARCKÉPRE
(1938-ban)

Nem hordott ember még ily terheket.

Gigászörökség kincses súlya nyom.
Az emberiség hídja válladon:
A jövő útja, vak mélység felett.

Még ember szíve nem volt ily nehéz.

E földön minden jaj feléd zokog,
Minden nyomor hite feléd lobog,
Feléd nyúlik minden bilincses kéz.

És soha még álmatlan éjszakát

Ember oly gonddal nem virrasztóit át
Mint te virrasztód kemény életed.

De soha szív nem látott örömöt,

Mint a tiéd lesz mindenek fölött,
Feladott munkád, ha bevégezed.

199
 IMPERIALIZM US

Vérpatakok dagadó zuhogása morajlik.

Bősz millió gyilkos ront bősz millió gyilkosra.
Nem kicsi kézművesek, ők elavultan nem ölnek.
Mechanizálva, legújabb gépipar tépi a húst.
Emberek ontják mégis, emberek öntik a vért.
Nem érted-e mért? —
Piacokért! Piacokért!

Rajta te munkás! Hisz te csináltad az árut.

Érte verejtéket hullattál eddig is bőven.
Vásálni belőle magadnak, nem tellett arra a bérből.
Adj rá a vérből, rajta! Másnak eladni lehessen.
Nem érted-e mért? —
Piacokért! Piacokért!
Síró özvegyek állnak sorban üres kosarakkal,
Éhező árvák várnak jegyre kimért falatot.
Ám puszta a vásár. Áru nincsen a boltban.
Boltosa holtan fekszik s hull a vevő is.
Nem érted-e mért?
Piacokért! Piacokért!
Égnek a gyárak. Törnek a termelő gépek.
Már a halál ipara termel csak pusztulást váltig.
Romban a raktárak. Az áruházak bedőlnek.
Füstölgő szemeten bódultán koldul az ínség.
Nem érted-e mért?
Piacokért! Piacokért!

200
 CAPRI

Lazurkék égbolt mélyébe merítő,

Selymes hullámon lágyan ringató,
Forró fövény aranyán altató,
Sziréndalos szépségek kertje te:
Felejtés szigete.
Bűbájod, íme, nem mindenható.
Nem ernyeszt minden kínt és bánatot.
Ciprus árnyában, márvány istenek
Között, egyszer munkások jártak ott,
Akiken nem fogott.

Feketeinges, sápadt oroszok.

Zord Pétervár gyárpoklaiból jöttek,
S édes varázsod rajtuk megtörött.
El nem feledték az otthon maradt,
Gyötrött rabtársakat.
A gyönyörűség szelíd szigetére
Szöktek tanulni rettenetes harcot,
Konok, kegyetlen, halálos csatát.
Narancsliget balzsamos illatában —
Pártiskolában.
Ám soha jeges, véres barrikádon
Olyan nehéz, hős harcot ők nem álltak,
Mint e sugárzó arany partokon,
Ahol zúdulva tört rájuk a szépség,
S szívüket védték.

= = = = = = 201 . ==^ =
Szívük keservét az ég kékje ellen,
Selymes hullámok, balzsamillatok,
Arany fövény s narancsvirágok ellen,
A pétervári gyárpokol sötét,
Fájó, kormos dühét.
Capri, te kék felejtés szigete,
Proletárhűség megtörte varázsod.
Ciprus árnyában, márvány istenek
Között egyszer munkások jártak ott,
Akiken nem fogott.

Ezt valaki, aki ott já rt maga is,

Szelíd mosollyal mesélte nekem.
A Krim arany-kék dalos partjain.
Köröttünk ciprus és narancsvirág,
Boldog, szabad világ.

202
KOM SZOM OLC-TEM ETÉS

Láttam én már temetést máshol is,

Ahol az élen vezető halottat,
Halványan, saját sorsukat siratva,
Követték nyomon komor követői,
Lehajtott fővel: elítélt rabok.
Halott után mentek halál felé.
Máma még élők, holnapi úton.
Egyetlen biztos útjuk ez és nincs menekvés.
K it visznek most el ablakom alatt?
Nem vezet ő. Nem követi menet.
Fennhordott fővel, dacos vállakon
Magukal viszik még kis darabon
Messzire indult ifjú komszomolcok.
Gyászuk figyelmes, harcváró komolyság.
Menetelésük akár hadgyakorlat.
Emlékezésük úgy viszi tovább
Bajtársuk életét, mint elejtett fegyvert.
Jó hasznát fogják venni s nem felejtik.

Az élet útján élőket kísér még

És búcsúztat egy, aki elmaradt.
Szilaj csikóról fáradt lovasa,
Az elvágtató életről zuhant le.
Egy koporsó az ablakom alatt
Tavaszi árnak hátán úszik el.

203
 Német vers a bécsi Schutzbund-
felkelés alkalmából.

DIE GVTEN MUTTER VÖM

OTTAKR1NG

lm süssen Wien, in dér Stadt dér Lieder

Da prasselten Brandgranaten nieder.
Dér Liederzauber zn Ende war
Am Ottakring, im Február.

Da kam die Heimwehr mit Panzerwagen

Gégén Arbeiterbarrikaden.
So an dér Donau wie an dér Mur
Gégén Faschistendiktatur.
Da kamen sie mit den schwersten Waífen:
Mit öligen Worten dér salbigen Pfaffen:
»Arbeiterfrauen, lasst euch raten:
Ih r wart doch vernünftige Sozialdemokraten,
Lasst Eure Manner nicht aus dem Haus.
Lasst sie nicht auf die Strasse ’naus.
Um eurer Kinder willen nicht.
Vater zu schützen ist Mutterpflicht.
Die Antwort, so die Frauen gaben,
Die krachte am laaberger Schützengraben,
Die rannte blutig von dér Hauser Wand
Rannte blutig von dér Hauser Wand
Am Ottakring.

- ... -_..r . ■
■ ----------- 2 0 4 ........— -T^r— „
W ir kennen unsre Mutterpflicht.
W ir haltén unsre Manner nicht.
W ir gehn mit auf die Strasse ’naus,
Die Wiegen lassen wir zu Haus.
Es schaukeln die Wiegen im Zimmer alléin,
Wenn Hauser wanken im Fenerschein.
Eia, popeia, mein Eind, schlaf ein.
Mán schisst mit Kánonén zum Fenster herein.
Schlafe. mei Menscherl, eia popéi.
Die Mutter, die ist mit Yater dabei.
W ir liegen znsammen, wie »einst im Mai«,
Gégén Soldaten und Polizei.
Schlafe mei’ Menscherl, Ich gab dir das Leben.
Ein Hundeleben, Proletenleben.
Jetzt wollen wir dir ein besseres gébén.
Die Barrikaden von Geburtswehn beben.
Und bleibst auch alléin, so weine nicht sehr.
Mutter, die sorgt am Maschinengewehr.
Sie knattert ein Schlaflied dir in die Ohren:
Jetzt wirst du, mein Kind, erst richtig geboren!
Und liegen wir stíllé beim Gewehr
Und stillen keine Kinder mehr
Und fliesst aus dér Brust statt Milch Blut,
Noch dieses Blut ist Mutter blut.
Ist M utterblut und nahret gut.
Es nahret Hass, es nahret Wut.
Es nahret Willen, nahret Kraft,
Die dir, mein Kind, den Morgen schafft.

■■■■ 205 --------------------- ........... ..

Dann wirst du, mein Kind, auf den Ottakring gehn
Und dórt, wo uns jetzt die Galgen stehn
Werden dir Sowjetfahnen wehn.
Dann denk an diesen Február
Und dass ich dir gute Mutter war.

206
ÖTÖDI K KÖNYV

1944
MOSZKVA

REPÜLJ SZAVAM
Nem babérért lantolunk máma költő
Te őrszemnek rendeltettél ide.
■
’ ■■' ' ^
 REPÜLJ SZAVAM

Repülj szavam, repülj magyar szavam,

Szállj dél felé a Kárpátok fölött
És szépen szólva szállj le a szívekre
Otthon a Tisza és Duna között.

Hűséges, régi szívről hírt vigyél,

Mely békétlenül bujdosott sokat.
Talán akad még arra mifelénk is,
Aki megismeri a hangodat.
Akad még néhány olyan szív talán,
Amelyben régi fészked haza vár.
Repülj haza, repülj! Hisz te repülhetsz
Magyar szavam, szegény vándormadár.
Mert ott születtünk mi a Tisza partján,
S ha nekem nincs is, neked lesz hazád,
Ha nem volna is, aki értsen téged,
Ha nem volna is, ki hallgatna rád.
Régi barátok sírján te ne sírj.
Hangodban néma könnyem nem rezeg.
Te fészket raksz majd, ifjú új szívekben
Ha én már régen, régen nem leszek.

209
Balázs Béla: Az én utam 14
 POSTAGALAMBOK

Póstagalambként hoztalak magammal,

Szívembe zárva jöttetek velem.
Hű útitársak, magyar szavaim,
Ti csak nem hagytok békét énnekem.

