Newton–axiómák. (jelenségek → megállapítások) Inerciarendszer.

A
dinamika alapegyenlete. A dinamika alapegyenletének alkalmazásai.
Erőtörvények.
Dinamika: a mechanikának az az ága, amely azokat az okokat vizsgálja, amelyek létrehozták
a mozgásokat és a testek mozgásállapot-változását.
Isaac Newton (17-18. század) általa lefektetett axiómák révén megalapozta a klasszikus
mechanika tudományát.
Axiómák: olyan alapigazságok, amiket nem bizonyítunk. A sok megfigyelés, tapasztalat és
absztrakció alapján fogalmazta meg Newton az axiómáit. Az axióma rendszerből
következőtörvényeket azonban levezetjük, bebizonyítjuk, és az eredményeket kísérletekkel,
ellenőrizzük, valamint összevetjük a tapasztalatainkkal.
I. axióma – a tehetetlenség törvénye: Minden test (anyagi pont) megmarad a
nyugalom vagy az egyenes vonalú egyenletes mozgás állapotában, míg más testek hatásai
ennek a megváltoztatására nem kényszeríti.
Példa: hirtelen fékező autóban ülő ember, megrázott fa – gyümölcs, mozgólépcső
A magára hagyott stabil szerkezetű test a sebességén önmaga nem képes változtatni:
tehetetlen. Felmerül az a kérdés is, hogy milyen rendszerben érvényes? Maga az első axióma
feltételezi, hogy létezik ilyen rendszer → inerciarendszer.
Inerciarendszer: olyan koordináta-rendszer, amelyben a minden más testtől távol
elhelyezkedő testek nyugalomban vannak, vagy egyenes vonalú, egyenletes mozgást
végeznek. Végtelen sok inerciarendszer létezik: a világűrben állócsillagokhoz, tehát például a
Naphoz rögzített koordináta-rendszer is inerciarendszer.
II. axióma:
Arisztotelész: a mozgás fenntartásához szükség van egy külső erő hatására
↕
Galilei: az egyenes vonalú egyenletes mozgás és a zérus sebességű nyugalmi állapot
fenntartásához nem szükséges más testek hatása → az erőhatás a mozgás megváltoztatója,
nem fenntartója
Erő: a testnek egy másik testre gyakorolt olyan hatása, amely e test sebességének
megváltoztatásában, a test gyorsulásában nyilvánul meg.
Példa: elhajított test gyorsulása → nehézségi erő
megnyújtott rugóhoz rögzített test gyorsulása → rugalmas erő
lapon elindított test sebességének lassulása → súrlódási erő
Kapcsolat van az erőhatás nagysága, a létrehozott gyorsulás és a test tehetetlenségét jellemző
mennyiség (tömege) között.
Egy test (anyagi pont) gyorsulása egyenesen arányos a testre ható (a gyorsulással
egyirányúnak választott) erővel. Az arányossági tényező a test tehetetlen tömegének
reciproka.
F d (m∙ v )
a= , F= d I =
m dt dt
III. axióma – a kölcsönhatás törvénye: Ha egy (pontszerű) A testre a (pontszerű) B test
F
erőt ( A , B) gyakorol, akkor az A test is hat a B-re ugyanolyan nagyságú és ellentétes irányú
( F B , A ) erővel.
F B , A =−F A , B
A hatás kölcsönös, a hatás és az ellenhatás két különböző testre hat!
Példa: gördeszka, szánkóhúzás, mágnes-vas
IV. axióma (Stevin 16-17. század): Ha egy anyagi pontra egyidejűleg több erő hat, akkor
ezek együttes hatása teljesen egyenértékű a vektori eredőjük hatásával.
Szokták még az erőhatások függetlenségének elve-ként is nevezni.
n
F =∑ ⃗
⃗ Fi
i=1

Dinamika alapegyenlete: a IV. axiómával kiegészített II. axióma

n
F =∑ ⃗
⃗ F i=m∙ a⃗
i=1

Egy pontszerű test tömegének és gyorsulásának szorzata egyenlő a testre ható erők
eredőjével.
A dinamika alapegyenletének alkalmazásai:
Erőtörvények felállítása Mozgásegyenletek megoldása
d 2 r⃗ ⃗
m , ⃗r ( t ) → → F =m∙ a⃗ m,⃗
F ( ⃗r , ⃗v ) → ⃗a ( t ) → ⃗r (t)
dt2
A mozgásból vezetjük le az erőtörvényt Az erőtörvényből vezetjük vissza mozgást
Azokat a törvényeket, amelyek megadják az Az erőtörvényekből visszavezetünk
erők értékét a testek helyének, sebességének különböző mozgásegyenletekre, melyek
(állapotának) függvényében, hely, sebesség stb. függvényében ismert
erőtörvényeknek nevezzük. Ezek a erőket tartalmazó másodrendű
törvények mozgások egész osztályára differenciálegyenletek.
jellemzőek, valamint ugyan olyan
matematikai alakkal rendelkeznek.

