Gyűjtés és terepmunka a néprajztudományban

A göttingeni történész, Gerhard Friedrich Müller, a második kamcsatkai expe-

díció során Johann Eberhard Fischert bízta meg a Szibériára vonatkozó népis-
mereti kutatások folytatásával. A munka gördülékeny folytatásának érdekében
Müller 1734-ben megírta a népismereti adatgyűjtésre vonatkozó instrukcióit
(Von Beschreibung der Sitten und Gebräuche der Völcker) (Bucher, 2002).
Ez az első ismert néprajzi gyűjtési útmutató 923 kérdést tartalmazott. Ezek
a kérdések a külső jegyektől (pl. test, tetoválás, ruházat) fokozatosan halad-
tak a belsőnek tekintett jellegzetességek (pl. vallás, halál, gyereknevelés) felé.
Azóta számtalan néprajzi gyűjtési útmutató és terepmunka módszertani leírás
jelent meg. Ezek között található az antropológia egyik legtöbbször kiadott
munkája, a Notes and Queries on Anthropology is, amely 1874 és 1951 között
hat, jelentős eltéréseket tartalmazó kiadást és számtalan utánnyomást ért meg
(Urry, 1972). Ez a munka az angol szociálantropológiai iskola terepmunkára
vonatkozó elvárásainak gyűjteménye. Azonban több is ennél, az antropológus
terepen való érdeklődésének körülhatárolásával ugyanis a kötet egyben meg is
szabta azt, hogy mivel foglalkozik, és miképpen, az antropológia tudománya
(Langham, 1981).
A terepmunka helyes kivitelezését bemutató munkák tehát sosem csupán
arról szólnak, hogy miképpen kell egy kutatónak a terepen viselkednie, vagy
adatot gyűjtenie, hanem arról is, hogy mi is az a tudásterület, amelyhez a nép-
rajzkutató, vagy az antropológus további adatokat, ismereteket adhat hozzá a
munkája révén. A terepmunka módszertana tehát egész tudományágunkat meg-
határozó, alapvető jelentőségű kérdés. Ennek megfelelően évről-évre jelennek
meg olyan kézikönyvek, amelyek a néprajzi/antropológiai terepmunka kérdését
teszik mérlegre. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért van szükség arra, hogy
tudományágunk újból és újból – talán meddőnek tűnő – vitát folytasson arról,
hogy mit is csinál az antropológus a terepen. Miért nem inkább arról írunk
ilyen rendszerességgel, hogy mit csinálnak mások a terepen: a szibériai vadá-
szok, az idősgondozásban résztvevő nők vagy éppen az interneten mémeket
terjesztő bloggerek?
E kérdésre két válasz is adható. Egyrészt minden tudományágnak alapvető
igénye az, hogy folyamatosan pontosítsa munkamódszerét, valamint megha-
tározza azt, hogy milyen kutatási adatokkal dolgozik. Okulván a korábbi te-
repmunkák és néprajzi monográfiák hiányosságaiból, tudományunk igyekszik
egyre pontosabb, alaposabb adatfelvételre alkalmas terepmunka-módszertant
kialakítani. Ez egyebek mellett az adatgyűjtés technikai feltételeinek minél ha-

