32 Magyar Nemzet · Magazin

2012. április 7., szombat

Cirpelõ magyar tarsza.

S Z Ó L Ó Ismeretlen hírességek

Nyúltojás
„WEKERLE SZABOLCS

E
lszabadulhatnak a tojásárak, halljuk
hetek óta a húsvét elõtt különösen
aktuális figyelmeztetést. Idõközben
el is szabadultak: tavaly harminc, az
idén néhol hatvan forintot kell adni darab-
jáért. A mostani tojásdrágulás egyik okaként
a január elsejével kötelezõvé tett uniós sza-
bályt említik, amely szerint a ketrecben tar-
tott tojós tyúkoknak az eddiginél valamivel
nagyobb helyet kell biztosítani. Persze ne
gondoljunk ugrásszerû életminõség-javulás-
ra: a tojásgyárak „munkásai” szilveszterig
550 négyzetcentiméteren – tehát körülbelül
egy A4-es lapnak megfelelõ területen – élték
az életüket, míg most már 750 négyzetcenti
jár nekik. Ezenkívül tojófészek, ülõrúd, ka-
romkoptató.
Az új szabályok fogadtatásából kiderül,
hogy sokan még ezt a keveset is sajnálják tõ-
lük. Hallani gunyoros „boldogtyúkozást”, ér-
tetlenkedõ „tyúkjóléti intézkedést”. S persze
az Európai Unió szapulását: nincs fontosabb
dolguk ezeknek, mint épp holmi tojók ké-
nyelmével foglalkozni? Szomorú lenne, ha az
A mecseki õszitegzes és a csíkos szöcskeegér

Bennszülött
Európai Parlament 736 képviselõjének és az
EU-ban dolgozó több mint negyvenezer al-
kalmazottnak Magyarország megalázásán és
a világgazdasági válsággal való küszködésen
túl nem jutna ideje másra is. Az uborka haj-
lásszögének aggályos meghatározása óta per-
sze okkal vagyunk bizalmatlanok, de ha az
EU-nak van pozitív hozadéka, egy-egy ilyen

Magyarország
állatjóléti rendelet mindenképpen az.
Még akkor is így van, ha nyilvánvaló, hogy
a nagyüzemi tojástermelés egyelõre nem
váltható ki háztájival. Még akkor is, ha a há-
rommillió mélyszegény Magyarországán
nem várható el, hogy mindenki tudatos vá-
sárló legyen, és undorral forduljon el a hár-
mas kódszámú tojástól, ragaszkodva a két-
szer annyiba kerülõ nulláshoz. (A tojásokon
lévõ kód azt jelzi, milyen körülmények között
él az állat, amely tojta. A nulla a számsor ele-
Holnap délután négy órakor mutatja be a Magyar Televízió 1-es csatornája
jén a biotartást jelöli, az egyes a „tanyasit”, a
kettes a mély almos tartást, a hármas a ketre-
az Endemica Hungarica címû új természetfilmet, amely hazánk õshonos állatfajairól szól.
cest.) S akkor is, ha a ketrecben összezsúfolt, Kérdés, hogy dacára az évekig tartó áldozatos munkának, mennyire lehet sikeres egy
gyakorlatilag moccanni is képtelen állatok to-
jása állítólag éppolyan finom és egészséges, korlátozott forrásokkal küzdõ magyar alkotás a méregdrága külföldi vetélytársakkal szemben.
mint a mezõn kapirgálóké.
Jó pár éve úgy döntöttem, a jövõben, ha te-
hetem, kizárólag kapirgálós csirkét és boldog „MOLNÁR hova kell menniük, ha oroszlánokat, zsiráfokat rejt hazájának egy-egy különös területe…” – ír-
tyúk tojását eszem. Ismerõseim általában el- akarnak filmezni, és tömeggyártásban készítik a ta Homoki-Nagy István a Magyar Országos Le-

