Budapesti Corvinus Egyetem

Gazdálkodástudományi Kar
Közbeszerzés-menedzsment

Az elektronikus árlejtés jelene és jövője

Magyarországon

Készítette: Bánki Zsolt Dániel

Konzulens neve: Dr. Tátrai Tünde
Budapest, 2015
Tartalom

1.BEVEZETÉS ...................................................................................................................................... 4
2. AZ ÁRLEJTÉS JOGI ÉS POLITIKAI HÁTTERE..................................................................................... 6
a. Az Európai Uniós szabályozás ................................................................................................... 6
b. Hazai szabályozás .................................................................................................................... 11
3. AUKCIÓ/ÁRLEJTÉS HATÉKONYAN ÉS EREDMÉNYESEN .......................................................... 17
4. STATISZTIKA AZ ÁRLEJTÉSRŐL ................................................................................................. 25
5. ÁRLEJTÉSSEL KAPCSOLATOS HAZAI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZATOK ............................. 30
a. A párhuzamosan futó „nagy számú” árlejtések ügye ............................................................ 30
b. Árlejtés eredményének változása utólagosan érvénytelenített ajánlat(ok) következtében 33
c. Az árlejtés kezdő árának esete ............................................................................................... 37
6. SZAKEMBEREK VISSZAJELZÉSEI ............................................................................................... 40
7. JAVASLATOK ............................................................................................................................ 44
a. Jogi korlátok............................................................................................................................. 44
b. Technikai akadályok ................................................................................................................ 48
c. Szakmai nehézségek, piaci ismeretek hiánya ......................................................................... 49
d. Általános szervezeti jellemzők ................................................................................................ 49
8. ÖSSZEGZÉS ............................................................................................................................... 51
Irodalomjegyzék .............................................................................................................................. 52

2
Ábrák, táblázatok jegyzéke

1. ábra 23. oldal

2. ábra 25. oldal
3. ábra 26. oldal
4. ábra 28. oldal
1. táblázat 34. oldal

3
 1. BEVEZETÉS

Első alkalommal 2001-ben találkoztam az elektronikus beszerzéssel, amikor egy

multinacionális élelmiszeripari vállalatnál ún. fordított aukciókat (mely a közbeszerzési
gyakorlatban az elektronikus árlejtés szépen magyarosított kifejezésének felel meg)
kezdtem el meghirdetni különféle tárgyú beszerzési eljárások részeként. Az anyavállalat
által kifejlesztett alkalmazást kezdetben az egyszerűbb termékcsoportok esetén használtam,
majd a szaporodó sikereken felbuzdulva, egyre összetettebb termékek később
szolgáltatások versenyeztetésének lett része az aukció. A gyors és látványos sikerek híre a
cégcsoporton belül is terjedt, és két év elteltével a cégcsoport mindhárom hazai vállalatánál
széles körben alkalmazott, elismert megoldás lett az aukció, mely gyors, pénzben mérhető,
jelentős eredményeket hozott. A versenyszférában az elektronikus beszerzés és azon belül
az aukció azóta széles körben elterjedt eszközzé vált, amelynek számos változata alakult ki
megreformálva ezzel a beszerzési tevékenységet világszerte.

Jelenlegi munkám során egy beszerzési tanácsadó cég megbízásából állandó jelleggel
veszek részt versenypiaci és közbeszerzési eljárásokban, mint az eljárás tárgya szerinti
(beszerzési) szakértő. Nagy számban bonyolítunk önkormányzatok, állami hivatalok
részére elsődlegesen földgáz és villamos energia közbeszerzési eljárásokat, melyeknek
rendszeresen része az elektronikus árlejtés is, viszont egyéb témában ennek a korszerű
eszköznek az alkalmazásával ritkán találkozom a közbeszerzésben. Az árlejtések során
részben hasonló tapasztalatokat szereztem, mint korábban a versenyszférában. Egyfelől
újra és újra bebizonyosodik az árlejtés nagyon erőteljes „tárgyalási alkuereje”, ugyanakkor
a licit eredményességében és lebonyolításában több figyelemreméltó eltérést
megfigyeltem, amik elsősorban a szigorúan szabályozott közbeszerzési jogszabályi
környezetből adódnak.
Ezen tapasztalatok birtokában fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy miért nem
alkalmazzák a közbeszerzésben a jelenleginél szélesebb körben, a versenyszférában oly
nagyon bevált aukciót, ez esetben elektronikus árlejtést (továbbiakban árlejtés). Mik azok a
gátló tényezők, amik akadályozzák a hazai közbeszerzési gyakorlatban az elterjedését,
amikor az árlejtés versenypiaci eredményességéről a beszerzési szakmában itthon és
külföldön egyértelműen nagyon pozitív a megítélés? Igaz némileg árnyalódott ez a kép a
kezdetben kitört óriási lelkesedés után, de a versenyszférában, főleg a nagyvállalati körben,
a beszerzők rendszeresen és nem ritkán már egy stratégia részeként alkalmazzák.

4
Természetesen egyből felmerülhet a kérdésre több, akár megalapozottnak is tűnő válasz
lehetőség. Például, hogy a közbeszerzés kizárólag a részletesen és szigorúan meghatározott
jogi keretek között értelmezhető üzletviteli folyamat, tehát nem feltétlenül szükséges
lekövetnie a versenypiaci beszerzési gyakorlatot. Egy másik indok lehet, vagy talán épp ez
a legfőbb ok, hogy itt közpénzről van szó, tehát nem magántulajdonról, és emiatt szükséges
a beszerzési tevékenységet nagyon részletesen szabályozni, ami a tapasztalat szerint
viszont lassíthatja az új technológiák elterjedését és egyáltalán a változásokat. Ezek érthető
és valóban megalapozottnak tűnő állítások, de miért érzem úgy, hogy mégsem
magyarázzák meg a felvetett kérdést teljesen? Ezektől még a közbeszerzésben is lehetne
akár kétszámjegyű százalékos megtakarításokat elérni az árlejtés fokozott használatával
számos eljárásban! De egyáltalán szükségesek-e és főleg lehetségesek-e megtakarítások a
közbeszerzésben? A kezdeti, inkább gyakorlatinak tűnő inkább részletkérdéstől néhány
gondolattal később a közbeszerzés lényegét érintő átfogóbb gazdasági, államigazgatási, sőt
akár még filozófiai szintre is kerülhet a téma.
Szakdolgozatomban elsődlegesen az eredeti kérdésre keresem a választ, tehát, hogy mi
akadályozza az itthoni közbeszerzésben az árlejtés elterjedését, de megkerülhetetlennek
érzem a téma mélyebb rétegeibe való betekintést is. Elsőként az elektronikus árlejtés
hatályos hazai és EU-s jogszabályi hátterét mutatom be lényegre törően, hogy lássuk a
meglévő jogi kereteket. Ennek utolsó részeként egy rövid kitekintést teszek az új EU
irányelvvel kapcsolatos, 2016-tól várható hazai változásokra is. Ezt követően az
aukció/árlejtés hasznosságára és alkalmazhatóságára vonatkozóan foglalom össze részben
a dolgozathoz elvégzett kutatás, részben szakmai pályám alatt összegyűlt tapasztalat
alapján a levont következtetéseket. Ennek a blokknak a keretében igyekszem
megvilágítani, hogy beszerzés szakmai, gazdálkodási szempontból nézve hol és mikor
lehetne alkalmazni az árlejtést eredményesen. A következő részben a hazai jogeseteket
megvizsgálva kielemzem a meglévő jogszabályi környezetben fellelhető az árlejtés
gyakorlati megvalósítását nehezítő szabályokat, körülményeket. Aktív közbeszerzési és
árlejtési szakemberekkel végzett interjúk alapján összefoglalom az árlejtések során
jelentkező gyakorlati nehézségeket is, majd kielemzem a Közbeszerzési hatóságtól kapott
statisztikák alapján az árlejtés intézményének hazai elterjedését és főbb ismérveit az elmúlt
két évben. Az előző fejezetek alapján dolgozatom utolsó nagy fejezetében kifejtem az
általam talált okokat, amelyek akadályozzák az árlejtés elterjedését, és javaslatokat
fogalmazok meg okok elhárítása vagy mérséklése, és így az árlejtésben rejlő lehetőségek
minél nagyobb arányú kiaknázása érdekében.

5
 2. AZ ÁRLEJTÉS JOGI ÉS POLITIKAI HÁTTERE

a. Az Európai Uniós szabályozás

Magyarország, mint az Európai Unió tagja köteles biztosítani, hogy közbeszerzési joga és
tevékenysége összhangban legyen az Európai Unió által kialakított szabályozással. A
közbeszerzés kapcsán e szabályozás elsődlegesen a hatályos közösségi közbeszerzési
irányelveket, a csatlakozási szerződést és a közbeszerzési vonatkozású rendeleteket jelenti.
Ezeken túlmenően az Európai Bíróság releváns ítéleteit szintén figyelembe kell venni a
közösségi jog átültetése és alkalmazása során, és természetesen számos egyéb tanulmány,
kézikönyv, adatbázis segíti a közbeszerzési jogalkotók és jogalkalmazók napi munkáját.

Az elektronikus közbeszerzés és annak részeként az árlejtés alkalmazásának kereteit a fenti

jogforrások közül két 2014-ben kihirdetett irányelv határozza meg jelenleg elsődlegesen,
melyek részletesen foglalkoznak az árlejtés alkalmazásának szabályaival és lehetőségeivel
is. Ezek a 2014/24/EU irányelv (továbbiakban „Irányelv”) a közbeszerzésekről és a
2014/25/EU irányelv a közszolgáltatók közbeszerzéseire irányadó szabályokról. Egy
harmadik, nevezetesen a 2014/55/EU irányelv az elektronikus számlázás közbeszerzésben
történő alkalmazásáról, ahogy a címében is szerepel, szintén az elektronikus közbeszerzés
témájában született, de nem foglalkozik az árlejtéssel. Itt célszerű tisztázni az elektronikus
közbeszerzés és az árlejtés egymáshoz való viszonyát. Valójában mi is az elektronikus
közbeszerzés, és mi azon belül az árlejtés?

A 2012. áprilisában a Bizottság által publikált „Az e-közbeszerzésre vonatkozó stratégia”

szerint (2. oldal) „Az elektronikus közbeszerzés azt jelenti, hogy az állami szervezetek áruk
beszerzése, szolgáltatások megrendelése vagy építési beruházásokra irányuló ajánlatkérés
során elektronikus kommunikációt használnak, és a tranzakciókat elektronikus úton
bonyolítják le.” Ugyanebben a dokumentumban egy oldallal később kicsit pontosabban
fogalmazva már ez szerepel, mint cél (3. oldal) „A végleges cél a minden szakaszában
elektronizált közbeszerzés megvalósítása, ami azt jelenti, hogy az értesítéstől (e-értesítés)
kezdve a fizetésig (e-fizetés) minden szakasz elektronikus eljárásokon keresztül
bonyolítható le”. Tehát az elektronikus közbeszerzés leegyszerűsítve a beszerzési folyamat
nagy részének papír alapú működésének kiváltását jelenti elektronikus formában. Nem

6
minden folyamatra tér ki a meghatározás, hiszen például a közbeszerzési tervezés vagy a
közbeszerzési kontrolling nincs itt megemlítve.
Mi az árlejtés? Erre vonatkozóan már az Irányelv 35. cikkének 1. bekezdése ad egy
meghatározást az alábbiak szerint: „Az ajánlatkérő szervek olyan elektronikus árlejtést is
alkalmazhatnak, amelyekben új – egyre csökkenő – árakat és/vagy az ajánlat egyes
elemeire vonatkozó új értékeket ajánlanak. E célból az ajánlatkérő szerveknek az
elektronikus árlejtést ismétlődő elektronikus folyamatként kell kialakítaniuk, amely az
ajánlatok első teljes körű értékelése után indul el, lehetővé téve az ajánlatok automatikus
értékelési módszerek alkalmazásával történő rangsorolását.” Az árlejtés tehát a
beszerzési eljárás részeként felmerülő egy speciális tárgyalási folyamat, mely a
beérkezett ajánlatok automatikus értékelését, rangsorolását segíti, ily módon egy kis
része az e-közbeszerzésnek. Fontos kiemelni azonban, hogy közbeszerzési jogi értelemben
az árlejtés nem a tárgyalási, hanem az értékelési szakaszban kerül lefolytatásra, és
alapvetően azt támogatja.

A hatályos irányelvek természetesen nem előzmény nélküliek. Az EU Bizottsága már a

2000-es évek elejétől, lassan de egyre fokozódó ütemben, igyekezett a, versenyszférában
rohamosan terjedő, beszerzést támogató informatikai lehetőségeket, megoldásokat
feltérképezni, majd később promotálni a tagállamok körében, illetve alkalmazni saját
intézményrendszerében is. De miért is jó illetve szükséges az elektronikus közbeszerzés? A
főbb célok és elvárt hozadékok egyértelműek: a közbeszerzési eljárások átláthatóságának
fokozása, az ajánlatadói verseny erősítése, a belső, ügyleti költségek csökkenése, és a
szállítói kifizetések csökkenése, a közösségi piacok integrálása, s mindez az Európai Unió
versenyképességének fokozása érdekében, amire a globális gazdasági versenyben egyre
nagyobb szükség van.
A versenyszférában az elektronikus beszerzési megoldások a fenti célok megvalósulását
lassan évtizedek óta bizonyítják. Az egyre újabb és újabb technológiai fejlesztéseknek is
köszönhetően a mai versenyszféra beszerzési tevékenysége teljesen más, mint az egy-két
évtizeddel ezelőtti, míg a közbeszerzésről ez csak részben, egyes részmegoldásoknak vagy
helyi fejlesztéseknek köszönhetően mondható el. Óriási lehetőség és egyben égető
kényszer, hogy a közigazgatás helyi, regionális, nemzeti és közösségi szinten is minél
nagyobb mértékben kiaknázza a technológiában rejlő lehetőségeket.
2005. november 24-én az információs és kommunikációs technológiák miniszterei az ún.
manchesteri nyilatkozat értelmében vállalták, hogy 2010-re (Zöld könyv, 2. oldal) „az

7
európai közigazgatások mindegyike alkalmassá válik arra, hogy valamennyi közbeszerzési
eljárását elektronikusan bonyolítsa”, valamint „a közbeszerzésre vonatkozó uniós
értékhatár feletti közbeszerzések legalább 50 %-a elektronikus úton valósul meg”. Ennek
érdekében a Bizottság módosította a vonatkozó jogszabályokat és kialakította majd
végrehajtotta az ún. „e-közbeszerzési cselekvési tervet”. Ennek eredményei lassan
mutatkoztak, ezért 2010-ben megszületett a Zöld könyv Az elektronikus közbeszerzés
Európai Unión belüli alkalmazásának kiterjesztéséről, és ugyanebben az évben több más
dokumentum is született, többek között, az e-közbeszerzés támogatására /pl. „Európai
digitális menetrend (COM (2010) 245.)” vagy „A 2011–2015 közötti e-kormányzati
cselekvési terv (COM (2010) 743.) ”/. Mindezen erőfeszítések ellenére a már említett „Az
e-közbeszerzésre vonatkozó stratégia” azt állapította meg 2012-ben, hogy az elektronikus
közbeszerzés alkalmazásának elterjedése messze elmaradt a politikai akaratban
megfogalmazottól. A dokumentumban becsült elterjedtségi arány mindössze 5-10% volt a
tervezett 50%-hoz képest, melynek okaiként elsődlegesen az ajánlatkérői és ajánlatadói
oldal érdektelenségét és a tagállamokban már létező elektronikus közbeszerzési rendszerek
közti átjárhatatlanságot (interoperabilitás hiánya) határozták meg. Eszerint tehát a
rendszerek már akkor jellemzően rendelkezésre álltak, de a szervezeti, jogi, személyi
feltételek még nem álltak készen az elektronizáltság kiterjesztéséhez. Úgy is mondhatnánk
talán - erősen leegyszerűsítve - hogy szervezeti kulturális szempontból nem volt még kész
a közszféra a korszakváltásra, hiszen gyakorlatilag hosszú évtizedek alatt berögzült eljárási
rendek és szokások megváltoztatását tűzte ki célul a Bizottság, amik óhatatlanul az adott
szervezetek kultúrájává váltak.
A Bizottság a stratégiában megfogalmazott konkrét cselekvési tervet is, melynek része volt
az új közbeszerzési irányelvek létrehozása figyelembe véve az e-közbeszerzési célokat.
Ennek a Bizottság 2014-ben eleget is tett, az irányelvek nemzeti jogrendbe való
átültetésére ugyanakkor haladékot adott a tagállamoknak. Az új elektronikus beszerzésre
vonatkozó szabályozást 2018.október 18-ig kell átültetni a tagállami jogokba, kivéve a
központosított ajánlatkérő szervek esetében, ahol ez a dátum 2017. április 18. Ez a
kötelezettség ugyanakkor az árlejtés vonatkozásában nem bír kötelező érvénnyel olyan
értelemben, hogy nem kell az árlejtést ezt követően például kötelezően alkalmazni minden
esetben.

