Forrás: http://www.doksi.

hu

A szubjektum megjelenése az értelmiség fogalmának kifejtése

közben

Az emberiség történelmének kezdetétől egészen napjainkig léteztek, léteznek és mindig

létezni fognak kiemelkedő szellemi képességű egyének. Az értelmiség fogalma mégis
viszonylag új keletű, szociológiai megjelölésként csak a XIX.-ik század második felében
vált használatossá. Az értelmiségnek nincs egyértelmű meghatározása, számos,
egymásnak ellentmondó értelmiségelmélet létezik. Jan Szczepan
’sky megkísérelte
ezeket a t eóriákat meghatározott közös jellemzők alapján tipologizálni. Elméleti
álláspontja világosan rajzolódik ki Az értelmiség funkciói a modern társadalmakban című
tanulmányában.

Hogy kit nevezünk értelmiségnek, azt az adott kor társadalmi viszonyai döntik el. Az
őskor kezdeti szakaszában a primitív kőszerszámok és a gyűjtögető életmód nem tette
lehetővé jelentős termékfelesleg felhalmozását, s ily módon nem is alakulhattak ki olyan
rétegek, amelyek a szellemi termelés specialistáiként csak az ideológiák magyarázatával
tölthették volna az idejüket.

A neolit forradalmat követően kezdetét vette a munkafolyamatok differenciálódása. Már

kevés volt a gyűjtögetés és a vadászat, meg kellett figyelni hogyan szaporodnak az
állatok, és a n övények termesztése is módszeres megfigyelésre kötelezte az embert. A
földműveléssel együtt meghonosodott új kultúrák A.Neuburger kimutatása szerint
„matematikai és mechanikai fogalmak kialakításához vezettek”.

Kr.e. 6000-3000-ig a Nílus és a Gangesz közötti félsivatagos övezetben zajlott a második

neolit forradalom, az úgynevezett „városforradalom” mely a fizikai és szellemi munka
elkülönüléséhez vezetett.

Az ókorhoz közeledve egyre inkább szükségessé vált az írás, számítások és mértékek

ismerete. Ettől a kortól kezdve merült fel igazán igény arra, hogy egyes emberek az élet
különböző területein az átlagosnál jóval nagyobb tudást és tapasztalatot halmozzanak fel.
Forrás: http://www.doksi.hu

Az ókori kelet története e téma szempontjából különösen fontos. Ebben a térségben

találkozhatunk az államiság első történelmi alakzataival, kincstárral, központi
ügyintézéssel. Mindezzel összefüggésben előrehalad olyan réteg, sőt rétegek
színrelépése, amelyek elsődleges, később kizárólagos feladata a jelek és szimbólumok
értelmezése, továbbadása.

A sumér birodalomból származó régészeti leletek között agyagtáblákra vésett

templomtervek találhatóak. Egyes feliratok tanulmánya szerint a sumérok úgy vélték: „az
efféle tervrajzokat maguk az istenek alkotják, és álmukban adják a halandók tudomására.
Az igazi építészek azonban maguk a papok voltak.”

A feliraton található állítás nem meglepő, hiszen még több ezer év távlatából is
felfoghatatlannak tűnik, hogyan voltak képesek a rendelkezésre álló csekély számú
segédeszközzel ilyen mérnöki pontossággal és specialitással

tervezni és építeni.

A sumér kultúránál még megdöbbentőbb és titokzatosabb az egyiptomi birodalom

története. A piramisépítések nemcsak mérnöki tökéletességet tükröznek, de világosan
mutatják, hogy e kor tudósai pontos csillagászati ismeretekkel rendelkeztek. Ezen kívül
Egyiptomban fontos szerepet töltöttek be a papok és a hivatalnokok is. Mai
gondolkodással mindenkép az értelmiségiek közé sorolnánk őket. Hogy miért csak mai
gondolkodással? Mert hiába gazdag a sumér, az óegyiptomi, a kínai, és különösen a
görög-római társadalmak története széles látókörű írástudókban, jeles alkotókban, őket a
saját korukban nem tekintették értelmiségeknek: költők, filozófusok, papok, írnokok
voltak nem pedig „entellektüelek”.

A kínai irodalmat tanulmányozva érdekes paradoxont vehettünk észre: Lao-ce

arisztokratikusan kifinomult stílusú dialektikai fordulatokban gazdag írásában nem a
tudás, hanem a tudatlanság glorifikálódik: „A régi időkben azok, akik tudták hogyan kell
gyakorolni a taot, nem arra törekedtek, hogy felvilágosítsák a népet, hanem arra hogy
(ismét) ostobává tegyék. A népet akkor nehéz kormányozni, ha sokat ”tud.
Az ilyen
jellegű kormányzási elv visszafogta az értelmiség rétegének gyarapodását.
Forrás: http://www.doksi.hu

Az értelmiség történelmének tárgyalása során elkerülhetetlen az ókori görög poliszok

említése. Az ókori Hellász poliszai a kultúra, művészet és tudomány bölcsői. A témához
kapcsolva a görög történelemből a filozófiai iskolákat emelném ki és fejteném ki
részletesebben. Ezek közül az egyik leghíresebb a milétoszi iskola volt, melynek kiváló
tagja Thalész (Kr.e. 624-547). Thalész nevéhez nem csak tétele fűződik, ő terjesztette el a
geometriát Görögországban, egyetlen bot és annak árnyéka segítségével képes volt
meghatározni a piramis magasságát, valamint megjósolta a Kr.e. 585 május 28-i
napfogyatkozást. Milétoszt a perzsák Kr.e. 494-ben lerombolják, a szellemi élet új
központja Epheszosz lett. Itt tevékenykedett többek között Herakleitosz (Kr.e. 530-470)
is, pante rhei elmélet megalkotója, kinek szállóigéjévé vált mondatát máig gyakran
idézzük:

„Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba!”

