You are on page 1of 6

Juhos László gyanúsított kilencedik vallomása

PAKS 2 irányításában negyven éves vagy annál fiatalabb szakembereket volna


célszerű helyzetbe hozni. Javasolták 2014-ben a reális zöldek.

Lázár János úr
miniszter
Tisztelt Miniszter úr
A reális zöldek képviseletében üdvözlöm, hogy PAKS 2 felügyeletét a
MINISZTERELNÖKSÉG látja el.
Álláspontom szerint PAKS 2 irányításában negyven éves vagy annál fiatalabb
szakembereket volna célszerű helyzetbe hozni.
Javaslom, hogy Miniszter úr szorgalmazza/intézkedjen arról, hogy 10-20 fiatal
mérnök Leningrádban való- legalább egy éves időtartamú -, továbbképzésére sor
kerüljön.
Budapest, 2014. október 17.
Juhos László, reaktor szakmérnök

Reális Zöldek írták:

Paks bővítése kiemelt érdekünk!


A lakosság háromnegyed része (73 %) támogatja Paksot! Az atomerőműben
termelt villamos energia ára kiszámítható és fajlagosan igen alacsony! (Forrás
Molnár Csaba a második Gyurcsány kormány, közlekedési, hírközlési és
energiaügyi minisztere)
2010-ben nemzeti stratégiai ügynek nevezi a paksi bővítést Bajnai Gordon,
Mesterházy Attilával látogatott el az erőműbe, tulajdonrész átadást javasolták a
befektetőknek.
A magas lakossági elfogadottság érdeme Kováts Balázs, az Atomerőmű első
kommunikációs igazgatóé. Paks büszke a kiváló eredményeket elért sportolóira,
sikeres edzőire, akik öregbítették a város és a megye hírnevét országhatáron belül
és azon túl is.
Kováts Balázs székébe, Mittler István kerül, majd Kovács Antal, olimpikon. Paks
elfogadottsága mélyrepülésbe került és ott is, szállingózik. Ebben felelősség
terheli az MVM részvénytársaságot.
Süli János, az erőmű nyugalmazott vezérigazgatója, a Paksi Horgász Egyesület
meghatározó pecása, a FIDESZ-KDNP jelölttejével, Kozmann György
olimpikonnal szemben megnyeri az önkormányzati választást, Paks
polgármestere.
Lázár János, államtitkár, Paks, a kiégett és a kis és közepes radioaktív hulladékok
elhelyezésében érintett lakosság megnyerése céljából, közpénzből milliárdokkal
tömi meg az önkormányzatokat.
Süli János miniszteri sapkában a FIDESZ-KDNP jelöltjeként országgyűlési
mandátumot szerez Lázár János jóvoltából 2018. április 8-án a KDNP-nek.
Paks II. előkészítését a Paksi Atomerőmű kezdte meg. Az indító munkálatok
megkezdésére az Országgyűlés 2007-ben az áldását adta.

Az MVM Csoportnak 2007. június 1-jétől fontos szerepe kellett volna, hogy
legyen az állami felelősségvállalás érvényesítésében az energiapolitikai
célkitűzések támogatása terén. Valójában 2007-ben az MVM Csoport berkeiben a
nemzeti energiapolitika műveléshez való értés hiánycikk. 2010 után a polgári
kormányzás idején az MVM csoportban az energetikához, a reaktor elmélethez, a
kommunikációhoz való értés, Kunhalmi Ágnes képviselő szavait kölcsön véve a
béka feneke alatt van.

2010 előtt Bajnai Gordon felismeri, hogy önálló Paks II előkészítő csapatra van
szükség (EU elvárás). Magalakul a Paks II. Zrt., még a szocik országlásának utolsó
évében.
2010 után a második Orbán kormány országlása idején 300 jog végzettségű
alannyal feltöltődik a részvénytársaság.
2017-ben Süli János tárca nélküli miniszter az elől járója Paks II.
részvénytársaságnak. A részvénytársaság vezérigazgatója Lenkei István, akit
felelősség terhel a 2003-ban, a kiégett üzemanyagok mosása közben
bekövetkezett súlyos üzemzavarnak.
300 jogász helyett, 300 műszaki végzettségűnek nincs karmestere. Lenkei István
5.5 millió havi javadalmazással megbújik Süli János miniszter árnyékában.
Bencsik János (FIDESZ) képviselő írta a reális zöldeknek, hogy Paks egyfajta
kifizető helyé válik.
A Képviselő úr véleményéhez tartozik a reális zöldek és a Paksi Energetikai
Kerekasztal egybe hangzó vélemény, hogy Paks már kifizető hely.
A REÁLIS ZÖLDEK és a Paksi Energetikai Kerekasztal közös álláspontja szerint
a KNPA-t nagyon bőkezűen látták el pénzforrásokkal, avagy, a szakemberek az
indokoltnál költségesebb műszaki megoldásokat választottak. Reális veszélyét
látják annak, hogy Paksot 2x1200 MW teljesítménnyel bővítjük, miközben 1000
MW teljesítményt eltemetünk.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított társaságok


együttesen alkotják Magyarország nemzeti villamos társaságcsoportját, az MVM
Csoportot. A cégcsoport versenyképes stratégiai holdingként a hazai
villamosenergia-piac meghatározó, integráltan működő résztvevője, amely
szerepet vállal a régió villamos energetikájában is.

