A1-A magyar magánjog fejlődéstörténete (Hármaskönyv, Corpus Iuris Hungarici, Planum Tabulare, 1848-as

forradalom, ITSZ, XIX. századi kodifikációk, magánjogi törvénytervezetek, 1959. évi IV. tv.)

A Werbőczyt megelőző magánjogról még ma is aránylag keveset ismerünk. Általánosságban az a

megállapítás tehető, hogy hazai jogunk fejlődése leginkább az angol jog fejlődéséhez hasonlít, mert az
eredeti, nemzeti alapokon fejlődött és a külföldi jog kezdetben alig hatott rá. A magyar magánjog
fejlődésében Werbőczy István hatalmas törvénykönyve az első fontos határkő.

1. Tripartitum (3 kötet: Nemesi magánjog, Nemesi perjog, Városi és jobbágyi jog és az 1514-es
paraszttörvények) és a Corpus Juiris Hungarici koráról

II. Ulászló megbízást adott Werbőczynek, hogy a magyar törvényi és szokásjogi teljes joganyagot foglalja
rendszerbe –> Werbőczy olyan jogkönyvet szerkesztett, amely a tételes joganyagot rendszeres irodalmi
feldolgozás alakjába foglalta. 1514-ben készítette el a Tripartitumot, amelyet a király szentesítő
záradékkal ugyan ellátott, de törvény alakjában való kiadása (pecséttel ellátása és szétküldése) elmaradt.
Werbőczy, hogy művét megóvja, 1517-ben azt kinyomtatta. Művét vették, olvasták és használták és a
törvényszékeken is vezérfonalként fogadták el. Méltán nevezhetjük Werbőczyt a magyar jog
"megmentőjének", a magyar jogegység fenntartójának. A nemzet, felismerve jelentőségét, tartalmát szinte
„hiszekeggyé formálta”.

A Hármaskönyv az írott szokásjog tipikus esete, a bíróságok jogforrásként használták. Főként a nemesi
magánjogot tárgyalja, a városi, jobbágyi és partikuláris jogokat, a közjog, perjog, bj alaptételeit csak főbb
vonásokban érinti. Fő jelentősége, hogy szükségtelenné tette a római és a kánonjog recepcióját. Egyes
szabályai előzményei a mai jogintézményeknek, például az ági öröklésnek és az özvegyi öröklésnek.

Corpus Iuris Hungarici: a fennálló törvényeket gyűjtötte össze és foglalta rendszerbe. Főként közjogi
törvények + magánjogi tartalmú jogforrásokat foglalt magába.1696, utolsó kötet 1948. 1866-ban
fordították le először latinról magyarra. Szokásjogi úton emelkedett jogforrási szintre.

Planum Tabulare: Mária Terézia rendelte el a hétszemélyes tábla és a Kúria döntvényanyagának

rendszeres gyűjteménybe foglalását. 1769-ben a királyi Kúria elfogadta, a királynő is helybenhagyta így a
magánjogunk jogforrásává vált.

2. A magyar magánjog 1848. évi átalakulásáról

A magyar magánjog polgári átalakulását az 1848. évi törvényhozás indította el. Ennek nyilvánvaló célja
az volt, hogy a megszűnt hűbéri és rendi jellegű intézmények helyébe a jogegyenlőségen és a szabad
tulajdonon alapuló polgári jogrendet léptesse.
A 1848. évi XV. törvénycikk ígéretet tesz a Polgári Törvénykönyv megalkotására. Az áprilisi
törvényekkel (ősiség eltörlése) a magyar törvényhozás a hűbéri rend lebontását elvégezte, az építkezéshez
azonban már nem tudott hozzáfogni. A szabadságharc bukása után idegenjogrendszer nyomult be a
magyar jogéletbe; az osztrák abszolút hatalom a magyar jogéletet az osztrák jogrendszer uralma alá
hajtotta. Ennek egyenes következménye, hogy 1852-ben nyíltparancs életbe léptette az Optk-t. Az
ABGB-nek egyedül a házassági kötelékre vonatkozó része nem lépett életbe a maga egészében. Ezt
követte 1855-ben a telekkönyvi rendelet. Az osztrák jogrendszer magyarországi bevonulásának hála a
magyar jogélet az osztrák-német-római jogtudomány hatása alá került.