Vegyük sorra a legfontosabb, új Irányelvi szabályokat az elektronikus árlejtés esetében!

8
Első és talán legfontosabb szabály / 35. cikk (1) / szerint, hogy az árlejtés az ajánlatkérők
által alkalmazható, de semmilyen esetben nem kötelező. Ez tehát azt jelenti, hogy a
tagállami jogalkotón múlik esetleg kötelezővé teszi-e vagy sem az árlejtést. Az irányelv
meghatároz viszont olyan eseteket, amikor tilos alkalmazni az árlejtést. Ide az olyan
eljárások tartoznak, amelyeknél a szerződés tárgya szellemi alkotómunka. Idézve (35. cikk
1. bekezdés 3. szakasz): „Mivel egyes szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési
szerződések és egyes építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések tárgya
szellemi alkotómunka, így például építmények megtervezése, azokat nem lehetséges
automatikus értékelési módszerek alkalmazásával rangsorolni, ezért nem képezhetik
elektronikus árlejtés tárgyát”. Egyfelől érthető az indoklás, hiszen a szubjektívan
megítélhető szempontokat valóban nem tudja egy szoftver kiértékelni. Másfelől
ugyanakkor, ha nem csak szubjektív szempontok vannak a szellemi alkotómunka
értékelése során, hanem ár szempontok is, miért ne lehetne az árat az árlejtés során
megversenyeztetni miután – vagy akár mielőtt a szubjektív szempontok értékelésre
kerültek. Az Irányelv Preambulumának (67) bekezdésében van egy mondat, ami részben
megválaszolja a kérdést, viszont kissé össze is zavarhatja az olvasót. Eszerint „Világossá
kell azonban azt is tenni, hogy a konkrét szellemi tulajdonhoz fűződő jog vásárlására
irányuló közbeszerzési eljárásokban alkalmazható az elektronikus árlejtés.” Ez abból a
szempontból furcsa, hogy a szellemi alkotómunka egyedi, és ez jellemzően egy, kvázi
kizárólagos ajánlattevőt feltételez. Nyilván lehetnek olyan esetek is, például szoftver
licensz jogok beszerzésénél, amikor ugyanazt a szoftvert többen is értékesítik, tehát az
árlejtésnek lehet létjogosultsága. Véleményem szerint a két szöveg részlet némileg
ellentmond egymásnak, illetve nem egyértelmű – legalábbis számomra - hogy ha tartalmaz
szellemi munkát az eljárás tárgya, akkor mikor lehet és mikor nem árlejtést lefolytatni.
Különös, hogy nevesítve van a szellemi alkotómunka kapcsán az építési beruházás, hiszen
ezek során a szellemi alkotómunka jellemzően nagyon kis hányadát teszi csak ki a teljes
beruházási összegnek, és általában a tervező és a kivitelező nem is ugyanaz a vállalkozás.
Kérdéses továbbá, hogy mi számít szellemi alkotómunkának az irányelvben is említett
építési terv mellett. Szellemi alkotómunka például egy gépkocsi megtervezése, és ha igen,
akkor ezek szerint nem lenne lehetséges gépkocsik beszerzése során árlejtés alkalmazása?
Erre vonatkozóan nem találtam egyértelmű választ az Irányelvben.
A 35. cikk (2) szerint árlejtést nyílt, meghívásos, tárgyalásos eljárás során, keret-
megállapodásos eljárás második szakaszában, végül dinamikus beszerzési rendszerek
keretében lehet alkalmazni, tehát nem az összes létező eljárás típus során. A felsorolásban

9
nem találni a versenypárbeszédet, ami nehezen érthető tekintettel arra, hogy a tárgyalásos
eljárásban alkalmazható az árlejtés.
A 35. cikk (3) szerint árlejtést vagy az csak árakra vonatkozón lehet lefolytatni, vagy az
árakra és/vagy egyéb ajánlati elemekre akkor, ha egyébként a szerződés odaítélésében az
ár/érték arány vagy a legalacsonyabb ár a döntő. Tehát, ha például a bírálati szempont
50%-ban a szállítási határidő, 20%-ban a jótállás időtartama és csak 30%-ban az ár egy
gépbeszerzés esetén, akkor árlejtést nem lehet lefolytatni, ha jól értelmezem ezt a szabályt.
Nem teljesen világos, mi ennek a jelentősége tekintettel a (6) második bekezdésére mely
kimondja, hogy előzetesen meg kell adni az értékelési szempontok súlyozását és az árlejtés
során alkalmazott matematikai képletet. Ha minden szempont matematikailag képletezhető
és automatikusan kiértékelhető, akkor miért nem lehet a fenti példa esetében árlejtést
alkalmazni mindhárom szempontra vonatkozóan még akkor is, ha az ár nem feltétlenül
döntő tényező?
A 35. cikk (4) bekezdés szerint az ajánlatkérőnek az eljárást megindító hirdetményben fel
kell tüntetnie, hogy árlejtést kíván a későbbiekben lefolytatni. Egyfelől érthető az előzetes
tájékoztatás, másfelől számos kockázatot rejt ez a szabály az eljárás eredményességével
kapcsolatban. Erről később több alkalommal is lesz szó. Az irányelv azt is megszabja,
hogy pontosan mit kell előzetesen kommunikálni (VI. melléklet) legalább 2 munkanappal
az árlejtést megelőzően.
A 35. cikk (6) bekezdés értelmében az árlejtést meg kell, hogy előzze az ajánlatok
érvényességének vizsgálata és teljes körű értékelése is, melyről tájékoztatni szükséges az
érvényes ajánlatot adókat. Érdekes különbség a közbeszerzés és a versenypiaci beszerzés
között az ilyen mértékű transzparencia, hiszen a versenypiacon pont az ajánlatadók köre és
főleg azok ajánlatai olyan bizalmas, tehát visszatartott, információ, ami támogatja az
ajánlatkérőket a számukra optimális beszerzési feltételek elérésében. Egyáltalán nem
gyakori, bár bizonyos esetekben nem ismeretlen, ezen információk kiadása, hiszen ezáltal
az ajánlatkérő saját tárgyalási pozícióját gyengíti.
A 35. cikk (7) bekezdés alapján az árlejtés során az ajánlatadókat kizárólag az aktuális
helyezésükről kell tájékoztatni, minden más opcionális, tehát a legjobb ár kommunikálása
sem kötelező. A teljes nyilvánosság elve itt tehát nem érvényesül, nem közölheti
ajánlatkérő, hogy kik milyen liciteket adnak az árlejtésen, holott a korábbi ajánlatokat
ismerik a résztvevők az előzetes értékelésből. Felmerül a kérdés, hogy ha ekkor lehetséges
a teljes nyilvánosság elvének mellőzése, miért szükséges előzetesen megosztani az

10
ajánlatok értékelését vagy fordítva, ha előzetesen meg kell adni minden információt, az
árlejtés során miért nem?
A fontosabb irányelvi szabályok közül végül a 35. cikk (9) bekezdésben leírtakat érdemes
megemlíteni, mely szerint a legjobb helyezést elérő ajánlatadónak kell a szerződést
odaítélni. A versenypiaci gyakorlatban ez sem törvényszerű, de mindenképpen ajánlott,
hogy az esetek többségében az árlejtést megnyerő ajánlatadó nyerje el a szerződést, mivel
az ajánlatkérő hitelességét kikezdheti az ettől rendszeresen eltérő gyakorlat. Mindazonáltal
egyes esetekben ez a kötelezettség belekényszerítheti az ajánlatkérőt egy számára nem
optimális döntés meghozatalába.
A 2014/25/EU irányelv lényegében teljes mértékben megegyezik az Irányelvvel
(2014/24/EU), így azt külön nem tárgyalom.
Az új Irányelv érdemben nem hozott új szabályozást a korábbi irányelvhez /2004/18/EK/
képest az árlejtés kapcsán, de érezhető elmozdulás van más elektronikus közbeszerzési
megoldások például a dinamikus beszerzési rendszerek vonatkozásában az ésszerű és az
üzleti életben már bizonyított felhasználás irányába. Az árlejtésnél ugyanakkor a jogalkotó
ugyanazon elvek mentén, gyakorlatilag megismételte a korábbi jogszabályt. Ez azért
érdekes, mert a két irányelv kihirdetése között eltelt 10 év alatt minden bizonnyal voltak
Európa szerte tapasztalatok az árlejtésről, és azok alapján kialakult legjobb gyakorlatokat
érdemes lett volna beépíteni az új szabályozásba, figyelembe véve az európai szintű e-
közbeszerzési stratégia céljait és eszközeit.

b. Hazai szabályozás

Az árlejtés témakörét a hazai közbeszerzési jogszabályi környezetben elsődlegesen a

257/2007-es Kormányrendelet a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható
eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról
(továbbiakban Kormányrendelet) illetve a hatályos 2011. évi CVIII. Törvény a
közbeszerzésekről rendezi (továbbiakban Kbt.). A hatályos Kbt. az árlejtéssel kapcsolatban
az általános közbeszerzési elveket és szabályokat tartalmazza, mivel a konkrét előírásokat
a jogalkotó jellemzően a Kormányrendeletben részletezte. Tekintettel az uniós
jogharmonizációs elvárásokra a korábbi irányelvet követően létrehozott Kormányrendelet
alapjaiban leköveti a korábban bemutatott irányelvekben megfogalmazottakat az árlejtés
kapcsán, emiatt kizárólag a fontosabb eltéréseket mutatom be a jelen fejezetben.

11
A Kormányrendelet a 17§ - 25§-ban ismerteti az árlejtés lefolytatásnak feltételeit. Érdekes,
hogy nem említi meg tételesen, mely eljárástípusoknál lehetséges az árlejtés, és nem is zár
ki egy területet sem (pl. a korábban tárgyalt szellemi alkotó munka esetén). A Kbt. -
egyetlen az árlejtésre vonatkozó konkrét előírása alapján - lehetővé teszi ugyan a 110§ (4)
b) pontban, hogy keret megállapodás esetén a verseny újra nyitásakor lehetséges az árlejtés
alkalmazása, de más előírás az alkalmazás hatályára vonatkozóan nem került
megállapításra. Ilyen értelemben tehát a hatályos törvényünk megengedőbb, mint az
Irányelv, és liberálisabbnak mondható a hazai szabályozás.
Különös a 17§ (5) bekezdésben megfogalmazott eshetőség, mely szerint ajánlatkérő az
árlejtést nem köteles lefolytatni (uniós értékhatárt elérő eljárás esetén), amennyiben eljárás
közben kiderül, hogy az árlejtés költségei nem teszik gazdaságossá az alkalmazást.
Kérdéses, hogy milyen információk alapján és hogyan derülhet ez ki illetve, hogy mi
minősül gazdaságosnak és mi nem. Az eljárás becsült értéke illetve a rendelkezésre álló
fedezet az eljárást megelőzően ismert, csakúgy mint az árlejtés külső szolgáltatói díja. Az
is megbecsülhető az eljárást megelőzően, hogy mennyi egyéb ráfordítás (személyi,
informatikai) szükséges az árlejtésen való részvételhez. Figyelembe véve az előbbieket
nem látok az eljárás során olyan újonnan felmerülő körülményt, mely gazdaságtalanná
tehetné az árlejtés alkalmazását. A jogalkotó szándéka talán az volt ezzel a ponttal, hogy
némi rugalmasságot biztosítva az ajánlatkérő részére lehetőséget adjon az árlejtés menet
közbeni visszavonására, azonban erősen kérdéses az előbbiek miatt, hogy ha ezzel élne is
valamely ajánlatkérő, mennyiben tudná megvédeni igazát egy esetleges Közbeszerzési
döntőbírósági eljárás során.
A 17§ (6) alapján „Az ajánlatkérő nem folytathat le elektronikus árlejtést, amennyiben
egyetlen érvényes ajánlat került benyújtásra.” Ez egy teljesen új pont az Irányelvhez
képest, mivel abban nincs utalás erre az esetre. Önmagában értelmezve a szabály
logikusnak tűnne, hiszen egy ajánlatadóval nehéz a hagyományos árlejtést lebonyolítani,
különösen úgy, hogy az ajánlatadó tudja is, hogy egyedül maradt a versenyben.
Véleményem szerint ez a jogi megkötés igen jelentős kockázatokat rejt jelen formájában
különösen az előzetes kötelező tájékoztatási kötelezettséggel együtt. Ezek hatásáról később
részletesen lesz szó.
A 18§ (2) f) pontban egy a Kbt.-től eltérő, különleges szabályt fogalmazott a jogalkotó,
mely szerint a becsült érték és a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet összegét ajánlatkérő
csak az árlejtést követően megküldött tájékoztatás során ismerteti az ajánlatadókkal. Ennek
a, véleményem szerint életszerű és gyakorlatias szabálynak, jelentősége abban áll, hogy

12
ajánlatadók ne kapjanak előzetesen információt a fedezetről, ami torzíthatná esetlegesen a
versenyt mivel befolyásolná ajánlatadókat az árszintre vonatkozóan.
A 19§ (2) bekezdésben a Kormányrendelet öt munkanapban határozza meg az árlejtési
felhívás előzetes kiküldésének határidejét az árlejtés időpontjához képest. Az Irányelv erre
vonatkozóan csak két munkanapot köt ki, ami versenypiaci tapasztalatok szerint a
szükséges minimum, de az esetek többségében elégséges.
A 20§ szakasz előírja az ajánlatkérő illetve szolgáltató részére, hogy biztosítaniuk kell az
ajánlatadóknak egy legalább 24 órás informatikai rendszer kipróbálási lehetőséget, ami
mindenképpen indokolt az árlejtés eredményes lefolytatása érdekében.
A 21§ (1) előírja, hogy ajánlattevő köteles feltölteni az első körben értékelt ajánlatában
szereplő értékeket az árlejtési rendszerbe az árlejtést megelőzően, tehát ez nem az
ajánlatkérő vagy az árlejtést nyújtó szolgáltató feladata. Ez a kikötés problémát jelenthet,
ha ajánlatkérő nem a helyes érték(ek)et tölti föl a rendszerbe, és ajánlatkérő/szolgáltató ezt
nem észleli időben az árlejtést megelőzően. Később a jogesetek kapcsán külön lesz szó
erről egy Döntőbizottsági határozat kapcsán.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a 21§ (3) megfogalmazza, hogy az árlejtésen
benyújtott első ajánlat azt a vélelmet keletkezteti, hogy az ajánlatadó feljogosított személye
jár el az árlejtés során, illetve hogy ajánlatadó megismerte és elfogadta az árlejtési
dokumentációban közzétett feltételrendszert valamint, hogy ajánlatában nem állt be olyan
körülmény, ami az eljárásból kizárást eredményezheti. Tehát ajánlatadó egyértelmű
felelőssége az árlejtésen történő részvétel annak minden jogkövetkezményével.
A 22§ (1) lehetővé teszi az ajánlatadók számára, hogy ne vegyenek részt az árlejtésen, és
ebben az esetben az ajánlati kötöttsége a korában benyújtott ajánlata szerint áll be. Kérdés,
hogy ilyen esetben is fel kell-e töltenie a 21§ (1) szerint a korábban értékelt ajánlatában
szereplő értékeket az árlejtést megelőzően, illetve mi van, ha nem tölti fel.
Végül érdemes megemlíteni a 25§ szakaszban szereplő az árlejtés során felmerülő
esetleges műszaki nehézségekkel kapcsolatos szabályokat. Az (1) bekezdés értelmében az
ajánlatkérő, a szolgáltató vagy legalább két ajánlattevő kell, hogy észlelje és jelezze a
rendszer üzemzavarát, ahhoz, hogy az árlejtés ajánlatkérő eredménytelennek nyilvánítsa.

Összességében elmondható, hogy a hatályos Kormányrendelet nagyrészt leköveti, illetve

számos pontban természetszerűleg kiegészíti a jelenlegi Irányelvet. Néhány esetben
szigorúbb szabályokat határoz meg, viszont a hatály kérdésében megengedőbb. A
kiegészítő részletszabályok elsődlegesen az árlejtés lebonyolítására vonatkoznak, és

13
meghatározzák azon keretfeltételeket is, amelyek szükségesek az árlejtés teljesen jogszerű
alkalmazásához.

