2021.

MÁRCIUS 9.

RÉGIZENE FESZTIVÁL
ACCADEMIA BIZANTINA
mupa.hu
1
 9 March 2021

EARLY MUSIC FESTIVAL

ACCADEMIA BIZANTINA
Featuring:
Delphine Galou – contralto
Alessandro Tampieri – violin, viola d’amore

Members of the ensemble:

Sara Meloni, Lisa Ferguson – violin I
Ana Liz Ojeda, Mauro Massa, Heriberto Delgado – violin II
Alice Bisanti, Jamiang Santi – viola
Alessandro Palmeri, Paolo Ballanti – cello
Luca Bandini – double bass
Tiziano Bagnati – lute

Conductor and harpsichordist:

Ottavio Dantone

Vivaldi: Sinfonia in G major for strings and basso continuo, RV 146

Vivaldi: Filiae Maestae Jerusalem, RV 638
Vivaldi: Concerto in D minor for viola d’amore, strings and basso continuo, RV 394
Vivaldi: Juditha Triumphans – ‘Agitata infido flatu’, RV 644
Porpora: In procella sine stella – motet
Vivaldi: Concerto for Strings in F major, RV 138
Vivaldi: Tieteberga – ‘L’innocenza sfortunata’, RV 737
Vivaldi: Sovente il sole (from the pasticcio-serenata Andromeda Liberata), RV Anh. 117
Vivaldi: Concerto for Strings in A minor, RV 161
Vivaldi: Cessate, omai cessate – cantata, RV 684

The English summary is on page 11.

2
2021. március 9.

RÉGIZENE FESZTIVÁL
ACCADEMIA BIZANTINA
Közreműködik:
Delphine Galou – alt
Alessandro Tampieri – hegedű, viola d’amore

Az együttes tagjai:
Sara Meloni, Lisa Ferguson – 1. hegedű
Ana Liz Ojeda, Mauro Massa, Heriberto Delgado – 2. hegedű
Alice Bisanti, Jamiang Santi – brácsa
Alessandro Palmeri, Paolo Ballanti – cselló
Luca Bandini – nagybőgő
Tiziano Bagnati – lant

Csembalózik és vezényel:
Ottavio Dantone

Vivaldi: G-dúr sinfonia vonósokra és basso continuóra, RV 146

Vivaldi: Filiae Maestae Jerusalem, RV 638
Vivaldi: d-moll versenymű viola d’amoréra, vonósokra és basso continuóra, RV 394
Vivaldi: Juditha triumphans – „Agitata infido flatu”, RV 644
Porpora: In procella sine stella – motetta
Vivaldi: F-dúr versenymű vonósokra, RV 138
Vivaldi: Tieteberga – „L’innocenza sfortunata”, RV 737
Vivaldi: Sovente il sole (az Andromeda liberata című pasticcio-serenatából), RV Anh. 117
Vivaldi: a-moll versenymű vonósokra, RV 161
Vivaldi: Cessate, omai cessate – kantáta, RV 684