9
Mészáros Csaba – Vargyas Gábor

tékonyabb kiaknázását, vagy éppen a korábban nem, vagy csak igen felülete-
sen kutatott, de ma már fontosnak tűnő kutatási témák feltárását és egymással
való összekapcsolását jelenti.
Másrészt a néprajzi/antropológiai kutatás társadalmi és kulturális közege is
folyamatosan változik. Nyilvánvaló, hogy a ma néprajzkutatói, antropológusai
teljesen másképp lép(het)nek kapcsolatba az általuk kutatandónak tartott kö-
zösséggel és egyénekkel, mint ahogy azt a 20. század elejének antropológusai,
a terepmunka módszertani alapjainak letéteményesei tették. Minden korban
más és más kihívással szembesülnek a kutatók a terepmunka során. Míg száz
éve már az is gondot okozott, hogy hogyan jut el a kutató a vizsgált közösség-
hez, és onnan hogyan tér haza, ma már olyan kérdések nyernek jelentőséget,
mint például a kutatott közösségek iránti felelősségvállalás, vagy éppen a
közösségi oldalakon keresztül történő kapcsolattartás a kutatás során megszó-
laltatott személyekkel.
A hazai kutatás – a nemzetközi antropológiával ellentétben – eddig nem
fordított túl nagy figyelmet az empirikus adatgyűjtés kérdésére, annak lehetősé-
geire és céljaira, a terepmunka ismeretelméleti kérdéseire. A máig egyedüli be-
vezető tankönyv (Bődi, 1982), az egyetlen e témában folytatott Ethnographia-
vita (Vajda, 1954; Bodrogi, 1954; Vargyas, 1954), illetve néhány elszórt, a
témába vágó írás (Fél, 1991) mellett az ilyen irányú érdeklődést sokkal inkább
a szakmánk nagy periódusait és vállalkozásait lezáró, illetve az újabbakat meg-
alapozó, összegző felmérések, összefoglalások, „útmutatók” és „kérdőívek”
jelzik: a falukutatás hőskorából származó egyik első ilyen mű (Újszászi, 1934);
a tervezett, de végül egészében el nem készült „Magyar Népkutatás Kéziköny-
ve” 1947–1949 között megszületett füzetei;1 a Magyar Néprajzi Atlasz útmu-
tatója (Barabás, 1959); az 1968-ban megindult, és az 1980-as évekig áthúzó-
dó „Palóc kutatás” módszertani kérdőívei2 – hogy csak néhány kiemelkedően
fontos példára utaljunk. „Útmutató” jellegüknél fogva azonban ezek az írások
sokkal inkább a néprajztudomány hagyományos tudásterületeinek a felméré-
sét szolgálták, mintsem új típusú problémák felvetését, a kutatási lehetőségek
és módszerek felmérését, vagy magának „a terepmunka” problematikájának a
megvilágítását: azt, hogy ki, kivel, mikor, miért és hogyan, milyen emberi és fi-
zikai körülmények között, milyen szakmai és módszertani fogásokkal, milyen
emberi hozzáállással és empátiával, milyen etikai megfontolások és ismeretel-
méleti célok alapján végzi a kutatását.

1
Részletezésüket a teljesség igénye nélkül ld. külön tételként a bibliográfiában.
2
Részletezésüket a teljesség igénye nélkül ld. külön tételként a bibliográfiában.