Nyugtalanul verdesve fészkelődtök

És fájdítjátok beteg szívemet.
Tán zöldülnek már a kúnsági rétek?
Tán gólya száll már a Tisza felett?
Magyar tavasz szagát szimatoljátok?
Tán magyar nóta hangját hallani?
Nem fagyott el még minden csira otthon?
Tán mégis, mégis készül valami?
Szeretnétek ti is már liazaszállni?
Jó postásaim, kieresztelek.
Szívem kalitját íme, felnyitottam
S mely visszatartson, nincs oly fergeteg.
Finánc meg nem fog, csendőr nem vasal meg
Röpít a vágy feltarthatatlanul.
Szerelmes bús vágy, sajgó gyűlölet,
Hazátok int a Kárpátokon túl.
Vihar madárraj felhőből lecsaptok
Szikrazáporként hord majd szét a szél.
Kopogjatok az alvók ablakán be,
Hogy riadjon fel végre, aki él.
Vigyétek hírét dacos bujdosónak,
Ki messze sínylik, mert nagyon szeret,
Mert szentelt álmok konok álmodója,
S embertavaszt vár a világ felett.
Hirdessétek, hogy törik már a jég.
Jön szabadító nagy leszámolás.
Kérlelhetetlen halálos tavasz,
De lesz, de lesz magyar feltámadás.

Szívem kalitját íme kinyitottam:

Repüljetek, de itt ne hagyjatok.
Aki meghallgat otthon titeket
Ne feledje, hogy én is itt vagyok.

Az ablakába tegye ki a mécset

Egy öreg vándor készül már haza.
Megismerni, mert arcát megtartotta
És hírét hozta hűséges szava.

211
14*
1 9 4 0

JAJ NEKED, K Ö LTŐ ...

J a j neked költő, kinek máma kell

Jelentened történteket, holott
Nincs szem, amely átfogni tudná és
Nincs szív, nincs elme, melyet szét ne vetne
Robbanó aknaként a látomás.
Repülő várak ezre bőg az égen.
(Az embert költő, látod-e még bennük?)
Négy tonnás bombák a föld beleit
Döntik lángolva omló városok fölé.
(Látsz-e ott arcot, szájat, szemeket?)
Acéllavinák dörgése alól
Sóhajt és szívverést és hallod-e
A halált álló dacos hallgatást?
Mert mely az embert elnyeli, e roppant
Földindulás, az ember műve mégis:
Embernek vétke és ember erénye.
Gépek és számok és tömegcsaták
El ne takarják a szemed elől.
Mert embert jelző rádiós vagy itt
S mert ítélet legyen minden szavad.

Ám ekkora még sohse volt az ember.

Gyűlölni és szeretni óriás.

= = = = = = = 212 s .... ■- -
Gonoszság árja, jóság özöne,
őrjöngő szívek hősi áldozása
így nem szakadt még a remegő földre.
J a j neked költő, hogy jelented ezt?
Hány billentyű van vézna zongorádon?
Már szétrongyoltad kis szótáradat
S kopott szavakba mint rossz fedezékbe
Bújsz meg a roppant látomás elől.

Egy seb látását nem bírnád viselni,

De »millió halott* két szóba fér.
Vérrel és könnyel írni nem lehet
És mégis néked kell jelentened
Korod rengését gyenge szeizmográf.
Nem babérért lantolnnk máma költő!
Te őrszemnek rendeltettél ide.
Nem rossz író, hanem hamis tana
És áruló vagy hogyha rosszul írsz.
8 ha elhallgatsz becstelen szökevény.

213
VERSAILLESI NIMFA
(Ezerkilencszáznegy venben)

I
Versailles! park. Alkony. A Trianon
Rózsaderűs szép homloka alatt
Márvánnyá fagyott kaszkádokba omlik
Ezer lépcső a szobros völgyi tóba.

Már aranycsipkés sugárlegyezővel

Kacéran nyűi felhőkön át a nap.
S mint bokrok mélyén csalogány ha ébred,
A szökőkutas nyírott lugasokban
Híva, felelve, mindenfelől zendiil
A fehér szobrok kőbevájt zenéje.

E roppant néma kórus közepében,

Ritmusa ringó hullámán lebegve
(Márvány lehellet! Kőnek illata!)
Századok óta ifjú nimfa táncol.

Mámormosollyal ajkán s vállain

(Ember-álmodta és alkotta szépség)
Lábát emelve, könnyen lépte át
Sötét korok vérmocsaras keservét
És boldog bájjal libben most tovább
Ezerkilencszáznegyvennek nyarába.
 II

Ezerkilencszáznegyvennek nyarán
Versaillesi márványnimfa boldog bájú
Mámormosollyal néz észak felé,
Ahol parázsló, kormos fellegekben
Négyezer tank, lángszóró szörnyeteg,
Bömbölve kerget délfelé egy népet.

Tízmillió hajléktalan menekvő!

Egy földönfutó nemzet. Falvak városok
Sodort és sodró, jajt üvöltő árja
Hengeredik kies Versailles felé,
Hol szökőkutas nyírott lugasokból,
Mint néma ének százhangú kara
Felel a szobrok kőbevájt zenéje.

Embergondolta és alkotta szörnyek,

Száguldó, bőszült vastornyok taposnak
Ájultan omló embergarmadákba.
Embercsont reccsen. Emberhúscafat,
Vér, genny, velő, bélsár, nyálhab, verejték
Fröcsköl. Száztonnás kerekek alatt
Terhes hasakból kilöttyen a magzat
S az égből záporbomba zuhan a futókra.

Ezt nézi mosolyogva boldogbájú

Táncoló nimfa a versaillesi parkban:
Emberálmodta és alkotta szépség.
*

= = = = = 215 ■■=■■■■■
 III
Ezerkilencszáznegyvennek nyarán
Versaillesi parknak kerítése omlik.
Az őrjöngő, sikongó emberár
A liliomos rácsot beszakítja.
És nyírott pástot és lugast tiporva
Ordító, hörgő kínnak tengere
A szobros márványlépcsőkön felárad.
8 e roppant zajló kórus közepében
(Márványlehellet! Kőnek illata!)
Lábát emelve kecses nimfa táncol.
Emberálmodta és alkotta szépség
Emberalkotta gyötrelemre néz le.
Tökéletesség boldog tisztaságát
Riadtan nézik vérkönnyes szemek.

IV
Ezerkilencszáznegyvennek nyarán
Versaillesi nimfa szép lábainál
A márványlépcsőn éhen, betegen
Haldokló franciák hevernek.
8 bősz rettenet kérdése a szemükben:
»Ki mosolyog mámoros mosolyodban?
Kinek a táncát táncolod te most
Egy szétmarcangolt nép pokla fölött?
Agyűgyárak, tábornok-hentesek
Fináncdiplomaták, vásárolt árulók
Profitjáért pusztul egy nemzet el!
Kinek szépségét sugárzód felettünk?*

= = = = = = 216
Felel a nimfa diadalmas bájjal:
»Francia nép szépsége vagyok én.
Forradalom s szabadság álmodéi
Álmodták szabad gráciámat is.
Ezt a mosolyt kívánták mindeneknek
És ezt a táncot egész nép jogául.
Embereszmény vagyok én és ígéret!
A nyomornak rútsága ellen lázad
Hős szívetek, amíg álmodtok engem.
Nem pusztulhat el addig ez a nép!
A szabad ember szépségéért küzdve
Üj barrikádon új életre kel.
C’est la Francé éternelle!
C’est la Francé éternelle.*

217
KALEVALA SZÉP SZAVÁVAL.
(1844)

Régi rigmust vad vész ver fel,

Dallamot kelt dúló dörgés.
Barlangmélyű múltam mélyén
Ébredezik édes emlék,
Kél alvóként, kiáltásra,
Vert visszhangként ifjúságom.

Ilyen visszhang kél ma bennem,

Mikor dördül Karjaidban,
Szuomiban mikor robban,
Hűvös halas tavak táján,
Joukola éj vidékén,
Kies Kalevala-honban,
Hol dalolt vén Vajnemöjnen,
S most gránátok reze reccsen,
Betonbontó tűzzel törve
Mannerheimek gonosz várát
Népforgató fergetegben.

Messzi emlékerdők zúgnak,

Szelíd dalt riaszt a visszhang,
Melyet kelt bősz harci lárma,
Szelídet és szomorúat
Szomorú, szelíd szívéből
Álmodó, dalos diáknak,
Árvák árvája, ki otthon
Volt barátlan, mint a néma,
Kinek szavát ki sem érti,
S rokonnyelvű népről hallott
Messzi észak erdős táján.
És ki otthon volt hazátlan,
Testvérvággyal tanulgatva
Szuomibu szállott álma,
Peijenne tóvizére,
Hellenkoski zuhatagra,
Horna hegye tetejére.

Hallal teli tavak táján

Lenhajú és tószemű nép,
Tószemű és fehérarcú
Ezüstszínű levegőben,
Gyérvirágú, halvány földön,
Erős mint fenyői törzse,
Hallgatag mint észak éje,
Hajnal komoly álmodója,
Szelíd váró, messze néző,
Nézi messzi szikla szélét,
Szénfekete szikla szélén
Északfényben égő égaljt.

Ősi finn nép hős dalával,

Kalevala szép szavával,
Régi rigmusokkal régen,
B aráttalan fiatalnak,
Gyönyörűség szállt szivemre.

