Forrás: http://www.doksi.

hu

A KARTEZIANIZMUS

Főszöveg: René Descartes: Értekezés a módszerről (Szemere Samu fordítását átdolgozta,

a kötetet szerkesztette és a jegyzeteket összeállította: Boros Gábor). Bp., IKON KIADÓ,

1992.

Tartalom: 1. A mű keletkezéstörténete

2. A gondolkodás elvei

3. A bizonyosságkeresés szigorúsága

4. Az empirizmus kritikája

5. A cogito ergo sum tétel értelmezése

Forrás: http://www.doksi.hu

1. A mű keletkezéstörténete

Az Értekezés a módszerről a filozófiatörténet több szempontból is sajátos írása.

Egyrészt azért, mert Descartes nem az Értekezést tartotta főművének (levelei is erről

tanúskodnak i), másrészt az 1637-ben megjelent művét hosszú vajúdás előzte meg.

A fentebb említett okok miatt a látszólag egymáshoz lazán kapcsolódó fejezeteket

egy, a mélyben meghúzódó rendezőelv tartja össze: az analízisnek nevezett „bizonyítási

elv”. Descartes az egyetemes tudomány módszerét vélte ebben magtalálni már az 1628-

ban íródott Szabályok az értelem vezetésére című, befejezetlen írásában is. Bár ezen írása

csonka, mégis műve tartalmazza többek között a módszertani szabályok első

megfogalmazását, a metafizikai alaptételeit és ismeretelméletét.

Az Értekezés keletkezéstörténete szempontjából jelentősek azok a

természettudományos írásai, melyek 1636-37-ben keletkeztek (Dioptrika, Égi jelenségek

és Geometria), hiszen ezen tanulmányait illeszti be az Értekezésbe. Így válik világossá

egyszerre Descartes célja és a mű felépítése: „...művem címe Értekezés (Discours) a

módszerről...Ez arra utal, hogy célom nem a módszer tanítása, hanem kizárólag az, hogy

beszéljek róla. Mivel...a módszer nem annyira valamiféle elmélet, hanem inkább

gyakorlat.Azok a tanulmányok pedig, amelyek az Értekezést követik e módszer alapján

végzett kísérleteknek nevezem...” ii

1. A gondolkodás elvei
Forrás: http://www.doksi.hu

Descartes gondolkodásának alapja már az első részben megjelenik. A „józan ész”

fogalma ugyanis módszerének fundamentuma, amennyiben a helyes ítélés képességét

foglalja magában vagy ahogyan maga fogalmaz: „az a képesség, amelynél fogva helyesen

ítélünk és az igazat megkülönböztetjük a hamistól.” iii

Descartes célja egy olyan egyetemes módszert találni, amely a „józan észnek”

megfelelve alkalmas lehet valóban megbízható ismeretek megszerzésére. Sorra veszi a

tudományokat, s arra a következtetésre jut, hogy bizonyosságuk hiánya miatt

alkalmatlanok egy szilárd módszer megalapozására. Descartes bár számos kapaszkodót

talált módszerének kidolgozásához a logikában, a geometriában és algebrában,

ugyanakkor e tudományok hiányosságai mégis arra késztették, hogy egy új módszert

keressen.

Gondolkodásának (módszerének) elvei a következők: az első – talán laegfontosabb

– elve a kétely, mely szerint semmit sem szabad igaznak elfogadni mindaddig, amíg azt

kétségbe lehet vonni. Ez egyrészt kapcsolódik a „józan ész” fogalmához, másrészt pedig

elvi kiindulópontját adja empírizmuskritikájának, hiszen az érzékek éppen a helyes

ítélőképességet veszélyeztetik.

A második elvében a analízis szabályát fogalmazza meg, amely által szigorúan a

korábban ismert bizonyos ismeretekből lehet újabb vagy más ismereteket levezetni.

A harmadik leve kiegészíti, részben a második elvet: a szintézis szabálya ugyanis a

későbbi ismeretek felől halad a korábbiak felé, melynek során definíciókat, axiómákat és

teorémákat alkalmaz. Tehát Descartes módszerében ötvöződik az analízis és szintézis –

melyekre módszertani lépésekként tekint -, mégpedig úgy, hogy a bonyolult, homályos,

nem evidens tételeket visszavezetjük egyszerűbbekre, majd ezekből próbáljuk megismerni

szigorúan következetes módon az összetett, bonyolult tételeket.

