Forrás: http://www.doksi.

hu

Gábor Dénes Főiskola

(Házi dolgozat)

A görög filozófia kialakulása

-
A kezdetek és a milétoszi iskola

Készítette: krokpitr
Web: http://krok.fw.hu
E-mail: zscsoka@hotmail.com

Készítés dátuma: 2005. január 6.

Forrás: http://www.doksi.hu

Tartalom:
I. Bevezetés
II. A milétoszi iskola - az európai gondolkodás kezdete
III. A keleti kultúrák és az ókori görög filozófia kapcsolatai
IV. Thalész
V. Anaximandrosz
VI. Anaximenész

I. Bevezetés

Világtörténelmünk és gondolkodásunk meghatározó momentuma és gyökere is egyben az

ókori görög szellemiség, és annak hagyatéka. Olyan részei ezek életünknek, amely – bár talán
közvetlenül nem tudatosul bennünk, de – mindvégig ott él képzeteinkben, vágyainkban,
döntéseinkben és reakcióinkban, mindennapjaink folyásában. Már az első filozófusok munkái is,
még így, több évezred távlatán túlról tekintve is a „rég-volt” tudás megdöbbentő mértékű
ismeretére világítanak rá. Az akkori korok mai tudományaira vonatkoztatott, arányosított
általános értékein mérve, a m ai tudáshalmaz egészének és a m ostani egységesen a társadalom
egészére jellemző világszemléleti, etikai, erkölcsi tudást hasonlítva ezek régmúlt megfelelőihez
bizonyos, hogy sajnálatos módon szellemi értékeik terén előbbre járhattak akkor, mint a mostani
– általános értelemben vett – ember. Lehetetlen nem arra gondolnom, mennyien „pazarolják”
értékes idejüket az általuk már megszerzett és elegendőnek vélt tudás burkába zárva;
belenyugodva a mindennapok már ismert és megszokott folyásába. Napról napra csak
önmagukért és az élvezetekért élni, nem törődve sem környezetükkel, sem tetteik
következményeivel. Természetesen értelmetlen emiatt egy-egy emberben keresni az okokat, de
maga a tény, az mindenképpen sajnálatos. Ha másért nem is, hát ezért biztosan fontos ezeknek
az ősi kultúráknak, azok érdemeinek, erényeinek és hagyományozóiknak a megismerése; azoké,
akik elsősorban nem a saját szükségleteik kielégítésére is képesek voltak áldozni idejükből, sőt!
Nem is környezetük igényeinek kedvére, hanem pusztán a tudásuk gyarapításáért és a
tudományért magáért is képesek voltak fáradozni (kutatni, elmélkedni), és elgondolkozni a világ
dolgairól, törvényszerűségeiről. Van még mit tanulnunk tőlük. Bőven…
A kornak fontos jellemzője és az akkori gondolkodás nemes mivoltának alapja, hogy
kezdetben a filozófusok pusztán a bölcselet kérdéseivel elmélkedés okából (theoriés heneken)
foglalkoztak, nem pedig – mint a későbbiekben (kevés kivétellel) a hellenisztikus gondolkodók
– pusztán eszköznek tekintették a boldogabb, gazdagabb élet elérése érdekében. Így akkortájt a
görög filozófia éppen abban különbözött az akkori többi filozófiától (pl.: egyes keleti
filozófiák), hogy soha nem hasznáért és eredményeiért, hanem pusztán önmagáért és az
elmélkedés okából művelték. Mai szemmel talán nehéz ezt érteni, de ez a korszak a filozófia
méltóságát és értékét éppen annak haszontalan voltában látta. Bár kezdetben az egyes
gondolatok és gondolatmenetek, tanok és reflexiók érezhetően a mítoszokon – és azok
tartalmilag összefüggő rendszerén, a –, mitológián alapultak, ezáltal mégis azt mondhatjuk,
igazából tisztán a görög szellem mélyéről fakadnak. Hogy mégis miért annyira fontos mindenki
számára az ókori görög filozófiának megismerése? Mert valahol bizony ezek a tanok voltak
évezredekig meghatározóak az európai gondolkodás menetében, annak folyásában; tekintsük
akár magát a filozófiát, de akár a tudományos szemléletet, és a nagy történelmi vallások szerepét
Forrás: http://www.doksi.hu

(utóbbiaknál alapvetően nem kozmológiai, hanem főleg etikai szempontból) Európa életében. A
milétoszi filozófusok munkái mindezeknek csírát vető magvai, rügyei voltak. Az első
filozófusok kozmológiai nézetei túl már a hét bölcsnél is megfigyelhetjük a görög ember –
mindig a józan ész által korlátoltan – élvezetek iránti vágyát és az élet szeretetét, a későbbi
erkölcsi fejlődés számára eredendően tovább hagyományozva a mértéktartás fontosságát és
szerepét az emberek életében. Ezt a világszemléletet számos későbbi gondolkodó ma is
elgondolkoztató és tanulságos munkái hagyományozták tovább ránk, az utókorra (lásd:
sztoikusok, például: Epiktétosz, Seneca, Marcus Aurelius), és még a XX. századi irodalomban is
fel-felbukkannak, szinte változatlan formában (hogy csak egyet említsek: Márai Sándor művei).
Fontos megjegyeznünk, hogy sajnos ebből a korból, a milétoszi gondolkodók – és a
Szókratész előtt élt filozófusok – műveiből közvetlen írásos emlékek nem maradtak ránk,
tudásunk töredékeken (fragmentum) és beszámolókon (testimónium) alapul. Így az itt é lt
filozófusok munkáit pontosan nem ismerjük és nem is ismerhetjük; gondolataikat más, később
élt filozófusok és történetírók hagyományozták ránk, általában azokat nem teljes terjedelmükben
és nem eredeti kontextusukban: többnyire önkényesen, a saját eszméik erősítéseként, illetve más
filozófusok, gondolkodók meggyőződéseit gyengítendő.
(A ránk hagyományozott fragmentumok és beszámolók legteljesebb gyűjteményét – egészen
Szókratészig – Hermann Diels és Walter Kranz: A preszókratikusok töredékei című könyvben
gyűjtötték össze.)

