1Móz 6,1-22

Az özönvíz előtti kor

„Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének. És
láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak
feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala. És monda az Úr: Ne maradjon az én
lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő. Az
óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének
az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik
eleitől fogva híres-neves emberek voltak. És látá az Úr, hogy megsokasult az ember
gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz,
Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. És
monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a
barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom hogy azokat
teremtettem. De Noé kegyelmet talála az Úr előtt. Noénak pedig ez a története: Noé igaz,
tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé. És nemze Noé három
fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet. A föld pedig romlott vala Isten előtt, és megtelék a föld
erőszakoskodással. Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test
megrontotta vala az ő útát a földön. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége
elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem
őket a földdel egybe. Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a
bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal. Ekképen csináld pedig azt: A bárka
hoszsza háromszáz sing legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing.
Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt
csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá csináld azt. Én pedig ímé özönvizet hozok a
földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön
van, elvész. De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és
a te fiaidnak feleségei teveled. És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt
vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek. A
madarak közül az ő nemök szerint, a barmok közül az ő nemök szerint és a földnek minden
csúszó-mászó állatjai közül az ő nemök szerint; mindenből kettő-kettő menjen be hozzád,
hogy életben maradjanak. Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehető,
és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelűl. És úgy cselekedék
Noé; a mint parancsolta vala néki Isten, mindent akképen cselekedék.”

Bevezetés
Az a korszak, amit Isten Igéje leír, nagyon hasonlít a maihoz. Az Úr Jézus arról beszélt a
Mt 24,37-39-ben: „A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának
eljövetele is. Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak
és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne, És nem vesznek vala
észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképpen lesz az ember
Fiának eljövetele is”. Az Ige kijelentéseiből tudjuk - és abból is látjuk, ami a világban történik -,
hogy az Ember Fiának napja, Krisztus visszajövetele közel van. Éppen ezért mindaz, ami a
bevezető Igében olvasható, a tanulságunkra szolgál, mert azokról a napokról és időkről szól,
melyekben élünk. Ezért jó, ha megfigyeljük, mi volt akkor a világban, és összehasonlítjuk azzal,
ami ma történik. Megnézzük azt is, hogyan járt el Noé - akiről tudjuk, hogy Istennel járt -, és azt,
hogy milyenek legyünk mi.
1.) Az összekeveredés
A legelső dolog, amit megfigyelhetünk az, hogy a gonoszságnak, a romlottságnak az volt
a gyökere, azért érte el a tetőfokát, mert: „És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy
szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala”
(1Móz 6,2). A negyedik versben is ezt olvastuk: „…az Isten fiai bémenének az emberek
leányaihoz, és azok gyerekeket szűlének nékik…” (1Móz 6,4). Nem az a kérdés, hogy kik voltak
Istennek a fiai, és kik voltak az emberek leányai, hanem az, hogy nekünk mit jelent ez ma. Azt
jelenti, hogy ami isteni, ami Istentől való, összekeveredik, „összeházasodik”, összeelegyedik
azzal, ami emberi. Az „Isten fiai” kifejezés jelenti azokat az embereket, akik Isten szerint
gondolkodnak, Istennel járnak: nyugodtan mondhatjuk, hogy a mai korra nézve, Isten népét,
gyermekeit, a hívő embereket jelenti.

