A3-A polgári jog forrásai. A polgári jogi jogviszony fogalma, alanya, tárgya, tartalma.

I. A polgári jog forrásai

Általában a jogforrásokról

A jogforrás lehet formális (amiből a jogsz. ereje és érvényessége ered) és materiális (amelyekből a jog
tartalma származik)

A magánjogban a formális jogforrásból indulunk ki, amely alatt kétfélét értünk:

a) egyfelől azt a hatalmat, amely a jogot kötelezővé teszi: belső-érvényességi jogforrás,
b) másfelől azokat a jelenségeket, amelyekben a jogszabály kifejezésre jut: külső-megismerési
jogforrás.

A) A hatalom, amely a jogszabályt keletkezteti, szintén kétféle:

a) önmagától való, azaz priori: elsődleges hatalom az Alaptörvény B) cikke szerint a néphatalom,
amely a hatalmát választott képviselői útján, valamint kivételesen közvetlenül is gyakorolja.
b) mástól származtatott, azaz szubszidiárius: pl. kormányhatalom.

B) A külső vagy megismerési jogforrás szintén kétféle:

a) általános (virtuális): pl. a törvény, önkormányzati rendelet
b) konkrét: pl. Ptk. vagy az Alaptörvény

A magánjog forrásai, amennyiben alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkoznak, csak törvények

lehetnek az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján. Ugyanakkor nem mindenfajta összefüggés az
alapjogokkal követeli meg a törvényi szintű szabályozást. Valamely alapjog tartalmának meghatározása
és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog
közvetlen és jelentős korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés esetén azonban elegendő a
származtatott jogforrás, a rendeleti szint is. Ha nem így lenne, mindent törvényben kellene szabályozni.

Jogforrás=a jogalkotói hk-rel felruházott közhatalmi szerv által megalkotott és kihirdetett jogszabály.
Tárgyi jog=írott normák, alanyi jog=egy konkrét személyt a tárgyi jog alapján megillető jogosultság.

1. Az Alaptörvény és ABH-k

Az Alaptörvény megszületése előtti hazai felfogás szerint az Alkotmány csak közvetett, indirekt forrása
volt a magánjognak. Az Alaptörvénynek azonban több olyan rendelkezése is van, amely kötelező
érvénnyel szabályozza a bírósági jogalkalmazást, és ezek a bíróságokon keresztül közvetlenül hatnak a
magánjogi jogviszonyok alanyaira is (pl. 28. cikk, N) cikk). Ezek forrásai a magánjognak.

A jogszabályok alkotmányos tartalmának megállapítása során az AB közvetlen hatást gyakorol a

magánjogi jogviszonyokra is + az Alaptörvény megnyitotta a „valóságos alkotmányjogi panaszt”, így az
AB-nak lehetősége nyílik arra, hogy az alaptörvény-ellenes konkrét bírósági döntéseket megsemmisítse.
E hatáskör által a polgári jogi anyagi- és eljárásjogi szabályok szerint eldöntött ügyet egy másik bírói
fórum, az AB egy másik jogrendszer – az Alaptörvény formális rendelkezései és értéktartalma, valamint
saját precedensjoga – alapján jogosult felülbírálni.

ABH-k: 64/1991, 48/1998, 23/1990, 22/2003

2. A magánjog virtuális és konkrét jogforrásairól

a) A magánjog alapvető és általános (virtuális) jogforrása: a törvény. A törvények közül kiemelkedő

jelentőségű konkrét jogforrás a Ptk. Az 1959-es Ptk. (1959. évi IV.) még sokáig jogforrás lesz. A hatályos
Ptk. 2014. március 15-ével lépett hatályba. Arról, hogy keletkezési idejüket tekintve, mely magánjogi
jogviszonyra kell a régi vagy az új Ptk-t alkalmazni, külön törvény rendelkezik. Ez az átmeneti és
hatályba léptető törvény is forrása a magánjognak (Ptké. 2013/177 tv.).
A kódex a polgári jogi viszonyok legalapvetőbb szabályait tartalmazza. Számos más, polgári jogi jellegű
szabályokat tartalmazó jogforrás a Ptk.-t háttérjogszabályként kezeli, vagyis a kódex ezeknek a
jogszabályoknak szubszidiárius háttér-joganyaga.

b) A Ptk. mellett számos törvény alapvető forrása a magánjognak, mint virtuális jogforrás, melyek a
magánjog egyes részterületeit a Ptk.-n kívül szabályozási körükbe vonják. Pl.:
- 2001/108. az elektronikus kereskedelemről
- 2010/104. a sajtószabadságról és a médiatartalmakról
- 2003/133. a társasházakról
- 1997/31. a gyermekvédelemről és a gyámügyi igazgatásról
- 1999/76. a szerzői jogról

c) A törvények között a magánjog jogforrásai szempontjából nagy jelentősége van a hazai törvényekkel
kihirdetett nemzetközi szerződéseknek is. Elvileg a magyar jogba átültető jogszabály rendelkezik
jogforrási jelleggel (pl. Bécsi Vételi Egy. (1980) 1987-ben kihirdetve)

d) Az elmúlt évtizedekben az európai közösségi jog hatásai a magánjogot is elérték. Rendeletalkotás, pl.
házassági ügyek, amely rendeletek uniós tagságunkkal a magyar jog részévé váltak. Irányelvekkel hozta
létre az unió pl. a fogyasztóvédelem egységesítő szabályait, az ÁSZF irányelv, melynek tartalma (fekete
és szürke lista) egy az egyben bekerült a Ptk.-ba.

e) A főhatalomtól származtatott, szubszidiárius jogszabályok közül az alábbi normák forrásai a

magánjognak:
- A kormányrendelet a törvények végrehajtása körében határoz meg általában magánjogi szabályokat. Pl.
az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm.
rendelet.
- Miniszteri rendelet is lehet – a Ptk.-val való összefüggésben – a magánjog forrása.
- Önkormányzati rendeletek is, pl. a szomszédjogok körében.