3
 Vajon hány olyan zeneszerzőt rejt még a múlt, akiknek kompozíciói kolostorok, templomok,
könyvtárak, múzeumok elhagyatott zugaiban porosodnak? Vajon teljesen feltérképeztük már
a zenetörténetet, és ismerjük minden remekművét? Antonio Vivaldi (1678–1741) alkotásainak
utóélete azt jelzi, legyünk nyitottak, mert bármi megtörténhet.
Vivaldi elfeledve, elszegényedve halt meg Bécsben, szállásadója, egy nyeregkészítő mester
özvegye pedig bizonyára kétkedve fogadta volna, hogy a vörös hajú pap egykor uralkodóknak
írt fenséges színpadi zenéket, és egész Európa rajongott hangszeres műveiért. Jelöletlen sírba
temették, gyászszertartás nélkül (ahogyan ötven évvel később ugyanitt egy másik zsenit,
Mozartot). 1741. július 28-án bekövetkezett halála után szinte csak anekdoták maradtak róla,
zenéje majdnem kétszáz évig senkit sem érdekelt. A lexikonok, zenetörténetkönyvek sosem
mulasztották el megemlíteni jellegzetes hajszínét; kiváló, de szórakozott hegedűsként, különc
papként írtak róla, aki képes volt egy általa celebrált misén kiszaladni a sekrestyébe, hogy
kidolgozzon egy hirtelen eszébe jutott fúgatémát. Mint egy francia utazó megjegyezte, szen-
vedélyes zeneszerző volt, aki nem tudott parancsolni az ihletnek, az pedig nemigen apadt ki.
Azt is mondták róla, hogy mindig rózsafüzért tartott a kezében – kivéve amikor operát írt.
Ezt minden bizonnyal jelképesen is értették, hiszen alkotóként szívesen kísérletezett merész
megoldásokkal, zeneszerzői fantáziájának nem szabtak határt a hagyományok. Ezt a végtelen
változatosságot mutatja be a hangverseny műsora.
A 19. században csak azért kezdtek foglalkozni Vivaldi zenéjével, mert a Bach-kutatás látó-
mezejébe került. Pedig sejthették volna, hogy nem akárkiről van szó: Bach nem kevesebb mint
egy tucat Vivaldi-hegedűversenyt dolgozott át billentyűs hangszerre, márpedig ez az eljárás
köztudottan a csodálat és tisztelet kifejezése, a másik zeneszerzőtől való tanulás módja volt.
A német zenetörténészek azonban úgy vélték, bár Vivaldi zenéje tetszetős, Bachéhoz képest
felületes és súlytalan. Arnold Schering volt az első, aki jelentős figyelmet szentelt darabjai-
nak, és az olasz mester akkor ismert versenyműveiből írta doktori disszertációját, munkája
1905-ben könyv alakban is megjelent. Valószínűleg ugyanebben az évben vetette papírra
a kor egyik legnagyobb hegedűművésze, az osztrák Fritz Kreisler azt a C-dúr versenyművet,
amelyről azt állította, Vivaldié. Marc Pincherle francia zenetörténész azonban gyanút fogott,
és elkezdett behatóan foglalkozni Vivaldi concertóival, ezekkel a háromtételes, hét-nyolc-
perces kompozíciókkal. Bár a munkát az 1910-es években kezdte el, könyve, az első önálló
Vivaldi-monográfia csak az 1950-es években jelent meg. (Időközben Kreisler is kénytelen volt
bevallani, hogy a Vivaldi stílusát imitáló darabot valójában ő írta.)
Olaszországban Mussolini 1922-es hatalomra jutását és a fasiszta ideológia hivatalos doktrí-
nává válását követően robbant be a Vivaldi-reneszánsz, miután 1926-ban egy átalakítani
tervezett piemonti szalézi kolostor vezetője a munkák megkezdése előtt megvételre ajánlotta
a könyvtárban található kéziratokat. Ekkor került elő a szenzációs lelet: tizennégy kötetnyi
Vivaldi-kézirat. A hiányos számozás azt is jelezte, kell még lennie hasonló anyagnak,