10
 Gyűjtés és terepmunka a néprajztudományban

A fentiekből egyenesen következik, hogy jóllehet a terepmunka és a néprajzi

gyűjtés értelmezése nem teljesen elhanyagolt területe a hazai néprajzkutatásnak,3
mindeddig egyetlen olyan összefoglalás sem született szakmánkban, amely a
néprajzi kutatás különféle területeinek (folklorisztika, történeti néprajz, etnológia
stb.) sokszínű terepmunka módszereit együttesen – és magas szinten – számba
venné. Pedig ha van fogalom, ami szakmánkat úgy egészében, en bloc, elha-
tárolja a többi társtudománytól és – megadván neki módszertani sajátszerűsé-
gét – kijelöli helyét a társadalomtudományok nómenklatúrájában, ha van téma,
ami az egyes kutatási területek zavarba ejtő tematikai sokféleségén túl nyilván-
való egységbe foglalja szakmánkat, egységes identitást kölcsönözve neki – akkor
bizonyosan a terepmunka az!
E hiányt felismerve az MTA BTK Néprajztudományi Intézete 2016. szep-
tember 22–23. között műhelykonferenciát tartott a témában a célból, hogy az
Intézetben dolgozó kutatók eltérő terepmunka tapasztalatait és módszereit cso-
korba szedve képet adjon arról, hogy mit gondol ma a hazai néprajzi szakma
egyik, ha nem a legjelentősebb műhelye a terepmunka jelentőségéről, lehető-
ségeiről és jövőjéről. Terveink szerint ezt a konferenciát hamarosan egy másik
fogja követni, amelynek során a szakma többi jelentős műhelyének képviselőit
fogjuk megszólaltatni az Intézet további munkatársainak részvételével. A két
konferencia anyaga – egymást követő két gyors publikáció formájában – remé-
nyeink szerint fordulópont lesz a magyar néprajztudomány történetében, amely
szakmánk legfontosabb módszertani fogalmát (újfent) a figyelem középpont-
jába emeli majd. A „terepmunka” kifejezés társadalomtudományokbeli térhó-
dítása, sőt divatja idején, amikor már a történészek, az irodalomtörténészek,
sőt a levéltárosok is „terepmunkáról” beszélnek, több mint időszerű, hogy végre
annak a tudománynak a képviselői is, ahonnan ez a kifejezés annak idején útnak
indult, hallassák a hangjukat! Az elméleti alapvetés mellett ugyanakkor szán-
dékunkban áll a magyarországi terepmunka-módszertani szakirodalom szerte-
ágazó, sokszínű, méltatlanul feledésbe merült anyagainak (útmutatók, kérdőívek,
elméleti alapvetések, és főleg: a segítségükkel gyűjtött nyersanyagok) digitali-
zálása révén olyan adatbázist kialakítani, ami hozzáférhetővé teszi a szélesebb
nagyközönség számára is mindazokat a módszertani írásokat és vállalkozásokat,
amelyek oly sokban járultak hozzá a magyar néprajztudomány fejlődéséhez. Ez
az adatbázis tartalmazza majd az Intézet munkatársainak személyes terepmunká-

3
Itt és a továbbiakban az egyszerűség kedvéért eltekintettünk a magyarországi kulturális
antropológia „terepmunka” irodalmának áttekintésétől. Tudni kell ugyanakkor, hogy az
idehaza a rendszerváltás környékén meghonosodó rokontudomány, a kulturális antropoló-
gia a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetett a terepmunka végzésének módszertani kérdése-
ire. Ld. például a Boglár Lajos által indított „Így kutatunk mi” sorozatot (Boglár, 2004),
továbbá Boglár, 1979; Borsányi, 1988.

11
Mészáros Csaba – Vargyas Gábor

ikra vonatkozó írásait és anyagait is (részleteket gyűjtő naplójukból, válogatott