3. A szokás kútfői jellegéről

A szokás az a szabály, amelyet kötelezőnek és követésre méltónak érzünk az okból, mert jogtársaink, a
társadalom tagjai követni szoktak. A szokás alapulhat erkölcsön, valláson, illemszabályokon, a társadalmi
gyakorlaton, a tradíción stb. ezektől azonban még nem lesz joggá.

Két nézet áll egymással szemben, hogy miért kötelező a szokás, azaz hogyan és mitől válik a szokás
joggá?
a) Az egyik nézet szerint a szokásjog azon alapszik, hogy a szokást a törvényhozó elismeri. Eszerint a
szokásjog kötelező erejének alapja a törvényhozó kifejezett akarata. Ebben az összefüggésben a norma
jogi mivoltának szempontjából teljesen irreleváns az a kérdés, hogy a jogalkotó honnan vette a szabály
tartalmát.
b) A másik – helyesebb – nézet szerint a szokás joggá azáltal válik, hogy azt a jogalkalmazási gyakorlat
ítélkezése alapjává teszi.

A jelenlegi polgári jogunknak forrása a szokás, de alkalmasnak kell lennie arra, hogy „élő joggá” váljék,
azaz ítélet alapja legyen. Van, hogy a Ptk. kifejezetten utal a szokásra, amelyet a bíróságoknak
ítélkezésük alapjává kell tenni, hogy abból jog legyen. (Ptk. 6.63. § (5) bek. a szerződés tartalmává válik
minden szokás; 6:237. § (5) bek. szokásos mértékű ajándék visszakövetelésének nincs helye) Ezekben az
esetekben a bíróságnak fel kell derítenie, hogy mi a kialakult szokás a szerződések körében, mi a
szokásos mérték az ajándék körében, stb., s ennek alapján az így felderített szokást emeli joggá azáltal,
hogy ítélkezése alapjává teszi.

4. A bírói jogról
A bíróságok kizárólagosan jogalkalmazói vagy egyúttal jogalkotói tevékenysége a jogbölcseleti irodalom
egyik kedvenc kérdése.
a) Egyik nézet szerint a bíráskodás: jogalkalmazás, vagyis a bírói munka joghozkötöttsége, a „iuris
dictio” a tevékenység meghatározó mozzanata; a bíróság tehát kizárólag normát alkalmaz.
b) A másik nézet szerint a jogképződés a konkrét jogeseteket eldöntő jogalkalmazói szervek – a bíróságok
– tevékenységében megy végbe. A jogszabályt mindig a konkrét bírói döntés teszi normává.

A bírói döntések jogforrási jellegének megítélésénél abból kell kiindulni, hogy a törvényeknek és az
egyéb jogszabályoknak irányadó, meghatározó szerepük van a jogalkalmazásban. A bíróság ezekhez a
jogszabályokhoz kötve van. A döntő azonban a bíróság joghoz kötöttségének különlegessége: nem
egyszerűen arról van szó, hogy a bíróságokra is érvényesek a jogrendszer normái, hanem arról, hogy a
bíróság mondja meg, hogy mi a jog tartalma és milyen esetekben alkalmazandó az adott tartalmú jogi
norma. A bíróság tehát a jogrendszer centrumában álló az az állami szerv, amely megmondja, hogy egy
adott időben mi számít jognak és mi nem, és hogy mi az érvényes jog tartalma.

A bírói döntés alkotó munka eredménye, de ne nem jogalkotás, hiszen hiányzik belőle a normativitás.
Ahhoz, hogy a bírói ítélkezés normatív karaktert öltsön, szükséges, hogy az ítéletekben kifejeződő „jog”
következetes és állandó alkalmazást nyerjen, és általános tartalmat hordozzon. Ha tehát a bírói gyakorlat
állandósul, vagyis a bíróságok következetesen, az esetek egész sorozatában ugyanazt az általános szabályt
tekintik fennállónak, a szabály már a normativitás jegyeit mutatja fel. Az általános szabályt kialakító és
alkalmazó állandó bírói gyakorlat már jogforrási erővel bír! Ez a fajta bírói jogalkotás a bírói jogfejlesztés
körében megy végbe. Ilyen jogfejlesztő helyzetben ált. csak a felsőbíróságok vannak.

1. Polgári jogegységi határozat: Az alkotmányozó hatalom részéről a jogfejlesztő jogalkalmazás delegált

szerve: a Kúria.
Az Alaptörvény 25. cikk szerint a Kúria a legfőbb bírósági szerv, mely biztosítja a bíróságok
jogalkalmazásának egységét, és a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. A jogegységi
határozatot ki kell hirdetni a Magyar Közlönyben. Pl. 1/2008. PJE

Jogegységi eljárásnak van helye, ha

- a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi
kérdésben jogegységi határozat meghozatala, korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása
vagy hatályon kívül helyezése szükséges, és azt a Kúria elnöke, elnökhelyettese, kollégiumvezetője,
kollégiumvezető-helyettese, az ítélőtábla elnöke, illetve a legfőbb ügyész indítványozza;
- a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria másik ítélkező tanácsának elvi
bírósági határozatként közzétett határozatától vagy közzétett elvi bírósági döntéstől, és a Kúria tanácsa -
az előtte folyamatban lévő eljárás felfüggesztésével egyidejűleg - indítványozza a jogegységi eljárás
lefolytatását.

2. Kollégiumi Vélemény: Nincs mögötte mindenkire való kötelezést kimondó alaptörvényi erő, de ezeket
a bennük foglalt helyes jogi álláspont és a Kúria tekintélye iránti tisztelet miatt a bíróságok követik. Ha
nem, akkor a Kúria a felülvizsgálati eljárásban kikényszerítheti. Ezek a vélemények nem konkrét, eseti
ügyeket bírálnak el, hanem elvi tartalmú, absztrakt és általánosított megállapításaikkal segítik a
jogalkalmazás egységének érvényesülését. Pl. a Kúria 1/2012. PK véleménye a hibás teljesítésről és
jótállásról.