4
s a fennmaradó köteteket meg is találták a kolostorépület egykori tulajdonosának örököseinél.
A kéziratokat – Roberto Foà üzletember, majd 1930-ban Filippo Giordano gyártulajdonos ado-
mányának köszönhetően – a Torinói Nemzeti Egyetemi Könyvtár vásárolta meg. A Foà–Giordano-
gyűjtemény mintegy 450 mű kéziratát tartalmazza: több mint 300 hangszeres kompozíciót,
80 kantátát, 42 egyházi művet és 20 operát – a fennmaradt kompozíciók kétharmadát.
A kéziratok életre keltésében, Vivaldi zenéjének közönséghez való eljuttatásában különös
módon egy Olaszországban élő amerikai költő, a Mussolini feltétlen híveként tevékenykedő
Ezra Pound játszott fontos szerepet. Az 1930-as évek elejétől szeretőjével, a szintén amerikai
Olga Rudge hegedűművésszel koncertsorozatot szervezett lakóhelyén, a liguriai kisvárosban,
Rapallóban. Ezeken az esteken nemcsak Olga Rudge, hanem világjáró művészek is felléptek,
többek között Pound jó barátja, a később Bartók Brácsaversenyét is befejező Serly Tibor, aki
Frid Géza zongorakíséretével játszott. A koncerteken többször is elhangzottak Vivaldi-művek,
ami akkoriban igazi kuriózumnak számított. A hivatalos kultúrpolitikától sem állt távol, hogy
Vivaldit a német barokk zeneszerző-óriás méltó olasz „társaként” Bach mellé emeljék, így
a zeneszerző életművének gondozása, emlékének őrzése céljából Ezra Pound és Olga Rudge
a pár évvel korábban alapított Chigi Zeneakadémián 1938-ban létrehozta a Vivaldi-központot.
A következő év szeptemberében az intézménynek is otthont adó városban, Sienában meg-
rendezték a Vivaldi-reneszánsz első, szimbolikus jelentőségű koncertsorozatát, melynek
művészeti vezetője a kor egyik legnevesebb zeneszerzője, a Respighi, Malipiero és Pizzetti
generációjához tartozó Alfredo Casella volt. A koncerteken a közönség áttekintést kaphatott
a szerző sokrétű életművéből, de megjelent egy könyv terjedelmű kiadvány is Vivaldi élet-
rajzával, tanulmányokkal, Goldoni emlékiratainak Vivaldit említő terjedelmes szakaszával,
továbbá a torinói könyvtárban őrzött művek Olga Rudge által összeállított jegyzékével.
A világháború által megakasztott „Risveglio Vivaldiano” újult erővel folytatódott 1947-ben,
amikor Antonio Fanna velencei üzletember megalapította az Olasz Antonio Vivaldi Intézetet.
Egy neves kiadóval együttműködve Vivaldi-összkiadást indítottak útnak, az azt követő
huszonöt év alatt 530 kotta jelent meg gondozásukban. A zeneszerző születésének 1978-ban
ünnepelt háromszázadik évfordulója óriási lendületet adott a még publikálatlan művek meg-
jelentetésének is, és ugyanebben az időben készült el a már létező három Vivaldi-műjegyzék
mellé egy negyedik is az 1937-ben született dán zenetudós, Peter Ryom jóvoltából; erre
a jegyzékre (Ryom-Verzeichnis) utal a művek címe után álló RV-szám. A hanglemezipar
szintén hozzájárult Vivaldi műveinek közkinccsé válásához, a torinói gyűjtemény anyagát
2000-ben szisztematikusan elkezdték lemezre venni, s ma már az életmű jelentős része meg-
hallgatható hanghordozón. Vivaldi ugyanakkor még mindig okoz meglepetéseket: a kétezres
évek elején például két zsoltármegzenésítése került napvilágra – az egyik igazi remekmű –,
2006-ban pedig egy elveszettnek hitt operáját találta meg és mutatta be Ondřej Macek cseh
zenetörténész-karmester.