Forrás: http://www.doksi.hu

Az utolsó elv szerint teljes áttekintésre kell törekedni, nem utolsó sorban a

bizonyosság alapkövetelménye miatt. Ezen szabály megfogalmazását két körülmény is

indokolhatja: egyfelől az, hogy Descartes egyetemes módszert akart kidolgozni, másfelől

a rendszeralkotás igénye jelenik meg, amit meg is indokol. iv

2. A bizonyosságkeresés szigorúsága

Miért kardinális jelntőségű Descartes szemében a bizonyosság keresése és

megtalálása? Az Értekezés belső logikájából megtudható, hogy mind módszere mind

pedig ideiglenes erkölcstana erre épül, hiszen a bizonyosság képes csak arra, hogy

megszabadítsa az embert a dolgokban levő tévedésektől és előítéletektől. (többek között a

filozófiát és más tudományokat is azért bírálja, mert nem képesek bizonyosságot adni)

Descartes bizonyosságkeresése összekapcsolódik a szkepticizmus bírálatával - az

önmagáért való kételkedéssel – és annak kimondásával, hogy az általa választott módszer

nem a szkepszis szülötte. A bizonyosságkeresés célját és a módszertani alapelvekkel való

kapcsolatát egy hasonlattal teszi érthetőbbé: „...minden szándékom csak a bizonyosságra

irányult, hogy eltakarítva a laza földet és homokot, sziklára vagy agyagföldre

bukkanjak.” v

A bizonyosság kifejezés jelentéstartalma Descartesnél összetett. A

bizonyosságkeresés egy sajátos mentális technikát igényel: a kételyt. A kétely segítségével

juthatunk el a dolog valódi igazságához, amely mentes az előítélettől, érzelmektől,

tévedéstől (Descartes szerint minden dologról csak egy igazság van).

A bizonyosságnak (evidencia) több szintje van: a morális bizonyosság és az

abszolút rendíthetetlen alapot képező „metafizikai bizonyosság”. Míg az első csak

erkölcseink szabályozására elég, hiszen kételkedhetünk benne, addig az utóbbi pedig Isten
Forrás: http://www.doksi.hu

létezésén alapul és ezért abszolút. Az Értekezésben a bizonyosság fogalma kapcsán a

„világosan és elkülönítetten” kifejezést használja Descartes, ami nem más mint az

önmagában megmutatkozó dolog.

A bizonyosság fogalma után azt kell értelmeznünk, hogy milyen fajta szigorúságra

kell törekedni? Descartes többsször hangot ad annak, hogy egy-egy tétel igazságát csakis

szigorúan betartott módszerteni elvek (pl. analízis vagy csak azt fogadjuk el emi

evidencia) mentén lehet megtalálni. Amódszer így mindig konkrét eset függvénye, nintsen

csupán elméleti tézis (maga is több tudományágra alkalmazta módszerét). Ebben az

értelemben tehát a módszertani szigorúság egy alapelv, melyet minden esetben alkalmazni

kell.

3. az empírizmus kritikája

Descartes szerint érzékeink csak zavaros, bizonytalan ismereteket nyújtanak. Ezen

véleményét egyrészt antológiai istenérve, másrészt a test és lélek dualista felfogása

alapozza meg, bár mindkettő szorosan rendszert alkot , kapcsolódik egymáshoz az

Értekezésben.

Descartes istenbizonyítékai a metafizikában használt reductio ad absurdum

(ellentmondásra való visszavezetés) módszertani fogásán alapulnak. Lényege, hogy

feltesszük a bizonyítani kívánt tétel ellentetjét s megpróbáljuk kimutatni, hogy ez

ellentmondáshoz vezet (ezen alapul a Cogito ergo sum télele is). A kiindulópont is már az

empírizmussal való szembenállást hangsúlyozza: „...mivel érzékeink némelykor

megcsalnak bennünket, fel akartam tenni, hogy semmi sem olyan, amilyennek érzékeink

mutatják.” vi Innen jut el aztán Descartes a „Cogito, ergo sum” tételéhez- amelyet

következő fejezetünkben vizsgálunk-, majd Isten létezéséhez.

Forrás: http://www.doksi.hu

Descartes felteszi a kérdést: honnan származhat egy tökéletesebb lény gondolata,

ha nem az ember kevésbé tökéletes bensőjéből? Csak Isten helyezhette ezt az emberbe,

mint „velünkszületett eszmét” (ideae innatae), ezért Istennek is léteznie kell. Így lesz

Descartesnál Isten eszméje létezésének bizonyítéka is, hiszen,...az idea olyképpen foglalja

magába a létezést, mint ahogyan a háromszög képzete magába foglalja azt, hogy három

szöge egyenlő két derékszöggel” vii

Az istenbizonyítékát több módon próbálja alátámasztani Descartes. Egyfelől a fenti

hasonlattal és a levezetés módszerével a geometriai bizonyítások evidenciájára emlei,

másfelől az értelem kizárólagosságára hivatkozik. Ez utóbbit ugyanakkor összeköti az

empíria bírálatával. Véleménye szerint akik elméjüket nem használják, sohasem lesznek

képesek az érzékelhető valóságon felülemelkedni, így Istent sem ismerhetik meg. Elveti

azon skolasztikus tanítást is, mely szerint minden az érzékeken keresztül kerül az

értelembe. Descartes azonban kettéválasztja a megismerést: míg az érzéki dolgok

felfogására szolgáló érzéki tapasztalás, képzelet az állatokkal rokonítja az ember, addig az