3. Elvi bírósági határozatok: ugyancsak a jogfejlesztő jogalkalmazás körébe esnek, mert a konkrét eseti
ügy elbírálásának elvi magját emelik ki iránymutatásul a jövőbeli jogalkalmazás számára. Megjelölése:
EBH.
pl. EBH2010.2128. sz. határozat a keresetlevél számlát pótló erejéről.

4. Bírósági Döntések Tára: A kiadvány főként az Ítélőtáblának, legtöbbször elvi iránymutatást is

tartalmazó, a táblai kollégiumi álláspontokat és véleményeket összefoglalóan bemutató anyagát
tartalmazza.
Ha ezek egységes követésre találnak az országos bírói gyakorlatban, vagyis élő joggá lesznek, akkor a
magánjog forrásaivá, kútfőivé válnak.

5. A jogügyletek „jogforrási” jellegéről

A jogról gondolkodók között vannak, akik konkrét (közvetett) jogforrásoknak mondják a felek szerződési
megállapodását is, amelyet a törvény közöttük kötelezőnek ismer el. Egyes nézetekben a jogügylet ún.
alacsonyabb rendű jogforrás, mert az a magasabbrendű normák keretei között tényleges jogként
funkcionál.

Az ún. adhéziós szerződések megjelenésével és tömegessé válásával azáltal lesz a probléma új keletű,
hogy a standardizált szerződésfajták a felek gyakorlatában állandósulnak, így előbb szokássá majd quasi
szokásjoggá válnak. Az adhéziós szerződéssel, más néven standardizált szerződésekkel kapcsolatban az a
jogforrástani probléma, hogy ezek a diktált vagy blankettaszerződésnek is nevezett szerződési feltételek a
„hivatalos jog” félretételére és annak „nemhivatalos” joggal való intézményes felváltására vezetnek. Erre
maga a jog teremti meg a legális lehetőséget azáltal, hogy diszpozitív, vagyis hézagpótló szabályokat
állapít meg, ezzel is hangsúlyozva, hogy a magánjog privátautonómia joga. Amikor azonban a diszpozitív
szabályok teljes és intézményes félretételével bonyolódnak tömegesen a jogügyletek, a jogügyleti tételek
jelennek meg szükségképpen a jogszabályok képében.

Az általános szerződési feltételek kibocsátói egészében és intézményesen félreteszik a törvényjogot,

helyébe saját „diktált jogügyleti követelményeiket” állítják, amelyek ily módon „tételezett” jogként
funkcionálnak.
A magánjogi jogviszonyokban különösen egyenlőtlen pozíciójú felek kerülnek szembe egymással.
Ezekben az egyenlőtlen pozíciójú helyzetekben pedig az erősebb által diktált szerződési feltételek
határozzák meg tömegesen a gazdasági, forgalmi élet viszonyait és szabályait. A szerződési szabadság a
gyengébbek oldalán illúzióvá válik.

A jogalkotó fogyasztóvédelmi válaszát, az állami beavatkozás módját és technikáit a jelenség

visszaszorítására, a kötelmi jog általános tana tárgyalja. A jogforrástanban azonban szükséges felhívni a
figyelmet a jelenségre, mert a jogügyletnek jogforráskénti elismerése gyökeresen átalakítja a
hagyományos jogforrástant. Ha ugyanis a jogügylet jogforrás lenne, akkor az állami jogalkotás mellett a
nem állami jogalkotást is el kellene ismernünk, vagy pedig az ügyleti felet állami szervnek kellene
minősítenünk, ami önellentmondás. A lényeg röviden az, hogy a felek jogügylete nem jogforrás.

II. Polgári jogi jogviszony

A magánjogi szabályozási körébe vont élethelyzeteket jogi helyzeteknek nevezzük. A jogi helyzetek két
csoportra bonthatóak:
a) A jogi helyzetek egyik csoportja csupán lehetőséget nyújt a személyeknek arra, hogy bizonyos
magánjogi érdekállásba juthassanak. Ide tartoznak a különböző jogi képességek (jog-, szerző-, cselekvő-,
vétő-, belátási-, ítélőképesség), továbbá a személy jogilag jelentős státuszai (pl. életkor, áp, lakóhely).
b) A másik csoport már több személyt hoz jogi kapcsolatba egymással. Ezeket a jogi helyzeteket
nevezzük jogviszonyoknak. A jogviszony tehát: jogilag szabályozott kapcsolatot jelent két vagy több
személy között. Az egy-egy jogviszonyra vonatkozó jogszabályok összességét pedig jogintézménynek
mondjuk. A jogviszonyban a jogi helyzet már kétoldalú: két jogi helyzet áll egymással jogi
vonatkozásban.

A polgári jogi jogviszonyok főbb jellemzői:

a) mindig emberek, illetve emberi szervezetek közötti jogilag szabályozott viszonyok;
b) döntő mértékben vagyoni jellegű, de jelentős számban személyi természetű viszonyok;
c) a benne szereplő felek egyenjogúak és egymáshoz képest mellérendelt pozícióban vannak;
d) az egymástól egyébként elkülönült, egyaránt autonóm felek tipikusan szabad akaratukból
kapcsolódnak össze;
e) a feleket egymással szemben kiegyensúlyozott mértékű jogosultságok illetik meg, illetőleg
kötelezettségek terhelik

A jogviszonyra vonatkozó elméletek két nagy csoportját különböztetjük meg:

a) az egyik az, amely a jogviszonyt tartja a jogi élet és a jog alapvető meghatározó elemének,
b) a másik az alanyi jogot gondolja a jog legfontosabb tényezőjének.

A jogviszony alatt a magánjogban személyek közötti kapcsolatot kell érteni (1:1.§-ből is következik). A
jogviszony, mint személyek közötti viszony, mindig meghatározott tárgyra irányul és meghatározott
alanyi jogokat (és kötelezettségeket) hordoz. Így a magánjogi jogviszonyok dogmatikai szerkezetét
tekintve a jogirodalom a jogviszonyok alanyairól, tárgyáról és tartalmáról beszél.

