Pölcz Ádám

A titkos út

A bibliai József, Jákob fia úgy menekül meg a fáraó börtönéből, hogy megfejti az uralkodó
álmait. A kétféle álomban tehenek és búzakalászok szerepelnek: hét kövér tehén és hét
sovány, hét telt kalász és hét csenevész. A vége mindkét látomásnak ugyanaz: a csenevészek
és a soványak fölfalják a telteket és a kövéreket. A fáraó udvari emberei tanácstalanok, József
azonban – az Úrtól kapott tehetségével – föloldja az értetlenséget: az álmok üzenete, hogy
Egyiptomra hét bő és hét szűk esztendő vár. József tanácsot is ad az uralkodónak: a hét bő
esztendő alatt rakjanak félre annyi élelmiszert, amennyit csak lehet, hogy a hét szűk esztendőt
átvészelje az ország. A talány megfejtéséért és hasznos tanácsáért a fáraó kiszabadítja Józsefet
a börtönből, és az ország második emberévé teszi.
A tehetség, a megfejthetetlennek tűnő talány megoldása József történetében elnyerte méltó
jutalmát. A bibliai történet szerint a megfejtés valamilyen isteni sugallat, talentum
eredményeként született meg, hiszen az álmokat egyetlen okos ember, még maga a fáraó sem
tudta mire vélni, ugyanis nem volt a kezében a megoldás kulcsa. A szavak jelentését értette
mindenki, ám az üzenet értelmével nem tudtak megbirkózni. A probléma végül eljutott ahhoz
az emberhez, aki képes volt megfejteni a homályos értelmű álmokat. Ő ismerte a megfejtés
„titkos útját”.
Hasonló történeteket, találós meséket a magyar és más népek meséi között is találunk: a
leányról, aki virágnyelven adja szeretője tudtára a találkozás időpontját (Várj, virág, várj…); a
királykisasszonyról, aki ahhoz megy férjhez, aki olyan talányt tud mondani, amit ő nem tud
megfejteni (A talányfejtő királykisasszony); vagy említhetjük az ún. rabszabadító meséket,
amelyekben a talány megfejtése (vagy éppen ellenkezőleg: a megfejthetetlen talány föladása)
a szabadulás kulcsa. A probléma minden esetben ugyanaz: a mögöttes szójelentések
megfejtése vagy meg nem fejtése, azaz a gondolatrejtés és/vagy annak föloldása. A homályos
értelem nyelvi alapja többféle lehet:
a. hasonlóságon alapuló jelentésátvitel (vagyis metafora, mint József történetében),
amelyből azonban hiányzik a hasonlítás alapja, az ún. tertium comparationis, amely a
kulcs a metafora föloldásához;
b. olyan nyelvi eszközök választása, amelyekhez nem tapad részletező jelentés; ilyenek a
névmások: „Hallod-e te, azt üzente az, tudod már, ki! Mi a neve annak, tudod már,
minek! Mondd meg azt annak, tudod már, kinek!” (A kiskutya neve: Félsz);
c. az előzmények, a háttérismeret hiánya miatti értetlenség: „Egy csepptől meghal egy, /
Egytől kettő, / Kettőtől tizenkettő. / Mi az?” (A talányfejtő királykisasszony);
A megfejtések a hallgatónak/olvasónak egy idő után világossá válnak, mert akár maga a
kulcsszereplő (a „kódfejtő”), akár az elbeszélő föloldja a feszültséget, a talány megfejtésében
érintett szereplők azonban nem minden esetben tudják megfejteni a rejtvényt.
A talányok (rejtvények) célja tehát a gondolatrejtés (kódolás), a másik fél próbára tétele
elgondolkodtatással. Az embereket a másiknak feladott rejtvények régen foglalkoztatják, s ezt
maguk a népmesék (sőt a Biblia is) bizonyítják. A szövegtan a talányt az egyik legegyszerűbb
szövegformaként tartja számon: csupán egy fontos mozzanatot hordoz magában (pl. a
hasonlóság alapját, a nem részletezett nyelvi jelentést, vagy a háttérismereteket), amely nem
maradhat föloldatlanul. Hétköznapi példái a kérdés-felelet szerkezetű találós kérdések (pl.
Csíkos, és balra indexel. Mi az? – Aquafresh megelőzi a fogszuvasodást), de a talány akár
irodalmi alkotásokban is megjelenhet:

„Nem jár erre senki, senki,

csak talán a Nem-tudom-ki,
az is akkor, hogyha kell,
 kézenfogva Senkivel.”
(Nemes Nagy Ágnes: A titkos út)

„Disznó, de akin jáspis a csülök,

fábul faragott istenen ülök,
hejh, bársony gyász, a tejen tünj elő!
meghalok s mázsás szakállam kinő.”
(József Attila: Medáliák)

Utóbbi már annyira rejtélyes, olyan sok jelentésátvitelt tartalmaz, hogy lehetetlen
megállapítani az azonosítás alapját: a vers feszültségét éppen az adja, hogy nem tudjuk, mit
jelent pl. a jáspis a csülök szószerkezet. A jelentéshez vezető út itt már annyira „titkos”, hogy
legfeljebb sötétben tapogatózhatunk.
Retorikai szemszögből nézve a talány – más néven rejtvény vagy enigma – stíluseszköz,
amely érdekes kettősséget mutat a világosság (szintén retorikai) stíluserényével: ami ugyanis
költői/szónoki eszközként hatáskeltő, gondolkodtatásra késztető fordulat, a
nyelvhelyességben, meggyőzéskor súlyos hiba. Arisztotelész szerint „a stílus erénye a
világosság. Mert a beszéd egyfajta jel, úgyhogy ha nem tesz világossá valamit, nem tölti be
funkcióját.” Arisztotelész máshol a metaforával hozza összefüggésbe a talányt: ha valaki
csupa szokatlan jelentésátvitelből és/vagy idegenszerűségből alkotja meg a mondandóját,
akkor abból rejtvény (enigma), vagy zagyvalék (barbarizmus) lesz. Az enigmának ugyanis az
a természete, hogy miközben az ember igaz dolgokat mond, lehetetlenségeket fűz egybe. A
világosság ellentéte így lesz a homályosság, amelyet nem lehet anélkül alkalmazni, hogy el ne
veszítenénk a hallgatóság vagy az olvasóközönség jóindulatát.
A talány mint stíluseszköz a nyelvi titok egyik (szándékolt) megnyilvánulása. Nem véletlenül
adták a görög eredetű nevét (enigma) a második világháborús német kódológépnek. A talány
tulajdonképpen kód, amelyet a címzettnek meg kell fejtenie, azaz meg kell találnia a
megoldáshoz vezető „titkos utat”. A titkos út ismerője általában egy másik személy (pl. a
bibliai József), akin keresztül a legkönnyebben föloldható az enigmából eredő feszültség. A
megoldás azonban nem mindig áll rendelkezésre.
Az Alakzatlexikon így összegzi a talány lényegét: homályos, rejtett közlemény, amelynek a
megfejtése, vagyis a talány megoldása adja a stílusértékét, mely művelet gondolkodtató
feladat az olvasó/hallgató számára. Vannak olyan talányok, amelyeknek a megfejtése nem jár
sikerrel, annyira egyedi szituációhoz, illetve akár korhoz kötött a bennük foglalt, rejtjelezett
üzenet.