................... 319 ■■
Szállott hozzám, szólott hozzám
Kalevala szép szavával,
Nyelve alól rénszarvasnak,
Jávorgimnek nagy szájából.
Lap-honi madár orrából.
Kalevala szép szavával
Szállott hozzám, szólott hozzám
Lnonnatár erdőtündér,
Bűvös kovács Ilmarinen,
Riadozó édes Ajnó,
Mókuskánál riadtabb szűz.
Finn hősi dal, ősi ének,
Énekelték régi népek.
Gyermekekként verssel játszva,
Párosával megfogódzva,
Rigmusokra hajbókolva,
Hajbókolva, himbálódzva.
De nem az volt gyönyör gyöngye:
Lnonnatár kakukja, nem,
Nem is Ilmarinen malma,
Sem Ajnócska lihegése.
Gyönyörűség gyöngye az volt
Kalevala szép szavában,
Ősi finn nép hős dalában:
Hogy a hős nem karddal küzd ott,
Tollas nyilat farkas ellen
Nem veti azt ember ellen.
Lándzsájával medvére megy,
Fejszével a fát faragja.

- v = 5 ~ r .= 220 ....... ...... ......

Ember-ellen emberszóval
Harcol, szóló tudománnyal,
Bölcsesség erős szerével,
Valóságot változtató
Erősbűvű igéjével.
Dalnak vagyon ott hatalma.
Bölcsesség a hősi kard ott.
Kalevala énekében,
ősi finn nép hős dalában.
Hívják dalos mérkőzésre,
Hívják egymást vívni hősök,
Pusztulásig, mind halálig,
Mély mocsárba merülésig.
Kiállnak elmebirokra,
Vívni szóló gondolattal
Tudós-táltos bölcsességgel,
Mint ama vén Vajnemöjnen,
Nagyszakállú hős varázsló,
K i tetteit szóval tette,
Dúló dallal cselekedte./
Kuckóban kucorgó nagy hős,
Akit arany jérce költött,
Kilencszer kilencven évig
Arany tojás tojásából.
Hallal teli tavak táján
Lenhajú és tószemű nép.
Halvány arcú, gyötrött nép az,
Ezüstszínű levegőben,
Gyérkenyerű, halvány földön.

....— 221 =
Tudja, hogy nem szófia szó,
Hanem verő, varázsoló,
Valóságot változtató.
Akkor jó szó, ha halálos,
Halálos és életkeltő.

Hallal teli tavak táján,

Halványarcú szegény nép az
Őseitől úgy tanulta
Kalevala szép szavával,
Hogy tudásból tömörül tett,
Igazságból lesz valóság
Gyérkenyerű halvány földön.

Hallal teli tavak táján

Hallgatagon, hosszan váró,
Erős vágyú, álmodó nép
Mégis egyszer megszólalt már:
Megszólalt már szóló tettel.
Bitorló birtokosbandát
Űri hiúz vérszopóit
Pokolba hogy kergethesse,
Életét úgy szabadítsa.

Akkor is egy táltos bölcsnek

Szava száguldott a földön
Népforgató fergetegként
S tett viadalt, harcot hajtott,
Halálosat, diadalmast.
Észtderítő, szívetgyujtó,
Zászlóbontó, karlendítő,
Lángoló szó fergetegje
Orosz, magyar, német honban,
Szuomit is felszántotta,
Táltos szava ama bölcsnek,
Világmegforgató hősnek,
K ari Marxnak, aki szóval,
Csatázott hatalmas könyvvel,

Szállott szava ő fiának

Hős Leninnek szava szerte,
Vajnő népe, Juoko népe
Füle falta, szíve szívta.
És a szó szorult ököllé,
Munkás öklét, paraszt öklét
Emelő eszme emelte,
Tanult tudás suhintotta,
Veszett farkasfalka ellen,
Birtokos bitorlók ellen,
Vajnő földjén s Karjaiéban
Kalevala szép vidékén.

Ám fiatal volt az eszme,

Zsenge volt a gondolat még
Vajnő földjén, Karjaiéban.
Gyenge volt még diadalra.
Munkás öklét, paraszt öklét
Bitorló had levagdosta,

..........-T7-----■
■223 — ■
Levagdosta, letiporta
Éj veszett toportyánférge:
Mannerheim gonosz hadával.
Tavi halak vérrel híztak,
Farkas, róka munkáshússal.
Szuomira komor éjjel
Ködlehellő, metsző szellő
Szuomi szívére szállott.
Zúzó zúzmarától martan
Földnek szíve fájt a fagytól.

Ám a szó erős varázsmag.

Hősi finn nép nem felejti.
Tudja ősi énekekből
Varázsos Kalevalából,
Hogy a szó nem szófiaszó,
Táltosszó jó telelő mag,
Hó alatt is, jég alatt is
Nehéz némaság alatt is,
Eszme élő csemetéit
Sem golyó sem kard nem járja.
Nőnek, érnek, százat adnak,
Ezer száron felfakadnak
Eszme élő csemetéi.

Tudja ezt Szuomi népe,

Juokohajnen növendéke,
Lenhajú és tószemű nép,
Erős mint fen>cí törzse,
 Hallgatag mint hosszú éje,
Hajnal komoly álmodója
Konok váró messze néző:
Szénfekete szikla szélén
Ott vörösük már az égalj.
Vörös fény kél már ott elől,
Szovjetorosz határ felől.
Határon túl, szabad tájon
Szóval szántott, könyvvel vetett
Gondolatmag dús vetése
Arik érő emberekben.
Hatalommá érett eszme
Győzhetetlen valóság lett,
Mely bitorló birtokost nem,
Vérszopó urat nem ismer.

Hősi bölcsek szóbatalma

Cselekedett új világot.
Ama régi táltos Marxnak
Gyermekei, hős fiai
Harcoltak az ő szavával,
Hős fiai: Lenin, Sztálin
Varázsoltak új világot,
Mint jó öreg Vajnemöjnen,
Aki szóból szított lángot.
Versvetése szárba szökkent,
Hangos dallal hadakat dúlt
Énekkel mezőt virított.

' ~ ; 225 ~ . .........s= s=

Balázs Béla: Az én utam 15
Tudja ezt Szuomi népe,
Népe ősi Karjaidnak,
Munkás népe, paraszt népe,
Hallal teli tavak táján,
Hol a halász nem lakik jól,
Mert a halat másnak fogja.
Tudja ezt Szuomi népe,
Munkás népe, paraszt népe,
Halovány és hallgatag nép,
Komoly vágyó konok váró
Ég alján a határt néző,
Ahol kél most vörös hajnal
Kigyulladt nagy láthatáron.

Most jön, most jön égő reggel,

Népforgató fergeteggel,
Tűzzé lett szó, vassá lett szó,
Golyószóró, bombavető,
Levegőből parázszáport
Röpcédulákat röpítő
Mázsás tankkal lemángorló
Béklyótörő, szabadító,
Vörös zászlót lobogtató
Hatalommá érett eszme.
Betonbontó tűzzel törő
Változtató nagy igazság.

Mikor Lapphon fái égnek,

Faházai elhamvadnak
Gyilkos fehér rablók nyomán,

= = = = = = 226 =
Ha elhajtja, mint a csordát
Honából Szuomi népét
Mannerheim gyáva pribékje,
Akkor tudjad: most jön, most jön
Tűzzé lett szó, vassá lett szó,
Népforgató fergeteggel.

Mikor vér hull, mikor könny hull,

ínség kiált tarolt réten,
Mégis tudjad: most jön, most jön
Béklyótörő, szabadító,
Vörös zászlót bontogató
Hatalommá érett eszme,
Mely meződet felvirítja,
Halvány arcod pirosítja.
Mikor szovjetágyú dörög,
Tudjad: gondolat dördíti
Vörös aeroplán ha röpül,
Magos eszme azt röpíti.
Szovjetfegyver, ha halált szór,
Ifjú élet öl halandót,
Pusztulót pusztít jövendő.

Most jön, most jön

Szóval szántott, könyvvel vetett,
Rettenetes hatalommá
Ért igazság, bölcs tanítás,
Melyet táltos Marx tanított,

227 = = = = = = =

15*
Hős fiai Lenin, Sztálin
Melyet karddá köszörültek.
Énekelvén: süllyedj, süllyedj,
Süllyedő, hogy elsüllyedjen,
Hanyatló, hogy hanyatoljék.

Rút iszapba, mély mocsárba

Süllyedj, süllyedj ingoványba,
Juss ágyába fagyleánynak
Éjed álmodd éj lakában
Jég feleség jég ölében.
Süllyedj mély halál vizébe,
Fel ne támadj soha többé,
Bitorlóknak birodalma,
Zsákmányolok kapzsi hadja.
Mert most jön, ami jövendő,
Most esik, ami esendő,
Lehanyatló most hanyatlik,
Süllyedő most süllyed, süllyed!

De majd támad szabad ember,

Mint iszapból kél fel ifjan,
Felkel, mint a vidra sárból,
Ékes szőre felragyogván
Mint a fűzfa irtoványon,
Melyet a vihar lehajtott,
Könnyű szívvel lebben ím fel.
Lenhajú és tószemű nép,
Hallal teli tavak táján,
Ezüstszínű levegőben,
Gyérvirágú, halvány földön,
Boldog tavaszára ébred.