A jogviszonyok alanyai: Azok a személyek, akik a jogviszonyban aktív vagy passzív helyzetben vannak
(akik között a jogviszonyok fennállnak). A jogviszonynak tehát van egy aktív és egy passzív oldala. Az
aktív jogi helyzet a jogi vonatkozás uralkodó oldala, a passzív jogi helyzet a jogi vonatkozás szolgáló
oldala.
A jogalanyok érdekállása:
- Kétpólusú a jogviszony, ha annak alanyai két különböző (szembenálló) érdekállásban helyezkednek
el. Ez a helyzet jellemző a szerződésekre.
- A többpólusú jogviszonyok alanyai különböző érdekpozíciókat foglalnak el, ám nem határozható
meg, hogy az a többi partnerrel ellentétes vagy éppen azonos.
o Egyidejű többalanyúság: A jogviszony egyazon pólusán egy időben többen is szerepelhetnek
akár jogosulti, akár kötelezetti helyzetben. Mind a jogosultság, mind a kötelezettség lehet
osztott, együttes, vagy egyetemleges.
 Az osztott jogosultságból minden egyes jogosult csak ráeső részt (hányadot),
 az együttes jogosultságot valamennyi jogosult egyidejűleg, ám osztottan (pl. közös
tulajdon),
 egyetemleges jogosultság esetén pedig bármelyik jogosult az egész jogosultságot
gyakorolhatja.
 Osztott kötelezettségből minden kötelezett csak a ráeső részt tartozik teljesíteni,
 az együttes kötelezettek valamennyien arányosan, ám egyszerre tartoznak helytállni,
 egyetemleges kötelezettség esetén pedig bármelyik kötelezettől az egész kötelezettség
teljesítése követelhető a jogosult részéről.
o Egymást követő többalanyúság: a jogviszonyokban alanyváltozásról van szó, a korábbi jogalanyt
jogelődnek, a helyébe lépő későbbi jogalanyt jogutódnak nevezzük. Főszabály szerint a
jogutódnak ugyanazok a jogai és kötelezettségei, ugyanazon terjedelemben, melyek a jogelődé
voltak.

A jogviszonyok tárgya: Az az érdek, amelyek védelmére és céljából maga a jogviszony keletkezik

(fennáll, módosul vagy megszűnik), vagyis az, amire maga a jogviszony vonatkozik. Akik a magatartást
mondják a jogviszony tárgyának, megkülönböztetnek közvetlen és közvetett tárgyat. E szerint a közvetlen
tárgy: magatartás, közvetett tárgy: dolog.

A jogviszony tartalma: A jogviszony tartalma alatt az alanyi jogokat és a velük szemben álló
kötelezettségeket értjük.

A jog szót kétféle értelemben használjuk:

- jogforrás
- jogosultság
A jogosultságot alanyi jognak nevezzük, szemben a tárgyi joggal, amely magát a normát, a jogszabályt
jelenti. Kétfajta elmélet alakult ki, amely az alanyi és tárgyi jog egymáshoz való viszonyát vizsgálja:
- dualista, amely a kettő különbözőségét tanítja, szerintük az alanyi jog a tárgyi jog szülöttje, a tárgyi
jog hatásaképpen áll elő, módosul vagy szűnik meg
- monista, amely a két jog egységét hirdeti, tehát egymással teljesen azonos valaminek kell őket
felfogni.
Az alanyi jog

Az alanyi jog is jog, tehát azt el kell választani az egyéb társadalmi helyzetektől és interakcióktól. Az
alanyi jog azt a kérdés dönti el, hogy ahhoz van-e csak jogom, amit a tárgyi jog kifejezetten megenged,
vagy mindahhoz, amit kifejezetten nem tilt. Az alanyi jog elvi korlátlanságát az alanyi jog tárgyi
(jogszabály általi keretben megszabott) korlátozottsága váltotta fel. Tehát alanyi jogról akkor
beszélhetünk, ha a személy olyan megengedett cselekedetéről van szó, amelyekhez jogi hatások
fűződnek.

Az alanyi jog napjainkban azt a kérdést válaszolja meg, hogy az egyén szabadságának, autonómiájának
mi szabja meg a társadalmi határait. A szabadságok és a jogosultságok végső határát csak részben jelöli ki
a tárgyi jog. Az alanyi magánjog így nem más, mint a személy és autonómiájának, szabadságának és
cselekvésének végső soron bírósági jogvédelemben is részesíthető vonatkozása.

Az alanyi jogok szerzéséről és a jogutódlásról

Az alanyi jognak megfelelő helyzet keletkezését jogszerzésnek mondjuk. Az alanyi jog keletkezésének
két nagy csoportját különítjük el:
1.) eredeti – a megszerzett jog a szerzéskor nem volt senkinek a joga. Ide tartoznak a személy
születésével eleve együttjáró személyhez fűződő jogok, amelyek a méltóságból, a személyiségből
fakadnak (a képmáshoz és jóhírnévhez való alanyi jog eleve a személlyel együttjáró minőség), de ide
tartoznak a jogalapítások is (minden új kötelem alapítása). A hagyományos jogok is idetartoznak,
például az occupatio: a gazdátlan ingó dolog tulajdonjogát megszerzi az, aki a dolgot tulajdonszerzés
szándékával birtokba veszi.
Úgy is beállhat, hogy valaki a fennálló jog kiszorításával szerez új alanyi jogot, anélkül, hogy a jogát
az eddigi jogosulttól származtatná, tehát az addig fennálló alanyi jog a maga egészében elenyészik és
helyébe úgy lép egy másik alanyi jog, hogy az a korábbi alanyi jog tartalmára és terjedelmére nincs
tekintettel (pl: elbirtoklás)
2.) származékos – az új jog valamely korábbi jognak a folyományaként áll elő. Az új jog tartalmában
és terjedelmében teljesen osztozik a korábbi joggal. Akinek a jogára a szerzés támaszkodik,
jogelődnek, a jogszerzőt pedig jogutódnak nevezzük. NEMO PLUS IURIS: senki nem tud másra több
jogot ruházni, mint amennyivel maga bír.