5
 Egy évszázad kellett tehát ahhoz, hogy megismerjük egy zeneszerzőzseni életművét, ugyan-
akkor még mindig hiányoznak alapvető információk. Az operákat leszámítva például nem
állapítható meg a művek keletkezésének pontos dátuma, és az életrajzon is találhatók fehér
foltok. Biztosra vehető, hogy Vivaldi 1678. március 4-én született Velencében, azt azonban
már nem tudjuk, hogy gyenge egészsége vagy az akkori földrengés miatt keresztelték-e meg
szokatlanul hamar. Anyja állítólag a földrengés okozta riadalmat követően döntötte el, hogy
fiából papot nevel, édesapja pedig borbélyként dolgozott, mielőtt hivatásos hegedűsnek állt
volna. Vivaldi valószínűleg asztmával küszködött, emiatt fúvós hangszereken sosem játszott.
Tizenöt évesen kezdte meg papi tanulmányait, tíz évvel később szentelték pappá, de említett
habitusa miatt hamar felhagyott a misézéssel. Pappá szentelése után pár hónappal nevezték
ki Velence négy árvaháza közül az egyik hegedűtanárának. A Velencei Köztársaság fenntartá-
sában működő jótékonysági intézmény árván maradt vagy elhanyagolt, mélyszegénységből
kiemelt gyerekeket fogadott be, gondoskodott nevelésükről. Zenei oktatásban is részesültek,
a legtehetségesebbek kórusban énekeltek vagy zenekarban játszottak. Vivaldi kinevezése
után nem sokkal már messzire eljutott az együttesek híre. A „vörös pap” életművének nagy
része az ő számukra készült, így a ma esti koncerten elhangzó darabok közül a versenyművek,
a latin nyelvű motetta, valamint a – minden bizonnyal elveszett Miserere előtt énekelt –
bevezető zene, úgynevezett introduzione, a Filiae Maestae Jerusalem. Vivaldi ugyanakkor
gyakran került konfliktusba az intézmény vezetésével; 1709-ben a bizottság többsége ellene
szavazott, és elküldték – hogy aztán egy vagy két évvel később visszahívják. 1716-ban már
a teljes intézmény zenei működéséért ő felelt.
Huszonhét esztendősen jelent meg először műve nyomtatásban, szokás szerint egy tucat
azonos műfajú darab, egy opusszám alatt. Négy-ötévenként jelentkezett új sorozattal,
s növekvő elismertségét jelezte, hogy a L’estro armonico címet viselő op. 3 kottáját már
Amszterdamban adták ki 1711-ben, Ferdinando de’ Medici toszkánai nagyherceg támogatásával.
Az igazán jó megélhetést, elismertséget és szakmai kibontakozást azonban a nagyközönség
érdeklődésére számot tartó műfaj, az opera jelentette. Vivaldi az 1710-es évektől írt operákat,
merész és változatos stílusa izgalomba hozta a közönséget. A darabok közül több elveszett
vagy csak részlegesen maradt fenn, mint például a Tieteberga, de olyan is van, amelynek csak
a nyitányát, az úgynevezett sinfoniát ismerjük, ilyen a most megszólaló RV 146-os számú mű is.
Az 1710-es évek végén Vivaldit a mantovai herceg szerződtette három évre, ekkor komponálta
A négy évszakot, valamint valószínűleg a műsoron szereplő szólókantátát is; a kantáta ugyan-
is jellemző udvari zene volt, amely virtuóz énekest igényelt, és rendszerint az év azon szaka-
szában adták elő, amikor az operajátszás szünetelt. Vivaldi az 1720-as években ért karrierje
csúcsára, többször járt Milánóban, de Rómába is eljutott, ahol a pápa előtt muzsikált.
Az árvaház lányaival mindeközben tovább dolgozott: gyakori utazásai és operabemutatói
mellett is megkapta a havi két új concertóért járó két aranydukátot, ami nem számított