Táltos tudás, szóhatalma

Gondolat erős varázsa
Tavaszt dalol Vajnő-honban
Nyarat K arjala földjére
Futam ítja föld fagyát, el,
P artjait is porhanyítja,
Küld kakukot nyírfalombra
Ad kenyeret munkás népnek
Örömöt is háztájára.
Fecske fészkelj, lengj pacsirta
Erős eszme erejéből.

így énbennem régi rigmust

Vad vész vert fel régi hangot.
Dalt keltett a dúló dörgés.
Barlangmélyű múltam mélyén
Ébredezett édes emlék.
Alvóként kelt kiáltásra
Vert visszhangként, ifjúságom
Érteni segítve eljött.
Ilyen visszhang riad bennem,
Mikor dördül Karjaidban
Szuomiban mikor robban,
Hűvös, halas tavak táján,
Juokola éj vidékén,
Kies Kalevalahonban,
Hol dalolt vén Vajnemöjnen
S most gránátok reze reccsen,
Betonbontó tűzzel törve
Mannerheimék gonosz várát,
Népforgató fergetegben.

230
 MERT A SZOVJETFÖLDÖN
NEM CSAK K ENYÉR TEREM
(A Vörös Hadsereghez)

Hallasz-e, hallasz-e
Acélfergeteget?
Csillagos repülők
Zúgatják az eget.
Csillagos repülők
Vörös zászlók felett.

Acélfergeteggel
Égen és a földön
Békesség haragja
Mostan gyilkost öljön,
Termő munka ökle
Rablókat letörjön.

Becsület bosszúja
Szörnyű fegyveretek.
Emberség őrei
Büszkén köszöntelek,
Világ reménysége,
Vörös szovjetsereg.

Békés, boldog mnnka

Boldog földjét véded,
Búzáját és borát
Derűs, dalos létet,
Kétszázmilliónyi
Első szabad népet.

De még több is múlik

A vörös fegyveren.
Ily sokért nem vívtak.
Soha csatatérén,
Mert a szovjetföldön
Nem csak kenyér terem.

Itt terem az ember:

Évezredes álma,
Szenvedő vágyának
Megvalósulása,
Jövendő világnak
Felszabadulása.

Mit nagy elme gondolt,

Nagy szív amit érzett,
Minden ébresztő vágy
Mely harcban elvérzett,
Vetett mag e földben
S kicsirázott élet.

Dicső vörös sereg

Nincs erődnek mása.
Jövő ezredévek
Élni akarása
A te rohamodnak
Tipró rohanása.

= s s = 232 v
Hallasz-e, hallasz-e
Acélfergeteget?
Csillagos repülők
Zúgatják az eget,
Csillagos repülők
Vörös zászlók lelett.

Szárnyatokon szívem,
Halálig veletek!
Emberiség őre
Büszkén köszöntelek,
Világ reménysége
Vörös szovjetsereg!

333
MAGYAROK FEKETE ÉVEI

A NEGYVENNYOLCAS ZÁSZLÓK
MEGSZÓLALNAK
(1940)

Szabadság volt ránk írva és

Petőfi lelke lengetett.
Az emberiség elején röpültünk,
A magyar honvédek felett!
Előre!

És véres ronggyá lőve. is,

Holt kézben törött nyéllel is
Dicső eszmének fénye övezett,
Rabságunk éveiben is.
Előre!
V
Hiába zsákmányolt a cár.
Fogságban fényünk nem faknlt.
S az orosz népnek vörös hajnalán
Pincénkből felzengett a múlt:
Előre!

Pincénkből felhozott a nép,

Amely pincékből szabadult.
Világosság emelt világosságba
S a jelszavunk el nem avult:
Előre!

~ 234 i ............. ......

 Hóhér zsarnok minket rabolt,
A néptől visszakaptatok.
A szabadság ajándoka vagyunk
Vigyázzatok ránk magyarok!
Előre!

Vigyázzatok, mert nem fakult

Le halhatatlan jelszavunk.
Petőfi lelke leng most is körül:
Nem alkuszunk! Nem alkuszunk!
Előre!

Mert foltozva, vasalva is,

Mázolt fasiszta nyéllel is,
Mi negyvennyolcas zászlók maradunk
Rabszolgák kezeiben is
Előre!

Akinek honvéd a neved,

Mi vagyunk zászlód, ne feledd!
Szabadság hajnalpacsirtái
A vörössipkások felett:
Előre!

Hitler éhes kopóinak

J a j nektek, ti gyászmagyarok,
Ha a jövendő országára
Támadtok, nyomorult vakok.
Előre!

= = = = = = 235 = = = = = = =
 Gyalázat sarába tapos
A szabad népek rohama
8 minket hiába lakatoltok
Sötét múzeum-oduba
Előre!

Hol jelszavunk hív, ott leszünk,

S mi tiprunk el benneteket
Az emberiség elején repülve
A Vörös Hadsereg felett!
Előre!

236
HOVÁ, HOVÁ, M A G Y AR HONVÉD

Hová, hová magyar honvéd?

Hová hajt a német hajcsár?
Messze van a Tisza innen,
M átra orma se látszik már.
Erre magyar madár se jár.

Állj meg, állj meg magyar honvéd,

Idegenek itt a tájak.
Voronyezsi mezők felett
Ismeretlen szelek járnak,
Vészt suhogó halálszárnyak.

Tekints körül magyar honvéd,

Honod védni, ha esküdtél:
Ez a föld nem honod földje,
Nem itt kell, hogy védekezzél.
Fordulj vissza, jön a nagy tél.

Fordulj vissza Tisza felé,

011 a hazád, o 11 a néped.
Fordulj vissza, siess vissza,
Ha esküdtél, hogy megvéded.
Messze küldött el a német.

Földet kínál neked, honvéd

S elküld messzi ukrán földre.

= = = = = 2 3 7 ■ ==
Míg otthon, jó magyar földön,
Maga ül az öröködbe.
Fogd a fegyvert jól ökölbe!

Messzire küld martaidénak

8 otthon kirabolja házad.
Te itt vérzel, ő ott hízik,
Neki sarc, neked gyalázat,
Csúf halál s örök gyalázat.

Térj eszedre magyar honvéd,

Honod védni ha esküdtél.
Haramiahad hazádon;
Siess haza, védekezzél.
Siess haza, jön a nagy tél.

Jön a nagy tél, nagy orosz tél,

Bitorló rablóknak nem jó.
Neked se jut több föld itten
Csak egy sírgödörnek való.
S befújja az utat a hó.

238
HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL

H át haramiának szegődtél
Boldogtalan magyar baka?
Míg más hajlékát dúlod esztelen
Nem ju t eszedbe költőd »szózata«?

A gyilkosnak is van emléke tán?

Az iskolában énekelt a kar:
»Hazádnak rendületlenül
Légy híve, óh magyar.«

Nem zúg füledbe, mikor hős dühe

Egy szabad népnek ellened szegül,
S megvédi minden haramia ellen
»Hazáját rendületlenül«?

Nem volt a »bölcsőd ez a föld«,

Csak sírod lesz, te gyászmagyar.
Nem ápol téged ez a föld.
Csak elnyel, s eltakar.
Nem hazád neked ez a föld,
Itt »nincs számodra hely«.
Itt élned neked nem lehet,
Itt meghalnod se kell.

Emlékezzél nagy költőd szózatára,

Van néked is hazád, magyar.
Hazád, »hol élned s halnod kell«,
Hazád, »mely ápol s eltakar«.
 NE SÍR J!
(1942)

Ne sírj. Ne még! Nem jött el ideje.

Ne számláljad még a halottakat.
Még sok halott lesz. Ma még ölni kell.
És sírni csak a győzőnek szabad.

Ha tudod már, hogy mi maradt meg,

Fájlalhatod majd, ami elveszett.
Ha bő bánatú dús emlékek kertje
Virul a sivó sivatag felett.

Talán ríkat még őszi hárfa is

S lesz zokogó dal méla éjjelen.
Ma dögvész jár. Az emberiség gennye
Fakadt fel és elönt a förtelem.

Maszkot szivedre mérges métely ellen!

Mert könnyes lágyba könnyebben ragad.
Ne jajszóra, vezényszóra figyelj most!
Siratni az fog, aki megmarad.

És majd a győztes, árva maradék

Ha eltaposta már a mérges férget,
S mint nehéz vértet nehéz harc után,
Szivéről is lehántja majd a kérget,
 S diadalünnep szentelt csendje száll
A megborzadva elnémult világra,
Akkor fakad fel mélység mélyiből
özönvízkönnyek forró áradása.

S ha maradt még írmagja a gonosznak,

Melyet az irtó fegyver meg nem ölhet,
Ez a rettentő sírás fogja végül
Tisztára mosni a fertőzött földet.

241
Balázs Béla: Az én utam 16
 ÜZENET

I
Zúgjon harang, ha zokogva is, zúgjon.
A harcnak vége, szegény magyar népem.
Verve, alázva, bűnhődve és mégis
Mondj tedeumot s indulj újra élni.
Zúgjon harang és tedeum laudamus,
Mert siratva is áldhatod a sorsod,
Hogy megvertek s a némettel nem győztél,
Mert az lett volna vége a világnak.
Áldatlan harcban vesztedet vesztetted.
Ha fáj is, a te szabadságod győzött.
Minden ütés bilincset vert le rólad
És minden vágás hályogot szakított.
Ügy vertek, ahogy édesapánk vert meg
Ha bnta kamasz komiszságon értek.
Javadra szolgál és meg is köszönjed,
Mondj tedeumot s indulj újra élni.