A származékos jogszerzés az új jogosult oldaláról jogutódlásnak minősül. Az alanyi jog mindig valakinek
a joga, így ha ez a valaki megszűnik a jog alanya lenni, a jog is megszűnik. A forgalmi viszonyoknak
azonban alapvető követelménye, hogy a jogban rejlő vagyonérték a jogosult személyében bekövetkezett
változás esetén is fennmaradjon. A jogutódlásban a vagyonkontinuitás azt jelenti, hogy a jog tartalmában
az alanycsere folytán semmi sem változik, vagyis az alanyi jogosult személyében beálló személycsere
nem érinti a jog identitását.

A jogutódlásnak két alapesetét különböztetjük meg:

- egyetemes: ha a jogutód a jogelőd vagyonát, mint egészet szerzi meg. A jogátszállás terjedelme
átfogja a jogelőd összes vagyonjogi helyzetét. Az átszállás kiterjed a vagyon aktív és passzív
alkotóelemeire egyaránt. Nem jelenti azonban szükségképpen az egész vagyon átszállását.
Lehetséges, hogy több jogutód is van, továbbá az is, hogy különös jogutód is van. Főbb esetei:
öröklés, megszűnt jogi személy vagyonában beálló jogutódlás
- különös: itt a jogutódlás vagy egy jogra vagy a jogok zárt, pontosan behatárolható körére
vonatkozik. Különös jogutód pl. a hagyományos, aki a hagyatékban meglévő valamely vagyontárgyat
szerzi meg, amennyiben ez a részesedés nem minősül öröklésnek

A jogutódlás bekövetkezhet a törvény erejénél fogva (tv-es öröklés) vagy ügyleti úton (engedményezés:
követelés átruházása, a kötelezett hozzájárulása nem kell; tartozásátvállalás: kötelezetti oldalon történik
jogutódlás, ehhez jogosultnak hozzá kell járulnia)

A függő jogi vonatkozásokról és a várományról

Ha a tényállás összetett, csak akkor váltja ki a joghatást, ha valamennyi eleme együtt van. Ha a
tényálláselemeknek egyszerre kell meglenniük, szimultán tényállásról beszélhetünk (pl. szerződéskötés
jelenlevők között); ha a tényálláselemek időbelileg különválhatnak és a tényállás csak fokozatosan válik
teljessé, szukcesszív tényállásról van szó (pl. 6:118.§ – a joghatás attól fogva áll be, amikor a tényállás
utolsó eleme is bekövetkezett, addig a jogi helyzet függőben marad; a függő jogi vonatkozás csak akkor
releváns, ha ahhoz bizonyos joghatások is fűződnek).

Váromány – olyan függő jogi helyzet, amely valakire nézve már a konkrét jogszerzés reményét hozza
magával. Az alanyi jog reális megszerezhetőségének jogi helyzetét jelenti. Tehát olyan jogi helyzet,
amelynek bizonyos elemei már megvalósultak, de ahhoz hogy alanyi jogot eredményezzen, a tényállás
még kiegészítésre szorul. Ilyen például a méhmagzat jogállása: a jogképesség az embert, ha élve születik,
fogamzásának időpontjától kezdve illeti meg, így a méhmagzat magzati állapotban öröklési jogi helyzetbe
kerülhet, ilyenkor függő jogi helyzet keletkezik, azaz a magzatnak várományi joga lesz arra, hogy
örököljön, azonban ennek feltétele, hogy élve szülessen.

Az alanyi jogok felosztása

Az alanyi jogok tárgyuk szerint:

a) személyi jogok, melyek körébe a személyiségi jogok (a személy méltóságából, a jogi személy
jogalanykénti elismeréséből fakadnak, amelyeket a Ptk. szerint mindenki köteles tiszteletben tartani; a
személyiségi jogok a személyiség szabad kibontakozását, a személy önrendelkezését, autonómiáját
biztosítják, a sérthetetlenséghez fűződő érdekkör védelmét szolgálják, illetve bizonyos személyiségjelzők
(név, cég, védjegy, stb) kizárólagosságát kívánják biztosítani; ide tartoznak még az immateriális jogok is,
amelyeknek vagyoni vonatkozásai vannak ugyan, de alakjuk a személyiségi jogban gyökerezik, pl. a
sérelemdíjra vonatkozó alanyi jog, szellemi alkotásokhoz fűződő jogok) és a családjogi jogok tartoznak
b) Vagyoni jogok
1.) dologi jogviszony: Egyik oldalán a dologgal közvetlen kapcsolatban álló, a dolgot hatalma alatt
tartó dologi jogosult áll, másik oldalán a jogosulton kívüli személyek, akik potenciálisan egyáltalában
kötelezettek lehetnek. Alapviszonya a tulajdonjog, amely a legteljesebb és legkizárólagosabb jogi
uralom, amelynél fogva a tulajdonos bárkinek a behatását a tulajdonra nézve kizárhatja.
Birtok valamely dolognak a fizikai uralma alatt tartása, objektív helyzet, amelynek első alkateleme a
corpus (dolog feletti kizárólagos hatalom) és a animus (szándék, birtokosi akarat).
Az idegen dologbeli jogokat korlátolt dologi jogoknak is nevezzük, mert ezek a jogosultságok nem
egyebek, mint a tulajdonjogból kivált és önálló jogokká alakult vonatkozások. Teherjognak is
mondjuk, mert minden esetben a tulajdonjog tartama szerinti korlátozással, terheléssel járnak. Két
csoportból áll: állagjogok (pl. haszonélvezet) és az értékjog (pl. zálogjog).
2.) kötelmi jogviszony: Olyan jogviszony, amelynél fogva a javak más személytől véglegesen vagy
időlegesen megszerezhetőek. E jogviszonyok többnyire a tulajdonjogból folyó rendelkezési
jogosultságon vagy tulajdonjog megsértésen alapulnak. Tárgya lehet valamilyen tevékenység
kifejtése vagy valamiért való helytállás. Közös jellegzetessége az, hogy meghatározott személyek
között áll fenn, továbbá tárgya valamely vagyoni értékű szolgáltatás. Eszerint a kötelem
meghatározott személyek között fennálló olyan magánjogi viszony, amelyekénél fogva a jogosult
követelheti, hogy a kötelezett valamely vagyoni értékű szolgáltatást véghezvigyen. Keletkezhet
szerződésből, egyoldalú jogügyletből, jogellenes károkozásból, közig aktusból, jogalap nélküli
gazdagodásból, egyéb címen.
3.) öröklési jogviszony: a tulajdonos vagyonában halála esetén bekövetkező tulajdonváltozás esetei.
Tehát tulajdonjogi jogviszonyokban idéznek elő változást, éspedig egyetemleges vagy különös
jogutódlás útján. A jogviszony keletkezésének feltétele: a tulajdonjog fennállása + a tulajdonos
halála. A halállal a jogviszony ipso iure bekövetkezik, vagyis az örökhagyó halálának pillanatában a
törvény erejénél fogva beáll a tulajdonátszállás.