II. A milétoszi iskola - az európai gondolkodás kezdete

A görög gondolkodás kiindulópontjának – és az európai gondolkodás bölcsőjének – a
Kis-Ázsiában található ión városállamot tekinthetjük: Milétosz városát. Egyes források szerint a
krétaiak alapították Kr.e. 1000 kör ül, a Földközi tenger egyik legszebb részén, amely –
Hérodotosz feljegyzései szerint – minden népek között a legszebb vidéken épült. Virágkorát a
Kr. e. VII. század második fele és a Kr. e. VI. század eleje közt élte, fejlett gazdaságának és
iparának forrását jól működő kereskedelmükre építették. Erre az időre már kialakultak a
városállamok, ahol a királyságot lassan az arisztokrácia uralma, amit néhol a türanniszek, hol
pedig oligarchia, egyes városokban pedig a demokrácia váltotta fel. A legnagyobb fejlődés a
türanniszek idejére tehető, kiemelkedő és jól működő gazdaságát is jórészt ennek az
„államformának” köszönhette. A zsarnoki uralkodók mindent elkövettek, hogy mind anyagilag,
mind pedig szellemileg – a többi hasonló berendezkedésű városállamhoz hasonlóan – a
legfejlettebb várossá fejlődjön Milétosz. Továbbá nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a
fejlett kereskedelem és ipar, valamint a h ajózás nélkülözhetetlenné tette a m atematikai,
csillagászati, földrajzi és mechanikai ismereteik bővítését. A folyamatos árucsere a szellemi élet
egy hatékony forrása is lett, hiszen a k ereskedelem útján jutottak hozzá az egyiptomiak, a
föníciaiak és más népek tudományos ismereteihez, ami nagyban hozzájárult a v áros nemcsak
anyagi, hanem szellemi felemelkedéséhez is. Itt születtek Homérosz költeményei és innen indult
útjára az európai eszméket évezredeken át meghatározó filozófiai gondolkodás.
Milétosz virágzásának kedvezett az is, hogy békét kötöttek Lídiával, akik ellen korábban
többször háborút kellett vívniuk függetlenségük és a kereskedelemben betöltött pozíciójuk
megőrzése végett. Miután a város Lídia szövetségese, továbbá nem csak az áruforgalom, hanem
– a görögök tudás iránti vágyának köszönhetően, valamint számos gyarmatuk révén is – a népek
kultúráinak, szokásainak, művészetének és tudományának is lassan gyűjtőhelye lett (egyre
fejlődő gazdaságuk révén jellemzővé vált a túlnépesedés, ami elindította az emberek
kivándorlását, aminek eredményeképp a Földközi-tenger partvidékén gyarmatokat szereztek).
Elindulhatott egy folyamat, ami ráterelte az ottani embereket arra, hogy addig megszerzett
tudásukat ne csak a maguk nyers valójában használják, hanem azokat pozícionálják és
rendszerezzék, egyesítsék és egységesítsék, vagyis egy egésszé formálják - ami bizonyosan sok,
addigi ismereteik szerint is megválaszolhatatlan kérdést vetett fel. Így mindezeket összefoglalva
Forrás: http://www.doksi.hu

– és egyben azok segítségével is – próbálták megérteni a világ eredetének, létezésének kérdéseit.

Az akkori görög ember tudásszomja, az anyagi jólét és fényűzés, hedonista és vidám életmód,
valamint a politikai élet nyugalma ugyancsak kedvezett ennek a folyamatnak.
A források szerint a történelem első filozófusa, Thalész is itt született és itt hirdette
nézeteit. Őt és a többi milétoszi filozófusokat (Anaximandrosz, Anaximenész) elsősorban
természetbölcselőknek tekinthetjük, mivel szemléletüket kozmológiai nézeteik jellemzik:
mindannyian a természet külső, érzékelhető dolgainak magyarázatát kísérlik meg. Arisztotelész
szerint például Thalész is már filozófus, mivel gondolataiban a jelenségek nem a m ítoszok
isteneivel azonosított, megszemélyesítő képzelgések és vélekedések, mivel azokat pusztán
anyagi síkra vetítette (persze – és ezzel ezt a minősítést megkérdőjelezendő – felfedezhetőek a
mitológiai szálak is gondolatmenetében, hiszen nála az őselem a víz, mint ahogy a görög
mitológiában is minden Ókeánoszból született). A milétosziak már mindennek eredetét egy
közös elvben (arkhé) keresték – igaz, más és más őselvet megjelölve. Mivel az őselvet anyagi
természetűnek tartották, az iskola képviselőinek felfogását naív materializmusnak is
nevezhetjük; naív, hiszen felfogásukat – a későbbi görög gondolkodókkal ellentétben – nem
vetették alá módszeres ellenőrzésnek. Őket a természet keletkezésének és fennállásának kérdései
érdeklik, így minden elvet és lényeget magára az anyagra vezettek vissza; a t ermészet –
legalábbis a ránk maradt töredékek alapján – mint anyag bontakozott ki nézeteikben. Thalésznél
ez az anyag a víz, Anaximandrosznál egy meghatározhatatlan anyag, az apeiron,
Anaximenésznél az aer, azaz a v égtelen lég. Ez a l ényeget alkotó anyag szül aztán magából
mindent, amit az ember észrevenni és megismerni képes. Tulajdonképpen mindhárom bölcselő
munkájában felfedezhetőek a görög mitológiai – és kozmológiai – gyökerek; legjelentősebb
mértékben – ahogy a korábbiakban olvasható – Thalésznél: a v íz elvont fogalmában
(mitológiában: Ókeánosz). Viszont nem elégednek meg a kozmogóniák mitológiai
elbeszéléseinek megszemélyesítéseivel, hanem általános absztrakció alapján jutnak egységes
elvre, amelyből aztán minden létezőt megérteni, levezetni és magyarázni igyekeznek – így
tanukban élesen elválik a mitológia és a filozófia, vagyis a megszemélyesítő fantázia és a
reflektáló értelem munkája.