Speciális erőtörvények:
F =m∙ ⃗g
1. Nehézségi erő (szabadesés, hajítások osztálya) ⃗
F =−D ∙ x
2. Rugalmas erő, lineáris erőtörvény (harmonikus rezgőmozgások osztálya)⃗
m 1 ∙ m2 ⃗r 1,2
3. Gravitációs erőtörvény (bolygómozgás) ⃗ F =γ 2
r 1,2 r 1,2
4. Közegellenállási erő
5. Elektromos kölcsönhatás
6. Mágneses kölcsönhatás
Szabaderők és kényszererők. Kényszermozgással kapcsolatos fi zikai
problémák: nyugvó test asztalon és gyorsuló lift ben, testek csigán,
lejtő. Csúszási és tapadási súrlódás.
Kényszermozgás során a testnek, egy merevnek tekinthető felületen vagy görbén kell
maradnia, vagy mozgását más geometriai feltételek korlátozzák. Az erőt mely a kényszert
biztosítja (pl. adott felületen tartja a testet) kényszererőnek, a geometriai feltételt, pedig
kényszernek vagy kényszerfeltételnek nevezzük. Matematikailag ez a feltétel a felület
egyenlete, amelyen a tömegpontnak mozognia kell. A kényszererő mindig merőleges a pálya
görbéjére vagy a felületre.
Szabad mozgások: Bármilyen olyan felületen történő mozgás, ami nem merevnek tekinthető
felületen történik, vagy ha a test mozgását egyéb geometriai feltételek NEM akadályozzák.
Ezeknek a testeknek pályáját nem befolyásolja semmi kényszerítő hatás.
Példa: hajítás, rezgőmozgások, bolygók mozgása
Szabaderők: Ha egy erőről hangsúlyozni akarjuk, hogy nem kényszererő, szabaderőnek
nevezzük.
Példa: gravitációs erő, rugóerő, elektromos Coulomb erő, mágneses kölcsönhatás
Mozgásegyenlet felírása szabad- és kényszererőkkel:
m∙ a⃗ =⃗
F sz + ⃗
Fk
A felbontás oka: a szabad erők ismertek, így azok erőtörvényekkel felírhatók, a kényszererők
azonban nem ismertek, a feladatokon keresztül tudjuk/kell meghatározni őket.
Csúszási és tapadási súrlódási erő:
Amíg a vízszintes asztalon nem mozdul a test, addig hat rá valamilyen erő, ami az elindulását
megakadályozza. Ha állandó sebességgel akarjuk mozgatni, szükség lesz egy állandó
sebességű húzóerőre is, mert ilyenkor is hat rá egy erő, ami mozgását akadályozza.
Amíg nem mozdul, addig ezt az erőt tapadási súrlódási erőnek (⃗ F t) nevezzük. Az erő
hatásvonala az érintkező felületekbe esik. Iránya és nagysága olyan, hogy a többi erő
ellenében az egyensúlyt fenntartsa. Csak a maximális értéke határozható meg, amit a felületek
anyagi minősége és a felületeket összeszorító erő nagysága határoz meg.
F t ≤ F t max =μ0 ∙ N
μ0: tapadási súrlódási együttható
F t nagysága és iránya csak a testre ható többi erő ismeretében határozható meg.
⃗
Miután elindult a test a felületen, a mozgást akadályozó erőt már csúszási súrlódási erőnek (
F t ¿ nevezzük. Hatásvonala az egymáson elcsúszó felületekbe esik. Széles
⃗
sebességtartományon belül független a csúszó test sebességének nagyságától. Iránya
ellentétes a felületek relatív sebességének az irányával, a nagysága a felületek anyagi
minőségé és a felületeket összeszorító erő nagysága határozza meg.
F s=μ ∙ N
μ: csúszási súrlódási együttható
⃗v
F s=−μ ∙ N ∙
⃗
v
 A csúszási és a tapadási súrlódási erő összehasonlítása
Csúszási súrlódási erő Tapadási súrlódási együttható
A két test elmozdul egymáshoz képest A testek nem mozdulnak el egymáshoz
képest
Az erő független a sebességtől és a súrlódó Nagysága változik, nincs erőtörvénye
felülete nagyságától, a mozgás irányával Egy maximális értékiga szabaderővel
ellentétes irányú, arányos nyomerővel és azonos nagyságú. A maximális érték a
függ az anyagi minőségtől nyomó erővel arányos és függ az anyagi
v
⃗ minőségtől
F s=−μ ∙ N ∙
⃗
v Nem csak a kémiai összetétel, a felület
milyensége is befolyásolja F t ≤ F t max =μ0 ∙ N
Érvényességi határ: Érvényességi határ:
nagy sebességeknél: hőmérsékletváltozás, igen tiszta simára csiszolt felületek:
anyagi minőség megváltozása molekuláris erők
nagyon kicsi felületeknél: pl: tűnél nem μ0 > μ
működik
nagyon finom felületeknél: molekuláris erők

Kényszermozgással kapcsolatos fizikai problémák:

1. Vízszintes asztalon a test:
Az asztalra helyezett test nyugalomban van, mivel a rá ható súlyerőt kompenzálja a vele
ellentétes irányú kényszererő, amit asztal lapja fejt ki a testre. A kényszererő merőleges a
felületre.
2. Az előbbi asztal egy a⃗ gyorsulással felfelé és lefelé mozgó liftben
Ha a nyugalomban lévő (vagy egyenletesen haladó) liftben ráállunk egy fürdőszobamérlegre,
akkor az az „igazi”, nyugalmi súlyunkat fogja mutatni. Ha viszont a lift felfelé gyorsuló
mozgást végez (felfelé gyorsít, vagy lefelé fékez), akkor a testünket a mérleg által kifejtett
nyomóerő és a gravitációs erő különbsége fogja gyorsítani, tehát a súlyunk (az az erő, amit a
testünk kifejt az alátámasztásra – az alátámasztás által kifejtett nyomóerő ellenereje) nagyobb
lesz a nyugalomban mért súlynál. Ehhez hasonlóan lefelé gyorsuló liftben (ha a lift lefelé
gyorsít, vagy felfelé fékez) a súlyunk kisebb lesz.
3. Ha a lefele gyorsuló lift gyorsulása egyenlő a nehézségi gyorsulással
A kényszererő megszűnik, tehát a test a súlytalanság állapotába kerül.
4. Két test csigán átvetett kötélen
Két testet rögzített, könnyű, súrlódásmentes csigán átvetett, elhanyagolható tömegű,
nyújthatatlan kötéllel kötjük össze, és a rendszert nyugalmi helyzetben magára hagyjuk.
Mivel a csiga könnyű és súrlódásmentes, ezért a csiga két oldalán ugyanakkora a kötélerő. A
kötél szintén elhanyagolható tömegű, így a rá ható nehézségi erő is az lesz és gyorsításához se
lesz szükséges semmilyen erő. És végül mivel a kötél nyújthatatlan, a két test elmozdulása is
egyforma nagyságú (bár ellentétes irányú) lesz, emiatt pedig a sebességük és a gyorsulásuk
nagysága is megegyezik.
5. Választható hajlásszögű lejtőre helyezett test súrlódási tényezőnek mérése
a) Tapadás:
Ha test a lejtőn nem mozog, akkor tapadási súrlódás lép fel. A tapadási súrlódásnak csak a
maximumát ismerjük. Ezen kívül a testre hat a nehézségi erő és a lejtő által kifejtett
kényszererő is. A nehézségi erőt komponenseire bontjuk, így felírhatunk a mozgásra egy lejtő
irányába eső (x-tengely) és a lejtőre merőleges (y-tengely) mozgásegyenleteket.
A lejtőre merőlegesen: K−mgcosα=0→ K=mgcosα
A lejtő irányában: mgsinα−St max=ma
St ≤ S t max =μ0 ∙ K =μ0 ∙mgcosα
Ha azt akarjuk, hogy a test ne induljon el a lejtőn
mgsinα−St =0 → S t=mgsinα
mgsinα=St ≤ μ0 mgcosα
tgα ≤ μ0 , tehát a lejtő hajlásszögének változtatásával a tapadási súrlódási együttható
meghatározható. Arra a hajlásszögre, amelynél a test elindul a lejtőn igaz, hogy
tgα max =μ0.
b) Csúszás
Ha test mozog a lejtőn, akkor csúszási súrlódás lép fel. Ilyenkor is hat a testre nehézségi erő
és a lejtő által kifejtett kényszererő. A nehézségi erőt itt is komponenseire bontjuk, így
felírhatunk a mozgásra egy lejtő irányába eső (x-tengely) és a lejtőre merőleges (y-tengely)
mozgásegyenleteket.
A lejtőre merőlegesen: K−mgcosα=0→ K=mgcosα
A lejtő irányában: mgsinα −Scs =ma
Scs =μ ∙ K =μ∙ mgcosα
mgsinα−μ ∙ mgcosα=ma
A test gyorsulása: g ( sinα −μ ∙cosα )=a

Anyagi pont modell I.: Impulzus, impulzustétel.

Impulzusnyomaték. Forgatónyomaték. Impulzusnyomaték-
tétel.
Az anyagi pont mozgása elvileg leírható a dinamika alapegyenlete, erőtörvények,
kényszerfeltételek, valamint a kezdeti feltételek ismeretében. Több tömegpont egyidejű
mozgásakor a mozgásegyenletek rendszerének rendszerint nincs egzakt megoldás. Ezért a
mozgás egyenletek megoldásához, leírásához segítségül új fogalmakat vezetünk be. Ezekkel a
fogalmakkal olyan tételeket tudunk felállítani, amelyek önmagukban is elegendőek lehetnek a
mozgás leírásához és fizika más területén is alapvető jelentőségük lesz. Definiálásuk a
mozgásegyenletek alapján történik.
Az új fogalmak bevezetéséhez a dinamika alapegyenletéből indulunk ki
t2 t2
d 2 r⃗ d 2 r⃗
m∙ 2 = ⃗ F →m ∙∫ 2 dt =∫ ⃗F dt
dt t dt 1 t 1

Az egyenlet mindkét oldalán új mennyiségek szerepelnek.