Milyen módosítások várhatóak a jelenleg kidolgozás alatt álló, 2016-tól várható új hazai
közbeszerzési szabályozásban elsődlegesen az árlejtésre fókuszálva?
A Miniszterelnökség által 2014 októberében közzétett „Koncepcionális javaslat az Európai
Unió 2014 tavaszán elfogadott közbeszerzési tárgyú új irányelveinek hazai jogba történő
átültetésére és új közbeszerzési törvény elfogadására” című dokumentum fogalmazza meg
– ahogy a címéből is kiderül - azokat a konkrét módosítási javaslatokat, amelyek által
megvalósíthatónak véli a jogalkotó a részben az új irányelvekből eredő a teljes
közbeszerzési jogszabály halmazban szükséges változások véghezvitelét. Ezen javaslatok
egy viszonylag szűk köre vonatkozik az elektronikus közbeszerzés témakörére, az
árlejtéssel kapcsolatban pedig mindössze egy új elem szerepel. Eszerint a nemzeti eljárás
rendben bevezetésre kerülne egy új elektronikus közbeszerzési eljárási típus, ami az
árlejtés egy újabb változatát hozná létre elektronikus licit néven. A csak nagyon vázlatosan
leírt javaslat értelmében az elektronikus licit egy olyan árlejtés lenne, amit megelőzne egy
nyilvános hirdetmény, de a jelenlegi gyakorlat szerinti ajánlatadási szakasz nem. Ez a
megoldás akár jelentős időnyereséget jelenthetne a jelenleg nemzeti eljárásrendben
lefolytatott, nyílt árlejtéssel támogatott eljárások időigényéhez képest.

A Koncepcionális javaslatból a jogalkotó idén februárra dolgozott ki egy olyan kezdeti

törvénytervezetet (munkaverzió), amely szakmai egyeztetések tárgyát képezi jelen
dolgozat írásával párhuzamosan. A szövegtervezet több, az árlejtés használatára
vonatkozóan, jelentősnek mondható jogalkotói módosítási elképzelést is tartalmaz, de
mivel még csak egy munkaverzióról van szó, csak felsorolásszerűen említem meg ezeket
kiemelve egy-két fontosabb kockázatot vagy lehetőséget.
Fontos módosítás lenne, ha a fedezet összegét az eddigiekkel ellentétben nem az árlejtést
követően, hanem még annak megkezdése előtt kéne megismertetni az ajánlattevőkkel. Azt
nem részletezi a jogszabály, hogy mennyivel az árlejtés előtt. Kérdés, hogy ezen
információ birtokában nem torzulhat-e a verseny az árlejtés során. Megtörténhet például,
hogy a fedezet minél magasabb mértékű kimerítése érdekében az ajánlatadók (vagy azok
döntő többsége) megállapodnak az árlejtésen való részvételről (kartell), ha a fedezet
kellően magas, azaz kedvező az ajánlatadói körnek. Az sem lenne kizárható, hogy egy túl
magas fedezet az ajánlatadók által kínált árakat egységesen felfelé tolná el, és vagy nagyon

14
elhúzódna az árlejtés, mire elérnének a reális szintre az árak, vagy beragadna a reális
szintnél magasabban a végső ár. Ellenkező esetben, ha túl alacsony a fedezet, ez a versenyt
lehetetlenítheti el, mivel az ajánlatadók elveszthetik érdeklődésüket az eljárás iránt. A túl
alacsony fedezet akkor is eredménytelenné teheti az eljárást, ha az árlejtés után derül ki, de
akkor az ajánlatkérő valós piaci információk alapján tudja megállapítani, hogy hibásan,
alacsonyan állapította meg a fedezet összegét. Fentiek miatt ez a módosítás véleményem
szerint számos kockázatot rejt, és nem találtam rá megalapozott indokokat.
A tervezet szerint az árlejtés alkalmazása tilos lenne az építési beruházások esetén. Ennek
oka nem ismert, de az Irányelv ezt a tiltást nem írja elő. Igaz, hogy az Irányelv utal,
számomra nem teljesen egyértelműen, az építési beruházások során felmerülő szellemi
alkotó munkára mint olyan szolgáltatás, amire nem alkalmazható az árlejtés. Tekintettel
arra, hogy egyfelől a versenyszektorban építési beruházásokra is sikerrel alkalmazott az
aukció, másfelől az építési beruházások a teljes 2013. évi közbeszerzési érték (KH 2013
Jelentés) 57%-át tették ki, a közvetlen és teljes körű tiltás ebben a formában nehezen
érthető és szakmailag sem tűnik kellően megalapozottnak. Az elmúlt években, ha nem is
nagy számban, de voltak sikeres építési beruházás tárgyban lefolytatott árlejtések.
A tervezetbe belekerült a korábban már említett ún. elektronikus licit, ami az árlejtés egy
különleges fajtája lenne kizárólag az árubeszerzésekre fenntartva, nemzeti eljárásrendben.
A licit sajátossága elsődlegesen abból állna, hogy nem lenne szükséges azt megelőzően –
az árlejtésnél minden esetben szükséges – ajánlatok bekérése illetve értékelése.
Mindösszesen egy (technikai) regisztrációt követően bármely ajánlatadó benyújthatna
ajánlatot adott áru(k)ra. A licit zárását követően kérhetne ajánlatkérő – szükség esetén -
szakmai ajánlatot, ha előzetesen ennek lehetőségét fenntartotta, valamint ekkor kérné az
alkalmasságot igazoló dokumentumokat is. A módosítást egy előre mutató, újszerű
kezdeményezésnek gondolom, amiből érződik az elektronikus beszerzés jelleg erősítésére
való törekvés, de néhány pontban kérdéses illetve vitatható a tervezet. Talán ezek közül a
legfontosabb, hogy tekintettel arra, hogy az árlejtést nem előzi meg ajánlat, hogyan
biztosítja ajánlatkérő, hogy az ajánlatok teljes mértékben összehasonlíthatóak legyenek?
Ehhez 100%-osan meghatározott specifikációt kell kiadni az ajánlati felhívás során, amire
viszont nem találtam utalást a szövegben. Kérdéses az is, hogy mennyiben fognak a
későbbiekben érvénytelennek nyilvánított ajánlatok érkezni, ami akár jelentősen is
torzíthatja a liciten kialakuló versenyt. Amit ugyanakkor előrelépésnek gondolok az
árlejtés általános szabályaihoz képest az az, hogy egy ajánlattevő/licitáló esetén az eljárást
eredménytelennek lehet majd nyilvánítani.

15
A fenti főbb hazai elképzelésekből az tűnik ki, hogy az árlejtés használatának bizonyos
mértékű kiterjesztésére van szándék jogalkotói oldalról elsődlegesen a KKV-k helyzetbe
hozásának céljából. Megítélésem szerint a tervezett változtatások kérdéses, hogy valóban a
kívánt módon hozzájárulnak-e ezen szándék megvalósulásához, viszont a hatályos
Kormányrendelet az árlejtés alkalmazhatóságára vonatkozó hiányosságait
egyértelműen nem küszöbölik ki.

16
 3. AUKCIÓ/ÁRLEJTÉS HATÉKONYAN ÉS EREDMÉNYESEN

Az aukció/árlejtés speciális célszoftverek gyűjtőneve, amely szoftverek az ajánlatkérők és

ajánlatadók közti részben tárgyalási részben értékelési szakaszokat támogatja. Itthon is, de
főleg külföldön igen nagy számban megtalálhatóak a különféle fejlesztő cégek szoftver
termékei, melyek között minőségben, árban, megjelenésben számos kisebb-nagyobb
eltérés van, de a lényeg mindegyiknél ugyanaz. Ez pedig egy valós idejű (online), virtuális,
licit az interneten keresztül, jellemzően úgy, hogy az licitálók nem ismerik egymást és
jellemzően az egymás által ajánlott árakat/feltételeket sem legalábbis a versenyszférában.
Az aukciónak számos altípusa ismert, melyek során számos paraméter egyedileg alakítható
az adott helyzethez igazodóan. A legfontosabb aukció típusok:
• vak aukció (csak a helyezésüket látják az ajánlatadók)
• csomag aukció (több tételre megy a licit, de egy győztes van)
• „kimazsolázó” aukció (több tételre megy a licit, és több győztes van)
• több dimenziós aukció (ár mellett egyéb szempontok is)
• tisztán beszerzési ár alapú vagy összköltség alapú aukció

A ’90-es években jelentek meg az első aukciós rendszerek a fejlett piacgazdasággal bíró
nyugati országokban élén az Egyesült Államokkal. A vállalatközi beszerzésekben
rohamosan terjedő alkalmazásokat egyre többfelé kezdték használni a közbeszerzésekben
is, kezdetben szintén főleg az USA-ban. A 2010-es évek elejére világszerte vállalatok
tízezrei (pl. General Electric, Nestlé, BMW vagy itthon pl. MOL, Magyar Telekom, MÁV)
és közbeszerzési törvények hatálya alá tartozó intézmények sora, Európában pl. Portugália,
Egyesült Királyság, széles körben alkalmazta már ezt a hatékony eszközt.
Az aukció hatékonysága elsődlegesen abban rejlik, hogy rövid idő alatt (akár néhány óra)
jelentős árcsökkenést (10-40%) lehet vele elérni, míg a hagyományos tárgyalási folyamat
során hetekbe vagy akár hónapokba is kerülhet mire sikerül elérni/megtalálni a legjobb
árat, ha egyáltalán a sikerül. Eltérő az egyes kutatók véleménye a várható árcsökkenés
mértékének megítélésében, de nem is lehetséges véleményem szerint megbecsülni azt
általánosan. Még egy adott eljárás előtt sem lehet egy viszonylag tág tartomány
megadásánál pontosabban megbecsülni az árcsökkenést (pl. 10-15%), ebből adódóan az
iparágtól független, általános becslések e témában gyakorlatilag kizárólag a nagyságrend
érzékeltetésre alkalmasak. Abban az elméleti kutatások eredményei és beszerzési

17
szakemberek tapasztalatai ugyanakkor megegyeznek, hogy az árcsökkenés/megtakarítás
mértéke igen jelentős lehet, akár visszatérően is, de ez nagyon sok tényezőtől függ.
A közbeszerzésben meglévő példák azt mutatják például Portugáliában, de a hazai
gyakorlatban és a saját tapasztalatomban is, hogy az árlejtés megfelelő előkészítést
követően jellemzően 10% feletti megtakarításokat tud generálni a hagyományosan
bonyolított eljárások eredményeihez képest. Ezt alátámasztja Shalev & Asbornsen 2010-
ben publikált kutatása is, melyben négy fejlett ország közbeszerzéseit vizsgálták meg az
árlejtés tekintetében, és azt találták, hogy átlagosan 12,1%-os megtakarítást generált az
aukció használat az állami fenntartású intézményeknél. Hogy mi okozza a többlet
megtakarítást, abban megoszlik a szakemberek véleménye. Vannak, akik az ajánlatadók
információ hiányában látják a siker titkát, hiszen a versenypiaci gyakorlatban jellemzően
nem ismerik az ajánlatadók egymást és egymás árait, míg mások az aukció pszichológiai
hatásában keresik a fő okot, amelyek bele kényszerítik az ajánlatadókat az árversenybe.
Véleményem szerint ezek is részben helytállóak, de vannak más tényezők is, például hogy
egy aukcióba sokkal több ajánlatadót lehet bevonni, mint egy hagyományos tárgyalásba,
ami erősíti a versenyt, és még számos dolgot fel lehetne sorolni. Egy biztos, a legtöbb
példa, kutatás azt mutatja, hogy az aukció eredményessége számos esetben, ha nem is
mindig, nagyon meggyőző eredményeket produkál a hagyományos tárgyalási folyamathoz
képest.
A direkt költség megtakarításon kívül az aukció más előnyöket is kínál az ajánlatkérőknek.
Mivel nagyban lerövidíti az ajánlatadási illetve tárgyalási fázisokat, ezért sok esetben
személyi erőforrást lehetséges megtakarítani, ami által akár gyakrabban lehet a
versenyeztetési eljárásokat lebonyolítani a felszabaduló munkaidőnek köszönhetően. A
sűrűbb és gyorsabb versenyeztetés elősegíti adott áruk készletszintjének csökkenését
azáltal, hogy nem kell biztonsági készletszintet fenntartani a hagyományos versenyeztetés
sokkal hosszabb átfutási idejére. Végül, de nem utolsósorban a versenyeztetés
átláthatósága és tisztasága az, ami még nagyban hozzájárul a beszerzési tevékenység
hatékonyságához.

Az ajánlatkérő szempontjából eredményes licitálás lefolytatásához, ahogy előbb is írtam,

sok feltételnek kell részben vagy egészben teljesülnie. Melyek ezek?
Természetesen az egyik legfontosabb feltétel maga az informatikai rendszer, de a
megfelelő aukciós szoftver követelményeibe e dolgozat terjedelmének szűkössége miatt
nincs mód, és szükség sem, részletesen kitérni. Ami viszont kiemelendő, hogy a

18
rendszernek biztosítani kell a legmagasabb szintű információ biztonsági elvárásokat,
hiszen csak ezáltal lehetséges folyamatosan biztosítani a használók számára azt a bizalmi
tőkét, amely által mindkét fél (ajánlatadó, ajánlatkérő) egyaránt ráruházza bármely
rendszerre a tárgyalás virtuális lebonyolítását. Belegondolhatunk, hogy ha csak egyszer is
felmerülne akármelyik résztvevőben egyik szoftver kapcsán, hogy egyes bizalmas üzleti
információk az aukció során illetéktelenek kezébe kerülnek, az érintett fél elvesztheti a
bizalmát a rendszerben és a verseny tisztaságában, és a továbbiakban lehet, hogy
egyáltalán nem fogja használni azt.
A minimális technikai feltételek közé tartozik még a megfelelő sebességű és
megbízhatóságú internet kapcsolat illetve számítástechnikai eszköz megléte, de ezek a mai
viszonyok között már általában nem jelentenek valós, érdemi nehézséget. Mint minden
informatikai rendszer, az aukciós rendszerek is annyit érnek, amennyire az azokat használó
személyek/intézmények ki tudják aknázni a rendszerben lévő lehetőségeket, ezért a
továbbiakban azt mutatom be, hogyan lehet ezt megtenni, ha technikai feltételek adottak.

Az egyik legérdekesebb kérdésnek tűnik, hogy milyen tárgyú beszerzéseknél érdemes

használni az aukciót. A szakirodalomban olvasottak, saját tapasztalatom és a jelenlegi
munkahelyemen látott aukciók alapján kijelenthetőnek gondolom, hogy szinte bármilyen
beszerzési tárgy esetén használható az aukció. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nincs szoros
összefüggés kizárólag a beszerzés tárgya és az aukció eredményessége között. Az, hogy
egy adott beszerzési tárgy kapcsán lehet-e az aukciót eredményesen használni sokkal
inkább függ egyéb más tényezőktől, mint magától a beszerzés tárgyától. Én magam is
bonyolítottam le sikeres aukciókat/árlejtéseket egyszerű árubeszerzési, összetett
szolgáltatás (pl. operatív lízing), építési beruházási és ezek különféle elegyét jelentő
eljárások során. Úgy tűnik, hasznosabb azt kérdezni, milyen esetekben érdemes használni
az aukciót. A lényeg itt rejlik, tehát minden esetet meg kell vizsgálni külön, és csak ez
után lehet eldönteni, hogy érdemes-e aukciót lebonyolítani.
Az egyik gyakran hivatkozott modell szerint (Beall, 2003) az alábbi főbb tényezőket kell
alaposan megvizsgálni aukciós döntés előtt.
• Mennyire pontosan lehet definiálni a specifikációt?
• Hány megfelelő ajánlatadó részvétele várható az aukción?
• Hogyan hat az aukció a kiemelt fontosságú ajánlatadókra?
• Mennyire támogatja a piaci helyzet az aukciót (kapacitások, árazási módok, kínálat)