nézõ mosollyal nyugtázták elhatározásomat,
de akadt, aki a gúnyolódástól sem riadt vissza
radikális állatvédelmi intézkedéseim beveze-
tése láttán. Meglepõdtek. Az ilyen viselkedést
a közvélemény ugyanis – akkoriban még kü-
lönösen – müzlitaposós, zsíros üstökû, világ-
tól elidegenedett állatvédõk hóbortjának tar-
totta, jómagam pedig, bár nem vagyok divat-
diktátor, nagyon is rendszeresen mosom a
hajamat, a Birkenstock papucs utcai haszná-
latba emelését a német hippik egyik legmeg-
bocsáthatatlanabb húzásának tartom, és érzé-
sem szerint tûrhetõen elboldogulok a „nor-
mális” emberek szabályrendszerében.
Viszont sajnálom az állatokat.
Nem megenni – nem vagyok osztályáruló
csúcsragadozó. De az tényleg nem mindegy,
hogy az állat, amelyet vagy amelynek a vala-
mijét elfogyasztom, hogyan élt elõtte. Érze-
legni sem kell, de izgágán értetlenkedni sem,
amikor valaki felhívja rá a figyelmünket,
hogy az értünk tartott állatok sokszor gyalá-
zatos körülmények között tengõdnek. Letojt
tyúk. Így nevezik azt a baromfit, amelyik
másfél év intenzív tojástermelés után alkal-
matlan a további „munkára”. Az agrárszek-
torban nyilván nem a nyelvészkedés a leg-
kedveltebb hobbi, de ez a szóhasználat azért
sokat elárul az ember haszonállatokhoz fûzõ-
dõ viszonyáról.
A tojás tökéletes tápanyagforrás, amely-
ben a C-vitamin, a szénhidrát és az élelmi
rost kivételével gyakorlatilag minden megta-
lálható, amire az ember szervezetének szük-
sége van. Mégis míg 1990-ben évi 389 dara-
bot ettünk belõle a KSH adatai szerint, 2009-
ben már csak 247-et. Fogyasztásunk most
várhatóan tovább csökken: szigorúbbak a
szabályok, kevesebb a tojós tyúk, drágább a
tojomány. Ideje szólni a nyulaknak, hogy toj-
janak többet!
M
i lehettünk a legújabb nagy felbon-
tású (HD) filmes technológia kísér-
leti nyulai, így sok idõ azzal ment el,
hogy az operatõrök elsajátítsák az
ötvenezer fontot (17,5 millió forintot) érõ eszkö-
zök kezelését. Mindezt olyan extrém körülmé-
nyek között, mint a mínusz harmincfokos Góbi
és a plusz negyvenfokos Afar-sivatag – lelkende-
zett A Föld címû természetfilm egyik rendezõje,
Jeff Wilson a film bemutatásakor, öt évvel ezelõtt
a The Independentnek. Érthetõ a büszkesége, hi-
szen a világ legdrágább természetfilmjének a ké-
szítésében vehetett részt. A 23 millió fontos
(nyolcmilliárd forintos) költségvetés lehetõvé
tette, hogy világszerte több mint kétszáz helyszí-
nen forgassanak, negyven operatõrt foglalkoz-
tathassanak, és végigkísérhessék a jegesmedvék,
az elefántok és a púpos bálnák vándorlásának
útvonalát.
Efféle nyilatkozatot bajosan hallhatunk ma-
gyar természetfilmesektõl, akik jellemzõen keve-
sebb pénzbõl készítenek el egy teljes filmet, mint
amennyibe külföldön egy perc kerül.
– A mi filmünk hat-hét millió forintba került.
Ezzel szemben David Attenborough sorozatai egy-
egy epizódjának költségei száz-kétszáz millió fo-
rintra tehetõk. Ez az arány nemcsak a természet-,
hanem a játékfilmekre is jellemzõ – nyilatkozta
lapunknak az Endemica Hungarica rendezõje,
Mosonyi Szabolcs. – Támogatások nélkül, pusz-
tán piaci körülmények között Magyarországon
nincs rá esély, hogy az ember természetfilm-ké-
szítésbõl éljen meg. Külföldiként esetleg sikerül-
ne, de magyarként nem.
Természetesen A Föld vagy Attenborough
munkáinak költségei az angol vagy amerikai átla-
got is meghaladják. A dokumentumcsatornákon
naponta látható természetfilmek jóval kevesebb
pénzbõl készülnek – és ez meg is látszik rajtuk.
Afrikában tartósan kitelepült természetfilmgyár-
tó vállalkozások mûködnek, és kialakult az õket
segítõ helyi infrastruktúra is. Pontosan tudják,
felvételeket. Ezeket aztán újabb és újabb, egymás-
tól alig különbözõ filmekké vágják össze. Vannak
jelenetek, amelyek szinte elengedhetetlenek, fõ-
