Mielőtt a jövő családjáról beszélnénk előbb a múltbéli családmodellt vegyük górcső

alá. Az 1900-as években két különálló világ létezett, a férfiaké és a nőké, ezek közt pedig
nagyon csekély volt az átfedés. A férfiak világában nem volt helye a nőknek, ők maradjanak
inkább otthon a gyerekkel és a család érzelmi fejlődéséért feleljen, míg a férfiak az anyagi
hátteret biztosítják. Ugyanígy a jellemzően női tulajdonságoknak sem volt helye egy férfiben,
mert az csak hátráltatja a munkában. A szerepek szigorúan ki voltak osztva, így egy férfiról
elképzelhetetlen, hogy bébicsősz lehessen, ahogy egy nőről az, hogy mérnök. Egy nőtől
elvárták, hogy a családjával teljes legyen a világa, karrierről nem is álmodhatott.
Így a nők mondhatni szolgák voltak, akik minden erejüket az otthon csinosításába,
ápolásába ölték. Teljesen ki voltak szolgáltatva a férfinek, alárendeltjeik voltak, mintsem
egyenlő társuk. De még mindig sokkal vonzóbb egy rossz házasság, mint a semmilyen, mert a
vénlányokat a társadalom kirekesztette. Szerencsére ez ma már másképp van, de száz éve még
baj volt, ha egy nő túlságosan művelt. Nemes Nagy Ágnest is negatív színben tüntették fel,
mert „túlzottan intellektuális”. Jane Eyre azért kavart olyan nagy port a megjelenésekor 170
éve, mert Janet a szerző a férfiakra jellemző tulajdonságokkal ruházott fel. A könyv mintha
egy kalandregény lenne női főszereplővel, ami egyenesen polgárpukkasztó volt.
Az 1900-as években a nagy család volt a jellemző, de a pusztító betegségek miatt
gyakori volt, hogy az egyik szülő kiesett, ilyenkor elvárták a másiktól, hogy újra házasodjon,
mivel egyedül képtelen felnevelni annyi gyereket. Így létrejöttek a vegyes családok, ami
manapság még elterjedtebb, mint valaha. Bár manapság nem a magas halálozás miatt, hanem
a válásokból adódóan alakulnak ki az ilyen családok. Az ilyen családban felnövekvő gyerek
viccesen tálálja, hogy legalább mindig dupla ajándékokat kap, hisz mindkét szülője igyekszik
lenyűgözni őt, de legbelül talán csak arra vágyik, hogy újra egy család legyenek.
Nehéz a gyereknek, mert nem tudja, hogy tekintsen a szülője új párjára, hisz neki már
van egy anyja és egy apja, akkor ki ez az új ember számára? Milyen szerepben van? Az
újonnan érkezettnek is meg kell vívnia a maga harcait, mert ahányszor a gyerekre tekint látja
a szemében azt a hiányt, amit ő nem tud betölteni. Ő csak szerelmet akart, amiért most tán egy
jóval nagyobb keresztet kell elcipelnie, mint amire képes. Arról nem is beszélve, hogy ha ez
az új társ saját gyereket is akar, akkor elkerülhetetlen, hogy azt a másik gyerek elé ne
helyezze, hisz mindenkinek a saját gyereke a legfontosabb.
Úgy gondolom, ha két hithű keresztény családot alapít, akkor azok nem fognak
elválni, mert komolyabban veszik a fogadalmukat, amit Isten színe előtt tettek, és az Isten
kegyelmében is jobban bíznak, hogy majd megsegíti őket az ínséges időkben. Mert
elkerülhetetlen, hogy bekövetkezzen ilyen is, de ők tudják, hogy a házasság nem két, hanem
három tagból áll. „Amit Isten egybekötött ember szét ne válassza.” Úgy hiszem nem történne
annyi válás, ha nagyobb hűség lenne az emberben a társa iránt, de mivel sokszor meg sem
házasodnak, mintha meg akarnák hagyni maguknak azt a kiskaput, hogy ha beüt a baj, akkor
lelépjenek, így még inkább elveszti az egész a komolyságát. Mintha csak tengetnék a
napjaikat együtt, ameddig jól esik, de az ember előbb-utóbb hibázni fog. Ha önmagunkban
vagy a társunkban bízunk, akkor bizony nagyot fogunk koppanni, de ha mindkét fél
elsősorban Istenben bízik, akkor sokkal könnyebben átvészelik a nagy viharokat is.
Mára már egyenlő felekként tekintenek a házastársak egymásra, így nem kell a
férfiaknak egyedül cipelniük azokat a terheket, amelyet korábban nekik kellett. A gyerekben
is így egy sokkal egészségesebb anya-apa modell alakul ki, ha a megszokott családokról
beszélünk. De ha két azonosnemű ember nevelne egy gyereket, akkor az egyik modell kiesne.
Két férfi gyermeke nem látná, hogy milyen egy anyamodell, ami még nagyobb hátrány, ha a
gyermek lány. Minden kisgyereknek szüksége van példaképre, akire felnéz, akire hasonlítani
akar, de ha nem talál a környezetében olyan nemű modellt, mint ő, akkor megelégszik majd
az egyik apjával?
Az 1900-as modelleket eltöröltük, a férfi többé nem érzéketlen dolgozó, míg a nő sem
csak gyengéd háztartásbeli, akinek nem lehet önálló élete a férjén kívül. De ha ezt az abszolút
helyesnek gondolt mintát képesek voltunk elhagyni, akkor nem lehet, hogy a férfi-női
családmodellen túl más is nyújthat jó alternatívát a gyereknek? – Teszik fel a kérdést a mai
kor politikailag korrekt képviselői. Vagy egyedül ez a modell garantálja a gyermek
egészséges fejlődését? –Igen. Feleljük mi konzervatívabbak, akik ragaszkodunk a Bibliában
leírtakhoz.
Mindazonáltal, én úgy gondolom nem elégséges az hogy férfiről és nőről beszéljünk
ahhoz, hogy a jó szülők ismérvéről szóljunk, hisz az ember több a neménél. Mintha
közelednének a nemek egymáshoz, a férfiak egyre nőiesebbek, a nők pedig egyre
férfiasabbak. Ha a gyerekre ráerőltetünk egy szerepet, attól biztos nem fogja magát jól érezni.
Ha nem hagyjuk sírni a fiúkat, mert sírni csak a lányok szoktak, akkor ugyanott vagyunk, ahol
száz évvel ezelőtt. Akkor figyeltek minden erejükkel arra, hogy megfelelnek-e a szerepüknek,
még az se volt baj, ha az egyik fél félrelépett, csak maradjon titokban, hogy a látszat
fennmaradjon, mert mit fognak szólni az ismerősök…
A gyermeknek nincs arra igénye, hogy két anyukája legyen. Az egyiket mindenképp