III. A keleti kultúrák és az ókori görög filozófia kapcsolatai

A mai álláspont szerint vitatható, hogy az ókori görög filozófusok nem álltak
kapcsolatban, vagy legalább nem találkoztak volna a k eleti népek vallási nézeteivel. Ezt az
álláspontot erősíti, hogy a ránk maradt írások szerint már Thalész is, a későbbiekben pedig
Empedoklész, Anaxagorasz és Démokritosz is több keleti népnél járt matematikát,
csillagászatot, vagy éppen filozófiát tanulni. További megerősítő tényező az, hogy a görögök
fejlett iparuk és kereskedelmük – és ez által utazásaik – révén gyakran kapcsolatba kerülhettek a
környező népek kultúráival és tanaival; így az egyiptomi, perzsa kultúrákkal is, sőt! Bizonyos
tanok esetében (mint pl.: már Pitagorasz nézeteiben) nem zárhatóak ki akár az indiai filozófia
hatásai sem. Az angol W. Jones mutatott rá először, hogy az ind Samkhya szó maga is „számot”
jelent, és Pitagorasz rendszerében is a szám foglalja el a központi szerepet, innen származhat
továbbá a lélekvándorlás tana is (Barthélemy Saint-Hilaire szerint), ill. L. von Schröder szerint
Pitagorasz vallási, erkölcsi és matematikai tanai már a Kr.e. VI. században, sőt korábban is
ismertek voltak. Mivel pedig a Pitagorasznak tulajdonított legfontosabb tanok nála mind-mind
előzmény nélkül léptek fel, Indiában pedig az adott kornak szellemi életéhez tartoztak, ezért
valószínűsíthető azok innét történt átvétele (forrás: Málnási Bartók György). Ugyanez
vonatkozhat a matematikai tanaira is, hiszen szinte teljesen bizonyos, hogy számos
Pitagorasznak tulajdonított felfedezés már jóval korábban is ismert volt (lásd később Thalésznél,
Egyiptom kapcsán). Továbbá, Thalésszel is kapcsolatban hozható a Samkhya, ahol az arkhé,
azaz őselem a víz. A Samkhya szerint pedig minden egy anyagból, az ősvízből lett. Hérakleitosz
Forrás: http://www.doksi.hu

„panta rhei” – minden változik, mozgásban van tana is visszavezethető keleti forrásokra
ugyanúgy, mint Empedoklész lélekvándorlásról szóló nézetei. Hérekleitosz esetében
gondolhatunk a Samkhya azon tanára, miszerint minden folyamatos változásban van, a világ
létét magát pedig a folytonos létesülések és maga a változás tartja fenn, a kozmosz folyamatos
megújulásban van.
Parmenidész tanaiban is érdekes hasonlóságot vehetünk észre a keleti tanokkal,
mégpedig az előbb elmített Samkhyával. A mindegy egy, vagyis a nem keletkezett de létező,
örök és elpusztíthatatlan tana, ahol minden állandó és semmi sem változik, megdöbbentő
hasonósággal kerül elő Parmenidész munkájában (érdekes és nem is lehet elmenni amellett,
mennyire sokrétű a Samkhya. Többféle, akár teljesen ellentmondó világnézet is felfedezhető
benne, amire a legjobb példa, hogy mind Parmenidész, mind Hérakleitosz tanai is
visszavezethetőek ide. Csakhogy ezek homlokegyenest ellentétesek egymással…). Parmenidész
szerint minden csak látszat, mindössze sok részben létezik és ami változásnak látszik, az
tulajdonképpen mind-mind állandó és változatlan. Mivel Parmenidész nem csak kijelentette ezt,
hanem érvekkel alá is támasztotta, nagyon hosszú ideig, egészen Platónig foglalkoztatta a
filozófusokat e gondolatrendszer helytállósága.
Állítás: A. Röth, A. Gladisch: „a görög filozófia nem a görög szellem autochton szülötte,
hanem egyszerű kölcsönzés keleti népek szellemi kincséből” írásba (forrás: Málnási Bartók
György). A kölcsönzés forrásai főlek az ind, egyiptomi és perzsa népek vallásai. Hivatkozhattak
itt Hérodotoszra, aki leírta, hogy némely kultusz-forma egyenesen Egyiptomból származik, mint
pl.: lélekvándorlás tana, Dionüszosz tisztelete, stb. Arisztotelész pedig azt tanította, hogy a
görögök a matematikát keleti tudósoktól tanulták. Nem csoda hát, hogy bizonyos – főleg
egyiptomi és héber filozófusok körében – mind inkább erősebbé válik az a meggyőződés, hogy a
görög filozófusok eredetét Egyiptomban, Föníciában; sőt Palesztinában, az Ószövetség irataiban
kell keresnünk. Az alexandriai Philo egyenesen azt állította, hogy Platón a bölcseletét a mózesi
iratok alapján foglalta írásba.
Nos, kétségkívül valószínűsíthető, hogy a görög kultúra sokat köszönhet a keleti
népeknek. A misztériumok, vallás és erkölcs terén elsődlegesen az egyiptomiaknak és a
föníciaiaknak, de az asztronómia terén minden bizonnyal a babiloniaknak is sok értékes tudással
szolgáltak a görögöknek, akik hazájuk földrajzi adottságai miatt rá voltak utalva arra, hogy
folyamatos és gondos figyelemmel kísérjék az időjárás és a környezetük minden változását.
Viszont a görög nép és kultúra volt az, amely ezeket az ismereteket összefogta,
kategorizálta és rendszerbe szedte, s így a filozófiát öncélú elmélkedéssel, a l ogika
eszköztárának teljes felhasználásával kategorizálta és tudománnyá tette. A görögök voltak azok,
akik igenis hasznot láttak mindezekben még annak ellenére, hogy közvetlenül nem jutottak
semmiféle anyagi előnyhöz e vizsgálódások, fejtegetések elvégzése folytán. Jól szemlélteti ezt a
nemes hozzáállást Hérodotosz Solon perzsa király előtt tett (és saját maga által is leírt) állítása:
„Ő a világban azért utazik, hogy a dol gokat szemlélje, - theoriés heneke - , azaz magának a
szemlélődés kedvéért” (forrás: Málnási Bartók György).