6
kevésnek, tekintve, hogy egy velencei dukát, vagyis zecchino három és fél grammot nyomott
majdnem 24 karát tisztaságú aranyból. Az árvaháznak írt egyik kiemelkedő és nagyszabású
alkotása a Judit diadala Holofernész barbárai ellen – vagy röviden: Juditha triumphans – címet
viselő oratórium, amely a Velencei Köztársaság törökök felett aratott győzelmének megün-
neplésére született. Operáit Itália-szerte játszották, sőt itáliai követeik megbízásából Európa
legnagyobb uralkodóinak írt darabokat, például a francia király esküvőjére, majd gyermekeinek
születése alkalmából. Mindkét róla fennmaradt hiteles ábrázolás – az egyik egy tollal rajzolt
zseniális karikatúra – is ebből az időből származik. Szintén ekkor született az Androméda
kiszabadítása című opera, amelyet a zeneszerzőket nagylelkűen támogató, a beszámolók
szerint a pompát és az érzéki zenét kedvelő Pietro Ottoboni bíboros velencei látogatásakor
adtak elő 1726. szeptember 18-án, öt zeneszerző közös munkájaként. Vivaldi jegyezte
a földöntúli szépségű, „Sovente il sole” kezdetű áriát, a dokumentumok szerint ez volt az utol-
só zenemű, amelyben szólistaként fellépett. A következő évben megjelenő op. 9 jelzésű
tizenkét hegedűversenyt már egyenesen a német-római császárnak ajánlotta, aki személye-
sen fogadta őt, amikor Triesztbe látogatott. Egy korabeli levélbeszámoló szerint VI. Károly
„sok pénzt, egy aranyláncot és egy medált adott neki, valamint lovaggá ütötte”. A császár
annyira kedvelte Vivaldit, hogy állítólag két hét alatt többet beszélgetett vele, mint minisz-
tereivel két év alatt. Vivaldi egyik levele szerint Bécsbe is meghívta, de a dokumentumokból
csak annyi tudható, hogy 1730-ban Prágában járt édesapjával és talán egy velencei társulattal.
Életének utolsó évtizedében már más szelek fújtak, az ízlés megváltozott, művei kimentek
a divatból, és Itáliában a zeneszerzők új generációja tartotta lázban a közönséget, köztük
a nápolyi illetőségű és Farinellit is tanító Nicola Porpora (1686–1768). Megélhetése érdekében
a perifériára szorult Vivaldi saját kéziratait kezdte árusítani, és talán az érvényesülés remé-
nyében kerekedett fel hatvankét évesen, hogy Bécsbe menjen. Érkezése után pár hónappal
azonban az uralkodó elhunyt, és Vivaldi sem élt sokkal tovább. Ma sem tudni, pontosan hol
van nyughelye, de az biztos, hogy a vörös pap zenéje 280 évvel később is él: szórakoztat,
lenyűgöz és elvarázsol.

Írta: Várkonyi Tamás

7
 A párizsi születésű Delphine Galou eredetileg filozófiát tanult
a Sorbonne Egyetemen, és mellette foglalkozott énekléssel.
2004-ben a fiatal francia művészeket támogató egyesület,
az ADAMI az év felfedezettjének választotta. Azóta a legjelen-
tősebb barokk zenei együttesekkel, valamint olyan korszakos
karmesterekkel koncertezik, mint Jordi Savall, Andrea Marcon,
Jean-Christophe Spinosi vagy Diego Fasolis. Händel, Vivaldi,
Porpora operáinak szereplőjeként jelentős sikereket könyvel-
Fotó © Giulia Papetti
hetett el, többek között a New York-i Lincoln Centerben is.

Alessandro Tampieri szülővárosában, Ravennában kezdte zenei

tanulmányait, tizenöt évesen csatlakozott az Accademia Bizantiná-
hoz, amelynek 2011 óta koncertmestere. A hegedű és a brácsa
egyformán érdekelte, de a milánói Scala zenekarában az utóbbin
játszott. Olyan neves régizenei együttesekkel lépett fel, mint
az Il Giardino Armonico és a L’Arpeggiata, saját zenekarával pár éve
Fotó © Giulia Papetti
rögzítette Vivaldi viola d’amoréra és zenekarra írt versenyműveit.

Ottavio Dantone a régizenére tette fel az életét. Orgonistaként

és csembalistaként már fiatal művészként feltűnést keltett,
az 1980-as években több versenyt is megnyert. 1989 óta játszik
együtt az Accademia Bizantinával, amelynek 1996 óta vezetője,
általa vált az együttes a nemzetközi zenei világ egyik legjelentő-
sebb barokk zenekarává. Szólistaként, kamarazenészként
és karmesterként egyaránt aktív, a korhű előadói gyakorlat egyik
legfelkészültebb zenésze, akinek repertoárján a barokk mellett
Fotó © Giulia Papetti
19. századi és bécsi klasszikus kompozíciók is szerepelnek.