A jogi szerkezetük szerint:

a) abszolút jogok: kizáró okoknak is mondjuk, az abszolútság a alanyi jog szerkezetére, vagyis más
személyekre való kihatására vonatkozik. Az ilyen joggal nem áll szemben személy szerint megjelölt
kötelezett, hanem mindenki tartózkodni köteles az alanyi jog megzavarásától (pl.tulajdonjog).
b) relatív vagy viszonylagos alanyi jogok: a jogosulttal szemben személy szerint meghatározott kötelezett
áll. Többnyire a kötelmi jogban találkozzunk ilyenekkel.

Alanyi jog tartama szerint:

a) tevőleges (pozitív) alanyi jog: azok a jogi helyzetek, amikor a jogosult a kötelezettől valaminő
cselekvést követelhet. Ez a cselekvés átadásban, tevésben, helytállásért való készenlétben állhat (dare,
facere, praestare) Pl. adásvételi szerződésben az eladó az adásvételi tárgyat alkotó dolog átadására van
kötelezve
b) nemleges (negatív) alanyi jogok: azok a jogok, amikor a jogosult az követelheti a kötelezettől, hogy
valamit ne tegyen, hagyjon abba, vagy tűrjön el. Az abszolút alanyi jogok szükségképpen nemlegesek,
például „mindenki köteles tartózkodni a személyiség megsértésétől”.

A jog alanyában beálló változás lehetőségétől függően:

a) átruházható alanyi jog: vagyoni jogok rendszerint átruházhatóak
b) személyhez kötött alanyi jog: a személyiségi jogok a személy halálával megszűnnek

Az alakító jogokról (hatalmasságokról)

Az alakító jog az alanyi jogok sajátos fajtája, amelynél fogva a jogosultnak hatalmában áll, hogy
egyoldalú cselekvésével jogváltozást idézzen elő saját magának, vagy másnak jogában vagy egyéb jogi
helyzetében. A hatalmasság kifejezés a jogosult egyoldalú lehetőségére utal, azaz, hogy egyoldalú
jognyilatkozatával jogviszonyt létesíthet, módosíthat vagy megszüntethet.
Ezek többnyire az erre irányuló kifejezett és egyoldalú jognyilatkozattal történnek, kivételesen
reálaktussal. Tartalmukat tekintve:
a) Jogalapító hatalmasságok: a tulajdonjog keletkeztetését eredményező hatalmasságok. Pl. az uratlan
dolog elsajátítása. Vannak továbbá kötelemalapító alakító jogok, amelyek gyakorlása útján kötelmi
viszony jön létre. Pl. vételi jog, elővásárlási, visszavásárlási jog gyakorlása során a jogosult egyoldalú
nyilatkozatával ugyancsak kétoldalú kötelmi viszonyt, szerződést hoz létre közte és aközött, aki ellen a
kérdéses alakító jog irányul.
b) Jogmódosító hatalmasságok: a jogváltozás előidézése a jogviszony módosításában realizálódik anélkül,
hogy az alakító jognak kiszolgáltatott a jogváltoztatás beállását megakadályozhatná. Főként kötelmi
viszonyban fordulnak elő, ahol a kötelmi viszonyban álló két személy közül az egyik egyoldalú
nyilatkozatával módosíthatja a szerződés tartalmát; pl. vagylagos kötelem, ahol a fél választhat a kül.
szolgáltatások közül.
c) Megszüntető hatalmasságok: a jogosult hatalmában áll, hogy egyoldalú nyilatkozatával jogviszonyt
vagy egyéb jogi kötelékett szüntessen meg és ez ellen az alávetett semmit nem tehet. Például a szerződő
félnek az a joga, hogy a szerződéstől elálljon.

A magánjogi kifogásokról (ellenjogokról)

Azok az alakító jogok, amelyek a kötelezettet a vele szemben fennálló jog megszüntetésére vagy
megdöntésére, illetőleg a jogból eredő igény érvényesítésének kizárására illetik meg. Ezek a kötelezett
anyagi jogi védekezési eszközei, azok az alakító jogok, amelyek feljogosítják a kötelezettet arra, hogy a
jogosult követelését megszüntesse. Főbb csoportjaik:
a) megszüntető kifogás: a kötelezettet illető ellenkövetelés beszámítása a jogosult követelésébe. Ha a
kötelezett védekezésképpen az ügyletet megtámadja, kifogása a jog megdöntésére irányul -> megtámadás
hatalmassága: akár peren kívüli jognyilatkozattal, akár keresettel is érvényesíthető. Ha perben történik a
megtámadás, perbeli kifogás. A megtámadás hatása annyiban különbözik a beszámítástól, hogy míg
utóbbi esetben valamely fennálló jog szűnik meg a jövőre nézve, addig előbbi esetben a megtámadás
folytán a szerződéssel együtt a jog is ex tunc hatállyal akként dől meg, mintha nem is állt volna fenn.
b) igénykizáró kifogás: a kötelezettnek az a hatalmassága, amelynél fogva a követelés teljesítését
megtagadhatja; lehet halasztó hatályú (ha a jogalap nélküli birtokos a dolog kiadását a birtoklásra
jogosultnak átmenetileg megtagadja) és végleges hatályú (elévülés) is.