IV. Thalész

Egyes fennmaradt filozófiatörténeti írások szerint Thalész Kr.e. 640 körül született föníciai
szülők gyermekeként, a Thelidák családjából a harmincötödik olimpiász első évében
[Hérodotosz, Durisz, Démokritosz, Apollodórosz - A 1.]. Apja Examiosz, anyja Kleobuline. Őt
tartjuk az első természetfilozófusnak [phaleroni Démetritosz: Arkhónok névjegyzéke – A 1.].
Más források szerint előkelő származású, tősgyökeres milétoszi születésű volt. Életéről keveset
Forrás: http://www.doksi.hu

tudunk, gondolatait és tudását – legalábbis valószínűsíthetően, a ránk maradt beszámolók

alapján – nem foglalta írásba. Platón azt állította, hogy egyike volt a hét bölcsnek, nézetét az
ókori filozófusok többsége is osztotta; szemléletük szerint Thalész nem tekinthető egyértelműen
vízválasztónak az akkori bölcselőkhöz képest. Arisztotelész másként vélekedik, szerinte Thalész
gondolatvilága már filozófusi, mivel azonosságot lát Thalész és az Ő vizsgálati módszerei
között. Utóbbi azért egy kissé ellentmondásos, ugyanis Arisztotelész írásaiból érzékelhető, hogy
nagyon kis ismeretanyaggal rendelkezett Thalésztől, amit végül is úgy használhat a saját
igazának bizonyítására, ahogy csak gondolja.
Thalész idősebb korában bizonyára szerényen, szegényes sorban élt. A hagyomány szerint
ebből az időből maradt ránk mondása: „a bölcsek könnyen meggazdagozhatnak, ha akarnak, de
nem ez az, amire ők törekednek” - [A 10]. Úgy gondolom, emellett a mondat mellett nem
szabad szó nélkül elmennünk, mivel több minden olvasható ki belőle, mint azt elsőre talán
gondolnánk. A második mondatrész a lényeg, ahol értékítéletet hirdet, miszerint neki fontosabb
és értékesebb a t udás mindenféle anyagi jólétnél. Viszont ez is csak megerősíthet bennünket,
hogy fennmaradt emlékeink alapján valóban Thalész volt az első bölcsességet szerető - aki a
tudásért magáért tanult (mint előzőleg írtam, a legtöbben inkább csak bölcsnek tekintették, mint
filozófusnak). Az anyagi jólét lehetőségénél megmaradt a példánál; szemléltetésképpen.
Rámutatott, hogy a bölcsek nagy vagyonra tehetnek szert, ha akarnak. Kijelentése nem maradt
bizonyítatlanul, ugyanis csillagászati ismereteit felhasználva kimutatta, hogy a következő évben
bő olajtermés várható, így azt megelőzően télen olcsón bérbe vette az összes milétoszi és kioszi
olajsajtolót, mivel akkor még senki sem ígért többet. Amikor elérkezet a betakarítás ideje,
mindenki gyorsan szeretett volna hordóhoz jutni, így Thalész tetszés szerint szabhatta meg azok
árát, ezzel tetemes haszonra téve szert.
Jártas volt a csillagászatban: állították, hogy elsőnek foglalkozott csillagászattal [A 1.], ami
valószínűtlen, hiszen bizonyítható, hogy az egyiptomiak például jóval előtte ismerték a csillagok
mozgását és állását, amit bizonyít piramisaik alapjának pontosan az égtájak felé pozícionálása.
A fáraók sírkamrájának kijárata észak felé nézett, valamint az Óbirodalom Kr. e. több mint 2500
évvel(!) épült három piramisa – nagy valószínűséggel – pont az Orion csillagkép három
csillagját jelképezheti (ez a csillagkép egész éven át a horizont fölött marad, ezért is tölthetett be
fontos szerepet az egyiptomiak nézeteiben). Thalésznek csillagászati ismeretei pedig
összehozhatóak azzal, hogy több írásos emlék szerint járt Egyiptomban és Föníciában is.
Megjósolta egy napfogyatkozást is, amely Kr.e. 585. május 28-án be is következett, és állítólag
ez a „tény” közrejátszott abban, hogy véget ért a lüdek és a médek háborúja (Kroiszosz [Krőzus]
seregében is szolgált, hadmérnöki és egyéb tudományokban jártasságát kamatoztatva; pl.: egy
folyót térített el másik mederbe, így Kroiszosz seregei átkelhettek a Halüsz folyón – [A 6.]).
Továbbá megmérte a nap pályáját egyik fordulótól a másikig, és elsőnek derített fényt arra, hogy
a Nap és a Hold átmérője pályáiknak pontosan 720-ad részével egyenlő. Az évet Ő osztotta
elsőnek 365 egyenlő részre. Ez a fennmaradt információ, miszerint ezek a felfedezések Thalész
nevéhez fűződnek, véleményem szerint egy elég érdekes, paradox szituációt teremthetnek
számos ember gondolataiban, hiszen Thalész tanítványa, Anaximandrosz szerint a Nap- és
Holdfogyatkozás azáltal jön létre, hogy az égbolton található kis lyukak, amelyeken keresztül mi
ezeket az égitesteket (és a csillagokat) látjuk, be-bedugulnak, s emiatt látjuk a fogyatkozásokat.
Viszont ha Thalész egy Napfogyatkozást képes volt előre jelezni, akkor mi vezethette arra
Anaximandroszt, hogy mesterével szembeszállva egy teljesen új hipotézissel álljon elő annak
ellenére, hogy a Napfogyatkozás bizonyosan bekövetkezett? Talán meglehet, hogy ez más
gondolkodó nevéhez fűződik, bár az sem zárható ki, hogy Anaximandrosz erről a témáról ránk
hagyományozott gondolatai korábbiak, mint Thalész megállapítása (igaz, az esemény
bekövetkeztekor Anaximandrosz mindössze alig 25 éves lehetett).
Ugyan több helyen is vitatják, de Thalésznek tulajdonítanak ezen kívül számos mértani
megállapítást is:
- Félköríven nyugvó háromszögek mindegyike derékszögű [A 20.].
Forrás: http://www.doksi.hu

- egyenlő szárú háromszögek alapján elhelyezkedő szögek egyenlő nagyságúak [A 20.].

