WES ANDERSON - GRAND BUDAPEST HOTEL

A film
A Grand Budapest Hotel Wes Anderson 2014-ben bemutatott filmje, amelyben a történet a fiatal
főhős visszaemlékezései nyomán elevenedik meg. A cselekmény a két világháború között,
képzeletbeli európai helyszíneken kíséri végig a szálloda főportása és frissen odakerült lobby boy
kalandjait.

Képarány
A film képaránya többnyire a régi filmeknél használt 4:3-as (a múltban játszódó történések), illetve a
mostanában szabványos 16:9-es televíziós képaránynál egy kicsit keskenyebb (jelenben játszódó
történések).

Formai világ
A képi világ legfeltűnőbb eleme a szimmetria, amely az egész történetet végig kíséri. A képek
gondosan megkomponáltak, általában függőleges tengely mentén tükörszimmetrikusak, és ez az
„unalmas” harmónia egy idő után valószerűtlenné teszi a képi világot. Ettől tűnik kicsit álomszerűnek
az egész film.
A giccses, meseszerű hatást tovább fokozza a szálló berendezése, amely az ott jelen lévő fényűzésről
tanúskodik. A monumentális, szimmetrikus terek még nagyobbnak hatnak az apró díszek és fali
stukkók miatt.
A szereplők vagy a kép közepén helyezkednek el, vagy oldalt, de akkor egy tárgy vagy egy másik
személy gondoskodik a kép másik felén az egyensúlyról. A párbeszédeknél többnyire teljesen
szemben ülnek egymással, őket vagy oldalról látjuk, vagy váltakozva szemből.

Kameramozgások
A kamera jellemzően állóképeket mutat, vagy kétdimenziós tartományban elmozdul, hogy aztán egy
másik képen megálljon. A kép stabil, nem „remeg”, mivel a kamera végig statívon (állványon) van,
nincsenek kézből felvett jelenetek.
A kamera mozgása szögletes: többnyire vagy vízszintes vagy függőleges irányba mozdul el saját a
tengelye mentén. Vannak ezen kívül vízszintesen csúsztatott mozgású, fahrtkocsival felvett képek (itt
egy síneken gördülő állványra rögzített kamerával dolgoztak).
Mind a totálplánok, mind a premier plánok szemből fényképezettek, ritkábban alulról, felülről,
esetleg ferdén felülről. Az amerikai plán nem jellemző. A svenkek és a variók nagyon gyorsak és
gépiesek, ezzel fokozva a végig jelen lévő, kissé valószerűtlen érzést.

Színvilág
A külső és a belső képek egyaránt valószínűtlenül gyönyörűek, a régi képeslapok világa elevenedik
meg bennük.
A képeken többnyire két vagy három szín dominál, hol élénkebb, hol pasztell árnyalatokban, de
mindig harmonikusan. Az eltúlzott színhatások a történet meseszerűségét hivatottak hangsúlyozni. A
belső szállodai képek jellemző alapszíne a barna, ezt egészíti ki a többi, élénkebb szín. A rendező ezt a
faburkolatú helyiségekkel és az antik bútorok összhatásával éri el.
Egyetlen kivétel a végén, a vasúti kocsiban játszódó fekete-fehér jelenet, amely előrevetíti Gustave
halálát. Itt a történet egy pillanatra kizökken, elveszíti meseszerű varázsát.

Fény-árnyék hatások
Az árnyékok hol eltúlzottak, hol pedig egyenesen hiányoznak. Ezt az arcokon, a premier plánoknál
lehet legjobban észrevenni. Néha nem tudni, honnan jön a fény, szinte festményszerűek, néha pedig
félig árnyékban vannak. Utóbbi az igazán drámai jeleneteknél, és leginkább a negatív szereplőknél
bukkan fel.
Színészi játék
A történet során a színészek arcán ritkán látni komolyabb érzelmeket. Ezzel is a mesék világára utal a
rendező, ahol nem a jellemrajzok, hanem maga a cselekmény maga adja meg a kerek történetet.
Éppen emiatt az érzelemmentesség miatt hangsúlyosak azok a jelenetek, ahol például Gustave
elveszíti a türelmét.

Összegzés
Grand Budapest Hotel minden képi eleme a meseszerű hatást kívánja megjeleníteni. A képek gyakran
leegyszerűsítettek és valószerűtlenek, ugyanakkor túlszínezettek. Ezzel az eszközzel a rendező az öreg
Zero Mustafa hol kiszínezett, hol a már kissé homályos visszaemlékezéseit varázsolja a filmvászonra
úgy, ahogy mi is emlékeznénk öreg korunkban egy hosszú élet legfontosabb eseményeire.