(1) Az összekeveredés következménye

Ha az isteni összekeveredik azzal, ami csupán emberi, földi, világi, annak súlyos
következményei vannak. Ma is ez történik, de nem most kezdődött el. A Sátánnak nagyon régen
az a szándéka, hogy keverje azt, ami Istentől van, azzal, ami emberi, földi, testi, végső soron
ördögi, mert Jakab apostol levelében így olvassuk: „Ez a bölcsesség nem az, ami felülről való,
hanem földi, testi és ördögi”. Ennek az összekeveredésnek akkor két következménye lett: az
egyik emberek számára is látható, a másik Isten előtt lezajlott következmény. Az emberek előtt
látható következménye nagyon dicséretre méltó volt: az összekeveredés, összeházasodás miatt
óriások éltek a földön. Azt is olvastuk a 4. vers végén: „Ezek a hatalmasok, kik eleitől fogva
híres-neves emberek voltak” (1Móz 6,4). Tehát olyan gyermekek születtek, akik óriásiak voltak,
nemcsak termetre, hanem képességeikre nézve is, ezért híresek, nevesek lettek.
Ma is azzal a reménnyel folynak bele a hívő emberek a vallásos, világi emberekkel való
keveredésbe, hogy így a szolgálatuk hathatósabb lesz. Nagyobb eredményeket tudnak elérni,
több emberhez tudnak eljutni, az evangélium jobban fog terjedni, megjavul az emberiség,
megjavul a világ, és keresztyénné, hívővé, istenfélővé lesz. Amikor a hívő emberek bizonyos
pontokon kapcsolódnak a vallásos emberekhez, és rajtuk keresztül a világhoz, akkor úgy
gondolják, hogy ez a világnak csak a javára lehet, mert nemesebbé válik, megjavul.
Eredményeket ma is el lehet elérni, ami hasonlíthat az akkori óriásokhoz, híres-neves
emberekhez. El lehet érni olyan eredményeket, melyeket jelentésekbe lehet foglalni: ennyi ember
döntött az Úr mellet, ennyi ember adta át a szívét, ilyen meg ilyen szociális munkát végeztek,
ilyen és olyan szolgálatokat tettek, ennyi embernek adtunk kenyeret, ennyi embert ruháztunk fel,
ennyi ember egészségügyi ellátását biztosítottuk, alapítványokat hoztunk létre, amelyekkel
elértünk ilyen meg ilyen deviánsokat, perifériára szorult embereket. Ez igen, ezek dicséretre
méltó eredmények az emberek előtt, híres- neves, nagy dolgok. Egy ideig.

(2) Isten szétválaszt

Tudjuk, mi lesz a következménye? Ha az isteni Mag nem marad meg tisztán, hanem
összekeveredik emberi, földi dolgokkal, akkor annak Isten szempontjából mindig az lesz a
következménye, ami az 5. versben áll: „És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a
földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz”. Istennek sohasem
volt terve és szándéka az, hogy az ő népe összekeveredjen a világgal. Isten mindig elválaszt.
Gondoljunk a teremtésre. Az első napon elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől, a
másodikon a mennyezet felett való vizeket a mennyezet alatt való vizektől, a harmadik napon a
szárazföldet a vizektől, és a negyediken elválasztotta a nappalt az éjszakától.
Isten elválaszt. A Sátán és az ember összekever. Isten úgy választja el az ő népét ettől a
világtól, hogy kihívja őket a világból, mert az eklézsia azt jelenti: kihívottak gyülekezete. Azért
hívja ki a világból, hogy olyan népe legyen, amely mindig tud ennek a világnak szolgálni, de
csak addig tud, amíg a szívében külön van választva, amint összekeveredik, nem lesz képes erre.
Ábrahám, különváltan élt ettől a világtól, azonban Lót bement Sodomába, és összekeveredett
velük. Lót igaz ember volt, és az igaz lelkét gyötörte az, ami Sodomában történt, de semmit sem
tudott értük tenni, pedig főember volt, a kapuban ült. Szava nem volt hiteles, mert hiába beszélt
arról, hogy Isten mit fog tenni, azt mondták a vejei: csak tréfál. Lót kicsit sem tudott segíteni
Sodomán. Nem is tudta, mi fog pontosan következni, úgy vezették ki az angyalok kézen fogva a
városból.
Ábrahámnak, aki külön élt, Isten megjelentette titkát. Ő tudott imádkozni Sodomáért, sőt
imádkozott Lótért is, hogy Isten szabadítsa meg. A világban most összekeveredés folyik. Ennek
a következménye az, hogy megsokasodik az ember gonoszsága a földön. Később más,
kézzelfogható következménye is: „A föld pedig romlott vala Isten előtt, és megtelék a föld
erőszakoskodással.[…] Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem,
mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok…” (11.13. v.). Romlott volt, és megtelt
erőszakoskodással!
Amíg Isten népe nem adja fel azt, hogy ők Istennek ettől a világtól elválasztott népe, nem
veszi ki az Úr őket ebből a világból: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy
őrizd meg őket a gonosztól” (Jn 17,15). A világban élnek, de attól elkülönülve. Úgy tesznek
bizonyságot, hogy egészen más életet élnek, és nem elegyednek össze vele. A föld sójává csak
így válhatnak, a világ világosságai csak így lehetnek. Mint a csillagok az éjszakában, úgy
ragyognak. Amikor Isten népe összeelegyedik a világgal, a „só megízetlenül”, a világosság
elveszíti a fényét, és romlottá lesz a föld Isten előtt.