3. A modern magyar magánjog kialakulásáról

Az anyaországban az Optk. oktrojált hatálya 8 évig, 1861-ig tartott. Ettől fogva kettős folyamat indult
meg: az ABGB hatályának visszaszorítása és a belőle meghagyott egyes szabályok hatályának
alkotmányos alapokra helyezése. Ezt a folyamatot az 1860. évi októberi diploma indította meg, amely az
igazságszolgáltatást visszabocsátotta a magyar alkotmányos szervek kezébe. Visszaállították a magyar
királyi Kúriát, a hétszemélyes táblát újraszervezték. A király 1861-ben összehívta az Országbírói
Értekezletet.

4. A magyar magánjog uralmának helyreállításáról

Az Országbírói Értekezlet ITSz (ideiglenes törvénykezési szabályok, a hazai bíróságoknak az átmeneti
időszakra szóló ideiglenes intézkedések) címmel kiadott munkája vetekszik a Hármaskönyv
jelentőségével: ugyan ez is félbe maradt, de a gyakorlatba átment szabályokból áll, és ez is az írott
szokásjog egyik esete. A királyi Kúria is kijelentette, hogy az ITSz rendelkezéseit addig, míg az
alkotmányos törvényhozás másként nem rendelkezik, a bíróság a törvényes eljárásban állandó
zsinórmértékül fogja használni. Az ITSz fenntartotta az anyagi telekkönyvi jogot, a telekkönyvi
rendtartást és az Optk-nak azokat a rendelkezésééit, amelyek a telekkönyvi rendelettel kapcsolatosak. Az
Országbírói Értekezlet munkájának eredménye az lett, hogy a régi magyar jogunkból egyedül a házassági
vagyonjog és az öröklési jog maradt meg, a közszerzeményi jog, az özvegyi jog és az ági öröklés
tekintetében az ITSz új rendelkezéseket vezetett be. 1961 után a változott viszonyok között az élők
közötti vagyonjogban tátongó hézagok voltak, amelyeket a bírói gyakorlatnak kellett kitöltenie. A bírói
gyakorlat sokkal szélesebb körben folyamodott a kisegítőül az Optk-hoz, semmint azt az ITSz kötelezővé
tette + szívesen fordult más külföldi jogi termékekhez is, továbbá a jogtudomány általános
megállapításaihoz.

5. A magyar magánjogi kodifikációkról

A kiegyezés (1867) utáni időszakban egymás után születnek meg azok a résztörvények, amelyek a
felmerült legfontosabb igények kielégítésére hivatottak, így:
1. 1875. évi XXXVII. tc. a Kereskedelmi Törvény (Kt.) – Apáthy István munkássága folytán főként a
német kereskedelmi törvény fordítása, amelynek köszönhetően a német jog elvei és intézményei
egyszerre nagy tömegben nyomultak be a magánjogunkba, a kötelmi jogban valóságos egyetemes joggá
vált, mivel rendelkezései a nem kereskedőkre is kiterjedtek (kötelmi jog általános szabályai, a jóhiszemű
jogszerzés védelme, vételi ügylet).
2. 1877. gyámtörvény
3. 1894. házassági törvény (polgári házasság bevezetése – ház. intézményének elvétele a kánonjogtól)
4. 1876. végrendeletek alakiságáról szóló tv.

A magyar magánjog fejlődésmenete szempontjából kiemelkedő jelentőségű a bíróságok jogfejlesztő

munkája. A bíróságok, élükön a királyi Kúriáva, nagy munkát végeztek a magánjog fejlesztése terén. A
kötelmi jog hézagait egyre fokozódó mértékben töltötték ki, gyakran úttörően önálló szabályokkal (pl:
veszélyes üzemek felelősségének kifejlesztése).