ként az agresszivitásuk okán. Ezerszer látjuk,
amint a vonuló gnúcsorda átkel a folyón, és a sze-
rencsétlenebb állatokat krokodilok ragadják el.
Ugyanilyen slágertéma az oroszlánok vadászata,
amikor egyszerre több nagymacska veti rá magát
a nagyobb testû prédára, és csüngenek rajta, míg
fel nem adja. Unalomig ismételt közhely, hogy
azért népszerûek ezek (költséghatékonyságukon
túl), mert az emberek vért akarnak látni, és a ter-
mészetfilmnézést nem tanulásnak, hanem szóra-
kozásnak szánják. Egy idõ után azonban a gyil-
kosság is unalmassá válhat.
– Mindenféle természetfilmre van igény. Bár
azok a mûsorok, amelyek például vadállatokat
kergetõ krokodilvadászokat mutatnak be, elõször
érdekesek lehetnek, de hamar unalmassá válnak.
Hosszú távon a nagy költségvetésû BBC-stílusú
természetfilmek gyõznek – tartja Mosonyi Sza-
bolcs. – Ez a megkülönböztetés azonban nem je-
lenti azt, hogy az értékes természetfilmek unal-
masak. Sõt ezekben nincs szükség arra, hogy foly-
ton ismétlõdõ, olcsó, hatásvadász eszközökkel,
például a szavannai ragadozók zsákmányszerzé-
sének bemutatásával tartsák fönn a nézõk érdek-
lõdését.
A magyar természetfilmgyártás története jó-
val kevésbé ismert, mint ahogy megérdemelnék
az alkotók. Mindenkinek egyetlen név ugrik be,
ha szóba kerül a magyar természetfilm. Hatvan-
egy évvel ezelõtt õ is a magyar emberek figyel-
mét szerette volna fölhívni, hogy milyen értékek
birtokában vannak tudtukon kívül. „A tórend-
szer most kapja legszebb, legsajátosabb magyar
tájbeli ízét. Ezres tömegû madarak vonulnak el
a tizenötszörös távcsõ elõtt, a csónak sirálysere-
geket ver fel, a piros alkonyati égen pedig fehér
kanalasgémek húznak szakadozott csoportok-
ban. Az ország millióinak halvány tudata sin-
csen arról, micsoda természeti kultúrkincset
véltár honlapján hozzáférhetõ rendezõi beszá-
molójában Ortutay Gyulának, a Múzeumok és
Mûemlékek Országos Központja elnökének
1951-ben. Akkor forgatta az elsõ egész estés szí-
nes magyar természetfilmet Vadvízország cím-
mel a szegedi Fehér-tó élõvilágáról. A hazai ter-
mészetfilmek célja azóta sem változott, és gyak-
ran témáik is hasonlók maradtak.
Az Endemica Hungaricát nem lehet a hatásva-
dászat vádjával illetni, hiszen köznapi értelemben
csupa unalmas állatról szól. Vannak köztük olya-
nok is, amelyeket a szûk biológiai szakterület mû-
velõin kívül alig ismerhet valaki. Szerepet kap a
mecseki õszitegzes, a csíkos szöcskeegér és a ma-
gyar tarsza is. Ez utóbbi egyébként egy szöcskefé-
le. A film nagy súlyt fektet a szakmai pontosságra,
amelyet tizenhét szakértõ munkája segített a for-
gatás során, számol be a National Geographic. Az
õ közremûködésük azért volt elengedhetetlen,
mert a bemutatott fajok ritkák, és többükrõl még
a szakértõk is alig tudnak valamit. Miért érdeke-
sek mégis? A film latin címe magyar bennszülöt-
tet jelent, és az „endemikus faj” biológiai szakki-
fejezésre utal. Ezek olyan állat- és növényfajok,
amelyek csak egy élõhelyen (jelen esetben a Kár-
pát-medencében) élnek, sehol másutt a világon.
Pótolhatatlan értékeink tehát, de ez nem feltétle-
nül elegendõ ahhoz, hogy az emberek megnézze-
nek egy pátosszal teli, diaporámára hasonlító fil-
met. Akció kell.
– Nem akartunk „felsorolásjellegû” filmet ké-
szíteni, amely pusztán végigveszi Magyarország
bennszülött állatfajait. Ezért a különbözõ állat-
csoportok egy-egy jellemzõ faját emeltük ki, és
jellegzetes viselkedésüket mutatjuk be – mondja
Mosonyi Szabolcs. – A forgatást négy évvel ez-
elõtt kezdtük a Mecsekben, és tavaly õsszel fejez-
tük be. Eközben már a következõ munkánkhoz is
rögzítettünk jeleneteket. Ebben a pillanatban há-
rom további film munkálatain dolgozunk, egyi-
kük éppen az endemikus fajok ellentéteirõl, a be-
települt, invazív fajokról szól.