- Ha két egyenes hossza és a rajta fekvő két szög egyezik, akkor a 2 háromszög egyenlő.
Eudémosz szerint Thalész ezzel számította ki a tengeren két hajó egymástól való távolságát
(bár nyilvánvaló, hogy nem pont ezzel, hanem a hasonló háromzögekre vonatkozó
szabállyal tehette ezt meg).
- A hasonló háromszögek ismereteit felhasználva megmérte a piramisok magasságát; ahol a
piramis és egy a földbe leszúrt bot árnyékainak hossza úgy aránylik egymáshoz, mint ahogy a
bot és a piramis magassága [A 21.]. Utóbbi Thalésznek tulajdonítása véleményem szerint
kérdéses, hiszen az Egyiptomból, a középbirodalom idejéről ránk maradt Rhind-papirusz és a
Moszkvai Matematikai Papirusz tanusítja, hogy már a milétosziak előtt legalább másfél
évezreddel ismerték – többek közt – például a gúla és a csonka gúla térfogatának kiszámítását,
ami magában hordozza és feltételezi a derékszögű háromszögek összefüggéseinek pontos
ismeretét is. (Forrás: http://www.sulinet.hu/termeszetvilaga/archiv/2000/0004/24.html)

Thalész állítása szerint a világon minden a vízből ered. Kijelentését arra alapozta, hogy
minden étel tartalmaz valamennyi vizet és testünk jórészét is víz alkotja, továbbá – átvitt
értelemben ugyan, de – a víz adja az embereknek a megélhetést is, hiszen vízen közlekednek a
hajók, valamint állította, hogy minden szárazföldet is víz vesz körül (sőt, a szárazföld a vízen
lebeg, mert a levegőben nem képes megállapodni – [A 12., A 14.]). Egyes források kapcsolatba
hozták Homérosszal, hogy ebbéli meggyőződését a mitológiára alapozta (Ókeánosz és Téthüsz –
[Iliász: II. 755, X IV. 271]). Ennek ellenére nála már nem beszélhetünk közvetlenül mitológiai
forrásokkal magyarázott, egyszerű bölcseletről, mivel nem él a mítoszokra jellemző
megszemélyesítéssel és a vízben már az egyetlent, az ősanyagot, mint princípiumot tekintette;
amely minden létezőnek az alapja. Más források szerint ezt a nézetét is az egyiptomiaktól vette
át [A 11.]. Mivel valószínűsíthető, hogy járt Egyiptomban (további bizonyíték erre, hogy
Püthagorasznak javasolta azt is, hogy utazzon Egyiptomba, és pontosan hová menjen, hogy Ő
kiktől tanulta ismereteit: memphiszi és dioszpoliszi papok. Valamit egyes források szerint Ő
volt, aki először járt ott és hagyományozta a mértant a görögökre, valamint az a tény, hogy –
állítólag – Ő mérte meg először a piramisok magasságát, stb. mind ezt valószínűsítik. A
fentiekben leírt indoklás szerint persze ez nem valószínű, de a piramisok magasságát nyilván
csak a h elyszínen, azaz Egyiptomban mérhette meg – [A 11.]), továbbá amiatt, hogy a Nílus
menti népek hite szerint is az élet a vízből keletkezett, nem zárható ki ez a lehetőség sem.
Thalész szerint a v ilágegyetem egy [A 13b.], amelynek fő eleve anyagi lényegű és
alapeleme, őseleme (arkhé) a víz. Minden vízből van, csak a szükségszerű változáskor ez
átalakul egy másként érzékelhető anyaggá, de aztán ismét víz lesz belőle. Vagyis, először vízből
keletkezik minden, ez az őselem, és megsemmisülésekor ugyanez az anyag, vagyis víz lesz
belőle, miközben lényegében a dolog nem változik, csak megjelenése más. Thalész szerint a
változás mozgatórugója a lélek [A 12., A 22.]. Állítása szerint mindennek lelke van, amely
kijelentését a mágneskővel bizonyítja: az láthatatlan fonalakkal magához vonzza a vasat. Nézete
a későbbi Hérakleitosz és – átvitt értelemben, de – Parmenidész tanainak amolyan
leegyszerűsített pre-ideája (ez azért is lehet meglepő, mert a két bölcselő tanai szöges
ellentétben álltak egymással). Ahol: a folyamatos változás az érzékelés révén nyomon
követhető, de mégis, lényegében Thalész szerint minden változatlan, hiszen alapelve örökké egy
(víz); ezért valójában semmi sem születik és nem is pusztul el, így ugyanaz a természet, és az
örökké meg is marad. Indirekt módon és nagy valószínűséggel csak véletlen egybeesés kapcsán,
de – az én olvasatomban, és több mint két évezreddel megelőzve számos újkori tudóst – ebből
akár az alig néhány száz éves törvény is kiolvasható, miszerint: „az energia nem vész el, csak
átalakul” (Energia-megmaradás törvénye - Joule).
Forrás: http://www.doksi.hu