A meghozott törvények mellett a korszakot kodifikációs kísérletek is jellemzik. 1895-ben létrejött az az

állandó bizottság, amely megalkotta az Első Polgári Törvénykönyv Tervezetét (1900), amely nem volt
egységes mű sem tartalmában, sem pedig szerkezetében, de a kor legnagyobb magyar jogászai alkották
meg (Grosschmid (ház.jog), Szászy-Schwarz (öröklési jog), Imling (dologi jog), Sipőcz (egyéb cs.jog),
Thirring (köt.jog), a második, átdolgozott szöveg kidolgozásában már Szladits Károly is részt vett) és
nagy hatással volt a gyakorlatra és az elméletre is egyaránt, így bizonyos fokig önállóvá tette a magyar
polgári magánjogtudományt. Hármaskönyv sorsa ismétlődött meg: az írott formájú, de valóságos kútfői
erővel nem rendelkező jogszabály szokásjogi befogadásáról beszélhetünk.

6. Az 1928. évi Mtj-ről (Mtj=Magyarország Magánjogi Tv.könyvének Tv.javaslata)

Szászy Béla nevéhez köthető, jelentősége a Hármaskönyvhöz hasonló: ezt is elfogadta a bírói gyakorlat,
és így ez is fokozatosan írott szokásjoggá alakult át (nem egységes, nem törvényi erejű, írott szokásjog).
A hazai bírói gyakorlat mellett érezhető rajta a BGB, és a svájci ZGB erős hatása. Szerkezete is a ZGB
rendszerét követi: így pl. nincs ált. része, helyette csak 7 bevezető szakaszt raktak a kódex élére. A
jogegység megóvása, ami mindenütt a kodifikáció mellett szóló érv volt, nálunk kodifikáció-ellenes érvvé
vált. Az a nézet volt az uralkodó, hogy a trianoni békeszerződés után a más államokhoz csatolt
területekkel a magyar szokásjog egységes érvényesülése tart fenn bizonyos fokú egységet, ezért nem
szabad ezt megbontani. Így az Mjt. országgyűlési megvitatására nem kerülhetett sor, következésképpen
nem lett törvényi jogforrás, amely azonban lehetővé tette, hogy a jogfejlesztő bírói gyakorlat az
alapvetően individualista szemléletű magánjogot szociálisabbá tegye.

(Frank Ignác – elsőként különítette el az anyagi magánjogtól az eljárási jogot

Grosschmid Béni – nemzeti irányzat, kötelmi jogi munkásság
Szászy-Schwarz Gusztáv – liberális irányzat
Meszlény Artúr – szociális irányzat
Grosschmid tanítványai (szocialista polgári jog): Marton Géza – objektív, felróhatóságtól független,
tárgyi felelősség, Eörsi Gyula – a szocialista polgári jog legismertebb jogtudósa, szubjektív,
felróhatóságon alapuló felelősség)

7. Még egyszer a magyar magánjogról

A történelmi események életre hívták a háborús jogot. A háború esetére szóló kivételes
rendelkezésekről alkotott tv.-ek a minisztériumoknak jogot adtak a magánjogi viszonyoknak a háború
következtében szükségessé vált rendezésére. A magánjog megtelt közjogi kényszeralakulatokkal, a
magánjog közjogiasodott. 1931-től pedig a gazdasági világválság válságjogi intézkedések, gyorsan
változó rendeletek sorozatát hozta.

(II. vh után) Az új politikai hatalom és a fennálló jog kapcsolata alapvetően kétféle lehet:
a) kontinuitás esetén az új politikai hatalom nem zárja ki a régi jogrendszer működését;
b) a diszkontinuitás ezzel szemben mindent új alapokra helyez.