 t2
d 2 r⃗
m∙ ∫ 2 dt = impulzus→ m∙ ⃗v t −m∙ ⃗v t
2 1

t dt
1

t2

∫ ⃗F dt = erőlökés
t1

Impulzus:
Más néven mozgásmennyiség, lendület. Az anyagi pont tömegének és sebességének
szorzatával meghatározott fizikai mennyiség. Egy m tömegű, ⃗v sebességű anyagi pont
impulzusa:
⃗p=m∙ ⃗v
m
Mértékegysége:kg ∙
s
Erőlökés: Az erőlökést a testre ható F erő t idő szerinti integráljaként definiáljuk.
Impulzus tétel (tömegpontra vonatkozóan):
A tömegpont impulzusának időszerinti első differenciálhányadosa egyenlő a testre ható erők
eredőjével.
d ⃗p ⃗
=F
dt
Ez egy általánosabb megfogalmazás, mint a dinamika alapegyenlet és relativisztikus esetben
is érvényes.
Impulzusmegmaradás tétele:
Ha az anyagi pontra ható erők eredője nulla, akkor a pont impulzusa állandó.
d ⃗p ⃗ ⃗
= F ha F =0, akkor ⃗p = állandó
dt
Impulzusmomentum/impulzusnyomaték és erőmomentum/forgatónyomaték fogalmának
bevezetése
d ⃗p ⃗
=F
dt
d ⃗p d
vektorszorzás r⃗ -el → r⃗ × =⃗r × ⃗
F Ebből következik: ( r⃗ × ⃗p )=⃗r × ⃗
F
dt dt
Az egyenlet mindkét oldalán új mennyiségek szerepelnek.
r⃗ × ⃗p = impulzusmomentum/impulzusnyomaték/perdület
r⃗ × F
⃗ = erőnyomaték/forgatónyomaték
Impulzusmomentum:
Az L
⃗ =⃗r × ⃗p vektorszorzattal meghatározott mennyiséget az impulzus – koordinátarendszer
kezdőpontjára vonatkozó –nyomatékának nevezzük.
L=⃗r × ⃗p → L=r ∙ p ∙ sinθ
⃗

m2
Iránya merőleges r⃗ és ⃗p. Mértékegysége: [L]=kg∙
s
Erőnyomaték:
M =⃗r × ⃗
Az ⃗ F vektorszorzattal meghatározott mennyiséget az erő – koordinátarendszer
kezdőpontjára vonatkozó – nyomatéknak (forgatónyomatéknak) nevezzük.
M =⃗r × F
⃗ ⃗ → M =r ∙ F ∙ sinθ

m2
Iránya merőleges r⃗ és ⃗
F . Mértékegysége: [M]=kg∙ =Nm
s2
Impulzusnyomaték-tétel:
A tömegpont – koordinátarendszer kezdőpontjára vonatkozó – impulzusnyomatékának
időszerinti első differenciálhányadosa egyenlő a testre ható erők forgatónyomatékainak
eredőjével.
d dL
⃗
( ⃗r × ⃗p )=⃗r × ⃗
F→ M
=⃗
dt dt
Impulzusnyomaték-megmaradásának tétele:
Ha a tömegpontra ható erők forgatónyomatékainak eredője nulla, akkor az
impulzusmomentum állandó.
M =0, akkor L
Ha ⃗ ⃗ = állandó.

Anyagi pont modell II.: Munka. Teljesítmény. Energia. Mozgási

energia és munkatétel. Potenciális energia és konzervatív erő.
A mechanikai energia megmaradásának elve.
Munka:
Definíciója speciális esetekben:
1. Állandó nagyságú, elmozdulással egy irányba eső erő munkája
Ha egy pontszerű test a ráható állandó nagyságú F erő hatására az erő irányába eső s úton
elmozdul, akkor az F erő s úton végzett munkáját az alábbi szorzattal definiáljuk.
W =F ∙ s
Mértékegysége: Joule (J) A munka skalármennyiség.
2. Állandó nagyságú, de az elmozdulással szöget bezáró erő munkája
W =F ∙ s ∙ cosα
Az erőnek az elmozdulásra merőleges komponense nem végez munkát! (cos 90∘=0 ¿
3. Az erő nagysága az elmozdulással egyenletesen változik, de az iránya állandó és az
elmozdulás irányába esik. → Lineáris kapcsolat F erő és s elmozdulás között.
F max
W= ∙ s (derékszögű háromszög területe)
2
4. Az erő iránya és nagysága is változik, szöget zár be az elmozdulással és görbe vonalú
a mozgás
Legyen a tömegpont egy olyan kicsi elemi elmozdulása Δs vektor, ami közben az ⃗ F erő
állandónak tekinthető. Így az elemi munka:
∆ W =⃗F ∙ ∆ ⃗s
 F n erők elmozdulásokhoz tartozó elemi
Ez a tömegpont most mozogjon A-ból B-be. A munka ⃗
munkáinak az összege: ∆ ⃗s n Ebből a munka:
n n n
W =∑ ∆ W i =∑ ⃗
Fi ∙ ∆ ⃗s i → W = lim ∑ ⃗Fi ∙ ∆ ⃗s i
i=0 i=1 ∆ si →0 i=1

(integrálás)
Így megfogalmazhatjuk a munka általános definícióját:
Egy ⃗F erő valamely görbe AB szakaszán végzett munkája, az erő elmozdulás szerinti
integrálja.
B
W =∫ ⃗
F d ⃗s
A