Kr.e. V-ik században jelent meg az a tomista filozófia, ennek egyik jeles képviselője
Anaxagoros (Kr.e. 500-428). Bár az ő neve kevésbé ismert a laikusok számára, mint a
Thalész, ő is hasonlóan zseniális elme volt: ő magyarázta először helyesen a nap-és a
holdfogyatkozások okát.

Szintén ennek a filozófiai irányzatnak volt jeles képviselője Demokritosz

(Kr.e. 460-370). Felfedezte, hogy a kúp é s a gúla térfogata egyharmada az ugyanolyan

alapú magasságú henger, illetve hasáb térfogatának, valamint az ő nevéhez fűződik a
mechanikus materializmus elméletének megalkotása is.

Szokratész alakja nem csak filozófiatörténeti oldalról fontos, elengedhetetlen, hogy

épp az ő nevét ne említsem meg egy, az értelmiség történetét tárgyaló fogalmazásban.
Szokratész kiinduló módszere az irónia, a nem tudás tettetése volt. Módszere a
dialektikus és induktív
„Kérdve kifejtő módszer”. Ellenfelei el akarták űzni
istengyalázás és az ifjúság félrevezetésének vádjával. Életével és halálával is példát
mutatott. Elfogadta az ítéletet, nem volt hajlandó menekülni. Egyik legkiválóbb
tanítványa Platón (Kr.e. 427-347) írt nagyszerű művet Szokratész védőbeszéde címmel.
Forrás: http://www.doksi.hu

A görög városállamok még rengeteg kitűnő filozófust adtak a világtörténelemnek, mint

például Szolon, Arisztotelész és még sorolhatnám a kitűnő matematikusokat, írókat,
költőket. A felsorolás teljessége nélkül is egy dolog biztos: ezek az emberek
mindenképpen az értelmiségekhez tartoznak.

A középkorhoz közeledve az értelmiségi rétegek helyzetét a katolikus egyház létrejötte

nehezebbé tette. A tudás, mint eretnekség jelent meg nem egy esetben. A helyzet csak
romlott a r eformáció megjelenésével. Máglyás kivégzések, kínvallatások és az index,
vagyis a tiltott könyvek jegyzéke jellemezték a korszakot. Szinte minden megjelent
könyvet betiltottak, nagyszerű tudósokat ítéltek el és nemritkán ki is végezték őket.
Giordano Burnót 1600-ban panteisztikus világszemlélete miatt máglyán megégették.

Galileó Galilei (1564-1642) szintén a középkor zseniális alakja. Felfedezését

természetesen eretnekségnek nyilvánították, de a k atolikus egyház –kissé ugyan
megkésve- 1992-ben beismerte tévedését (II. János Pál pápa) „Eppur si muove”-és mégis
mozog…

Az egyház visszafogó szerepét ellensúlyozta az, hogy a középkorban szinte a világ

minden országában alapítottak egyetemeket, melyek hozzájárultak a t udás magas fokú
terjesztéséhez, és ez által az értelmiségi rétegek gyarapodásához. Magyarország első
egyetemét 1367-ben alapították Pécsett.

Az értelmiség önálló rétegként való önmeghatározása először Poroszországban jelent

meg. Még láthatóbban rajzolódik ki ez a tendencia Oroszországban, valamint azokban a
kelet-európai országokban, ahol a p olgári forradalmak megkésettsége gyarmati
elnyomással párosult. A gazdasági és politikai fejlődés sűrűsödő ellentmondásai és a
nyugat-európai országok távlatokat nyitó szellemi és társadalmi fejlődése magyarázza
ezekben az országokban a rendekből kiváló értelmiségi társaságok és csoportosulások
szerveződését. A despotikus rendszerek elfojtották és üldözték ezeket a m ozgalmakat.
Sokan illegalittásba szorultak, titkos társaságokban folytatták munkájukat. E folyamatok
magyarázzák, hogy Oroszországban a múlt század negyvenes éveitől kezdődően az
inteligencia szó a különálló, lázadó értelmiségi csoportok jelölésére szolgált, és hogy
Forrás: http://www.doksi.hu

Lengyelországban és Magyarországon e t artalmak a n emzeti küldetés tudatával

színeződtek át.

Az értelmiség elkülönültségét, önállóságát hirdető eszmeáramlatok a nyugat- -európai

országokban a századfordulón válna a társadalom szellemi életének fontos jellemzőjévé.
Az Októberi Forradalmat követően a kérdés még hangsúlyosabbá válik: az értelmiség
szociológiai jellemzőinek és társadalmi szerepének megítélése az ideológiai konfrontáció,
a társadalmi hegemóniáért folytatott harc fontos tényezője.

Az értelmiség szakmai összetétele függ attól, hogy az adott termelési és politikai

szerkezet hatékony működése milyen értelmiségi funkciókat állít előtérbe. Vagy más
szóval: az uralkodó osztály hegemóniájának érvényre juttatása milyen értelmiségi
hivatalcsoportok kifejlesztését vagy megerősítését feltételezi.

Független attól, hogy az adott korban írnokoknak, papoknak, költőknek,

filozófusoknak vagy államférfiaknak nevezték őket, egy dolog biztos az értelmiség
különböző csoportjai minden korban hozzájárultak a haladáshoz, történelmük pozitív
irányban való előremozdításához.