V. Anaximandrosz

Anaximandrosz Kr. e. 610 körül (az ötvennyolcadik olimpiász második évében) született
Milétoszban, Praxiadész fia volt. A milétoszi iskola legjelentősebb alakjának tartják, a
fennmaradt testimóniumok szerint Thalész tanításait is hallgatta [A 4.]. Az első volt, aki írásos
műveket írt [A 7.], méghozzá irodalmi stílusban [B 1.]. Valószínűleg több műve (és több
korszakából) is létezett, mivel a tőle fennmaradt testimóniumok kijelentései számos helyen
ellentétben állnak egymással. Sajnos csak nagyon kevés írásos emlékünk maradt fel tőle, de
ennek ellenére is nagy jelentőségűnek tekinthetjük munkáját. Például, állítólag az égbolt
felépítéséről, a földről és a tengerről Ő készített először térképet, amit – tudomásunk szerint –
azelőtt senki nem kísérelt meg.
- Ellentmondás: a Hold a fényét a Naptól kapja, vagyis feltételezhette, hogy az égitestek – és
ellentétben azzal, amit korábban állított – lebegnek egy üres térben, hiszen ha azt állítja,
hogy a Naptól kapja a fényét, továbbá azt, hogy a Nap nem kisebb a Földnél [A 1.], akkor
egyrészt a „rácsos” égboltról szóló elmélete valószínűleg egy korábbi elmélete lehet. Hiszen
ha ott a F öldet henger alakúnak írta le [A 25., „ Anaximandrosz a Földet kőoszlophoz
hasonlítja” - B 5.], valamint az égboltot ennek palástjának meghosszabbításaként, akkor a
Nap legalább akkora, mint a Föld, akkor annak átmérője egyenlő vagy nagyobb a Föld
átmérőjénél. Így gyakorlatilag nem férne rá a „palástra”, másrészt nem lennének láthatóak
sem csillagok, sem pedig a Hold, így nem lenne mit me gvilágítania ([„a Nap korongja
huszonhétszer nagyobb, mint a Földé…” - A 11.]). Kérdéses továbbá, hogy hogyan
magyarázhatta a b olygók mozgását, hiszen ha a „rács” lyukai nem mozognak együtt a
bolygókkal és csillagokkal akár csak egy helyen is, akkor az adott helyen csillag- és
bolygófogyatkozásokat kellene látnunk. Ebből feltételezem, hogy Anaximandrosz ezen
állításai feltehetően korai időszakából származnak, és a fent említett elmélete pedig egy
kiforrottabb, későbbi időszakból. Ezt erősíti az is, hogy napórát készített a
napéjegyenlőségek, az évszakok és az idő felismerésére [A 4.], vagyis tudta, hogy az égen
látható égitestek pozíciói változnak, sőt periodikus módon változnak [például:
állatövferdeség tényének észrevétele – A 5.]. Így nyilván azt is észrevehette, hogy egy
májusi éjszakán egész más csillagok láthatóak, mint például novemberben
[„Anaximandrosz azt tanítja, hogy a Fiastyúk 31 nappal az őszi napéjegyenlőség után
nyugszik le” - A 20.]. Ez pedig egy henger alakú égbolton, rácsokon átfénylő tűzzel leírva
ilyenformán nem közösíthető. Azt sajnos nem tudjuk, hogy Anaximandrosz hogyan
képzelte el a csillagok mozgását. Egy közös paláston együttmozgó halmazként, vagy pedig
minden csillagot külön-külön gyűrűn mozogva. Utóbbi rendszer modellezése túl bonyolult,
hiszen minden csillagnak külön-külön gyűrűn kellene mozognia, és ezek közül a Föld
tengelyéhez közeliek nagyon kis átmérőjű gyűrűn kellett, hogy mozogjanak. Ez viszont
megintcsak ellentmond a henger alakú égboltról írottaknak, hiszen vagy azt feltételezi, hogy
ez a hengerpalást végtelen hosszúságú. Ez nem lehet, hiszen a rendszerben a legtávolabbi
égitest (a Nap) távolsága is mérhető, viszont a csillagok találhatóak a rendszerben a
legközelebb a Földhöz. Kérdés továbbá, hogy mi a helyzet a csillagoknak a horizonttal nem
párhuzamos mozgásával. Egyes ókori értelmezések szerint a gyűrűk szöget zárnak be a Föld
szimmetriatengelyével, és ezzel jól magyarázható például a köríven mozgás, a horizont alá
húzódás. Sajnos erről a gondolatról sincs bizonyítékunk, és a hiányos ismeretanyag ellenére
is számomra – túl nagyratörő és bizonyíthatatlan a gondolat, de – úgy tűnik, ezekbe a
gondolatokba beleférhetett már egy félgömb alakú égbolt, egy huszárvágással oldva meg
ezzel a vitatható elméletek számos kérdését.
- Ellentétes megnyilatkozás továbbá, hogy a Hold – akárcsak a Nap – tűzzel telített kör [A
22.] (itt egyben visszalépés is Thalészhoz képest, de láthatjuk, hogy olyan nézet is maradt
Forrás: http://www.doksi.hu

fenn Anaximandrosztól – ahogy az előzőekben olvashattuk – a Hold a f ényét a Naptól