Munka fajtái
1. A nehézségi erő ellenében végzett munka (emelési munka)
Ha állandó sebességgel emelünk egy testet, az erő F = mg.
Ennek az F erőnek a nehézségi erő ellenében végzett emelési munkája
W =mgh
Hogyan függ ez az emelési munka az úttól?
Például két pont közötti lépcsős szakaszon az erőnek az elmozdulásra merőleges komponense
nem végez munkát. Tehát a nehézségi erő ellenében végzett munka (emelési munka)
független az úttól, csak a magasságkülönbségtől függ.
A nehézségi erőnek bármely zárt görbe mentén végzett munkája zérus.
2. A súrlódási erő ellenében végzett munka (súrlódási munka)
Ha állandó sebességgel húzzuk a testet, a húzó erő egyenlő lesz a súrlódási erővel.
F h+ ⃗
⃗ F s =0 → ⃗
F h=− ⃗
Fs
F s=μ ∙ N =⃗
A (Coulomb-féle) súrlódási erő: ⃗ Fh
Ebből a súrlódási munka W s=⃗F h ∙ s=μ ∙ N ∙ s
B B
W s=∫ F s ds=F s ∫ ds
A A

A súrlódási munka nem független az úttól, azaz a zárt görbe mentén végzett súrlódási munka
nem zérus.
A súrlódási munka mindig pozitív.
3. A rugalmas erő ellenében végzett munka (feszítési munka)
Ha lassan nyújtjuk ki a rugót (tehát állandósebességen és nincs gyorsítás), akkor a húzó erő
egyenlő lesz a rugalmas erővel
F h+ ⃗
⃗ F r =0 → ⃗
F h=− ⃗
Fr
F r=D ∙ x =⃗
⃗ Fh
x0 x0
1
W fesz =∫ Fh dx=∫ D ∙ x dx= ∙ D∙ x 20
0 0
2
 4. Gyorsítási munka
A v 0 kezdősebességgel mozgó testre ható erők eredője ⃗
F , a test a⃗ gyorsulással egyenes vonalú
mozgást.
1 2 1 2
Ennek a testnek a gyorsítási munkája: W gy = ∙m ∙ v − ∙ m∙ v 0
2 2
5. Kényszererő munkája
Kényszererő (súrlódás nélkül) merőleges a felületre és így az elmozdulásra is:
F k ⊥ ⃗s →W k =0
⃗

Teljesítmény:
Átlagteljesítmény: Valamely erő átlagos teljesítménye az erő munkájának és a munkavégzés
idejének hányadosa.
W
P=
t
A teljesítmény egy skalármennyiség, mértékegysége pedig a watt (W).
Pillanatnyi teljesítmény: Valamely erő pillanatnyi teljesítménye az erő és a pillanatnyi
sebesség skalárszorzata.
P pill= ⃗
F ∙ ⃗v pill
1 kWh = 1000 W · 3600 s = 3,6 · 106 J (felhasznált energia)
Energia:
Egy test egy „A” állapotban energiával rendelkezik, ha alkalmas körülmények között munkát
végezhet. Az energiát azzal a munkával mérjük, amelyet a ható erő(k) ellenében kell végezni,
míg a test az „A” állapotból -egy megállapodás szerinti- „ A0 ” állapotba jut.
Például a földről felemelt test, a megnyújtott csavarrugó, vízszintes talajon ellökött test
munkát tud végezni. Tehát ha egy test olyan állapotban van, amelyben munkavégző
képességgel rendelkezik, akkor rendelkezik energiával is.
Az energia munka jellegű fizikai mennyiség. Mértékegysége -a munkához hasonlóan- Joule
(J).
Energia fajtái:
1. Mozgási energia (kinetikai energia)
Egy mozgó test sebességéből, mozgásából eredő munkavégző képességét mozgási energiának
nevezzük.
1 2
Gyorsítási munka → Em = ∙m ∙ v
2
2. Rugó energiája:
A rugó energiát azzal a munkával mérjük, amit a test végezhet, amíg x-el megnyújtott rugó
visszanyeri eredeti hosszát. Tehát x-el megnyújtott rugó (potenciális) energiája:
1
Er = ∙ D ∙ x2
2
3. Helyzeti energia (potenciális energia)
A potenciális energiát azzal a munkával mérjük, amit a test végezhet, míg például a padló
feletti h magasságból a padlón nyugvó helyzetbe jut. Tehát h magasságban lévő test
magassági energiája:
E=mgh
A helyzeti (potenciális) energiával rendelkezik egy test akkor, ha mást testhez viszonyított
helyzeténél fogva (attól függően) munkát végez.
Azzal a munkával mérjük, amit a test végezhet, miközben az egyik helyzetből a másikba jut.
Ennek a munkának azonban egyértelműnek kell lennie és nem függhet attól, hogy milyen
úton jut a test az adott helyzetbe.
Így a helyzeti energiát, csak akkor tudjuk definiálni, ha olyan erő hat a testre, amelynek a
munkája nem függ attól, hogy a test milyen úton jutott az egyik helyzetből a másikba.
Ezért be kell vezetnünk a konzervatív erő fogalmát.
Konzervatív erő:
A konzervatív erők nem függek az időtől és bármely két pontot összekötő görbe mentén
végzett munkája független a görbe alakjától, csak a két ponttól függ. Azaz bármely zárt görbe
mentén végzett munkája zérus.
Konzervatív erők például a gravitációs erő, a rugalmas erő és a Coulomb erő
(elektromosságnál).
Nem konzervatív erők például a súrlódási erő és a közegellenállási erő.
A helyzeti (vagy potenciális) energia definíciója a konzervatív erő fogalmával
kiegészítve:
Ha egy tetszőleges „P” pontban lévő testre konzervatív erő hat, akkor a tömegpont
potenciális energiáját azzal a munkával definiáljuk, amit az erő végezne miközben a
tömegpontot a „P” pontból -egy megállapodás szerinti- „ P0” pontba juttatná.
P
E pot ( P )=W P P =−W P P =−∫ ⃗
0 0
F d ⃗s
P0