(3) A föld erőszakoskodással telt meg

A föld és a világ romlását az tartja még vissza, hogy vannak Istennek olyan gyermekei,
akik nem e világból valók, és akik úgy is élnek, mint akik a mennyei világhoz tartozók. Ha
összeelegyednek e világgal, megromlik az egész. Ez a romlottság abban nyilvánul meg, hogy
megtelék a föld erőszakoskodással. S erre mondta az Úr a 13. versben: „Monda azért Isten
Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg
általok…” Ez az erőszakoskodás már hosszú ideje folyik, és manapság egyre növekszik.
Az erőszakoskodás azt jelenti: az erősebb rákényszeríti rosszindulatú akaratát a
gyengébbre. Mit jelent az erőszak a Biblia szerint? A Példabeszédek 8. részének utolsó verse:
„De a ki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti
a halált!” Aki vétkezik, aki Isten törvényét felrúgja, és ellene tesz, az először erőszakot tesz a
maga lelkén, azután erőszakot akar tenni a másokén. Sámuel könyvében Éli papnak a két fia,
Hofni és Fineás, azt mondták az áldozóknak: Adjátok ide azt a húst! Nem akartak
engedelmeskedni, és megmondták nekik, hogy az Úr törvényében nem így van megírva, ahogyan
ti teszitek, hiszen először az Úrnak kell áldozni. De hiába, hiszen mikor nem adták nekik oda a
húst, erővel elvették. Ez is erőszak volt az Úr törvénye és az emberek ellen.
Erőszakkal telt meg akkor is a föld, mert voltak híres-neves, okos emberek, nagy
emberek, nagy hatalmú emberek, akik azt mondták: így kell tenni! Ráerőszakolták a saját
akaratukat a többiekre. Az erőszak akkor teljesedik ki igazán, amikor az Antikrisztus
rákényszeríti az akaratát minden emberre. Ez az erőszak már most is látszik. Látszik a
politikában, a gazdasági életben, a pénzvilágban, a társadalomban, a nevelésben. Erőszak,
mindenfelé erőszak, erőszakos cselekmények. Egy világi pszichológus leírta, hogy
kriminalizálódik, szenved erőszakot még a joggyakorlat is, a törvényhozás is, és sok minden
más. Ilyen világban élünk!