8
Fotó © Giulia Papetti

Az Accademia Bizantina 1983-ban alakult Ravennában, azzal a céllal, hogy a kamarazene

spontaneitásával, közvetlenségével szólaltassa meg a zeneirodalom remekműveit. A korhű
hangszereken játszó együttes stílusát olyan előadónagyságok érlelték, mint Jörg Demus,
Riccardo Muti, Luciano Berio és Stefano Montanari. A zenekar Ottavio Dantone 1989-es
csatlakozása után kezdett specializálódni a barokk zenére, több 18. századi opera újkori be-
mutatója fűződik nevéhez. Az utóbbi időben olyan sztárokat látott vendégül, mint a hegedű-
művész Viktoria Mullova és Giuliano Carmignola, valamint a kontratenor Andreas Scholl.

9
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
KÖVESSEN MINKET
ONLINE IS!

10 mupa.hu
SUMMARY
Exciting discoveries in music history made over the past hundred years have propelled
Antonio Vivaldi (1678–1741) from obscurity and made him into one of the pivotal figures in
Baroque music. Apart from the fact that he died neglected and impoverished in Vienna, he
enjoyed a dream career, teaching violin nearly his entire life at a Venetian orphanage for girls
and later working as the institution’s music director while his compositions conquered Europe.
He was bold and innovative, experimenting with unique orchestral effects with an unflagging
sense of invention. Ordained a priest at the age of 25, he lived so much for composing music
that, on one occasion he interrupted the mass he was celebrating to rush back to the sacristy
in order to develop the theme for a fugue that had just occurred to him. The “Red Priest”
found an admirer of both his personality and his music in the Holy Roman Emperor, and the
ambassador from the French court also commissioned festive music from him, while the
Grand Prince of Tuscany financed the publication of his collection of concertos in Amsterdam.
Of the nearly 800 opuses in his catalogue, a large portion were concertos, but the church
music, operas and secular vocal works that he wrote also include plenty of pieces that will
increase the dopamine levels in any listener’s system. Providing us with a cross-section, one
painstakingly selected with unique taste, of this oeuvre of infinite richness – supplemented
by a virtuosic solo motet by the Neapolitan composer Nicola Porpora (1686–1768) – will be
the Ravenna-based Baroque early music ensemble Accademia Bizantina. Founded in 1983
and now considered among the finest in the world, the group has since 1989 played under the
leadership of Ottavio Dantone, renowned for his original, quintessentially Mediterranean
in temperament, readings. Vocal soloist Delphine Galou is one of the best singers working
with this repertoire in the world today, which she has done – singing in operas by Handel,
Vivaldi and Porpora – alongside such famed conductors as Jordi Savall, Andrea Marcon,
Jean-Christophe Spinosi and Diego Fasolis. Performing the solo part in the unique concerto
for stringed instrument and orchestra is Alessandro Tampieri, Accademia Bizantina’s
concertmaster, who has also played concerts with Il Giardino Armonico and L’Arpeggiata.

11
Müpa Budapest
Nonprofit Kft.
1095 Budapest,
Komor Marcell u. 1.
Központi információ:
Tel.: (+36 1) 555 3000
E-mail: info@mupa.hu
www.mupa.hu

Nyitvatartás
Aktuális nyitvatartásunkról
tájékozódjon a www.mupa.hu
weboldalon.
A szerkesztés lezárult:
2021. március 9.
A programok rendezői a szereplő-,
műsor- és árváltoztatás jogát
fenntartják!

Stratégiai
partnerünk:

A Müpa támogatója
az Emberi Erőforrások
Minisztériuma.

mupa.hu