Munkatétel vagy kinetikai energia tétele

Egy tömegpont mozgási energiájának megváltozása egyenlő az anyagi pontra ható erők
eredőjének a munkájával.
1 1
∆ E m= ∙ m∙ v 2− ∙ m∙ v 20 =W
2 2
Mechanikai energia megmaradásának tétele
F erő munkája valamely P1 P2 szakaszon W 12
Konzervatív ⃗
( E pot ( P )=W P P ) 0

W 12=W 10+W 02=E pot 1−E pot 2

Munkatétel:
1 1
W 12= ∙ m∙ v 2− ∙ m∙ v20 =Ekin 2−E kin1
2 2
Ekin 1 + E pot 1=E kin 2+ E pot 2
Ha a tömegpontra ható erők eredője konzervatív erő. akkor a tömegpont kinetikai és a
potenciális energiájának összege, azaz a tömegpont teljes mechanikai energiája állandó.

Kepler–törvények. Centrális erő, felületi tétel. Newton–féle

gravitációs törvény. Gravitációs állandó meghatározása
(Cavendish–inga). Gravitációs tér. Térerősség, potenciál.
Kepler-törvények:
1. A bolygók ellipszis alakú pályákon keringenek, amelynek egyik gyújtópontjában
a Nap áll.
Ellipszis: Azon pontok mértani helye a síkon, amelyek két ponttól mért távolságainak összege
állandó.
Az ellipszisen bármely ponthoz tartoó távolságösszeg egyenlő az ellipszis nagytengelyének
hosszával.
2. A Naptól a bolygóhoz húzott rádiuszvektor egyenlő idők alatt egyenlő területeket
súrol.
Tehát a területi sebessége állandó:
∆f
v t= lim =¿ állandó
∆ t →0 ∆t
d ⃗v t
=0
dt
A területi sebesség állandóságából következik az impulzusmomentum állandósága is. Az
impulzusmomentum pedig akkor lesz állandó, hogy ha a testre ható erő centrális. Tehát
amennyiben a bolygó mozgását a középponti égitest alakítja ki, akkor a centrumban lévő test
és bolygó közötti erőnek centrálisnak kell lennie.
Centrális erő: mindig ugyan azon pont (illetve ellenkező) irányába mutat
Felületi tétel:
Ha a tömegpontra ható erők eredője centrális erő, akkor a anyagi pont pályája síkgörbe és a
területi sebessége állandó.
3. A bolygók keringési időinek négyzetei úgy aránylanak egymáshoz, mint az
ellipszispályák nagytengelyinek köbei.
T 21 a31
= =…=C N
T 22 a32
C N = Napa jellemző állandó
T 21 a31 T 21 a 31 T1 a1
2
= 3
→ lg 2
=lg 3
→2 ∙lg =3 ∙lg
T 2 a2 T2 a2 T2 a2
T1 2 a
lg = ∙ lg 1 → Tehát a logaritmikus skálájuk egy egyenes.
T2 3 a2
Newton-féle gravitációs törvény/általános tömegvonzás törvénye:
Miután a bolygók keringésének a kinematikájából levonjuk a dinamikai következtetéseket,
megfogalmazhatunk egy általánosítást, ami a Newton-féle gravitációs erőtörvény.
Bármely két pontszerű test kölcsönösen vonzza egymást olyan erővel, amelynek nagysága
egyenesen arányos a tömegek szorzatával és fordítottan arányos a köztük lévő távolság
négyzetével. Az arányossági tényező a gravitációs állandó.
N m2
𝛾 = 6,67 ∙ 10−11
kg 2
A dinamika alapegyenletének és a gravitációs törvény alkalmazása
 Első kozmikus sebesség kiszámítása
 Geostacionárius pályán keringő műhold magassága
 Gravitációs állandó meghatározása
Gravitációs állandó meghatározása:
A gravitációs törvényben szereplő állandó meghatározása földi körülmények között azért
nehéz, mert a kis tömegű testek közötti vonzóerő nagyon kicsi. Cavendish a 18. század végén
torziós ingát használt ilyen kis erők mérésére. Cavendish mérlege vízszintes rúdjának végeire
gömböket helyezett, és a gömbök tömegvonzása csavarta el a szálat.
Gravitációs erőtér:
A gravitációs törvényben az M tömegű test környezetében r távolságra elhelyezett m tömegű
testre vonzó erő hat.
M ∙ m r⃗
F =−γ ∙ 2 ∙
⃗
r r
De a tér bármely pontjában hat a gravitációs erő, ami az m tömegű próbatestre is jellemző.
Szükséges tehát egy olyan fizikai mennyiség bevezetése, amely csak a térre lenne jellemző.
Az erőtér fogalmát először Faraday vezette be.
Gravitációs térerősség:
A gravitációs térerősség a testre ható gravitációs erő és a test tömegének hányadosával
egyenlő. A gravitációs térerősség csak a térre jellemző mennyiség.
F gr
⃗
E /⃗
⃗ K=
m
m
Mértékegysége:
s2
A Föld nehézségi erőterében:
M r⃗
F =m∙ ⃗g → ⃗
⃗ K =−γ ∙ 2 ∙ → ⃗
K =⃗g
r r
Erővonalak: Olyan görbék, melyeknek érintője minden pontban a térerősség irányába esik.
Homogén erőtér: A térerősség a tér minden pontjában megegyezik, az erővonalak
párhuzamosak.
Centrális erőtér: Ilyen a pontszerű test gravitációs erőtere. Az ilyen erőtér egy
gömbszimmetrikus, inhomogén erőtér és az erővonalak O-ba mutató egyenesek.
Gravitációs potenciál:
A gravitációs potenciál adott P pontban a test helyzeti energiájának és a tömegének a
hányadosa.
Ep
U=
m
m2
Potenciál mértékegysége: [U] = 2
s
A pontszerű test gravitációs erőterének a potenciálja valamely P(⃗r ) pontban a végtelenben
felvett nulla szinthez képest:
Mm M
E p =−γ ∙
⃗ →U =−γ ∙
r r
A potenciált csak konzervatív erőtérben lehet értelmezni.