(4) A hívő emberek felelőssége

A hívő emberek felelőssége az, hogy ne elegyedjenek össze azzal, ami emberi.
Beláthatatlan, szörnyű, tragikus következménye lesz annak, amikor a hívő nép már teljesen
összekeveredik ezzel a világgal. Amíg a Krisztus Teste, a Gyülekezet itt van, addig nem tud
egészen megtörténni. Amikor azonban a Gyülekezet elmegy, vajon kinek lesz ereje megállni, és
ki nem fog összekeveredni a világgal? Amíg itt vagyunk, az a felelősségünk, hogy szeressük az
embereket, mert Isten is szerette a világot! A szeretetünket abban mutassuk meg, hogy igazán,
szentül, Isten szerint, elkülönülve élünk szellemünkben ettől a világtól. Egyedül csak Istenhez,
Isten Igéjéhez szabjuk az életünket, és nem ahhoz, hogy mit mondanak ők.
Említek egy példát. Az egész világról érkeztek testvérek Erdélybe, Aradra. Elmondták,
hogyan fogadták el Nyugat-Európában azt az alapszabályt a baptista közösséghez tartozó egyes
gyülekezetek, hogy női prédikátorok is lehetnek. Arra hivatkoztak: igaz, Isten Igéje azt mondja,
hogy a tanítást nem engedi meg az asszonynak, de az ENSZ alapokmánya azt mondja, hogy
minden ember egyforma, és nem lehet különbséget tenni fajra, nemre és vallásra való tekintettel.
Ez összekeveredés! Tipikusan az, mert mindegy, hogy Isten törvénye mit mond, fontosabb az,
amit az emberi törvény mond.
Nekünk az számít, amit Isten mond, nem az, amit az emberek. Isten azt mondja, hogy úgy
használunk ennek a világnak, ha a szívünkben elkülönülünk attól. Higgyük el, hogy ez igaz! Ha
összekeveredünk, ha engedünk a legkülönbözőbb pontokon - a családtól kezdve a gyülekezeti
életig -, akkor megízetlenül, megromlik, ízét veszti a só. Ez a világ is megromlik, az
erőszakoskodás egyre nagyobb lesz. Ez a mi felelősségünk most.

2.) Lehet-e ebben a romlott világban Isten akarata szerint élni?

Több példa is van arra, hogy lehet. Azt olvastuk: Noé Istennel járt. Énókról is ezt
olvastuk: Istennel járt. Énók idejében talán még nem volt annyi erőszak, nem volt annyira
romlott a föld, mint Noé korában. Sokan hivatkoznak arra az Igére, amit az Úr Jézus Krisztus
mond ezekről az utolsó napokról: „És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban
meghidegűl” (Mt 24,12). Ez igaz, de nem mindenkiben, hanem sokakban. Bármilyen nagy
legyen ebben a világban a gonoszság és a sötétség, nem mentegetheti magát egyetlenegy hívő
ember sem, Istennek egyetlen gyermeke sem azzal, hogy olyan hideg van ebben a világban,
rideg, szeretet nélküli, sötét, minden összezavarodott, gonosz, romlott, ezért én sem tudok úgy
járni, ahogyan Isten kívánja.
Ebben a romlott világban - amelyről Isten azt mondta, hogy a vége elérkezett előttem
-,volt egy ember, aki Istennel járt. Annak az egynek, Noénak az élete arról beszél nekünk, hogy
ha egy ember tudott Istennel járni, akkor tudott volna kettő is, tíz is és sok is. Ha az Igében
olvashatunk emberekről, akik Istennel tudtak járni - akik ugyanúgy Ádámtól származtak,
akiknek a természetében ugyanúgy ott volt a nyomorúság, amit atyáiktól örököltek -, akkor nem
hivatkozhatunk arra, hogy bűnösnek születtünk, és hogy romlott világban élnek. Isten és Jézus
Krisztus tegnap, ma és holnap is ugyanaz. Ha Noé tudott Istennel járni, akkor semmi sem lehet,
ami eltántoríthatná a ma élő hívő embereket attól, hogy Istennel járjanak. Lehet Istennel járni!

(1) Mi lett a következménye annak, hogy Noé Istennel járt?