Az MVM Csoport 2007. június 1-jétől elismert vállalatcsoportként működik. A


jogintézmény révén az anyavállalat MVM Zrt. egységes, hatékony irányítási
eszközrendszer birtokában koordinálja a cégcsoport szinte valamennyi
leányvállalatának üzleti tevékenységét. A magyarországi átviteli rendszerirányító
társaság, a MAVIR ZRt. bár tulajdonilag a cégcsoport tagja, speciális helyzeténél
fogva nem része az elismert vállalatcsoportnak.
Nemzeti tulajdonú társaságcsoportként az MVM-nek fontos szerepe van az
állami felelősségvállalás érvényesítésében az energiapolitikai célkitűzések
támogatása terén

A népjóléti érdekek szolgálatában áll a nukleáris energia hazai békés


felhasználása, a négy Paksi blokk termeli hazánkban legolcsóbban a villanyt 30
éve és még húsz évig.
A négy blokk üzemidejének 20 éves biztonságos üzemeltetése igényli a magyar –
és orosz reaktor szakmérnökök rendszeres kapcsolatát, a kiégett fűtőelemek
elhelyezése okán is. Reális az a veszély, hogy Paks II beruházásával a hazai
erőmű park 2400 MW -al bővül és 1000 MW erőművi kapacitást eltemetünk.
A magyar - orosz kapcsolatokra nemcsak Paks II bővítése okán van szükségünk,
hanem a négy blokk 20 éves biztonságos üzeméhez is.
A működő négy paksi blokk, állami tulajdonosi jogát az MVM Zrt. látja el. Az
MVM Zrt. felső vezetői körének a kommunikációért felelős igazgatója Dr.Bentzik
Réka. A reális zöldek szerint az MVM kommunikációja dilettáns, a közpénzek
pazarlásával egyenlő, szembe megy Magyarország energiapolitika ATOM -
SZÉN- MEGÚJULÓ forgatókönyvvel.
Az MVM hibás propagandája azzal kapcsolatos, hogy az MVM felső vezetői
körében nemhogy atomenergia felhasználásához értő nincsen, hanem
energetikához értő vezető sem. Az MVM nemzetközi törekvését a CEZ lekörözte!
Nem jobb a helyzet Pakson sem. A reális zöldek nem állítják, hogy Pakson, az
erőműben hiánycikk lenne a reaktor tudománya. Sőt az ellenkezőjét állítjuk,
milliárdokban mérhető az a szellemi tudás/tőke, ami Pakson létezik és e tudás
mobilizálása szükség van Paks II beruházás sikere érdekében.
Paksi Atomerőműnek is, van kommunikációs igazgatója: Dr. Kovács Antal.
Állítjuk, hogy Dr. Kovács Antal munkatársai körében a reaktor elmélethez való
értés hiánycikk.
Az MVM Paks II kommunikációs igazgatója Mittler István tevékenysége sehol
nem érzéklehető!
Paks II beruházásának politikai ügyé válásában leginkább a Duna
Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. sáros.
Az Országgyűlés 1996-ban felismerte a nukleáris energiának az emberiség
létezéséhez való fontosságát. Az Országgyűlés szerint az atomenergia békés célú
alkalmazása az ipar, a mezőgazdaság, az egészségügy és a tudományos kutatások
számos területén elősegíti az emberiség életfeltételeinek javítását.
Az 1996. évi CXVI. törvény 4§ (11) bekezdése szerint:
„Az atomenergia alkalmazásával összefüggő alapvető, tudományos, technikai és
egyéb ismereteket - a kockázatokra is kiterjedően - oktatni, valamint a
közszolgálati hírközlés, a közművelődés útján az állampolgárokkal rendszeresen
ismertetni kell.”
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a közérdekű feladatának nem tesz
eleget, az igazgatók sem kapacitálták a közszolgálati média szolgáltatót törvényes
kötelezettsége teljesítésére. A reális zöldek igen. Dobos Menyhért vezérigazgató a
reális zöldek valamennyi beadványát elutasította. A MÉDIATANÁCS, Dobos
Menyhért reális zölddel szemben elutasító magatartását határozatában hagyta
jóvá, erősítette meg.

Miniszterelnök oldotta meg a Paksi Atomerőműben keletkezett üzemzavart!