A mechanika törvényei egymáshoz képest mozgó

koordinátarendszerekben. Galilei-féle relativitási elv.
Transzlációs tehetetlenségi erő, centrifugális erő. Nehézségi
erő. Nehézségi gyorsulás változásai. Eötvös–inga. Coriolis–erő.
A Coriolis–erő hatásai a Földön. Foucault-inga. Eötvös-
effektus.
A mechanika törvényei egymáshoz képest mozgó koordináta-rendszerekben
1. Egyenes vonalú egyenletes transzlációt végző koordináta-rendszerek
Pl: vonatban, lefüggönyözött fülkében elejtett tárgy, inga → semmilyen mechanikai
kísérletből nem lehet a vonat sebességére következtetni.
K koordináta-rendszerhez képest K’ koordináta-rendszer v⃗ 0 sebességgel mozog (egyenes
vonalú, egyenletes transzláció)
A mozgások leírása így mindkét koordináta-rendszerben ugyanolyan.
Galilei-féle relativitási elv:
Az egymáshoz képest egyenes vonalú, egyenletes transzlációt végző koordináta-rendszerek a
mechanikai jelenségek szempontjából teljesen egyenértékűek; ha az egyik inerciarendszer,
akkor a másik is az.
A két rendszerben tehát:
 egyenlők a gyorsulások
 egyenlők a tömegpontra ható erők (csak a tömegpontnak a többi ponthoz viszonyított
helyzetétől függ)
 mindkét rendszerben ugyanolyan a dinamikai alapegyenlet
A két rendszer mechanikai jelenségek szempontjából teljesen egyenértékűek.
F'
F =⃗
⃗
A következőkben néhány speciális gyorsuló-koordináta-rendszer esetén megmutatjuk, hogy a
tehetetlenségi erők bevezetésével a dinamika alaptörvénye formálisan, nem
inerciarendszerben is alkalmazható, azaz a mozgásegyenlet gyorsuló koordináta-rendszerben
is a megszokott módon írható fel.
 2. Gyorsuló transzlációt végző koordináta-rendszerek
Pl: vonat, autó elindulása vagy fékezése során a tárgyak hátra mozdulnak és előre buknak.
Ezek alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ezekben a rendszerekben a Newton-
törvények nem érvényesek, mert
 a magára hagyott test gyorsul
 és a nyugalom fenntartásához erő szükséges.
Ezért ez a rendszer nem tekinthető inerciarendszernek.
K koordináta-rendszerhez képest gyorsuló K’ koordináta-rendszerben a jelenségek nem
ugyanolyanok. Az egymáshoz képest gyorsuló rendszerek nem egyenértékűek a mechanikai
jelenségek leírása szempontjából. Van valamilyen hatás, ami az inerciarendszerben nem volt.
A K’ koordináta-rendszer gyorsulása:
a⃗ =⃗a' + a⃗ 0 → ⃗a' = ⃗a−a⃗ 0
A K’ koordináta-rendszerben észlelhető erő: Az inerciarendszerben fellépő erőkön kívül
tehetetlenségi erő lép fel
' '
F =⃗
⃗ F +m ∙ ⃗a0 → ⃗
F =⃗F −m∙ ⃗a0
Dinamika alapegyenlete gyorsuló transzlációt végző rendszerben
F teh=−m∙ a⃗ 0 → transzlációs tehetetlenségi erő
⃗
3. Forgó koordináta-rendszerek
Például: kanyarodó jármű
K koordináta-rendszerhez képest gyorsuló K’ koordináta-rendszer rögzített tengely körül ω
szögsebességgel forog
K koordináta-rendszerben a golyó egyenletes körmozgást végez
∑ ⃗F = ⃗F =−m∙ ω2 ∙ r⃗ az eredő erő (centrális) hatása miatt
K’ koordináta-rendszerben a golyó nyugalomban van
'
A dinamika alap egyenlete K’ koordináta-rendszerben ∑ ⃗
F =0
Az előbbi inerciarendszerben fellépő erőkön kívül tehetetlenségi erő és a centrifugális erő hat
rá.
F cf =m∙ ω2 ∙ r⃗ → centrifugális erő
⃗
'
∑ ⃗F =⃗F + ⃗F cf
4. Forgó koordináta-rendszerben mozgó anyagi pont
Az inerciarendszerhez képest ω szögsebességgel forgó rendszerben v sebességgel mozgó m
tömegű anyagi pontra az inerciarendszerben fellépő erőkön és a centrifugális erőn kívül fellép
még a sebességre merőleges Coriolis-erő:
F cor=2 ∙ m∙[⃗v × ⃗
⃗ ω]
⃗v a forgó koordináta-rendszerhez képesti sebessége
5. Gyorsuló koordináta-rendszerben általánosan a dinamika alapegyenletében az erők:
 d⃗
ω
F ' =⃗
⃗ F −m∙ ⃗a0 +m ∙ω 2 ∙ r⃗ +2 ∙m ∙ [ ⃗v × ⃗ [
ω ] +m∙ r⃗ ×
dt ]
d⃗
ω
[
m∙ r⃗ ×
dt ]
→ Euler-erő (nem egyenletesen forgó koordináta-rendszer)