A magánjogi kötelezettségekről
Azt a jogi kötöttséget nevezzük így, amelynek értelmében a kötelezett meghatározott pozitív vagy negatív
magatartás tanúsítására köteles. Tartama maga a jogi kötöttség, tárgya pedig az a magatartás, tevés vagy
nemtevés, amelyet a kötelezettnek tanúsítania kell. Általában nem képzelhető el magánjogi követelési jog
nélkül, mégis vannak esetek, amikor alanyi jog nélküli kötelezettségről szólunk. Ide szokták sorolni a
meghagyást és a bírói úton nem érvényesíthető követelést (naturalis obligatio: pl. kártyaadósság).

Osztályozások:
1.) Teljesítése tekintetében:
a. személyes (helyettesítést nem tűrő), például szerzői jogi kötelmek
b. helyettesítést tűrő
2.) A kötelezettség tárgyát tevő magatartás minősége szerint:
a. tevőleges (pozitív) kötelezettség: tárgya a tevés, vagyis cselekvésre irányul (pl. vevő
kötelessége a vételár kifizetése) – az abszolút alanyi jog mindig negatív kötelezettséggel jár
b. nemleges (negatív) kötelezettség: tárgya a nemtevés, valamilyen tevékenységtől való
tartózkodás (pl. harmadik személy kötelessége, hogy tartózkodjék a tulajdonos jogának
megzavarásától) – a relatív alanyi jog mindig pozitív kötelezettséggel jár
3.) Vagyoni és nem vagyoni magánjogi kötelezettségek:
a. vagyoni: valamely vagyoni érdekű magatartásra irányul (vételár megfizetése)
b. nem vagyoni: valamely eszmei, erkölcsi értékű magatartásra irányul (az írót műve szerzőjének
elismerjék)
4.) A kötelezettség tartalma szerint:
a. főkötelezettség
b. járulékos kötelezettség, amely a főkötelezettségből meríti tartalmát (pl. kezesi kötelezettség,
amely főkötelezettséget feltételez)
5.) A nem teljesítéshez fűződő szankciók szerint:
a. közvetlen anyagi jogi szankciók
b. közvetett anyagi jogi szankciók: e kötelezettségek a jog eszközeivel nem kényszeríthetőek ki,
de nem teljesítéséhez a jog egyéb szankciókat fűz (pl. házastársi hűség megszegése – végső
soron házasság felbontásához vezet)

A kötelezettségről és a felelősségről

A kötelezettség általánosságban azt a magatartást jelenti, amelyet a kötelezettnek a vele szemben álló
jogosult alanyi joga alapján ki kell fejteni. A felelősség pedig nem más, mint helytállás valamely
kötelezettségért, illetőleg a kötelezettség megszegéséért.
A felelősség főbb fajtái:
- személyes (a felelős a személyével köteles helytállni) és vagyoni (vagyonával köteles helytállni, ált.
ez)
- a vagyoni felelősség lehet korlátlan (a kötelezett egész vagyona felel a kötelezettségekért) vagy
korlátolt (a kötelezett helytállási kötelezettsége meghatározott vagyontömegre, vagyonrészre
vonatkozik); általánosságban korlátlan, de pl. a kft. tagjának felelőssége korlátozott)
- a korlátolt felelősség két fajtája: cum viribus (vagyoni helytállás csak meghatározott dologra,
vagyontárgyakra terjed ki) és a pro viribus (bármely vagyontárgyra irányulhat, de csak meghatározott
érték erejéig)
- egyenes (ugyanazt a személyt terheli a felelősség, akit a kötelezettség terhel) és járulékos felelősség
(a felelősség mást is terhel, mint akit a kötelezettség terhel) – járulákos felelősség kétféle lehet:
közvetlen (a járulékos adós felelőssége az egyenes adóssal egy sorban áll fenn; egyetemlegesség);
közvetett/mögöttes (a járulékos felelősség valakit csak arra az esetre terhel, ha a követelést az adós
vagyonából nem lehet behajtani)

Az igényről

Az alanyi jogot abban az állapotban, amelyben államilag biztosított kényszer útján érvényesíthető,
igénynek nevezzük. Az alanyi jog elvileg mindig alkalmas arra, hogy igény állapotába kerüljön, azonban
nem minden állapotban olyan jog, hogy azt a jogosult bíróságon vagy azon kívül érvényesítheti. Ha a
kötelezett az alanyi jogot megsérti vagy veszélyezteti, vele szemben az alanyi jog támadó joggá válik, és
ezt a támadó jogot nevezzük igénynek. Tehát nem külön alanyi jog, csupán annak az az állapota,
amelyben bírói úton kikényszeríthető és érvényesíthető.

Az igény nem új alanyi jog vagy követelés, hanem a követelés új jogi minősége. Ezt „alaki
kénytetőségnek” is szokás nevezni, amely az alanyi jog bírói úton való érvényesíthetőségét jeleni, amely
az igény érvényesíthetőségének legfőbb eszköze (amely főszabály szerint bírói úton, de kivételesen más
fórum előtt is történhet).

Az igénnyel szemben vannak a bíróilag nem érvényesíthető jogok: egyes követelésektől a törvény az
érvényesíthetőséget eleve megtagadja, ezek a naturalis obligaciók (nem valóságos alanyi jogok, igény
nélküliek) + elévülés: a követelést igénycsökkentté teszi, de a közvetett szankciók ilyenkor is fennállnak
(csonka alanyi jogok, igénycsökkentek).

A magánjogi jogviszonyok fajairól

Tartalmukban többfélék. Főbb csoportjaik:

1. előkészítő jogviszonyok: olyan társadalmi viszonyok, amelyeknek a jogi tartamát éppen az adja, hogy
egy másik jogviszony létesítése a tárgya (pl. előszerződés=későbbi időpontban való szerz.kötésről
megáll.)

