You are on page 1of 1

, ,

AlTERNATIV ENERGIAK .2 0 'O'..3./L SZ Á..M .

Eladták az üvegházhatású lüstgázokat


2002. de ember 18-án Hágában aláírták Magyarország első, az üvegházhatású gázok kereskedelmére vonatkozó
szerződését. Az AES Borsodi Energetikai Kft. értékesítette hétszázezer tonna szén-dioxid-kibocsátásának lehetöségét,
több mint 3 milló euróért. A vevő a holland kormány volt.

Az erőmű jelenleg nem képes kielégíteni gos költség a nyugat-európainak csak a A fejlesztések után az erőmű kizárólag
a 2005-től életbe lépő, szigorúbb lég- töredéke. Vagyis a piaci mechanizmusok megújuló forrásból, biomasszából állít
szennyező kibocsátási határértékekre segítségével megtalálhatók azok a mű- majd elő villamos energiát.
vonatkozó előírásokat, ezért felújításra szaki lehetőségek, legyenek azok bárhol a A holland kormány beszerzési tendere
szorul. A cég vezetése - a gazdaságossá- világon, ahol a legkevesebb költséggel két fordulóból állt. A tender első forduló-
gi szempontokat is figyelembe véve -, csökkenthető a légkör szennyezése. ja 2002 márciusában zárult, ahol a pro-
úgy döntött, hogyakorszerűsítéssel A szén-dioxid-kibocsátás csökkenté- jektben alkalmazott technológiát, a pá-
együtt tüzelőanyagot is vált, a beruhá- sén ek energetikai alapja egyfelől az, hogy Iyázót, a pályázó pénzügyi helyzetét és a
zás finanszírozásához pedig felhasznál- az erőmű a Borsodi medencéből szárrna- környezetvédelmi hatásokat vizsgálták. A
ja a Kiotó-protokollban meghatározott zö, magas kéntartalmú barnaszén he- dokumentációhoz a magyar kormány tá·
rugalmassági mechanizmusok egyikét, Iyett - a 2003 végére befejeződő felújítás mogató levelét is mellékelni kellett. Bár a
az Együttes végrehajtást (Joint Irnple- eredményeként - biornasszát, főként a kibocsátáscsökkentést a magánszférában
mentation). Ennek lényege, hogy a be- környező erdészetektől vásárolt tűzifát és működő vállalat valósítja meg, ez a
fektető, vagyis az üvegházhatású gázok erdészeti hulladékot éget el, (Vizsgálatok mennyiség a nemzeti "C02-számláról"
"vásárlója", pénzt ad egy kibocsátást folynak továbbá energiaültetvényekről kerül majd átadásra. Ezért a nemzetközi
csökkentő beruházáshoz, és ennek el· származó növényi anyagok égetéséről is. szabályrendszer előírásai szerint az ügy-
lethez nem nélkülözhető a kormányzati
hozzájárulás. A tender második fordulo-
jára a projekt részletes dokumentációját
kellett benyújtani, amely tartalmazta az
üzleti tervet, a kormányzat befogadó nyi-
latkozatát, a kibocsátáscsökkentésre vo-
natkozó részletes tanulmányt, és annak
független tanúsító szervezet által készí-
tett minősítését. A független tanúsító
szervezet e tanulmány hitelességét és kel-
lő részletességét vizsgálta.
A tanúsítással párhuzamosan a tanul-
mány a széles nyilvánosság számára is
elérhető és véleményezhető volt 30 na-
pon keresztül. Így lehetőség nyílt nem-
csak magyar, hanem a nemzetközi zöld
Itt rövidesen már csak biomasszából állítanak elő villamos energiát szervezetek véleményeinek megfogal-
mazására is. A beérkező, jogos kritikai
lenértékeként lesz jogosult az adott
ő A beruházás részeként - kihasználva az észrevétel eknek megfelelő módosítások
mennyiségű légszennyezésre üvegház- erőmű jó földrajzi elhelyezkedését - le- elkészítését szintén a független tanúsító
hatás ú gáz kibocsátására. hetőség nyílik az Északi-középhegység szervezet vizsgálta.
A rugalmassági mechanizmusok alap- erdőgazdaságaiban a tervszerű gazdál- A tender második fordulójára benyúj-
ja az, hogy - az üvegházhatás globális jel- kodással évente kitermelhető három- tott ajánlat tartalmazta a kibocsátásesők-
lege miatt - a kibocsátás csökkentése a százezer tonna tűzifa felhasználására is.) kentés tanúsított mennyiségét, valamint
világon bárhol ugyanazzal a környezeti Csökken a szennyezőanyagok kibocsátá- azok felkínált árát. A második forduló
haszonnal jár. Vagyis a kiotói megállapo- sa azért is, mert a cég korszerűsíti a be- eredményét a holland program 2002 no-
dás szerinti légszennyezés csökkentését rendezéseket. A beruházás során a kft. a vemberében publikálta.
egy országnak nem feltétlenül a saját te- meglévő nyolc kazánjából kettőt tart A szerződés aláírása után, a több rész-
rületén kell megvalósítania. A költségek meg, amelyeket fluidágyas tüzelésre letben folyósított vételár a teljes beruhá-
ugyanis nagyon eltérőek. Hollandiában (Bubbling Fluidised Bed) állít át. A társa- zási költségnek mintegy 15 százalékát fe-
például nehéz olyan korszerűsítési lehe- ság korszerűsíti továbbá a füstgáztisztító dezi. A beruházási költségre vetített má-
tőséget találni, amelynél egy tonna szén- berendezését, és felújít ja az egyik gőztur- sik 15 százalékot 2008- tóI, öt éven keresz-
dioxid-kibocsátás csökkentése 50 binát is. A vízkezelési rendszer korszerű- tül, a kibocsátáscsökkentési egységek áto
eurónál kevesebbe kerülne, míg a volt sítésévei pedig jelentősen csökken a Sajó adásakor folyósítják.
szocialista blokk országaiban ez a fajla- hősszennyezése. Kis Balázs

RNYEZETV DEL E M

You might also like