Amikor Isten letekintett erre a földre, és látta, hogy megromlott, megtelt erőszakossággal,
azt mondta: „… Minden testnek vége elérkezett előttem” (13. v.). Noé azonban kegyelmet talált
Isten előtt. Ez elgondolkodtató! Noé nem volt olyan ember, aki ne szorult volna kegyelemre.
Istennel járt, de az nem jelenti azt, hogy tökéletes, bűntelen volt, és semmi, de semmi kivetni
való nem volt az életében. Minden ember rászorult Isten kegyelemére, de aki Istennel jár - Noé
és Énók esetében láttuk -, annak az élete egyre jobban átformálódik Isten képére. Minél tovább
jár Istennel, minél közelebb van az Úrhoz a hívő ember, annál több kivetni valót lát önmagában.
Annál jobban látja, milyen nagy Isten kegyelme, hogy elhordozza az embert.
Amíg valaki nincs Isten közelében, nem is látja önmagát bűnösnek. Azt mondja: hibáim
esetleg vannak, de… Aztán, amikor szembetalálja magát az Úrral, legelőször nehezednek rá a
bűnei, a nagyobb bűnei, a kirívó dolgok. Miután egyre tovább jár az Úrral, rájön, hogy nemcsak
bűnei vannak, hanem mindenestül bűnös. Mi ennek a mindenestől bűnös kifejezésnek az igazi
mélysége? Amikor sokáig az Úrral járunk, nagyon közel Őhozzá, akkor tudjuk meg, hogy
kegyelemre szorultak vagyunk, de ez a kegyelem mindig elég nekünk.
Noé kegyelmet talált az Úr előtt. Isten közölte vele az Ő titkát, hogy mi következik a
földre. Élhettek akármilyen óriások, híres-neves emberek abban az időben, ezt mégsem tudta
senki. Máté evangéliumában olvasható, hogy ettek-ittak, házasodtak, férjhez mentek. Lukács
evangéliumában: adtak, vettek, és semmit sem vettek észre abból, ami rájuk következik, amíg
Noé be nem ment a bárkába. A mai világ is ilyen. Élnek okos emberek, nagyon bölcs emberek,
nagy emberek, akik csoportokban, teamekben dolgoznak, és a természettudományban vagy a
társadalomtudományban sok mindent előre meg tudnak mondani. Azt azonban, hogy mi
következik erre a világra, csak azok tudják igazán, akik Istennel járnak.

(2) Utasítás a bárka elkészítésére

Isten elmondta Noénak: minden testnek a vége elérkezett Előtte; elveszti az embereket a
földdel együtt az özönvíz által. Elmondta neki azt is, hogyan és mi módon készítsen bárkát
magának, egészen az apró részletekig. A bárka készítése nem ment könnyen, hosszú időbe telt.
Ez is elgondolkodtató dolog. Ha Isten előtt elérkezett minden testnek a vége, miért így mentette
meg Noét és a családját, hogy bárkát kellett készítenie? Istennek lett volna más módja is.
Kiragadhatta volna Noét és mondhatta volna, hogy mindenki más meghal, például valamilyen
betegségben. Itt olvastuk: „…Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test;
legyen életének ideje száz húsz esztendő” (3. v.). Semmibe sem került volna Istennek azt
mondani: mindenki meghal, csak Noé családja marad életben.