19
 • Mennyire elfogadott adott piacon az aukció?
Véleményem szerint nem az a kritikus, hány ajánlatadó várható az aukción, bár minél több,
nyilvánvalóan annál nagyobb az esély a versenyre, hanem az, hogy a résztvevők mennyire
fognak egymással versenyezni az üzlet elnyerése érdekében. Akár két cég is „ölre menő”
küzdelmet folytathat egy fontos üzletért, és fordítva akár 20 cég között sem biztos, hogy
kialakul éles verseny egy kevésbé csábító üzleti lehetőségért. Az ideális az, ha a kínálati
piac minél nagyobb hányada folytat éles küzdelmet az aukció megnyeréséért, hiszen így
érhető el az adott időpontban fellelhető legkedvezőbb ajánlat. Ez tehát logikus, de mitől
lesz még a verseny erős? Ennek egyik legfontosabb tényezője, hogy az igényelt
áru/szolgáltatás mennyire egyedi. Ha nagyon egyedi az igény, például egy szobor esetén,
akkor hiába adja meg az ajánlatkérő, hogy ő mondjuk Lincoln elnökről készülő x méretű, y
tömegű, bronzból készült mellszoborra vár ajánlatot, az ajánlatok műszaki tartalma
jelentősen el fog térni egymástól, hiszen az ajánlatadó szobrászok alkotói tevékenységei
nagyon eltérő végeredményt fognak produkálni, magyarul nehezen összehasonlíthatóak
lesznek ár/érték arány tekintetében az ajánlatok. Ilyen esetekben az aukció nem optimális
eszköz az ártárgyalás lefolytatására. Erre utal is az irányelv, ahogy korábban írtam.
Ugyanakkor, ha az ajánlatkérő pontos gipszmintát is biztosítana a szobor kiöntéséhez,
akkor az ajánlatok egyből összehasonlíthatóak lennének, tehát az aukció használható lenne.
Itt jön be a következő feltétele az erős versenynek. A műszaki leírás részletessége,
pontossága. Minél inkább megismerik az ajánlatadók, mire kell ajánlatot adni, annál
pontosabban be tudják árazni az ajánlatot, és annál inkább megbíznak abban, hogy az
ajánlatok értékelése korrekt, és ajánlatkérő „almát az almával hasonlítja össze”. Egyáltalán
nem előfeltétele tehát az aukciónak, hogy egyszerű legyen a beszerzés tárgya (csak
árubeszerzés), de az kritikus, hogy nagyon pontosan legyen definiálva az igény. Ebből
adódóan azokban az esetekben, amikor az ajánlatkérő nem tudja, hogy pontosan mit
szeretne beszerezni, az aukció általában nem javasolt.
Érdemes megvizsgálni a verseny várható intenzitásának felméréséhez azt is, hogy a kínált
beszerzési érték (becsült érték), mennyire vonzó az adott piacon illetve ajánlatadói körben.
Ehhez szükséges a kínálati oldal alapos ismerete. Egy 50 Millió Ft értékű építési
beruházási ajánlati felhívás nem mozgatja meg a jelentősebb építőipari cégek fantáziáját,
de egy 50MFt-os irodaszer beszerzés elnyeréséért az összes irodaszer forgalmazó cég
aktívan pályázni fog. Egy 50MFt-os személygépjármű beszerzés szintén nem tűnik
jelentősnek (8-12 szgk), de a piac sajátosságaiból adódóan (hosszú távú üzleti kapcsolatok
túlsúlya pl. karbantartás miatt) ez a nagyságrend már elérheti a kellő számú gépjármű
20
forgalmazó „ingerküszöbét”. Talán ebből a példából is érzékelhető, hogy a beszerzési érték
önmagában megint nem döntő fontosságú az aukció eredményessége szempontjából. A
nagyobb értékű aukcióknak lehet versenyerősítő szerepe, de leginkább akkor, ha van elég,
ajánlatadó, aki képes kielégíteni az adott igényt (pl. van elég kapacitása, áruja), és ez még
nem jelenti azt, hogy kisebb értékű aukciók ne lehetnének nagyon eredményesek és
gazdaságosak.
Fontos szempont az is az aukció használatáról szóló döntés meghozatala előtt, hogy
mennyibe kerül a szállító/szolgáltató váltás költsége. Hiába felelne meg minden eddigi
szempontnak az adott beszerzés, ha olyan sokba kerül a szállító váltás költség, vagy egyéb
olyan szerződéses korlát merül föl (pl. határozott idejű szerződés), ami ellehetetleníti a
szállító váltást. Bizonyos nyomdai vagy csomagoló anyagok esetén gyakori például, hogy
a gyártáshoz szükséges egyedi eszközök (pl. stanc szerszámok) újbóli elkészítése az új
szállító által többe kerül, mint a várható megtakarítás, tehát a váltás nem feltétlenül
gazdaságos. Ennek előzetes felmérése segít a megfelelő aukciós stratégiát kialakítani. Az
aukciót ilyenkor is érdemes lehet lefolytatni, de gyakran megesik, hogy a váltásra már nem
kerül sor, mert az nem lenne gazdaságos. Nem ritka, hogy hasonló esetekben a jelenlegi
szállító árai csökkennek az aukción elért legkedvezőbb árak szintjére vagy közelébe, ami
összességében biztosítja a legkedvezőbb költség szint elérését az ajánlatkérőnek.

Érdemes technikai oldalról is röviden megemlíteni a legfontosabb sikertényezőket. Egyes

kutatók álláspontja (pl. Wyld, 2012) szerint az aukció akkor biztosítja a legnagyobb
megtakarítást, ha többségében, vagy még inkább, ha kizárólagosan az árszempont
határozza meg az értékelési szempontrendszert. Ha az ár 50%-nál kisebb súllyal esik latba,
az ajánlatadók jellemzően nem az árral, hanem egyéb feltételekkel kívánnak az ajánlatkérő
„kegyeiben járni” vagy versenyezni. Itt érdemes megemlíteni, hogy az aukció nem csak az
ár, hanem ezen egyéb feltételek versenyeztetésére is alkalmas lehet úgy, mint például
fizetési határidő, szállítási határidő, jótállási-szavatossági idő, kötbérek mértéke, stb..
Léteznek olyan aukciós megoldások, amelyek az ilyen összetett szempontrendszereket
képezik le az aukció során, tehát mindegyik feltételre lehet külön licitálni, de a
tapasztalatom szerint ezek az aukciók kevésbé eredményesek, vélhetően azért, mert az
ajánlatadók nehezebben tudják lekövetni a sok szempont folyamatos változását, és a
kialakuló új helyzetet, így nehezebben tudnak reagálni, ami végül a verseny lanyhulásához
vezet. Ebből adódóan összetett szempontrendszerű (4 vagy annál több szempont)

21
eljárásoknál, az aukció csak fokozott körültekintéssel és óvatossággal és várhatóan kisebb
hozadékkal alkalmazható.
Fontos az aukció kezdőárának ésszerű, versenyösztönző meghatározása, valamint az
árcsökkenés mértékének optimális kialakítása is, ami szintén a verseny generálásában
játszik szerepet. A kezdőár lehet egységes vagy ajánlattevőnként más. Amennyiben
egységes, akkor lehet az első körben megadott legjobb ár vagy akár az ajánlatokból
számított valamilyen statisztikai érték. Nem elhanyagolható az aukció időzítése és
különösen annak időtartama illetve esetleges meghosszabbodásának lehetősége sem. Ezek
mind olyan elsőre talán aprónak tűnő technikai részletek, amelyek együttes összehangolt
használata jelentősen tudja javítani az aukció eredményességét.

Az aukciónak a fentebb felsorolt egyértelmű és nagyon jelentős előnyei mellett

ugyanakkor vannak kockázatai is. Ezek közül véleményem szerint a legfontosabb, hogy az
aukció pont a tárgyalási erejéből, eredményességből kifolyólag ronthatja az ajánlatadók
adott szerződésre eső és/vagy általános nyereségességét, ami rövidtávon visszavetheti adott
szerződéshez kapcsolódó teljesítés színvonalát és hosszabb távon a cég és a vevő
kapcsolatát is kedvezőtlenül befolyásolhatja. Ha például egy takarítási szolgáltatást minden
évben aukción megversenyeztetünk, és lecseréljük a szolgáltatót mindig a legalacsonyabb
árat adó, egyébként a szigorú szerződéses feltételeket vállaló, cégre előfordulhat, hogy egy
idő múlva olyan alacsony árakkal fogunk találkozni, ami figyelembe véve a hatályos
adózási szabályokat, bérszínvonalat, szerződést reálisan nézve nem lenne lehetséges. A
nyertes cég az irreálisan alacsony árak kompenzálása érdekében ilyenkor vagy visszavesz a
valósan teljesített szolgáltatási tartalomból (pl. nem mosnak fel minden nap, pedig a
szerződésben benne van, de az ajánlatkérő nem tudja naponta ellenőrizni) vagy egyéb
trükkökhöz folyamodik (pl. az adószabályok részleges vagy teljes megkerülésével
alkalmazza a takarítókat). Mindkettő kockázatos lehet és így nem kívánatos az ajánlatkérő
szempontjából. Aukció esetén tehát az irreálisan alacsony ár megítélésnek kérdése
különösen fontos akár közbeszerzési akár versenypiaci aukcióról van szó. Erre
vonatkozóan javasolt önköltség-számításokat készíteni, ha az lehetséges, vagy egyéb
forrásból információkat szerezni (pl. kamara) a reális árakra vonatkozóan. Amennyiben az
aukción lényegesen a feltételezett önköltség alatti szintre kerülnek az árak, javasolt
részletes indoklást bekérni. Szolgáltatások esetén érdemes a teljesítést a szokásosnál
kiterjedtebb mértékben ellenőrizni, és a szükséges lépéseket megtenni a szolgáltató
irányába (kötbér, garanciák).

22
A folyamatos, igen erőteljes költségnyomás a szerződött partneren, még ha az árak nem is
irreálisan alacsonyak, eredményezheti azt is, hogy a szükséges eszköz vagy személyi
fejlesztések rangsorolásakor egy másik, jobban jövedelmező szerződés minél magasabb
színvonalú teljesítésébe fektet be a szállító/szolgáltató. Ez fejlesztésigényes, hosszabb távú
(3-10 év) szállítási vagy szolgáltatási szerződéseknél idővel a teljesítés színvonalának
romlásához vagy a kívánt ajánlatkérői fejlesztési célok elmulasztásához vezethet. Emiatt
ilyen típusú szerződések esetén az aukció nem javasolt.

Összefoglalva az árlejtés sikeres alkalmazásának legfőbb feltételeit:

• 100%-osan specifikálható igény, mely az ajánlatadók számára pontosan beárazható,
így az ajánlatok összehasonlíthatóak
• erős verseny az ajánlatadók között a szerződés elnyeréséért (piackutatás)
• sztenderd igények/termékek (nem egyedi)
• szállító váltás költsége és egyéb váltási korlát/kockázat alacsony (kockázat
elemzés)
• megfelelő technikai beállítások (kezdőár, licitlépés, időtartam, stb.)
• megfelelő aukciós rendszer, mely biztosítja az adatok védelmét, átláthatóságot és
dokumentáltságot (előkészítés)

Mivel az előzőekben az aukcióról általánosan volt szó, tekintsük át vázlatosan a

versenypiaci és közbeszerzési gyakorlatban alkalmazott aukció legfőbb különbségeit
figyelembe véve a már korábban részletezett jogszabályokat. Az alábbi ábra foglalja össze
ezeket:

23
 Kezdőár megadása Szabadon
meghatározható
kezdőár
Folyamat és időzítés
Nincs
törvény által Rugalmas folyamat
holtverseny
meghatározott
Licitlépés TCO
Egyszerű fordított Holland aukció
aukció Vak aukció

Szerződéskötés az Szabadon
1. helyezettel kiválasztható
beszállító

1. ábra © 2003-2015

Fenti ábrából jól látszik, hogy míg az aukció a versenyszférában egy rugalmasan
alkalmazható és alakítható támogató eszköz, addig a közbeszerzésben az árlejtés egy
minden elemében rögzített eljárás, mely ebből adódóan csak számos feltétel együttes
megléte esetén éri el az eredeti célját.

Összegezve az e fejezetben leírtakat, az aukció egy nagyon hatékony tárgyalási eszköz

lehet egy képzett és gyakorlott beszerző kezében, de kockázatot is jelenthet, ha nem a
megfelelő módon használják. Nem egy önmagában működő csodaszerről van szó, hanem
egy olyan informatikai eszközről, amit meg kell tanulni használni, ki kell tapasztalni a
korlátait illetve a benne rejlő lehetőségeket. A legtöbb ajánlatkérő esetében megjelennek
olyan helyi adottságok, körülmények, amiket szintén figyelembe kell venni az aukció
előkészítésekor, használatakor. Minden esetben javasolt előzetesen felmérni a várható
ajánlatadói versenyt (piackutatás), megtenni az egyéb szükséges előkészületeket úgy, mint
kockázat elemzés, a megfelelő aukciós rendszer szerződtetése és megismerése, a
versenyeztetett áru vagy szolgáltatás megfelelő specifikációja. Ha ezek megtörténnek, és
az ajánlatkérő az aukció/árlejtés mellett dönt, biztos lehet benne, hogy a leghatékonyabb
megoldást választotta a legjobb beszerzési feltételek elérésére.

24
 4. STATISZTIKA AZ ÁRLEJTÉSRŐL

A Közbeszerzési Hatóság szíves közreműködése eredményeként volt alkalmam elemezni a

2013. és 2014. évben Magyarországon lefolytatott elektronikus árlejtéssel támogatott
eljárások egyes összefoglaló adatait. Ezúttal is köszönöm a Hatóság tájékoztatását! Az
elemzés eredményeit foglalom össze röviden ebben a fejezetben.

A feldolgozott statisztikai adathalmaz azon ajánlati felhívási illetve eredményről szóló

tájékoztató minták alapján lefolytatott eljárások adatait tartalmazta, amelyekben szerepelt
az elektronikus árlejtésre vonatkozóan külön információ. A hatóság tájékoztatása szerint
„A nemzeti eljárásrendben lefolytatott eljárások esetén csak a 92/2011. (XII/.30.) NFM
rendelet 3-as mellékletét, a közösségieknél a 842/2011 EU rendelet 2. és 5. mellékleteit
vettük alapul, mivel a nemzeti 4-esben, valamint a közösségi 10/11/12 mintákban
nincs rubrika az árlejtésre. (A még felhívásként szóba jöhető közösségi 9/17/18-as
mintákból pedig nem tettek közzé ebben az időszakban)”. Ebből adódóan tehát nem
lehetett teljes körű statisztikát előállítani és elemezni, de az adatbázis kellően nagy és
reprezentatív ahhoz, hogy fel lehessen mérni az árlejtés hazai elterjedtségét és annak főbb
jellemzőit.

Először az árlejtés elterjedtségét vizsgálom, melyhez az alkalmazás gyakoriságát és a

szerződött értéket elemzem. Az alábbi grafikonon az látható, hogy az elmúlt két naptári év
során az ajánlatkérők éves szinten a lekérdezett eljárások 8%-ban hirdettek meg árlejtést az
ajánlati felhívásban.

5000
4500
4000
3500
Eljárás (db)

3000
2500
2000
1500
1000
500
0
2013. év 2014. év
Ajánlati felhívás 4716 4108
Árlejtés tervezett
377 329
alkalmazása

2. ábra

25
Szám szerint ez évente 3-400 db. közötti árlejtést feltételez. Ez a nagyságrend egybevág a
piacvezető árlejtési szolgáltató által, a teljes piacra vonatkozó, becsült mennyiséggel, tehát
a statisztika nagy eséllyel lefedheti a releváns eljárások/árlejtések adatait.
A Közbeszerzési Hatóság 2013. évre vonatkozó beszámolójában 11.889 db. eredményes
közbeszerzési eljárás szerepelt. Arra vonatkozóan, hogy ez hány ajánlati felhívást jelentett
nem jelent meg információ, de minden bizonnyal lényegesen többet. Ha a meglévő adatra
vetítjük a lefolytatott árlejtések fenti számát, akkor azt kapjuk, hogy az összes
közbeszerzési eljárás kb. 2,5 – 3,5 %-ban lehetett meghirdetve árlejtés 2013-ban, tehát
legjobb esetben is csak minden 30-40. eljárás volt megtámogatva árlejtéssel.

Az árlejtéssel támogatott eljárások szerződött értékét az alábbi grafikon szemlélteti:

120 000 000 300 000

100 000 000 290 000

280 000
80 000 000
270 000
60 000 000
260 000
40 000 000
250 000
20 000 000 240 000

0 230 000
2013. év 2014. év

Érték (eFt) Átlag érték (eFt)

3. ábra

A 2013. évben a szerződött érték elérte a 110 Mrd Ft-ot, mely a már említett beszámoló
szerinti a közbeszerzési eljárások összértékének (2.394,3 Mrd Ft) 4,6%-át jelenti.
Kitűnik a két hányados (gyakoriság, érték) eltéréséből, hogy az árlejtéseket jellemzően az
átlagnál nagyobb értékű eljárások során alkalmazzák. 2013-ban az átlagos érték közel
292 M Ft volt, ami egy évvel később lecsökkent 256 M Ft-ra. Az adatokból feltételezhető,
hogy az eljárások döntő többsége közösségi eljárásrendben került lebonyolításra.
Bár a tavalyi év beszámolója még nem jelent meg, ezért nem ismertek az összesített
eljárási adatok, az joggal feltételezhető az árlejtések száma és értéke alapján, hogy a fenti
arányok nem nőttek 2014-ben. Tekintettel arra, hogy a versenypiaci gyakorlatban az
árlejtés használatának aránya elérheti a beszerzési érték hányadában a 30-70%-ot is
iparágtól függően, összességében az mondható el, hogy az elmúlt két évben az árlejtés
általános elterjedtsége abszolút értelemben alacsonynak, szinte marginálisnak volt
mondható a közbeszerzés teljes spektrumára vetítve.

26
Amint az a statisztikából kiderült, a közbeszerzésben leggyakrabban az energia beszerzési
eljárásokban alkalmazták az árlejtést az elmúlt két évben, de ezen túlmenően közel 300
CPV kód szerepelt a statisztikában. Az eljárások kb. 17%-a villamos energia és 11%-a
földgáz beszerzésére irányult, míg a többi áru, szolgáltatás csoportra évente 1-5 eljárás
jutott. Megtalálható ezek között pl. az építési munka, irodaszer, informatikai szolgáltatás,
takarítás, ipari só, villamos hálózati építés és karbantartás, gép beszerzés és megannyi
másféle tevékenység, amelyek közül néhány csak részben felelhetett meg a korábban leírt
szakmai feltételeknek. Fenti adatokból arra következtetek, hogy az említett két árucsoport
esetében széles körben elterjedt az árlejtés, míg a többi esetekben vélhetően néhány
nagyobb ajánlatkérő próbálkozott kihasználni az árlejtés nyújtotta előnyöket. Ezt részben
alátámasztja az az adat, hogy az árlejtések 39%-át a közjogi szervezetek és 32%-át a
közszolgáltatók hirdetik meg, viszont az összes más típusú ajánlatkérő (pl.
önkormányzatok) mindössze 29%-ot tesz ki. Jellemzően tehát a célzottan létrehozott
intézmények illetve gazdasági társaságok alkalmazzák gyakrabban az árlejtést vélhetően a
markánsabban megjelenő költségérzékenység miatt.