A diszkontinuitás tiszta formájában tulajdonképpen soha nem valósult meg, ugyanis még a
legradikálisabb forradalmak esetén sem tehette meg az állam, hogy az ún. régi jogot egyetlen aktussal,
teljesen megsemmisítse. Forradalmi változások esetén az új politikai hatalom a régi rend lényegét adó
alapintézmények további működését és továbbhatását azonban nem ismeri el, de teljesen nem tudja
felszámolni a korábbi rendszert. Ez történt Mo-on is 1949-ben; ennek ellenére a magánjog területén sem
beszélhetünk diszkontinuitásról, mert a jogi kultúra hagyományai és a magánjog dogmatikai értékei
tovább éltek.

A szocialista fordulat után megindult a magyar polgári társadalom új alapokra helyezése: ez

mindenekelőtt a tulajdoni rend teljes átalakításával járt. A magántulajdon szinte teljes felszámolása, a
magánjog alapintézményének, a tulajdonnak a társadalmasítása után, a teljes közjogi átalakulást követően
kezdődhetett csak el a magánjog-polgári jog kodifikációja. Ez a bíróságokra komoly nyomást helyezett,
mivel kodifikált joganyag nélkül, és elvileg a korábbi bírói gyakorlattal való teljes szakítás mellett kellett
a polgári jogi jogviszonyokat rendeznie. Ameddig a büntetőbíróságok többnyire az új rendszer kiszolgálói
voltak, a magánjogi ítélkezési gyakorlat egy sor kérdésben a háború előtti ítélkezési gyakorlatra
támaszkodott és azt a jövőre nézve is átmentette.

A kodifikáció fontosságát mutatta, hogy az 1953-ban meg is kezdődött, 56-ban megszületett a kódex első
tervezete, 57-ben az újabb tervezet, amit a kormány vitára bocsátott, majd több mint egy évszázaddal
korábban, az 1848-as magyar polgári törvényhozásnak törvényben tett ígéretét a magyar törvényhozás
1959-ben megvalósította, az országgyűlés a Polgári Törvénykönyvet az 1959. évi IV. törvényként iktatta
be. A késedelem szimbolizálja azt a társadalmi lemaradást, amely Mo.-t jellemezte a fejlett Nyugathoz
képest. 1. írott, hatályos tv.könyv!!! (családjogi törvény ekkor még külön)

Óriási érdeme, hogy valójában nem egy szocialista típusú kódexként született meg. Ennek fő oka, hogy a
Ptk. alapvetően a kisárutermelés viszonyait tükrözte. Az akkori centralizált gazdaságirányítás mellett nem
lehetett olyan ptk-t alkotni, amely az áp-ok vagyoni viszonyainak a kódexe, és egyúttal az állami
vállalatok és más gazdálkodó szervezetek egymás közötti kapcsolatainak az alapvető tv.könyve is. A
kodifikáció választás előtt állt, és az áp-t választotta. A kódex igazán szocialista típusú részei csak a
tervszerveződések voltak, a törvény alapvetően „csak” a magántulajdon szerzésében korlátozott.

A rendszerváltást követően, Magyarországon ismét a magántulajdonon alapuló piacgazdaság jött létre,

amely olyan méretű változásokat eredményezett a magánjogi viszonyok területén, hogy azok jogi
rendezése átfogó reformot igényelt, és egy új polgári törvénykönyv megalkotását tette szükségessé. A
kormány ezt felismerve 1998-ban elrendelte egy új Ptk. elkészítését, létrehozta a Polgári Jogi
Kodifikációs Főbizottságot és a Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottságot. A kodifikációs munkák
két nagyobb szakaszra különültek el : a koncepció elkészítése és a szövegtervezet kidolgozása. Sok
hercehurca után 2010-ben a kormány felállította a részben új összetételű Polgári Jogi Kodifikációs
Szerkesztőbizottságot. A bizottságok munkájának eredményeként született meg az a javaslat, amelyet az
ogy. 2013. évi V. törvényként iktatott be, és amely 2014. március 15-én lépett hatályba.