(3) Noé az igazság hirdetője

Miért mondta Isten Noénak, hogy építsen bárkát? (Képzeljük el, hogy annak a hatalmas
bárkának a felépítése, az élelem összeszedése, az állatok bevitele, milyen hosszú időbe telt.) Az
Igében megtalálható a magyarázata: „És ha a régi világnak sem kedvezett, de Noét az igazság
hirdetőjét, nyolczad magával megőrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát” (2Pét
2,5). Ebből most csak ezt emelném ki: Noé, az igazság hirdetője. Mivel hirdette Noé az
igazságot? Nincs részletezve az Igében, de egy biztos: amíg ő évekig, évtizedekig építette azt a
bárkát, ha egy szót sem szólt, maga az építés akkor is hirdette az igazságot. Lehetetlen, hogy nem
látták, és ne kérdezték volna meg, hogy miért csinálja. Az is elképzelhetetlen, hogy Noé, az
igazság hirdetője ne mondta volna el, mit mondott neki Isten.
Mit tettek az emberek? Elfogadták amit mondott? Látjuk, hogy nem fogadták el.
Testvérek! Most nem hirdetteti Isten az igazságot? Hirdetteti. Mit használ a világnak, hogy Isten
hirdetője az igazságnak? Van, aki megmosolyogja, van, aki igazat ad, hogy tényleg, ez a világ
nem húzza már sokáig, de azért minden megy úgy tovább, ahogy eddig. Igazából nem változtatja
meg az ember az útját. Valójában nem jön oda Istenhez. Nem számol azzal: Akkor én is elveszek
a világgal együtt? Akkor számomra sincs kiút?
„A melyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé
napjaiban, a bárka készítésekor…” (1Pét 3,20). Az, hogy ilyen sokáig épült a bárka, azt jelenti,
hogy Isten sokáig várt, mégpedig béketűréssel várt. Mit gondolunk, miért várt? Azért, amit most
le is ír az Ige, a mi időnkre, az utolsó napokra vonatkozóan: „Nem késik el az ígérettel az Úr [el
fog jönni az Ő ideje], mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem
akarván, hogy némelyek elvesszenek…” (1Pét 3,9). Isten szeretete akkor is várt, hátha valaki
mégis megbánja a bűnös útját, és megmenekül. Hátha valaki még hallgat a Noé által hirdetett
Igére.
Isten soha nem ítél addig, amíg először ki nem hirdeti szándékát. Ninivébe is elküldte
Jónást, igaz, Jónás nem akarta. Mégis el kellet mennie, és el kellett mondania: még negyven nap,
és elpusztul Ninive. Nem mondta, hogy ha megtértek, nem pusztultok el. Csupán azt, hogy Isten
előre megjelentette a pusztulásukat. Azonban nem pusztította el rögtön, hanem várt 40 napot. Jól
tudták a Ninivebeliek, hogy ez az Isten béketűrése. Isten vár, hátha megtérnek. Mondták is:
öltözzünk hamuba, tartsunk bűnbánatot, böjtöljünk, hátha Isten nem pusztít el bennünket. Isten
ezért várt akkor is, és ezért vár most is.
Ez a világ a romlottsága miatt megérett az ítéletre. Minden test megrontotta az ő útját, a
föld megtelt erőszakoskodással. Minden az égig kiált, égbekiáltó bűnök és nyomorúságok
vannak, de az Úr vár. Hirdettetik az Ige és Isten béketűréssel vár, hátha valaki megtér. Aki
megtér és az Úrhoz jön, aki Őt hívja segítségül, az nem fog elpusztulni, azt Jézus Krisztus
megmenti. Ő azért halt meg, azért jött le erre a földre, hogy „…megkeresse és megtartsa, ami
elveszett (Lk 19,10).

(4) Noé tisztelte Istent

„Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe
megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak az
örökösévé lett.” (Zsid 11,7). Noé tisztelte Istent. Nem úgy, hogy bibliaórákra járt, énekelt, hanem
úgy, hogy hitt Neki. Amikor Isten megintette a még nem látott dolgok felől, elkészítette a bárkát
pontosan, ahogyan Mózes könyvében írva van. Mindent úgy tett, ahogy Isten mondta neki.
Istentiszteletünk ma is az, ha hiszünk Őneki. Elhisszük, hogy mi vár a mai világra. Hiszünk és
tudjuk milyeneknek kell lennünk: szent életben és kegyességben sóvárogva várni az Úr napjának
eljövetelét. Ez az egyik fontos dolog: hit által tisztelte Istent Noé. Gondoljuk végig: Milyen a mi
Istentiszteletünk?