Majdnem katasztrófa lett. Megvolt a nukleáris robbanás veszélye. 2003-ban a
paksi atomerőműben súlyos üzemzavar történt.
2003. április 10-e átlagos napnak indult az atomerőműben: tervezett főjavítás
zajlott. A karbantartás idejére leállított 2-es reaktorban a francia-német
Framatome ANP (FANP) munkatársai a reaktor belső elemeinek tisztítását, a
vízzel teli tisztítótartályba helyezett tisztítókonténerben pedig a fűtőelemek
vegyszeres mosását végezték.
A külföldi társaság karmestere az erőmű részéről Lenkei István.
A katasztrófa helyzet megoldására Medgyessy Péter miniszterelnök „szabad
kártyát” adott Kocsis Istvánnak az erőmű vezérigazgatójának.
Dr. Kocsis István vezérigazgató, Dr. Molnár Károly elnök és Mittler István
szóvivő a reaktorcsarnokban 2004. augusztus 11-én sorra került sajtótájékoztatón
számolt be a média képviselőinek.
A Reális Zöld Valóság című újságnak a sajtótájékoztatóról szóló beszámolója itt
érhető el:
http://realzoldek.hu/pdf/2004_oszi.pdf

Bombera Krisztina úrhölgy


műsorvezető
ATV Televízió
START c. műsor
2017.03.24.
07:30 óra után
V endég Szél Bernadett, LMP társelnöke
Téma: Hat új kérdés Paksról.

Tisztelt Műsorvezető úrhölgy!

Mindenekelőtt biztosítom Műsorvezető úrhölgyet, hogy Szél Bernadett LMP


politikusnak, országgyűlési képviselőnek teljesen igaza van abban, miszerint a
közvélemény tájékozatlan a nukleáris energia hazai felhasználását illetően, a
kérdéskörről nem folyt párbeszéd.
Kifogásom arra irányul, hogy a stúdióbeszélgetésből nem derült ki, hogy a
demokratikus közvélemény miért nem tájékozódott a nukleáris energia hazai
felhasználásáról a Pakson üzemelő négy blokkról és a Paks II bővítésének
országgyűlési és az egymást váltó kormányok szándékában.

A magyar demokratikus közvélemény tájékozatlanságának a hátterében több


körülmény áll.
A több körülmény közül a meghatározó, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatók,
2011-től a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nem teszi a törvényes dolgát.
Az Országgyűlés 1996-ban felismerte a nukleáris energiának az emberiség
létezéséhez való fontosságát. Az Országgyűlés szerint az atomenergia békés célú
alkalmazása az ipar, a mezőgazdaság, az egészségügy és a tudományos kutatások
számos területén elősegíti az emberiség életfeltételeinek javítását.
Az 1996. évi CXVI. törvény 4§ (11) bekezdése szerint:
„Az atomenergia alkalmazásával összefüggő alapvető, tudományos, technikai és
egyéb ismereteket - a kockázatokra is kiterjedően - oktatni, valamint a közszolgálati
hírközlés, a közművelődés útján az állampolgárokkal rendszeresen ismertetni kell.”

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a közérdekű feladatának nem tesz eleget.

A demokratikus közvélemény nem kellő tájékoztatásáért a” atom lobbi”,


mindnyájunk közös pénzéből milliós fizetéseket élvezők is felelősök.

A magyar - orosz kapcsolatokra nemcsak Paks II bővítése okán van szükségünk,


hanem a négy blokk 20 éves biztonságos üzeméhez is.
A működő négy paksi blokk, állami tulajdonosi jogát az MVM Zrt. látja el. Az MVM
Zrt. felső vezetői körének a kommunikációért felelős igazgatója Dr.Bentzik Réka. A
reális zöldek szerint az MVM kommunikációja dilettáns, a közpénzek pazarlásával
egyenlő, szembe megy Magyarország energiapolitika ATOM - SZÉN- MEGÚJULÓ
forgatókönyvvel.
Az MVM hibás propagandája azzal kapcsolatos, hogy az MVM felső vezetői
körében nemhogy atomenergia felhasználásához értő nincsen, hanem energetikához
értő vezető sem.
Nem jobb a helyzet Pakson sem. A reális zöldek nem állítják, hogy Pakson, az
erőműben hiánycikk lenne a reaktor tudománya. Sőt az ellenkezőjét állítjuk,
milliárdokban mérhető az a szellemi tudás/tőke, ami Pakson létezik és e tudás
mobilizálása szükség van Paks II beruházás sikere érdekében.
Paksi Atomerőműnek is, van kommunikációs igazgatója: Dr. Kovács Antal. Állítjuk,
hogy Dr. Kovács Antal munkatársai körében a reaktor elmélethez való értés
hiánycikk.
Az MVM Paks II kommunikációs igazgatója Mittler István tevékenysége sehol.
Fontosnak tartom, hogy a Szél Bernadett által joggal vitatott ügyről az ATV nézője
kiegyensúlyozott műsorszolgáltatás érvényesülése céljából a fentiekről tájékoztatást
kapjon.

Várom Műsorvezető úrhölgy megtisztelő válaszát, amelyet előre is köszönök.

Budapest, 2017. március 24.

Tisztelettel:
Juhos László, reális zöldek elnöke, okleveles hőerőgépész mérnök, okleveles
energetikus szakmérnök, reaktor szakmérnök

Tisztelt Ügyész Asszony!

Vigyázzon magára. Hordjon maszkot.

2020. december 17.

Juhos László, gyanúsított

You might also like