2. biztosító jogviszonyok: egy külön jogviszony azért keletkezik, hogy az egy másik jogviszonynak a
zavartalanság biztosítsa. Másodlagos jogviszony, amely alapjogviszonyt feltételez, annak biztosításául
szolgál. (pl. zálogjog a zálogjogosult követeléseinek biztosítására)

3. komplex jogviszonyok: a magánjog közjogiasodása folytán alakultak ki, azok tartoznak ide, amelyek a
magánjogi és közjogi jogtételek egyes elemeit egyetlen jogviszonyon belül, akár az alanyok, akár a tárgy
vagy a tartalom körében elegyítik. Kiemelkedő helyet foglalnak el a közigazgatási szerződések, ahol az
egyik szerződő fél mindig egy államigazgatási szerv vagy közjogi jogi személy, a közszolgáltatás
megszervezésére, működtetésére vonatkoznak és olyan elemeket is tartalmaznak, amelyek nem
illeszkednek maradéktalanul a magánjog keretébe.

4. Jogviszonyok szerkezete szerint:

a.) abszolút (statikus) szerkezetű: csak a jogosult van személy szerint megjelölve, míg kötelezett nincs,
vagyis mindenki más kötelezettként szerepel a jogosulton kívül. Továbbá a kötelezett nem valamilyen
aktív cselekményre, hanem tartózkodásra köteles, azaz szükségszerűen negatív tartalmú. (pl: tulajdonjog
vagy személyhez fűződő jogviszonyok; de itt is vannak relatív elemek, pl. szomszédjogok+abszolút jog
megsértéséből relatív kötelezettség keletkezik a jogsértés abbahagyására)
b.) relatív (dinamikus) szerkezetű: mindkét fél pontosan meg van határozva és a kötelezett cselekvésre
köteles, tehát általában pozitív tartalmú. Ált. kötelmi jogban vannak ilyen jogviszonyok.

5. Tárgyuk szerint:
a.) személyi: abszolút jellegűek, mindenki köteles tartózkodni a jogviszony megzavarásától
b.) vagyoni: lehetnek abszolút (tul.jog) vagy relatív szerkezetűek (szerződésen alapuló kötelmi
jogviszony):
- dologi, kötelmi = élők közötti jogvizsonyok
- öröklési jogviszonyokra = halál esetére szóló vagyoni jogviszonyok

A magánjogi jogviszonyok tárgyáról. A dologról és a vagyonról

A magánjogi jogviszony tárgya az, amire a jogviszony alanyainak jogai és kötelezettségei irányulnak.
Közvetlen tárgya: az emberi magatartás (Pl. a tul.jogi jogviszony közvetlen tárgya a kötelezettnek az a
magatartása, hogy tartózkodjon a tulajdoni állapot megazavarásától) + mindaz a védett érdek és érték,
amelyet maga a jogviszony szolgál, azaz amire a magánjogi kötelezettség vonatkozik (pl. személyi
jogviszony tárgya nemcsak a tartózkodásra irányuló kötelezetti magatartás, hanem maga a személy és
annak különféle vonatkozásai (élet, testi épség, stb.)
Közvetett tárgya: a vagyoni jogviszonyok túlnyomó részében ilyen tárgy a dolog, amire az alanyi jog és
kötelezettség irányul. Amikor a jogviszony tárgyáról beszélünk, általában a közvetett tárgyra gondolunk.
Ilyenek lehetnek még a vagyoni értékkel bíró, forgalomképes jogok és követelések is.

A dolgok fogalmáról

Minden olyan testi tárgy (=térben való létezés), amely a személy uralmának alávethető. Lényegi eleme,
hogy birtokba vehető legyen, azaz az ember képes legyen a kisajátítására.
Lehet pénz, értékpapír (=valamely jogosultságról kiállított okirat, amely megtestesíti a benne tanúsított
jogot; enélkül a jogot sem érvényesíteni, sem bizonyítani nem lehet), a természeti erő, energia (ha
kisugárzástól a felhasználásig az ember uralma alatt áll, azaz joguralom alá vethető)
Nem dolog az ember, és annak teste sem, az ember csak személyiségi jogoknak lehet tárgya. Így a holttest
sem dolog, az a hozzátartozók kegyeleti jogának lehet csak tárgya.
A testtel egybeépített pótlékok (protézis) sem dolgok, amíg a testbe vannak építve, azonban
eltávolításukkal dolgokká válnak és a korábbi anyatest tulajdonába kerülnek.

A vagyonról

Valamely jogalany személyéhez kapcsolódó vagyoni érdekű jogainak és kötelezettségeinek az

összessége. Megkülönböztetjük:
- cselekvő (aktív) vagyon: vagyonértékű jogok + más védett jogi helyzetek (pl: várományok), egyes
elemeit vagyontárgyaknak (dolog, vagyoni értékú egyéb j&k) nevezzük
- szenvedő (passzív) vagyon: azok a kötelezettségek, amelyek az aktív vagyonból kell kielégíteni

A tiszta vagyont a kettő különbözetéből kapjuk meg.

Alvagyon: egy személy vagyonán belül a vagyontárgyak bizonyos célra rendelt, egységként szemlélt
összessége. Ilyen pl. a házastársak vagyonán belül a különvagyon és a közszerzeményi alvagyon.
Kétféle lehet:
- dologi: ha az alvagyon tárgyaival való rendelkezés mást illet, mint aki az egyéb vagyontárgyakkal
rendelkezhet. Ilyen pl. a korl. cselekvőképes kiskorú személy saját keresete, mert azzal maga
rendelkezhet, és nem a tv.-es képv.
- számolási: amikor az alvagyonok mindegyikével ugyanaz a személy rendelkezik, de más-más
szabályok szerint. Más szabály vonatkozik a házastárs különvagyonára és a szerzeményi vagyonra.

A jog lehet:
- Diszpozitív: a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkoznak, el lehet tőlük térni
- Imperatív: jogintézmény leírása, nem lehet eltérni
- Kógens: a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkoznak, de az ezektől való eltérés a törvény alapján
érvénytelen (pl.: a 3. könyv túlnyomó része)