Mi hat a Földön lévő tárgyakra?

MF∙m
Gravitációs erő? γ ∙
R2
Nehézségi erő? m ∙ g
A Föld forog → T ~ 86400 s (szökőnap)
2 π −1
forgási szögsebesség: ω= s =7,29 ∙10−5 s−1
86164
A nehézségi erőt a gravitációs erőből és a centrifugális erőből számíthatjuk ki (koszinusz-tétel
segítségével). A nehézségi erő ugyanis a gravitációs erő és a centrifugális erő eredője.
A nehézségi gyorsulás a Föld felszínén más helyen más nagyságú. A szélességi kör
függvényében változik.
Nehézségi erő:
(m ∙ g)2=F 2cf + F 2gr −2∙ F cf ∙ F gr ∙ cosψ
A forgásból származó centrifugális erő egyik következménye az, hogy a Föld nem tökéletesen
gömb alakú, hanem geoid.
R egy −R pó 1
Lapultság mértéke: =
R egy 297
F cf =m∙ ω2 ∙r =m∙ ω2 ∙ R ∙ cosψ
max

A cos(ψ) mikor a legnagyobb?

Egyenlítő: 0°; Sarkok: 90°
cos(ψ) = 1 → ψ = 0° → Az egyenlítőnél a legnagyobb a centrifugális erő
A nehézségi gyorsuláshelyi változásai:
A nehézségi gyorsulás egyetlen szélességi kör mentén is változik. Ez a helyi változás a
domborzat és a felszín alatti egyenetlen tömegeloszlás következménye (pl: tengerpartok
mentén, nagy hegyek közelében). A Föld belsejében lévő nagyméretű ásványtelepek nagy
sűrűségeltérést jelenthetnek a földkéreg átlagos sűrűségéhez képest. A sűrűségingadozások
miatt fellépő tömegeloszlásváltozás a felszínen a nehézségi gyorsulásban is érezteti a hatását.
Így tehát a nehézségi gyorsulás helyi változásainak értékeiből következtethetünk a Föld
belsejében lévő anyagokra és eloszlásukra. A nehézségi gyorsulás helyi változásának mérése
nagy segítséget nyújt az ásványkincsek felkutatásában és a Föld belsejének megismerésében.
Ezen elmélet alapján működik a balatoni inga is (19. század), amely egy terepi használatra
kifejlesztett egyszerű torziós inga.
Eötvös-inga/torziós inga/horizontális variométer:
A készülék alapja egy vékony kb. 0,04 mm átmérőjű, gondosan előkészített, hónapokig
feszítetten hőkezelt platina-irídium szál. Erre a szálra van erősítve az alumínium ingarúd,
amelynek mindkét végéhez egyenlő tömegű platina hengerek csatlakoznak. Az egyik
közvetlenül a rúdhoz van rögzítve, a másik egy vékony kb. 60 cm hosszú huzalon függ.
A torziószál elmozdulását fénymutató teszi észlelhetővé.
A nehézségi erőtér inhomogenitása miatt az ingarúd végénél különböző magasságban lévő
„A” és „B” testre különböző erő hat. Emiatt forgatónyomaték ébred, ami a szálat elcsavarja.
Az elcsavarodás szögéből következtetések vonhatók le az erőtér szerkezetére vonatkozóan.
Több különböző helyzetben is lemérték a viszonylagos elfordulásokat, így a ⃗g helyi változása:
∆g
=10−9 s−2 =1 Eötvös
∆x
Coriolis-erő felbontása:
Egy a felszínhez képest nyugvó testre ható nehézségi erő a Föld gravitációs vonzóerejének és
a Föld forgásából származó centrifugális erőnek az eredője. A felszínhez képest mozgó testek
esetén azonban fellép még az úgynevezett Coriolis-erő is, ami mindig merőleges a mozgás
sebességének irányára, és a Föld forgásához tartozó szögsebességvektorra, így befolyásolja az
adott helyen mérhető gravitációs térerősséget.
A vízszintes síkban kelet-nyugati irányban mozgó testek esetén ennek az erőnek a függőleges
irányú komponense csökkenti, illetve növeli az előbbi gravitációs és centrifugális erő
eredőjéből származó térerősséget. Mivel a Föld nyugatról kelet felé forog, a keletről nyugat
felé mozgás közben nagyobb, nyugatról kelet felé mozgás közben kisebb gravitációs
térerősséget mérünk, mint nyugvó esetben
A súly csökkenésének, illetve növekedésének a mértéke nagyon kicsiny.