terepmunka fényképeket, a terepmunkára vonatkozó bármiféle dokumentumot,
pl. beutazási/kutatási engedély stb.), amelyek tudománytörténeti szempontból
érdeklődésre tarthatnak számot. Meggyőződésünk, hogy az így egybegyűjtött
anyagok lehetőséget adnak egyúttal a magyar néprajz tudománytörténetének új
típusú átgondolására-áttekintésére is, eddig nem, vagy csak alig érzékelt össze-
függések, irányvonalak és kapcsolatok feltérképezésére.
Ezen első konferenciakötet lapjainak tanúsága szerint az egybegyűlt anyag
máris gazdag és sokrétű. Az előadások térben és időben igen széles keretet
fognak át. Időben a 18. századtól máig, a hazai néprajzkutatás kezdeteitől, a
budapesti egyéniségkutató iskola gyűjtési módszerének leírásán át a modern
multimédiás interaktív közegek értelmezéséig több mint két évszázadot ölel-
nek fel az írások. Hasonlóképpen széles a földrajzi spektrum: három földrész
(Európa, Ázsia, Afrika) számos országa és ökológiai zónája az (a sarkvidéktől
és a tundrától a tajgán és a füvespusztán keresztül a szubtrópusi dzsungelig,
Lappföldtől az etióp magasföldön keresztül az izraeli nagyvárosokig), ahol az
Intézet munkatársai letették a névjegyüket.
De talán legszembeötlőbb az írások tematikai sokfélesége. Az első rész („Te-
repmunka és ismeretelmélet”) két, nagyobb léptékű elméleti alapvetéssel indul.
Mészáros Csaba a rokonság kutatásának kapcsán világít rá a néprajzi/antropoló-
giai kutatás ismeretelméleti meghatározottságára. Nagy Károly Zsolt pedig a
kortárs néprajzi adatok mediális közvetettségének sokszínűségére, és a néprajz
művelésének interaktív jellegére hívja fel a figyelmet. Ezt követően a tanulmá-
nyokat három csoportba soroltuk. Az első csoportba („A kortárs terepmunka
dilemmái”) kerültek azok az írások, amelyek saját terepmunka szituációkat és
kérdéseket dolgoznak fel, értelmeznek. Turai Tünde egy több földrészt átfogó,
urbanizált környezetben zajló, valódi többhelyszínű terepmunka problémáiba
vezet be bennünket. Bálizs Beáta a néprajzi/antropológiai színkutatás általa
kidolgozott módszertanát és kérdésfeltevéseit mutatja be, felvillantva egyben
egy új aldiszciplina körvonalait. Somfai Kara Dávid a közép-ázsiai poszt-
szovjet vallási jelenségek kutatása kapcsán a nyelvi kompetencia fontosságát
hangsúlyozza. Szilágyi Zsolt a „Magyar-mongol népi műveltség és nyelvjá-
rás kutató expedíció” változó „terep” felfogásán keresztül mutatja be, hogy
a terepen talált anyag hogyan hat vissza a további kérdésfeltevésekre. Tamás
Ildikó – saját lappföldi terepmunkája alapján – a társadalomtudományos ku-
tatás ideológiai-politikai beágyazottságát, kontextusfüggőségét elemzi a ma
globalizált világában, kitekintve egyúttal a számik revindikációs mozgalmaira.
A másik csoportba tartozó írások („Kutatástörténet és terepmunka”) elméletibb
jellegű áttekintések, amelyek a terepmunka értelmezését, és felhasználását te-

12
 Gyűjtés és terepmunka a néprajztudományban

kintik át egy-egy kutatási területen belül. Ide tartozik Bednárik János körképe
a történeti néprajz elmúlt bő félévszázadáról, elsősorban német nyelvterületen;
Borsos Balázs és Sz. Kristóf Ildikó áttekintése a 18. és a 19. század terepmunka
előtti „terepmunka” módszereiről; Mikos Éva szemléje a magyar népzenekuta-
tás Bartóktól Kodályon át Lajtháig, sőt napjainkig húzódó, időben változó te-
repmunkamódszereiről; Vargha Katalin bemutatója az internetes folklórkutatá-
sokról és a hozzá kapcsolódó műfajelméleti kérdésekről. A harmadik csoportot
(„A kutatói én és a terepmunka”) azok a tanulmányok képezik, amelyek a ku-
tató személyes kapcsolatait és élményeit helyezik a középpontba. Régi Tamás,
Sántha István és Vargyas Gábor élményszerű írásai szakmai elmélyültségük
mellett a kutatók személyes dilemmáival is kendőzetlenül számot vetnek.
A kötetet azzal a reménnyel, sőt meggyőződéssel bocsátjuk a szakmai nagy-
közönség elé, hogy a megkezdett vállalkozással a magyar néprajztudomány
egy nagy adósságát sikerül legalábbis részben törleszteni!

Mészáros Csaba – Vargyas Gábor

Irodalom

Barabás Jenő et alii (szerk.)

1959 Magyar Néprajzi Atlasz Gyűjtési Útmutató. Budapest, [kiadó nél-
kül].
Bodrogi Tibor
1954 A néprajzi anyaggyűjtés módszere és jelentősége (Megjegyzések
Vajda László tanulmányához) Ethnographia, 65, 581–592.
Boglár Lajos
1979 A néprajzi megközelítés és megismerés „eszközei”. Dél-amerikai te-
repmunkám néhány tapasztalata. Ethnographia, 90, 415–419.
2004 Boglár Lajos (szerk.): „Így kutatunk mi…” Az antropológiai terep-
munka módszereihez I. Budapest, [kiadó nélkül]. (Szimbiózis kötetek
10.)
Borsányi László
1988 A megfigyelési technikák az etnológiai terepmunkában. Ethnographia,
99, 53–82.
Bődi Erzsébet
1982 Bevezetés a magyar néprajzi terepmunka módszertanába. Debrecen,
KLTE Néprajz Tanszéke. (Folklór és Ethnográfia 8.)

