You are on page 1of 2

Az apostol

Elmélkedés

A fentebb említett elbészelő költemény 1848 júniusa és szeptembere között készült el.
Az apostol egy önéletrajzi ihletésű mű, amelyben a költő részben saját sorsát is kivetíti.

Ebben műben egy forradalmi lelkületű embert ismerhetünk meg Szilveszter képében.
Szilveszter élete nyomorúságos, még csak gondoskodni sem tud családjáról, de viszont ennek
ellenére magasztos célt fogalmaz meg, mégpedig azt, hogy harcolni fog a szolgaság ellen és a
szabadságért, de én úgy gondolom, mint apa megbukott, mert nem tudta eltartani a családját,
de mint harcos aki az eszményeiért küzd ebből a szempontból pedig egy becsülendő,
tiszteletre méltó ember.
Csecsemő korában édesanyja egy bérkocsiba helyezi. A kocsis egy kocsmába viszi. Egy
részeg megbotlik benne és úgy dönt, hogy haza viszi, hogy aztán majd tolvajt neveljen belőle.
Feltételezem az édesanyja azért vihette ki egy bérkocsihoz, mert ő is tudta, hogy nem tudja
tisztességben felnevelni, mert abban az időben nagy volt a szegénység, sokan haltak éhen is.
Mint például Szilveszter gyereke.
Négy éves korától hét éves koráig egy vén koldusasszonnyal élt. Ezután elkerült egy
úriházhoz, ahol szolgálina kellett az úr fiát. Rosszul bántak vele, de sokat tanult a fiú órái
alatt. Szerencsésebb lett volna, ha nem a koldusasszonnyal élt volna, hanem mondjuk egyből
az úri családhoz kerül. Egyrészt azért volt rossz neki a koldusnál, mert feleslegesen volt ott
három évet, másrészt meg csak erkölcsöt se tanult tőle, mert ugye csak azért fogadja maga
mellé, hogy kolduljon helyette.
Az iskolák befejezte után egy faluban jegyző lesz, ahol a szegényekkel összebarátkozik, ez
persze nem tetszett az uraknak. Egy pap Szilveszter ellen hergeli a tömeget és elkergetik őt.
Lehet, ha mondjuk nem olyan feltűnően barátkozott volna a szegényekkel, akkor nem
kergetik el, sőt lehet, hogy az urakat és papokat kergetik el.
Szilveszter ennek ellenére is folytatja a rendszerellenes tevékenységét, egy barátja
nyomdájában kinyomtatja műveit, de elkapják és bebörtönzik. Érdekes bele gondolni, hogy
vajon mi lett volna, ha nem börtönzik be ? Talán megtudott volna szólítani tömegeket és még
egy forradalmat is kirobbanthatott volna és még az is lehet, hogy népét is felszabadítja.
Tíz év után szabadul. Megkeresi régi otthonát, azonban tudatják vele, hogy felesége meghalt.
Dühében merényletre készül a király ellen, ugyan rálő, de nem sikerül megölni a királyt,
elkapják és kivégzik.
Az utókor számára pedig ő lesz az apostol akire fel nézhetnek. Az ő helyzetéből nézve
érthető amit tett ugyanis a királyt tette felelőssé felesége haláláért, de egy másik szempontból
nézve talán, ha eltalálja a királyt, akkor lehet, hogy a nép kéri a kivégzését, mert Szilveszter
életében még a nép királypárti volt és nem érett meg még a különféle szabadság eszmékre.

Forrás: wikipédia, érettségi.hu

You might also like