II
Felébreszt-e a baj a bódulatból
Én magyarom és számon kéred-e,
Hogy ki vezetett véres gyalázatba
Német pórázon rabszolgahalálba?

-.... 55=5 242

Ha felébreszt a baj a bódulatból,
Ha hódítóid pokolra kergetted
Ha tisztult ésszel, ha szabad lélekkel
Indulsz el újra új életnek útján.

Bujdosó költőd akkor tér meg hozzád

Kivenni részét magyar búból, bajból.
Verve, alázva, bűnhődve ha indulsz
Üj akarattal, költőd veled indul.

Nem hivalkodik, hogy ő rég megmondta

S győztes igazság táborában állott.
De melyet ott nyert, világosság kincsét
Elhozza néked maradt életével.

243
16*
DICSŐSÉG NÉKED, SZOVJET NÉPE

SZTÁLINGRÁD

Ugy-e nem tudtad te csabai kubikos,

Ugy-e te se tudtad újpesti vasmunkás,
Mikor küldtek ölni, orosz népet ölni,
Hogy Oroszországban, messzi Volga partján
Van egy fehér város, fiatal, virágos
Géprobajjal, dallal hangos szovjetváros:
Sztálingrád, Sztálingrád!

Csabai kubikos, újpesti vasmunkás

Ugy-e most tudjátok, most mikor már nincsen,
Most hogy véres rom csak gránáttúrta földön,
Tudjátok a várost és hogy mégis ott van,
Kormos romjaival tornyosodva égig
Világra világló fénnyel örökétig:
Sztálingrád, Sztálingrád!
Hát azt tudjátok-e, hát azt tudjátok-e
Csabai kubikos, újpesti vasmunkás:
Mikor ama város falai omlottak
Akkor épült fala a ti hazátoknak,
Mikor ama város halálmezővé lett
Akkor számotokra született új élet:
Sztálingrád, Sztálingrád!

------------- -- ^=== 244 s = v ■■— ■ =====

Mert ott kőfal omlott, vas és beton bomlott
De nem inogott meg hősi mellek gátja,
Ronthatatlan állott szívek barrikádja.
R ajta tört az ár meg: sötétség bősz árja.

Emberiség vésze vesztét ottan lelte.

Világszabadságnak virradt ottan kelte:
Sztálingrád, Sztálingrád!

Csabai kubikos, újpesti vasmunkás

Mikor ott jártatok orosz népet ölni
Akkor benneteket orosz nép mentett meg,
Fasiszta béklyóból akkor szabadított
S unokátok ajkán hálás csodálattal
Orosz dicsőséget ünnepel majd a dal
Sztálingrád, Sztálingrád!

Te jövendő vándor, aki leszállsz itten

Jövendő népeknek szent zarándokhelyén
Hol minden népeknek jövendője történt
Lásd nem kőből épült legszebbik emléke.
Régi véres romból tornyosodik, égre
Emberi nagyságnak, legnagyobb mértéke:
Sztálingrád, Sztálingrád!

245
LÁNYOK, LÁNYOK, ÉNEK ELNEK

Tavaszeste. Favirágzás.
Lágy szellő szór sziromhavat.
Valahol a kertek alatt
Lányok, lányok énekelnek.

Mintha csengő virágillat

Barackvirág hangja volna,
Almafa virágja szólna,
Lányok jönnek, lányok jönnek!

Csókos szájú szőkék, barnák,

Tömött sorban karcsú szépek,
■
Dobbanó ütemre lépnek,
Vállukon a szurony villan.

Csinos, szilaj szuronyvívók,

Bájos, biztos gránátvetők,
Halál szemébe nevetők.
Szovjetlányok, szovjetlányok.

II

Lágy szellő szór sziromhavat

Rosztov alatt, Szmolenszk alatt
Ég az ország, halál arat
S im a tavasz hada indul.

■■ 246 =
Telet törő termés támad
H alált ölő hatalommal.
Bimbóbontó riadó dal,
Zúg jószagú harci ének.

Bástyabontó, páncélrontó
Sarjadás, fékezhetetlen.
Döglebelő halál ellen
Élet, ellenállhatatlan.

Férfi mellett tűzben, vérben

Árok mélyén, fenn a légben,
Tankhárítón, rohamélen,
Szovjetlányok énekelnek.

Veszedelmes, gyilkos szépek.

Ez a tavasz vad viharja:
Virág gyümölcsét akarja
S jaj annak, ki kertjét bántja.

Tavaszeste. Favirágzás.
Lágy szellő szór sziromhavat. .
Valahol a kertek alatt
Lányok, lányok énekelnek.

247
L E N I N G 1ÍADI BALL A DÁK

ÁRNYÉKOK VÁRA

Kísérteties álomlátomás:
Leningrád némán, jég és hó alatt.
Üres uccákra ráfagyott a csend.
Kristályba dermedt, elvarázsolt város.
S köröskörül német ágyúk dörögnek.
Recsegő tanklavinák hömpölyögnek.
(Csodát mondok, csodát, de nem mesét.)

Yörhenyő nap narancssárga ködön

Átvérzik mint seb könnyű kötésen.
Párafátyolban halvány szilhuettek:
Az Admiralitás és Téli Palota.
Súlytalan árnyként elmosódva lengnek
A Szmolni és a Péter-Pál erőd.
Kristályba dermedt történelem álma:
Testetlenül, áttetszőn, mint üvegre
Lehelt színekkel festett képzelet,
Szellemes, finom, előkelő szépség.
Gondolnád, hogy elég egy szélfúvás ...
És elrepül...

248
S köröskörül a gépesített dzsungel,
Porosz pöffeszkedés, potsdami csizmák.
Vérlázba bőszült vak otrombaság
Zsivajos hada gázol és tapos.
(Ki védi meg az elvarázsolt várost?
Álmodó finom szépségét ki védi?
Csodát mondok, csodát, de nem mesét.)

A Néva néma és a Nyevszki hallgat.

Árnyékuccákon néhány emberárnyék
Súlytalan ingva, mint mély víz alatt.
Lassan, csak alig mozgó zsibbadt lábbal.
Vérefogyott, tántorgó szilhuettek.
Azt gondolnád, elég egy szélfúvás,
Hogy elsöpörje...
És roppant gránát robban néma képbe.
Szép szilhuettet tép szép szilhuetté.
Tűzvészek pírja fest h átte rek e t...
De rendületlen, közelíthetetlen
A lehelt színnel festett képzelet:
Szellemes finom előkelő szépség,
Támolygó árnyak néma árnyékvára!

(Ki ta rtja fel a német vaslavinát?

Csodát mondok, csodát, de nem mesét.)

A Néva néma és a Nyevszky hallgat.

Német sáncok hurka fojtja a várost.
A puszta uccák égre nyitott űrje
Mint éh-halottak égretátott szája.

■..249 =====
Mert ez az éhség. Csend és szépség: éhség!
Kristályba dermedt álomnak varázsa:
Sorvasztó éhség, halkan ölő éhség.

S a vérefogyott, aligélő árnyak

Védik a lenge, finom árnyék vár őst.
S a német ágyúk hiába dörögnek.
A német sáncok hurka hasztalan.
A vaslavinák megtorpannak itt.
Mert rendületlen, közelíthetetlen
A lehelt színnel festett képzelet,
Kristályba dermedt történelem álma,
Nagy Péter, Puskin, Lenin városa.
Soha, soha otromba porosz csizma
Soha, soha, nem taposhat belé.
Éhsorvasztott, támolygó aligélők
Vaslavinákat megállítanak.
Éhsorvasztott támolygó aligélők,
De leningrádiak, de leningrádiak!

Éhsorvasztotta, aligélő árnyak

Dolgoznak gyárban, boltban, irodában,
Ássák a sáncot, oltják a tüzet,
Védik a sáncot, szórják a tüzet.
Már aligélők hatalma halálos.
Köröskörül német ágyúk dörögnek
Recsegő tanklavinák hömpölyögnek,
De árnyékok védik az árnyékvárost.
És több az árnyék, mint az élők száma.
Az alig élők mellé alig holtak,
Jönnek elő a Péter-Pál erődből:
A forradalom örök árnyai,
A Szmolniból és a Putilovgyárból
Megvédeni Lenin szent városát.
(Csodát mondok, csodát de nem mesét.)

Leningrád holdas éjjel, hó alatt.

Néma uccákra ráfagyott a csend,
8 az éhhalál kúszik be minden résen.
De éjjelenként láthatatlanul
Árnyékőrjárat járja be a várost.
Senki se látja és senki se hallja,
Mindenki tudja és mindenki érzi.
S az aligélő árnyak szíve dobban.
Most tudják, hogy ők győzhetetlenek.
A néma uccán akkor hangtalan
A láthatatlan őrség halad el:
Nagy Péter, Puskin s Lenin árnyai.

251
 II

GYŰLÖLET

Hat hete már, hogy meghalt Mária apja.