Az esetek közel 90%-ban nyílt eljárás ajánlati felhívásában hirdettek meg árlejtést, és
eEzen túlmenően még a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás tesz ki majd
10%-ot, ami azt jelenti, hogy más eljárástípus során elvétve vagy egyáltalán nem hirdettek
meg árlejtést, bár erre vonatkozóan nincs jogi korlátozás. Figyelembe véve, hogy 2013-ban
az uniós eljárások 68,2%-a volt nyílt és 28,2% tárgyalásos típusú, feltűnő, hogy tárgyalásos
eljárások során lényegesen ritkábban alkalmazták az árlejtést. Ez talán azzal függ össze,
hogy a tárgyalások során speciális feltételekről is folynak gyakran az egyeztetések, és így
ezek a szerződések kevésbé alkalmasak az árlejtésre.

Az elemzés során vizsgálatra került az is, hogy a meghirdetett és a megvalósult árlejtések

között mekkora volt a különbség. Ennek jelentősége abban áll, hogy ismeretében
felmérhető hány olyan eset volt, amikor csak egy érvényes ajánlat volt, és így végül nem
volt lehetséges árlejtést lefolytatni, ami véleményem szerint az egyik legnagyobb kockázat
az árlejtés alkalmazása során. Az alábbi grafikon mutatja be a főbb értékeket ezzel
kapcsolatban:

27
 350
311
300
245
250

200

150 132

100

50 18
0
2013. év 2014. év

Megvalósult árlejtések 1 ajánlat

4. ábra
2013-ban az eljárások közel harmadában végül nem került sor árlejtésre, ami arra
utal, hogy az előkészítés nem volt kellőképpen elvégezve sok esetben, aminek fontosságára
már utaltam. Többek között e kedvezőtlen tapasztalat miatt lehetséges, hogy csökkent a
következő évben a meghirdetett árlejtések száma. Látványos javulás e tekintetben, hogy
2014-ben az árlejtések alig több mint 5%-a maradt el. Ennyit javult volna egy év alatt
az árlejtés előkészületeinek és az ajánlati felhívások színvonala? Vélhetően ez is
közrejátszhatott ebben, de véleményem szerint sokkal inkább annak tudható be e „javulás”,
hogy biztosabbra mentek az ajánlatkérők, és sokkal jellemzőbb volt a kockázatkerülő
magatartás, mint az azt megelőző évben, ami ahhoz vezetett, hogy egyszerűen kevesebb
árlejtést hirdettek meg. A Közbeszerzési hatóság 2013. évi beszámolója szerint 19,9% volt
az 1 ajánlatos eljárások aránya. Vélhetően a nem megfelelő piacismeret és/vagy
előkészítő munka miatt volt magasabb az árlejtéssel meghirdetett eljárások között
ezek aránya.

Fenti adatokból nem lehetséges hosszútávra vonatkozó, megalapozott következtetéseket

levonni a magyarországi árlejtési gyakorlatra vonatkozóan, de az egyértelműen kiderült,
hogy az árlejtés a közbeszerzésben nem egy széles körben, hanem inkább egyes árucsoport
illetve egy-két ajánlatkérői szegmensben elterjedt eszköz. A későbbiekben tárgyalt
Döntőbizottsági határozatok megerősítik a közszolgáltatók magas hányadát az árlejtést
kiírók között, mivel az a kevés határozat, ami árlejtés témájában született, a MÁV-Start
Zrt.-t a Magyar Posta Zrt.-t és Magyar Közút Zrt.-t érintik. Érdekes adalék még a
statisztikákhoz, hogy a MÁV 2009-ben közel 300 árlejtést folytatott le (Electool - Napi

28
gazdaság 2010), amivel még mindig csak a beszerzési értékének 5%-át sikerült lefednie.
Azóta úgy tűnik túl nagy előrelépés nem történt országos szinten az árlejtés elterjedésében.

A statisztikák kapcsán érdemes röviden kitekinteni az árlejtés EU-s elterjedésére is. Erre
vonatkozóan egy 2012-es OECD tanulmányt találtam (Government at a Glance 2013),
mely saját kutatatása alapján azt állapította meg, hogy az árlejtés az Európai Unió
mindössze kilenc tagállamában (Csehország, Dánia, Finnország, Magyarország,
Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Szlovénia és az Egyesült Királyság) volt használt
bizonyos mértékű rendszerességgel 2012-ben. Ezek közül kizárólag Szlovákiában
alkalmazták minden ajánlatkérő esetében a vizsgált időszakban az árlejtést. Ezek alapján
elmondható, hogy bár az elmúlt néhány évben akár sok minden változhatott nemzetközi
viszonylatban, alapjában véve az árlejtés hazai elterjedtsége vélhetően nem alacsonyabb
mint az EU-ban átlag, de nem is vagyunk az élen.

29
 5. ÁRLEJTÉSSEL KAPCSOLATOS HAZAI DÖNTŐBIZOTTSÁGI
HATÁROZATOK

A hazai jogesetek vizsgálata során a Közbeszerzési Hatóság honlapján lévő

Döntőbizottsági határozatokból igyekeztem képet kapni arról, hogy milyen jogi
problémákkal találkozhatnak szembe az eljárásban részt vevő felek az elektronikus árlejtés
kapcsán. Viszonylag kevés olyan Döntőbizottsági határozatot találtam, amely az árlejtés
témakörével szoros kapcsolatban van. Ezek közül a számomra legfontosabbakat foglalom
össze lényegre törően. A vizsgált hat határozat közül négy problémaköre hasonló, ezért
ezeket egy míg a másik két határozatot külön szakaszban tárgyalom. Azt igyekeztem az
elemzés során kutatni, hogy mennyiben gátolja esetleg az adott jogértelmezés és határozat
az árlejtés elterjedését. Minden ügy leírásának végén levonom az esetből adódó
tanulságokat, melyet az árlejtést alkalmazóknak javasolt figyelembe venniük a jövőre
nézve.

a. A párhuzamosan futó „nagy számú” árlejtések ügye

A D.818/20/2010 számú Döntőbizottsági határozat illetve az abban foglalt ítéletet helyben

hagyó 14.K. 35.921/2010/6 sz. Fővárosi Bírósági ítélet egyöntetűen foglal állást egy az
alapvetően az árlejtés lebonyolításával kapcsolatos elsődlegesen technikai kérdésben
elmarasztalva az Ajánlatkérő jogsértő gyakorlatát.
Nevezetes esetben MÁV Zrt. mosás, vegytisztítás tárgyban indított még a 2003. évi
CXXIX. törvény VI. fejezete szerinti tárgyalásos, egyszerű közbeszerzési eljárást 2010-
ben, melynek becsült értéke 112,8 Millió Forint volt 1+1 éves szerződés esetén. Az
eljárásban Ajánlatkérő 17 részt határozott meg, és az elbírálási szempontrendszer az
összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztására irányult. Az elbírálás során az ár
részszempont 90%-os súllyal, míg az éves árváltozás mértéke 10%-os súllyal esett latba.
Az ár szemponton belül további hat alszempont (80-1-1-1-5-2%-os súllyal) szerepelt.
MÁV Zrt. az árlejtési felhívásban 10 részre vonatkozóan hirdettet meg fél-fél óra
időkeretben árlejtést egy adott napra ütemezve azokat de fél órás késleltetett indulással.
Ajánlatkérő fenntartotta, hogy az árlejtések mindaddig meghosszabodnak öt perccel, amíg
az utolsó két percben érkezik az ajánlatadói rangsort befolyásoló ajánlat. Az árlejtésen
részenként hét ajánlati elem volt, tehát összességében véve hetven ajánlati elemre kellett
licitálni az ajánlattevőknek az összes árlejtést figyelembe véve. A hosszabbítások miatt a

30
nap folyamán átlagosan 4,5 árlejtés zajlott párhuzamosan, de volt, hogy egyszerre hat
árlejtés ment, azaz ekkor 42 ajánlati elemre kellett párhuzamosan figyelniük az
ajánlattevőknek.
Az árlejtéseken a két részt vevő ajánlattevő öt-öt részben végzett az első helyen, és később
Ajánlatkérő megállapította az összegzésben nyertességüket adott részek vonatkozásában. A
későbbi kérelmező öt kis értékű, a teljes eljárás mindössze néhány százalékát kitevő,
részben nyert, és azt kérelmezte, hogy a Döntőbizottság állapítsa meg hogy az ajánlatkérő
azon „döntése és gyakorlata” jogsértő, hogy „egy részajánlatra adható árlejtés befejezése
nélkül, párhuzamosan több licit folyhatott.” Tehát a kérelmező a jogsértés megállapítását
kérte az adott részek vonatkozásában, azok párhuzamos futtatása miatt. A kérelmező
lényegében azt sérelmezte, hogy nem tájékoztatták, hogyan lehet az adott helyzetben
megoldani a nagyszámú licitálást technikai szempontból, és ez okozta a Kbt. alapelveinek
sérelmét. Ajánlatkérő ellenkező értelmű érvelésének lényege az én olvasatomban az, hogy
nem sérültek az Kbt. alapelvei, mert minden ajánlattevőre egyaránt vonatkozik a sok,
párhuzamosan futó árlejtésből adódó nehézség, és minden ajánlatadó ugyanazon
információkkal bírt az árlejtés részvételével kapcsolatban. A másik nyertes lényegében
osztotta ajánlatkérő érvelését, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez a cég nyerte a
legnagyobb értékű részeket kivétel nélkül.
Döntőbizottság a kérelmezőnek adott igazat az alábbiakra hivatkozva többek között:
„Figyelemmel a jelen közbeszerzési eljárás specifikumaira is, arra, hogy közbeszerzési
részenként 7 ajánlati árelemre kellett az ajánlattevőknek licitálniuk, valamint az árlejtést
támogató informatikai rendszer azon specifikumára, mely szerint egyidejűleg csak 1 aukció
adatait tudta egy eszközön az ajánlattevő megnyitni, minden egyes licitet kétszer kellett a
rendszerbe feltölteni, ténylegesen megállapítható, hogy ez indokolatlanul, fizikailag is
korlátozta az ajánlattételt.” Döntőbizottság tehát lényegében osztotta a kérelmező
álláspontját, és megsemmisítette az árlejtési felhívást és minden azt követő ajánlatkérői
döntést a vonatkozó részek tekintetében 1 Millió Forintos bírság kiszabása mellett.
A MÁV a határozatot a Fővárosi Bíróságon megtámadta, de a Bíróság helyben hagyta a
Döntőbizottság határozatát. Ítélete szerint „A bíróság arra figyelemmel állapította meg a
Kormányrendeletben írt rendelkezések megsértését, hogy a felperes (MÁV) nem
tájékoztatta megfelelően valamennyi ajánlattevőt arról, hogy egyrészt azonos jelszóval
több gépről lehet e belépni a rendszerbe, mert csak így biztosítható felperes által közzétett
informatikai rendszer alkalmazásával a párhuzamos licitálás.” Valójában ebből az

31
indoklásból derül ki, hogy mi okozta igazából az esélyegyenlőség sérelmét, és így az
árlejtés jogszerűtlenségét.
Összegezve arról volt tehát szó, hogy az egyik nyertes ajánlattevő meg tudta oldani /mivel
valahogy rájött, vagy talán információt kapott/, hogy saját kockázatára vállalva - egy mint
később kiderült technikailag a szolgáltató által nem támogatott megoldással -
párhuzamosan nagy számban licitáljon. A másik nyertes erről a lehetőségről, elmondása
szerint legalábbis, nem tudott, és bár ő is nagy számban licitált, de a Bíróság nem látta
bizonyítottnak, hogy így nem került hátrányba a másikkal szemben. Számomra kérdés,
hogy ez az, egyfajta helyzet felismerési, különbség az ajánlatadók között miért sértené a
verseny tisztaságát valamint az esélyegyenlőséget, ha egyébként az Ajánlatkérő valóban
semmilyen tekintetben nem hozta előnybe valamely ajánlattevőt. Véleményem szerint
bármely árlejtés sikeressége szempontjából valóban fontos, ha kiküszöbölésre kerülnek az
esetleges pozitív/negatív megkülönböztetések, de az ajánlattevők kockázatvállalási
hajlandósága megítélésem szerint egy adottság, ami jelenthet bizonyos helyzetben
versenyelőnyt.
Az árlejtés használatának gazdasági, azaz beszerzés szakmai, megalapozottsága
véleményem szerint erősen kérdéses volt ebben az esetben. Az, hogy részenként 7 ajánlati
elemre kellett licitálni, ami azt is jelenthette volna, hogy egyszerre 119 ajánlatot kell
követnie egy ajánlattevőnek, már önmagában nagyon bekorlátozta a párhuzamos licitálás
várható eredményességét. Értelemszerűen bármilyen ajánlattételnek lehetnek fizikai
korlátai, és egy eljárás tervezése figyelembe kell venni, hogy képesek-e ajánlatadók a
megadott keretek mellett ajánlatot adni. Van-e például elég idejük és/vagy személyes
erőforrásuk kidolgozni az ajánlatokat. Nem véletlenül vannak minimális ajánlattételi
határidők megszabva a Kbt-ben. Ha a párhuzamosságok kezelése érdekében ajánlatadók
fel is osztották volna házon belül a munkavállalók egy csoportja között a részeket, például
2-3 rész/fő mértékben, akkor is legalább 6-9 főre lett volna szükség az aukción való
részvételhez. Mindezen túl a rendszer nem támogatta az egy jelszóval több gépen történő
licitálást, amiről tudnia kellett volna ajánlatkérőnek.
Abból a szempontból sem volt teljesen szerencsés az árlejtés az ajánlattételi felhívás, hogy
volt négy szinte elhanyagolható súlyú részszempont, miközben a három legfőbb szempont
80%+10%+5%-ot tett ki. Vélhetően az aukciót sokkal egyszerűbben le lehetett volna
bonyolítani, ha csak ez a három szempont szerepelt volna a bírálati szempontok között,
hiszen fele annyi ajánlati elem se lett volna. Hasonló megfontolásból érdemes lehetett
volna csökkenteni a részek számát, de persze lehet, hogy ez nem volt kivitelezhető egyéb

32
megfontolásokból. Volt olyan rész, amelynek mennyisége a teljes mennyiség 0,1%-át sem
érte el. A 17-ből 7 rész mennyisége tette ki a teljes mosási mennyiség 94%-át.
Az, hogy mennyire volt összetett a szolgáltatás, és mennyire volt egyedi az igény nem
derült ki a határozatokból, de általánosságban elmondható, hogy a mosási szolgáltatás
jellemzően egy jól definiálható szolgáltatás, aminek versenyeztetésére az árlejtés alkalmas
eszköz lehet. Az, hogy csak két ajánlattevő volt jól láthatóan nem csökkentette a versenyt,
hiszen az aukciók a folyamatos hosszabbodások miatt sokkal tovább tartottak, mint a
tervezett időtartam, tehát a verseny jelentős volt, és így az eljárás becsült érték mértékére
vetített árcsökkenés minden bizonnyal gazdaságossá tette (volna) az árlejtés használatát.

Fenti esetből véleményem szerint a fontos tanulság az, hogy árlejtés alkalmazása esetén a
valós idejű, időben koncentrált árverseny miatt érdemes limitálni a versenyeztetett
ajánlati elemek számát, mely versenypiaci keretek között jellemzően nem haladja meg a
20-at. Fontos megemlíteni továbbá azt is, hogy az árlejtések hossza nehezen becsülhető, de
jellemzően nem hosszabb, mint két óra, ezért a párhuzamosságok kizárása érdekében
javasolt két óránként megindítani hasonló esetekben az árlejtéseket.
Az esetnek a közbeszerzési jogi vonatkozást tekintve az a legfontosabb üzenete, hogy
ajánlatkérőnek mindenkor nagyon gondosan kell kialakítani és kommunikálni az
árlejtés feltételeit figyelembe véve az árlejtéssel az ajánlatadói oldalon felmerülő feladat
tömeg és erőforrás igény nagyságát is. Minden ajánlatadónak át kell adni az árlejtésen
történő sikeres részvételhez a szükséges információkat egyidejűleg, igazolható módon.
Ajánlatkérőnek továbbá meg kell bizonyosodnia arról, hogy az árlejtési rendszer – akár
személyesen az árlejtési rendszer kipróbálása által - és maga az árlejtési felhívás minden
részletében megfelel a Kormányrendeletnek és a Kbt-nek.

b. Árlejtés eredményének változása utólagosan érvénytelenített ajánlat(ok)

következtében

Az elmúlt években több eljárás kapcsán is született olyan döntőbizottsági határozat melyek
értelmében az árlejtés eredménye megsemmisítésre került. Négy határozatot fogok
megvizsgálni ezzel kapcsolatban, melyek lényegüket tekintve hasonlóak, de vannak olyan
ismérveik, amiket érdemes külön is tárgyalni. Kiemelem a közös problémákat, de
megemlítem az egyedi sajátosságokat illetve határozati elemeket is, de kizárólag az árlejtés
vonatkozásában.