(5) Noé kárhoztatta a világot

Noé házanépe megtartására bárkát készített, amely által kárhoztatta a világot. A bárka
készítése nemcsak az igazság hirdetésének a lehetősége volt, hanem egyúttal kárhoztatás is.
Miért? Amíg a bárka épült, hangtalanul is arról beszélt, hogy ez a világ a pusztulása előtt áll. Ez
a világ ítélet alá kerül. Ennek a világnak meg vannak számlálva a napjai. Lehetséges, hogy az
akkori híres-neves emberek, a nagy nevűek, az okosok, az óriások csak mosolyogtak ezen. Ma is
így van! Az ember el van foglalva mindennel: vállalkozásaival, pénzével, boldogulásával, a
jövője építésével. Amit a hívő ember tesz - hogy foglalkozik a mennyeiekkel, az odafelvalókkal
törődik, nem a földiekkel: a pénzzel, a gazdagodással -, azt a mai világ időpazarlásnak,
pocsékolásnak, esztelenségnek gondolja.
A hívő ember tettei - annak ellenére, hogy mit gondolnak arról - kárhoztatják a világi
embert, mert úgy gondolkodik: nem csalok, nem akarok minden áron meggazdagodni, nem
életcélom, hogy milliomos legyek, nem akarok híres ember lenni, nem akarok nagy ember lenni,
mert az odafelvalókat keresem. Az odafelvalókra vágyom, ezért nem kellenek a bűnös élvezetek,
akkor sem, ha tálcán kínálják. Ha egy ilyen emberrel találkoznak, akkor ez kárhoztatja őket. Jól
tudják, hogy nekik sem engedte meg Isten, amit tesznek. Jól tudják, hogy ez nekik is bűn. A
lelkiismeretük egy kicsit felkavarodik, egy kicsit el kell gondolkozniuk, és mindig kárhoztatás
alá esnek. Nem is szeretik ezért a hívő embereket, mint ahogy Krisztust sem szerették. Mondja is
az Úr: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt…” (Jn 15,18).
Aki az Úrral jár, mint Noé, az kárhoztatja ezt a világot. Hirdeti az igazságot az életével is,
és ez az igazság kárhoztatja a világot. Amikor elérkezett annak az ideje, hogy megnyíltak az ég
csatornái, és felszakadtak a föld mélységének a forrásai, és a vizek mindig emelkedtek, akkor
rádöbbentek az emberek, hogy nem az volt az esztelenség, amit Noé csinált. Az volt az
esztelenség, amit ők csináltak, de akkor már késő volt. Most még nem késő! Most még vár az
Isten béketűrése, mint ahogy a Noé napjaiban is várt. Azért vár, és tűr hosszan az Úr, mert szeret.
A szeretet hosszútűrő, és kegyelmes az Isten. Az a kérdés: Mit csinálunk ezzel a
kegyelemmel? Élünk vagy visszaélünk vele? Elfogadjuk vagy bujálkodásra használjuk? Az Isten
vár, akkor még lehet – gondolják -, és tovább csinálják a bűnös dolgaikat. Az idő már nagyon a
vége felé közeledik. Nem sok idő van már. Régi ének: „Siessetek, hamar lejár, kegyelme már
régóta vár!” Talán sokan így is gondolkodnak, ahogy az Igében van: olyan régóta várják, nem
fog eljönni sosem? Ne erre gondoljunk, hanem arra, hogy Isten szeretet, de: „Az Úr ma még vár,
/ de úgy alkonyul már, / Nőnek az árnyak, ím későre jár.”

(6) Noé a hitből való igazság örököse lett

Még egy dolog Noé életéről. A Zsidókhoz írt levél 11. részének 7. versében azt olvassuk:
„…a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett.” Nincs más, ami
megtart bennünket, csak az Úrba vetett hit. „…hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul”
(Gal 3,6), mint ahogy Ábrahámnak is, és ezért megmenekült. Nemcsak Noé egyedül, hanem fiai,
lányai és menyei is életben maradtak. Ő járt az Úrral, de az élete kihatott az egész családjára. Ma
is így van. Egy hívő ember élete - ha az Úrral jár - áldásul van az egész családjára és
környezetére. Aki viszont nem jár az Úrral, az rossz hatással van mindenkire.

Befejezés
Akik Isten gyermekei, ezzel a felelősséggel éljenek ebben a megromlott, erőszakkal
megtelt világban. Tudnunk kell: ha az Úrral járok, az áldására lesz gyermekeimnek,
menyeimnek, vőimnek, szomszédaimnak, és sokaknak. Áldás! Ha összekeveredünk ezzel a
világgal, ha beengedjük a világot, ahhoz szabjuk magunkat, hasonulunk hozzá, akkor semmit
sem használunk, sőt romlására leszünk a világnak. Járjunk azzal a felelősséggel, hogy ettől a
világtól elkülönülve - nem külsőleg, hanem a szívünkben -, mértékletesen, igazán és szentül
éljünk. Így olvassuk az Igében: „Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek,
Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat,
mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon; Várván ama boldog reménységet és a
nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését” (Tit 2,11-13).
Ámen.

Debrecen, 1994. május 4.