Két napra rá meghalt a férje is.
Férfi több pusztult akkor Leningrádban.
Az éhezést ők nehezebben bírták.
Kis Olgácska egy hónapja halott.
Egy hónapja alszik egy ágyban Márfa
Halott lányával. Mert ki vigye el?
Neki magának kéne eltemetni.
De kinek van még annyi ereje,
Hogy felássa a csonttáfagyott földet?
Aki még bírja, az megy sáncot ásni.
Megy Márfa is a brigádjával mindig.
Sírt ásni most csak a németnek tudnak.

Olgácska szőke, fehér szép baba.

Hideg szobában nem romlik a hulla.
Csak patkányoktól félti lányát Márfa
Ha pajokért kell soká állnia.
Mert kisfia már alig tud mozdulni,
Hogy hesegesse a sok éhes patkányt.

Repeső szívvel sietne haza

Lányához Márfa ha tudna sietni.
Mert az ő boldog nyugalma órája,
Mikor keserű szíve csendesül,

= = = = = = 252 ■■
Ha lefekhetik szép gyermeke mellé
Aki nem éhes, most már nem kér enni,
A szép, fehér, a csendes, boldog angyal!

Ám ama reggel lassabban mint máskor

Jött hazafelé, mert épp vért adott
A sebesültek számára s még szédült.
De kezében nagy kincs: palack olaj!
Melyet kapott azért, hogy vért adott.
Egy hónapig most ebből fognak élni:
Márfa, az anyja s Péterke fia.

És akkor éppen szirénák vonítnak.

Riadó jelzés! Légi támadás!
Sietni kell. Mindenki fedezékbe!
De Márfa már látja a házukat.
Már látja fent lakásuk ablakát.
Ott várja őt a fehér néma angyal.
Kicsit gyorsabban és eléri még.
Mert Péterke le tud már maga menni
A fedezékbe, de halott kislányát
Kendőbe rejtve ő viszi le mindig.
Hogy kárt ne tegyen benne német bomba.

Zenit-ágyúk!. . . Már zúg a levegő!

Bomba süvít le! Falak omlanak!
És kormos láng csap ki a háztetőből.
Csak egy sarok és eléri a házát!
Két emelet és lehozza a lán y át!. . .

253
S akkor csapott házukba német bomba!...
És Márfa látta, hogy hajlik a fal,
Hogy dől, zuhan le füstbe, porba, lángba
Az egész emelet ahol szép angyala
Szőkén, fehéren aludt csendesen.

A németek megölték a halottat!

Kétszer ölték meg az ő gyerekét!
Mikor éhenhalt apja és a férje,
Éhenhaltak eleven férfiak,
Mikor először halt meg kicsi Olga
Nem érzett akkor Márfa ilyen szörnyű
Kimondhatatlan szörnyű valamit.

Sokáig állt a sarkon megdermedve

A palackkal kezében és nem tudta
Mennyi idő múlt. Megtelt az ucca újra.
Mikor fátylon keresztül látja Márfa,
Hogy asszonyok tolongnak, öklük rázzák
És közepettük vörös katonák
Két foglyot hoznak. Német repülők!!

És akkor Márfa lassan, egyenesen

Indul szembe velük. A dühös tömegen
Nyugodtan némán át, a németig.
És mielőtt az őrök megvédhették
ő fehér, dermedt arccal, szótlanul
Olaj-palackját magosra emelve
A német duzzadt pofájába vágja
Hogy vér s olaj keverve csorog róla.

= = = = = = = 254 ■
■ ■■ ■■■■■
A rémület hördül fel körülötte.
Nem a vér láttán. Láttak eleget.
»01aj! 01aj!« — Sírnak az asszonyok —
Egész palack! Elvtársnő, mit csinált?
Mit fognak enni? Hiszen ez halál!
Sápadtan és dermedten áll még Márfa.
»Nem bánom!« — mondja halkan. — »Mégse
bánom.*

255
 III

„TANULJA M Á R ..."

Nem harsonás, tőzcsóvás lángolás volt,

Csak egyszerű, halk, köznapi eset.
De hogy mindennap gyakran megesett
Leningárd, hősi, rettentő telén,
Az tette naggyá ama napokat,
Hogy magasodva az idő síkjából
Egetverő hegyláncként messzire
Látszanak majd századok távolába.
öreg munkás volt Stepanida férje,
ö ott volt még a pályaudvaron.
Lenint fogadni. Ma már kevesen
Vannak azokból, akik vele együtt
Ostromolták a Téli Palotát.
S most újra gránát tépi fel a Nyevszkit
És fagy és éhség sorvasztja a népet.

>Nitschevo« — mondta Stepanida férje

Agyagformát gyúrva a vasöntőben.
»Hát éhezünk kicsit. De hitleristát
Leninnek városában nem eresztünk.*
>Nitschevo« — mondta Stepanida férje
Mikor gyengült s hazáig messze volt
Már neki menni. — »Nitschevo,
H át itt fogok aludni majd a gyárban.*

= = = = = = = = = 256 ■■■ .. 1 =h==

 »A gép mellett fekszem le s ott kelek.
Nagy kényelem lesz. Időnyereség.
Az asszony is itt lakjon a gyerekkel
Másoknak is megengedte a mester.«
Hát hárman laktak ott a vasöntőben.
Ha Stepanida megjött a kenyérrel
S elosztotta egyforma három részre,
A férjét nézte, hogy gyúrja a formát.
A férjét nézte, hogy gyengül keze, «
Munkája lassul, már el is akad.
De Stepanida már tudott segítni
S a napi norma nem lett kevesebb.
És Stepanida állt a munkapadnál
Mikor férje már állni sem tudott,
Csak ülve, szóval tanítgatta még.
Már egyre halkabb és kevesebb szóval.
Ott ült a falnál Stepanida férje
Mikor a mester, rázta költögette:
»Hát ez nem járja! Ilyenkor meghalni!
Hogy teljesítjük nélküle a tervet?«
»Legyen nyugodt. — Már itt állok helyén.
A napi norma nem lesz kevesebb.«
— »De meddig bírod te is Stepanida?
Csontvázzá fogytál s nem vagy fiatal.«
»Nitschevo« — felelte Stepanida,
Felelte halkan, lányára mutatva:
»Tizenhat éves, E átja, komszomolka.
Tanulja már gyúrni az agyagformát.«

= = = = = = 257 = = = ....
íalázs Béla: Az én utam 17
 SÁRKÁNY

Sohse volt fontos honnan jöttünk.

Sohse néztük, mi mnlt mögöttünk.
Előttünk célunk, küldetésünk.
Előttünk az, amiért élünk.

Mégis a múlt kísérő árnya

Szívünk pányváját meg-megrántja.
A sárkány is repülhet messzi,
Zsinórja csak el nem ereszti

Ha gyökeredet fájva érzed

Messzire nőttöd avval méred.
Fájjon ha fáj. Magasba biztosan
A sárkány száll csak, amely kötve van.

258
EGY ÉGŐ VILÁG ÜSZKEI FELETT

HOGY IS T Ö R TÉ N T
(Alma-Ata 19Í3)

Hogy is történt? Nem Óbudára mentünk

Csakúgy sétálni, ama első nyáron?
Csodálatos! Még kezemben kezed,
És itt állunk a kínai határon.
Hogy történt ez? Első szerelmes sétán
A Jánoshegyre indultunk mi el
És Ala-Tau, a havas szörnyeteg
Mered előttünk az egekbe fel.
És Alma-Ata messze Ázsiában
A város, hová kéz a kézben értünk.
Csodálatos! A Zsigmond-utcán mentünk
És utunkról mi soha le nem tértünk.
Mert le se tértünk, gyáván meg se álltunk
A Zsigmond-utca idevezetett.
Szerelmünk útján egy hitünk útjára
Egy égő világ üszkei felett.
Vezetett minket lázadásba, harcba,
Forradalomba és számkivetésbe.
Egyenes út volt az a Zsigmond-utca:
Homályos lelkünk első ébredése.

= = = = = = 259 ... =—
17*
 Becs, Berlin, Moszkva. . . Melyet mi szítottunk
Messze söpört minket a fergeteg.
Szép ifjú pár jöttünk mi Óbudáról
Alma-Atáig, két öreg beteg.

De világbontó emberújhódás
Poklain át még kezemben kezed.
S a győzelem lángoló hajnalán
Dereng az út, mely ide vezetett.

Nem látod-e már ott a Zsigmond-utcát?

Alkony előtt bizony még haza érünk.
Szerelmünk, hitünk, igaz harcunk útján,
Egyenes úton, melyről le nem tértünk.
. I: :

S majd honi földre leborulva mondjuk

Áldott legyen, amely elvezetett
Hontalanságba, rideg idegenbe
Az út, melyen indultunk teveled.

Áldott legyen a keskeny Zsigmond-utca

Mely kivetett a viharos világba.
Békétlen harcba, fájó vándorlásra
De sötétségből a világosságba.

S a magyar földet ha csókoljuk sírva

Mondjuk, hogy áldott bús bújdosó éltünk
S áldott legyen, áldott szerelmünk útja
Melyen kéz-kézben végül hazatértünk.