33
A négy eljárás összefoglaló adatai táblázatos formában az alábbiak:
Érvényesnek
Határozat száma Ajánlatkérő Eljárás tárgya Részek száma Eljárás fajtája minősített ajánlatok
száma árlejtés előtt
Útszórósó szállítása nyílt, uniós, klasszikus
D.955/ 20 /2010. Magyar Közút Zrt. 7 részenként 4-6 ajánlat
1-7. rész ajánlatkérő
Storage beszerzés uniós, keretmegállapodásos, 2. részre vonatkozóan 6
D.102/23/2013. Magyar Posta Zrt. 3
2. rész klasszikus ajánlatkérő ajánlat
Szilárd tüzelőanyag ellátás nyílt, uniós, klasszikus
D.911/16 /2010. MÁV Zrt. 8 részenként 1-2 ajánlat
1-2. rész ajánlatkérő
nyílt, nemzeti, klasszikus
D.204/20/2013 MÁV Zrt. Épület felújítás 1 5 ajánlat
ajánlatkérő

1. táblázat

Három esetnél nevezetesen a D.911/16/2010, a D.204/20/2013 valamint a D.102/23/2013-

as határozat által vizsgált eljárásokban adott ajánlatkérő jogszerűtlenül bocsátotta ki az
árlejtési felhívást, mivel nem állapította meg egy adott ajánlat érvénytelenségét az árlejtési
felhívás kiküldését megelőzően. Mindhárom esetben a Döntőbizottság megsemmisítette az
árlejtési felhívást és minden azt követően az ajánlatkérő által meghozott adott részre
vonatkozó döntést.

A Magyar Posta Zrt. által indított hardver beszerzésre irányuló keretmegállapodásos eljárás
második szakasza során egyik ajánlattevő - mint utólag igazolást nyert - eltérő műszaki
tartalommal adta meg ajánlatát a 2. ajánlattételi részre, mint az a KEF által megkötött
szerződésben szerepelt. Ezt ajánlatkérő figyelmen kívül hagyta itt nem tárgyalt okok és
körülmények miatt, és az árlejtést úgy folytatta le, hogy meghívta mind a hat KEF által
szerződtetett ajánlattevőt az árlejtésre többek között az érvénytelen ajánlatot adó céget is.
A határozat következménye ez esetben az árlejtés újbóli lefolytatása kellett, hogy legyen a
2. ajánlattételi rész vonatkozásában, de már az érvénytelen ajánlatot benyújtó cég
meghívása nélkül. Rajta kívül még öt cég vehetett részt az árlejtésen, tehát az ajánlatkérői
hiba illetve a Döntőbizottság határozata vélhetően nem érintette kedvezőtlenül az árlejtés
várható újbóli kimenetelét, de minden bizonnyal jelentős időveszteséget és némi plusz
költséget jelentett.

A MÁV Zrt. épület felújításra vonatkozó nyílt, nemzeti eljárásrendben lefolytatott

közbeszerzési eljárása során mind az öt beérkező ajánlattevőt meghívta ajánlatkérő az
árlejtésre, holott az egyik ajánlat érvénytelen volt. Az érvénytelenség oka az volt, hogy
még az árlejtési felhívás előtt lefolytatott hiánypótlás keretében egyik ajánlattevő által

34
benyújtott információ nem volt megfelelő, és így ajánlatkérő nem hívhatta volna meg az
árlejtésre. A határozat következménye ebben az esetben is az árlejtés újbóli lefolytatása
lehetett az érvénytelen ajánlatot benyújtó cég meghívása nélkül. Mivel így is négy cég
vehetett részt az árlejtésen, a Döntőbizottság határozata illetőleg az ajánlatkérő mulasztása
vélhetően nem érintette kedvezőtlenül az árlejtés várható újbóli kimenetelét, de az időbeli
csúszás itt is több hónapot jelenthetett.

A MÁV Zrt. egy másik, szilárd tüzelőanyag ellátására irányuló eljárása során, a
Döntőbizottság szintén utólag érvénytelennek mondta ki egyik ajánlattevő ajánlatát hamis
referencia nyilatkozat kiállítása miatt. Ami ebben az esetben eltérő az előbbi kettőhöz
képest, hogy itt részenként legfeljebb két ajánlat volt, tehát az egyik ajánlat
érvénytelensége egyben azt is jelentetett, hogy a Kormányrendelet 17§ (6) bekezdése
szerint „Az ajánlatkérő nem folytathat le elektronikus árlejtést, amennyiben egyetlen
érvényes ajánlat került benyújtásra”. Ebben az esetben előállt tehát az a helyzet, hogy bár
az Ajánlatkérő előzetesen jelezte a Kbt. 72§ (5) szerint, hogy árlejtést fog alkalmazni, ami
tehát kötelező jelleggel előírja az árlejtés lefolytatását, mivel azonban a Döntőbizottság
határozatát követően a vonatkozó részekben végül csak egy érvényes ajánlat volt,
Ajánlatkérő mégsem folytathatta le az árlejtést. A Kbt. 152 § (7) szerint „Ha a
Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíti az ajánlatkérőnek az eljárást lezáró döntését,
az ajánlatkérő köteles a határozat végrehajthatóságának időpontjától számított harminc
napon belül új eljárást lezáró döntést hozni.” Ez a döntés pedig nem lehetett más -
figyelembe véve a Kbt. 76§ (1) g bekezdését, mely szerint „Eredménytelen az eljárás, ha a
Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíti az ajánlatkérő valamely döntését, és az
ajánlatkérő új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozza el, vagy eláll az eljárás
lefolytatásának szándékától, az ajánlatkérő azonban nem nyilváníthatja eredménytelennek
az eljárást akkor, ha a jogszerűtlen eljárást lezáró döntés megsemmisítését követően
jogszerű döntés meghozatalával az eljárás jogszerűsége helyreállítható” - mint hogy az
egyetlen érvényes ajánlatot tevő céggel kötött szerződést a MÁV. A gyakorlatban ez azt
jelenthette, hogy mivel az ajánlattevők felkészülve a későbbi árlejtésre vélhetően némileg
magasabb árat adtak, mint amennyiért valóban elvállalták volna a szállítást, Ajánlatkérő
kénytelen lehetett végül ezt a magasabb árat elfogadni, és erre szerződést kötni. Ennek
mértéke a határozatból nem derül ki, de egy szolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint
átlagosan 10-30% között mozog egy árlejtésen az árak csökkenésének mértéke, tehát
vélhetően ennyivel drágábban szerződhetett a MÁV, ha tényleg szerződött. Amennyiben

35
hivatkozott a 76 (1) c) bekezdésre („Eredménytelen az eljárás, ha egyik ajánlattevő sem
vagy az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett - az ajánlatkérő
rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel - megfelelő ajánlatot”), anyagi
fedezet hiányában eredménytelennek nyilváníthatta az eljárást. Esetleg még a 76 (1) e)
bekezdésre („Eredménytelen az eljárás, ha valamelyik ajánlattevőnek vagy részvételre
jelentkezőnek az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező
érdekeit súlyosan sértő cselekménye miatt az ajánlatkérő az eljárás eredménytelenné
nyilvánításáról dönt”) hivatkozva is így dönthetett volna, mivel az utólag érvénytelenített
ajánlatot tevő cég hamis referencia nyilatkozatot tett, és a Döntőbizottság el is tiltotta a
közbeszerzési eljárásokban való részvételtől.
Ebből az esetből véleményem szerint fontos tanulság, hogy az árlejtéssel támogatott eljárás
esetén a fedezetet érdemes pontosan a piaci árak alapján meghatározni például egy
szűk ártartomány alsó értékének megadásával, annak érdekében, hogy ha csak egy ajánlat
marad is, ne jelentsen ez költségtöbbletet a későbbiek folyamán ajánlatkérőnek. Ehhez
egyfajta piacfelmérési tevékenységet szükséges végezni, ami a Kbt. 24 § (5) a) bekezdés
alapján lehetséges elméletileg, ugyanakkor ez az ajánlatkérők számára jelentős kockázatot
is hordoz, mivel alapos piacfelmérés csak több potenciális ajánlatadóval történő a
beszerzés tárgyával kapcsolatos konkrét egyeztetések alapján lehetséges. Az ilyen
egyeztetések viszont a Kbt. 24 § (3) alapján már összeférhetetlenséghez vezethetnek, ha
ezeket a cégeket később nem zárja ki ajánlatkérő az eljárásból.

A negyedik vizsgált esetben a Magyar Közút útszóró só beszerzése esetén a

Döntőbizottság szintén megállapította, hogy az egyik ajánlat érvénytelen volt, amit egyik
ajánlattevő előzetes vitarendezési kérelmében jelzett az ajánlatkérőnek. Ez utóbbi ki is
mondta az árlejtést követően a több részben is nyertes ajánlat érvénytelenségét, tehát még
mielőtt a Döntőbizottság elé került volna az ügy. Kérelmező azért támadta meg mégis az
eljárást, mert bár két részben is megnyerte az árlejtést, úgy ítélte meg, hogy az árlejtés
torzította a versenyt, holott egyébként négy ajánlattevő vett részt az árlejtésen. Talán abban
bízott kérelmező, hogy egy esetleges számára kedvező határozati döntés nyomán az
árlejtés eredményét érvényteleníti a Döntőbizottság, és egy újabb eljárásban magasabb
árakon tud szerződni, vagy csak az eljárás minden jogszerűtlen elemét egységesen
támadta? Nem tudni, de a határozat nem érvénytelenítette az árlejtést méghozzá az alábbi
indokkal: „A Döntőbizottság a fentiekben részletezett indokok szerint az elektronikus
árlejtés szabályainak megsértését, mint tételes jogszabály megsértését megállapította,

36
azonban utóbb azt már nem látta kétséget kizáróan megállapíthatónak, hogy a World-
Transit Kft. elektronikus árlejtésben történő részvételével torzult-e és ha esetlegesen igen,
mennyiben torzult a verseny, erre vonatkozó megalapozott következtetés nem vonható le,
így bizonyossággal nem állapítható meg az alapelvi sérelem sem.” Ez az eset azért
érdekes, mert lényegében ugyanaz történt itt is, mint a Magyar Posta Storage beszerzése
illetve MÁV Zrt. épület beszerzése kapcsán, de ez esetben a Döntőbizottság nem
semmisítette meg az árlejtési felhívást és minden azt követően hozott ajánlatkérői döntést.
Véleményem szerint itt egy az árlejtés működését jobban ismerő, életszerűbb
jogértelmezés alapján született ítélet, ami kimondta, hogy azzal, hogy négy ajánlattevőből
az egyik ajánlata érvénytelen volt az árlejtés maga érvényes.

A négy hasonló témában született határozat egyértelmű üzenete, hogy az árlejtéssel

támogatott közbeszerzési eljárások során fokozott gondossággal kell eljárni az ajánlatok
érvényességének megállapításakor, különösen, ha kevés érvényes ajánlat van. Fontos
kiemelni, hogy az árlejtés jogszerűségének biztosításához szükséges legalább két, de
praktikusan minél több érvényes ajánlatot tevő cég, amit elősegít az ajánlatkérő aktív
közreműködése a hiánypótlás, indoklás kérés vagy számítási hiba javítása során
annak érdekében, hogy minél több érvényes ajánlat legyen.

c. Az árlejtés kezdő árának esete

A MÁV Zrt. 2012-ben folytatott, szárazelemek beszerzésére irányuló közbeszerzési

eljárása során két az árlejtés lebonyolításával kapcsolatos jogsértő cselekményt állapított
meg a Döntőbizottság a D.510/16/2012-es számú határozatában. Az árlejtésre két
ajánlattevő került meghívásra, mivel a két másik ajánlattevő ajánlata érvénytelennek
minősült még az árlejtést megelőzően. A két érvényes ajánlatot tevő közül az árlejtésen
nyertes cég, ellentétben a Kormányrendelet 21 § (1) bekezdésében foglaltakkal, nem
ugyanazt az árat töltötte föl az árlejtési rendszerbe, mint amit korábbi ajánlatában
megadott, hanem annál némileg magasabbat. Ezt ajánlatkérő nem vette észre, és az
árlejtést lefolytatta, a vesztes cég viszont realizálta, és az árlejtést követő előzetes
vitarendezési kérelmében kifogást is tett ez ellen. Ajánlatkérő a vitarendezés során arra a
következtetésre jutott, hogy a nyertes cég nem jól adta össze a tételek összegeit, és a papír
alapú ajánlatában felolvasólapon szereplő összeg a emiatt kicsivel alacsonyabb lett, mint
amennyinek kellett volna lennie. A nyertes cég az általa javított összeget vitte föl a

37
rendszerbe mint kezdőár. MÁV a számítási hibát az ajánlatkérő előzetes vitarendezés
során, tehát az árlejtést követően, utólag javította illetve értesítette erről a vesztes céget, de
az árlejtés jogszerűségét továbbra is fenntartotta. A jogi probléma abban állt, hogy a
nyertes cég csak abban az esetben vihetett volna föl eltérő árat a rendszerbe, ha a számítási
hibát nem ő, hanem ajánlatkérő javítja, és arról tájékoztatja is az összes ajánlattevőt az
árlejtés megkezdése előtt. A határozat azt is kimondta, hogy a jogsértés az árlejtés
megismétlésével küszöbölhető ki, mivel a nyertes cég ajánlata egyébként érvényes.
A fentiek fontos tanulsága, hogy az árlejtés előtt az ajánlatkérőnek érdemes minden
esetben ellenőrizni az ajánlattevők által a rendszerbe bevitt kezdőárakat, hogy később
ne legyen ebből meglepetés. Ekkor még javíthatóak az esetleg számítási hibák vagy
esetleges elírások.

Az eljárás másik jogsértő cselekménye az árlejtési rendszer technikai jellemzőinek nem

megfelelő kommunikálásából adódott, mely versenytorzító hatással bírhatott a
Döntőbizottság szerint. A jogsértés lényege, hogy MÁV nem tájékoztatta arról
megfelelően az ajánlattevőket, hogy az árlejtés során a rendszer ugyan összeszorozta az
egyes licit tételekre adott egységárakat és kapcsolódó mennyiségeket melyek végösszege
alapján rangsorolta is az ajánlattevőket, tehát ilyen értelemben megfelelt a
Kormányrendelet 23 § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak, de látható volt egy ún. „tétel
megtakarítás” nevű összeg is, melyről ajánlattevők viszont nem voltak tájékoztatva. Ez az
összeg az összes ajánlat legjobb ajánlatait figyelembe véve az elméleti legkedvezőbb
összeget jelenítette me.. Mivel ez az elméleti optimum összeg értelemszerűen alacsonyabb,
mint egyébként a legjobb ajánlatot tevő cég összára, ez esetleg félrevezető lehetett az
ajánlatadóknak. Erre hivatkozott a kérelmező mikor azt panaszolta, hogy ez az összeg
olyan alacsony volt, hogy azt látva gyakorlatilag elállt a további licitálástól. Ajánlatkérő
hiába jelezte, hogy az ajánlati felhívás vonatkozó pontjában megadta a szolgáltató
internetes felületéről letölthető felhasználói kézikönyvet, ami részletesen leírta – többek
között - a fenti összeg kiszámításának módját is, Döntőbizottság úgy ítélte meg, hogy a
tájékoztatás nem volt teljes mértékben megfelelő a Kormányrendelet 23 § (1) és (2)
bekezdésének.
A Döntőbizottság határozata alapján felmerül a kérdés, hogy milyen részletességgel kellett
volna az árlejtési felhívásban megadni a rendszer működésének leírását, ha ajánlatkérő
egyébként hivatkozott a felhasználói kézikönyvre, és mint az ismert a Kormányrendelet 20
§ szakasza értelmében van lehetősége a rendszer kipróbálására is. Nagy kérdés, hogy hol

38
húzódik az ajánlatkérő és az ajánlatadó felelőssége a rendszer megismerésében, de
mindenképpen indokolt, hogy az ajánlatkérő saját érdekében maga is ismerje meg a
rendszer minden elemét felhasználói oldalról.

39
 6. SZAKEMBEREK VISSZAJELZÉSEI

A dolgozathoz kutatásom részeként 6 gyakorló közbeszerzési szakemberrel illetve árlejtést

nagy mennyiségben lebonyolító szakértővel folytattam személyes egyeztetést arról, hogy
milyen nehézségekkel és kockázatokkal szembesülnek az árlejtések kapcsán akár
ajánlatkérői vagy az ajánlattevői oldalon. Azt szerettem volna mélyebben megérteni, hogy
mik azok a mozgatórugók, amik hátráltatják az árlejtés használatát, és így vélhetően
kedvezőtlenül hatnak az árlejtés országos elterjedtségére is. A visszajelzések során az
alábbi főbb negatívumok szerepeltek a leggyakrabban.