kapja). Véleményem szerint ez is bizonyíték lehet arra, hogy előbb, illetve később készült
munkái kronológiailag keveredtek az azt következendő időkben, bizonytalanná téve azt.
Egy biztos: a k evés ismeretanyag, és ezekben is az egymásnak ellentmondó írások tartalmilag
sok helyen vetnek fel bennünk kérdéseket. Forrásaink szerint Anaximandrosz nem kezelte külön
csillagokat a bolygóktól, hiszen az ekliptika, mint olyan, akkor még – ismereteink szerint – nem
állt a gondolkodók rendelkezésére (a ránk maradt források szerint Oinopidész fedezte fel,
Anaximandrosz után 150 évvel). Így itt a bolygók mozgásának ismerete valószínűsíthetően már
a gondolkodó számára sem lehetett egyértelmű (de ez szintén csak feltételezés). De itt nem
ebben keresendő a lényeg, hiszen Anaximandrosz munkássága a gyakran felvetődő kérdések és
ellentmondások ellenére is az akkori világ egyik legértékesebbike, és ami nem csak a kozmosz
leírásában mutatkozik. Hiszen Ő volt az első, aki egyetlen rendező elvre vezette vissza,
pontosabban a szimmetriára építette kozmológiai elméletét, mint az egyesúlyt fenntartó erőt.
Az már más kérdés, hogy a „mindentől egyenlő távolságra van” [A 11.] megállapítás
nem helyénvaló, hiszen a henger alakú Föld alástjával párhuzamos paláston nyugvó égbolton a
csillagok, a Hold és a Nap is a Fölt egy adott nyilván pontjától más-más távolságra vannak,
minek következtében nem állhat fenn szimmetria. Megjegyzem: talán azt feltételezhette, hogy a
palást ellentétes vonalon nyugvó tömegeit tekintve mindig azonos lehetett. De ez csak egyszerű
fikció.
De Anaximandrosz nézetei nem csak ezért érdekesek: Ő volt az első, aki elvonatkoztatott
a konkrét anyagtól, és kijelentette, hogy az őselem nem a víz, hanem egy végtelen,
meghatározhatatlan anyag: az apeiron [A 9-11., A 14.]. Ebből keletkezik minden, amit csak
megtapasztalhatunk. Tehát a szubsztrátumot képes volt elméleti síkra helyezni, ami
mindenképpen a gondolkodás mítoszok hatásai alól való felszabadulásának első konkrét, jól
körülhatárolható ténye a görög filozófiában. Az apeiron folyamatos változásban, mozgásban van
(akárcsak Thalész vize), létezése pedig örök, mivel mindig volt és lesz is örökké. Elgondolása
szerint az apeiron egy végtelen és örök princípium („Ez örökkévaló és meg nem öregedő.” [B
2.]), minden létező forrása, amiből szükségszerűen megszületik, majd pedig elpusztulva ide is
térnek vissza. „Mert büntetést és jóvátételt fizetnek egymásnak az idő elrendelése szerint”
[Szimplikosz: idézet Theophrasztosztól]. Bár e mondat erősen kétséges, hogy eredeti
szögekörnyezetében is ezt jelentette, valószínűsíthető, hogy magát a változást egy folyamatos
egyenúly fenntartó hatása alá rendelte, ahol – mint az évszakok – egyszer a h ideg, másszor
pedig a meleg „uralkodik” (pl. évszakok változása). De ezek közül egyik sem lehet végtelen,
hiszen ha az lenne, felülkerekedne a másikon, és felborulna az egyensúly. Így a rendező elv
mindenképpen egy ezen felül álló dolog: az aperion (későbbi fejtegetések szerint az aperion
anyag, de mennyisége és nagysága meghatározhatatlan. Viszont, ebből keletkezik később
minden anyag [Málnási Bartók György: A görög filozófia története, 41.o]).
Későbbi értelmezések szerint Anaximandrosz azt feltételezhette, hogy a dolgok kiválás
útján jönnek létre az aperionból, amelyből hideg és meleg jött létre. Mint ahogy Theophrasztosz
írta: ebből egy lánggömb keletkezett, amely a Földet körülvevő levegőt körülölelte, és ebből
keletkeztek a Nap, a Hold és a csillagok.
A tűzgolyó e melegből, a levegő pedig a hidegből keletkezett, majd ezután „vált ki”
ebből az égbolt. Ezután a tűzréteg választja ki a földet és a tengereket, majd pedig a tűzből
megszülettek a Nap, a Hold és a csillagok. Érdekes látni, hogy a kezdeteknél lánggömböt írt
Theophrasztosz, de egy fennmaradt töredék szerint „Anaximandrosz a földet kőoszlophoz
hasonlítja” [B 5.]. (Megjegyzés: Innen is valószínűsíthető, hogy az értelmezésekből és a későbbi
korok gondolkodóinak és nézeteinek, és aktuális meggyőződéseiknek hatására válhattak kevésbé
egyértelművé Anaximandrosz tanai.)
A világ keletkezéséről alkotott és ránk maradt nézetei sorában elsőre talán mindez nem
tűnhet túlságosan jelentősnek, de nem lehet elsiklani amellett, hogy a későbbi gondolkodóknál
visszontlátjuk az apeironról alkotott de elképzelést, továbbgondolt formában (Anaxagorasz
Forrás: http://www.doksi.hu

nézetei, Leukipposz és Démokritosz atomista elméletei, Parmenidész csillagászati munkája).

Ennél már első hallásra is sokkal érdekesebb viszont az élőlények kialakulásáról szóló
meggyőződése. Theophrasztosz feljegyzései szerint Anaximandrosz azt tanította, hogy az
élőlények a vízben születtek a Nap melegének a hatására. Az emberek sem a mai formájukban
jelentek meg a Földön, hanem először halak voltak. Vagyis, vízben élő szervezetek voltak,
következésképpen: halak lehettek. A mai tudásunk szerint egyszerűen és a darwini tanokhoz
nem hasonlíthatóan (nyilván véltetlen egybeesésként), az evolúcióhoz hasonló elmélet is
körvonalazódik tanaiban. Szerinte minden állatot először egy tüskés burkolat vett körül, majd
amikor az élőlények a szárazföldre jöttek, ez a burok meghasadt; ezzel új alakú és tulajdonságú
élőlények jöttek létre. Az ember maga is egy halban keletkezett, de miután képessé lett a földi
életre, a hal kivetette magából a szárazföldre.