260
 HAZAVISZLEK

Mielőtt leszáll az este

Hazaviszlek,
Hazaviszlek Budapestre.
Hazaviszlek két karomban
Haza viszlek
Szívemben, gondolatomban.
S ba majd ránkbornl az este
Megállunk a
Halászbástyán s nézünk Pestre.
Lenézünk a vén Dunára,
Emlékezünk
Kigyulladó ezer lángra.
Visszanézünk nehéz útra,
Ezer lánggal
Tündöklő, sötét borúra.
Visszanézünk könnyre, vérre
Megbékélve
Árnyas, fényes nagy vidékre.
És ha majd leszállt az éjjel
És a bástyán
Mások állnak s néznek széjjel
Árnyas, fényes magyar éjjel,
Duna partján
Többet látnak majd két fénnyel.

= = = = = 261 ■-......... =
 HÜ CSILLAG O D,
HORDJAM A FÉNYEDET

Meghajtom térdem és megcsókolom

Szent lobogódnak vérázott szegélyét
Az én zászlóm és az lesz mindhalálig.

Mert én is a te gyermeked vagyok

Dicső orosz nép, Lenin, Sztálin népe
Mert én is a te gyermeked vagyok.

Bár messzi földről vándoroltam hozzád.

De itt születtem újra. Minden gondolat
Agyamban és szívemben minden érzés

Szellemed sarja és eszmélő ember

Általad lettem. Mindenem tiéd,
Ki vagy az ember eszméjének őre.

Fiad vagyok, de elbúcsúzom tőled

Ha győzelmed lángoló ünnepén

Megmentett népek hálás milliói
Hozsannát zengve gyűlnek fénykörödbe

Feléd fordulnak napraforgó lelkek

S glóriás zászlód előtt meghajolnak
Az öt földrésznek minden lobogói

= = = = = = 262 e= = = = =
Ha világrázó rettenetes harcod
Áldozó, hősi, szörnyű szenvedésed
Után derül hatalmas örömöd,

S emberújító tavasz sugarában

Yértrágyás földön víg szivek fakadnak
Mindent lebíró roppant virágzásra,

Ha jó lesz élni a győztes körében

Büszkén, nyugodtan, békén, tiszteletben,
Akkor kell nékem majd elválnom tőled.

Ha szép lesz nálad napközeles kertben

Derülten nőni biztos jövendőbe,
Akkor kell újra rideg útra kelnem.

Mert valahol még sötét van s hideg,

Mert valahol egy bús maroknyi nép
Még tévelyegve keresi az útját,

Mert urai megcsalták és eladták

S véres vétkének büntetését hordja,
De mégis nép és megujódhatik.

Mert az a nép ott él a Tisza partján,

Hol édesanyám világra hozott,
Világra, haj, de nem világosságra.

Mert onnan jöttem szomjas vándor én

Fényed kútjához, világló napunk.
De testvéreim sötétsége fáj.

= = = = = = 263 -v ■
Mert bár fiad vagyok s eszmélő ember
Általad lettem, lásd, de énekelni,
De énekelni mégis ott tanultam.
Azért bocsásd el mostan gyermeked.
Hű csillagod hordjam a fényedet
U tat mutatni éjben keresőknek.

Addig vagyok, míg lángod megvilágít,

Azért vagyok, hogy lássanak meg engem
És rajtam téged, bús testvéreim.

Azért kell nékem majd elválnom tőled

S diadalod lángoló ünnepén
Nehéz és rideg útra kelnem újra

És áldalak, hogy magadhoz fogadtál.

Meghajtom térdem és megcsókolom
Szent lobogódnak vérázott szegélyét.

.264
MEGI NT OTTHON

1945 JÚNIUS HAVÁBAN

BUDAPESTEN
 HONFOGLALÁS

No, te vándor bujdosó te,

Látod-e már utad végét?
Otthonodat, pihenődet
Hajszolt szíved békességét?

Bujdosásom végét látom:

Révem, célhoz érkezésem.
De nem látok békességet.
Otthont igen. Pihenést nem.
Mert aki jár messze földön,
Annak szíve álmot terem.
Messze néző, hazafájó
Képzeletek jöttek velem.
Emberölő emberöltő
Növesztette roppant haddá.
8 most a honi valóságra
Vándorálmok raja csap rá.

Nem pihenő békesség ez.

Honfoglaló gyilkos harc áll.
Légy erősebb göröngyös föld
Tarka álomtáboromnál.

Csak ha szép hadam szétverted,

S szép vágyam is meg fog halni,
Akkor fogok végre, végre
Végre otthon hontfoglalni,

-------------■' 267 = = = = = =
Legyen rideg, puszta föld bár
Csak ne legyen hímzett távlat.
Ott ahol a legkeményebb,
Ott keresem meg hazámat.

S melyen bűnünk, gonoszságunk

Annyi véres sebet vágott
Megcsókolom a keserű
Árva, magyar valóságot.

Akkor egyéb nem is kell már:

Jelentkezni: Megjöttem hát.
Csendes szóval beköszönni
S megfogni az eke szarvát.

268
HAZULRÓL HAZÁIG

Én, emberöltő múltán megtért vándor

Szerettem volna előbb csendesen
Az ablakon kopogva beköszönni
Vagy megállni kicsit a küszöbön
Várva, hogy előbb rámismerjetek.
Nem jó talán, hogy ilyen hirtelen
Repülőgépen csöppentem be és
A megállító küszöböt szívemben
És szemetekben érzem, ha kalaplevéve
Mutatom néktek megváltozott arcom,

És várom, hogy ki ismer rá az újra?

Űj arcom kinek meghitt, ismerős
Mint régi álma, vágya, reménysége?
Mert aki régi arcom várta vissza
Az idegen és engem sohse ismert.

Mert messzi út az: hazulról hazáig.

Nagyobb út nincs is és egy emberélet
Talán kevés, hogy megjárd és megérkezz:
Hazád álmából álmod hazájába.
Szülőföldedről a szülötted földre.
I tt voltam otthon, hiszen itt álmodtam,
Otthonabb otthont s hazulról hazáig
Elhoztam álmom dús vásárfiát,
Mely most se fér be még a régi házba.
Tágítani kell a szűk falakat.

----------- ■; 269 5 = ^ - ..........--=T=r--r

Lehet azt. Vágtam én nem egyszer
Lelkemen véres ajtót, ablakot.
Hogy életem is majd kiszállt azon.
De ha már látod derülő hazádat,
Mondom elvtársak, nem nehéz meghalni.

270
 KEGYELEM!

Egyszerűen, nagyon egyszerűen

Szeretnék szólni hozzátok ez órán.
Rímtelen és hímtelen szavakkal
És csendesen,

Mikor átadom néktek amit hoztam,

Mindent, amit termettem, gyümölcsfaként
Mely önmagát leszedve rakja az oltárra
Élte aratását.
Mert messze jártam s jöttem megrakodva.
Vegyétek testem-lelkem és egyétek
Mert bennetek lehet csak tovább élnem
Kik vagytok népem.

Gyökéreresztő családom ti vagytok.

I tt vagyok otthon. És ha kérditek
Honnan tudom, hogy otthon itt vagyok,
Bár sok helyen
Volt dúsabb, büszkébb, boldogabb lakásom
Hát megmondom, hogy épp onnan tudom
Hogy itt legrosszabb. Sehol a világon
Nem fájtam így.

Mert idegen baj nem ért szívemig.

És idegen szó bántani tud-é?
De jaj nekem, ha anyanyelvemen
Nem értenék.

271
Ott vagyok otthon, ahol meztelen
Szívem minden pillantást érez és
Mindennek oka s felelős vagyok:
Ez az én házam!

Bocsássatok meg és ne bántsatok

Azért, hogy jöttem tékozló fiúként
Ki szíve kincsét tékozolva, mindig
Csak gazdagabb lett.

Bocsássatok meg, hogy nem kolduló

Alázat és vezeklés hajtja térdemet
De meghajtja ajándék terhe boldogan.
Nézzétek el!

Bár jártam messze s volt jó dolgom máshol

Gyökerem húzott vissza s védtelen
A szívem mert otthon van. Hazajöttem,
Kegyelmezzetek!

272
T A R T A L O M J E G Y Z É K

Oldal
F e l d e r í t ő j e l e n t é s e .......................................... 1
A z é n u ta m ............................................................................ 5

E L SŐ K Ö N Y V .

A VÁNDOR ÉNEKEL.