Jelentős kockázatnak érzékelték a szakértők, hogy már az ajánlati felhívásban meg

kell adni kötelező érvénnyel, hogy ajánlatkérő kíván-e árlejtést lefolytatni. Különösen
akkor veszélyes ez, ha csak egy érvényes ajánlat van, hiszen akkor ajánlatkérő nem
folytathatja le a Kormányrendelet 17 § (6) bekezdése értelmében az árlejtést. Mivel az
ajánlattevők az árlejtésre felkészülve a kezdő áraikat bizonyos mértékig magasabban
határozzák meg, ez jellemzően 10-30%, ez fenti esetekben ahhoz vezethet, hogy
ajánlatkérő kénytelen számára lényegesen kedvezőtlenebb feltételek mellett leszerződni az
egyetlen érvényes ajánlatot nyújtó ajánlattevővel. Annak előzetes megítélése, hogy
várhatóan hány ajánlat lesz, alapos piacismeretet feltételez, ami gyakran nincs meg az
ajánlatkérői oldalon. Piacfelmérési tevékenységre a Kbt. 24 § (5) bekezdése alapján van
lehetőség, de gyakran az ajánlatkérők kockázatkerülő magatartása megnehezíti a piaci
szereplőkkel történő előzetes konzultációt, tájékozódást. A jelenlegi jogszabályi keretek
között a piacfelmérés nem tudja megbízhatóan előre jelezni, hogy az ekkor még ki nem
adható végleges ajánlati felhívási feltételekre nagyságrendileg mennyi és milyen érvényes
ajánlat várható. Az eljárás eredménytelennek nyilvánítható a Kbt. 76 § (1) c) alapján, ha az
egyetlen érvényes ajánlat nagyobb összegről szól, mint a rendelkezésre álló fedezet, de
mivel általában a megadott fedezet kiszámítása mögött sem áll megalapozott piaci
árinformáció, hanem elsődlegesen az a korábbi évek tapasztalatai alapján készül, így is
jelentős kockázatot jelent, hogy a valós árnál akár jelentősen magasabb árakon kénytelen
szerződni ajánlatkérő. Megoldás lehetne a fedezetet kellően alacsonyan meghatározni, de
ehhez is piacfelmérésre lenne szükség, tehát ebben a kérdésben egyfajta ”ördögi kör”
helyzet látszik előállni, amit ugyanakkor külső szakértők bevonásával igyekeznek feloldani
az ajánlatkérők, ha van rá módjuk.

40
Szintén kockázatot jelent, hogy már az Ajánlati felhívásban meg kell adni az árlejtés teljes
feltétel rendszerét például a minimális csökkentményt (ajánlattevőnek legalább ennyivel
kell csökkenteni a saját ajánlatát), lépésközt (ajánlattevőnek legalább ennyivel jobb
ajánlatot tenni a legjobb ajánlathoz képest), az aukció időtartamát, a hosszabbodás
feltételeit. Ez azért rizikós, mert az ajánlatok ismerete nélkül csak becslések és
feltételezések alapján lehet ezeket meghatározni, ami az árlejtés eredményességét
befolyásolja. Ha két ajánlattevő van, elég lehet 10 perc az aukcióra 2 perces
hosszabbításokkal, de ha húsz, akkor érdemes inkább hosszabb (30-60 perces) árlejtést
meghirdetni 5 perces hosszabbításokkal. Ha a hosszabb időtartamot hirdetik meg az
ajánlatkérők, ami jelenleg az általános gyakorlatnak tűnik, akkor sok esetben
indokolatlanul elhúzódhatnak az árlejtések. Ha az ajánlatok között nagy a szórás, akkor
érdemes magasabb csökkentményt és lépésközt alkalmazni, és fordítva, de ehhez
szükséges az ajánlatok ismerete. Bár ez a fajta rugalmatlanság nem tekinthető kritikusnak,
tehát emiatt vélhetően nem marad el nagy számban árlejtés, de a magas fokú kötöttség
bizonyos tekintetben elbizonytalaníthatja az ajánlatkérőket.

Gyakori visszajelzés volt, hogy az árlejtés az amúgy is hosszú átfutási időt tovább növeli
legalább 5 munkanappal, de ha esetleg ismétlés szükséges akár több héttel is. Mivel nem
ritkán már amúgy is késve indítják meg az ajánlatkérők az árlejtéseket, ez a további
legalább egy hét jelenthet, akár nyomós, indokot az árlejtés mellőzésére.

Kockázatnak érzékelik gyakran az ajánlatkérők, hogy a 71 § (2) b pontja szerinti bírálati

szempontrendszert és az értékelést az árlejtési szoftver le tudja-e képezni a
jogszabályoknak megfelelően illetve megfelel-e egyáltalán a többi jogszabályi előírásnak.
Ezt az ajánlatkérők nagyon nehezen tudják megítélni, és ez bizonytalanságot szülhet, ami
erősítheti az ellenállást az árlejtéssel szemben. A Kormányrendelet 18 § (2) alapján az
eljárást megindító dokumentációban részletesen meg kell adni az árlejtés technikai
részleteit, ami gyakran okoz problémát, ha az Ajánlatkérő nem egyeztet előzetesen a
rendszer jellemzőiről és a szükséges technikai előírásokról a szolgáltatóval, és téves vagy
hiányos információk jelennek meg a dokumentációban. Ebből, ahogy az egyik
Döntőbizottsági határozatból is láttuk, akár jogorvoslati ügy is lehet. Mivel a szolgáltató
rendszerek megismerése több egyeztetést, bemutatót vagy akár a rendszerek kipróbálását
kívánja meg, nem minden ajánlatkérő vállalja fel ennek a folyamatnak az idő és
erőforrásigényét, és inkább marad a bevált gyakorlatnál. Bár a KSZF által kötött keret-

41
megállapodások között megtalálható az elektronikus árlejtési szolgáltatás is, ennek
kihasználása a KSZF-n elérhető adatok alapján elenyészőnek mondható.

Volt arra példa, hogy valamely ajánlattevő hibás, irreálisan alacsony, licitet adott meg,
amit a Kormányrendelet és Kbt. értelmében nem lehetséges törölni, bár technikailag
megoldható lenne. Ilyen esetben a licitálás akár meg is állhat, mivel a többi ajánlattevő már
nem tud/akar az irreálisan alacsony ár alá licitálni. Az is megeshet, hogy a nyertes
ajánlattevő elveszti az ajánlati biztosítékot, ha nem köt szerződést a hibásan megadott áron.
Többször előfordult a visszajelzések alapján, hogy egyik ajánlattevő nem tudott internet
elérési nehézségek miatt részt venni az árlejtésen, ami az ajánlatkérő szerint a licit
intenzitását csökkenthette. Ilyen esetben nem lehetséges megismételni az árlejtést a
Kormányrendelet 25 § (1) értelmében, mely szerint legalább két ajánlattevőnek kell jelezni
az üzemzavart, bár hasonló esetekben ajánlatkérőnek érdekében állhat az árlejtés
megismétlése.
Ajánlattevők néha nem jól adják meg a kezdő árat, ami különösen, ha magasabb az ár, mint
az értékelt ajánlat, jogszabályellenes. Ezt ajánlatkérőnek célszerű ellenőriznie, és adott
esetben javítania az ajánlattevők egyidejű tájékoztatása mellett. Ilyen esetről nem
rendelkezik a Kormányrendelet, de láthattuk, hogy ebből is lehet Döntőbizottsági
elmarasztaló határozat.
Ezek az aprónak tűnő inkább eljárás technikai problémák, amelyekről egy átlagos
ajánlatkérő nem feltétlenül értesül előzetesen, potenciális kockázatot jelentenek az új
módszer szélesebb körű alkalmazásában az ajánlatkérőknek, és ez hátráltathatja az árlejtés
elterjedését.

A visszajelzések alapján az árlejtéssel és a szolgáltatóval szembeni általános

bizalmatlanság gyakran „tetten érhető” az ajánlatkérőknél, ami elsődlegesen a szolgáltatás
újdonság jellegére, az ajánlatok kezelésének újszerű módjára vezethető vissza, de emellett
általánosan a változással szembeni fenntartás is része lehet ennek. Ez bizonyos tekintetben
érthető, hiszen a már bevált gyakorlat kevésbé kockázatos jogi szempontból. Azon
ajánlatkérők, akik nem kívánják megkockáztatni egy esetleges jogorvoslati eljárás és
bírság megfizetését „holmi feltételezett megtakarítás” reményében, nem fogják egyértelmű
ösztönzők nélkül rászánni magukat az árlejtés használatára.

42
A visszajelzésekből az szűrhető le, hogy az árlejtés vélt vagy valós előnyei mellett számos
jól kitapintható kockázatot rejt magában, illetve számos plusz feladat elvégzését és
ismeretet is követel, ami mind az árlejtés széles körű elterjedése ellen dolgozik.

43
 7. JAVASLATOK

A korábbi fejezetekben leírtak alapján az árlejtést gátló tényezőket alapvetően négy fő

csoportba soroltam. Ezek a
1. jogi korlátok,
2. technikai akadályok,
3. szakmai nehézségek, piaci ismeretek hiánya
4. általános szervezeti jellemzők
Jelen fejezetben az általam feltárt okokat egyenként megemlítem, és, ahol arra mód van,
javaslatot teszek ezen okok megszüntetésére vagy legalább az árlejtés használatára káros
következményeik mérséklésére.

a. Jogi korlátok

A legnagyobb akadályt véleményem szerint az, az Irányelven alapuló, hazai jogszabály

okozza, mely szerint az eljárást megindító hirdetményben kötelező jelleggel meg kell adni,
hogy ajánlatkérő kíván-e árlejtést használni a későbbiekben. A jogalkotó szándéka
vélhetően az Irányelv útmutatásainak maradéktalan érvényesítése lehetett, mikor ez a
rendelkezés megszületett, ugyanakkor ez a megközelítés teljes mértékben idegen a
versenypiaci aukciós gyakorlattól, és könnyen beláthatóan jelentősen gátolja az árlejtés
eredményességét különösen, ha egy érvényes ajánlattevő van. Problémát jelenthet akkor is,
ha néhány olyan ajánlat van melyek egymástól szignifikánsan különböznek (legalább
25%). Ilyen esetben nem biztos, hogy az árlejtés célt ér, mivel az árkülönbséget okozhatja
a nem megfelelő specifikáció, műszaki tartalom. Az előbbi problémával összefüggő, de
alapvetően másik jogi akadály az, hogy egy érvényes ajánlat esetén nem lehetséges
árlejtést lefolytatni. A két szabály hatása együttesen sok esetben gyakorlatilag
ellehetetleníti az árlejtés széles körű alkalmazását.
Fenti anomáliák kijavítására több megoldást is kivitelezhetőnek tartok, melyek közül az
ajánlatkérők számára legnagyobb rugalmasságot jelentő verzió szerint ajánlatkérő jogosult
lenne csak a beérkezett ajánlatok érvényességének bírálatát és azok értékelését követően
meghirdetni az aukciót. Ez a megoldás kellő rugalmasságot biztosítana az árlejtés ésszerű
alkalmazásához, ugyanakkor az árlejtési felhívás az érvényes ajánlatot tevők felé történő
egyidejű kiküldése biztosítaná az egyenlő bánásmód és a versenytisztaság elvének
maradéktalan betartását is. A pontos szövegmódosítási javaslatom Kbt. 72 § (5)-ben: „Az

44
ajánlatkérő az ajánlatok értékelését követően elektronikus árlejtést kezdeményezhet,
amennyiben azt az ajánlati vagy ajánlattételi felhívásban előzetesen jelezte. Az
elektronikus árlejtés részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.” A
Kormányrendeletben a 18 § foglalkozik az előzetes tájékoztatással, erre vonatkozóan az
alábbi a javaslatom: „(1) Amennyiben valamely közbeszerzési eljárás lefolytatását
megelőzően az ajánlatkérő úgy dönt, hogy az ajánlatoknak a közbeszerzési törvény 63. §
(4) bekezdése szerinti értékelését követően elektronikus árlejtést kíván lefolytatni, köteles
ezt a tényt az eljárást megindító hirdetményben jelezni. Új szöveg: Ajánlatkérő jogosult az
ajánlatoknak a közbeszerzési törvény 63. § (4) bekezdése szerinti értékelését követően úgy
dönteni, hogy elektronikus árlejtést kíván lefolytatni, még ha azt az eljárást megindító
hirdetményben nem is jelezte.” A teljes körű tájékoztatás biztosításának érdekében további
kiegészítést látok szükségesnek beemelni ebbe a bekezdésbe, mely így hangzik:
„Amennyiben ajánlatkérő a közbeszerzési törvény 63. § (4) bekezdése szerinti értékelését
követően úgy dönt, hogy elektronikus árlejtést kíván lefolytatni, köteles a 19 § szakasz
szerinti értesítő kiegészíteni a 18 § (2) bekezdésben felsorolt információkkal.”
Véleményem szerint fenti jogszabály módosításokkal jogszerűen biztosítható lenne a
javaslatom megvalósítása.
Egy másik, kevésbé rugalmas megoldás lehetne, ha ajánlatkérő amennyiben csak egy
érvényes ajánlat van, jogosulttá válna a tárgyalásos eljárás második szakasza szerinti
ártárgyalás lefolytatására az egy érvényes ajánlatot tevővel, és amennyiben a rendelkezésre
álló fedezetet meghaladná végül az ajánlat, akkor értelemszerűen eredménytelennek
lehetne nyilvánítani az eljárást.
A harmadik javaslat szerint egy érvényes ajánlat esetén az eljárást, ajánlatkérő
nyilváníthassa eredménytelennek, és írhasson ki újabb eljárást de árlejtés nélkül. Bár
időveszteséget a második verzió és ez utóbbi is nyilván jelentene szemben az első
megoldással, de biztosítanák a minél versenyképesebb árakon történő szerződéskötést.
További megoldás lehet a már korábban szóba került fedezet összegének a minimum piaci
árszint alatti vagy minimum árszinten tartása, de ehhez pontos piacfelmérés szükséges.

Fenti három alternatíva bármelyike viszonylag egyszerű jogszabály módosítással életbe

léptethető, de a következő, merőben újszerű elképzeléshez már nagyobb mértékben kéne
hozzá nyúlni a jogszabályi keretekhez, ha egyáltalán reálisan nézve kivitelezhető a
bevezetése. Korábban már említésre került, hogy a verseny szektorban léteznek egyedi
aukció fajták, amelyek során akár egy ajánlattevő is tud licitálni. Az egyik az úgynevezett

45
japán aukció, melynek lényege, hogy az ajánlatkérő által megadott kezdőár bizonyos
időközönként szintén ajánlatkérő által megadott mértékben automatikusan csökken, amit
az ajánlattevőknek el kell fogadniuk, különben kiesnek a versenyből. Az ajánlatadók nem
látják, hányan vannak versenyben, és a licit addig folytatódik, amíg már csak a kívánt
számú ajánlattevő tartja az árat, amikor is ajánlattevő győztest hirdet. Ezt az aukciótípust
eredményesen lehet akkor is alkalmazni, amikor csak egy ajánlattevő van, viszont ilyenkor
előfeltétel, hogy az egyetlen ajánlattevőnek ne legyen ennek ismeretében. Ez utóbbi
előfeltétel az, ami miatt véleményem szerint kérdéses a japán aukció bevezetése a
közbeszerzési gyakorlatba a jelenlegi jogi keretek mellett, hiszen az ilyen jellegű
információ korlátozás a közbeszerzésben a nyilvánosság és átláthatóság biztosításának
alapelvébe ütközhet. Van erre ellenpélda, hiszen az Irányelv nem teszi kötelezővé a
hagyományos árlejtés során, hogy ajánlattevők megismerjék egymás ajánlatait és kilétét,
csak azt, hogy hányadik helyen állnak a rangsorban. Az árlejtés folyamán tehát nem
elvárás a teljes nyilvánosság és átláthatóság, de az árlejtést megelőzően ajánlatkérők
kapnak bontási jegyzőkönyvet és tájékoztatást az érvényes ajánlatokról, amiből kiderül
végül is, hogy mely ajánlattevők kerülnek meghívásra az árlejtésre. Az üzleti gyakorlatban
jól bevált japán aukció alkalmazásához számos jogszabályt kellene módosítani például az
ajánlatok bontásáról (Kbt. 62 §). A japán aukció egy nagyon hatékony eszköz, egyébként
nem csak egy ajánlat esetén, de véleményem szerint a jelenlegi jogszabályi környezetben
sokkal egyszerűbben megvalósítható és célravezetőbb az árlejtés alkalmazásának
rugalmasabbá tétele, amelyre az első javaslat lenne az ideális.