„eszes lélek”, az értelmi gondolkodás éppen az ember sajátja. Az értelmet tehát abszolút

rangra emeli, amikor azt mondja, hogy „. látás érzéke éppannyira biztosít bennünket

tárgyainak igazságáról, mint a szaglásé vagy hallásé; ellenben sem képzeletünk, sem

érzékeink nem tudnának bennünket bármiről is bebiztosítani, ha nem jönne segítségünkre

az értelmünk” viii

Az empírizmustól való éles elrugaszkodást azonban jól jelzi a test és lélek éles

elválasztása egymástól. Descartesnál három igazi valóság létezik: Isten, a lélek és a test. az

utóbbi kettő Isten által teremtett szubsztancia. A lélek lényegi tulajdonsága a gondolkodás,

a testé pedig a térbeli kiterjedés. a testek csakannyiban különböznek, amennyiben más

geometriai és mechanikai tulajdonságokkal jellemezhetőek, így az emberi test is alig tér el

az állatok vagy növények testétől. Ezzel szemben az „eszes lélek2 olyan önálló
Forrás: http://www.doksi.hu

szubsztancia, amelyet Isten csak az embernek adott meg. Descartes ugyanakkor –

tompítandó az éles szétválasztást - bizonyos kapcsolatot próbál meg teremteni test és lélek

között, amikor a tobozmirigyet tartva a lélek helyének, az „életszellemeket” teszi meg a

test és lélek közvetítő kapcsának.

4. A cogito ergo sum tétel értelemzése

Descartes számára a cél, hogy egész tudásunkat végső alapelvekből vezessük le.

Módszere a kételkedés, mely szerint el kell vetni mindent, amiben a legkisebb mértékben

is kételkedni lehet. Egy olyan szilárd talaj kell tehát, amely kétségbevonhatatlan, s ezt

találja meg Descartes a „Gondolkodom, tehát vagyok” tételében: a helyes módszer szerint

ugyanis mindenben kételkednek kell, azonban a kételkedés közben gondolkodom is,

hiszen a kételkedés gondolkodás.

E tétel értelemzése körül számos vita zajlott és zajlik ma is. A cogito, ergo sum

Descartesnál egy olyan végső alap, amelynek igazságához nem férhet kétség, hiszen nincs

felette más tétel. A tételben a gondolkodás és a létezés szoros egységet alkot, maga

Descartes is megfogalmazza ezt: „Észrevettem, hogy ebben a tételben: gondolkodom,

tehát vagyok, csak egy dolog az, ami meggyőz e tétel igazságáról, tudniillik az, hogy

nagyon világosan balátom: ahhoz, hogy gondolkodjunk, léteznünk kell” ix A descartes-i

érvelés megértéséhez visz közelebb annak felelevenítése, hogy test és lélek élesen

különválik, márpedig Descartes az „eszes lelket” tartja az ember fő tulajdonságának.

Ennek több következménye is lesz. Elsőként az, hogy tételében a „gondolkodom”

képes egymagában megállni, hiszen a testtől elválva önálló lesz. Másrészt – adódóan a

fentiből – Descartes így már könnyen felismerheti, hogy „olyan szubsztancia vagyok,

amelynek egyész lényege vagy természete nem egyéb, mint gondolkodás...” x

Forrás: http://www.doksi.hu

A „cogito, ergo sum” ugyanakkor egy metafizikai bizonyosságot is hordoz,

amelyre csak a gondolkodás képes. Feltehetnénk ugyanis a kérdést: nem ad-e ilyen

feltétlen bizonyosságot például az, hogy „látok, tehát vagyok” kijelentés?

Descartes szerint nem, hiszen az érzékelés nem képes metafizikai bizonyosságra,

sőt gyakran magcsalhat bennünket (pl álom).

A cogito-érv egy szillogizmusra is emlékeztet, hiszen az „ergo” szó egyfajta

következtetésre utal. Descartes azonban ezt cáfolja: nem tagadja ugyanis, hogy a tétel

megértéséhez bizonyos ismeretekkel rendelkeznünk kell (pl. mi a létezés, mi a

gondolkodás). Az előzetes ismeret pedig azt biztosítja, hogy nem kell felvennie

premisszaként azt, hogy mindaz ami gondolkodik, van.

Forrás: http://www.doksi.hu

IDÉZETEK JEGYZÉKE

i
René Descartes: Értekezés a módszerről. Bp., IKON KIADÓ, 1992. 10. oldal
ii
i.m.: 9. oldal
iii
i.m.: 15. oldal
iv
Az Értekezés második részében egy hasonlattal próbál érvelni egy önálló rendszer

gondolata mellett. Mint írja: „...a több darabból összetett és különböző mesterek által

készített művek gyakran nem olyan tökéletesek, mint az olyanok, amelyeken egyetlen egy

ember dolgozott” I.m.: 24. oldal

v
i.m.: 40. oldal
vi
i.m.: 42. oldal
vii
i.m.: 47. oldal
viii
i.m.. 49. oldal
ix
i.m.. 43. oldal
x
i.m.:43. oldal