NÉGY A JÁ N L Á S
A já n lá s a b arátn ak ............................................................. 9
A já n lá s a z a ssz o n y n a k ..................................................... 10
A k ö zö n ség n ek ....................................................................... 11
A d y E n d r én ek ............................................................................ 12
ORSZÁGÚTON
Ú tila p u a ta lp a m o n ............................................................. 13
S zólok b arátom n ak ............................................................. 14
S zeretn élek m eg v éd en i tő lem ......................................... 15
N agy h a r a n g j á t é k .................................................................. 16
L eh etett v o ln a ........................................................................... 17
T i .................................................................................................... 18
E g y arc k o m o ly .................................................................... 19
N em férsz k özeleb b ............................................................. 20
S zü letésn ap i s t a n z á k ......................................... i ................. 21
M ert m in d en ú t ....................................................................... 22
É n ek sz ö v eg ek I— I I I ....... .......................................... 24
ITT U T A K E L M E R Ü L N E K
A z erdő ...................................................................................... 27
Ő szi v a r á z s ................................................................................ 28
T a v a sz v o l t ................................................................................ 29
A k ert és a z a ssz o n y ........................................................ 30

273
Balázs Béla: Az én utam
18
NOKTURNÓK öldal
A m i é jsz a k á in k .................................................................. 31
T a v i n o k tu r n ó ............................................................................ 33
É v a n o k t u r n ó j a ....................................................................... 35
N o k tu rn ó a z a b la k b a n ........................................................ 36
K ilen ce t ü tö tt a z óra ........................................................ 37
N o ctiv ig ilia V en eris ............................................................. 38
CSUKÓDJON R Á N K ÉS Ő R IZ Z E N A M ÁM A
M o s t ............................................................................................... 39
G eának ló g la k h í v n i ..................... 49
R ég i k ö n n y ek ......................................................................... 41
V ig y á z z ....................................................................................... 42
É s su h o g a ta v a szi s z é l ................................................... 43
I s te n tisz te le t ........................................................................... 44
M ert m esszirő l jön a z e s t e .............................................. 45
H A Z A A Z ANYÁM HOZ
H a z a a z a n y á m h o z ............................................................. 46
H a z a ér k e ze tt a s z í v e m ........................................................ 47
A z órák ..................................................................................... 48
L i-T a-P c d ala a b á n a t r ó l................................................... 49
K ő m ív e s K e le m e n .................................................................. 51
F elm o n d o m a l e c k é t ............................................................. 53
E lő szó első k ö n y v em m á s o d i k ki­
a d á s a e l é .......................................................................

M Á S O D IK K Ö N Y V

TRISTAN HAJÓJÁN.

S zám a d ás .................................................................................. 59
É d es ú titá rsa m ...................................................................... 61
B a lla d a ..................... 62
E s ti varázs a t e n g e r e n ........................................................ 64
S zólok a rég iek h ez ............................................................. 66
Óh, fá jó Z ita r eh ....................................................................... 67
É n n em m ozd u ltam ............................................................. 63
Á r g ir u s .......................................................................................... 69
H a j, n a p j a i m ........................................................................... 71
V etem a z á g y a m .................................................................. 72
C hanson ..................................................................................... 73
S írtál a z é j j e l ........................................................................... 74
M int a k i m ez telen ............................................................... 76
V o n a to m zü m m ö g i ............................. 77

= 274
 É n ek szó ..................................................................................... 79
E g y szép zsid ó lá n y arck ép e ........................................... 79
S ir o c c o .......................................................................................... 81
D ú s Sába k ir á ly n ő .................................................................. 82
T avasz csa tá ja ....................................................................... 84
B e jö tt a z ég ............................................................................ 86

K A R JA ID FÉNYLŐ K A P U J A K IT Á R U L T
Lásd itt v a g y o k .................................................................. 87
T u d o m .......................................................................................... 88
S z e r ető sz o m o r ító ....................................................................... 89
A n an garága a l t a t ó j a ............................................................. 91
M ost m ár íg y v a n ............................................................... 92
V árlak .......................................................................................... 94
T a v a szi árad ás ....................................................................... 95
H ol v a g y A n a n g a r á g a ? ........................................................ 96

U R A M , M IT ŐRÖLSZ F Á JÁ SO D D A L BE N N E M ?
B orús zá szló v a l ....................................................................... 97
F orogn ak a k é s e k .......................................*........................ 99
A z A raráton ............................................................................. 100
T ristan h a jó já n ........................................................................ 102
K o ld u s é n e k .................................................................................. 104
M eg k e ll h a ln o m i t t ............................................................... 105

H A R M A D IK K Ö N Y V .

FÉRFIÉNEK.

Á rion .......................................................................................... 109

E m igráeiós k a rá cso n y i én ek .......................................... 110
T u dom u ram , m i t ö r t é n t ................................................... 111
A z u ta k ..................................................................................... 112
H árom piros r ó z s a .................................................................. 113

FO R D ULO K ARCCAL MOST A FÖ LD F E L É

Z soltár és u tó h a n g I— I I I ................................................... 114
V örös ta v a sz e lé b e .................................................................. 117
Oh, én t ü z c m ............................................................................ 118
S zó lo k a z a n y á m h o z .......................................................... 120
O d isszeu sz ................................................................................ 124
G yű lölet v e z e k l é s e .................................................................. 125
H isze k a h i t b e n ....................................................................... 126

275
18*
HÁROM ÓDA Oldal
A d y E ndre h a lá lá ra ............................................................. 127
L egen d a k é sz ü l ....................................................................... 128
E g y go n d o lk o d ó h o z ............................................................. 129
NEM F É R TÖBB SZÉPSÉG
S zü ret .......................................................................................... 131
M ost m á r e l n e h a g y j ........................................................ 133
S z e p t e m b e r ................................................................................ 134
P ip acsok ú tjá n , g eszte n y é k ú tjá n ................................ 135
N á sz d a l.......................................................................................... 136
SZER ETEM E Z T A Z ÉLETET
J ö jjö n a z ő s z ............................................................................ 137
_ M ost ifjú sá g o d ála reá t h a jítsd e l ................................ 138
Öröm .......................................................................................... 139
F é r f i é n e k ..................................................................................... 141
A sza v a k s ír n a k ...................................................................... 143

N E G Y E D IK K Ö N Y V .

TÁ BO R TŰ Z MELLETT.

A já n lá s .......................................................................................... 147
B i z t a t ó .......................................................................................... 148
M int ébredés e l ő t t .................................................................. 149
H A Z A F E L É VAG YUNK Ü TB A N
E m ig rá ció s k a rá cso n y i én ek 193 9 -b en ...................... 151
H azám ..................................................................................... 153
M a is .......................................................................................... 155
Ü d v ö z let m a g y a r író k n a k .............................................. 157
B od zavirágszag ....................................................................... 159
M áju s e l s e j é n ........................................................................... 160
S zilv eszter é jje l 1 9 3 9 ............................................................. 164
Öreg in tern a cio n a lista n ó tá ja ......................................... 166
Á lo m .......................................................................................... 168
A k ik a z em bert k ezd ték ................................................... 169
KÖSZÖNÖM SZIVEM
K ö sz ö n ö m s z í v e m .................................................................. 171
A ddig .......................................................................................... 173
E zü stla k o d a lo m ra .................................................................. 174
Ő szi t á n c ..................................................................................... 176
A te a r c o d ................................................................................ 177

276
TÁBORTŰZ MELLETT Oldal
T á b o rtű z m e lle tt, vörö s ő r s é g e n ..................................... 178
S opán kod ó n y a v a ly á s o k n a k .............................................. 180
S zá m o n k ér jü k ........................................................................ 181
A la g ú tb a n ................................................................................ 182
K ísér te tjá rá s I— I I ............................................................... 183
M esterség em ............................................................................ 185
MÚLT
V ár a z én m ú lta m ............................................................. 186
A cu k rá szd a B u d á n ............................................................. 188
N em v o lta m fia ta l ............................................................... 189
N ég y ep ig ra m m a .................................................................. 191
E m lé k e z é s ................................................................................. 192
VÉGSŐ OSTROM ELŐTT
M ozart I — I I I ........................................................................... 193
B a rtó k B é la ................................................................................. 196
M ich el A n g c lo e s té je ............................................................. 198
E g y S z tá lin arck ép re .......................................................... 199
Im p e ria lizm u s ......................................................................... 200
Capri ....................................................... 201
K o m s z o m o lc -te m e té s ............ ................................................ 203
D ie gu tcn M u tter vöm O ttak ring ................................ 204

Ö T Ö D IK K Ö N Y V .

REPÜ LJ SZAVAM.

R ep ülj sza v a m .......................... 209

P o sta g a la m b o k ....................................................................... 2 1 0 '
1940
Jaj n ek ed , k ö l t ő ...................................................................... 2 1 2
V ersa illcsl n im fa I — IV ........................................................ 2 1 4
K a le v a la szép sz a v á v a l ..................................................... 2 1 8
M ert a S zovjetföld ön n em esa k k e n y é r t e r e m ___ 231
M AGYAROK F E K E T E É V E I
A n e g y v en n y o lca s zá szló k m e g sz ó la ln a k ................. 234
H o v á ,' h o v á , m a g y a r h o n v éd ........................ 237
»H azádn ak r e n d ü le t le n ü l................................................... 239
N e s í r j ! ..................................................................................... 240
Ü ze n e t I — I I ............................................................................... 242

277
 Oldal
DICSŐSÉG N É K E D , SZOVJET N ÉPE
S ztá lin g rá d ................................................................................. 2 4 4
L á n y o k , lá n y o k , é n ek e ln e k I— I I ......................................2 4 6
L E N IN G R Á D I b a l l a d A k
I. Á rn y ék o k v á r a .......................................................... 248
I I . G y ű lö let ............................................................................ 252
I I I . »T an ulja m ár«................................................................. 256
S árk án y ...................................................................................... 258
EGY ÉGŐ V ILÁ G Ü SZ K E I FE L E T T
H o g y is t ö r t é n t ....................................................................... 259
H a z a v isz le k .............................................................................. 261
H ű csilla g o d , hord jam a f é n y e d e t ............................... 262

MEGINT OTTHON.

H o n fo g la lá s ............................... • ............................................ 2 6 7
H a zu lró l h a z á i g ....................................................................... 269
K e g y e le m ! ................................................................................. 271

278
*