13
Mészáros Csaba – Vargyas Gábor

Bucher, Gudrun
2002 „Von Beschreibung der Sitten und Gebräuche der Völcker”. Die
Instruktionen Gerhard Friedrich Müllers und ihre Bedeutung für die
Geschichte der Ethnologie und der Geschichtswissenschaft. Stutt-
gart, Franz Steiner Verlag.
Fél Edit
1991 A saját kultúrájában kutató etnológus. Ethnographia, 102, 1–8.
Langham, Ian
1981 The Building of British Social Anthropology. W.H.R. Rivers and
his Cambridge Disciples in The Development of Kinship Studies,
1898–1931. Dordrecht – Boston – London, D. Reidel Publishing
Company.
Újszászi Kálmán
1934 A falu. Útmutatás a magyar falu tanulmányozásához. Sárospatak,
Kisfaludy László Nyomda.
Urry, James
1972 „Notes and Queries on Anthropology” and the Development of Field
Methods in British Anthropology, 1870–1920. Proceedings of the
Royal Anthropological Institute of Great Britain and Ireland, 45–57.
Vajda László
1954 A néprajzi anyaggyűjtés módszere és jelentősége. Ethnographia, 65,
1–19.
Vargyas Lajos
1954 Vajda László cikkének néhány megállapításához. („A néprajzi anyag-
gyűjtés módszere és jelentősége” című cikkhez.) Ethnographia, 65,
240–244.

A magyar népkutatás kézikönyve füzetei

Dégh Linda
1947 A magyar népi színjáték kutatása. Budapest, Szerző.
Fél Edit
1948 A magyar népi társadalom életének kutatása. Budapest, Néptudomá-
nyi Intézet.
Gunda Béla
1948 A magyar gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodás kutatása. Buda-
pest, Néptudományi Intézet.

14
 Gyűjtés és terepmunka a néprajztudományban

K. Kovács László
1948 A magyar állattartás kutatása. Budapest, Néptudományi Intézet.
1948 A magyar földművelő gazdálkodás kutatása. Budapest, Szerző.
1948 A magyar népi közlekedés kutatása. Közlekedés, teherhordás, hír- és
jeladás. Budapest, Néptudományi Intézet.
Kresz Mária
1948 A magyar gyermekjáték-kutatás. Budapest, Szerző.
Palotay Gertrud
1948 A magyar népművészet kutatása. Budapest, Néptudományi Intézet.
1948 A magyar népviselet kutatása. Budapest, Néptudományi Intézet.
Papp László
1948 A magyar népi jogélet kutatása. Budapest, Néptudományi Intézet.
Szendrey Ákos
1948 A magyar néphit kutatása. Budapest, Néptudományi Intézet.
Vajkai Aurél
1947 A magyar népi táplálkozás kutatása. Budapest, Néptudományi Inté-
zet.
1948 A magyar népi építkezés és lakás kutatása. Budapest, Szerző.
1948 A magyar népi orvoslás kutatása. Budapest, Szerző.
1948 Népünk természetismerete. Budapest, Szerző.
Vargyas Lajos
1949 A magyar népzenekutatás. Budapest, Néptudományi Intézet.

Palóc kutatás. Módszertani közlemények

Andrásfalvy Bertalan – Csalog Zsolt – Hofer Tamás – Morvay Judit

1970 Kérdőív a palóc társadalom kutatásához. (Önkéntes gyűjtők, honis-
mereti szakkörök részére.) Eger, Dobó István Vármúzeum. (PKMK
VII.)
1970 Kérdőív a palóc társadalom kutatásához. (Szakképzett gyűjtők ré-
szére.) Eger, Dobó István Vármúzeum. (PKMK VIII.)
Bakó Ferenc (szerk.)
1968 Módszerek és feladatok: (Palóc Tanácskozás Egerben) 1967. novem-
ber 10– 11. Eger. (PKMK I.)
Bakó Ferenc
1972 Útmutató Észak-Magyarország falusi településformáinak és népi
építkezésének kutatásához. Eger, Dobó István Vármúzeum. (PKMK
XIV.)