Egy másik nem feltétlenül indokolt jogi korlát véleményem szerint, hogy legalább öt
munkanappal az árlejtés időpontját megelőzően ki kell küldeni az árlejtési felhívást az
ajánlattevőknek. Azért is nehezen érthető az Irányelvben meghatározott két munkanapnál
lényegesen hosszabb határidő, mivel az eljárást indító hirdetményben már a legfontosabb
részleteket megadja az ajánlatkérő. Tapasztalatom és a piaci visszajelzések alapján is az
árlejtési rendszerekbe szükséges regisztrációs folyamat jellemzően egy munkanapot
igényel, és további egy munkanap elegendő a rendszer illetve az árlejtés megismerésére.
Ez utóbbira maga a Kormányrendelet is elegendőnek tart egyébként 24 órát, a 20 §
bekezdésben. Figyelembe véve, hogy az Irányelv is csak két munkanapot határoz meg,
javasolnám a jogalkotónak, hogy kerüljön lecsökkentésre a jelenlegi öt munkanapos
határidő kettő munkanapra.

46
Ha az átfutási idő rövidítése nem lenne járható, megfontolandó lehet az ajánlattételi
határidővel kapcsolatos ösztönző kialakítása hasonlóan a Kbt. 83 § (7) ill. 88 § (3)
bekezdésben leírtakhoz. Ennek nyilván csak akkor lehet létjogosultsága, ha az árlejtés
használatáról kötelező érvényű előzetes tájékoztatást kell adni. Ilyen esetben érdemes
lenne legalább öt munkanappal rövidebb ajánlattételi határidőt meghatározni kompenzálva
ezzel az öt munkanapos árlejtési felhívási kiküldési határidőt.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a jelenlegi, hazai szabályrendszer nem nevesíti azokat
az eljárás típusokat, amikor alkalmazható, vagy amikor nem alkalmazható az árlejtés. Ez
véleményem szerint elbizonytalaníthatja az ajánlatkérőket abban, hogy mikor lehet, illetve
nem lehet azt használni. Ezt az új Kbt. tervezete már részben orvosolja, és felsorolja a
pontos eljárás típusokat, melyek során lehet használni. Ugyanakkor megítélésem szerint
komoly félreértésekre adhat okot az árlejtés alkalmazhatósága kapcsán annak a
szövegtervezetnek az új Kbt-ben, mely szerint „108 § (3) Nem lehet elektronikus árlejtést
alkalmazni építési beruházás, valamint olyan szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési
szerződések esetében, amelyek tárgya szellemi alkotómunka, így például építmények
megtervezése.” Nem egyértelmű számomra a megfogalmazásból, hogy az építési
beruházásoknál bármilyen esetben tiltott-e az árlejtés lefolytatása vagy csak akkor, ha a
beszerzés tárgya tervezés vagy tervezést is tartalmaz a felhívás. Nem feltétlenül
megalapozott továbbá a szellemi munkát tartalmazó szolgáltatásokra vonatkozó kivételi
kör sem véleményem szerint. Például a könyvvizsgálati tevékenység egy olyan szellemi
alkotómunka, amely egységes sztenderdek és tényezők mentén végezhető, tehát a műszaki
tartalom jól definiálható illetve a szolgáltatás pontosan beárazható. Ezek alapján
megítélésem szerint alkalmas az árlejtésre, ugyanakkor a tervezet megfogalmazásából
számomra nem egyértelmű, hogy ebben az esetben alkalmazható lenne-e az árlejtés. E
bizonytalanságok miatt pontosítani lenne szükséges a tervezet szövegezését.
A kivételi körök kapcsán érdemes lenne végig gondolni azt is, hogy milyen esetekben
lehetne kötelezővé tenni az árlejtést. Tapasztalatom szerint lehetséges lenne meghatározni
egy olyan kört, amelyben az árlejtés nem opcionális, hanem kötelező érvényű lenne
figyelembe véve a műszaki specifikáció részletességét és a beszerzés tárgy kínálati piacát.
A jogalkotó is felfigyelt erre a lehetőségre, hiszen az új Kbt-ben a tervezet szerint
létrehozásra kerülne a korábban már érintett elektronikus licit a nemzeti eljárásrendben de
kizárólag árubeszerzések esetében. Meglátásom szerint ezt a megközelítést ki lehetne
terjeszteni minden közbeszerzésre. Az árlejtést kötelezővé lehetne tenni például az

47
érvényes ajánlatot tevők számától. Ez természetesen egy nagyon újító jellegű lépés lenne,
és ennek megfelelően elengedhetetlen lenne pontosan meghatározni a jogos, ésszerű
kivételeket akár CPV kódonkénti részletezésben, valamint azt is, hogy egy érvényes ajánlat
esetén mi az eljárás. Ez utóbbira korábban írtam javaslatokat.

Részben technikai részben jogi jellegű nehézségnek tartom, hogy ajánlattevőknek kell a
kezdőárat felvinniük az árlejtési rendszerbe. Ahogy korábban írtam a versenypiaci
gyakorlatban jellemzően az ajánlatkérő vagy az általa megbízott szolgáltató viszi föl a
kezdőárakat azért, hogy ellenőrizni illetve irányítani tudja a bevitt értékeket, és a kezdő
árak nem feltétlenül mindig az adott ajánlatevők „első körös” árai. Indokoltnak tartanám
ezt a jól bevált gyakorlatot átültetni, egy egyszerű jogszabály módosítással a
Kormányrendelet 21 § (1) bekezdésében, a közbeszerzésbe is.

b. Technikai akadályok

Az árlejtés lefolytatáshoz szükséges számítástechnikai eszközigény nem haladja meg egy

átlagos asztali számítógép kereteit, tehát ez nem jelenthet akadályt. Az internet elérhetőség
illetve sebesség még egyes ritkán lakott területeken jelenthet esetleg nehézséget, de az
ország területének túlnyomó részén, különösen ahol van legalább 3G-s sávszélesség (99%-
az országnak a mobilszolgáltatók adatai alapján), az árlejtés biztonsággal lefolytatható.
Jelentős technikai akadályok közül elsődlegesen az árlejtés technológiájának, informatikai
hátterének erősen korlátozott ismeretét, gyakran teljes hiányát, tartom az ajánlatkérői és
nem ritkán az ajánlattevői oldalon is. Ez mindenképpen gátolja, vagy jobb esetben csak
nehezíti az árlejtés használatát, hiszen alapvető emberi tulajdonság, hogy amit nem
ismerünk attól jobban tartunk, mint a már bevált megoldásoktól. Erre vonatkozóan
megoldást jelenthetnek a megfelelő hatóságok, hivatalok szervezésében de a szolgáltatók
által tartott képzések, bemutatók vagy írásos útmutatók (nyomtatványok, e-learning)
terjesztése az ajánlatkérők informatikai és közbeszerzési szakemberei részére.
Technikai akadályt jelent az is, ahogy az EU Bizottság is megállapította, hogy a különféle
árlejtési rendszerek jellemzően nem kompatibilisek egymással, és sokszor sok
paraméterükben el is térnek, még ha az alapvető funkcióikban megegyeznek. Ez
megnehezíti az ajánlatkérők számára egyfelől a számukra megfelelő rendszer kiválasztását
illetve később annak esetleges kiváltását egy újabb szolgáltatóval. Erre vonatkozólag a
mindenkor alkalmazott árlejtési rendszer paramétereinek pontosabb specifikálása segíthet,

48
mely jogalkotói feladat lehetne. Ezzel párhuzamosan a megfelelő kormányzati szerv az
árlejtési rendszerek szolgáltatási színvonalának ellenőrzésével jelentősen tudná javítani a
rendszerek elfogadottságát,

c. Szakmai nehézségek, piaci ismeretek hiánya

Jelentősen előre mozdítaná az árlejtések alkalmazhatóságának helyes megítélését, ha

ajánlatkérők pontos piaci ismeretekkel rendelkeznének. Ehhez nyilván szükség lenne az
ajánlatkérők megfelelő szakmai motivációjára illetve nyitottságára, ami bizonyosan nem
egyik napról megváltoztatható, különösen nem tömegesen. Segítséget jelentene az árlejtés
alkalmazhatóságának megítélésben, ha a piacfelmérési lehetőségek kiterjesztésre
kerülnének oly módon, hogy nagyobb rugalmassággal lehetne tájékoztató jellegű
ajánlatokat bekérni a beszerezni kívánt árura vonatkozóan.

Az árlejtéssel kapcsolatban már bevált, ún. „legjobb gyakorlatok” terjesztése egyes

ajánlatkérői csoportokon belül (pl. önkormányzati társulások) nagyon hasznos lehet
minden érintettnek. Szervezett fórumokon a különféle ajánlatkérők tapasztalataik cseréje
során egymást informálhatják az árlejtés alkalmazhatóságáról, eredményeiről, és az
esetleges kockázatokról. Ez egyfajta tanulási folyamatot is kialakíthatna, ami
hozzájárulhatna a biztonságosabb és hatékonyabb alkalmazáshoz.

Nagyobb értékű beszerzések esetében hasznos lehet külső szakértők fokozottabb

igénybevétele, ha a piacismeret nem áll rendelkezésre házon belül. A kezdetben jelentkező
szakértői díj általában sokszorosan megtérül az elért eredményekben. Ehhez természetesen
szükséges a megfelelő szakértőket felkutatni és szerződtetni.

d. Általános szervezeti jellemzők

Az általános szervezeti okok közül az eddigiekben leírtak és saját tapasztalatom alapján is

az tűnik az egyik legfontosabbnak, hogy a közbeszerzésben hatványozottan érvényesül a
változással, az újszerű megoldásokkal szembeni szervezeti fenntartás, ellenállás. Ennek
elsődleges okának az ajánlatkérői oldalon meglévő jellemzően kockázatkerülő hozzáállást
gondolom egyéni szinten a jogszabályi megfelelőség érdekében, továbbá a nagy létszámú
szervezetek általános változással szembeni tehetetlenségét általánosan. Ezzel kapcsolatban

49
nem látok olyan rövid- vagy középtávú megoldási lehetőséget, ami érdemben tudná pozitív
irányba elmozdítani ezt a jelenlegi szervezeti adottságot és egyéni attitűdöt. Kifejezetten
hosszú távon, tehát 5-10 éves távlatban, lehetne elindítani véleményem szerint
eredményesen szervezeti és személyzeti programokat annak érdekében, hogy
lerövidüljenek a döntési és változtatási folyamatok a szervezeteken belül valamint, hogy
némileg enyhüljön a túlzottan érvényesülő kockázatkerülés. Ezek a törekvések is csak
akkor érnék el a kívánt célt, ha párhuzamosan a jogi, technikai és szakmai programok,
változtatások meg tudnának történni.

További ok lehet a versenyszférában tapasztalható igen erős költségérzékenység és ezzel

kapcsolatos ösztönző rendszerek (pl. teljesítménybér a megtakarítások után) gyakori
hiánya különösen a klasszikus ajánlatkérők körében. Megítélésem szerint ez nem
támogatja az árlejtés szélesebb elterjedését és általában véve a meglévő pénzügyi források
optimális felhasználását sem. Érdemes lenne ezen források leghatékonyabb hasznosulása
érdekében a költségmegtakarítások mérését bevezetni, és erre vonatkozóan motivációs
rendszereket beépíteni az ajánlatkérők javadalmazási gyakorlatába. Ez akár már rövidtávon
(1 éven belül) is kialakítható lenne adott ajánlatkérők esetében. Véleményem szerint az
árlejtések gyakoribb alkalmazásával jelentős összegeket tudna megtakarítani az
ajánlatkérőknek, áttételesen az adófizetőknek.

Fentebb részletezett okok és azok hatásai sok esetben nem függetlenek egymástól, egymást
erősítik. Emiatt célszerűnek látszik mindegyik problémakörrel párhuzamosan foglalkozni
megtalálva az optimális egyensúlyt és a legcélravezetőbb prioritást közöttük. Ehhez
véleményem szerint az illetékes minisztériumban lenne szükséges egy olyan szervezeti
egység kijelölése, amely átfogóan tudná kezelni a problémákat, és ezeknek megfelelően
tudna megoldásokat kidolgozni, majd azokat a szükséges lépések során véghezvinni.

50
 8. ÖSSZEGZÉS

Szakdolgozatom célja az volt, hogy feltérképezzem, milyen tényezők akadályozzák a hazai

közbeszerzésben az árlejtés elterjedését. Ennek érdekében a dolgozatomban kielemeztem
az árlejtés EU-s és hazai jogi hátterét, az aukciós technika beszerzési szakmai
vonatkozásait, és vizsgáltam az árlejtés jelenlegi magyarországi alkalmazását az elérhető
döntőbizottsági határozatok, statisztikai adatok, személyes interjúkon elhangzottak és
meglévő saját tapasztalat alapján. Végül mindezeket felhasználva meghatároztam a főbb
okokat, amelyekre javaslatokat tettem, megoldási lehetőségeket vázoltam föl. Megítélésem
szerint a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat figyelembe véve sikerült beazonosítani az
árlejtés minél nagyobb fokú használatát gátló tényezőket, és ezekre logikus, ésszerű
javaslatokat megfogalmazni.
Az árlejtés jelenleg egy viszonylag szűk körben és a közbeszerzés egészét tekintve
elenyészően kismértékben használt eszköz, mely a versenyszférában megreformálta – az
egyéb e-beszerzési megoldásokkal együtt - a beszerzési tevékenységet. Sajnos jelenleg a
közbeszerzésben jellemzően csak nagyon sok feltétel együttes fennállása esetén
használható eredményesen, ami erősen gátolja az elterjedését. A jelenlegi éves 3-400
darabszámról nem lenne irreális ennek akár a tízszeresét is lefolytatni, amivel tízmilliárdos
nagyságrendű megtakarításokat lehetne elérni az ajánlatkérők számára. A jelenlegi
helyzetet, célszerű lenne oly módon megváltoztatni, hogy az ajánlatkérők nagyobb
bátorsággal és biztonsággal merjék ezt a számukra új technikát alkalmazni a költségek
csökkentése érdekében, ami minden adófizető érdeke.

51
 Irodalomjegyzék

Szakfolyóiratban közölt cikk:

• Moshe E. Shalev and Stee Asbjornsen, Electronis reverse auctions and the public
sector: factors of succes, Journal of Public procurement, Vol. 10, ISSUE 3, 428-452
o., 2010
• The Role of Reverse Auctions in Strategic Sourcing: Beall, H. Carter, Smith, L.
Carter, Germer, Hendrick, Jap, Kaufmann, Maciejewski, Monczka, Petersen, 2003
CAPS Research

Interneten közölt forrásmű:

• What Can -and Can Not -be Sourced through Reverse Auctions?, David C. Wyld,
2012, http://www.reverseauctionresearch.org/#!what-is-suitable-for-competitive-
bidding/c1f9s
• http://www.electool.com/hu/electool/sajtoszoba/mav-az-electool-arlejtes-
eszkoezevel.html

Jogszabály, Irányelv, Döntőbizottsági határozat, bírósági ítélet:

• Az Európai Parlament és a Tanács 2014/24/EU Irányelve (2014. február 26.)
• 2011. évi CVIII. Törvény a közbeszerzésekről
• 257/2007-es Kormányrendelet a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan
gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés
alkalmazásáról
• Beszámoló az Országgyűlés részére a Közbeszerzési Hatóság 2013. január 1. és
december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről, továbbá a jogorvoslati
ügyek tapasztalatairól, B/147
• D.818/20/2010 számú Döntőbizottsági határozat (www.kozbeszerzes.hu)
• D.911/16/2010 számú Döntőbizottsági határozat (www.kozbeszerzes.hu)
• D.204/20/2013 számú Döntőbizottsági határozat (www.kozbeszerzes.hu)
• D.102/23/2013 számú Döntőbizottsági határozat (www.kozbeszerzes.hu)
• D.510/16/2012 számú Döntőbizottsági határozat (www.kozbeszerzes.hu)
• 14.K. 35.921/2010/6 sz. Fővárosi Bírósági ítélet (www.kozbeszerzes.hu)

52
Egyéb kiadvány:
• Az e-közbeszerzésre vonatkozó stratégia, EU Bizottság, Brüsszel, 2012.4.20.
/COM(2012) 179 final/; http://eur-lex.europa.eu/
• Zöld könyv Az elektronikus közbeszerzés Európai Unión belüli alkalmazásának
kiterjesztéséről, EU Bizottság, Brüsszel, 2010.10.18. COM(2010) 571 végleges;
http://eur-lex.europa.eu/
• Koncepcionális javaslat az Európai Unió 2014 tavaszán elfogadott közbeszerzési
tárgyú új irányelveinek hazai jogba történő átültetésére és új közbeszerzési törvény
elfogadására, Miniszterelnökség, Budapest, 2014. október 30.
• Government at a Glance 2013: Procurement Data OECD Meeting of Leading
Practitioners on Public Procurement, 11-12 February 2013, Paris,
http://www.oecd.org/officialdocuments/publicdisplaydocumentpdf/?cote=GOV/PG
C/ETH%282013%292&docLanguage=En

53