V. Anaximenész

Anaximenész Anaximandrosz fiatalabb kortársa és egyben tanítványa volt, aki Kr. e. kb. 585 -
ben született és bizonyosan Milétoszban élt. Nagyon kevés írásos emlékünk maradt tőle.
Nagyon komoly felismerése, hogy a Nap egy saját fényű égitest, amitől a Hold és a csillagok
fényüket nyerik (bizonyos, hogy elméletét nagyban támasztotta megfigyeléseire), de nézetei
szerint a csillagok nem kör, hanem félkör alakú pályán mozognak. Az éj beköszöntével egy
félkör alakú pályát írnak le, majd a horizont alatt eltűnve, ott egy azzal párhuzamos, vízszintes
pályán jutnak el ismét a kiindulási helyükre. A Földet – Thalészhez hasonlóan – lapos, korong
alakúnak vélte, amely a szelek hatására a levegőben lebeg. Ez a nézete Anaximandrosz
kozmoszához képest egyértelműen visszalépés volt. Thalészhoz és Anaximandroszhoz
hasonlóan, Anaximenész is a világmindenséget egy őselemre, a levegőre vezette vissza (Áer),
ami – akárcsak Thalész esetében – egy minőségileg meghatározott anyag, arché. Visszalépésnek
tűnhet Anaximandrosz aperionjához képest, de mégis: mintha ezzel akarná a minőségileg
meghatározhatatlan „anyagot” meghatározhatóvá tenni. Ez valószínűleg azért a levegő, mert
nem ez egy nem látható, de jelenlétét tekintve mégis létező anyag, ami állandó mozgásban van
és kölcsönhatások kifejtésére képes (érezzük, hogy fúj a szél, de lényegében nem látjuk, csak a
hatásait). Bár erre nem találtam semmiféle utalást, de a levegő, mint arché kapcsolatba hozható
az élettel is: ha nem lélegzünk, előbb-utóbb megfulladunk, tehát állandó függőségi kapcsolatot
lehet vonni az élet és a levegő közt, mint ahogy abban is (és erről már maradtak fenn írások),
hogy a Föld lebeg, és a levegő tartja egyensúlyban [A 6.]. De nemcsak a Föld, hanem a csillagok
mozgását is a levegővel hozza kapcsolatba: a szé mozgatja őket pályájukon.
Anaximenész szerint a levegőből lett minden, ami kétféle módon történhetett: ritkulással
és sűrűsödéssel. Ritkulással a levegő tűzzé, sűrűsödéssel pedig felhővé, vízzé (és jéggé), majd
földdé és kővé alakul át. Elsőre bármennyire is naív hangzatú tanról van szó, lényegében ezek a
mennyiségi változások által előidézett minőségi változások köszönnek majd vissza az atomista
nézetekben. Anaximenész az időjárást is megfigyelte és beépítette tanaiba. Megfigyelte, hogy a
levegőben felhők keletkeznek, a felhőkből majd eső esik; és a levegő ritkulása szerinte
villámlást, az pedig tüzet eredményezett. A tapasztalati ismeretek és elméleti megfontolások
Anaximenész esetében fontosabb szerepet játszanak, mint elődeinél. A levegő sűrűsödését és a
ritkulását egy egyszerű példával is magyarázta: ha az ember beszívja a levegőt, akkor hideg,
amikor kifújja, akkor pedig meleg, ezt érezzük az ajkunk elé tett kezünkön [B 1.]. Szerinte ez
egyértelműen igazolta nézetét.
Az emberi lelket is a levegővel hozta kapcsolatba. Hasonlóságot és összefüggést vélt
felfedezni a kozmosz és a levegő, valamint a test és a lélek közt. A kozmoszt úgyanúgy áthatja
Forrás: http://www.doksi.hu

és összetartja a levegő, mint az emberi testet a lélek [B 2.]. Sőt, az istenek is a levegőből
születtek és a levegő nem más, mint egy istenség, egy mindent átható, átfogó világlégek maga
(egy fennmaradt töredék egyenesen ki is mond például olyat, hogy „az ember teljes egészében
levegő”. [A 22]). Ez a nézete erősen hasonló Thalész egyik gondolatával, akitől a következő
testimónium maradt fenn: „…a lélek el van vegyülve az egész mindenségben…” [Thalész, A
22.].
Anaximenésznek tulajdonítanak számos felismerést is:
- Először ő szerkesztett napórát, amellyel képes volt a mérni az árnyékok aránya alapján a
napok hosszúságát [A 14a].
- Neki tulajdonítják azt is, hogy felismerte, hogy a Hold a Naptól kapja a fényét, és ha ez nem
teljesülhet (takarásban van), akkor következik be a holdfogyatkozás [A 16.]. Megjegyzendő,
hogy ezt a gondolatot már Thalésznél is megtalálhattuk [Thalész, A 17b].
- Érdekes elmélete a következő: a csillagok tűzből állnak, viszont körülöttük van néhány a
Földhöz hasonló test, amelyeket nem láthatunk [A 14.]. (Utóbbit elképzelni sem igazán
tudom, honnan és miből feltételezhette, hiszen a legközelebbi csillag a Földtől négy
fényévnyire található, és csillagok mellett bolygókat ma is csak alig-alig ismerünk –
többnyire a csillag pályáról történő „kilengéseiből” feltételezik létezésüket.)
Sajnos mindössze ennyi, ami ránk hagyományozódott Anaximenész tanaiból. Viszont tudjuk,
hogy – Anaximenészhez mérten – óvatos, kimért elmélete nagyonis komoly befolyást gyakorolt
a későbbi gondolgodók elméleteire.
Forrás: http://www.doksi.hu

Felhasznált irodalom:
- Hársing László: A filozófiai gondolkodás – Thalésztől Gadamerig (Bíbor Kiadó – Miskolc, 2000)
- Peter Kunzmann – Franz-Peter Burkland – Franz Wiedmann: Atlasz Filozófia (Athenaeum Kiadó -
1999, 3. kiadás)
- Filozófiai felvételi (a fragmentumok és testimóniumok idézetei, azonosító kódjaikkal együtt
közvetlenül innen kerültek felhasználásra -
http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/1het/filozofia )
- Ernan McMullin: A természettudomány céljai ( http://nyitottegyetem.phil-
inst.hu/tudfil/ktar/forr_ed/mcmull.htm )
- Dr. Málnási Bartók György: A görög filozófia története (Mikes International – Hága, Hollandia, 2002.
– http://www.federatio.org/mikes_bibl.html )
- Betegh Gábor: Antik kozmológiák (http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/filtort/betegh/ )

A történelmi korszak és a kozmogóniai, teogóniai források megértéséhez:

- Homérosz: Odüsszeia ( http://www.mek.iif.hu )
- Homérosz: Iliász ( http://www.mek.iif.hu )