15
Mészáros Csaba – Vargyas Gábor

Balassa Iván
1972 Kérdőív a hagyományos palóc szántóföldi földművelés kutatásához.
Eger, Dobó István Vármúzeum. (PKMK XV.)
Balogh Lajos – Pelle Béláné
1972 Kérdőív a palóc nyelvjárási sajátosságok felkutatásához. Eger, Dobó
István Vármúzeum. (PKMK XIII.)
Borsai Ilona
1971 Kérdőív palóc területek jellegzetes és értékes dallamainak kutatásá-
hoz. Eger, Dobó István Vármúzeum. (PKMK XII.)
Csalog Zsolt
1970 Útmutató és kérdőív a falutörténet helyben található forrásainak
áttekintő feldolgozásához. Eger, Dobó István Vármúzeum. (PKMK
VI.)
1973 Paraszti kereskedelem és munkamigráció: Kérdőív a palóc kutatás
számára. Eger, Dobó István Vármúzeum. (PKMK XVI.)
Cs. Pócs Éva – Hoppál Mihály
1970 Kérdőív a palóc néphit és népi gyógyászat gyűjtéséhez. Eger, Dobó
István Vármúzeum. (PKMK II.)
Cs. Schwalm Edit – Ujváry Zoltán
1979 Kérdőív a népi táplálkozás kutatásához. Eger, Dobó István Vármúze-
um. (PKMK XXIII.)
Gáborján Alice
1973 Kérdőív palóc népviselet kutatására. Eger, Dobó István Vármúzeum.
(PKMK XIX.)
Jávor Katalin
1970 Kérdőív a népi erkölcs és viselkedés kutatásához. Eger, Dobó István
Vármúzeum. (PKMK IX.)
Kapros Márta – Ujváry Zoltán
1975 Kérdőív a szerelmi élettől a keresztelőig témakör kutatásához. Eger,
Dobó István Vármúzeum. (PKMK XXI.)
Kecskés Péter
1973 Kérdőív az észak-magyarországi népi szőlő- és borkultúra tanulmá-
nyozásához. Eger, Dobó István Vármúzeum. (PKMK XVII.)
Kocsis Gyula
1975 Bibliográfia a palócok kutatásához. Eger, Dobó István Vármúzeum.
(PKMK XX.)
Kunt Ernő
1979 Kérdőív a halotti, temetési szokások gyűjtéséhez. Eger, Dobó István
Vármúzeum. (PKMK XXII.)

16
 Gyűjtés és terepmunka a néprajztudományban

Név nélkül
1970 Felderítő kérdőív. Eger, Dobó István Vármúzeum. (PKMK IV.)
Paládi-Kovács Attila
1971 Kérdőív a rét- és takarmánygazdálkodás kutatásához. Eger, Dobó
István Vármúzeum. (PKMK X.)
Selmeczi Kovács Attila
1971 Útmutató és kérdőív a zsupfedél készítésének kutatásához. Ácsszer-
kezetek a palócoknál. Eger, Dobó István Vármúzeum. (PKMK XI.)
Szabó László
1970 Útmutató a palócok munkaszervezetének kutatásaihoz. Eger, Dobó
István Vármúzeum. (PKMK III.)
Takács Lajos
1973 Kérdőív: Erdei munkák, erdőlés. Eger, Dobó István Vármúzeum.
(PKMK XVIII.)
Ujváry Zoltán
1970 Kérdőív a mezőgazdasági szokások és hiedelmek gyűjtéséhez. Eger,
Dobó István Vármúzeum. (PKMK V.)

17